VIZUÁLIS ISKOLA ÉVES A BAJAI

A tantestület a jubileumi tanévben Szabó Áron, Gayer Vera, Erdei Márta, Ujfalusi Zoltánné, Füzesi Józsefné, Majorcsicsné Ujjady Krisztina, Vörös Henriette, (Nem szerepel a képen Kristó Judit)

Támogatók: Baja Város Képviselo –testülete Kulturális, Ifjúsági és Oktatási Bizottsága Liszt Ferenc Alapfokú Muvészetoktatási Intézmény Bajai Vizuális Iskola Alapítvány Bajapress Nyomda

25

ÉVES A BAJAI

VIZUÁLIS ISKOLA

LISZT FERENC ALAPFOKÚ MUVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY

KÉPZO- ÉS IPARMUVÉSZETI TAGINTÉZMÉNYE

A jubileumi kiállításon elhangzott köszöntők

25 éves a Vizuális Iskola Jubileumi kiállítás volt Vizus növendékek alkotásaiból „Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg a nehézségeit és a sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel. „ (Paolo Coelho)

Ajánlás Tizenhét évvel ezelőtt, még főiskolai hallgatóként a bajai Vizuális Iskoláról írtam a szakdolgozatomat. Tíz éve tanítok itt, öt éve tagintézmény-vezetőként. Az alapítás 25. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás és ankét kapcsán megismerhettem a kezdetek történetét, az alapítók törekvéseit, a régi „vizusok” gyermekkori alkotásait és életpályájuk alakulását; az iskola múltjának személyes vonatkozásait. A jubileumi programokon keresztül kirajzolódott az iskola egyéni sorsokban - tanárokéban és tanulókéban egyaránt - betöltött szerepe. Megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen, az értékteremtés és értékközvetítés nyomán született színes és gazdag pályaképeket, kreatív, a művészettel kapcsolatban maradó személyiségeket ismerhettem meg. A 25 év alatt bebizonyosodott: a bajai „Vizu” régóta meghatározó szellemi műhelye az országnak. Erről tanúskodik jubileumi kiadványunk, melyet szeretettel és tisztelettel ajánlok minden képzőművészet iránt érdeklődő figyelmébe. Majorcsicsné Ujjady Krisztina tagintézmény-vezető

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Képző- és Iparművészeti Tagintézménye, korábbi nevén Vizuális Iskola tanárai jubileumi kiállítást rendeztek az intézmény volt diákjai számára, hogy felidézhessék: Vizus diákként milyen lehetőségeket ismerhettek meg tanáraik segítségével, mi az, ami később arra inspirálta őket, hogy hivatásként válasszák a képző- és iparművészettel való foglakozást, vagy életre szóló barátságot kötve a művészettel, alkotói tevékenységet folytassanak a mindennapi életben. A Kortárs Galériában (Eötvös József Főiskola) rendezett kiállítás két részből áll. Egyrészt felhívást tettünk közzé azon volt növendékek számára, akik hivatásuk vagy érdeklődésük révén ma is a képző- és iparművészet területén tevékenykednek. Ezen felhívásra jelentkező alkotók számára csoportos kiállítást rendeztünk; másrészt a válogatott archív anyag kiállításával megkíséreltük megidézni a Vizuális Iskola elmúlt 25 évét. Múlt és jelen találkozik a falakon, posztamenseken és tárlókban. Külön érdekesség, hogy két kollégánk: Szabó Áron szobrászművész és tanár, valamint Kristó Judit rajztanár volt Vizus növendékként szerepelnek a csoportos kiállításon.

Az intézmény növendékeinek szántuk ezt a kiállítást, de a készülődés során kiderült: a kiállítási anyag válogatása, a régi növendékekkel való kapcsolat felvétele vagy élővé válása számunkra is nagy élményt jelentett. Az alkotók jelenlegi művészi teljesítményének ismeretében érdekes volt látni az első szárnypróbálgatásokat, az első tapasztalatok lenyomatait. De nemcsak ebből a szempontból volt különös élmény a kiállítás előkészítése. Az archív anyag válogatása során a tanulói munkák lapozgatása közben kirajzolódott az iskola kalandos története is. 1985-ben Baja Város Művelődési Osztálya kezdeményezte az iskolarendszerű művészetoktatás megszervezését. Ezt követően 1986-ban indult az oktatás a József Attila Művelődési Központban három csoporttal, néhány lelkes pedagógus vezetésével. Helyi tantervünket 1992 októberében engedélyezte a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. A Vizuális Iskola pedagógusainak kezdeményezésére indult el 1998ban a művészeti szakközépiskolai képzés Baján, a Jelky András Szakképző Iskolában. A 25 év során a kezdetben önálló intézményt többször átszervezték, költöztették. 1988-tól Kántor József, 1997-től Jászberényi Matild, majd 2001-től Vörös Henriette volt az iskola igazgatója. A néhány évig Udvardi Vizuális Iskolaként működő intézmény önállósága 2003-ban szűnt meg, ekkor először a Jelky András Szakképző Iskola intézményegységeként, majd 1


2007-től a Liszt Ferenc AMI Képző-és Iparművészeti Tagintézményeként működtünk tovább. A cél kezdetben a 8-14 éves korosztály művészeti nevelése volt, ma már 6-22 éves korig fogadjuk az érdeklődőket, és nemrégiben beindítottunk egy felnőtt csoportot is. Az itt tanuló gyerekek nemcsak különböző technikákat – linómetszés, rézkarc, tűzzománc, gipszöntés, szövés, szitanyomás, fotózás, mintázás – sajátíthatnak el, hanem lehetőségük van évente tanulmányi kirándulásokra, múzeumok, kiállítások megtekintésére is. Évek óta eredményesen működő tanszakaink - grafika, festészet, kerámia, kézműves, tűzzománc - mellett idén beindítottuk a szobrászat tanszakot is. Az alkotóképességeket fejlesztő programhoz kezdetektől szervesen kapcsolódik kisebbeknek nyári szakmai tábor, idősebbeknek művészettörténeti tanulmányút. Az igényekhez alkalmazkodva a középiskolás korosztálynak felvételi előkészítést is biztosítunk. Növendékeink számos sikert értek el különböző pályázatokon, közülük többen folytatják tanulmányaikat közép- és felsőfokú művészeti intézményekben. Az egyéni sikerek mellett nagy számban nyertünk országos és nemzetközi intézményi kollektív díjakat is, többek között lengyelországi, oroszországi, bulgáriai, szerbiai, makedóniai pályázatokon. 1998-ban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a „Vizuális Iskola Baja” kollektívájának érdemes és eredményes munkássága elismeréseként Bács-Kiskun Megye Művészeti Díjat adományozta. 2005-ben az Éber Sándor Alapítvány kuratóriuma az intézmény megalakulása óta Baja kulturális életében betöltött szerepéért, a fiatalok művészeti nevelése érdekében kifejtett kiemelkedő munkájának elismeréseként az intézmény kollektívájának ítélte az Éber Sándor Díjat. 2


2010-ben az Oktatási Hivatal felkérése alapján a bajai „Vizuban” került sor a IV. Országos Grafikai Verseny megszervezésére és lebonyolítására. Örömmel vállaltuk a verseny szervezését; ez a lehetőség nagy megtiszteltetés és egyben kihívás is volt számunkra. A verseny jó hangulata, a versenyzők és kísérőik elégedettsége alapján úgy érezzük, hogy a ránk bízott feladatot teljesítettük és egy sikeresen lebonyolított verseny házigazdái lehettünk; ezzel is növelve intézményünk ismertségét és elismertségét. Köszönjük az iskola volt növendékeinek, hogy megtiszteltek minket alkotásaikkal, ezáltal lehetővé tették, hogy bemutassuk az iskola 25 éve betöltött szerepét az egyéni életpályák alakulásában és Baja város kulturális életében. Természetesen a továbbiakban is szeretnénk figyelemmel kísérni a Vizus növendékek pályájának alakulását, ezért jubileumi kiállításunkat 5 évenként meg fogjuk ismételni. Baja, 2011. január 21. Majorcsicsné Ujjady Krisztina tagintézmény-vezető

