Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre Szigor I. kötet (Részlet) Sz. Igor. Ízlelgetem a nevet. Izgalmas, illik ahhoz a határozott férfihoz, aki éppen azelőtt, hogy becsengetnék… félmeztelenül nyit ajtót. A kaputelefon minden bizonnyal pityegéssel jelezte neki, hogy valaki belépett a kódjával. Már várhatott. – Nocsak, a Reszkető! Kerüljön beljebb! – invitál otthonába az alulöltözött, kidolgozott felsőtestű Sz. Igor. Nem teheted! Nem teheted! Nem teheted! – skandálja valahol az elmém mélyén egy józan hang. Aztán a vágyba fullad. – Elnézést az öltözékemért, azt gondoltam, már nem jön el – búgja Sz. Igor, mikor becsukja mögöttem az ajtót. A grafitszürkére festett előszobában félhomály dereng és fűszeres férfi parfüm illata lebeg. A helyiség túloldalán nyíló szobából blues zene szűrődik. Ringat a trombita hangja, és ahogy a csípőmbe kapaszkodik a lüktető ritmus, legszívesebben táncra perdülnék. A lakás férfiasan puritán, mégis meglepően otthonosan érzem magam benne. – Ne kérjen bocsánatot, Sz. Igor! – fordulok felé azzal a kacér pillantásommal, melyet a legtöbben végzetesnek titulálnak, majd végigmérem pőre felsőtestét. – Amikor jót teszünk valakivel, nem kérünk bocsánatot! – Maga már ivott – állapítja meg egy pillanatnyi, döbbent merengéssel töltött fáziskésés után. – Nem szeretem, ha egy nő egyedül kezd bele… Kétértelmű, keményen odavetett mondata hallatán egész testemen
végigfut a bizsergés, így képtelen vagyok állni a pofátlanul magabiztos tekintetét. Szálfatermete, széles válla, formás mell- és kockás hasizma elismerést kelt bennem, ám mikor a köldökétől induló vékony szőrcsík követésre csalogatja, majd dudorodó nadrágjához vezeti a tekintetemet, riadtan fordítok hátat. Megijeszt. Vagyis megijedek önmagamtól, hogy mennyire nyers vágyakat hív életre bennem. Önszántamból felkínálkozó préda vagyok, még csodálom is az oroszlánt, amelyik bármelyik pillanatban belém márthatja éles fogát, hogy cafatokra tépjen. És mindezt egy váratlan találkozás tette velem. Vajon ez őrültség vagy sorsszerűség? – Vetkőzzön le! – utasít ellenszegülést nem tűrő hangon. Máris? Nem gyors ez egy kicsit? Nem túl naturális? Bár igaz, vonakodnom felesleges, előbb-utóbb úgyis meztelenül simulok majd Sz. Igor karjába: ahogy elhessegetni sem tudtam a gondolataim közül, ellenállni is képtelen leszek neki. Ő nem az a romantikus, meghódításra törekvő típus. Ő meg akarja kapni a nőt. Nyersen, parancsolóan és kizárólagosan. Én pedig szomjazom a tesztoszteronból préselt férfienergiát. Vontatottan ugyan, de lecsúsztatom magamról a kabátomat, és hagyom, hogy a földön landoljon. Aztán lefejtem a vállamról a ruhám pántját, és a lenge anyag szintén az előszoba kövére hull. Én, aki egykoron a férfiak madzagon rángatásában leltem örömömet, most kiszolgáltatottan és lecsupaszítva, fekete csipke fehérneműben állok a szinte idegen Sz. Igor előtt. Még egy halovány mosolyát sem láttam, mégis tálcán kínálva hagyom, hogy rendelkezzen felettem. Nem vagyok normális! – Arra céloztam az imént, hogy a kabátját vegye le – lép közelebb a férfi, és szorosan a hátamhoz simul. – Tudja, mit szoktam tenni a
