Mezei Péter. Dr. Legeza Dénes. Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből 182 Könyv- és folyóiratszemle 211 Summaries 240

Tartalom

Mezei Péter A jogkimerülés intézményének kialakulása és fejlődése az Egyesült Államokban 5

Dr. Palágyi Tivadar Önújdonságrontó megosztott bejelentések 78

Dr. Vida Sándor Egy jó hírű, híres védjegy – The Beatles 88

Dr. Zsigó Pál A védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítésének bírósági gyakorlata 95 Dr. Legeza Dénes Egy paragrafus margójára – adalékok a munkaviszonyban létrehozott művek szabályozásához 107

A Szerzői Jogi Szakértő Testület tanulmányai a szerzői jog digitális világhoz való alkalmazkodásáról. A tartalom országhatárokon átnyúló hozzáférhetővé tétele – a kulturális örökséghez való hozzáférés 125 Dr. Palágyi Tivadar Külföldi iparjogvédelmi hírek 142 Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből 182 Könyv- és folyóiratszemle 211 Summaries 240

A folyóiratban megjelenő tanulmányok a szerzők véleményét tükrözik, amely nem feltétlenül azonos a szerkesztőbizottság álláspontjával.

Contents

Péter Mezei The emergence and development of the first sale doctrine in the United States of America 5

Dr Tivadar Palágyi Self-anticipatory divisional applications 78 Dr Sándor Vida A famous, reputed mark – The Beatles 88

Dr Pál Zsigó Judicial practice of the reimbursement of the enrichment gained by trademark infringement 95 Dr Dénes Legeza On the margin of an article – supplements to the regulation of works created under employment 107 Studies of the Body of Experts on Copyright on the adjustment of copyright to the digital world. Making content accessible across borders – access to cultural heritage 125 Dr Tivadar Palágyi News in the field of industrial property protection abroad 142 Selection of advisory opinions of the Body of Experts on Copyright 182 Rewiev of books and periodicals 211 Summaries 240

Mezei Péter1

A jogkimerülés intézményének kialakulása és fejlődése az Egyesült Államokban

A szerzői jog eredeti szabályainak megalkotásakor a nemzeti jogalkotókat rendre eltérő érdekek vezérelték,2 azonban világszerte egyértelmű rögzítést nyert, hogy a szerzők3 érdekei nem biztosíthatók korlátok nélkül. A jogosultak és a társadalom (a fogyasztók), valamint újabban a közvetítő szolgáltatók, aggregátorok érdekei között folyamatos egyensúlyozás szükséges annak érdekében, hogy e jogterület és a ráépülő üzleti élet hatékonyan működhessen.4 Ennek szellemében a jogok kizárólagosságát korunk szerzői jogában intézmények

1

Dr. Mezei Péter, Ph.D., az SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi Intézet docense, a Szerzői Jogi Szakértő Testület kinevezett tagja. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Hajdú Dóra és Németh László kollégáknak a kézirat javítását célzó észrevételeikért. 2 Mezei Péter: A fájlcsere dilemma – a perek lassúak, az internet gyors. HVG-Orac, Budapest, 2012, p. 15–17. 3 A továbbiakban a szerzői művek jogosultjait, a szerzőket és a kapcsolódó jogi teljesítmények jogosultjait, például az előadóművészeket, a hangfelvétel-előállítókat, a filmelőállítókat, valamint ezekkel párhuzamosan a szerzői műveket és a kapcsolódó jogi teljesítményeket a gondolatmenet feszessége és az ismétlések elkerülése végett egységesen a „szerző(k)”, „jogosult(ak)”, „mű(vek)” szavakkal jelöljük. Ahol szükségesnek mutatkozik, az egyes jogosultak/védett tartalmak egyedileg is kiemelést nyernek. 4 David Gladwell: The Exhaustion of Intellectual Property Rights. European Intellectual Property Review, 1986. 12. sz., p. 366., 369.

9. (119.) évfolyam 2. szám, 2014. április

6

Mezei Péter

egész sora töri meg. Így például a területi és időbeli hatály (territorialitás5 és védelmi idő6), a jogok személyhez kötöttsége, illetve korlátozott átruházhatósága (adott esetben annak kizárása), a törvényi és kényszerengedélyek, a díjigényre szorított jog, a közös jogkezelés, a szabad felhasználások avagy a védelem alól kivont művek köre. E sorba illeszkedik a jogkimerülés intézménye is. A szerzői jogok kizárólagosságából következik, hogy a művek terjesztésére elsődlegesen a szerzők, illetve az ő felhatalmazásuk alapján mások jogosultak. Terjesztés alatt hagyományosan a művek – akár analóg, akár digitális – eredeti vagy másolt példányainak forgalomba helyezését értjük. A terjesztés hagyományosan a tulajdonjog visszterhes átruházását jelenti, de megvalósítható más módon, így például ajándékozással, kölcsönzéssel vagy haszonkölcsönzéssel. A jogkimerülés kifejezetten e kizárólagosságot töri meg, azonban kizárólag a tulajdonátruházással járó terjesztés esetén. Összefoglalóan e jogelv alapján a szerzői jogosult köteles tűrni az általa, illetve az ő engedélyével más által jogszerűen, adásvétel útján vagy a tulajdonjog bármely más átruházása révén forgalomba hozott szerzői művek adott

5

Korunkban az országonként elkülönült szerzői jogi rendszerek az internet segítségével működő szolgáltatások akadályozójává váltak. A territorialitás elvének az esetleges felülírása ezért egyike a jelenkor legizgalmasabb szerzői jogi kérdéseinek. Lásd: Orientation Debate on Content in the Digital Economy, SEC(2012) 680, Brussels, 28 November 2012, p. 4. 6 Napjainkban épp e korlátozás szűkítésének, vagyis a védelmi idő folyamatos bővítésének lehetünk tanúi. Az Európai Gazdasági Közösség az akkoriban irányadó nemzetközi szerződésekben foglaltnál [post mortem auctoris (pma) 50 évnél] hosszabb (pma 70 év) védelmi időt biztosított a szerzői jogosultaknak 1993-ban. Lásd: a Tanács 93/98/EGK irányelve (1993. október 29.) a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról. Ezt az irányelvet idővel módosították, majd újrakodifikálták. Jelenleg lásd: Az Európai Parlament és a Tanács 2006/116/EK irányelve (2006. december 12.) a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről (kodifikált változat). Legújabban pedig az előadóművészek részére biztosított védelmi idő került húsz évvel (összesen hetven évre) megtoldásra. Lásd: Az Európai Parlament és a Tanács 2011/77/EU irányelve (2011. szeptember 27.) a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről szóló 2006/116/EK irányelv módosításáról. Az Egyesült Államok – követve az EGK/EU törekvéseit – 1998-ban módosította szerzői jogi törvényét annak érdekében, hogy a szerzői jogosultak számára az európaival megegyező terjedelmű védelmi időt biztosítson. Lásd: Sonny Bono Copyright Term Extension Act, Pub. L. No. 105-298, 112 Stat. 2827. Woods jelzi, hogy a vezető szerzői jogi nagyhatalmak – különösen az Európai Unió és az Egyesült Államok – napjainkban harmadik országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodások („free trade agreements”, „FTAs”) révén igyekeznek a szellemitulajdon-védelem kereteit tovább erősíteni. Ezek részeként – több minden más mellett – rendre a Berni Uniós Egyezmény által előírt minimumot (pma 50 év) meghaladó védelmi idő kerül meghatározásra. Lásd: Tanya Woods: Copyright Enforcement at All Costs? Finding a Place for Balance in the International Enforcement Agenda. AIPLA Quarterly Journal, Summer 2009, p. 362.

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle


7

műpéldányainak utólagos – akár haszonszerzési célú – terjesztését, amennyiben a műpéldány értékesítéséért megfelelő díjazásban részesült.7 A fentiek alapján válik lehetővé, hogy megunt könyveinket, lemezeinket stb. barátainknak ajándékozzuk, esetleg elcseréljük, illetve a forgalom tárgyává tegyük. Ez a jogintézmény adja az antikvárkereskedelem alapját. Erre épülnek – legalábbis részben – az olyan online szolgáltatások, mint az eBay vagy hazánkban a Vatera, az Apród. Jogkimerülés híján a jogosult az ő szerzői alkotását tartalmazó fizikai hordozók valamen�nyi, terjesztésben megnyilvánuló felhasználását (különösen ingyenes vagy visszterhes átruházását, akár ajándékozását is) ellenőrizhetné, erre nézve monopoljogokkal rendelkezne. Ez a helyzet nem lehet kívánatos. Egyrészt a szerzői jog kereteit (úgy a jogokat, mint azok korlátait) a törvények mesterségesen határozzák meg. A szerzői jogi jogszabályok megalkotását épp a monopóliumok felszámolása ihlette. Az egyes érdekoldalak közötti egyensúly megteremtése pedig domináns célkitűzés a nemzeti jogalkotók számára. Másrészt a jogosultat megillető szerzői jog nem azonosítható a fizikai tárgyak, dolgok feletti tulajdonjog

7

Paul Goldstein, P. Bernt Hugenholtz: International Copyright – Principles, Law and Practice, Second Edition. Oxford University Press, Oxford-New York, 2010, p. 305. A jogelv magyar törvényi szabályozását lásd: 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról (a továbbiakban: Szjt.) 23. § (5) bekezdés. A jogkimerülés nemzetközi forrását a WIPO Szerzői Jogi Szerződés (a továbbiakban: WCT) 6. cikk (2) bekezdése, illetve a WIPO Előadásokról és Hangfelvételekről Szóló Szerződésének (a továbbiakban: WPPT) azonos tartalmú 8. cikk (2) bekezdése adja. A Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonzatairól szóló 1994-es Megállapodás (a továbbiakban: TRIPS-megállapodás) is utalt a jogkimerülésre, azonban negatív irányból. A 6. cikkben ugyanis kimondta, hogy „A jelen Megállapodás szerinti vitarendezés céljára, a fenti 3. és 4. Cikkben foglaltak fenntartásával, a jelen Megállapodásban foglaltak a szellemi tulajdonjogok kimerülésének kérdését nem érintik”. Az Európai Unió (korábban EGK) irányelvi szinten rögzítette a jogkimerülés tételét. Lásd: a Tanács 91/250/EGK irányelve (1991. május 14.) a számítógépi programok jogi védelméről, 4. cikk c) pont. Ez az irányelv 2009-ben módosításra került. A jogkimerülést jelenleg lásd: 2009/24/EK irányelv a számítógépi programok jogi védelméről, 4. cikk (2) bekezdés. Később a tétel további normákban került megerősítésre. Lásd: 2001/29/EK irányelv az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról (a továbbiakban: Infosocirányelv) 4. § (2) bekezdés, illetve (28)–(29) preambulumbekezdés; illetve 2006/115/EK irányelv a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról, 1. cikk (2) bekezdés, 9. cikk (2) bekezdés. A jelen tanulmányban ugyancsak vizsgált Egyesült Államok vonatkozásában lásd: 17 U.S.C. §109(a). (Az Egyesült Államok szerzői jogi törvényét a továbbiakban lásd: USCA.)


8

Mezei Péter

intézményével.8 Épp ellenkezőleg: a fizikai hordozó az azt jogszerűen megvásároló személy tulajdonába kerül, s felette ő gyakorol ellenőrzést.9 A jogkimerülés tehát a tulajdonhoz fűződő jog és a szerzőket megillető immateriális jogok közötti egyensúlyt hivatott biztosítani.10 S bár tagadhatatlan, hogy a szerzői jogosult szerződéses úton korlátozhatja a műpéldány használatának kereteit, az e megállapodással ellentétes gyakorlat csak kötelmi jogi, s nem szerzői jogi eszközökkel szankcionálható.11 Abból, hogy a jogkimerülés a terjesztés vagyoni jogának speciális korlátja, az is következik, hogy a szerzőt méltányos díjazás illeti meg valamennyi olyan egyéb vagyoni jogát érintő eseti felhasználásért, amely nem köthető meghatározott műpéldány értékesítéséhez, avagy 8

A magyar jogirodalomból lásd különösen: Ficsor Mihály Zoltán: A szellemi tulajdon és a Ptk. Észrevételek és javaslatok a polgári jogi kodifikációhoz. Polgári Jogi Kodifikáció, 2001. 2. sz., p. 27–30; Faludi Gábor: Szerzői jog, iparjogvédelem és a Ptk. koncepciója – I. rész. Polgári Jogi Kodifikáció, 2003. 2. sz., p. 3–14; II. rész. Polgári Jogi Kodifikáció, 2003. 3. sz., p. 3–14; Bobrovszky Jenő: A szellemi tulajdon néhány dilemmájáról a körte és a sajt között. In: Király Miklós, Gyertyánfy Péter (szerk.): Studia Gy. Boytha dedicata (Bibliotheca Iuridica. Liber Amicorum 17.), Budapest, 2004, p. 33–45; Lontai Endre, Faludi Gábor, Gyertyánfy Péter, Vékás Gusztáv: Magyar polgári jog – Szerzői jog és iparjogvédelem. Budapest, Eötvös József Könyv- és Lapkiadó Bt., 2012, p. 11. Egy egyetemi tankönyv ezzel ellentétes álláspontra helyezkedik: „a gazdasági fogalom megköveteli a tulajdonként való kezelést. … A tulajdonként való kezelés történelmi hagyományokkal bír.” Lásd: Tattay Levente, Pintz György, Pogácsás Anett: Szellemi alkotások joga. Budapest, Szent István Társulat, 2011, p. 22–23. A német irodalom vonatkozásában lásd: Gerhard Schricker (szerk.): Urheberrecht – Kommentar, 3., neubearbeitete Auflage. C. H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 2006, p. 33–43; Manfred Rehbinder: Urheberrecht, 15., neubearbeitete Auflage. Verlag C. H. Beck, München, 2008, p. 2; Karl Egbert Wenzel, Emanuel H. Burkhardt: Urheberrecht für die Praxis, 5., vollständig überarbeitete Auflage. Verlag Dr. Otto Schmidt, Köln, 2009, p. 22–23. Az angolszász jogrendszerek vonatkozásában lásd: Paul Edmond Dowling v. United States, 473 U.S. 207 (1985), p. 216–217; David Fagundes: Property Rhetoric and the Public Domain. Minnesota Law Review, 2010, p. 652–705; Patricia Loughlan: ’You Wouldn’t Steal a Car’: Intellectual Property and the Language of Theft. European Intellectual Property Review, 2007, p. 402. 9 A tulajdonos széles szabadsággal bír a vagyontárgy fizikai sorsa felett. A magyar joggyakorlat egyik kiváló példája szerint „az építmény tulajdonosát megilleti az a jog, hogy a tulajdonában álló épületet átépítse, ennek során külső megjelenését, építészeti kialakítását, rendeltetését módosítsa vagy azt elbontsa. A tulajdonos használati jogának rendeltetésszerű gyakorlásához kapcsolódó átépítés nem eredményezheti a tervező szerzői jogainak sérelmét. A tervező szerzői joga szempontjából a felhasználó hasznosítási jogosultságait érdekösszeméréssel kell mérlegelni.” Lásd: BDT2010.2329. Az érdekösszemérés indokoltságát a Szerzői Jogi Szakértő Testület több szakvéleményében is megerősítette. Lásd különösen: SZJSZT-19/12 – A B. integrált rekonstrukciójával kapcsolatos szerzői jogi kérdések. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 8. (118.) évf. 3. sz., 2013. június, p. 156–160; SZJSZT-05/13 – Uszoda fejlesztésével kapcsolatos szerzői jogi kérdések. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 8. (118.) évf. 5. sz., 2013. október, p. 128–129. Az USCA megalkotását követően kiadott képviselőházi jelentés pedig a következőképp fogalmazott: „the copyright owner’s exclusive right of public distribution would have no effect upon anyone who owns ‘a particular copy or phonorecord lawfully made under this title’ and who wishes to transfer it to someone else or to destroy it”. Lásd: House Report No. 94-1476 (1976), p. 79. 10 Richard H. Stern: Some Reflections on Parallel Importation of Copyrighted Products into the United States and the Relation of the Exhaustion Doctrine to the Doctrine of Implied Licence. European Intellectual Property Review, 1989. 4. sz., p. 119. 11 „This does not mean that conditions on future disposition of copies or phonorecords, imposed by a contract between their buyer and seller, would be unenforceable between the parties as a breach of contract, but it does mean that they could not be enforced by an action for infringement of copyright”. Lásd: House Report, i. m. (9), p. 79.



9

amely felhasználás szolgáltatásként kerül megvalósításra.12 Így például a filmalkotás vagy zenemű/hangfelvétel előadásáért, nyilvánossághoz közvetítéséért, sugárzásáért vagy lehívásra történő nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételéért minden esetben fizetni kell, akárcsak a könyvek/filmek/hangfelvételek bérbe adásáért vagy haszonkölcsönzéséért. (Bár mint alább látni fogjuk, az Egyesült Államok ez alól ugyancsak enged kimentést.) Az iménti példák esetén nem beszélhetünk a kizárólagos jogok kimerüléséről az első jogszerű felhasználást követően, mivel az érintett tartalmak vagy műpéldányok nem kerülnek a felhasználó tulajdonába. Közhelyszerű, de tény, hogy a technológia folyamatos fejlődése ismétlődő kihívások elé állítja a jogalkotót és a jogosultakat egyaránt.13 E kihívások legfőbb eleme minden bizonnyal a digitális technológiák térnyerése, valamint ezekhez kapcsolódóan az internet, mint emberek milliárdjainak összekapcsolására alkalmas hálózat, prosperáló fejlődése. Az internet történetének elmúlt tíz-tizenöt éve jogviták garmadáját szülte a szerzői jogilag védett tartalmak engedély és díjfizetés nélküli felhasználása terén. A „digitális szerzői jogi” viták a jogkimerülés intézményét sem hagyták érintetlenül. A zenefájlok értékesítésére szakosodott online zeneboltok vagy a használt számítógépes szoftvereket áruló cégek piacra lépése szükségszerűen új kérdéseket vet fel. Így például azt, hogy az eredetileg analóg, fizikai formátumban megjelenő műhordozók esetén alkalmazandó jogkimerülés miként vonatkoztatható a digitális jelek útján értékesített tartalmakra, ha egyáltalán erre lehetőség nyílik. Különösen érdekes lehet annak megvizsgálása, hogy a világszerte jogszabályi szinten rögzített jogelvbe beilleszthető-e bírói jogértelmezéssel a fenti „digitális gyakorlat”, vagy az csakis a törvények (irányelvek) módosítása után válik lehetségessé. A tanulmány szerzője a fenti, nem csekély gyakorlati jelentőséggel bíró kérdésekre négy egymást követő tanulmányban igyekszik választ adni. E négy munka összefűzése (egy szakfolyóirat hasábjain) egyrészt a terjedelmi korlátok okán tűnik indokolatlannak. Másrészt a jogösszehasonlítás domináns elméleti szakembereinek gondolatát megfogadva indokolt alaposan szemügyre venni egy-egy jogintézmény történeti alakulását. Így a Zweigert és Kötz szerzőpáros is központi helyen említette jogösszehasonlító munkáiban, hogy a hatályos normák és bírósági gyakorlat minden esetben a múlt szerves fejlődésének szülöttei.14 12

Infosoc-irányelv (29) preambulumbekezdés: „A jogkimerülés kérdése nem merül fel sem általában a szolgáltatások, sem különösen az on-line szolgáltatások esetében. Ez vonatkozik továbbá a műveknek és más, védelem alatt álló teljesítményeknek a szolgáltatás igénybevevői által a jogosult engedélyével készített többszörözött anyagi műpéldányára is. Ennek megfelelően ugyanez vonatkozik a művek és más, védelem alatt álló teljesítmények eredeti, illetve többszörözött műpéldányai bérbeadásának, illetve haszonkölcsönbe adásának jogára, amelyek természetüknél fogva szolgáltatásnak minősülnek. A CDROM-mal vagy a CD-I-vel ellentétben – amelynél a szellemi tulajdon anyagi hordozóban, vagyis árucikkben ölt testet – minden on-line szolgáltatás engedélyhez kötött cselekménynek minősül, amennyiben a szerzői jog vagy valamely szomszédos jog ezt megköveteli.” 13 Mezei: i. m. (2), p. 17–23. 14 Konrad Zweigert, Hein Kötz: Einführung in die Rechtsvergleichung, 3. Auflage. J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), Tübingen, 1996, p. 68.


10

Mezei Péter

A jogintézmény történeti gyökerei erre tekintettel valamennyi esetben alaposan kifejtésre kerülnek. Harmadrészt praktikus okai is vannak annak, hogy a „digitális jogkimerülés” problematikája csak az előtanulmányokat követően kerüljön bemutatásra. Az Egyesült Államokban 2013 során meghozott Capitol Records v. Redigi-ítélet15 egyelőre nem jogerős. Nehéz volna megmondani, hogy az illetékes szövetségi körzeti (fellebbviteli) bíróság mikor tervezi meghozni a másodfokú ítéletet, azonban érdemes arra türelemmel várakozni. Hasonlóképp elmondható, hogy az Európai Unió Bíróságának a UsedSoft-ügyben hozott előzetes döntése16 csak az uniós szerv válaszát tartalmazza. Az előzetes kérdést feltevő német Szövetségi Legfelsőbb Bíróságnak még ezután kell meghoznia nemzeti döntését a peres felek jogvitájában. Erre 2014 január végéig nem került sor. Ennek fényében a jelen tanulmány kizárólag az Egyesült Államok vonatkozásában kívánja a jogkimerülés (first sale doctrine) szerzői jog területén való kialakulásának és fejlődésének összefoglaló vázlatát adni.17 A soron következő, második tanulmány hasonló célkitűzésekkel ismerteti majd az Európai Unió és Magyarország vonatkozó jogfejlődését. Mindkét munka a honnan és a hova kérdésre igyekszik választ adni. Bemutatja, hogy melyek voltak azok a legfontosabb jogi, társadalmi és gazdasági körülmények, amelyek a jogelv fejlődését a leginkább meghatározták ezen jogrendszerekben. Különösen fontos lesz annak megismerése, hogy bár a jogelv eltérő korszakokban jelent meg a két kontinensen, sok esetben azonos problémákkal néztek szembe a jogalkalmazók és a jogalkotók. Így izgalmas lehetőséget teremt az első két tanulmány e válaszok összehasonlítására. A harmadik cikk e válaszoknak a digitális korba való átültetésének kereteit veszi majd szemügyre.

15 16

Capitol Records, LLC, v. Redigi Inc., 934 F.Supp.2d 640 (2013). Case C-128/11 – UsedSoft GmbH v. Oracle International Corp., Európai Unió Bírósága (nagytanács), 2012. július 3. (http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=124564&pageIndex=0 &doclang=EN&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=455214). 17 A jelen tanulmány kizárólag a szerzői jogra fókuszál. A szellemitulajdon-védelem egyéb területein (védjegy- és szabadalmi jog) ugyancsak kodifikált jogkimerülés tétele e helyütt nem kerül ismertetésre, még akkor sem, ha a „first sale doctrine” erős szálakkal kötődik a szabadalmi joghoz az Egyesült Államokban. Lásd: Bobbs-Merrill Company v. Isidor Straus and Nathan Straus, 210 U.S. 339 (1908), p. 343–345. A jogkimerülés szabadalmi jogi vonatkozásairól lásd továbbá: Hillary A. Kremen: Caveat Venditor: International Application of the First Sale Doctrine. Syracuse Journal of International Law and Commerce, 1997, p. 161–185; Vincent Chippetta: Patent Exhaustion: What’s it Good for? Santa Clara Law Review, 2011, p. 101–161. Magyarország vonatkozásában érdemes jelezni, hogy az anonim bírósági határozatok online webtárában (http://birosag.hu/ugyfelkapcsolati-portal/anonim-hatarozatoktara) a „jogkimerülés” kifejezésre felkínált közel harminc döntés közel kétharmada védjegy- vagy szabadalmi jogvitában született. Így e jogterületeken ugyancsak indokolt volna külön vizsgálatot végezni.



11

Tekintettel arra, hogy elsőként az Egyesült Államok bíróságai fejlesztették ki e doktrínát,18 indokolt első lépcsőben ennek az országnak a jogfejlődését bemutatni. (A további tanulmányok az Európai Unió, Magyarország és Németország anyagi jogi szabályait és gyakorlatát, valamint a „digitális jogkimerülés” problematikáját vizsgálják majd.) Az 1. fejezet a jogkimerülés tételének „előtörténetét”, az 1909-es törvényi rögzítést megelőző időszakot vázolja fel. Ezt az 1909-es törvény hatálya alatt megfigyelhető gyakorlati élet elemzése követi. E közel hét évtizedes korszak fontossága leginkább abban rejlik, hogy ekkor több olyan ítélet született, amely a röviden és tömören megfogalmazott törvényi klauzula kifejezéseit megtöltötte tartalommal (2. fejezet). A 3. fejezet az 1976-ban elfogadott – jelenleg is hatályos – USCA szabályanyagát és az ezek alapján körvonalazható jogpolitikai elveket szedi csokorba. A 4. fejezet az USCA hatálybalépése (1978) óta a szerzői jogot ért legfontosabb kihívásokat ismerteti, melyek nem egy esetben a jogszabály módosítását eredményezték. E fejezetek a jogkimerülés nemzeti gyakorlatára fókuszálnak. Ezzel szemben az 5. fejezet az USCA párhuzamos import tilalmát rögzítő speciális rendelkezésének, illetve a jogkimerülés elvének az ütközéséről, és az e dilemma feloldásával kapcsolatos rendkívül fordulatos joggyakorlatról, fejlődésről számol be. Ez utóbbi fejezet célja tehát, hogy a jogelvnek az Egyesült Államok szempontjából legfontosabb nemzetközi vonatkozásait ismertesse. 1. A „first sale doctrine” gyökerei Az Egyesült Államok szerzői joga a szövetségi alkotmány I. cikk (8) bekezdés 8. pontjában szereplő, ún. „IP” vagy „copyright clause” passzuson nyugszik. Eszerint „a Kongresszus joga, hogy … előmozdítsa a tudományok és hasznos művészetek fejlődését azáltal, hogy a szerzők és feltalálók részére meghatározott időtartamra kizárólagos jogot biztosít írásaik és találmányaik tekintetében”. A szövetségi szerzői jog ennek megfelelően a jogosultak érdekeinek védelme mellett a társadalom számára előnyös fejlesztések előmozdítására, a tudás minél szélesebb körű terjesztésére fókuszál, bizonyos feltételek mellett akár még az alkotó-

18

Más források szerint a jogelv német fórumok előtt nyert elsőként alakot. Lásd: David T. Keeling: Intellectual Property Rights in E.U. Law, Volume 1. – Free Movement and Competition Law, Oxford EC Law Library, Oxford University Press, Oxford, 2003, p. 75. Az angolszász irodalom és joggyakorlat ugyancsak előszeretettel hivatkozik arra, hogy a jogkimerülés az angol common law által kifejlesztett „vagyontárgyak elidegenítésével kapcsolatos korlátozások” (restraints on the alienation of chattels) tételéből eredeztethető. Ez utóbbi tétel első forrásai a 15. századból ismertek. Vö.: Supap Kirtsaeng v. John Wiley & Sons, Inc., 133 S.Ct. 1351 (2013), p. 1363. A történelmi elsőség problematikájának feloldása meghaladja e tanulmány kereteit, így erre a továbbiakban nem térünk ki.


12

Mezei Péter

kat megillető jogosultságok kárára is.19 Ennek az egyensúlyi szisztémának az egyik kiváló mintapéldája a bírói jogfejlesztés eredményeként életre hívott, majd 1976-ban kodifikált fair use-teszt.20 E balanszírozást az amerikai jog és bírói gyakorlat több további eszközzel igyekszik elérni. Így például a szerzőket megillető vagyoni jogok egyike a terjesztés joga (right of distribution),21 melynek gyakorlása elé többek közt a „first sale doctrine” állít akadályt. Az angol terminus technicus szerencsésnek tekinthető abban az értelemben, hogy a jogelv alapját jelentő első értékesítés szükségességét hangsúlyozza. Ezzel ellentétben az európai rendszerekben meghonosodott jogkimerülés (exhaustion) szó a mögötte meghúzódó tartalomra csak „ködösen” utal. Ugyanakkor pontatlannak is tekinthető az amerikai szóhasználat, mivel nem kizárólag „sale”, vagyis eladás képezheti az alapját a terjesztési jog kimerülésének, hanem a tulajdon bármilyen más átszállása (például ajándékozás,22 csere stb.) is.23 Az Egyesült Államok szerzői jogi rendszerében a jogkimerülés tétele „fejlesztő bírói jogértelmezés” eredményeként született meg a 19–20. század fordulóján. Habár hagyományosan a Bobbs-Merrill v. Straus-ügyben hozott 1908-as szövetségi legfelsőbb bírósági ítéletet szokás a jogelv forrásaként megjelölni, ennél korábbi jogesetekre vezethető vissza a doktrína létrejötte. A Henry Bill Publishing v. Smythe-ügy24 központi kérdését öt könyv engedély nélküli értékesítése adta. A felperes James G. Blaine „Twenty Years of Congress” című könyvét – haszonmaximalizálás céljából, a kereskedők kiiktatásával – kizárólag rendelés alapján, saját ügynökein keresztül juttatta el a vevőkhöz. A könyvkereskedéssel foglalkozó alperes Blaine egyik ügynökétől vásárolt hat példányt a kötetből, melyek közül ötöt 5,86 dolláros haszon 19

A szerzői jogi klauzula vonatkozásában lásd részletesen: Mezei: i. m. (2), p. 54–56; L. Ray Patterson, Stanley F. Birch, Craig Joyce: A Unified Theory of Copyright – Chapter 2: The Copyright Clause and Copyright History. Houston Law Review, 2009, p. 241–242; Tom Breagelmann: Copyright Law in and under the Constitution: The Constitutional Scope and Limits to Copyright Law in the United States in Comparison with the Scope and Limits Imposed by Constitutional and European Law on Copyright Law in Germany. Cardozo Arts and Entertainment Law Journal, 2009, p. 104–105; Evan Hess: Codeifying Copyright: an Architectural Solution to Digitally Expanding the First Sale Doctrine. Fordham Law Review, March 2013, p. 1970–1971, 1982–1984. 20 E teszt a kontinentális európai szabad felhasználásokkal állítható párhuzamba, azonban azoknál – az eseti bírói mérlegelés szükségessége folytán – jóval rugalmasabb. A magyar szakirodalomból lásd: Mezei Péter: Mitől fair a fair? Szerzői művek felhasználása a fair use-teszt fényében. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 3. (113.) évf. 6. sz., 2008. december, p. 26–68. 21 17 U.S.C. §106(3). 22 A jogelv ajándékozás esetére való alkalmazhatóságáról lásd: Walt Disney Productions v. John Basmajian and Christie, Manson & Woods International, Inc., 600 F. Supp. 439 (1984), p. 442. 23 Nimmer nem véletlenül hangsúlyozza, hogy a jogkimerülést leginkább a „tulajdonjog első engedélyezett átruházása” („first authorized disposition by which title passes”) kifejezéssel lehetne körülírni. Lásd: Melville B. Nimmer, David Nimmer: Nimmer on Copyright, §8.12[B][1][a]. Bizonyosan érthető, hogy a továbbiakban e dogmatikailag helytálló, ám igencsak helyigényes megjelölés miért nem kerül alkalmazásra. 24 Henry Bill Publishing Co. v. Smythe, 27 Fed. Rep. 914 (1886).



13

mellett továbbadott. A könyv kiadója a szerzői jogainak megsértésére hivatkozással beperelte Smythe-ot. Az ügyben eljáró ohiói körzeti bíróság a felperesnek adott igazat. Érvelésében mégis több olyan kijelentést tett, amelyekből közvetlen utalások sejlenek fel a jogkimerülés lényegére. Hammond bíró hangsúlyozta, hogy „ha Blaine a könyveket nagy- vagy kiskereskedelmi tételben kereskedőknek adta volna el … és az alperes e példányok közül a jogcímet érintő tévedés nélkül vásárolt volna, előfordulhatna, hogy Mr. Blaine-nek semmi lehetősége nem lenne a monopóliuma érvényesítésére, mivel ezt a jogát az említett cselekménye kizárja”.25 Vagyis „az egyedüli kötetek, amelyek a felperes használatra vagy értékesítésre vonatkozó engedélyével az általános forgalom részévé válhattak, csak azok lehettek, melyeket az előfizetők másodkézből adtak tovább. Ezeket az értékesítéseket az egyes előfizetőknek az adott másolat feletti tulajdonjoga alapozza meg”.26 Ugyanakkor „a jogvita tárgyát képező másolatok az ügynök részére kiszállítás céljából kerültek átadásra, és sosem kerültek az ő tulajdonába, hanem a felperes tulajdonában maradtak”.27 Következésképp az eredeti műpéldányok nem kerültek jogszerűen forgalomba, s így azokon Smythe sem szerezhetett tulajdonjogot.28 Néhány évre rá expressis verbis megerősítést nyert, hogy a jogszerűen forgalomba került műpéldány fölött a tulajdonjogot szerző vásárló általi továbbértékesítéssel szemben nem tiltakozhat a jogosult.29 Sőt, már a Smythe-ügy lezárását megelőzően hangsúlyozásra került, hogy amennyiben az alperes ügynökök megvásárolták a felperes szerzői joga által védett könyveket, nem követtek el szerzői jogi jogsértést a kötetek továbbértékesítésekor.30 A fenti példák mellett – a későbbi jogalkotásban betöltött kitüntetett jelentősége okán – a legismertebb „ősjogesetre”, a Bobbs-Merrill v. Straus-ügyre érdemes e helyütt részletesen is kitérni. A tényállás szerint a Bobbs-Merrill cég 1904. május 18-án regisztrálta az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatalánál Hallie Erminie Rives „The Castaway” című könyvét, melyet ezt követően azonnal ki is adott. A kötet belső nyitó oldalán kifejezett utalást helyezett el a kiadó arra nézve, hogy a könyv példányai nem terjeszthetők egy dolláros kiskereskedelmi árnál olcsóbban. A Bobbs-Merrill a műpéldányokat ennél kedvezőbb tarifa mellett értékesítette a nagykereskedők és a könyvesboltok felé. Az Isidor és Nathan Straus fivérek tulajdonában álló R. H. Macy & Company az említett kötetből nagykereskedelmi tételben vásárolt, viszont a figyelmeztetés ellenére 89 dollárcentes áron kínálta eladásra az egyes pél25 26 27 28

29

30

Uo., p. 918. Uo., p. 919. Uo., p. 924. A jogeset elemzését lásd: Warwick A. Rothnie: Parallel Imports. Sweet & Maxwell, London, 1993, p. 262. „The new purchaser cannot reprint the copy. He cannot print or publish a new edition of the book; but the copy having been absolutely sold to him, the ordinary incidents of ownership in personal property, among which is the right of alienation, attach to it”. Lásd: Harrison v. Maynard, Merrill & Co., 61 Fed. Rep. 689 (1894), p. 691. A jogeset elemzését lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 262–263. Clemens v. Estes, 22 Fed. Rep. 899 (1885), p. 900. További érdekes amerikai eseteket a századforduló környékéről lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 263–265.


14

Mezei Péter

dányokat.31 A Bobbs-Merrill ezt a gyakorlatot szerzői jogai megsértésének vélte, és keresetet indított a Straus fivérekkel szemben. Az ügyben a végső szót – az első- és másodfokú bíróság döntését helybenhagyva – a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság mondta ki. Ítéletében elsőként azt hangsúlyozta, hogy a szerzői jog az alkotmányos klauzulára tekintettel törvényi jognak tekinthető, vagyis a jogviták eldöntése a jogszabályokban foglalt rendelkezések alapján lehetséges.32 Az ügy elbírálásakor hatályban lévő 1831-es szerzői jogi törvény az Egyesült Államok polgárai és az ott élő, más nemzetiségű szerzők számára kizárólagos jogot biztosított műveik nyomtatására, újranyomtatására, kiadására, kiegészítésére, másolására, előadására, befejezésére és értékesítésére.33 E jogok szándékos megsértése esetén a bíróságok a műpéldányok lefoglalását és pénzbüntetés megfizetését rendelhették el,34 illetve további intézkedéseket foganatosíthattak.35 A felperes érvelése szerint a bíróságnak nem áll jogában a törvény által rögzített kereteken túlhelyezkedő kedvezményeket („privileges”, mai szóhasználattal élve inkább korlátozásokat vagy kivételeket) biztosítani a felhasználónak.36 A főbírák azonban, ezzel a logikával épp ellentétesen, úgy ítélték meg, hogy az R. H. Macy & Company magatartása nem ellentétes a 31

Az R. H. Macy & Company a tulajdonába került kötetek 90 százalékát nagykereskedőkön keresztül megközelítőleg 40 centes darabáron, a maradékot pedig kiskereskedőkön keresztül a fogyasztói (egydolláros) áron vásárolta. Lásd: Bobbs-Merrill v. Straus, i. m. (17), p. 341–342. Egyszerű matematikai számítás szerint ez azt jelenti, hogy minden példányra átlagosan 46 dollárcentet költött a cég. Az alperes által alkalmazott 89 dollárcentes ár tehát kötetenként 43 dollárcentes hasznot eredményezett a könyvkereskedőnek. 32 Uo., p. 346. 33 Revised Statutes of the United States, §4952: „Any citizen of the United States or resident therein, who shall be the author, inventor, designer, or proprietor of any book, map, chart, dramatic or musical composition, engraving, cut, print, or photograph or negative thereof, or of a painting, drawing, chromo, statute, statuary, and of models or designs intended to be perfected as works of the fine arts, and the executors, administrators, or assigns of any such person, shall, upon complying with the provisions of this chapter, have the sole liberty of printing, reprinting, publishing, completing, copying, executing, finishing, and vending the same.” 34 Revised Statutes of the United States, §4965: „If any person, after the recording of the title of any map, chart, musical composition, print, cut, engraving, or photograph, or chromo, or of the description of any painting, drawing, statue, statuary, or model or design intended to be perfected and executed as a work of the fine arts, as provided by this chapter, shall, within the term limited, and without the consent of the proprietor of the copyright first obtained in writing, signed in presence of two or more witnesses, engrave, etch, work, copy, print, publish, or import, either in whole or in part, or by varying the main design with intent to evade the law, or, knowing the same to be so printed, published, or imported, shall sell or expose to sale any copy of such map or other article, as aforesaid, he shall forfeit to the proprietor all the plates on which the same shall be copied, and every sheet thereof, either copied or printed, and shall further forfeit one dollar for every sheet of the same found in his possession, either printing, printed, copied, published, imported, or exposed for sale; and in case of a painting, statute, or statuary, he shall forfeit ten dollars for every copy of the same in his possession, or by him sold or exposed for sale, one half thereof to the proprietor and the other half to the use of the United States.” 35 Revised Statutes of the United States, §4970: „The circuit courts, and district courts having the jurisdiction of circuit courts, shall have power, upon bill in equity filed by any party aggrieved, to grant injunctions to prevent the violation of any right secured by the laws respecting copyrights, according to the course and principles of courts of equity, on such terms as the court may deem reasonable.” 36 Bobbs-Merrill v. Straus, i. m. (17), p. 346.



15

szerzőknek biztosított kizárólagos jogokkal, a fent említett értékesítés („vend”) kizárólagos joga ugyanis nem terjed ki az egyszer már jogszerűen forgalomba hozott műpéldányok későbbi viszonteladására. A Legfelsőbb Bíróság szerint a jogeset lényegi kérdése tehát az volt, hogy „vajon az értékesítés joga olyan jog-e, ami lehetővé teszi a szerzői jogosultnak, hogy egy könyvben vagy a törvény által védett más művön figyelmeztetés elhelyezésével korlátokat állítson a védett tartalom jövőbeli értékesítése elé azt követően, hogy a műpéldány egy másik személy uralma alá került, aki azért kielégítő árat fizetett?”37 A taláros testület erre a kérdésre az alábbiak szerint adott nemleges választ: „véleményünk szerint a szerzői jogi törvények, miközben a szerzői jogosultnak jogot biztosítanak alkotása többszörözésére és eladására, nem adnak jogot arra, hogy a jelen ügyben említetthez hasonló figyelmeztetéssel feltételekhez kösse egy könyv azon jövőbeli vásárlók általi viszonteladását, akikkel a szerzői jogosult nem áll szerződéses jogviszonyban. … Ha az eladás kizárólagos jogához – egy figyelmeztetés elhelyezésével, amely az értékesítést meghatározott összeghez kötné – minden jövőbeli értékesítés felügyelete is társulna, törvénybe nem foglalt jogot kapna a jogosult, és ez, véleményünk szerint, az eredeti jelentésének határain túlra terjesztené ki annak működését, amennyiben a jogalkotó szándékának irányából vizsgáljuk a kérdést.”38 A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság döntése tehát alapvetően két fontos tételt fektetett le. Egyrészt a terjesztés joga az 1831-es jogalkotó eredeti szándéka szerint nem teszi lehetővé, hogy a szerzői jogosult egy írásos figyelmeztetéssel kontrollálja a műpéldány jogszerű tulajdonosa általi jövőbeli viszonteladást, amennyiben az eredeti műpéldány tulajdonjogát a jogosult megfelelő díj ellenében adta tovább.39 Ugyanakkor a fenti érvelésből az is kiolvasható, hogy a másolatokban elhelyezett figyelmeztetés kifejezetten a szerzői jogosulttal szerződéses kapcsolatban álló eladókra vonatkozik. Vagyis aki a kiadóval e feltételről közvetlenül megállapodik, és e feltételt magára nézve kötelezőnek fogadja el, szerződésszegést

37

„Was [the right to vend] intended to create a right which would permit the holder of the copyright to fasten by notice in a book or upon one of the articles mentioned within the statute, a restriction upon the subsequent alienation of the subject-matter of copyright after the owner had parted with the title to one who had acquired full dominion over it and had given a satisfactory price for it?” Lásd: Uo., p. 349–350. (Betoldás a szerzőtől.) 38 „In our view the copyright statutes, while protecting the owner of the copyright in his right to multiply and sell his production, do not create the right to impose, by notice, such as is disclosed in this case, a limitation at which the book shall be sold at retail by future purchasers, with whom there is no privity of contract. … To add to the right of exclusive sale the authority to control all future retail sales, by a notice that such sales must be made at a fixed sum, would give a right not included in the terms of the statute, and, in our view, extend its operation, by construction, beyond its meaning, when interpreted with a view to ascertaining the legislative intent in its enactment.” Lásd: Uo., p. 350–351. 39 Nimmer, Nimmer: i. m. (23), § 8.12[A].


16

Mezei Péter

követhet el az áron aluli értékesítéssel. Aki azonban nem lép szerződésre a kiadóval, arra az említett kikötés nem vonatkozik.40 Mint látható, nem az imént bemutatott ítéletben jelent meg először a jogkimerülés gondolata. Ugyanakkor a tény, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1908-ban határozott ebben az ügyben, egyértelműen meghatározónak tekinthető a jogelv sorsát illetően. Az akkoriban már egy ideje folyamatban lévő, az 1831-es szövetségi szerzői jogi törvény reformját célzó kongresszusi munka során a honatyák ugyanis felismerték a főbírák logikájának helytállóságát,41 s gyakorlatilag változatlan tartalommal az 1909-ben elfogadott új törvénybe emelték a „first sale doctrine”-t. A jogszabály szerint „a jelen törvény semelyik pontja nem tiltja, akadályozza meg vagy korlátozza egy szerzői jogilag védett mű jogszerűen megszerzett másolatának az átruházását”.42 2. A „first sale doctrine” tartalmának pontosítása az 1976-os USCA megalkotásáig Tekintettel arra, hogy a jogkimerülés tétele kizárólag az értékesített műpéldányokra vonatkozhat, már elég korán kardinális jellegű kérdésként merült fel a szerzői jogosult által meghatározott személyeknek adott felhasználási engedély (licencia) és a műpéldány tulajdonjogának (adásvétel vagy más jogi aktus útján történő) átruházása közötti különbségtétel. Az első ezzel kapcsolatos ítéletek az 1960-as és 1970-es években születtek. A Hampton-ügy tényállása szerint a Paramount Pictures jogelődje engedélyt adott a Kodascope társaságnak, hogy a „The Covered Wagon” némafilmről másolatot készítsen, és azt filmszínházon kívül nyilvánosan előadja. A Kodascope utóbb egy példányt továbbadott John Hampton részére, aki azt ugyancsak levetítette a nyilvánosság számára. Az ügyben a jogerős döntést hozó 40

A jogeset elemzését lásd részletesen: Kenneth R. Costello: The Computer Software Rental Amendments Act of 1990: Another Bend in the First Sale Doctrine. Catholic University Law Review, 1991, p. 189–190; John C. Roa: Gray Market Goods and the First Sale Doctrine: the Last Nail in the Coffin? Mississippi College Law Review, 1999, p. 216–218; Ryan Vacca: Expanding Preferential Treatment under the Record Rental Amendment Beyond the Music Industry, Lewis & Clark Law Review, 2007, p. 610-611; Hess: i. m. (19), p. 1998–1999; Rothnie: i. m. (27), p. 260–261. 41 „The concluding clause in the section, that ‘nothing in this act shall be deemed to forbid prevent, or restrict the transfer of any copy of a work copyrighted under this act the possession of which has been lawfully obtained’ is inserted in order to make it clear that there is no intention to enlarge in any way the construction to be given to the word ‘vend’ in the first section of the bill. Your committee feels that it would be most unwise to permit the copyright proprietor to exercise any control whatever over the article which is the subject of copyright after said proprietor has made the first sale.” Lásd: The House Report 1 on the Copyright Act of 1909, p. 13. (http://ipmall.info/hosted_resources/lipa/copyrights/ The%20House%20Report%201%20on%20the%20Copyright%20Act%20of%201909.pdf). 42 An Act to Amend and Consolidate the Acts Respecting Copyright (1909), Sec. 41: „Nothing in this title shall be deemed to forbid, prevent, or restrict the transfer of any copy of a copyrighted work, the possession of which has been lawfully obtained”. A szerzői jogot érintő törvényeket a Kongresszus 1947ben egységes szerkezetbe foglalta, a maival megegyező számozás szerint a United States Code 17. könyvében. (Innen a „17 U.S.C”. rövidítés, mely hagyományosan a törvény szakasza előtt kerül megjelölésre.) Az 1947-es aktus keretében a „first sale doctrine” eredeti számozása (41. cikk) módosult (27. cikkre).



17

Ninth Circuit43 hangsúlyozta, hogy a Paramount csupán felhasználási engedélyt adott a film nyilvános előadására, a műpéldány feletti további rendelkezési jogát azonban érvényesen fenntartotta. Erre, valamint arra a tényre tekintettel, hogy a „first sale doctrine” a nyilvános előadás jogára nem terjed ki, a bíróság helybenhagyta az első fokú bíróság Paramountnak kedvező döntését, és elmarasztalta Hamptont.44 Eltérő tényállás mellett – nem mellékesen büntetőeljárás keretében –, ám hasonló kérdésre kellett a Wise-ügyben ugyancsak a Ninth Circuitnak választ adnia. Ebben az esetben arról kellett a bíróságnak döntenie, hogy az alperes által üzemeltetett Hollywood Film Exchange cég szerzői jogi jogsértést követett-e el, amikor a felperes filmstúdiók által filmes antikváriumok részére átadott filmszalagok felvásárlása után továbbértékesítette azokat. A szerzői jogosultakat képviselő szövetségi kormány szerint a filmek nem kerültek értékesítésre, csak meghatározott személyeknek, meghatározott célból (például a szalagok újrahasznosítása végett) és meghatározott időre licencelték őket. Mivel nagyszámú film és ezekre vonatkozóan nagyszámú szerződés képezte a vita tárgyát, a bíróság valamennyi megállapodást egyedileg vizsgálta. Megállapítást nyert, hogy egyes esetekben a stúdiók és az antikváriumok a kontraktusba foglalt korlátozások miatt érvényesen felhasználási szerződést kötöttek. Más esetekben, mint például a Vanessa Redgrave színésznőnek egyszeri díj ellenében átadott kópia kapcsán, adásvétel jött létre, ahol a felhasználás feltételei korlátozásra kerültek ugyan (Redgrave nem adhatta volna tovább a felvételt, de vissza sem kellett juttatnia azt a Warner Brothers stúdiónak), ám a jogkimerülés ennek ellenére alkalmazandónak bizonyult.45 Az adásvételt erősítették meg egyes szerződések olyan kikötései, melyek a filmes antikváriumok részére egyösszegű díjfizetést írtak elő a stúdiók felé; melyek korlátozták a műpéldányok továbbértékesítését és bérbeadását; melyek kizárólag otthoni és könyvtári vetítésekre adtak engedélyt; valamint a tény, hogy a gyakorlatban semmilyen módszer nem létezett a filmszalagok visszajuttatására. A Ninth Circuit hangsúlyozta, hogy a „licencia kontra adásvétel” kérdést az egyes szerződések pontos rendelkezései fényében, de sosem egy tényezőt kiemelve kell eldönteni. Végső soron arra jutott az ítéletet megszövegező Davis bíró, hogy Wise több filmszalagon is tulajdonjogot szerzett, s így azokat jogszerűen tovább is adhatta. Különösen akkor, amikor a filmszalagokért azok eredeti szerzője egyösszegű díjat fizetett, 43

Az USCA hatálya alá tartozó kérdésekben első fokon minden esetben a szövetségi körzeti bíróságok (district courts, amelyek száma összesen 94) járnak el az Egyesült Államokban. Az általuk meghozott ítéletekkel szemben az adott körzetre tekintettel illetékességgel rendelkező fellebbviteli bíróságokhoz (court of appeals, ezekből tizenkettő, valamint további egy speciális fórum létezik) lehet benyújtani a fellebbezéseket. Ezen utóbbi fórumokat szokás az amerikai jogi zsargonban a számuk szerint elnevezni. Így például a Ninth Circuit a 9. körzethez tartozó szövetségi körzeti bíróságok fellebbviteli fórumát jelenti, hivatalos nevén „Court of Appeals for the Ninth Circuit”. A továbbiakban pusztán számuk szerint lesznek rövidítve az egyes fellebbviteli fórumok. 44 John Hampton, et al. v. Paramount Pictures Corporation, et al., 279 F.2d 100 (1960) cert. denied 364 U.S. 882 (1960). A jogeset elemzését lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 268. 45 United States v. Wise, 550 F.2d 1180 (1977), p. 1191–1192.


18

Mezei Péter

valamint a visszajuttatás lehetetlen volt, illetve nem írta elő a megkötött szerződés, s így a műpéldány tartósan a vevő birtokában maradt.46 A Maynard-ítéletre támaszkodva az amerikai bíróságok az 1909-es szerzői jogi törvény elfogadását követően tovább finomították az értékesített műpéldányok újrakötésén vagy újrahasznosításán alapuló felhasználások (viszonteladás) gyakorlatát. Elfogadhatónak bizonyult a jogszerűen vásárolt sálak és törölközők új kézitáskák elkészítéséhez való felhasználása,47 a jogszerűen beszerzett képeslapok és üdvözlőkártyák kerámiatermékekre történő felragasztása,48 valamint a leselejtezett (hulladékpapír gyanánt továbbadott) Supermanképregények új borítóval ellátott példányainak piacra dobása.49 Az előbbi két esetben a bíróságok mindössze annyit írtak elő az alpereseknek, hogy az általuk előállított termékeken helyezzenek el az eredeti jogosult szerzői jogaira történő utalást. Nem „újrahasznosításról” szólt ugyan a Burke & Van Heusel-ügy, azonban megerősítést nyert, hogy egy termékhez kapcsolt áruként értékesített hanglemezek viszonteladása a jogkimerülés okán nem ütközik a jogosult vagyoni jogaiba.50 A Platt & Munck-ügy az 1909-es szerzői jogi törvény jogszabályi definíciójának egy bizonyos elemét vetette alapos vizsgálat alá. Az 1947-ben újraszámozott, s akkortól kezdve a 27. cikk alatt rögzített „first sale doctrine” azon műpéldányok esetében tette lehetővé a továbbadást, amelyeknek jogszerűen került a birtokába a felhasználó (the possession of which has been lawfully obtained). A „possession” szó azonban egyértelműen elkülönítendő az „ownership”, vagyis a tulajdonjog kifejezéstől. A Second Circuitnek így arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy a puszta birtokban tartás is megalapozza-e a jogkimerülés alkalmazását vagy sem. A kérdéses ügy tényállása szerint a Platt & Munck cég azzal bízta meg a Republic céget, hogy puzzlejátékokat és könyveket gyártson. A készterméket azonban a megbízó 46

Uo., p. 1190–1192. A jogeset elemzését lásd: Gary Donatello: Killing the Secondary Market: How the Ninth Circuit Interpreted Vernor and Aftermath to Destroy the First Sale Doctrine. Seton Hall Journal of Sports and Entertainment Law, 2012, p. 66–67; Andrew Degner: Wise-ing Up about the First Sale Doctrine: a Look at the Ninth Circuit’s Approach to Vernor v. Autodesk. Columbia Journal of Law & the Arts, 2012, p. 585–586; Rothnie: i. m. (28), p. 273–274. 47 Scarves by Vera Inc. v. American Handbags Inc., 188 F.Supp. 255 (1960). 48 The C. M. Paula Company v. L. Gene Logan, 355 F.Supp. 189 (1973). 49 Az ügy tényállása szerint az Independent News cég azzal a feltétellel értékesítette nagykereskedők felé a kérdéses Superman-képregényeket, hogy azokat csak egy meghatározott időtartamon keresztül árulhatják viszonteladók felé. A promóciós időszak lejártát követően a nagykereskedők a megmaradt példányok címlapját kötelesek voltak a képregényekről eltávolítani, majd visszajuttatni a kiadó részére. A kötetek belső oldalait azonban a nagykereskedők hulladékpapír gyanánt jogosultak voltak eladni. A kérdéses műpéldányok ez alapján kerültek Harry Williamshez, aki a képregényekhez saját borítót készített, s ebben adta tovább azokat. Ezek a tények a későbbiekben – a 4.5. pontban – bemutatott „licencia kontra adásvétel” problémakör vonatkozásában bírnak kiemelkedő relevanciával. Ugyancsak érdekes kérdés, hogy a bíróság elvetette a védjegyjogsértés lehetőségét. Ez az érvelés – a borítón található regisztrált védjegyekről készített másolatok okán – erősen vitatható. A jogesetet lásd: Independent News Co., Inc. et al. v. Harry Williams, 293 F.2d 510 (1951). A jogeset elemzését lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 268–269. 50 Burke & Van Heusen Inc. v. Arrow Drug Inc., et al., 233 F.Supp. 881 (1964). A jogeset elemzését lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 271–272.



19

minőségi kifogásokra hivatkozással nem vette át, és nem is fizetett értük. A Republic ezt követően a megbízó engedélye nélkül értékesítette a legyártott termékeket. Mikor a Platt & Munck perre vitte az engedély nélküli terjesztést, a Republic cég a törvény szó szerinti értelmezésére alapította védekezését, hangsúlyozva, hogy a példányok jogszerűen voltak a birtokában, hiszen azokat legyártotta, azonban értük a vételárat a megrendelő nem fizette ki. Az ítéletben Friendly bíró elutasította ezt a merev megközelítést, elsődlegesen a szerzői jogi törvény teleológiai, vagyis a jogalkotó eredeti szándékára alapozott érveléssel. A „first sale doctrine” alkalmazását ugyanis a Kongresszus csak a jogosult általi első tulajdonátruházás esetére rendelte alkalmazni.51 A Bobbs-Merrill-ügyben megfogalmazott „megfelelő díjazás” követelményét az 1909-es szerzői jogi törvény alapján is megerősítette a bírói gyakorlat. A Lantern Press-ítélet szerint amennyiben a jogosult két eltérő díjazási kondíciót alkalmaz könyvek kemény- és puhakötéses kiadása esetén, nem hivatkozhat a jogainak megsértésére, ha a puhakötéses kiadványt annak vásárlói utóbb keménykötésben – ám az eredeti kikötésnél olcsóbban – értékesítik. A szerzői jogosult ugyanis az általa megfelelőnek tartott díjazásban részesült a puhakötéses példányok értékesítése után.52 Az Atherton-ügyben hozott ítélet némiképp eltávolodva az imént elmondottaktól már nem a ténylegesen megtörtént díjazás kérdésére, sokkal inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy a jogosult maga gyakorolta-e a műpéldány forgalomba hozását, ennek híján ugyanis a megfelelő díjazás szóba sem jöhet. A jogkimerülés tételének alkalmazását tehát nem zárja ki, ha a jogosult konkrét díjazásban nem részesült a tulajdonátruházás kapcsán, mivel ez utóbbi ingyenesen is megvalósítható.53

51

Platt & Munck Co., Inc. v. Republic Graphics Inc., et al., 315 F.2d 847 (1963). A bíróság érvelése szerint: „If lawful possession by another sufficed to deprive the copyright proprietor of his right to control the transfer of the copyright objects, any bailee of such objects could sell them without infringing the copyright, whatever his liability for conversion might be in view of the necessary role played by manufacturers, shippers and others in producing and distributing copies of copyrighted works, the result in many cases would be that a copyright proprietor could not present his work to the public without risking the loss of part of his copyright protection.” Lásd: Uo., p. 851. A jogeset elemzését lásd: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][3][b]; Rothnie: i. m. (28), p. 269–271. 52 Lantern Press Inc. v. American Publishers Co., 419 F.Supp. 1267 (1976). A jogeset elemzését lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 273. A konkrét ügyben alkalmazott árstratégia szerint a keménykötéses kiadvány minimumára 4,08 dollár, a puhakötéses példányoké pedig 50 dollárcent volt. Valószínű, hogy részben a fentihez hasonló ítéletek fényében módosult napjainkra az árképzés a kétféle kiadás vonatkozásában. Ma már egyáltalán nem bevett nyolcszoros áron adni egy keménykötéses kiadványt. 53 United States v. Raymond Joseph Atherton, 561 F.2d 747 (1977). A jogeset elemzését lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 274–275.


20

Mezei Péter

3. A jogkimerülés hatályos törvényi klauzulájának tartalma, jogpolitikai alapjai és alkalmazásának feltételei 3.1. Terminológiai bizonytalanságok A 2. pontban foglalt pontosítások és lépcsőzetes fejlesztés ellenére a jogkimerülés tartalma – elsődlegesen a viszonylag statikus tartalomfogyasztási módszerek miatt – csekély változáson ment keresztül az 1909-es szerzői jogi törvény élete során. Ennek köszönhetően az elv mögött meghúzódó jogpolitikai indokok, másrészt a rendelkezés alkalmazásának felté telei rögzültek a bírói gyakorlatban. E megbízhatóságra is tekintettel az 1976-as új törvény alkotói minimális módosítások mellett átemelték a korábbi definíciót. Így a védett művek körének bővülése (lásd: hangfelvételek védelme) folytán szükséges pontosításon túl a Kongresszus megfogadta a joggyakorlat tanácsát, és birtoklás helyett kifejezetten a műpéldány tulajdonosa általi továbbértékesítésre utalt. A jelenleg hatályos §109(a) első mondata szerint „a 106(3) szakaszban foglaltak ellenére a jelen jogszabály alapján jogszerűen előállított, meghatározott másolat vagy hangfelvétel tulajdonosa vagy az általa feljogosított személy a szerzői jogosult engedélye nélkül eladhatja vagy átruházhatja ennek a másolatnak vagy hangfelvételnek a tulajdonjogát”.54 A jogelv mögött meghúzódó jogpolitikai elvek ismertetését megelőzően indokoltnak tűnik megemlíteni, hogy a fenti rendelkezés magyar fordítása nem képes tükrözni az eredeti szöveg egyik elemében lappangó értelmezési problémákat. Az imént idézett szabály eredeti nyelven a „lawfully made under this title” fordulatot tartalmazza. Bár a „make” hagyományosan „csinálni”, „tenni”, „előállítani” értelemmel bír, nehéz volna egyszerűen megválaszolni, hogy pontosan mit takar e helyütt e szó. Egyrészt e kifejezés nem bír speciális értelemmel a szerzői jogi törvény vonatkozásában, mivel az USCA §101 nem tartalmaz ez irányú fogalommagyarázatot. Másrészt az USCA §109(a) soron következő mondata maga tartalmazza a „manufacture” szót,55 amely kifejezetten „előállít”, „legyárt” jelentéssel bír. Ez utóbbi körülmény arra enged következtetni, hogy e két szó eltérő tartalommal rendelkezik. Harmadrészt az imént idézett ötszavas fordulat a törvénynek összesen nyolc különböző pontján jelenik meg,56 egymástól jelentős távolságot mutató szabályok részeként. Emiatt szükséges, hogy e fordulatot a jogszabály egésze szempontjából értékeljük. Nem mindegy, 54

USCA §109(a): „Notwithstanding the provisions of section 106(3), the owner of a particular copy or phonorecord lawfully made under this title, or any person authorized by such owner, is entitled, without the authority of the copyright owner, to sell or otherwise dispose of the possession of that copy or phonorecord.” 55 A kérdéses mondat releváns része szerint: „Notwithstanding the preceding sentence, copies or phonorecords of works subject to restored copyright under section 104A that are manufactured before the date of restoration of copyright …” . 56 Maureen B. Collins: Crossing Parallel Lines: the State of the First Sale Doctrine after Costco v. Omega. Buffalo Intellectual Property Law Journal, 2012, p. 45–46.



21

hogy csak az Egyesült Államok területén előállított műpéldányok tekintendők jogszerűnek, vagy esetleg a külföldön létrehozott másolatok is. Ha az első értelmezési mód győzedelmeskedne (s mint alább rögtön látni fogjuk, nem egy ilyen – szigorúan a jogkimerülés témájához kapcsolódó – bírói értelmezés létezik), akkor annak komoly következményei lehetnek a jogkimerüléstől eltérő egyéb szabályokra. Elképzelhető lenne, hogy a tanároknak vagy diákoknak biztosított oktatási célú szabad felhasználás kizárólag az amerikai gyártású hangfelvételeket és audiovizuális tartalmakat ölelje fel, megnehezítve ezzel például (de nem kizárólag) a nyelvoktatást.57 Ugyancsak a földrajzi értelmezés ellen szól, hogy miközben az USCA §1006 a „lawfully made under this title” fordulatot a hangfelvételek után járó jogdíj kifizetésének előfeltételeként jelöli, addig a §1004 kifejezetten rögzíti, hogy az említett jogdíj az importált hangfelvételek után is jár. A „made” szó körüli terminológiai bizonytalanságok nem csak nyelvtani értelemben okoznak problémákat. A releváns amerikai bírósági ítéletek komoly véleménykülönbséget tükröznek. Egyes ítéletek a „manufactured and sold”, vagyis „előállították és értékesítették” szófordulattal állítják párhuzamba e szót.58 Más bíróságok – köztük egy helyütt a Legfelsőbb Bíróság és a Second Circuit – ítéletei a „made” szót kizárólag a „manufactured” szó szinonimájaként kezelték.59 Érdekes, hogy a Legfelsőbb Bíróság imént említett döntése egy másik helyen az alábbi világos mondattal – szinte definíciószerűen – határozta meg a jogkimerülés lényegét: „a jogkimerülés lényege, hogy ha a szerzői jogosult egyszer a kereskedelem tárgyává tette a műpéldányt, akkor kimerítette a terjesztés kontrollálásához fűződő kizárólagos törvényi jogát”.60 Ez a meghatározás azonban nem az előállításra helyezi a hangsúlyt a jogelv értelmezésekor.

57

„Notwithstanding the provisions of section 106, the following are not infringements of copyright: (1) performance or display of a work by instructors or pupils in the course of face-to-face teaching activities of a nonprofit educational institution, in a classroom or similar place devoted to instruction, unless, in the case of a motion picture or other audiovisual work, the performance, or the display of individual images, is given by means of a copy that was not lawfully made under this title, and that the person responsible for the performance knew or had reason to believe was not lawfully made”. Lásd: USCA §110(1). 58 Columbia Broadcasting System Inc. v. Scorpio Music Distributors Inc., 569 F.Supp. 47 (1983), p. 49. Hasonló érvelést alkalmazott később a Ninth Circuit. Lásd: BMG Music, et al., v. Edmundo Perez, et al., 952 F.2d 318 (1991), p. 319. 59 „After the first sale of a copyrighted item ’lawfully made under this title’, any subsequent purchaser, whether from a domestic or from a foreign reseller, is obviously an ’owner’ of that item. … The owner of goods lawfully made under the Act is entitled to the protection of the first sale doctrine in an action in a United States court even if the first sale occurred abroad.” Lásd: Quality King Distributors, Inc. v. L’anza Research International, Inc., 523 U.S. 135 (1998), p. 145., illetve 14. lábjegyzet. A Second Circuit a Kirtsaeng-ügyben hasonló álláspontra helyezkedett. Lásd: John Wiley & Sons, Inc. v. Kirtsaeng, 654 F.3d 210 (2011), p. 221. 60 „The whole point of the first sale doctrine is that once the copyright owner places a copyrighted item in the stream of commerce by selling it, he has exhausted his exclusive statutory right to control its distribution.” Lásd: Quality King v. L’anza: i. m. (59), p. 152.


22

Mezei Péter

A „made” szó körüli bizonytalanságokat csak tetézi, ha hozzáillesztjük a „lawfully”, illetve az „under this title” elemet. Az előbbi indokoltsága könnyen magyarázható: jogellenes példányok nem szolgálhatnak jogszerű felhasználás forrásaként. Ennél nehezebben oldhatók fel a második elem által generált problémák. E fordulatot ugyanis egyes bíróságok úgy értelmezik, mint ami az Egyesült Államok határain belüli előállítást feltételezi.61 A Ninth Circuit szerint – egyfajta vegyes értelmezést megalapozva – nem csupán az Egyesült Államok területén előállított másolatok esetén merülhet fel a jogkimerülés alkalmazása, hanem akkor is, ha a műpéldány külföldről származik ugyan, azonban az Egyesült Államokban egyaránt forgalomba hozták.62 Ismert olyan felsőbírósági vélemény is, amely elvetette az említett fordulat földrajzi értelmezését. A Third Circuit szerint amennyiben a Kongresszus ilyen tartalommal kívánta volna felruházni az USCA kérdéses szakaszát, akkor azt könnyen megtehette volna.63 Ez utóbbi vélemény pártjára állva több bíróság is megerősítette, hogy nem az előállítás helye, hanem az amerikai jogosult általi engedélyezés (és a részére juttatott díjazás) ténye a döntő a jogszerűség megállapításakor.64 A vizsgált szófordulat vonatkozásában a jelenleg legaktuálisabb és legmagasabb szintű forrást jelentő Kirtsaeng-döntés az utóbbiként említett, nem földrajzi értelmezés mellett tette le a voksát. A Legfelsőbb Bíróság többségi véleménye szerint az „under this title” nem az Egyesült Államok területén történő előállítást takarja, hanem az USCA szabályainak való megfelelést hangsúlyozza. A „lawfully made” pedig az amerikai szerzői jogosult engedélyével – bármely földrajzi területen – történő előállításra utal.65 Végül említést érdemel, hogy a Quality King-ügy legfelsőbb bírósági lezárását követően a 105. Kongresszusban egy képviselőházi törvényjavaslat a §109(a) vonatkozó részének a módosítását javasolta. Az előterjesztés releváns része a következők szerint hangzott: „egy meghatározott, jogszerűen előállított másolat vagy hangfelvétel tulajdonosa, amelyet a szerzői jogosult engedélyével terjesztettek az Egyesült Államok területén”.66 A képviselőházi tervezet a jogszabályi környezetet tehát oly módon változtatta volna meg, hogy a jogkimerülés 61 62

Lásd például: John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (59), p. 221–222. „§109 applies to copies made abroad only if the copies have been sold in the United States by the copyright owner or with its authority”. Lásd: Denbicare U.S.A., Inc., et al., v. Toys „R” Us, Inc., 84 F.3d 1143 (1996), p. 1150. A bíróság szerint a San Franciscó-i szabadkereskedelmi övezetben gazdát cserélt áru az Egyesült Államokban értékesítettnek tekintendő. Vö.: uo., p. 1145. Hasonló érvelést alkalmazott a Ninth Circuit is. Lásd: Parfums Givenchy, Inc. v. Drug Emporium, Inc., 38 F.3d 477 (1994), p. 480–481. 63 „We confess some uneasiness with this construction of ’lawfully made’ because it does not fit comfortably within the scheme of the Copyright Act. When Congress considered the place of manufacture to be important, as it did in the manufacturing requirement of section 601(a), the statutory language clearly expresses that concern”. Lásd: Sebastian International Inc. v. Consumer Contacts (PTY) Ltd., te al., 847 F.2d 1093 (1987), p. 1098., 1. lábjegyzet. 64 A Second Circuit Kirtsaeng-ügyben hozott másodfokú döntésének különvéleménye szerint: „[R]egardless of place of manufacture, a copy authorized by the U.S. rightsholder is lawful under U.S. copyright law.” Lásd: John Wiley & Sons v. Kirtsaeng: i. m. (59), p. 226. 65 Kirtsaeng v. John Wiley & Sons: i. m. (18), p. 1358–1360. 66 „… [T]he owner of a particular lawfully made copy or phonorecord that has been distributed in the United States by the authority of the copyright owner …”. Idézi: Roa: i. m. (40), p. 233.



23

előfeltételének földrajzi specifikáció nélkül a jogszerű előállítást, illetve a földrajzi specifikációval ellátott (az Egyesült Államok területén történő) terjesztést tette. Ez a megközelítés egyértelműen elejét vehette volna mindenféle értelmezési dilemmának és számtalan jogvitának. A törvényjavaslatot azonban a Szenátus nem támogatta.67 Mindent egybevetve – a legaktuálisabb joggyakorlatot is alapul véve, valamint élve a fordítói szabadsággal – az említett ötszavas angol kifejezést „a jelen jogszabály alapján jogszerűen előállított” fordulattal írjuk körül. 3.2. A „first sale doctrine” jogpolitikai indokai és alkalmazásának feltételei A „first sale doctrine” létét – az amerikai társadalom oldaláról nézve – több jogpolitikai elv is magyarázza. Ezek közül kiemelkedik a műpéldányok feletti tulajdonjog biztosításának igénye, vagyis az, hogy a művet jogszerűen megszerző személy a fizikai hordozó felett korlátok nélküli kontrollt gyakoroljon. Ugyancsak domináns körülmény, hogy a jogkimerülés elvén keresztül az antikváriumok, bolhapiacok, online aukciós portálok és egyéb viszonteladók szolgáltatása képes biztosítani a jogvédett művekhez való tartós hozzáférést. Egy kutatás szerint az Egyesült Államokban 1927 és 1946 között publikált 187 280 könyvből mindössze 4267 mű volt még a kereskedelem hagyományos csatornáin keresztül forgalomban 2002-ben.68 Egy másik statisztika szerint a Turner Classic Movies adatbázis által tartalmazott 157 068 filmből alig 4 százalék volt elérhető az Egyesült Államokban otthoni megtekintés céljából 2009-ben.69 A fenti szolgáltatások nélkül ezek a tartalmak elvesznének a társadalom számára. Az Egyesült Államokban – az Európai Unióval ellentétben, ahol valamennyi szolgáltatás esetén kizárt a jogkimerülésre való hivatkozás – csupán a hanglemezek és a szoftverek egyes típusainak bérlete, kölcsönzése és haszonkölcsönzése esetén korlátozza a törvény a §109(a) alkalmazását.70 Más műtípusok esetén a jogelv az olcsó beszerzést és a társadalom szegényebb tagjai által történő elérést biztosítja. Sőt, hangfelvételek nonprofit könyvtárak és oktatási intézmények által bárki részére, illetve szoftverek nonprofit oktatási intézmények, más intézmények, oktatók, hallgatók és egyéb alkalmazottak részére történő haszonköl67

Uo. A „lawfully made under this title” fordulattal kapcsolatos jogirodalmi elemzéseket lásd: Daniela Alvarado: Seamaster-ing the First Sale Doctrine: a Tripartite Framework for Navigating the Applicability of Section 109(a) to Gray Market Goods. Fordham Intellectual Property, Media and Entertainment Law Journal, 2012, p. 912–921; Melissa Goldberg: A Textbook Dilemma: Should the First Sale Doctrine Provide a Valid Defense for Foreign-Made Goods? Fordham Law Review, 2012, p. 3068–3077. 68 Deirdre K. Mulligan, Jason M. Schultz: Neglecting the National Memory: How Copyright Term Extensions Compromise the Development of Digital Archives. Journal of Appellate Practice and Process, 2002, p. 472. 69 Anthony Kaufman: The Vanishing: The Demise of VHS, and the Movies Disappearing Along With It. Museum Moving Image, 26 February 2009 (http://www.movingimagesource.us/articles/thevanishing-20090226). 70 Vö.: a 4.1. és 4.2. ponttal.


24

Mezei Péter

csönzése esetén a jogalkotó a „kivétel kivételeként” engedi a jogkimerülés érvényesülését.71 Jogirodalmi álláspont szerint a jogelv további mögöttes célja, hogy biztosítsa a tranzakciók átláthatóságának garantálását.72 A fentiekben jelzett, több dimenzióban is jelentkező versenyhelyzet arra is alkalmas, hogy a piacot és a jogosultakat innovációra késztesse. Ez végső soron a minőség növekedését és az árak csökkenését, valamint a technológiai „röghöz kötés” mérséklését eredményezheti. Az utóbbi alatt az egyes gyártók, terjesztők, aggregátorok egyedi, esetleg DRM-mel védett formátum- és hordozótípusaihoz igazodó, korlátozott műélvezetet eredményező felhasználásokat értjük.73 E jogpolitikai célok követése tökéletesen összhangban áll a szerzői jogi klauzula alkotmányos célkitűzésével. Hasonló okokból vált kardinális kérdéssé a párhuzamos import szabályozása. Az amerikai cégek az Egyesült Államokban rendre magasabb összegeket költenek reklámozásra, mint a külföldi piacokon. Ennek azonban az a következménye, hogy a külföldön értékesített műpéldányok ára jóval – esetenként 30-40 százalékkal – alatta marad az Egyesült Államokban eladott termékekének. Ez a körülmény szükségképpen azt eredményezi, hogy egyesek a külföldön olcsóbban beszerezhető példányokat importálják az Egyesült Államokba. Fontos jogpolitikai kérdés, hogy a Kongresszus kinek a pártjára helyezkedik ebben a szituációban. A fogyasztók oldalára, akik érdekeltek abban, hogy az olcsóbb termékeket vásárolják meg? Vagy a jogosultak oldalára, akik számára lényeges, hogy ne kelljen a külföldről behozott saját termékeikkel versenyezniük?74 A jogkimerülés a fenti megalapozott érvek ellenére sem korlátlan. Alkalmazhatósága több feltétel együttes fennállásához kötött. Kizárólag 1. a szerzői jogok jogosultja vagy az ő engedélyével más által, 2. a szerzői jogi törvényben foglaltak szerint (jogszerűen) és a tulajdonjog átruházását eredményezően forgalomba hozott 71

„Nothing in the preceding sentence shall apply to the rental, lease, or lending of a phonorecord for nonprofit purposes by a nonprofit library or nonprofit educational institution. The transfer of possession of a lawfully made copy of a computer program by a nonprofit educational institution to another nonprofit educational institution or to faculty, staff, and students does not constitute rental, lease, or lending for direct or indirect commercial purposes under this subsection.” Lásd: USCA §109(b)(1)(A), 2–3. mondat. Ezzel összefüggésben lásd továbbá: Donatello: i. m. (46), p. 83–84. 72 Hess: i. m. (19), p. 1971–1978. 73 Ilyen klasszikus „röghöz kötés” a DVD-lemezeken alkalmazott régiókód, amely – mint hatásos műszaki intézkedés – a jogrendszer védelmét élvezi, vagyis ennek kijátszása jogsértést eredményez. A régiókódos DRM kialakulásával, illetve a pró és kontra érvekkel összefüggésben lásd: Peter K. Yu: Region Codes and the Territorial Mess. Cardozo Arts and Entertainment Law Journal, 2012, p. 187–264. Egy másik példával élve azt megelőzően, hogy az Apple 2009 januárjában felszámolta a DRM alkalmazását az iTunes platformon keresztül vásárolt zenék, filmek, szoftverek vonatkozásában, e tartalmak csakis Apple készülékeken keresztül voltak meghallgathatók, megtekinthetők és alkalmazhatók. Lásd: Changes Coming to the iTunes Store, 2009. január 6. (http://www.apple.com/pr/library/2009/01/06Changes-Coming-to-theiTunes-Store.html). 74 A párhuzamos import tilalmának szabályozásával kapcsolatos további érveket lásd: 5.1. alfejezet.



25

3. konkrét műpéldányt annak jogszerű tulajdonosa 4. értékesítheti vagy hozhatja más módon forgalomba engedély nélkül.75 E pontoknak megfelelően az első forgalomba hozatalt a szerzői jogok eredeti vagy bármely származékos jogosultjának, illetve az ő engedélyével bármely harmadik személynek (például ügynöknek) kell kezdeményeznie. A jogkimerülés elve kizárólag a szerzői jogi törvényben foglaltakkal összhangban álló módon, vagyis jogszerűen forgalomba hozott példányok vonatkozásában jöhet szóba. A jogsértés eredményeként létrejött hamisított termékek, illetve jogellenesen forgalomba hozott (pl. lopás útján eltulajdonított, majd piacra dobott) példányok vonatkozásában a §109(a) alkalmazása kizárt.76 Arra a fentiekben már utalás történt, hogy kizárólag a tulajdonjog átruházásával járó értékesítés szolgálhat alapul a „first sale doctrine” segítségül hívásához. Ezt már csak azért is érdemes ismételten hangsúlyozni, mivel eddig e jogelvet a terjesztés jogának korlátjaként azonosítottuk. E kizárólagos jog azonban a szerzői jogi törvény szerint nemcsak a tulajdon átruházása útján, hanem bérlet, kölcsön és haszonkölcsön útján is gyakorolható.77 Mivel azonban a §109(a) – a könyvtári és oktatási intézmények általi haszonkölcsönzés apró kivételétől eltekintve – kizárólag az első esetkörre vonatkozik, a jogvédett tartalmak további módokon történő terjesztése, lévén ezek hagyományosan szolgáltatásként értékelhetők, kívül esik a tétel hatókörén.78 Ezt az egyszerűség kedvéért a jogalkotó a hatályos jogszabályban expressis verbis rögzítette.79 A harmadikként említett feltétel a „korlát korlátjaként” azt garantálja, hogy a jogszerű tulajdonos ne élhessen vissza a helyzetével. Ennek megfelelően a jogkimerülés csak abban az esetben megalapozott, ha az eredeti vásárló eredeti műpéldány feletti tulajdonjoga a továbbértékesítés útján megszűnik. Ezzel kizárható a §109(a) alkalmazása olyankor, amikor a viszonteladást többszörözés előzi meg (vagyis az eredeti tulajdonos a továbbértékesítés esetén továbbra is rendelkezik egy másolattal a műből). E logika további garanciája, hogy az Egyesült Államok szerzői joga – meghatározott kivételektől eltekintve, így például szoftverek esetén – nem ismeri a magáncélú többszörözés esetét.80 75 76

Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][1][a]. Ennek bírósági megerősítését lásd: United States v. Belmont et al., 715 F.2d 459 (1983), cert. denied, 465 U.S. 1022 (1984); Dowling v. United States, 472 U.S. 207 (1985); Microsoft Corp. v. Software Wholesale Club, Inc., 129 F.Supp.2d 995 (2000). Ugyanakkor Nimmer utalt arra, hogy a bíróságok között nincs teljes egyetértés a tekintetben, hogy a szoftverek értékesítése esetén a műpéldányok felett történik-e tulajdonjog-átruházás, vagy szükségképpen licenciáról van szó a terjesztés során. Lásd: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][1][d][i][I]. E kérdésről az alábbiakban még szólni fogunk. Vö.: 4.5. ponttal. 77 USCA §106(3): „Subject to sections 107 through 122, the owner of copyright under this title has the exclusive rights to do and to authorize any of the following: … to distribute copies or phonorecords of the copyrighted work to the public by sale or other transfer of ownership, or by rental, lease, or lending”. 78 Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][1][a]. 79 USCA §109(d): „The privileges prescribed by subsections (a) and (c) do not, unless authorized by the copyright owner, extend to any person who has acquired possession of the copy or phonorecord from the copyright owner, by rental, lease, loan, or otherwise, without acquiring ownership of it.” 80 Mezei: i. m. (2), p. 165–167.


26

Mezei Péter

Végül érdemes jelezni, hogy a „first sale doctrine” – a fair use-teszthez hasonlóan – ún. „affirmative defense”, vagyis a jogsértéssel vádolt alperes által, kimentő körülményként hívható segítségül. Az ezzel kapcsolatos tények bizonyítása (jogszerű tulajdonos, az eredetivel megegyező konkrét műpéldány értékesítése) az alperesre hárul. A felperes szerzői jogosult természetesen alapjaiban rombolhatja le az alperes védekezését, ha hitelt érdemlően igazolja a műpéldány jogsértő (hamis) voltát. Egyebekben a felperesnek mindössze azt kell bizonyítania, hogy a mű vonatkozásában ő rendelkezik a szerzői jogokkal,81 illetve hogy az alperes nem rendelkezett az ő engedélyével a felhasználás megvalósításakor.82

4. A jogkimerülés elvét érő kihívások és változások az 1976-os USCA hatálya alatt Az előbbiekben bemutatott fogalmi kelléktár alkalmazását az 1976-os szerzői jogi törvény elfogadásának időszakában a jogterület fejlődésére hatást gyakorló tényezők egyre inkább megnehezítették. E külső tényezők egyike a technológiai fejlesztések felgyorsulása volt. Már a 19–20. századból is számtalan, a szerzői jogot közvetlenül érintő fejlesztésre hozható példa.83 Az elmúlt évszázad második fele az Egyesült Államokban azonban a rádiózás és televíziózás forradalmasításától volt hangos. A zenei és filmes tartalmak otthoni fogyasztása iránti igény robbanásszerűen megnőtt, továbbá például a „diszkóláz” fokozódásával a közösségi zenei szórakozás is megerősödött. E két területen a legnagyobb hatást minden bizonnyal a japán Sony cég két forradalmi készülékének, a hordozható walkmannek és a multifunkciós Betamax

81

A szerzői jogi törvény alapján ez praktikusan a szerzői jogok regisztrációját feltételezi az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatalánál. A regisztráció ugyanis az előfeltétele a szövetségi szerzői jog alkalmazásához, illetve szövetségi bíróságok segítségül hívásához. Lásd: USCA § 412. 82 Az „affirmative defense” eljárásjogi vonatkozásairól lásd: Mezei Péter: Digitális sampling és fájlcsere. Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged, 2010, p. 60. 83 Mezei Péter: A technológia és a szerzői jog szimbiózisa. Jogtudományi Közlöny, 2012. 5. sz., p. 197–208.



27

videomagnóknak a piacra dobása jelentette.84 A nyomtatott tartalmak fotomechanikus többszörözése ugyancsak tömeges jelleget öltött. A számítógépes forradalom és a digitális technológiák standardizálása [például: Compact Disc (1983) és mp3 formátum (1995)] pedig már csak „hab volt a tortán”. E fejlődésre reagálva az amerikai jogalkotó folyamatosan szélesítette a szerzők jogait, s igyekezett részükre a lehető legszélesebb kontrolleszközöket biztosítani. Ennek – a „szerzői jogi klauzula” szellemiségében – bizonyos mértékig gátját szabta a vagyoni jogok korlátozásainak és kivételeinek szükségszerű szélesítése. Egy másik tényező, mely a szerzői jog modernizációját determinálta, a globalizáció felgyorsulása, illetve a szerzői jog kontextusából nézve a felhasználások határokon átívelő jellege, „elnemzetköziesedése” volt. Az internet elterjedésének is köszönhetően a szerzői jogi kihívásokra globális válasz adása szükséges.85 Ennek ugyanakkor reálisan csupán a keretei határozhatók meg hatékonyan, e keretek alkalmazása – a szerzői jog territoriális jellegéből következően – mindenkor a nemzetállamok feladata. Az olyan fejlett gazdaságok, mint az Egyesült Államoké vagy az Európai Unióé, ugyanakkor folyamatosan igyekeznek az alapul szolgáló kereteket a saját igényeikhez igazítani, a lehető legmagasabb szintű jogvédelmet kieszközölni. Ez napjainkban leginkább a jogérvényesítés vonatkozásában figyelhető meg.86 Mindkét tényező alapjaiban vezethető vissza arra, illetve vice versa tovább erősíti azt, hogy a szerzői alkotómunka „elüzletiesedett”. Ennek logikája már az angolszász utilitarista gondolkodásból levezethető, ám az Egyesült Államok vonatkozásában a legfontosabb moz84

A walkman kapcsán lásd: David H. Horowitz: The Record Rental Amendment of 1984, A Case Study in the Effort To Adapt Copyright Law to New Technology. Columbia-VLA Journal of Law & Arts, 1987, p. 42-43. A videomagnók kapcsán lásd: 50 Years of the Video Cassette Recorder. WIPO Magazine, November 2006, p. 8–9. A Betamax videomagnók a méltán híres Sony v. Universal-ügyben kerültek a figyelem középpontjába. A Legfelsőbb Bíróság 1984-es ítéletében megerősítette, hogy a japán cég nem felel közvetve sem a felhasználók által elkövetett szerzői jogi jogsértésekért, mivel azokról nincs aktuális ismerete, azt nem tudja kontrollálni, s mert készüléke alkalmas jelentős nem jogsértő felhasználásokra egyaránt („staple article of commerce”). Lásd: Sony Corporation of America, et al. v. Universal City Studios, Inc., et al., 464 U.S. 417 (1984). Az ítélet ismertetését magyar nyelven lásd: Mezei Péter: A fair use doktrína az amerikai szerzői jogban. Acta Juridica et Politica, Tomus LXVII., Fasc. 13., Szeged, 2005, p. 27–32. Az angol jogirodalomból lásd különösen: Richard F. Reiner: Home Videorecording: Fair Use or Infringement? Southern California Law Review, 1978–1979, p. 573–634; Charles R. Clark: Universal City Studios, Inc. v. Sony Corporation of America: Application of the Fair Use Doctrine under the United States Copyright Acts of 1909 and 1976. New England Law Review, 1979–1980, p. 661–681; William Patry: In Praise of the Betamax Decision: An Examination of Universal City Studios, Inc. v. Sony Corp. of America. South Texas Law Journal, 1982, p. 211–248; Kim Ikeler: Sony v. Universal City Studios: Can the Marketplace Relationship between Creator and Consumer Be Preserved? Denver University Law Review, 1985, p. 873–897; Nimmer, Nimmer: i. m. (22), 13.05. §[F][5][b][i]. 85 Doris Estelle Long: Globalization: A Future Trend or a Satisfying Mirage. Journal of Copyright Society, 2001, p. 313–343. 86 Peter K. Yu: The Global Intellectual Property Order and its Undetermined Future. Occasional Papers in Intellectual Property Law, 2009, p. 1–16; Doris Estelle Long: Deviant Globalization: The Next Step in the Multilateral Protection of Intellectual Property. In: Katja Weckström (szerk.): Governing Innovation and Expression: New Regimes, Strategies and Techniques, Private Law Series A:132, University of Turku Faculty of Law, Turku, 2013, p. 49–84; Peter K. Yu: The Alphabet Soup of Transborder Intellectual Property Enforcement. In: Weckström, uo., p. 239–257.


28

Mezei Péter

gatórugója mégis az volt, hogy az ország a kezdetektől fogva piacvezetőként volt jelen a zene-, film- és szoftveripar területén. Az egyre nagyobb bevételekkel kecsegtető „copyright industry” az egyik legfontosabb lobbierővé lépett elő. Mindez a joganyag kongresszusi fazonírozásán is kiválóan tetten érhető.87 E körülmények a „first sale doctrine” addig oly „nyugalmas” életét sem hagyták érintetlenül. A szolgáltatók és a fogyasztók egybecsengő akarata a tartalmakhoz való fokozott hozzáférés iránt, valamint az erre ráépülő, sokasodó üzleti modellek, s a mindezek mellett, illetve mindezekkel szemben körvonalazódó tartalomipari akarat a jogkimerülés alkalmazását megnehezítette a bíróságok számára. Nem egy esetben a §109(a) eredeti kereteinek újragondolása is indokolttá vált. Az alábbiakban néhány olyan gyakorlati kérdést veszünk szemügyre, melyek a technológia folyamatos fejlődésére, illetve a szerzői jog elnemzeköziesedésére és elüzletiesedésére szolgálnak példaként. Az alábbi példák ráadásul rendre a „first sale doctrine” módosításához vezettek. 4.1. A hanglemezkölcsönzés és a Record Rental Amendment Act A terjesztés kizárólagos vagyoni joga tehát (röviden és tömören) csak a jogszerűen, tulaj donátruházással járó forgalomba hozatallal megszerzett műpéldányok vonatkozásában merül ki. Az 1976-os szerzői jogi törvény eredeti szövegezése szerint a szükséges feltételek teljesítése esetén a jogszerű tulajdonos a másolatot belátása szerint, korlátok nélkül továbbadhatta, ideértve nem csupán az adásvételt, de a bérletet, a kölcsönzést és a haszonkölcsönzést is. Ennek a logikának az indokoltságát tesztelték azok a társadalmi és üzleti változások, amelyek a nyolcvanas évek során alapjaiban forgatták fel a zene-, a szoftver- és bizonyos mértékig a filmipart. A hanglemezkölcsönzők az 1980-as évek első felében robbanásszerűen elterjedtek Japánban. Számuk 1983-ban 1600-ra rúgott. Felmérések szerint a japánok 97 százaléka készített másolatot az otthonában a kölcsönzött hanglemezről. E gyakorlat hozzájárult ahhoz, hogy ekkortájt a lemezek eladásából származó bevételek harminc százalékkal visszaestek a távol-keleti országban.88 Az „új hullám” pillanatok alatt elérte az Egyesült Államokat. 1981 szeptemberében nyílt meg a Rent-A-Record első üzlete Providence-ben, Rhode Island államban. 1983 áprilisára már 250 bolttal rendelkezett a cég.89 Ha mindezt egybevetjük a CDlemez megjelenésének dátumával (1983), teljességgel érthetővé válik, hogy a hangfelvételelőállítók miért aktiválták lobbistáikat a hanglemezkölcsönzés visszaszorítása érdekében.

87

Az amerikai tartalomipar és a jogalkotó összefonódásának több mint egy évszázados történetéről lásd részletesen Jessica Litman: Digital Copyright. Prometheus Books, Amherst, 2006. A japán modell fejlődéséről lásd: Horowitz: i. m. (84), p. 32. Hess: i. m. (19), p. 1987.

88 89



29

Az utóbbiak érvelésükben a zeneipar bukását vizionálták arra az esetre, ha a Kongresszus nem tenne lépéseket a kialakult helyzetben.90 A jogalkotó – meglepő gyorsasággal – napirendre tűzte a kérdést, és 1983 során meghallgatást tartott a hanglemezkölcsönzés gyakorlatáról.91 Megállapításra került, hogy a cégek egytől három napig tartó időszakra 0,99 és 2,50 dollár közötti áron kölcsönözték a lemezeket a beiratkozott klubtagok részére.92 Mindezt ráadásul úgy, hogy egyes üzletekben üres magnókazettákat is árusítottak, illetve közvetlen utalásokat tettek a lemezvásárlásnál lényegesen olcsóbb kölcsönzés célszerűségére.93 A szenátusi jelentés szerint a hangfelvételek kölcsönzése egyértelműen ütközik a jogosultak terjesztési jogával, arra ösztönzi ugyanis a felhasználókat, hogy a műpéldányok vásárlása helyett alacsonyabb áron csupán kölcsönözzék azokat, esetlegesen otthon készítsenek másolatot róluk.94 Ezek a tények meggyőzték a jogalkotót, hogy beiktassa az USCA §109(b)(1) passzust.95 A „korlátozás korlátozása” kizárta a műpéldányok jogszerű tulajdonosai számára, hogy a hanglemezeket közvetlen vagy közvetett haszonszerzési célból kölcsönözzék.96 Mint arra a fentiekben azonban utaltunk, e főszabályt is tovább korlátozta a Kongresszus, megőrizve a közkönyvtárak és a nonprofit oktatási intézmények haszonkölcsönzési lehetőségét. Két évtizeddel az RRA elfogadását követően a Brilliance Audio-ügyben világított rá a Sixth Circuit a fenti rendelkezés pontatlanságaira. A tényállás szerint az alperes a Brilliance Audio által előállított hangoskönyveket vásárolta meg, majd újracímkézés és újracsomagolás után ügyfelei részére kölcsönözte azokat. A bíróságnak arra kellett választ találnia, hogy az RRA rendelkezései hangoskönyvekre is vonatkoznak-e, vagy kizárólag a zeneműveket rögzítő hangfelvételekre. A Sixth Circuit a jogalkotó szándéka szerinti értelmezést alkalmazva 90 91 92

93 94

95

96

Vacca: i. m. (40), p. 612–613. House Report No. 98-987 (1984). Sage Vanden Heuvel: Fighting the First Sale Doctrine: Strategies for a Struggling Film Industry. Michigan Telecommunications and Technology Law Review, 2012, p. 665. Vacca: i. m. (40), p. 613. „[T]he purpose and result of record rentals is to enable and encourage customers to tape their rented albums at home. … This, a record rental and a blank tape purchase is now an alternative way of obtaining a record without having to buy one. The rental is a direct replacement of a sale.” Lásd: Senate Report No. 98-162, 98th Cong., 1st Sess. (1983), p. 2. Az eredeti szövegezés szerint: „Notwithstanding the provisions of subsection (a) [the first sale doctrine], unless authorized by the owners of copyright in the sound recording and in the musical works embodied therein, the owner of a particular phonorecord may not, for purposes of direct or indirect commercial advantage dispose of, or authorize the disposal of, the possession of that phonorecord by rental, lease, or lending, or by any other act or practice in the nature of rental, lease, or lending.” Lásd: Record Rental Amendment Act of 1984, Pub. L. No. 98-450, 98 Stat. 1727. (A továbbiakban: RRA.) Utóbb (1990-ben) e rendelkezés kiegészítésre és újraszámozásra került [USCA §109(b)(1)(A)]. Az RRA tartalmának vázlatos elemzéséhez lásd: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][7]; Vacca: i. m. (40), p. 615–616. Az elfogadással kapcsolatos érdekellentétek ismertetését lásd: Judith Klerman Smith: The Computer Software Rental Act: Amending the ’First Sale Doctrine’ to Protect Computer Software Copyright, Loyola of Los Angeles Law Review, 1987, p. 1636–1638; I. Neel Chatterjee: Imperishable Intellectual Creations: The Limits of the First Sale Doctrine. Fordham Intellectual Property, Media & Entertainment Law Journal, 1994, p. 394–398.


30

Mezei Péter

(a törvényhozási dokumentumokra hagyatkozva), ez utóbbi érvelésre szavazott.97 A döntés egyben arra is rávilágított, hogy az eseti jellegű és tartalmú jogalkotás milyen bizonytalanságokat eredményez a szolgáltatások világában. 4.2. A szoftverkölcsönzés és a Computer Software Rental Amendment Act A kölcsönzés iránti társadalmi fogékonyság a nyolcvanas évek közepétől – könnyen lehet, hogy épp az RRA által érintetlenül hagyott „kiskapu” hatására – az egyre jobban prosperáló szoftveripar érdekeit is komolyan fenyegette. A szoftverek, különösen a játékprogramok, a kölcsönzésére szakosodott cégeken keresztül napi kölcsönzési díj (1-20 USD) mellett váltak elérhetővé. A kölcsönző személynek arra is lehetősége nyílt, hogy a „kipróbálást” követően – a kölcsönzési díj beszámítása mellett – megvásárolja a szofvert. A nyolcvanas évek közepén a fent említett gyakorlat (kölcsönzés és/vagy vásárlás) nem állt ellentétben a szerzői jogi törvénnyel mindaddig, amíg a kölcsönző személyek a használat mellett nem készítettek egy másolatot is a programról. Ez utóbbi esetben azonban a jogsértés már igazolható lett volna, hiszen a törvény sosem biztosított a felhasználók számára magáncélú többszörözési lehetőséget.98 Ugyanezt erősíti a tény, hogy a szoftverek többszörözése (mint a digitális tartalmak archetípusa) rendkívül egyszerűen kivitelezhető volt. A nyolcvanas években hatásos műszaki intézkedések még nem léteztek, a digitális másolatok pedig természetüknél fogva az eredetivel megegyező minőséget képviseltek.99 Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy amennyiben a kölcsönzést végző cég tudomásával került sor a másolat elkészítésére, akkor semmi akadálya nem volt az Egyesült Államok jogrendszerében hosszú múltra visszatekintő „közreműködői felelősség” (contributory infringement) megállapításának.100 97

Brilliance Audio, Inc. v. Haights Cross Communications, Inc., 474 F.3d 365 (2007). A jogeset elemzését lásd: Sean M. Kass: Misinterpreting the Record Rental Amendment: Brilliance Audio v. Haights Cross Communications. Harvard Journal of Law & Technology, 2007, p. 297–319; Vacca: i. m. (40), p. 617–620. 98 A szoftverek részére az 1980-as törvénymódosítás teremtette meg a védelem alapjait. A hagyományosan ismert biztonsági másolat készítésének esetköre azonban csak a jogszerűen megvásárolt példányok vonatkozásában alkalmazható, tehát a kölcsönzött példányokról eredendően sem lehetett jogszerű másolatot készíteni. Lásd: USCA §117(1). 99 Kenneth R. Corsello: The Computer Software Rental Amendments Act of 1990: Another Bend in the First Sale Doctrine. Catholic University Law Review, 1991, p. 193. 100 Smith: i. m. (96), p. 1626–1628. Smith érvelésével ellentétben utalni szükséges a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság Betamax-ügyben hozott döntésére, amely szerint – többek között – arra tekintettel mentesült a Sony cég a közreműködői felelősség alól, hogy a Betamax videomagnók gyártása alkalmas jelentős, nem jogsértő felhasználások kivitelezésére. Vö.: 84. lábjegyzet. Ugyanakkor valószínűsíthető – habár bizonyítékokkal nehezen alátámasztható –, hogy a fogyasztók nem kizárólag jogellenes többszörözés, hanem egyéb, ám jogszerű célokra is használják a kölcsönzött szoftvereket. Ennek megfelelően elképzelhető, hogy a szoftverkölcsönző cégek sikerrel hivatkozhattak volna a „staple article of commerce”-tesztre egy esetleges jogvitában. Erre nézve sokkal kiegyensúlyozottabb érvelést alkalmaz Corsello. Lásd: Corsello: i. m. (99), p. 194–195.