Tisztelettel és szeretettel köszöntök én is minden itt megjelentet a Vizuális Iskola 25 éves jubileumi kiállításán. Szubjektív, személyes hangú köszöntőm szól mindenkinek, de nézzék el nekem, hogy leginkább azoknak gyűjtöttem össze a gondolataimat, akik valaha diákként, tanárként tagjai voltak annak a Vizuális Iskolának, amely működésének 25. tanévét éli. Hosszú és egyben rövid időszak is ez. Hosszú, mert számomra a felnőtt létem időszakát öleli fel, hiszen 23 éve, amióta tanárként végeztem, végigkísérhettem az intézmény működését, és hadd mondjam el azt is, hogy a Vizuban töltött idő tette igazán széppé pedagógus pályafutásomat. Ugyanakkor negyed század egy intézmény szempontjából nem túl hosszú idő. De gyökereink ebben a városban jóval korábbra, Rudnay Gyuláig nyúlnak vissza aki, 1947-ben alapított Szabadiskolát, és akinek köszönhetően Baján megteremtődött a művészeti élet fontosságának hagyománya. Ennek szerves folytatása volt a B. Mikli Feri bácsi által vezetett képzőművészeti kör és művésztelep. De ezen kívül is mindig voltak olyan emblematikus személyiségű rajztanárok, akik a vizualitás fontosságának szentelték életüket és generációkat tanítottak erre. Ifj. Éber Sándor, Szalontai György, Rendes Béláné-Rajz Kati néni. Néhány név a teljesség igénye nélkül, akik közül a két utóbbi az én személyes pályafutásomra is hatással volt. Ez a légkör az, amelyben 1985 táján néhány emberben megfogalmazódott egy igény. Legyen a rajzolni szerető gyerekek számára

is egy hely, ahol délutánonként foglalkozhatnak azzal, amit szeretnek és ne csupán egy szakkör legyen, hanem iskola, ahová több éven keresztül járhatnak az alkotást kedvelő gyerekek. Így indult el 1986-ban egy kezdeményezés a Művelődési Házban, Jászberényi Matild, Weinträger Éva és Jenei László festőművész közreműködésével. Kezdeményezésről szóltam, hiszen akkor még nem voltak Magyarországon alapfokú művészeti iskolák, hasonló próbálkozás is csak kettő akadt az országban. Majd ahogy teltek az évek gyarapodtak a gyerekek, további pedagógusok kerültek a Vizuba. Az iskolának, amelyet a Vizuális Iskola elnevezésből mindenki csak Vizunak hívott, híre ment a városban. Mert jó volt ide járni. Jó volt itt tanítani. Lelkes, csillogó szemű gyerekek jöttek a városból, később a környékbeli iskolákból is, akik hetente 1 délután kaptak lehetőséget az alkotásra, a szárnyalásra. Az évek során több helyet kinőtt az iskola, amely 1992-ben kapta meg az alapfokú művészeti iskola minősítést, de az idő előrehaladtával, sok-sok változás után is mindig igyekeztünk követni az alapítók által meghatározott irányt, miszerint a Vizu egy újdonságokra nyitott, szabad, alkotó szellemi műhely legyen. A hétköznapok alkotó munkája mellett, nyaranta alkotótáborokat szerveztünk. Kárász, Káptalanfüred, Hőgyész, Szanazug, Mátranovák, Szabadkígyós, Szálka, Bakonybél. - felsorolni sem tudom mi még. Megannyi helyszín, megannyi emlék. Olyan együtt töltött órák, ahol gyerek és pedagógus is egyaránt sokat kapott. A megélt emlékek felsorolhatatlanok, felejthetetlenek. Habár az új dolgok mindig felülírják a régi emlékképeket, de nekünk most abban a szerencsében van részünk, hogy a falakon lévő képek segítségével fel tudjuk 3


tudjuk és megtanítjuk gyermekeinknek, akkor rohanó, szédült, válságokkal teli világunkba is adhatunk kapaszkodót az embereknek. Hiszen örök emberi törekvés, hogy nyomot hagyjunk a világban, a Vizuba járó gyerekek ezt megtették. Rajzaikkal, festményeikkel az én elmúlt hónapjaim fáradságos hétköznapjaimba fényességet varázsoltak. Sokat dolgoztunk kollégáimmal. Több mint 1000 rajzot nézhetünk végig, mire ezt az anyagot összeállítottuk, eközben pedig rég elfeledett nevek és helyzetek bukkantak elő az agyamban, amelyekről nem is tudtam, hogy megőrződtek. Ezek az emlékek azok, amelyek tovább erősítették azt a meggyőződésemet, hogy higgyek a művészet, az alkotás teremtő erejében. És ezért kérem Önöket és mindenkit, akihez elér a hangom, hogy a Kultúra napja alkalmából –de ne csak ma- innen hazamenve, ki-ki keresse meg az életének azt a területét, ahol maradandót alkothat, keresse meg azt a művészeti ágat, amelyből töltekezhet. Járjunk el kulturális rendezvényekre és járassuk gyermekeinket olyan intézményekbe, ahol zenélni, táncolni, rajzolni, tanulhatnak, – szerencsére Baján jó néhány ilyen van – mert ezáltal teljesebb emberekké válhatnak. Rodin-a francia szobrászat legnagyobb hatású mestere így fogalmaz: ”A művészek és gondolkozók végtelenül finom és csengő hangú lantokhoz hasonlítanak. És azok a rezgések, melyeket belőlük egy kor körülményei kiváltanak, utóbb minden halandó lelkét rezgésbe hozzák.” Az én lelkemet is rezgésbe hozták az elmúlt hetek eseményei, ezért köszönettel tartozom/tartozunk azoknak, akik meghallották felhívásunkat, akik nagy-nagy szeretettel válaszoltak megkeresésünkre és megtiszteltek bennünket azzal, hogy elhozták nekünk új munkáikat. Ők azok a lantok, akik elhagyva a Vizuális Iskolát, - és legtöbbször 4

Katalógus

városunkat is-új helyen, új időben tovább zenélnek. És el is hozták nekünk legújabb kompozícióikat. Köszönet érte. És köszönet a mindenkori városvezetésnek, aki fenntartóként támogatta munkánkat. Végezetül egy kéréssel fordulok minden volt és jelenlegi Vizushoz. Szeretnénk, ha öt év múlva újra találkozhatnánk, és ha akkor még ennél is többen megmutatnák, hová fejlődtek az évek során. Vörös Henriette tanár igazgató (2001-2004)

Bán Boróka PPKE művészettörténet szakos egyetemi hallgató

Délity Kitti - textilműves, divat- és stílustervező „Kecskeméten végeztem képzőművészeti szakközépiskolában textilművesként. Azóta divat- és stílustervezést tanultam. Ezen a területen helyezkedtem el. De terveim közt szerepel továbbtanulni, és anyagminta tervezést tanulni.”

Zandvoort „Négy évvel ezelőtt kezdtem el művészettörténetet tanulni a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Miután befejeztem az alapképzést, kiutaztam egy évre Hollandiába. Utazásom alatt a holland nyelvet megtanultam és bejártam az ország legnagyobb múzeumait. Szeptembertől szeretném folytatni művészettörténeti tanulmányaimat mesterképzésen.”

Csordás Eszter MKE grafikusművész szakos hallgató

Félix Áron

Repedezések

„'89-ben születtem, a gimnázium végéig vizus voltam, aztán felvételt nyertem először az Óbudai Képzőművészeti Iskolába, aztán a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, grafikusművész szakra. Szeretek szövegeket alkalmazni a képeimen, inspirálónak tartom a graphic novel világát, legtöbbször egy-egy történetet próbálok elmesélni, és ami a legnehezebb, megpróbálok saját magamnak megfelelni.

Shooting stars

„Ha valakinek tehetséget ad az Isten, korbácsot is ad hozzá, és a korbácsot kizárólag önostorozásra szánja” - ahogy Capote írja.”

Baja Tower 5

Katalógus

Katalógus

Felső Boróka PTE építőművész szakos hallgató

Ferth Csaba SZTE programtervező informatika szakos hallgatója

„Hat éves voltam, mikor beiratkoztam a Vizuba. Nagyon szerettem az itt eltöltött éveket; egészen az érettségiig lelkesen jártam minden héten a legendás Vizuba. Jelenleg Pécsett folytatom tanulmányaimat a Műszaki Karon, építőművész szakon. Hála ennek a készségfejlesztő képzőművészeti iskolának és tanárainak; ma egy olyan szépséges művészeti ág megismerésére, elsajátítására törekszem, mint az építészet.”

„17 éves koromig jártam Vizuba, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatika szakos hallgatója vagyok. Kiskorom óta érdekelnek a képregények. A fenti kép a Spawn (Ivadék) című képregény-sorozatból lett felnagyítva. Egyetemistaként kevésbé foglalkozom rajzolással, hobbiból űzöm.”

Gebauer Hanga Klára - etnográfus, muzeológus

cím nélkül

Geszvein Nóra - ötvös

Spawn

Kántor Noémi - építész

„Általános iskolás koromtól kezdve a gimnáziumi évekig vizus diák voltam. Érettségi után a Budai Rajziskolában szereztem ötvös szakképesítést, majd további egy évig tanultam a szakmát a Práter utcai szakiskolában. Volt szerencsém két nyáron Görögországban dolgozni, mint ékszerész, ahol érlelődni kezdett bennem,hogy a tűzzománc technikát is elsajátítsam. Így kerültem a Burattino Művészeti Tanoda tűzzománc szakára. 2 éve rendszeresen készítek tűzzománc ékszereket, melyeket hangulatos vásárokon árusítok.” Kristó Judit - magyar-rajz szakos tanár

Ferth Tímea - MOME építőművészet szakos hallgatója

Csüggedés „Egyetemista korom óta foglalkozom fotózással. Először Budapesten, majd pályázat útján Dániában tanultam fotográfiát. Itthon az Origó Hírportálnál lettem gyakornok, és a Képmás Magazinnál helyezkedtem el fotósként, később a Múlt-kor Történelmi Magazinnak is elkezdtem dolgozni. A fotózás mellett etnográfusként a Néprajzi Múzeum fotótárában, mint muzeológus dolgozom. Több hazai és külföldi csoportos kiállítás mellett három önálló kiállításon mutatkoztam be Dániában és kettőn idehaza. Korábban MAFOSZ pályázaton nyertem díjat, legutóbb 2010-ben a „Nyár a Lánchídnál” című fesztivál keretében megrendezett kiállításon. A néprajzi fotózás mellett a színházi fotó áll érdeklődésem középpontjában. Ez utóbbiban fő törekvésem, hogy az elkészült fotó ne csupán egy adott látvány, színpadkép, jelenet megörökítése legyen, hanem attól elszakadva önálló alkotás, ami önmagában értelmezhető, sőt elvonatkoztatva az eredeti szituációtól új asszociációkat ébreszt a szemlélőben.” 6

Szentendrei skanzen „19 éves koromig aktívan jártam a Vizuba, Fodor Ilda és Mészáros Gábor segítettek felkészülni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem felvételijére. 2008 óta a MOME építőművészet szakos hallgatója vagyok, a fenti kép 2009-ben, a Szentendrei Skanzenben készült mogyorófaszénnel.”