felkínálkozásra hajlamos nőkkel? Azokkal, akik mindennél jobban vágynak arra, hogy szétfeszítsem a combjukat? – Puhíthatatlan hangjától szikra pattan, melytől lángra lobbanok. – Azokkal, akiket erősebben leng körbe az alkohol szaga, mint a drága parfüm illata? – Mit? – kérdezem lehunyt szemmel. Arcpirító válaszra számítok. – Hazaküldöm a vőlegényükhöz – szuszogja a nyakamba nyilvánvaló célzásként előző esti kifogásomra, miszerint kapcsolatban élek. – Nem könnyítem meg a helyzetét azzal, hogy csak úgy magamévá teszem. Nem elég, ha hagyja magát, nálam a kölcsönösség a kulcsszó. Ha nem aktív a játékban, süllyedjen vissza az unalmas életébe. Ekkor megpördülök, és minden eddig bezsebelt, gúnyos megjegyzésétől dühödten arcon csapon. Aztán keményen szájon csókolom. Néhányaknak megmosolyogtató lehet, de azzal, hogy az elmúlt két évben lemondtam a testiségről, lényegesen tisztábban látom a párkapcsolatok rákfenéit. Különös, hogy gyakran a frontvonaltól visszavonulva, kívülállóként ébredünk összefüggésekre. Az önmegtartóztatás hónapjaiban végre megértettem, mi okozta az egykori kudarcaimat. A férfiak általában összetévesztik a dominanciát és az önzőséget. Béklyóba kötni, meggyötörni és kifacsarni. Az, hogy ez fizikálisan vagy mentálisan történik, édes mindegy, ám a végeredménye ugyanaz: a nő engedelmes cseléddé alacsonyodik a kapcsolatban. Miközben én soha senkit nem voltam hajlandó szolgálni, nőtársaim hajlamosak a bálványozásra. Olyan, valójában nem is létező tulajdonságokkal ruházzák fel a férfit, amiért imádhatják és melyekkel minden aljas tettükre igazolást találhatnak. Domináns férfira van szükségünk, de nem kényúrra. Elhatároztam, ha valaha lesz még férfi az életemben, csírájában elfojtom a hatalmi vágyát. Sz. Igort már most túl messzire
engedtem, ideje volt hát tudtára adnom: csak azért, mert hatással van rám, a nagyképű bunkóságnak is van határa. Persze a pofon utáni csókkal azt jeleztem, hogy a fenntartásaim ellenére is borzasztóan kívánom. Hasonló ambivalenciával jár az is, ha a vágy a józan ésszel küzd, illetve amikor valaki azt gondolja, elég átlátnia a másik szokásait, hogy háborút nyerjen… Ez a háború most kezdődik. A csókból kiszakadva Sz. Igor vészjósló tekintettel bámul. Képtelen vagyok eldönteni, hogy felhúzott vállú fújtatását a pofon vagy a csók szította-e. Ami biztos, hogy pillanatokon belül rám veti magát, engem pedig ez, dagadó izmait látva, különösen bizsergető félelemmel tölt el. Vajon a vérengző vadállatot vagy az állati szeretőt csaltam elő belőle? És ekkor az államat megragadva a falnak taszít. Sokkal inkább a meglepettségtől, semmint a fájdalomtól nyögök fel. Sz. Igor előreugró állkapoccsal, sötét tekintettel bámul, majd fejét ingatva, hüvelykujjával durván megdörzsöli alsó ajkamat. Aztán közelebb lép. Nagyon közel. Ágyékát az enyémhez szorítva adja tudtomra, hogy máris készen áll. – Sajnálom, hogy ilyen drasztikus módon kell közölnöm… – morogja a számba. – Ha átlépi ennek a lakásnak a küszöbét, felejtse el a tiltakozást. Amennyiben bármilyen problémája van a kéréseimmel vagy a tetteimmel, menjen el! Sőt, ha bármilyen kontextusban elhagyja a száját a nem, meg kell kérnem, hogy azonnal távozzon. – Parancsolgat? – kérdezem a szorítása ellenére is rettenthetetlenül. Egy pillanatnyi szünetet tart, majd halovány megvetéssel a hangjában közli: – Megvédem. – Ugyan mitől? – mosolygok erőltetett nagyzolással. Pókerarca megzavarhatatlan. – Nekem is az az érdekem, hogy minél