31

A szoftveripart a kölcsönzések folytán érő hátrányok101 okán már 1986-ban törvénytervezetet nyújtottak be a gyakorlat visszaszorítására. A törvény elfogadására azonban egészen 1990-ig várni kellett.102 Ekkor az újraszámozott §109(a)(1)(A) az RRA tartalmával megegyező módon (vagyis a hangfelvételekre és a szoftverekre vonatkozó korlátozást egységes szerkezetbe foglalva) zárta ki a szoftverbérlet, -kölcsönzés és -haszonkölcsönzés gyakorlatát a jogkimerülés elvének hatálya alól. Ugyanakkor – némiképp viccesen – a „korlátozás korlátozását is korlátozta” az amerikai jogalkotó. Néhány kivételt ugyanis beiktattak annak garantálása érdekében, hogy egyes, társadalmilag indokolható (vagy annak vélt) felhasználások továbbra is könnyen gyakorolhatók legyenek.103 Így a hatályos jogszabály alapján a fenti korlátozás nem vonatkozik a hardware-rel együtt értékesített és a hardware rendeltetésszerű alkalmazása során nem másolható szoftverekre;104 a videojátékok (esetleg más alkalmazások) használatára tervezett, meghatározott célú, számítógépekbe foglalt vagy ahhoz kapcsolt programokra;105 valamint a nonprofit könyvtárak által végzett haszonkölcsönzésre, feltéve, hogy a szoftverek csomagolásán a szerzői jogokra vonatkozó utalás található.106 4.3. A filmkölcsönzés és a törvénymódosítás hiánya A kölcsönzés gyakorlata a filmipart is közvetlenül érintette a nyolcvanas évek elejétől. Ismert olyan időszak, amikor a kölcsönzés és a vásárlás megoszlása megközelítette a kilenc az egyhez arányt.107 Egyes szellemes megfogalmazások szerint a nyolcvanas évekre a mozi az otthonokba költözött.108 Kiválóan igazolja az ebből fakadó problémákat, hogy 1983-ban benyújtásra került egy törvényjavaslat a videokazetták kölcsönzésének – a fentiekhez hason-

101

Egyes becslések szerint 1981 és 1984 között 1,3 milliárd dolláros kár érte a szoftveripart az engedély nélküli kölcsönzés folytán. Lásd: Smith: i. m. (96), p. 1627. Mások arra figyelmeztetnek, hogy a kölcsönzés gazdasági hatásairól rendelkezésre álló bizonyítékok elég szűkösek voltak a jogalkotást megelőzően. Lásd: Corsello: i. m. (99), p. 198–201. 102 Computer Software Rental Amendments Act of 1990, title VIII of the Judicial Improvements Act of 1990, Pub. L. No. 101-650, 104 Stat 5089. (A továbbiakban: CSRA.) 103 Az eredeti kivételek vonatkozásában lásd: Corsello: i. m. (99), p. 201–204. 104 USCA §109(b)(1)(B)(i). 105 USCA §109(b)(1)(B)(ii). 106 USCA §109(b)(2)(A). A Computer Software Rental Amendments Act tartalmával és valamennyi kivétellel összefüggésben lásd: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][8][b]; Chatterjee: i. m. (96), p. 401– 406. 107 Debra A. Opri: Video Rentals and the First Sale Doctrine: the Deficiency of Proposed Legislation, Whittier Law Review, 1986: p. 331. 108 Uo.


32

Mezei Péter

lóan – a „first sale doctrine” hatálya alól történő kivonásáról.109 Hogy végül ebből mégsem lett semmi, több okkal is magyarázható. Egyrészt a törvényjavaslat benyújtását követő évben, vagyis 1984-ben született meg a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság egyik legjelentősebb, precedenserőre emelkedő döntése a Betamax-ügyben.110 Tagadhatatlan, hogy a Betamax-ügy nem a jogkimerülés tételével foglalkozott, azonban egyes vélemények szerint a fogyasztóknak kedvező döntés vezethette arra a jogalkotót, hogy kihagyja a filmalkotásokat az 1984-es RRA hatóköréből.111 Másrészt a kölcsönzők robbanásszerű megjelenésének korában a videomagnók és a videokazetták ára is igencsak magas volt.112 Így egy „videokönyvtár” létesítése komoly költségekkel járt, amire nem minden amerikai polgárnak futotta. A harmadik – s hatását tekintve legfontosabb – ok, hogy a hollywoodi jogosultak törvényi rendelkezés híján – egyedi szerződések megkötésével – a gyakorlat szintjére emelték, hogy a videotékák kizárólag a közvetlenül tőlük vásárolt műpéldányokat kölcsönözzék a beiratkozott tagoknak.113 E közvetlen értékesítésekből a stúdiók a videokölcsönzés hőskorában gyakran a mozis bevételeknél is nagyobb haszonra tettek szert.114 E bevételek 2003-ban tetőztek az Egyesült Államokban, éves szinten közel 11,9 milliárd dollárra rúgva.115 Ugyanebben az évben piacra lépett a Coinstar és a McDonald’s által alapított Redbox cég, amely jellegzetes piros automatáiból kínálta – napi egydolláros áron – kölcsönzésre a filmek jogszerűen vásárolt példányait (egy automata egyszerre 200 DVD-lemezt tartalmazott). 2006-ra már kétezernél is több ilyen kioszkot üzemeltetett a cég, 2011-ben pedig harmincnégyezerre tették ezek számát.116 A Redbox, majd később a Netflix üzletpolitikája, illetve a tény, hogy a DVD-lemezek jóval tartósabbak, következésképp többször kölcsönbe adhatók, mint a VHS kazetták, aláásta a hollywoodi cégeknek a legtöbb bevételt hozó videotékák működését (például a napjainkra csődbe jutott Blockbustert). Így a video kölcsönzés 2011-ben már „csak” 6,6 milliárd dollárt fialt a jogosultaknak.117

109

Consumer Video Sales-Rental Amendment. House Report 1029, 98th Cong. (1983). A javaslat a következő normaszöveg beiktatását javasolta: „Unless authorized by the copyright owner, the owner of a particular copy of a motion picture or other audiovisual work may not, for purposes of direct or indirect commercial advantage, dispose of the possession of that copy by rental, lease, or lending, or by any other activity or practice in the nature of rental, lease, or lending.” A tervezettel kapcsolatos jogosulti és fogyasztói érveket, illetve ellenérveket lásd részletesen: Opri: i. m. (107), p. 340–347. 110 Vö.: 84. lábjegyzet. 111 Hess: i. m. (19), p. 1990; Chatterjee: i. m. (96), p. 399. 112 Az 1970-es évek végén egy videomagnó akár 1000 dollárba is kerülhetett. 113 A felek közötti szerződések jogkimerülésre gyakorolt hatásával kapcsolatban lásd: Opri: i. m. (107), p. 348–349. 114 Corsello: i. m. (99), p. 192; Vanden Heuvel: i. m. (92), p. 665. 115 Agata Kaczanowska: IBISWorld Industry Report 53223: DVD, Game & Video Rental in the US, May 2011, p. 28 (https://www.aba.com/aba/documents/CommercialInsights/IBISWorld_DVD.pdf). 116 Vanden Heuvel: i. m. (92), p. 667–668. 117 Kaczanowska: i. m. (115), p. 28.



33

Nem véletlen, hogy a hangfelvételek és a szoftverek kölcsönzésével kapcsolatos korlátozásokhoz hasonló rendelkezések beiktatásával összefüggő hangok ismét erősödőben vannak az Egyesült Államokban.118 A módosítás pártján állókat támogatja többek között a TRIPSmegállapodás 11. cikke is. Ez előírja a szerződő feleknek, hogy a filmalkotások vonatkozásában a jogosultak részére kizárólagos jogot biztosítsanak a haszonszerzési célú kölcsönzés vonatkozásában. Ez alól azonban a szerződő felek mindaddig mentesülnek, amíg a kölcsönzés nem válik olyan gyakori jelenséggé, hogy az a jogosultak többszörözési jogát érdemben veszélyeztesse. A fent említett gazdasági változások fényében nem tűnik indokolatlannak annak végiggondolása, hogy a filmalkotások kölcsönzése – az otthoni másolatkészítés leegyszerűsödése, illetve az üres adathordozók csekély ára folytán – veszélyezteti-e (már) a jogosultak többszörözési jogát. 4.4. A promóciós lemezek terjesztése és a jogkimerülés A jogkimerülés határait azonban nem csak a kölcsönzésre épített gyakorlat népszerűsége feszegette az elmúlt évtizedekben. Az UMG v. Augusto-ügy például egy másfajta, izgalmas zenei kérdésre fókuszált, amely ráadásul kötelmi és postajogi részletkérdések helyes elemzését is igényelte. A Universal Music Group promóciós jelleggel éveken keresztül hanglemezeket postázott a zeneipar bennfenteseinek, hogy a lemezeken található tartalmakat népszerűsítse.119 A lemezek csekély mértékben eltértek a kereskedelmi forgalomban kapható példányoktól. Ezen eltérések legszembetűnőbbike a borítón elhelyezett figyelmeztetés volt, mely a CD-lemez célhoz kötött, korlátozott használatba adását, a kiadó műpéldány feletti rendelkezési jogát hangsúlyozta.120 Az ügy alperese, Troy Augusto, aki maga is zenei „bennfentes” volt, ezekből a promóciós CD-kből vásárolt „használt” példányokat lemezboltokban, majd azokat az eBay online aukciós portálon továbbértékesítette. Az UMG rossz szemmel nézte Augusto magatartását, s részére több figyelmeztető („cease-and-desist”) levelet küldött, melyekben a vélt jogsértéstől való tartózkodásra szólította fel. Mivel azonban e próbálkozások nem jártak sikerrel, több ízben is az USCA 512. szakaszában található „notice-and-take-down” eljárást alkalmazta az 118 A lehetséges jogi megoldásokat lásd: Vanden Heuvel: i. m. (92), p. 670–688. 119

A CD-lemezek promóciós célú terjesztésének gyakorlatáról lásd: Keith Harris: For Promotional Use Only: is the Resale of a Promotional CD Protected by the First Sale Doctrine? Cardozo Law Review, 2009, p. 1745–1747. 120 „FBI Anti-Piracy Warning: Unauthorized copying is punishable under Federal law. This CD is the property of the record company and is licensed to the intended recipient for personal use only. Acceptance of this CD shall constitute an agreement to comply with the terms of the license. Resale or transfer of possession is not allowed and may be punishable under federal and state laws. This CD may be watermarked to identify the intended recipient. After the promotional CDs are used for publicity and advertising purposes, they often end up in used record stores and on online auctions, where the general public can purchase them.” A figyelmeztetést lásd: Maureen Steimer: Restoring the Balance: Bringing Back Consumers Rights in UMG Recordings v. Augusto by Reaffirming the First Sale Doctrine in Copyright Law. Villanova Sports and Entertainment Law Journal, 2009, p. 317–318.


34

Mezei Péter

eBay-es hirdetések eltávolítása érdekében. Az Egyesült Államok jogrendszere ugyanakkor lehetőséget teremt az értesítéssel szemben kifogással élni.121 Augusto valamennyi blokkolt hirdetése esetén előterjesztette a kifogását, s így az eBay feloldotta az aukciók korlátozását. Az UMG végül – Augusto harmadik sikeres kifogását követően – perbe fogta a viszonteladót arra hivatkozással, hogy az utóbbi olyan műpéldányok engedély nélküli terjesztését végzi, melyeket a kiadó promóciós jelleggel, meghatározott személyek részére, személyes használatra licencelt.122 Licenc esetében azonban – érvelt az UMG – szóba sem jöhet a tulajdonjog átruházása, következésképp a promóciós CD-lemezek jogszerű tulajdonosa a kiadó maradt.123 A Ninth Circuit – helybenhagyva az elsőfokú bíróság döntését124 – elutasította az UMG keresetét. Érdemi vizsgálatot az igényelt, hogy az UMG tulajdonjog átruházásával járó módon továbbította-e a lemezeket a küldemények címzettjeihez, vagy – ahogy az a borítókon olvasható volt – licenciaszerződés jött létre. A Ninth Circuit az előbbi lehetőség mellett tette le a voksát. Hangsúlyozta, hogy a küldeményeket előzetes értesítés és egyeztetés nélkül postázta a cég a címzetteknek,125 azokat nem számozta, a nyomon követést, esetleg a példányok visszajuttatását semmilyen módon nem tette lehetővé, valamint a használat megkezdését nem előzte meg érvényes licenciaszerződés kötése. Az utóbbi különösen annak köszönhető, hogy a címzettnek érdemben semmi lehetősége nem nyílt a küldemény tartalmát megismerni, valamint dönteni a lemeznek, valamint a végfelhasználói szerződésnek az elfogadásáról.126 Ennek megfelelően a címzettek – ajándékozásnak minősülő jogügylet keretében – a tulajdonjog átszállásával korlátlan rendelkezési jogot szereztek a hanglemezek felett. Következésképp a címzettek – így Augusto is – továbbadhatták a CD-lemezeket.127 4.5. Licencia kontra adásvétel Az alábbiakban összefoglalóan licencia kontra adásvétel megjelöléssel körülírt probléma napjainkra a jogkimerülés témakörének egyik legfontosabb kérdésévé vált. Ráadásul – mint 121 USCA §512(g)(3). 122

A materiális műpéldányok, tehát nem az immateriális szerzői jog, használatára irányuló licencia szerződések népszerűsége az Egyesült Államokban elsősorban a szoftverjog területéről eredeztethető még a hetvenes évekből, amikor a számítógépi programalkotások nem részesültek expressis verbis szövetségi szerzői jogi védelemben. A vonatkozó szerzői jogi környezet kiszámíthatatlanságai miatt fordultak a szoftvergyártók a szerződési jogi eszköztárhoz. Lásd: Steimer: i. m. (120), p. 328. 123 Harris: i. m. (119), p. 1750. 124 UMG Recordings, Inc. v. Troy Augusto, 558 F.Supp.2d 1055 (2008). Ennek elemzését lásd részletesen: Steimer: i. m. (120), p. 313–342. 125 Az Egyesült Államok postatörvénye (Postal Reorganization Act) szerint a „kéretlen levelek” tartalma ajándéknak tekintendő, s mint ilyen, felette a címzett tulajdonjogot szerez. Lásd: 39 U.S.C. §3009(b). 126 A licenciaszerződés érvénytelensége kapcsán lásd részletesen: Harris: i. m. (119), p. 1766–1772; Steimer: i. m. (120), p. 330–334. 127 UMG Recordings, Inc. v. Troy Augusto, 628 F.3d 1175 (2011). A jogeset elemzését lásd részletesen: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][1][c][iii].



35

rögtön látni fogjuk – a dilemma feloldása a szellemi alkotások széles spektruma vonatkozásában bír jelentőséggel. Valamennyi, a jelen tanulmányban említett neuralgikus pont közül e terület tűnik a leginkább rendezetlennek. Erre tekintettel a problémakör alapos ismertetése indokolt, melynek gyökerei a szoftveriparig, illetve az 1970-es évekig nyúlnak vissza. A szoftveripar „önvédelmi” okoktól vezérelve már a szövetségi szintű jogvédelem kialakulását megelőzően alkalmazni kezdte a licenciaszerződéseket. A számítógépi programalkotás vásárlói ennek megfelelően hagyományosan csupán használati jogot szereztek a jogosulttól, ami többek között a jogkimerülés alkalmazhatóságát is megkérdőjelezte. Egészen pontosan az vált kétségessé, hogy a jogelv 3.2. alfejezetben említett második és harmadik fogalmi eleme segítségül hívható-e a szoftverek továbbértékesítése esetén. Licenciaszerződés esetén ugyanis nem kerül sor a tulajdonjog átruházására, a szoftver „vásárlója” pedig nem tulajdonjogot, csupán használati jogot szerez a műpéldány vonatkozásában. Mindezek fényében teljességgel érthető, hogy a használt szoftverek, filmek vagy más alkotások viszonteladásának gyakorlata vonatkozásában a központi kérdést már a hetvenes évek óta annak eldöntése jelentette, hogy a jogosult és a felhasználó között létrejött kontraktus – nevével összhangban – valóban licenciaszerződés-e, avagy tartalmára tekintettel inkább adásvétel. Más szavakkal a műpéldányt megszerző személy csak használó-e, vagy tulajdonosa is egyben a programnak. A kérdés megválaszolása szinte kizárólag egy szövetségi fellebbviteli bírósághoz köthető. A Ninth Circuit128 hat, egymással nem teljesen összhangban álló, és semmi esetre sem világos irányvonalat (bright line rule) kijelölő ítéletben járta körbe a licencia kontra adásvétel problematikáját. Ami biztosan állítható: a bírák hagyományosan a szerzői jogosultaknak kedvező ítéleteket hoztak. Az első, e helyütt releváns – a Hampton- és a Wise-ügyben hozott ítéletek, melyek még az 1909-es szerzői jogi törvény hatálya alatt születtek, a 2. fejezetben már bemutatásra kerültek. Ezek teljes megismétlése indokolatlan volna e helyütt. Elengedhetetlen ugyanakkor a Wise-ügy rációját megismételni, miszerint a licencia kontra adásvétel kérdését az egyes szerződések pontos rendelkezései fényében, de sosem egy tényezőt kiemelve kell eldönteni. E megállapítás fényében szükséges ugyanis a következő jogesetekre pillantanunk. Az amerikai jogirodalomban hagyományosan MAI trió néven emlegetett három jogesettel a Ninth Circuit erősen más irányba tolta el a kérdéskör megválaszolását. A trojka első két elemét az 1993-as MAI Systems- és az 1995-ös Triad Systems-ügy jelenti. Ezekről annak ellenére is érdemes röviden szót ejteni, hogy a két ügy alapkérdése vonatkozásában a Kongresszus – a bírósági logika és a szoftverek életszerű használata között feszülő ellentétet feloldva – felülszabályozta a döntésekben foglaltakat. 128

Ha megvizsgáljuk az említett bíróság illetékességét, hamar érthetővé válik, hogy miért is válhatott a kérdéskör „specialistájává”. Alaszka, Arizona, Hawaii, Idaho, Kalifornia, Montana, Nevada, Oregon és Washington tagállamban első fokon elbírált ügyek tartoznak a fórumhoz. Kalifornia híres „földrajzi egysége” a Szilícium-völgy, amely a szoftveripar szíveként funkcionál, Washington állam pedig otthont ad a Redmondban székelő Microsoft vállalatóriásnak.


36

Mezei Péter

Az elsőként említett eset felperese, a MAI Systems, azt kifogásolta, hogy a MAI szoftverekkel működő számítógépek javítását végző Peak Computing a programokat a javítandó PC-k RAM memóriájába mentette. A MAI értelmezése szerint erre azonban nem volt joga, mivel a szoftver felett a MAI vásárlói nem szereztek tulajdonjogot, azokat csupán a szerződésnek megfelelő tartalommal használni voltak jogosultak. Az USCA 117(a) szakasza továbbá (az ügy elbírálásakor) csakis a műpéldány tulajdonosai számára tette lehetővé a szoftver többszörözését.129 Az előbbiekhez rendkívül hasonló módon a Triad Systems-ügy alperese is számítógépek javítása céljából másolta fel a felperes szoftvereit meghatározott PC-k RAM memóriájába. A Triad Systems által alkalmazott szerződéses gyakorlat 1985 óta expressis verbis használati jogot biztosított a szoftvert megvásárlók részére,130 és minden egyéb felhasználást (így a többszörözést is) kifejezetten megtiltotta. Az általános szerződési feltételek 1991-es módosítását követően a kontraktus bármiféle, az eredetitől eltérő felhasználás esetére külön jogdíjfizetést írt elő a Triad Systems felé.131 A Ninth Circuit mindkét esetben a kifejezett szóhasználatra és a szerződés restriktív rendelkezéseire építve, azonban bármely további „mély” elemzést mellőzve nyilvánította a szóban forgó szerződést licenciának.132 A szoftver jogszerű használója általi üzemben tartási vagy javítási célú többszörözés korlátozása azonban annyira irreálisnak tűnt, hogy a Kongresszus 1998-ban a szerzői jogi törvényt a digitális korhoz idomító Digital Millennium Copyright Act (DMCA) III. fejezetében elhelyezett Computer Maintenance Competition Assurance Act keretében részben felülírta a Ninth Circuit érvelését. A 117. szakaszt módosító norma a számítógépi programalkotások

129

MAI Systems Corp. v. Peak Computer, Inc., 991 F.2d 511 (1993). A jogeset elemzését lásd: Donatello: i. m. (46), p. 67–68; Degner: i. m. (46), p. 587–588. 130 Azt megelőzően, az eredetileg alkalmazott üzletpolitika szerint a Triad elismerten „eladta” a szoftvereket a vásárlók felé, így e műpéldányok megszerzőinek minden lehetőségük adott volt a másolatok további értékesítésére. Lásd: Triad Systems Corp. v. Souteastern Express Company, 64 F.3d 1330 (1995), p. 1333. 131 A jogeset elemzését lásd: Donatello: i. m. (46), p. 68–69; Degner: i. m. (46), p. 588. 132 MAI v. Peak (129), p. 519; Triad v. Southeastern Express (130), p. 1335–1337.



37

javítási és üzemben tartási célú többszörözését immáron nemcsak a tulajdonos, de a szoftvert licencelő használó részére is garantálta.133 A MAI trió harmadik, közel egy évtizeddel később született eleme a Wall Data-ítélet. Ebben az ügyben az alperes, a Los Angeles Megyei Sheriff Hivatala 3663 számítógépre telepíthető volumenlicencet vásárolt a felperes cégtől a RUMBA szoftver használatára. A hivatal túlzottan időigényesnek találta az egyedi elérési pontonként történő installálást. Ezért az a döntés született, hogy egy központi szerverről teszik elérhetővé a telepítéshez szükséges adatokat. Ennek eredményeként ugyan – a szerződés szigorú rendelkezése ellenére – 6007 készüléken került sor az installálásra, azonban úgy, hogy e gépekről egyszerre, egy időben csakis a szerződésben megállapított 3663 személy futtathatta a szoftvert. A Ninth Circuit úgy látta, hogy a szerződéses klauzulák szigorúsága és a jogosult egyértelmű szóhasználata folytán szóba sem jöhetett az adásvétel, vagyis a felek csupán felhasználási szerződést kötöttek.134 Ez esetben a szerződéses volumenlimitet meghaladó számú telepítés (összesen 2344 tétel) a licenccel ellentétes felhasználást eredményezett, ami megalapozta a jogsértést.135 A MAI trió konklúziója – a Wise-bíróság által alkalmazott, kiegyensúlyozott, és egy szerződéses klauzulát vagy egyéb faktort sem a középpontba állító érveléssel szemben – nem más, mint hogy ha a jogosult az általa kínált szerződést licenciának nyilvánítja, és a használatot jelentős korlátok közé szorítja, a vásárló csak felhasználási jogot szerez a szoftverre nézve, de tulajdonjogot nem. Végül egy héttel az alább ismertetendő Vernor-ítélet megszületése előtt látott napvilágot a Ninth Circuit véleménye az iTuneson vásárolt hangfelvételek viszonteladásáról és ezzel ös�szefüggésben a licencia kontra adásvétel problematikáról. Az ügy központi kérdését az adta, hogy a Marshall B. Mathers III. (művésznevén Eminem) hangfelvételét eredetileg kiadó 133

USCA §117(c): „Notwithstanding the provisions of section 106, it is not an infringement for the owner or lessee of a machine to make or authorize the making of a copy of a computer program if such copy is made solely by virtue of the activation of a machine that lawfully contains an authorized copy of the computer program, for purposes only of maintenance or repair of that machine, if (1) such new copy is used in no other manner and is destroyed immediately after the maintenance or repair is completed; and (2) with respect to any computer program or part thereof that is not necessary for that machine to be activated, such program or part thereof is not accessed or used other than to make such new copy by virtue of the activation of the machine.” USCA §117(d): „For purposes of this section (1) the ‘maintenance’ of a machine is the servicing of the machine in order to make it work in accordance with its original specifications and any changes to those specifications authorized for that machine; and (2) the ‘repair’ of a machine is the restoring of the machine to the state of working in accordance with its original specifications and any changes to those specifications authorized for that machine.” 134 „Generally, if the copyright owner names it clear that she or he is granting only a license to the copy or software and imposes significant restrictions on the purchaser’s ability to redistribute or transfer that copy, the purchaser is considered a licensee, not an owner, of the software”. Lásd: Wall Data, Inc. v. Los Angeles County Sheriff ’s Department, 447 F.3d 769 (2006), p. 785. 135 A jogeset elemzését lásd: Donatello: i. m. (46), p. 69; Degner: i. m. (46), p. 589.


38

Mezei Péter

F.B.T. Records milyen mértékű jogdíjra jogosult az Aftermath Recordstól. Az utóbbi cég a hangfelvételek online zeneáruházakon keresztül és csengőhang formájában történő terjesztésének jogait évekkel korábban vásárolta meg az F.B.T. Recordstól. A felek között létrejött szerződés 4(a)(i) pontja szerint az Aftermath minden „eladott” példány136 után 12-20% közötti jogdíjat volt köteles fizetni. A szerződés 4(c)(v) pontja alapján viszont minden – többszörözés, terjesztés vagy egyéb felhasználás alapjául szolgáló – „licencelt mesterpéldány”137 és az erre tekintettel befolyó bevételek után 50% jogdíj jár az F.B.T. Records-nak. Az Aftermath többek között az iTunest üzemeltető Apple céggel állapodott meg Eminem kérdéses hangfelvételeinek a terjesztéséről. S bár ez a felperes számára szükségképpen jó hír, hisz bevételhez juttatja, ennek mértékéről a peres felek között már véleménykülönbség alakult ki. A per tárgya nem más volt, mint hogy az iTunesról, illetve más csatornákon keresztül csengőhangként történő értékesítés az „eladott hangfelvétel” vagy a „licencelt mesterpéldányról készített másolat” kategóriájába illeszthető-e. Vagyis 12-20% jogdíj jár-e az F.B.T. Records-nak avagy a bevételek fele. Az első fokon megszületett ítélet az alperesnek kedvezve a csekélyebb részesedés mellett tette le a voksát.138 A Ninth Circuit ezzel ellentétben úgy találta, hogy az Aftermath csak egyetlen példányt bocsátott a vele szerződő partnerek rendelkezésére, melyről meghatározatlan számú másolat értékesítése volt lehetséges.139 Vagyis például az iTunes nem rendelkezett tartós jelleggel a digitális fájl felett.140 Végül a forrásfájl digitális hangfájlok formájában letöltésre felkínálás céljából került átadásra, ami megfelelt az eredeti szerződés mesterpéldány licencelésére vonatkozó klauzulájának (mely „bármely egyéb felhasználásról” írt).141 A bíróság konklúziója egyben azt is jelentette, hogy sem az Apple, sem a végfelhasználók nem szereztek tulajdonjogot a zenefájlok felett, mert már maga a forrásfájl is csak egy licencelt142 példány volt.143 Az Aftermath-ítélet precedensértéke egyelőre megkérdőjelezhető. Hasonló ügyben ugyanis mindmáig nem született másik jogerős döntés. Ez nem azt jelenti, hogy ne indultak volna 136

A szerződés 16(e) pontja értelmében „[r]ecords [are] all forms of reproductions, whether embodying sound alone or sound together with visual images, manufactured or distributed primarily for home use.” Lásd: F.B.T. Records, LLC, et al. v. Aftermath Records, et al., No. CV 07-3314 PSG (MANx), 2009 WL 137021, p. 1. 137 A szerződés 16(d) pontja alapján „master [is defined as] a recording of a sound, without or with visual images, which is used or useful in the recording, production or manufacture of records.” Lásd: Uo. 138 Uo., p. 1–8. 139 F.B.T. Records, LLC, et al. v. Aftermath Records, et al., 621 F.3d 958 (2010), p. 964. 140 Uo., p. 965. 141 Uo., p. 966. 142 A bíróság megfogalmazása szerint „a licencia a szerzői jogosult másik személynek – a jogok átruházása nélkül – adott engedélye arra, hogy az utóbbi olyan magatartást tanúsítson, mely egyebekben a szerzői jogosult kizárólagos joga volna.” Lásd: Uo., p. 965. 143 Uo., p. 965–966. A jogeset elemzését lásd: Donatello: i. m. (46), p. 76–80. A döntés felülvizsgálata céljából benyújtott writ of certiorarit a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elutasította, így az ítélet jogerőre emelkedett. Lásd: Aftermath Records, et al. v. F.B.T. Records, LLC, et al., 131 S.Ct. 1677 (2011).



39

egyéb perek is. Ezek egyik legismertebbikében az amerikai parodista, „Weird Al” Yankovic, azért perelte be a Sony Music céget, mert az – egyebek mellett – a digitális értékesítésekből származó bevételekből nem megfelelő arányban részesítette. A felek a jogvitát végül egyezséggel zárták le.144 Hasonlóképp sikerült egyezséget kicsikarniuk olyan előadóknak, mint az Allman Brothers vagy a Cheap Trick, illetve jelenleg is jóváhagyás alatt áll a Warner Music Group és a Kathy Sledge-Lightfoot, Gary Wright és Ronee Blakely közötti megállapodás.145 Mások viszont – jelenleg legalábbis úgy fest – bíróság elé viszik a magasabb összegű jogdíjak kifizetésének kötelezettségét.146 A fentiekben bemutatott joggyakorlat hangsúlyozása azért is indokolt, mivel a rajta keresztül kikristályosodó elveket a Ninth Circuit utóbb teljességgel összekuszálta a használt szoftverek továbbértékesítésével kapcsolatos jogviták elbírálásakor. Ennek következtében a licencia kontra adásvétel téren továbbra sem láthatunk tisztán. A Vernor v. Autodesk-ügy tényállása szerint Timothy Vernor 2005-ben bolhapiacon vásárolt egy, majd 2007-ben a Cardwell/Thomas & Associates (CTA) cégtől tíz darab, építészek, mérnökök és egyéb szakemberek részére fejlesztett, bontatlan csomagolású „AutoCAD Release 14” szoftvert. Később Vernor a szoftverek egy részét az eBay segítségével továbbadta.147 A csomagoláson jól olvasható betűkkel állt a figyelmeztetés, miszerint a használók csak licencbe kapják a programot, s e megállapodás a felek között a telepítéssel jön létre. Amennyiben valaki a szerződés feltételeivel nem ért egyet, az Autodesk ígérete szerint a vételár teljes visszatérítése mellett visszajuttathatta a műpéldányt a jogosultnak. A tényállás szempontjából fontos információ, hogy Vernor sosem bontott fel egy csomagolást sem, sosem telepített egy szoftvert sem a saját számítógépére, következésképp sosem fogadta el az Autodesk által felkínált szerződési feltételeket.148 Hasonlóképp releváns, hogy 144

Eriq Gardner: Weird Al’ Yankovic Settles $5 Million Lawsuit Against Sony Music. The Hollywood Reporter, 18 December 2013 (http://www.hollywoodreporter.com/thr-esq/weird-al-yankovic-settles-5-666550). Warner Music moves to settle digital royalties class action. The 1709 Blog, 9 January 2014 (http:// the1709blog.blogspot.hu/2014/01/warner-music-moves-to-settle-digital.html). 146 Az 1709Blog felsorolása szerint ez olyan előadókat/zenekarokat, illetve örököseiket érint, mint Toto Kenny Rogers, Peggy Lee, Louis Armstrong, Billie Holiday, Patsy Cline, Ella Fitzgerald, Bill Haley, Mary Martin, Rick James, Rob Zombie, Pearl Bailey, Chuck D., Peter Frampton, Public Enemy, Sister Sledge, Ras Kass, Dixie Chicks és Whitesnake. Lásd: Uo. 147 Mindezt annak ellenére, hogy a jogosult 2005-ben az eBay-nél az aukció törlését kezdeményezte. Mivel azonban Vernor a DMCA rendelkezéseinek megfelelő kifogással élt az eltávolítás iránti kérelemmel szemben, az eBay visszaállította az aukciót. A 2007-ben megszerzett példányok eBay-es értékesítése alkalmával is előterjesztette az Autodesk a megfelelő kérelmét az eBay-nek. Mivel ez már nem az első ilyen figyelmeztetés volt, az aukciós portál blokkolta egy hónapra Vernor felhasználói fiókját. A kérelemmel szemben benyújtott kifogás hatására azonban az eBay nemcsak Vernor fiókját állította vissza, de a kifogásolt hirdetéseket is. Összesen négy alkalommal értékesített AutoCad szoftvereket Vernor a fenti huzavona mellett. Lásd: Timothy S. Vernor v. Autodesk, Inc., 621 F.3d 1102 (2010), p. 1106. 148 Különösen annak fényében releváns a telepítés hiánya, hogy egy ugyancsak a Ninth Circuit illetékességi területén működő elsőfokú körzeti bíróság egy jogesetben rögzítette: a szoftver telepítésének elmaradása esetén a műpéldány vásárlóját nem kötik a licenciaszerződés feltételei. Lásd: SoftMan Products Co. v. Adobe Sys. Inc., 171 F.Supp.2d 1075 (2001). 145


40

Mezei Péter

az Autodesk céggel az eredeti szerződést megkötő CTA annak ellenére értékesítette a tíz szoftvert Vernornak, hogy azok megsemmisítését vállalva kapott kedvezményt a Release 14 frissített verziójára.149 Az általános szerződési feltételek több, rendkívül szigorú pontban korlátozták a szoftver használójának a jogait. Ezek szerint az Autodesk a szoftver valamennyi példánya vonatkozásában fenntartotta tulajdonjogát. A használó nem kizárólagos és nem átruházható használati jogot szerzett, s a műpéldányt nem adhatta bérletbe, haszonkölcsönbe, és nem kölcsönözhette azt. A végfelhasználói szerződés azt is megtiltotta, hogy a felhasználó a – mi fülünknek igencsak idegenül csengő – „nyugati féltekén” kívülre továbbítsa akár elektronikus, akár fizikai eszközökkel a szoftvert. Arra az esetre, ha a felhasználó egy újabb verzióra frissítené az AutoCAD-et, a szerződés előírta a korábbi példány fizikai megsemmisítését, illetve a számítógép merevlemezéről történő törlését. Végül a szerződés a feltétekkel ellentétes bárminemű magatartás esetére a licenc azonnali hatályú megszűnését helyezte kilátásba.150 A pert meglepő módon Vernor kezdeményezte az Autodeskkel szemben, annak megállapítását kérve, hogy a fenti magatartása nem ellentétes a jogosult szerzői jogaival, és beilleszthető a „first sale doctrine” keretei közé. Az ügyben eljáró körzeti bíróság véleménye szerint a Wise-ítélet és a MAI trió között ellentét feszül. Az utóbbiak csekély mértékben mélyedtek el a vizsgált szerződések tartalmában, és általánosságban rögzítették: ha a jogosultak licenciának minősítik a szoftver vásárlójával kötött megállapodást, s abban jelentős, a használatot érintő korlátozásokat helyeznek el, a kontraktus csakis felhasználási szerződés lehet. Ezzel ellentétben a Wise-döntés rendkívül körültekintően vizsgálta meg valamennyi érintett szerződést, s azokat mérlegelve emelt ki több vizsgálandó faktort a licencia kontra adásvétel problematika eldöntése végett. Jones körzeti bíró ezért ez utóbbi, szofisztikált precedenst alapul véve, annak eseti mérlegelést előíró „holdingjára”151 támaszkodva Vernornak adott igazat. A bíróság úgy látta, hogy a Wise-ítélet konklúzióját a következő tényezők predesztinálták: 1. a szerződés licenciaként való megjelölése; 2. a műpéldány feletti tulajdonjog fenntartását tartalmazó klauzula; 3. egyszeri díjfizetés egy meghatározott példányért; 4. előírás a műpéldányok megsemmisítésére; 149 A tényállás vonatkozásában lásd: Vernor v. Autodesk: i. m. (147), p. 1105–1106. 150

Az AutoCAD Release 14 szoftver felhasználói szerződésének rendelkezései vonatkozásában lásd: Uo., p. 1104–1105. Az angol jogban a bírói ítélet lényegének, központi elemének tartott „ratio” kifejezést az Egyesült Államokban a „holding” szóval jelölik. Ennek a kifejezésbeli különbségnek többek között az az oka, hogy az amerikai precedensjogban – ellentétben az angollal – nem létezik a korábbi döntés követésének a kényszere. Ily módon az igény sem jelent meg arra, hogy a precedens magját a későbbi ügyben eljáró bírónak ki kelljen fejtenie. Lásd: Badó Attila, Bóka János: Az Egyesült Államok jogrendszere. In: Badó Attila, Bencze Mátyás, Bóka János, Mezei Péter (szerk.): A jogrendszerek világa, Pro Talentis Universitatis Alapítvány, 2013, p. 97.

151



41

5. a használat terjedelmének jelentős korlátozása; 6. határozatlan idejű birtoklás (a szerzői jogosult nem szerzi vissza a műpéldány feletti birtoklás jogát).152 A körzeti bíróság szerint a Vernor-ügy tényállására tekintettel az 1., 2. és 5. pont a licencia szerződés, a 3., 4. és 6. pont pedig az adásvétel mellett szólt. Ezek közül egyik elemet sem emelte ki döntő tényezőként a fórum, azonban úgy találta, hogy a határozatlan idejű birtoklás ténye érdemben kizárta a műpéldány feletti tulajdonjog fenntartását. Így végső soron a körzeti bíróság szerint számszerűleg több érv szólt a kontraktus adásvételnek nyilvánítása és a jogkimerülés alkalmazhatósága mellett.153 A Ninth Circuit nem értett egyet az elsőfokú bírósággal az előbbi elemzést illetően. A fellebbviteli bírák szerint az 1977-es ítéletben a bíróság – hat helyett – csupán az alábbi öt tényező vizsgálatára fókuszált: 1. a szerződés licenciaként való megjelölése; 2. a műpéldány feletti tulajdonjog fenntartása; 3. a műpéldányok visszajuttatása vagy megsemmisítése; 4. a műpéldányok többszörözésének tilalma; 5. a műpéldányok feletti birtoklás fenntartása a szerződéses időtartamra.154 A fentiekből jól kivehető, hogy a döntést megszövegező Callahan bíró két olyan körülményt mellőzött a releváns faktorok köréből, amelyek a körzeti bíróság szerint az adásvétel tényét erősítették meg: az egyszeri díjfizetést és a határozatlan idejű birtoklás tényét. A Ninth Circuit úgy vélte, hogy Jones bíró indokolatlanul emelte ki ítéletében az utóbbi tényezőt, s ezzel a Wise-ítélet holdingjával szembehelyezkedett.155 Ez az érvelés azonban kifejezetten téves. Épp ellenkezőleg: a körzeti bíró érvelése kiváló balanszírozását adta a lehetséges tényeknek. A Ninth Circuit a Wise-döntés és a MAI trió ellentmondásával kapcsolatos észrevételeket is elutasította. Sőt, úgy találta, hogy a négy ügy indokolásából három olyan általános érvényű faktor vezethető le, amelyek mentén a jelen pontban vizsgált probléma feloldható. Ez a három tényező pedig a következő volt: 1. a szerződés licenciaként való megjelölése; 2. a használó műpéldányok terjesztésével kapcsolatos képességének jelentős mértékű korlátozása; 3. a használat terjedelmének jelentős korlátozása.156 152 Degner: i. m. (46), p. 596. 153

Timothy S. Vernor v. Autodesk, Inc., 555 F.Supp.2d 1164 (2008). Az elsőfokú bíróság ítéletének elemzését lásd: Donatello: i. m. (46), p. 72–74; Degner: i. m. (46), p. 592–594.

154 Vernor v. Autodesk: i. m. (147), p. 1108. 155 Uo., p. 1113. 156

„We read Wise and the MAI trio to prescribe three considerations that we may use to determine whether a software user is a licensee, rather than an owner of a copy. First, we consider whether the copyright owner specifies that a user is granted a license. Second, we consider whether the copyright owner significantly restricts the user’s ability to transfer the software. Finally, we consider whether the copyright owner imposes notable use restrictions.” Lásd: Uo., p. 1110–1111.


42

Mezei Péter

E három tényező mentén Callahan bíró az Autodesk által kidolgozott általános szerződési feltételek vizsgálata után úgy találta, hogy a Release 14 szoftvereket csak licencelte a szoftvergyártó, s azokat nem adta el. Következésképp a Vernor általi továbbértékesítés jogsértést eredményezett.157 Annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította a Ninth Circuit döntésével szembeni fellebbezés befogadását,158 következésképp közvetve egyetértett azzal, az amerikai jogirodalom heves kritikával illette Callahan bíró érvelését. Ennek egyik oka, amint az a fentiekben már említésre került, hogy a Vernor-döntést megelőző öt másik ügy tényállása egyaránt más élethelyzetre vonatkozott. Ennyiben tehát azok segítségül hívása nem szükségképpen megalapozott, különösen nem annak a MAI triónak a favorizálása, amely a legkevesebb teret szentelte a licencia kontra adásvétel és a jogkimerülés elemzésének. Ugyancsak komoly veszélyeket rejt magában a fentiekben bemutatott „jogászkodás”. Hiszen míg a Ninth Circuit virtuóz jogszabály-értelmezésről igyekezett tanúbizonyságot tenni, addig már a kiinduló pontnál hibázhat az érvelése. Az olyan élethelyzetekben, ahol a vevő egyszeri díjfizetésért korlátlan idejű birtoklási jogot vásárol, a licenciának keresztelt megállapodás adásvételként való minősítése megalapozott lehet. Ellenkező esetben a jogi terminus technicusokat nem ismerő fogyasztók komoly veszélyekkel nézhetnének szembe a szoftverek vásárlása és a nehezen érthető előírások mechanikus (gyakran csak egy gombnyomással történő) elfogadása esetén.159 Jól látható az is, hogy Callahan bíró imént említett háromrészes tesztje több olyan kardinális körülmény figyelembevételét is mellőzte, melyeknek a – valamennyi közül a legkifinomultabb – Wise-döntés fontos szerepet szánt. A leginkább feltűnő azon körülmények figyelmen kívül hagyása, melyek hagyományosan az adásvétel jogi konstrukciója mellett szóltak. Callahan bíró konklúziója – a MAI trió szellemiségét követve, ám azoknál valamivel kidolgozottabb módon – nem más, mint hogy ha a jogosult licenciaként jelöli meg a felkínált szerződést, és jelentős korlátokat állít a felhasználó elé a műpéldány használata kapcsán, akkor szóba sem jöhet az adásvétel. Ez a gyakorlatban viszont azt jelenti, hogy ha a jogszerű használó ráunna a szoftverre, azt vagy megsemmisíti, vagy a továbbiakban nem használja, de semmi esetre sem adhatja el. Jogirodalmi álláspont szerint a hármas teszt ezért nem képes hatékony választ adni a releváns szerződéses gyakorlatra. Három helyett inkább öt tényezőt kellene alapul venni annak érdekében, hogy kiforrott, a Wise-ügy bírósága által hangsúlyozott „egyensúlyi” döntés születhessen. Degner szerint a licenciaszerződés megállapíthatóságának az alábbiak volnának a feltételei: 157

Uo., p. 1111–1112. A Ninth Circuit ítéletének kritikai elemzését lásd: Marcelo Halpern, Yury Kapgan, Kathy Yu: Vernor v. Autodesk: Software and the First Sale Doctrine under Copyright Law. Intellectual Property and Technology Law Journal, 2011, p. 7–10; Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][1][d][i] [III]; Donatello: i. m. (46), p. 74–76; Degner: i. m. (46), p. 598–606. 158 Timothy S. Vernor v. Autodesk, Inc., 132 S.Ct. 105 (2011). 159 Degner: i. m. (46), p. 602–603.



43

1. a szerződés licenciaként való megjelölése; 2. a műpéldány feletti tulajdonjog fenntartását tartalmazó klauzula; 3. a használat terjedelmének és az átruházás lehetőségének jelentős korlátozása; 4. nem egyszeri díjfizetés egy meghatározott példányért; 5. előírás a műpéldányok megsemmisítésére vagy visszajuttatására (vagyis nem határozatlan idejű a birtoklás).160 Hasonlóképp hozható olyan bírósági érvelés, amely a Callahan által kifejtettekkel szemben kiegyensúlyozottan vizsgálja a felek között kötött szerződés tartalmát. A Softman v. Adobe-ügyben született ítélet a következőket hangsúlyozza: „a bíróság úgy találja, hogy a tranzakció körülményei erőteljesen azt sugallják, hogy a jogügylet ténylegesen adásvétel, semmint licencia. Így például a vásárló hagyományosan a szoftver egy példányát és a kapcsolódó dokumentációt egyösszegű díj ellenében szerzi meg, mely díjat a vásárló a szerződéskötés pillanatában fizeti meg, és amely a ’licenc’ teljes ellenértékéül szolgál. Az engedély határozatlan időre szól, s nem tartalmaz a megújítással kapcsolatos rendelkezést. Ezen jelek fényében sok bíróság és jogirodalmár azt a következtetést vonja le, hogy a ’shrinkwrap licencia’ jogügylet áruk adásvétele, semmint licencia.”161 5. A párhuzamos import tilalma és a jogkimerülés ütközése Az előző pontokban a jogkimerülés tételét érintő amerikai belső piaci kihívásokat ismertettük. A „first sale doctrine” nemzetközi, határokon átívelő érvényesülésének kérdése azonban legalább ennyi figyelmet érdemel. Az Egyesült Államokról bátran kijelenthető, hogy hosszú időn keresztül „külön utas” politikát folytatott a nemzetközi szerzői jog világában. A legelső releváns multilaterális egyezményt, a Berni Uniós Egyezményt egészen 1988-ig nem írta alá.162 Helyette 1952-ben aktívan segédkezett az alacsonyabb szintű minimumkövetelményeket támasztó Egyetemes

160 Uo., p. 600. 161

„The court finds that the circumstances surrounding the transaction strongly suggests that the transaction is in fact a sale rather than a license. For example, the purchaser commonly obtains a single copy of the software, with documentation, for a single price, which the purchaser pays at the time of the transaction, and which constitutes the entire payment for the ’license’. The license runs for an indefinite term without provisions for renewal. In light of these indicia, many courts and commentators conclude that a ’shrinkwrap license’ transaction is a sale of goods rather than a license.” Lásd: Softman v. Adobe (148), p. 1085. 162 Berne Convention Implementation Act of 1988, Pub. L. No. 100–568, 102 Stat. 2853.


44

Mezei Péter

Szerzői Jogi Egyezmény (UCC) megalkotásában. E jogforrások egyike sem tesz említést azonban a jogkimerülés kérdéséről.163 Az 1994-ben elfogadott TRIPS-megállapodás előkészítésekor a szerződő felek – habár kísérletet tettek a szabályozásra – képtelenek voltak közös nevezőre jutni egy egységes megfogalmazást illetően.164 A fejlett, nagy piaccal és erős belföldi gazdasági potenciállal rendelkező országok többsége ugyanis a parallel import tilalmában volt érdekelt, ellentétben a kisebb piaccal rendelkező országokkal, amelyek számára az importálás sok esetben a tartalmakhoz jutás legfőbb forrása.165 Az ily módon megszületett 6. cikk – mely valamennyi szellemitulajdon-védelmi formára, s nem csupán a szerzői jogra, irányadó – mondhatni „kifejezetten hallgat” a nemzetközi jogkimerülés kérdéséről.166 Mivel a TRIPSmegállapodás kizárólag a „kalóz” – jogellenesen előállított167 – termékek határokon átívelő

163

A Berni Uniós Egyezmény a terjesztés jogát is csupán érintőlegesen tartalmazza. A 14. cikk (1) bekezdésének (i) pontja irodalmi és művészeti művek szerzőinek biztosít kizárólagos jogot arra, hogy engedélyezzék műveik filmművészeti alkotás formájában történő többszörözését és átdolgozását, valamint az ilyen módon létrehozott mű forgalomba hozatalát. Ugyan az eredeti angol szöveg az iménti mondat végén szereplő forgalomba hozatalra nézve a „distribution”, vagyis terjesztés kifejezést használta, a francia – és kétség esetén irányadó – megszövegezés a „mise en circulation” fordulatot alkalmazta. A Berni Uniós Egyezmény 1971-es párizsi változatát a magyar jogba átültető 1975. évi IV. törvényerejű rendeletben olvasható fordítás tehát helyesen a francia megszövegezést követte. A BUE azonban az iméntieknél szélesebb körben nem tartalmaz a terjesztés jogára vonatkozó utalást. Ismertek ugyan olyan vélemények, melyek a többszörözés jogába bennefoglalt jelleggel látják a terjesztés jogát a BUE-ba beilleszthetőnek, e nézőpont azonban nem tekinthető általánosan elfogadottnak. Az „implied right of (first) distribution” elmélete kapcsán lásd: Mihály J. Ficsor: Current Issues of Exhaustion of Rights (Kirtsaeng & Quality King, ReDigi v. UsedSoft. Copyright See-Saw, 2014. január 28., p. 5–7, lásd különösen az 5. lábjegyzetet (http://www.copyrightseesaw.net/archive/?sw_10_item=55). 164 Az említett rendelkezés megszületésének és értelmezésének kérdésében lásd részletesen: UNCTADICTSD Project on IPRs and Sustainable Development: Resource Book on TRIPS and Development. Cambridge University Press, New York, 2005, p. 94–109. 165 Yu: i. m. (73), p. 225–226. 166 „A jelen Megállapodás szerinti vitarendezés céljára, a fenti 3. és 4. Cikkben foglaltak fenntartásával, a jelen Megállapodásban foglaltak a szellemi tulajdonjogok kimerülésének kérdését nem érintik.” Lásd: TRIPS-megállapodás, 6. cikk. Chiappetta egy tanulmányában úgy jellemezte a TRIPS-megállapodásban foglalt végeredményt, hogy a szerződő felek „megállapodtak, hogy nem állapodnak meg” („agreed to disagree”) a jogkimerülés tartalmáról. Lásd: Vincent Chiappetta: The Desirability of Agreeing to Disagree: the WTO, TRIPS, International IPR Exhaustion and a Few Other Things. Michigan Journal of International Law, 2000, p. 333–392. 167 „A jelen Megállapodás alkalmazásában: hamisított védjeggyel ellátott áru (termék) minden olyan áru – a csomagolást is beleértve –, amely engedély nélkül visel olyan védjegyet, amely azonos az ilyen termékekre érvényesen bejegyzett védjeggyel, illetőleg amely lényeges vonásaiban nem különböztethető meg az utóbbitól, s ami ennek folytán sérti a védjegy birtokosának jogait az importáló állam joga szerint; szerzői jogot bitorló ’kalóz’ termék az olyan másolat, amely a jogtulajdonos, illetőleg az előállítás országában általa feljogosított személy engedélye nélkül készült, s amelyet közvetlenül vagy közvetve olyan termékből állítottak elő, amelynek sokszorosítása az importáló ország joga szerint szerzői, illetve a kapcsolódó jogok megsértésének minősül.” Lásd: a TRIPS-megállapodás 51. cikkéhez fűzött 14. számú lábjegyzet.



45

terjesztését korlátozza,168 a jogszerűen előállított és forgalomba helyezett műpéldányok vonatkozásában a jogkimerülés nemzetközi vonatkozásainak, illetve a párhuzamos importálásból eredő problémáknak a rendezését e jogforrás a tagországok kezében hagyta, egyúttal – mint arra a szöveg kifejezetten utal – a WTO nemzetközi vitarendezési gyakorlata alól is kiemelte. A 6. cikk ugyanakkor utal arra, hogy a nemzeti elbánás, illetve a legnagyobb kedvezményes elbánás elvének a nemzeti szabályozás megalkotásakor érvényesülnie kell. Vagyis a TRIPS-megállapodás aláíróinak nemzeti joganyagában nem tehető érdemi különbség belföldi és külföldi jogosultak között. A WIPO 1996-ra datálható internetszerződései sem jutottak előrébb a probléma megoldásában.169 A WCT 6. cikk (2) bekezdése, illetve a WPPT 8. cikk (2) bekezdése hasonlóképp szabad kezet ad a részes országoknak. A WCT szerint „[e] Szerződés nem érinti a Szerződő Felek szabadságát olyan feltételek esetleges meghatározására, amelyek alapján az (1) bekezdésben említett jog kimerülése a mű eredeti példányának, illetve többszörözött példányainak a szerző hozzájárulása alapján történt első adásvételét vagy a tulajdonjog egyéb első átruházását követően bekövetkezik.” A WPPT említett cikke az iméntivel érdemben megegyező rendelkezést tartalmaz.170 A WCT és a WPPT egyetlen fontos feltételt tűnik csupán támasztani a szerződő felek számára. A terjesztés jogával kapcsolatos cikkek vonatkozásá168

„A Tagok – az alább részletezett rendelkezésekkel összhangban – hozzanak létre olyan eljárásokat, amelyek segítségével a jogtulajdonos az illetékes szervhez írásos kérelmet nyújthat be, amennyiben alapos indoka van feltételezni, hogy hamis védjeggyel ellátott vagy szerzői jogot bitorló ’kalóz’ termékek behozatalára kerül sor: az illetékes – közigazgatási vagy bírói – szervhez intézett említett kérelem arra irányul, hogy a vámhatóság függessze fel a termékek szabad forgalomba bocsátásának engedélyezését. A Tagok ilyen kérelem előterjesztését megengedhetik olyan áruk vonatkozásában is, amelyek a szellemi tulajdonjog másfajta megsértését valósítják meg, feltéve, ha eleget tesznek e fejezet követelményeinek. A Tagok a fentieknek megfelelő eljárást bevezetik a területükről kivitt jogsértő termékek exportjának felfüggesztése tárgyában is.” Lásd: TRIPS-megállapodás, 51. cikk. 169 Mihály Ficsor: Guide to the Copyright and Related Rights Treaties Administered by WIPO and Glossary of Copyright and Related Rights Terms, World Intellectual Property Organization, Publication No. 891(E), Geneve, 2003, p. 202–203. Az internetszerződések megszületését megelőző évek előkészítő egyeztetései során ugyanakkor a delegációk képviselői heves vitákat folytattak az importálás jogának a szerződésekbe illesztése tárgyában. Ficsor Mihály hangsúlyozza, hogy ennek keretében olyan dokumentumok is születtek, melyek a nemzeti vagy regionális jogkimerülést elismerő országokban lehetővé teszik az importálás jogának a deklarálását, és vice versa, ahol az importálási jogot a szerzői jogosultak számára tartja fent a nemzeti jogszabály, ott legfeljebb csak nemzeti vagy regionális jogkimerülés érvényesülhet. Azon országokban viszont, melyek a nemzetközi jogkimerülés mellett teszik le voksukat, értelemszerűen nem biztosítható az importálási jog a jogosultaknak. Lásd: Ficsor: i. m. (163), p. 9–14. A Ficsor által bemutatott vélemény azonban nem érvényesült az internetszerződések végső megszövegezésekor. Sőt, az említett szillogizmusnak tisztán ellentmond, hogy például a nemzetközi jogkimerülést propagáló Új-Zéland és Ausztrália szerzői jogi törvényei kifejezetten rendelkeznek a szerzői jogok engedély nélküli importálásának a szankcionálásáról. Új-Zéland vonatkozásában lásd: Copyright Act 1994, 1994 No. 143, 15 December 1994, Art. 35; Ausztrália kapcsán pedig lásd: Copyright Act 1968 – An Act relating to copyright and the protection of certain performances, and for other purposes, Art. 37. 170 „E Szerződés nem érinti a Szerződő Felek szabadságát olyan esetleges feltételek meghatározására, amelyek alapján az (1) bekezdésben említett jog kimerülése a rögzített előadás eredeti rögzítésének vagy a rögzítés másolatainak az előadóművész engedélye alapján történt első adásvételét vagy a tulajdonjog egyéb első átruházását követően bekövetkezik.” Lásd: WPPT 8. cikk (2) bekezdés.


46

Mezei Péter

ban ugyanis a felek közös nyilatkozatot tettek. A WCT-ben foglalt nyilatkozat szerint „a terjesztési és többszörözési joggal kapcsolatban az e cikkekben alkalmazott ’többszörözött példányok’ és ’eredeti és többszörözött példányok’ kifejezések kizárólag azokra a többszörözött példányokra vonatkoznak, amelyeket tárgyi formában lehet forgalomba hozni.”171 A jogkimerülést ennek megfelelően a WCT az analóg világban, a fizikai, kézzelfogható példányok terjesztése esetére látja elképzelhetőnek. A WPPT ezúttal is gyakorlatilag azonos tartalmú közös nyilatkozatot tartalmaz.172 Végső soron azt mondhatjuk, hogy az egyes országok legkevesebb háromféle módszert követhetnek a nemzetközi jogkimerülés tárgyában. Ezek egyike, hogy kizárólag a belföldön értékesített műpéldányok vonatkozásában ismerik el a terjesztés jogának korlátozását, ami gyakorlatilag a nemzetközi jogkimerülés teljes tagadását jelenti. Egy másik lehetséges út, hogy bármely országban végbement tulajdonátruházás esetén megengedik a jogelv érvényesülését, ami pedig a nemzetközi jogkimerülés elismerésével egyenlő. Amint azt alább látni fogjuk, az Egyesült Államok bíróságai, különösen a Legfelsőbb Bíróság, konstruktív bírói jogfejlesztés eredményeként közel harminc év alatt (2013-ra) – ugyanakkor máig nem egyhangú támogatottság mellett – a „first sale doctrine”-t az első opciótól a második lehetőség felé mozdította el.173 Mindennek az is látványos velejárója tehát, hogy a nemzetközi jogkimerülést törvényi szinten máig nem deklarálták. Ugyancsak ismert egy harmadik szabályozási lehetőség. Ennek legkiválóbb példáját az Európai Unió szolgáltatja, mely „regionális jogkimerülés” keretében bármely uniós (és EGT) tagország területén történő adásvétel esetén előírja a terjesztés jogának kimerülését. Ugyanezen szabályok azonban az említett országokon kívüli bárminemű terjesztés esetén már nem alkalmazhatók. Az Egyesült Államok vonatkozásában is ismert egy hasonló szabályozási keret, melynek gyakorlati alkalmazása mégis jóval szolidabb, mint az uniós joganyagé.174 Az Egyesült Államok 1992-ben Kanadával és Mexikóval megkötötte az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (North American Free Trade Agreement, NAFTA). A NAFTA elsődleges célja, hogy a három ország közötti kereskedelmet felgyorsítsa és megerősít171 WCT, Közös nyilatkozat a 6. és 7. cikkhez. 172

„A terjesztési és többszörözési joggal kapcsolatban az e cikkekben alkalmazott ’többszörözött példányok’ és ’eredeti és többszörözött példányok’ kifejezések kizárólag azokra a többszörözött példányokra vonatkoznak, amelyek tárgyi formában forgalomba hozhatók.” Lásd: WPPT, Közös nyilatkozat a 2. cikk e) pontjához és a 8., 9., 12. és 13. cikkhez. 173 Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a Quality King-ügy Legfelsőbb Bíróság általi mérlegelése során (1997-ben) az Egyesült Államok Szövetségi Kormánya „amicus curiae” beadványban – a L’anza érdekében konstruktív véleményt formálva – hangsúlyozta, hogy a nemzetközi jogkimerülés az ország gazdasági érdekeivel ellentétben áll. Lásd: Kirtsaeng v. John Wiley & Sons, i. m. (18), p. 1384. 174 A három lehetséges szabályozási kategóriát lásd: Carlos M. Correa: Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights. Oxford Commentaries on the GATT/WTO Agreements. Oxford University Press, Oxford, 2007, p. 79; Frederick M. Abbott: Parallel Importation: Economic and social welfare dimensions, 2007: p. 5. (http://www.iisd.org/pdf/2007/parallel_importation.pdf); UNCTAD-ICTSD Project: i. m. (163), p. 93–94.



47

se a védővámok, illetve a kereskedelmi és beruházási akadályok lebontása révén. Az áruk és szolgáltatások kölcsönös exportjára és importjára épülő szabadkereskedelmi övezet az Egyesült Államok kormányának tájékoztatása szerint a világ legnagyobb ilyen övezete, mely 450 millió embert érint, akik éves gazdasági termelése 17 trillió dollár. 2010-re az Egyesült Államok a két másik országgal 918 milliárd dolláros áruforgalmat bonyolított le, melyből 412 milliárd dollár export, 506 milliárd dollár import volt. A szolgáltatások terén az Egyesült Államok exportmutatója volt magasabb, 63,8 milliárd dollárra rúgott. Az importált szolgáltatások értéke ugyanezen időszakban 35,5 milliárd dollárt ért el.175 A NAFTA 102(1)(a) cikke világosan rögzíti, hogy a szerződő felek célja, hogy lebontsák a kereskedelem korlátait, és biztosítsák az áruk és szolgáltatások határokon átívelő áramlását.176 Az egyezmény ugyanakkor kifejezett rendelkezéseket tartalmaz a szellemitulajdon-védelem vonatkozásában.177 A szerzői művekkel,178 illetve a hangfelvételekkel kapcsolatos jogokat az 1705–1706. szakasz írja körül. Ennek értelmében a szerződő felek kötelesek a szerzőknek és jogutódaiknak biztosítani, hogy érvényesíthessék vagyoni jogaikat. Ezek között konkrétan nevesítésre került a külföldön, a jogosult engedélye nélkül előállított műpéldányok importálásának tilalma, a műpéldányok első forgalomba hozatalának (terjesztésének) joga adásvétel, bérlet vagy bármely más módon, avagy a szoftverek kereskedelmi célú kölcsönzése.179 Hasonló rendelkezéseket olvashatunk a hangfelvételek vonatkozásában is.180 Ha alaposan szemügyre vesszük a fentieket, több érdekes következtetést is levonhatunk. Egyrészt a szerződő felek kizárólag a külföldön engedély nélkül előállított másolatok importálása vonatkozásában biztosítanak igényérvényesítési lehetőséget a szerzői jogosultnak és a hangfelvétel-előállítónak. Ennek megfelelően az engedély mellett megalkotott műpéldányok kereskedelmét a jogosultaknak nincs lehetőségük kontrollálni. Ezzel együtt a jogosult az ily módon az országba behozott termékek további sorsáról szabadon rendelkezhet. 175

Valamennyi statisztikai adatot lásd: Office of the United States Trade Representative: North American Free Trade Agreement (NAFTA) (http://www.ustr.gov/trade-agreements/free-trade-agreements/northamerican-free-trade-agreement-nafta). 176 „The objectives of this Agreement … are to: … (a) eliminate barriers to trade in, and facilitate the crossborder movement of, goods and services between territories of the Parties”. Lásd: NAFTA §102(1)(a). 177 NAFTA §§1701–1721. 178 A NAFTA §1705(1) értelmében szerzői művek alatt a Berni Uniós Egyezményben foglalt műtípusokat, valamint a számítógépi programalkotásokat és az adatbázisokat kell érteni. 179 „Each Party shall provide to authors and their successors in interest those rights enumerated in the Berne Convention in respect of works covered by paragraph 1, including the right to authorize or prohibit: (a) the importation into the Party’s territory of copies of the work made without the right holder’s authorization; (b) the first public distribution of the original and each copy of the work by sale, rental or otherwise; (c) the communication of a work to the public; and (d) the commercial rental of the original or a copy of a computer program. Subparagraph (d) shall not apply where the copy of the computer program is not itself an essential object of the rental. Each Party shall provide that putting the original or a copy of a computer program on the market with the right holder’s consent shall not exhaust the rental right.” Lásd: NAFTA §1705(2). 180 NAFTA §1706(b)–(d).


48

Mezei Péter

Így adásvétel, bérbeadás vagy a terjesztés más formái esetén szükség van az ő engedélyére. Az amerikai jogalkotó által nem sokkal korábban eszközölt nemzeti törvénymódosítások (RRA és CSRA) logikája ugyancsak kiválóan tükröződik a NAFTÁ-ban. A hangfelvételek és a szoftverek kereskedelmi célú bérbeadásának kizárólagos jogként való elismerése, illetve annak deklarálása, hogy az első értékesítés nem meríti ki a jogosult bérbeadáshoz fűződő jogát, érdemben az amerikai szerzői jogi törvényből került átemelésre. Valamennyi, fent említett rendelkezés tehát arra enged következtetni, hogy az Egyesült Államok a két másik észak-amerikai országgal együttműködve egy „korlátozott regionális jogkimerülést” kodifikált, melyben az engedéllyel létrehozott műpéldányok importálása megengedett ugyan, ám azoknak a célországban való bárminemű további terjesztése már engedélyhez kötött. A NAFTA jelentőségét érdemben csorbítja, hogy – mint azt elemzők hangsúlyozzák – az előírásokkal ellentétes gyakorlat folytatása esetén nem áll rendelkezésre olyan jogérvényesítési szankció, mellyel az egyezménynek megfelelő magatartás folytatása kikényszeríthető volna.181 Ugyancsak árulkodó, hogy nem ismert olyan bírósági ítélet, amely Kanada vagy Mexikó területéről történő párhuzamos importálással volna kapcsolatban hozható. Erre is tekintettel az alábbiakban az Egyesült Államoknak kizárólag a NAFTA hatókörén kívül eső kereskedelmi viszonyait érintő jogvitáival kívánunk foglalkozni. 5.1. A parallel import tilalmának jogszabályi háttere és filozófiája A parallel/párhuzamos import témaköre – melyet az amerikai jogirodalom a „szürkepiac” (gray market) kifejezéssel is illet – arra a helyzetre vonatkozik, amikor a jogosult, illetve az ő engedélyével más által – eredetileg akár belföldön, akár külföldön – jogszerűen forgalomba hozott termékek a jogosult kifejezett engedélye nélkül lépnek be az Egyesült Államok területére.182 A hagyományosan e kérdéskörrel egy kalap alá vett „szürkepiac” fordulat pedig arra utal, hogy a kérdéses műpéldányok – akár az Egyesült Államok, akár más ország területén – jogszerűen kerültek előállításra (vagyis nem a feketepiac részei), azonban az importálásuk engedély nélkül történik (tehát nem is teljesen fehérek). Az e területet érintő jogszabályi rendelkezések jogpolitikai háttere azok gazdasági jelentőségében keresendő. A párhuzamos import tilalma ugyanis lehetőséget teremt – legalább elvben – arra, hogy a jogosult az általa megcélzott különböző piacokon eltérő árstratégiát vagy – az amerikai jogirodalom terminológiája szerint – árdiszkriminációt (price 181

Esti Miller: NAFTA: Protector of National Intellectual Property Rights or Blueprint for Globalization? The Effect of NAFTA on the First Sale Doctrine in Copyright Law. Loyola of Los Angeles Entertainment Law Journal, 1995, p. 501. 182 Belföldi előállítás esetén előbb exportálásra, majd ezt követően importálásra kerül sor. A kifejezések fogalmi magyarázatát lásd: Julie S. Congdon: Copyright Law – Gray Marketing – The First Sale Doctrine of Copyright Law Closes Another Avenue of Redress. Villanova Law Review, 1989, p. 597; Roa: i. m. (40), p. 228–229; Alvarado: i. m. (67), p. 891–892; Goldberg: i. m. (67), p. 3066–3088; Miller: i. m. (181), p. 479–480.



49

discrimination) kövessen.183 A változatos árstratégiát több tényező is magyarázhatja. Ilyen például az eltérő reklámozási hajlandóság. Például van, ahol nem éri meg reklámra fordítani, van ahol a márka ismertségéből kifolyólag nem is szükséges. Hasonló jelentősége lehet a terjesztéshez használt üzleti modellek eltérő költségeinek (például közvetlen, disztribútori vagy franchiserendszer keretében történő értékesítés esetén). Ugyancsak gyakori az eltérő minőségű nyersanyagok használata. Így például tankönyvek esetén az amerikai példányok minősége messze meghaladja a külföldön előállított másolatokét. Az országok adóztatási és járulékfizetési politikája is relevanciával bírhat. Az Egyesült Államokban például nincs egységes szövetségi általános forgalmi adó, míg az áfa mértéke az Európai Unióban is neuralgikus pont, jelentős (10-20 százalékos) eltéréseket mutatva. A munkabérek nagysága és az ezekre telepedő járulékok összességében ugyancsak meghatározzák a másolatok fajlagos költségét. Az eltérő árképzés azt is eredményezheti, hogy a jogosultak magasabb profitra tesznek szert, ami további befektetések forrásául szolgálhat. Sőt, egyesek logikai csűrés-csavarása szerint amennyiben a fejlődő országokban alacsonyabb áron értékesített műpéldányok szabadon forgalmazhatók fejlett országokba, akkor a szerzői jogosultak, piaci pozícióikat féltve, a jövőben többé nem lesznek hajlandóak a fejlődő országokban olcsón értékesíteni a termékeiket.184 Mindezeket egybevetve gond nélkül elképzelhető – ahogy arra alább példákat is látni fogunk –, hogy az amerikai és a világpiaci árak 30-40 százalékos eltérést mutatnak egymástól. Az árdiszkrimináció előnyei a jogosult számára egyértelműek, amit a szürkepiac világosan veszélyeztet. Ezenfelül is rejt azonban veszélyeket a párhuzamos import a jogosultak számára. Előfordulhat, hogy a gyengébb minőségű vagy az amerikai szabványoknak nem megfelelő termékek, esetleg a külföldön előállított példányokra nézve hiányzó garancia ténye a fogyasztókat megtéveszti, ami az adott cég számára egyértelmű presztízs- – sőt gazdasági – veszteséggel járhat.185 Értelemszerűen ugyanígy vannak, akik a verseny növekedése vagy a fogyasztók számára előnyös kedvezőbb árak okán nem vetik el a szürkepiac indokoltságát.186 A párhuzamos importnak hasonló haszonélvezői az Egyesült Államokban a könyvtárak, akik számára az alacsonyabb árak a nagyobb példányszámban történő vásárlást, következésképp a szélesebb körben történő terjesztést garantálják.187 183 Goldstein, Hugenholtz: i. m. (7), p. 305; Collins: i. m. (56), p. 30–32; Yu: i. m. (73), p. 206–207. 184 Az iménti érvet említi és kritizálja: UNCTAD-ICTSD Project: i. m. (164), p. 117. 185

Michael B. Weicher: K Mart Corp. v. Cartier, Inc.: a Black Decision for the Gray Market. American University Law Review, 1989, p. 475–477. A szürkepiac és az árdiszkrimináció gazdasági jelentősége kapcsán lásd: John C. Cozine: Fade to Black? The Fate of the Gray Market After L’Anza Research International, Inc. v. Quality King Distributors, Inc. University of Cincinnati Law Review, 1998, p. 778–779; William Richelieu: Gray Days Ahead? The Impact of Quality King Distributors, Inc. v. L’Anza Research International, Inc. Pepperdine Law Review, 2000, p. 828; Lindsay R. Aldridge: Costco v. Omega and the First Sale Doctrine. North Carolina Journal of Law & Technology, 2011, p. 327–334. 187 Aldridge: i. m. (186), p. 339–340. 186


50

Mezei Péter

A parallel import problematikája tehát két nagyon fontos dimenzió mentén vizsgálandó. Egyrészt – az USCA szövegének merev vizsgálata esetén – arra a kérdésre szükséges választ keresni, hogy a jogszerűen előállított és értékesített példányok ugyancsak jogszerűen importálhatók-e az Egyesült Államokba a jogosult kifejezett engedélye nélkül. Ennek kiindulópontja, hogy az importálás és – 2008-tól188 – az exportálás joga az Egyesült Államok szerzői jogi rendszerében nevesített vagyoni jogként került megjelölésre.189 E jog azonban megfogalmazásából kifolyólag az USCA §106(3) bekezdése által lefektetett kizárólagos terjesztési jognak van alárendelve. Ugyanakkor e vagyoni jog elé az USCA 107–122. szakasza állít korlátokat. Így – második dimenzióként – arra a kérdésre is választ kell adni, hogy a „first sale doctrine” köti-e a jogosultat a jogszerűen forgalomba hozott műpéldányok importálása esetén. A tét pedig nem csekély: amennyiben a válasz nemleges, olyan racionális gazdasági igény jelenhet meg az amerikai cégek oldalán, miszerint a külföldön előállított, majd onnan az Egyesült Államokba importált másolatok felett gyakorolt kontroll nagyobb a belföldön létrehozott példányokhoz képest. Ennek pedig a termelés külföldre helyezése (outsourcing) lehet a következménye. Ez utóbbi – immáron negatív spirált gerjesztve – az amerikai gazdaság egészére nézve lehet veszélyes.190 A gyakorlati életben a párhuzamos importálás háromféleképpen történhet (e három példa történeti fejlődést is mutat). Az első esetkör szerint a műpéldányok a jogosult vagy az ő kifejezett engedélyével más által eleve külföldön kerültek előállításra, e piacokon (vagy más, de semmiképp sem az Egyesült Államokban) történő értékesítés céljából. E rendelkezés ellenére a műpéldányok ezen országokból kerültek exportálásra az Egyesült Államokba (lásd alább a Scorpio-, a Stark-, a Harms-, a Red Baron-, a BMG v. Gonzalez-, az Omega v. Costco- és a Kirtsaeng-ítéletet). A második esetben a műpéldányokat a jogosult egyaránt az Egyesült Államok területén állítja elő és értékesíti, e példányok exportálásra kerülnek ugyan a jogszerű vásárló által, utóbb mégis visszakerülnek a származási országba (lásd alább a Cosmair- és a Neutrogena-döntést). Végül a harmadik esetkör szerint a jogosult az Egyesült Államok területén előállított, ám eredetileg nem ott forgalomba hozott, hanem kifejezetten külföldi piacokra szánt termékeket/műpéldányokat exportálja, majd e példányok

188

The Prioritizing Resources and Organization for Intellectual Property Act of 2008. Pub. L. No. 110–403, 122 Stat. 4259. 189 USCA §602. A szabályozás gyökerei az első, 1790-es szerzői jogi törvényig nyúlnak vissza. Lásd: Roa: i. m. (40), p. 215–216. 190 Benjamin Hamborg: John Wiley & Sons, Inc. v. Kirtsaeng: the Uncertain Future of the First-Sale Doctrine. Minnesota Journal of Law, Science and Technology, 2012, p. 905–906, 921–924; Aldridge: i. m. (186), p. 340–341. Ezt a problémát bírósági ítéletek is észlelték. Lásd: John Wiley & Sons v. Kirtsaeng: i. m. (59), p. 222, 44. lábjegyzet; Parfums Givenchy v. Drug Emporium (62), p. 481.



51

utóbb visszajutnak az Egyesült Államokba (vesd össze alább a Sebastian- és a Quality King v. L’anza-esettel).191 A szerzői jogosultak importálási jogát az Egyesült Államok szerzői jogi törvényének 6. fejezete rögzíti. Az 1976-os jogalkotás eredetileg három szakaszba foglalta a kapcsolódó joganyagot, e rendelkezések azonban az idők folyamán több jelentős változáson mentek keresztül. Röviden indokolt megemlíteni a 601. szakaszt, amely eredetileg megtiltotta az 1982-t megelőzően az Egyesült Államok vagy Kanada területén kívül előállított, jogvédett, nem dramatikus, angol nyelvű irodalmi alkotások importálását az Egyesült Államok területén belülre, illetve azok nyilvános terjesztését az ország határain belül.192 Ezen általános importálási tilalom nemcsak a jogosultakon kívüli személyeket kötötte, de magukat a jogosultakat is. A rendelkezés rációja nem más volt, mint annak biztosítása, hogy az irodalmi művek előállítására az Egyesült Államok vagy Kanada nyomdáiban kerüljön sor. E szabályt hét kivétel is megtörte. Ezek közül kiemelhető, hogy a szerzői jogosult, illetve megbízottja kérésére az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatala „importnyilatkozat” kibocsátásával jóváhagyhatta nem több mint kétezer példány behozatalát.193 Hasonlóképp megengedett volt, hogy nem oktatási célokból a szövetségi vagy bármely tagállami kormány, illetve ezek bármely szerve rendelje el az importálást.194 A magán- és nem haszonszerzési célú behozatal egy példány erejéig, illetve az Egyesült Államokba érkező bármely (akár külföldi, akár belföldi) személy „személyi poggyászában” történő importálás, továbbá a könyvtárak általi beszerzés ugyancsak mentesült az általános tilalom alól.195 Ugyancsak említést érdemel az alábbi összetett szabály. Amennyiben a magánszemély szerző kifejezetten engedélyezte művének belföldi terjesztését, vagy erre vonatkozóan jogait másra átruházta, és ezért díjazásban részesült, továbbá művének első kiadására, majd a többszörözött példányok előállítására egy külföldi állampolgár vagy külföldi székhelyű cég részére adott licencia, vagy a részére történő jogátruházás eredményeként külföldön került sor, és az érintett művet nem nyomtatták és hozták forgalomba egy másik kiadás keretében az Egyesült 191

Miller tanulmányában a szerző által második és harmadik helyen említett kategóriát – illetve az azok alá illeszthető jogeseteket – egy csoportba rendezte, és azokat az Egyesült Államok területén történő előállítás ténye mentén különböztette meg az első esetkörtől. Ez a csoportosítás azonban nem helyez kellő hangsúlyt a tényre, hogy a Cosmair, illetve a Sebastian és Quality King-ügy esetében az első forgalomba hozatal helye eltért. Vö.: Miller: i. m. (181), p. 482. 192 „Prior to July 1, 1982, and except as provided by subsection (b), the importation into or public distribution in the United States of copies of a work consisting preponderantly of nondramatic literary material that is in the English language and is protected under this title is prohibited unless the portions consisting of such material have been manufactured in the United States or Canada.” Lásd: USCA §601(a). Az eredeti, 1976-ban megfogalmazott rendelkezést utóbb – 1982-ben – a jogalkotó oly módon változtatta meg, hogy a rendelkezés az 1986. július 1-e előtti importálási magatartásokra vonatkozott. Lásd: Pub. L. No. 97–215, 96 Stat. 178. 193 USCA §601(b)(2). 194 USCA §601(b)(3). 195 USCA §601(b)(4)(A)–(C).


52

Mezei Péter

Államokban, akkor az ily módon előállított műpéldányok importálását a jogszabály nem tiltotta.196 A §601 rendelkezéseit végül annak „történeti jellege”, valamint a mögöttes jogpolitikai indokok megszűnése okán a Kongresszus 2010-ben hatályon kívül helyezte.197 A jelen tanulmány szempontjából központi jelentőségű rendelkezés a jogszabály 602. szakaszában található. Ez eredeti formájában a terjesztés jogával ellentétesnek nyilvánította a műpéldányoknak és hangfelvételeknek a szerzői jogosult engedélye nélkül történő importálását az Egyesült Államok területére, amennyiben a kérdéses hordozók az Egyesült Államok területén kívül kerültek beszerzésre.198 A jogszabály e rendelkezés alól három kivételt engedett, amelyek hasonlóságot mutatnak az imént, az USCA §601 vonatkozásában ismertetett korlátozásokkal.199 Az eredeti szabályozás – mely érdemben azóta sem változott – egy vámjogi klauzulában ugyancsak rögzítette, hogy amennyiben az amerikai jog alkalmazható volna a külföldön előállított másolatokra, és eszerint e felhasználás jogsértést eredményezne, akkor a műpéldányok importálása tiltott, következésképp az Egyesült Államok vámhivatala – az USCA §603 rendelkezéseinek megfelelően – lefoglalhatja és elkobozhatja azokat.200 Amennyiben azonban a műpéldányok előállítása jogszerűen történt a forrás országban, akkor azok importálását a hatóságok nem akadályozhatják meg.201 Ez utóbbi rendelkezés fényében Nimmer erőtlennek nyilvánította a vámhivatalt a jogszerűen előállított, ám engedély nélkül importált műpéldányokkal szembeni küzdelemben.202 Értelemszerűen a tény, hogy e hordozók nem foglalhatók le és nem kobozhatók el a határon, nem jelenti azt, hogy a szerzői jogosult elveszítené a jogát arra, hogy érvényesítse az őt a §602(a) alapján megillető szerzői jogokat. Ezt azonban nem vámjogi, hanem kizárólag szerzői jogi normák alapján teheti meg. Az USCA 2008-as módosítása során a 602(a) szakasz egy új bekezdéssel egészült ki. Eszerint bármely külföldi jogszabály, illetve amennyiben az USCA alkalmazható volna, akkor ez alapján jogellenesen előállított műpéldányok engedély nélküli importálása és exportálása is jogellenes cselekménynek bizonyul, mellyel szemben nem csupán a szerzői jog, de a bünte196 USCA §601(b)(7)(A)–(D). 197

The Copyright Cleanup, Clarification, and Corrections Act of 2010, Pub. L. No. 111-295, 124 Stat. 3180. 198 „Importation into the United States, without the authority of the owner of copyright under this title, of copies or phonorecords of a work that have been acquired outside the United States is an infringement of the exclusive right to distribute copies or phonorecords under section 106, actionable under section 501.” Lásd: USCA §602(a). 2008-ban e rendelkezés számozása a következőkre módosult: USCA §602(a) (1). Lásd: Pub. L. No. 110-403, 122 Stat. 4259–4260. 199 USCA §602(a)(1)–(3). 2008-ban e rendelkezések számozása ugyancsak módosult, a következők szerint: USCA §602(a)(3)(A)–(C). Lásd: Uo. 200 USCA §602(b) első mondata. 201 A jelenleg – 2008 óta – hatályos szabályozás mindössze az eljárni hivatott szerv nevét illetően mutat eltérést az eredeti megfogalmazástól. Eszerint: „[i]n a case where the copies or phonorecords were lawfully made, the United States Customs and Border Protection Service has no authority to prevent their importation.” Lásd: USCA §602(b) második mondata. 202 Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][6].



53

tőjog eszközeivel is lehetőség nyílik fellépni.203 E rendelkezés tehát már az eljárás alá vont személy általi előállítást és importálást/exportálást is szankciókkal fenyegeti. E szabályozás tehát az „ipari méretű”, haszonszerzési célok által motivált felhasználókkal szembeni jogérvényesítés lehetőségét teremti meg. A párhuzamos import jogszabályi rendelkezéseinek ilyen mély ismertetése legalább két okból tűnt indokoltnak. Egyrészt e szabályok rendkívül változatos fejlődésen mentek keresztül épp egy olyan időszakban, amikor a globalizáció erősödése és az internetes értékesítési csatornák megnövekedése révén a szerzői jogi jogsértések elszaporodtak. Másrészt a törvény a részletes rendelkezések ellenére sem ad megnyugtató választ arra, hogy a „first sale doctrine” alkalmazható-e a külföldön jogszerűen előállított és forgalomba hozott, avagy belföldön elállított, majd exportált, s ily módon külföldön beszerzett, s mindezek után az Egyesült Államok területére behozott műpéldányok vonatkozásában. Az USCA §602(a)(1) ugyanis általános jelleggel nyilvánítja a terjesztés jogába ütközőnek a külföldön beszerzett műpéldányok importálását, anélkül azonban, hogy megvizsgálná, irányadó-e e ponton az utóbbit korlátozó §109(a). Amennyiben a válasz pozitív volna, felmerülhet annak a veszélye, hogy a parallel import tilalma kiüresedik. A dilemma tehát nem más, mint hogy a jogosult engedélyével jogszerűen előállított/forgalomba hozott, illetve külföldön beszerzett műpéldányok tekintetében a jogkimerülés felülírhatja-e a párhuzamos import tilalmát vagy sem. 5.2. A joggyakorlat kezdeti fejlődése (1983–1998) Nem véletlen, hogy a fenti – fejlődő – jogszabályi háttérre egy folyamatosan váltakozó, több fordulóban is felülírt joggyakorlat épül rá. Elképzelhető volna, hogy e ponton segítségül hívjuk Rothnie kategorizálását, aki a gyakorlati példákat tekintve három „generáció” között tett különbséget. Az esetek első csoportja érdemben attól tette függővé a „first sale doctrine” alkalmazhatóságát parallel import esetén, hogy az importált műpéldányok eredetileg az Egyesült Államok területén belül kerültek-e előállításra és értékesítésre, vagy sem (Scorpio- és Cosmair-ítélet). Rothnie szerint az ügyek egy másik csoportjában a bírák kategorikusan elzárkóztak a jogkimerülés tételének alkalmazásától arra hivatkozással, hogy a jogosultaknak kizárólagos joguk dönteni az amerikai piacokon kapható műpéldányok számáról (Stark-döntés). Végül Rothnie úgy érvelt, hogy az ítéletek harmadik köre általános jelleggel alkalmazhatónak látta az USCA 109(a) szakaszát a párhuzamos import esetében is (Sebastian-ügy).204 Rothnie elmélete legkevesebb két okból nem alkalmazható. Mindkét ok szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy a párhuzamos import témakörében íródott alapműve 1993-ban került kiadásra. Egyrészt 1993 óta legkevesebb három olyan ítélet született, amely jelentős 203 USCA §602(a)(2). 204

Rothnie: i. m. (28), p. 279.


54

Mezei Péter

mértékben módosítja a fenti kategorizálást. Másrészt e háromból kettő is a Legfelsőbb Bírósághoz köthető, amely 1993-at megelőzően hallgatott e témakört illetően. Erre is tekintettel az alábbiakban kronologikus sorrendben indokolt a releváns példákat szemrevételezni. Már e ponton indokolt utalni arra, hogy a „first sale doctrine” és a párhuzamos import rendelkezéseinek „parallel fejlődése” az egymással szembehelyezkedő szövetségi fellebbviteli bíróságok gyakorlatának, és az ezen ellentéteket – lassan, de biztosan – feloldani igyekvő Legfelsőbb Bíróság értelmező tevékenységének köszönhető. A Scorpio-ügy tényállása szerint a fülöp-szigeteki székhelyű Vicor Music Corporation, az amerikai CBS cég japán leányvállalata, a CBS-Sony engedélyével (melyet a CBS is közvetlenül jóváhagyott) hanglemezeket állított elő, melyeken olyan hangfelvételek is szerepeltek, melyek szerzői jogait az amerikai cég gyakorolta. A Vicor és a CBS-Sony szerződésének megszűnésekor a fülöp-szigeteki cégnek hatvan nap állt rendelkezésére a készleten lévő lemezek kiárusítására. Ennek folyományaként a Fülöp-szigeteken előállított hanglemezek a Rainbow Music Inc., illetve az International Traders Inc. közbejöttével, már az Egyesült Államok területén kerültek a Scorpio birtokába. A körzeti bíróság elvetette a „first sale doctrine” alkalmazhatóságát. Az indokolás szerint a jogkimerülés elve csak az e jogszabály alapján jogszerűen előállított és értékesített műpéldányokra vonatkozik, azonban a lemezek előállítása és első forgalomba hozatala külföldön történt. Ellenkező esetben a §602(a) tartalma virtuálisan céltalanná válna, illetve a jogosult elvesztené annak lehetőségét, hogy kontrollálja a piacra az engedélye nélkül és az engedélyével áramló példányok közötti versenyt.205 Az ítélet különösebb elemzés nélkül helyezkedett arra az álláspontra, hogy amennyiben a műpéldány előállítására és forgalomba hozatalára külföldön került sor, akkor az USCA §109(a) helyett a §602(a) az irányadó szabályozás. Az indokolás azonban nem tette vizsgálat tárgyává, hogy a „lawfully made under this title” valóban földrajzilag determinált kifejezés-e. Az ítélettel szembeni kritikák részben azért is jogosak, mert bár a perben érintett 205

„Defendants contentions would be more persuasive were it not for the phrase – ‘lawfully made under this title’ – in §109(a). I conclude that the section grants first sale protection to the third party buyer of copies which have been legally manufactured and sold within the United States and not to purchasers of imports such as are involved here. The protection afforded by the United States Code does not extend beyond the borders of this country unless the Code expressly states. Absent clearly expressed legislative intent to the contrary, statutory language must be recognized as conclusive. … Construing §109(a) as superseding the prohibition on importation set forth in the more recently enacted §602 would render §602 virtually meaningless. Third party purchasers who import phonorecords could thereby circumvent the statute, in every instance, by simply buying records indirectly. Moreover, declaring legal the act of purchasing from a U.S. importer who does not deal directly with a foreign manufacturer, but who buys recordings which have been liquidated overseas, would undermine the purpose of the statute. The copyright owner would be unable to exercise control over copies of the work which entered the American market in competition with copies lawfully manufactured and distributed under this title. The court cannot construe the statute so as to alter the intent of Congress, which has set the restrictions on the importation of phonorecords in order that the rights of United States copyright owners can be preserved.” Lásd: CBS v. Scorpio, i. m. (58), p. 49–50.



55

hanglemezeket az Egyesült Államokon kívül gyártották, azonban nem a Scorpio importálta őket, hanem egy másik fülöp-szigeteki vállalat, a Rainbow Music Inc. Ennyiben tehát nem is biztos, hogy a perben azt kellett volna vizsgálni, hogy a Scorpio megsértette-e az USCA §602(a)-ban foglaltakat, sokkal inkább azt, hogy a magatartása ütközött e terjesztés jogával (melyre értelemszerűen a jogkimerülés tétele alkalmazandó lett volna).206 E logika mentén – azonban épp ellentétes előjellel – született döntés a Cosmair-ügyben. Ennek tényállása szerint a felperes Cosmair rendelkezett a „The Polo Player” védjegy eredeti rajzának szerzői jogaival. A cég e logóval ellátott ruhaneműket állított elő az Egyesült Államok területén, majd értékesítette azokat a Dynamite cég részére. Az utóbbi a ruhaneműket előbb exportálta,207 majd később visszaszállította az Egyesült Államokba. A Cosmair ezt a magatartást az USCA §602(a)-ba ütközőnek tartotta. A bíróság azonban elutasította a keresetet, tekintettel arra, hogy a ruhák előállítására és első forgalomba hozatalára az Egyesült Államokban került sor. A bíróság ugyancsak igyekezett elhatárolni az USCA 109(a) és 602(a) szakaszát. Hoeveler bíró ez utóbbit olyan esetekben látta alkalmazhatónak, ahol az eredeti jogosult egy külföldi országban történő előállításra és csak abban az országban történő terjesztésre adott engedélyt, majd e jogszerűen előállított műpéldányok Egyesült Államokba történő behozatalára került sor a jogosult ez irányú engedélye nélkül.208 Gyakorlatilag az előbbiekkel azonos tartalmú döntés született a Neutrogena-ügyben. Az ápolási termékeket gyártó cég az Egyesült Államok vámhivatalával szemben indított pert annak megakadályozása céljából, hogy utóbbi engedélyezze egy szállítmány beengedését az országba. Az eredetileg az Egyesült Államok területén előállított termékeket a Neutrogena egy hongkongi disztribútor részére értékesítette, amely azokat egy harmadik félnek továbbadta. A szállítmányt végül egy további cég vásárolta fel, s végül ez a cég exportálta azt a forrásországba. Az ügyben eljáró dél-karolinai bíróság azonban – az addigi joggyakorlat alapos elemzését követően – elutasította a Neutrogena követelését tekintettel arra, hogy a cég a belföldön előállított termékek tulajdonjogát átruházta, s azt az importőr cég jogsze-

206

A körzeti bíróság ítéletét utóbb a Third Circuit elemzés nélkül helybenhagyta. Lásd: Columbia Broadcasting System Inc. v. Scorpio Music Distributors Inc., 738 F.2d 424 (1984). A jogeset elemzését és kritikáját lásd: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][6][a]; Rothnie: i. m. (28), p. 281–285; Roa: i. m. (40), p. 219–220; Hamborg: i. m. (190), p. 903–904. 207 Mivel az exportálás tilalma csak a 2008-as törvénymódosítás keretében került a szerzői jogi törvénybe, ezért ez a jogeset eldöntésekor nem képezte vita tárgyát. 208 Cosmair Inc., et al. v. Dnyamite Enterprises Inc., et al., 226 U.S.P.Q. 344 (1985). A jogeset elemzését lásd: Roa: i. m. (40), p. 220–221.


56

Mezei Péter

rűen szerezte meg. A behozatal engedélyezése ily módon nem ütközik a közérdekbe, és a felperes cég jó hírét sem csorbítja.209 Már e ponton érdemes előre jelezni, hogy nem ez az egyedüli olyan eset, ahol védjegyjogi problémák kvázi szerzői jogi jogsértés álcája mögé bújtatva kerültek elbírálásra. Az alábbiakban említésre kerülő Sebastian-, Quality King- és Omega v. Costco-ügyben is hasonló vis�szaélésekre kellett a bíráknak szerzői jogi megközelítésű választ adniuk. Az e „vadhajtásból” származó ellentétek vizsgálatára a továbbiakban még visszatérünk. A Hearst v. Stark-ügy tényállása szerint a felperes cég rendelkezett 18 irodalmi mű szerzői jogaival az Egyesült Államokban. E kötetek kiadására kifejezett engedélyt adott brit cégeknek, melyek kiadványait a J. Ben Stark által alapított cég nagy tételben importálta az Egyesült Államok területére. E tények mentén – amennyiben a Cosmair-ítéletet követendőként fogadjuk el – érthető, hogy a bíróság jogsértőnek találta a könyvek behozatalát. Legge bíró úgy érvelt, hogy a felperes szerzői jogosult pusztán azon jogával élt, hogy a művek felhasználását egyes területeken eltérő felhasználóknak engedélyezze. Stark cége ilyen jogokkal az Egyesült Államok vonatkozásában nem rendelkezett.210 Legge bíró érvelése e ponton túl – miközben érdemi eltávolodást mutat a Cosmairdöntéstől – komoly kritikát váltott ki a jogirodalomban. Az ítélet szerint ugyanis az USCA 109(a) szakasza nem érinti a §602(a) alkalmazását, mivel az előbbi csupán az egyedi tételben terjesztett példányokra, az utóbbi pedig a nagy tételben importált hordozókra vonatkozik.211 E konklúziót Legge bíró a két törvényhelyen található szavak egyes és többes számban történő használatára alapozta. Ezt az érvelést azonban nem lehet támogatni. Az USCA ugyanis kifejezetten különbséget tesz az egyedi és a tömeges importálás között, az előbbit kivételként meghatározva.212 Ugyanakkor az is kizárt, hogy a „first sale doctrine”, melyet a Kongresszus 1909-ben a bírósági gyakorlat kodifikálása okán iktatott a szerzői jogi törvénybe, kizárólag a magáncélú felhasználásokra vonatkozzon. A jelen tanulmány korábbi fejezeteiben is bemutatásra került, hogy a bíróságok a kereskedelmi mennyiségű értékesítéssel kapcsolatos jogviták eldöntésekor is bátran nyúltak e tételhez.213 209

„Under the facts of this case, especially the fact that the goods were manufactured in the United States and old to the defendant by a third party, this court is of the opinion that the first sale defense may be applicable here as was in Cosmair. … By no means can it be said that the sale of plaintiff ’s authentic goods will affect or damage plaintiff ’s good will or reputation. Additionally, if defendant has properly acquired title to the products, defendant’s right to alienation will be stifled by a restraining order. Finally, the public interest will not be infringed upon if the injunction is not issued.” Lásd: Neutrogena Corporation v. U.S., Secretary of the Treasury, 7 U.S.P.Q.2d 1900 (1988), p. 1903. A jogeset elemzését lásd: Miller: i. m. (175), p. 483. 210 Hearst Corporation, et al. v. J. Ben Stark, et al., 639 F.Supp. 970 (1986), p. 981. 211 Uo., p. 976. Az USCA §109(a) a „particular copy or phonorecord”, a §602(a) pedig a „copies or phonorecords” kifejezést tartalmazza. 212 USCA §602(a)(3)(B). A jogeset elbírálásának időpontjában e kivétel az USCA §602(a)(2) szerint került számozásra. 213 A jogeset kritikáját lásd: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][6][a]; Rothnie: i. m. (28), p. 287–289; Roa: i. m. (40), p. 221.



57

Ugyancsak említést érdemlő ítélet született a T. B. Harms v. Jem Records-ügyben. A T. B. Harms a Frank Sinatra által előadott „Ol’ Man River” című hangfelvétel szerzői jogosultjaként perelte be a Jem Recordsot. Az utóbbi cég engedély nélkül importálta egy olyan, Új-Zélandon jogszerűen előállított és forgalmazott hanglemez számtalan példányát, amely lemez – 14 másik dal mellett – Sinatra felvételét is tartalmazta. Az új-zélandi hanglemezt az említett ország mechanikai kényszerengedélyekre vonatkozó szabályai alapján a WEA Records adta ki. A Jem Records védekezését arra alapította, hogy a párhuzamos import tilalmát csak akkor sértette volna meg, ha a terjesztés kizárólagos joga is csorbult volna. Ez utóbbi jog kizárólagosságát azonban megtöri a mechanikai kényszerengedély. Más szóval a tény, hogy a hangfelvétel mechanikai kényszerengedély tárgya lehet, kizárja a terjesztés jogának kizárólagosságát. Végső soron az alperes azzal érvelt, hogy a kérdéses hanglemez új-zélandi jogszerű kiadása kioltotta (extinguished) a T. B. Harms terjesztéshez fűződő – az USCA alapján fennálló – jogát.214 Az ügyben eljáró bíróság elutasította a Jem Records védekezését. Egyrészt hangsúlyozta, hogy a kényszerengedély nem oltja ki a terjesztés jogát, annak csak a határait, korlátjait szabja meg.215 Ezt igazolja, hogy az USCA §115 csakis akkor hívható segítségül, ha az új hangfelvétel a törvényi előírásoknak megfelelően került előállításra. Ez utóbbi körülményből azonban egy további fontos következtetésre jutott a bíróság. A mechanikai kényszerengedélyben foglalt korlátozást csakis az a személy hívhatja segítségül, aki az abban foglaltaknak mindenben megfelel. Ezek egyik eleme az új hangfelvétel előállítása. Az alperes azonban csupán a hangfelvételek importőre volt, a kérdéses lemezeket – ráadásul nem is az Egyesült Államokban – a WEA Records adta ki.216 A Stark-ítélettel szoros összhangot mutatott a Sebastian-ügyben hozott elsőfokú döntés. A Sebastian cég az általa gyártott kozmetikai szerek közül kettő – „Shpritz Forte” és „Wet” – csomagolására nézve szerzői jogokkal rendelkezett. A jogvitában érintett termékeket az Egyesült Államokban állította elő a felperes, s a Consumer Contacts cég részére azzal a feltétellel értékesítette őket, hogy a kozmetikai termékek forgalmazása kizárólag Dél-Afrikában lehetséges. Miután a szállítmány megérkezett Dél-Afrikába, az alperes haladéktalanul vis�214

A fenti érvelés tehát nem a hagyományos jogkimerülés érvkészletére alapoz, hanem azt némiképp átalakítja. A felperes nem az USCA §109(a), hanem a mechanikai kényszerengedélyre vonatkozó 115. szakaszban foglaltakkal indokolta álláspontját. A hasonló tényeket felvonultató Scorpio-döntésre egyebekben csak az ítéletet megfogalmazó Bissell bíró hivatkozott. Lásd: T.B. Harms Company v. Jem Records, Inc., 655 F.Supp. 1575 (1987), p. 1578, 1582–1583. 215 „§115 on compulsory licensing is entitled ’Scope of Exclusive Rights in Nondramatic Musical Works.’ Thus, in no way does the plain language of these provisions seem to imply that a copyright holder’s exclusive rights are extinguished once the compulsory licensing or other provisions addressing limitations on these exclusive rights are invoked.” Lásd: Uo., p. 1580. 216 „From the facts of the instant case, it is clear that Jem was only a distributor of the Sinatra phonorecord containing the composition ’Ol’ Man River.’ Thus, the compulsory licensing provision of the Copyright Act could not be applicable to defendant because, as with the defendant in Gallant, Jem was only the middleman distributor of the phonorecord.” Lásd: Uo., p. 1582. A jogeset elemzését lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 289–290; Roa: i. m. (40), p. 222.