„1985. augusztus 24-én születtem Baján. 2005-ben a bajai Jelky András Szakképző Iskola művészeti tagozatán keramikusként végeztem. Tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar magyar-rajz szakán folytattam, ahol 2009-ben magyar-rajz szakos tanári diplomát szereztem. 2010-ben rövid ideig óraadó tanára voltam a Moholy Nagy László Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek, majd a 2010/2011-es tanévben a bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Képző - és Iparművészeti Tagintézményében folytattam munkám.”

Diplomaterv „A művészetek iránti érdeklődés a családban természetes volt – dédnagymamám a Nagybányai Rajziskolában tanult édesanyám zenei-, édesapám iparművészeti egyetemen szerzett diplomát. Én fuvolán tanultam a bajai zeneiskolában és párhuzamosan a Vizuális Iskola növendékeként gyarapítottam rajtudásomat. Táncoktatásban is részem lehetett már fiatalon – társastáncok és néptánc terén egyaránt. A széles palettából az idők folyamán kezdett kikristályosodni, hogy a képzőművészeti vonal iránt legerősebb az érdeklődésem és gimnáziumi pályaválasztáskor határozott elképzelésem volt - építész szeretnék lenni. A Budapesti Műszaki Egyetemet tűztem ki célul és nem hiába, a felvételim sikeres lett, amihez hozzásegített a korábbi években megszerzett rajztudásom. Az itt szerzett diplomát és főleg tudást igyekszem kamatoztatni, fejleszteni mai napig.” Kelemen Áron - tördelő

Portré Parafrázis „Kilenc évesen iratkoztam be az Udvardi Vizuális Iskolába, ahol Kántor József csoportjába kerültem. A legjobb értelemben vett alkotóközösség volt, és máig kellemes emlékekkel gondolok az ott eltöltött időszakra. Az évek során leginkább a sokszorosító grafikát és a fotózást kedveltem meg, a linómetszés és a rézkarc állt hozzám a legközelebb. Gimnáziumi, majd egyetemi éveim alatt viszont csak a fotózás maradt, amit lelkesen műveltem. Egyetem után, az első munkahelyemen fordult az érdeklődésem a számítógépes grafika iránt. Három éve gyakorlom kisebb sikerélményekkel. Bár nem lett belőlem képzőművész, de az alkotás és a szemlélődés örömével lettem gazdagabb "vizus" éveim alatt.” 7

Katalógus

Katalógus Leits Miklós - építész

Muity Marinka - angol tanító, lovaskultúra oktató

Mészáros Anna - MKE grafikusművész szakos hallgató

Leits Nóra - jogász

Ballada a senki fiáról

Tűzzománc „A közel 10 év alatt a Vizuban szerzett tudásra érdemes volt alapoznom a továbbiakban, hiszen ma is kreatív alkotó munkát végezhetek építészként. Az pécsi egyetemi évek után Budapesten helyezkedtem el egy építész irodában. Ma szabadúszóként belsőépítészettel, és formatervezéssel is foglalkozom.” Márfai Nóra - táj- és kertépítő mérnök

Lovak „Baján élek, 6 évig voltam a VIZU növendéke. Bár nagyon szerettem rajzolni, nem ilyen pályát választottam, 2005-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Alkotóvágyamat mostanában leginkább dekorációk, gyerekjátékok varrásában élem ki.”

„1986. február 2-án születtem Baján. Művészeti tanulmányaimat az Udvardi Vizuális Ikolában kezdtem. Gimnáziumi éveim után az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskolába jelentkeztem képgrafikus szakra. 2006-ban felvételt nyertem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol jövő évben diplomázom grafikusként. Tanáraim: Kerbelné Bondor Zsuzsa, Dani Jánosné Erzsébet, Eleki Istvánné, Sárközi Róbert, Gallusz Gyöngyi, Kőnig Róbert, Szurcsik József.”

Márfai Olga - MKE grafikusművész szakos hallgató

Nagy Boglárka - grafikus

„Muity Marinka vagyok, 1979-ben születtem Baján, és kisebb külföldi és belföldi kitérők után, ismét itt lakom. Eredetileg angol tanító a végzettségem, majd elvégeztem a TF Lovaskultúra oktató szakát, ahol rengeteget tanultam a lovakról. Festő, grafikus, és tervező munkáimban is a lovaké a főszerep. A rajzolás-festés mindig része volt az életemnek. A Vizuban annó sokféle technikát megismertem, és azóta is szeretek ilyesmivel foglalkozni. A festés jó kikapcsolódás, és másoknak is örömet okoz, de nem vagyok hivatásos művész.” Pencz Anna - MKE grafikusművész szakos hallgató

Pszeudó botanika Születés Zöldfelület-rendezési terv „Általános iskolás éveim alatt az Udvardi Vizuális Iskola növendéke voltam. Diplomámat a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti karán szereztem 2010-ben. Jelenleg az angliai Kingston University Master of Art Landscape and Urbanism szakán végzem második mesterkurzusomat, melyen a tájépítészet művészeti oldalról kerül megközelítésre.” 8

Alufix „Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakos hallgatója vagyok. 1994-től 2002-ig a bajai Udvardi Vizuális iskolába jártam. Érdeklődésemet a képzőművészet iránt az itt eltöltött 8 év alapozta meg. Mestereim: Dani Jánosné Erzsébet, Eszik Alajos, Gallusz Gyöngyi, Jászberényi Matild, Sárközi Róbert, Szurcsik József.”

„Nagy Boglárka vagyok, Baján születtem 1981-ben. Művészeti tanulmányaimat az Udvardi Művészeti Iskolában kezdtem, tanáraim Weintrager Éva és Sipos Loránd voltak. 2000-ben sikeresen felvételiztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára. Elsősorban a természet és a felhők a témáim, pár éve főleg gyermekkönyvek illusztrálásával foglalkozom. Jelenleg Budapesten élek és dolgozom.”

„10 éves korom óta ismerem a VIZU-t. A középiskola végéig aktív, és lelkes diákja voltam. Az ott eltöltött évek alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a grafikus szakmát választom. Ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatója vagyok. Munkáim gyakran idézik a régi VIZU-s emlékeket: a természet absztrakcióját, vagy éppen a naturális tájképábrázolást.” 9

Katalógus

A 2011. február 28-án megrendezett jubileumi ankéton elhangzott előadások Repáruk András - PTE építész szakos hallgató

Purak Ákos - SZTE rajz és technika szakos hallgató

Makett „Kárpátaljai születésű magyarként 6 évig éltem Ukrajnában és kisöcsém keresztapja mellett már 2-3 éves koromtól folyamatosan rajzolgattam festettem műhelyében. Áttelepülésünk után addigi ismereteimet '96-tól a VIZU-ban gyarapítottam egészen 2003-ig , ahol sok szép délutánt töltöttem el, még az egykori Szent Antal utcai épületben. Azóta sok év telt el. A gimnázium után rajzi előképzettségem kihasználva építészeti tanulmányokat folytatok. Ennek megfelelően makettek és skiccek végtelenjét hozom létre, és még ki tudja hol a vége...” „Purak Ákos vagyok, Baján a Vizuális iskolában kezdtem rajzolni nagyjából 10-11éve. A következő iskoláimat mind a rajzkészség fejlesztése miatt választottam, Baja Jelky András szakképző, Kecskemét Katedra középiskola, és most Szegeden a Juhász Gyula Pedagógusképző karán tanulok, rajz- és technikatanárnak.”

Taskovics Éva vizuális kommunikáció tervező művész, animációs rendező

Szabó Áron - szobrászművész és tanár „Szobraimat "önmagát jelentő formaként" értelmezem, melyek a levegőt fedezik fel. Üres vagy jelentés nélküli forma nem létezik csak tudni kell a dolgokhoz közelíteni. Témaválasztásom egyik ága a fémszerkezetek esztétikájában gyökerezik. A tér-élmény parafrázisa szoborban.”

10

Acélmű IV.

Űrhajósok „Születtem Baján, 2000 óta Budapesten élek és dolgozok. 8 évig jártam a Bajai Vizuális Iskolába, amíg le nem érettségiztem a III. Bélában 2000ben. Majd elmentem Budapestre tanulni képgrafikát az Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskolába és egy kicsit tanultam a Corvin Rajziskolában animációt is. 2002től jártam a Magyar Iparművészeti Egyetemre, ami azóta MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem). Itt szereztem diplomát 2007-ben vizuális kommunikáció, animáció szakon.”

