Prof. Dr. Örkény Antal könyvajánlója
Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I-II. 2448 oldal, Kalligram Könyvkiadó, 2012
Aki kézbe veszi Komoróczy Géza A zsidók története Magyarországon című könyvét - ami egyáltalán nem egy egyszerű dolog, lévén két vaskos kötetről van szó -, egy ritka élmény keríti hatalmába, nevezetesen, hogy egy enciklopédikus részletességgel és alapossággal megírt csodálatos történetet olvas egy vallásában, szokásaiban, társadalmi helyzetében elkülönülő csoportról a Kárpát-medencében, akinek tagjai zsidónak mondták magukat, és akikre a külvilág, mint zsidókra tekintett. Komoróczy Géza nyolc év alatt - 2003 és 2010 között - írta meg ezt a páratlan művet, amely hosszú évtizedek kitartó tudományos munkájának szintézise. A könyv 2448 oldalnyi terjedelme 4-5 átlagos tudományos könyv terjedelmének felel meg. Az elemzés több mint ezerszáz évet fog át a legrégebbi koroktól napjainkig, és bár a szerző alapvetően a Magyarországon élő zsidók történetét meséli el, megkerülhetetlen a szerző számára, hogy ne a teljes európai teret és történelmet tekintse a zsidók történetének színteréül. Ez az egész Európát átfogó látásmód, a szerző óriási tudása a zsidók európai történelméről és a velük kapcsolatos legkülönfélébb eseményekről, valamint Komoróczy Géza páratlan nyelvi felkészültsége a legkülönfélébb nyelven elérhető források kezelésére teszi a könyvet egyedülállóan gazdaggá és egyetemessé. Napjainkban ehhez hasonló vállalkozást nehéz találni akár a magyar, akár nemzetközi történetírásban. Mindamellett bátran ajánlhatjuk a könyvet a laikus olvasóknak is, hiszen a szöveg nyelvezete közérthető és nem egyszerűen könnyen olvasható, de sok helyütt irodalmi műveket meghazudtolóan lebilincselő, elbeszélő munka. De kikről is szól ez a könyv igazából? Ki a zsidó? Ezt a kérdést Komoróczy Géza értelemszerűen már a könyve elején felteszi, és bár részlegesen választ is ad rá, ez eleve nem lehet teljes, hiszen az egész tárgyalt időszakra érvényes felelet nincs. A vallási hovatartozás a kezdettől máig érvényes eleme a zsidósághoz való tartozásnak. Az izrealita vallás követői zsidóknak tekintették magukat, annak tekintette őket a saját közösségük és a nem zsidó társadalmi környezet egyaránt. Ez a meghatározás máig is érvényes a zsidóság egy részére, nevezetesen a hagyományokat őrző ortodox zsidókra. Úgy gondoljuk, hogy ez a szoros kapcsolat a 19. századtól, a nacionalizmus, a szekularizáció, az asszimiláció és a nem vallási jellegű antiszemitizmus feltűnésével fokozatosan
fellazult. Olyanok is zsidóként jelentek meg a társadalomban, akik vagy vallást váltottak, vagy vallástalanok lettek, vagy nem is születtek izraelitának, de zsidó származásúnak tekintették őket, sokszor annak dacára, hogy az érintett elutasította ezt a besorolást. A származás szerinti besorolás alapja, hogy az illető vallási hovatartozásától függetlenül, legalább az egyik szülője zsidó volt, ami sajátos módon a halákhikus hagyományokkal is részben összhangban van, miszerint zsidó az, aki zsidó anyától származik. Úgy tűnik, hogy Komoróczy Géza is így gondolja; könyvében sokszor találkozunk a zsidó származású kifejezéssel, és a mű azokról is szól, akik ebbe a kategóriába tartoznak. A szerző könyvében amellett érvel, hogy a zsidók története Magyarországon a fennmaradást tekintve egy sikertörténet, és kétségkívül igaz, hogy a magyar zsidóság karrierje, drámai törések dacára felívelő volt évszázadokon át az első világháború végéig. A legkorábbi megjelenésüket követően a zsidók először, mint átutazó kereskedők tűntek fel nagyobb számban Magyarországon, majd némelyek megtelepedtek és pénzügyletekkel, kölcsönzéssel, pénzveréssel kezdtek foglalkozni, sőt