58

Mezei Péter

szaszállította azt a Fabric cég részére az Egyesült Államokba. Az utóbbi cég outletek részére adta tovább a termékeket. E tények mentén a körzeti bíróság úgy döntött, hogy az importálás joga a terjesztés jogától függetlenül illeti meg a szerzői jogosultat, következésképp az USCA §109(a) nem korlátozza a §602(a) alkalmazhatóságát. Ennek megfelelően a jogosult kizárólagosan jogosult azt kontrollálni, hogy mely termékek legyenek jelen az amerikai piacon. A bíróság ugyancsak hangsúlyozta, hogy a „first sale doctrine” extraterritoriális érvényesülését a jogszabály kardinális formulája (lawfully made under this title) semmivel sem támasztja alá.217 Az ítéletet Nimmer éles kritikával illette. Egyrészt a körzeti bíróság kifejezetten tévúton járt a tényállás helyes értelmezésekor. A termékek eredendően az Egyesült Államokban kerültek előállításra és értékesítésre. Vagyis helyesen a kozmetikai szerek terjesztésére a §106(3) értelmében elsőként az Egyesült Államok területén került sor, ami szükségképpen indokolttá teszi a jogkimerülés alkalmazását. Ezzel együtt a körzeti bíróság annak ellenére alkalmazhatónak (és alkalmazandónak) találta a párhuzamos import tilalmát, hogy a §602(a) csak a „külföldön megszerzett” műpéldányokra vonatkozik, ami – mint jeleztük – a jelen ügy tényállása szempontjából nem helytálló. Mindezek mellett Barry körzeti bíró amellett érvelt, hogy a §109(a) és a §602(a) egyaránt a „lawfully made under this title” klauzulára épül. Nimmer jelezte, hogy ez utóbbi törvényhely e kifejezést egyáltalán nem tartalmazza.218 Az USCA §109(a) és §602(a) ütközésével kapcsolatos perek közül elsőként a Sebastianügyben született érdemi szövetségi fellebbviteli bírósági döntés. A Third Circuit – a fent említett tévedések fényében nem meglepő módon – megsemmisítette az elsőfokú ítéletet. Weis bíró kihangsúlyozta, hogy a párhuzamos import tilalma a terjesztés jogának „alárendelt” jogosultság, következésképp a „first sale doctrine” mindkét rendelkezés korlátjaként működik.219 Weis bíró ítéletében egy további kardinális kérdésre is utalt, mely a továbbiakban központi diskurzus tárgyává vált. Eszerint a szerzőket semmi sem jogosítja fel arra, hogy abban az esetben, amennyiben egyszer már megfelelő díjazásban részesültek, utóbb további („megfelelőbb”, „adekvátabb”) díjazásra volnának jogosultak azért, mert az általuk jogszerűen for217

„[T]he 1976 Act creates two types of distribution rights: one involving the act of vending, which is limited by the first sale doctrine, and one involving the act of importation, which is not.” Lásd: Sebastian International Inc. v. Consumer Contacts (PTY) Ltd., et al., 664 F.Supp. 909 (1987), p. 919–920. 218 Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][6][b]. A körzeti bíró döntésének kritikáját lásd továbbá: Rothnie: i. m. (28), p. 290–293. 219 „Section 602(a) does not purport to create a right in addition to those conferred by section 106(3), but states that unauthorized importation is an infringement of the ’exclusive [section 106(3)] right to distribute copies’. Because that exclusive right is specifically limited by the first sale provisions of section §109(a), it necessarily follows that once transfer of ownership has cancelled the distribution right to a copy, the right does not survive so as to be infringed by importation.” Lásd: Sebastian v. Consumer Contacts (63), p. 1099. A jogeset elemzését lásd: Hamborg: i. m. (190), p. 904.



59

galomba hozott terméket más személy (vagy cég) az engedélyük nélkül hozza be az Egyesült Államok területére.220 Indokolt ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a Sebastian-ügy az Egyesült Államok területén előállított és forgalomba hozott műpéldányok vonatkozásában ad megnyugtató – és e sorok szerzőjének megítélése szerint helyes – választ. Ezzel együtt (1987-ben) továbbra is eldöntetlen maradt az a kérdés, hogy Weis bíró érvelése alkalmazható-e azokban az esetekben is, amikor az eredeti műpéldányok az Egyesült Államok területén kívül kerültek előállításra és/ vagy forgalomba hozatalra. Választ elsőként a Red Baron-ügy igyekezett adni. Ennek tényállása szerint a japán székhelyű Taito szoftvercég által Japánban előállított és kizárólag japán piacra szánt számítógépes játékok futtatásához szükséges alaplapokat a Red Baron cég felvásárolta és az Egyesült Államokba importálta. Itt beépítette az alaplapokat játékok futtatására alkalmas játék automatákba, amelyeket nyilvános helyeken helyezett el. A jogvita indoka részben épp ebből fakadt, a Taito bevételeinek nem csekély része ugyanis abból származott, hogy az említett alaplapokat kizárólag a cég által értékesített automatákba lehetett beépíteni. A körzeti bíróság a jelen eset és a Sebastian-ügy tényállását érintő jelentős eltérések ellenére – a Scorpiodöntést elutasítva – a Red Baronnak adott igazat. Megállapította, hogy a Japánban történt jogszerű értékesítés folytán a „first sale doctrine” korlátozza a Taito amerikai leányvállalatát a terjesztés és a nyilvános előadás (public performance)221 jogának gyakorlásában.222 A Fourth Circuit megsemmisítette a fenti döntést. „Pechünkre” azonban nem amiatt, mert az elsőfokú bíróság a Scorpio-döntéssel ellentétben a Sebastian-ítéletre alapozta érvelését. Ennél sokkal egyszerűbb hibára hivatkozással. Ahogy az imént említésre került, a körzeti bíró a nyilvános előadás jogának „kimerülését” is megállapította, vagyis elképzelhetőnek 220

„Nothing in the wording of section 109(a), its history or philosophy, suggests that the owner of copies who sells them abroad does not receive a ’reward for his work’. Nor does the language of section 602(a) intimate that a copyright owner who elects to sell copies abroad should receive ’a more adequate reward’ than those who sell domestically. That result would occur if the holder were to receive not only the purchase price, but a right to limit importation as well.” Lásd: Sebastian v. Consumer Contacts (63), p. 1099. Az ítélet elemzését lásd: Stern: i. m. (10), p. 120; Rothnie: i. m. (28), p. 293–296; Roa: i. m. (40), p. 222–223; Congdon: i. m. (182), p. 600–609. 221 USCA §106(4). Az USCA vonatkozó definíciója szerint az előadás a következőt jelenti: „recite, render, play, dance, or act it, either directly or by means of any device or process or, in the case of a motion picture or other audiovisual work, to show its images in any sequence or to make the sounds accompanying it audible.” Az előadás nyilvánosságát a következőképp definiálja a törvény: „To perform or display a work ’publicly’ means (1) to perform or display it at a place open to the public or at any place where a substantial number of persons outside of a normal circle of a family and its social acquaintances is gathered; or (2) to transmit or otherwise communicate a performance or display of the work to a place specified by clause (1) or to the public, by means of any device or process, whether the members of the public capable of receiving the performance or display receive it in the same place or in separate places and at the same time or at different times.” Mindkét fogalmat lásd: USCA §101. 222 Red Baron-Franklin Park Inc., et al., v. Taito Corp., et al., 883 F.2d 275 (1989). Az elsőfokú ítélet nem került nyilvánosan publikálásra, annak körülményei a Fourth Circuit ítéletéből ismerhetők meg. Lásd továbbá: Stern: i. m. (10), p. 120–122.


60

Mezei Péter

látta, hogy a játékautomatákat engedély nélkül lehessen üzemeltetni. Ez azonban egyértelműen téves érvelés, hiszen e vagyoni jogot egyáltalán nem köti az USCA §109(a)-ban foglalt rendelkezése.223 Egy másik esetben a BMG azért perelte be Edmundo Perezt, mert az utóbbi engedély nélkül importált az Egyesült Államok területére olyan hanglemezeket, melyek külföldön kerültek előállításra, és forgalomba hozatalukra is ott került sor. A jogerős döntést hozó Ninth Circuit megkülönböztetéssel élt a Sebastian-ügyet illetően,224 tekintettel az előállítás és forgalomba hozatal eltérő helyszínére. Ehelyett a Scorpio-döntésben foglaltakat tette magáévá, megerősítve, hogy a „first sale doctrine” a külföldi műpéldányok esetében nem alkalmazható.225 Hasonló döntés született a Parfums Givenchy-ügyben is, amely Franciaországban előállított és elsőként ott forgalomba hozott – „Amirage” márkajelzésű – parfümök Egyesült Államokba engedély nélkül történő importálásával foglalkozott.226

5.3. A Legfelsőbb Bíróság „kézbe veszi” az ügyet (1998–2013) 5.3.1. Quality King v. L’anza: biztos, hogy minőségi válasz? A L’anza hajápolási és egyéb kozmetikai termékek gyártásával foglalkozó cég, amely e termékek csomagolása vonatkozásában szerzői jogokkal rendelkezik az Egyesült Államokban. A konkrét jogesetben a L’anza az Egyesült Államokban előállított, azonban ott forgalomba sosem hozott, több tonna sampont értékesített egy brit disztribútor részére. Az utóbbi a 223

A jogeset elemzését lásd továbbá: Nimmer, Nimmer: i. m. (23), §8.12[B][6][b]; Rothnie: i. m. (28), p. 281–285. 224 Megkülönböztetés (distinguishing) alatt a következőket kell érteni: „[a]mennyiben két eset között ’materiális’ ténybeli különbség van, akkor a bíróságot nem köti a korábbi döntés ratio-ja. Az ügyvédek ügyfeleik érdekének megfelelően vagy arról próbálják meggyőzni a bíróságot, hogy a perben idézett ügyhöz képest ténybeli eltérés van, vagy ennek ellenkezőjéről. A végső szó természetesen a bíróságé, mely egy érdekes megkülönböztetés alkalmazásával új ratio-t alkotva adhat lökést valamely jogintézmény fejlődésének”. Badó Attila: Az angol jog vázlata. In: Badó, Bencze, Bóka, Mezei: i. m. (151), p. 38. 225 „The first sale doctrine in 17 U.S.C. § 109(a) does not, however, provide a defense to infringement under 17 U.S.C. §602 for goods manufactured abroad. The words ’lawfully made under this title’ in §109(a) grant first sale protection only to copies legally made and sold in the United States. … In Scorpio, the defendant imported phonorecords of works manufactured in the Philippines to which the plaintiff owned copyright. The court, in finding for the plaintiff, reasoned that ’[c]onstruing 109(a) as superseding the prohibition on importation set forth in … §602 would render §602 virtually meaningless.’ … Copyright owners would no longer have an exclusive right to distribute copies or phonorecords of works manufactured abroad, an interest clearly protected by §602. Scorpio’s concern over the possibility of rendering meaningless §602 is justified and, for that reason, so is its result.” Lásd: BMG Music v. Perez (58), p. 319. A jogeset bemutatását lásd: Rothnie: i. m. (28), p. 281–285; Roa: i. m. (40), p. 223–224; Miller: i. m. (181), p. 485–486; Hamborg: i. m. (190), p. 905. 226 Indokolt jelezni, hogy ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság még elutasította az ügy befogadását. Lásd: Parfums Givenchy, Inc. v. Drug Emporium, Inc., 514 U.S. 1004 (1995). A jogeset bemutatását lásd: Roa: i. m. (40), p. 224–225; Hamborg: i. m. (190), p. 905–906.



61

termékeket továbbadta egy máltai cégnek, amelyiktől pedig a Quality King vásárolta meg a szállítmányt. A Quality King ezt követően importálta a termékeket az Egyesült Államokba, végül kaliforniai kiskereskedőknek adta tovább azokat. Köszönhetően annak, hogy a L’anza – ellentétben a külföldi piacokkal – az Egyesült Államokban történő eladásokat jelentős reklámkampánnyal igyekezett segíteni, az amerikai termékek ára jóval (35-40 százalékkal) magasabb volt azoknál, amelyeket külföldre értékesített. Ez magyarázza azt, hogy a perben érintett termékek ára a többlépcsős szállítás ellenére is jóval versenyképesebbek maradt, mint az eredetileg az Egyesült Államokban piacra dobott áruké.227 Az első fokon eljáró kaliforniai körzeti bíróság helyt adott a L’anza követelésének, és megállapította, hogy a Quality King megsértette a felperes terjesztéshez fűződő jogát. A bíróság hangsúlyozta, hogy mivel a felperes a hajápolási termékeket külföldön történő terjesztés céljából értékesítette a brit disztribútor felé, ezért az első eladást úgy kell értékelni, mint ami az Egyesült Államok határain kívül történt. Ez a körülmény pedig kizárta a „first sale doctrine” alkalmazhatóságát.228 A Ninth Circuit – alaposan körbejárva a körzeti bíróság ítéletét, az USCA §106(3), §109(a) és §602(a) megalkotásával kapcsolatos jogalkotói szándékot, valamint a Scorpio-ügy rációját – helybenhagyta az elsőfokú döntést. Az eljáró tanács elutasította a Third Circuit Sebastianügyben hozott érvelését – megágyazva ezzel a későbbi legfelsőbb bírósági beavatkozást megalapozó megosztottságnak (split of the courts) –, és ítéletét a „lawfully made under this title” fordulat vizsgálata helyett jogpolitikai célokra alapozta. Egészen pontosan arra, hogy a jogkimerülés tétele nem hívható segítségül abban az esetben, ha az engedély nélküli importálás alkalmas arra, hogy a szerzői jogosultat megfossza az őt a jogszerű, országhatárokon belül történő értékesítésből származó bevételektől. A bíróság úgy találta, hogy a Quality King magatartása révén a L’anzának saját termékeivel kellett versenyeznie, aminek az engedélyezése nem lehetett a jogalkotó célja. Ellenkező esetben az USCA §602(a) céltalan, üres rendelkezés volna csupán.229 A Ninth Circuit, miután elutasította a jogkimerülés alkalmazhatóságát, megállapította, hogy a Quality King az USCA §602(a) szakaszban foglalt előírásoknak megfelelően külföldön szerezte meg a kérdéses termékeket, melyeket a szerzői jogosult engedélye nélkül importált az Egyesült Államokba, következésképp jogsértést követett el.230 A kilencvenes évek második felében tehát úgy tűnt, hogy a műpéldányok származási helyének függvényében kétféle irány képzelhető el a §109(a) és a §602(a) együttes alkalmazásának viszonylatában. A Third Circuit döntése a Sebastian-ügyben az Egyesült Államok területén előállított példányok, a Ninth Circuit ítéletei pedig a BMG v. Perez és a Quality 227

Az eset tényállását lásd: L’anza Research International v. Quality King Distributors, Inc., 98 F.3d 1109 (1996), p. 1111–1112. 228 L’anza Research International v. Quality King Distributors, Inc., 1995 WL 908331 (C.D. Cal.). 229 L’anza v. Quality King (227), p. 1114–1118. 230 Uo., p. 1118. A Ninth Circuit döntésének elemzését lásd: Roa: i. m. (40), p. 212–215.


62

Mezei Péter

King v. L’anza-ügyben – melyek az Egyesült Államok területén kívül elállított vagy forgalomba hozott műpéldányok importálására fókuszáltak – azonban csak elvi szinten tekinthetők helyes és szükséges elhatárolásnak. Az USCA §602(a) ugyanis egyáltalán nem tesz különbséget a műpéldány származása vonatkozásában. Mindössze a külföldön „beszerzett” példányokról tesz említést. Hasonlóképp nem került megnyugtatóan bemutatásra az (a kilencvenes évek első feléig), hogy a „lawfully made under this title” fordulat pontosan mit takar. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság – érthető módon – kiadta a Quality King v. L’anza-ügyben a certiorarit,231 vagyis befogadta azt megvizsgálás céljából. A Legfelsőbb Bíróság – elutasítva a Ninth Circuit véleményét – úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államok területén a jogosult által előállított termékeket egyértelműen lefedi az USCA §109(a) vitatott „lawfully made under this title” fordulata.232 A bírák ugyancsak egyhangúlag kiálltak amellett, hogy az USCA §602(a) a 106(3) és a 109(a) szakasznak alárendelt szabályt tartalmaz.233 Ellenkező esetben ugyanis az is előfordulhatna, hogy a kizárólagos vagyoni jogokat korlátozó egyéb rendelkezések (USCA §§107-120), köztük a központi jelentőségű fair use-teszt sem volna alkalmazható a párhuzamos import tilalmára. A Legfelsőbb Bíróság azonban ezt a lehetőséget elvetette, mivel az „túl nagy ár” lenne a parallel import tilalma érdekében.234 A bírák azt az érvet is elutasították, miszerint az előbbiek 231

A „certiorari” az angol mellett az amerikai jogorvoslati rendszernek is alapvető eleme. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság általi felülvizsgálat nem jog, hanem pusztán lehetőség a pereskedők számára. Amen�nyiben az egyik fél szeretné, hogy a per a Legfelsőbb Bíróság elé kerüljön, erre irányuló indítványt kell tennie az ún. „writ of certiorari” kiadása érdekében. Ezzel szemben ellenfele ellenvetéssel élhet. A Legfelsőbb Bíróság csak akkor adja ki a certiorarit, ha erre nézve speciális és jelentős okot talál. Ehhez az kell, hogy a Legfelsőbb Bíróság kilenc bírája közül legalább négy az indítvány elfogadása mellett szavazzon. Ezt „rule of four”-nak nevezik. Lásd: Frank A. Schubert: Introduction to Law and the Legal System, Seventh Edition. Houghton Mifflin Company, Boston–New York, 2000, p. 160. Az ilyen indítványok 75-80%-a minden évben elutasításra kerül, s csak 20-25% éri meg a meghallgatás szakaszát. A beadott indítványoknak évente mindössze kb. 6%-ával foglalkozik érdemben a Legfelsőbb Bíróság. Lásd: Stewart A. Baker: A Practical Guide to Certiorari. Catholic University Law Review, 1983–1984, p. 621. A certiorarit illetően lásd továbbá: Bennett Boskey: Mechanics of the Supreme Court’s Certiorari Jurisdiction. Columbia Law Review, 1946, p. 255–265; Scott H. Bice: The Limited Grant of Certiorari and the Justification of Judicial Review. Wisconsin Law Review, 1975, p. 343–413; Saul Brenner: Granting Certiorari by the United States Supreme Court: An Overview of the Social Science Studies. Law Library Journal, 2000, p. 193–202. 232 Vö.: az 59. lábjegyzetben idézett forrásokkal. 233 „Since §602(a) merely provides that unauthorized importation is an infringement of an exclusive right ’under section 106’, and since that limited right does not encompass resales by lawful owners, the literal text of §602(a) is simply inapplicable to both domestic and foreign owners of L’anza products who decide to import them and resell them in the United States”. Lásd: Quality King v. L’anza (59), p. 145. Ficsor ezzel szemben a főbírák által elvetett legfőbb ügyészi érvelés pártjára áll, s hangsúlyozza, hogy a terjesztés és az importálás joga két elkülönült vagyoni jog. Ennek legékesebb bizonyítékaként Ficsor az USCA §501-ben foglalt elhatárolást tartja, mely egyaránt büntetni rendeli az USCA §106(3) és a §602 által szabályozott jogokkal ellentétes magatartást. Lásd: Ficsor: i. m. (163), p. 27–28. 234 Quality King v. L’anza (59), p. 150–151. Ennek a legfelsőbb bírósági véleménynek a kritikáját lásd: Ficsor: i. m. (163), p. 27–28.



63

következtében a parallel import tilalma értelmét vesztené. Ez utóbbi ugyanis egyértelmű védelmet biztosít olyan személyekkel szemben, akik birtokosai ugyan, de nem tulajdonosai a műpéldányoknak (például egy letéteményes, egy licencbe vevő vagy bizományos).235 A Legfelsőbb Bíróság egy hipotetikus példán keresztül ugyancsak hangsúlyozta, hogy a külföldön létrehozott műpéldányok jogi helyzete másként értékelendő. A gyakorlat és a jogirodalom által gyakran idézett példa szerint: „ugyanazon mű amerikai kiadásának kiadója, illetve brit kiadásának kiadója egyaránt létrehozhat jogszerű másolatokat. Ha azonban a mű szerzője az Egyesült Államok területén történő kizárólagos terjesztés jogát – mely a szerzői jogi törvény alapján érvényesíthető – az amerikai kiadás kiadójának adta, és a brit terjesztés kizárólagos jogát a brit kiadás kiadójának adta, feltételezhető, hogy csak az amerikai kiadás kiadója által létrehozott műpéldányokat lehet a §109(a) értelmében ’a jelen jogszabály alapján jogszerűen előállított’ másolatnak tekinteni. A jogkimerülés nem nyújtana védelmet párhuzamos importálás, illetve terjesztés esetén a brit kiadás kiadójának, ha az amerikai piacon kívánja értékesíteni a könyveit.”236 Már e ponton indokolt jelezni, hogy a fenti példa nem tekinthető a döntés rációjának. Annak csupán ún. „dicta” részét képezi,237 hiszen az alapügyben foglalt tényektől jelentős eltérést mutat, mindössze egy feltevés. Ugyanezt erősíti meg Ginsburg bírónak a döntéshez csatolt rövid, kétmondatos, párhuzamos véleménye is. Eszerint ugyanis „ez az ügy egy retúr utazásról, az érintett másolatok Egyesült Államokból külföldre, majd onnan ismét vissza történő szállításáról szól. Csatlakozok a bíróság vélemé-

235

„[B]ecause the protection afforded by §109(a) is available only to the ’owner’ of a lawfully made copy (or someone authorized by the owner), the first sale doctrine would not provide a defense to a §602(a) action against any non-owner such as a bailee, a licensee, a consignee, or one whose possession of the copy was unlawful.” Lásd: Quality King v. L’anza (59), p. 146–147. 236 „[A] publisher of the U.S. edition and a publisher of the British edition of the same work, each such publisher could make lawful copies. If the author of the work gave the exclusive U.S. distribution rights – enforceable under the Act – to the publisher of the U.S. edition and the exclusive British distribution rights to the publisher of the British edition, however, presumably only those made by the publisher of the U.S. edition would be ’lawfully made under this title’ within the meaning of §109(a). The first sale doctrine would not provide the publisher of the British edition who decided to sell in the American market with a defense to an action under §602(a) (or, for that matter, to an action under §106(3), if there was a distribution of the copies).” Lásd: Uo., p. 148. 237 Az Egyesült Államok jogában a dicta/dictum, Anglia jogában pedig az obiter dicta szóval jelölt fogalom jelentése a következő: „[a]mennyiben az ítéletből sikerült kihámozni a ratio-t, akkor az ítéletben található egyéb állítások jelentik az obiter dicta-t (szokásos megjegyzés), amit nem kell szigorúan követnie az ítéletet felhasználó bíróságnak. Természetesen figyelembe lehet venni, az ítélethez fel lehet használni, s ha valamely bíróság később erre alapoz egy ítéletet, akkor a korábbi obiter dicta-ból ratio is válhat.” Lásd: Badó: i. m. (223), p. 38.


64

Mezei Péter

nyéhez azzal, hogy jelzem: a mai napon nem döntöttünk olyan ügyekben is, ahol az állítólagos jogsértő import árut külföldön állították elő”.238 5.3.2. Omega v. Costco: űr a zűrben A Quality King-ügy lezárását követően sokáig egyetlen hasonló jogesetben sem nyilvánítottak véleményt fellebbviteli bíróságok. Közel tíz év után került ismét a viták kereszttüzébe egy olyan jogeset, amellyel kapcsolatban fentebb a „vadhajtás” kifejezést használtuk. Az Omega és a Costco cég perében, akárcsak korábban a Cosmair-, a Neutrogena-, a Sebastian- és a Quality King-ügyben mindannyiszor védjegyjogi védelemre jogosult, ugyanakkor egyéni, eredeti – következésképp szerzői jogi védelemre méltó – logókkal vagy csomagolással ellátott termékek importálását és kereskedelmi forgalmazását kívánták a felperesek megakadályozni. A Sebastian-ügyet lezáró Third Circuit ítélete már 1987-ben jelezte, hogy bár a jogi keretek valóban adottak lehetnek a szerzői jogi törvényre alapozott fellépésekre, ez egyértelmű anomáliát szül.239 Stern a Quality King-esettel összefüggésben talán a legérzékletesebben az alábbiak szerint foglalta össze a problémát: „olybá tűnhet, hogy a farok csóválja a kutyát, mikor a samponos doboz címkéjén fennálló szerzői jogot hívják segítségül az egész doboz samponnak az Egyesült Államokon kívül tartása céljából.”240 A szerzői jog eszköztárának alkalmazása természetesen nem jogellenes. Az USCA §602(a) többek között épp a párhuzamos importálás elszaporodása révén megnövekvő verseny megakadályozása céljából került beiktatásra. Ebből a szempontból mellékkörülmény, ha a szerzői jogilag védett alkotásokra a védjegyjogi törvény is vonatkozik. Hasonlóképp tény, hogy a védjegyjogi igényérvényesítés jóval hosszasabb és költségesebb útja a jogérvé-

238

„This case involves a ’round trip’ journey, travel of copies in question from the United States to places abroad, than back again. I join the Court’s opinion recognizing that we do not today resolve cases in which the allegedly infringing imports were manufactured abroad”. Lásd: Quality King v. L’anza: i.m. (59), p. 154. A Legfelsőbb Bíróság döntésének elemzését lásd: Alexis Gonzalez: Why the Supreme Court Said Yes to the First Sale Doctrine in Quality King Distributors, Inc. v. L’anza Research International, Inc. University of Miami Business Law Review, 1999, p. 39–44; William R. Hansen, Suzanne M. M. Morales: John Wiles & Sons Case: Limits on the First Sale Doctrine on U.S. Copyright Law. European Intellectual Property Review, 2012, p. 559–560; Nimmer, Nimmer: i. m. (22), §8.12[B][6][c]; Roa: i. m. (40), p. 225–233; Collins: i. m. (56), p. 32–34; Alvarado: i. m. (67), p. 897–901; Goldberg: i. m. (67), p. 3072–3075; Hamborg: i. m. (190), p. 907–908. 239 „This twist has created the anomalous situation in which the dispute at hand superficially targets a product’s label, but in reality rages over the product itself.” Lásd: Sebastian v. Consumer Contacts (217), p. 1099. 240 „[I]t may seem to be a case of the tail wagging the dog to use a copyright on a label of a bottle of shampoo to keep the whole bottle of shampoo out of the U.S.” Lásd: Stern: i. m. (10), p. 120.



65

nyesítésnek.241 Amennyiben két út közül az egyik könnyebbnek és olcsóbbnak tűnik, akkor elvileg semmi akadálya annak, hogy azzal a jogosult éljen. Ezzel együtt igazat kell adni Weis bírónak, aki úgy érvelt, hogy a szituációból fakadó problémák feloldása elsődlegesen a Kongresszus feladata volna, semmint – a jogszabályok „értelmezgetése” útján – a bíróságoké.242 Jelen tanulmány szerzője hasonlóképp osztja azok véleményét, akik a szerzői jog alapvető célja, vagyis a tudományok és hasznos művészetek védelme tükrében kritizálják e joganyag tömegtermékek védelme érdekében történő igénybevételét.243 Mindezek fényében érthető, hogy a minőségi (és drága) órákat gyártó svájci Omega beperelte a Costco nagykereskedelmi céget, amely a piaci árnál 35 százalékkel olcsóbban (1999 USD helyett 1299 USD áron) kínált fel eladásra 117 Omega „Seamaster” márkajelzésű karórát 2004-ben. Az órák hátoldalán alig félcentis, földgolyó mintázatú logó (Omega Globe Design) került elhelyezésre. Az Omega az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatalánál regisztrált szerzői jogokkal rendelkezett a logóra 2003 óta. A jogvédelemre az Omega kimondottan azért tartott igényt, hogy a párhuzamos importálást megakadályozza.244 A jelen ügy tényállásának központi sajátossága az, hogy a „Seamaster” órákat Svájcban állították elő, illetve Paraguayban és Egyiptomban értékesítették. A termékek első forgalomba hozatala az Egyesült Államok területén az utóbbi országokból történő importálás révén valósult meg.245 A kérdés tehát nem más, mint hogy a Sebastian- és a Quality King-ügy tényállásától érdemben eltérő jelen esetre hasonló – kiterjesztő – értelmezést követnek-e az amerikai bíróságok, avagy az ilyen esetekben kizárják a jogkimerülés primátusát a párhuzamos import tilalma fölött. A körzeti bíróság érdemi elemzés nélkül elutasította a felperes követelését.246 A Ninth Circuit azonban megváltoztatta az ítéletet. A fellebbviteli fórum a „lawfully made under this title” fordulatot úgy értelmezte, mint amely az Egyesült Államok területén történő előállítást és forgalomba hozatalt ír elő. A jelen ügy tényállása azonban ezzel pontosan ellentétes adatokat tartalmaz. A Ninth Circuit – korábbi esetekre hivatkozással247 – úgy érvelt, hogy a fenti értelmezéssel ellentétes döntés a párhuzamos import tilalmának szabályát tenné súlytalanná, illetve az USCA-t nemkívánatos extraterritoriális (vagyis az Egyesült Államok határain túlnyúló) hatállyal ruházná fel. A bírák egyúttal elutasították a Costco azon érve241

Rothnie: i. m. (28), p. 294. Ismert olyan legfelsőbb bírósági ítélet, amely kizárta a védjegyjogi szabályokra való hivatkozást párhuzamos import esetében, amennyiben a védjeggyel ellátott termék belföldi és külföldi védjegyjogosultja azonos cég, vagy a jogosultak egymással kapcsolatban álló cégek. Lásd: K Mart Corp. v. Cartier, Inc., 108 S.Ct. 1811 (1988). A jogeset elemzése és kritikája kapcsán lásd: Weicher: i. m. (185), p. 477–489. 242 Sebastian v. Consumer Contacts (217), p. 1099. 243 Congdon: i. m. (182), p. 609. 244 Collins: i. m. (56), p. 35. 245 A jogeset tényállását lásd: Omega S.A., et al., v. Costco Wholesale Corp., 541 F.3d 982 (2008), p. 983– 984. 246 Omega S.A., et al., v. Costco Wholesale Corp., 2007 WL 7029734 (C.D.Cal., 2007). 247 Omega v. Costco (245), p. 986.


66

Mezei Péter

lését, miszerint a Legfelsőbb Bíróság Quality King-ügyben hozott döntése felülírta volna a fenti értelmezést. A Ninth Circuit hangsúlyozta: a jelen esetben szó sincs a termékek „retúr” utaztatásáról. A L’anza által az Egyesült Államokban előállított samponokkal ellentétben az Omega karórái külföldön készültek.248 A Ninth Circuit e ponton egyrészt a Legfelsőbb Bíróság hipotetikus (amerikai és brit kiadóval kapcsolatos) példájára,249 másrészt Ginsburg bíró különvéleményére250 támaszkodva megerősítette: a külföldön előállított és forgalomba hozott termékek esetén a szerzői jogosult terjesztéshez fűződő joga nem merült ki, következésképp semmi akadálya sincs az USCA §602(a) alkalmazásának.251 A Legfelsőbb Bíróság helyt adott a Costco certiorari iránti indítványának,252 azonban egyenlő szavazati arányok mellett (4-4), érdemi elemzés nélkül helybenhagyta a Ninth Circuit döntését. Fontos tudni, hogy az eljárásban nem vett részt az akkoriban (2010 augusztusában) frissen kinevezett Elena Kagan bíró, mivel az alapügyben maga is eljárt az Egyesült Államok legfőbb ügyészeként.253 A bíróság továbbá ún. „per curiam” döntést hozott. E kifejezés arra utal, amikor a bíróság anonim módon, előadó megjelölése nélkül, testületként közli a véleményét.254 A Legfelsőbb Bíróság nagyon kevés esetben hoz „per curiam” döntést, szellemitulajdon-védelmi perekben pedig egyenesen ritkán.255 A fenti kimenetelt az Omega győzelmének is fel lehetne fogni, a jogirodalom azonban helyesen mutat rá, hogy a Legfelsőbb Bíróság nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy az Ome248 Uo., p. 987. 249

Vö.: 236. lábjegyzet. E dicta alkalmazása erősen problematikus. Az említett hipotetikus példa szerint a brit kiadó a saját országában nyomtatott példányoknak az Egyesült Államokban történő értékesítését tervezte. A jelen esetben azonban a svájci óragyártónak esze ágában sem volt a kérdéses példányokat az Egyesült Államokba exportálni, ezt a karórákat külföldön jogszerűen megszerző cégek valósították meg. A dicta alkalmazása tehát – a tényállás tükrében – tévedésen alapul. Ennek kritikáját lásd: Alvarado: i. m. (67), p. 916–917. 250 Vö.: 238. lábjegyzet. 251 „In summary, our general rule that § 109(a) refers ’only to copies legally made ... in the United States,’ id., is not clearly irreconcilable with Quality King, and, therefore, remains binding precedent. Under this rule, the first sale doctrine is unavailable as a defense to the claims under §§ 106(3) and 602(a) because there is no genuine dispute that Omega manufactured the watches bearing the Omega Globe Design in Switzerland.” Lásd: Omega v. Costco (22), p. 990. A jogeset elemzését lásd: Richard H. Stern: USA: copyright – transnational exhaustion of rights. European Intellectual Property Review, 2009. 3. sz., p. N31-32; Collins: i. m. (56), p. 35; Alvarado: i. m. (67), p. 909–911; Goldberg: i. m. (67), p. 3075–3078; Aldridge: i. m. (186), p. 327–334; Hamborg: i. m. (190), p. 908–911; Hansen, Morales: i. m. (238), p. 560. A döntés könyvtárakra gyakorolt hatásának vizsgálata kapcsán lásd különösen: Thomas J. Bacon: Caveat Bibliotheca: The First Sale Doctrine and the Future of Libraries After Omega v. Costco. John Marshall Review of Intellectual Property Law, 2011, p. 427–438. 252 Costco Wholesale Corp., v. Omega S.A., 559 U.S. 1066 (2010). 253 Costco Wholesale Corp., v. Omega S.A., 131 S.Ct. 565 (2010). 254 Bryan A. Garner (ed.): Black’s Law Dictionary. Abridged Eighth Edition, Thomson-West, 2005, p. 922. 255 2001–2011 között a Legfelsőbb Bíróságnak mindösszesen 92 „per curiam” döntése született, amelyből csupán öt olyan eset ismert, ahol az indokolást is mellőzték a bírák. A 92 említett ítéletből egyetlen egy irányult szerzői jogi védelemmel összefüggő kérdésre. Lásd: Michael Eisnach: Omega v. Costco: An Unprecedented Decision Without Precedent. ABA Section of International Law, International Intellectual Property Newsletter, Spring 2011, p. 4.



67

ga-ügyben hozott döntésétől eltérő állásfoglalást fogalmazzon meg. Ez pedig „megágyazott” a Kirtsaeng-ügy befogadásának 2012-ben. Ugyancsak fontos, hogy az anonim döntésből kifolyólag nem lehet megismerni, mely bírák szavaztak pró és kontra. Annak fényében azonban, hogy az Omega-döntéstől eltérő előjellel végződő Kirtsaeng-ügyben megfogalmazott különvéleményt három bíró írta alá, az is következik, hogy az Omegának kedvező négy bíró egyike „átállt a másik oldalra”. Az ő személyét a „per curiam” döntés okán viszont nem lehet beazonosítani.256 Végül amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy a Legfelsőbb Bíróság végzésének megszületését követően a kaliforniai körzeti bíróság előtt folytatódó eljárásban a Costco egy teljesen új érvvel állt elő védekezésében. A szerzői joggal való visszaéléssel („copyright misuse”) vádolta a svájci céget. A körzeti bíróság felidézte a Ninth Circuit híres Napsterperben hozott ítéletének egyik passzusát, miszerint: „a joggal való visszaélésre alapított védekezés megakadályozza a szerzői jogosultat abban, hogy korlátozott monopóliumát a monopólium határain túlra is kiterjessze”.257 Tekintettel arra, hogy maga az Omega ismerte el, hogy a karórák hátoldalán annak érdekében helyezte el a földgömböt ábrázoló dizájnt, hogy ezzel kontrollálja a termékek importálását, a körzeti bíróság szerint túlterjeszkedett a számára az USCA által biztosított monopólium keretein.258 Következésképp a pert a Costco nyerte.259 E végső kimenetel gyakorlati jelentősége azonban óriási lehet. Amennyiben ugyanis e konklúzió utóbb megerősítésre kerül, akkor az azt jelenti, hogy a szerzői jogosultak nem támaszkodhatnak többé az addig hatékonyan működő, ám az USCA kereteit indokolatlanul 256

A másik három bíró vélhetően a Kirtsaeng-különvéleményt szerző Ginsburg, valamint az ahhoz csatlakozó Kennedy és Scalia lehetett. Ezzel együtt feltételezhető, hogy a véleményét megváltoztató kérdéses bíró a Kirtsaeng-ügy párhuzamos véleményéhez csatlakozó Alito volt. (Azért nem a párhuzamos véleményt szerző Kagan, mert – mint említésre került – ő a korábbi döntés meghozatalában nem vett részt). Hangsúlyozni szükséges, hogy az iménti találgatások egyáltalán nem tekinthetők bizonyosnak. 257 „[T]he misuse defense prevents copyright holders from leveraging their limited monopoly to allow them to control areas outside of their monopoly”. Lásd: A & M Records, Inc., et al., v. Napster, Inc., et al., 239 F.3d 1004 (2001), p. 1026. A szerzői joggal való visszaélés tételét sehol sem tartalmazza az USCA, azt az amerikai bíróságok – a szabadalmi joggal való visszaélés (patent misuse) mintájára – fejlesztették ki. Az amerikai kommentárirodalom egyik eleme szerint: „[t]he defense applies in cases where a copyright owner seeks, typically through licensing, to use the copyright to gain rights beyond those granted by the Act, in a way that violates public policy. If a court finds that the copyright owner has engaged in misuse, then the copyright will be unenforceable until the effects of the misuse have dissipated.” Lásd: Alfred C. Yen, Joseph P. Liu: Copyright Law – Essential Cases and Materials, Second Edition. American Casebook Series, West, 2011, p. 440. 258 „Here, Omega concedes that a purpose of the copyrighted Omega Globe Design was to control the importation and sale of its watches containing the design, as the watches could not be copyrighted. Accordingly, Omega misused its copyright of the Omega Globe Design by leveraging its limited monopoly in being able to control the importation of that design to control the importation of its Seamaster watches.” Lásd: Omega S.A. v. Costco Wholesale Corp., 2011 WL 8492716 (C.D.Cal., 2011), p. 2. Lásd továbbá: Collins: i. m. (56), p. 47–48; Alvarado: i. m. (67), p. 921–922. 259 Végül a Costco részére a körzeti bíróság 396 844,17 dollárt ítélt meg ügyvédi munkadíj címén 2012-ben. Lásd: Omega S.A. v. Costco Wholesale Corp., 2012 WL 3150432 (C.D.Cal., 2012), p. 1–3.


68

Mezei Péter

kiszélesítő – esetleg más jogterületekre is kiterjesztő – praktikákra vagy szerződéses klauzulákra. 5.3.3. John Wiley & Sons v. Kirtsaeng: a jogkimerülés nemzetközivé válása Az Omega v. Costco-ügy után maradt űrt a Legfelsőbb Bíróság végül a John Wiley & Sons v. Kirtsaeng-ügyben töltötte ki tartalommal. A jogeset alperese Supap Kirtsaeng, thaiföldi állampolgár volt, aki 1997-ben érkezett az Egyesült Államokba matematikatanulmányokat folytatni. Egyetemi évei alatt Kirtsaeng rendszeresen vásárolt a John Wiley & Sons kiadótól Ázsiában gyártott tankönyveket, amelyeket rokonai és barátai továbbítottak részére az Egyesült Államokba. A könyvek tartalmilag megegyeztek az amerikai kiadványokkal, azonban gyengébb minőségű papírra nyomták őket, puha kötésben jelentek meg, és nem tartalmaztak multimédiás mellékleteket. Mindent egybevetve olcsóbbak voltak az amerikai példányokhoz képest. A távol-keleti kiadások továbbá kifejezett utalás keretében tiltották a más régiókba történő exportálást, illetve importálást.260 Kirtsaeng a postaköltségek ellenére is képes volt az amerikai piaci árnál alacsonyabb összegért értékesíteni a tankönyveket különböző webes felületeken, amelyből egyetemi évei alatt minimum 37 000 dolláros jövedelemre tett szert. A John Wiley & Sons 2008-ban perelte be Kirtsaenget szerzői, védjegy- és versenyjogi jogsértésre hivatkozással. A körzeti bíróság a kiadónak adott igazat. A „lawfully made under this title” fordulat nyelvtani értelmezését a bíróság kétségesnek érezte, s úgy látta, hogy az kétféle megoldást is lehetővé tesz.261 Ezek közül Pogue bíró a rendelkezés kontextusára és a jogalkotási előzményekre támaszkodva sem tudott választani.262 A rendelkezés mögötti jogpolitikai elvek fényében azonban a bíróság úgy látta, hogy a Kirtsaeng érvelésének helyt adó döntés csorbítaná a szerzői jogosultaknak biztosított jogok kizárólagosságát, ami azonban nem lehe260

„This book … may not be exported. Exportation from or importation of this book to another region without the Publisher’s authorization is illegal and is a violation of the Publisher’s rights. The Publisher may take legal action to enforce its rights. The Publisher may recover damages and costs, including but not limited to lost profits and attorney’s fees, in the event legal action is required.” Lásd: John Wiley & Sons, Inc. v. Supap Kirtsaeng, et al., 2009 WL 3364037 (S.D.N.Y., 2009), p. 1. 261 „The dictionary definition of ’made’ is relatively straight-forward: ’[p]roduced or manufactured by constructing, shaping, or forming’. The court notes the dictionary definitions of ’under’: ’[s]ubject to’ or ’[w]ith the authorization of.’ It follows, then, that the imported goods must be manufactured ’subject to’ or ’with the authorization of ’ the Act in order for section 109(a) to apply. Using this plain language definition, however, there is still some ambiguity as to relationship between ’made’ and ’under this title’. The phrase ’lawfully made under this title’ can still be read either of two ways: (1) the goods must be made in a way that is consistent with the authorization called for in the Act, in which case the goods may be manufactured either domestically or internationally, or (2) the goods must be made within the control of U.S. law, that is, domestically only. Hence, the plain language, in the relevant sections of the Act, is at least ambiguous, and, consequently, the court turns to other methods of interpretation.” Lásd: Uo., p. 5–6. (forrásmegjelölések az angol szövegből törölve). 262 Uo., p. 6–7.



69

tett célja a jogalkotónak az USCA elfogadásakor.263 Ennek fényében, valamint a Legfelsőbb Bíróság Quality King-ügyben megfogalmazott hipotetikus példájára támaszkodva a körzeti bíróság elutasította Kirtsaeng védekezését, és – a felmerülő értelmezési nehézségek ellenére is – kizárta a „first sale doctrine” alkalmazását a külföldön előállított termékek importálása esetére.264 A John Wiley & Sons másodfokon is mindent megmozgatott annak érdekében, hogy igazolja: a „made under” szavak a leghelyesebben az Egyesült Államok területén történő előállításra utalhatnak, s ezt a szerzői jogi törvény territoriális jellege is megalapozza.265 Hasonlóan azonban az elsőfokú bírósághoz, a Second Circuit sem tudott világosan dűlőre jutni e kérdésben. Egyrészt az USCA extraterritoriális jellegének tilalmát azzal cáfolták a bírák, hogy a törvény egyes helyeken kifejezetten joghatást tulajdonít külföldön bekövetkezett tényeknek.266 Másrészt a Second Circuit a vitatott fordulat értelmezésére legkevesebb három utat látott elképzelhetőnek. Egyrészt jelentheti azt, hogy a másolatot az Egyesült Államok területén kell előállítani. Másrészt felölelhet minden olyan műpéldányt e fordulat, amelyet megillet az amerikai szerzői jogi védelem. Harmadrészt elképzelhető egy olyan értelmezés

263

„If Kirtsaeng’s position were adopted, U.S. copyright holders would have less incentive to license the printing of lower-priced editions in foreign countries as they would, in effect, lose U.S. copyright protection for, and profits on, their higher-priced U.S. works. Within the context of U.S. cooperation by way of copyright treaties with other countries, including Thailand, and the potential to disrupt the availability of U.S. copyrighted educational and other literary materials in foreign nations, the court is uncomfortable with a result that limits the protection of the U.S. copyright holder. The intent of copyright protection seems to be, fundamentally, to encourage, rather than discourage, the broad publication of U.S.-copyrighted works”. Uo., p. 8. 264 „[T]he court concludes that the Supreme Court’s unambiguous language, though dicta, is sufficient to resolve the uncertainties in interpreting the Act. Although this is perhaps an imperfect solution, given the valid concerns raised in both readings of sections 109 and 602, the court nonetheless will not extend section 109(a) to cover foreign-manufactured goods.” Lásd: Uo., p. 9. A körzeti bíróság döntésének elemzését lásd: Collins: i. m. (56), p. 37–38; Goldberg: i. m. (67), p. 3078–3079. E ponton ismét utalni kell arra, hogy a Quality King-döntésben említett hipotetikus példától eltér a jelen tényállás: nem a John Wiley & Sons akarta az Egyesült Államok területén értékesíteni az ázsiai kiadványokat, ezt a per alperese végezte. Így erre a dictára hivatkozni tévedést jelent. 265 John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (59), p. 219. 266 Uo. A bíróság e ponton kifejezetten az USCA §104(b)(2) passzusára hivatkozott, amely bármely berni uniós tagállam területén nyilvánosságra hozott mű részére biztosítja az amerikai jogszabályok védelmét. Az ítélet nem utal rá, de az USCA §104(b)(1) hasonlóképp extraterritoriális hatással bírhat. Az utóbbi ugyanis bármely nyilvánosságra nem hozott mű számára biztosítja az amerikai szerzői jog védelmét. A Second Circuit lábjegyzet szintjén ugyancsak utalt a Legfelsőbb Bíróság Quality King-ügyben hozott döntésére is, amely hangsúlyozta: az USCA §602(a) ab ovo nem tekinthető extraterritoriális hatásúnak, hiszen az az Egyesült Államok területén elkövetett jogsértésekkel szembeni fellépést teszi lehetővé. A Legfelsőbb Bíróság szerint: „Such protection does not require the extraterritorial application of the Act any more than §602(a)’s ‘acquired abroad’ language does.” Lásd: Quality King v. L’anza (59), p. 145, 14. lábjegyzet.


70

Mezei Péter

is, miszerint bármely műpéldányra alkalmazandó a jogkimerülés, amennyiben az USCA alkalmazható az adott esetben.267 A Second Circuit az értelmezési nehézségekre tekintettel a következő szillogizmus mentén zárta le a gondolatmenetét. Amennyiben az USCA §109(a)-ban foglaltakat úgy értelmezzük, miszerint az csak az Egyesült Államok területén létrehozott másolatok vonatkozásában rögzíti a jogkimerülést, akkor a szerzői jogosultak kellő rugalmassággal rendelkeznek, hogy a §602(a) szerint ellenőrizzék a külföldön előállított példányok importját. Ellenkező esetben a parallel import tilalma a szituációk jelentős részében gyakorlatilag értelmét vesztené.268 Az ítéletet jegyző Cabranes bíró szerint ráadásul a fenti logika összhangban áll a Legfelsőbb Bíróság Quality King-döntésének egy – ugyancsak dictaként értékelhető – mondatával, mely látszólag kétségbe vonja, hogy a külföldön létrehozott műpéldányok az USCA szerint is jogszerűnek volnának tekinthetők.269 A többségi vélemény – mindent egybevetve – tehát helybenhagyta az elsőfokú döntést.270 Az ítélethez csatolt, Garvan Murtha által jegyzett különvélemény ismertetése e ponton elkerülhetetlennek látszik, mivel az abban foglalt észrevételek értő fülekre találtak a Legfelsőbb Bíróságon. Murtha kiindulópontja, hogy a párhuzamos import tilalma a szerzői jogosultak kizárólagos terjesztési jogának folyománya, mely utóbbi elé a jogkimerülés tétele állít korlátot.271 A kérdés az, hogy ez a logika az Egyesült Államok határain kívül előállított és forgalomba hozott másolatokra is helytálló-e. Murtha – utalva az Egyesült Államok bíróságai közötti jelentős véleménykülönbségekre – amellett állt ki, hogy a „lawfully made under this title” fordulatnak nem tulajdonítható földrajzi jelentés. Ezt sem a jogszabály nyelvtani

267

„The relevant text is simply unclear. ’[L]awfully made under this title’ could plausibly be interpreted to mean any number of things, including: (1) ’manufactured in the United States,’ (2) ’any work made that is subject to protection under this title,’ or (3) ’lawfully made under this title had this title been applicable’.” Lásd: John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (59), p. 220. 268 „Section 602(a)(1) prohibits the importation into the United States of copies of copyrighted works acquired broad without the authorization of the copyright holder. This provision is obviously intended to allow copyright holders some flexibility to divide or treat differently the international and domestic markets for the particular copyrighted work. If the first sale doctrine codified in §109(a) only applies to copyrighted copies manufactured domestically, copyright holders would still have a free hand … to control the circumstances in which copies manufactured abroad could be legally imported into the United States. On the other hand, the mandate of §602(a)(1) … would have no force in the vast majority of cases if the first sale doctrine was interpreted to apply to every copy manufactured abroad that was either made ’subject to protection under Title 17,’ or ’consistent with the requirements of Title 17 had Title 17 been applicable.” Lásd: Uo., p. 221. 269 Eszerint: „§602(a) applies to a category of copies that are neither piratical nor ’lawfully made under this title.’ That category encompasses copies that were ’lawfully made’ not under the United States Copyright Act, but instead, under the law of some other country”. Lásd: Quality King v. L’anza (59), p. 147. 270 John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (59), p. 222. A Second Circuit többségi döntésének elemzését lásd: Collins: i. m. (56), p. 37–39; Alvarado: i. m. (67), p. 902–907; Goldberg: i. m. (67), p. 3079–3082; Hamborg: i. m. (190), p. 911–924; Hansen, Morales: i. m. (238), p. 560–563. 271 John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (59), p. 225.



71

értelmezése,272 sem a törvény történeti értelmezése273 nem támasztja világosan alá. Hasonlóképp a földrajzi megkülönböztetés nélküli értelmezés mellett szólnak a gazdasági érvek is. A párhuzamos import tilalma a belföldön és a külföldön előállított másolatok közötti különbségtétel révén nagyobb mozgásteret eredményezne a jogosult oldalán. Ez azonban a termelés külföldre helyezése iránti hajlandóság növekedését eredményezné, amely Murtha szerint nem lehetett a Kongresszus szándéka.274 A különvélemény ugyancsak szembemegy a többségi vélemény azon elemével, amely az USCA §602(a) esetleges kiüresedésére utal. Murtha szerint ez helytelen logika, a párhuzamos import tilalma ugyanis továbbra is jelentős jogérvényesítési eszköz marad a jogellenesen előállított termékek, illetve az eredetileg nem értékesített példányok behozatalával szemben.275 Az iménti különvélemény a Legfelsőbb Bíróság döntésének fényében egyértelműen felértékelődik. A főbírák ugyanis hosszú oldalakon keresztül és több dimenzió mentén felvázolt véleményükben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a jogkimerülés tétele az előállítás és az első forgalomba hozatal helyétől függetlenül alkalmazandó, amennyiben e magatartások az amerikai szerzői jogosult engedélyével, jogszerűen történtek. A Legfelsőbb Bíróság egyrészt hangsúlyozta, hogy a „lawfully made under this title” fordulat nyelvtani értelmezés segítségével nem ruházható fel földrajzi tartalommal. Ez az öt szó sokkal inkább azt követeli meg a jogelv alkalmazása érdekében, hogy a jogosult engedélyével és az USCA előírásainak megfelelően kerüljön sor az eredeti előállításra.276 Ehhez hasonlóan a bírák úgy vélték, hogy a jogszabály megalkotásának körülményei, megfogalmazása és struktúrája is a földrajzi értelmezés ellen szól. Egyrészt ez utóbbi értelmezés egyértelműen szembehelyezkedne a szerzői jogok és jogosultak egyenlő elbírálásával: a külföldön létrehozott műpéldányok vonatkozásában a jogosultak szélesebb lehetőségekkel rendelkeznének.277 Másrészt az 1909-es szerzői jogi törvény megalkotásakor az addigi bírói joggyakorlat kodifikálására törekedett a Kongresszus, s az 1976-os jogszabály megszületésekor is ugyanez a cél vezérelte a jogalkotót 272

„If Congress intended §109(a) to apply only to copies manufactured in the United States, it could have stated ’lawfully manufactured in the United States under this title.’ As Congress did not include ’manufactured in the United States’ in §109(a), though it was clearly capable of doing so as demonstrated by §601(a), the omission supports the conclusion that Congress did not intend the language ’lawfully manufactured under this title’ to limit application of §109(a) to only copies manufactured in the United States”. Uo., p. 226–227. 273 Így a Kongresszus 1909-ben kifejezetten az addigi joggyakorlatot kívánta kodifikálni, és a domináns példaként szolgáló Bobbs-Merrill-ítélet a földrajzi körülményekre egyáltalán nem helyezett hangsúlyt. Lásd: Uo., p. 227. 274 „Such a result would provide greater copyright protection to copies manufactured abroad than those manufactured domestically. … I do not believe Congress intended to provide an incentive for U.S. copyright holders to manufacture copies of their work abroad”. Lásd: Uo., p. 227–228. 275 Uo., p. 228. Gurtha bíró különvéleményének elemzését lásd: Collins: i. m. (56), p. 39; Goldberg: i. m. (67), p. 3082–3083. 276 John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (18), p. 1358–1360. 277 A földrajzi értelmezés a §109(a) rendelkezésein túl más szakaszok esetén is indokolatlan egyenlőtlenséget eredményezne. A Legfelsőbb Bíróság e helyütt a 109(c) és (e), valamint a 110(1) szakaszt nevesítette. Uo., p. 1361–1362.


72

Mezei Péter

(a köztes időszak jogfejlődése fényében modernizálta a „first sale doctrine” tartalmát). A törvényi klauzulákat megelőző bírói döntések pedig nem tartalmaztak megkötést a másolatok származási helyének a fényében.278 A többségi vélemény mindezeken felül határozottan védelmébe vette olyan intézmények gazdasági érdekeit, mint a nyilvános könyvtárak, használtkönyv-kereskedők, IT-cégek, múzeumok. A földrajzi értelmezés azt eredményezhetné számukra, hogy üzleti vagy nonprofit (kulturális) feladataikat csakis többletköltségek mellett vagy egyáltalán nem folytathatnák a jövőben. Ez pedig beláthatatlan – és mindenképpen negatív – következményekkel járna az egész ország számára.279 A tanács ugyancsak külön figyelmet szentelt annak a rendre visszatérő érvnek, miszerint a földrajzival ellentétes értelmezés kiüresítené a parallel import tilalmát. Saját korábbi – a Quality King-ügyben hangsúlyozott – véleményére ráerősítve a többségi vélemény hangsúlyozta, hogy igenis jelentős lehetőségeket biztosít a §602(a) a jogosultak számára olyanokkal szemben, akik nem tulajdonosai a kérdéses másolatoknak, vagy amelyeket nem az amerikai szerzői jogosult engedélyével hoztak létre.280 Hasonlóképp – elsőként a témával kapcsolatos ítéletek sorában – elvetette a Legfelsőbb Bíróság a felperes azon „igényét”, miszerint joga volna a belföldi és a külföldi piac között – árdiszkrimináció segítségével – különbséget tenni. A főbírák szerint ugyanis a szövetségi alkotmányon alapuló „korlátozott kizárólagos” szerzői jogok nem ölelnek fel semmiféle hasonló jogosultságot.281 Az ítélethez csatolt párhuzamos véleményben Kagan és Alito bíró szerint a többségi vélemény a §602(a) hatókörét indokolatlanul leszűkíti.282 A két bíró abból a feltételezésből indult ki, hogy a Kongresszus igenis a piacok felosztását kívánta elérni a §602(a) megalkotásakor, azonban nem a jogkimerülés kizárásával a külföldön alkotott műpéldányok vonatkozásában, hanem a behozatali tilalom biztosításával a jogkimerülés alkalmazhatósága

278 Uo., p. 1363–1364. 279 Uo., p. 1364–1367. Ennek éles kritikáját lásd: Ficsor: i. m. (163), p. 32–35. 280

John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (18), p. 1367-1368. Ficsor úgy érvelt, hogy a jogszerű birtokosok általi megszerzés nem felel meg a jogszabály által rögzített „acquired” követelményének. Ez utóbbi kifejezés Ficsor szerint kizárólag tulajdonszerzéssel valósítható meg, a Legfelsőbb Bíróság által említett birtokosokra azonban ez értelemszerűen nem vonatkozhat. Ebben az esetben ráadásul az következnék, hogy azok a személyek vagy cégek, akik birtokolják ugyan a műpéldányokat, de nem rendelkeznek azok felett tulajdonjoggal, s ily módon importálják azokat az Egyesült Államokba, megsértik a terjesztés jogát és szerződésszegést is elkövetnek, mivel a „szerzés” nem első értékesítés (first sale) formájában történt. Lásd: Ficsor: i. m. (163), p. 30–31. 281 „[T]he Constitution’s language nowhere suggests that its limited exclusive right should include a right to divide markets or a concomitant right to charge different purchasers different prices for the same book, say to increase or to maximize gain. … To the contrary, Congress enacted a copyright law that (through the ‘first sale’ doctrine) limits copyright holders’ ability to divide domestic markets. And that limitation is consistent with antitrust laws that ordinarily forbid market divisions.” Lásd: John Wiley & Sons v. Kirtsaeng (18), p. 1371. 282 Uo., p. 1372.



73

ellenére is.283 Vagyis a Legfelsőbb Bíróság a jelen esetben egyáltalán nem hibázott. Ha valami rossz, akkor az már maga a Quality-King döntés, amely megengedte – az adott ténybeli körülmények között – bizonyos műpéldányok behozatalát. Ha pedig ez probléma, akkor a Kongresszusnak kell lépnie, és nem csupán a Wiley által kifogásolt körülmények között, hanem egészében, valamennyi import esetén világosan ki kell zárnia a §109(a) primátusát a §602(a) felett.284 Ugyancsak bizonyos volt, hogy ilyen horderejű kérdésben a Legfelsőbb Bíróság nem határoz egyhangúan. A már a Quality King-döntéshez is párhuzamos véleményt csatoló Ginsburg bíró ezúttal különvéleményben fogalmazta meg a kételyeit. A tény, hogy Kennedy és – két elemét kivéve – Scalia is szignálta e véleményt, erőteljesen csökkenti a többségi döntés erejét, ám mégsem húzza ki a talajt alóla. Ginsburg érvei érdemben négy külön pontba sorolhatók. Először is a bírónő jelezte: másként vélekedik a vitatott „lawfully made under this title” fordulat vonatkozásában, és határozottan kiállt ennek a földrajzi értelmezése mellett. Eszerint tehát a jogkimerülés tétele nem alkalmazható a külföldön előállított műpéldányokra.285 Ellenkező esetben, érvelt Ginsburg, valamennyi külföldön létrehozott másolatot jogszerűnek kellene tekinteni az USCA alapján, még azokat is, amelyeket a szerzői jogosult engedélye nélkül vagy a forrásország jogával ellentétesen hoztak létre.286 E ponton azonban nincs igaza Ginsburg bírónak. A többségi vélemény is kifejezetten utalt arra, hogy az USCA §602(a)(2) kifejezett fellépési jogot biztosít a szerzői jogosult részére a külföldön jogellenesen előállított példányok importálásával (és exportálásával) szemben. A jelen ügyben is irányadó §602(a)(1) – mint az az 5.1. alfejezetben bemutatásra került – a kifejezetten jogszerű másolatok jogi sorsát hivatott rendezni.287 Ginsburg hasonlóképp kiállt amellett, hogy a többségi véleményben foglalt értelmezés a §602(a)(1) kiüresedéséhez vezet, s ez közvetve a 602(a)(3) bekezdésben található kivételekre is hatást gyakorol. Ez utóbbi szabály többek között könyvtáraknak biztosítja, hogy a főszabály ellenére is legfeljebb öt példányban importáljanak szerzői jogilag védett műveket 283

„Assuming Congress adopted §602(a)(1) to permit market segmentation, I suspect that is how Congress thought the provision would work – not by removing first-sale protection from every copy manufactured abroad (as John Wiley urges us to do here), but by enabling the copyright holder to control imports even when the first-sale doctrine applies (as Quality King now prevents).” Lásd: Uo., p. 1373. 284 „If Congress thinks copyright owners need greater power to restrict importation and thus divide markets, a ready solution is at hand – not the one John Wiley offers in this case, but the one the Court rejected in Quality King.” Lásd: Uo. 285 „But the Court overlooks that, according to the very dictionaries it cites the word ’under’ commonly signals a relationship of subjection, where one thing is governed or regulated by another. … Only by disregarding this established meaning of ’under’ can the Court arrive at the conclusion that Wiley’s foreign-manufactured textbooks were ’lawfully made under’ U.S. copyright law, even though that law did not govern their creation. It is anomalous, however, to speak of particular conduct as ’lawful’ under an inapplicable law.” Lásd: Uo., p. 1376–1377. 286 „The logical implication of the Court’s definition of the word ’under’ is that any copy manufactured abroad – even a piratical one made without the copyright owner’s authorization and in violation of the law of the country where it was created – would fall within the scope of § 109(a).” Lásd: Uo., p. 1377. 287 Vö. továbbá a 76. lábjegyzetben foglaltakkal.


74

Mezei Péter

– audiovizuális tartalmakat legfeljebb egy példányban – kölcsönzési vagy archiválási célokra. Ginsburg szerint amennyiben azonban a §602(a)(1) – a többségi vélemény logikájának megfelelően – bármely műpéldány behozatalát lehetővé teszi, a kivétel értelmét veszti.288 E ponton ismét ellent kell mondani e gondolatmenetnek. A jogkimerülés alkalmazhatósága ugyanis – mint az imént utaltunk rá – továbbra sem eredményezi bármely műpéldány engedély nélküli importálását, csakis azokét, amelyeket a szerzői jogosult engedélyével jogszerűen állítottak elő és értékesítettek legalább egyszer. A §601(a)(3)(A)–(C) pontban meghatározott kivételek ennek fényében azonban továbbra is életképes tartalommal bírnak, hiszen ezek alapján semelyik fent nevezett feltétel sem köti a kedvezményezett intézményeket a beszerzés során. Ginsburg – a többségi véleményhez képest ugyancsak ellenkező előjellel – az USCA megalkotását megelőző másfél évtized előkészítő anyagai, valamint a végső szabályozás összehasonlítása révén arra a következtetésre jutott, hogy a Kongresszusnak kifejezetten célja volt, hogy a jogosultak számára biztosítsa a piacok megosztását.289 Ugyancsak elutasította a különvélemény azt a logikát, miszerint a földrajzi értelmezés egyes intézmények számára rendkívül hátrányos következményekkel járna. Tagadhatatlanul igaza van Ginsburgnek abban, hogy e veszélyek nem szükségképpen igazolódtak be. A többségi vélemény által felvázolt – könyvtárakat, használtkönyv-kereskedőket, múzeumokat stb. érintő – problémákkal kapcsolatos releváns jogeset egy sem ismert az Egyesült Államokban az USCA megalkotása óta.290 Ez azonban – s ebben mindenképpen oszthatjuk a többségi véleményt – nem azt

288

„The Court’s decision also overwhelms 17 U.S.C. §602(a)(3)’s exceptions to §602(a)(1)’s importation prohibition. Those exceptions permit the importation of copies without the copyright owner’s authorization for certain governmental, personal, scholarly, educational, and religious purposes. Copies imported under these exceptions ’will often be lawfully made gray market goods purchased through normal market channels abroad.’ But if, as the Court holds, such copies can in any event be imported by virtue of §109(a), §602(a)(3)’s work has already been done.” Lásd: Uo., p. 1379. 289 „Because economic conditions and demand for particular goods vary across the globe, copyright owners have a financial incentive to charge different prices for copies of their works in different geographic regions. Their ability to engage in such price discrimination, however, is undermined if arbitrageurs are permitted to import copies from low-price regions and sell them in high-price regions. … To the contrary, it confirms what the plain text of the Act conveys: Congress intended §602(a)(1) to provide copyright owners with a remedy against the unauthorized importation of foreign-made copies of their works, even if those copies were made and sold abroad with the copyright owner’s authorization.” Lásd: Uo., p. 1374., 1382–1383. Jelezni szükséges, hogy e ponton Scalia nem csatlakozott a különvéleményhez. 290 „But if, as the Court suggests, there are a multitude of copyright owners champing at the bit to bring lawsuits against libraries, art museums, and consumers in an effort to exercise perpetual control over the downstream distribution and public display of foreign-made copies, might one not expect that at least a handful of such lawsuits would have been filed over the past 30 years? The absence of such suits indicates that the ’practical problems’ hypothesized by the Court are greatly exaggerated.” Lásd: Uo., p. 1390.



75

jelenti, hogy ez ne következhetne be abban az esetben, ha a Legfelsőbb Bíróság, mint azt Ginsburg sugallja, a földrajzi értelmezés mellett tenné le a voksát.291 A Legfelsőbb Bíróság döntését követően a további megtárgyalásra visszaküldött aktát a Second Circuit 2013. áprilisban továbbadta az első fokon eljáró New York-i fórumnak.292 Ennek folyományaként a körzeti bíróságnak 2013. december 20-án már csak arról kellett döntenie, hogy a pernyertes Kirtsaeng követelheti-e a pervesztestől az ügyvédi munkadíjak megtérítését. Ezt az igényt azonban a bíróság elutasította.293 Hasonlóképp indokolt jelezni, hogy nagyjából a fentiekben bemutatott per lefolyásával egyező időben további három, hasonló tárgyú per indult a Second Circuit illetékességi területén. A röviden csak „Pearson trióként” említhető persorozatban – amelyben a John Wiley & Sons ugyancsak részt vett felperesként – a Pearson Education kiadó külföldön előállított és forgalomba hozott tankönyvek engedély nélküli importálása és terjesztése miatt citált bíróság elé kínai és indiai hallgatókat. A perekben eljáró körzeti bíróságok rendre a felperesnek adtak igazat,294 mely döntéseket a Second Circuit – a saját, Kirtsaeng-ügyben hozott ítéletére hagyatkozva – indokolás nélkül helybenhagyott.295 Két esetben az alperesek – Kirtsaenghez hasonlóan – a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak a certiorari kiadása érdekében. E téren sikerrel jártak, és a Legfelsőbb Bíróság érdemi elemzés nélkül – a Kirtsaengügyben megfogalmazott véleményére támaszkodva – megsemmisítette valamennyi alsóbb fokú döntést.296 Mindezek fényében a Kirtsaeng-ügy és a Pearson trió rációja és folyománya az, hogy az amerikai szerzői jogosultak, illetve képviselőik (például leányvállalataik) engedélyével bármely, illetve bárhol jogszerűen előállított és forgalomba hozott példány behozatala az Egyesült Államokba megengedett, s azzal szemben sem az amerikai jogosultak, sem a vámhivatal nem léphet fel érvényesen. A párhuzamos import előtt a jogkimerülés nemzetközivé válásával megnyíltak a kapuk. Érthető, hogy ez az amerikai szerzői jogosultak számára komoly fejtörést jelent majd a jövőben. Tekintettel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság viszonylag meggyőző többséggel rögzítette, hogy a Kongresszusnak nem állhat érdekében annak biztosítása, hogy a szerzői 291

„That inertia means a dramatic change is likely necessary before these institutions, instructed by their counsel, would begin to engage in the complex permission verifying process that a geographical interpretation would demand. And this Court’s adoption of the geographical interpretation could provide that dramatic change.” Lásd: Uo., p. 1366. 292 John Wiley & Sons, Inc. v. Supap Kirtsaeng, 713 F.3d 1142 (2013). 293 John Wiley & Sons, Inc. v. Supap Kirtsaeng, 2013 WL 6722887 (S.D.N.Y., 2013). 294 Pearson Education, Inc., et al., v. Ganghua Liu, et al., 656 F.Supp.2d 407 (2009); Pearson Education, Inc., et al., v. Mohit Arora, et al., 717 F.Supp.2d 374 (2010); Pearson Education, Inc., et al., v. Vinod Kumar, et al., 721 F.Supp.2d 166 (2010). 295 Pearson Education, Inc, et al. v. Mohit Arora, et al., 438 Fed.Appx. 34 (2011); Pearson Education, Inc., et al., v. Vinod Kumar, et al., 452 Fed.Appx. 11 (2011); Pearson Education, Inc., et al., v. Ganghua Liu, et al., 10-894-mv (Second Circuit, 2011; nem publikált). 296 Ganghua Liu v. Pearson Education, Inc., et al., 133 S.Ct. 1630 (2013); Vinod Kumar, et al., v. Pearson Education, Inc., et al., 133 S.Ct. 1631 (2013).


76

Mezei Péter

jogosultak a belföldi és külföldi piacokat megosszák, a szerzői jogosultaknak minden valószínűség szerint teljesen új üzleti stratégiával kell előállniuk. Másrészt azt is biztosra vehetjük, hogy az új modelleknek nem az lesz céljuk, hogy az „amerikai piacot butítsák le” az Egyesült Államokon kívüliekhez. Más szavakkal nagyon könnyen elképzelhető, hogy véget ér a külföldi országokban kínált olcsóbb tankönyvek vagy más hordozók világa, és globális drágulás veszi kezdetét. 6. Összefoglaló gondolatok Mint azt fentebb láthattuk, a „first sale doctrine” – az USCA több más rendelkezéséhez hasonlóan – gyökerei a XIX. század bírói gyakorlatáig vezethetők vissza. Valószínű, hogy senki nem gondolta, hogy az 1908-ban kodifikált eredeti, majd 1976-ban beiktatott módosított verzió a jövőben is jelentős bírósági értelmezésre, sőt fejlesztésre szorul. Nem pusztán terminológiai pontosításokra volt szükség az elmúlt évtizedekben, de konkrét válaszokra olyan élethelyzetekben, amelyeket a törvényhozó nem láthatott előre sem 1908-ban, sem 1976-ban. Különösen a jelenlegi USCA elfogadása óta eltelt kevesebb, mint negyven év bizonyította kiválóan, hogy milyen komoly kihívások elé állítják a jogosultakat, a jogalkotót és a jogalkalmazókat a gazdasági, társadalmi és morális változások. A hangfelvételek, a szoftverek és a filmalkotások kölcsönzése, a licencia kontra adásvétel problematikája, a párhuzamos import és a jogkimerülés összeegyeztethetősége mind olyan feloldandó kérdések (voltak), melyek tisztázása az amerikai gazdaság kiemelt érdeke. Ezek egy része egyértelműen megoldódott. Hosszú évekre megnyugtató választ adott az RRA és a CSRA a kölcsönzés gyakorlatára, a videotékák körüli konfliktusokat pedig szerződések révén rendezték a felek. Ugyanakkor szinte vicces, de alig két, két és fél évtizeddel a megjelenésüket követően napjainkra teljesen eljárt az idő a hangfelvételek és filmek (fizikai) kölcsönzése felett. A jogalkotói intervenció tehát nem egyszerű feladat, nehéz lenne megmondani, milyen lépést volna indokolt e téren tenni új, tartós szabályok megalkotása érdekében. Ugyanezt igazolják a szürkepiac törvényi rendezése körüli bizonytalanságok. Roa már 1999-ben arról írt, hogy mindaddig öt törvénytervezet született a parallel import körüli problémák szabályozására, melyek közül azonban egyik sem vezetett eredményre.297 Az azóta eltelt 15 év alatt hasonlóképp mindössze fazonírozni tudta a Kongresszus az USCA 6. fejezetét. A Legfelsőbb Bíróság Kirtsaeng-ügyben hozott döntése nyomán pedig könnyen lehet, hogy a jövőben – a jogszabályok értelmezhetősége folytán – szükségtelen is volna új normát alkotni. A „first sale doctrine” és a párhuzamos import tilalmának kollíziója tehát feloldódni látszik. A párhuzamos importálás fent említett három lehetséges variációjá297

A szerző ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Kongresszus a párhuzamos piac engedélyezése és az ezzel kapcsolatos korlátozások eltörlése mellett tette le a voksát. Lásd: Roa: i. m. (40), p. 233.



77

ra lassan, de biztosan felsőbírósági gyakorlat alakult ki. A külföldön előállított és elsőként ott forgalomba helyezett, majd importált termékek esetén a Kirtsaeng-ítélet, az Egyesült Államokban létrehozott, ott eredetileg nem terjesztett, s csak utóbb, külföldről behozott példányok vonatkozásában a Sebastian- és a Quality King-döntés követendő precedensként szolgál.298 Az Egyesült Államok területén létrehozott és ott forgalomba helyezett, majd külföldre exportált, végül ismét importált másolatok esetében pedig megállapítható, hogy a Cosmair-ítélet érvényét egyik további jogeset sem kezdte ki. Mára tehát egyértelművé vált, hogy az első jogszerű tulajdonátruházást követően, akár belföldön, akár külföldön került sor rá eredetileg, amennyiben a jogosult – az ajándékozás kivételével – megfelelő díjazásban részesült, elveszti jogát az adott műpéldány további terjesztésére. Egy dologra azonban egyáltalán nem ad megnyugtató választ a fenti összefoglalás (és így a joggyakorlat): vajon a jogkimerülés tétele alkalmazható-e az online környezetben megvalósult értékesítésekre is? Ehhez szorosan kapcsolódóan a licencia és az adásvétel elhatárolása sem tekinthető rögzültnek mindmáig, így ez hasonlóképp a közeljövő egyik legizgalmasabb témaköreként szolgálhat e téren. Az Aftermath-ítélet messze nem bír kötőerővel. A hozzá hasonló új eljárások feladata lesz annak eldöntése, hogy azok a felhasználási szerződések, amelyek keretében a műpéldányok korlátozott vagy épp korlátlan időre, feltételekhez kötve vagy épp azok nélkül kerültek továbbadásra, keletkeztethetnek-e adásvételt. A „first sale doctrine” digitális környezetbe való beillesztésének a feltétele, hogy mindkét előbb említett részkörülményt tekintve pozitív válasz szülessék. Hogy mennyire érdekesek a fenti problémák, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azok nem csupán az Egyesült Államokban kerültek felszínre. A jelen tanulmány témaköreinek kiválasztása épp ezért nem nevezhető véletlenszerűnek. Szinte kivétel nélkül visszaköszönnek a fenti elvi kérdések az Európai Unió, Németország vagy épp – jóval szűkebb körben – Magyarország jogában. Különösen igaz ez a párhuzamos importálás és a licencia kontra adásvétel dilemmájának vonatkozásában. Ezeknek a bemutatása azonban már nem ennek a tanulmánynak a feladata.

298

Ezzel értelemszerűen nem mindenki ért egyet. Ficsor szerint ugyanis a Legfelsőbb Bíróság a hatalmi ágak elválasztásának elvét megsértve olyan értelmezést használt a Kirtsaeng-döntésben, amely túlterjeszkedett a hatáskörén, és az importálási tilalmat kiüresítve gyakorlatilag felülszabályozta a szerzői jogi törvényt. Lásd: Ficsor: i. m. (163), p. 29.


Dr. Palágyi Tivadar*

ÖNÚJDONSÁGRONTÓ MEGOSZTOTT BEJEleNTÉSEK A címben megjelölt tárgy érdemi tárgyalása előtt leszögezhetjük, hogy az a megállapítás, amely szerint egy európai bejelentés és annak megosztott bejelentése(i) kölcsönösen újdonságrontó(k) lehet(nek) egymásra, első hallásra az ésszerű várakozásokkal, sőt a hatályos szabadalmi törvényekkel és joggyakorlattal ellentétesnek tűnhet. Az olvasó első ösztönös reakciója szerint ugyanis az a tény, hogy egy szabadalmi alapbejelentés és egy megosztott bejelentés kölcsönösen újdonságrontó lehet egymásra nézve, igazságtalan, nincs összhangban az ésszerű várakozásokkal, és jogilag valószínűleg helytelen, mert a sajátos megosztott bejelentések ellen korábban nem merült fel ilyen kifogás. Mindennek az alapja a szabadalmak történetében rejlik. Az 1883. évi Párizsi Uniós Egyezmény megkötésekor még ismeretlen fogalom volt a megosztott (korábbi kifejezéssel: kiválasztott) bejelentés. Az egyezmény 14. cikke előirányozta az időnkénti felülvizsgálatot.1 1925-ben a Hágai Felülvizsgálati Konferencián beiktatták a Párizsi Uniós Egyezmény szövegébe a bejelentőnek azt a jogát, hogy ha bejelentése nem egységes, azt több részbejelentésre választhatja szét (vagyis megoszthatja), megtartva valamennyi bejelentés benyújtási napját és − ha ennek helye van − az elsőbbség kedvezményét.2 E módosítás célja az volt, hogy megvédjék a bejelentést az eredetileg kinyilvánított tárgy egy részének elvesztése ellen. Ez a jogi cél világossá teszi, hogy egy bejelentés megosztása semmiképpen sem azon a szándékon alapul, hogy rontsák a bejelentő szabadalomra vonatkozó jogát, és ennek nincs köze a szabadalmazhatósági követelményekhez. Az 1932. évi Londoni Felülvizsgálati Konferencia több fontos rendelkezés között lehetővé tette több uniós elsőbbség egyidejű igénylését. Az egyezmény ötödik felülvizsgálata 1958-ban Lisszabonban történt. A Lisszaboni Konferencia két fontos intézkedése volt, hogy kimondta: a) a korábbi bejelentés visszavonásával és új bejelentés benyújtásával új elsőbbségi év indítható; és b) a bejelentőnek joga van bejelentését saját kezdeményezésből megosztani, megtartva valamennyi részbejelentés benyújtási napjaként az eredeti bejelentés benyújtási napját és − ha ennek helye van − az elsőbbség kedvezményét [4G cikk, (1) és (2) paragrafus].

*1

Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. Somorjay Ottó: Bevezetés a külföldi szabadalmi jogba, 1982, p. 8. Kluwer Law International: Manual for the handling of applications for patents, designs and trade marks throughout the world, Vol. 9, Paris Convention 1883–1967.

2


Önújdonságrontó megosztott bejelentések

79

A Párizsi Uniós Egyezmény tehát mind az egységesség hiánya miatti, mind a saját kezdeményezésből származó megosztásról úgy rendelkezik, hogy a bejelentő a megosztott bejelentés időpontjaként megőrzi a kezdeti bejelentés időpontját, és adott esetben az elsőbbségi jog előnyét is. Ezt a szövegezést lényegileg azonos hatállyal felvették az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) 76. cikkébe is, amely szerint „a megosztott bejelentést, ha tárgya nem terjed túl a korábbi bejelentés tárgyán, úgy kell tekinteni, hogy a korábbi bejelentés benyújtási napján nyújtották be, és élveznie kell bármilyen elsőbbségi jogot”. Úgy tűnik, hogy a Párizsi Uniós Egyezmény és az ESZE jogalkotói ilyen módon kívánták kifejezni, hogy vonatkozó tárgyukra nézve mindkét bejelentésnek azonos érvényes időpontja van. Így fel lehet tételezni, hogy a technika állása szempontjából teljesen azonos módon kell őket kezelni. Azt a nézetet, hogy egy alapbejelentés és a megosztott bejelentése között nem állhat fenn önütközés, alátámasztja az 1969-ben aláírt és 1980-ban hatályba lépett Bécsi Egyezmény is,3 amely a nemzetközi szerződésekre vonatkozó törvényt szabályozza, és az ESZE értelmezésével kapcsolatban két szabályt állapít meg: – az ESZE-t jóhiszeműen kell értelmezni, és – az ESZE kifejezéseinek a szövegösszefüggésből adódó szokásos jelentést kell adni az ESZE tárgyának és céljának a fényében. Most visszatérünk a címben megjelölt témára, és azt a kérdést tárgyaljuk, hogy egy második bejelentés vagy megosztott bejelentés újdonságrontóvá válhat-e egy alapbejelentésre nézve és vice versa. Ha az egyszerűség kedvéért önütközésnek nevezzük azt, amikor egy alapbejelentés és egy abból származó második bejelentés vagy megosztott bejelentés egymásra nézve újdonságrontóvá válik, megállapíthatjuk, hogy a saját kezdeményezésből való megosztást lehetővé tevő, 1958. évi Lisszaboni Konferencia idején és az azt követő évtizedekben ismeretlen volt ez a fogalom alapvetően azért, mert a megosztott bejelentések leírása benyújtáskor rendszerint megegyezett az alapbejelentés leírásával, és ennek a leírásnak a tárgyát a megosztott bejelentés tárgya szerinti módosításakor általában nem változtatták. Önütközés ugyanis az alapbejelentés vagy a megosztott bejelentés tárgyának módosítása esetén következhet be. Az európai bejelentők széles köre sok év óta használja a megosztott európai bejelentések benyújtásának lehetőségét, egyrészt az egységességi kifogások elhárítására, másrészt egyéb, főleg stratégiai célokra. Amikor egy bejelentésnek, amelyet itt alapbejelentésnek nevezünk, egynél több elsőbbsége van, ez rendszerint érvényes lesz az alapbejelentésből származtatott megosztott bejelentésre is, azonban amikor a megosztott bejelentés igénypontjai csupán későbbi elsőbbségre jogosultak, ezekre az igénypontokra nézve újdonságrontó lehet az alapbejelentésben korábbi elsőbbséget élvező tárgy.4 Ez az újdonságrontás kölcsönös lehet, mert 3 4

Wikipedia, the free encyclopedia: Vienna Convention on the Law Treaties (2013). Courtenay C. Brinckerhoff: The danger of self-colliding divisional applications in the EPO. EP Newsletter, 2013. december 19.; www.martindale.com/intellectual-property-law/article_Foley-Lardner-LLP_2046254. htm.


80

Dr. Palágyi Tivadar

ha a megosztott bejelentést veszélyezteti az alapbejelentés, akkor az alapbejelentést is veszélyeztetheti a megosztott bejelentés annak következtében, hogy a legtöbb esetben egyezés áll fenn az alapbejelentés és a megosztott bejelentés között mind elsőbbség, mind kinyilvánítás terén. Ez a kétirányú veszélyeztetés valójában minden egyes európai alapbejelentés-/meg osztottbejelentés(ek)-családban fennállhat, és érintheti a megosztott bejelentésből származó további megosztott bejelentés(eke)t is. Először vegyünk szemügyre egy olyan esetet, ahol egy első (elsőbbségi) bejelentésben egy találmányt általános kifejezésekkel nyilvánítanak ki (itt ABC-vel jelölve), és egy európai bejelentésben igénylik az elsőbbségi bejelentés elsőbbségét. Az európai bejelentést megosztják, és az (európai) alapbejelentésben egy korlátozottabb változatot (ABC1) igényelnek, amely nincs kinyilvánítva az elsőbbségi bejelentésben. Az elsőbbségi bejelentés azonban tartalmaz egy sajátos példát (ABC2), amely az alapbejelentés igényelt tárgyának határain (ABC1) belülre esik, de csak a megosztott bejelentés leírásába kerül be. Megállapítható, hogy az alapbejelentés korlátozott igénypontja (ABC1) nem jogosult az első bejelentés elsőbbségére, míg a megosztott bejelentés leírásában a sajátos példa (ABC2) élvezi ezt az elsőbbséget. Az a következtetés vonható le, hogy az ESZE 54(3) cikke szerint − amely kimondja, hogy [a teljes kiterjesztésű technika állása (whole contents approach) alapján] egy korábban benyújtott, de később publikált európai szabadalmi bejelentés a technika állásához tartozik − a megosztott bejelentés ütköző bejelentésnek tekinthető, és lerontja az alapbejelentésben igényelt tárgy újdonságát.5 Hasonló jellegű ügyre vonatkozik az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) egyik műszaki fellebbezési tanácsának T 680/08 számú, sok vitát kiváltott döntése, amelyben egy első európai szabadalmi bejelentés és egy annak alapján benyújtott második európai bejelentés szerepel. Itt a korábbi európai szabadalmi bejelentés 0,325-0,415 kWh/kg teljes fajlagos hajtóenergia-tartományt nyilvánított ki. Egy következő európai bejelentést 0,330-0,415 kWh/kg módosított tartományra vonatkozó igénypontokkal nyújtottak be. Minthogy a 0,330 kWh/ kg konkrét végpont a korábbi bejelentésben nem volt kinyilvánítva, a következő európai bejelentés igénypontjaiban igényelt új tartományt nem tartották az elsőbbségre jogosultnak. Emellett az új tartományt nem lehetett felosztani egy világosan meghatározott olyan tárgyra, amely jogosult volt az elsőbbségre és egy világosan meghatározott másik tárgyra, amely nem volt arra jogosult. Így a későbbi európai bejelentés igénypontja csupán a bejelentési napnak megfelelő elsőbbségre volt jogosult. A korábbi európai bejelentés publikáláskor az ESZE 54(3) cikke alapján a technika állásának részévé vált, és az ebben a dokumentumban kinyilvánított 0,325-0,415 kWh/kg tartomány a későbbi európai bejelentés szűkebb oltalmi körű igénypontját megfosztotta az újdonságtól.6 5 6

Brinckerhoff: i. m. (4). Dr. Rudolf Teschemacher: Poisonous divisional applications. Bahrdehle IP Report 2013. 4. sz., p. 10.



81

Az ESZH 2012. szeptemberi, T 1496/11 számú, nem publikált döntése és az angol Szabadalmi Bíróság EWHC 923 számú, a Nestec SA v Dualit Ltd.-ügyben 2013-ban hozott döntése azt mutatja, hogy valódi veszély rejlik az ilyen ügyekben. Mindkét döntés olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben az európai bejelentés tárgyát nem korlátozták, hanem általánosították az elsőbbségi bejelentés tárgyához viszonyítva. A következtetés azonban mindkét ügyben azonos: a módosított igénypontnak nem volt érvényes elsőbbsége, és az elsőbbségi bejelentés konkrét példája újdonságrontó volt a módosított igénypontra nézve, mégpedig a T 1496/11 számú ügyben a megosztott bejelentések miatt, a Nestec SA v Dualit Ltd.-ügyben pedig az elsőbbségi bejelentés (amely európai bejelentés volt) publikációja következtében. A T 1496/11 számú döntés biztonsági dokumentumok hitelesítési eljárására irányuló bejelentésre vonatkozott.7 Az első bejelentés olyan önhitelesítő eszközt nyilvánított ki, amely optikai lencsét tartalmazott egy biztonsági eszközzel kombinálva, ahol az utóbbi eszköz egy nyomtatott vagy dombornyomású jellemzőt foglalt magában. Egy később benyújtott európai bejelentés, amely ennek az első bejelentésnek az elsőbbségét igényelte, az igénypontokból elhagyta a nyomtatott vagy dombornyomású jellemzőt. A pontos kinyilvánítási próbát alkalmazva azt találták, hogy ez az igénypont az első bejelentés tárgyától eltérő tárgyra vonatkozik, amely az első bejelentésből közvetlenül és egyértelműen nem leszármaztatható közbenső általánosításnak felel meg. Így a későbbi európai bejelentés igénypontjai nem voltak jogosultak az elsőbbségre. Ezután egy megosztott bejelentést nyújtottak be, amely magában foglalt egy olyan kiviteli alakot, amely azonos volt az első bejelentésben foglalttal, vagyis tartalmazta a nyomtatott vagy dombornyomású jellemzőt. Ez a kiviteli alak jogosult volt az elsőbbségre, és így a megosztott bejelentés publikálásakor az ESZE 54(3) cikke alapján a technika állásának részét képezte, és felhozható volt az alapbejelentés igénypontjainak újdonságával szemben. Az a tény, hogy ugyanez a kiviteli alak ki volt nyilvánítva az alapbejelentésben is, nem érintette az igénypontok érvényességét, mert az igénypontokat nem lehetett elkülöníteni az elsőbbségre jogosult kiviteli alakot magában foglaló tárgyra és egy további, az elsőbbségre nem jogosult, világosan meghatározott másik tárgyra. Ezért a megosztott bejelentésben kinyilvánított kiviteli alak az alapbejelentés igénypontjainak oltalmi körébe esett, és így újdonságrontó volt az alapbejelentés igénypontjaira nézve, aminek következtében megvonták az alapbejelentésre adott szabadalmat. E példa alapján megállapítható, hogy egy szabadalomcsalád tagjait akkor lehet megvédeni az önütközéstől, ha biztosítjuk, hogy az európai bejelentés valamennyi része jogosult legyen a legkorábbi elsőbbségre, vagyis ha az uniós éven belül az első bejelentés szövegét nem változtatjuk meg. Ez persze a gyakorlatban nem mindig lehetséges. Ezért ha megváltoztatjuk az alapbejelentés szövegét, az önütközés lehetőségét azáltal csökkenthetjük vagy szüntethetjük meg, ha a korábbi bejelentések tárgyát olyan módon iktatjuk be a végső bejelentésbe, 7

Teschemacher: i. m. (6).


82


hogy lehetővé tesszük az igénypontnak világosan meghatározott változatok sorozataként való újraírását, ahol minden egyes változatra megfelelő elsőbbséget tudunk kijelölni. Az önütközés elkerüléséhez tehát a megosztott bejelentés benyújtása előtt az elsőbbségi helyzet gondos felmérésére van szükség. Ez nem történt meg a T 1496/11 számú döntésnek megfelelő bejelentések ügyében, mert eltérő módon állapították meg az elsőbbségi jogot az alapbejelentés és a megosztott bejelentés esetében. A leírásban levő sajátos példára az elsőbbséget elfogadták, míg ugyanerre a példára mint a vizsgálandó igényponthoz szervesen hozzátartozó részre nem. A T 1496/11 számú döntés arra a megállapításra szorítkozik, hogy az igényelt eszközt úgy általánosították, hogy az magában foglalt az elsőbbségi iratban ki nem nyilvánított kiviteli alakokat is, és így nem képezte ugyanazt a találmányt, mint amely ismertetve volt az elsőbbségi iratban. A döntés még csak nem is említette a részleges elsőbbség lehetőségét az állítólag újdonságrontó sajátos kiviteli alakra. Az angol szabadalmi bíróság döntése a Nestec SA v Dualit-ügyben ugyanezzel az elsőbbségi kérdéssel foglalkozik egy első és egy második európai bejelentés kapcsán, ahol a második európai bejelentés az elsőnek az elsőbbségét igényli.8 Az angol bíró a Novartis AG v Johnson Medical Ltd.-ügyben 2009-ben hozott döntést idézve kijelentette: „Ebből a korábbi döntésből azt állapítom meg, hogy az ESZH megengedhetőnek tekinti különböző elsőbbségi időpontok odaítélését egy szabadalmi igénypont különböző részeinek, ahol ezek a részek világosan meghatározott vagylagos tárgyak korlátozott számát képviselik, és ezeket a vagylagos tárgyakat eltérő elsőbbségi iratok nyilvánították ki (és ismertették). Továbbá ez az elv olyankor is alkalmazható, amikor az igénypont egy általános kifejezést alkalmaz ezeknek az alternatíváknak a leírására és ismertetésére.” Az idézett szakasz maga utal a G 2/98 számú döntésre, amelyben a Bővített Fellebbezési Tanács a 6.7. pontban a következőket állapította meg: „Egy általános kifejezés vagy képlet használata egy igénypontban, amelyre az ESZE 88(2) cikkének második mondata szerint többszörös elsőbbséget igényelnek, teljesen elfogadható az ESZE 87(1) és 88(3) cikke alapján, feltéve, hogy ez lehetővé teszi korlátozott számú, világosan meghatározott alternatív tárgyak igénylését.” Ezt a fellebbezési tanácsok néhány döntése úgy értelmezte, hogy számértékek tartományának egy kontinuuma nem felel meg megkülönböztethető vagylagos kiviteli alakoknak. Ha a kontinuumon belül nem lehet elkülöníthető vagylagos kiviteli alakokat azonosítani, a vitatott igénypontnak mint egésznek a tárgya nem jogosult az igényelt elsőbbségi időpontra (T 1877/08). Ezt az eseti jogot követve az angol szabadalmi bíróság miután megállapította, hogy az igénypont bővített része kiviteli alakok egész sorozatát foglalja magában – megtagadta a konkrét példa részleges elsőbbségét. 8

Brinckerhoff: i. m. (4).



83

A T 1222/11 számú döntés kimondottan nem ért egyet a T 1877/08 számú és ahhoz hasonló döntésekkel. A tanács megjegyzi, hogy az ESZE 88(3) cikke által megkívánt, arra vonatkozó értékelést, hogy egy igénypont mely elemei (változatai) esnek a többszörös elsőbbségű igénypontok oltalmi körébe, csak úgy lehet elvégezni, ha ennek az igénypontnak az igényelt tárgyát összehasonlítják a többszörös elsőbbségű dokumentumok kinyilvánításával. Ezért annak értékelésekor, hogy egy vitatott igénypont mely változatait fedi a többszörös elsőbbségű dokumentumok valamelyike, az említett összehasonlítás révén fogalmilag azonosítani lehet korlátozott számú, világosan meghatározott alternatív tárgyakat, amelyeknek vagy tulajdonítani lehet az igényelt többszörös elsőbbségi jogot, vagy sem. Ez nyilvánvalóan szükséges annak azonosításához, hogy az igénypontok mely részei élvezik az ESZE 89. cikkében meghatározott elsőbbségi jogot. Könnyen el lehet képzelni olyan esetet, amikor egy feltaláló olyan elsőbbségi bejelentést nyújt be, amely A és B konkrét leírását tartalmazza, de nem tartalmaz semmilyen találmány(ok)ra vonatkozó igénypontokat vagy általános meghatározást. Ezután egy szabadalmi ügyvivő egy európai szabadalmi bejelentést úgy szövegez meg, hogy az tartalmaz egy A-ra és B-re vonatkozó általános (generikus) igénypontot, továbbá szubgenerikus igénypontokat A-ra vagy B-re, és specifikus igénypontokat A-ra és/vagy B-re. Az elővizsgálati eljárás alatt kötelezik a bejelentőt, hogy ossza meg a bejelentését A és B között. Ekkor a bejelentő a bejelentést korlátozza generikusan csupán A-ra vonatkozó igénypontokra, és benyújt egy megosztott bejelentést generikusan csupán B-re vonatkozó igénypontokkal. A megosztott bejelentés leírását a publikálás előtt nem módosítja, úgyhogy az mind A-t, mind B-t kinyilvánítja. Most felmerül az a kérdés, hogy a generikus igénypontok az európai bejelentés és/vagy az igényelt elsőbbség napjára jogosultak-e. Az ESZE 87. cikke akkor engedélyez elsőbbséget, amikor az igénypontok ugyanarra a „találmányra” irányulnak. Az ESZE 88(2) cikke megengedi, hogy egy igénypontnak több elsőbbségi időpontja legyen. Itt megjegyezzük, hogy a szabadalmi jog nem koherens rendszer, ezért számos paradoxont rejtegethet. Amikor ilyen paradoxonok merülnek fel, a bíróságoknak és a fellebbezési tanácsoknak gyakorlati megoldásokat kell találniuk. Úgy tűnik, hogy az előbbi kérdés gyakorlati megoldása szerint a generikus igénypontokat az alap- és a megosztott bejelentésben úgy kell kezelni, hogy két elsőbbségük van: az elsőbbségi időpont és az európai (alap)bejelentés benyújtási időpontja. Ameddig az alapbejelentés és a megosztott bejelentés megtartja A, illetve B eredeti konkrét leírását az igényelt találmányok kiviteli alakjaiként, addig úgy kell tekinteni, hogy az „A kiviteli alakot magában foglaló” és a „B kiviteli alakot magában foglaló” kifejezés részét képezi a vonatkozó bejelentések generikus igénypontjai tárgyának. Ennek következtében az alapbejelentés és a megosztott bejelentés nem lehet a másikra nézve újdonságrontó.


84


A fellebbezési tanács a T 1877/08 számú döntésben9 utal az ESZE Előkészítő Munkáinak arra a dokumentumára, amelyet a G 2/98 döntésben idéznek a részleges és a többszörös elsőbbségekkel kapcsolatban; ez a Müncheni Diplomáciai Konferencia FCIPI Memoran duma, amely a többszörös elsőbbség fogalmára olyan példát szolgáltat, ahol egy első elsőbb ségű bejelentés kinyilvánít egy kevés vegyületre vonatkozó (szűk) kémiai képletet, és egy második elsőbbségű bejelentés kinyilvánít egy, a szűk képletet is magában foglaló tágabb kémiai képletet. A memorandum megállapítja, hogy egy mindkét elsőbbséget igénylő bejelentésben elegendő lenne a tág képlet által meghatározott vegyületre irányuló egyetlen igénypontot megszövegezni. Ez az igénypont az első elsőbbség napját élvezné elsőbbségként olyan mértékben, ahogy a vegyület a szűk képlet oltalmi köre alá esik, és a második elsőbbséget élvezné az oltalmi kör fennmaradó részére. A tanács két másik példát is idéz a memorandumból többszörös elsőbbségre, ahol az első szűkebb és tágabb oltalmi körökre vonatkozik, míg a második sajátos és általános meghatározásokra mechanikai területen. A tanács arra következtet, hogy nincs szükség az elsőbbségi jog elismerésére az elsőbbségi bejelentésben kinyilvánított sajátos kiviteli alakra ahhoz, hogy ezt a kiviteli alakot azonosítani lehessen az európai bejelentés igénypontjában külön kiviteli alakként. Így ez a kiviteli alak nem lehet újdonságrontó, ha az igényelt tárgyat általánosították az elsőbbséget igénylő bejelentésben vagy szabadalomban. A memorandum világosan megállapítja, hogy többszörös elsőbbségek esetén kerülni kell a párhuzamos igénypontokat, ahol az egyik igénypont az egyik elsőbbséget élvező tárgyra és a másik igénypont a másik elsőbbséget élvező tárgyra vonatkozik. Az önütköző megosztott bejelentések csapdájának elkerülése céljából javasolták az olyan típusú megoldásokat, ahol egy igénypontot szövegeznek meg a sajátos kiviteli alakra, és egy másikat az általános tárgyra, az utóbbiban lemondva a sajátos kiviteli alak igényléséről. A G 2/98 számú döntés szerint a sajátos példa egy világosan meghatározott alternatív tárgy; a másik alternatíva az igénypont generikus maradéka, amelynek csupán a benyújtási nap az érvényes elsőbbsége. Itt kitérünk arra is, hogy a Bővített Fellebbezési Tanács G 2/98 számú döntése meg erősítette azt az álláspontot, hogy egyetlen igénypont jogosult lehet több elsőbbségre, ha az igénypont korlátozott számú, világosan meghatározott változatokra vonatozik.10 Ha azonban egy elsőbbségi iratban kinyilvánított tárgyat nem lehet elkülöníteni világosan meghatározott változatként egy tág igénypont oltalmi körén belül, a tág igénypontot nem lehet egy olyan részre felosztani, amely jogosult az elsőbbségre, és egy olyan részre, amely az elsőbbségre nem jogosult. Ezért, amikor olyan bejelentés elsőbbségét igényeljük, amely egy tágabb igénypont oltalmi körébe eső sajátos kiviteli alakot ír le, amely tágabb igénypont tárgya először és világosan az elsőbbségi bejelentésnél később benyújtott bejelentésből származik, valószínűtlen, hogy a tágabb igénypont bármelyik része jogosult lenne az elsőbbségi időpontra. 9 10

Brinckerhoff: i. m. (4). Teschemacher: i. m. (6).