A képző- és iparművészeti oktatás múltja, jelene, várható jövője Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a 25 éves Képző-és Iparművészeti Tagintézmény vezetőjét, tanárait! Gratulálok eddigi tevékenységükhöz és további sikeres munkát kívánok a jövőben is Nekik! Álljon itt néhány szép mondat a művészetoktatás fontosságáról: Freund Tamás –agykutató, neurobiológus megállapítása lehet, hogy kicsit idealisztikus, de nekünk művészetet szeretőknek tetszik: „Meggyőződésem, hogy a középiskolában elsősorban művészetekkel kellene foglalkozniuk a diákoknak, a tanárok fő feladata pedig az erkölcsi, érzelmi nevelés kellene, hogy legyen. Irodalmi színpadon, kerámiaszakkörön, énekkarokban, zenekarokban kellene kibontakoztatni a gyerekek képességeit, így fejlesztve érzelemvilágukat, erkölcsi érzéküket. A befogadás művészetét is meg kellene tanítani nekik, mert ez folyosót nyit a külvilág és agyuk között, s ezen a folyóson közlekedik a kreativitás is, csak ellenkező irányban.” A 2006-os Lisszaboni Művészetoktatási Konferencián állapították meg, hogy a kulcskompetenciák közül a hatékony, önálló tanulás, a szociális és állampolgári kompetencia valamint az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség fejleszthető közvetlenül a művészetpedagógia lehetőségeivel, eszközeivel. A művészetoktatásban résztvevő gyerekek közül a többség nem művészeti pályára készül, de fényesebb lesz a lelke, érzékenyebb lesz mindenféle szépség és

érzelem befogadására, más tantárgyak tanulására is transzferhatással van --- és akkor már elértük a célunkat. A zeneművészeti oktatás nagy múltra tekint vissza Magyarországon, a zenén kívüli művészeti ágak oktatása alapfokú művészetoktatás keretében az 1980-as évek végén kezdődött. Ennek egyik első intézménye, amely mind a négy művészeti ágat oktatta, a Budapest XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola, amely művészeti iskolának is épült, biztosítva ezzel az oktató-nevelő munkához minden szükséges tárgyi feltételt. 1990-ben pedig megalakult a magyar Zeneiskolák és Művészeti iskolák Szövetsége, ennek az iskolatípusnak a szakmai érdekvédelmi szervezete. Eleinte ketten majd 6-an képviseltük a zenén kívüli művészeti ágakat a közel 30 zenész mellett. Nem volt könnyű elfogadtatni magunkat. Csak komoly szakmai színvonal mellett ismerték el a zenészek munkánkat, de még ma is bizonyítanunk kell a nagy hagyományokkal rendelkező zeneművészeti oktatás mellett létjogosultságunkat. Eleinte csak a zenei országos versenyek kísérő rendezvényeiként rendeztünk kiállításokat, majd országos találkozókat szerveztünk a képzőművészetet oktató tanárok számára tanulói kiállításokkal egybekötve. Akkor még nem volt Országos Tanulmányi Versenyünk, néhány éve már e területnek is van a minisztérium által elismert és támogatott Országos Tanulmányi Versenye. 1998-ra elkészítettük a 27/1998.(VI.10.) MKM rendeletben kiadott kötelező követelményeket és tantervi programot. E munka során két bajai kolléganővel dolgoztam egy teamben. Jászberényi Matilddal és Weintráger Évával. Ebben az iskolatípusban, Európában is egyedülálló volt, hogy tantervi program készült. Iskoláink többsége akkor még tiszta zeneiskola volt, csak néhányat bővítettek más művészeti 11

A 2011. február 28-án megrendezett jubileumi ankéton elhangzott előadások

ággal. Azóta ez a helyzet jelentősen megváltozott, de csak képző- és iparművészetet oktató intézmény alig van az országban. A normatívák bevezetésével jelentősen emelkedett a művészeti iskolák száma, ezáltal a színvonal is vegyes lett. Jelenleg a szerkezeti átalakítások a művészeti iskolákat is érintették. Közülük többeket összevonták általános iskolával vagy ÁMK tagintézményei lettek. Önálló művészetoktatási intézmények száma tehát jelentősen csökkent. Az összevont intézményekben az általános iskola vezetője lett általában az igazgató és általában a művészeti iskolát igazgató helyettes irányítja. A tanári végzettségek a képző- és iparművészeti ágban többnyire megoldottak, hiszen rajztanári végzettséggel lehet ebben az iskolatípusban tanítani, kivéve a műhelyeket, ahol az oktatáshoz speciális végzettség kell. A művészeti iskolákat Magyarországon először minősítési rendszernek vetették alá. Az iskolák többsége sikeresen vette ezt az akadályt. Soha ennyi tárgyi fejlesztés nem történt a fenntartók segítségével, hiszen mindegyik azt akarta, hogy sikeres legyen intézményében a megmérettetés. A tárgyi feltételek közül országos szinten kerámia kemencében, grafikai présben, festőállványban mutatkozott hiány. És volt olyan terem /főleg kisiskoláknál /, ahol nem volt víz a teremben. A kollégák felvetették, hogy kevés területünkön a szakirányú továbbképzés. Örvendetes, hogy iskoláinkban komplexitásra is törekednek a tanárok. Táncszínházi produkciókat rendeznek, ahol a képzőművészekre a díszletkészítés vár. A KIR szerint 2011-ben 760 AMI van az országban. A képzőművészeti létszámok a következőképpen alakultak az utóbbi években: 2009-ben 43.833. 2010-ben 45.517. 2011-ben 45. 828 tanuló vett részt ilyen képzésben. 12

A várható jövőről néhány gondolatot szólnék. Szerkezeti átalakítás várható a közoktatás rendszerében. Eddig megyei feladat volt az alapfokú művészetoktatás, valószínűleg a jövőben is az marad. A közoktatási törvény koncepciója olvasható az interneten. Az AMI-ról egy kormányrendeletnek kell még megjelennie. Szeretnénk elérni, hogy a képzőművészeti csoportlétszámok csökkenjenek, főleg a műhelyekben, hiszen a művészeti szakközépiskolákban, ahol idősebb életkorú gyerekek vannak és a pálya iránt elkötelezettebbek, alacsonyabb a minimális csoportlétszám. Nagy a balesetveszély a műhelyekben használatos gépek, szúró, vágó eszközök miatt. A tanári béreket az állam finanszírozza, de a Megyei Kormányhivatalok meghatározzák majd meg a tanár-diák arányt az álláshelyek biztosításának finanszírozásánál. A működési költségeket a fenntartónak kell fedeznie. Előreláthatólag a március 9-ei kormányülésen tárgyalja a kormány A pedagógus életpálya modellt. Megvalósulásával javul a pálya presztizse és a pedagógusok anyagi helyzete is.2012-re lesz ezzel kapcsolatban költségvetési igény. A pedagógusok izgatottan várják a minősítés szempontrendszerét és lebonyolítását. Mi örömmel vettük, hogy a művészeti tevékenységet is beszámítják a tanár minősítésébe. Reméljük, mivel kollégáink már egy minősítési folyamaton átestek, a következőben előnyük lesz ebből. Megjelentek az új tantervek is, a 27/1998 (VI.10.) MKM rendelet módosításaként. Mivel az előző tantárgyi programot már végig tanítottuk, remélhetőleg a tapasztalatok levonása után, a gyakorlatban még


inkább hasznosíthatóak lesznek, mint az előzőek. A képzőművészeti területen a kreativitás, a kompetenciák fejlesztése került előtérbe. A műhelyekben összevonások történtek, pl. kerámia-szobrászat…A helyi tantervekben lehet ezeknek igazán érvényt szerezni. 2011 őszétől induló évfolyamokon kell az új tantervi programot indítani, a régebbi tanulók az általuk megkezdett rendszerben fejezik be tanulmányaikat. Iskolatípusunkban tehetséggondozással foglalkozunk. Művészettel a tehetségekért konferenciát rendeztek Budapesten január 29-én, melyen képzőművészeti kiállítást is megtekinthettek a résztvevők. Az előadók között szerepelt:dr Csermely Péter, Sipos Endre, Trencsényi László… A Magyar Géniusz program hírportálján megtekinthetjük a 400 hazai tehetségpontot, amelyek között egyelőre kevés művészeti iskola van pl. Nagyatádon képzőművészettel voltak sikeresek, de a budapesti Hubay Jenő AMI illetve a Tóth Aladár Zeneiskola is közéjük tartozik. Sőt a Művesház Tehetségpontról készítettek interjút a bajai Jászberényi Matilddal. Kevés olyan Európa Úniós pályázat van, ami kimondottan a művészeti iskoláknak íródott. De érdemes próbálkozni az általános iskolák részére kiírt programokra, szakmai fejlesztést és finanszírozás segítését is jelenti az intézménynek. Dolgoztam most másfél évig egy szekszárdiak által megnyert pályázatban, művészetiskolai hálózatszervezőként. A projekt végére készített a művészeti műhely egy kiadványt, amelyben a kulcskompetenciák fejlesztése a képző – és iparművészeti órákon, a kreatív játékok a rajzórákon valamint a hálózati tanulás című

témakörök érintették területünket. Somogy-Tolna –Baranya megye iskolái ingyenesen megkapják ezt a kiadványt. Az MZMSZ Képző- és Iparművészeti Bizottsága évente 2-4 alkalommal szervez a művészeti iskolák képző- és iparművészeti tagozatán tanító kollégáknak szakmai találkozót és tanári valamint tanulói országos kiállítást. Március 4-én Szeghalmon –egyik tehetségponton: Képességfejlesztés, tehetségfejlesztés címmel tartunk rendezvényt—melyre szeretettel várjuk az érdeklődő kollégákat. Március hónapban honlapunkon / www.mzmsz.hu/ egy felhívást jelentetünk meg országos kiállításra CSENDÉLET témakörben. A kiállítás valószínűleg októberben lesz. Május 25-26-án lesz Etyeken Művészeti és Pincefesztivál. A helyi művészeti iskola kiállítását, szakmai programot, kézműves vásárt kínálunk a résztvevőknek. Madame Curie soraival biztatnálak Benneteket a további munkára: „ Az élet egyikünk számára sem könnyű. De nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása s főleg önbizalma. Hinni kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk. „ Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Baja, 2011.02.28. Tigelmann Józsefné MZMSZ elnökhelyettes