még földműveléssel is. A középkorban Magyarországon a zsidókkal kapcsolatos hatalmi fellépést inkább az anyagi érdekek befolyásolták. A zsidótartás joga, vagyis annak engedélyezése, hogy zsidók telepedjenek meg egy földesúr birtokán anyagi előnnyel járt az uraknak, a törvények pedig a zsidókat illetően sokszor kedvezőbbek voltak Magyarországon, mint a korabeli más európai országokban. Az olvasó persze eközben a történelem tragikus olvasatával is szembesülni kényszerül: Komoróczy Géza nagyon aprólékos és részletes adatfeltáró kutatómunkával mutatja be a korszakot kísérő rendkívüli eseményeket, a pogromoktól kezdve, a vérvádakon keresztül, a gyakori elűzetésekig. Lenyűgöző az az alaposság, amellyel Komoróczy Géza felsorolja és adatokkal jellemzi az évszázadokon át ismétlődő súlyos atrocitásokat a zsidókkal szemben. A 17. század végén a történet újabb tragikus fordulatot vesz, amikor Buda visszafoglalásával a törökkel együtt a zsidókat is legyilkolják, kifosztják, rabszolgaként eladják, de ezzel párhuzamosan vidéken a betelepítéseket követően a zsidóság ismét csak újraformálódik szerte az országban. A zsidóság történetén keresztül sokszor a magyar történelmet is más szemszögből látjuk, mint ahogy azt a hagyományos történelemszemlélet bemutatja. Ez élesen jelenik meg a Rákóczi szabadságharc és a kurucok kapcsán. Ez utóbbiak harcait a magyar történeti emlékezet és tudományos történetírás egyaránt dicsőséges szabadságharcnak látja, a magyarországi zsidók számára viszont a kuruc csapatok leginkább fegyveres rablók és gyilkosok voltak. 18. század második felét a zsidók szempontjából a konszolidáció és a gyarapodás jellemzi, ami elvezet 19. század első felében az egyenjogúság követeléséig, amelynek megadásért olyan
radikálisok emeltek szót, mint Kossuth és Vasvári. Az 1848-49-es forradalom és a zsidók részvétele a szabadságharcban az első tömeges kifejezése magyarrá válásuknak, és annak a szándékuknak, hogy aktív szerepet akarnak játszani az ország politikai életében. Végül a magyarországi zsidóság nagy korszaka a kiegyezéstől az első világháborúig tartó időszakban jön el, amikor a magyarországi zsidók gazdasági és kulturális jelentőségre tettek szert, demográfiai súlyuk kivételes módon megerősödik, és egyéni karrierjük és sikereik jelentős hozzájárulást jelentettek az ország modernizációjához. Az érem másik oldalát sem hallgatja el azonban a könyv, nevezetesen, hogy a zsidók térnyerése feszültségeket támasztott, egyesekben ellenérzéseket váltott ki, ami a külföldi hatások mellett jelentős szerepet játszott a századvégi antiszemitizmus erősödésében. Az igazi törés azonban 1919-20-ban következett be, és ettől datálható a magyarországi zsidók történetének a hanyatlása. A változás a fehérterrorral indul, majd a numerus claususszal folytatódik, de a zsidók kiszorítása a legkülönfélébb életpályákról az egész korszakot áthatja. Sokan úgy vélik, hogy a két háború közötti zsidóellenes intézkedések egyenesen vezettek a zsidók tömeges deportálásokhoz és fizikai megsemmisítéséhez. Komoróczy Géza ezzel nem ért egyet. A magyar Soá okaként a szerző egyetértően idézi Lévai Jenőt, aki a magyar emancipációs törekvések kudarcával magyarázta a hazai zsidóság elpusztítását, és azzal, hogy a magyar társadalom képtelen volt arra, hogy az itt élő zsidókat, mint zsidókat befogadja. A vészkorszak alatt a magyar társadalom jelentős része közömbösen nézte, sőt a zsákmányszerzés reményében asszisztált a zsidók teljes kiszorításához a gazdasági és társadalmi életből, és végül passzívan szemlélte elhurcolásukat. Kétségtelen azonban, hogy a német megszállás nélkül a zsidók tömeges elpusztítására nem került volna sor, ez utóbbit a szerző részletesen