85

Egy olyan európai szabadalom vagy bejelentés, amely magában foglal egy elsőbbségi bejelentésben jelen levő sajátos kiviteli alakot, amelynek az oltalmi köre azonban csupán az említett európai szabadalom vagy bejelentés benyújtási napjára jogosult, természetesen érvényes, ha nincs a benyújtási napnál korábbi, a tárgyhoz tartozó anterioritás. Egy megosztott bejelentés benyújtása azonban létrehozhat ilyen újdonságrontó anterioritást. Ha egy megosztott bejelentést érvényesen nyújtanak be, az egy teljesen független szabadalmi bejelentés lesz, amelynek az elsőbbségét az alapbejelentésétől függetlenül állapítják meg. A teljes kiterjesztésű technika állása alapján a megosztott bejelentés egy olyan konkrét példája, amely az alapbejelentés igénypontjainak elsőbbségénél korábbi elsőbbségre jogosult, mert az elsőbbségi bejelentés már kinyilvánította, az ESZE 54(3) cikke alapján a technika állásának részét képezné. Így ennek a példának a jelenléte a megosztott bejelentésben megfoszthatná az alapbejelentés igénypontjait az újdonságtól (és esetleg vice versa). Az alapbejelentés és a megosztott bejelentés ütközésére olyan, a való életből vett, gépészeti tárgyú példát adunk meg, ahol az európai bejelentés két egyesült királyságbeli szabadalmi bejelentés elsőbbségét igényli, amelyeknek eltérő az általános kinyilvánítása és közös a sajátos kinyilvánítása.11 a) Egyesült királyságbeli „A” bejelentés benyújtva az „A” időpontban olyan tárgyra, amely magában foglal „tagokat” tartalmazó készüléket, és az igénypontok több tag jelenlétét ismertetik. Ugyanez vonatkozik az általános leírásra. A sajátos kiviteli alak tagok egy sorozatát írja le, ahol a tagok egy mátrixot képeznek, de a sorozatnak nincs más ismertetése. b) Egyesült királyságbeli „B” bejelentés, benyújtva a „B” időpontban szintén tagokat tartalmazó tárgyra. A „B” időpont későbbi az „A” időpontnál. Az igénypontok több tag jelenlétét ismertetik. Az általános leírás sajátosan utal tagokra sorozat formájában. A sajátos kiviteli alak ugyanaz, mint az A bejelentésben. c) Európai bejelentést nyújtanak be, mind az „A”, mind a „B” bejelentés elsőbbségét igényelve. A leírás ugyanaz, mint a B bejelentésé. d) Európai szabadalmat engedélyeznek tagok sorozatát ismertető igénypontokkal. Az igénypontok a „B” elsőbbségre jogosultak. Itt először fordul elő sorozatok általános kinyilvánítása. e) Éppen az alapbejelentés engedélyezése előtt egy megosztott európai bejelentést nyújtanak be, és ezt azután publikálják. f) A megosztott bejelentés megfelel a benyújtott alapbejelentésnek. Ugyanazt a sajátos kiviteli alakot ismerteti, mint az alapbejelentés és az „A” és a „B” alapbejelentés. Ez a sajátos kinyilvánítás az „A” elsőbbségre jogosult, és újdonságrontó az alapszabadalom igénypontjaira, amelyek − miként már említettük − a „B” elsőbbségre jogosultak. Az önütközésre vonatkozó legelső publikáció azt állítja, hogy megosztott bejelentések és azok alapbejelentései kölcsönösen újdonságrontók lehetnek egymásra nézve.12 Az ESZH 11 12

Malcolm Lawrence, Marc Wilkinson: Poisonous EPC divisionals. epi Informationen, 2011. 2. sz., p. 54. Lawrence, Wilkinson: i. m. (11).


86


joggyakorlata alátámasztja ezt a lehetőséget. Egy másik publikáció rámutat, hogy az ESZE 60. cikke szerint az európai szabadalomra vonatkozó jognak a feltalálóhoz vagy jogutódjához kell tartoznia.13 Ez a cikk az ESZE nagyon fontos rendelkezése, mert nélküle az európai szabadalmi rendszer nem működne helyesen. Ezt azonban mind az ESZH, mind a bejelentők gyakran figyelmen kívül hagyják az ESZH előtti eljárásban, feltehetőleg azért, mert az ESZE 58. cikke lehetővé teszi, hogy bárki benyújthasson egy európai szabadalmi bejelentést, és a jogosultság hiánya az ESZE 100. cikke szerint nem alap a felszólalásra. Az alapbejelentés és a megosztott bejelentés viszonyát általában elég világosnak lehet tekinteni. Nehezebb probléma merül fel, amikor egy európai szabadalmi bejelentést egy olyan korábbi bejelentés elsőbbségét igényelve nyújtanak be, amelynek a teljes tartalma újdonságrontóvá válik publikálás után. Ez például olyankor történhet meg, amikor egy olyan PCTbejelentés elsőbbségét igénylik, amely egy olyan példát ismertet, amely nincs kinyilvánítva saját elsőbbségi iratában. Nem ritka, hogy egy bejelentő megkísérli az eredeti példát (A kiviteli alak) egy jobbal (A1 kiviteli alak), például egy jobb hozamot biztosító kémiai példával helyettesíteni. Ez azonban végzetes lehet. Ekkor ugyanis nincs alap az európai bejelentésben arra, hogy azt gondolhassuk: annak igénypontja magában foglalja az A kiviteli alakot. Ezért az elsőbbségi irat teljes tartalma újdonságrontó lesz a generikus igénypontra nézve, jóllehet erre az igénypontra elsőbbséget igényeltek. Az az állítás, hogy egy alapbejelentés és annak megosztott bejelentése kölcsönösen újdonságrontó [Lawrence és Wilkinson (11-es lábj.), illetve Hay (13-as lábj.) szerint „mérgező”, Teschermacher (6-os lábj.) szerint „önütköző”] lehet, olyan esetekben fordulhat elő, amikor egy tárgy egy kinyilvánított elsőbbségre jogosult, és egy másik tárgy vagy egy későbbi kinyilvánított elsőbbségre, vagy az európai bejelentés bejelentési napjára mint elsőbbségre jogosult. Minthogy az alapbejelentések és a megosztott bejelentések publikálás után többnyire azonos tartalmúak, ez elvileg lehetővé teszi, hogy az egyiket újdonságrontóként nevezzék meg a másikkal szemben, ha ezt az elsőbbségi időpontok körülményei megengedik. Ennek alapján egy európai bejelentés és annak megosztott bejelentése(i) kölcsönösen újdonságrontók lehetnek, ha kinyilvánított tárgyuk lényegileg azonos (ami majdnem mindig fennáll). Ez a megállapítás az alábbi két elv új egyesítésére alapozható: a) két bejelentés újdonságrontó ütközésbe kerül, amikor az egyikben igényelt anyag ki van nyilvánítva a korábbi elsőbbségre jogosult másikban, amely azonban nincs korábban publikálva (teljes kiterjesztésű technika állásán alapuló újdonságrontás); b) az európai Szabadalmi Egyezmény szerint a két bejelentés bármilyen két bejelentés lehet egy alapbejelentést és annak összes megosztott bejelentését tartalmazó európai szabadalmi családon belül. 13

M. A. Hay: Re: Poisonous EPC divisionals − an alternative viewpoint, epi Informationen 2011. 3. sz., p. 119.



87

Az alapbejelentés és a megosztott bejelentés kölcsönös ütközésének valószínűségét jelezhetik az alábbi kockázati tényezők:14 – a korábbi alapbejelentés többszörös elsőbbségét igénylő európai szabadalmak igénypontjai; – a korábbi alapbejelentés egyetlen elsőbbségét igénylő európai szabadalom igénypontjai; – a benyújtott európai bejelentés lényeges új anyagot tartalmaz a korábbi alapbejelen téshez viszonyítva; – az európai szabadalomnak legalább egyes igénypontjai említik az általános tájékoztatást; – az európai szabadalom sajátos kiviteli alakjai említve vannak az alapbejelentésben, és az európai szabadalom legalább néhány igénypontjának az oltalmi köre alá esnek; – egy megosztott bejelentést nyújtottak be, amely lényegileg reprodukálja az európai alapszabadalmat. A szabadalmasok vagy a bejelentők az alábbi megelőző lépéseket tehetik: a) A javasolt megosztott bejelentések az előző bejelentéseket fenyegetik: – a javasolt megosztott bejelentés szövegéből el kell távolítani minden olyan anyagot, amely újdonságrontó lehet bármely előző bejelentés igénypontjaira nézve; – a (vonatkozó) elsőbbségi igényponto(ka)t ki kell zárni a javasolt megosztott bejelentésből; – nem kell benyújtani a javasolt megosztott bejelentést. b) Az előző bejelentések fenyegetik a javasolt megosztott bejelentéseket: – a javasolt megosztott bejelentés vonatkozásában pontos megkülönböztető módosítási stratégiát kell kialakítani annak benyújtása előtt, és ezt a stratégiát a benyújtás részeként kell megvalósítani. Az elővizsgálati eljárás előtt vagy alatt az önütközést megelőző cselekvés lehet: – egy szokásos korlátozás beiktatása a második bejelentés igénypontjaiba, amely szaba dalomjogilag megkülönbözteti ezeket az igénypontokat az első bejelentés kinyilvánításától, vagy – egy sajátos kizáró szakasz (disclaimer) beiktatása a második bejelentés igénypontjaiba, és ezzel azokból az első bejelentésben kinyilvánított újdonságrontó tárgy sebészeti eltávolítása. A legbiztosabb általános módszer azonban az önütközés megelőzésére, ha nem változtatunk egyik bejelentésen sem, vagyis ha nem iktatunk be korlátozást vagy új anyagot sem az alapbejelentésbe, sem a megosztott bejelentésbe.

14

Lawrence, Wilkinson: i. m. (11).


Dr. Vida Sándor*

EGY JÓ HíRŰ, HÍRES VÉDJEGY – THE BEATLES A jó hírű védjegy kiterjedt oltalmát – amely eltér a „rendes” védjegyekétől – az EU védjegyjogi irányelve1 (4. cikk 3. bekezdés) tette általánossá, majd azt természetesen a KVR2 8. cikkének 5. bekezdése és az EU-csatlakozás kapcsán a magyar jog is átvette [Vt. 4. § (1) bekezdés c) pont]. Ennek a kiterjedt oltalomnak a lényege úgy foglalható össze, hogy a jó hírű védjegy nemcsak abban az osztályban élvezhet oltalmat, amelyben be van jegyezve, de a védjegyek nemzetközi osztályozásáról szóló Nizzai Megállapodás által meghatározott más osztályokban is, feltéve, hogy ennek a jogszabály által pontosított egyéb feltételei is fennállnak. Az előzőekben említett rendelkezések ellenére időről időre előfordul, hogy mások megkísérlik a jó hírű védjegy által megszerzett különös megkülönböztetőképességet vagy hírnevet saját üzleti céljaikra kihasználni. A következőkben egy ilyen esetről lesz szó. Tényállás Egy holland cég a

szót jelentette be közösségi védjegyként a 12. osztályba tartozó járművekre, különösen emberi vagy villamos erővel hajtott, rokkantak számára készült tolószékekre. A bejelentés ellen felszólalt a brit Apple Corps. Ltd., amelyet fél évszázaddal korábban még a Beatles zenekar tagjai alapítottak, s amely a közösségi, nemzetközi és több országban nemzeti beatles védjegyek jogosultja.

BEATLES

*1

Jogtanácsos, Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. 89/104 EK sz. védjegyjogi irányelv (újrakodifikálva a 2008/95 EK sz. irányelvvel). 2 40/94 EK sz. rendelet a közösségi védjegyről (újrakodifikálva a 207/2009 EK sz. rendelettel).


Egy jó hírű, híres védjegy – The Beatles

89

A felszólalási eljárásban a védjegy bejelentője a védjegy árujegyzékéből törölte a „járművek” árukat, miáltal bejelentését lényegileg a rokkantak számára készült tolószékekre korlátozta. A BPHH Felszólalási Osztálya a felszólalást elutasította. A BPHH fellebbezési tanácsa az elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezésnek helyt adott. Határozatát alapvetően a jóhírűséget bizonyító és a felszólaló által benyújtott okira tokra alapította. Megállapítása szerint a beatles védjegy akár nyomtatott, akár stilizált formában „hanglemezek, videofelvételek, filmek” vonatozásában nagyon híres (very famous), de ezenfelül az ún. járulékos áruk, különösen a játékok tekintetében a hírneve legalábbis jelentős. Az irányadó közönség meghatározása tekintetében a fellebbezési tanács a nagyközönséget (public at large) vette alapul. A fellebbezési tanács határozatát a bejelentő keresettel támadta meg az EU Törvényszékénél. A Törvényszék ítélete3 Az EU Törvényszéke ítéletét csak erősen kivonatolva közlöm az alábbiakban. A korábbi védjegyek hírneve Az érintett közönség megállapításánál – szemben a felperes (bejelentő) érvelésével – nem a bejelentés árujegyzékében felsorolt speciális áruk (rokkantkocsik – Vida S.) fogyasztóit kell alapul venni, hanem az egész nagyközönséget, amely persze magában foglalja a bejelentő árujegyzékében szereplő áruk által érintett speciális közönséget is. A korábbi védjegy megkülönböztetőképességének sérelme vagy hírneve tisztességtelen kihasználása vonatkozásában ezért a korábbi védjegy átlagos fogyasztójának, az adott esetben a teljes nagyközönségnek a szempontjait kell mérlegelni (ítélet, 35. pont). Ami pedig a korábbi védjegyek jó hírnevét illeti, a fellebbezési tanács helytállóan vette alapul a BEATLES-albumok jelentős forgalmát, amelyek több mint 30 országban hosszú éveken át az eladási listák élén álltak, és amelyekből 8 millió példányt értékesítettek. Ezenfelül az 1995–2004 közötti időszakban 28,7 millió beatles védjeggyel ellátott hanglemezt forgalmaztak. Ezek a számok könyvelési bizonylatokkal lettek alátámasztva. A nemzetközi sajtóból ezenfelül számos cikk lett csatolva, ezek közül külön kiemelendő a Daily Express 2002. október 19-i számában megjelent írás. Ez többek között ugyancsak megállapítja, hogy a Beatles zenekar hírneve kivételes (exceptional reputation), s az negyvenéves időszakra terjed (ítélet, 36. pont).

3

T-369/10 ügyszám.


90

Dr. Vida Sándor

A fellebbezési tanács tehát megalapozottan következtetett arra, hogy „hanglemezek, videofelvételek, filmek” tekintetében a beatles védjegyeknek rendkívül nagy (enormous) hírnevük van (ítélet, 37. pont). Ezenfelül arra is meggyőzően utalt a fellebbezési tanács, hogy az ún. másodlagos piac, különösen a játékok tekintetében a beatles védjegyek ugyancsak jó hírűek. Licencia alapján ugyanis a 2000–2005 években nagy mennyiségű beatles védjeggyel ellátott londoni játéktaxi, emeletes játékbusz, sárga tengeralattjáró4 volt forgalomban. S ha a játékok vonatkozásában a hírnév nem is olyan mértékű, mint a hanglemezek, videokazetták tekintetében, az ugyancsak jelentős (ítélet, 39. pont). A megjelölések hasonlósága A szembenálló védjegyek nagyon hasonlóak, különbséget csak a szóvégi „s” betű jelent. Nem változtat ezen a hasonlóságon, hogy a korábbi védjegyek közül némelyiket a „the” névelő előzi meg (ítélet, 42. pont). A fonetikai hasonlóság még nagyobb mérvű: a szembenálló védjegyeket egyformán ejtik (ítélet, 43. pont). A jelentésbeli hasonlóság tekintetében a fellebbezési tanács helytállóan utalt rá, hogy az angol szótárban szerepel a „Beatles-style” (Beatles-stílus), ami alatt egy magatartás, viselkedésfajta értendő. Ebből pedig következik, hogy a szembenálló két megjelölésnek azonos szemantikai tartalma van, miért is a közönség úgy fogja értelmezni, hogy az egyik megjelölés a másikra utal (ítélet, 44. pont). A korábbi védjegyek megkülönböztetőképességének sérelme, hírnevük tisztességtelen kihasználása Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a korábbi védjegy sérelmét vagy hírnevének tisztességtelen kihasználását e védjegy jogosultjának kell kimutatnia. E kötelezettsége keretében fel kell tárnia azokat a körülményeket, amelyekből következtetni lehet arra, hogy komoly kockázata van annak, hogy ilyen sérelem bekövetkezik (ítélet, 61. pont). Ilyen következtetés a valószínűségek elemzésének eredményeként állítható fel. Ehhez a eset összes körülményének mérlegelése szükséges (ítélet, 62. pont). A joggyakorlat az ilyen sérelmet általában megállapíthatónak tekinti, ha a korábbi védjegy már nem képes asszociációs hatást kifejteni, illetve a korábbi védjegy vonzereje (power of attraction) csökken (ítélet, 63. pont). 4

A Sárga tengeralattjáró (Yellow submarine) c. angol–amerikai rajzfilmet 1970-ben több budapesti moziban bemutatták. Vö.: Molnár Imre, Molnár Gábor: Halhatatlan Beatles, 2. kiadás. Budapest, 2001, p. 520, 523.



91

Minthogy ezek vagylagos feltételek, elegendő, ha csak az egyik is fennforog, ez esetben a korábbi védjegy megkülönböztetőképességének sérelme megállapítható (ítélet, 64. pont). Továbbá minél erősebb egy korábbi védjegy megkülönböztetőképessége, annál könnyebben teljesül a KVR 8. cikk (5) bekezdése által előírt feltétel (ítélet, 65. pont). Végül az is megfontolandó, hogy minél intenzívebben és közvetlenebbül utal a későbbi védjegy a korábbira, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a már folyamatban lévő vagy jövőbeli használata a korábbi védjegy megkülönböztetőképességét sérti vagy annak hírnevét kihasználja (ítélet, 66. pont). A fellebbezési tanács helytállóan mondja, hogy bár az áruk különbözőek, nem elképzelhetetlen, hogy az ütköző védjegyeket a közönség gondolatilag társítja, és még ha nem is valószínű, hogy a közönség összetéveszti azokat, bekövetkezik a korábbi védjegy értékének a későbbi védjegy javára történő átszállása, transzferje. A beatles védjegyek mintegy ötvenéves fennállásuk alatt a fiatalság, valamint a ’60-as évek bizonyos ellenkultúrjának jelképévé váltak, ez az imázs ma is pozitív, s így a későbbi védjegy hasznára válhat (ítélet, 71. pont). A korábbi védjegy nagyon pozitív imázsa előnyös lenne az új bejelentés számára, különös tekintettel arra, hogy a későbbi védjegy érintett közönségére, a mozgáskorlátozottakra a korábbi beatles védjegyhez gondolatilag erősen kapcsolódó szabadság, fiatalság és mozgékonyság fogalma az átlagosnál nagyobb vonzerőt gyakorol. Továbbmenőleg, a későbbi védjegy által lefedett áruk, a rokkantkocsik vevőinek jelentős része abból a generációból kerül ki, amely emlékszik a ’60-as években újdonságként forgalmazott BEATLES-hanglemezekre, -videofelvételekre, -filmekre, s ez hatással lesz rájuk, amikor a későbbi védjeggyel ellátott áru vásárlása mellett döntenek (ítélet, 72. pont). Az imázstransfer ezért lehetővé tenné a bejelentő (felperes) számára, hogy saját védjegyét kevesebb kockázat és kevesebb költség mellett vezesse be a piacon, amikor ott új védjeggyel jelenik meg (ítélet, 73. pont). Az alapos ok vizsgálata A jelen eljárásban elegendő annak a megállapítása, hogy a bejelentő (felperes) a BPHH előtti eljárásban nem hivatkozott olyan alapos okra, amely a szóban forgó megjelölés használatát indokolná (ítélet, 76. pont). A Törvényszék előtti tárgyaláson hozzá intézett kérdésre a bejelentő (felperes) azt válaszolta, hogy a bejelentett megjelölést több mint tíz esztendeje használja, s ezt tekinti alapos oknak. Minthogy erre a körülményre a BPHH előtti eljárásban nem hivatkozott, sem ez a nyilatkozat, sem az erre vonatkozóan a Törvényszékhez benyújtott bizonyítékok nem vehetők figyelembe (ítélet, 77. pont). A bejelentő (felperes) a számára kedvezőtlen ítélet ellen fellebbezést nyújtott be.


92

Dr. Vida Sándor

Az EU Bíróságának végzése5 Az EU Bírósága 2013. május 14-én kelt végzésében az EUSZ6 256. cikke (1) bekezdésére hivatkozással – az előzmények rövid ismertetését követően – azt mondja, hogy az EU Törvényszékének ítélete ellen kizárólag jogkérdésben lehet az EU Bíróságához fellebbezni. A tényállás megállapítására, annak értékelésére az EU Törvényszékének kizárólagos hatásköre van, kivételt képez a tényállás olyan torzítása, amely az ügy irataiból megállapítható (végzés, 59. pont). Hasonló elbírálás alá esik a korábbi védjegy hírneve, ami ugyancsak a tényállás körébe tartozik (végzés, 61. pont). A Törvényszék által lefolytatott bizonyítás felülvizsgálatára (re-examination) az EU Bíróságának ugyancsak nincs hatásköre. Kivételt képez az az eset, ha a bizonyítás feltétele nem szabályszerűen történt (végzés, 63. pont). Minthogy a bejelentő (felperes) nem állítja, hogy valamely tárgy vagy bizonyíték értelmezése el lett volna ferdítve, a fellebbezés eljárásjogilag nem megalapozott (végzés, 64. pont). Fellebbezésének második részében a bejelentő (felperes) azt sérelmezi, hogy a Törvényszék az érintett közönség vonatkozásában átfedést állapított meg annak ellenére, hogy a két szembenálló védjegy árujegyzékei eltérőek. Álláspontja szerint az áruk közötti eltérés kizárja, hogy az érintett közönség vonatkozásában átfedés legyen megállapítható. A fellebbező ebből arra következtet, hogy a közönség a szóban forgó védjegyek között képtelen bármiféle kapcsolatot elképzelni. Ezért nézete szerint az sem állapítható meg, hogy a korábbi védjegy megkülönböztetőképessége sérülne, vagy hogy azt tisztességtelenül kihasználnák (végzés, 65. pont). A Bíróság rámutat arra, hogy a KVR 8. cikk (5) bekezdése kifejezetten olyan esetekről rendelkezik, amikor az áruk vagy szolgáltatások nem azonosak (ilyen értelemben a C-398/07 sz., a Waterford Wedwood c/a Assambled Investments-ügy 34. pontja7 – jelen végzés, 67. pont). Ezenfelül szükséges hangsúlyozni, hogy lehetnek olyan védjegyek, amelyek olyan nagy hírnévre tesznek szert, hogy túlnőnek azon a körön, amelyre e védjegy árui vagy szolgálta5 6

C-294/12 ügyszám. Az Európai Unióról szóló Lisszaboni Szerződés. Teljes szövegét lásd dr. Kecskés László: EU jog és jogharmonizáció, 4. kiadás. Budapest, 2011, p. 314. 7 A szöveg: [A KVR 8. cikk (1) bekezdés b) pontjának értelmezése]: „A különböző körülmények közötti összefüggés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy (az áruk) hasonlósága teljes hiányát a korábbi védjegy erős megkülönböztetőképessége teljes mértékben kiegyenlíti. A KVR 8. cikk (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásához, ha egy védjegy azonos egy másik védjeggyel, amely utóbbi különös megkülönböztetőképességgel rendelkezik, szükséges a vonatkozó áruk vagy szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága bizonyításának lefolytatása. Ezzel ellentétben a KVR 8. cikk (5) bekezdése kifejezetten olyan esetre utal, amikor a termékek vagy szolgáltatások nem hasonlóak. A KVR 8. cikk (1) bekezdésének b) pontja ellenben feltételezi, hogy a termékek vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak legyenek (lásd analógia útján a C-39/97 Canon-ügy 22. pont).”



93

tásai be vannak jegyezve. Ebben az esetben pedig azoknak az áruknak és szolgáltatásoknak a közönsége, amely megfelel a későbbi védjegy árujegyzékének, összefüggést képzelhet a szóban forgó védjegyek között még akkor is, ha a közönség eltér attól, amelyre tekintettel a korábbi védjegyet bejegyezték (vö. az Intel-ügyben hozott ítélet 51. és 52. pontja8 – jelen végzés, 68. pont). Helyesen mondta ezért a Törvényszék, hogy a korábbi védjegy lajstromba bejegyzett árui ellenére a közönség átfedi egymást. Hasonlóképpen helytállóan mondhatta a Törvényszék, hogy anélkül, hogy a KVR 8. cikke (5) bekezdésének rendelkezését sértenénk, nem teljesen elképzelhetetlen, hogy a közönség a szóban forgó védjegyet gondolatilag összekapcsolja, és hogy a korábbi védjegy értékének átszállása, transzferje következhet be, miért is valószínű, hogy a fellebbező a korábbi védjegy hírneve alapján tisztességtelen előnyre tehet szert (végzés, 69. pont). Észrevételek 1. Nem tartom meglepőnek, hogy a külföldi szakirodalom – az EU Bírósága végzésének közlésén9 felül – az ügyet nem tárgyalja. A napisajtó bizonyára foglalkozott az üggyel, az abban megjelent cikkek azonban egy jogászi hangvételű ismertetésnél különösebb érdeklődésre aligha tartanak számot. 2. Magam azért vállalkoztam ennek a jogi szempontból „lapos” ügynek az ismertetésére, mert családi és baráti emlékek alapján tudom, hogy nálunk a ’60-as évek fiataljai jelentős része szemében a Beatles-zene a nyugati életforma, a szabadság, a függetlenség szimbólumává vált, sőt, eleinte bizonyos politikai tartalmat is kapott. Ez persze nem ellenállást, csupán elhatárolódást jelentett az akkor fennálló társadalmi-politikai rendtől. Nem véletlen, hogy a ’60-as években csupán a budapesti Rákóczi úton, egy rádióalkatrészüzletben, Czeglédi úrnál lehetett Beatles-hanglemezt vásárolni. Az indiai gyártású Beatleshanglemezeket a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat csak 1970-ben kezdte árusítani (10 félét), a Beatles-lemezek magyarországi gyártása pedig csak 1981-ben indult meg (további 25 féle).10 Aki élt abban a korban, alighanem visszaemlékezik, hogy milyen lassan enyhült az Aczél György által fémjelzett kultúrpolitika. Egyébként nem megszokott, hogy egy, a maga idején népszerű zenekar és annak számai több mint fél évszázad múltán is élénken éljenek a köztudatban.11 3. Ami magát az eljárást illeti, meglepőnek tartom, hogy a holland bejelentő fáradságot és pénzt nem kímélve valamennyi fórumon át vívta reménytelen harcát. Ez persze jelzi, hogy 8 9 10 11

Dr. Vida Sándor: Az Európai Bíróság védjegyjogi gyakorlata, II. kötet. Miskolc, 2010, p. 103. Angolul: GRUR Int. 2013, p. 921. Molnár, Molnár: i. m. (4), p. 921. Ungvári Tamás: Új Beatles-biblia. Budapest, 2011; Benedek Szabolcs: Beatles-apokrif. Budapest, 2012 – mindkettő diszkográfiával.


94

Dr. Vida Sándor

milyen komoly értéket jelentett volna számára, ha 27 országban használhatja a beatles védjegyhez hasonló közösségi védjegyét. Nemcsak jogászi, de pénzügyi szempontból mégis nehezen érthető a holland cégnek ez a szívós pereskedése. Nem zárható ki, hogy ez indította az EU Törvényszékét arra, hogy a tárgyaláson feltegye neki azt a (nem releváns) kérdést, „hogy milyen alapos oka van, amiért a beatle védjegy bejegyzését igényli” (ítélet, 77. pont). A meglepő válasz az volt, hogy Hollandiában ő már tíz esztendeje zavartalanul használja ezt a védjegyet. (Erre a brit felszólaló, az Apple cég bizonyára azért nem figyelt fel, mert a hollandiai rokkantkocsi-forgalom a látókörén kívül esett.) 4. Bár az előzőekben azt mondtam, hogy jogalkalmazási szempontból lapos ügyről van szó, ezt a minősítésemet némileg helyesbítve el kell ismernem, hogy az EU Bírósága – és persze a Törvényszék is – az érintett közönség meghatározásán át néhány figyelemre méltó megállapítást tett (végzés, 69. pont), amelyek persze csak jó hírű védjegyek esetén hasznosíthatóak. 5. Az utolsó megjegyzés már túlmutat a beatles-ügyön: figyelemre méltó, hogy milyen gyakori az Intel előzetes döntésre hivatkozás, elsősorban a Törvényszék ítéletében (ezeket a tömörítés miatt nem jeleztem külön), de még az EU Bíróságának rövid végzése is utal rá. Ebből magam azt a következtetést vonom le, hogy a „jóhírűség” körében hozott jelentős számú előzetes döntés közül Luxemburgban az Intel-ügyben hozottat értékelik különösen nagyra.


Dr. Zsigó Pál

A védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítésének bírósági gyakorlata

1. Jogi háttér A szellemitulajdon-joggal kapcsolatos hazai jogszabályok a bitorlást elszenvedő fél összegszerű kárának megtérítésére jelenleg két vagyoni jellegű igényérvényesítési módot kínálnak. A felperes egyrészt keresetet indíthat az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerint, amely szubjektív jogkövetkezmény a felróhatóságon alapul. A polgári jogi kártérítési felelősség fő célja, hogy olyan helyzetet teremtsen, mintha a károkozó esemény be sem következett volna. Ennek négy alapvető feltétele van: a jogellenesség, a felróhatóság, a kár és az okozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység (mulasztás) között. A felelősség alóli mentesülésre akkor van mód, ha az, aki másnak jogellenesen kárt okozott, bizonyítja magatartása felróhatóságának hiányát, azaz, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A sérelmet szenvedett fél kártérítés esetén a „teljes kártérítés” alapelvéből következően a bitorlás következtében felmerült tényleges vesztesége, elmaradt haszna, a károkozás következtében felmerülő költségei és bármely egyéb elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár kompenzálására jogosult, feltéve, hogy a felelősség megállapításához szükséges minden feltétel teljesül. A kártérítés összegének ilyen módon való meghatározása azonban több problémát is felvet a felperes oldaláról. Ebben az esetben ugyanis a felperest terheli annak bizonyítása, hogy az alperes tevékenysége folytán milyen összegű kára keletkezett. A felperesnek ehhez sokszor olyan belső, bizalmas, akár üzleti titokkal kapcsolatos adatokra, információkra kell hivatkoznia és kell azokat a perben részletesen feltárnia, amelyek a bitorlással érintett termékre vonatkoznak. További problémát jelent, hogy az esetlegesen bitorló cselekményét az ugyanazon a piacon jelen lévő, nem bitorló versenytársak cselekményétől el kell határolni a forgalomkiesés szempontjából, ugyanis a kártérítés összegének pontos meghatározásakor csakis kizárólag a bitorló piaci jelenlétéből keletkező veszteség minősül figyelembe vehetőnek. A másik lehetőség a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése. Ezen objektív szankció esetében a jogsértés megállapításától és az ilyen gazdagodás meglététől eltekintve nem szükséges további tények (a jogsértő vétkességének) bizonyítása. Ezen jogintézmény részleteit a védjegytörvény nem határozza meg, így annak kialakítása a bírói gyakorlathoz kapcsolódik. Általános célja a jogsértő által a jogsértéssel összefüggésbe hozható gazdagodás (profit) el-


96

Dr. Zsigó Pál

vonása, aminek feltétele, hogy a bitorló magatartás megállapításra kerüljön, és a jogtalan használattal összefüggésben álljon a bitorló vagyonában kimutatható vagyoni előny. A szerzői jogi törvény magyarázata e jogintézmény kapcsán kiemeli, hogy a gazdagodás kifejezésének sajátos jelentéstartalma van, és nem a régi Ptk. 361–364. §-a szerinti, jogalap nélküli gazdagodás szabályai alkalmazandók rá. Ezt a kommentár a TRIPS-megállapodás1 III. rész 45. cikkének (2) bekezdéséből – amely a szellemitulajdon-jogok érvényesítésével foglalkozik – is levezethetőnek tekinti, rámutatva arra, hogy az egyezményben a jogsértő által elért „profit” elvonásáról van szó. Jelen cikkben a jogsértéssel elért gazdagodás számításának bírósági joggyakorlatát mutatjuk be védjegybitorlási jogeseteken keresztül. Ezen belül kitérünk a gazdagodás összegszerűségének meghatározása során figyelembe veendő szempontokra, illetve azon problémákra, amelyek tipikusan felmerülnek. 2. Vizsgálandó szempontok Az ilyen típusú pereknél az utóbbi években egyre inkább letisztult, hogy a felperes keresete összegszerűségének meghatározásánál mi is lehet a kiindulási alap. A védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény 27. § (2) bekezdés e) pontja alapján, amely szerint a védjegyjogosult a bitorlóval szemben az eset körülményeihez képest követelheti a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítését, láthatjuk, hogy kizárólag a védjegy jogellenes használatával elért gazdagodás visszatérítésére van lehetőség. E szabály pontos értelmezése azért fontos, mert korábban sok esetben fordult elő, hogy a felperes a gazdagodást az alperes jogsértő termékekkel elért teljes árbevételében határozta meg. Ez a gyakorlat azonban téves kiindulási alapnak minősült. A bíróság több döntésében is leszögezte, hogy a teljes árbevételnek csak egy részét képezheti az az előny, amelyet a védjegyek azonosító, tájékoztató és megkülönböztető funkciójának jogellenes kihasználásával érhet el az alperes. A követelt gazdagodásnak ugyanis nem képezhetik részét azok a költségek, amelyek például az alperes termékének gyártása és forgalmazása folytán merülnek fel, és az a bevétel (haszon) sem, amelyet a terméknek a védjegyhasználattól független hasznosságából eredő kelendősége eredményez. Éppen ezért a bírói gyakorlat a gazdagodás mértékét a védjegyhasználati díjjal párhuzamba állítva mondta ki, hogy a gazdagodás mértéke megegyezik azzal a védjegyhasználati díjjal, melyet az alperesnek védjegyhasználati szerződés alapján kellett volna fizetnie a felperes részére a védjegy használata után. Jól látható, hogy a bitorlás megállapítása esetén – amennyiben van erre irányuló kereseti követelés – a bíróságnak a gazdagodás számításakor jogszerű szerződéses helyzetet kell modelleznie, és azt kell meghatároznia, hogy az adott szektorban jellemző licenciaforgalmi 1

A TRIPS-megállapodást Magyarországon az 1998. évi IX. törvény hirdette ki.



97

viszonyoknak megfelelően az alperesnek mekkora licenciadíjat kellett volna fizetnie a felperes részére a védjegy használata után. Azaz a licenciadíjat a licencet adó és a licencbe vevő üzleti lehetőségeinek és képességeinek szemszögéből kell megállapítani. Mint azonban tudjuk, a felek még az ugyanazon piaci szektorban sem egységes, hanem eltérő számítási módszereket alkalmaznak a licenciadíj meghatározására. Érdekességképpen hivatkozunk itt Michael J. Mard2 amerikai szellemivagyon-értékelési tanácsadóra, aki mintegy 3000 licenciadíjjal kapcsolatos, kiterjedt kutatás alapján olyan adatbázist épített ki, melyből különböző típusú licenciadíjak rajzolódtak ki. Ezek közül is a leggyakrabban előfordulók: 1. licenciadíj-mentes használat (alkalmazása elsősorban hitelesség céljából vagy közszolgálati feladatok keretében merülhet fel, illetve egyéb, nem pénzzel ellentételezett szolgáltatások keretében); 2. egyszeri, fix összegű díj; 3. éves vagy havi összeg (ez lehet fix vagy értékesítéstől függően változó); 4. összegszerűen meghatározott díj és bizonyos értékesítési szint feletti százalékos díj kombinációja; 5. fix százalékban meghatározott díj az értékesítéstől függően; 6. fix százalékban meghatározott díj minimum- és maximumkorláttal; 7. fix százalékban meghatározott díj maximumértékben; 8. változó százalékos díj az értékesítéstől függően. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a licenciaszerződést kötő felek a licenciadíjat leginkább az értékesítés százalékában határozzák meg, míg a százalék mértékét az adott piacon előforduló hasonló tranzakciók alapján állapítják meg. A bírói gyakorlat a hipotetikus licenciadíjnak tekintett gazdagodás meghatározásakor annak mértékét jellemzően az árujelzővel ellátott áru forgalmához igazítja, és általában a védjeggyel ellátott termék, szolgáltatás utáni nettó árbevétel (díjalap) meghatározott százalékával (díjkulcs) adja meg. A nettó árbevétel meghatározása szükség esetén könyvszakértői kérdés lehet, de amennyiben nincs szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítvány, és a szükséges dokumentumok rendelkezésre állnak, annak mértékét a bíróság az iratok alapján állapítja meg. A díjkulcs mértékének pedig az adott területen, adott időszakban jellemző licenciaforgalmi viszonyokhoz kell igazodnia. Mindezek számításakor figyelembe kell venni ugyanakkor minden olyan körülményt, melyet a felek a licenciadíj meghatározásakor feltehetően figyelembe vettek volna. Fontos hangsúlyozni, hogy mindkét paraméter bizonyítása a felperes feladata. A díjkulcs mértéke a gyakorlat szerint különösen a vizsgált védjegyre vonatkozó más licenciaszerződéssel igazolható, és a tényállás valamennyi – esetleges díjkulcsnövelő, illetve -csökkentő – elemének együttes vizsgálatával határozható meg. 2

Michael J. Mard: Financial Factors: Intellectual Property Valuation Challenges. The Licensing Journal, 2001. május.


98

Dr. Zsigó Pál

Díjkulcsnövelő és -csökkentő tényezőként kell értékelni minden olyan szempontot, amely a licenciadíj mértékét a piaci körülmények között nyilvánvalóan befolyásolta volna. Ezen szempontok bizonyítása a polgári perrendtartás általános elvéből következően azt terheli, akinek érdekében áll, hogy azt a bíróság mint való tényt fogadja el az eljárás során. A szempontok tételes, kimerítő felsorolása nem lehetséges, de az kimondható, hogy a leggyakrabban előforduló díjnövelő, díjcsökkentő tényezők általában piackutatási, reklámkiadási adatokkal támaszthatóak alá, mert ezekből állapítható meg legkönnyebben az adott védjegy ismertsége. Fontos annak bizonyítása is, hogy a megjelölés használatára mekkora földrajzi területen került sor (csak regionálisan ismert vagy országosan használt a megjelölés), illetve mindezeket az adott piac egyéb jellemzőinek figyelembevételével kell értékelni (a piac növekedési üteme lassú vagy dinamikus, telített-e vagy kevés a versenytárs, az árak csökkenő vagy növekvő tendenciát mutatnak). A fentiek alapján az látható, hogy a védjegyhasználati díj mértéke a védjegy értékétől, piaci ismeretségétől, használatának módjától és terjedelmétől függően igen széles tartományban mozoghat: az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a csekély értékű védjegyek esetében az értékesített termék nettó árbevételének tizedszázalékában határozható meg, míg különösen értékes, közismert, monopóliumot megtestesítő védjegyek esetében annak mértéke akár a 10-12%-ot is elérheti. Glenn DeSouza amerikai közgazdász cikkében3 a licenciadíj százalékát befolyásoló tényezőket vizsgálta, és azokat az alábbiak szerint csoportosította: 1. a védjegy megalkotásának költségei; 2. a védjegy élettartama; 3. a védjegy ismertsége és a használatával elérhető jövedelem; 4. egy bizonyos megtérülési ráta, ami a védjegy kifejlesztésében fennálló kockázatot tükrözi; 5. hasonló iparágakban alkalmazott védjegyekért kért licenciadíj; 6. hasonló profitpotenciállal bíró védjegy licenciadíja; 7. a védjegy használatával elért profitráta-növekedés; 8. a védjegy megalkotása a licencadó egyedüli vagy a licencbérlővel való közös munkájának az eredménye.

3

Glenn DeSouza: Royalty methods for intellectual property: http://www.freepatentsonline.com/article/ Business-Economics/19545602.html.



99

3. Európai kitekintés4 Az Európai Unió tagállamai, így például az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország joggyakorlata is a restitutio in integrum elvén alapul, azaz elsődleges cél, hogy a felperest olyan helyzetbe hozzák, mintha a bitorlás meg sem történt volna. A gazdagodás mértékének kiindulási alapja ezen tagállamokban is egyrészt az alperes oldalán keletkező nettó árbevétel, illetőleg a licenciaanalógia alkalmazása. Fontos azonban arra kitérni, hogy ezekben az országokban a kártérítés és a bitorlással elért gazdagodás visszatérítésének dogmatikai fogalmai a több évtizedes gyakorlat folytán eltérő módon érvényesülnek a hazai joggyakorlathoz képest, így azok nem teljes mértékben harmonizálnak egymással. Az európai kitekintés ebből kifolyólag nem teljes mértékben azonos a hazai gyakorlatban érvényesülő megoldásokkal, de egyfajta támpontot adhat az olvasónak, hogy az ezen országokban kialakult gyakorlatot megismerhesse, és azokat a hazai példákkal összehasonlíthassa. Az Egyesült Királyságban a felperes bitorlás esetén kártérítést vagy a bitorlással elért profit visszatérítését kérheti az alperestől. A kártérítés magában foglalja egyrészt azon károk megtérítését, amelyek előreláthatóak voltak, továbbá azokat, amelyek a bitorlás következményeképpen jelentkeztek, feltéve, hogy ezen károk megtérítése nem ütközik társadalmi vagy szociális érdekbe. Itt láthatjuk, hogy a jogalkotó tulajdonképpen a fogyasztói érdek esetleges sérülésétől teszi függővé a bitorlással összefüggésben felmerült kár megtérítését, amikor azt a társadalmi-szociális érdek tükrében vizsgálja. Abban az esetben, ha a felperes maga is gyártotta vagy forgalmazta az érintett terméket, háromféle kár megtérítése iránt léphet fel: – igényelheti azon kieső profitját, amelyet akkor realizálhatott volna, ha az alperesi értékesítést ő valósította volna meg; – kérheti a felperes által realizált, jogsértés miatti profitcsökkenés megtérítését (pl: bitorlás miatti árcsökkenés, elmaradt értékesítések); – fiktív licenciadíj iránti igényt érvényesíthet azon értékesítések után, amelyekre nem lett volna képes (fontos, hogy ez esetben a gyártási-értékesítési arányt az eset körülményeinek figyelembevételével a bíróság határozza meg). Németországban a felperes bitorlás esetén kárának megtérítésére vagylagosan háromféle számítási módszer közül választhat. Egyrészt kérhet kártérítést és az elmaradt profitjának a megtérítését. Az utóbbi esetében – amely csak akkor érvényesíthető, ha a felperes is hasznosítja a bitorlással érintett terméket – a tényleges profitkiesés és a bitorlás közötti ok-okozati összefüggés bizonyítása a felperes terhére esik, azaz a fentebb már említett érzékeny adatok, információk feltárását vonja maga után, aminek folytán a ritkábban választott igényérvényesítési számítási módok közé tartozik. 4

Jelen részhez a szerző felhasználta dr. Kereszty Marcell szabadalmi ügyvivő (Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó Szabadalmi és Védjegy Iroda) 2013. május 31. napján, a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület által szervezett konferencián elhangzott előadását.


100

Dr. Zsigó Pál

A második számítási módszer a bitorlással elért alperesi profit visszatérítése. Fontos, hogy minden esetben csak a profit azon része téríthető vissza, amely közvetlenül kapcsolódik a bitorláshoz. Ezen számítási módszer az alperes nettó árbevételét veszi alapul, melyből a bitorló termékhez kétséget kizáróan közvetlenül kapcsolódó költségek (pl: anyag-, bér-, energia-, szállítási, tárolási költségek) és kétséget kizáróan a bitorló termék értékesítése kapcsán felmerülő közvetett költségek (pl: helyiség, berendezések bérlete, pénzügyi finanszírozás költsége) vonhatók le. Hangsúlyozandó, hogy ezen közvetlen és közvetett költségek bizonyítása az alperest terheli. A visszatérítendő profit összegét ezt meghaladóan csökkenthetik továbbá a piacon jelen lévő helyettesítő, megkerülő termékek, valamint az, hogy az adott oltalom a teljes termékre vagy csak annak egy meghatározott részére terjed ki, illetőleg a termékben megvalósuló technológiai, műszaki jellemzők, minőségi elvárások. A harmadik számítási módszer a licenciadíj megfizetése. Ennek meghatározása a piacon szokásosan alkalmazott díjkulcsok figyelembevételével történik (átlagosan 5-10% körüli értékben határozzák meg). Franciaországban a joggyakorlat annyiban eltér a német gyakorlattól, hogy itt a felperes helyzete határozza meg azt, hogy milyen számítási módszer alapján kérheti a kártérítés összegének meghatározását. Amennyiben ugyanis a felperes maga is gyártja, illetve forgalmazza a bitorlással érintett terméket, úgy elmaradt árrés megtérítését követelheti. Ezzel szemben ha az adott terméket nem gyártja, vagy csak licencia útján hasznosítja, megfelelő licenciadíjra lesz jogosult. Mindkét számítási módszer alapjául az ún. teljes bitorlási értékesítés szolgál, amely magában foglalja a bitorló termék és az ahhoz gazdaságilag kapcsolódó termékek értékesítését. Az elmaradt árrés kiszámítását az határozza meg, hogy a felperes milyen arányban lett volna képes a teljes bitorlási értékesítés megvalósítására. Az ezen arányt meghaladó rész tekintetében viszont csak elmaradt licenciadíjra lesz jogosult, aminek meghatározása vagy az azonos piaci területen alkalmazott licenciadíjkulcsok alapján, vagy ennek hiányában a bíróság által, az eset összes körülményének a mérlegelésével történik. 4. A gazdagodás mértékének számításával kapcsolatos jogesetek A magyar jogi szabályozás is – mint ahogy már említésre került – az alperes oldalán jelentkező nettó bevételre, illetve a licenciaanalógia alkalmazására épül. A következő néhány jogesetben a gazdagodás mértékének meghatározása során figyelembe vehető szempontokra térünk ki. 4.1. A tényállás szerint az alperesi gazdasági társaság egy kis településen olyan szórakozóhelyet üzemeltetett, amelynek elnevezésében a felperes – egy jó hírű konyakgyártó cég – nevét és logóját használta annak engedélye nélkül.



101

A felperes keresetében egyéb jogkövetkezmények alkalmazása mellett elsődlegesen a jogsértéssel elért gazdagodás, másodlagosan kártérítés címén 2 173 137 forint vagyoni és jó hírnevének megsértése miatt 5 000 000 forint nem vagyoni kár megtérítésére kérte kötelezni az alperest. A felperes az alperes által elért gazdagodás mértékét akként határozta meg, hogy az alperesnek mennyi licenciadíjat kellett volna fizetnie, ha jogszerűen, használati engedély birtokában járt volna el. A használati díj alapjának az alperes által csatolt mérlegkimutatásokat tekintette, és annak mértékét az általános üzleti gyakorlatra figyelemmel (ami szokásosan az árbevétel 5-10%-a) az alperes nettó árbevételének 15%-ában határozta meg. A felperes a nem vagyoni kártérítés összegszerűsége körében az érintett védjegyek jóhírűségére, közismertségére és a védjegyekkel összeegyeztethetetlen alperesi szolgáltatásokra (erotikus szolgáltatások) hivatkozott. Az alperes a felperes által alkalmazott számítási módszert vitatta. Szerinte ugyanis a gazdagodás mértékét az elért tiszta eredményből lehet levezetni, és mivel a mérlegadatok jelentős veszteséget mutatnak, ezért a kereset – tényleges haszon hiányában – megalapozatlan. A nem vagyoni kártérítés körében megjegyezte, hogy a felperes termékeinek reklámozása és szponzorációs tevékenysége során maga is alkalmazott erotikával kapcsolatos utalást, így vitatta, hogy a védjegyek jó hírneve bármiféle sérelmet szenvedett volna. A bíróság részítéletben állapította meg a bitorlás tényét, így ítéletében már csak arról kellett döntenie, hogy az alperes gazdagodott-e, és ha igen, az a megállapított jogsértéssel okokozati összefüggésben állt-e. Ennek megfelelően elsőként az alperesi gazdasági társaság veszteséges működésének a gazdagodás mértékére való lehetséges hatását vizsgálta. E körben arra jutott, hogy az tiszta, adózás utáni eredmény, amelyből levonásra került valamennyi alperesi kiadás, ráfordítási költség, és amely a perbeli négyéves időszakot vizsgálva valóban veszteséget mutat, nem adhat jogalapot arra, hogy az alperes a licenciadíj meg nem fizetéséből nála keletkező hasznot ne térítse meg a felperes részére. Ezen meg nem fizetett licenciadíj ugyanis egy olyan vagyoni előny, amely az alperesnél kétségkívül jelentkezett, függetlenül attól, hogy az alperesi vállalkozás milyen gazdasági eredményeket mutat. Az eljárásban – erre irányuló indítvány hiányában – szakértő kirendelésére nem került sor, mivel azonban a szükséges üzleti adatok rendelkezésre álltak, a bíróság határozta meg érdemben a licenciadíj mértékét. A díjkulcs meghatározásánál figyelembe vette, hogy az alperes magatartásával két védjegyet is bitorolt, így annak mértékét a felperes által megjelölt, alperesi nettó árbevétel 15%ában tartotta elfogadhatónak. A nem vagyoni kár kompenzációjának jogalapját is megalapozottnak találta, összegszerűségét azonban nagymértékben csökkentette tekintettel arra, hogy az alperesi tevékenység egy kis földrajzi területre korlátozódott, és ennek folytán a védjegyek jó hírnevének csorbítására alkalmas jogsértés csak szűk területen valósult meg, és viszonylag kis hátrányt okozott. Ezek alapján a nem vagyoni kártérítést 500 000 Ft-ban találta megalapozottnak.


102

Dr. Zsigó Pál

4.2. Egy másik jogesetben éppen az alperesi haszon hiánya, a gazdagodás ki nem mutathatósága miatt került sor a felperes ilyen irányú keresetének elutasítására. Ebben a jogesetben a felperes azért indított védjegybitorlás megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránti pert egy országos napilapot forgalmazó alperes ellen, mert az utóbbi a felperes védjegyével azonos címen adta ki és reklámozta napilapjának egyik mellékletét. Jelen esetben a másodfokú bíróság által is helybenhagyott elsőfokú ítéletében a bíróság a bitorlás megállapítása és elégtételadásra kötelezés iránti kereset részbeni megítélésén túl a felperes 5 000 000 Ft gazdagodás visszatérítése és 3 000 000 Ft kártérítés megfizetése iránti keresetét elutasította arra történő hivatkozással, hogy az eljárás során nem nyert bizonyítást, hogy az alperes gazdagodott volna. Kiemelte, hogy az alperesi napilap forgalmi adatainak alakulása és a perbeli bitorlással érintett melléklet megjelenése közötti összefüggés nem volt megállapítható, így nem igazolódott az sem, hogy az értékesített példányszámot növelte volna a vitatott melléklet, ami nem mellesleg nem önálló újság volt, hanem annak egy része, önálló ár nélkül. Ezzel ellentétben az alperes igazolni tudta, hogy vesztesége merült fel a kifogásolt magatartás kapcsán, így elvonás alapjaként kimutatható gazdasági eredmény, nyereség nem volt feltárható. Erre tekintettel a másodfokú bíróság, mivel az alperesi jogsértéssel összefüggésben álló gazdagodás, profit az alperes oldalán nem volt megállapítható, helybenhagyta az elsőfokú döntést. 4.3. Ebben a jogesetben a bíróság részítéletében megállapította, hogy az alperes – aki fagylaltozókat üzemeltetett országszerte – azzal, hogy a felperes védjegyét különböző bevásárlóközpontokban engedély nélkül használta, védjegybitorlást követett el, és kötelezte a cselekmény abbahagyására, illetve eltiltotta a további jogsértéstől. Ezen túlmenően kötelezte az alperest, hogy szolgáltasson adatot a felperes részére két vidéki bevásárlóközpontban található éttermi egysége tekintetében a perbeli időszakban keletkezett bruttó árbevételéről. Az alperes adatszolgáltatása alapján a felperes a részítéletben el nem bírált, gazdagodásra vonatkozó elsődleges kereseti kérelmében 7 292 007 forint gazdagodást és annak kamatát, másodlagos keresetében ugyanezen összegnek és kamatának vagyoni kártérítés (elmaradt hasznon) címén való megítélését kérte. A felperes követelését az alperes által rendelkezésre bocsátott, a védjegybitorlással érintett időszakokra vonatkozó árbevételi adatok alapján számította ki, ennek alapjául az alperes nettó árbevétele szolgált. E körben hivatkozott arra az igazságügyi szakértői gyakorlatra is, amely szerzői jogi jogsértések esetén a kiskereskedelmi árat (vagyis az árbevételt) veszi alapul a jogdíj mértékének utólagos megállapítása során. A gazdagodásként visszatérítendő használati díj mértékét a nettó árbevétel 7,5%-ában határozta meg az általános üzleti gyakorlattal összhangban (az átlagos mértéket 5-10%-ban jelölte meg). Itt utalt arra is, az, hogy az alperes teljes éttermi egysége elnevezéseként hasz-



103

nálta a felperes széles körben ismert védjegyét, minden kétséget kizáróan forgalomnövelő hatással bírt. Az alperes a kereset elutasítását kérve arra hivatkozott, hogy üzleteiben a fagylaltkockákon kívül egyéb termékeket is forgalmazott, tevékenységének csak kisebb részét érintette a perbeli védjegy áruival rokon fagylaltok forgalmazása, ezért tartotta indokoltnak meghatározni a teljes árbevételen belül a fagylalttermékre eső árbevételt is. Az alperes teljesítőképességére hivatkozva az egész megadott forgalom után a peres felek között fennálló franchiseszerződésben megállapított 2%-os megtérítési igényt tartotta elfogadhatónak. A bíróság ítéletében egyetértett a felperesnek a gazdagodás számításával kapcsolatos érvelésével, azt mint az alperes nettó bevételéből kiinduló, árbevétel-arányos számítást a bírói gyakorlattal összhangban állónak találta. Kiemelte, hogy a felperes az eljárás során csatolt közjegyzői tanúsítványokkal, fényképfelvételekkel bizonyítani tudta, hogy a használat olyan terjedelmű volt, amely kihatással van a teljes üzleti forgalomra. Elfogadhatónak találta azon felperesi érvelést, hogy aki egy ismert védjegy alapján látogat meg egy az üzletet, a védjeggyel jelzett termékeken kívül más árukat is fogyaszthat, a védjegynek tehát egy általános forgalomnövelő hatás tulajdonítható. Ezért a bíróság indokoltnak látta a gazdagodást az alperes teljes nettó árbevétele alapján számítani. Amennyiben ugyanis az alperesi üzletek teljes árbevételéből indult volna ki, azt is figyelembe kellett volna vennie, hogy a bevétel egy része nemcsak a védjegy árujegyzékébe tartozó vagy ahhoz hasonló áruk értékesítéséből folyt volna be, de attól lényegesen különböző szolgáltatások eredményeként is. A felperes által csatolt közjegyzői tanúsítványokon szereplő fényképek a használat terjedelmén túl bizonyították azt is, hogy az alperes a perbeli védjegyen kívül más védjegyet is feltüntetett üzletében, melyeknek önmagukban, a perbeli védjegytől függetlenül ugyancsak forgalomnövelő hatás volt tulajdonítható. E tények és a közölt adatok alapján vonta le azt a következtetést, hogy legfeljebb a teljes árbevétel kevesebb mint felét tehette ki a perbeli védjegy árujegyzékébe tartozó áruk forgalmazása. Azaz kimondta, hogy a teljes árbevételnek csak egy részével áll okozati összefüggésben a védjegybitorlás, amit a számításban díjkulcscsökkentő tényezőként vett figyelembe. A bíróság a díjkulcs meghatározásakor a piaci szereplők közötti védjegyhasználati díj átlagos mértékére jellemző 5-10%-os nettóárbevétel-tartomány középértékéből, azaz 7,5%ból mint átlagos díjkulcsból indult ki, és ehhez képest vizsgálta a díjnövelő, illetve -csökkentő tényezőket. Kimondta, hogy a felperes által kért 7,5%-os díjkulcs abban az esetben lett volna alkalmazható, ha az alperes árbevétele csak a perbeli védjeggyel jelzett áruk forgalmazásából származott volna. Azonban az ennél lényegesen szélesebb alperesi árukínálatot díjkulcscsökkentő tényezőként vette figyelembe, így az alperesi nettó árbevétel 3%-át tartotta elfogadhatónak a gazdagodás mértékeként. Utalt rá, hogy ezen számítás összhangban állt a licenciaforgalmi viszonyokat reprezentáló franchiseszerződés 2%-os díjkulcsával is, mivel


104

Dr. Zsigó Pál

az ehhez képest 1%-kal magasabb díjkulcs fejezte ki a védjegy általános forgalomnövelő hatását. A díjkulcsnövelő szempontok vizsgálatánál megjegyezte, hogy az eljárás során nem merült fel a perbeli védjegynek olyan ismertsége és ebből fakadó olyan különlegesen erős megkülönböztetőképessége vagy az átlagosnál pozitívabb megítélése, amit díjkulcsnövelő tényezőként lehetett volna figyelembe venni. 4.4. A bíróság ezen ügyben is részítéletben állapította meg, hogy az alperesi gazdasági társaság azzal, hogy a felperesi gazdasági társaság Nizzai Megállapodás szerinti 5. áruosztályba tartozó növényvédő szerekre kiterjedő védjegyével azonos elnevezésű permetezőszert gyártott, forgalmazott és reklámozott, bitorolta a felperes védjegyét. A felperes a gazdagodás megtérítése címén az alperesi nettó árbevétel 3%-át kitevő 22 194 630 Ft megfizetésére terjesztett elő keresetet. Az alkalmazott díjkulcs alátámasztására csatolta az ugyanezen termék hasznosítására vonatkozó, másik piaci szereplővel kötött szerződését, amelyben a felek az értékesített termék nettó árbevételének 4%-át kötötték ki díjként. Ezen túlmenően csatolt egy másik, perben nem álló személyek közötti, ún. ipari vizek kezelésére alkalmas, a Nizzai Megállapodás szerinti 1. osztályba tartozó vegyszerre kötött hasznosítási szerződést, amelyben a termék éves árbevétele után 2%, míg a vegyszer elnevezésének használata miatt további 3% díjban, azaz 5% licenciadíjban állapodtak meg a felek. Ezen szerződéssel a felperes arra kívánt rámutatni, hogy a növényvédő szerek védjegyjogi szempontból az előbbihez képest különleges elbírálás alá esnek. Ezek forgalmazása ugyanis forgalombahozatali engedélyhez kötött, részletes kísérleti eredmények benyújtását és ennek következtében komoly anyagi ráfordítást igényelnek. Ennélfogva az 5. áruosztályba tartozó növényvédő szerre kiterjedő védjegy használatára vonatkozó licenciadíj mértékének álláspontja szerint magasabbnak kell lennie, mint az 1. áruosztályba tartozó vegyszer esetén fizetendőnek. A felperes díjkulcsnövelő tényezőként jelölte meg, hogy az alperes a védjegyet a tárgyi időszakban kizárólagos joggal használhatta, azaz monopóliuma volt. Rámutatott, hogy éppen az alperes bitorló magatartása miatt volt akadályozva abban, hogy saját védjegyével ellátott termékével a piacra lépjen, mert már a szükséges forgalombahozatali engedélyt sem tudta megszerezni a terméknév jogellenes foglaltsága miatt. Ugyancsak díjkulcsnövelő tényezőként hivatkozott arra, hogy a felperesi megjelöléssel ellátott termék alperes által termelt mennyisége a tényleges adatokat figyelembe véve évről-évre növekvő tendenciát mutatott. Az alperes védekezésében elsődlegesen arra hivatkozott, hogy téves volt a felperes kiindulási alapja a gazdagodás összegének meghatározásakor. Álláspontja szerint ugyanis a nettó árbevételnek csak a költségeivel csökkentett értékét lehetett volna figyelembe venni. Eltúlzottnak értékelte a felperes által meghatározott díjkulcs mértékét is. A felperes által csatolt perbeli termékre vonatkozó szerződéssel kapcsolatban rámutatott, hogy abban a felperes nemcsak a védjegy kizárólagos használatára ad engedélyt, hanem átadja a perbeli



105

permetezőszer receptúráját, a know-how-t, valamint a szer gyártási és forgalmazási engedélyét is, amelynek alapján az engedményes jogosult a permetezőszer kizárólagos gyártására és forgalmazására. Álláspontja szerint a megállapodásban kikötött licenciadíjnak csupán töredékét képezi a védjegyhasználat díja. Az alperes maga is csatolt védjegyhasználati szerződést, amely egy közismert növényvédő szer szóvédjegyének használatára vonatkozott, és amelyben a licenciadíj mértékét maximum 1,25%-ban határozták meg. A bíróság döntésében ismét kiemelte, hogy a gazdagodás mértéke a védjegy tényleges használatának mértékéhez igazodik, így téves azon alperesi értelmezés, mely szerint a tényleges haszon lehetne a gazdagodás díjalapja. Utalt rá, hogy dogmatikailag az ezzel ellentétes megoldás azt eredményezné, hogy veszteség esetén egyáltalán nem járna licenciadíj – a perben gazdagodás –, ami nyilvánvalóan ellenmondásba kerül azzal a ténnyel, hogy a védjegyet mégis használták. Megjegyezte, hogy a licenciaszerződési gyakorlatban is a védjeggyel ellátott termékkel elért nettó árbevételhez szokás igazítani a védjegyhasználati díjat, amit kellően megerősített a perben feltárt három független licenciaszerződés vonatkozó rendelkezése is. A bíróság a jogalapot követően elfogadható mértékűnek tartotta az alperes nettó bevéte lének 3%-át kitevő gazdagodás mértékét is. Egyetértett azon alperesi érvekkel, hogy a növényvédő szerek piacán a termékek neve kisebb súllyal bírhat, mert a felhasználók meghatározó, döntő része megfelelő szakembergárdával és szakismerettel rendelkező gazdálkodó, nem pedig átlagos fogyasztó. Éppen ezért a per tárgyának sajátosságából fakadóan nem merülhetett fel a jelen perben olyan mértékű díjkulcsigény, mint ami az egyéb perekben előfordul. A bíróság a 3%-os díjkulcsigényt a felek által az adott szektorra jellemző licenciaforgalmi viszonyok igazolására csatolt szerződésekkel összhangban állónak ítélte meg. Döntésénél figyelembe vette, hogy az alperes által csatolt 1, illetve 1,25%-os díjkulcsot tartalmazó szerződések olyan termékekhez kapcsolódtak, amelyeket csak az iparban alkalmaznak, ellentétben a perbeli, kiskereskedelmi forgalomban is elérhető permetezőszerrel. A bíróság a felperesnek a díjkulcsnövelő tényezők körében fogadta el azt az érvelését, hogy a permetezőszer adott név alatti forgalmazása azzal, hogy szakhatósági engedélyhez kötött, nemcsak jogellenes használatot, de egyúttal jogellenes akadályát is jelentette a felperes számára a védjegy használatának. Ezen túlmenően szintén díjkulcsnövelő tényezőként vette figyelembe, hogy a perben vizsgált tízéves időszak alatt jelentősen növekedett a perbeli permetezőszer forgalma. Az ügyben eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az alperest terhelő összeget 7 398 210 Ft-ra szállította le. A Fővárosi Ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság licenciaanalógia körében tett megállapításaival, viszont tévesnek ítélte meg az eljárás során csatolt hasonló licenciaszerződésekből levont következtetéseket.


106

Dr. Zsigó Pál

Kiemelte, hogy bár a felperes által csatolt szerződés a perbeli termékre vonatkozott, azonban az a védjegy használatán kívül a know-how-ra, a receptúrára, a kizárólagos forgalomba hozatali és felhasználási engedélyre is kiterjedt, így az abban kikötött 4%-os díjkulcsot nem lehetett a perbeli védjegy használata utáni ellenértéknek tekinteni. Emellett figyelembe vette, hogy a további szerződésekben a díjkulcs 1% közelében mozgott, illetve egy év elteltével 3%-ról 1%-ra csökkent. Mivel a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak a díjkulcs körében tett rendelkezése nem állt összhangban ezen utóbbi piaci adatokkal, ezért annak mértékét 1%-ban látta alkalmazhatónak. 5. Összegzés A fentiek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a gazdagodás összegszerűségének meghatározása nemcsak a magyar, de más jogrendszerekben is problémát okoz. Ennek elsősorban az az oka, hogy egy állandóan változó értékről beszélhetünk, amely mindig az adott piaci szektor és az ott végbemenő folyamatok aktuális állapotát igyekszik tükrözni. Amellett, hogy a bíróság összegszerűség körében hozott döntésének illeszkednie kell a piaci szegmensben uralkodó viszonyokhoz, a felek bizonyítási indítványai, illetve azok sikeressége nagymértékben befolyásolja a végső összegszerűséget. A kialakult gyakorlat ezen összegszerűséget befolyásoló tényezők, szempontok területén próbál iránymutatást adni a feleknek.


Dr. Legeza Dénes*

Egy paragrafus margójára – adalékok a munkaviszonyban létrehozott művek szabályozásához A szellemi alkotófolyamat révén létrejövő egyéni, eredeti jelleggel bíró irodalmi, művészeti, tudományos művek létrehozásuk pillanatától kezdve a szerzői jog védelme alatt állnak. E művek értéke egyrészről megközelíthető a műalkotás értéke felől, amely tulajdonjog tárgya lehet, és ettől kezdve természete azonos bármely más ingó dologéval, másrészről megközelíthető a műhöz tartozó forgalomképtelen, személyhez fűződő és forgalomképes, vagyoni jogok értékeként. Ez utóbbi vagyoni jogok, mint szellemi tulajdon, a hatályos magyar szerzői jogban csak bizonyos esetekben ruházhatók át, mint amilyen a munkaviszonyban született művek esete. A tanulmányban e speciális körülmények között létrehozott művek szabályozásának kialakulásához, valamint a hatályos rendelkezésekhez fűzünk néhány gondolatot.

Bevezetés – a szerzőt megillető jogok összessége A szerző egyik legszemélyesebb joga eldönteni, hogy művét nyilvánosságra kívánja-e hozni;1 e döntését visszavonni csak meghatározott esetben és következményekkel lehetséges [Szjt.2 11. §, 53. § (1)]. A nyilvánosságra hozataltól függ egyes felhasználási módok közös jogkezelésben történő engedélyezése, valamint a szabad felhasználási esetkörök igénybe vétele is, mint ahogy erre utal „a már nyilvánosságra hozott” fordulat az Szjt. több rendelkezésében. A hazai szabályozás a kodifikált szerzői jog történetének első felében (1884–1969) a dualista felfogást követte, amely a szerző személyhez fűződő jogainak fenntartása mellett a vagyoni jogok korlátlan átruházhatóságát jelentette. Az rSzjt.3 szakított ezzel a megközelítéssel, és a monista, azaz a személyhez fűződő és vagyoni jogok „egységszintű” megközelítését tette magáévá.

* A szerző a Szerzői Jogi Szakértő Testület titkára, az SZTE ÁJTK Doktori Iskolájának hallgatója. Az írás a

szerző saját szakmai véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik meg az SZTNH álláspontjával. Benárd Aurél, Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, p. 32. 2 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.). 3 A szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (rSzjt.). 1


108

Dr. Legeza Dénes

A hatályos Szjt. – megtartva az rSzjt. monista megközelítését4 – e kérdéskört a mai gazdasági viszonyoknak és elvárásoknak megfelelően kezeli. A törvény meghatározott esetekben megengedi a vagyoni jogok élők közötti átszállását (együttesen létrehozott mű, munkaviszonyban létrehozott mű), bizonyos esetekben átruházását is (szoftver, adatbázis, reklámozás céljára megrendelt mű, megfilmesítési szerződés). Ezekben az esetekben a jogátruházás következtében az új tulajdonos az adott művet nemcsak felhasználni jogosult, hanem a felhasználás engedélyezésének kizárólagos jogát is megszerzi.5 Az Szjt. diszpozitív rendelkezései folytán a szerző és jogutódja eltérően is rendelkezhet az átadott, illetve átruházott mű felhasználásáról. Az Szjt. taxatíve felsorolja azokat a felhasználási módokat (vagyoni jogok), amelyekről a szerző nem mondhat le, illetve amelyeket nem ruházhat át. Ezek gyakorlatilag a kötelező közös jogkezelésbe tartozó díjak és díjigények. A többi vagyoni jog tekintetében a felek időben és területileg eltérhetnek az Szjt.-ben írt rendelkezésektől. Az előírt és az önkéntes közös jogkezelésből történő kilépés6 joga, valamint az átdolgozás joga (Szjt. 29. §) olyan kényes kérdések, amelyeket a feleknek mindenképpen érdemes szerződéses úton rendezni. A kilépés, vagy más szóval tiltakozás, ugyanis vagyoni jogonként, de csak a teljes életmű egészére vonatkozhat. Az átdolgozás joga egyértelműen vagyoni jog, de annak személyhez fűződő jellege miatt a szerzőnek fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy egy irodalmi mű vagy egy zeneszöveg idegen nyelvre történő lefordítását jóváhagyja, ellenőrizhesse, hiszen annak minősége, „magyarítása” sérelmes lehet a szerző becsületére vagy hírnevére (Szjt. 13. §). A szellemi tevékenység egyik megjelenési formája, amikor a munkavállalónak munkahelyi feladatai körébe tartozik szerzői művek létrehozása. Egyetemi, akadémiai kutatóintézetek, könyv-, hangfelvétel- és filmkiadók, építészeti tervezőirodák, szoftverfejlesztők, rádiók és televíziók százai alkalmaznak olyan szakembereket, akik munkájuk során nemcsak szellemi tevékenységet végeznek, hanem alkotó módon hoznak létre egyéni, eredeti jellegű, tehát szerzői jogi védelmet élvező alkotást. A későbbiekben bemutatjuk, hogy a munkaviszony során a személyhez fűződő és vagyoni jogok feletti rendelkezés, azaz a jogosítványok terjedelmének pontos elhatárolása nehézségekbe ütközhet, ezért idővel elengedhetetlenné vált a munkajog és a szerzői jog, ezen belül a munkavállaló és munkáltató viszonyának törvényi szintú szabályozása.

4

A monista felfogásról bővebben: Petkó Mihály: A monista felfogás érvényesülése a szerzői jogi törvényben. Debreceni Jogi Műhely, II. évf. 1. sz., 2005; http://www.debrecenijogimuhely.hu. 5 Faludi Gábor: Szerzői jog, iparjogvédelem és a Ptk. koncepciója, II. rész. Polgári jogi kodifikáció, V. évf. 3. sz. 6 Erről műtípusonként részletesen lásd: Legeza Dénes: „Segítsük az árvákat” – útmutató az árva művek egyes felhasználásaihoz. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 7. (117.) évf. 5. sz., 2012. október, p. 23–58.


Egy paragrafus margójára – adalékok a munkaviszonyban létrehozott művek szabályozásához

109

1. A szabályozás kialakulása: a szerzői jog és a kiadói jog terjedelme Az 1884. évi, majd az e törvényt felváltó, 1921. évi szerzői jogi törvényünk7 a dualista felfogást követve lehetővé tette a vagyoni jogok korlátlan átruházását, azaz a szerző joga szerződés vagy halál esetére tett intézkedés által másokra is – akár korlátlanul, akár korlátolva – átruházható. Amennyiben tehát a felek a közöttük létrejött szerződésben erről rendelkeztek, a szerzőt illető vagyoni jogok része vagy egésze a konszenzusuknak megfelelő terjedelemben átszállt. Az első két szerzői jogi törvény további, a munkaviszonyra alkalmazható rendelkezéseket nem tartalmazott, azonban a szakirodalomban, illetve a bírói gyakorlatban mégis találhatunk e kérdéskörre vonatkozó jogeseteket. Az alkalmazott hírlapírók például a kiadóval egyrészt munkaviszonyban, másrészt szerzői jogi viszonyban álltak.8 Ennek értelmében az előbbire az általános magánjogi előírások, míg az utóbbira a kiadói ügyletet szabályozó Kereskedelmi törvénykönyv9 (Kt.) rendelkezései vonatkoztak. Kenedi Géza a hírlapíró kötelességének tekintette az önálló cikkek megírását, fordítások elvégzését, jogának pedig a fizetséget. Szerzői jogi viszonyuk terjedelmét – ellenkező kikötés, illetve átruházás hiányában – a Kt. részletesen meghatározta, így például a szerző csak a műpéldányok elfogyását követően szabadult a kiadói szerződés kizárólagossága alól.10 E törvény tárgyi hatálya az irodalmi művek mellett kiterjedt a műszaki vagy művészeti művekre, a többszörözésen felül pedig a közzétételre és forgalomba helyezésre is.11 A Kt. diszpozitív szabályai közel száz éven át, az rSzjt. hatálybalépéséig iránymutatásul szolgáltak arra az esetre, ha a szerző nem ruházta át jogait a kiadónak, és a felek nem tértek el a szerzői jogi jogszabályok vagy a Kt. előírásaitól. A kiadói szerződés terjedelméhez fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az 1884. évi szerzői jogi törvény idejében általában a szerző a kiadói jogot csak korlátozottan ruházta át, amit az is biztosított, hogy a Kt. lehetővé tette a szerződés területi, időbeli, példányszámbeli, illetve fordításra vonatkozó korlátozását.12 Az írásbeli formakényszer, illetve a kötelező tiszteletdíj (jogdíj) kikötésének a hiánya miatt a törvény több szerződéspótló szabályt is tartalmazott, ezáltal védve a szerző feltételezett gyengébb pozícióját.13 Ilyen szabály volt például az, hogy a szerződés kétség esetén csak egyszeri kiadásra jogosította a kiadót, nem biztosította a jogot a fordításra és annak kiadására; a kiadó védelmében támasztott szabály volt az, hogy a kiadói szerződés fennállása alatt a szerző sem rendelkezhetett művével. 7 8 9 10 11 12

A szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk és az 1921. évi LIV. törvénycikk. Kenedi Géza: A magyar szerzői jog. Athenaeum, Budapest, 1908, p. 88–89. A Kereskedelmi Törvénykönyvről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk. Kt. 515. §. Kt. 517. §. Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve különös tekintettel a bírói gyakorlatra és a külföldi törvényhozásokra. Athenaeum, Budapest, 1913, p. 479–483. 13 Apáthy István: A magyar kereskedelmi törvénykönyv tervezete. Franklin, Budapest, 1873, p. 579.


110

Dr. Legeza Dénes

A kiadói szerződés korlátozottságát, illetve a szerzői jog átruházásának korlátait erősíti meg a Kúria több korabeli ítélete is: nem vélelmezhető a kiadói jog átruházása a védelmi idő egészére,14 a szerzői jogok átruházása esetén a szerzőnél maradnak a személyhez fűződő jogok,15 valamint a művön való változtatás joga is.16 Az új felhasználási módok megjelenése okán legtöbbször hivatkozott ítélet szerint „a szerzői jog átruházása, illetve kiadói ügylet megkötése esetén rendszerint azt kell feltenni, hogy a szerződő felek akarata csak azoknak a jogosultságoknak átruházására irányult, amelyek akkor a szerződő felek előtt ismeretesek voltak, illetve amely jogosultságok kiaknázásának lehetőségei akkor a szerződő felek szeme előtt lebeghettek. Ellenben nem tekinthetők átruházottnak az oly jogosultságok, amelyekre a felek a szerződés megkötésekor nem is gondolhattak, amelyek lehetőségeivel nem is számolhattak, — hacsak a szerződés tartalmából s a fennforgó körülményékből a feleknek ezzel ellenkező akaratára nem lehet következtetést vonni.17 A későbbiekben látni fogjuk, hogy a munkaviszonyban létrehozott művek szabályozásának sarkalatos pontja éppen az átruházott személyhez fűződő és vagyoni jogok terjedelme lesz. Alföldy Dezső szerint, aki a harmincas évek jelentős szerzői jogi kommentárjában a korabeli külföldi és hazai szakirodalom mellett a bírósági gyakorlatot is feldolgozta, a sok tekintetben hiányos törvényi szabályozást a Kúria szükségesnek tartotta törvénymagyarázat útján kiegészíteni. 18 A joggyakorlat szerint a (film)szerzők (értékesítésre vonatkozó) jogai egyedül a mozgófényképészeti alkotások körében szállnak át minden esetben a mű előállítására kötelezettséget vállaló szerződéssel a filmvállalatra, a filmalkotásnál közreműködő írók és zeneszerzők jogai csak külön szerződéssel szállhatnak át. A kúriai szerint „egyéb műveknél az eset körülményei szerint döntendő el az a kérdés, hogy mennyiben száll át a műre vonatkozó szerzői jog korlátozás nélkül a munkaadóra már a mű szolgáltatása iránt kötött szerződés folyományakép.”19 A jogátruházás terjedelmét minden más esetben, így például az irodalmi gyűjteményes művek szerzője és szerkesztője között, nem a szolgálati viszony, hanem az eset körülményei és a szerződő felek feltehető akarata határozza meg. Műalkotás megrendelésekor a tulajdonjogot átruházottnak tekintették, míg a szerzői jogok nem szálltak át a megrendelőre.20 Hírlapoknál a szolgálati viszonyban álló munkatársak és a külsős tudósítók egyaránt szabadon kiadhatták gyűjteményes műként saját cikkeiket, tárcáikat,

14 15

C. 1122/1906. Nagy: (i. m.) 12, p. 482. P. I. 348/1932. Szladits Károly: A magyar bírói gyakorlat, I. Grill Károly Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1935, p. 522. 16 P. I. 3896/1929. Szladits: i. m. (15), p. 528. 17 P. I . 1112/1932. Szladits: i. m. (15), p. 522–523. 18 Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog. Grill Károly Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1936, p. 172. 19 P. I. 1684/1934. Térfy Béla (szerk.): Grill-féle új döntvénytár, XXVIII. 1934–35. Grill Károly Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1936, p. 251. 20 Alföldy: i. m. (18), p. 33.



111

azok átadásával a munkáltató, illetve megrendelő nem szereztek korlátlan felhasználási jogot.21 Balás P. Elemér 1936-ban készült szerzői jogi törvényjavaslata ugyancsak követte a dualista szemléletet, így az általa írt tervezet a munkaviszonyban létrehozott alkotások tekintetében nem tartalmazott rendelkezéseket.22 Műve ugyan nem került az Országgyűlés elé, de mégis, egészen az 1950-es évek elejéig minisztériumi szinten foglalkoztak a javaslat aktualizált változatának elkészítésével.23 1947-ben bekövetkezett halála, majd a szovjet szerzői jogi felfogás térhódításának következtében a javaslatát végleg elvetették. Egy későbbi kommentáríró, Palágyi Róbert, az államosítás előtti MARS24 közös jogkezelő szövetkezet jogtanácsosa szerint „nálunk is a felek megállapodása irányadó abban a kérdésben, hogy a munkáltató a munkaviszonyban alkotott művet milyen területen, milyen módon és időtartamon át használhatja. Elvileg a munkáltató tevékenységi körén kívül eső területen és módon történő értékesítés joga a szerzőnél marad.”25 Álláspontjával megerősíti azt a nézetet, miszerint a felek a szerződéskötéskor nagyfokú szabadsággal rendelkeztek, és a munkáltató felhasználási engedélyt csak saját belső céljaira nyerhetett. Mindezek alapján látható, hogy a Rákosi-korszakig sem a szakirodalom, sem a törvényalkotás nem foglalkozott azzal, hogy a felek autonómiáján kívül szükséges-e jogszabályi szinten rendezni a munkavállaló és a munkáltató között létrejövő szerzői jogi viszonyt. 2. Batta János vitaindító tanulmánya A munkaviszonyban létrehozott művek szabályozásának konkrét igénye az ötvenes években fogalmazódott meg. Egyrészről több évtizede húzódott már a szerzői jogi törvény reformja, így számítani lehetett arra, hogy az 1947–1953 átmeneti éveket követő törvénykezési hullám a szerzői jogi törvényt is eléri, másrészt a jogalkotó is felismerhette, hogy abban a társadalomban, ahol a dolgozó nép munkáját és erejét helyezik piedesztálra, szükséges szabályozni a munkaviszonyban létrehozott szellemi alkotások helyzetét. Az első jelentős lépésnek az számított, hogy 1951-től kezdődően a Kt. szabályait miniszteri rendelet egészítette ki,26 amely a kiadói szerződés esszenciális elemévé tette a jogdíjban való megállapodást, és egészen 1996-ig27 négy évben határozta meg e szerződések leghos�szabb időtartamát. 21 22 23 24

25

26

27

Alföldy: i. m. (18), p. 23. Balás P. Elemér: Törvényjavaslat a szerzői jogról. Magyar Jogászegylet, Budapest, 1947. MOL XIX-I-42. Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete (1907–1952). Az államosítást követően Szerzői Jogvédő Hivatal (1953–1996), majd Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület (1997). Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959, p. 105–106. Az írói művek kiadásáról szóló 98/1951. (IV. 21.) MT rendelet, később a kiadói szerződések feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 1/1970. (III. 20.) MM rendelet. A 19/1996. (XII.26.) MKM rendelet nyolc évre emelte fel a kiadói szerződések maximális időtartamát.


112

Dr. Legeza Dénes

Batta János vitaindító tanulmánya 1956 júliusában jelent meg a Magyar Jog hasábjain.28 Cikkében ismerteti az 1921. évi szerzői jogi törvény mellett hatályos miniszteri rendeletek előírásait, valamint a bírói gyakorlatot. Véleménye szerint e rendeletek sokszor egymásnak ellentmondóak, hiányosak, illetve egyes területeket nem szabályoznak, a bírói gyakorlat pedig következetlen. A hiányos szabályozásra példának hozza fel, hogy a tan- és szakkönyvek szerzőit megillető díjazásról szóló rendelet személyi hatálya alá tartoznak azok a szerzők, akik szolgálati vagy alkalmazotti jogviszonyban állnak, de munkájukat a hivatal, illetve a szolgálati kötelesség körén kívül hozták létre.29 Ezzel szemben nem tartoznak a rendelet hatálya alá ugyanezen, valamint a közszolgálatban álló szerzők művei akkor, ha azokat utasítás alapján hozták létre. Az utóbbi helyzetre vonatkozó díjazásról, a kiadás feltételeiről sem a törvény, sem más jogszabály nem rendelkezik. A rendelkezések ellentmondásosságát tovább növeli a rendelet 14. §-a, amelyik kizárja a közszolgálati jogviszonyban állók hivatali kötelességük alapján elvégzett szerzői, illetve fordítói munkájuk után, e rendelet szerint járó díjazását. A tervezőművészek szerzői jogdíjáról rendelkező miniszteri utasítás az előbb említett rendeletnél részletesebben szabályozza az alkalmazásban álló díszlet- és jelmeztervező jogait, díjazásának feltételeit, a művész és a színház viszonyát, illetve a művek harmadik személyek (filmezés, művészoktatás, archívum) által történő felhasználásának részletszabályait.30 A bírói gyakorlat köréből ismerteti a korábban bemutatott 1684/1934. számú kúriai ítéletet, a Kúriának a Legfelsőbb Bíróság által hatályban tartott 934. számú elvi döntését a személyhez fűződő jogok elidegeníthetetlenségéről,31 valamint két újabb ítéletet. A szabályozás fejlődésére is kihatott az 1955. évi 875. BH, amely megállapította, hogy – eltérő megállapodás hiányában – a szerző díjazásra jogosult, ha a művet a munkáltatóján kívüli harmadik személy használja fel.32 A perbeli esetben ugyanis az oktatónak a közintézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzített munkaköri kötelessége volt az előadás anyagát jegyzetként az intézménynek átadnia, azonban más intézmény nem volt jogosult azt felhasználni. Amíg a szerző a saját intézményével szemben jogdíjat nem követelhetett, addig a jegyzetet felhasználó más iskolákkal szemben jogosult volt jogdíjigényt érvényesíteni. Az 1955. évi 959. határozatban a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy amikor a munkavállaló feladata a munkáltató termékeinek reklámozás céljára történő lefényképezése volt, harmadik személyek által történő felhasználás után „a munkavállalót az általa munkakörén belül 28 29

Batta János: Munkaviszonyban álló szerzők szerzői joga. Magyar jog, 1956. 7. sz., p. 210–212. A tankönyv és szakirodalom szerzői és fordítói, valamint ezekkel kapcsolatos egyéb díjainak megállapításáról szóló 500.560/1951. O. T. Á. H. sz. rendelet. Idézi: Batta: i. m. (28), p. 210. 30 A díszlet- és jelmeztervezés díjazásáról szóló 11-2-59/1953. Np. M. sz. utasítás. Idézi: Batta: i. m. (28), p. 210. 31 Az LB Elvi Tanácsának 1423/1952. (VI. 20.) sz. határozata. 32 BH 1956.875. Géczy Kálmán et al.: Döntvénytár – Bírósági határozatok 1953. október – 1955. december. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1956, p. 210.



113

készített művel kapcsolatosan szerzői jogdíj rendszerint nem illeti.”33 A fotóművész a képek készítésekor tudomással bírt a fényképek rendeltetéséről. E két döntésben markánsan körvonalazódott a munkavállaló és a munkáltató szerzői jogainak határvonala. A Batta által meghatározott négy kiindulási alapelv összefoglalóan: a személyhez fűződő jogok elidegeníthetetlenek, a munkaköri kötelességként létrehozott műpéldány (műalkotás) tulajdonjoga a munkáltatóra átszáll, a munkáltató korlátozott, azaz csak az érdekkörén belüli terjedelmű vagyoni jogokat szerez meg, végül a munkavállaló szerző csak a munkáltató beleegyezésével engedélyezheti másoknak műve felhasználását.34 3. Az 1962. évi vitaülés a munkaviszony és a szerzői jog problémaköréről A Magyar Jogász Szövetség 1962. február 13-án vitaülést rendezett magyar polgári és munkajogi szakemberek részvételével. Benárd Aurél nyitó előadásához többek között Eörsi Gyula, Zakár János, Beck Salamon, Palágyi Róbert, Propper László, valamint Weltner Andor szólt hozzá.35 Benárd Aurél – a Batta által már korábban érintett kúriai, legfelsőbb bírósági esetek ismertetését követően kifejtett – álláspontja szerint a szocialista jogban törvényi szinten szükséges szabályozni a szerző és a munkáltató viszonyát, mivel egyre többen dolgoznak munkaviszonyban.36 A törvényalkotástól várnak választ arra, hogy a munkáltató megszerzi-e a szerzői jogok teljességét, amennyiben nem, miként oszthatók meg az egyes részjogosultságok, illetőleg a munkabéren túl jogosult-e a munkavállaló további díjazásra. Világhy Miklós szellemitulajdon-jogi elméletét37 segítségül hívva, az első és a harmadik kérdésre a válasz Benárd szerint az, hogy a személyi jogokat a munkavállalók számára mint erkölcsi ösztönzést kell biztosítani, „a szigorú értelemben vett munkaköri kötelezettség teljesítéseképpen alkotott mű fejében díjazást nem szabad megállapítani, mert az kétszeres bérezést jelentene.”38 Egyértelműnek tekinti azt, hogy a munkáltató rendelkezési joga csak saját, rendes működésén belül érvényesül, harmadik személyeknek felhasználási engedélyt csak a szerző adhat, illetve egyedül ő dönthet a vagyoni jogok átruházásáról. Mindamellett, hogy elviekben a szerző személyhez fűződő jogai nem sérülnek, a mindennapi élet tapasztalatai alapján Benárd szerint a nyilvánosságra hozatal joga és az integritásvédelem egyaránt sérül. Véleménye szerint a mű készültségi fokát egy vállalatnál nem az alkalmazott szerző, hanem a szolgálati felettes dönti el, ugyanígy a szükséges változtatásokat 33 34 35

36 37

38

BH 1956.959. Géczy: i. m. (32), p. 210. Batta: i. m. (28), p. 212. Dr. Hágelmayer Istvánné: Vitaülés a munkaviszony és a szerzői jog problémaköréből. Magyar Jog. 1962. 3. sz., p. 136–138. Benárd Aurél: Munkaviszony és szerzői jog. Magyar Jog. 1962. 3. sz., p. 111. Világhy Miklós: A szellemi alkotások jogi védelmének elvi alapjai a szocialista jogrendszerben. ÁJTI Értesítő, III. évf., 2–3. sz., 1960, p. 158–160. Benárd: i. m. (36), p. 112.


114

Dr. Legeza Dénes

vagy a szerzővel, vagy – ha erre ő nem hajlandó – mással végeztetik el. Mindezek ellenére véleménye szerint a névjog feltétlenül biztosítja a szerző számára a kapcsolatot a művével, vagy ellenkezőleg, eltorzított műve esetén az anonimitást.39 Az előbbiek során Benárd tisztázta, hogy a munkáltató csak a vállalat működési körébe eső felhasználási jogokat szerzi meg, a többi vagyoni jog a szerzőnél marad. Példának említi az alkalmazott újságírót, akinek sikeres cikkeit később gyűjteményes műként kiadják. Erre azonban már nem a kiadó jogosult engedélyt adni, hanem a szerző. Ellenkező esetben a vállalat „ügykörön kívüli nyereségre tenne szert.”40 Benárd szerint helyes lenne, ha jogszabályi szinten rendelkeznének a szerző munkaviszonyban létrehozott műveinek a munkáltató érdekkörén kívüli felhasználhatóságának feltételeiről, akárcsak az alkalmazotti találmány esetében.41 Előadását a munkabéren túl (esetlegesen) járó díjazás kérdéskörével zárta, amely mind a mai napig aktuális kérdés. „De voltaképpen miért fizetünk a további felhasználásért? Hiszen a szerző nem csinál semmit!” Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy tulajdonképpen a munkabér azért a munkáért jár, amit elvégzett, amire a művet felhasználták. Azonban, ha a művet továbbra, illetve más formában is felhasználják, akkor az eredeti díjazás nem volt egyensúlyban az elvégzett munkával. „A szerző … társadalmi szükségletet kielégítő munkát végez, s ezért őt a társadalom díjazásban részesíti, aminek segítségével részelteti a társadalmi össztermék elosztásában.”42 A vita során Eörsi Gyula előadta, hogy véleménye szerint a munkavállaló személyhez fűződő joga korlátozható, ha nem kész anyagot, hanem csak alapanyagot szolgáltat. Zakar János hozzáfűzte, hogy a feleknek minden esetben tisztázniuk kellene, hogy kiterjed-e a munkakör, illetve a munkaköri leírás szerzői mű létrehozására. A munkáltató jogainak terjedelme Beck Salamon szerint – eltérő megállapodás hiányában – csak egyszeri közlésre szól; Palágyi Róbert szerint e terjedelmet időben is célszerű lenne 2-4 évben korlátozni, amelynek elteltével a szerzői jogok újra a szerzőt illetnék. Többen egyetértettek a bevezető előadás azon gondolatával, hogy a szerzőt díjazás illeti akkor, ha „az alkotás kinő a munkaviszony kereteiből.”43 A feleket illető részjogosultságokat illetően Beck és Zakár egyetértettek a névfeltüntetés jogának sérthetetlenségével, az integritásvédelem korlátozására azonban a munkáltató korlátlan, illetve „az értékesítés célja által indokolt” mértékű változtatás joga is felmerült. Palágyi és Zsembery István a közzététel jogának pozitív és negatív korlátozását hangsúlyozta, így ha a munkáltató meghatározott időn belül nem használja fel a művet, a szerző legyen

39 40 41 42 43

Benárd: i. m. (36), p. 112–113. Benárd: i. m. (36), p. 114. Benárd: i. m. (36), p. 114. Benárd: i. m. (36), p. 115. Hágelmayer: i. m. (35), p. 137.



115

jogosult azt felhasználni, illetőleg fontos esetekben a szerző mégse hozhassa nyilvánosságra művét. A komplex szabályozás szükségességét elismerve Eörsi a kötelességszegéssel, Tóth Imre az anyagi és a fegyelmi felelősséggel összefüggésben hangsúlyozta, hogy e jogviszonyban elsősorban a munkajogi előírások dominálnak. A vitaülés egyetértett Benárd zárógondolatával, „hogy olyan szabályozási módot alakítsunk ki, amely a társadalom tagjait alkotásra ösztönzi, s ezzel a tudományok, a művészet és az irodalom fejlődését a legalkalmasabb, leghatékonyabb módszerekkel segíti elő.” 44 4. Az 1969. évi Szjt. kodifikációja A harmadik szerzői jogi törvény előkészítésekor az előzőekben vizsgált valamennyi felvetésre jogszabályi szintű rendelkezés született. Az rSzjt. két meghatározó kommentárja45 részletesen elemzi a törvény, valamint végrehajtási rendeletének előírásait,46 ezért tanulmányunkban a vita során felmerült egyes kérdések kodifikált megoldásait elemezzük. a) A személyhez fűződő jogok részleges korlátozása A törvényjavaslat részletes indokolása meglehetősen nagyvonalúan érzékeltetette, hogy a szerző személyhez fűződő jogai a munkaviszony során nem sérülnek. „A munkaviszonyban alkotott művek felhasználására vonatkozó rendelkezések a szerző személyhez fűződő jogait nem érintik, így a szerzőt megilleti e minőségének elismerése, a névfeltüntetés – vagy adott esetben az anonimitás – joga, végül a jogosulatlan felhasználás vagy torzítás elleni védelem.”47 A parlamenti vita során jelentéktelen módosításokkal elfogadott törvény ugyan a szerző kezébe helyezi a mű elkészültének megállapítását, aki a mű átadásával járul hozzá a mű nyilvánosságra hozatalához, az átadástól azonban a művel gyakorlatilag a munkáltató rendelkezik: maga dönt a nyilvánosságra hozatalról és az átdolgozásról. A visszavonás vagy tiltakozás joga helyett a szerző számára egyedül az anonimitás joga biztosított. Ez a szabály jelentősen korlátozza a szerző személyhez fűződő jogait.

44

Benárd: i. m. (36), p. 115. A vitaülést követően Batta János „Néhány gondolat a munkaviszony és szerzői jog kérdéséhez” címmel jelentetett meg egy rövid reflexiót a Magyar Jogban (1962. 4. sz., p. 163–165). Ebben a mű szerzőségéhez, a jogok gyakorlásához és a munkabéren felüli bérezéshez fűzött néhány gondolatot, a vitában elhangzott eredményekkel azonos végkövetkeztetéssel. 45 Benárd, Tímár: i. m. (1), p. 126–134. Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990, p. 75–86. 46 rSzjt. 14. §, Vhr. 11–12. §. 47 Indokolás a szerzői jogról szóló törvényjavaslathoz. In: Az 1967. évi március 19-ére összehívott Országgyűlés irományai (1967. III. 19–1971. II. 10.). Hiteles kiadás, Budapest, 1979, p. 351.


116

Dr. Legeza Dénes

b) A munkakör kérdése Az rSzjt. a munkaviszonyra vonatkozó speciális rendelkezéseket szigorú feltételek közt engedi meg alkalmazni. E rendelkezések kizárólag akkor vonatkoznak a munkaviszonyban létrehozott művekre, ha a mű elkészítése a szerző írásba foglalt munkaköri kötelezettsége volt – amely történhet belső szabályzat, esetleg írásba foglalt külön utasítás révén –, és a munkáltató a munkaviszony tartalma alapján – azaz a munkáltató tevékenységi körében – jogosult a mű felhasználására. Ennek a rendelkezésnek köszönhetően pontosan körülhatárolhatók azok az esetek, amikor egy művet munkaviszonyban létrehozottnak kell tekinteni. Ennek bizonyítása minden esetben a munkáltató kötelessége, hiszen a szerző mint munkavállaló pozíciójánál fogva kétszeresen is hátrányos helyzetben van. c) A munkabéren felüli díjazás A vita során hivatkozott bírói gyakorlatban is előkerült az a szemlélet, hogy a munkavállaló által készített művek felhasználásakor lényegében kétszeres bérfizetés történhet, és ez nem lehet követendő cél. Az rSzjt. állást foglalt abban, hogy a munkavállaló által létrehozott mű igenis lehet hasznos a munkáltatónak és a társadalomnak is, így éppen az lenne „kizsákmányolás,” ha nem lenne jogosult további díjazásra. A törvény így a munkáltató tevékenységi körén túli felhasználások esetén a szerzőnek kiegészítő díjazást enged. Amennyiben a munkáltató feladatköre nem terjed ki felhasználási szerződések kötésére, a szerző a befolyó jogdíj 60-80%-ára, szoftver esetén 10-30%-ra, amennyiben az feladatkörébe tartozik legfeljebb 60, illetve 10%-ára jogosult. A szerző közvetlen (jogszerű) engedélyezése esetén a jogdíj egészére jogosult. A munkakör és a munkabéren felüli díjazás közös elemeként értelmezhető a hivatkozott reklámfotós esete, illetve egy későbbi eset, amikor a Legfelsőbb Bíróság nem állapított meg a Nyelvtudományi Intézet egyik szótárszerkesztő munkatársának48 vagy egy építővállalat tervezőkollektívája egyik tagjának49 jogszerű jogdíjigényt a munkabérén felül, hiszen a kötetet az intézet adta ki, az építővállalat pedig a tervezés mellett kivitelezéssel is foglalkozott. Az első esetben a munkavállaló számára ismert volt a munka rendeltetése, a másik két esetben pedig a munkáltató tevékenységi körében használta fel a műveket, nem lépett túl azon.

48

BH 1968/10. sz. 5833. Bardócz Béla (szerk.): Polgári Jogi Döntvénytár IV. Bírósági Határozatok 1968– 1970. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1972. 24–25. 49 BH 1974/11. sz. 432. Benedek Károly (szerk.): Polgári Jogi Döntvénytár VI. Bírósági Határozatok 1973– 1975. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1977, VI, p. 31–33.