13

A 2011. február 28-án megrendezett jubileumi ankéton elhangzott előadások Az állandóság értéke. 25 éves a bajai alapfokú művészeti oktatás. Az egyén kisebb és nagyobb közösségekben egyaránt a biztonságra törekszik, stabil pontokat kíván a környezetében kialakítani, fenntartani. Ezt próbáljuk a családban, kapcsolatainkban állandósítani és természetes törekvése ez a nagyobb közösségnek is, így az együtt élő emberek csoportjának akik különböző lélekszámú településeken élünk, akár olyan kisebb városokban, melyek hasonlatosak Bajához. A biztonságon túl mi az a tényező, ami egy városi közösséget megfelelő, magas szellemi szinten épít, ami az együtt élők számára fontos a jövőjüket tekintetbe véve? Az a műhely, az a forrás ahonnan a sokoldalú, nagyobb átlátó képességű fiatal emberek indulnak útjukra, adott helyzetben hasznot hajtva szülővárosuk számára, kifejlesztett adottságaiknál fogva akár közösséget vezető, képviselő polgárokká válva… Ez a hely az ISKOLA. Ebben a vonatkozásban a kisebbségben élőket intő Remenyik Sándor sorai mindannyiunkra érvényesek -„ne hagyjátok a templomot és az iskolát” hiszen ha anyanyelvünk nincs is veszélyben, az értéket teremtő szellemi forrásokat, ez esetben az iskolákat vigyáznunk kell! A világ megváltozott – halljuk nap mint nap, a XXI. századi ember a gazdasági viszonyait igyekszik racionális módon a környezetéhez idomítani. Ebből a képletből egyesek azt a következtetést vonják le, hogy kizárólag az anyagi viszonyok határozzák meg boldogulásunkat, jövőnket. Tehát minden ami nem a materiális lét viszonyait érintő, közvetlenül azt építő, kevésbé érdemes a közösségi megbecsülésre, támogatásra. Ezzel az állásponttal nem érthetünk egyet, hiszen kutatások sora bizonyítja, hogy a sokoldalúan és magasabb szinten képzettek jobban fel vannak vértezve a világ kihívásai ellen. Ebből az következik, hogy az alapfokú művészeti iskolákat nem a közvetlen és rövid távú hasznosulásuk szintjén kell értékelnünk, hanem egy nagyobb közösség távlatos érdekeit szem előtt tartva. A vizuális iskolai képzés sokak szemében a művészképzéssel egyenlő, ami szűkítése a fogalomnak és ezért nem is fedi a valós helyzetet. Ne feledjük, hogy a vizuális úton szerzett információink nagyjábólhetven százalékot tesznek ki, ebből fakadóan az észlelt világ minden lényegi mozzanatát is a vizualitáson keresztül tapasztaljuk meg. Kiemelten igaz ez az állítás a hat – tizennégy éves korra, amikor is az alapfokúiskolai képzés kreativitása a gyermek személyiségének meghatározó formálója, amely kihat egész 14


világlátására, környezetének a későbbi életszakaszában való tudatos alakítására, így a tágabb közösségére nézve is meghatározó lehet. Az iskola ideáltípusa a magas színvonalú oktatásába ágyazva a sokirányú kézségfejlesztést tarthatja legnagyobb értékének, amikor az egyén képességeit felismerve, számára életkorának megfelelő képzést biztosítja. A „Vizu”, hivatalos elnevezés szerint a Liszt Ferenc Alapfokú Oktatási Intézmény Képző – és Iparművészeti Tagintézménye a vizuális területű képzés mellett magas színvonalú zenei oktatásban is részesíti hallgatóit. Más kifejezéssel élve a klasszikus polgárkép ideáját testesíti meg, miszerint az anyanyelviés az idegennyelvi műveltség mellett (a XIX. sz.-i meghatározás szerint) a zongora-játékban és az akvarellfestészetben jártas hallgatókat képez… Ez az ideálkép elsősorban a lányokra vonatkozott, hiszen a korabeli középosztálybeli ifjak a katonasággal illetve a jogi ismeretekkel kerültek leginkább kapcsolatba. A nosztalgikusnak tűnő gondolatokat félretéve abban bízvást egyet érthetünk, hogy ezekkel a klasszikusnak mondott értékekkel szívesen látnánk felruházva gyermekeinket, annak ellenére, hogy manapság más értékrendet tartunk szem előtt. A cél azonban változatlan: öntudatos, művelt ifjúságot szeretnénk, akik tájékozottak a kortárs művészetek terén is és a hangversenytermek világa sem idegen tőlük. Nem feltétlenül gyakorló művészként, de értő és a művészeteket élvezni tudó polgáraként esetünkben Baja városának. Ehhez a város elöljáróinak és az értékeket becsülni képes lakóinak valódi értékén kell elismerniük azt a negyedszázada közegükben élő, újabb és újabb korosztályokat nevelő műhelyt, az ISKOLÁT és jelentőségét. Felismerni, becsülni és a további évtizedekre fejlődését elősegíteni, működtetését biztosítani. Ezekkel a gondolatokkal kívánunk a „Vizunak” további eredményes évtizedeket, Baja városának szellemi erejét növelni tudó újabb generációk képzésének sikeres teljesítésével. 2011 márciusában Stefanovits Péter képzőművész

Tisztelt Hallgatóság! Röviden szeretnék a Vizu első 15 évéről beszélni: 1985 őszén, 26 éve, Baján a József Attila Művelődési Ház vetítőjének sötétsége lehetett volna az az „őssemmi”, amiből a bajai alapfokú művészetoktatás megszületett. Ugyanis itt ült össze – Baja város Tanácsának meghívására – az a művészekből, pedagógusokból álló társaság, akiket egy művészeti iskola-kísérlet tervébe szeretett volna bevonni Fekete Kovács Győzőné, az akkori oktatási osztály vezetője. Az őssemmiből való születés elmélete természetesen nem áll meg: hiszen, hogy Baján valamilyen művészeti tanodának lennie kell, régóta megfogalmazódott már galériaerdőkkel gazdagon övezett, szépséges városunkban. Ilyen kezdeményezés volt a Rudnay Szabadiskola, a későbbi Rudnay Képzőművészeti Kör, napjainkig egyik meghatározója művészeti hagyományainknak. A művészetoktatási kísérlet ötlete lenyűgöző volt, a hazai rajztanításnak abban a korszakában, amikor még alig eszméltünk a korábbi tanterv: ugyanabban az időben, mindenhol, mindenkinek ugyanazt, ugyanúgy előírt dogmáin. Ha a 70-es években betévedtünk volna azonos tanítási héten néhány általános iskola rajzórájára mindenütt, mondjuk „sál kesztyűvel” vagy „hagyma hagymavágóval” s hasonlók lettek volna a témák, ami gyanúsan logikusnak tűnhet, s egy sor szakmai aggályt vet fel. A nyolcvanas évek elejére a társadalom csak kiizzadta magából a problémamegoldó pedagógiai paradigmát, a kísérletező