dokumentálja is könyvében. Komoróczy Géza adatai szerint 1941-45-ben a trianoni Magyarország területén élő zsidóság fele pusztult el, és a faji törvények szerint 490621 (ebből 400981 izraelita) érintettből 255000-260000 menekült meg. Ugyanakkor egy évvel a háború után már csak 143 000 embert számolnak össze. Vagyis a megmenekültek több mint kétötöde egy évvel a vészkorszak után már nem mondta magát zsidónak. Bár ezek jó része alighanem a nem izraeliták közül került ki, a Soát követően a valláselhagyás tömegessé vált. 1949 és 1959 között a maradék zsidóság majdnem a felére csökkent, feltételezhetően - bár nem kizárólag - a kivándorlás miatt. Az elkövetkező 30 évben a zsidó közösség lélekszáma, a szerző adatai szerint további 85%-kal csökkent. De az itthon maradottak is eltávolodtak a vallási közösségtől, gyermekeinek nagy része nem tagja már a közösségnek. Ezt legtöbbször szüleik választása okozta, akik nem akarták, hogy gyermekeik zsidók legyenek, és sokszor eltitkolták származásukat, a gyerekek pedig erre csak jóval később, kerülő úton jöttek rá. Komoróczy Géza monumentális könyve egyszerre szolgál bizonyságul a magyarországi zsidó
emberek és közösség évszázadokon átnyúló sikeres túlélésének és fennmaradásának, másrészt a 20. század kataklizmájában elszenvedett tragikus hanyatlásának. Aki ismerni akarja a magyar társadalom történetét a maga teljességében, előbb vagy utóbb, de meg kell ismernie Komoróczy Géza történetét. Ezzel ajánlom a könyvet az MKB Professzori Klub tagjainak a figyelmébe. Örkény Antal
Szerzők bemutatása Komoróczy Géza rövid életrajza Komoróczy Géza (1937) orientalista (assziriológia, hebraisztika) és történész, 1962 óta tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, alapítója volt az MTA Judaisztikai Kutatócsoportnak (1987) és az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéknek (1989); professor emeritus. Hosszabb tanulmányutakról ismeri a Közel-Kelet országait, a régészeti ásatásokat, múzeumi gyűjteményeket. Fontosabb könyvei: “Fénylő ölednek édes örömében…” A sumer irodalom kistükre (1970, második kiadás: 1983); Sumer és magyar? (1976), A šumer irodalmi hagyomány (1979); Bezárkózás a nemzeti hagyományba (1992, második kiadás: 1995); A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások, történelem, I–II (társszerzőkkel) (1995, második kiadás: 1995); Kiáltó szó a pusztában: A holttengeri tekercsek (1998); Holocaust: A pernye beleég a bőrünkbe (2000); Héber mítoszok és mondák (A Bibliából) (2000); Héber kútforrások Magyarország és a magyarországi zsidóság történetéhez a kezdetektől 1686-ig (társszerzővel) (2003); Meddig él egy nemzet. A nemzet történeti látószöge (2011); s legutóbb: A zsidók története Magyarországon, I: A középkortól 1849-ig; II: 1849-től a jelenkorig (2012, második kiadás: 2012).
Örkény Antal rövid életrajza Örkény Antal szociológus, az MTA doktora, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi tanára, 1996 óta az ELTE–UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék vezetője, 2006 óta az ELTE TáTK Társadalmi Kapcsolatok Intézete igazgatója. Legfontosabb kutatási területei: társadalmi igazságosságérzet, generációs igazságosság, köznapi nemzettudat és identitás, tizenévesek politikai szocializációja és multikulturális beállítódása, a Kárpát-medence interetnikus viszonyai, kisebbség
és többség együttélése a régióban, migrációs potenciál a Kárpát-medencében, nagyvárosi bevándorló csoportok politikai és társadalmi integrációja, etnicitás és előítéletek, a rendőrök beállítódásai a romákkal szemben, gondolkodtató közvélemény-kutatás a magyarországi roma kisebbségről, sikeres roma életutak és a romák társadalmi integrációja. Eddig 13 könyve jelent meg.