117

d) A polgári jog és a munkajog viszonya Az rSzjt. 3. §-a a Munka Törvénykönyvére történő utaló szabállyal rendezi a munkajogi természetű kérdéseket, világossá téve, hogy különös szerzői jogi szabály hiányában ez az irányadó. A jogalkotó ezzel párhuzamosan nem helyezett el utaló szabályt a Munka Törvénykönyvében, erősítve a szerzői jog polgári jogi jellegét, megőrizve azt, hogy a művészeket foglalkoztatóknak, illetve a foglalkoztatásban álló művészeknek legyen mozgásterük a felhasználás terjedelmében, a díjazásban és az egyéb feltételekben való megállapodás során. e) Részjogosultságok megosztása – a munkáltató felhasználási jogának terjedelme A jogalkotó a megfelelő egyensúly megtalálásával a szerző vagyoni jogait megosztotta a munkáltató és a munkavállaló között. A felhasználási jogokat a munkáltató a mű átadásával csak korlátozottan szerzi meg, mivel a művet a munkaviszony tartalma által meghatározott körben és csak működési körén belül használhatja. Ezt a működési kört azonban lehet úgy is értelmezni, hogy a művet a munkáltató működési körén belül alkotott más műben is jogosult felhasználni.50 A mű minden további, azaz a munkáltató működési körén kívül eső felhasználásának engedélyezésére a munkavállaló jogosult, igaz, ezt a törvény a munkáltató hozzájárulásához köti, amelyet a munkáltató csak alapos okkal tagadhat meg. E sajátságos jogviszony terjedelmét további rendeletekben korlátozták, műtípusonként meghatározva azt az időt, amelynek elteltével a szerzői jog teljes egészében visszaszáll a szerzőre. Mindemellett a munkáltatónak megállapított idő alatt fel kellett használnia a művet, ugyanis amennyiben e jogával nem élt, a szerzői jogok visszaszálltak a munkavállalóra. A rendeletek a felhasználási szerződések időtartamát kógens vagy diszpozitív és elállási jogot biztosító határidőkben határozták meg. Kógens szabályok vonatkoztak az irodalmi művek (magyar nyelvű kiadás: négy év, idegen nyelven készült mű: hat év, magyar nyelven már megjelent mű idegen nyelvű kiadása: nyolc év),51 az iparművészeti alkotások (tíz év),52 a sokszorosított képgrafikai művek (egy év)53 felhasználási szerződéseire. Diszpozitív szabályokat írtak elő a színpadi mű nyilvános

50

Ezt a jogát a munkáltató csak társadalmi rendeltetésének megfelelő módon gyakorolhatja. BH 1989.353. 51 1/1970. (III. 20.) MM rendelet 3. §. 52 Az iparművészeti és az ipari tervezőművészi alkotások felhasználási szerződéseinek feltételeiről és szerzői díjáról szóló 9/1970. (VI. 25.) MM rendelet 2. § (2). 53 A képgrafikai alkotások felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 10/1970. (VI. 25.) MM rendelet 3. § (2).


118

Dr. Legeza Dénes

előadására (négy év),54 az alkalmazott grafikai művekre,55 a kisplasztikai művekre,56 valamint a művészi fényképekre57 vonatkozó szerződések (határozatlan, de a szerző elállhat) időtartamára. A zeneművek kiadására vonatkozó szerződés58 csak korlátozott elállási jogot engedett meg a szerzőnek, az ipari tervezőművészeti alkotás szerzői pedig egyáltalán nem állhattak el a határozatlan idejű szerződéstől.59 Amennyiben valamely vizuális művet könyvkiadáshoz használták fel (illusztráció, melléklet), akkor a könyvekre irányadó kógens szabályokat kellett figyelembe venni. Gyertyánfy szerint a rendeletekben meghatározott díjak a ’90-es évekre annyira elértéktelenedtek, hogy minimumdíjként sem alkalmazták a gyakorlatban.60 Azonban elsősorban a kógens szabályok révén egyrészt megtudhatjuk, hogy a korábban állami vállalatban, intézetben, közintézményekben foglalkoztatott szerzők vagyoni jogai – legalábbis a jogszabá lyok alapján – már nem lehetnek a korábbi munkáltatónál, azaz az 1999. szeptember 1-je előtt átadott művekre felhasználást kizárólag a szerzőtől lehet kérni, másrészt a munkáltatók biztos, hogy nem szereztek meg olyan felhasználási jogot, amelyet az éppen hatályos szerzői jogi törvények nem szabályoztak. A hazai szabályozás nem tér ki a munkaviszonyban létrehozott művek és a védelmi idő kapcsolatára. Ennek fő üzenete az, hogy a szerzői jogok átruházásának terjedelmétől függetlenül a post mortem auctoris elv, azaz a szerző halálát követő évtől számított 50, később 70 év védelmi idő érvényesül, szemben pl. az Egyesült Államok work made for hire doktrínájával, amely szerint – nagyon leegyszerűsítve – a munkaviszonyban létrehozott művek védelmi ideje azok megalkotásától vagy nyilvánosságra hozatalától számít.61

54

A színpadi művek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 2/1970. (III.20.) MM számú rendelet 8. § (2). 55 Az alkalmazott grafikai művek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 6/1970. (VI. 24.) MM rendelet 4. § és 7. § (3). 56 A kisplasztika, érem és plakett felhasználására vonatkozó szerződések feltételeiről és a szerzők díjáról szóló 7/1970. (VI. 24.) MM rendelet 2. § (3) és 4. § (3). 57 A művészi fényképek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 8/1970. (VI. 24.) MM rendelet 3. § (1) 5. § (3). 58 A zeneművek kiadására vonatkozó szerződések feltételeiről, a zenekiadással kapcsolatos egyéb szerződésekről, valamint a szerzői és más tevékenység díjáról szóló 6/1972. (VIII. 19.) MM rendelet. 59 A 9/1970. (VI. 25.) MM rendelet 2. § (2). 60 Dr. Gyertyánfy Péter: A szerzői és azzal szomszédos jogok közös kezelése, II. Magyar Jog, 1997, 5. sz., május, p. 258. 61 Az 1998. évi Copyright Term Extension Actre éppen azért volt szükség, mert a híres Mickey egér figurát 1928-ban alkotta meg Walt Disney és Ub Iwerks. Mivel a figura munkaviszonyban (megrendelésre) létrehozott műnek minősül, ezért nem a később elhunyt szerzőtárs halálától számított 50 majd 70 éves védelmi idő számított (2021, majd 2041), hanem a figura nyilvánosságra hozatala (2003, majd 2023). A téma nemzetközi fejlődését egy későbbi tanulmány hivatott feldolgozni.



119

5. Az 1999. évi Szjt. rendelkezései A hatályos Szjt. az eddig elemzett speciális rendelkezéseket a munkaviszony mellett62 kiterjesztette más hasonló jogviszonyban létrehozott művekre is, valamint a munkáltató jogosítványait tovább erősítette.63 Eltérő megállapodás hiányában a mű átadásával a vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, ha a mű elkészítése a szerző munkaviszonyból folyó kötelessége.64 „A munkaviszonyból folyó kötelességből alkotott művek esetén – a régi Szjt. szabályozásától eltérően – nem egyszerűen felhasználási jogot nyer a munkáltató, hanem az összes vagyoni jogok tulajdonosává válik.”65 A munkáltatónak a munkaszerződés írásba foglalásakor kötelessége megállapodnia a munkavállaló munkaköréről.66 Az írásbeliség nemcsak a vagyoni és a személyhez fűződő jogok pontos tisztázása miatt fontos, hanem a munkaviszony alatt67 a két fél között fennálló erőkülönbség miatt is. Amíg a megbízási vagy a vállalkozási szerződés esetében a két fél mellérendelt viszonyban áll egymással, itt a felekre az alá-, illetve fölérendeltség jellemző. Az írásbeli megállapodás arra is ad lehetőséget, hogy – a főszabálytól eltérően – a felek úgy állapodjanak meg, hogy bizonyos vagyoni jogok a munkavállaló szerzőnél maradjanak. Eltérő megállapodás nélkül a mű átadásával a munkavállaló vagyoni jogai automatikusan átszállnak a munkáltatóra, és csak az utóbbi jogosult a műveket felhasználni. A felhasználást azonban megszorítóan kell értelmezni. Ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad, vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat átruházza, a szerzőt megfelelő díjazás illeti meg.68 Tekintettel az alkotói tevékenység sajátosságára, e viszony esetében a munkaidőn kívül készített művek is munkaviszonyban létrehozott alkotásoknak számíthatnak, hiszen az 62

Az Szjt. 30. § (7) alapján ideértendő a közszolgálati (kormánytisztviselői) vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló vagy szolgálati viszonyban foglalkoztatott személy, vagy a munkaviszony jellegű jogviszony keretében foglalkoztatott szövetkezeti tag. 63 A kérdéskör részletes elemzéséről bővebben Gyertyánfy Péter (szerk.): A szerzői jogi törvény magyarázata. Complex, Budapest, 2006, az Szjt. 30. §-ához fűzött magyarázat. A szoftverek vonatkozásában e témát részletesen feldolgozza: Petkó Mihály: Munkaviszonyban történő számítógépes programalkotások szabályozása a régi és az új szerzői jogi törvényekben. Collectio Iuridica Universitatis Debreceniensis 1. 2001, p. 153–175. A munkaköri kötelességről részletesen lásd Kiss Tibor: A munkaviszonyban alkotott szerzői művek a magyar jogrendszerben. In: Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai VII./1, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2006, p. 311–335. 64 Szjt. 30. § (1) bek. 65 SZJSZT 14/08. 66 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mtv.) 44. §, 23. § (1) és 45. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a munkaszerződést írásba kell foglalni, amiről a munkáltatónak kell gondoskodnia; a munkabér mellett a munkakörről is meg kell állapodniuk. 67 Szjt. 30. § (6) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként megalkotott művel kapcsolatos jognyilatkozatokat írásba kell foglalni. 68 Szjt. 30. § (3) bek. E díjazástól azonban el lehet térni, ha kollektív szerződés, belső szabályzat vagy a cég profiljából kitűnik, hogy eleve az elkészült műveket harmadik személyeknek adják át további felhasználás céljából. Ebben az esetben a munkabér magába foglalja már a megfelelő díjazást is [SZJSZT-09/2001, SZJSZT-14/2002]. Erre példa az oktatókra is vonatkozó MOME-szabályzat, lásd a hallgatói jogviszonynál.


120

Dr. Legeza Dénes

„ihlet” nem mindig a munkahelyen szállja meg az alkotót. A felek közötti vita esetén a mű átadását a munkáltató nem szerzői jogi, hanem munkajogi alapon követelheti.69A bírósági gyakorlat szerint e művet a munkáltató a szerző engedélye nélkül jogosult megváltoztatni, így a művet a kolléga módosíthatja vagy felhasználhatja.70 Amennyiben a szerző a módosításokkal nem ért egyet, vagy nem járul hozzá műve átalakításhoz, akkor csak neve feltüntetésének mellőzését kérheti, egyébként a szerző névfeltüntetési joga mindvégig megmarad. Lényeges elem e jogviszonynál, hogy a szerző a munkáltató jogszerzése esetén is jogosult marad arra a díjazásra, amely a törvény (közös jogkezelés körébe tartozó vagyoni jogok) alapján a felhasználás jogának átruházását követően is megilleti.71 A cégeknél az elmúlt években megfigyelhető gyors átalakulás, még inkább megszűnés miatt szükséges megemlíteni, hogy a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás esetén a vagyoni jogok átszállnak a munkáltató jogutódjára, aki a felhasználási szerződésben rögzített felhasználási módok tekintetében jogosult a művet felhasználni, vagy e jogot továbbadni. Ha azonban a szerzői vagyoni jogokat megszerző fél (munkáltató), aki többnyire jogi személy, jogutód nélkül szűnik meg, amennyiben a felek között semmilyen ellenkező tartalmú megállapodás nem jött létre, az SZJSZT egy korábbi véleménye szerint a szerzői jogi védelmi idő72 hátralevő részére a mű felhasználási joga úgynevezett uratlan vagyoni jogköteggé válik.73 A szerző az alkotás vagyoni jogát egyszer már elidegenítette, és a jogosult jogutód nélküli megszűnése miatt az nem szállhat rá vissza. A szakvélemény alapján ezt a helyzetet a jog nem szabályozza, így a joghézag miatt a Ptk.74 rendelkezései az irányadók. Ezt a gondolatot követve a Ptk. 127. §-a szerint ha a dolognak nincs tulajdonosa, azon birtokbavétellel bárki tulajdonjogot szerezhet (uratlan dolog).75 Mivel ezeken a szellemi alkotásokon senkinek sincs tulajdonjoga, feltételezhettük volna, hogy azokon a felhasználási jogokat bárki gyakorolhatta (vagy akár birtokba is vehette), azaz felhasználhatta, így az uratlan szellemi alkotást felhasználó harmadik személyeknek felhasználási engedélyt adhatott és jogdíjat kérhetett. Véleményünk szerint ez az uratlan állapot nem állhat elő, mert a gazdasági társaságokról szóló törvény a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén nemcsak a hitelezői követelések kielégítéséről, hanem a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyonról is rendelke69 70 71

72

73 74 75

SZJSZT-09/01. BH 1997.19. Az Szjt. 30. § (4) bek. alapján ilyen díjazás például: az üreshordozó-díj, a reprográfiai díj, a kábeljogdíj, a kiállítási jog. Szjt. 31. § (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben. SZJSZT-02/05. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új Ptk.) 5:52. § rendelkezése gazdátlan javaknak nevezi a korábban uratlan dolgokat. Ennek lehetőségét a kiadói ügylet vonatkozásában már Nagy Ferenc is felvetette: írói mű tulajdonosa alatt többek között értve azt, aki a munka tulajdonát jogutódlás nélkül szerezte meg, aki a munkát találta – Nagy: i. m. (12), p. 477.



121

zik.76 Ennek értelmében – eltérő rendelkezése hiányában – a fennmaradó vagyont vagyoni hozzájárulásuk, törzsbetéteik, illetve részvényeik arányában kell felosztani a tagok, illetve a részvényesek között. Így a munkáltatónál lévő szerzői jogi vagyonelemek sorsára a Ptk. mellett a Gt. szabályai is irányadóak, amelyek 2014. március 15-től ugyancsak a Ptk. rendelkezéseivé váltak. Az SZJSZT másik véleményében egy állami tulajdonú társasság jogutód nélküli megszűnése esetén egy később létrehozott másik állami tulajdonú társaságot – a jogutód nélkül megszüntetett elsőrendű jogutód feladatainak folytatását jelentő feladatköre, a beruházási törvény építtetői feladatokat és főként a vagyonkezelői jogot meghatározó rendelkezései alapján – tartalmilag olyan jogutódnak tekintett, amelyre a későbbi társaság által jogszerűen megszerzett vagyoni, felhasználási jogok jogszabály alapján átszálltak.77 Ez a megközelítés már követi az új Ptk. szabályozását, amely a tagság nélküli jogi személy jogutód nélküli megszűnése esetén a fennmaradt vagyont az alapítói jogok gyakorlójához rendeli. Ez alapján egy állami tulajdonú gazdasági társaság által szerzett szerzői jog a társaság jogutód nélküli megszűnése esetén az államra (illetve az állami vagyonkezelőre) száll, amelyet egy új gazdasági társaság létrehozásakor mint alapító jogosult átruházni. 6. A hallgatói jogviszony Az rSzjt. hatálya alatt a témánkat érintő egyik legnagyobb jogtudományi kérdés az volt, hogy vajon vonatkozik-e a törvény a szövetkezeti tagokra, vagy sem.78 Véleményünk szerint jelenleg az egyik legnagyobb kérdés az, hogy az Szjt. 30. §-ában foglalt megközelítés men�nyiben irányadó a hallgatói jogviszonyban állók esetében. Magyarországon – nem kisebbítve a szakoktatás, a felnőttképzés fontosságát és a gyakorlat nélkülözhetetlenségét – a professzionális művészeti ismeretek elsajátítása elsősorban a felsőoktatási intézményekben történik. Az oktatók irányítása mellett,79 sok esetben az intézmény infrastruktúrájával, a hallgatók a 3-5 éves képzés keretében több ezer szerzői jogi védelem alatt álló alkotást hoznak létre, amelyek közül tucatnyi mű kereskedelmi értékkel rendelkezhet (portfóliók, reklámanyagok, honlapok, szoftverek, zeneművek). Az egyetemi évek alatt gyakran születhet olyan alkotás, amely nemcsak az ifjú művész életművének lesz meghatározó darabja, hanem általa az alkotó hazai és nemzetközi elismertségre is szert te76

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 106. § kkt. és bt., 165. § (2) kft., 278. § rt. vonatkozásában. Ugyanez 2014. március 15-től új Ptk. 3:48. § (2). Hasonló rendelkezéseket tartalmazott az 1997. évi Gt. is (1997. évi CXLIV. törvény). 77 SZJSZT-19/12/2. 78 Sólyi József: A munkaköri kötelezettséggel kapcsolatos egyes kérdések a szerzői jogban. Magyar Jog és Külföldi Jogi Szemle, 1970, 5. sz., p. 281–284. 79 Az oktatókra a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 90. § (4) az Szjt. előírásait rendeli alkalmazni: Az oktató, illetve kutató foglalkoztatási jogviszonya keretében létrehozott szellemi alkotásra a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott szellemi alkotás munkáltató részére történő átadására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.


122

Dr. Legeza Dénes

het. A szerzői jogok rendezése minden olyan – például képző-, ipar-, film-, zeneművészeti – szak esetében felmerülhet, ahol a hallgató egyéni, eredeti jelleggel bíró, szerzői jogi védelemben részesülő alkotást hozhat létre a hallgatói jogviszony fennállása idején. E jogviszonyban a hallgató olyan speciális helyzetben van, amikor lényegében az oktató irányítása szerinti feladat elvégzésére köteles. A művek létrejöttében a hallgatók mellett mind az egyetemnek, mind az oktatóknak jelentős szerepük van. Az elkészült alkotások a hallgató, az oktatók és az intézmény közösen kivitelezett műveinek tekinthetők.80 Problémát jelenthet, hogy a 2012. szeptember 1-jétől hatályos Nftv. csupán a hallgatói munkavégzés keretében szabályozza a szellemi alkotásokhoz fűződő vagyoni jogok helyzetét.81 A korábbi felsőoktatási törvény szabályozta a hallgatói jogviszony alatt létrehozott alkotások tulajdonjogát is.82 Az Ftv. szerint a vagyoni jogok akkor szállnak át az egyetemre, ha az alkotások elkészítéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket a felsőoktatási intézmény biztosította. A jogalkotói szándék azért sem világos, mert a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 12. § (2) bekezdésében szabályozott tanulói jogviszony keretében létrejött szellemi alkotások védelme tovább él az ugyancsak 2012. szeptember 1-jétől hatályos nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 46. § (9) bekezdésében. A vagyoni jogok intézmény által történő megszerzése nem jelentette a dolgok korlátlan felhasználási jogát. Abban az esetben ugyanis, ha a felsőoktatási intézmény a vagyoni jogot átruházta, illetve a művet értékesítette, köteles volt ellenszolgáltatást fizetni a hallgató részére.83 Ezzel ellentétben, ha a diák szabadidejében alkot, és így ér el sikereket, az így létrejövő művek felett az intézménynek semmilyen jogosultsága sincs. Az Ftv.84 korábbi rendelkezése szerint eltérő megállapodásnak számított az, ha a felsőfokú intézmény szabályzati szinten rendezte az egyetemen létrejövő szellemi alkotások jogi helyzetét. A szellemitulajdon-kezelési szabályzatok a hallgatók mellett az oktatókra is vonatkoztak, akik a beiratkozás és/vagy a tanulmányi szerződés, illetve a munkaszerződés, a munkaköri leírás aláírásával azokat magukra nézve kötelezőnek ismerték el. A jelenleg hatályos rendelkezések szerint kizárólag e szabályzat aláírása esetén terjed ki annak hatálya a hallgatókra. E törvényi változás értelmében a hallgatót illeti az általa az egyetemi tanulmányai során létrehozott valamennyi szerzői mű (lényegében bármely szellemi alkotás) személyhez fűződő és vagyoni joga, amennyiben egy hallgatóra nem vonatkozik az egyetem szellemitulajdon-kezelési szabályzata. A felsőfokú intézmények közül például a Visart Művészeti Akadémia tanulmányi és vizsgaszabályzata alapján a hallgatók által iskolai feladatként elvégzett munkák tulajdonjoga 80 81 82 83 84

664/B/2009. AB Határozat 2.2. pontja. Nftv. 44. §. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 48. § (2) bek. CompLex Jogtár Ftv. 48. §-hoz fűzött kommentár. Ftv. 48. § (1)–(2) bekezdése.



123

és e művek szerzői joga a hallgatót illeti;85 a műveket az iskola kizárólag saját (belső dekorációs vagy marketing-) célokra használhatja fel. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) vonatkozó részletes szabályzata szerint86 szellemi alkotásnak minősül a hallgatói jogviszonyban álló személy által az oktatók közreműködésével, tanulmányi kötelezettségei teljesítésével összefüggésben, kizárólag az egyetemen folytatott képzési programok keretében létrehozott minden, szerzői jogi védelem alá tartozó művészeti alkotás. A MOME szabályzata a szerzőknek az előzőeknél szűkebb körű jogosultságot ad. A hallgató és az oktató rendelkezési joga a személyhez fűződő jogra korlátozódik, minden további műhöz kapcsolódó jog az egyetemet illeti meg.87 A vonatkozó vagyoni jogokat az alkotás átadásával az egyetem szerzi meg. Amennyiben az egyetem a művet értékesíti, akkor a hallgatót, illetve az oktatót alkotói díj illeti meg, alapesetben az alkotók és az egyetem 30-70%-os arányban osztozik az értékesítésből befolyó összegből. Ha az értékesítésre az alkotók közreműködésével került sor, akkor pedig 70-30%-os arányban. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szellemitulajdon-kezelési szabályzata88 részletesen meghatározza alkalmazásának tárgyi és személyi körét. Ennek megfelelően az egyetemen folyó kutatómunka eredményeként létrejövő szellemi alkotásokhoz fűződő valamennyi jog – jogszabály vagy szerződés ettől kifejezetten eltérő rendelkezése hiányában – az SZTE-t illeti meg.89 Szerzői jogi vonatkozásban ez azt jelenti, hogy ha a szerzői mű elkészítése az alkotó munkaviszonyból folyó kötelessége (különösen az SZTE által benyújtott pályázat keretében létrehozott művek esetén), a vagyoni jogokat a mű átadásával az alkotó jogutódjaként a törvény erejénél fogva az SZTE szerzi meg. Fontos kiemelni, hogy a szabályzat nem minősíti szolgálati műnek a kutatási tevékenységgel összefüggésben készített tudományos publikációkat, szakirodalmi műveket. A szabályzat eljárásrendje szerint a létrehozott szerzői műveket a megalkotástól számított nyolc napon belül kötelesek az SZTE-vel ismertetni, amely az ezt követő 90 napon belül nyilatkozhat arról, hogy maga kíván-e gondoskodni a hasznosításról, vagy az átadással megszerzett vagyoni jogokat a kutatóra visszaruházza, aminek következtében a szerző szabadon rendelkezhet a művel. A szabályzat az Szjt. 49. §-ának megfelelően részletesen szabályozza a mű kijavításának menetét is.90

85

VISART Művészeti Akadémia Tanulmányi és vizsgaszabályzata 2.7. pont: http://www.visart.hu/ szabalyzat.html. 86 A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatók és oktatók által előállított szellemi alkotásokra vonatkozó szabályzata – 2008: http://hok.mome.hu. 87 MOME-szabályzat 5. A birtoklás és használat joga ezen belül a többszörözés, terjesztés, a nyilvános előadás, a nyilvánossághoz közvetítés, sugárzással vagy másként, a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz való továbbközvetítése, az átdolgozás és a kiállítás. 88 http://www.u-szeged.hu/szabalyzatok – hatályos: 2013. június 24-től. 89 Szabályzat 3. §. 90 Szabályzat 29. §.


124

Dr. Legeza Dénes

Mindezek alapján elmondható, hogy a hallgatói jogviszonyban létrehozott művekre sem az Szjt., sem a hatályos felsőoktatási törvény nem tartalmaz külön előírást. Az egyetemek a szellemi tulajdonra vonatkozó szabályzataik révén térnek el a szerzői jog általános szabályaitól, és mindegyikük más-más feltételeket támaszt az egyetemi évek alatt született művek felhasználhatóságára. Véleményünk szerint a közel negyedmilliós nappali tagozatos hallgatói létszám91 mint potenciális szerzők, valamint a felsőoktatásra fordított költségvetési források nagysága miatt is fontos lenne – legalább az Ftv.-hez hasonló diszpozitív módon – törvényi szinten szabályozni a hallgatói jogviszony során létrejött alkotásokra vonatkozó szerzői jogokat. Összegzés A munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott műre vonatkozó szabályok mindössze egyetlen paragrafusba vannak sűrítve akár az előző, akár a hatályos Szjt.-ben. Mégis, Magyarországon közel 277 ezer munkavállaló dolgozik szerzői jogi ágazatokban, és alkotói tevékenységükkel vagy a szerzői joghoz különböző mértékben kapcsolódó munkájukkal éves szinten közel 600 milliárd forintos jövedelemre tesznek szert.92 Ezek az adatok csupán illusztrálni képesek azt a gazdasági potenciált, amely a munkaviszonyban létrejött alkotások felhasználásából (hasznosításából) nemzetgazdasági szinten kiaknázható. A „kreatív vagy innovatív munka”, vagy az „élethosszig tartó tanulás” hívó szavai egyre inkább azt erősítik meg bennünk, hogy a szerzők akár egy egész életen át alkothatnak hallgatói vagy munkaviszonyban, illetve lehetnek tanárok vagy munkáltatók. Éppen ezért e jogviszonyok alanyai számára elengedhetetlen, hogy ismerjék a mű létrehozásának körülményeit, amelyek – adott esetben – önmagukban korlátozhatják az alkotó szerzői jogait, s jogosíthatják fel a munkáltatót az e jogokban rejlő érték kiaknázására.

91

A felsőoktatási intézmények nappali képzésein tanulók száma a 2012/2013-as tanévben 234 ezer fő. Statisztikai tükör, VII. évf. 32. sz.: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/oktat/oktatas1213.pdf. Simon Dorottya: A szerzői jogi ágazatok gazdasági súlya Magyarországon 3. SZTNH, Budapest, 2012, p. 21–22.

92


A Szerzői Jogi Szakértő Testület tanulmányai a szerzői jog digitális világhoz való alkalmazkodásáról

Az Európai Bizottság 2012 decemberében indította el az érdekelt iparági szereplőkkel „Licensing Europe” elnevezésű strukturált párbeszédét azon innovatív engedményezési és technológiai megoldások lehetőségeinek kiaknázására és határainak feltérképezésére, amelyek az uniós szerzői jogot és szerzői jogi gyakorlatot a digitális kor követelményeihez igazíthatják. Az egységes digitális piacon megjelenő tartalomról szóló bizottsági közlemény alapján1 a vizsgálatok középpontjában a határokon átnyúló hozzáférés és a szolgáltatások hordozhatósága, a felhasználók által létrehozott tartalom (user-generated content) és a védett tartalmak kisfelhasználók számára történő engedélyezése, az audiovizuális művekhez és a kulturális örökséghez való hozzáférés, valamint a szöveg- és adatbányászat témái álltak. E kezdeményezéshez kapcsolódóan dr. Bendzel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke felkérte a Szerzői Jogi Szakértő Testület elnökségét, hogy az Európai Bizottság által a szerzői jogi keretrendszer áttekintése tárgyában kezdeményezett strukturált párbeszéd során képviselendő magyar álláspont meghatározása céljából készítsen a hazai érdekeket megjelenítő szakmai-tudományos anyagokat. Az SZJSZT elnöksége az Európai Bizottság által azonosított területeknek, valamint ugyancsak a Bizottság által a szellemitulajdon-jogok érvényesítésével (annak hatékonyságával, az eszközök gyakorlati elérhetőségével, alkalmazásával) kapcsolatban kezdeményezett konzultációnak2 megfelelően végül öt munkacsoportot állított fel a következő témákban: 1. a tartalom országhatárokon átnyúló hozzáférhetővé tétele – a kulturális örökséghez való hozzáférés; 2. a felhasználók által generált tartalom; 3. az üreshordozó-díj – a magáncélú másolás kompenzációja; 4. az audiovizuális művek elhelyezésének elősegítése és az audiovizuális művekhez való online hozzáférés megkönnyítése az Európai Unióban; 5. a szerzői jogi jogérvényesítés. A munkacsoportok vezetésére az SZJSZT elnökségének egy-egy tagját kértem fel. A munkacsoportokban elsősorban az SZJSZT tagjai vettek részt, de volt számos külső szakértőnk is, illetve sokan több csoport munkájában is részt vettek. Mintegy 30-35 szerzői joggal

1

A Bizottság közleménye az egységes digitális piacon megjelenő tartalomról: http://eur-lex.europa.eu/ LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2012:0789:FIN:HU:HTML. 2 Civil enforcement of intellectual property rights: public consultation on the efficiency of proceedings and accessibility of measures: http://ec.europa.eu/internal_market/consultations/docs/2012/intellectualproperty-rights/consultation-document_en.pdf.


126


foglalkozó kolléga odaadó munkájának köszönhetjük a nagy terjedelmű és – reményeink szerint – hasznos, értékes tanulmányokat. Némely munkacsoportban komoly szakmai viták folytak, de végül minden tanulmányt az SZJSZT elnöksége konszenzussal fogadott el, s így azok mint az SZJSZT véleményét tükröző anyagok jelenhetnek meg az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle egymást követő számaiban. Dr. Győri Erzsébet, elnök

A tartalom országhatárokon átnyúló hozzáférhetővé tétele – a kulturális örökséghez való hozzáférés3 1. A munkaanyag által átfogott témák A munkaanyag viszonyítási pontként kezeli az EU Bizottságának „Licences for Europe” címmel folytatott strukturált párbeszédét,4 amelynek egyik munkacsoportja foglalkozik a tartalom határokon átnyúló hozzáférhetővé tételével.5 E munkacsoport három műtípusra koncentrálja a munkáját: – zenei, – audiovizuális és – irodalmi művekre. A jelen munkaanyag elkészítését megelőző munkacsoport-megbeszélésen a szakértők kompetenciájának, valamint az SZJSZT elnöksége által megalakított egyéb munkacsopor tok feladatkörének figyelembevételével tisztázásra került, hogy a munkaanyag a zenei művek határon átnyúló hozzáférhetővé tételével, valamint ezzel összefüggésben a szolgáltatások hordozhatóságával és a számítási felhő kérdéskörével foglalkozik. A munkaanyag célja, hogy e területeken a felkérésnek megfelelően helyzetelemzést adjon, ismertesse a problémákat, kihívásokat, valamint elemezze a lehetséges megoldásokat a hazai érdekek fényében. Az anyag figyelemmel van arra, hogy a jogi szabályozás mozgásterét a nemzetközi egyezményes és az uniós jog jelentősen leszűkíti. 3

A munkaanyag az SZTNH felkérésére készült, amely szerint „[a] feladat célja, hogy az Európai Bizottság által a szerzői jogi keretrendszer áttekintése tárgyában kezdeményezett strukturált párbeszéd során felhasználható, a hazai érdekeket megjelenítő szakmai-tudományos anyagok szülessenek.” A munkacsoport referense: dr. Szinger András, tagjai dr. Detrekői Zsuzsa, dr. Gyertyánfy Péter, dr. Lendvai Zsófia, dr. Lukácsi Péter, dr. Munkácsi Péter, dr. Tóth Péter Benjamin, Votisky Zsuzsa. 4 http://ec.europa.eu/licences-for-europe-dialogue/en. 5 http://ec.europa.eu/licences-for-europe-dialogue/node/4.


A tartalom országhatárokon átnyúló hozzáférhetővé tétele – a kulturális örökséghez való hozzáférés

127

2. A zenei tartalom országhatárokon átnyúló terjesztése 2.1. Helyzetelemzés 2.1.1. A főbb érdekcsoportok A zenei tartalmak online forgalmazásának viszonylatában három fő érdekcsoport azonosítható: – jogosultak (szerzők, előadók, hangfelvétel- és zeneműkiadók), – felhasználók (tartalomszolgáltatók), – fogyasztók (a szolgáltatás igénybevevői6). Az alábbiakban kiindulópontként sematikusan fejtjük ki az ebben a viszonyrendszerben érvényesíthető érdekeket, amelyek részleteikben a problémafelvetésben ki fognak bontakozni. Erre figyelemmel a fő érdekek a következőképp alakulnak: – a jogosultak csoportján belül a szerzői, előadói érdekek a minél hatékonyabban és gyorsabban felosztható, a bevétellel arányos, de a művek, teljesítmények abszolút értékére is reflektáló, szerzők esetében közös jogkezelés útján érvényesülő díjazást tartják fontosnak, összekapcsolva a repertoárok minél teljesebb elérhetőségével (természetesen jogszerű úton); – a jogosulti oldalon ugyanakkor külön csoportot képeznek a nagy, összevont repertoártömeggel (katalógussal) rendelkező major zeneműkiadók (publisherek), és hasonló helyzetben levő hangfelvétel-előállítók, akiknek az eddigi piaci fellépése kissé eltérő érdekeket tükröz: ők a koncentrált, nagy tömegű, páneurópai területre kiterjedő jogosítási formákat támogatják, ahol adott esetben a jogdíjtömeghez nem feltétlenül párosul magas, egyedi felosztást jó színvonalon lehetővé tevő adatminőség (ez a szempont a hangfelvétel-előállítók esetében fel sem vetődik, hiszen lényegében egyéni joggyakorlásról van szó); – a felhasználói, tartalomszolgáltatói oldal számára az egy vagy többterületi szolgáltatásnyújtáshoz szükséges minél egyszerűbb és gyorsabb jogosítás a legfontosabb, emellett a díjfizetés során iparági alapvetésként kezelik, hogy a jogosulti oldalon egy-egy mű, vagy műhányad (tipikusan publisheri rész) tekintetében – különösen a páneurópai jogosítás során – keletkező, egymással versengő jogosulti igények („duplicate” vagy „conflicting” claims) feloldását a jogosultak még a számlakibocsátás előtt végezzék el, ennek elmaradása esetében nem hajlandók 100%-ot meghaladó, esetleges utólagos elszámolással helyesbíthető jogdíjfizetést teljesíteni; – a fogyasztók érdeke az, hogy minél egyszerűbben minél nagyobb zenei repertoárhoz jussanak hozzá, minél olcsóbb szolgáltatások igénybevétele útján, lehetőleg az EU-n 6

Tekintettel kell lenni arra is, hogy a szolgáltatás igénybe vevői nem minden esetben minősülnek fogyasztóvédelmi vagy ahhoz egyre közelebb álló polgári jogi értelemben is fogyasztónak.


128


belüli aktuális földrajzi helyzetüktől függetlenül; e ponton nem hallgatható el, hogy ezt a jogszerű érdeket szembe kell állítani a jogszerűtlen úton, ingyenesen elérhető tartalomhoz való hozzájutással is. 2.1.2. Az országhatárokon átnyúló zenei tartalomszolgáltatás jogosításának kezdeti lépései, az EU versenyhatóságának beavatkozása A zenei tartalom jogosítása hagyományosan a territorialitás elve alapján történt az offline korszakban: a szerzői jogokat képviselő közös jogkezelő szervezetek országonként működnek, egymás kölcsönös felhatalmazása útján területenként a teljes világrepertoárt képviselték és engedélyezték. E territoriális joggyakorlás hosszú évtizedeken keresztül kielégítő megoldást nyújtott a zeneipar számára, csak kisebb, periferiális jelentőségű esetekben kellett kiegészítő elveket alkalmazni.7 Az online tartalomszolgáltatások megjelenésével azonban igény mutatkozott arra, hogy az országhatárokat ab ovo túllépő szolgáltatások jogosítására megoldást adjon a rendszer. A zenei közös jogkezelés területén 2000-ben jött létre a már említett kölcsönös képviseleti szerződések új kiegészítése, az ún. Santiago Agreement, amelynek lényege az volt, hogy a zenei közös jogkezelők szerződéses megállapodása szerint az online tartalomszolgáltatás esetében mintegy alapértelmezett megoldásként a tartalomszolgáltató gazdasági székhelye határozza meg azt, hogy melyik európai közös jogkezelő jogosítja a szolgáltatást. Az ezen az alapon felépített üzleti modell az alábbi módon szemléltethető: ELŐADÓ zenefájl

LEMEZKIADÓ

ONLINE ZENETERJESZTŐ

vételár

SZERZŐI KÖZÖS JOGKEZELŐ

ZENEMŰKIADÓ

EU SZERZŐ 7

UK/US SZERZŐ

F O G Y A S Z T Ó

jog/engedély

jogdíj

Így pl. a műholdas műsorszolgáltatás kapcsán, ahol egy-egy televíziócsatorna a technikai háttérnek köszönhetően több ország területén is elérhetővé vált, erre a közös jogkezelők egymás közti szerződései adtak megoldást.



129

A kialakulni látszó gyakorlatot azonban hamarosan megtörte az EU Bizottsága, amikor 2004-ben versenyjogi eljárást kezdeményezett a Santiago Agreementet alkalmazó EU-s közös jogkezelők ellen,8 amelyek ennek hatására a 2004 végén lejárt hatályú Santiago Agreementeket nem újították meg. A zeneiparnak kiszámítható jogosítási hátteret biztosító kölcsönös képviseleti rendszer online felhasználáshoz igazított lehető leghatékonyabb fenntartására irányuló további közös jogkezelői kísérleteknek pedig a Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságának 2008. júliusi döntése (ún. CISAC-ügy)9 vetett véget, amely a megkötött kölcsönös képviseleti szerződéseket, illetve azok változatlan tartalommal történő fenntartását olyan versenykorlátozó, összehangolt magatartásnak („concerted practice”) minősítette, amely az EU versenyjogi szabályaiba (mai számozás szerint: EUMSZ 101. Cikk) ütközik. A közös jogkezelők és nemzetközi konföderációjuk, a CISAC fellebbezése nyomán e döntést 2013 áprilisában az Európai Unió Bírósága első fokon megsemmisítette,10 kimondva, hogy a megkötött kölcsönös képviseleti szerződések változatlan fenntartása az online környezetben nem ütközik az acquis communautaire-be, ugyanis valós objektív indokok alapozzák meg a rendszer fenntartását, míg az EU Bizottsága nem tudta bizonyítani a magatartások összehangolását (a versenyjogi eljárások büntető jellegűek, a bizonyítási teher a hivatalból eljáró EU Bizottságon van). Ennek a döntésnek azonban kevés a gyakorlati jelentősége, tekintettel arra, hogy a fenti eljárással párhuzamosan az EU jogalkotási lépései nyomán (lásd a következő szerkezeti egységben) az online zenei szolgáltatások jogosításának gyakorlata ekkorra már jelentősen átalakult. 2.1.3. A határokon átnyúló zenei jogosítás európai szabályozástörténete Az Európai Unió Bizottsága hosszú évek óta törekszik a zenei „Digital Single Market” megteremtésére szabályozás, illetve közösségi versenyhatóságként történő fellépés útján. A Bizottság először a szerzői jogról kiadott 2004-es közleményében11 foglalkozott a kérdéssel, majd 2005-ben adott ki részletes munkaanyagot12 az online zenei piacra vonatkozó esetleges szabályozásról. 8 9

L. a vonatkozó bizottsági sajtóközleményt: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-04-586_en.htm. Case COMP/C2/38.698 – CISAC, bővebben l.: http://www.cisac.org/CisacPortal/miscDocs/CISAC_ Case_Briefing%20paper_EN.pdf. 10 L. az EU Bíróság sajtóközleményét: http://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2013-04/ cp130043en.pdf. 11 Communication from the Commission to the Council, the European Parliament and the European Economic and Social Committee on the Management of Copyright and Related Rights in the Internal Market, COM (2004) 261 final, Brussels 16 April 2004: http://europa.eu.int/eur-lex/en/com/cnc/2004/ com2004_0261en01.pdf. 12 Az EK Bizottságának munkaanyaga („Commission Staff Working Document”) – Tanulmány a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezelésének közösségi szabályozásáról (közzétették: 2005. július 7.): http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/docs/management/study-collectivemgmt_en.pdf.


130


Az anyag meglehetősen sommás megállapításból indul ki: a Bizottság szerint míg az Egyesült Államokban a jogszerű online zenei piac egy felfutóban lévő, sikeres ágazatnak mondható, addig az európai piacon kihívásokkal küzd. Ennek indokaként egyszerűen a szerzői jogi engedélyezési rendszer harmonizálásának nem megfelelő szintjét jelöli meg, és célja, hogy ezen változtatva rugalmas, az országhatárokon átnyúló szolgáltatások nyújtását megkönnyítő engedélyezési rendszer („community-wide” vagy „pan-European licensing”) kialakítását elősegítse. Mindez természetesen alapvetően érinti az egységes belső piacon a már említett módon a territorialitás alapján létrejött és máig jellemzően így (tagállamonként) működő szerzői közös jogkezelő szervezetek által ellátott jogkezelési feladatokat. A Bizottság tanulmánya az iparágban azóta hírhedtté vált három szabályozási alternatívát („Option 1–3”) tartalmaz: – Option 1: a közösségi szabályozásra nincs szükség, a status quo fenntartása. – Option 2: a közös jogkezelő társaságok közötti – a jogdíj rovására történő – verseny fokozása. Ezt a Bizottság szerint úgy lehetne elérni, hogy a közös jogkezelő szervezetek egymásnak képviseleti jogot csakis az összes EGT-országra kiterjedő hatállyal adhassanak, így még a saját, képviselt hazai repertoár felhasználásának engedélyezése során is versenyezniük kellene a többi jogkezelővel a felhasználó-ügyfelekért. – Option 3: a jogosultak számára lehetővé tenni a választást a közös jogkezelő társaságok között, ezáltal elérni azt, hogy ne a kölcsönös képviseleti szerződések alapján összeálló (közel) teljes világrepertoárt nyújtson egy-egy közös jogkezelő a felhasználónak, hanem a közvetlenül a jogosultaktól szerzett megbízások alapján jogosítható (tehát értelemszerűen szűkebb) repertoárt kezelje hatékonyabban. A Bizottság szerint az „Option 3” alatt vázolt megoldással érhető el a kitűzött cél: a jogosultak és a felhasználók érdekeit egyaránt tükröző „community-wide” jogosítási rendszer. A tanulmány szerint a közvetlen tagságon alapuló elkötelezettség hatékonyabbá teszi a közös jogkezelést a külföldi képviseltek irányában is, és különösen hasznos azon jogosultak számára, akiknek műveit az egész európai közösségben felhasználják. Az „Option 3” megoldás eredményeképpen a Bizottság elképzelése szerint a felhasználóknak – mivel az egyes társaságok nem a világrepertoárt, csak a közvetlenül velük szerződött belföldi és külföldi jogosultakat képviselnék – nem egy, de a kialakuló „három-négy” nagy, a Bizottság szóhasználatában „powerful” közös jogkezelőtől kell az egész közösség területére kiterjedő felhasználási engedélyt szerezniük.13 A közzététel után a tanulmányra számos észrevétel érkezett az érintettektől.14 Míg a konkrét, körülhatárolható repertorárral és jelentős globális üzleti (hangfelvétel-kiadói) háttérrel rendelkező major zeneműkiadók üdvözölték a Bizottság oligopol helyzet felé vezető „Option 3” javaslatát, addig a territioriális alapon működő, de a világrepertoár képvisele13 14

L. a tanulmány 49. oldalát. A 77 közzétett állásfogalalást l.: http://circa.europa.eu/Public/irc/markt/markt_consultations/library?l=/ copyright_neighbouring/cross-border_management&vm=detailed&sb=Title.



131

tére felkészült közös jogkezelők jellemzően kritizálták a tanulmány kiindulópontjait, megállapításait és következtetéseit egyaránt (lásd pl. a közös jogkezelő szervezetek nemzetközi konföderációja, a CISAC,15 illetve a közös jogkezelők európai érdekképviselete, a GESAC16 véleményét). Ugyanilyen elutasító volt az európai közszolgálati televíziók nemzetközi szervezete, az EBU álláspontja is. A munkaanyag szerzőinek többségi véleménye szerint a Bizottság megállapításai a kialakult helyzet okainak nem kellőképpen alapos felderítéséből levont téves következtetések. Ezt alátámasztják az időközben napvilágra került közös jogkezelési irányelv hasonló elven alapuló megoldását ért komoly elméleti kritikák is.17 A Bizottság a szerzői jogosítás lényegében adminisztratív kérdéseit vizsgálva a szerzői közös jogkezelés territorialitását tartja a legfőbb problémának. Eközben teljességgel figyelmen kívül hagyja azt a – véleményünk szerint – sokkal jelentősebb tényt, hogy a jogszerű online üzleti modelleknek – a hangfelvétel-kiadók „tartózkodó” magatartása miatti – megkésettsége folytán a fizetőképes kereslet jelentős hányada időközben „átszokott” a fájlcserére. Az ellenvélemények dacára a Bizottság 2005 októberében ajánlást adott ki az online zeneszolgáltatás szerzői jogi kérdéseiről.18 A Bizottság legfőbb célja az online ajánlás közzétételével az, hogy a fent elemzett közlemény, tanulmány után „soft law” eszközökkel is elősegítse a jogszerű online zenei tartalomszolgáltatás egységes európai piacon történő sikeres működését, a fenti tanulmányban vázolt „Option 3” elképzelés szerint. Az ajánlás érvényesülésének, hatásainak felmérésére a Bizottság 2007 januárjában kérdőívet19 küldött az érintett piaci szereplőknek, a 2007. július 1-i határidőig beérkezett válaszokat a Bizottság közzétette. Figyelmet érdemel, hogy 21 európai közös jogkezelő társaság20 a megkeresésre adott válaszában közös „preambulumot”21 küldött a Bizottságnak, melyben az ajánlás – és általában a Bizottság zenei közös jogkezeléssel kapcsolatos lépései, ideértve az alább elemzett versenyjogi eljárást is – legfőbb eredményének a zenei jogosítás rendjének felborítását, jogbizonytalanság kialakulását, valamint a kis- és közepes tagállamok repertoárja, ezáltal a kulturális sokszínűség veszélyeztetését tartja. (A bizottsági tanulmányt és az online ajánlást számos ponton illeti érdemi kritikával az Európai Parlament.)22 15

http://circa.europa.eu/Public/irc/markt/markt_consultations/library?l=/copyright_neighbouring/crossborder_management/cisac_enpdf/_EN_1.0_&a=d. 16 http://circa.europa.eu/Public/irc/markt/markt_consultations/library?l=/copyright_neighbouring/crossborder_management/gesac_enpdf/_EN_1.0_&a=d. 17 Comments of the Max Planck Institute ...: Prof. Joseph Drexl, Dr. Sylvie Nérison, Felix Trumpke, Professor Reto Hilty: http://www.ip.mpg.de/files/pdf2/Max_Planck_Comments_Collective_Rights_Management.pdf. 18 Az EK Bizottságának Ajánlása a jogszerű online zeneszolgáltatás érdekében a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezeléséről (recom. 2005/737/EC, 2005. október 12.). 19 Call for Comments: http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/docs/management/monitoring_en.pdf. 20 Az Anglia, Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország területén működők kivételével az összes eljárás alá vont zenei közös jogkezelő. 21 http://www.euractiv.com/29/images/2007%20Joint%20Statment%20of%20CRMs_tcm29-165759.pdf. 22 Az Európai Parlament a Jogi Bizottságban a Lévai Katalin rapportőr (Jogi Bizottság) által elkészített, a Kulturális Bizottság által is támogatott jelentés nyomán elfogadott határozatban reagált, l.: http://www.europarl. europa.eu/sides/getDoc.do?type=REPORT&reference=A6-2007-0053&language=EN&mode=XML.


132


A fenti nyilatkozatot alá nem író legnagyobb európai szerzői közös jogkezelő társaságok eközben megkezdték az oligopol helyzetet célzó Option 3 jogosítási modell gyakorlati kialakítását. Olyan új jogosítási felületeket hoztak létre, amelyek általában egy adott major zeneműkiadó repertoárjának (megszerzett jogainak) kizárólagos képviseletén alapulva próbálnak immár nem a teljes világrepertoárra, csak a közvetlenül képviselt jogosultak „online” jogaira vonatkozó „share licensing”-megállapodásokat kötni. A „célpontok” olyan globális felhasználók, akik több európai tagállamban is nyújtanak zenei tartalomszolgáltatást. E modell kialakítása érdekében az online felhasználásra vonatkozó jogokat a major európai zeneműkiadók – a közös jogkezelés történetében példátlan és hazánkban jogilag azóta is vitatott módon – kivonták a közös jogkezelő társaságokból. Az új elképzelés szerinti jogosítás a következőképpen festene: ELŐADÓ

„PÁNEURÓPAI” ONLINE ZENETERJESZTŐ

LEMEZKIADÓ

zenefájl vételár

SZERZŐI KÖZÖS JOGKEZELŐ

F O G Y A S Z T Ó

Option 3 „jogkezelő” ZENEMŰKIADÓ

EU SZERZŐ

jog/engedély

jogdíj

UK/US SZERZŐ

Az „Option 3” jogosítási modell A fenti ábra természetesen csak egy adott repertoárrész tekintetében mutatja a viszonyokat: a valóságban a felhasználónak párhuzamosan több „Option 3” jogkezelőt kell megkeresnie, és mindemellett, ha a világrepertoár felhasználása a cél, a hagyományos közös jogkezelőktől is engedélyt kellene kérnie. Ezen, a repertoár koncentrálásán alapuló jogosítási modellre az első példa: 2007. január 20-án jelentette be a német (GEMA) és az angol (MCPS-PRS) zenei szerzői közös jogkezelő társaság, hogy az EMI Music Publishing zeneműkiadóval közösen megalakították a CELAS nevű szervezetet.23 Hasonló alapon jött 23

www.celas.eu.



133

létre a D.E.A.L. (Direct European Administration and Licensing) elnevezésű szerveződés is, amelynek tagja a francia szerzői közös jogkezelő (SACEM) és a Universal Music Publishing. A szervezetek tervezett tevékenysége klasszikus példája a „share licensing” modellnek, azaz csak az alapítói által képviselt jogokat gyakorolja, amelyek nem minden esetben terjednek ki teljes művekre, esetenként az alapítók által képviselt műrészeket („shares”) jogosít majd, a felhasználási engedélyt azonban a teljes EGT területére meg lehetne tőlük szerezni. Az Option 3 modell tehát – a korábbi kölcsönös képviseleti szerződési hálóval szemben – nem célozza a világrepertoár elérhetővé tételét, így a teljes világrepertoárból választani kívánó felhasználóknak – például ha ez kiterjedne az online felhasználással egyre inkább összeolvadó24 sugárzásra is, a rádió- és a televíziószervezeteknek is – több helyről, több szerződéssel kell majd engedélyt szerezniük („multi-stop-shop”). E jogosítási modell sikere az alábbi szempontok szerint legalábbis kérdéses: – a Bizottság által megkívánt, egyszerűsített „community-wide licensing” csak részrepertoárok tekintetében valósul meg: nincs valódi one-stop-shop; – már a jogosítás fázisában – esetleges jogvita során – felmerülhet a képviselt részrepertoárok pontos azonosításának a kérdése (eddig a világrepertoárt képviselő helyi társaságnak a jogosítást követően kellő ideje volt az egyre fejlettebb nemzetközi dokumentációs rendszerek segítségével tisztázni a jogosított műveket); – a kisebb európai tagállamok zenei repertoárját nem fogják az újonnan létrehozott konglomerátumok képviselni, és ezek kisebb gazdasági súlya miatt sem várható, hogy a páneurópai felhasználók külön figyelmet szentelnének ezen repertoárrészek pontos jogosításának – sérülhet a kulturális sokszínűség védelmének immár az Unió által is elfogadott, nemzetközi egyezményben lefektetett25 alapelve. 2.2. Problémák, kihívások – Az európai zenei piac diszfunkcionális működése A fent elemzett jogalkotási és jogérvényesítési lépések eredményeképpen olyan üzleti modell alakult ki a közösségi online zenei piacon, amely a gyakorlatban „cherry-pickinghez” vezet: ez alapján a major zeneműkiadói háttérrel rendelkező művek páneurópai szolgáltatók által történő felhasználásának központi jogosítása megtörténhet ugyan, de egyrészt a világrepertoár többi elemének, másrészt a helyi kisebb felhasználóknak a jogosítása szinte teljesen elmarad, mert az kivitelezhetetlenné, illetve gazdaságtalanná válik. Jelenleg e jogosítási káosz napjait éljük.

24

Pl. IPTV-szolgáltatások, médiajogi szempontból nézve a lekérhető és lineáris szolgáltatások egy csokorban való felajánlása. 2008. évi VI. törvény a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló, Párizsban 2005. év október hó 20. napján elfogadott UNESCO-egyezmény kihirdetéséről.

25


134


A korábbi (működőképes) területi megosztottságot (27 tagállam – 27 közös jogkezelő) felváltotta a repertoár alapú töredezettség: a tényleges helyzet az, hogy a szétrobbantott kölcsönös képviseleti rendszerben legalább egy területre jogszavatossággal világrepertoárt kínáló közös jogkezelők ma már csak bizonytalan, egyes jogosultak bejelentései, jogvis�szavonásai nyomán szinte percről-percre változó körvonalakkal határolt részrepertoárokat tudnak kínálni a tartalomszolgáltatóknak, helyi vagy esetenként páneurópai területre. Ennek egyenes következménye, hogy a jogbizonytalanság miatt csak a legnagyobb jogosultak legnagyobb repertoárjai (pl. a major zeneműkiadók által képviselt angolszász zenei repertoár) kerül jogosításra a legnagyobb multiterritoriális szolgáltatók (Apple iTunes, YouTube, Deezer, Spotify, Google Play stb.) tekintetében. A kisebb (helyi) repertoárok, illetve kisebb helyi tartalomszolgáltatások helyzetére a teljes jogbizonytalanság jellemző. 2.3. Lehetséges megoldások a hazai érdekek tükrében 2.3.1. A tartalom „töredezettségének a megszüntetése” – az EU közös jogkezelési irányelve Az EU Bizottsága a kialakult helyzetben új jogalkotási lépésre szánta el magát, melynek egyik fő iránya a zenei „digital single market” megteremtése a széttöredezett repertoárok „töredezettségének a kikényszerített megszüntetése” (a repertoárok reaggregálása) útján. Az EU Bizottsága a közös jogkezelésről, valamint a zeneművek többterületi online felhasználásáról szóló irányelvtervezetét (a továbbiakban: Ire.) 2012 júliusában tett közzé.26 Az Ire. külön fejezetet (Title III) szentel a multiterritoriális online zenei jogosításnak. A tervezett szabályozás alapelvei a következők: – minden többterületi jogosítást végző közös jogkezelőnek szigorú feltételrendszernek kell megfelelnie (a szakzsargonban e feltételrendszert hívják „European passportnak”) – Ire. 22. cikk; – az említett előfeltételek a műdokumentáció, a számlázás, a forgalmiadat-feldolgozás, a jogdíjfelosztás területére vonatkozó, pontosságra és gyorsaságra irányuló követelmények – Ire. 22–27. cikk; – a feltételeket teljesíteni nem szándékozó vagy nem képes közös jogkezelő társaságok megállapodás útján a feltételeknek megfelelő másik jogkezelőre bízhatják az általuk képviselt repertoár többterületi jogosítását, amely köteles a felajánlott repertoárt a sajátjával azonos feltételekkel képviselni (ún. „tag on” kötelezettség) – Ire. 28–29. cikk;

26

Proposal for a directive of the European Parliament and the of the Council on collective management of copyright and related rights and multi-territorial licensing of rights in musical works for online uses in the internal market. A szöveg jelenleg az együttdöntési eljárásban az EU Parlament első olvasatban történő megtárgyalására vár. A teljes szövegét l.: http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/docs/ management/com-2012-3722_en.pdf.



135

– a szabályozás minden jogosultnak biztosítja a többterületi online jogosítási képviselet lehetőségét: amennyiben a jogosult által megbízott közös jogkezelő ilyet az Ire. hatálybalépésétől számított egyéves határidő alatt nem végez, és más közös jogkezelőt sem bíz ezzel meg, a jogosult maga személyesen vagy képviselő útján gyakorolhatja e jogát, vagy szabadon megbízhat olyan közös jogkezelőt, amely megfelel a többterületi jogosítás európai előfeltételeinek – Ire. 30. cikk. 2.3.2. A hazai álláspont kialakításakor megfontolásra ajánlott javaslatok 2.3.2.1. A határokon átnyúló jogosítás és a szolgáltatások szabad áramlása Az Ire. és a szolgáltatások szabad áramlását előíró uniós szolgáltatási irányelv27 (a továbbiakban: Szire.) viszonya értelmezésre szorul, a kérdés erősen vitatott. Ebben az értelmezési kérdésben a hazai álláspont kialakítására az alábbi javaslat tehető. Az Ire. kiindulópontja,28 hogy a közös jogkezelésre vonatkozik a Szire. Ezen értelmezésből következően bármely uniós tagállamban bejegyzett közös jogkezelő nyújthat szolgáltatást (végezhet jogosítást) bármely másik uniós ország területén anélkül, hogy ezen másik uniós tagállam területén le kellene telepednie (ott bejegyzett jogi személlyel kell rendelkezzen), vagy akár letelepedés nélkül is egyébiránt meg kellene felelnie ezen másik tagállam közös jogkezelésre vonatkozó belső, nemzeti szabályainak. A hazai jog a közös jogkezelés tekintetében az ún. „prior authorization system” alapján áll, azaz a hatályos magyar szabályozás szerint29 Magyarország területén csak előzetes, állami, közös jogkezelőként való nyilvántartásba vétel alapján végezhető közös jogkezelési tevékenység. E nyilvántartásba vétel, illetve a közös jogkezelőként történő működés további feltételei (jogdíjközlemények jóváhagyása, felülvizsgálata, a közös jogkezelés feletti felügyelet) részletes, konkrét, a közös jogkezelő szervezetnek közvetlen vagy közvetett költséget is okozó, elsősorban a jogbiztonságot szolgáló és a tényleges erőfölényes helyzettel való visszaélést kizáró előírások. Ennek alapján könnyen belátható, hogy amennyiben egy másik uniós tagállamból a fent említett nemzeti jogi előfeltételek teljesítése nélkül „átjogosíthat” hazai területre egy másik közös jogkezelő, akkor adott esetben a jogkezelési piacon indokolatlan versenyelőnyös helyzetbe kerül, hiszen akár olcsóbb szolgáltatást is nyújthat a jogosultaknak, tekintettel a jóval kevesebb kötelemre, amely a tevékenységét korlátok között tartja. 27

Directive 2006/123/EC of the European Parliament and of the Council of 12 December 2006 on services in the internal market. OJ L 376, 27.12.2006. 28 L. Ire. 3. sz. preambulumbekezdés: „When established in the Union, collective management organisations – as service providers – must comply with the national requirements pursuant to Directive 2006/123/EC of the European Parliament and of the Council of 12 December 2006 on services in the internal market which seeks to create a legal framework for ensuring the freedom of establishment and the free movement of services between the Member States. This implies that collective management organisations] should be free to provide their services across borders, to represent rightholders resident or established in other Member States or to grant licences to users resident or established in other Member States.” 29 L. az Szjt. 91–92. §-át.


136


Egy európai viszonylatban kis ország kis repertoárjába tartozó jogosultak által létrehozott jogkezelő számára tehát a Szire. közvetlen alkalmazása egyértelműen hátrányos helyzetet teremtene. (Európai dimenzióban is kérdéses a Szire. alkalmazásának hatása: könnyen létrejöhet ugyanis olyan helyzet, hogy a közös jogkezelők olyan tagállamban telepszenek le, ahol nincsenek vagy az európai „átlagnál” lényegesen enyhébbek a közös jogkezelés működési jogi előfeltételei.) Ezzel a fegyverrel akár a tengerentúli, óriási közös jogkezelő szervezetek is élhetnek. A bemutatott egyértelmű érdekellentét mellett komoly jogi érv is felhozható a Szire. alkalmazása ellen: a Szire. 17. cikke ugyanis egyértelműen kiveszi a szabályozás hatálya alól30 a „szerzői és szomszédos jogokat”.31 Tekintettel arra, hogy a Szire. szabályozási tárgyát szolgáltatások képezik, az említett kivétel a Szire. logikája alapján csak úgy érthető, hogy a szerzői és szomszédos jogok alapján nyújtott szolgáltatások (engedélyezés és díjigény-érvényesítés) esnek ki a Szire. hatálya alól. A közös jogkezelés természetesen alapvetően ilyen szolgáltatás.32 Az említett érdekviszonyok és a szabályozási háttér alapján egyértelműen a Szire. közös jogkezelésre történő alkalmazásának kizárására irányuló, más tagállamok által is felvetett álláspont támogatása ajánlott. Ezzel együtt célszerűnek látszik megvizsgálni azt a kérdést is, hogy szükséges-e további jogalkotással tisztázni/pontosítani a nemzeti szabályok területi hatályát: érdemes-e definiálni, hogy milyen esetben tekinthető egy online tartalomszolgáltatás (és így annak jogosítása) Magyarországra (is) kiterjedőnek? (Pl. az igénybe vevő előfizetői jogviszonyának vagy az igénybevétel eszközének „honossága” – hazai IP-cím, mobiltelefon számkiosztása stb.). 2.3.2.2. Saját repertoár többterületi/regionális jogosítási feltételei Az Ire. 22. cikke értelmében a zenei szerzői közös jogkezelő akkor végezhet többterületi engedélyezési tevékenységet, ha megfelel az említett „passportfeltételeknek”. A több repertoár több területre történő engedélyezése tekintetében a feltételrendszer teljesítése valóban elvárható. Ugyanakkor kérdéses, hogy amennyiben egy jogkezelő csak a közvetlenül képviselt („saját”, nemzeti) repertoárját kívánja többterületi (akár páneurópai, de adott esetben regionális) hatállyal jogosítani, miért kellene megfelelnie az Ire. által támasztott, közvetlen és közvetett költségekkel járó feltételrendszernek? Úgy is alakítható a kérdés, hogy ha szükséges is lenne a megfelelés a felhasználói szempontú követelményeknek (pl. elektronikus számlázás), akkor hol található meg a belső piaci hatás a jogosultak irányában fennálló kö-

30 31 32

Letelepedés esetén. “Article 16 shall not apply to … copyright, neighbouring rights”. A Bizottság álláspontja az, hogy csak maga a kizárólagos jog jelent kivételt a Szire. alól, a jog gyakorlása nem. Ez az álláspont a hétköznapi józan ész szerint is helytelen. Egy kizárólagos jogi pozíció, egy abszolút szerkezetű jog fogalmilag nem lehet szolgáltatás.



137

telezettségek körében? Egyszerűen: miért nem egyezhetnek bele a hazai jogosultak egy nekik megfelelő dokumentációs és felosztási rendszerbe? A magyar nyelvű repertoár esetében különösen indokoltan merül fel a kérdés, hogy amennyiben regionális tartalomszolgáltatásokra merülne fel igény, azt a hazai feltételeknek megfelelő hazai jogkezelők további feltételek teljesítése nélkül is képesek legyenek jogosítani. Javasolt tehát olyan álláspont kialakítása, amely szerint az Ire. a fenti módon definiált saját repertoár többterületi jogosításához ne írjon elő – a létező magyar szabályozáson tartalmilag túlmutató – további követelményeket. 2.3.2.3. A „tag-on” kötelezettség pontosítása A 2.3.1. pontban említett „tag-on” kötelezettség kapcsán is tehető további javaslat. Az Ire. tervezetének jelenlegi szabályai megállnak ott, hogy kötelezettségként írják elő a többterületi jogosítást végző közös jogkezelő számára a másik közös jogkezelő által felajánlott repertoár képviseletét egyenlő feltételekkel. Ugyanakkor léteznek olyan tagállami javaslatok, amelyek szerint azt is írja elő az Ire., hogy a többterületi jogosító közös jogkezelőtől csak olyan engedélyt szerezhessenek a felhasználók, amely az összes képviselt repertoárra, így a „tag-on” alapján képviselt repertoárra is kiterjed. Más szóval: a felhasználó ne válogathasson, ne „mazsolázhassa ki” a fontosabbnak vagy népszerűbbnek gondolt repertoárokat. A kulturális sokszínűség Európai Unió által szerződésben is elismert elve mellett egy ilyen megoldás kifejezetten érdekük lenne a hazai jogosultaknak. 2.4. Számítási felhő és a tartalom hordozhatósága Az 1. pont alatt említett Licensing for Europe kezdeményezés tematikus munkacsoportja,33 a Working Group 1 – Cross-border Access and the Portability of Services (WG1) elnevezésű munkacsoport – feladatának tekinti a tartalmak határokon átnyúló online hozzáférésének és hordozhatóságának vizsgálatát, figyelembe véve olyan új technikai fejleményekből származó előnyöket, mint a számítási felhő, a határokon átnyúló jogszerű hozzáférés, a felhőben tárolt tartalom. Itt szükséges megjegyezni, hogy az Európai Bizottság 2012 őszén megjelentetett, „A számítási felhőben rejlő potenciál felszabadítása Európában” elnevezésű új stratégiája olyan intézkedéseket vázol fel, amelyek 2020-ig 2,5 millió új európai munkahelyet eredményez-

33

Az egységes digitális piacról megjelenő tartalomról címmel a Bizottság által 2012 decemberében kibocsátott közlemény alapján „Licensing for Europe” összefoglaló néven strukturált párbeszéd-kezdeményezés indult valamennyi érintett fél – azaz a jogosultak, a szerzői jog által védett tartalmak kereskedelmi és nem kereskedelmi felhasználói, valamint az online végfelhasználók közvetlen képviselői – bevonásával.


138


hetnek, és az uniós GDP-t éves szinten nettó 160 milliárd euróval (körülbelül 1%-kal) bővíthetik.34 A stratégia kulcsfontosságú intézkedései az alábbiak: – kijutás a műszaki szabványok útvesztőjéből ahhoz, hogy a felhő alapú szolgáltatások igénybevevői élvezhessék az átjárhatóság, az adathordozhatóság és a visszafordíthatóság nyújtotta előnyöket; a szükséges szabványok 2013-ra történő kiválasztása; – uniós szintű tanúsítási rendszerek támogatása a felhő alapú szolgáltatást nyújtó megbízható szolgáltatók azonosíthatósága érdekében; – „biztonságos és tisztességes” szerződési feltételek kidolgozása a számítási felhővel kapcsolatos szerződésekhez, a szolgáltatási szintre vonatkozó megállapodásokat is beleértve; – a tagállamok és az ipar részvételével az európai számításifelhő-partnerség létrehozása annak érdekében, hogy kihasználjuk a közszektor vásárlóerejét (az összes IT-kiadás 20%-a), ezzel befolyásolva a felhő alapú szolgáltatások európai piacát, növeljük a felhő alapú szolgáltatást nyújtó európai szolgáltatók esélyeit arra, hogy versenyképesek legyenek, valamint olcsóbb és színvonalasabb e-kormányzati szolgáltatások nyújtása. A bizottsági közlemény fogalomhasználata szerint a „számítási felhő” olyan adatállományok (például szövegfájlok, képek, videók) és szoftverek távoli számítógépeken történő tárolására utal, amelyekhez a felhasználók interneten keresztül férhetnek hozzá a saját választásuk szerinti eszközön. Ez gyorsabb, olcsóbb, rugalmasabb és potenciálisan biztonságosabb az egy adott helyhez kötött számítástechnikai megoldásoknál. Számos népszerű szolgáltatás – mint például a Facebook, a Spotify és a webalapú e-mail – számítási felhőn alapuló technológiákra épül, mindazonáltal a tényleges gazdasági előnyök a felhő alapú megoldásoknak a vállalkozások és a közszektor általi széles körű használatában rejlenek.35 A dokumentum rámutat arra is, hogy számos fogyasztó már rendszeres felhasználója a számítási felhő alapszintű szolgáltatásainak (többek között az internetalapú e-mail fiókok). Költségmentesen vagy minimális összegű ellenszolgáltatás fejében igénybe vehető óriási tárhely, kényelmesen és bárhonnan elérhető hozzáférés, kevesebb kiadás – néhány példálózva kiemelt elem a számítási felhő kínálta előnyök közül. 2.4.1. Javaslatok A munkacsoport javasolja, hogy a felhő alapú szolgáltatásokhoz szükséges szabványok, uniós szintű tanúsítási rendszerek kiválasztási folyamatát a szellemi tulajdon védelméért 34 35

COM (2012) 529 final, Brüsszel, 2012. 09. 27. A Számítási felhő/felhő” fogalmáról részletesebben lásd id. Ficsor Mihály munkaanyagát a Kiotóban 2012-ben megrendezett ALAI-kongresszuson, elérhetősége: http://www.alai.jp/ALAI2012/program/paper/The%20WIPO%20Internet%20Treaties%20and%20copyright%20in%20the%20Cloud%20 %EF%BC%88Dr.%20Mih%C3%A1ly%20J.%20Ficsor%EF%BC%89.pdf.



139

felelős kormányzati szervezetek (KIM, SZTNH) is kövessék nyomon, és segítsék elő a hazai viszonyokra történő adaptálásukat. A munkacsoport osztja a bizottsági közlemény azon megállapítását, hogy ahhoz, hogy a felhő a digitális tartalomszolgáltatások – többek között a mobilszolgáltatások – platformjaként is jól működjön, olyan tartalomelosztási modellekre van szükség, amelyek a különféle tartalmakhoz (zene, audiovizuális tartalmak, illetve könyvek) való hozzáférést és azok felhasználását különböző eszközökre és területekre terjesztik ki. A felhő alapú szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók és a jogosultak az engedélyek kereskedelmi feltételeiben is megállapodhatnak, miáltal ügyfeleik lehetővé teszik, hogy azok tartózkodási helyüktől függetlenül több különböző eszközről férjenek hozzá személyes fiókjukhoz. A szolgáltatók részéről elvárás lenne, hogy az e szolgáltatásokra szóló engedélyek könnyen beszerezhetők legyenek. A fogyasztók számára pedig lehetőséget kell teremteni arra, hogy az Unión belül otthonuktól távol is jogszerűen, egy másik tagállamban már kifizetett szolgáltatás korlátozása nélkül férjenek hozzá a tartalmakhoz. A jogtulajdonosok szempontjából ezek az engedélyezési megállapodások elősegítenék szolgáltatásaik megújítását, ezáltal új bevételi forrásokat teremtve.36 2.4.2. A tartalom hordozhatósága A zenei tartalmak határokon átnyúló online hozzáférésének és hordozhatóságának vizsgálatát illetően a munkacsoport utal a WG1 munkacsoport 2013. március 1-jén tartott második és a 2013. április 19-én tartott ülésének a következtetéseire. A márciusi ülésen elhangzott prezentációk a határokon átnyúló tartalmak és a tartalom hordozhatóságának fejlesztését célozták: milyen problémák és akadályok nehezítik meg, és milyen szerződéses vagy technológiai megoldásokkal lehet elősegíteni a fejlesztést. A zenei alcsoport következtetései az alábbiak voltak. – New services of music online are emerging that allow consumers to enjoy cross border portability and accessibility through different devices. At the same time, service providers continue to organise offer on a national basis, i.e. through different websites in different countries. A number of discussants highlighted that, while the main catalogue is the same, this is the consequence of an editorial choice of ser vice providers that prefer to tailor the service on a national basis to take account of customers’ preferences. – Some discussants stressed that gathering the necessary rights had high transaction costs and negotiations must be conducted with many parties. For start-ups in particular it is very difficult to enter the market and negotiate with the partners. 36

L. a közlemény 3.1. pontját.


140


– One of the presentations dealt specifically with the Global Repertoire Database as a tool to support licensing on a cross-border basis. In general, a number of discussants pointed out that multi-territorial licencing of music is already happening in Europe and that in this sector there is no real licencing obstacle to portability across borders. Az április 19-i harmadik ülésen a zenei alcsoport az EU-n belüli online zenei szolgáltatások kínálatát és az online zenei rádiószolgáltatások engedélyezési vonatkozásait vizsgálta meg, és az alábbiakban foglalta össze az elhangzottakat. – The offer of online music services Representatives of the record industry presented the state of the offer of online music services in Europe. The dynamic nature of the market was put forward: 267 music services available today, over 30 million tracks, a number of major services, such as iTunes and Deezer, are available in all MSs, while a number of other services such as Spotify are available in an increasing number of Member States. The group discussed the level of cross-border availability of these services. It was pointed out that music services routinely offer cross-border portability (understood as the ability of users of subscription based services to access these services also when physically in a Member State other than that of the subscription). At the same time, the offer is still based on national websites, with no real cross-border access. Rightholders highlighted that this situation is due to a choice of service providers that, for editorial and commercial reasons, prefer to launch their services on a national basis meeting consumer expectations and demand in a given member state and expand gradually in additional markets. At the same time, most participants did not find evidence of real problems for consumers given the broad offer of services in the vast majority of the Member States, the portability across border which is on offer in the market, the fact that a large part of repertoire offered by service providers who are present in a number of Member States is substantially the same in each national webstore and the vast availability of “less mainstream” repertoires in the majority of the member states. – Radios online Representatives of commercial radios presented their offer online (simulcasting and podcasting) and licensing needs. Most radio content, in particular simulcasting, is routinely offered on-line without cross border restrictions. Radios pointed out that more certainty would be desirable to keep on offering these services. In particular they referred to the possibility to conclude what they defined as “spill-over” licences, i.e. multiterritorial licences taking into account marginal listening abroad (that radios quantify as no more than 10%).



141

A discussion with rightholders (record companies, music publishers, authors collecting societies) followed. Record companies pointed out that the multiterritorial coverage of licences is simply a question of commercial negotiations (i.e. pricing the value of the licence in relation to its territorial scope). They referred to existing framework agreements that facilitate licencing between record companies and online radio services. Authors pointed out that the territorial coverage of simulcasting licences is often the same as in traditional off-line radio licences that allow spill-over outside national borders. 2.4.3. Javaslatok A munkacsoport megfontolandónak találná a hazai online rádiók engedélyezési gyakorlatának felmérését.37

37

L. az Association of European Radios szervezet prezentációját a WG1 harmadik ülésént: https:// ec.europa.eu/licences-for-europe-dialogue/sites/licences-for-europe-dialogue/files/Music-AER-radios.pdf.


Dr. Palágyi Tivadar*

Külföldi iparjogvédelmi hírek Amerikai Egyesült Államok A) A Myriad-döntés [Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 8. (118.) évf. 4. sz., 2013. augusztus, p. 21] után a Kaliforniai Északi Kerületi Bíróság 2013 novemberében hozott döntést az Ariosa Diagnostics, Inc. (Ariosa) v. Sequenom, Inc. (Sequenom)-ügyben, amely azt bizonyítja, hogy a diagnosztikai módszereket igénylő szabadalmakban, amelyek természeti jelenségeket hasznosítanak, a szokásos és ismert kimutatási lépéseknél többet kell leírni ahhoz, hogy kielégítsék a Legfelsőbb Bíróság által a Myriad-ügyben lefektetett szabadalmazási követelményeket. Az Ariosa-döntés útmutatásul szolgál azok számára, akik természeti jelenségekkel összefüggésben levő diagnosztikai módszereket kívánnak szabadalmaztatni, amelyek segítségével meg lehet állapítani betegség jelenlétét vagy hiányát, vagy kezelési döntést lehet hozni. Az ügyet az Ariosa indította el azzal, hogy felkérte a bíróságot olyan döntés meghozatalára, amely kimondja, hogy szülés előtt alkalmazott, nem invazív próbája (Harmony-próba), amely áldott állapotú asszonyok vérében keringő sejtmentes magzati DNS-t használ, nem bitorolja sem közvetlenül, sem közvetve az alperes Sequenom kizárólagos joggal használt, 6 258 540 számú (’540-es) szabadalmát. Válaszként a Sequenom bitorlási ellenkérelmet nyújtott be, és ideiglenes intézkedés elrendelését kérte a Harmony-próba használatának vagy eladásának letiltására. A bíróság ezt megtagadta, amit követően a Sequenom fellebbezést nyújtott be a Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bírósághoz (Court of Appeals for the Federal Circuit, CAFC). Az megállapította, hogy a szülés előtti nem invazív szkrínelési módszerek nem szabadalmazhatók, mert csupán szellemi lépésekhez hozzátoldott szokásos lépések. Ugyanakkor hatálytalanította a Kaliforniai Északi Kerületi Bíróság döntését, és visszaküldte az ügyet olyan utasítással, hogy a Legfelsőbb Bíróság Myriad-döntésének fényében vizsgálja felül korábbi döntését. Az ’540-es szabadalom igénypontjai azon a felismerésen alapulnak, hogy a sejtmentes magzati DNS (cell-free foetal DNA, cffDNA) kimutatható anyai szérum- vagy plazmamintákban. A szabadalmi leírás megemlíti, hogy a cffDNA használata jobb kimutatási mértéket tesz lehetővé, mint a technika állásához tartozó olyan nukleinezett vérsejt-DNS, amelyet hasonló térfogatú teljes vérből extraháltak. Az ’540-es szabadalom 1. igénypontjának szövege a következő:

*

Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft.


Külföldi iparjogvédelmi hírek

143

1. Eljárás magzati eredetű, apától örökölt nukleinsav kimutatására áldott állapotú nő anyai szérumában vagy plazmaszérumában, azzal jellemezve, hogy (i) egy apailag örökölt nukleinsavat sokszorozunk a szérumból vagy plazmaszérumból, és (ii) a mintában kimutatjuk a magzati eredetű, apailag örökölt nukleinsav jelenlétét. Az Ariosa azzal érvelt, hogy a szabadalmi igénypontok érvénytelenek, mert a cffDNA jelenléte természeti jelenség, és az ’540-es szabadalom csupán jól megértett, szokásos rutintevékenységet ad hozzá ehhez a természeti jelenséghez. A Sequenom azt válaszolta, hogy az igényelt eljárások szabadalmazhatók, mert egy természeti jelenség új alkalmazásai, és nem magára a természeti jelenségre vonatkoznak. Végül a felek egyetértettek abban, hogy sem a cffDNA, sem annak felismerése az anyai plazmában vagy szérumban nem szabadalmazható, mert a cffDNA jelenléte az anyai plazmában vagy szérumban természeti jelenség. A Kaliforniai Északi Kerületi Bíróság azonban elismerte, hogy a szabadalmi igénypontok nem magára a cffDNA-ra, hanem a cffDNA kimutatási eljárására vonatkoznak. Ennek megfelelően azt kellett eldöntenie, hogy az igényelt eljárások erre a természeti jelenségre alkalmazva elegendők-e ahhoz, hogy az igénypontokat szabadalmazhatóvá tegyék. Megállapította, hogy a kiegészítő lépések nem voltak elegendők ahhoz, hogy az igénypontokat szabadalmazhatóvá tegyék. Egyetértett az Ariosával abban, hogy az igénypontok kiegészítő korlátozásai vagy jól megértett, szokásos rutintevékenységet alkalmaznak a természeti jelenségen, vagy pedig a természeti jelenséget sajátos típusaira korlátozzák, amelyek szintén nem szabadalmazhatók. A Kaliforniai Északi Kerületi Bíróság megállapította, hogy a Sequenom megkísérli azt bizonyítani, hogy igénypontjai találmányi szintű eljárást védenek cffDNA felhasználásával. Vitathatatlan tény azonban, hogy a szabadalom feltalálói tevékenységen alapuló egyetlen része abban áll, hogy a feltalálás időpontjában ismert, szokásos DNS-kimutatási technikát apailag örökölt cffDNA-ra alkalmazzák. Így a szabadalom egyetlen találmányi gondolata a cffDNA felfedezése, ami azonban nem szabadalmazható. Az Ariosa-döntés világosan kimondja, hogy természeti jelenséget vagy természeti törvényt magában foglaló eljárás egyszerű gyakorlatba vétele a Myriad-döntés értelmében nem szabadalmazható. B) A Brookings Institution egy új tanulmánya szerint az egyetemek megpróbálják pénzre váltani találmányaikat, de ez többségüknek nem sikerül. A kutatóegyetemek „technológiatranszfer-irodáikkal” évente több ezer üzleti megállapodást kötnek szabadalmaik hasznosítására, azonban nyolc egyetem közül hétnél az így szerzett jövedelem még arra sem elég, hogy fedezzék belőle az ilyen irodák működtetését − mondja a tanulmány szerzője, Walter D. Valdivia. Csak nagyon kevés egyetemnek sikerül az ilyen tevékenységet eredményessé tennie. Egy úttörő felfedezés megváltoztathatja az egyetem pénzügyi helyzetét. Ilyen volt az idegen DNS bevitele sejtekbe, ami a Columbia Egyetem számára 790 millió dollárt hozott, vagy az


144


autoimmun betegségek kezelésére használt Remicade gyógyszerhez vezető szabadalmak, amelyekből a New York egyetem 1 milliárd dollárnál nagyobb haszonra tett szert. A licencszerződések túlnyomó többsége kevés pénzt hoz, vagy egyáltalán nem eredményez hasznot, és a legtöbb egyetem számára fizetett royalty mértéke minimális. Valdivia szerint nem rossz a jelenlegi modell, azonban nem elegendő. „Több alternatívára lenne szükség. Ha egy egyetemnek hasznosítható szabadalma van, rendszerint túl agresszíven tárgyal a licencdíjakról, amivel elidegeníti az ipart ahelyett, hogy partnerre tenne szert. Egyre többen ismerik fel, hogy vállalkozói környezetre van szükség, kihasználva az egyetemek szellemi erejét és a terület gazdaságát, ami előbb-utóbb meghozza az eredményt.” A Brooking-tanulmány felszólítja a Kongresszust, hogy könnyítse meg a kutatók számára a szabadalmazott technológia használatát, és támogassa anyagilag az egyetemek technológiaátadását. C) Az Amerikai Apple és a dél-koreai Samsung közötti harc újabb fejleménye, hogy Lucy Koh, Kalifornia északi körzetének bírája a 2012. augusztusi, az Apple javára megítélt 1,05 milliárd dollár kártérítést 450 millió dollárral csökkentette. Ezt a döntést 2013 novemberében úgy változtatta meg, hogy a 450 millió dollárral csökkentett összeget megnövelte 290 millió dollárral. Így az 1,05 milliárd dollár végül csak 160 millió dollárral csökkent. Az Apple egyik szóvivője szerint az ügyben többről van szó, mint szabadalmakról és pénzről, mert itt a döntő az innováció és az a kemény munka, amely az emberek által kedvelt termékek feltalálásához vezet. „Lehetetlen árcédulával ellátni ezeket az értékeket, és hálásak vagyunk az esküdtszéknek, amely megmutatta a Samsungnak, hogy a másolás pénzbe kerül.” Az újból megállapított kártérítési összeg a Samsung 14 termékére vonatozik, ideértve a Galaxy, a Nexus S 4G és a Galaxy Prevail táblagépeket. A Samsung megkísérelte leállítani az esküdtszéki tárgyalást, miután megtudta, hogy az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala (United States Patent and Trandemark Office, USPTO) kétségbe vonta az Apple által megnevezett hat szabadalma közül az egyiknek az érvényességét. Ez a 7 844 915 számú amerikai szabadalom, amely jelenleg érvényes ugyan, azonban az USPTO több kérdése még megválaszolatlan maradt. A Samsung szóvivője a döntés kapcsán csalódottságának adott hangot, hozzátéve, hogy a döntés nagyrészt egy olyan szabadalmon alapszik, amelyet az USPTO nemrég érvénytelennek nyilvánított. „Továbbra is fellebbezni fogunk, és folytatjuk innovációs munkánkat úttörő technológiákkal és nagyszerű termékekkel, amelyeket az egész világon nagyszámú vevőnk kedvel” − mondta. D) A japán Mitsubishi és az amerikai General Electric (GE) lezárt egy szélturbina-technológiával kapcsolatos szabadalombitorlási vitát azzal, hogy megállapodtak ilyen vonatkozású szabadalmaik kölcsönös átadásában (cross-licensing). Az ügy előzménye, hogy a GE, a szélturbinák legnagyobb amerikai gyártója 2008-ban panaszt emelt az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnál (US International Trade



145

Commission), azt állítva, hogy a Mitsubishi 2,4 megawattos turbinái bitorolják az ő szabadalmait. Ezután a GE a Texasi Kerületi Bíróságnál 2009-ben és 2010-ben polgári pert indított. A Mitsubishi az Arkansasi és a Floridai Kerületi Bíróságon ellenkeresetet nyújtott be. 2012-ben a Texasi Bíróságon megindított perben egy esküdtszék megállapította, hogy a Mitsubishi bitorolt egy GE-szabadalmat, és a bíróság elrendelte, hogy a japán cég a szabadalombitorlásért fizessen 170 millió USD-t. 2013 májusában egy szövetségi bíróság elutasította a Mitsubishinek azt a keresetét, amelyben a GE 7 629 705 számú amerikai turbinaszabadalmának az érvénytelenítését kérte azon az alapon, hogy a GE a szabadalomra vonatkozó bejelentés benyújtásakor állítólag tisztességtelen magatartást tanúsított. A bíró megállapította, hogy a Mitsubishi nem tudta bizonyítani a technika állására vonatkozó információ GE általi szándékos visszatartását. a Mitsubishi a CAFC-nél fellebbezett a döntés ellen, azt állítva, hogy a kerületi bíróság helytelen jogszabályt alkalmazott a szabadalmi ügyekre vonatkozó tisztességtelen magatartással kapcsolatban. A megállapodás alapján mindezeket a pereket megszüntették. E) Egy új felmérés szerint, amelyet a Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation, NSF) végzett, a legtöbb amerikai üzlet a védjegyeket és a kereskedelmi titkokat tekinti a szellemitulajdon-védelem legfontosabb tényezőinek. Az NSF sajtójelentése szerint az adatokat mintegy 40 000 vállalat országos reprezentatív mintájából gyűjtötték, ahol a vállalatokat egyaránt képviselték gyártó és nem gyártó cégek. Az alábbiakban röviden összegezzük az eredményeket. – A vállalatok 15%-a mondta a védjegyeket nagyon fontosnak vagy fontosnak (6% mondta nagyon fontosnak és 9% fontosnak). – A vállalatok 14%-a tekintette az üzleti titkokat nagyon fontosnak vagy fontosnak (6%, ill. 8%). – A vállalatok 12%-a tekintette a szerzői jogot fontosnak. – A válaszadók 5%-a a mintaszabadalmakat (design patents), míg 4%-uk a hasznossági szabadalmakat (utility patents) tekintette fontosnak. F) Az USPTO bejelentette, hogy egy újabb kísérleti programot indít el, amelynek célja, hogy elősegítse az emberbaráti szükségletekre irányuló szabadalmazott technológiák elterjesztését. Az USPTO szerint a program támogatja az elnök globális fejlesztési célkitűzéseit azáltal, hogy megjutalmazza azokat a vállalatokat, amelyek életmentő technológiákat tesznek hozzáférhetővé a világ elmaradott népei számára, egyúttal megmutatva, hogy a szabadalmak nélkülözhetetlen részét képezik a világban jelentkező problémák leküzdésének. A Humanitarian Awards Pilot Program jutalmazási versenyként valósul majd meg. A részt vevő szabadalmi bejelentők, szabadalmasok és használati engedélyesek programalkalmazási terveket nyújtanak majd be, amelyekben leírják, hogy milyen tevékenységeket foly-


146


tattak szabadalmazott technológiájukkal fejletlen országokban a humanitárius szükségletek kielégítésére. A pályázatokat négy osztályba sorolják: – orvosi technológia, – élelmezés és táplálkozás, – tisztítási technológia és – információs technológia. Független bírók fogják áttekinteni a programjavaslatokat, és ezen áttekintések alapján egy döntőbizottság fogja javasolni a díjazottakat, akik egy olyan bizonylatot fognak kapni, amely szabadalmazási területen előnyhöz fogja juttatni őket, és erőfeszítéseiket nyilvános elismeréssel fogják jutalmazni, ideértve az USPTO-nál rendezett jutalmazási ünnepséget is. Argentína A Polgári és Kereskedelmi Ügyek Fellebbezési Bírósága 2012. november 29-én megerősítette az alsófokú bíróságnak azt a döntését, amely elutasította a Nene Malo (Rossz fiú) zenészcsoport ideiglenes intézkedésre vonatkozó kérelmét. Ezt az América TV ellen nyújtották be annak érdekében, hogy az utóbbi tartózkodjék „Pasión de Sábado” (Szombati szenvedély) című tévéműsorában a „Nene Malo” vagy „Los Nenes Malos” név használatától. A Nene Malo zenészcsoport kérelmét a nene malo és a los nenes malos védjegy lajstromozására irányuló bejelentéseire alapozta, amelyeket felszólalás nélkül publikáltak, de még mindig függőben voltak. A fellebbezési bíróság döntése nem magáért a tartalmáért érdekes, hanem azért, mert arra utal, hogy az olyan lajstromozatlan védjegy, amelyet használtak, és amely goodwillre tett szert, oltalmat élvez egy harmadik fél általi törvénytelen használattal szemben annak ellenére, hogy még nem lajstromozták. A bíróság döntésében utalt arra, hogy az ilyen védjegy bejelentője javára a bíróság elrendelhet ideiglenes intézkedést még a lajstromozás előtt is. Ellenkező esetben ugyanis egy tényleges védjegytulajdonos oltalom nélkül maradna ugyanazon védjegynek egy olyan harmadik személy általi törvénytelen használatával szemben, aki más hírnevéből szerezne hasznot vagy tenne szert goodwillre. Ausztrália Egy 2013. december 4-i döntésében a Legfelsőbb Bíróság (High Court) 4:1 arányú többséggel megállapította, hogy az emberi test orvosi kezelésére szolgáló eljárások az 1990. évi szabadalmi törvény 18(1) szakasza értelmében szabadalmazható találmányok. A Legfelsőbb Bíróság ekkor foglalkozott első ízben ezzel a kérdéssel. Ez a kérdés azt követően került a Legfelsőbb Bíróság elé megfontolásra, hogy az Apotex Pty Ltd (Apotex) különleges engedélyt kapott arra, hogy fellebbezzen a Szövetségi Bíróság



147

(Federal Court) teljes tanácsának Sanofi-Aventis Australia Pty Ltd (Sanofi) egy olyan szabadalmára vonatkozó döntése ellen, amely leflunomid pszoriázis kezelésére történő alkalmazására vonatkozott. Az ügy előzménye, hogy a Sanofi 2008-ban a Szövetségi Bíróság előtt pert indított az Apotex ellen, azt állítva, hogy a leflunomid tervezett alkalmazása az Apotex által pszoriázisos artritisz (PsA) ellen bitorolná az ő szabadalmát, amely leflunomid alkalmazására vonatkozik pszoriázis kezelésére. (A Sanofinak korábban volt egy szabadalma a leflunomidra és annak alkalmazására artritisz kezelésére, de ez már lejárt.) Minthogy majdnem minden személyben, aki PsA-ban szenved, kifejlődik pszoriázis, a Sanofi azt állította, hogy a leflunomid termék alkalmazása PsA kezelésére elkerülhetetlenül pszoriázis kezelését is jelenti. Az Apotex ellenkeresetében a Sanofi szabadalmának megvonását kérte számos ok alapján, többek között arra hivatkozva, hogy az emberi test kezelésére vonatkozó eljárás nem szabadalmazható találmány a szabadalmi törvény 18(1) cikke alapján. A Szövetségi Bíróság 2011-ben elutasította az Apotex ellenkérelmét, és megállapította, hogy az Apotex a Sanofi szabadalmának a bitorlásával fenyegetőzött. E döntés ellen az Apotex 2012 júliusában a Szövetségi Bíróság teljes tanácsához nyújtott be fellebbezést, amely azonban megerősítette annak döntését. Ezt követően az Apotex a Legfelsőbb Bíróságtól különleges engedélyt kért ahhoz, hogy fellebbezhessen a Szövetségi Bíróság teljes tanácsának a döntése ellen. Ezt az engedélyt 2012 decemberében kapta meg. A Legfelsőbb Bíróság az alábbi fő kérdéseket tette megfontolás tárgyává: 1. Érvényes volt-e a Sanofi szabadalma, és ennek kapcsán a Legfelsőbb Bíróságnak meg kellett-e határoznia, hogy az orvosi kezelésre vonatkozó igénypontok szabadalmazhatók? 2. Ha a Sanofi szabadalma érvényes volt, az Apotex leflunomid terméke bitorolta-e ezt a szabadalmat? A Legfelsőbb Bíróság öt bírája közül négy fenntartotta a Szövetségi Bíróság korábbi állításait, és megállapította, hogy az emberi test orvosi kezelésére szolgáló módszer vagy eljárás, amely gazdasági haszonnal jár, gyártási módnak (manner of manufacture) tekinthető, és így szabadalmazható találmány az 1990. évi szabadalmi törvény 18(1) cikke értelmében. Annak ellenére, hogy a Legfelsőbb Bíróság többsége a Sanofi szabadalmát érvényesnek találta, azt is megállapította, hogy az Apotex leflunomid terméke nem bitorolta a Sanofi szabadalmát, mert: – az Apotex leflunomid termékének termékinformációja kimondottan megállapította, hogy a termék „nem volt olyan pszoriázis kezelésére szánva, amely nincs társulva artritiszes betegség megnyilvánulásaival”; és – a termék ismertetése a Gyógyászati Anyagok Ausztrál Lajstromában (Australian Register of Therapeutic Goods) kizárta a „pszoriázis” indikációt. Ezen az alapon a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az Apotex terméktájékoztató dokumentuma nem utasította a fogyasztókat arra, hogy a leflunomid terméket pszoriázis


148


kezelésére használják. A bíróság azt sem gondolta, hogy az Apotexnek volt bármilyen oka azt hinni, hogy leflunomid termékét a fogyasztók a Sanofi szabadalma szerint fogják használni, ellentétben az Apotex termékinformációs dokumentumának jóváhagyott indikációival. Belgium Az 1383/2003 számú EU-rendelet a szellemitulajdon-védelmi jogok vámhatóságok általi érvényesítésére vonatkozik. E rendelet szerint ha a vámhatóságoknak elegendő okuk van feltételezni, hogy egy áru bitorol egy szellemitulajdon-jogot, felfüggeszthetik az áru felszabadítását, és értesíthetik a jogtulajdonost és/vagy az áru tulajdonosát (9.2. cikk). Ettől a ponttól kezdve a jogtulajdonosnak elvileg tíz napja van (amely legfeljebb további tíz nappal hosszabbítható meg) arra, hogy tájékoztassa a vámhatóságot bírósági eljárás megindításáról annak meghatározása céljából, hogy a nemzeti jog szerint bitorolták-e szellemitulajdonjogait. Ennek elmulasztása esetén a vámhatóság felszabadítja az árut (13. cikk). A rendelet 11. cikke azonban lehetővé teszi az Európai Unió tagállamai számára egyszerűsített eljárás alkalmazását arra, hogy lehetővé tegyék a vámhatóság számára az áruk megsemmisítését költséges szellemitulajdon-jogi bitorlási eljárás elkezdése nélkül. A 11. cikk szerint az az európai uniós tagállam, amely beiktatta nemzeti jogába az egyszerűsített eljárást, a következő feltételeket köteles alkalmazni: – a jogtulajdonosnak hozzá kell járulnia az egyszerűsített eljárás alkalmazásához; – a jogtulajdonosnak meg kell erősítenie, hogy az áruk bitorolják szellemitulajdon-jogait; – a jogtulajdonosnak a vámhatóság rendelkezésére kell bocsátania az áru tulajdonosának hozzájárulását az áru megsemmisítéséhez. Az áru tulajdonosának az előírt időn belüli kimondott tiltakozása hiányában ezt a hozzájárulást feltételezik. Egy ruházati cikkek importjával és exportjával foglalkozó belga vállalat 2013. január 17-én Törökországból olyan ruhákat importált, amelyeken számos ismert védjegy volt feltüntetve. Ellenőrzés után a vámhatóság felfüggesztette a szállítmány felszabadítását bitorlás gyanúja miatt. 2013. február 1-jén és 4-én a vámhatóság értesítette a felszabadítás felfüggesztéséről mind az importáló vállalatot, mind a vonatkozó védjegytulajdonosok képviselőjét. 2013. március 4-én a védjegytulajdonosok képviselője értesítette a vámhatóságot, hogy az áruk valóban bitorolnak, és kérte azok megsemmisítését a 11. cikkben lefektetett egyszerűsített eljárás szerint. 2013. március 7-én, miután lejárt a 11. cikkben megszabott határidő, az importőr kérte az áruk felszabadítását azon az alapon, hogy a védjegytulajdonosok nem kezdeményeztek jogi eljárást a rendelet 13. cikke szerint. A vámhatóság elutasította ezt a kérést, ezért az importőr az elsőfokú brüsszeli bíróság elnökénél panaszt emelt a belga kormány ellen. A bíróságnak el kellett döntenie, hogy az importőr jogosult volt-e kérni az áruk felszabadítását, figyelembe véve, hogy elmulasztotta határozottan kifogásolni az áruk megsemmisítését az egyszerűsített eljárással a 11. cikkben előírt határidőn belül. Az importőr azt



149

állította, hogy a 11. cikket a vámhatóság nem alkalmazhatja, mert a védjegytulajdonosok elmulasztották őt értesíteni arról, hogy kérni szándékoznak az egyszerűsített eljárás alkalmazását (a védjegytulajdonosok képviselője valójában küldött egy ilyen értesítést az importőrnek, azonban rossz címre). Ezért a bíróságnak lényegileg arról kellett döntenie, hogy a védjegytulajdonosok jogosultak voltak-e az áruk megsemmisítését kérni a 11. cikk szerint annak ellenére, hogy az importőrt nem tájékoztatták arról, hogy az árukat az egyszerűsített eljárás szerint szándékoznak megsemmisíteni. Az elsőfokú brüsszeli bíróság 2013. július 6-i ítéletében úgy döntött, hogy ha a 11. cikkben említett határidő lejárt, és az áruk tulajdonosa kifejezetten nem tiltakozott az egyszerűsített eljárás ellen, hallgatását beleegyezésnek lehet tekinteni az egyszerűsített eljárás alkalmazásához, tekintet nélkül arra, hogy kapott-e értesítést. A döntés szerint az áruk tulajdonosának az áruk visszatartására vonatkozó értesítés kézhezvételekor kellett volna értesítenie a jogtulajdonosokat arról, hogy tiltakozik a szállítmány megsemmisítése ellen, ahelyett, hogy várt az 1383/2003 sz. rendelet 13. cikkében említett határidő lejártáig. Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (Office for Harmonization in the Internal Market, BPHH) A BPHH 2013. november 25-étől kezdve nem fogad el olyan védjegybejelentéseket, amelyeknél az áruk és szolgáltatások megjelölése megegyezik a Nizzai Egyezmény osztálymegjelöléseivel. Így például nem fogadják el a 7. áruosztályban a „gépek”, a 37. áruosztályban a „berendezési szolgáltatások” és a 40. áruosztályban az „anyagkezelés” megjelölést. Ez az új hivatali gyakorlat nemcsak a közösségi védjegybejelentésekre, hanem az Európai Uniót megjelölő nemzetközi védjegybejelentésekre is vonatkozik. A kedvezőtlen hivatali végzés és a késedelmes vizsgálat elkerülése érdekében a bejelentőknek részletesebben kell megjelölniük azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyekre oltalmat kérnek. Brazília A porteria dos pampas brazil védjegy tulajdonosa a sao pauloi bíróságtól kérte a pampas védjegy megvonását arra hivatkozva, hogy a „pampa” szó általánosan használt, és nem sajátítható ki védjegyként. A bíróság a kérelemnek helyt adott, és a Brazil Szabadalmi és Védjegyhivatalt utasította a pampas védjegy lajstromozásának a törlésére. A pampas védjegy tulajdonosa ellenkérelemként a porteira dos pampas védjegy lajstromozásának a törlését kérte a bíróságtól, azonban az a kérelmet elutasította. Dánia A felperes többek között a következő európai uniós védjegyeknek volt a tulajdonosa: nuvaring, cerazette, singulair és diprophos, és ezeket a védjegyeket gyógyszerekkel kapcsolatban használta. 9. (119.) évfolyam 2. szám, 2014. április

150


Az alperes a gyógyszerek párhuzamos importőre volt Dániában, és a felperes által gyártott gyógyszereket a felperes védjegyeivel forgalmazta. A csomagolóanyag, amelybe a gyógyszereket újracsomagolta, tájékoztatást tartalmazott a gyártóról (a felperes) és az importőrről (az alperes). A felperes védjegybitorlásért beperelte az alperest, azt állítva, hogy az újracsomagolás – sértette a felperes védjegyjogait; – szükségtelen volt; és – ahhoz a feltételezéshez vezetett, hogy a külső csomagolás el volt látva a védjegy tulajdonosára vonatkozó tájékoztatással. A bíróság a felperes javára döntött, megállapítva, hogy a semleges csomagolás nem mentesít a védjegybitorlás alól. A bíróság szerint mind az Európai Bíróság (European Court of Justice), mind a Dán Legfelsőbb Bíróság széles körű gyakorlattal rendelkezik a külső csomagolás mintájára vonatkozó keresetek terén az újracsomagolással kapcsolatban. Úgy tűnik azonban, hogy nincs gyakorlat olyan csomagolásra vonatkozóan, amely fehér dobozon fekete feliratot tartalmaz egyéb színek, szimbólumok vagy üzleti jelölések nélkül. A bíróság szerint a párhuzamos importőr az ilyen típusú csomagolással olyan semleges csomagolás használatára törekedett, amely a párhuzamos importőrnek még az üzleti megjelölését sem mutatta, de az ilyen megközelítés nem mentesítette a külső csomagoláson a védjegytulajdonos megnevezésének kötelezettsége alól. Ilyen vonatkozásban a bíróság azzal érvelt, hogy természetes lenne a gyógyszerrel kapcsolatba kerülők − ideértve az orvosokat és egyéb hivatásbeli személyeket, valamint az elosztókat és a felhasználókat (pácienseket) − részéről a gyógyszer eredetére vonatkozó tájékoztatás keresése. Az alperes neve több helyen szerepelt mind a külső, mind a belső csomagoláson mint a termékek előállításának és forgalmazásának engedélyese. Ha a védjegyek tulajdonosát külön nem említik, ez törvényes kétséget ébreszthet azzal kapcsolatban, hogy ki a védjegyjogok tulajdonosa. Ez káros lehet a védjegy hírnevére és a védjegytulajdonosra nézve, és ugyanakkor kereskedelmi hasznot nyújthat a párhuzamos importőr számára. A bíróság, követve a gyógyszerek párhuzamos importjával kapcsolatban elkövetett védjegybitorlásra vonatkozó gyakorlatot, elrendelte, hogy az alperes fizessen a termék forgalmának 5%-át kitevő kártérítést, ami 223 712,2 DKR-t tesz ki. Ezenkívül az alperesnek költségek fejében 64 220 DKR-t kell fizetnie. Dél-Korea Változtatva korábbi álláspontján, a Legfelsőbb Bíróság 2013. szeptember 26-án teljes tanácsban úgy döntött, hogy egy olyan védjegy esetében, amelyet angolul és a koreai írásrendszer betűire átírva lajstromoztak, kombinált védjegy használatának minősül, ha csupán az angol vagy a koreai írásrendszer betűivel átírt részt használják.