attitűdöt, ami a művészetoktatásban is megfogant. Ladányi Johannának (a JAMK munkatársa volt) szervező munkája révén, kapcsolatot építettünk a Budafoki Rajziskolával, mint az ország első ilyen, már 2. éve működő intézményével. 86 őszén már mi is indultunk, a 3 csoport vezetésére Jenei László, Weintrager Éva és jó magam kaptunk felkérést. A 9-10 éves gyerekek felvételi vizsgát tettek. A tervezett iskolakísérlet programjának megírására bajai művészeket kértek fel. Találkoztunk az akkreditációra benyújtott anyagokkal, de nem kellett tantervnek tekintenünk, a megvalósítást a bevezető évben ránk bízták. Igen sikeres évet zártunk alkotótáborokkal egybekötve: beszélték tanárok, szülők körében, a fodrásznál, a piacon (higgyék el, ezek komoly üzenetek) csak az oktatási osztály részéről nem jöttek jelek. Majd megtudtuk: az iskolakísérlet koncepcióját az illetékes minisztérium nem fogadta el, tehát nincs tovább. A kezdeti sikereken, jó visszhangon felbátorodva nem mondtunk le a programról, kértük hogy folytatódhasson. Mondták jó, de akkor írjatok programot! Így sorra bejegyeztük a tapasztalatokon átszűrt, kipróbált művészetoktatási tematikánkat: magam Weintráger Éva segítségével, ami egy tantervvé duzzadt. Célunknak tekintettük a vizuális kultúra olyan tapasztalásra épülő, tevékenységbe ágyazott fejlesztését, amely a gyermek pszichológiai, neurofiziológiai szükségletein keresztül kiteljesíti személyiségünket, kreatív képességeiket, érzelmi életüket. Akkori, divatos szóhasználattal: „alulról jövő kezdeményezésként” tekintettünk magunkra és kezdeményeztünk is egyre több irányban. Programunkhoz vezetőt keresve a hivatal különböző próbálkozásokat tett, Bajára hívott művészekkel, míg végül sikerrel járt Kántor József iparművész személyében. A harmadik tanévtől team szellemben jól működő 15


tanárokkal (igaz, még másodállásban), elhivatott vezetővel folytattuk munkánkat, egyre színvonalasabb óriás kiállításokkal örvendeztettük meg a város érdeklődő közönségét. Rövidebb ideig helyileg és szervezetileg az Újvárosi ÁMK-hoz tartoztunk. Évről-évre kiváló rajztanárok, művészek csatlakoztak programunkhoz óraadóként, vagy az alkotótáborokba hoztak új színt. Így a tantestületben meg kell említenem, szinte a kezdetektől Dani Jánosnét, Gaál Juditot, Bondor Zsuzsát, Késmárky Máriát, Vörös Henriettet, később: Dr. Kelner Róbertnét, Andrasicsné Editet, Lőcser Józsefné. Sipos Loránd, Farkas Zsuzsa, Mészáros Gábor, Adorjáni Endre szobrászművész, Sütő Pete Rozália grafikusművész, Kovács Zita művészettörténész gyakran kapcsolódtak be programjainkba. Az évenként sorolódó kárászi alkotótáborok legendává váltak, komplex tematikájuk nem csupán a képzőművészetre terjedt ki. Érdemes az iskola siker motívumait keresni: Úgy gondolom, meghatározó volt, hogy szakmailag elszánt, kreatív tanárok találkoztak össze. A programok tapasztalatai bennünket is inspiráltak, életmódunkba épültek, segítették alkotóművésszé fejlődésünket. Különös színezete a történetnek, hogy saját gyermekeink is bekerültek a rendszerbe, tovább fokozódott a családias elfogadó légkör. Hagyománnyá vált a vegyes életkorú csoportokban (6 évestől felnőtt korig együtt alkotó tanítványok körében), hogy a kicsik követték idősebb társaikat, valódi közösséggé váltak. Többen a mai napig visszatérnek alkotó közösséget szervezve. Saját gyermekeinkkel együtt neveltük fel a vizuális iskolát. A tábori forgószínpad különböző műfaji megközelítései után egy-egy téma szintézise következett, mint pl. Kő – Víz – Fény Birodalom, Honfoglalás – besenyő támadás, Barokk udvar, 16

vagy a Dunai hajótörés környezettudatos programjai: zene, dráma, tánc művészetekkel tarkítva. Azaz valódi projekt módszereket vezettünk be, ha nem is így neveztük. Alkotótáborokkal eljutottunk hazánk legcsodálatosabb tájaira, így a Mecsekbe, a Balatonhoz, a Börzsöny és Tisza vidékére. Az egyik legkülönösebb alkotótáborunk egyben kerékpáros tábor is volt. Közel hetven vizus kerekezett az újmohácsi gátőrházból a Mohácsi Emlékparkba. Több esetben egyetlen nyáron 3 alkotótábort is szerveztünk. Komoly állomást jelentett egyedi tantervünk akkreditálása, amely évekig az ország egyetlen elfogadott alapfokú művészetoktatási tanterve volt. Így 1998-ig a bajai modell alapján indulhattak az alapfokú művészeti iskolák. 1994-ben önálló iskolaként költözött a Vizu a Szt. Antal u. 17, klasszicista épületébe. Részben önálló gazdálkodással a feltételeink kissé javultak, bár az ecsetek, kréták mellett nagyon fontos napi eszköz lett a kalapács, fűrész. Fogó, csavarhúzó, főleg Kántor József kezében. Rengeteg társadalmi munkával kezdetben magunk festegettük, javítgattuk a helyenként romos épületet. Amikor pedig finn, horvát, szerb vendég, vagy dán delegáció érkezett nem győztük otthonról hozott szőnyegekkel, a gyerekek munkáival, batikokkal, pannókkal sűrűn takargatni a parketták hiányait a kibontott falak hibáit. Szinte állandó átrendezésben éltünk. Növendékeink sikerei átsegítettek bennünket fel-fel merülő kétségeinken. Többször kellett kiállnunk az iskola önállóságáért, ameddig az ésszerűnek látszott. Igazgatóságom idejéből a nagy művészettörténeti tanulmányutakra emlékszem vissza


legszívesebben. Pályázatokból, alapítványi támogatásból, sok szervező munkával – még féláron sem – növendékeink közül sokan eljutottak testvérkapcsolat révén Zadarba, Szentpétervárra. Sor került a gyergyószárhegyi és erdélyi körútra, firenzei 10 napos alkotótáborra, 9 napos párizsi tanulmányútra. Az 1998. évi művészeti tanulmányút és alkotótábor keretében (46 növendékkel) megfestettük az erdélyi Ratosnya - Jód község református templomának mennyezet kazettáit. 1997-ben a Vizu tantestülete elnyerte Bácskiskun megye kollektív Művészeti díját. Tanulóink pályázati eredményeinek, kiállításainak végtelennek tűnő sorából emelkedik ki az INSEA (Művészeti Nevelés Világkongresszuson) Glasgow-ban való szereplés, ahol a hazánkat bemutató csoportba felkérve jutott el, mint egy 30 alkotásunk. 1998-ban 239 tanuló 15 csoportban vett részt a 12 évfolyamosra bővült képzésben. Az ekkor megjelenő alapfokú művészetoktatási országos tanterv készítésében is kaptunk szerepet. Tanítványaink közül jónéhányan folytatták tanulmányaikat művészeti szakközépiskolákban. Erre az igényre született meg a művészeti szakképzés indításának gondolata. Lehetősége az 1999-es tanévtől valósult meg, textil majd grafika és kerámia szakokon. A művészeti szakképzést első évben még közoktatási megállapodásban a Jelky András Szakképző Iskola és a Vizuális Iskola együttműködésével kezdtük meg. Ezt követően Vörös Henriette vette át az igazgatási stafétát. A Vizuális Iskola 2002-től betagozódott a JelkyAndrás Szakképző Iskolába. Erre mondta szellemesen – a Vizu sokszor

megváltoztatott nevére utalva Sipos Loránd kollégám – Jelkyné Udvardy Vizuális Iskola lettünk. A bajai Vizuális Iskolának másik hajtása, vidéki szerényebb rokona,a Moholy – Nagy László Művészetoktatási Intézmény. Melyet szintén a VIZU hagyományain indítottunk el, hogy a vidéki gyerekek számára elérhetőbb legyen a képzés, hiszen a VIZU fogalommá lett. Tanítványaink közül ma már többen kollégák, vagy kiállító művészként találkozunk velük. Erről adtunk számot pár éve, a Vizu 25-30 éves korosztályú, volt növendékeivel és tanáraikkal rendezett közös kiállításon. A művészeti képzésnek elsősorban nem a művésszé képzés a feladata. Fontosnak tartom a felnövekvő generáció szellemi egészségét. Az alkotó személyiségeket hordozó ember tevékenysége elsősorban a társadalom irányába hat. A kreatív ember jobban észreveszi a problémákat és olyan áron is megkísérli megoldani azokat, ha szembe kerül környezetével. Az 1986-tól indult, bajai művészetoktatás alapítói és támogatói komolyan gondoltuk, hogy a kulturális művészeti aktivitást gyermekkorban kell elsajátítani. Példás művészeti nevelési programmal álltunk elő országos, sőt nemzetközi megmérettetésben is. A város szimbolikus gazdagságához tartozó érték, hogy a volt VIZUSOK szép számmal kreatív művészeti területen tanulnak tovább, vagy ezen a területen kezdték el – javunkra – pályájukat. Hamvas Béla gondolatával szeretnék elköszönni: „Minden tett visszhangot kelt a világban, s a visszhang a világegyetemben évezredekig szól és nem hal el soha” (Hamvas Béla: Scientia Sacra) Köszönöm, hogy meghallgattak! Jászberényi Matild 17