151

A koreai bíróságok korábban használat hiánya miatt törölték az angol–koreai kombinációs védjegyeket, ha a védjegytulajdonos a védjegy két része közül csupán az egyiknek a használatát tudta bizonyítani. Így a Legfelsőbb Bíróság 1992-ben úgy döntött, hogy az angol–koreai tiffany kombinált védjegy használata érvénytelen, mert csupán a koreai írásrendszer betűivel átírt alakját használták. A Legfelsőbb Bíróság 2004-ben ugyancsak érvénytelennek minősítette a health mate kombinált angol–koreai védjegyből csupán az angol alak használatát. A Legfelsőbb Bíróság fenti legújabb döntése szakított a korábbi gyakorlattal, és a kétnyelvű continental védjegy angol alakjának a használata, vagyis a koreai írásrendszerű alak használatának a hiánya nem okozta a védjegy törlését. Azzal indokolta döntését, hogy a koreai fogyasztók ma már hozzá vannak szokva az angol szavakhoz, és könnyen megértik, hogy az ilyen kombinációs védjegyek koreai része csupán az angol rész koreai írásrendszer betűivel átírt alakja, teljesen azonos jelentéssel. Dominikai Köztársaság A Dominikai Köztársaságban védjegyként lajstromozhatók a szavak, betűk, számok, ábrák, vonalak, hangok és szagok. A Santo Domingói Fellebbezési Bíróság egy 2013 augusztusában publikált ítélete megerősítette a Dominikai Védjegyhivatal (DVH) döntését, amely megtagadta egy kör lajstromozását. 2009 februárjában egy vállalat kérelmezte egy „körminta” lajstromozását. Ez a kör a központjában további köröket is tartalmazott. A vállalat egyik fontos versenytársa felszólalt a bejelentés ellen, azzal érvelve, hogy a lajstromoztatni kívánt rajz egyszerű geometriai alakból áll a védjegyoltalomhoz szükséges megkülönböztetőképesség nélkül. A felszólaló azzal is érvelt, hogy a kört egy személy vagy egy vállalat nem sajátíthatja ki, és a köröket csupán díszítőelemekként, nem pedig védjegyekként használják. A felszólalást a DVH először nem fogadta el, azonban később elfogadott egy adminisztratív fellebbezést. A DVH döntését a felszólalóéhoz hasonló érvekre alapozta, és hozzátette, hogy a „geometriai alakzat (körök)” a nagyon egyszerű jelek osztályába tartozik, és nem lehet rá kizárólagosságot kapni. A Fellebbezési Bíróság (FB) döntésében megállapította, hogy a dominikai védjegytörvény szerint bármilyen jelzés alkalmas védjegyoltalomra, és lényegtelen, hogy „a geometriai alakzat egyszerű vagy bonyolult”; ahhoz, hogy védjegyként lajstromozható legyen, az lényeges, hogy alkalmas legyen az üzleti eredet megkülönböztetésére. Az FB a védjegybejelentés ellen foglalt állást arra tekintettel, hogy a bejelentő vállalat nem jól hirdette a termékeit, és a termékek nem voltak ismertek. Az FB szerint ha a termékek nem ismertek, a védjegy sem lehet ismert. Úgy tűnik, hogy a kérdést a Dominikai Köztársaság Legfelsőbb Bírósága fogja eldönteni. Az csak akkor dönt, ha a törvényt helytelenül alkalmazták, és azt kell majd vizsgálnia,


152


hogy az előző jogi döntés meghozatalakor figyelembe vették-e a megkülönböztető jelleget, amelyet a törvény előír. Hasonló mintájú érvényes védjegyek nemzetközi elismerését is figyelembe kell majd venni. Egyesült Arab Köztársaság Az Egyesült Arab Köztársaságban 2013. október 27-én nyújtották be a 200 000-ik védjegybejelentést. Ez azt bizonyítja, hogy ebben az országban az utóbbi időben jelentősen nőtt a védjegybejelentések száma. Egyesült Királyság A) A luxus divatcikkeket árusító Gucci 1984-ben lajstromoztatta gg logóját az Egyesült Királyságban a 3., 14., 18. és 25. áruosztályban, így többek között dezodorokra, órákra, kézitáskákra és pólókra. 2012 júniusában a szintén divatcikkeket árusító Gerry Weber (Weber) arra hivatkozva kérte a Gucci védjegyének a megvonását, hogy azt 2003 és 2012 között nem használták. Válaszként a Gucci különböző évekre vonatkozó eladási számokat közölt, azonban arról nem adott tájékoztatást, hogy azok az Egyesült Királyságra vonatkoznak-e. Weber szerint a Gucci bizonyítékai nem támasztották alá a tényleges használatot, mert „azt nem lehet bizonyítani valószínűségekkel vagy feltevésekkel, hanem csak megalapozott és tárgyilagos adatokkal”. Az Egyesült Királyság Szellemitulajdon-védelmi Hivatala (United Kingdom Intellectual Property Office, UKIPO) 2013. november 5-i döntésével törölte a Gucci gg védjegyét a 14., 18. és 25. áruosztályban. Minthogy azonban a Gucci bemutatott néhány 3. áruosztálybeli árujára vonatkozó számlát, ebben az áruosztályban folytathatja védjegye használatát például illatszereken és szappanokon, az Egyesült Királyságban azonban nem használhatja védjegyét a 14., 18. és 29. áruosztályba tartozó árukkal, így például sálakkal és kabátokkal kapcsolatban. B) Az SBM, az 1863-ban alapított monte-carlói kaszinó tulajdonosa védjegybitorlási pert indított az egyesült királyságbeli AIL társaság ellen, amely esküvők, testületi és jótékonysági események alkalmával tréfás kaszinószórakozást (rulett- és black-jack asztalok valódi tétek nélkül) szolgáltatott „Monte Carlo Casino Entertainment” (Szórakozás a monte-carlói kaszinóban) kereskedelmi név alatt. Az AIL és elődei 1995 óta folytatnak ilyen névvel kereskedelmi tevékenységet. Az SBM a 2009-ben lajstromozott monte carlo és a 2010-ben lajstromozott casino de monte-carlo szóvédjegyre alapozta keresetét. Az ügyet a Megyei Szabadalmi Bíróságon (Patents County Court, PCC) Amanda Michaels bírónő bírálta el, aki az alábbi okok miatt elutasította az SBM keresetét.



153

Bár az AIL kereskedelmi neve mérsékelten hasonlít az SBM védjegyeihez, az SBM nem tudott megtévesztési valószínűséget bizonyítani, hiszen sokévi kereskedelmi tevékenység után sem fordult elő tényleges megtévesztés, és a bíró nézete szerint az AIL szolgáltatásainak igénybevevői nagyfokú figyelmet tanúsítanak, amikor egy eseményre szolgáltatást foglalnak le. Ennek folytán nem lehet az átlagos fogyasztó megtévesztéséről beszélni. Az ügyben különösen fontos az AIL kereskedelmi nevének a használata 1995 óta, vagyis sok évvel az SBM védjegyeinek lajstromozása előtt; ez a használat tisztességes és megfelelően megalapozott volt. Ezért az AIL nem folytatott tisztességtelen versenyt az SBM-mel. Az AIL ellenkeresetben vonta kétségbe az SBM szóvédjegyeinek az érvényességét, de eredménytelenül. Azokat az érveit, hogy a monte carlo földrajzi név, és hogy a casino de monte-carlo leíró jellegű, a bírónő nem vette figyelembe. Egységes Szabadalmi Bíróság Az Egységes Szabadalmi Bíróság (Unified Patent Court, UPC) Előkészítő Bizottsága bejelentette, hogy 2013. november 15-én lezárult a jelentkezési határidő az UPC jogi és műszaki bírói helyeire. A jelentkezők száma meghaladta az ezret, ami messze felülmúlja a várakozásokat. Nyilván jelentős időt vesz majd igénybe a jelentkezők közül azok kiszűrése, akik megfelelő jelöltek lesznek a további kiválasztáshoz. Ezzel nagyjából egy időben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának UPC-bírókat oktató csoportja bejelentette, hogy 2014. március 13-án és 14-én Budapesten konferenciát tartanak az UPC-bírók oktatásáról. Ez az időpont egybeesett a Budapesti Oktatóközpont épületének felavatásával. Európai Szabadalmi Hivatal A) Az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, ESZH) által kiadott legutolsó statisztikai jelentés szerint a világ öt legnagyobb szabadalmi hivatalánál (az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala, Európai Szabadalmi Hivatal, Japán Szabadalmi Hivatal, Koreai Szellemitulajdon-védelmi Hivatal és a kínai Állami Szellemitulajdon-védelmi Hivatal) 2012-ben közel 1,9 millió szabadalmi bejelentést nyújtottak be. Ezeket a hivatalokat együtt „öt IP-hivatalnak” vagy IP5-nek is nevezik. A fenti adat 2011-hez képest 11%-os növekedésnek felel meg. Az ESZH 2012. évi statisztikai jelentése azt is megállapítja, hogy az IP5 hivatalok 2012ben kereken 924 000 találmányi szabadalmat engedélyeztek, ami 2011-hez képest 17%-os növekedésnek felel meg. Az IP5 hivatalok 2007 óta működnek együtt hatékonyságuk növelése és a feldolgozatlan szabadalmi bejelentések számának csökkentése érdekében.


154


B) Az Európai Szabadalmi Hivatal arra törekszik, hogy az európai szabadalmi bejelentéseket és felszólalásokat fel tudja dolgozni teljesen elektronikusan úton. A publikációk minőségének további javítása érdekében olyan rendszer bevezetésén dolgozik, amelynek révén a „Druckexemplar”-t, vagyis a bejelentések publikációra szánt szövegét elektronikusan állítja elő. Ez azt jelenti, hogy képesnek kell lennie a benyújtott dokumentumok elektronikus rögzítésére olyan módon, hogy szövegfeldolgozó szoftver használatával tudjon azokkal foglalkozni. Ez azonban nem lehetséges kézzel írott módosítások esetén. Az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) 49. szabálya már azt kívánja, hogy a szabadalmi bejelentések leírása, igénypontjai és kivonata gépelt vagy nyomtatott legyen. Ez a szabály kivételt csak grafikai szimbólumok és vegyi, valamint matematikai képletek esetén engedélyez, ha erre szükség van. 2014. január 1-jétől kezdve az ESZH megszüntette korábbi gyakorlatát, és összhangban az ESZE 50(1) és 49(8) szabályával többé már nem fogad el kézzel írott módosításokat az európai szabadalmi bejelentések részeit helyettesítő dokumentumokban. Ez – mutatis mutandis – a felszólalási eljárásokra is érvényes. Az ilyen dokumentumok módosításához szóbeli tárgyalásokon az ESZH laptop vagy hasonló eszközök használatát ajánlja, amelyeken a módosításokat el lehet végezni, de az ESZH is gondoskodni fog megfelelő műszaki vagy egyéb lehetőségekről. A szabadalmi ügyvivők rendelkezésére álló helyiségek általában tartalmaznak számítógépeket, amelyek tudnak CD-ROM-okat, USB-adathordozókat stb. olvasni. Ezek nyomtatókkal együtt rendes körülmények között lehetővé teszik dokumentumok kinyomtatását közvetlenül USBadathordozókról. C) a) Az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) Adminisztratív Tanácsának 2013. december 13-án kelt döntése az Európai Szabadalmi Egyezmény 6. szabályát a következőképpen módosítja: (1) Ha egy európai szabadalmi bejelentést nem a három hivatalos nyelv valamelyikén nyújtanak be, a hivatalos nyelvre való fordítást [ESZE 14(2) cikk] a bejelentés benyújtásától számított két hónapon belül kell benyújtani. (2) Az ESZE 14(4) cikke szerinti dokumentumok és a 105a cikke szerinti kérelmek fordítását a dokumentum vagy a kérelem benyújtásától számított egy hónapon belül kell benyújtani. (3) Ha a 14(4) cikkben említett személy egy európai szabadalmi bejelentést vagy egy vizsgálati kérelmet e rendelkezésben megengedett nyelven nyújt be, a bejelentési vagy vizsgálati illetéket az illetékszabályok szerint kell csökkenteni. (4) A (3) paragrafusban említett csökkentés (a) kis és közepes méretű vállalatok, (b) természetes személyek vagy (c) nem haszonra dolgozó szervezetek, egyetemek vagy nyilvános kutató szervezetek számára hozzáférhető.



155

A fenti rendelkezések a 2014. április 1-jén vagy azt követően benyújtott szabadalmi bejelentésekre vonatkoznak, és 2014. április 1-jén lépnek hatályba. b) Az Európai Bizottság 2003. május 6-án a vállalatkategóriákról a következő ajánlást adta ki. 1. A mikro-, kis- és közepes méretű vállalatok (kkv-k) kategóriájába azok a vállalatok tartoznak, amelyek 250 személynél kevesebbet alkalmaznak, és amelyek éves forgalma nem haladja meg az 50 millió EUR-t és/vagy amelyek éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió EUR-t. 2. A kkv-kategórián belül kisvállalatnak minősülő vállalat 50-nél kevesebb személyt alkalmaz, és évi forgalma és/vagy éves mérleg főösszege nem haladja meg a 10 millió EUR-t. 3. A kkv-kategórián belül mikrovállalatnak minősülő vállalat 10-nél kevesebb személyt alkalmaz, és éves forgalma és/vagy éves mérleg főösszege nem haladja meg a 2 millió EUR-t. c) Az ESZH Adminisztratív Tanácsa 2013. december 13-án 2014. április 1-jei hatállyal módosította az illetékszabályzat 2. cikkét. Ennek megfelelően az ESZH hivatalos illetékei általában 4-5%-kal növekedtek. Ettől eltérően kb. 10%-kal növekedett (1165 EUR-ról 1285 EUR-ra) az európai kutatás vagy a kiegészítő európai kutatás illetéke; több mint felére (1105 EUR-ról 520 EUR-ra) csökkent a korlátozási illeték; több mint kétszeresére (500 EUR-ról 1155 EUR-ra) nőtt a megvonási illeték; és 50%-kal (1240 EUR-ról 1860 EUR-ra) nőtt a fellebbezési illeték. Ezeken kívül a módosított illetékek közül a legfontosabbakat az alábbiakban ismertetjük.

Európai szabadalmi bejelentés vagy nemzetközi bejelentés benyújtási illetéke online benyújtás esetén Európai szabadalmi bejelentés vagy nemzetközi bejelentés benyújtási illetéke nem online benyújtás esetén Illeték második generációs megosztott bejelentés esetén Illeték harmadik generációs megosztott bejelentés esetén Illeték negyedik generációs megosztott bejelentés esetén Illeték ötödik és további generációs megosztott bejelentés esetén Kutatási illeték európai vagy kiegészítő európai kutatásért 2005. július 1-jét követően benyújtott bejelentés esetén Kutatási illeték európai vagy kiegészítő európai kutatásért 2005. július 1-je előtt benyújtott bejelentés esetén Kutatási illeték nemzetközi kutatás esetén Kutatási illeték kiegészítő nemzetközi kutatás esetén Megjelölési illeték egy vagy több szerződő állam esetén 2009. április 1-je után benyújtott bejelentésért


EUR 120 210 210 420 630 840 1285 875 1875 1875 580

156


Megújítási illeték európai szabadalmi bejelentésért a bejelentés benyújtási időpontjától számítva – a harmadik évért – a negyedik évért – az ötödik évért – a tizedik és minden következő évért Vizsgálati illeték 2005. július 1-je előtt benyújtott bejelentés esetén Vizsgálati illeték 2005. július 1-je után benyújtott bejelentés esetén Engedélyezési illeték 2009. április 1-je után benyújtott bejelentés esetén a publikálási illetékkel együtt Felszólalási illeték Igényponti illeték a 2009. április 1-je után benyújtott bejelentések esetén – a 16–50. igénypont után – az 51. és további igénypontok után Nemzetközi bejelentés nemzetközi elővizsgálati illetéke

EUR

465 580 810 1560 1805 1620 915 775 235 580 1930

E) Az Európai Szabadalmi Hivatalnál 2013-ban benyújtott szabadalmi bejelentések száma meghaladta a 265 000-et, ami az előző évi számhoz (257 700) viszonyítva 2,8%-os növekedésnek és eddigi rekordnak felel meg. 2013-ban az ESZH 66 700 szabadalmat engedélyezett és publikált, ami 1,7%-kal volt több a 2012. évi 65 600-nál. Az ESZH 2014. január 16-án közölt jelentése szerint 2013-ban Európából a legtöbb szabadalmi bejelentést (32 000) Németország nyújtotta be, ezt Franciaország (12 200), Svájc (8000), Hollandia (7600), az Egyesült Királyság (6500) és Svédország (5000) követte. F) A szabadalomtulajdonos fellebbezést nyújtott be az ESZH Vizsgálati Osztályának a 05028411.6 számú európai szabadalmi bejelentésével kapcsolatos negatív döntése ellen. Az elutasított bejelentés 1. igénypontja pluripotens embrió őssejtek kinyerésére szolgáló eljárásra vonatkozott embriómegőrző módon blasztocitákból. A Vizsgálati Osztály elutasította a bejelentést, mert az igénypontok az Európai Szabadalmi Egyezmény 28(c) szabályába ütköztek, amely szerint nem lehet szabadalmat engedélyezni olyan biotechnológiai találmányokra, amelyek humán embriók ipari vagy kereskedelmi célokra való felhasználására vonatkoznak. A Vizsgálati Osztály kifejtette, hogy az igénypont olyan embriók felhasználására vonatkozik, amelyekre „kiindulási anyagként” van szükség az igényelt eljárás megvalósításához ipari és kereskedelmi célokra. Utalva a G 2/06 számú döntésre (WARFdöntés), a Vizsgálati Osztály arra is rámutatott, hogy az embrió el nem pusztítása az igényelt eljárásban nem bír jelentőséggel, és emellett az igényelt eljárás magának az embriónak a számára sem hasznos. Ennek következtében a Vizsgálati Osztály azt állapította meg, hogy



157

a találmány ki van zárva a szabadalmazhatóságból [ESZE 53(a) cikk kombinálva az ESZE 28(c) szabállyal]. Fellebbezés után a bejelentő azzal érvelt, hogy itt a szabadalmazásból való kizárás alóli felmentés forog fenn, ha a találmány diagnosztikai vagy gyógyászati célokra szolgál, ami az adott esetben lehetséges. A kapott sejteket fel lehetne használni preimplantációs diagnózis eszközeként, vagyis diagnosztikai célokra, és a sejteket hasonlóképpen fel lehetne használni egy későbbi szakaszban annak az embernek a gyógyítására, aki az embrióból fejlődött ki. A fellebbezési tanács azt válaszolta, hogy egyetért a Vizsgálati Osztály szabadalmazásból kizáró véleményével, és a bejelentő által körvonalazott célok mint olyanok nem vezethetők le az igénypontokból. Ezután a bejelentő egy új igénypontsorozatot nyújtott be egy olyan disclaimerrel, amely kizárta a kapott őssejtek felhasználását ipari és kereskedelmi célokra. Így végül az eldöntendő kérdés az volt, hogy egy ilyen disclaimer beiktatása megengedhető-e az ESZE 123(2) cikke alapján. A vizsgált esetben a negatív jellemző nem vezethető le az eredetileg benyújtott bejelentésből. A G 1/03 és a G 2/03 döntés alapján a bejelentő azzal érvelt, hogy a disclaimer megengedhető, mert kizár olyan tárgyat, amely az ESZE 52–57. cikke alapján nem műszaki okok miatt ki van zárva a szabadalmazhatóságból. A fellebbezési tanács elutasította ezt az érvet a következő megközelítés alapján: A disclaimer csak akkor lenne engedélyezhető, ha olyan tárgyat zárna ki, amelyet már igényeltek. A vizsgált esetben az igénypont a disclaimer nélkül olyan embrióőssejtek kinyerésére szolgáló eljárásra irányul, amelyek az igénypont „közvetlen termékei”. A disclaimer azonban csupán az őssejtek jövőbeli felhasználását zárja ki. Így a fellebbezési tanács megállapította, hogy a disclaimer segítségével a szabadalmas olyasmit próbált meg kizárni, amire nem vonatkoznak az igénypontok, és ezért a disclaimer nem korlátozza azok tárgyát. Ennek következtében egy ilyen igénypont nem volt összhangban az ESZE 123(2) és 84. cikkével. Ezért azt a fellebbezési tanács nem találta engedélyezhetőnek, aminek következtében a fellebbezést elutasította. Európai Unió Bírósága A) Az Európai Unió Bírósága (Court of Justice of the European Union, CJEU) 2013. december 12-én a kiegészítő oltalmi tanúsítványra (Supplementary Protection Certificate, SPC) vonatkozó döntést hozott – a Georgetown University v. Octrooicentrum Nederland-, – az Actavis v. Sanofi- és – a Lilly v. HGS-ügyben. Ezeket az ügyeket a CJEU-hoz holland és angol bíróságok terjesztették fel. Az SPC a szabadalom oltalmi idejének lejárta után további oltalmat biztosít olyan gyó gyászati vagy növényvédelmi termékekre, amelyeknek forgalmazási engedélyre van szükségük. Az SPC csupán olyan termékre vonatkozhat, amelyet egy érvényben levő alapsza-


158


badalom véd [469/2009/EC számú rendelet 3(a) cikke]. Egyesek nézete szerint ezt a cikket úgy kell értelmezni, hogy minden egyes alapszabadalomra csupán egyetlen SPC engedélyezhető, tekintet nélkül arra, hogy az alapszabadalomban hány terméket igényelnek vagy nyilvánítanak ki. A korábbi Medeva-ügyben a CJEU megállapította, annak eldöntéséhez, hogy egy terméket oltalmaz-e egy szabadalom, azt a kérdést kell megválaszolni, hogy a termék azonosítva van-e az alapszabadalom igénypontjainak szövegében. A Lilly- és az Actavis-ügyben az angol bíróság kért a CJEU-tól további felvilágosítást arra nézve, hogy a 3(a) cikkben az „egy alapszabadalommal védett” kifejezés alatt mi értendő, mert nehéznek találta ennek a cikknek az alkalmazását a korábbi Medeva-döntés alapján. A Lilly-ügyben a kérdés olyan antitestekkel kapcsolatban merült fel, amelyeket az alapszabadalom igénypontjai funkcionálisan definiáltak „egy sajátos célantigénhez kötődő antitestekként”. Itt mellékesen jegyezzük meg, hogy a HGS nem egy alapszabadalom alapján nyújtott be SPC-kérelmet, mert a CJEU-hoz intézett felterjesztés azon alapult, hogy a Lilly annak kinyilvánítását kérte a bíróságtól, hogy a HGS számára nem engedélyezhető SPC olyan antitestre vonatkozó szabadalom alapján, amelynek kifejlesztésén a Lilly dolgozott. A Sanofi SPC-i egy kombinációs terápiára vonatkoztak, amelyben egy vérnyomásellenes anyagot (irbesartan) a vizelethajtó HCTZ-vel együtt alkalmaztak. Az alapszabadalom igénypontjai irbesartan és egy vizelethajtó kombinációjára vonatkoztak, azonban sem az igénypontokban, sem a szabadalom leírásában nem nyilvánították ki a HCTZ-t mint vizelethajtót. A CJEU korábban bizonyos megjegyzéseket tett a Biogen-ügyben, amelyek azt javasolják, hogy csupán egyetlen SPC-t lehet engedélyezni minden egyes alapszabadalomra (tekintet nélkül arra, hogy a szabadalomban hány terméket igényelnek). Számos nemzeti szabadalmi hivatal elfogadta az SPC-rendeletnek azt az értelmezését, hogy szabadalmanként csupán egyetlen SPC engedélyezhető. A Georgetown-ügyben a holland bíróság arra vonatkozólag kért felvilágosítást a CJEU-tól, hogy az SPC-rendelet 3(c) cikke gátolja-e egyetlen szabadalomra több SPC engedélyezését, és hogy egy bejelentő milyen mértékben mondhat le egy korábban engedélyezett SPC-ről, ha szabadalmanként csak egy SPC engedélyezhető. Az Actavis-ügyben az angol bíróság is hasonló kérdésekben kereste meg a CJEU-t. A Georgetown SPC-kérelmei agyi rákvakcinákra (Gardasil és Cervarix) vonatkoztak, amelyek több antigént tartalmaztak, amely antigének mindegyikét az alapszabadalomban írták le először. Ugyanarra az alapszabadalomra alapozva több SPC-bejelentést nyújtottak be, amelyek vagy egyéni antigénekre, vagy pedig antigének kombinációira vonatkoztak ugyanazon forgalmazási engedély alapján. A Sanofi SPC-i (i) irbesartanra (Aprovel) és (ii) irbesartan és HCTZ (CoAprovel) kombinációjára vonatkoztak, ahol mindkét SPC ugyanazon az alapszabadalmon alapult, de eltérő forgalmazási engedélyek apján. A kombinációra vonatkozó forgalmazási engedélyt



159

valamivel később adták meg, mint a csupán irbesartanra vonatkozót, úgyhogy a kombinációs SPC 14 hónappal később járt le, mint az irbesartanra vonatkozó. A CJEU döntése az SPC-rendelet 3(a) cikkével kapcsolatban a következőket állapítja meg:.1. Ahhoz, hogy egy hatóanyagot „egy érvényes alapszabadalom által oltalmazottnak” lehessen tekinteni: a) nincs szükség arra, hogy egy hatóanyagot egy szabadalom igénypontjaiban szerkezeti képlettel azonosítsanak; és b) elegendő egy hatóanyag funkcionális definícióját használni, feltéve, hogy az igénypontok szükségszerűen és specifikusan vonatkoznak a kérdéses hatóanyagra, ha az értelmezést az Európai Szabadalmi Egyezmény 69. cikke szerint végzik. Az ESZE 69. cikke szerint az európai szabadalom által nyújtott oltalom mértékét az igénypontok határozzák meg, és a leírást és a rajzot az igénypontok értelmezésére kell használni. Az SPC-rendelet 3(c) cikkével kapcsolatban: 1. Amikor egy alapszabadalom egynél több terméket véd, legtöbbször, ideértve a Georgetown-esetet is, egynél több SPC-t lehet engedélyezni szabadalmanként. 2. Amikor azonban egy alapszabadalom egy első hatóanyagot és ennek a hatóanyagnak egy másikkal való kombinációját is védi, és egy vonatkozó forgalmazási engedély alapján egy SPC-t engedélyeztek az első hatóanyagra, ugyanazon alapszabadalom alapján nem lehet SPC-t engedélyezni a kombinációs termékre egy következő forgalmazási engedély alapján. Ezért a Sanofi kombinációs SPC-je érvénytelen. A fentiekből kitűnik, hogy a CJEU végül tisztázta a korábbi döntéseiben (elsősorban a Biogen- és a Medeva-ügyben) tett megállapításait, amelyek azt javasolták, hogy egy alapszabadalom alapján csupán egyetlen SPC-t lehet engedélyezni, tekintet nélkül az igényelt termékek számára. A mostani döntések eredményeként világos, hogy egynél több SPC engedélyezhető olyan alapszabadalom alapján, amely egynél több terméket véd. B) Az Európai Unió Bírósága egy 2013. júliusi döntésében tisztázta azokat a szabályokat, amelyek a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal előtti felszólalási és törlési eljárásokban bizonyítékok elkésett benyújtására alkalmazhatók. A NewYorker SHK Jeans-ügyben a fishbone szóvédjegy ellen felszólalt az ábrás fishbone beachware védjegy tulajdonosa, mert védjegye hasonló termékekre volt lajstromozva. A bejelentő kérte a felszólaló védjegye használatának bizonyítását, ugyanis nem tartotta kielégítőnek a felszólaló által szolgáltatott bizonyítékot. Ezt követően a felszólaló további bizonyítékot nyújtott be, amit a Felszólalási Osztály figyelembe vett. Ezt követően a fellebbezési tanács részben fenntartotta a felszólalást. A bejelentő az Általános Bírósághoz (General Court, GC) nyújtott be fellebbezést, amit azonban az elutasított, és a jogi alapon benyújtott további fellebbezést a CJEU mint megalapozatlant szintén elutasította. A CJEU szerint a BPHH Felszólalási Osztálya jogosult volt az időben benyújtott első bizonyítékot követően benyújtott további használati bizonyítékot figyelembe venni. Ugyanis


160


itt nem volt alkalmazható a BPHH 22(2) szabálya, amely engedélyezi egy felszólalás elutasítását, amikor a használatot nem bizonyítják a BPHH által előírt határidőn belül. A CJEU hozzátette, hogy a BPHH Felszólalási Osztálya nem volt köteles elemezni a későn benyújtott bizonyíték elfogadását, különösen arra tekintettel, hogy saját belátása szerint járhat el, amikor megerősítik a bizonyíték fontosságát. Ami a BPHH-nak azt a gyakorlatát illeti, hogy a célnak megfelelően tetszése szerint veheti figyelembe az időn túl benyújtott bizonyítékokat, meg kell jegyezni, hogy a CJEU már megállapította, hogy amikor a BPHH-t felszólalási ügyekben felhívják véleménynyilvánításra, az ilyen tények vagy bizonyítékok figyelembevétele különösen akkor indokolt, amikor a BPHH úgy gondolja, hogy a későn benyújtott anyag valószínűleg lényeges a felszólalás szempontjából, továbbá amikor az eljárásnak az a szakasza, amikor a késői benyújtás történik, az akkori körülmények között nem zárja ki az ilyen dolgok figyelembevételét. Ilyen szempontból a GC megállapításaiból nyilvánvaló, hogy figyelembe véve a felszólaló által időn túl benyújtott bizonyítékot, az a kezdetben benyújtott bizonyítékkal együtt lehetővé tette a Felszólalási Osztály és utána a fellebbezési tanács számára, hogy döntsön a korábbi védjegy tényleges használatáról az összes tény és bizonyíték alapján. Emellett az eljárás állása a kiegészítő bizonyíték benyújtásakor az akkori körülmények között nem zárta ki az ilyen dolgok figyelembevételét. Minthogy vitán felül állt, hogy az időn túl benyújtott kiegészítő bizonyíték lehetővé tette a BPHH számára, hogy megállapítsa a korábbi védjegy tényleges használatát, nyilvánvalóan feleslegessé vált az, hogy a BPHH figyelembe vegye a bejelentőnek azt az állítását, hogy a felszólaló bizonyítéka nem volt kielégítő. Etiópia Egy 2012. december 24-én kelt rendelet szerint az Etióp Szellemitulajdon-védelmi Hivatalban 2006. július 7-e előtt lajstromozott védjegyeket újra kell lajstromoztatni, függetlenül attól, hogy azóta a védjegyeket megújították-e vagy sem. Az újralajstromozás határideje 2014. június 18-án jár le, és nem hosszabbítható meg. A módosított védjegytörvény szerint az Etiópiában lajstromozott védjegyek oltalmi ideje hat évről hét évre nő meg, és ez a változás vonatkozik a 2006. július 7-e és 2012. december 24-e között benyújtott védjegybejelentésekre is, amelyek oltalmi idejének a meghosszabbítását szintén 2014. június 18-ig lehet kérni. A 2012. december 24. és 2014. június 18. között megújítandó védjegyek oltalmi ideje a megújítás után hét év lesz.



161

Finnország Finnországban 2011. január 1-jétől kezdve a több áruosztályra vonatkozó védjegybejelentések hivatali illetékei jelentősen megnőttek, mert az ezt az időpontot követően benyújtott védjegybejelentések illetéke csupán egyetlen áruosztályra vonatkozik. Minden egyes további áruosztály után külön illetéket kell fizetni. Ez a rendelkezés a megújításra is érvényes. Franciaország A) A szenátus 2013. novemberi zöld jelzése után 2014. február 6-án a nemzetgyűlés is ratifikálta az Egységes Szabadalmi Bíróságra vonatkozó egyezményt. A végleges hozzájárulást a köztársasági elnök fogja adni. Franciaország Ausztria után a második ratifikáló nemzet. Az egyezmény hatálybalépé séhez 13 ország ratifikálása, valamint az szükséges, hogy az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország is a ratifikáló országok között legyen. B) A Syngenta v. INPI-ügyben a Legfelsőbb Bíróság (LB) hatályon kívül helyezte a Párizsi Fellebbezési Bíróság (PFB) döntését, és visszaküldte az ügyet ennek a bíróságnak, megállapítva, hogy egy szabadalom engedélyezés utáni korlátozását a megadott szabadalom leírására is kell alapozni, nem csupán az igénypontjaira. A Syngenta tulajdonosa a 0382375 számú, fungicidekre vonatkozó európai szabadalomnak, amelyet 1990. január 25-én nyújtottak be, és Franciaországra kiterjedő hatállyal 1994. március 23-án engedélyeztek. A szabadalom 1. igénypontja megadott képletű pirimidinszár mazékokra vonatkozik. A 8. igénypont szövege a következő: „Fungicidkompozíció, amely egy 1. igénypont szerinti vegyület fungicid hatékonyságú mennyiségét és egy hordozót vagy hígítószert tartalmaz.” 2009. szeptember 28-án a Syngenta kérelmet nyújtott be a Francia Szabadalmi Hivatalnál szabadalma francia részének korlátozása iránt a szellemitulajdon-védelmi törvény L 613-24 cikke alapján. A javasolt módosításnak megfelelően a 8. igénypont szerinti kompozícióhoz hozzáadtak egy fungicid hatékonyságú második alkotórészt, amelyet egy adott listából kellett kiválasztani. A hivatal elutasította a módosítási kérelmet, megállapítva, hogy a javasolt korlátozás valójában olyan termékek oltalmát eredményezné, amelyek nem esnek az engedélyezett szabadalom igénypontjainak oltalmi köre alá. A Syngenta a PFB-nél fellebbezést nyújtott be e döntés ellen, arra hivatkozva, hogy az engedélyezett 8. igénypont oltalmi köre elég tág volt ahhoz, hogy lehetővé tegye egy második hatóanyag beiktatását. Ennek a második hatóanyagnak a beiktatása valójában korlátozta az igénypont oltalmi körét, mert olyan termékek, amelyek bitorolták volna az engedélyezett 8. igénypontot, nem bitorolnák a módosított 8. igénypontot, ha nem tartalmaznák a második hatóanyagot.


162


2011. szeptember 7-én a PFB nem vette figyelembe ezt az érvelést, és megerősítette a szabadalmi hivatal döntését, hangsúlyozva, hogy az engedélyezett igénypontok közül egyik sem tartalmaz második hatóanyagot. A Syngenta e döntés ellen fellebbezést nyújtott be az LB-nél, azzal érvelve, hogy az engedélyezés utáni módosítási kérelemnek helyt kellett volna adni, mert a szabadalmi leírás említi, hogy egyéb hatóanyagokat is be lehet iktatni az igényelt kompozícióba. Emellett ezeknek a hatóanyagoknak egy listája megtalálható a leírásban, és ez azonos azzal a listával, amelyet beiktattak a módosított 8. igénypontba. Az LB követte ezt az érvelést, és megállapította, hogy egy engedélyezés utáni korlátozást a megadott szabadalom leírása tartalmának a fényében kell megítélni, nem pedig csupán az engedélyezett igénypontok alapján. Ezért a PFB tévedett, amikor nem vette figyelembe a leírásban foglalt kitanítást. Ennek következtében az LB hatályon kívül helyezte a PFB döntését, és az ügyet visszautalta ennek a bíróságnak. Indonézia Indonézia és Japán Szabadalmi Hivatala 2013. április 13-án gyorsított szabadalmi vizsgálati (PPH) kísérleti megállapodást kötött, amely 2013. június 1-jén lépett hatályba. Indonézia a harmadik az Asean-országok (Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam) közül, a Fülöp-szigetek és Szingapúr után, amely PPH-megállapodást kötött Japánnal. Irán Irán kormánya 2013. július 9-én letétbe helyezte a Szabadalmi Együttműködési Szerződéshez (Patent Cooperation Treaty, PCT) való csatlakozás okmányát. Így a nemzetközi egyezmény Iránra nézve 2013. október 9-én vált hatályossá. Ennek révén Irán a PCT 148. tagországa lett. Japán A) 2011-ben a svájci Sandoz cég egy Lipitor nevű generikus terméket tervezett forgalomba hozni Japánban. A Lipitorra vonatkozó alapszabadalom 2011-ben járt le, míg a Pfizer egy kristályos polimorf termékre vonatkozó japán szabadalma még hatályban volt. Ezért a Sandoz 2010. december 17-én megsemmisítési keresetet indított az utóbbi japán szabadalom 1. és 2. igénypontja ellen. A Sandoz azzal érvelt, hogy az említett 1. és 2. igénypont szerinti találmányok érvénytelenek, mert nem tesznek eleget a kielégítő kinyilvánítás és a feltalálói tevékenység követelményének.



163

Az 1. igénypont szövege: Atorvasztatinhidrátok I-es kristályformája, jellemezve a porból készített következő röntgendiffrakciós képpel, kifejezve a 2θ, a d-felület-távolságok és a relatív intenzitások által, >20% intenzitással, amely az őrlés után 2 perccel van mérve CuKα sugárzást használva. Az igénypont után látható az 1. táblázat. A 2. igénypont szövege: Atorvasztatinhidrátok I-es kristályos alakja, jellemezve a következő szilárd fázisú 13C mágnesesmagrezonancia-spektrummal, ahol a kémiai eltolódás milliomodrészekben van kifejezve. Ez után látható a 2. táblázat. A Japán Szabadalmi Hivatal (JSZH) tárgyalási jegyzőkönyvet adott ki, amely megállapítja, hogy az engedélyezett találmányok érvényesek, és a hivatal előtti megsemmisítési tárgyalást a Pfizer nyerte meg. E döntés ellen a Sandoz a Szellemitulajdon-védelmi Felsőbíróságnál (SZTFB) fellebbezést nyújtott be. Az arra a következtetésre jutott, hogy a JSZH döntését felül kell bírálni, mert az helytelenül ítélte meg a kinyilvánítási kötelezettséget és a feltalálói tevékenységet. Az SZTFB döntése a leírás 2. eljárására összpontosított, és megállapította, hogy az kielégíti a kinyilvánítási követelményeket, azonban azt is leszögezte, hogy a 2. eljárás nem ismertet a kristályosodást erősen befolyásoló tényezőket, amilyen például a pH-érték, a zagykoncentráció, a hőmérséklet és egyéb adalékanyagok. Ezért egy szakember túlzott mértékű kísérletezés nélkül nem lenne képes meghatározni a fenti tényezőkre vonatkozó sajátos feltételeket, hogy megkapja az engedélyezett szabadalom szerinti atorvasztatinhidrát I-es kristályos formáját. A JSZH döntése szerint az engedélyezett japán szabadalom feltalálói tevékenységen alapszik az 1. sz. anterioritásban (egy vizsgálatlan japán szabadalmi bejelentés) kinyilvánított találmányhoz viszonyítva. Ezt a következtetést azonban az SZTFB felülbírálta, megállapítva, hogy az 1. sz. anterioritás 10. példája kristályos atorvasztatint ismertet, és ennek ismeretében egy szakember próbálgatásos módszerrel elő tudta volna állítani a találmány szerinti kristályos terméket. A fentiek alapján az SZTFB érvénytelennek nyilvánította a Pfizer új kristályos termékre vonatkozó szabadalmát. B) A vizsgált ügyben a felperes megsemmisítési keresetet indított a 4 767 719 sz. japán szabadalom ellen, amely nem hőkezelt szójaszósz és vérnyomáscsökkentő hatású anyagot tartalmazó, folyékony ízesítőanyagok előállítására vonatkozott. A szabadalom szerint az eljárásra az jellemző, hogy a nem hőkezelt szójaszósz és a vérnyomáscsökkentő anyag elegyét 60 °C és 90 °C közötti hőmérsékleten hevítik. A felperes azon az alapon kérte a szabadalom megsemmisítését, hogy az nem elégíti ki sem azt a követelményt, hogy a leírásnak alá kell támasztania az igényelt találmányt, sem


164


azt, hogy lehetővé kell tennie a találmány megvalósítását. A Japán Szabadalmi Hivatal azonban elutasította a felperes keresetét. A JSZH Megsemmisítési Tanácsa megállapította, hogy a szabadalmi leírás kellően kifejti az igénypontban szereplő fogalmak jelentését, valamint ismerteti a keverési és a hőkezelési lépés lefolytatásának módját, azonban nem bizonyítja, hogy a lefolytatott eljárás javítani tudja a termék ízét. Minthogy a tanács előtt lefolytatott eljárás a kérelmező számára negatív eredménnyel végződött, a kérelmező a Szellemitulajdon-védelmi Felsőbíróságnál nyújtott be fellebbezést. Az SZTFB döntésének ismertetése előtt kitérünk arra, hogy a JSZH vizsgálati irányelvei 2003-ig kielégítettnek tekintették az alátámasztási követelményt, ha a szabadalmi leírás tartalmazta az igénypontok másolatát. 2003 után azonban módosították az irányelveket, kimondva, hogy az igénypontok akkor elégítik ki az alátámasztási követelményt, ha egy szakember elismeri, hogy az igényelt találmány alkalmas a találmány által kitűzött feladat megoldására a leírásban foglalt kinyilvánítás és a technika állásához tartozó általános szaktudás alapján. Az SZTFB mostani döntése a következő fontos megállapításokat tartalmazta. a) Eljárási találmány esetén a leírásnak csupán azt kell ismertetnie, hogyan kell lefolytatni, vagyis használni az eljárást ahhoz, hogy kielégítse a kellő kinyilvánítás követelményét. A leírásnak azonban nem kell bizonyítania, hogy az igényelt eljárás meg tudja valósítani a kívánt hatást. b) Másrészről az alátámasztás követelményének kielégítése érdekében egy igénypontnak a találmány tárgyát olyan módon kell ismertetnie, hogy szakember felismerhesse, hogy a találmány tárgya képes megoldani a kitűzött feladatot a leírás alapján, tekintetbe véve a technika állásához tartozó általános szaktudást. A kérelmező kifogása szerint a szabadalmi leírás nem bizonyítja, hogy egy felmelegítetlen szójaszósz és egy vérnyomáscsökkentőként használt peptid képes javítani a keverék ízét. Az SZTFB azonban úgy döntött, hogy a leírásban elegendő kinyilvánítani az eljárás használatának módját. Az SZTFB azt is megállapította, hogy − ellentétben a kérelmező állításával − a szabadalom leírása szakember számára kellő módon ismerteti a találmányt, figyelembe véve a technika állásához tartozó általános szaktudást is. C) A Japán Szabadalmi Hivatal, a Kínai Állami Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal és a Koreai Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal 2013. november 14-én Japánban, Sapporóban tartotta az igazgatók találkozását. Ezen eszmecserét folytattak arról, hogyan lehetne csökkenteni a szabadalmi vizsgálati döntések eltéréseit a három országban. Ez a tizenharmadik igazgatói összejövetel volt, amelyet 2001 óta évenként tartottak azzal a céllal, hogy védjék és erősítsék a szellemi tulajdont, növeljék a szabadalmi vizsgálat gyorsaságát és minőségét, és siettessék a szellemitulajdon-védelmi rendszerek harmonizációját Japán, Kína és Dél-Korea között.



165

A 2013. évi találkozón hivatalosan bejelentettek egy TRIPO nevű weboldalt, amelyet a három hivatal oszt meg, és amely hozzáférést biztosít a három ország szellemitulajdon-védelmi rendszere közötti különbségeket tárgyaló cikkekhez, valamint könnyen olvasható formában a három ország szellemitulajdon-védelmi törvényeihez és vizsgálati előírásaihoz. D) Az SZTFB 2013. március 6-i döntésében megállapította, hogy a „Nagy népi naptár” című találmányra vonatkozó szabadalmi bejelentés nem minősíthető a természet törvényeit hasznosító műszaki megoldásnak. A döntés szerint a japán szabadalmi törvény 2. cikkének (1) bekezdése szerint a „találmány” kifejezés „műszaki ötletek nagymértékben haladó létrehozása a természet törvényeinek felhasználásával”. Minthogy ilyen összefüggésben a „műszaki ötletek” kifejezés olyan ötletekként értelmezhető, amelyek sajátos eszközt szolgáltatnak egy bizonyos kérdés megoldásához, a találmánynak sajátos eszközt kell mutatnia egy bizonyos kérdés megoldásához természeti törvények felhasználásával. Bármi, ami nem hasznosítja a természet törvényeit, így például egy csupán mesterséges elrendezés, egy matematikai vagy gazdasági elv, egy tapasztalati szabály, amely emberi pszichológiai jelenségeken alapszik, és információ egyszerű szolgáltatása nem tekinthető találmánynak. Ennek az ítéletnek a megalkotásakor azt kellett vizsgálni, hogy a természet törvényeit hasznosító műszaki ötletek a kérdés megoldásának fő eszközét képezik-e, figyelembe véve a bejelentéshez csatolt igénypontok tartalmát, hivatkozva a leírásra és a rajzokra és az azokban foglalt műszaki részletekre. Az SZTFB megállapította, hogy a vitatott találmány nem tekinthető a természet törvényeit hasznosító műszaki ötletek létrehozásának, mert az (i) csupán információ mesterséges elrendezése, (ii) csupán egy „naptár, amely egy csillagból és egy naptárrészből álló” termék, amely nem hasznosítja a természet törvényeit, és (iii) csupán emberi pszichológiai jelenségek termékének tekinthető. E) Az SZTFB 2013. január 10-én megállapította, hogy az alábbi védjegy a japán védjegytörvény 3. cikk (1) (vi) pontja alapján nem szabadalmazható.

A végzés indokolása szerint a vitatott ábrás védjegy esetében, amelyet permettípusú gyó gyászati anyagokra kívántak lajstromoztatni, és amely egy szórófejes tartályt a jobb kezében


166


a nyakánál tartó személyt ábrázol, a közérdek szempontjából helytelen lenne kizárólagos védjegyjogot engedélyezni. Emellett az említett ábra nem alkalmas arra, hogy védjegyként működjék, mert nem képes a védjegytulajdonos áruit megkülönböztetni egyéb áruktól. Kanada 2014. január 6-án új, globális, gyorsított szabadalmi vizsgálatra (Global Patent Prosecution Highway, GPPH) vonatkozó kísérleti programot kezdett el a Kanadai Szellemitulajdon-védelmi (Canadian Intellectual Property Office, CIPO) és a következő 12 szabadalmi hivatal: Ausztrál Szabadalmi Hivatal, Dán Szabadalmi és Védjegy Hivatal, az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala, az Egyesült Királyság Szellemitulajdon-védelmi Hivatala, Északi Szabadalmi Intézet (Nordic Patent Institute), Finn Szabadalmi és Védjegyhivatal, Japán Szabadalmi Hivatal, Koreai Szellemitulajdon-védelmi Hivatal, Norvég Iparjogvédelmi Intézet, Orosz Szellemitulajdon-védelmi Szövetségi Szolgálat, Portugál Iparjogvédelmi Intézet, Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal. A jövőben további szabadalmi hivatalok is csatlakozhatnak a GPPH kísérleti programhoz, amelynek keretében bármelyik részt vevő hivatalnál be lehet nyújtani gyorsított vizsgálatra vonatkozó kérelmet egy másik részt vevő hivatal által kiadott kedvező munkatermék alapján, ideértve egy PCT-munkaterméket is. Kedvező munkatermék lehet például egy engedélyező végzés, vagy PCT-bejelentés esetén egy olyan jelentés, amely megállapítja, hogy egy vagy több igénypont új, feltalálói tevékenységen alapszik, és iparilag alkalmazható. A GPPH kísérleti programban való részvétel követelményei hasonlók az egyéb meglévő PPH-programok esetében előírtakhoz. Például a GPPH kísérleti program keretében követelmény, hogy a korábbi és a későbbi vizsgálat hivatalában azonos legyen az elsőbbségi vagy a bejelentési időpont, a korábbi vizsgálat hivatalában legalább egy igénypontot engedélyezhetőnek kell találni, és a GPPH kísérleti program keretében vizsgálatra benyújtott igénypontoknak kellő mértékben meg kell felelniük a korábbi vizsgálat hivatalában engedélyezhetőnek talált egy vagy több igénypontnak. Ahol a részt vevő hivatalok már részesei egy kétoldalú PPH-egyezménynek, a GPPH kísérleti program előnyben részesül a kétoldalú egyezménnyel szemben. Kanadában a PPH-programok keretében végzett gyorsított vizsgálat komoly sikert aratott, aminek következtében a CIPO költséghatékony módon és gyorsan biztosít szabadalmi oltalmat. A GPPH kísérleti program még könnyebben teszi lehetővé ezeknek az előnyöknek a megvalósítását. A CIPO statisztikái szerint a PPH-bejelentéseket vizsgálják a leggyorsabban, és azok kapják a legkevesebb végzést. Átlagban egy PPH-bejelentés esetében már a PPH-kérelem benyújtásától számított 2,2 hónapon belül kiadják az első hivatali végzést. Ehhez a többi bejelentés esetében 18,9 hónap szükséges. PPH-bejelentések esetén 5,1 hónap kell a végső döntéshez, szemben a többi bejelentés esetén ehhez szükséges 37,8 hónappal.



167

A PPH-bejelentések hihetetlenül magas arányát, 45%-át engedélyezik elővizsgálati végzés kiadása nélkül. A többi bejelentésnek csak 5,6%-át engedélyezik ilyen módon. A PPH-bejelentések 93%-át engedélyezik, míg a többi bejelentés esetén csak a bejelentések 71%-ából lesz szabadalom. B) A Kanadai Szövetségi Bíróság (Federal Court, FC) 2013. szeptember 25-én a Novartis Pharmaceuticals Canada Inc. (Novartis) v. Cobalt Pharmaceuticals Company (Cobalt)ügyben elutasította a Novartis arra irányuló kérelmét, hogy a bíróság tiltsa meg az egészségügyi miniszternek engedélyező értesítés (notice of compliance) kiadását a Cobalt számára zoledronsav (a Novartis atlasta védjeggyel forgalmazott gyógyszere) vonatkozásában azon az alapon, hogy a Novartis 2 410 201 számú (’201-es) kanadai szabadalma érvénytelen. Az FC a Novartis ’201-es szabadalmával kapcsolatban a kézenfekvőséget és az orvosi kezelésre vonatkozó eljárás szabadalmazhatóságát vizsgálta. A ’201-es szabadalom oszteoporó zis kezelésére szolgáló, zoledronsavat tartalmazó készítményt igényelt. Az FC megállapította, hogy bár a ’201-es szabadalom 36 igénypontot tartalmaz, a legfontosabbnak a 16. igénypont tekinthető, amelynek a szövege a következő: „Zoledronsav, e sav gyógyászatilag felhasználható sójának vagy hidrátjának alkalmazása posztmenopauzális oszteoporózis kezelésére, ahol a zoledronsav, annak sója vagy hidrátja körülbelül 5 mg-os egységdózisban van, amelyet szünet beiktatásával alkalmazunk, ahol az első és a következő, valamint a további alkalmazások közé körülbelül egyéves időtartam van beiktatva, és ahol minden egyes adagolás intravénás.” Hughes bíró megállapította, hogy az igényelt találmány nem kézenfekvő. Ezután a bíró a gyógyászati kezelésre vonatkozó eljárások szabadalmazhatóságával foglalkozott, és sorra vette az ilyen tárgyú legfelsőbb bírósági döntéseket, kezdve a Tennessee Eastman-döntéssel, amely megállapította, hogy az ilyen találmány nem tekinthető eljárásnak a szabadalmi törvény 2. cikke szerint. Végül a bíró az AZT-döntést tekintette át, és arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a sebészeti eljárások nem szabadalmazhatók, míg az orvosi kezelések területén az eladható termékek, így egy betegség kezelésére szolgáló új anyag vagy egy ismert anyag új alkalmazása szabadalmazható. A bíró a következő találmányokat tekintette szabadalmazhatónak: X anyag Y betegség kezelésére; vagy X anyag 5 mg-os tabletta alakjában Y betegség kezelésére. Ezzel szemben a bíró szerint nem szabadalmazhatók a következő találmányok: X anyag A és B közötti dózistartományban felhasználva Y betegség kezelésére; vagy egy sebészeti bemetszés lezárása X ragasztóanyag felhasználásával. A fentiek alapján az LB megállapította, hogy a vizsgált ügyben a lényegi találmány az a felismerés, hogy a zoledronátot nem gyakran, így évenként egyszer lehet adagolni 5 mg-os injekció alakjában, ami hatásos kezelést nyújt oszteoporózis ellen. Ez azonban orvosi kezelési eljárás, és ezért nem szabadalmazható.


168


C) A Kanadai Szövetségi Bíróság (Federal Court of Canada, FC) és a Védjegy-fellebbezési Tanács (Trademarks Opposition Board, TMOB) nemrégi döntése a Continental Teves AG & Co. OHG (Teves) v. Canadian Council of Professional Engineers-ügyben azt bizonyítja, hogy az „engineer” (mérnök) és az „engineering” (mérnökség) szó nem alkalmas védjegyként való lajstromozásra. A Teves kérelmet nyújtott be a Kanadai Védjegyhivatalnál az engineering excellence is our heritage (A mérnökök kiválósága az örökségünk) védjegy lajstromozása iránt szárazföldi járművek fékpadjaira és fékrotorjaira. A bejelentést a TMOB elutasította egyrészt arra hivatkozva, hogy a lajstromoztatni kívánt védjegy nem alkalmas a bejelentő áruinak mások áruitól való megkülönböztetésére, másrészt arra, hogy a védjegy megtévesztően deszkriptív, és megállapította, hogy „egy átlagos kanadai fogyasztó valószínűleg úgy reagálna a védjegyre, hogy azt gondolná: hivatásos mérnökök működnek közre az áruk létrehozásában.” A bejelentő az FC-hez fellebbezett, és további bizonyítékot nyújtott be annak alátámasztására, hogy a bejelentésben megjelölt áruk előállítására tekintélyes számú mérnököt alkalmazott hosszú éveken keresztül már a bejelentés napja előtt. Az FC bírája, Hughes bíró az új bizonyíték fényében is fenntartotta a TMOB döntését, és elutasította a bejelentést azon az alapon, hogy a védjegyként lajstromoztatni kívánt mondat valójában egyértelműen deszkriptív, nem pedig megtévesztően deszkriptív a kérelmezett árukkal kapcsolatban, valamint az áruk előállításában alkalmazott mérnökök tekintetében. Bár a végzés erre nem tért ki, Hughes bíró a védjegyül szolgáló mondatot egyértelműen deszkriptívnek tekintette, és rámutatott, hogy rendes körülmények között egész szavak hozzáadása nem tesz lajstromozhatóvá egy megtévesztően deszkriptív védjegyet, azonban egész szavak hozzáadása deszkriptív szavakhoz az egész védjegyet lajstromozhatóvá teheti. Hughes bíró nem foglalkozott a védjegyben előforduló egyéb szavak hatásával, hanem az egész védjegyet egyértelműen deszkriptívnek minősítette. Ez a döntés azt az irányzatot követi, amely szerint az „engineer” vagy az „engineering” szót tartalmazó védjegyeket nem tartották lajstromozhatónak, mert ilyen esetekben feltételezhető, hogy az eladott áruk vagy szolgáltatások okleveles kanadai mérnököktől származnak. Márpedig ha valódi mérnökök is szerepet játszanak, a védjegy világosan deszkriptív lehet, miként a jelen esetben is; mérnökök szereplése nélkül viszont a védjegy megtévesztően deszkriptív lehet. A bíró nem foglalkozott ezzel a nyilvánvalóan „22-es csapdájának” tekinthető üggyel. Ennek megfelelően egy ilyen védjegy lehetséges kérelmezőinek óvatosabbaknak kell lenniük, és számítaniuk kell az ilyen védjegyek valószínű elutasításával. Kína A) A kínai kormány bejelentette, hogy tervezi egy kizárólag szellemitulajdon-védelmi ügyekkel foglalkozó új bíróság felállítását. A javaslat részét képezi Xi Jinpeng elnök 2013.



169

november 15-én körvonalazott reformtervének. Ez 60 pontot tartalmaz, amelyek közül egyesek a szellemi tulajdon megerősítését célozzák. Közelebbről: javítani kívánják a szellemitulajdon-védelmi bejelentéseket és oltalmat, és kutatják egy Szellemitulajdon-védelmi Bíróság felállításának megvalósítási lehetőségeit. A jelentés leszögezi, hogy keresik egy olyan, piacalapú rendszer tökéletesítésének a módját, amely elősegíti a műszaki innovációt. A Xinhua hírügynökség szerint Jinpeng elnök kijelentette, hogy a reform „el fogja dönteni a korszerű Kína sorsát, és kulcsot képez a nemzeti újjászületés álmának megvalósításához.” B) A sanghaji 1. sz. Közbenső Népbíróság 2013. július 2-án nyilvános tárgyalást tartott egy szabadalombitorlási ügyben, amelyben a Zhizhen Technology Inc. (Zhizhen) perelte az Apple Inc. és az Apple Computer Trading (Sanghai) Co. Ltd. (Apple) alperest. Az állítólagos bitorlás tárgya a Siri intelligens beszélőrendszer volt, amelyet számos Apple termékbe, így az iPhone 4S okostelefonba és az iPad táblagépbe is beépítettek. A Zhizhen azt állította, hogy az alperesek bitorolták beszélő robotra vonatkozó, 200410053749.9 számú kínai szabadalmukat, amelyet 2004. augusztus 13-án nyújtottak be és 2009. július 22-én engedélyeztek. Ezt a szabadalmat kezdetben a Sanghai Inecoft nevében nyújtották be, és később átruházták a Zhizhenre. A szabadalmazott terméket Kínában „kis i robot”-ként forgalmazták. Az Apple 2012 januárjában kezdte Kínában árusítani a Siri rendszert tartalmazó termékeit. A Zhinhen azt állította, hogy az iPhone 4S és az iPad készülékekbe beépített Siri rendszer a saját szabadalmazott technológiájukat alkalmazza, és azok műszaki megoldása a fenti kínai szabadalom igénypontjainak oltalmi körébe esik. Ezért arra kérte a bíróságot, hogy rendelje el a következőket: az Apple Inc. szüntesse meg a bitorló termékek gyártását, árusítását és használatát, és az Apple Computer Trading (Shanghai) szüntesse meg a bitorló termékek árusítását és használatát. A bírósági tárgyalás alatt a Zhizhen bemutatta, hogy a Siri és a „kis i robot” ugyanazokhoz az eredményekhez vezet azáltal, hogy a Siri rendszert és a „kis i robot” rendszert a „kis i robot” szerverhez kapcsolta, és ugyanazt az információt adta be. A bírósági tárgyalás alatt a Zhizhen benyújtott egy bitorlási jogi szakvéleményt is, amely azt a megállapítást tartalmazta, hogy a kérdéses szabadalmat bitorolták. Az Apple azonban azt állította, hogy a Siri az intelligens segéderő egy formája, amely segíti a felhasználók napi feladatainak elintézését, míg a „kis i robot” beszéddel és játékkal foglalkozik, és így a két rendszer lényegileg teljesen különbözik. Az Apple továbbá azzal érvelt, hogy a kérdéses kínai szabadalom igénypontjai részeket foglalnak magukban, így egy intelligens szervert, egy kérdezőszervert és egy játékszervert, amelyek nincsenek jelen a Siri rendszerben, és a Sirinek csupán egyetlen szervere van. Ezért a Siri nem rendelkezik az igénypontok valamennyi jellemzőjével, és nem esik az igénypontok oltalmi köre alá. Az Apple a bitorlási jogi szakvéleményt is megkérdőjelezte, és azzal érvelt, hogy azt számítógép-szakemberek készítették, akik azonban nem szakemberek a szellemitulajdon-jog


170


területén, és ezért helytelen a felhasznált „fekete doboz”-módszerről azt állítani, hogy a két rendszer azonos módon működik. Az Apple azt is állította, hogy a kérdéses szabadalom igénypontjainak oltalmi köre nem világos. Ezért az Apple 2012 novemberében megsemmisítési kérelmet nyújtott be a Szabadalomfelülvizsgálati Tanácsnál. A kínai gyakorlat szerint a bitorlási és a megsemmisítési ügyeket külön tárgyalják, így a vizsgált ügyben a bitorlást Sanghajban, míg a szabadalom érvényességét a pekingi tanácsnál, amelynek a döntése ellen pekingi bíróságoknál lehet fellebbezni. Az ügy bonyolultsága miatt a sanghaji 1. sz. Közbenső Népbíróság a tárgyalást nem tudta egy nap alatt befejezni, és később újabb tárgyalást fog tartani. C) A Pernod Ricard China (Trading) Co Ltd (Pernod) a kizárólagos használati jogosultja a következő védjegyeknek: absolut latin betűkkel; absolut kínai betűkkel; absolut vodka latin betűkkel. Az évek folyamán a Pernod tudomására jutott, hogy megnőtt a párhuzamosan importált Absolut vodka mennyisége a kínai piacon. Ez a párhuzamosan importált Absolut vodka a következő jellemzőket mutatta: – hiányzott a tételkód, amely tartalmazza a palackozási tájékoztatást és a minőségkezelésre utaló jelet, és – a palackra egy kínai címkét ragasztottak, amely feltüntette a jogosulatlan importőr és elosztó nevét. A Pernod és az absolut védjegyek törvényes jogosultja, az Absolut Company Aktiebolag pert indított a párhuzamosan importált vodka helyi forgalmazója ellen a Suzhoui Közbenső Bíróságnál védjegybitorlás és tisztességtelen verseny miatt. Az 2013. október 8-án hozott döntést, amely a felpereseknek kedvezett, és a következő megállapításokat tartalmazta. – Az alperes az azonosító kód eltávolításával megakadályozta, hogy a védjegytulajdonos ellenőrizze a termék minőségét. Ezzel a védjegytörvény 52.5 cikke szerint bitorlást követett el. – Az alperes az azonosító kód eltávolításával eltitkolta a legfontosabb terméktájékoztatást, amivel a tisztességtelen versenyt tiltó törvény 9. szakaszába ütközött. – Az alperes kínai címkét erősített az Absolut vodka palackjaira a védjegytulajdonos engedélye nélkül, amivel a védjegytörvény 52.1 és 52.2 szakaszába ütközött. – Az alperes olyan kínai címkét erősített a palackokra, amely eltért a védjegytulajdonos eredeti mintájától, és ezzel lerontotta az eredeti termék teljességét és esztétikai megjelenését. Ezzel a védjegytörvény 52.5 cikke szerint védjegybitorlást követett el. Döntésében a bíróság helyt adott a felperes keresetének, és elrendelte, hogy az alperes – szüntesse meg a bitorlást és a tisztességtelen versenyt, és – kárpótlásul fizessen a felpereseknek 100 000 RNB-t. A döntés már hatályba lépett. D) A kínai Állami Szellemitulajdon-védelmi Hivatalhoz 2013-ban 825 000 szabadalmi bejelentés érkezett, ami 26,3%-kal több az előző évinél. Ez a szám magában foglalja a talál-



171

mányi szabadalmi bejelentéseket, a használatiminta-bejelentéseket és a mintabejelentéseket. A találmányi szabadalmi bejelentések száma meghaladta a 825 000 egy harmadát. 2013-ban 208 000 találmányi szabadalmi bejelentést engedélyeztek, ami 4,1%-kal kevesebb a 2012. évinél. A hivatal által közölt statisztika szerint 2013-ban a hivtalnál az év végéig benyújtott védjegybejelentések száma 13 241 337 volt, és 2013-ban 1 881 546 új védjegybejelentést nyújtottak be, ami az előző évhez viszonyítva 14,15%-os növekedést jelent. 2010-ben 1,072 millió, 2011-ben 1,417 millió, 2012-ben 1,648 millió és 2013-ban − miként fentebb említettük − 1,882 millió védjegybejelentést nyújtottak be az Állami Szellemitulajdon-védelmi Hivatalnál, ami történelmi rekordot jelent. Az előző év végéig Kínában 8 652 358 védjegyet lajstromoztak. A 2012 végéig lajstromozott védjegyek száma 7,656 millió volt. 2013-ban 34 667 felszólalást nyújtottak be védjegyügyekben, ami 2012-hez viszonyítva 4,58%-os csökkenést jelent. A hivatal számos rendszabályt vezetett be a védjegyvizsgálati eljárás minőségének és hatékonyságának növelésére. 2013-ban 1,425 millió védjegybejelentést vizsgált meg, ami az előző évhez viszonyítva 16,09%-os növekedésnek felel meg. E) A luxuscikkeket árusító angol Burberry cég védjegybitorlási pert vesztett a kínai Road Bi Damaqiu (Damaqiu) céggel szemben az ikonikus tartanmintával kapcsolatban, és 500 millió jüan (kb. 82 millió USD) bírságot is kell fizetnie. A Guangdong tartománybeli Foshanban a bőráruk forgalmazásával foglalkozó Damaqiu 2013. november 13-án sajtókonferencián jelentette be, hogy a Védjegyhivatal megvonta a Burberry kínai védjegyét. A Damaqiu a Burberry tartanmintájához hasonló mintával forgalmazott ruházati cikkeket, elsősorban sálakat. A Damaqiu megállapította, hogy a Burberry a tartanmintát nem védjegyként, hanem inkább mintaelemként használta, de a használat az elmúlt három évben elmaradt, és ezért a Damaqiu 2012 februárjában kérte a Védjegyhivatalnál a védjegy megvonását. A Védjegyhivatal 2013. november 11-én kelt végzésében megvonta a Burberry védjegyét. Ezzel egyidejűleg a Damaqiu 500 millió jüan kártérítés megfizetését kérte a Burberry miatt indított védjegyperek folytán szenvedett veszteségei fejében. A Burberry bejelentette, hogy fellebbezni fog a Védjegyhivatal végzése ellen. Lengyelország A tejtermékgyártó lengyel Bakomának sikerült 2013. április 8-án Lengyelországban érvényteleníttetnie a Danone egy háromdimenziós védjegyét. Ezt a csatát a Bakoma egy joghurtos edény feletti háborúban nyerte meg.


172


A kérdéses védjegy egy kéttartályos edény, amelyet a Danone gyümölcs- vagy csokoládéadalékanyagos joghurt számára használ, és amelyet Lengyelországban fantazja kereskedelmi névvel árusít. Korábban a Danone védjegybitorlással vádolta a Bakomát azzal érvelve, hogy utóbbi a Danone joghurtvonalaihoz hasonló terméket használt egy frutica-nak nevezett termékén. Ugyanakkor a Danone a Bakoma 000972740-0001 és 000972740-0002 számú, a frutica joghurt csomagolására lajstromozott közösségi védjegymintáinak az érvénytelenítése iránti kérelmet nyújtott be. Az érvénytelenítési kérelem alapja újdonsághiány és egyéni jelleg hiánya, valamint egy korábbi védjegy jelzésének a használata volt. A BPHH Megsemmisítési Osztálya azonban mindkét kérelmet elutasította, megállapítva, hogy a minta új, egyéni jelleggel rendelkezik, és nem használja a korábbi védjegy jelzését. A Bakoma korábbi keresete alapján a Lengyel Szabadalmi Hivatal ítélkező tanácsa 2013 áprilisában hozott döntésével részben érvénytelenítette a Danone 700040 számú, a 29. és a 30. áruosztályban lajstromozott nemzetközi védjegyét megkülönböztetőképesség hiánya miatt. Megsemmisítési kérelmében a Bakoma arra hivatkozott, hogy a kérdéses védjegy nélkülözi a megkülönböztetőképességet, és lajstromozását rosszhiszeműen kérték, mert a Danone nem szándékozott a védjegyet a kérelmezett alakban használni. A Bakoma arra is hivatkozott, hogy a védjegyet a 89/104//EC számú európai irányelv 3.1(e)(ii) cikkét sértve lajstromozták. A Danone birtokolt hasonló csomagolásra egy lajstromozott mintát, úgyhogy a védjegy lajstromozása a mintaoltalom meghosszabbítását célozta, és ennek eredményeként a törvény megkerülését eredményezte. Az eljárás alatt a felek a funkcionalitás és a műszaki jellemzők fogalma felett vitáztak. A Danone azzal érvelt, hogy a Bakoma nem tesz különbséget e két fogalom között, ami azt a benyomást keltheti, hogy a funkcionalitás előfeltétele a lajstromozás megtiltásának. Az Európai Unió Bíróságának két ítéletét (a Philips v. Remington-ügyben 2002. június 18-án és a Lego-ügyben 2010. szeptember 14-én hozott ítélet) a Danone annak érdekében idézte, hogy bizonyítsa: áruk olyan alakjai, amelyek csupán műszaki megoldást foglalnak magukban, nem lajstromozhatók védjegyként. A Danone arra hivatkozott, hogy a csomagolás nélkülöz minden műszaki jellemzőt, mert a tartály nem szolgáltatja a betöltött anyag központi átvitelét (egy kisebb részlegből egy nagyobba), nem gátolja meg a kiömlést, és nem eredményez szoros csomagolást. A felek között nem volt nézeteltérés a csomagolás funkcionalitásával kapcsolatban, azonban a Bakoma nem értett egyet azzal, hogy a kérdéses csomagolásnak nincs műszaki jellemzője. A Bakoma azzal érvelt, hogy a kérdéses védjegy esetében valamennyi elemnek van műszaki funkciója. A műszaki megoldás olyan problémát old meg, amely ebben az esetben arra vonatkozik, hogyan lehet egy komponenst egy másikkal elegyíteni, és hogyan lehet az összekevert elegyet felszolgálni. Ennek a feladatnak a megoldása a komponensek egyikének a mozgatásával történhet. Ezeknek a funkcionális jellemzőknek van műszaki jellegük.



173

A Danone-nak a tárgyalás alatt bemutatott egyik hirdetésén egy olyan mechanizmus látható, amely mechanikai kapcsolatot létesít a két csomagolórészleg között, és az is látható, hogy hogyan kell használni ezt a mechanizmust. Világos, hogy a kapcsolómechanizmus hasznos műszaki funkciót lát el. A Bakoma azt állította, hogy a kérdéses védjegy lajstromozása révén az ellenfél megkísérelt monopóliumjogot szerezni a műszaki megoldásra, és úgy tűnik, hogy ez világos példája a rosszhiszemű cselekvésnek. A megkülönböztetőképesség hiányára vonatkozó állítással kapcsolatban a Danone bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a fogyasztók felismerik a kérdéses védjegyet, mert egy felmérés alkalmával a megkérdezettek azt válaszolták, hogy a Bakoma frutica joghurtjának a csomagolása a Danone-tól származik. A Danone továbbá azzal érvelt, hogy a védjegybejelentés időpontjában a védjegy már majdnem 14 éve jelen volt a piacon, és használatát hirdetések és számlák is megerősítették. A Danone a 2004-től 2008-ig terjedő időszakra adatokat szolgáltatott a piaci részesedéséről, hirdetési kiadásairól és márkafelismerési felméréseiről, és azzal érvelt, hogy az ilyen jelentős piaci részesedés, valamint márkafelismerés azt jelenti, hogy védjegye másodlagos jelentésre tett szert, és híres védjeggyé vált. Emellett a Danone azt is állította, hogy a kérdéses védjegyet nem lehet a piacon önmagában, címke nélkül használni. A Bakoma azzal érvelt, hogy a védjegy a bejelentés napján nem rendelkezett megkülön böztetőképességgel, és másodlagos jelentést sem szerzett. A Bakoma szerint egy háromdimenziós alak csak akkor lehet védjegy, ha az átlagos fogyasztó az áruk eredetével társítja. Egy háromdimenziós alak akkor tudja felkelteni a fogyasztók figyelmét, ha esztétikai élményt nyújt, de ez nem jelenti azt, hogy védjegyként funkcionál. Emellett a védjegy nem szerezhetett másodlagos jelentést, mert műszaki és hasznossági funkciót hajt végre. A Bakoma azzal is érvelt, hogy a Danone megkísérelt oltalmat szerezni egy olyan jelzésre, amelyet nem szándékozott a kérelmezett formában használni. A Lengyel Szabadalmi Hivatal ítélkező tanácsa úgy döntött, hogy érvényteleníti a kérdéses védjegyet megkülönböztetőképesség hiánya miatt, és nem kívánt egyéb okokat vizsgálni, nevezetesen a rosszhiszeműséget és a műszaki eredmény nyeréséhez szükséges alakot. A tanács döntése nem jogerős, ezért a joghurtedény feletti csata folytatására számíthatunk, különösen azért, mert a Bakoma azt is kérte a hivataltól, hogy döntsön a Danone 700040 számú nemzetközi védjegye oltalmának megszüntetéséről is. Németország A) A vizsgált esetben a fellebbező fél felszólalást nyújtott be a DE 10 2006 004 232 számú német szabadalom ellen megvalósíthatóság hiánya miatt [német szabadalmi törvény, 59. cikk a 21(1) cikkel kapcsolatban]. Ilyen értelemben a megvalósíthatóság hiánya azt jelenti, hogy a szabadalom nem nyilvánítja ki a találmányt elég világosan és teljesen ahhoz, hogy azt egy szakember meg tudja valósítani.


174


A felszólalást a Német Szabadalmi és Védjegyhivatal (Deutsches Patent- und Markenamt, DPMA) elutasította, mert nem elégítette ki a felszólalás alaki követelményeit [német szabadalmi törvény, 59(1) cikk, 4. mondat]. A DPMA azzal érvelt, hogy a felszólalás alapja az igénypont szövegének félreértelmezésén alapszik, és a megvalósíthatóság állítólagos hiánya csupán ennek a félreértelmezésnek tulajdonítható. E döntés ellen a felszólaló fellebbezést nyújtott be a Szövetségi Szabadalmi Bíróságnál (Bundespatentgericht, BPG). 2012. november 22-i döntésében a BPG hatálytalanította a DPMA döntését, és rávilágított, hogy egy felszólalás akkor is elfogadható, ha az igénypont szövegezésének részben helytelen értelmezésén alapszik, feltéve, hogy a helytelen értelmezés nem önkényes, és az igénypont szövegezésén is alapulhat. A BPG arra is rámutatott, hogy egy felszólalás alaki követelményeinek kielégítéséhez [német szabadalmi törvény, 59(1) cikk, 4. mondat] elegendő lenne röviden ismertetni az alapvető tényeket, feltéve, hogy azok igazolhatók és bizonyíthatók a DPMA, illetve a BPG által. A vizsgált esetben a szabadalmi igénypontok különböző fluoreszkáló anyagok egymás utáni megfigyelésére szolgáló rendszerre vonatkoznak. Ennek megfelelően az egyik működési módban olyan szűrőt használnak, amely gátolja az infravörös spektrum kibocsátását. A megfigyelendő anyagok egyike azonban fényt bocsát ki az infravörös tartományban, és így az infravörös spektrumú emissziót gátló szűrő nem tenné lehetővé ennek az anyagnak a megfigyelését. Ez adhat okot a megvalósíthatóság hiányára vonatkozó kifogásra, hiszen az elzárt fényt nem lehet megfigyelni. Ezért az igénypont szövege alapján nem volt egyértelműen világos, hogy a második működési módban nem az infravörös fényt kibocsátó anyagot, hanem egy másik anyagot kell megfigyelni. A szabadalomtulajdonos azonban tisztázni tudta a leírásnak ezt a kétértelműségét, és így a szabadalmat módosított változatában végül fenntartották. B) A vizsgált esetben a felperes megvonási keresetet indított a 39901100 számú duff beer (1. sz.) német védjegy ellen. Az alperes azt állította, hogy e védjegyet olyan alakban (2. sz. címke) használta, amely csak olyan elemekben különbözött a lajstromozott védjegytől, amelyek nem változtatják meg a védjegy megkülönböztető jellegét.

1. sz. védjegy

2. sz. címke



175

Az 1. sz. védjegyet az alperes 1999. június 8-án lajstromoztatta a 32. áruosztályban többek között sörre. A 2. számú védjegyet az alperes sörös palackokon használta 2004 és 2009 között. Az alábbi 3. és 4. számú védjegyet a felperes lajstromoztatta 2009. április 28-án, illetve 2009. augusztus 21-én, és az alperes 39901100 számú védjegye ellen azért indított megvonási keresetet, mert abból indult ki, hogy a 2. sz. címke használata nem jelenti az 1. sz. védjegy használatát.

3. sz. védjegy

4. sz. védjegy

A német védjegytörvény 26(3) cikkének 1. mondata, összhangban a 2008/95/EC védjegyirányelv 10(1) cikkével, megállapítja, hogy egy védjegy tényleges használatának felel meg a védjegy olyan alakban való használata, amely csak olyan elemekben különbözik a lajstromozott védjegytől, amelyek nem változtatják meg annak megkülönböztetőképességét. A Nürnbergi Fellebbezési Bíróság (NFB) megállapította, hogy ennek a rendelkezésnek a követelményei a vizsgált esetben ki vannak elégítve, mert a „Duff Beer” szavak képezik az alperes védjegyének és címkéjének uralkodó elemét, míg a betűtípus és a színek különbségei csupán csekély jelentőségűek. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof, BGH) megerősítette az alsófokú bíróság döntését, és megállapította, hogy a kialakult joggyakorlat szerint egy ábrás szóvédjegy megkülönböztetőképessége a szóelemekből származik. Az ábrás elem azonban fontos lehet, amikor a fonetikai elem deszkriptív jellegű. A vizsgált esetben a BGH megállapította, hogy a „Duff ” szónak a sörivók körében nincs deszkriptív mellékjelentése. Ezért a 2. sz. címke használata az 1. sz. korábbi védjegy tényleges használatát jelenti. C) A védjegytulajdonos által benyújtott nemzetközi védjegykérelmet IR 869 586 számmal lajstromozták egy francia nemzeti 3D védjegy alapján. A védjegytulajdonos többek között Németországban is oltalmat igényelt, egy csokoládészelet színes ábrázolását nyújtva be. Egy harmadik fél megsemmisítési keresetet nyújtott be, azzal érvelve, hogy a védjegy nélkülöz minden megkülönböztető jelleget, és kizárólag a termékfajta megjelölésére szolgál [német védjegytörvény, (2) cikk, 1. és 2. pont]. Emellett azt is kifogásolta, hogy a védjegy sérti a világosság elvét [német védjegytörvény, 3(1) és 8(1) cikk].


176


A DPMA elutasította a megsemmisítési keresetet, míg a BPG elrendelte a védjegy törlését azzal érvelve, hogy a védjegy a német védjegytörvény 3(1)és 8(1) cikke alá esik. Miután a védjegytulajdonos engedélyt kapott fellebbezésre, a BGH megváltoztatta az alsófokú döntést, és további megfontolás céljából az ügyet visszaküldte a BPG-nek. A BGH megerősítette, hogy egy védjegy nem elégíti ki a világosság követelményét, ha ábrázolása egy termék különböző megjelenési formáira vonatkozik. A jelen ügyben azonban a védjegy ábrázolása kellően feltárta az oltalom tárgyát (vagyis alakját és szerkezetét). Ellentétben a BPG-vel, a BGH azt is megállapította, hogy egy ábrázolás általában elegendő egy védjegy háromdimenziós jellegének kinyilvánítására, ha jó minőségű. Ilyen esetekben azonban az oltalmi kört arra lehet korlátozni, ami ténylegesen látható. A Madridi Megállapodás 3. cikke szerint azt, hogy a védjegy kielégíti-e a világosság követelményét, a származási ország (itt Franciaország) lajstromában feljegyzett ábrázolás alapján kell kiértékelni, nem pedig a nemzetközi védjegylajstromozások WIPO-nál vagy egyéb nemzeti lajstromokban feljegyzett későbbi ábrázolásai alapján. Ezen túlmenően a BGH megállapította, hogy a nemzetközi lajstromozás német része ellen benyújtott megsemmisítési kereset okai korlátozva vannak, mert a Madridi Megállapodás 5(1) cikke szerint egy érvénytelenítési kereset csupán a Párizsi Uniós Egyezmény 6quinquies B cikkében lefektetett okokra alapozható. Ami azonban egy jel grafikus ábrázolhatóságát és egy védjegy ábrázolásának a világosságát illeti, a német védjegytörvény 8(1) és 3(1) cikke szerint egy védjegy érvénytelenítésének ezek az okai a Párizsi Uniós Egyezmény 6quinquies B (iii) cikke alá esnek, amely megállapítja, hogy egy védjegyet akkor lehet elutasítani vagy törölni, ha az közerkölcsbe ütközik. Bár úgy tűnik, hogy ebben az esetben a védjegytulajdonos sikeresen megvédte védjegyét a megsemmisítési kereset ellen, 3D védjegyre vonatkozó bejelentés esetén mégis ajánlatos a DPMA-nál a bejelentés tárgyáról több nézetből készített, jó minőségű rajzot vagy fényképet benyújtani. Spanyolország A) A jelenleg hatályos spanyol szabadalmi törvényt 1986-ban fogadták el, vagyis abban az évben, amikor Spanyolország csatlakozott az Európai Unióhoz. E törvény szerint a spanyol szabadalmi bejelentők két eljárás között választhatnak: (i) az egyszerűbb eljárás esetében a Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal alaki vizsgálatot végez, és jelentést ad a technika állásáról; (ii) ennek az eljárásnak a keretében az újdonságot és a feltalálói tevékenységet is vizsgálják. Az első változatot választja a bejelentők 90%-a, akik 95%-ban spanyolok. A használati minták engedélyezési eljárásában csak alaki vizsgálatot végeznek, és harmadik személyek számára lehetővé teszik a felszólalást.



177

A hivatal új törvénytervezet kidolgozásán fáradozik. Ennek folyamán figyelembe veszi a legújabb nemzetközi és európai fejlődési irányzatokat, és meg kívánja változtatni mind a szabadalmak, mind a használati minták jelenlegi engedélyezési eljárását. A törvénytervezet szerint a legfontosabb változások: – a nemzeti szabadalmi bejelentéseknél kötelezővé tennék az újdonság és a feltalálói tevékenység vizsgálatát; – mind a nemzeti szabadalmak, mind a használati minták esetén az engedélyezés utáni felszólalás intézményét vezetnék be. Jelenleg a szabadalmak esetén nincs lehetőség felszólalásra. A spanyol szakmai körök véleménye erősen megoszlik a szabadalmi bejelentések kapcsán kötelezően bevezetendő újdonság- és feltalálóitevékenység-vizsgálattal kapcsolatban. Ezzel szemben az engedélyezés utáni felszólalás bevezetését mind a szabadalmak, mind a használati minták esetében általános helyeslés fogadta. Az AIPPI Spanyol Csoportja javasolja külön munkabizottságban megtárgyalni a szabadalmak engedélyezés előtti kötelező kiterjesztett vizsgálatának bevezetését, ami nem egyezik a szabadalmi hivatal elképzelésével, amely szerint minél előbb szeretnék elfogadtatni az új törvényt. B) Spanyolország 2013. november 6-án csatlakozott a Szabadalmi Jogi Szerződéshez (Patent Law Treaty). Ez a szerződés, amelyet a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) adminisztrál, azt célozza, hogy egyszerűsítse a szabadalmi bejelentések benyújtásának és feldolgozásának alaki követelményeit, és egyúttal elősegítse a nemzeti szabadalmi hivatalok által alkalmazott szabályok harmonizálását. C) A Barcelonai Fellebbezési Bíróság (BFB) 2013. október 22-én megsemmisítette az AstraZeneca EP0907364 számú európai szabadalmának (EP ’364-es szabadalom) Spanyolországra érvényes részét. Ez a szabadalom a pszichiátriai rendellenességek ellen hatásos quetiapinra és egy gélesítő anyagot is tartalmazó, nyújtott hatású készítményre vonatkozott. Az ügy előzménye, hogy az Accord Healthcare SLU (Accord) és a Sandoz Farmacéutica SA (Sandoz) a Barcelonai Kereskedelmi Bíróságnál (BKB) pert indított az EP ’364-es szabadalom spanyol részének megsemmisítése iránt feltalálói tevékenység hiánya miatt. A BKB 2012. július 9-én elutasította a keresetet az AstraZeneca alábbi fő érvei alapján. – Az 1996. május 31-i elsőbbség napján a szakember nem érzett volna ösztönzést a quetiapin nyújtott hatású készítményének kifejlesztésére. Abban az időben nem volt egyértelmű bizonyíték a quetiapin gyógyászati hatékonyságára, mert még nem forgalmazták gyógyszerként. – A quetiapin vegyi és fizikai tulajdonságai (nagyfokú vízoldékonyság, az első lépcsőben nagyfokú lebomlás, erős kötődés a plazmaproteinekhez, a D2 receptorok nem kielégítő lekötése) alkalmatlanná tették ezt a vegyületet nyújtott hatású készítmény előállítására. Ezért szakember kizárta volna ezt a megoldást.


178


Az Accord és a Sandoz a BFB-nél fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen a következők alapján. – Az elsőbbség napján a szakember ösztönözve lett volna a quetiapin nyújtott hatású készítményének az előállítására, mert az EP ’364-es szabadalom leírása ezt elismerte. A nyújtott hatású készítmények előnyei jól ismertek voltak, így a páciensek tűrőképességének megjavulása is, ami általában kívánatos volt pszichiátriai betegségek kezelésénél, különösen skizofrénia esetében. – A bírósági eljárás folyamán az AstraZeneca nem nyújtott be bizonyítékot a következőkkel kapcsolatban: o a quetiapin állított fizikai és kémiai tulajdonságai; o ezek a tulajdonságok ismertek voltak-e a szakember számára az elsőbbség napján; és o ezek az okok miért beszélték volna le a szakembert a quetiapin nyújtott hatású készítményének a kifejlesztéséről. A bizonyítékok vizsgálata után a BFB arra a következtetésre jutott, hogy az EP ’364-es szabadalom valamennyi igénypontja nélkülözi a feltalálói tevékenységet, és ezért a szabadalom spanyol részét érvénytelennek nyilvánította. Összhangban az Accord és a Sandoz érveivel, a BFB úgy találta, hogy egy szakember az elsőbbség napján, vagyis 1996. május 31-én ösztönözve lett volna a quetiapin nyújtott hatású készítményének a kifejlesztésére, amit az EP ’364-es szabadalom leírása elismert. A BFB azt is megállapította, hogy nem volt bizonyítva, hogy a quetiapin az AstraZeneca által állított bizonyos kémiai és fizikai tulajdonságai az elsőbbség napján ismertek lettek volna; a BFB szerint ezek a tulajdonságok semmiképpen sem beszélték volna le a szakembert arról, hogy kidolgozza a quetiapin nyújtott hatású készítményét egy gélesítő anyaggal. A fentiek alapján a BFB megállapította, hogy az EP ’364-es szabadalom nélkülözte a feltalálói tevékenységet. Az AstraZeneca a BFB döntése ellen a Legfelsőbb Bírósághoz nyújtott be fellebbezést. Itt jegyezzük meg, hogy az Európai Unió más országaiban is perek folytak az EP ’364-es szabadalom ellen. Így például az Egyesült Királyság szabadalmi bíróságai mind első fokon (2012-ben), mind másodfokon (2013-ban) megvonták a szabadalmat. A német Szövetségi Szabadalmi Bíróság 2012. november 13-i döntésével érvénytelenítette a szabadalmat. Ezzel szemben a Hágai Kerületi Bíróság 2012 márciusában Hollandiában elutasította az Accord és a Sandoz keresetét (a fellebbezés függőben van). D) Annak érdekében, hogy meggátolják a szabadalombitorlás folytatását, a szabadalomtulajdonosok gyakran kérnek előzetes intézkedést, arra kérve a bíróságot, hogy rendelje el a bitorló termékek gyártásának és eladásának abbahagyását a vélt bitorló által. Ha a szabadalomtulajdonos igazolni tudja az ügy sürgősségét, az előzetes intézkedést a bíróság ex parte rendelheti el, vagyis szóbeli meghallgatás nélkül és anélkül, hogy az alperesnek lehetőséget adna érveinek előadására. Az előzetes intézkedés hatékonysága nem csupán abban a gyor-



179

saságban rejlik, amellyel a bíróság kibocsátja, hanem abban a meglepő hatásban is, amelyet az ex parte ügyintézés okoz. Annak érdekében, hogy elkerüljék ezt a meglepő hatást, és hogy az alperes érveit egy szóbeli tárgyaláson meghallgassa a bíróság, bizonyos országokban kifejlődött az a gyakorlat, hogy védekező levelet (angolul „protective letter”, németül „Schutzschrift”) nyújtanak be a bíróságon. Ennek segítségével egy olyan vállalat, amely attól tart, hogy beperlik bitorlásért (például mert a szabadalomtulajdonostól figyelmeztető levelet kapott), tájékoztatja a bíróságot azokról az érvekről, amelyek alapján a lehetséges bitorlás megalapozatlanságát bizonyítja. A védekező levél fő célja, hogy megakadályozza egy ex parte ideiglenes intézkedés kiadását. A spanyol polgári törvény nem gondoskodik kimondottan ilyen védekező levél benyújtásának lehetőségéről. Ennek ellenére a Barcelonai Kereskedelmi Bíróság újabban elkezdte azok engedélyezését. 2013. január 2-án a Teva Pharma S.L.U. (Teva) és a Ratiopharm España S.A. (Ratiopharm) védekező levelet nyújtott be a BKB-nál, kérve, hogy ha a G.D. Searle LLC (Searle) és a Pfizer S.L.U. (Pfizer) európai szabadalmak állítólagos bitorlása miatt ex parte ideiglenes intézkedést kér, ilyen intézkedést a bíróság csak szóbeli tárgyalás után rendeljen el. A Teva és a Ratiopharm, amelyek egyetértettek abban, hogy rövidesen kapnak ideiglenes intézkedésre vonatkozó értesítést, korábban figyelmeztető levelet kapott a Searle-től és a Pfizer-től azok európai szabadalmai kapcsán. Az ügyet a 4. számú BKB kapta meg, amely 2013. január 18-i döntésében elfogadta a védekező levelet, és meghatározta annak feltételeit és hatásait. Először, a védekező levelet önkéntes jogi cselekménynek tekintik, vagyis olyan cselekménynek, amely egy bíró közbenjárását igényli anélkül, hogy utalna bármilyen függő eljárásra. Másodszor, a védekező levél csak akkor lesz hatályos, ha az ideiglenes intézkedést annál a bíróságnál kérik, amelyik már elfogadta a védekező levelet. Harmadszor, a védekező levél elfogadása nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az ügy körülményeire tekintettel a jövőben ex parte bocsássanak ki ideiglenes intézkedést. Negyedszer, a védekező levél csak akkor lesz hatályos, ha az ideiglenes intézkedést hat hónapon belül kérik. A BKB azt is leszögezte, hogy a védekező levél elfogadásáról értesíteni kell a figyelmeztető levelet küldő vállalatokat, úgyhogy azok megtudhatják, hogy melyik bíróság lesz illetékes, ha ideiglenes intézkedés kérelmezéséről döntenek. Ilyen vonatkozásban megemlítjük, hogy a 4. sz. BKB elutasította a Teva és a Ratiopharm által benyújtott kérelmet, amely arra irányult, hogy a bíróság a lehetséges felpereseknek ne kézbesítse a védekező levelet, hogy az ne veszítse el meglepő hatását. A Searle, a Pfizer és egy spanyol engedményes ideiglenes intézkedés kiadását kérte a Teva és a Ratiopharm ellen egy olyan európai szabadalom állítólagos bitorlása miatt, amely egy oszteoartritisz kezelésére szolgáló gyógyszer hatóanyagát védte (ez volt az egyike a két szabadalomnak, amelyet a védekező levélben említettek). A Teva és a Ratiopharm már kapott for-


180


galmazási engedélyt ezt a hatóanyagot tartalmazó generikus gyógyszerek árusítására, és azzal érvelve, hogy a szabadalom nem volt érvényes, elutasították azt a felszólítást, hogy várjanak e gyógyszerek piacra vitelével addig, amíg lejár a vonatkozó szabadalom oltalmi ideje. 2013. március 18-i döntésében a 4. sz. BKB megállapította, hogy az ügy sürgősségére tekintettel az ideiglenes intézkedést ex parte kell megadni, mert a felperesek azt kérték a bíróságtól, hogy 2013. április 1. előtt rendelje el az ideiglenes intézkedést; ugyanis ettől az időponttól kezdve lehetett a gyógyszertárakban kiadni a generikus gyógyszereket. A BKB megerősítette, hogy ezen időpont előtt lehetetlen volt tárgyalást tartani a védekező levél korábbi elfogadása ellenére, és megállapította, hogy a felperesek gyorsan kérelmezték az ideiglenes intézkedést, míg az alpereseknek több mint 12 évük volt arra, hogy megpróbálják érvényteleníteni a kérdéses szabadalmat. Ennek ellenére a BKB hasznosnak ítélte a védekező levelet, mert az lehetővé tette a bíróság számára, hogy megismerje az alperesek érveit, és az utóbbiaknak segített meggyorsítani jövőbeli ellenvetéseik kidolgozását az ideiglenes intézkedésre. Svájc A mai globalizált világban jelentős lehet az áruk vagy szolgáltatások svájci eredetének értéke, mert a „svájci” szó mind Svájcban, mind külföldön értéket, így minőséget, megbízhatóságot és hagyományt jelent. Ezért nem meglepő, hogy potyautasok gyakran jogtalanul használják a svájci márkanevet és a svájci jelvényeket, megkísérelve hasznot húzni a svájci eredet pozitív mellékjelentéseiből. A jelenlegi jogi keretek bizonyos mértékig szabályozzák a földrajzi árujelzők használatát. A svájci kereszt használata árukon általában tilos, bár ezt a tilalmat nem érvényesítik szigorúan. 2013 júniusában, hatévi előkészítő munka után a parlament mindkét kamarája jóváhagyta a „svájcisági törvénytervezetet” (Swissness bill), amelynek célja, hogy támogassa a svájci piacot és a svájci termékek külföldi hírnevét. Ez a törvénytervezet új szabályokat állít a svájci márkanevek használatára, és új jogi keretet szolgáltat, ami szükségessé teszi a védjegytörvény és a nyilvános címerpajzsokra és egyéb nyilvános jelvényekre vonatkozó törvény módosítását. Az új jogi szabályozás előreláthatólag 2015 vége előtt lép hatályba. Az új követelmények teljesítése esetén az új törvény meg fogja engedni nem csupán a „svájci” megjelölés, hanem a svájci kereszt használatát is mind árukon, mind szolgáltatásokra. Ilyen szempontból az új törvénytervezet különbséget tesz az élelmiszerek, az ipari áruk és a szolgáltatások között. A tervezet 48(b)(2) cikke szerint az élelmiszerek hozzáférhető nyersanyagai súlyának legalább a 80%-ának Svájcból kell származnia (tejtermékek esetén ez az érték 100%). Emellett az összes előállítási lépésnek Svájcban kell történnie. Ha az előállításnak csupán egy része történt Svájcban, a terméket ennek az előállítási lépésnek a vonatkozásában „svájciság” megjelöléssel lehet hirdetni; a svájci kereszt használata azonban ki van zárva.



181

A törvény két kivételt tesz a 80%-os szabály alól. Nem alkalmazható – olyan árukra, amelyeket nem lehet Svájcban előállítani, és – olyan árukra, amelyek ideiglenesen nem férhetők hozzá Svájcban a szükséges mennyiségekben. Az ipari termékekkel kapcsolatban a svájcisági törvénytervezet azt kívánja, hogy – egy svájci termék gyártási költségeinek legalább 60%-a Svájcban merüljön fel; – a termék Svájcban kapja jellemző vonásait; és – a fő gyártási lépések legalább egyikét Svájcban végezzék. A gyártási költségek felölelik a kutatást és a fejlesztést, a nyersanyagokat és az előállítást, de nem foglalják magukban az adminisztrációs és az elosztási költségeket. Az új törvénytervezet két kivételt tesz a 60%-os szabály alól. A számításból ki vannak zárva – azoknak a nyersanyagoknak a költségei, amelyeket nem lehet Svájcban előállítani; és – azoknak a nyersanyagoknak a költségei, amelyekhez nem lehet Svájcban kellő mennyiségben hozzáférni. Ezekben az esetekben a svájci kereszt használata ki van zárva. Végül a szolgáltatások vonatkozásában az új törvénytervezet azt kívánja, hogy – a szolgáltatásokat kínáló vállalat székhelye Svájcban legyen; és – a tényleges üzleti székhely Svájcban legyen, de svájci postafiókcím is elegendő. Az új svájcisági törvény valószínűleg világosabbá fogja tenni a „Made in Switzerland” megjelölés és a svájci kereszt használatát árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, és lehetővé fogja tenni szigorúbb rendszabályok alkalmazását a törvény megsértői ellen Svájcban és külföldön. Szaúd-Arábia Szaúd-Arábia kormánya 2013. május 16-án letétbe helyezte a Szabadalmi Együttműködési Szerződéshez (PCT) való csatlakozás okmányát. Ennek megfelelően ez a nemzetközi egyezmény Szaúd-Arábiára nézve 2013. augusztus 16-án lépett hatályba.