Részletek Kovács Zita kiállítás-megnyitó beszédeiből

„Itt születtem én, ezen a tájon.” Tematikus gyermekrajz-kiállítás Baja, 2005 (részlet) Mindenkinek ajánlom, hogy szánjon rá fél órát, és nézze végig a kis- és nagyiskolás gyermekek szemet és lelket gyönyörködtető, színekben pompázó munkáit, amelyekből a napnál világosabban kiderül, hogy a gyerekember a génjeiben hordozza a csodát, a világra való rácsodálkozás alfáját és omegáját. Immanuel Kantot idézve: „a gyerekek számára a rajzolás, a festés, az alkotótevékenység - magukért való dolgok”. A vérükben van, ahogy a játék kényszeres öröme, a szeretet képessége, vagy a vakáció iránti olthatatlan vágy. Persze mit sem ér a készség, a fantázia, ha nem sikerül formába önteni, ami bennünk munkál. Nos, emiatt lehet és kell „tanítani” a művészetet, még ha sokak szerint ez teljességgel lehetetlen is. Mások szerint viszont nem csak a technika, hanem a kifejezés- és szemléletmód is tanítható, ahogy ezeknek a „képzőművész palántáknak” itt látható munkái is bizonyítják. Mit sem érne az adottság, ha nem lennének olyanok, akik ezt segítik előbányászni az ifjú agyakból, kezekből, lelkekből. Ők, a tanárok (ifjú szívekben élnek!), akiknek áldozatkész munkája (őszinte tiszteletem érte!) a tanítványok rajzaiba, festményeibe, fényképeibe, nyomataiba, agyag- és gipszfiguráiba, textiljeibe épül be. E helyen természetesen nincs mód arra, hogy az alapfokú művészetoktatás történetéről, problémáiról beszéljünk, annyit azonban el kell mondani, hogy napjainkban feltétlen több figyelmet kellene szentelni ennek a kérdésnek. Hiszen ez a terület ma is "hűtlenül kezelt terület", pedig a gyerekkorban kialakuló ízlés, műélvezet fontos lépés azon az úton, amely a felnőtt ízléshez, korunk művészeti életéhez vezet. 18


A gyermekrajzok világa egyetemes. Ezeknek a munkáknak gondolatai és nyelvezete bárhol érthető ezen a világon. És nem csak térben, időben is. A gyermekrajzok, a gyermek képzőművészeti alkotásainak története, eredete, a gyermek vizuális költészete az emberré válásig nyúlik vissza. Ősidőktől fogva él az a varázslat, amit a ritmus adhat a lábnak, a szájnak és a kéznek, amit a rejtély és a valóság együttese adhat a képzeletnek.

Esetünkben a kommunikációs közeg ez a mai, minden szempontból értékes találkozás, kiállítás: a nyelv egy igazán egyetemes jelrendszer, a feladat, a lecke pedig szülőföldünk értékeinek felkutatása és megfogalmazása lett. Remélem kiolvasható volt szavaimból, hogy úgy vélem: a legtávolabbi múlt művészete és a legmaibb jelen között is van közös, egyező, egyetemesen igaz és értékes kapcsolat.

"Akit az istenek szeretnek / örökre megtartják gyereknek." Ezzel a –gondolom mindnyájunk számára- ismerős gondolattal tökéletesen leírható az az érzés, amelyet újra és újra igazol egy-egy ilyen tárlat (amelynek szenvedélyes fogyasztója lettem magam is).

A művészettörténet azon a ponton találkozik az értékes gyermekmunkák világával, kiállításával, ahol a művészettörténet a művészet önismeretének és önmaga fejlődéstörténetének vizsgálatával foglalkozik.

Ezért vagyok most is itt. Bár jogos és érdekes lehet a kérdés, mi érdekli vagy érinti meg a művészettörténészt ebben a világban? A mi szakmánkat általában az érdekli, hogy az egyes művek milyen körülmények között jöttek létre, milyen esztétikai minőséget képviselnek, és az mit is jelent mindig a kortárs számára, mit ad a kiállítás nézőjének. Élményeinket tesszük tehát mérlegre, érzékenységünk tanúságát hallgatjuk meg. Fő célja, hogy az építészetet, festészetet, szobrászatot, minden műfajt, mint önálló és sajátos gondolkodásmódot értse meg. Hiszen semmi sem született öncélúan, önmagáért, minden művészeti alkotás valamilyen célból (sokszor eszközként) született. Minden nagy alkotó a maga választotta feladat s a feladat megoldására számára egyedül alkalmas gondolkodásmóddal dolgozott. Ahogyan ezek a gyerekek is. A régi idők mesterei is a megrendelő adta feladatot, leckét teljesítették. A funkció, a megbízatás magában foglalta azt az egyezményes kódot, amely a művészetet is az adott időszakra jellemző kommunikáció eszközévé avatta.

E mai tárlat számomra azt az igyekezetet, elkötelezettséget is hangsúlyozza, hogy meg kell válaszolnunk azokat a kérdéseket, melyek ezekben a kicsiny koponyákban születnek, és gondolati formákat öltenek, de nem verbális valóság lesz belőlük, hanem csodás kép, varázslatos látvány. Ezek a valódi, tiszta gyermekmunkák a kisemberi mikro történésekben, a mindennapok semminek tűnő, apró rezdüléseiben vizsgálják és ragadják meg a szülőföldhöz kapcsolódó rejtett élményrétegeket. VIZU tanévnyitó kiállítás Baja, 2008 szeptember (részlet) …ha megkérdezzük gyermekünket, hogy mi a szép?, és erre válaszul örökérvényű választ várunk, tévedünk. A kérdés bár feltételezi, hogy ami ma szép, az a múltban és a jövőben is szépnek számít, a valóságban ez a dolog egyáltalán nem ilyen egyszerű, hiszen tudjuk, hogy különböző korokban mást és mást tartottak szépnek. Ha azonban körbenézünk itt a teremben, egy sor szebbnél szebb dologgal találkozhatunk.

Nézzük meg, mit tartanak gyermekeink szépnek! Gondoljunk például arra, mit tart az általuk oly szeretett népmese szépnek. A mesékben megjelenik a gyönyörű palota, amelyekben csodálatos gazdagság halmozódik fel. Gyönyörű a királylány is aranyhajával, karcsú termetével, és gyönyörű a palotakert is, amelyben mindenféle növény nő. Az ilyen álompalotákban és álomkertekben az emberek gondtalanul élhetnek, amíg csak valami gonosz hatalom el nem irigyelte a palota és lakói gondtalanságát, s nem támadták meg, hogy elvegyék az emberektől ezt a gondtalan életet. A királyfinak a mesékben az a feladata, hogy ismét visszaállítsa a régi boldogságot, hogy ismét szép legyen Csipkerózsika vára, melyet már az időközben megnőtt liánok és a pókhálók befontak, és megszabadítsa a varázslattól, a rossz, a gonosz, a rút boszorkány hatalma alól a gyönyörű szép királylányt. Mit tart tehát a népmesével a gyermek szépnek? A gondtalansággal összefüggő világot. S valljuk be, nagyon sok olyan ember van, aki úgy véli, a szép élet nem más, mint a gondtalan élet. Aztán, ha tovább keresgélünk a falakon, láthatjuk, hogy a gyermekek szépnek tartják a természetet is. A gyümölcsöt, mert nagyon finom, sőt, szinte felhív arra, hogy fogyasszuk el, s a gyerekek gyönyörűnek tartják azt a fát is, amelyen az ágak úgy helyezkednek el, hogy könnyen fel lehet mászni rajtuk a fa tetejéig. A látszat azonban csal: az igazán szép nem biztos, hogy hasznos is. Hiszen egy szép tájat, egy szép szobrot, egy szép gépet nem lehet úgy használni, mint ahogyan egy szép játékot. Mondok egy másik példát: Petőfi Sándor költészetét mindenki jól ismeri. Ő pl. a szépségről azt vallotta, hogy „ami szép, az igaz és jó is”. Vagy Az Alföld c. versében így ír: „ Mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája” – holott tudjuk, hogy a vadregényes fenyvesek gyönyörűek. Abban az időben, amikor Petőfi élt, kezdték el felfedezni a Kárpátok hegyvidékeinek szépségeit, s csak akkor vált kirándulóhellyé pl. a Magas-Tátra. 19