Válogatás a A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből

Köztisztviselő által vezetett nyilvántartások/adatbázisok jogi védelme SZJSZT-18/13 A megbízó által feltett kérdések 1. Köztisztviselő által, munkaidőben és a munkáltató eszközeivel, de munkaköri feladatkörén kívül, illetve munkáltatói utasítás hiányában, önkéntesen vezetett nyilvántartás/ adatbázis állhat-e szerzői jogi védelem alatt? 2. Amennyiben az 1. kérdésre adott válasz igen, úgy a) kit lehet szerzőnek tekinteni? b) ki a vagyoni jogok jogosultja, ha az utasítást szóban vagy írásban adták? 3. Amennyiben a nyilvántartás/adatbázis szerzői jogi védelem alatt áll, úgy harmadik személy kérheti-e ennek a műnek a megismerését? Sérti-e a szerző vagyoni jogát, ha nyilvánosságra hozzák? A megkeresés kézhezvételét követően – a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján – az eljáró tanács a megbízótól további adatok szolgáltatását kérte a megkeresésében hivatkozott nyilvántartásokról/adatbázisokról, továbbá arról, hogy az ezeket készítő/vezető személyek kaptak-e utasítást a megkeresőtől, és ha igen, milyen tartalommal. A megkereső a feltett kérdésekre részletes választ adott, felsorolva különböző, tevékenységi körével összefüggő célokkal kapcsolatban vezetett nyilvántartásokat. Ezeket a megkereső az alábbi csoportokba sorolta: (i) munkáltatói utasítás hiányában vezetett nyilvántartások, (ii) jogszabályban rögzített feladaton alapuló nyilvántartások, (iii) belső szabályzatban rögzített feladaton alapuló nyilvántartások és (iv) (részben) munkaköri leírásban rögzített feladaton alapuló adatbázisok. A válaszból az is kiderült, hogy a megkeresésben említett, harmadik személytől származó megismerés iránti igény egy adott nyilvántartásra vonatkozott, amely az utóbbi (iv) csoportba sorolható. A megkereső az érintett nyilvántartásról az alábbi információkat osztotta meg a Szerzői Jogi Szakértő Testülettel: „Az eljárások kulcsszavas feldolgozása (elektronikus formában) tárgyában készült nyilvántartásra 2010. február 1-je előtt külön munkáltatói utasítás nem volt. 2010 februárja óta a munkaköri leírás tartalmaz arra vonatkozóan kitételt, hogy a kulcsszavas adatbázisokat gondozni kell. Az adatbázis a T. hatály-


Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből

183

balépése óta tartalmazza a releváns adatokat, az adatbázis kialakítása, szerkezete azóta nem változott. Az ebben található adatok nyilvános határozatokból származnak. A J. I. munkatársa legjobb szakmai tudása szerint, közvetlen felettesének ellenőrzése mellett frissíti a nyilvántartást. Jelenleg csak a J. I. munkatársai részére érhető el az e. tekintetében frissített, a k. tekintetében egy éve frissített adatbázis. A H. az adatbázis ellenőrzését követően kívánja közzétenni a frissítést a munkatársak számára.” Az előbbi nyilvántartás megismerése iránti igénnyel kapcsolatban a megkereső az alábbi felvilágosítást adta: „egy harmadik személy … a [fenti] kulcsszavas nyilvántartás egészének tudományos kutatás céljából történő kiadását kérte. A konkrét igényléstől elvonatkoztatva …az ilyen jellegű igény többnyire azzal a következménnyel jár, hogy az adatbázis anélkül kerül többszörözésre, hogy az a nyilvánosság számára hozzáférhetővé válna. Ez utóbbi felhasználási mód azonban nem zárható ki.” Az eljáró tanács szükségtelennek tartja az összes, a megkereső által felsorolt nyilvántartás részletes felsorolását a szakvéleményben, tekintettel arra, hogy a megkeresés lényegében a fenti nyilvántartásra vonatkozik. Az eljáró tanács szakértői véleménye 1. Az eljáró tanács által figyelembe vett jogszabályok 1.1. Releváns nemzetközi normák Az eljáró tanács mindenekelőtt azokra a releváns nemzetközi normákra utal, amelyek hatással voltak az azonos tárgyú magyar jogi szabályozásra. A Berni Uniós Egyezmény1 (BUE) 2. cikk (5) bekezdése szerint irodalmi vagy művészeti műveknek az anyag kiválasztása vagy elrendezése folytán szellemi alkotásnak minősülő gyűjteményei, mint például enciklopédiák és antológiák, a gyűjtemény részét alkotó egyes művek szerzőit megillető jogok sérelme nélkül e jellegüknél fogva részesülnek védelemben. A Szellemi Tulajdon Világszervezete Szerzői Jogi Szerződésének2 5. cikke értelmében az adatoknak vagy egyéb alkotóelemeknek tartalmi elemek kiválasztása vagy elrendezése folytán szellemi alkotásnak minősülő gyűjteményei e jellegüknél fogva részesülnek védelemben. A védelem nem terjed ki magukra az összeállítás tartalmát képező adatokra vagy anyagokra, és nem csorbítja az összeállításba felvett egyes adatokon vagy anyagokon fennálló szerzői jogokat. A TRIPS-megállapodás3 1 2 3

Kihirdette az 1975. évi 4. törvényerejű rendelet. Kihirdette a 2004. évi XLIX. törvény. Kihirdette 1998. évi IX. törvény.


184

1. C) Melléklete 10. Cikkének 2. pontja értelmében védettek az adatállományok vagy más anyagok akár gép által olvasható, akár más formában, amelyek tartalmuk kiválasztása vagy elrendezése folytán szellemi alkotások. Ez a védelem, amely nem terjed ki magára az adatra vagy anyagra, nem csorbíthatja a magán az adaton vagy anyagon fennálló szerzői jogot. 1.2. Magyar jogszabályok Az eljáró tanács jelen szakvélemény elkészítésekor a jelenleg hatályos, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) rendelkezéseit vette figyelembe. Néhány helyen azonban utal a korábban hatályban volt szabályozásra is, mert a jogfejlődés iránya álláspontja szerint segít értelmezni a jogi védelem legfontosabb aspektusait, továbbá abban az esetben, ha az Szjt. hatálybalépését megelőzően jöttek létre alkotások, akkor az ezeken fennálló szerzői jogra még a korábban hatályban volt szabályozás vonatkozik. Az eljáró tanács előrebocsátja, hogy különbséget kell tenni „szerzői jogi védelem” és a sui generis „adatbázis-védelem” között. Habár mindkét jogintézményre vonatkozó rendelkezések az Szjt.-ben találhatóak, a két oltalmi forma lényeges kérdésekben különbözik egymástól: az előbbi esetben a védelem lényegében az adott művet létrehozó természetes személy által kifejtett egyéni, eredeti jellegű alkotómunkára vezethető vissza, az utóbbi esetben a védelem akkor áll fenn, ha az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt. 1.2.1. A szerzői jogi védelem tárgya – általános szabályok Az Szjt. 1. §-a a szerzői jogi védelem tárgya cím alatt az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: 1. § (1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat. (2) Szerzői jogi védelem alá tartozik – függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e – az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen: … a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis [p) alpont]. (3) A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől. (4) Nem tartoznak e törvény védelme alá a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a bírósági vagy hatósági határozatok, a hatósági vagy más hivatalos közlemények és az ügyiratok, valamint a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok és más hasonló rendelkezések. Tehát olyan „mű” vagy „alkotás” élvez szerzői jogi védelmet, amely a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jelleggel bír. Az egyéni, eredeti jelleg fennállásához



185

elengedhetetlen, hogy legalább minimális tere legyen a különböző megoldások közötti választásnak, azaz az alkotás folyamata ne legyen teljesen meghatározva a körülmények vagy az alkalmazott eszközök által. Összességében az alkotás akkor „egyéni”, ha az adott körülmények között lehetőség van többféle kifejezési módra, s ezek közül a szerző egyéni módon valósítja meg azok egyikét vagy másikát, és akkor „eredeti”, ha az nem csupán valamely már meglévő alkotás szolgai másolata.4 A megkeresés tárgya olyan nyilvántartás, amely határozatokat tartalmaz. Ezzel kapcsolatban figyelemmel kell lenni arra, hogy az Szjt 1. § (4) bekezdése alapján a jogszabályok, a bírósági vagy hatósági határozatok és az egyéb hasonló tárgyú iratok, illetve azok tartalma a törvény erejénél fogva ki vannak zárva a szerzői jogi védelem alól. Ugyanakkor egy bírósági vagy hatósági határozat lényegének egyéni, eredeti jelleget mutató összefoglalása a lényegkiválasztás szellemi teljesítményére tekintettel szerzői mű. Hasonlóképpen, a szakvéleményeket vagy bírósági/hatósági határozatokat, jogszabályokat egyéni, eredeti válogatással, elrendezéssel, kiválasztással gyűjteménybe foglaló szerkesztő a gyűjtemény tekintetében szerzői joggal rendelkezhet. Az ilyen gyűjtemény alkotóelemei magukban nem védettek.5 Az Szjt. 4. § (1) bekezdése alapján a szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző). Ahogy azt az előbbiekben említettük, a bírósági/hatósági határozatokat egyéni, eredeti válogatással, elrendezéssel, kiválasztással gyűjteménybe foglaló szerkesztő szerzőnek tekinthető az így létrejött gyűjtemény tekintetében. Az Szjt. 9. §-a, amelynek címe a szerzői jogok keletkezése, a szerzői jogok a vagyoni forgalomban, az alábbi rendelkezéseket tartalmazza: 9. § (1) A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok – a személyhez fűződő és a vagyoni jogok – összessége. (2) A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át, és a szerző nem mondhat le róluk. (3) A vagyoni jogok – a (4)–(6) bekezdésekben foglaltak kivételével – nem ruházhatók át, másként sem szállhatnak át, és azokról lemondani sem lehet. (4) A vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet. (5) A vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek. (6) A vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve átszállnak. A jogszerző – a jogok átruházására irányuló szerződés eltérő kikötése hiányában – a vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet. 4

Fejesné dr. Lőrincz Anna, dr. Hepp Nóra: Szerzői jog. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. Budapest, 2012, p. 13. Lásd Gyertyánfy Péter (szerk.): A szerzői jogi törvény magyarázata. Complex Kiadó, Budapest, 2006, p. 35.

5


186

A szerzői vagyoni jogok átruházását, átszállását és az azokról való lemondást kategorikusan tiltó főszabály alól vannak kivételek. Ilyen kivétel érvényesül például a tág értelemben vett közös művek egyik részcsoportját képező együttesen létrehozott művek (Szjt. 6. §) esetében, továbbá a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott művek (Szjt. 30. §) és a gyűjteményes műnek minősülő adatbázisok (Szjt. 61. §) esetében. 1.2.2. Tág értelemben vett közös művek A Szjt. 5. §-a rendelkezik a szűk értelemben vett közös művekről, valamint az összekapcsolt művekről. Ezek közös tulajdonsága, hogy a közösen megalkotott mű részei azonosíthatóak, azaz azonosítható, hogy melyik részt melyik szerző alkotta meg. Azonban amíg szűk értelemben vett közös műveknél ezek a részek önállóan nem használhatóak fel, addig összekapcsolt művek esetében ez lehetséges. Az Szjt. 6. §-a rendelkezik az együttesen létrehozott művekről. Együttesen létrehozottnak minősül a mű, ha a megalkotásában együttműködő szerzők hozzájárulása olyan módon egyesül a létrejövő egységes műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait különkülön meghatározni. Az együttesen létrehozott művek az egyik kivétel az alól a fent említett alapelv alól, hogy a szerzői vagyoni jogok átszállása kizárt. Az ilyen művek esetében a szerzők jogutódjaként azt a természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illeti meg a szerzői jog, amelynek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját nevében nyilvánosságra hozta. Az együttesen létrehozott művek esetében – eltérően a főszabálytól – a vagyoni jogok átszállása a törvény erejénél fogva történik meg. E kivétel indoka abban keresendő, hogy több szerző műve egyesül egy egységes műben, és az egységesülés olyan fokú, hogy az ös�szeolvasztott művek szerzői jogaikat egyénileg nem tudják hozzájárulásaik tekintetében gyakorolni.6 Az együttesen létrehozott művek mögött meghúzódó jogalkotói elgondolás feltárásához érdemes segítségül hívni az Szjt. miniszteri indokolását: „A technikai fejlődés legújabb hullámai nyomán előtérbe kerültek a csoportosan, kollektív munkával – jelentős beruházást igénylő berendezéssel és felszereléssel, szervezett keretek között – létrejövő művek, amelyek szerzői gyakran nem vagy csak aránytalan nehézségek árán nevesíthetők. Ez a jelenség a modern szerzői jogi kodifikációt több országban (pl. Franciaországban, Spanyolországban, Szlovéniában) arra indította, hogy bevezesse és az általánostól eltérően szabályozza a kollektív, együttesen létrehozott mű kategóriáját. A művek e fajtáját az jellemzi, hogy a mű megalkotásában együttműködnek a szerzők, akiknek a hozzájárulásai ennek során olyan módon egyesülnek a létrejövő egységes 6

Lásd Gyertyánfy: i. m. (5), p. 53.



187

műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-külön meghatározni. E művek további jellemzője, hogy létrehozásukat külső – tehát a szerzők körén kívüli – személy vagy szervezet kezdeményezi és irányítja. Ilyen műveknél indokolt, hogy a szerzői jog jogosultja az a szervezet vagy személy legyen, amely, illetve aki kezdeményezte és irányította a mű létrehozását, majd ezt követően az elkészült művet saját nevében nyilvánosságra hozta. Ez elérhető volna azzal is, ha a törvény az említett személyt, illetve szervezetet eleve a szerzői jogok eredeti alanyának minősítené, de – tekintettel a szerzőt természetes személynek tekintő elvi kiindulásra – helyesebbnek látszik, hogy a szerzői jog a törvény erejénél fogva szálljon át és a szerzők jogutódjaként illesse meg a szóban forgó személyt vagy szervezetet (6. §).” Az együttesen létrehozott művek esetében tehát a szerzői vagyoni jogok teljessége – az Szjt. erejénél fogva – átszáll arra a személyre, amely kezdeményezte és irányítja azok létrehozását. Ez a szabályozás eredményét tekintve nagyon hasonló a sui generis adatbázisok védelméhez (lásd később). Itt érdemes megjegyezni, hogy szerző csak természetes személy lehet, hiszen csak természetes személy képes eredeti, egyéni alkotásra. Ezért szervezet, gazdasági társaság, hivatalos szerv stb. nem tekinthető szerzőnek, a szerzői vagyoni jogokkal kizárólag akkor rendelkezhet, ha azok a törvény erejénél fogva rá átszállnak, vagy a törvény által szabályozott esetekben azokat megszerzi (a szerző a vagyoni jogokat átruházza). Ezekben az esetekben a jogszerző a szerzői vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet [Szjt. 9. § (6) bekezdés]. 1.2.3. A gyűjteményes művek Az Szjt. jelenleg hatályos 7. §-a, gyűjteményes mű cím alatt, a következő rendelkezéseket tartalmazza: 7. § (1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű (gyűjteményes mű). A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben. (2) A gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti, ez azonban nem érinti a gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek és kapcsolódó jogi teljesítmények jogosultjainak önálló jogait. (3) A gyűjteményes mű szerzői jogi védelme nem terjed ki a gyűjteményes mű tartalmi elemeire. A korábban hatályos szabályozással szemben a jelenlegi normaszöveg egyértelmű abban a tekintetben, hogy kizárólag azok a gyűjtemények élveznek szerzői jogi oltalmat, amelyek összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű. Szétválasztásra került


188

tehát a gyűjtemény és a gyűjteményes mű fogalma, amely a régi Szjt.-ben (a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény) nem volt egyértelmű. Egyértelművé lett az is, hogy szerzői jogi védelmet nem élvező elemekből felépülő gyűjtemény csak akkor élvez szerzői jogi védelmet, amennyiben az elemek elrendezése egyéni, eredeti jellegű. Egy gyűjteményes műnek természetesen több szerzője is lehet, így egy gyűjteményes mű lehet tág értelemben vett többszerzős mű is. Amennyiben a szerzők hozzájárulása olyan módon egyesül a létrejövő egységes műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-külön meghatározni (akár amiatt, hogy sok szerkesztő van, és nem lehet tudni, hogy pontosan ki melyik részt szerkesztette, akár amiatt, hogy időben elhúzódó vagy éppen folyamatos szerkesztői tevékenységről van szó, és időben nem lehet visszakeresni az egyes szerkesztők tevékenységét), a gyűjteményes mű együttesen létrehozott műnek minősülhet. 1.2.4. Az adatbázisok Az Szjt. 60/A. §-a rendelkezik az adatbázisokról. Az (1) bekezdés határozza meg, mi minősül adatbázisnak: önálló művek, adatok vagy egyéb tartalmi elemek valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett gyűjteménye, amelynek tartalmi elemeihez – számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon – egyedileg hozzá lehet férni. Az adatbázisokon kétféle jogi oltalom állhat fenn, akár egyszerre is: az egyik a szerzői jogi védelem abban az esetben, ha az adatbázis gyűjteményes műnek minősül, azaz ha az adatbázis elemeinek összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű szerkesztői tevékenység eredménye [Szjt. 61. § (1) bekezdés]. A másik oltalom a sui generis adatbázisvédelem, amelyről akkor lehet beszélni, ha az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt [Szjt. 84/A. § (5) bekezdés]. Ebben az esetben a védelem nem függ attól, hogy volt-e egyéni, eredeti jelleget felmutató szerkesztői válogatás vagy egyéb tevékenység. E sui generis védelem – hasonlóan a korábban említett együttesen létrehozott művekhez (Szjt. 6. §) – mögött az a jogalkotói cél húzódik meg, hogy védelemben kell részesíteni a jelentős ráfordítással létrehozott adatbázisokat. E védelem jogosultja az adatbázis előállítója, az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében és kockázatára kezdeményezte az adatbázis előállítását, gondoskodva az ehhez szükséges ráfordításokról [Szjt. 84/A. § (6) bekezdés]. A védelem az adatbázis tartalma egészének vagy jelentős részének – engedély nélküli – kimásolása vagy újrahasznosítása ellen nyújt védelmet [Szjt. 84/A (1) bekezdés]. A szerzői jogi védelemmel, valamint a gyűjtemény tartalmának egyéni, eredeti jellegű összeválogatásával, elrendezésével vagy szerkesztésével kapcsolatban az eljáró tanács utal a 38/2006. számú SZJSZT véleményre:7 7

http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2006/ELLENORZOTT_PDF/szjszt_ szakv_2006_38_REC_PDF.pdf, kiemelés az eljáró tanácstól.



189

„… a különböző összeállítások – gyűjteményes műként – akkor is szerzői jogi védelmet élvezhetnek, ha részei ugyan szerzői jogi védelemben nem részesülnek, de a gyűjtemény elemeinek összeválogatása, elrendezése kreatív szerkesztői munka eredménye. A gyűjteményes művekre vonatkozó védelem feltétele – az Szjt. megfogalmazása szerint – azonos a szerzői művek esetében általában alkalmazandó egyéni, eredeti jelleg követelményével, a magyar jogalkotó ugyanis e két fogalommal azonosította az irányadó nemzetközi egyezmények „intellectual creations” fordulatát. [Berni Uniós Egyezmény 2. Cikk (5) bekezdése; TRIPs Egyezmény 10 Cikk (2) bekezdése; WIPO Szerzői Jogi Szerződés 5. Cikk] … Az adatbázis, mint olyan pedig akkor részesül szerzői jogi védelemben, ha tartalmának válogatása vagy elrendezése okán ’a szerző saját szellemi alkotása.’ (96/6/EK irányelv, 3. cikk 1. pont) Az összeválogatás alkalmazott elve elsősorban akkor tekinthető egyéninek, eredetinek, ha a gyűjtemény valóban válogatás eredményeként született meg, vagyis egy műveket, adatokat tartalmazó nagyobb halmazból a szerkesztő valamilyen egyéni, eredeti szempont alapján válogatja össze gyűjteménye egyes elemeit. Ez alapján az összeválogatás nem rendelkezik egyéni, eredeti jelleggel, ha az valamennyi, bizonyos tulajdonsággal rendelkező elemet (művet, adatot) tartalmaz (például valamennyi budapesti telefonelőfizető adatai). Ugyancsak nem tekinthető összeválogatásnak a ’gyűjtemény’, ha az csupán egy vagy az összes elem számához képest elenyésző számú tételt tartalmaz. Az elrendezés elsősorban akkor tekinthető egyéninek, eredetinek, ha az meghaladja a nyilvánvaló sorrendbe illeszthető tulajdonságok alapján (például kezdőbetű, súly, hossz) történő automatikus rendezést.” Hasonló megállapításra jutott a Szerzői Jogi Szakértő Testület az SZJSZT-39/2004/1–2. sz. ügyben („Adatbázisok összehasonlítása”),8 amelyben az eljáró tanács azt állapította meg, hogy „[a] szerzői jogi védelmet tehát nem az egyes adatok (mint a gyűjteményes mű részei) specialitása, hanem a részeket magába foglaló gyűjtemény felépítésének egyedi jellege alapozza meg.” 1.2.5. Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott művek Az Szjt. 30. §-a szintén kivételt állít fel az alól a főszabály alól, hogy a szerzői vagyoni jogok nem szállhatnak át, nem ruházhatóak át, és azokról lemondani sem lehet a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott művek vonatkozásában. A „más hasonló jogviszony” – a 30. § (7) bekezdése alapján – magában foglalja a közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyt vagy egyéb szolgálati viszonyt, továbbá kiterjed a munkaviszony 8

http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2004/2004PDF/szjszt_szakv_2004_039.pdf.


190

jellegű jogviszony keretében foglalkoztatott szövetkezeti tagra is. A megkeresésben említett köztisztviselői jogviszonyra tehát az Szjt. 30. §-a kiterjed. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 2. §-a alapján e törvényt kell alkalmazni többek között a H. köztisztviselőjének és közszolgálati ügykezelőjének jogviszonyára is (2. §). E törvény 6. § 20. pontja alapján a közszolgálati tisztviselő: a kormánytisztviselő, kormányzati ügykezelő, köztisztviselő, közszolgálati ügykezelő. Az Szjt. 30. § (7) bekezdésében említett „közszolgálati jogviszony” ezért kétséget kizáróan kiterjed a megkereső köztisztviselőire. Ezért a továbbiakban „munkáltató” alatt a megkereső, „munkavállaló” alatt a megkereső köztisztviselői is értendőek. Ahhoz, hogy a munkáltató megszerezhesse a szerzői vagyoni jogokat a munkavállalótól, az alábbi feltételeknek kell teljesülniük [30. § (1) bek.]: a) a mű elkészítése a szerzőnek munkaviszonyból folyó kötelessége: a munkaszerződésből vagy egyéb, a jogviszonyra vonatkozó megállapodásból, utasításból vagy egyéb szabályból levezethető az a kötelesség, hogy a munkavállaló meghatározott műveket hozzon létre. Ennek forrása elsősorban a munkaköri leírás lehet, azonban pusztán az a tény, hogy az adott feladat (itt egy nyilvántartás vezetése) nem található meg szó szerint a munkaköri leírásban, nem jelenti azt, hogy az Szjt. 30. §-a nem alkalmazandó; b) a szerző (munkavállaló) és a munkáltató nem állapodtak meg eltérően: ezt azt jelenti, hogy a felek egyező akarattal eltérhetnek a 30. §-tól, és rendelkezhetnek úgy, hogy habár a munkaköri leírás alapján a munkavállaló kötelessége az adott mű elkészítése, azonban a munkáltató mégsem szerzi meg a szerzői vagyoni jogokat (vagy azoknak csak egy részét szerzi meg, vagy azokat csak korlátozottan szerzi meg stb.). Az előbbi feltételek teljesülése esetén a mű átadásával a szerzői vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg. Az Szjt. 30. § (3) bekezdése alapján a szerzőt megfelelő díjazás illeti meg, ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad, vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza. A (4) bekezdés alapján a szerző a munkáltató jogszerzése esetén is jogosult marad arra a díjazásra, amely e törvény alapján a felhasználás jogának átruházását követően is megilleti. Ugyanakkor a munkaviszonyból folyó kötelesség révén létrehozott adatbázis esetében ezek a rendelkezések nem alkalmazandóak [Szjt. 61. § (3) bekezdés], következésképpen a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis esetén a munkáltató által harmadik személynek adott felhasználási jog vagy a vagyoni jogok átruházása esetén nem jogosult megfelelő díjazásra. Ha a mű elkészítése a szerzőnek munkaviszonyból folyó kötelessége, a mű átadása a nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulásnak minősül. A mű visszavonására irányuló szerzői nyilatkozat (11. §) esetén a munkáltató köteles a szerző nevének feltüntetését mellőzni. Ugyancsak mellőzni kell a szerző kérésére nevének feltüntetését akkor is, ha a művön a munkáltató a munkaviszonyból eredő jogaival élve változtat, de a változtatással a szerző nem ért egyet [Szjt. 30. § (5) bekezdés]. A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége telje-



191

sítéseként megalkotott művel kapcsolatos jognyilatkozatokat írásba kell foglalni [Szjt. 30. § (6) bekezdés]. Az eljáró tanács előrebocsátja, hogy munkaviszonyban létrehozott művekre vonatkozó rendelkezések – a megkeresésben ismertetett tényállás alapján – feltehetően nem relevánsak, amennyiben a megkeresés tárgyát képező nyilvántartás együttesen létrehozott műnek tekinthető. Az eljáró tanács a rendelkezésére bocsátott információk alapján ezt feltételezte, ugyanakkor mégis szükségesnek tartotta, hogy kitérjen a szakvéleményben arra az eshetőségre, amennyiben ennek az ellenkezője bizonyosodna be olyan körülmény miatt, amelyről nem kapott tájékoztatást a megkeresőtől. 1.2.6. Az adatbázisokra vonatkozó szabályozás Az adatbázisok sui generis jogvédelmének megteremtését Magyarország jogának az európai közösségi joghoz való közelítése indokolta. Az Európai Parlament és Tanács 96/9/EK sz. irányelve az adatbázisok jogi védelméről (a továbbiakban adatbázis-irányelv) részben a BUE, illetve a Genfi Szerzői Jogi Egyezmény fent említett rendelkezésein alapul, részben azonban azokon túllépve kiterjed a szerzői műnek semmilyen szempontból (sem tartalmi és szerkesztésbeli, sem pusztán szerkesztésbeli szempontból) nem minősülő adatgyűjteményekre is, lehetővé téve az ilyen, számítástechnikai eszközökkel vagy más módon egyedileg hozzáférhető, valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett adatgyűjtemények önálló jogi védelmét egyes jogosulatlan felhasználási cselekmények esetén. Az új Szjt. ennek megfelelően került kiegészítésre 2002. január 1. napjától a VII. Fejezet alatt a 60/A. §-sal, valamint módosult a 61–62. §, továbbá az új Szjt.-be bekerült a XI/A Fejezet (84/A–84/E. §). Az adatbázisokra vonatkozó magyar rendelkezések csaknem teljes mértékben megegyeznek az adatbázis-irányelv rendelkezéseivel. A sui generis adatbázis-védelem – bár a szerzői jogi törvényben került elhelyezésre – nem szerzői jogi jellegű védelem. A sui generis jogi oltalomnak nem feltétele az, hogy az egyes tartalmi elemek összeválogatása egyéni, eredeti jellegű legyen (ami a gyűjteményes műként való védelem előfeltétele). A sui generis adatbázis-oltalom bevezetésének az indoka az volt, hogy bizonyos adatbázisok létrehozatala jelentős emberi, technikai és pénzügyi ráfordítással járhat, és ezért indokolt az ilyen adatbázisok (önálló) jogi oltalomban való részesítése. A sui generis adatbázis-védelem alapján jogi oltalomban részesülnek azok a valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett adatgyűjtemények is, amelyek nem vagy nem csak szerzői alkotásokat tartalmaznak, továbbá amelyek az egyes adatelemek egyéni, eredeti jelleget nélkülöző kiválogatása, illetve elrendezése folytán sem minősülnek egyéni, eredeti szerzői alkotásnak. A sui generis adatbázis-védelem fellépési lehetőséget nyújt az olyan, engedély nélküli adatkimásolásokkal, illetve adat-újrahasznosítási cselekményekkel szemben is, amelyek következtében az adatbázis felépítése, szerkezete nem rekonstruálódik, tehát


192

az esetleg fennálló egyéni, eredeti felépítést, szerkezetet a felhasználó nem másolja le, nem veszi át. A sui generis adatbázis-védelem az adatbázis előállítóját illeti meg. Az adatbázis előállítójaként az új Szjt. azt a természetes személyt, jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot határozza meg, aki vagy amely saját nevében és kockázatára kezdeményezte az adatbázis előállítását, gondoskodva az ehhez szükséges ráfordításokról. A sui generis adatbázis-védelem tartalmát az új Szjt. 84§/A. §-a a következőképpen határozza meg: 84/A. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az adatbázis (60/A. §) előállítójának hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az adatbázis tartalmának egészét vagy jelentős részét a) másolat készítése útján [18. § (1) bek. b) pont] többszörözzék (a továbbiakban: kimásolás); b) a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék az adatbázis példányainak terjesztésével vagy – a 26. § (8) bekezdésében szabályozott módon – a nyilvánossághoz való közvetítéssel (a továbbiakban: újrahasznosítás). (2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett terjesztésen a terjesztés következő eseteit kell érteni: adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával való forgalomba hozatal, az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatal és bérbeadás. A 23. § (5) bekezdését [jogkimerülés] megfelelően alkalmazni kell az adatbázis előállítójának jogaira is. (3) Az adatbázis előállítójának hozzájárulása nélkül ismételten és rendszeresen nem másolható ki, illetve nem hasznosítható újra az adatbázis tartalmának jelentéktelen része sem, ha ez sérelmes az adatbázis rendes felhasználására, vagy indokolatlanul károsítja az adatbázis előállítójának jogos érdekeit. (4) Az (1)–(3) bekezdésben szabályozott felhasználásokért – ha a törvény eltérően nem rendelkezik – díjazás jár. (5) Az adatbázis előállítóját akkor illetik meg az (1)–(3) bekezdésben szabályozott jogok, ha az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt. A sui generis adatbázis-védelem fennállása szempontjából fontos feltételt határoz meg a 84/A. § (5) bekezdése, amely szerint az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást kellett, hogy igényeljen. E tevékenységek vonatkozásában tehát külön-külön kell vizsgálni azt, hogy az adott tevékenység jelentős ráfordítást igényelt-e. Az adatbázis tartalmának megszerzésével kapcsolatos ráfordítások elsősorban negatív irányból közelíthetők meg: az adatok (azaz az adatbázis egyes tartalmi elemei) előállítása (létrehozása) érdekében kifejtett ráfordítás az adatbázis tartalmának megszerzése érdekében kifejtett jelentős ráfordítások körében nem vehető figyelembe. Ellenőrzés alatt kétféle tevékenységet lehet érteni: a tartalom folyamatos figyelését, ellenőrzését és korrekci-



193

óját igénylő (dinamikus) adatbázis esetén az adatbázis folyamatos ellenőrzését, monitorozását, frissítését, az adatok pontosságának, helytállóságának biztosítását, másfelől, statikus adatbázis esetén az adatbázis létrehozatalakor a tartalom helyességének, helytállóságának vizsgálatát. Végül, az adatbázis tartalmának megjelenítése nemcsak a tartalom szó szoros értelmében vett megjelenítését foglalja magában, hanem a tartalom adott adatbázisban való felhasználásra alkalmas állapotba hozatalát is. Az adatbázis tartalmának megszerzésével kapcsolatos ráfordítás mennyiségileg vagy minőségileg, illetve mindkét szempontból is lehet jelentős. Ráfordításon nemcsak pénzügyi befektetést kell érteni, hanem energia-, munka- és időráfordítást is. Az ilyen ráfordítással, valamint az adatbázis kimásolásával és újrahasznosításával kapcsolatos kérdések, illetve joggyakorlat vonatkozásában a Szerzői Jogi Szakértő Testület alábbi szakvéleményei tartalmaznak iránymutatást: a) SZJSZT-39/2004/1–2 – Adatbázisok összehasonlítása;9 b) SZJSZT-23/08/1 – Adatbázis szerzői jogi és sui generis védelme;”10 c) SZJSZT-31/08/1 – Interneten közzétett, használtautó hirdetésekből összeállított adatbázis szerzői jogi és sui generis kapcsolódó jogi védelme;11 d) SZJSZT-19/09/1 – Jogtár védelme gyűjteményes műként, illetve adatbázisként;12 e) SZJSZT-05/10 – Adatbázis kapcsolódó jogi (sui generis) védelme;13 f) SZJSZT-12/10 – Elektronikus szótár védelme gyűjteményes műként, illetve adatbázisként;14 2. Az eljáró tanács következtetései Az eredeti megkeresésben feltett kérdésekre csak konkrét nyilvántartások esetében lehet választ adni, tekintettel arra, hogy a körülményektől függ, hogy egy nyilvántartás állhat-e szerzői jogi és/vagy sui generis adatbázis-védelem alatt, és ha igen, akkor ki a jogok jogosulja. Kizárólag az adott nyilvántartások/adatbázisok ismeretében lehet külön-külön megválaszolni a megkereső által feltett kérdéseket. Tekintettel arra, hogy a megkeresés lényegében a megkereső által nyújtott részletes tájékoztatás 7. pontjában leírt kulcsszavas nyilvántartással volt kapcsolatos, ezért az eljáró tanács a vizsgálatot erre a nyilvántartásra végezte el. A többi tizenegy nyilvántartás hasonló szintű vizsgálata – a megkereső által rendelkezésre bocsátott információk alapján – nem tűnt szükségesnek. 9 10 11 12

13 14

http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2004/2004PDF/szjszt_szakv_2004_039.pdf. http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2008/2008PDF/szjszt_szakv_2008_023.pdf. http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2008/2008PDF/szjszt_szakv_ 2008_031.pdf. http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2009/2009PDF/szjszt_szakv_2009_19_01. pdf. http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2010/PDF/szjszt_szakv_2010_05.pdf. http://sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2010/PDF/szjszt_szakv_2010_12.pdf.


194

A fentiekben ismertetett jogszabályi háttér, valamint joggyakorlat alapján az eljáró tanács az alábbi lépéseket vizsgálta meg: a) mi az adott nyilvántartás tárgya, forrása, tartalma és célja; b) kik szerkesztik az adott nyilvántartást, a szerkesztők személye azonosítható-e, továbbá az egyes szerkesztők egyéni hozzájárulása a későbbiekben is azonosítható-e; c) az egyes szerkesztők tevékenysége (a nyilvántartás tartalmának összeválogatása, elrendezése) mutat-e egyéni, eredeti jelleget; d) az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése igényelt-e jelentős ráfordítást; e) végül, az adatbázis harmadik fél általi megismerése esetén kitől és milyen tartalmú engedélyt kell kérni? Ad 7. Eljárások kulcsszavas feldolgozása (elektronikus formában) A megkereső ezt a nyilvántartást a „(részben) munkaköri leírásban rögzített feladaton alapuló adatbázisok” cím alá sorolta be. Ezen nyilvántartás vezetésére 2010. február 1-je előtt külön munkáltatói utasítás nem volt, azonban e dátumot követően a munkaköri leírás tartalmaz arra vonatkozóan kitételt, hogy a kulcsszavas adatbázisokat gondozni kell. Az adatbázis a T. hatálybalépése óta tartalmazza a releváns adatokat, az adatbázis kialakítása, szerkezete azóta nem változott. Az adatok forrása nyilvános határozatok, a szerkesztést a J. I. munkatársa végzi közvetlen felettesének ellenőrzésével. A megkereső tájékoztatása azt is tartalmazza, hogy az e. tekintetében folyamatos a frissítés, míg a k. tekintetében egy éve került sor a nyilvántartás frissítésére. A megkereső az adatbázis ellenőrzését követően kívánja közzétenni a frissítést a munkatársak tágabb köre számára, ennek megtörténte előtt az csak a J. I. munkatársai részére érhető el. A fenti információk alapján az eljáró tanács megállapításai, illetve következtetései az alábbiak. Ad a) A nyilvántartás tárgya, forrása, tartalma és célja Az adott nyilvántartás a megkereső szervezetén belüli használatra készült, az a megkereső belső elektronikus hálózatán érhető el, és ahhoz egyelőre csak a megkereső egy szűkebb szervezeti egységének a munkatársai férnek hozzá, azonban a megkereső tervezi, hogy azt később, a nyilvántartás ellenőrzését követően elérhetővé teszi a munkatársak szélesebb köre számára. A nyilvántartás, illetve felhasználásának célja a hatósági vagy kutatómunka elősegítése. Az adatok forrása nyilvános H.-határozatok, amelyek bárki számára elérhetőek. A nyilvántartást alkotó egyes elemek (a határozatok) tehát nem állnak szerzői jogi védelem alatt, ami egyébként az Szjt. 1. § (4) bekezdéséből is következik.



195

Ad b) A nyilvántartás szerkesztői A nyilvántartást a megkereső szervezetén belüli szervezeti egység munkatársai szerkesztik a közvetlen felettes ellenőrzésével. A megkereső által rendelkezésre bocsátott tájékoztatásból nem derül ki, hogy a szerkesztők név szerint és/vagy utólag beazonosíthatóak-e. Tekintettel arra, hogy a megkereső – a Szerzői Jogi Szakértő Testület által feltett kérdésekre adott részletes válaszában – más nyilvántartások esetében kifejezetten feltüntette, hogy a (társ)szerzők név szerint fel vannak tüntetve, az eljáró tanács azzal a feltételezéssel élt, hogy az érintett adatbázis (7.) esetében a szerkesztők nem kerülnek név szerint feltüntetésre, így a szerkesztők személye később (adott esetben a nyilvántartás évekkel később történő felhasználása esetén) már nem azonosítható. (A későbbiekben kitérünk arra, ha ez a feltételezés mégsem bizonyulna helytállónak.) Ad c) A szerkesztői tevékenység jellege (szerzői jogi védelem) A nyilvántartás gyűjteményes műnek minősülő adatbázis A megkereső tájékoztatása szerint az adott adatbázis az eljárások kulcsszavas feldolgozása. Habár a megkereső nem ismertette részletesen a nyilvántartás kialakítását, szerkezetét, a tárgyszavak (kulcsszavak) rendszerét, azok kiválogatási módszereit, az eljáró tanács a rendelkezésére bocsátott információk alapján feltételezi, hogy a nyilvántartás tartalmának összeválogatása, elrendezése, a tárgyszavak kiválogatása egyéni, eredeti jelleget mutat, következésképpen az adott nyilvántartás gyűjteményes műnek tekinthető (7. §). Erre enged következtetni, hogy a megkereső maga is a kulcsszavas adatbázisok gondozásáról, a szerkesztő munkatárs legjobb tudásáról, a közvetlen felettes ellenőrzéséről beszél. Az eljáró tanács feltételezi, hogy a nyilvántartásba valamennyi H. határozat belekerül, azaz a szerkesztő nem hoz döntést a tekintetben, hogy melyik határozatot emeli be a nyilvántartásba, és melyiket hagyja ki. Ugyanakkor az a tény, hogy szerkesztő tárgyszavakat keres, és ezek alapján kategorizálja a határozatokat, szellemi tevékenység, alkotómunka eredménye. Ezt támasztja alá például a Szerzők és szerkesztők kézikönyve c. könyv Tárgymutató c. fejezete, amely az alábbiakat tartalmazza: „A tárgymutatóba kerülnek a főszöveg fogalmai, kulcsszavai. A tárgymutató összeállítása minden esetben tudományos feladat, ezért lehetőleg a szerző vagy annak közeli munkatársa, tanítványa készítse el. Ugyanis a kulcsszavak meghatározása nem mechanikus munka, sokszor a mű mondanivalójától függ, hogy mi a kulcsszó és mi nem az.”15 A fentiek alapján tehát nem férhet ahhoz kétség, hogy a tárgymutató összeállítása általában egyéni, eredeti tevékenység, azaz szellemi alkotómunka eredménye. Még inkább 15

Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve. Osiris Kiadó. Budapest, 2005, p. 182.


196

helyesnek tűnik e megállapítás a megkeresés tárgyát képező konkrét nyilvántartás vonatkozásában, hiszen annak összeállításához a vonatkozó jogterület alapos ismeretére van szükség. Az eljáró tanács szerint ezért ebben az esetben megállapítható, hogy a tárgymutató összeállítása egyéni, eredeti tevékenység, azaz szellemi alkotómunka eredménye, és ezért a nyilvántartás mint gyűjteményes mű szerzői jogi védelemre érdemes. Tekintettel arra, hogy az adott nyilvántartás elemeihez számítástechnikai eszközökkel egyedileg lehet hozzáférni, ezért a nyilvántartás megfelel az adatbázis fogalom ismérveinek (Szjt. 61/A. §).16 Mindezekre tekintettel a nyilvántartás gyűjteményes műnek minősülő adatbázisnak tekinthető. A nyilvántartás feltehetően együttesen létrehozott mű A megkereső által rendelkezésre bocsátott információk szerint a nyilvántartást a J. I. munkatársai szerkesztik a T. hatálybalépése óta, és az elektronikus formában áll rendelkezésre. Az eljáró tanács többek között ezért is feltételezte, hogy a nyilvántartás szerkesztői nem kerültek/kerülnek név szerint feltüntetésre. Ebben az esetben a nyilvántartás olyan gyűjteményes műnek tekinthető, amelynek megalkotásában az egyes szerkesztők hozzájárulása olyan módon egyesül, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-külön meghatározni. Erre tekintettel a nyilvántartás együttesen létrehozott műnek minősül [Szjt. 6. § (2) bekezdés]. Az Szjt. 6. § (1) bekezdés szerint az együttesen létrehozott műre a szerzők jogutódjaként azt a személyt illeti meg a szerzői jog, akinek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és aki azt a saját nevében nyilvánosságra hozta. A megkereső által rendelkezésre bocsátott adatok alapján aggálytalanul megállapítható, hogy a megkereső volt az a személy, aki kezdeményezte és irányította a nyilvántartás létrejöttét, valamint annak folyamatos karbantartását (frissítését). Ahhoz sem férhet kétség, hogy a megkereső volt az, aki a nyilvántartást saját nevében nyilvánosságra hozta. Itt szükséges arra utalni, hogy a szerzői jogi értelemben vett „nyilvánosság” nem azonos a köznapi értelemben vett (széles) nyilvánossággal, és különösen nem azonos a nyilvánosság azon értelmezésével manapság, miszerint az került nyilvánosságra, ami bárki számára közvetlenül elérhetővé vált (pl. az internetre való feltöltéssel). Itt az eljáró tanács az Szjt. 10. §-ához (A mű nyilvánosságra hozatala) fűzött magyarázatra utal: „… a nyilvánosság a szerzői jogban minden felhasználástípusnál más és más személyi kör lehet. A 10. § szempontjából a ’nyilvánosságra hozatal’ ’bármilyen cselekmény vagy magatartás lehet, amely révén a mű elhagyja az alkotó rendelkezési körét és meg nem határozott más személyek számára hozzáférhetővé válik’ [Benárd Aurél-Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 100. o.].”17 Az előbbiek alap16

2002. január 1-jét megelőzően az Szjt. nem tartalmazta az „adatbázis” meghatározását, ehelyett az „adattár” fogalmat használta. Az Szjt. hatálybalépésétől (1999. szeptember 1.) az előbbi időpontig a gyűjteményes műnek minősülő adattárak szerzői jogi védelmet élvezhettek. 17 Gyertyánfy: i. m. (5), p. 75–76.



197

ján az a tény, hogy a nyilvántartás elérhető a J. I. munkatársai részére, tekinthető úgy, hogy azt a megkereső nyilvánosságra hozta. Tekintettel a nyilvántartás speciális voltára, az a tény, hogy a nyilvántartás csak viszonylag szűk kör részére férhető hozzá, ezért nem releváns. Itt jegyzi meg az eljáró tanács, hogy a nyilvántartást – a megkereső által adott tájékoztatás szerint – annak ellenőrzése után szélesebb kör részére is elérhetővé kívánja tenni. A fentiekre tekintettel tehát az adott nyilvántartáson fennálló szerzői jogok – az Szjt. erejénél fogva – átszálltak, illetve átszállnak a megkeresőre. Érdemes megemlíteni, hogy habár az Szjt. a 6. §-ban csak „szerzői jogról” beszél, a szerzői jog alapelveivel ütközne, ha úgy tekintenénk, hogy a vagyoni jogok mellett a személyhez fűződő jogok is átszállnak. Helyesebbnek tűnik az az értelmezés, amely szerint a személyhez fűződő jogok nem szállnak át, hanem az egyes szerkesztőknél maradnak. Ez ugyanakkor gyakorlati szempontból nem tűnik központi kérdésnek, hiszen személyhez fűződő jogok alatt a nyilvánosságra hozatal, a névfeltüntetés és a mű integritásának védelméről van szó. Feltételezhető ugyanakkor, hogy az egyes szerkesztők a nyilvántartás szerkesztése során tisztában voltak azzal, hogy a nyilvántartás azért készül, hogy az nyilvánosságra kerüljön (ahogy említettük, nem releváns az, hogy a nyilvánosság alatt szűkebb vagy tágabb kört értünk). A szerkesztők nevének feltüntetése is megoldhatónak látszik, akár felsorolásszerűen is abban az esetben, ha nem lehet beazonosítani, hogy egyes szerzők pontosan melyik határozatot, milyen tárgyszavakat dolgoztak fel. Végül, az integritás védelmével kapcsolatban arra kell utalni, hogy a szóban forgó nyilvántartás sajátossága miatt (ahol a szerkesztői tevékenység a tárgyszavak feldolgozásban rejlik) ennek veszélyéről – rendeltetésszerű felhasználás esetén – nem lehet szó. Nem lehet ugyanakkor figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az együttes művekre vonatkozó rendelkezések (Szjt. 6. §) a jelenleg hatályos Szjt.-ben jelentek meg először, amely 1999. szeptember 1-jén lépett hatályba. A korábban hatályos, régi szerzői jogi törvényben [a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény, valamint az annak végrehajtására kiadott 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet] nem volt ilyen vagy hasonló jogintézmény. A megkereső által rendelkezésre bocsátott információk szerint a nyilvántartás a T. hatálybalépése óta tartalmazza a releváns adatokat. Ezért kérdés, hogy a 1997. január 1-je és 1999. szeptember 1-je közötti időszakban történt-e szerkesztői tevékenység. A megkereső által nyújtott adatokból erre nem lehet választ adni. Pusztán az a tény, hogy a nyilvántartásban szerepelhetnek olyan határozatok, amelyek a kérdéses időszakban keletkeztek, nem jelenti azt, hogy ezek feldolgozására is ebben az időszakban került sor, hiszen nem zárható ki az, hogy ezeket a határozatokat csak évekkel később dolgozták fel. Amennyiben az ilyen határozatok feldolgozására 1999. szeptember 1-jét követően került sor, akkor az együttesen létrehozott művekre vonatkozó (1999. szeptember 1-jén hatályba lépett) szabályok alkalmazhatóak. Ellenkező esetben ugyanakkor a szerzői vagyoni jogok továbbra is a szerkesztőknél maradtak. Ebben az esetben annak lehet relevanciája, hogy a nyilvántartás tekinthető-e munkaviszonyban létrehozott műnek, és ha igen, mikortól.


198

A nyilvántartás 2010. február 1-jét követően munkaviszonyban létrehozott mű Abban az esetben, amennyiben a nyilvántartásra nem lehet alkalmazni az együttesen létrehozott művekre vonatkozó szabályokat, és így a szerzői vagyoni jogok nem szálltak át a megkeresőre, azt érdemes megvizsgálni, hogy a nyilvántartás tekinthető-e munkaviszonyban létrehozott műnek, és ha igen, akkor mikortól. A megkereső tájékoztatása szerint 2010 februárja (pontosabban 2010. február 1-je) óta munkaköri leírás tartalmazza azt, hogy a kulcsszavas adatbázisokat gondozni kell. Ennek alapján a 2010. február 1-jét követően végzett szerkesztői tevékenység eredményeképpen létrejött művek (bejegyzések, tárgyszavak stb.) munkaviszonyban létrehozott műnek minősülhetnek (Szjt. 30.). Az ezekkel kapcsolatos kritériumokat a fenti 1.2.5. pont részletesen tartalmazza. Az eljáró tanács nem tartja szükségesnek ezek megismétlését, csak utal arra, hogy a felsorolt feltételek a kérdéses nyilvántartás esetében fennállni látszanak. Ugyanakkor szükséges hangsúlyozni, hogy az adott nyilvántartás esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni az Szjt. 61. § (3) bekezdését, amely szerint a szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként összeállított adatbázisra az Szjt. 30. § (3)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések nem vonatkoznak. Ez azt jelenti, hogy ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad, vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza, akkor a – gyűjteményes műnek minősülő adatbázis – szerzőjét (szerkesztőjét) nem illeti meg díjazás. Ugyanakkor az a tény, hogy a 2010. február 1-jét követően végzett szerkesztői tevékenység eredményeképpen létrejött művek (bejegyzések, tárgyszavak stb.) munkaviszonyban létrehozott műnek minősülnek, csak akkor releváns, ha valamilyen okból az derülne ki, hogy a nyilvántartás nem tekinthető együttesen létrehozott műnek. Mivel az eljáró tanács arra a következtetésre jutott a rendelkezésére álló információk alapján, hogy a nyilvántartás együttesen létrehozott műnek tekinthető, ezért a szerzői vagyoni jogok az Szjt. 6. § (1) bekezdése alapján is átszálltak a megkeresőre, ezért a munkaviszonyban létrehozott művekre vonatkozó rendelkezések alkalmazása nem tűnik relevánsnak. Abban az esetben azonban, ha a nyilvántartás mégsem tekinthető együttesen létrehozott műnek (pl. azért, mert a nyilvántartás szerkesztőinek hozzájárulása mégis elkülöníthető, azaz név szerint be lehet azonosítani, hogy melyik szerkesztő melyik határozatot és/vagy tárgyszót dolgozta fel), akkor a munkaviszonyban létrehozott művekre vonatkozó rendelkezéseknek van relevanciájuk. Ebben az esetben a 2010. február 1-je előtti időszakban végzett szerkesztői tevékenység eredményeképpen keletkezett bejegyzések vagyoni jogaival továbbra is a szerkesztők rendelkeznek, hiszen azok – munkáltatói utasítás, munkaviszonyból folyó kötelesség hiánya miatt – nem szálltak át a megkeresőre. 2010. február 1-jét követően – amikortól is munkaköri leírás teszi kötelezővé az adatbázis gondozását – a szerzői vagyoni jogok a megkeresőre átszálltak, illetve átszállnak a törvény erejénél fogva.



199

Ad d) A jelentős ráfordítás kérdése (sui generis adatbázis-oltalom) Érdemes megvizsgálni azt is, hogy az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése igényelt-e jelentős ráfordítást, azaz hogy a kérdéses adatbázis sui generis adatbázis-oltalom (Szjt. 84/A. §) alatt áll-e. Tekintettel arra, hogy ez nem képezte a megkeresés tárgyát, valamint a megkereső sem bocsátott az eljáró tanács rendelkezésére részletes adatokat ezzel kapcsolatban, az eljáró tanács általános megállapításoknál, illetve feltételezéseknél továbbmenő következtetéseket ezzel kapcsolatban nem tud levonni. Az eljáró tanács szerint az adott adatbázis esetében annak tartalmának megszerzése semmiképpen sem igényelhetett jelentős ráfordítást, hiszen az elemek (a határozatok) a megkereső részére közvetlenül hozzáférhetőek, sőt, a vonatkozó törvény rendelkezései alapján is nyilvánosak. Az adatbázis tartalmának ellenőrzése vonatkozásban felmerülhet a jelentős ráfordítás kérdése, hiszen arra a megkereső is utalt, hogy ezt szakemberek, a J. I. munkatársai végzik, a közvetlen felettes ellenőrzésével. Az adatbázis tartalmának megjelenítésével kapcsolatban az eljáró tanács nem tud semmiféle megállapítást sem tenni, tekintettel arra, hogy e vonatkozásban semmilyen adat sem áll rendelkezésére. Az utóbbi vonatkozásban elsősorban annak lehet jelentősége, hogy az adatbázis létrehozatalához/használatához milyen befektetésekre, erőforrásokra volt szükség. Amennyiben az a feltételezés, hogy az adatbázis tartalmának ellenőrzése és/vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt, helyesnek bizonyulna, akkor a kérdéses adatbázis sui generis adatbázis-védelem alatt állhat. A sui generis adatbázis-védelem az adatbázis előállítóját illeti meg. Az adatbázis előállítója az a személy, aki saját nevében és kockázatára kezdeményezte az adatbázis előállítását, gondoskodva az ehhez szükséges ráfordításokról. Ez jelen esetben kétséget kizáróan a megkereső. Az eljáró tanács hangsúlyozza, hogy a sui generis adatbázis-védelem tekintetében nincs jelentősége annak, hogy a munkaköri leírásokban megjelent-e az adatbázisok gondozásának a kötelezettsége. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy a sui generis adatbázis-védelemre vonatkozó szabályok 2002. január 1. napjától hatályosak. Korábban ilyen védelem nem létezett Magyarországon. Korábban (1997. szeptember 1-je és 2001. december 31-e között) a 61–62. § az „adattár” fogalmát használta, amelyek alapján az adattárra vonatkozó jogok átruházhatóak voltak, valamint az általános szabályok szerint a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként összeállított adattáron fennálló vagyoni jogokat a munkáltató szerezte meg, de csak akkor, ha az adattár elkészítése munkaviszonyból folyó kötelesség részét képezte. Ugyanakkor ez az „adattár” fogalom nem jelentett sui generis védelmi formát, mert a kérdéses időszakban a számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon működtetett gyűjteményes műnek minősülő adattárakat jelentette [7. § (3) bekezdés]. A konkrét esetben ugyanakkor ennek nincs jelentősége, hiszen csak 2010. február 1-jét követően volt munkáltatói utasítás az adatbázis gondozására.


200

Ad e) Az adatbázis felhasználása A felhasználás szerzői jogi szempontból Az eljáró tanács a rendelkezésére bocsátott információk alapján arra következtetésre jutott, hogy az 1999. szeptember 1-jét követően végzett szerkesztői tevékenység esetében az adatbázis együttesen létrehozott gyűjteményes műnek minősülő adatbázisnak18 tekinthető, így a szerkesztők hozzájárulásán fennálló vagyoni jogok a törvény erejénél fogva átszálltak a megkeresőre. Amennyiben ez a feltételezés helytelennek bizonyulna, akkor a jogokkal továbbra is a szerkesztők rendelkeznek, de csak a 2010. február 1-jéig végzett szerkesztői tevékenységgel kapcsolatban, ugyanis e naptól az adatbázisok szerkesztése munkaköri kötelezettséggé vált, és így a vagyoni jogokat megszerezte a megkereső. Ebben az esetben – mivel gyűjteményes műnek minősülő adatbázisról van szó – a szerkesztőt nem illeti meg díjazás akkor sem, ha a megkereső a felhasználásra másnak engedélyt ad, vagy a művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza [Szjt. 61. § (3) bekezdés]. A sui generis adatbázis-oltalom (amelynek fennállta tekintetében a jelentős ráfordítás megléte a releváns kérdés) 2002. január 1-je óta állhat fent, azonban ennek jogosultja eleve a megkereső, nem pedig a szerkesztők. A fentiek alapján a harmadik személy (a megkereső munkaszervezetén kívüli személy) által igényelt az adatbázishoz való hozzáféréssel kapcsolatban az eljáró tanács az alábbiakra utal. A megkereső által nyújtott tájékoztatás szerint a harmadik személy a fenti nyilvántartás egészének tudományos kutatás céljából történő kiadását kérte. A megkereső azt is közölte, egy ilyen igény általában azzal jár, hogy az adatbázis anélkül kerül többszörözésre, hogy a nyilvánosság számára hozzáférhető válna, ez utóbbi lehetőség ugyanakkor nem zárható ki teljesen. Az elektronikus formában lévő adatbázis kiadása – ahogy arra a megkereső is utalt – többszörözéssel jár, hiszen az valamilyen fizikai hordozón többszörözésre kerül (pl. CD-ROM, pendrive vagy elektronikus úton történő megküldése esetén a számítógép merevlemezén). A többszörözés engedélyköteles felhasználási mód, legalábbis a szerzői jogi védelem (gyűjteményes műnek minősülő adatbázis) vonatkozásában. [Ugyanez mondható el a letöltésre való hozzáférhetővé tételről, amelyet az Szjt. 26. § (8) bekezdése19 tartalmaz; az eljáró tanács szerint a megkereső a „nyilvánosságra hozatal”, illetve a „nyilvánosság számára hozzáférhető válás” alatt valószínűleg e felhasználási módra utalt.] Hasonlóképpen engedélyköteles 18

2002. január 1-je előtt létrehozott részei tekintetében gyűjteményes műnek minősülő adattár [Szjt. 7. § (3) bekezdés]. 19 Szjt. 26. § (8) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy művét – másként, mint sugárzással vagy a (7) bekezdésben szabályozott módon – a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.



201

felhasználási mód a terjesztés, azaz az adatbázis többszörözött példányainak a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétele [Szjt. 23. § (1) bekezdés]. A fentiek alapján, amen�nyiben helyes az a feltételezés, hogy együttesen létrehozott műről van szó, akkor az 1999. szeptember 1-jét követően létrejött bejegyzések esetében a megkereső rendelkezik a vagyoni jogokkal, így autonóm döntése, hogy a többszörözés, terjesztés és/vagy a letöltésre való hozzáférhető tétel típusú felhasználást engedélyezi-e. Ha igen, ebben az esetben a szerkesztőket nem illeti meg díjazás. Ugyanakkor ha ez előbbi feltételezés mégsem bizonyulna helytállónak, akkor a vagyoni jogokkal továbbra is a szerkesztők rendelkeznek (legalábbis 2010. február 1-jéig), így az ilyen felhasználásokra csak az engedélyükkel kerülhet sor. Az engedély megadását természetesen díjazáshoz is köthetik. Az engedélyük hiányában történő felhasználás (többszörözés, letöltésre való hozzáférhetővé tétel) szerzői jogi jogsértésnek minősülhet. (Habár a megkeresés erre vonatkozó kérdést nem tartalmazott, az eljáró tanács megjegyzi, hogy természetesen nincs akadálya annak, hogy a megkereső utólag szerezze meg a vagyoni jogokat a szerzőktől.) A 2010. február 1-jét követően elvégzett szerkesztői tevékenység vonatkozásában – tekintettel arra, hogy e naptól munkaköri kötelezettséggé vált az adatbázis gondozása – a megkereső a törvény erejénél fogva megszerezte a szerzői vagyoni jogokat. Szerzői jogilag releváns felhasználásra ezért jogosult, a felhasználásra másnak is engedélyt adhat, valamint a vagyoni jogokat akár másra is átruházhatja anélkül, hogy a szerkesztőket díjazás illetné meg. Az eljáró tanács ugyanakkor ismételten hangsúlyozza, hogy az előbbieknek csak akkor lenne relevanciája, ha a nyilvántartás mégsem minősülne együttesen létrehozott műnek. A felhasználás sui generis adatbázis-védelem szempontjából A sui generis adatbázis-védelem (amelyről 2002. január 1-je óta lehet csak szó) eleve a megkeresőt illeti meg. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ezen önálló jog esetén a releváns felhasználási módok az adatbázis tartalmának egésze vagy jelentős része kimásolása vagy újrahasznosítása (részletesen lásd a fenti 1.2.6. pontot), valamint kivételes esetben a jelentéktelen rész ismételt és rendszeres kimásolása vagy újrahasznosítása [Szjt. 84/A. § (3) bekezdés]. A sui generis adatbázis-védelem szempontjából releváns felhasználás (további felhasználás engedélyezése vagy akár a jogok átruházása) esetén a szerkesztőket nem illeti meg díjazás. Az eljáró tanács a felhasználás kérdésével kapcsolatban arra utal, hogy jelen esetben a szerzői jogi szempontból releváns felhasználási mód az adatbázis (egészének vagy egy részének) többszörözése, terjesztése és/vagy letöltése, a sui generis adatbázis-védelem szempontjából pedig az adatbázis egésze vagy jelentős része kimásolása és/vagy újrahasznosítása. Önmagában az adatbázis megismerése például olyan módon, hogy a harmadik személy a megkereső helyiségében a megkereső számítógépes hozzáférésén keresztül (amelyen az adatbázis egyébként is hozzáférhető) úgy tanulmányozza az adatbázist, hogy nem kerül sor


202

ilyen felhasználásokra, sem szerzői jogi szempontból, sem a sui generis adatbázis-védelem szempontjából nem tekinthető releváns felhasználásnak. Az adatbázishoz való hozzáférés, az adatbázis szűk értelemben vett használata (különösen többszörözés, terjesztés, letöltésre való hozzáférhetővé tétel, illetve kimásolás, újrahasznosítás hiányában) tehát jellemzően nem olyan felhasználás, amely a szerzői jogi és/vagy a sui generis adatbázis-védelem szempontjából releváns lenne. Az adatbázishoz való ilyen puszta hozzáférés hasonlítható egy irodalmi mű elolvasásához vagy színpadi mű megtekintéséhez, amely szintén nem felhasználási cselekmény szerzői jogi szempontból.20 3. A kérdésekre adott válaszok összefoglalása A fentiek alapján az eljáró tanács a megkereső által feltett kérdésekre az alábbi összefoglaló jellegű válaszokat adja. 1. Köztisztviselő által, munkaidőben és a munkáltató eszközeivel, de munkaköri feladatkörén kívül, illetve munkáltatói utasítás hiányában, önkéntesen vezetett nyilvántartás/adatbázis állhat-e szerzői jogi védelem alatt? Igen, az ilyen nyilvántartás/adatbázis állhat szerzői jogi védelem alatt, ha a szerkesztők tevékenysége egyéni, eredeti jellegű tevékenység. A szerzői jogi védelemtől függetlenül – akár azzal párhuzamosan is – a nyilvántartás/adatbázis állhat sui generis adatbázis-védelem alatt is, amennyiben az adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt. 2. Amennyiben az 1. kérdésre adott válasz igen, úgy a) kit lehet szerzőnek tekinteni? A nyilvántartáson/adatbázison mint gyűjteményes művön fennálló szerzői jog a szerkesztőket illeti meg. Amennyiben az egyes szerkesztők egyenként nem határozhatóak meg, akkor a nyilvántartás/adatbázis feltehetően együttesen létrehozott műnek minősül, ezért az azon fennálló szerzői (vagyoni) jogok a törvény erejénél fogva átszálltak a megkeresőre. Ha az egyes szerkesztők hozzájárulása a nyilvántartáshoz/adatbázishoz meghatározható, akkor a nyilvántartás/adatbázis nem együttesen létrehozott mű, így a szerzői (vagyoni) jogokkal a szerkesztők rendelkeznek. Ebben az esetben van relevanciája annak, hogy volt-e, és ha igen, akkor mikortól, munkáltatói utasítás a nyilvántartás/adatbázis vezetésére. 20

Az 1999. szeptember 1-je előtt hatályban volt szerzői jogi törvény (1969. évi III. törvény) végrehajtási rendelete, a 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 10. § (1) bekezdése ezt így fogalmazta meg: „Felhasználáson az Szjt. alkalmazásában azt a folyamatot kell érteni, amely a művet vagy annak részletét a nyilvánossághoz közvetíti. Ez vonatkozik az átdolgozásokra, feldolgozásokra és fordításokra is.”



203

A nyilvántartáson/adatbázison fennálló sui generis adatbázis-védelem eredeti jogosultja a megkereső. b) ki a vagyoni jogok jogosultja, ha az utasítást szóban vagy írásban adták? Amennyiben a nyilvántartás/adatbázis nem minősülhet együttesen létrehozott műnek, akkor egészen addig az időpontig, amíg a megkereső nem adott utasítást a nyilvántartás/ adatbázis gondozására (szerkesztésére), a szerzői (vagyoni) jogokkal a szerkesztők rendelkeznek. Azt az időpontot követően, hogy ez a szerkesztők munkaviszonyból folyó kötelességévé vált, a nyilvántartás/adatbázis (legalábbis azon részét tekintve, amely ezen időpontot követően keletkezett) munkaviszonyban létrehozott műnek minősül, így az azon fennálló vagyoni jogokat a megkereső (a szerkesztők jogutódjaként) a jogszabály rendelkezésénél fogva megszerezte. 3. Amennyiben a nyilvántartás/adatbázis szerzői jogi védelem alatt áll, úgy harmadik személy kérheti-e ennek a műnek a megismerését? Sérti-e a szerző vagyoni jogát, ha nyilvánosságra hozzák? Az adatbázis harmadik személy általi „megismerésének” lehetőségét nem szabályozza a szerzői jog. A megkeresésben leírt tényállás esetében a szerzői jogi szempontból releváns felhasználási módok az adatbázis (egészének vagy egy részének) többszörözése, terjesztése és/vagy letöltésre való hozzáférhetővé tétele, a sui generis adatbázis-védelem szempontjából pedig az adatbázis egészének vagy jelentős részének a kimásolása és/vagy újrahasznosítása. Amennyiben ezek valamelyikére sor kerül (pl. a nyilvántartást/adatbázist valamilyen fizikai hordozón átadják vagy elektronikus úton megküldik harmadik személy részére), akkor az releváns felhasználás. Amennyiben a korábban leírtak alapján a szerzői vagyoni jogokat nem szerezte meg a megkereső, azaz azokkal továbbra is a szerkesztők rendelkeznek, akkor az ilyen típusú felhasználások a szerkesztők engedélye hiányában jogsértésnek minősülhetnek.

Dr. Kiss Zoltán, a tanács elnöke Dr. Halász Bálint, a tanács előadó tagja Dr. Zsolnay Judit, a tanács szavazó tagja


204

Kiállítás mint gyűjteményes mű szerzői jogi védelme SZJSZT-34/13 A Pécsi Ítélőtábla megkeresése A megkereső által feltett kérdés A szakértő testület a volt repülőtéren található múzeum helyszíni megtekintését követően nyilatkozzon arról, hogy a kereset tárgyává tett kiállítási anyag – az alperesek által elhelyezett kiegészítő tárgyak figyelmen kívül hagyásával – olyan gyűjteményes műnek minősül-e, amely egyéni, eredeti jelleggel rendelkezik akár a tartalmának összeválogatása, akár elrendezése, akár szerkesztése folytán? A Szerzői Jogi Szakértő Testület (a továbbiakban: SZJSZT) szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet 8. §-ának (1) bekezdése szerint az SZJSZT nevében az eljáró tanács a feltett kérdések és a benyújtott iratok alapján alakítja ki a szakértői véleményt, a tények megállapítására nem végez külön bizonyítást, nem tart helyszíni szemlét, és nem idézhető. Tekintettel azonban arra, hogy a szakértői tevékenység tárgya kiállítás, ezért az eljáró tanács kihelyezett tanácsülést tartott. Tényállás T. községben az 1970-es évektől működik hosszabb-rövidebb megszakításokkal a repülőtér mellett csapattörténeti emlékszoba, illetve kiállítás. Az első- és másodrendű felperes és más személyek – a másodrendű felperes irányításával – 2009-ben létesítettek ismét kiállítást az amerikai katonai alakulatok számára templom funkcióját ellátó épületben a repülőtér területén. A kiállítás 2009 augusztusában nyílt meg. A kiállítás jellemzője, hogy egy nagyobb légterű helyiségben és az azt övező több, kisebb helyiségben 1928-tól kezdődően, időrendi sorrendet tartva mutatja be a szolgálatot teljesítő katonák mindennapjait, ünnepeit, kiegészítve más alakulatok tárgyi emlékeivel. A látogató számára biztosított annak a lehetősége, hogy a kiállított tárgyakat kézbe vegye, kipróbálja, az egyenruhákat felpróbálhatja, fényképfelvételeket készíthet. A kiállításnak otthont adó épület az elsőrendű alperes tulajdona. A kiállítás tárgyai nem állnak a felperesek tulajdonában. A felperesek a kiállítás kialakításában, annak gondozásában és a tárlatvezetésben vettek részt aktívan. 2011. szeptember 13. napjától azonban az elsőrendű alperes a kiállítás üzemeltetését a másodrendű alperesnek adta át, a felpereseket kizárta az épületből a zár lecserélésével.



205

Előzetes megállapítások A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) rendelkezései szerint: 7. § (1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű (gyűjteményes mű). A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben. (2) A gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti, ez azonban nem érinti a gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek és a kapcsolódó jogi teljesítmények jogosultjainak önálló jogait. (3) A gyűjteményes mű szerzői jogi védelme nem terjed ki a gyűjteményes mű tartalmi elemeire. A szellemi alkotói tevékenység egyik különleges esete, amikor a szerző (kurátor) gyűjteményes művet hoz létre. Ekkor a művet az egyéni, eredeti jellegű szerkesztői tevékenységre tekintettel illeti meg a szerzői jogi védelem – függetlenül az összeválogatott művek, adatok szerzői jogi megítélésétől –, ezáltal elismerve a tartalom összeválogatásának, elrendezésének vagy szerkesztésének szellemi tevékenységét. A bíróságok, illetve az SZJSZT is több esetben foglalkozott a gyűjteményes művek kérdésével, tekintve, hogy az Szjt. csak a gyűjteményes mű ismérveit, a szerkesztői tevékenység mikéntjét határozza meg, azonban lehetséges eseteket példálózó jelleggel sem ismertet.21 A gyűjteményes művek műfaji sokszínűsége – szakirodalmi, zenei, illetve szerzői jogi oltalom alatt nem álló tartalmi elemek összegyűjtésén túl – az Szjt. által védelemben részesített valamennyi műre és szomszédos jogi teljesítményre kiterjed. Alátámasztja ezt a BUE22 2. cikk (5) bekezdésének megfogalmazása is – „irodalmi vagy művészeti műveknek az anyag kiválasztása vagy elrendezése folytán szellemi alkotásnak minősülő gyűjteményei … e jellegüknél fogva részesülnek védelemben” –, amely az Szjt. korábban hivatkozott 7. §-ának (1) bekezdésénél egyértelműbben határozza meg, hogy a művészeti alkotások összeállítása is állhat szerzői jogi védelem alatt, tehát kiállítás is lehet gyűjteményes mű.

21

LB Pf.III.20 982/1967., Pf.III.20.015/1977., SZJSZT-01/2007, SZJSZT-06/2008, SZJSZT-38/2006 a Fővárosi Bíróság 17.P.630.675/2004. számú perében, SZJSZT-18/1997, SZJSZT-19/2009, SZJSZT-12/2010, SZJSZT-22/2013. 22 Az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló 1886. szeptember 9-i Berni Egyezmény Párizsban, az 1971. évi július hó 24. napján felülvizsgált szövegének kihirdetéséről szóló 1975. évi 4. törvényerejű rendelet.


206

1. A gyűjteményes mű szerzője A gyűjteményes művek szerkesztőjére az Szjt. általános rendelkezései előírásai vonatkoznak, ennek megfelelően az Szjt. 4. §-ának (1) bekezdése alapján a gyűjteményes mű szerzője is csak természetes személy lehet. Egy kiállítás megvalósításában számtalan közreműködő vehet részt alkotó módon, mint például a kurátor, a rendező, a grafikus, a tipográfus, a látványtervező, a kivitelező, a fotós és a filmes, ezért a nagyobb, illetve összetettebb kiállítások esetében a többszerzős művekre is figyelemmel kell lenni. Az Szjt. korábban hivatkozott 7. § (2) bekezdésének előírása szerint azonban a gyűjteményes mű egészére a szerzői jogi védelem csak a szerkesztő(ke)t illeti meg. A kiállítás összeállítása során a gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek és a kapcsolódó jogi teljesítmények jogosultjainak önálló jogait ez azonban nem érinti, tehát a kiállítással mint egésszel kizárólag a szerkesztő (adott esetben például a főrendező, a főkurátor) rendelkezhet. A rész–egész, valamint a külső–belső viszonyokban ugyanúgy fennállnak a szerzők, illetve a szerkesztő személyhez fűződő és vagyoni jogai. A vagyoni jogokkal történő rendelkezésre a felhasználási szerződés, a később bemutatásra kerülő szerzői és szomszédos jogok közös kezelése, valamint az Szjt. 30. §-ában szabályozott, munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott művek előírásait kell megfelelően alkalmazni. Így amen�nyiben a szerkesztő (egy kiállítás esetében jellemzően művészettörténész, kiállításrendező, kurátor) munkaviszonyban áll az adott intézménnyel, és munkaköri kötelességébe tartozik kiállítások szervezése, gyűjteményes művek szerkesztése, akkor, eltérő megállapodás hiányában, a mű átadásával a vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a munkáltató szerzi meg, így a továbbiakban ő jogosult a kiállítás egészével rendelkezni. Ezt azért is lényeges kiemelni, mert a művek, tárgyak és egyéb eszközök bérlését jellemzően a kiállításnak helyt adó intézmény végzi, illetve a szerkesztőt eleve azzal bízzák meg, hogy az intézmény saját tulajdonú gyűjteményéből válogasson – esetlegesen előre meghatározott, főszabály szerint szerzői jogi védelmet nem élvező koncepció mentén – a saját egyéni, eredeti elképzelése szerint. Az Szjt. éppen az egyéniség, eredetiség révén biztosítja a szerkesztőnek a válogatás mint egész további felhasználhatóságának kizárólagos engedélyezési jogát. 2. A gyűjteménybe való felvétel, érintett felhasználási módok Ha a gyűjteménybe felvenni kívánt elemek (használati tárgyak, egyenruha, repülőgép-alkatrészek) nem állnak szerzői jogi védelem alatt, a felhasználásukhoz – értelemszerűen – a dolgok tulajdonosának az engedélye szükséges. Amennyiben a szerkesztő olyan műveket, illetve teljesítményeket kíván a gyűjteménybe felvenni, amelyek szerzői jogi oltalom alatt állnak, akkor egyrészt figyelemmel kell lennie a szerző azon jogára, hogy művét a gyűjteményes műbe felvegyék, másrészt a gyűjteményes mű jellegére tekintettel megvalósuló egyéb felhasználási módokra. Egy kiállítás során több



207

műtípus különböző felhasználási módjait kell tekintetbe venni. A képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások kiállításának (lényegében nyilvános előadásának) a joga a már nyilvánosságra hozott művek esetében önkéntes közös jogkezelésbe tartozik, amelyre engedély a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesülettől szerezhető.23 Kisjogos zenei művek nyilvános előadása után az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnek kell a szerzői jogdíjat, gépzene felhasználása után pedig ezen felül a szomszédos jogi díjigényeket is megfizetni.24 A multimediális kiállítások keretében nyilvánosan előadott filmalkotások felhasználásának az engedélyezése (pl. kiállítás keretében történő folyamatos vetítés vagy a közönség jelen lévő tagjai által választható nyilvános előadás biztosítása) ugyancsak közös jogkezelésbe tartozik, amelynek engedélyezésére a FilmJUS Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesület van nyilvántartásba véve.25 Minden további szerzői alkotás (pl. nagyjogos irodalmi vagy zenei mű, térképmű) és szomszédos jogi teljesítmény (pl. rádió- és televíziószervezetek) kiállítását, nyilvános előadását a jogosultakkal közvetlenül kell engedélyeztetni. A teljesség igényével megjegyzendő, hogy a képzőművészeti, fotóművészeti és iparművészeti alkotások kivételével az idézés szabad felhasználási esetköre is szerepet játszhat egy kiállítás során.26 Fontos megjegyezni, hogy a műalkotás (dologi műpéldány) tulajdonjogának átruházása (felhasználási szerződés hiányában) nem érinti a szerző személyhez fűződő és vagyoni jogait. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy kortárs festmény kiállításakor a tulajdonos ugyanúgy felhasználónak minősül, mint a szerző és tulajdonos jogviszonyán kívül álló harmadik személy. Az Szjt. 23. § (1)–(2) bekezdésének rendelkezése alapján ugyanígy engedélyezési és díjfizetési kötelezettsége áll fenn a műpéldány tulajdonosának akkor, ha harmadik személynek kiállítás céljára ad bérbe vagy haszonkölcsönbe képzőművészeti vagy fotóművészeti alkotást. Iparművészeti alkotást szabadon lehet bérbe adni, mert a bérbeadással történő terjesztés joga az építészet, az iparművészet és az ipari tervezőművészet körében csak a tervekre vonatkozik.27 A gyűjteményes művekhez szükségszerűen kapcsolódhatnak – az oltalom fennállásától függetlenül – a kiállított tárgyakról készült leírások, műismertetések, valamint a tárlatvezetéshez készített szövegek. Amennyiben ezek egyéni, eredeti jellegű művek – mint az irodalom alkotásai –, ugyancsak állhatnak szerzői jogi védelem alatt, amelyek felhasználásához, gyűjteményes műbe való felvételükhöz a jogosultak engedélye szükséges. 23 24 25

26 27

www.hungart.org. Az Artisjus „K” jelű díjszabása: http://kjk.sztnh.gov.hu/sites/default/files/k13.pdf. A FilmJUS díjszabása a filmalkotások egyes nyilvános előadással történő felhasználása után fizetendő jogdíjról és e felhasználások egyéb feltételeiről. A nyilvános filmvetítés vagy videoelőadás esetén a filmben, audiovizuális műben megfilmesített zenemű felhasználásáért a zeneszerzőknek és szövegíróknak járó jogdíjat ugyancsak az Artisjus „K” jelű díjszabása alapján kell megfizetni. Szjt. 67. § (1). Szjt. 23. § (4).


208

3. Az összeválogatás szempontjai A szerkesztő szellemi tevékenysége tételek meghatározott csoportjából valamely sajátos szempont, elképzelés szerint kiválogatott, elrendezett művekkel kifejezett bemutatás (display). Munkáját számtalan körülmény határozhatja meg, többek között a kiállítási tér adottságai (a kiállítási felületek méretei, egyterű hangár, többhelyiséges épület, szabadtéri kialakítás), a helyiség technikai felszereltsége, installációs és pénzügyi lehetőségek, a kiállításnak helyt adó intézmény rendeltetése, profilja. Más szerkesztési lehetősége van a pipa-, a kocsi-, a marcipán-, a csipke-, a lámpa-, a csokoládé-, a baba-, az ásvány-, jelen esetben a repüléstörténeti múzeum kiállítása szerkesztőjének, mint egy összetettebb profilú (szépművészeti, természettudományi, néprajzi, technikatudományi) intézmény kiállítása kurátorának. Műfajonként igen eltérő lehet a szerző mozgástere, az eredetiség korlátja. „A tervezőnek a fizikai törvények és építészeti előírások szűkebb mozgási teret engednek, mint a képzőművészeti alkotásokat létrehozó szerzőnek.”28 Ugyanígy a szerkesztők választási, szerkesztési lehetősége is szűkebb a tematikus, időszaki vagy vándorkiállítások esetében. Egy katonai kiállítás szerkesztési elve lehet például a kronológiai teljességre törekvés mellett az egyes eseményekre, tárgyakra, szokásokra vonatkoztatott szelekció. A gyűjteményes mű szerzői jogi védelmét az Szjt. 1. §-ának (3) bekezdése alapján nem határozhatja meg a mű mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzője vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélet. „A gyűjteményes mű éppen az anyagnak bizonyos cél érdekében való összeválogatásával és elrendezésével válik egységes egésszé.”29 Az eljáró tanács válasza A múzeumban található, kereset tárgyává tett kiállítási anyag – az alperesek által elhelyezett kiegészítő tárgyak figyelmen kívül hagyásával – olyan gyűjteményes műnek minősül-e, amely egyéni, eredeti jelleggel rendelkezik akár a tartalmának összeválogatása, akár elrendezése, akár szerkesztése folytán? A testület nevében eljáró tanács kihelyezett tanácsülés keretében 2013. december 12. napján megtekintette a kiállítást. A testület a tanácsülés időpontjáról – az ítélőtábla végzésének megfelelően – előzetesen értesítette a peres felek jogi képviselőit; a kiállítás megtekintését az alperesek biztosították. A kiállítás megtekintésekor a felek képviselői voltak jelen. Az eljáró tanács az alábbiak szerint válaszolja meg az ítélőtábla által feltett kérdést. A megtekintett kiállítás a volt amerikai kápolnában és az azt körülvevő kisebb helyiségekben található. A kiállításon elhelyezett tárgyak – a teljesség igénye nélkül – tablók, zász28

http://www.sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2001/2001PDF/szjszt_szakv_2001_ 038.pdf. 29 Dr. Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog. Grill Károly Könyvkiadó, Budapest, 1936, p. 22.



209

lók, leírások, fényképek, különböző tárolókban bemutatott összeállítások, valamint katonai öltözékek, fegyverek, kitüntetések, továbbá repülőgépekhez kapcsolódó szerszámok, kellékek, alkatrészek. A bíróság által feltett szakkérdésre az eljáró tanács anélkül meg tudja adni a választ, hogy számára ismert lenne a szerkesztők és megbízóik közötti jogviszony természete, a tárgyak tulajdonjogi helyzete, szerzői jogi megítélése, illetve az esetlegesen szerzői jogi védelemben részesülő alkotások esetén a szerzők hozzájárulása. Az eljáró tanács a kiállítás áttanulmányozása során nem vette figyelembe az alperesek által elhelyezett kiegészítő tárgyakat; ugyancsak nem tudta a kiállítás megvilágítását sem figyelembe venni, mert a kiállításnak helyt adó épületben a tanácsülés megtartásakor technikai okok miatt nem volt áram. Az eljáró tanács szakvéleményének kialakításához elsődlegesen arra a kérdésre kereste a választ, hogy mely pontokon azonosítható az egyéni, eredeti jellegű szerkesztői, rendezői, kurátori tevékenység. A kiállított tárgyak fő rendezési elve a történetiség, azaz a bázis történetének, jelentősebb eseményeinek bemutatása, amely csupán egy, de a leginkább jellemző rendszerező eszköz a különféle reprezentációs módok közül. Az eljáró tanács véleménye szerint a szerkesztők egyénisége megnyilvánul többek között abban, hogy az időrendi sorrendben elrendezett tárgyak mellett megjelennek más tematikus összeállítások is, mint például a „kitüntetések”, „aranykoszorús pilótáink” vagy a „vendégeink voltak” tabló, illetve különböző összehasonlító, térképre kasírozott mutatók, egyenruha-összeállítások, – függetlenül attól, hogy azokat a tablókat eredetileg kik készíthették. Az emléktárgyak, tablók állagából arra lehet következtetni, hogy a kiállítás részeit, egyes elemeit már korábban létrehozták. A kiállítás ezért tekinthető „emlékkiállítás”-nak is, amely a szerző szándéka szerint gyarapodhat. A kiállítás egésze korabeli megőrzött és a szerkesztők számára rendelkezésre bocsátott tárgyakból áll. Nem szükséges, hogy a kiállítás részeit kifejezetten e kiállítás céljára hozzák létre, és az sem akadálya a gyűjteménybe felvételnek, ha az egyes tételek már korábbi kiállítás részeként megjelentek. A szerkesztők munkáját kifejezetten meghatározhatta több körülmény is, így különösen a kiállítási tér adottságai (korábban kápolna céljára használt helyiség), az installációs lehetőségek (tárolók, falak beborítása, oltárkép eltakarása, oltár) és a kiállításnak helyt adó intézmény (laktanya) rendeltetése. Szerkesztői döntésnek minősíthető az, hogy egy főhelyen (a kiírás szerint „a templom egykori oltárképét a látvány harmóniája miatt el kellett takarnunk, azonban eredeti állapotában megőriztük a kárpit mögött”) reprezentatív zászlóegyüttest helyeztek el. A maximális felületkihasználás nem jelenti azt, hogy a tárgyak sűrű elhelyezéséből hiányozna a szerkesztők egyéni elképzelése. Az eljáró tanács a gyűjteményes mű összeválogatásának szempontjai körében hivatkozik az SZJSZT-38/2006. sz. véleményre: „Az összeválogatás alkalmazott elve elsősorban akkor tekinthető egyéninek, eredetinek, ha a gyűjtemény valóban válogatás eredményeként született meg,


210

vagyis egy műveket, adatokat tartalmazó nagyobb halmazból a szerkesztő valamilyen egyéni, eredeti szempont alapján válogatja össze gyűjteménye egyes elemeit. Ez alapján az összeválogatás nem rendelkezik egyéni, eredeti jelleggel, ha az valamennyi, bizonyos tulajdonsággal rendelkező elemet (művet, adatot) tartalmaz (például valamennyi budapesti telefon-előfizető adatai). Ugyancsak nem tekinthető összeválogatásnak a ’gyűjtemény’, ha az csupán egy vagy az összes elem számához képest elenyésző számú tételt tartalmaz. Az elrendezés elsősorban akkor tekinthető egyéninek, eredetinek, ha az meghaladja a nyilvánvaló sorrendbe illeszthető tulajdonságok alapján (például kezdőbetű, súly, hossz) történő automatikus rendezést.”30 Az eljáró tanács véleménye szerint a kiállított tárgyak sorrendje általában, többnyire nem magától értetődő, elhelyezésük nem mindig nyilvánvaló. A kurátorok számára rendelkezésre állt az az alkotók számára elengedhetetlen mozgástér, amely lehetővé teszi egyéni, eredeti, azaz szerzői alkotás létrehozását. Mindezek alapján megállapítható, hogy a kiállítás tartalmának összeválogatása, elrendezése egyéni, eredeti jellegű, tehát az Szjt. 7. §-ának (1) bekezdése alapján szerzői jogi védelemben részesülhet.

Dr. Győri Erzsébet, a tanács elnöke Dr. Legeza Dénes, a tanács előadó tagja Dr. habil Beke László CSc, a tanács szavazó tagja

Összeállította: dr. Legeza Dénes

30

http://www.sztnh.gov.hu/testuletek/szjszt/SZJSZT_szakvelemenyek/2006/ELLENORZOTT_PDF/szjszt_ szakv_2006_38_REC_PDF.pdf.


Könyv- és folyóiratszemle Pogácsás Anett (szerk.): Qaerendo et Creando – Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából. Szent István Társulat Kiadó, Budapest, 2014. A kötet A. Dietz1 professzor személyes hangvételű német nyelvű bevezetőjével indul, amelyben beszámol arról, hogy az ünnepelt ismételten végzett kutatómunkát a müncheni Max Planck Intézetben.2 E tanulmányutak eredményeként az ünnepelt számos publikációt írt, s ezek közül többel hozzájárult az acquis communautaire3 magyarországi befogadásához. A kötet hivatalos előszavának szerzője id. Ficsor Mihály,4 aki az ünnepelt életéből kiragadt néhány mozzanat bemutatását követően azzal jellemzi őt, hogy annak törekvése, hogy „tehetségét és tudását mind a maga, mind az általa szolgált közösség javára a lehető legeredményesebben hasznosítsa”. A terjedelmes kötetben közölt 38 tanulmány mintegy harmada a szellemi tulajdon tárgykörébe esik, ami az ünnepelt szakmai múltjára és saját szakirodalmi tevékenységére tekintettel persze nem meglepő. Ezek közül – mintegy ízelítőül – csupán csak néhányról emlékezem meg a következőkben. Csécsy György5 professzor a „Franchise-megállapodások a kodifikáció tükrében” c. tanulmányát különösen időszerűvé teszi, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyv 6:376 § (1) bekezdése a jogbérleti (franchise) szerződés fogalmának törvényi meghatározását adja. Ebben az ún. legáldefinicióban mind a szerzői, mind az iparjogvédelmi jogok szerepelnek. A franchise-megállapodások lehetséges elemei kapcsán pedig első helyen említi az előzetes ismertetőt, „amely átfogóan meghatározza az átvevőnek az átadó által rendelkezésére bocsátott rendszer tulajdonjogát, technológiát, védjegyet, know-how-t, szerzői jogot.” Gyakorlatias hangvételű tanulmányának már az elején jelzi, hogy a törvényalkotó a franchise-megállapodásokat – eltérően a licenciaszerződésektől – ily módon kiemelte az atipikus szerződések köréből. Nézetem szerint ez a gesztusértékű jogszabály-alkotói döntés a franchise-megállapodások széles körű elterjedésére is utal, valamint arra a gazdasági igényre, amely a jogi szabályozás irányában jelentkezett. Debisso Kinga6 „A biokalózkodás elleni fellépés új irányai az EU jogában” c. tanulmánya nemcsak a téma különlegessége, de annak nemzetközisége miatt is figyelemre méltó. Az ENSZ vonatkozó egyezménye (1992), a 98/44/EK sz. biopatent-irányelv, a Nagoyai Jegyző1 2 3 4 5 6

Professor M. Adolf Dietz. Max Planck Institut für Innovations- und Wettbewerbsrecht. Az EU-jog által kifejlesztett elvek, magyar fordításban: közösségi vívmányok. A Szerzői Jogi Szakértő Testület tiszteletbeli elnöke. Debreceni Egyetem. PhD-hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem.


212

könyv (2010) bemutatását követően az EU rendelettervezetét ismerteti. Különösen figyelemre méltónak tartom a biotechnológiai tárgyú találmányok szabadalmaztatásával kapcsolatos új követelmények ismertetését. Ilyenek: a genetikai erőforrások és a hagyományos tudás szabadalmi oltalma, a genetikai források eredetének feltüntetésére vonatkozó követelmény, a genetikai forrásokra vonatkozó szellemitulajdon-jogok fejlesztéspolitikai vetületei. Ez az írás különösképpen említésre érdemes, mert a társadalom jelentős részének fenntartásai vannak a géntechnológiával, a génmódosítással kapcsolatosan. Nézetem szerint azonban ez nem jelentheti azt, hogy a homokba dugjuk a fejünket, és még csak tudomást sem veszünk arról, hogy az emberiség egy jelentős része ebben a kérdésben másként gondolkodik. Faludi Gábor7 „Az új Ptk. hatása a szerzői jogi és iparjogvédelmi jogátruházási szerződésekre” c. tanulmánya, amint azt már a cím is elárulja, a szellemi alkotások jogának egészét fogja át. A témaválasztást különösen motiválta a szerző szerint, hogy „az ünnepelt munkássága a szellemi tulajdon minden területére kiterjed”. A korábbiakhoz képest a közelmúltban hatályba lépett Ptk. 6:2002 § (2) és (3) bekezdésében az az új konstrukció olvasható, hogy (egyszerűen szólva) egy jogátruházásra irányuló (kötelező) és egy jogátruházó (teljesítő) szerződés együtt alkotja a jogátruházást. A tanulmány elmélyülten vizsgálja mind a szerzői jogra irányuló, mind az iparjogi (szabadalom, védjegy) tárgyú jogátruházásra vonatkozó hatályos rendelkezéseket. Az utóbbiak vonatkozásában ezt úgy teszi, hogy gondolatai a tervezett egységes iparjogvédelmi kódex kidolgozásánál is felhasználhatók legyenek. Ez az előrelátó, koncepciózus módszer a tanulmány különös értéke. Ficsor Mihály8 „A földrajzi árujelzők oltalmára vonatkozó szabályozás korszerűsítése a Szellemi Tulajdon Világszervezetében” c. tanulmányában az eredetmegjelölések nemzetközi oltalmának (lisszaboni rendszer) kibontakozó reformja főbb jellemzőit tárgyalja. Ezek: az oltalom tárgyainak bővítése, nevezetesen az eredetmegjelöléseken kívül valamennyi földrajzi árujelző oltalmának lehetővé tétele, másrészt kapunyitás a kormányszervezetek csatlakozására. A 2015-re tervezett diplomáciai konferencián eldöntendő részletkérdések közül nézetem szerint magyar szempontból is jelentős a határokon átnyúló földrajzi területek (trans-border geographical area), továbbá a földrajzi árujelzők és a védjegyek közötti viszony rendezése. Aligha akad olyan olvasó, akinek erről nem a trianoni határok által megosztott Tokaji borvidék vagy a magyar és a szlovák tokaj védjegy jutna eszébe. Amint azt a bevezetőben jeleztem, a szellemi tulajdon tárgyköréből nem csupán az itt röviden említett írások olvashatók. Tájékoztatásul közlöm a többinek a címét is. Ezek: A szoftverek szerzői jogi védelmének határai (Barzó Timea); A társadalmi célú reklám tartalmi és közzétételi sajátosságai a médiaszabályozás és a gyakorlat tükrében (Gellén Klára); Szabad felhasználások a látáskárosultak művekhez való jobb hozzáférése esetén (Grad-Gyenge Anikó); Magyarország 1922-es csatlakozása a Berni Egyezményhez (Munkácsi Péter – Kiss Zoltán); A Szerzői Jogi Szakértő Bizottság megalakításához vezető út (Legaza Dénes István); 7 8

Egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem. Elnökhelyettes, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.


Könyv- és folyóiratszemle

213

A szerző fogalmának és jelentőségének alakulása napjainkban (Pogácsás Anett); A Painer ügy hatása a joghatóságra és a szerzői jogra az Unióban (Szabó Sarolta); Az eredetvédelem egyes aktuális kérdései: a magyar termék és a hungarikum (Szilágyi János Ede); A művészek jogállásáról (Tomori Pál); Az EU Bíróságának előzetes döntése használati minta ügyben (Vida Sándor). E rövid ismertető lezárásaként még meg kell jegyezni, hogy a tanulmánykötet további kétharmada számos színvonalas és érdekes írást tartalmaz még az alkotmányjog, a magánjog, a kereskedelmi jog, a közigazgatási jog köréből, nemegyszer közismert szerzők tollából. Az ünnepelt elégedett lehet, hogy ennyien fontosnak tartották, hogy rokonszenvüket egy ilyen szokatlan terjedelmű tanulmánykötetben ily módon is kifejezésre juttassák. A potenciális olvasóknak ugyanakkor csalódást jelenthet, hogy a tanulmánykötet nem kerül kereskedelmi forgalomba, az csupán könyvtárakban, így a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Frecskay János szakkönyvtárában hozzáférhető.

Dr. Vida Sándor

***

Papp-Váry Árpád: A márkanév ereje. Szempontok a sikeres brandépítéshez. Dialóg Campus Kiadó, 2013; ISBN: 978-615-5376-18-4. Dr. Papp-Váry Árpád Marketing a gyakorlatban c. könyvéről az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2008/4. számában szóltunk. Az a műve kitűnő szakkönyv a marketing gyakorlóinak, és kitűnő ismeretterjesztő mű szegény nekünk, akiket a marketingesek minduntalan meg akarnak fogni. A legjobbak között van e műfajban. Olyan, mint az igazán jó marketing: emberközeli, világosan és könnyen érthetően szól, teljesen mentes minden mesterkéltségtől, elbonyolított fogalmazástól, amit sok szerző tudományos benyomást keltőnek remél. Ilyen a legújabb műve is. Igen jól megalapozott és kidolgozott tudással szolgál. Akárcsak a korábbi, a témához értőnek azzal is izgalmas, hogy hibát, tévedést aligha talál benne, olyan kijelentést, megközelítést viszont igen, amelyet többé-kevésbé másként mondana – az ilyenen pedig mindig gyümölcsöző elgondolkodni. A megközelítések sokféleségére jellemző, hogy Papp-Váry könyvében az iparjogvédelemben használt „árujelző” fogalom nem szerepel, míg sui generis jogszabályunk, a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény hatályos szövegében sem a márka, sem a brand kifejezés nem található. Egy teljes és igen érdekes fejezetet szentel „A márka jelentése” kibontásának, s azt így indítja: „Hogyan lehetne definiálni a márkát? Nos,


214

a kérdésre nem is olyan egyszerű a válasz, mert rengeteg álláspont van.” Ezek közül számosat rendre be is mutat. Ebben – vagy a könyv bármely más részében – az árujelző fogalma meg sem jelenik. A védjegy fogalma igen, ám nem mondható, hogy iparjogvédelmi precizitással. „Sokan a márka alatt a védjegyet (trade markot) vagy a logót (szimbólumot, emblémát, monogramot) értik. Pedig a márka valami sokkal kevésbé megfogható, mint az előzőek.” Itt valójában teljesen eltérő minőségeket vet össze, hiszen, amint maga is igen jól bemutatja és idézi is, „Jóllehet a cégek marketingprogramok és más tevékenységek útján ösztönzik a márkateremtést, a márka végül is olyasvalami, ami a fogyasztók elméjében létezik” és „A márka voltaképp mentális asszociációk az emberek fejében”. A márka persze a marketingesek és az értékesítők fejében szintúgy nagyon is létezik – a védjegy, a logó pedig konkrét jelek, amelyek, ha jól működnek, megidézik a márkát. Nagyon sokat kaphatunk e könyvtől, egyet azonban biztosan nem: minden mást felülmúló, jobban célravezető, egyedül igaz igazságot. Olyan ugyanis ezen a pályán nincs, amint a gazdasági munka egészében is legfeljebb csak egészen kivételesen. Az ok igen egyszerű. Akárcsak magára a marketingre, a márkaépítés és -hasznosítás tudományára is elmondható, hogy nem írható le olyan egzakt módon, olyan egyértelmű igazságokkal, mint pl. a matematika. Mindkettő legbenső lényegéhez tartozik, hogy végső soron gazdasági eszközrendszerként szolgál, amelynek hasznossága azzal lenne mérhető – ha mérhető lenne –, hogy mennyiben járult hozzá a tevékenység eredményességéhez. Az eredményességet pedig mindig konkrét gazdasági környezetben, konkrét piaci viszonyok között kell elérni, ez a környezet, ezek a viszonyok viszont állandóan változnak. Olyan összetett és bonyolult gazdasági, társadalmi, pszichológiai és egyéb mechanizmusok formálják azokat, amelyekre modelleket lehet alkotni – sőt, azokra még Nobel-díjat is kapni –, ám e modellek legfeljebb csak a működés természetét segítenek megismerni, magát a működést megbízhatóan uralni vagy számszerűsíteni nem. A marketingnek, márkaépítésnek és -hasznosításnak folyamatosan alkalmazkodnia kell a tevékenység terepének változásaihoz, s ahhoz, hogy általában nincs idő, sem alkalmas technika még arra sem, hogy e változások hatásait a következő lépés megalapozásához egzakt módon kielemezzék, még kevésbé hogy azok további alakulását így prognosztizálják. Nem túlzás ezért azt mondanunk, hogy mindkét szakterület igen jelentős részben a gyakorlati tapasztalatokra épített elméleti tudásnak és szakmai eszköztárnak a segítségével a lehető legjobban megalapozott rögtönzések tudománya és művészete. E rögtönzés természetesen magában foglalja a stratégiai és taktikai döntések szükség szerinti változtatását, újbóli optimalizálását is, annál is inkább, mert a stratégia tudományának egyik alapigazsága – ha nem is gyakran hangoztatják –, hogy a legjobb haditerv is csak addig van érvényben, amíg be nem indul a csata. Utána rögtönözni kell a helyzet és a pillanatnyi erőviszonyok, az azokból felmerülő veszélyek és lehetőségek szerint. Olyan ez, mint a sakk, ahol a legjobb játékosok – emberek, nem gépek! –, a különféle stratégiákat és a korábbi játszmák tanulságait felölelő hatalmas példatár ismeretében igyekeznek minden lépésnél megtalálni a legjobbnak ígérke-



215

zőt. Biztos tény viszont, hogy e könyvben a hozzáértő aligha talál olyat, amit joggal ítélhetne hibás állításnak, tévedésnek vagy akárcsak a vonatkozó tudásanyag legjavától elmaradónak, amire érvényes lehetne, hogy „ez szimplán hangzik, … mondhatta volna szebben, kis lovag” – olyat viszont igen, amelyről ő más megközelítéssel, logikával (is) szólna. Ez valóban nem hiba, ez a tárgy sokoldalúságából, összetettségéből következik. Egy példa erre: „E könyv nem kevesebbet állít, mint hogy a márkázásban a legfontosabb döntés a név. Ez lesz ugyanis, amit a cég marketinganyagaiban mindenképp használni kell, legyen szó egy honlapról, egy rádióreklámról, egy nyomtatott kiadványról vagy épp egy ügynök értékesítési előadásáról. Márpedig ha a név nem jó, akkor hiába remek a marketing. Ha viszont jó a név, az rengeteget segíthet a marketingben, értékesítésben.” Joggal mondható, hogy ez igaz. Egész gondolkodásunk olyan, hogy azt a sokalkotós valamit, amit márkának mondunk, egy szóhoz, kifejezéshez – márkanévhez – kell kapcsolni, hogy a gondolatainkban kezelni tudjuk. Tessék bármely márkanévre gondolni és arra, hogy mi áll mögötte, mit idéz fel bennünk, vegyük el a nevet – miként tudunk így a mögöttesre gondolni? A jó bornak nem kell cégér? Akkor miről ismerjük fel ezer más között a pulton? A marketing is csak úgy dolgozhat, hogy a márkanévhez köti az üzenetét, amellyel bizonyos képzeteket, vonzódásokat, értékítéleteket akar belénk táplálni az áruvilág bizonyos tagjai, a gazdaság bizonyos szereplői iránt. A márkanévnek ezért olyannak kell lennie, hogy magasan kiemelkedjék a bennünket állandóan körülvevő kommunikációs fehérzajból, s szintúgy az árucikkek végtelen tömegéből. Ha erre nem jó, semmire sem jó, s kárba veszejti a marketingmunkát. Tehát a jó, pontosabban kiemelkedően jó név valóban conditio sine qua non. Ámde: a márka azzal hat, azzal indít a hasznosítója által akart cselekvésre, hogy olyan véleményt idéz fel bennük, amelynek hatására a lehetséges választékból pont azt a dolgot – árucikket, szolgáltatást – akarjuk, a mellé a szereplő mellé állunk, amely ezzel a márkával lép elénk. Kulcsszó az „idéz fel”. Tehát már tudjuk, hogy épp az a valami kell nekünk. Ha még nem tudjuk, a márka semmit sem mondhat erről. Ezért van, hogy ma már az árutermelésben a piaci érték mind nagyobb hányadát a marketing állítja elő, midőn óriási apparátussal belénk táplálja, hogy mi is kell nekünk igazán. Tehát úgy is vehető, hogy a legfontosabb, hogy a névnek legyen mit felidéznie, és az elegendően vonzó, meggyőző legyen. Ez is conditio sine qua non. Annál is inkább, mert gyártani ma már mindenki szinte mindent tud – a művészet az eladás. A marketing, amint utaltunk rá, a piacmegdolgozásban, a kommunikációban nem lehet meg azonosító eszköz, azaz árujelző – márkanév – nélkül, s ez teszi, egyebek közt, roppant fontossá a tudást, amelyet e könyv kínál. „A márkák a pénzről szólnak – és mindig is arról szóltak. … Hogyan lehet a legtöbb pénzt keresni? Úgy, hogy a hűséges fogyasztók, a nagy fogyasztók, mindig a te termékedet használják” – idézi Papp-Váry. Ámde: kevés törékenyebb dolog van a világon, mint a fogyasztó hűsége, s vele a márka vonzereje. Ha a fogyasztó úgy érzi, hogy nem kapta meg maradéktalanul azt, amit neki a márka ígért – vagy amilyen vonzó képzeteket azzal összefüggésben elültettek benne –, elfordul tőle. Ez azzal is járhat, hogy ha a márka árucikkek csoportjához


216

kötődik – egy teljes fejezet szól a márkabővítésről, márkakiterjesztésről –, a valamelyikükkel szerzett csalódás nyomán a továbbiakban valamennyit elutasítja. Ahogy a márka a pozitív képzeteket, a vonzó vonásokat képes ráragasztani az árucikkekre, ugyanúgy, közös nevezőként átviheti a negatív tapasztalatokat is mindenre, aminek a piaci megítélésében szerepet játszik. Lankadatlanul kell tehát dolgozni a minőségbiztosításon, különben oda mindaz, amit a név felidézhet, s így oda maga a név is. Ez is conditio sine qua non. Az iparjogvédelem szigorú következetességét véve alapul, egyetlen érdemi kifogásunk lehet e könyvet illetően: némi következetlenség a márka és a márkanév fogalmának használatában. A felhozott példák, idézetek jól mutatják, hogy ezt a szakma teremtette, szerzőnk csak követi ezt olykor. Maga a könyv címe is példa erre, hiszen tőle is kitűnően megtanulható: nem a márkanévnek van ereje, hanem a márkának. Csak egy kicsit bicegő hasonlattal: a márkanév, a márkajel – az árujelzők – csak tükrök, amelyek elénk vetítik, az elménkbe idézik a márka (vonz)erejét. Fényt, vonzerőt teremteni nem tudnak. Minden márka mögött történet van, azzal hat a fogyasztóra. A márkanév, jel elmondani ezt nem tudja, csak emlékeztet rá. „A vásárló nem azzal lép be a boltba, hogy kérek: 34 db cikkelemet, 6 db vegyszert, 2 db édes darabárut, 3 db jóízű készételt, 2 db pálcikás csomagolt impulzus jégkrémet stb. Nem, hanem konkrét márkaneveket keres!” – írja Papp-Váry. Számolni kell azonban azzal is, hogy ez többnyire csak bizonyos életszínvonal felett igaz. Aki ezt nem engedheti meg magának, fogkrémet, cipőt stb. keres, és próbál valamitől jónak ígérkezőt találni. Aki költségérzékeny, erősen ár szerint navigál. Ezért vannak az ismert márkával nem jegyzett – noname – termékek. S ha költségérzékeny, akkor jó célközönsége az akcióknak, egyebek közt a márkák bevezetését és/vagy terjeszkedését szolgálóknak. Az utóbbiaknál az addigi márkahűség gyakran megütközik a vonzó ár csábításával. Folytassuk néhány karakteres idézettel a bevezető részekből: „a márkák szinte feltartóztathatatlanul terjednek mindenfelé” – persze, hiszen mindinkább piaccá válik az egész világ, s életünk minden szegmensébe benyomulnak az eladni szándékozók. Ezért azután „a márkák életünk szövevényének részei”. / „A termék a gyárban készül. Amit a fogyasztó megvesz, az a márka” – az előzőekben már vázoltuk, mennyire igaz ez a tétel. Még inkább ebben a különös, „gyártáskiszervezős” világgazdaságban, ahol a termékek valamelyik messzi országban készülnek, s marketinggel, márkázással „csomagolják” azokat árucikké. „Orosz rakéta, amerikai rakéta, mindkettő Tajvanon készült” – mondta az Armageddon c. filmben a részeg orosz űrhajós, s ez az áruvilág mind nagyobb részére válik jellemzővé, valószínűleg úgy is, hogy ugyanazt a terméket különféle márkákká is „csomagolják”. / „Az USA-ban a bevásárlóközpontok, shopping mall-ok száma kétszer annyi, mint a középiskoláké” – ez vészjósló szcenárió nekünk, ám jól mutatja, hogyan nő a birodalom, amely nem lehet meg márkák nélkül, s amelyben mi sem lehetünk meg nélkülük. Papp-Váry a való világ varázsainak mérnöke és kitűnő teoretikusa a piaci munka e mágikus szegmensében. A márka mibenlétét vizsgáló fejtegetéseiből valószínűleg egyik legjobb



217

definícióként emeljük ki: „márka a fogyasztó fejében lévő percepciók összessége az adott termékről”. A vásárlóközönséget tekintve ezzel vág egybe, hogy „a márka működésének javát a fejünkben végzi”. Alighanem az egészét, méghozzá részben a tudatos mérlegeléseinkben, részben az ösztönös reagálásainkban. Ez utóbbi olvasható ki egy másik, általa idézett definícióból is: „A márka egy személy zsigeri érzése egy termékről, szolgáltatásról vagy vállalatról”. Valóban „zsigeri”, hiszen az, ami bennünk a márkanévre reagál, kisebbnagyobb hányadban a tudattalanba süllyedt benyomások, tapasztalatok, információk, átvett vélemények összessége. Ám a könyve is kitűnően megtanít arra, hogy ez csak részben igaz: a márka, pontosabban az, amit nekünk mond, nagyon is tudatos döntéseink fontos tényezője lehet. Ezért kitűnő megállapítása, hogy „A márka ereje attól függ, hogy a vevő az idők során mit látott, olvasott, hallott, tudott meg, gondolt és érzett a márkával kapcsolatban. Más szóval a márka ereje a meglévő vagy potenciális vásárlók tudatában rejlik, és abban, hogy közvetve vagy közvetlenül milyen tapasztalataik voltak a márkával.” Hasonlóképpen jó, és lényegében már a márkanév és a márkajel mibenlétére is utal a következő: „a brand az adott termékről a vásárlók fejében kialakuló elképzelés vagy fogalom, melyet egy, a fogalmat felidéző jellel – egy névvel és szimbólummal – kapcsolnak össze.” Az idézeteiből ugyanakkor az is kitűnik, mennyire nem egységes, sem precízen következetes a szakma, amikor a márka, a márkanév, a márkázás fogalmat használja. Pl. „a márka olyan szimbólumok összessége, melynek feladata termékek és szolgáltatások egy meghatározott gyártóval, forgalmazóval való azonosítása és egyúttal azoknak más termékektől való megkülönböztetése” – ez nyilvánvalóan a márkanévről és a márkajelről szól. Ez utóbbit a könyv néven nevezve – egy említéstől eltekintve – nem tárgyalja, e jelek szerepét viszont annál inkább. Most pedig törjünk ki e nehéz terepről, mint az inváziós tankok a Bocage-vidékről, és haladjunk! „A márka elsősorban a vásárlók fejében létezik, és gyakran a hírnév szinonimája. Vagyis egy márka az, aminek a vásárlók gondolják. A brandmenedzser pedig arra törekszik, hogy a fogyasztóknak megfelelő elképzeléseik legyenek.” Ez már átvezet a következő témára, amelyet az alcím brandépítésként említ, a szövegben viszont márkázásként szerepel. Érdemben mi az? Tessék elolvasni, nagyon tanulságos! Természetesen módszeres és nagyon kreatív fejlesztőmunka, s íme a tartalomjegyzék rá vonatkozó címei: A márkázás jelentése / Branding modellek / A márkázás kulcsgondolatai. Idézzük ez utóbbi alcímeit is, mert igen jó betekintést adnak a feladat lényegébe: Hozzáadott érték / Percepció menedzsment / Betartott ígéret / Differenciálás, megkülönböztetés / Pozicionálás / Személyiségépítés / Koherencia, egységes megjelenés / Emoráció. A következő fejezet a márkatörténelemről szól. Papp-Váry erről is alapos és érdekes körképet ad. A kezdetekből: „A logók első kereskedelmi hasznosítása i. e. 600-ra tehető, hiszen az anatóliai királyságban, Lydiában, ekkor terjed el a pénzérme használata, aminek azonosítására, hitelességének bizonyítására egyedi grafikai jelet használtak a pénzverők.” „A rómaiakhoz kötik az első konkrét brandnevet és logót is: ez volt az SPQR.” E történelmi vis�-


218

szatekintésben jó gondolatmenetet szentel annak is, voltaképpen mi tekinthető márkának és márkajelnek. Innen már logikusan adódik a következő témakör: Az első igazi márkák. S logikusan jön az új témakör: Márkaforradalom. „Az alkohol mellett a másik iparág, ahol nagy számban jelentek meg brandek a 19. században és lettek a márkázás úttörői a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények világa volt. A szabadalmaztatott gyógyszerkészítmények gyártói az első olyan amerikai üzletemberek, akik felismerték a figyelemfelkeltő reklámszövegekben, az azonosítható logókban és védjegyekben, a közismert, népszerű személyiségekkel való reklámozásban, a társadalmi rangra hivatkozásban, a ’szünet nélküli sulykolás’ szükségességében rejlő erőt. A szükség úgy kívánta, hogy ők adjanak el először termék helyett imázst. … És vajon melyik volt az egyik legkorábbi, legharsányabb és leggátlástalanabb márka? Hát természetesen a Coca-Cola.” S ki hinné, hogy mi, emberek, már régóta milyen rendeskék vagyunk: „Az alkohol, valamint a gyógyszerek mellett még egy iparág van, amit érdemes kiemelni, amikor a márkázás kezdeteit keressük. Ezek pedig a tisztítószerek és tisztálkodási szerek.” Az viszont cseppet sem meglepő, hogy „Bár a márkatörténelem igazi kezdete így a 19. századra tehető, a nagy robbanás a 20. században jött el.” Az ember fura társadalmát ismerve az még kevésbé, hogy – amint a következő fejezet részletezi – vannak „Márkaimádók és márkautálók”. S jön a könyv minden bizonnyal legrázósabb témaköre: a márkák értéke. Miután már az előzőekben Papp-Váry bemutatta, milyen értéket jelent a márka a fogyasztónak, itt azt járja körül részletesen, hogy a márkák természetesen a vállalatoknak is értéket képeznek. Néhány idézet erről, a fejezet nyitányából: „A legjobb márkákhoz tartoznak a legmagasabb árak.” / „A márka a legfontosabb üzleti tőkénk.” / „Cégünk neve és védjegyeink képviselik a legnagyobb értéket az általunk birtokolt javak között” – idézi a Johnson&Johnson cégismertetőjéből. / „10–12 éve egy érdekes dolgot fedeztünk fel, amikor a mérleget néztük. Hogy a márkaérték a legfontosabb. Pedig az nem is szerepelt a papírokon” – idézi Fred Smith-t, a Fedex alapítóját. (A mai vállalati számvitelnek van erre sajátos megoldása, legalábbis egyes országokban). Aki azt keresi, létezik-e olyan képlet, módszer, amellyel egzakt módon megállapítható egy márka pénzben mért értéke, felettébb izgalmas olvasmányt kap itt. A probléma legalábbis kétmagú. Az egyik abban összegezhető, hogy a cégek számára a márka gazdasági értékét az adja, ha a vásárlók számára vonzóbbá, kedveltebbé teszi a cég árucikkét, azaz a hasznosítása növeli a cég gazdasági eredményességét, magyarán pénzt hoz. A könyv bemutat néhány módszert az érték mérésére – olyat viszont nem tud, amelynek révén ezt matematikai egzaktsággal lehetne számítani. Amint a szerző idézi „A márka értéke ellentmondásos kérdés. A márkanevek nem kézzel fogható entitások, így pontos, pénzben kifejezett értékük megállapítása szinte lehetetlen.” (Az már a szokott dolog, hogy az idézet keveri a márkát és a márkanevet, s hogy pénzben kifejezett értéke csak a márkának lehet.) És „A mai napig nem létezik megfelelő, általánosan elfogadható módszer a márkák értékelésére.” (Amint, egyebek közt, a szabadalmakéra sem.) A másik magot, csak igen röviden körvonalazzuk: A márka attól értékes, hogy egyedi, hiszen ezzel tud kiemel-



219

ni az áruvilágból, megkülönböztetni annak többi szereplőjétől. Ami viszont egyedi, annak tekintetében nem működik az értéktörvény – ezért sem lehet a technológia-adásvételi ügyletekben (amelyek közé a védjegy-átruházási és a licencadási ügyletek is tartoznak) egzakt módon árat kalkulálni. A következő fejezetcím: A név ereje, s benne igencsak megragadó alcímek sorakoznak: Shakespeare tévedett / Vonzás és taszítás / Az ideális gyereknév / A rossz márkanév halálos / A jó márkanév szinte mindenben segít (csak kérdés, hogy mennyit! – Osman P.). „A jó márkanév sokkoló, provokatív, figyelemfelkeltő” – mondja majd később az Akkor hát milyen a jó márkanév? c. fejezetben. Ez tökéletesen illik a név erejéről szólót követőnek a címére: Mit tanulhatunk a hollywoodi sztároktól? Meglepő lesz, hogy mennyit. Az ebben olvashatók mellé érdemes tudni, hogy Papp-Várynak 2009-ben a BKF – Századvég Kiadónál megjelent egy különleges könyve: Mágikus márkázás: Beckham – Hogyan lett egy futballistából globális márka? S innen már csak a fejezetcímeket mutatjuk be: A márkanevek típusai / A márkanevek születése / Jól cseng? A márkanév hangzása (nagyon jó előadás névmágiáról, megjegyezhetőségről és egyéb, valóban gyakran meghatározó súlyú „gondolkodástechnológiai” tényezőkről) / Nevek a neten (tanulságok, extra szempontok az online cégek névadása tekintetében) / Nemzetközi márkanévadás (a globális piac kulturálisan messze nem egységes, a névadásnál számolni kell és trükközni célszerű azzal, mi hogyan hangzik, milyen fogadtatásra talál a célterületen – Osman P.) / Nevetséges nevek („aki nem tud arabusul…” – amúgy roppant szórakoztató! – Osman P.) / Akkor hát milyen a jó márkanév (na igen, az egymillió dolláros kérdés! – Osman P.) / Márkanévhez a szlogen / Márkanévhez a logó / Márkabővítés, márkakiterjesztés / A márkák jövője, a márkanevek jövője – ebből két alcímet, két meghökkentő jóslatot emelünk ki: A márkaépítés egyre emocionálisabb lesz / A márkanevek lesznek az új eszperantó. A marketing mindinkább igyekszik nemcsak követni a világot, hanem egyre több területen az élére állni a változásoknak, a fejlődésnek, s ehhez állandóan fejlődik, változik maga is. Márcsak ezért sem lehet kitanulni, csak igyekezni minél többet megtanulni a lényegéből. Ehhez igen jó márka a szakmai műhely, amelynek márkaneve Papp-Váry Árpád.

Dr. Osman Péter


220

Al Gore: A jövő. A globális változás hat mozgatórugója. HVG Könyvek, 2013; ISBN978-963304-148-2 Gore-t 1976-ban választották kongresszusi képviselővé, s háromszor újraválasztották, majd 1984-ben bekerült a Szenátusba, ahol egy újraválasztással 1993-ig szolgált. 1993-ban Bill Clinton mellett az Egyesült Államok 45. alelnöke lett. Kettejüket 1996-ban újraválasztották. 2000-ben Gore indult az elnöki székért, de veszített a republikánus George W. Bushsal szemben. Ezt követően ideje nagy részét a környezetvédelem nagy kérdéseinek szentelte, amelyekkel korábbi tevékenysége során is intenzíven foglalkozott. 1981-ben elsőként kezdeményezett kongresszusi meghallgatást a légkör széndioxid-szennyezése kérdésében. 1992-ben jelent meg az Earth in the Balance (Mérlegen a Föld) c. könyve, amely számos környezetvédelmi témát tárgyalt, és felkerült a New York Times bestsellerlistájára. 2000 után átdolgozta korábban összeállított diasorozatát, és előadásokat tartott az USAban és a világ körül a globális felmelegedésről. 2006-ban An Inconvenient Truth: The Planetary Emergency of Global Warming and What We Can Do About It (Kellemetlen igazság: Az egész bolygónkra kiható szükségállapot a globális felmelegedés miatt, és mit tehetünk a megoldásáért) címmel könyve jelent meg a róla és e témáról készült, hasonló című (An Inconvenient Truth) filmhez kapcsolódóan. Az utóbbit Davis Guggenheim rendezte, és 2006-ban Oscar-díjat kapott dokumentumfilm-kategóriában. Addigra Gore, a saját becslése szerint, ezernél több előadást tartott diasorozatával. 2007-ben megosztva megkapta a Nobel-békedíjat a globális felmelegedés tudatosításáért végzett tevékenységéért. 2009-ben jelent meg a Kellemetlen igazság folytatásaként az Our Choice (A mi választásunk) c. könyve, eredeti címe The Path to Survival (Út a túléléshez). A Wikipedia róla szóló szócikke több további könyvét is bemutatja (http://en.wikipedia.org/wiki/Al_Gore#Books). Gore tehát, miután nem sikerült a világ (egyik?) leghatalmasabb országának első emberévé lennie, a fenntartható jövőért folytatott munka egyik élenjárójává, zászlóvivőjévé emelkedett céltudatos tevékenységével. Korunk egyik keserűen igaz mondása, hogy „Nehéz a múltat előre látni!” Ma viszont már egyre inkább a jövőt is. Világunk mind több vonatkozásban Ray Kurzweil kitűnő könyvének címével jellemezhető: A szingularitás küszöbén (l. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2013/5. sz.) – és nem is csak azokon a területeken, amelyekre Kurzweil a többnyire igencsak merész prognózisait felállítja. Ahogyan szinte minden kulcsfontosságú területen a szemünk előtt gyorsul a fejlődés, gyakran előre egyáltalán nem látható szinergikus többleteket is létrehozva, vagy épp váratlan fejlődésbe lódítva egészen más szakterületeket is; ahogyan a világgazdaság lényegében hiperbolikus növekedési pályára állítja a termelést és a fogyasztást; ahogyan az ember igyekszik mindenhatóvá tenni technikáit és technológiát, hogy azok őt tegyék mindenhatóvá, mind kevésbé prognosztizálható pályára kerülünk. Gore írja: „Teljes a szakmai egyetértés abban, hogy a napjainkban kibontakozó jövő rendkívüli mértékben különbözni fog mindentől, amit a múltban valaha ismertünk. Az eltérés nem pusztán men�-



221

nyiségi, hanem minőségi. Soha korábban nem létezett a változásnak olyan időszaka, amely akár távolról is hasonlított volna az emberiség előtt manapság álló tapasztalatokhoz. Persze, a múltban is voltak a változásnak forradalmi időszakai, ám egyik sem volt olyan erőteljes, s a veszély és lehetőség ikerpárjával oly előrehaladottan viselős, mint a szemünk előtt kibontakozó periódus. Ahogyan arra sem volt példa, hogy ilyen nagyszámú és egy irányba tartó forradalmi változás játszódjon le egyidejűleg.” És „A hipersebességű változás új korszakának hordereje nem kizárólag matematikai vagy elméleti. Alapvető kapcsolatot alakít át: hogyan töltünk be termékeny szerepet életünkben, és hogyan elégítjük ki szükségleteinket. Minden, amit teszünk: munka, karrier, termékeny aktivitás kifejtése jövedelemért cserébe, alapvető emberi szükségleteinkért: jóllét, biztonság, becsület, méltóság, közösséghez tartozás érzése – ezeknek az életünk középpontjában álló, alapvető dolgoknak a változása a történelemben eddig ismeretlen sebességgel zajlik.” Mindezzel nagyon úgy fest, hogy már a kurzweili értelmezés szerinti szingularitás peremén sodródunk, gyorsulva befelé. A mindennél nagyobb kérdés pedig nemcsak az, hogy mi vár a túloldalon, hanem – és ez talán még kritikusabb – hogyan jutunk el épségben odáig. Al Gore ebben igyekszik segíteni. Lássuk tehát, mit mond nekünk e könyvében. Kiemelést érdemel: a tények és a hozzájuk kapcsolódó ismeretek rendkívül széles körű felsorakoztatásával hatalmas áttekintést ad egyegy témakör bemutatására, gondolatmenetei alátámasztására, s csak néha bukik ki belőle az USA világelsőségét hirdető politikus. „Ez a könyv a globális változás hat legfontosabb mozgatórugójáról szól, és arról, hogyan futnak össze, milyen kölcsönhatásban állnak egymással, merrefelé visznek bennünket ezek a tényezők, illetve miként befolyásolhatjuk a legeredményesebben emberi lényekként – és világméretű civilizációként – e változás kibontakozását. Ha újra kezünkbe akarjuk venni sorsunk irányítását, és magunk kívánjuk alakítani jövőnket, frissen és világosan el kell gondolkodnunk ama létfontosságú döntésekről, amelyek előtt az alábbi eseményeknek köszönhetően állunk: – a számtalan szállal összefonódó világgazdaság kibontakozása, amely mindinkább teljes egységbe szerveződött holisztikus létezőként működik, egészen új – és a múltbelitől élesen eltérő – kapcsolatban a tőkeáramlásokkal, a munkaerővel, a fogyasztói piacokkal és az egyes országok kormányaival (roppant izgalmas a megfogalmazás: „egységbe szerveződött holisztikus létező”, tehát olyan dolog – talán a szuperorganizmus lehet rá a legjobb szó –, amelyet nem létrehoztunk, hanem a saját fejlődése eredményeként jött létre, s léte, működése, fejlődése a saját törvényeit követi – Osman P.); – az egész bolygóra kiterjedő elektronikus kommunikációs hálózat megjelenése, amely emberek milliárdjainak gondolatai és érzései között teremt összeköttetést, hozzákapcsolva azokat az adatok rohamos gyorsasággal növekvő tömegéhez, a világszerte mindenhová telepített érzékelők sebesen terjeszkedő hálózatához, illetve az egyre intelligensebb műszaki eszközökhöz, robotokhoz és gondolkodó gépekhez, amelyeknek legokosabbjai máris mind több különálló szellemi feladat elvégzésében szárnyalják túl az ember képességeit, és hama-


222

rosan felülmúlhatnak bennünket az intelligencia olyan megnyilvánulásaiban is, amelyekről mostanáig azt hittük, hogy örökre megmaradnak fajunk kizárólagos illetékességi körében; (pontos helyzetértékelés, féljünk belegondolni távlatokkal! – Osman P.); – a politikai, gazdasági és katonai erők teljesen új egyensúlyának kialakulása a világon, amely gyökeresen különbözik a 20. század második felére jellemző egyensúlyi helyzettől, amikor az Amerikai Egyesült Államok biztosította a stabilitást és játszotta a vezető szerepet a világon; napjainkban ugyanis a befolyás és kezdeményezőképesség fokozatosan átkerül Nyugatról Keletre, a gazdag országokból a világszerte gyors ütemben kiemelkedő erőközpontokba, a nemzetállamoktól a magánszereplőkhöz, és a politikai rendszerektől a piacokhoz; – a viharos és fenntarthatatlan növekedés beindulása a népesség, a városok, az erőforrások kiaknázása, a termőtalaj és az édesvízkészletek kimerítése, élőlényfajok kipusztítása, szennyező anyagok kibocsátása, valamint a gazdasági teljesítmény terén, amelyet az általánosan elfogadott mérőszámoknak egy képtelen és torz halmazával mérünk és határozunk meg, elvakítva magunkat rutinszerűen meghozott önáltató döntéseink pusztító következményeit illetően (tökéletes diagnózis – csak legyen elegendő erő megvédeni és érvényre juttatni a belőle eredő következtetéseket mindazokkal a gazdasági és politikai szereplőkkel szemben, amelyeknek erős érdekei fűződnek a jelenlegi pályán maradáshoz, lásd ehhez James Lovelock: Gaia halványuló arca – Utolsó figyelmeztetés c. igen alapos elemzését és kritikáját, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2011/2. sz. – Osman P.); – a hatékony és forradalmian új biológiai, biokémiai, genetikai és anyagtudományi technológiák egész sorának megjelenése, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy átrendezzük valamennyi szilárd anyag molekuláris szerkezetét, újraszőjük az élet szövetét, módosítsuk a növények, állatok és emberek fizikai formáját, vonásait, jellemzőit és tulajdonságait, kezünkbe vegyük az evolúció feletti tevőleges ellenőrzést, áthágjuk a fajokat elválasztó ősi határvonalakat, s egészen új, a természetben sosem létezett fajokat teremtsünk; – a gyökeres változás az emberi civilizáció összesített erejének és a Föld ökológiai rendszereinek, különösen a legsebezhetőbbeknek – vagyis a légkörnek és az éghajlatnak, amelyek egyensúlyán az emberiség tartós gyarapodása nyugszik – a viszonyában. Energiaforrásaink, ipari, mezőgazdasági és építési technológiáink erőteljes, világméretű átalakításának kezdete, amelynek révén új alapokra helyezhetjük, egészségessé és kiegyensúlyozottá formálhatjuk az emberi civilizáció és a jövő kapcsolatát. (Úgy legyen! Merthogy végképp el is pusztíthatjuk! – Osman P.)” Ezek tehát a Gore által kiemelt meghatározó események, amelyek döntési és cselekvési kényszerbe hozzák az emberiséget. S mivel bennük korunk egyik legsúlyosabb kérdését, a piacok gazdaság- és társadalomszervező szerepét is megjeleníti, érdemes idéznünk erre vonatkozó sorait. Annál is inkább, mert velük markánsan állást foglal a ma egyre inkább mindent meghatározó két nagy eszmei és gazdaságpolitikai áramlat között, jelesül, hogy a piacok kezére adjuk-e a gazdaságunk, társadalmunk működését, fejlődését, s velük életünk



223

alakulását (s hagyjuk, hogy azt az idealizált piac valós árnyának öntörvényű működése vak mesterként tépje, cibálja), vagy mégiscsak igyekszünk mindezt értelmesen vezérelni. Tehát Gore-tól: „Naiv, sőt együgyű az elképzelés, miszerint a demokráciában igazán értelmes közös döntésekkel irányítjuk az általunk működésbe hozott globális gépezetet – legalábbis azok szemében, akik a jövőt illetően már rég nem az emberbe vetik hitüket, inkább a piac láthatatlan kezeibe teszik le sorsukat. Miközben a jövőnket alakító döntéshozó hatalom mindinkább átkerül a politikai rendszerektől a piacokhoz, és az egyre hatékonyabb technológiák megsokszorozzák a láthatatlan kezek erejét, az önigazgatás izmai lassanként elsorvadnak. Ez bizony örvendetes következmény egyesek számára, akik meglelték a módját, miként halmozhatnak fel hatalmas vagyonokat e globális gépezet féktelen működéséből. Sokan közülük anyagi áldozatot nem sajnálva sulykolják régóta az emberekbe, hogy az önigazgatás a legjobb esetben is hiábavaló, s ha egyáltalán életképes, akkor is veszedelmes beavatkozásokhoz vezet, amelyek megzavarják a piacok működését, és ellentmondanak a technológiai determinizmus eszméjének. A kapitalizmus és a képviseleti demokrácia szövetségét és közös ideológiai uralmát – amely alatt a múltban oly gyümölcsözően bontakoztak ki mind szélesebb körben a szabadság, béke és gyarapodás lehetőségei – egyszeriben szétzilálta a keveseknél összpontosuló vagyon betolakodása a piac területéről a demokrácia működési körébe. … Ha eltűrjük, hogy a vagyont rutinszerűen a demokrácia folyamatának eltorzítására, leépítésére és korrumpálására használják fel, akkor megfosztjuk magunkat az ’utolsó fényes reménysugár’ követésének lehetőségétől is, hogy járható utat találjunk az emberiség számára a legbomlasztóbb és kaotikusabb változásokon keresztül, amelyekkel a civilizáció valaha szembenézett. Az Egyesült Államokban sokan éljeneztek az önigazgatás elsorvadásának, és fogadták ujjongva az elképzelést, hogy többé már meg sem kell próbálnunk kezünkbe venni sorsunkat a demokratikus döntéshozatal révén. Egyesek azt ajánlgatták – és csak félig tréfából –, hogy a kormányzatot egészen addig kell zsugorítani, amíg ’bele nem fojthatjuk a fürdőkádba’. Ezek az emberek politikusokat béreltek fel abbéli igyekezetükben, hogy megbénítsák a kormányzatot, s így az a globális gépezeten kívül többé semmilyen más érdeket ne legyen képes szolgálni; összetoboroztak egy aknamunkát végző újságíróhadat, és lobbizók légióit szegődtették a feladatra, hogy meghiúsítsák a jövővel kapcsolatos összes olyan kollektív döntést, amely a közérdeket szolgálja. S közben látszólag őszintén hisznek benne – amint azt írásaikban oly gyakran hangoztatták –, hogy nem is létezik olyasmi, mint közérdek.” Magát e könyvét indításul így mutatja be: „Ez a könyv adatokból építkezik, mélyreható kutatómunkán és tudományos közleményeken alapul – nem spekuláción, vészmadárkodáson, naiv derűlátáson, vagy éppen a valóságtól elrugaszkodott találgatásokon. Hosszú évek arra irányuló erőfeszítéseinek gyümölcse, hogy felderítsük, kihüvelyezzük és bemutassuk a rendelkezésre álló legmegalapozottabb bizonyítékokat, valamint a világ vezető szakembereinek véleményét ama jövőről, amelynek megteremtésén jelenleg is munkálkodunk. … E könyv nem elsősorban a klímaválságról szól, noha ez is egyike a hat kibontakozó folyamatnak,


224

amelyek gyors ütemben alakítják át világunkat, és kölcsönhatása a változás öt másik mozgatórugójával a megértés új távlatait tárta fel előttem. Fő témája nem is a demokrácia leépülése az Egyesült Államokban vagy a világközösség kormányzásának nyilvánvaló működésképtelensége, jóllehet továbbra is meggyőződésem, hogy ha az emberiség újra kezébe akarja venni sorsának irányítását, e vezetési válságokat muszáj megoldanunk. Kétségtelenül, mind a hat kibontakozóban lévő forradalmi folyamat azzal fenyeget bennünket, hogy fölénk kerekedik történelmünk egy olyan pillanatában, amikor veszedelmes vákuum alakul ki világunk irányításában.” Miközben szédítő ütemben vesszük körül magunkat technikával, és ennek minden, a bolygónk erőforrásaira és tűrőképességére háruló következményével, s önmagáért való jónak kiáltottuk ki a fogyasztást és a növekedést, kevesek, és a népességhez viszonyított arányban mind kevesebbek azok, akik tudatában vannak az ebben tornyosuló veszélyeknek. Annak, amit Gore így ragad meg: „Jóllehet a geológiai időről igen bajosan tudunk fogalmat alkotni magunknak, mára mégis geológiai erővé váltunk; s bár képtelenek vagyunk az evolúciós időskálán gondolkodni, mindinkább az evolúció hátterében álló fő mozgatóerővé fejlődünk.” Valódi reménysugarat is felvillant: „A változás bemutatott hat mozgatórugójának egyike – egy olyan digitális hálózat létrehozása, amelynek révén a világ országaiban élő emberek többségének gondolatai és érzései összekapcsolhatók – mutatkozik a legfőbb reményforrásnak arra, hogy a demokratikus mérlegelés és a közös döntéshozatal egészséges működése idővel visszaállítható, s az emberiség visszanyerheti képességét, hogy együttesen eszeljen ki és vázoljon fel egy biztonságos útvonalat a jövőbe.” Ez tényleg sokat segíthetne abban, hogy a demokrácia végre valóban úgy működjék, ahogyan azt a hívei kezdettől remélik tőle. Gore, bár egynémelykor amerikaias túlzásoknak és elfogultságoknak is hangot ad, nélkülözhetetlen józan mérlegelésre indít. Így folytatja a most idézetteket: „A kapitalizmus – amennyiben megreformáljuk és fenntarthatóvá tesszük – bármely más gazdasági rendszernél hatékonyabban képes szolgálni a világot ama nehéz, ám szükséges változtatások végrehajtásában, amelyeket az emberiség közös vállalkozásának a Föld ökológiai és biológiai rendszereihez fűződő kapcsolatában foganatosítania kell. A fenntartható kapitalizmus és az egészséges demokratikus döntéshozatal együtt képessé tehetnek bennünket jövőnk megóvására. Világosan végig kell gondolnunk tehát, hogyan javíthatjuk ki és reformálhatjuk meg e két létfontosságú eszközünket.” Szép program, dicsérjük Nick Lane kitűnő könyvének címével: Hajrá, élet! (lásd Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2014/1. sz.). Könyve nagy témaköreinek fejezetcímei: Föld Rt. / Globális elme / Hatalmi átrendeződés / Túlnövekedés / Újraértelmezett élet és halál / Kiéleződött helyzet / Következtetések. Az első rögtön egy kritikus jelentőségű, és nem kevéssé ijesztő igazság kimondásával indul: „A globális gazdaságot az emberi történelem eddigi legnagyobb és leggyorsabb változásai hatják át. … A nemzeti politikák, a regionális stratégiák és a régóta bevált gazdasági elméletek immár idejétmúltnak tekinthetők a magas fokon összekapcsolt, szorosan integ-



225

rált, erősen interaktív és technológiailag forradalmasított gazdaság viszonyainak tükrében.” Ha eretnekség is kimondani, nézzünk szembe a ténnyel: így múlik rohamosan a gyakorlati használhatósága sok bölcsességnek, amelyet elődeink számunkra felhalmoztak, s áll ugyanakkor mind fényesebben Széchenyi igazsága: „A mi eddig jó volt, az éppen azért, mert a múlt időben volt jó, ma tán csak meglehetős s utóbb még káros is lehet” (gr. Széchenyi István: Hitel). És: „A politika és a kormányzás világában a nemzetállamok továbbra is vezető szerepet töltenek be. Lelkileg, érzelmi vonatkozásban és identitásunkat illetően legtöbben még mindig úgy gondolkodunk és cselekszünk, mint ahogyan azt fiatalkorunkban megtanultuk. Az élet gazdasági realitásait tekintve azonban ez a világ lassan eltűnőben van. A világban végbemenő változás – amelyet gyakran lazán és pontatlanul globalizációnak neveznek – nem kizárólag egy történelmi korszak végét és másik kezdetét jelzi, hanem egy teljesen új valóság kibontakozását, amellyel nekünk, embereknek, birokra kell kelnünk.” Lassan eltűnőben? A tények azt mutatják, hogy a feltartóztathatatlanul hódító infokommunikáció és tömegkultúra, a szabad tőkemozgás és az akadálymentesített kereskedelem szárnyain a globalizáció gyorsulva törli el az útjából a nemzetállami piacok és társadalmak utolsó védőbástyáit is. Annál is inkább mert „A munka digitalizálása és az egykor automatizálásnak hívott jelenség drámai, viszonylag gyors átalakulása egyszerre két gyökeres változást hozott: 1. Az állások kiszervezését (outsourcing) az ipari országokból a nagy népességű és alacsonyabb bérszínvonallal rendelkező fejlődő és feltörekvő gazdaságokba. 2. Az állások gépre szervezését (robosourcing) folyamatokra, számítógépes programokra, különböző méretű és alakú robotokra, továbbá a még mindig kezdetleges, ám hatékonyságában, hasznosságában és hatásfokában évente javuló mesterséges intelligenciára.” Már most is égető kérdés, és gyorsan még sokkal inkább azzá válik, hogy mit kezdenek a társadalmak, a továbbiakban pedig a globalizálódó emberiség a munkából és az azzal szerezhető megélhetésből így kiszorulók növekvő tömegeivel. Al Gore: „Amíg az emberi munkától a technológia relatív értéknövekedése felé történő elmozdulás folytatódik, az egyenlőtlenségek mértéke is hasonlóan alakul. Ez a jelenség már nem csak elméletben létezik. Most is ez történik, méghozzá széles körben. Amint a technológiai tőke egyre fontosabb szerephez jut az emberi munkához képest, a termelésből származó bevétel egyre nagyobb része egyre kevesebb ember kezében összpontosul, ugyanakkor sokkal többen szenvednek az elvesztett jövedelem miatt.” Baj lesz ebből, emberek! Baj van már nálunk is, hiszen sok százezren tengődnek úgy, hogy a munkahelyüket elsöpörte a nagy szerkezetátalakítás, s esélyük sincs újat kapni, s továbbra is repül a nehéz kő… Gore szavai: „Az Egyesült Államokban a tőkejövedelmek 50%-a a lakosság felső 1%- ának ezredrészét gazdagítja. A jövedelem ilyen elosztását támogató jelenlegi politikai ideológia ezeket a gazdag befektetőket csak állásteremtőknek nevezi, jóllehet a gépre szervezés és a kiszervezés jellemzővé válása miatt az általuk biztosított tőke kumulatív hatása – a más vonatkozásokban kedvező kihatások ellenére – negatívan érinti a munkaerőpiacot.” És „A


226

világgazdaság átalakulásának következményei kezdenek megjelenni a szokatlanul magas munkanélküliségi és alulfoglalkoztatási rátában, valamint az áruk és szolgáltatások iránti kereslet csökkenésében a fogyasztásorientált gazdaságokban. A fejlett ipari országok közepes jövedelmet biztosító állásainak eltűnéséért már nem lehet csak a gazdasági körforgást hibáztatni – azaz a recesszió és növekedés váltakozó ciklusait, amelyek az állások számát csökkentik, illetve növelik periodikusan. Noha a ciklikus tényezők jelentős mértékben felelőssé tehetők a munkahelyek számának ingadozásáért, szinte az összes fejlett ipari ország tehetetlennek bizonyul a megfelelő fizetést biztosító állások megteremtésében, és azzal a problémával küzd, hogyan növelje az áruk és szolgáltatások iránti keresletet, hogy ezzel újra beindítsa és/vagy megszilárdítsa a kilábalási szakaszt.” És bár a kiszervezés most az ún. feltörekvő országokba viszi a munkahelyeket – ott is rendre tovább lépve az alacsonyabb élőmunka-költségűekbe –, Gore prognózisa aligha téves: „Mindettől függetlenül csak idő kérdése, amíg ezek a gazdaságok is szembesülnek az emberi munkának az intelligens gépekkel szembeni, a nyugati világban már tapasztalható térvesztésével.” Ennek a mi gyorsan alakuló új világunknak olyan alapvető jellemzőit tárja elénk, amelyeket a legtöbben felfogni is alig tudnak. „Néhány éve a Szilícium-völgyben élő egyik üzleti partnerem egy különös befektetési lehetőségről beszélt nekem, miszerint Chicago kereskedelmi központjából a New York-i Értéktőzsde New Jersey állambeli Mahwah-ban található központjáig nyílegyenes optikai kábelt húznának ki. Az azóta befejezett projektben rejlő érték az volt, hogy 3 milliszekundumot farag le az információátvitel 1320 km-es útjából (16,3-ról 13,3 milliszekundumra). A kábel másik oldalán lévők akkora előnyre tehetnek szert ezzel a 3 milliszekundummal, hogy az ehhez való hozzáférést most csillagászati ös�szegért kínálják. Az új, még ennél gyorsabb adatátvitelt garantáló mikrohullámú rendszereket (noha rossz idő esetén nem annyira megbízhatóak) most építik ezen út mentén.” És a fejlődés mögött álló erőviszonyokról: „A pénzügyi szektor még a dotkomlufi és a későbbi ingatlanbuborék kidurranása után is tovább növelte részesedését a GDP-ből. A történelmi átalakulás mögött álló hajtóerő az egzotikus származtatott pénzügyi termékek létrehozására kifejlesztett szuperszámítógépek és algoritmusok alkalmazása volt – valamint a kormányzat tehetetlensége a pénzügyi szolgáltatások szektorának szabályozására, ami megakadályozta volna az ilyen termékek bevezetését a lazítására irányuló lobbizásával szemben.” Gore igen részletes, és kevéssé megnyugtató helyzetképet ad a pénzügyi szektor mai működéséről. Egyik nagyon elgondolkodtató, vészterhes megállapítása: „Két tényező ad magyarázatot arra, hogy a szuperszámítógépek által mikroszekundumok alatt levezérelt globális tőkemozgások miért jelentenek rendszerszintű kockázatot: a rettenetes bonyolultság és a szoros párosítás miatt. És még egymással kombinálódnak is. Először is, a rendszer bonyolultsága néha nagy és problémás anomáliákat hoz létre ’algoritmikus harmóniák’ formájában (különösen, ha a számítógépes programok egymás egyidejű műveleteire reagálnak, mintsem a mögöttes piaci valóságra). Ez az összetettség azt jelenti, hogy emberi lény aligha értheti meg a rendszer működésében felmerült problémákat anélkül, hogy rengeteg időt felemésztve a



227

dolgok mélyére nézne. Másodsorban, a sok szuperszámítógép szoros párosítása azt jelenti, hogy senki sem fog időt pazarolni arra, hogy kiderítse, pontosan mi történt, és még kevesebb lehetősége lesz arra, hogy elhárítsa a problémát.” „Beletörődtünk, hogy a mennykő / a csalánba is belevághat, / igazolván a visszatetsző, / s nem kívánt konzekvenciákat” (Baranyi Ferenc: Népszerűtlen ballada). A Föld Rt. c. fejezet végén Gore az ellenkezőjére buzdít: „Új állásokat lehet és kell is létrehozni. Az új foglalkoztatás(politika) egyik nyilvánvaló célcsoportja azok elveszett megélhetésének a pótlását kell szolgálja, akiknek a munkáját gépre vagy kiszervezték. A Föld Rt. létrejöttéből profitáló elit felhalmozott vagyonával és politikai befolyásával eddig eredményesen akadályozta meg a munkahelyek áramlását a közszférába. Jó hír, hogy bár a világháló megkönnyíti mind a gépre szervezést, mind a kiszervezést, emellett új eszközöket is biztosít az elit által nem ellenőrzött új politikai befolyás megszerzéséhez. Ez a következő fejezet fő témaköre.” E következő pedig a Globális elme. Igen erősen indul: „Hasonlóan ahhoz, amiként a termelés egyidejű gépre szervezése és kiszervezése a Föld Rt. kiemelkedéséhez vezetett, a világháló és a mindenütt jelen lévő számítógépes erő most az emberi idegrendszer világméretű kiterjesztését hozta létre, ami fénysebességgel közvetíti az információt, a gondolatokat és az érzéseket emberek milliárdjai között.” Ezt egy filozófiailag is roppant izgalmas fejtegetés követi: Technológia és a „világagy”. Ebben Marshall McLuhant, a kommunikációelmélettel foglalkozó filozófust is idézi, aki megalkotta egyebek közt a Gutenberg-galaxis és a globális falu fogalmát, és megjósolta a világhálót csaknem 30 évvel annak létrejötte előtt. „Jóllehet a szuperszámítógépeket és a szoftvereket emberek tervezték, Marshall McLuhan szerint ez másképpen van: ’Formáljuk eszközeinket, aztán az eszközeink formálnak bennünket.’ A világháló és a számtalan hozzácsatlakoztatott intelligens eszköz és gép – a globális elme – vitathatatlanul a legerősebb eszköz, amit az emberiség valaha használt. Nem meglepő tehát, ha mind a felszínen, mind a mélyben elkezdi átalakítani gondolkodásunkat.” Elkezdi? Gondolkodásunk és agyunk erőforrásainak allokációja már ehhez a munkamódszerhez és ezekhez a lehetőségekhez alkalmazkodik. „Sokunk úgy használja a világhálót – és az eszközöket, programokat, a kapcsolódó adatbázisokat –, mint agyunk kiterjesztését. Ez nem metafora, hanem megfigyelések szerint inkább a mentális energia újrakiosztása. Bizonyos módon kíméli agykapacitásunkat azzal, hogy csak vázlatosan jegyezzük meg az adatokat, szükség esetén pedig előhívjuk azokat egy külső tárolóeszközből” – írja Gore, és így folytatja: „A neurológusok már fél évszázada tisztában vannak vele, hogy bizonyos neuronpályák növekednek és burjánzanak, ha használatban vannak, míg összemennek és fokozatosan elveszítik hatékonyságukat, ha nincsenek használatban (lásd ehhez Norman Doidge: A változó agy – Elképesztő történetek az agykutatás élvonalából, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2011/3. sz. – Osman P.). Platón dialógusaiban Theuth egyiptomi isten a kor új kommunikációs technológiájáról – az írásról – azt mondja Thamosz királynak, hogy így az emberek majd sokkal több mindenre emlékezhetnek, mint előtte, mire a király így felelt: ’Hiszen éppen hogy feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem


228

gyakorolják emlékezőtehetségüket: az írásban bízva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejével fognak visszaemlékezni.’ Aligha új dinamika ez tehát. Az internet-hozzáférés és a mobil számítógépes eszközök annyiban mások, hogy a személy agya és a digitális univerzum között folyamatosan fennálló kapcsolat annyira egyszerű, hogy a külső memóriára való szokásszerű támaszkodás könnyen nagyon elterjedt viselkedésformává válik. Minél jobban elterjed, annál többen hagyatkoznak a külső memóriára – és annál kevesebben támaszkodnak az agyban tárolt információra.” Gore itt végigveszi, milyen alapvető változásokat teremtettek a társadalmakban az információrögzítés és -átadás technológiáinak fejlődési állomásai, onnan, hogy „A föníciaiak által feltalált, majd a görögök által kikristályosított ábécé a gondolkodás új módozatait hozta el”, odáig, hogy ma már „Társadalmaink, kultúránk, politikai életünk, kereskedelmünk, oktatási rendszereink alapvető átalakulása, továbbá ezek egymáshoz való viszonya, nemkülönben gondolkodásunk új módja – mindezek a globális elme kiemelkedésének és a digitális információ exponenciális növekedésének köszönhetők.” Ez még ugyan csak a szingularitás pereme, ám már „nem csak a gazdag államokban felbukkanó jelenség. … Bolygónk több mint 5 milliárd lakójának van hozzáférése mobiltelefonhoz” – valószínűleg többnek, mint egészséges ivóvízhez, s ez hamarosan igaz lesz az internetre is. Olyan ez a könyv, mint a növényvilág számos, a fejlődés csúcsteljesítményét jelentő faja: „édes nektárával”, rendkívül gazdag intellektuális tartalmával megragad, rabul ejt, és nem enged el. Az ember a recenzióhoz olvassa és jegyzetel, mi az, amit okvetlenül ki kellene emelni róla, belőle. Aztán írni kezd, s egyszerre rémülten látja a karakterszámon, hogy nem lehet tovább. S mert végül is csak azt igyekszünk bemutatni, hogy ezt a könyvet okvetlenül érdemes elolvasni, és nagyon sokat gondolkodni a benne leírtakon, már csak a Következtetésekből emelünk ide egy méretre kicsiny, súlyára igencsak jelentős részt: „A demokrácia és a kapitalizmus egyaránt hackertámadásoknak esett áldozatul. A következmények szembeötlőek: a fojtogatóan szoros ellenőrzés, amelyet az elitcsoportok a stratégiai döntések fölött gyakorolnak, az egyre fokozódó jövedelemegyenlőtlenségek és a vagyon összpontosulása a kiválasztott kevesek kezében, illetve a reformtörekvések teljes körű megbénítása. A nyilvánosság abbéli képességét pedig, hogy a cinikus megnyilvánulásoknál építőbb módon fejezze ki viszolygását, behatárolja uralkodó tömegtájékoztatási eszközünk, a televízió struktúrája, amely főként a fogyasztói magatartás ösztönzését és a közönség szórakoztatását szolgálja, ám semmiféle lehetőséget nem biztosít az interaktív párbeszédre és a közös döntéshozatalra. Szerencsére a globális elme megjelenése felforgatja a bevett rendszereket – izgalmas új lehetőségeket teremtve a kialakuló befolyási központok számára is, amelyeket nem az elitcsoportok uralnak, teret nyitva a berögzült működésképtelen viselkedésformák megváltoztatása előtt. A Föld Rt. létrejötte azonban még inkább kiterjesztette gazdasági gépezetünk hatalmát és hatókörét, s közben megszilárdította azokat az ösztönzőket, értékmérőket és viselkedési szabályokat, amelyek a korlátozott erőforrások fenntarthatatlan kiszipolyo-



229

zását, a civilizáció fennmaradásához nélkülözhetetlen ökoszisztémák pusztítását, a szen�nyezőanyagok gáttalan kiárasztását és az emberi és társadalmi értékek semmibevételét jutalmazzák. A napjainkban kezdődő és az emberiség jövőjét meghatározó küzdelem kimenetelét a globális elme és a Föld Rt. viadala dönti majd el. A piacok, a politikai rendszerek, az intézmények és a társadalmak szabályainak és ösztönzőinek reformja annak függvényében diadalmaskodik vagy bukik el majd a milliónyi hadszíntéren, hogy milyen gyorsan lesznek képesek a fenntartható jövő mellett elkötelezett egyének és csoportok egymással összekapcsolódva elegendő erőre, hozzáértésre és eltökéltségre szert tenni, hogy kifejezésre juttassák és valóra váltsák a szebb jövőről szőtt álmaikat és reményeiket. Most pedig következzen a legfontosabb kérdések felsorolása, amelyeket meg kell válaszolnunk; és a csatáké, amelyeket meg kell vívnunk.”

Dr. Osman Péter

***

Dani Rodrik: A globalizáció paradoxona. Corvina Kiadó, 2014; ISBN: 9789631361810 „Szeretném remélni, hogy mire az olvasó a könyv végére ér, egyetért velem abban, hogy a nemzeti demokráciák jogosítványainak megerősítése valójában biztonságosabb és egészségesebb alapokat teremt a világgazdaság számára, mint a jelenlegi. És ebben rejlik a globalizáció igazi paradoxona.” / „Világunk sokszínűsége azt sugallja, hogy a hiperglobalizáció nem egyeztethető össze a nemzeti keretek között működő demokráciával.” / „A piacok akkor fejlődnek a legjobban, és akkor termelik a legnagyobb gazdagságot, ha egy erőteljes állami intézményrendszer támogatását élvezik. A piacok és az állam kiegészítik egymást, és nem helyettesítik, szemben azzal, ahogy bizonyos együgyű közgazdasági nézetek hívei gondolják.” / „A közgazdaságtan egyik alapvető igazsága, amit senki nem tanított nekem az egyetemen: ha azt akarjuk, hogy a piacok növekedjenek, az államnak is növekednie kell.” / „Az államra azért is szükség van, hogy gondoskodjon a piacok legitimitásának védelméről.” / „Egy becsületes elméleti közgazdász, ha azt kérdezik tőle, hogy munkája eredménye hogyan hasznosítható a gyakorlati gazdaságpolitikában, válaszként üres tekintettel bámul a kérdezőre. ’Az túlságosan sok mindentől függ’ – mondja, ha ragaszkodik az igazsághoz.” / „Minden hibája dacára a rendeleti úton biztosított kereskedelmi monopólium sikeres intézményi innováció volt, amely – a kor politikai és gazdasági tényezőivel összehangolva – számosat leküzdött a nemzetközi kereskedelemre jellemző tranzakciós költségek közül. Ösztönzést


230

adott a magánvállalatoknak, hogy fektessenek be a tudásba, a biztonság megteremtésébe, a szerződések kikényszeríthetőségébe, és ezek révén elhárítsák a kereskedelem előtt tornyosuló akadályokat.” / „Nem csupán az a dolgunk, hogy megértsük a szabad kereskedelem közgazdasági természetét, de meg kell értenünk azt is, hogy milyen következményekkel jár mindez az igazságos elosztásra és a társadalmi normákra nézve.” / „A globalizációval szemben tapasztalható ellenállás azt tükrözi, hogy a bérből és fizetésből élők egyre inkább felismerik, hogy ami jó a globális gazdaságnak és a nagyvállalatoknak, nem feltétlenül jó nekik”. / „Amikor a tőkét szabadjára engedik a világban, csak idő kérdése, hogy mikor jönnek létre – Charles Kindleberger gazdaságtörténész emlékezetes szavaival – ’a mániák, a pánikok és az összeomlások.’ ” / „Talán megbocsátható, ha valaki úgy véli, hogy szemben azzal, amit előzetesen gondoltunk, a pénzügyi innovációtól elvárt előnyök nem nagyon jelentkeztek” (Ben Bernanke). / „Nem akarhatjuk egyszerre a hiperglobalizációt, a demokráciát és a nemzeti szuverenitást. A legtöbb, amit elérhetünk, a háromból kettő” – idézetek a könyvből. (Kiemelések a recenzió szerzőjétől.) „Az új évszázadban, amelyben a gazdasági globalizáció erői sokkal erőteljesebbek, ismét ki kell találnunk a kapitalizmust. Smith feszes kapitalizmusa (kapitalizmus 1.0) annak idején átadta a helyét Keynes vegyes gazdaságának (kapitalizmus 2.0). Most nekünk kell elgondolkodnunk azon, hogy a vegyes gazdasági nemzeti modelltől hogyan juthatunk el annak globális megfelelőjéig” – íme a mondandó kvintesszenciája. És nyilvánvalóan csak olyan modell biztosíthat társadalmi stabilitást, elfogadható jövőt az emberiségnek, amely az emberek messze túlnyomó hányadának kielégítően jó életminőséget biztosít. Az 1997-es nagy pénzügyi válságról, valamint a másodrendű jelzáloghitelekre épített pénzpiaci manipulációkból kirobbant, máig is tartó hatású válságról szólva a könyv mondandóját indító szcenáriónak is kitűnőek Rodrik megállapításai: „Ezek a válságok nem azért törtek ki, mert nem lehetett volna előre látni őket, hanem azért, mert senki nem látta őket előre. A közgazdászok (és azok, akik hallgatnak rájuk) túlságosan bízni kezdtek a saját történeteikben, amelyekkel az eseményeket magyarázták: a piacok hatékonyak, a pénzügyi innováció azokhoz telepíti a kockázatokat, akik a leginkább képesek azok kezelésére, az önszabályozás a legjobb módszer, az állami beavatkozás nem hatékony, sőt egyenesen káros. Ezek az emberek nem vettek tudomást arról, hogy voltak egészen más irányba mutató gondolatmenetek is. Az elbizakodottság vakfoltok kialakulásához vezet.” S hogy mennyire így volt, Rodrik ezt önkritikával is igazolva ekként folytatja: „Bár én egyike voltam azoknak, akik bírálták a pénzügyi globalizációt, mégsem voltam mentes ezektől. A közgazdászszakmával együtt én is túl könnyen elhittem, hogy a felügyeleti szabályozás és a jegybanki politikák a fejlett országokban elég magas korlátokat állítottak a pénzügyi pánikok és az összeomlás útjába, és hogy a feladat valójában abban áll, hogy hasonló rendszereket hozzunk létre a fejlődő országokban is. A részletkérdéseket illetően alighanem más nézeteket vallottam, de a nagy összefüggések tekintetében én is együtt meneteltem a többiekkel.” A sorsdöntő tényezőket kiemelő konklúzió pedig: „Mi akadályozhatta volna meg a pénzügyi



231

válság kirobbanását? Vajon az okok a lelketlen jelzálog-hitelezők magatartásában keresendők? Vagy a költekező adósokat hibáztassuk? Netán a hitelminősítő intézetek hibás gyakorlatát? A túlságosan nagy tőkeáttétellel dolgozó pénzintézeteket? A globális szinten túlzott mértékű megtakarításokat? A Federal Reserve túl laza monetáris politikáját? A Fannie Mae és a Freddie Mac részére biztosított állami garanciákat? Azt, hogy az amerikai pénzügyminisztérium megmentette a Bear Stearnst és az American International Groupot (AIG), de nem segített a Lehman Brothersen? Mohóság? Erkölcsi kockázat? Túl kevés szabályozás? Túl sok szabályozás? E kérdések tekintetében mind a mai napig éles vita folyik, és még sokáig fog. Ám a dolgokat nagyobb összefüggésekbe helyezve ezek a kérdések csak a részleteket érintik. Ha a történet mélyére nézünk, a probléma az, hogy alapvető narratívánk elvesztette a hitelét és vonzerejét. Nem kevés idő fog eltelni, amíg egy döntéshozót ismét meg lehet győzni arról, hogy a pénzügyi innováció döntően a közjót szolgálja, netán a pénzügyi piacok az önszabályozás révén tarthatók leginkább kordában, vagy hogy a kormányok megengedhetik maguknak, hogy a sorsukra hagyják a pénzintézeteket, mondván, fizessenek csak a hibáikért. Új narratívára van szükségünk, amely a globalizáció újabb szakaszáról szól.” Kritikus kérdés persze, hogy ténylegesen mekkora szerepük van a világunk működésében az említett döntéshozóknak, s ha van, milyen prioritásokat követnek. Hiszen látjuk: a globalizációban a világgazdaság egyik fő hajtómotorja az eredményesség növelése azzal, hogy minden tevékenységet oda telepítenek, ahol azt a legjobb költséghatékonysággal végzik, vele szemben azonban, a munkahelyek ’áthelyezésével’ mind fenyegetőbben ott áll az erősödő tendencia, amelyet tökéletesen jellemez, hogy „Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél…”. Mindenesetre Rodrik e könyvében ezt a szükséges új narratívát igyekszik megalapozni. A szcenárió további pillére: „A világpiacokon nem érvényesek a nemzetállamok intézményi keretei, és ezért, hacsak nem hoznak létre speciális megállapodásokat, e piacok nem is élvezik az ilyen intézményi keretek támogató hatását. Hasonlóképpen fontos az is, hogy a világpiacok működésük során voltaképpen átlépnek azokon az intézményi határokon, amelyek elválasztják egymástól az államokat és azok fennhatóságát. E két tény megértése – ti. hogy a globális piacok számára nem működnek mindenre kiterjedő intézményi keretek, viszont vannak a feszültségek, amelyeket e piacok a helyi intézmények között generálnak – elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy átlássuk a gazdasági globalizáció természetét. Segítenek, hogy végiggondoljuk a globalizáció támasztotta kihívásokat, és hogy megértsük a korlátait is. Ezekkel a könyvben újra és újra foglalkozni fogok.” Különösen fontos a figyelmeztetés: „Nem arról van szó, hogy mindig gonosz erők húzódnak meg a piacok és a globalizáció hátterében; vannak jobb, és vannak rosszabb szabályok. Ám le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a piacok akkor működnek a legjobban, amikor magukra hagyják őket. A piacok működéséhez szükség van nem piaci intézményekre. Doug North Nobel-díjas közgazdász pontos meghatározásával élve ezek az intézmények határozzák meg a ’játékszabályokat’ a piacok számára. Létezésük viszont felveti azt a kér-


232

dést, hogy milyen szerkezetben működnek, és kinek az érdekeit szolgálják. Ha komolyan foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, és nem tekintjük a válaszokat adottnak, jobban megérthetjük, hogyan jönnek létre az ilyen piactámogató intézmények. Egyszersmind zavarba ejtő gondolataink támadnak a gazdasági globalizáció korlátait illetően.” A minden bizonnyal legfontosabb kulcskérdés itt, amely a meghatározó mozgatóerőkhöz vezet: „kinek az érdekeit szolgálják”. Természetesen ebben ne valamiféle összeesküvést lássunk, hanem azt, hogy a dolgok természetéből következően a gazdaságban, annak minden szintjén, az érdekek – pontosabban a különféle érdekek eredői – irányítják a folyamatokat és azok eredményeit. Végül is, a hajdani világban, amelynek jelentősebb erővel rendelkező szereplőit semmiféle szervezeti vagy hatalmi kapcsolatrendszer sem hangolta össze, az előző gazdasági rend sem úgy jött létre, hogy e szereplők, hathatós telekommunikáció még sajnálatosan nem lévén, összegyűltek és szentül elhatározták volna, hogy létrehozzák a kapitalizmust. Rodrik további alaptétele: „A piacok nem önmagukat hozzák létre, nem szabályozzák, nem stabilizálják saját magukat, és nem is teremtik meg önmaguk legitimitását. Minden jól működő piacgazdaság ötvözi az államot és a piacot, a laissez faire-t és a beavatkozást. Az ötvözetben szereplő komponensek aránya az adott ország preferenciáitól, nemzetközi helyzetétől és történelmi adottságaitól függ. Ám azt még egyetlen ország sem találta ki, hogyan lenne képes úgy fejlődni, hogy nem szán jelentős szerepet az állami szektornak. Az államok megkerülhetetlenül fontosak a nemzeti piacok működése szempontjából…” Valóban! Tudjuk, amikor még nem tiltották meg a Szent Versenysemlegesség jegyében az egyes országoknak, hogy erőforrásaikkal segítsék gazdaságukat és annak konjunktúrateremtő elemeit – vállalatait –, az állami szektort arra is használták, hogy válságok kivédésére, a konjunktúra élénkítésére jövedelmet adjanak át, pl. árak formájában, a magánszektor e tekintetben különösen fontos részeinek. A fő mondandó egy további eleme a globalizáció egyik legfőbb létrehozója, a szabad kereskedelem intézményesített rendszere fundamentalista tételeinek kritikájaként (a fejlődő országok felemelkedését illetően): „A kereskedelmi fundamentalisták … alapvetően félreértették azon nehézségek természetét, amelyekkel a fejlődő országok szembesülnek. A gazdasági növekedéshez és a fejlődéshez a képességek felhalmozódása szükséges, amihez idő kell. Ezek a képességek a technológiától és a képzettségtől a közintézményekig mindent magukban foglalnak. A globalizáció önmagában nem hozza létre ezeket a képességeket; pusztán azt teszi lehetővé, hogy az országok jobban kihasználják azt, amijük már megvan. Ezért van az, hogy a globalizáció sikeres szereplői – korunkban a kelet-ázsiai országok – először belföldön létrehozták a termelőkapacitásaikat, majd csak azután tették ki magukat a világpiaci verseny forgószelének. Hogy ez a fajta iparpolitika, bármilyen formában is valósul meg, ma már nem csupán elfogadható, de egyenesen szükséges is, bőséges bizonyítéka annak, hogy milyen messzire kerültünk az 1990-es évek kereskedelmi fundamentalizmusától.” A helyzet azonban mégsem ily biztató: „Ám korai még a győzelmet ünnepelni. A kereskedelmi fundamentalizmuson alapuló szabályok továbbra is részét képezik a WTO



233

szabálykönyvének, ahogy más multilaterális szervezet politikájának is. És még mindig túlságosan sok technokrata és döntéshozó gondolkodását tartják fogságukban.” Félő ugyanakkor, hogy szerzőnket olykor elragadja a hév, s olyat állapít meg, amit csak szeretne tapasztalni: „Kétségtelen, hogy a globalizációval kapcsolatos összeütközések immáron nem csupán az utcákon, de a pénzügyi sajtóban és a fő áramlathoz tartozó agytrösztök falai között is megjelentek. A globalizáció jelenlegi modelljét megalapozó intellektuális konszenzus szétesése már az előtt elkezdődött, hogy a világ a 2008-as pénzügyi összeomlás örvényébe zuhant. Mára a globalizáció zászlóvivőinek harcos önbizalma jószerével a múlté, helyét a fenntartások, a kételyek és a kérdőjelek vették át.” Erre azért feltehetően jobb nem fogadni nagyobb tétben. Lehet persze, hogy „a globalizáció zászlóvivőit” mint titkos métely emészti már az erősödő kétely, ám egészen bizonyos, hogy ezt – legalábbis egyelőre – vitézül titkolják. S vajon téves feltevés-e, hogy ebbéli kitartásukban igencsak megerősítik őket azok a nem csekély erejű gazdasági szereplők, amelyek a globalizáció jelenlegi működési és hódítási módjának további fennmaradásában érdekeltek? „A világ egyszer már megtapasztalta a globalizáció összeomlását. Az aranystandard kora – amely együtt járt a kereskedelem és a tőkemozgások szabadságával – egyik pillanatról a másikra véget ért 1914-ben, és csupán az első világháború után lehetett újjáéleszteni. Vajon valami ehhez hasonló globális gazdasági összeomlással kell számolnunk az elkövetkező években?” Bizony, amik eddig történtek, csupán ízelítőként szolgáltak abból, mit hozhat egy igazi, globális gazdasági összeomlás. Erősen valószínűsítik, hogy ha az bekövetkezne, intézményi védműveink nagyjából annyi oltalmat adnának, mint a parti védművek a cunami ellen. Márpedig: „A kérdés korántsem a képzelet szülötte. Bár a gazdasági globalizáció példa nélkül álló gazdagságot eredményezett a fejlett országokban, és nagyszerű lehetőséget teremtett a Kínában és más ázsiai országokban élő alacsony jövedelmű munkások százmilliói számára, ám a talapzat, amire épült, nagyon is ingatag. Ellentétben az országok belső piacaival, amelyeket a belföldi szabályozás és a politikai intézmények tartanak karban, a globális piacok beágyazottsága gyenge. Nincsenek globális trösztellenes hatóságok, globális végső hitelnyújtó, globális szabályozó, globális védőháló, és természetesen globális demokrácia sem. Más szavakkal, a globális piacok hiányossága a gyenge szabályozás, ezért tendenciaszerűen labilisak, nem elég hatékonyak, és a legitimitásuk is gyenge a választók körében. A kormányok nemzeti hatásköre és a piacok globális természete között feszülő ellentmondást a globalizáció Achilles-sarkának tekinthetjük.” Ehhez tartozik, hogy nagyon úgy tűnik: „talajszinten”, azaz a társadalmak kevésbé gazdag rétegeiben egyre többen vannak, akik nem érzik a globalizáció jótékony hatásait. Ebben ugyan vastagon benne van, hogy a modern technológiák rohamos fejlődése tesz mind többeket szükségtelenné a munkaerőpiacon, ám az emberek túlnyomó része nem tesz ilyen finom elhatárolásokat. S ahogy a globalizáció mindinkább egységes térré teszi az országokat, növekszik a demokrácia újraértelmezésének szükségessége. Hogy működhetnek öntörvényű, jó esetben a maguk népének jogos érdekeit követő és érvényesítő demokráciák a


234

globális térben? És vajon ebben az érdekek által szerteszét szabdalt, permanens csatatérré tett világban miként is lehetne globális demokrácia? Nagyon is idevágó üzenetet hordoz Rodrik megállapítása a globális kereskedelmi rendszer szabályozását illetően: „A fejlődő országok mindig is panaszkodtak, hogy a rendszer sérti az érdekeiket, hiszen a szabályokat a ’nagyfiúk’ írják.” Hasonló ellentmondásoknak, érdek- és normaütközéseknek végeláthatatlan sora zavarja az ideális globális együttélés elíziumi mezőinek boldog békéjét, a munkahelyek féltésétől akár odáig, hogy a gazdag országokban valóban jótékony hatású normák mennyiben követelhetőek meg a szegény országoktól, amelyek azok betartását egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Továbbá, a demokrácia egészséges működésének egyik alapvető feltétele, hogy a társadalomban az elvárások legyenek összhangban a lehetőségekkel. A globalizáció e tekintetben a szegényebb tájakon erősen eme összhang ellen hat: az árucikkek, és még inkább a nézetek beáramlásával, a jobb módra méretezett életvitel vonzó mintáinak megmutatásával felsrófolja az igényeket, méghozzá úgy, hogy az emberek természetes joguknak érzik azokat. Ha ez összetalálkozik a munkaerőpiac szűkülésével, valamint az így megnőtt igények kielégítésére elégtelen jövedelmekkel – márpedig ez mindinkább megtörténik! –, abból felettébb csúf gyúelegy keletkezhet. A legújabb kor eredendő bűne: „Az 1945 utáni időszak első három évtizede a Bretton Woods-i kompromisszum jegyében telt el … A Bretton Woods-i rendszer olyan laza multilateralizmusra épült, amely lehetővé tette a kormányok számára, hogy a belföldi szociális és foglalkoztatási kérdésekre összpontosítsanak, de eközben elősegítette a globális kereskedelem újjáéledését és fellendülését. A rendszer nagyszerűsége abban állt, hogy számos cél között sikerült figyelemreméltóan jó egyensúlyt teremtenie. A kereskedelmet gátló legdurvább korlátozásokat lebontották, ám eközben a kormányok megőrizték cselekvési szabadságukat a gazdaságpolitika terén, illetve abban a tekintetben, hogy a jóléti állam számukra legmegfelelőbb verzióját alakítsák ki. A fejlődő országok számára viszont lehetővé vált, hogy viszonylag csekély külső korlát mellett hajthassák végre saját növekedési stratégiájukat. A nemzetközi tőkemozgások erős korlátozása fennmaradt. A Bretton Woods-i kompromisszum látványosan sikeresnek bizonyult: az ipari országok talpra álltak, és egyre gazdagodtak, míg a fejlődő országok többségének gazdasága korábban nem látott ütemben növekedett. A világgazdaság ebben az időszakban gyorsabban bővült, mint bármikor korábban a történelem során. … A Bretton Woods-i pénzügyi rendszer végül is azért vált fenntarthatatlanná, mert a tőke nemzetközi szinten mobilissá vált, és mert az 1970-es évek olajárrobbanásai súlyosan érintették a fejlett országok gazdaságát. Így ennek a rendszernek a helyét az 1980-as és 1990-es években egy ambiciózusabb elgondolás vette át, amely gazdasági liberalizációt és erőteljesebb integrációt irányzott elő – ez kísérlet volt egy olyan rendszer létrehozására, amit leginkább hiperglobalizációnak nevezhetnénk. … Ám miközben a közgazdászok és a döntéshozók a háború utáni globalizációs modellt saját természetes határain túlra fejlesztették, figyelmen kívül hagyták, hogy mi is volt az eredeti modell sikerének a titka. Így aztán egyik csalódás a másik után érte őket. A pénzügyi globalizáció sokkal



235

inkább instabilitást teremtett, mint több beruházást és gyorsabb növekedést; az országokon belül a globalizáció fokozta a jövedelmi egyenlőtlenségeket és a létbizonytalanságot. Voltak ennek a korszaknak elképesztő sikerei is – elsősorban Kínára és Indiára gondolok. Ám, amint a következőkben látni fogjuk, ezek az országok úgy döntöttek, hogy a globalizációs játékot nem az új, hanem a régi, a Bretton Woods-i szabályok szerint akarják játszani. Nem nyitották meg piacaikat feltétel nélkül a nemzetközi kereskedelem és a pénzügyi folyamatok előtt. Ehelyett vegyes stratégiákat dolgoztak ki, amelyekben a diverzifikáció érdekében az állami beavatkozás is jelentős szerephez jutott. Más országok viszont, amelyek elfogadták a hagyományos recepteket – például a latin-amerikai országok –, kiábrándító teljesítményt nyújtottak. Ily módon a globalizáció saját korábbi sikerének áldozata lett.” És a nagy, biztató tanulság: „A Bretton Woods-i korszak sikere azt bizonyítja, hogy a dinamikusan gyarapodó világgazdasághoz egészséges nemzetgazdaságokra van szükség, és ha ez teljesül, akkor még a nemzeti szinten fennmaradó korlátozások sem jelentenek lényeges akadályt.” Az eredendő bűn 2.0: „Az 1990 körül elindult pénzügyi globalizációval párhuzamosan a WTO megjelenése egy újfajta globalizáció hírnökévé vált, amely megfordította a Bretton Woods-i rezsim prioritásait. Ez nem más, mint a hiperglobalizáció. A belföldi gazdaságpolitika rendelődött alá a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi folyamatoknak, és nem fordítva. A gazdasági globalizáció, ami az áru- és tőkepiacok (de nem a munkaerőpiac) nemzetközi integrációja, önmagáért való cél lett, amely felülírja a belföldi kérdéseket. A politikai viták dinamikája egyre inkább ezt a változást tükrözte. Az 1980-as évektől kezdve, ha az ember valami mellett vagy valami ellen akart érvelni, biztosan sikerre számíthatott, ha érveit valami ilyesmivel ötvözte: ’országunk nemzetközi versenyképessége érdekében...’. A globalizáció olyan imperativusszá vált, ami minden országot arra ösztönzött, hogy ugyanazt a stratégiát kövesse, amelynek része az alacsony vállalati adózás, a feszes költségvetési politika, a dereguláció és a szakszervezetek hatalmának meggyengítése.” Ismét előttünk a klasszikus kérdés: mi a teendő? Rodrik szerint „Annak érdekében, hogy a világgazdaságot biztosabb alapokra helyezzük, jobban meg kell értenünk annak az érzékeny egyensúlynak a természetét, ami a piacok és a kormányzás között áll fenn. Ebben a könyvben alternatív narratívát szeretnék ajánlani, ami két egyszerű elgondoláson alapul. Először is a piac és az állam kiegészítik, nem pedig helyettesítik egymást. Ha több és jobb piacot akarunk, több (és) jobb kormányzásra van szükség. A piacok nem ott működnek a legjobban, ahol az állam a leggyengébb, hanem ott, ahol erős. (Kiemelés a rencenzió szerzőjétől.) Másodszor, a kapitalizmusnak nem egyetlen modellje van. A gazdasági gyarapodás és stabilitás az intézményrendszerek többféle kombinációjában képzelhető el olyan területeken, mint a munkaerőpiac, a pénzügyek, a vállalatirányítás és a társadalmi jólét. Az országok – és ehhez minden joguk megvan – szükségleteik és értékrendjük alapján nagy valószínűséggel eltérő döntéseket hoznak, hogy a különböző intézményi alternatívák közül melyiket választják. Bármennyire is banálisnak tűnik, ezek az elgondolások óriási hatást gyakorolnak a globalizációra és a demokráciára, valamint arra is, hogy milyen messzire mehetünk el az


236

egyik tekintetében, figyelembe véve, hogy a másikkal is számolnunk kell. Ha egyszer megértjük, hogy a piacok hatékony működéséhez állami intézményekre és szabályozásra van szükség, és ha elfogadjuk, hogy a különböző országoknak eltérő nézeteik vannak ezeknek az intézményeknek és szabályoknak a konkrét formáit illetően, akkor kialakíthatjuk azt a narratívát, ami egészen új eredményre vezet. (Nagy kérdés, vajon a megértés képes-e felülírni a most uralkodó irányzatok fenntartásához kötődő érdekeket – Osman P.) Először is megérthetjük azt, amit én a világgazdaság politikai „trilemmájának” nevezek: nem lehet egyszerre akarni a demokráciát, a nemzeti szuverenitást és a gazdasági globalizációt. (Kiemelés a recenzió szerzőjétől.) Ha tovább akarjuk folytatni a globalizációt, (akkor) vagy a nemzeti szuverenitást, vagy a demokratikus politikai berendezkedést kell feladnunk. Ha ragaszkodunk a demokráciához, és ki akarjuk teljesíteni, (akkor) választanunk kell a nemzetállam és a szoros nemzetközi gazdasági integráció között. Ha a nemzetállamot és az önrendelkezést választjuk, akkor a demokrácia elmélyítése és a globalizáció további bővítése között kell választanunk. A gondjaink abból adódnak, hogy vonakodunk szembenézni ezekkel az elkerülhetetlen választásokkal. … Szeretném egyértelművé tenni az én választásomat: a demokrácia és a nemzeti önmeghatározás felülírja a hiperglobalizáció szempontjait. A demokráciáknak joguk van a saját társadalmi berendezkedésük védelméhez, és ha ez a jog ütközik a globális gazdaság érdekeivel, ez utóbbinak kell meghátrálnia. Talán lesz, aki azt gondolja, hogy ez az elv a globalizáció végét jelenti. Ez nem így van. Szeretném remélni, hogy mire az olvasó a könyv végére ér, egyetért velem abban, hogy a nemzeti demokráciák jogosítványainak megerősítése valójában biztonságosabb és egészségesebb alapokat teremt a világgazdaság számára, mint a jelenlegi. És ebben rejlik a globalizáció igazi paradoxona. A szikárabb nemzetközi szabályok, amelyek több teret biztosítanak a nemzeti kormányok számára, jobb globalizációt eredményeznek. Ezen szabályok segítségével képessé válunk arra, hogy kezeljük a globalizáció visszásságait úgy, hogy eközben megőrizzük a tőle várt fontos gazdasági előnyöket. Okos globalizációra, és nem maximális globalizációra van szükség.” (Kiemelés a recenzió szerzőjétől.) Könyvéről pedig: „ez a könyv nem erkölcstani értekezés a jó és rossz fiúkról. Nem szeretem azokat a történeteket, amelyek szerint a közgazdászok lennének a felelősek a világ sok bajáért, de azt sem, amikor a piaci fundamentalisták a saját vállukat veregetik. Nem fogom a sárba taposni a közgazdasági ideákat, ahogy nem fogom zajosan ünnepelni sem őket. Inkább azt szeretném bemutatni, hogy a különböző időszakokban hogyan éltek és hogyan éltek vissza ezekkel, és hogyan használhatnánk fel ezeket az ideákat arra, hogy jobb globalizációt hozzunk létre – olyat, amelyik jobban összhangban van az országok eltérő értékrendjével és törekvéseivel, és ezért ellenállóbb is. A közgazdaságtanról mind a mai napig úgy vélekednek, hogy két rész csodaszer, egy rész kuruzslás. Remélem, ez a könyv segíteni fog az olvasónak abban, hogy különbséget tegyen e kettő között.” (S rátaláljon a valódi hasznos összetevőre, a gondolkodásra, amely segít megérteni a gazdasági erőket, összefüggéseket, mozgásokat – Osman P.).



237

Kérdés persze, mennyire megbízható a szerző szakmai kompetenciája, nézeteinek szakmai alapja. A Princeton Egyetem elméleti és intellektuális kérdéseket vizsgáló kutatóközpontjának (Institute for Advanced Study, IAS) honlapján található bemutatása szerint Rodrik ott a társadalomtudomány professzora; előtte a Harvard Egyetem John F. Kennedy School of Government intézetének nemzetközi közgazdaságtan professzora volt. A honlap hosszan sorolja rangos tudományos kitüntetéseit (lásd http://www.sss.ias.edu/faculty/rodrik). Az IAS is kiemeli, hogy az 1997 elején megjelent Has Globalization Gone Too Far? (Nem ment-e túl messzire a globalizáció?) c. könyvét a Business Weekben az évtized egyik legfontosabb gazdasági könyvének nevezték. Rodrik a bevezetőben elmondja, hogy a könyv a kiadó, a washingtoni Institute for International Economics (IIE, Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet) egyik sikerkönyve lett, nem utolsósorban azért, mert az IIE a globalizáció egyik legismertebb szószólója. Ez a könyve kétségkívül alapmű. Nem azért, mert a végső igazságot mondaná – óvakodjunk azoktól, akik ezt teszik –, hanem mert világos, alapos elemzésekkel és következtetésekkel segít megérteni a problémákat, és a társadalmak számára optimális megoldást találni. A legjobbak módján, mondandóját a gazdaságtörténet elemzésére és az ebből levont következtetésekre alapozza. A Kereskedelmi fundamentalizmus a trópusokon c. fejezetet pl. így indítja: „1960 márciusában James Meade, aki később a nemzetközi gazdasági együttműködés területén folytatott kutatásaiért Nobel-díjat kapott, egy kis közgazdászcsapat élén Mauritius brit gyarmatra utazott. A sziget készült a függetlenség kikiáltására, s a sziget brit kormányzója kérte fel, hogy tekintse át a gazdaság helyzetét, és tegyen javaslatokat a jövőbeni fejlesztési irányokra. Meade a közgazdászok praktikus, két lábbal a földön járó fajtájához tartozott, és az ajánlások, amelyeket később megfogalmazott, pontosan ezt a pragmatizmust tükrözték. Ám három évtizeddel azt követően, hogy Meade Mauritiuson járt, a közgazdaságtan fejlődéssel foglalkozó ága a felismerhetetlenségig megváltozott; addigra az uralkodó nézetek leginkább a versenypiacokról és a szabad kereskedelemről szóltak. Meade-nek és kortársainak legfőbb megállapításai – miszerint a reformokat a helyi sajátosságokhoz kell igazítani, továbbá proaktív gazdaságpolitikára van szükség, amely elősegíti a szerkezeti átalakításokat – eltűntek a könyvtárak mélyén. Csak mostanában veszik elő ezeket a régebbi felismeréseket, és építik vissza őket a fejlesztési stratégiákkal foglalkozó tudományokba. Ez a fejezet a józan ész elvesztésének és (részleges) újrafelfedezésének különös történetét tárgyalja.” S ha „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” magyarázatot keresünk világunk hányattatásaira, világos, bár nem épp szívderítő megállapítást találunk e fejezetben: „Mennyire jellemző és milyen szomorú, hogy a globalizációs játékszabályok nem megkön�nyítették, hanem inkább meggátolták, hogy más országok követhessék a Mauritiushoz, DélKoreához, Tajvanhoz, Indiához és Kínához hasonló országok sikerét. A WTO szabályai, az IMF gyakorlata és a nyugati tanácsadók ajánlásai együttesen megnehezítették az országok dolgát, hogy ilyen, hazai gyártású, fokozatos megközelítésen alapuló gazdaságpolitikát


238

dolgozhassanak ki és hajthassanak végre. Mindezt a globalizáció áldásainak elterjesztése jegyében.” A világgazdaság politikai „trilemmája” c. fejezet „Meg lehet-e menteni egy gazdaságot úgy, hogy a globalizáció hajójának árbocához kötözzük?” címmel az egyik különösen látványos kísérletet, Argentína nagy menetelését tárgyalja. „1990-ben Argentína történelmének legnagyobb káoszát élte át. Az 1970-es évek óta szinte állandósult a válság, az ország a hiperinfláció és a súlyos adósság terhe alatt görnyedezett.” Rodrik részletesen elemzi, hogy Domingo Cavallo, aki a Harvardon szerzett PhD-fokozatot közgazdaságtanból, és 1991 februárjában megkapta a pénzügyminiszteri tárcát, hogyan próbálta rendbe tenni az ország gazdaságát. Ám 2002-re „A kísérlet a hiperglobalizációval kolosszális kudarcba fulladt. Mi lehetett a baj? A rövid válasz szerint a belföldi politika a hiperglobalizáció útjába állt. Az erőteljes integráció miatt szükségessé váló belgazdasági intézkedések kiváltották az érintett társadalmi csoportok ellenállását, és a csata végül is a politika javára dőlt el.” Az elemzés itt a kritikus jelentőségű üzenetet hordozó „A politika és a hiperglobalizáció között az összeütközés elkerülhetetlen” alcímmel folytatódik. Ennek során Rodrik leszögezi: „az argentin eseményeknek van egy mélyebb, politikai tanulságuk is, ami lényeges, ha meg akarjuk érteni a globalizáció természetét. Ez az ország beleszaladt a világgazdaság egyik legalapvetőbb dilemmájába: a nemzeti szintű demokrácia és a szoros integráció nem összeegyeztethetők. A demokratikus belpolitika erőteljesen determinálja a pénzügyi piacokat, és ez nem teszi lehetővé, hogy egy ország szoros integráció formájában kapcsolódjon a világpiachoz. Nagy-Britannia 1931-ben tanulta ezt meg, amikor arra kényszerült, hogy feladja az aranystandardot. Keynes ezt az igazságot a Bretton Woods-i rezsim talapzatává tette, Argentína viszont figyelmen kívül hagyta.” S így folytatja: „Ha a globalizáció összeütközésbe kerül a belpolitikával, a bölcs döntés az, ha tétjeinket az utóbbira tesszük.” Ezt előzőleg azzal a megállapításával alapozza meg, hogy „Argentína sorsát a külföldi befektetők szemében nem az pecsételte meg, amit Cavallo és De la Rúa csinált, hanem az, ahogyan az argentin lakosság reagált. A befektetők és a hitelezők egyre kevésbé hitték el, hogy az argentin törvényhozás, a tartományok és a köznapi emberek elfogadják azokat a megszorításokat, amelyek a fejlett ipari országokban már régen hitelüket vesztették.” Az elemzőben itt ugyanakkor felhorgad némi gyanú, hogy Rodrik a jövőre nézve nem számol eléggé az emberek gondolkodását és értékrendjét mind gyökeresebben átformáló, csúcstechnológiás, nyílt és rejtett kommunikáció gyorsan növekvő erejével. Egy részlet A világgazdaság politikai „trilemmája” c. fejezetből, amelyet valószínűleg sokan találhatnak felettébb aktuálisnak: „A dolog lényegét tekintve nincs semmilyen ellentmondás egy szabályokon alapuló globális rezsim és a nemzeti keretek között megvalósuló demokrácia között. Ez utóbbi ugyanis a gyakorlatban soha nem hibátlan. Robert Keohane, Stephen Macedo és Andrew Moravcsik, a Princeton Egyetem politológiaprofesszorai szerint a jól átgondolt és megszerkesztett külső szabályok valójában ösztönözhetik a demokratikus folyamatok minőségét és legitimitását. A demokráciának ugyanis – mondják a szerzők



239

– nem kizárólagosan az a célja, hogy maximalizálja a lakosság részvételét. Még ha a külső szabályok korlátot is jelentenek a résztvevők számára nemzeti szinten, de másfelől kompenzálhatnak is az olyan demokratikus értékek növelésével, mint a társadalmi vita minőségének javítása, a széthúzás csökkentése vagy a kisebbségek jogainak biztosítása. A demokratikus folyamatok minősége olyan biztonsági rendszerek beépítése révén is javítható, amelyek meggátolják, hogy egyes érdekcsoportok befolyásuk alá hajtsák az államot, vagy garantálják, hogy a társadalmi vitákban megjelenjenek a megfelelő gazdasági és tudományos tények és bizonyítékok.” Talán nem túl eretnek, s nem is alaptalan felvetés ehhez, hogy a kívülről „segített” demokrácia roppant csúszós pálya, s könnyen oda vihet, hogy a „segítettek” kevésbé áldásosnak érzik azt, mint „segítőik”. S már csak egy további részletet emelünk ki, A kapitalizmus 3.0 verziójának megtervezése c. fejezetből. „Ebben a fejezetben hét olyan alapelvet sorolok fel, amelyeket a józan ész is diktál. Ezek együttesen adhatnák azt a bázist, amely megfelelőképpen támogatná a világgazdaság működését az elkövetkező években” – írja Rodrik. Egyikük: „Az országok nem kényszeríthetik saját intézményeiket más országokra.” Ebben olvasható: „Világos választóvonalat kell húzni a közé, amikor egy ország korlátozza a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi folyamatokat a saját értékei és normái védelmében, szemben azzal, amikor az illető ország saját értékeit és szabályait más országokra erőlteti. A globalizációs szabályok nem kényszeríthetik az amerikaiakat vagy az európaiakat, hogy olyan árukat fogyasszanak, amelyek előállítási módja ezen országok polgárai számára nem elfogadható. De azt sem követelhetik, hogy más országok adjanak szabad utat olyan pénzügyi tranzakciók számára, amelyek aláássák ezeknek az országoknak a belföldi szabályait. És az sem megengedhető, hogy az Egyesült Államok vagy Európa kereskedelmi szankciókkal sújtson más országokat, vagy mindenféle eszközzel nyomást gyakoroljon rájuk, hogy azok megváltoztassák saját munkajogi, környezetvédelmi vagy pénzügyi szabályaikat. Az országoknak joguk van arra, hogy különbözőek legyenek; senki nem kényszerítheti őket konvergenciára.” Valóban, és huncut, aki másként mondja! Ám meglehetősen nyugtalanítóan következik kissé tovább egy újabb alapelv: „A nemzetközi gazdasági rezsimben a nem demokratikus országok nem számíthatnak ugyanolyan előjogokra, mint a demokráciák.” Óhatatlanul is ágaskodik a kérdés: ki ítélheti meg és milyen kritériumok alapján, hogy mely ország bélyegezhető nem demokratikusnak? Kik osztogathatják az előjogokat, és minek alapján? Hol van erre objektív mérce? Kinek a globalizációja, amibe ez is belefér? Ez az alapelv olyan, mintha a szerző megijedt volna kivont kardjának árnyékától. Mindezzel együtt, nyomatékkal ismételjük, e könyv feltétlenül végiggondolandó alapmű.

Dr. Osman Péter


summaries The emergence and development of the first sale doctrine in the United States of America Péter Mezei As part of a series of publications the present article aims to introduce the historical development and definitional elements of, further the relevant policies behind the „first sale doctrine” in the federal copyright law of the United States of America. The development of the „first sale doctrine” has been determined by the judicial constructivism through the past century. As a result of this the doctrine – that was first regulated by the United States Copyright Act in 1909 – has allowed for the resale of lawfully transferred copies of copyrighted works in several dimensions of life. Since digital technologies have emerged and have become dominant the practical importance of the doctrine has not only revaluated, but heavily questioned as well. The clear intent of the article is to serve as an introduction for the discussion of the problematic of „digital exhaustion”.

Self-anticipatory divisional applications Dr Tivadar Palágyi In 1925, at the Hague Revision Conference of the Paris Convention, the right of the applicant to divide his application(s) if it is not unitary, maintaining the original priority, was promulgated. In 1958, at the Lisbon Revision Conference, the applicant has got the right to divide his application at his own initiative, maintaining his original priority. After some decades it turned out that, under certain circumstances, a divisional application may become anticipatory as to the novelty of the basic application and vica versa. This contribution discusses this problem in detail and gives some advices to escape such pitfalls.

A FAMOUS, REPUTED MARK – THE BEATLES Dr Sándor Vida Marks with reputation enjoy a special protection also under Article 8(5) of the Regulation on Community marks. An application was filed for the term BEATLE in Class 12 in particular for wheelchairs made for sick and disabled persons. Opposition was filed by the owner of the beatles marks. Though OHIM’s Opposition Division rejected it, the Board of Appeal annulled the latter decision holding that opponent’s mark is very famous for sound records,

Summaries

241

video records and films and as a result the applicant would take unfair advantage of the repute of the earlier marks. The applicant filed sue with the EU General Court. The latter judged (T-369/10) that the attack is unfounded and confirmed the opinion of the Board of Appeal particularly in respect of the reputation of the earlier marks and that of the concerned public. The appeal against this judgement was dismissed by order of the EU Court of Justice (C-294/12). The latter found also that even if the goods listed in the application are different from those of the opponent, Art 8(5) of the Regulation envisages expressly such a situation. In the report on this case the author says, that the beatles marks were and are reputed in Hungary, too, moreover in the sixties the Beatles-style, not favoured by the politics, was considered by young people as a sort of political delimitation. The situation changed twenty years later, when sounds records with Beatles songs were made also in Hungary.

Judicial practice of the reimbursement of the enrichment gained by trademark infringement Dr Pál Zsigó The paper presents the calculation of the amount of unjust enrichment through trademark case law. It also gives a short overview of the English, German and French jurisprudence. The article outlines the aspects of determinating the amount of enrichment and also the problems typically arising in connection with such cases.

On the margin of an article – supplements to the regulation of works created under employment Dr Dénes Legeza The legal situation of the works created under employment was not cristalclear in the past at all. What rights in what extent has the employer and what has the employee? Does the author still have the moral rights? Is the company entitled to grant licence to a third person? How the payment and the royalty can be harmonized in the era of the planned economy? ...just a few among the many questions which concern the copyright qualification of the works created under employment. The study reviews the development of the regulation of this legal field, introduces the achivements of the professional arguments leading towards to the regulation in force, furthermore the ambitions for codification in the sixties. Among the historical perspective the author concernes the problem of the lack of regulation in the matter of works created under the studies also.

SOMMAIRE

Péter Mezei Formation et dévéloppement du principe de l’épuisement des droits aux États-Unis 5 Dr Tivadar Palágyi Demandes divisées étant destructrices de la nouveauté déposées par le demandeur 78

Dr Sándor Vida Une fameuse marque renommée – The Beatles 88

Dr Pál Zsigó La pratique judiciaire du remboursement de l’enrichissement gagné par la contrefaçon de marque 95 Dr Dénes Legeza En marge d’un article – suppléments au règlement des oeuvres créées dans une rélation du travail 107 Études du Corps des Experts en Droit d’Auteur sur l’adaptation du droit d’auteur au monde digital. Rendre le contenu accessible à travers les frontières – l’accès à l’héritage culturel 125 Dr Tivadar Palágyi Nouveautés dans le domaine de la protection de propriété industrielle à l’ étranger 142 Avis d’ expert choisis du Corps des Experts en Droits d’ Auteur 182

Revue des livres et périodiques 211 Summaries 240

INHALT

Péter Mezei Herausbildung und Entwicklung des Prinzips der Rechtserschöpfung in den Vereinigten Staaten 5 Dr. Tivadar Palágyi Vom Anmelder eingereichte neuheitsschädliche Teilanmeldungen 78 Dr. Sándor Vida Eine berühmte und bekannte Marke – The Beatles 88 Dr. Pál Zsigó Die richterliche Praxis der Ersetzung der durch Markenverletzung erworbenen Bereicherung 95 Dr. Dénes Legeza Am Rande eines Paragraphs – Beiträge zur Regelung der in einem Arbeitsverhältnis geschafften Werke 107 Studien des Expertenkollegiums für Urheberrecht über die Anpassung des Urheberrechts an die digitale Welt. Machen den Inhalt grenzüberschreitend zugänglich – Zugang zum kulturelle Erbe 125 Dr. Tivadar Palágyi Neuheiten auf dem Gebiet des gewerblichen Rechtsschutzes im Ausland 142 Ausgewählte Expertisen des Expertenkollegiums für Urheberrecht 182 Übersicht von Büchern und Zeitschriften 211 Summaries 240

Tájékoztató szerzőinknek Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle szerkesztősége örömmel fogad minden, a szellemi tulajdon védelmével foglalkozó írást. A beérkezett kéziratok a szerkesztőbizottság jóváhagyása esetén nyelvhelyességi és a kiadvány stílusához igazodó stilisztikai javítások után kerülnek publikálásra, amelyek nem érintik a mű tartalmi értékét. A kéziratot – a szerkesztőbizottság döntése alapján, az írás témája és mélysége szerint – a Tanulmányok, a Jogesetek, a Technikatörténet, a Fórum vagy a Hírek, események rovatban tesszük közzé. Az írás terjedelmét nem korlátozzuk, igen hosszú cikket esetleg két vagy több részben, egymást követő lapszámokban teszünk közzé a szerzővel történő egyeztetés után. Az egyes cikkekben kifejeződő állásfoglalásnak nem feltétlenül kell tükröznie a szerkesztőbizottság véleményét. A szövegszerkesztővel, lehetőleg Rich Text formátumban készült kéziratokat e-mailben kérjük elküldeni az alábbi címek valamelyikére. Kérjük szerzőinket, hogy a szöveget ne formázzák, zárják balra, kiemelésként csak dőlt betűt alkalmazzanak, a címeket, alcímeket ne húzzák alá, a címhierarchiát lehetőleg számozással jelezzék. Tanulmányuk magyar és angol nyelvű összefoglalóját szíveskedjenek kb. 10 sorban mellékelni. A szövegben előforduló rövidítéseket, betűszókat első előfordulásukkor fel kell oldani. Az irodalomjegyzékben, hivatkozásokban kérjük az összes bibliográfiai adat (szerző, cím, kiadó, kiadás helye és éve, oldalszám) feltüntetését. További kérdéseik esetén a szerkesztőség készséggel áll a rendelkezésükre (HIPAvilon Nonprofit Kft., 1054 Budapest Zoltán u. 6., Bana Zsuzsanna szerkesztő, [email protected], [email protected], tel.: 474 5554, fax: 474 5555).

Mezei Péter. Dr. Legeza Dénes. Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből 182 Könyv- és folyóiratszemle 211 Summaries 240

Recommend Documents