A művészet is csak ekkor kezdte felfedezni a szertelenségben, a szélsőségekben rejlő szépségeket. Az ember tehát még a természetben is csak akkor tud gyönyörködni, ha előbb a művészet felfedezte számára azt a szépséget, azt a „szépséglehetőséget”, amely a természetben elé tárul. Az ősember nem csak azért nem tudta élvezni a természet szépségét, mert életfeltételeinek megteremtése minden energiáját igénybe vette, hanem azért sem, mert mindaddig, amíg a művészet ki nem alakult, a természet szépségei iránt az ember vak volt. S a vizualitás, a művészet megjelenése egyben annyit is jelentett, hogy az ember figyelmét, energiáit és az emberi tevékenység egészét nem kötötte le már a megélhetésért folytatott harc, hanem, ha csekély módon is, de maradt ideje arra, hogy valamiféle esztétikai tevékenységgel foglalkozzék. S mit jelentett az első művészi tevékenység? Azt, hogy az az ember, aki pásztorkodott, a botot, vagy a sípot megfaragta, dallamokat talált ki. Ezek a dallamok és a munkaeszközre faragott formák pedig valamiféle ritmust, szabályos hullámzást, szimmetriát és harmóniát hordoztak. A ritmust az ember a munka ritmusából vonta el, a szimmetriát is a környezetéből leste el, és ugyanígy lelt rá a harmóniára is. Kezdetben tehát az ember a ritmust, a szimmetriát és a harmóniát tartotta szépnek, vagyis azokat az elemeket, melyeket egy sajátosan emberi tevékenységben, a munkában talált meg. A munkadalok követték a munka ritmusát, a díszítőművészet, az ornamentika pedig a természeti szimmetria általánosítása volt. Ezek a mozzanatok ma is megmaradtak, mint a szépség külső alapelemei. Persze a művészet nem csak ebből áll. Az ember addig kísérletezett tovább, míg a művészet történetének egy-egy pillanatában valami újra nem talált: újabbnál újabb módszerekkel a valóság tökéletes visszaadására törekedett. Sőt, a műalkotásokban nem csak a valóság visszatükrözése lett a cél, hanem az a gondolat is, amelyet az alkotó ehhez a valóságrészlethez hozzáad, amit még csak ő 20


látott meg, és ezt a mozzanatot akarja az alkotás segítségével a többi emberrel is láttatni. A szépség kutatása, a harmónia ábrázolása, a művészeti alkotás célja azonban nem csak az, hogy valami újat, valami eddig láthatatlant mutasson a szemnek, célja a szív rabul ejtése is: a katarzis. A katarzis szó szerint megtisztulást jelent. Megtisztulást olyan érzésektől, olyan gondolatoktól, melyek (ahogyan Petőfi definiálta) a szépség, az igazság és a jóság; a szép, a jó és az igaz világ megteremtésének útjában állnak. A VIZU tanévnyitó kiállításán körbenézve azt hiszem, mindnyájan találkozunk ezzel az érzéssel is. VIZU tanévzáró kiállítás Baja, 2010 (részlet) Tisztelni a gyermek egyéniségét: ez a VIZU pedagógia alapelve. Tisztelet és szabadság az alkotó folyamatban. Szabadsága a gyermekeknek azonban nem csak a témakörre, a meglátás és felfogás bátorságára vonatkozik, hanem a kivitel mikéntjére is. A gyermek magával hozott formanyelve tiszteletre méltóbb, minden megtanult technikánál. Ez a nyelv ősi, mély, őszinte. Emlékeztet azokra a naiv románcokra, melyekben sok kellemes nüánsz mellett ott van egy-egy drámai mag is, a történés veleje, naivul elénekelve. A gyermekművészet impresszionista a szó jobbik értelmében. Persze nem úgy, hogy a dolgokat a felületről szerzett impressziók visszaadásával tükrözteti, hanem úgy, hogy a dolgok tömör összefoglalására, markáns megéreztetésére törekszik. Nem a formák nyűgözik le, hanem az akció, s nem riad vissza a túlzásoktól sem, ha ezzel jobban aláhúzhatja a

lényeget. Ezért van az is, hogy spontán és nem iskolai feladatok szerint készült rajzaiban rendesen alig jut tovább a vázlatszerűségnél. Hisz ott már minden lelkessége, láza, lihegése meg van örökítve – a többi csak szószaporítás volna s ez őt csak kévéssé érdekli. A gyermekmunkák alapja az impresszió, a benyomás, a jelenségek naiv, félig öntudatlan, ám intenzív, továbbgondolt, újraköltött átélése. S ez már valójában nem is impresszionizmus, hanem az azon túli, posztimpresszionizmus. Mert a világot nem csak látványában, benyomásaival, hanem nagy egységekben, meseszerű átiratokban látják, melynek a körülöttünk lévő dolgok csak szimbolikus megszólaltatói. Naiv és révedező gyermekeink nézőpontjából ilyen egy utca: a ház tömegszerűségével bilincseli le őket, az anyagok, a tömeg, a ritmus, a tető, az ajtók, ablakok, a kicsi és nagy tömegek lánca (egyik mintha el akarna esni, a másik magával rántja). Kubista-utánzásnak lehetne ezt mondani, hogyha nem volna megfordítva a dolog s a kubista nem törekednék olyan térszemléletre, amilyen a világról szerzett primer képzetünk. Egy fiú lerajzol egy mentőautót, amely beteget visz, s e benyomás hevessége mögött lüktető elevenséggel kergetőzik egész sereg emlék: elhagyott családi otthonról, síró gyermekekről, víziókról, melyek a sebláz hőfokán jelentkeznek. Mindent-mindent elmondani egyetlen képben, gyorsan, szaggatottan és az átélés egész hangulattömegével. Azt gondolná az ember, hogy futurista festőkhöz jártak iskolába, holott az a valóság, hogy emezekben volt meg tudatosan az a vágy, hogy a dolgok lényegét az intellektus elfogódottsága nélkül ragadják meg s gyermeteg lélekkel merüljenek bele a világképbe.

művészettörténész számára, mint a kortörténelem írójának vagy a gyermek-vallomások gyűjtőjének. A történész a gyermekek véleményét látja a rajzokon testet ölteni, a pszichológus adatokat a gyermeki elme tükröző képességeiről, a művészettörténész pedig izgalmas adatokat a kor vajúdó művészi kérdéseihez. Igaz-e, hogy a primitív meglátás az emberi kultúra tudatos alkotásait is képes a misztikus szépség leplével övezni? Igaz-e, hogy érzésünket a művészi látás bizonyos pontjain úgy tudjuk felfokozni, hogy a dolgok mitikus erővel jelenjenek meg? Igaz-e, hogy mindaz, ami zsenialitást művészi teremtőerő létrehozott, a naiv megragadás első ihletével tudta csak létrehozni s mindazt, amit tudásából hozzátett, csak a formákban volt joga érvényesíteni. E kérdések a kiállításban körbenézve folyton új s új erővel jelentkeznek. Az alkotásokat fürkésző szemek izgalmas felfedezéseket tehetnek: a gyermekmunkák közül néhány egészen autonóm egyéniséget sejtet. Az egyik szenzitív, a másik konstruáló, technikai hajlamú, a harmadik karikíroz, a negyedik fantaszta – mondhatná róluk a gyermeklélek-kutató. Az egyik gauguines, a másik kernstockos, a harmadik liebermannos, a negyedik kandinsky-s – így látná a paralellákat kereső művészettörténész. Ám mindezek az elgondolások tipizálnak. Ehelyett arra buzdítok mindenkit, keressünk közöttük individuumokat. Vagy ami helyesebb, a jelenségeket a maguk zuhogó áradatával, mint a gyermek-lélek kollektív érzületének kifejezőjét engedjék magukra hatni. Úgy ahogy a legnaivabb s legelfogulatlanabb látogatók cselekszik. Ami az ő szemükben csillant meg e rajzok, fényképek, plasztikák láttára, az a mosoly és az a könny, az az elragadtatás, vagy az a visszautasítás, az egyetlen jogosult kritikája a gyermekek alkotásainak és minden ösztönszerű művészi megnyilatkozásnak.

Ebből a szempontból nézve egy gyermekrajzkiállítás szinte nagyobb jelentőségű a 21

Pillanatképek - Kiállítások, szakmai programok

Pillanatképek - Kiállítások, szakmai programok

Kiállítás

Művésztanárok kiállítása Budapesten 2008-ban

IV. Országos Grafikai Verseny Baján 2010-ben Országos vándorkiállítás megnyitója Baján 2008-ban

Jubileumi ankét 2011 Díszlet készítés az Ász című televíziós műsorhoz

IV. Országos Grafikai Verseny Baján 2010 22

Kemenceépítés a Szent Antal utcai épület udvarán 23

Pillanatképek - Műhelyeink

Pillanatképek - Műhelyeink

Szobrászat műhely

Nemezelés a kézműves műhelyben

Tűzzománc műhely

Kerámia műhely

Végzős évfolyam 2011

Előképzős évfolyam 2011

Festészet műhely 24

Textil műhelyfoglakozás Szentgotthárdon 2004-ben

Tábori grafikus műhely 25

Pillanatképek - Tanulmányutak, táborok, kirándulások


Mátrafüredi tábor 2008

Kakasd 2011

Bajai tábor 2010

Kaposvári kirándulás 2010

Ják 2004

Kecskeméti kirándulás 2008

Egy régi tábor

Bécs 2001 26

Mátrafüred 2008

Marosvásárhely 2010

27


A Vizuális Iskola régi és jelenlegi tanárai

Olaszországi tanulmányút

Szálka 2006

Párizsi tanulmányút

Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Képző- és Iparművészeti Tagintézménye 6500 Baja Deák Ferenc u. 8. Tel: 79/321 845 E-mail: [email protected] www.lisztferenc-baja.hu

Szálkai tábor 2011

Szálka 2011 28

Bondor Zsuzsanna Dani Jánosné Erdei Márta Farkas L. Zsuzsa Fodor Ilda Füzesi Józsefné Gayer Vera Jász Anikó Jászberényi Matild Kalauz Anett Kalauz Zsófia Kántor József Kellner Róbertné Késmárky Mária Kristó Judit Majorcsicsné Ujjady Krisztina Nemes István Sipos Loránd Szabó Áron Szévald Ágnes Szilaski Mária Turi Tünde Ujfalusi Zoltánné Vörös Henriette Weintráger Éva

VIZUÁLIS ISKOLA ÉVES A BAJAI

Recommend Documents