tovább maradjon, de néha velem is elszalad a ló… – harap alsó ajkába, majd némi hümmögést követően, homlokát ráncolva folytatja: – Szeretem rendhagyó ötletekkel feszegetni a határokat. Ha ebben nem leli örömét, távozzon, mielőtt bárminemű sérülést szenved. Bár abból ítélve, hogy most is itt van, és még nem kiáltott segítségért, maga sem veti meg a szokatlan helyzeteket. – És maga sem mond ellent? – Gyorsan ráérzett a dologra – bólint elismerően, majd lehúzva a sliccén a cipzárt, felvonja szemöldökét. – Ideje belekezdenünk. Csípőmet megragadva pördít meg, úgy szorít a falnak. Fogásában gyengédségnek nyoma sincs, de most nem is kívánok tőle finomkodást. Két évnyi éhínséggel a hátam mögött, csipegetés helyett inkább habzsolni vágyom. Pontosan ezért van az, hogy Sz. Igor nevetséges szabálya – miszerint tilos neki nemet mondanom – számomra inkább erotikus hétpróba. Kiállom! Sőt, én nyerek! Nem értem, mi alapján vél félszegnek vagy megfutamodónak, hiszen zokszó nélkül vetkőztem előtte falatnyi fehérneműre. Mindegy, hogy a végzet, a kíváncsiság vagy a kiéhezettség hajtott, döntöttem: eljöttem hozzá. A nő, aki hasonló kalandra hajlik, nyilván tudja, nem szerelmes ölelések közepette virrad rá a hajnal. Ezek a liezonok a megfoghatatlan érzelmek helyett a húsról szólnak. A megállapodás előtti, féktelen éveimben bőven szereztem olyan arcpirító tapasztalatokat, melyek hallatán sokan szajhának titulálnának. Soha nem értettem, miért elítélendő bárminemű szexuális kísérletezés, melyet az aktus minden résztvevője élvez. Miért válik cafka abból a nőből, aki kalandvágyó az ágyban, és nem háton fekve, illatozó virágoskertbe képzelve magát engedi a combja közé a férfit? Miközben én a falat támasztom, Sz. Igor hátulról ölel: míg egyik kezét
a melltartóm alá csúsztatja, a másikkal a bugyim pántjába kapaszkodik. Az állán sötétlő borosta nyakszirten szúr, amitől egy hullámzó mozdulat kíséretében jeges inger fut végig a bőröm alatt. Lehúzott sliccén át előbukkanó férfiassága hozzám simul. Felmordul, mint egy hergelt fenevad, és másodpercnyi kihagyás után már erőszakosabban férkőzik a fehérneműm alá. Először a mellem kerül a markába, és a továbbra is a fenekemen feszülő lüktetésből érzem: igazán kedvére való játékszerre talált. Hogy szándékosan vagy pusztán szerencsés véletlennek köszönhetően történik-e, nem tudom, de éppen akkor ér a másik keze a bugyim alá, mikor az ujjai közé csippenti a mellbimbómat. Szégyellnivaló vagy sem, minden tekintetben készen állva, befogadóan várom, hogy a szeméremajkamat masszírozó ujja beljebb kerüljön. Ő azonban húzza az időt. – Nézzük, mennyit bír a magabiztossága – morogja rettentően izgatóan, közvetlenül a fülembe. – Mutassa meg, mennyire kíván! Mozgassa a kezem! Hiába nem vagyok szívbajos, ez az utasítás felkészületlenül ér. Parancsolgató stílusából azt feltételeztem, Sz. Igor minden szabadságomtól és önálló akaratomtól megfosztva, rongybabaként próbál majd rángatni az ágyban, ehelyett most azt várja tőlem, hogy én diktáljam a tempót. A pokolba is! Ezzel a fordulattal valóban sikerült zavarba ejtenie, hiszen ebben a szituációban tőlem a hevesség és a visszafogottság is megmosolyogtató. – Nos? – noszogat, az „s” pedig végigsistereg a testemen. Miért aggodalmaskodom azon, hogy mit gondol rólam ez a férfi? A kapcsolatunk úgyis egyetlen éjszakára szól. Mindketten megkapjuk, amire vágyunk, aztán búcsút intünk egymásnak. Ha ezek után újfent évekig önmegtartóztató életre kárhoztatok, miért ne élvezhetném ki az
utolsó másodpercéig a vele töltött időt? Megragadom a csuklóját, óvatosan magamba vezetem az ujját, majd gyorsítok a tempón. Ő mintha elismerően hümmögne, én viszont hangosan sóhajtozom. A férfiak többségét mindennél jobban izgatja a női kitárulkozás, az általánosítás alól pedig láthatóan Sz. Igor sem kivétel. Miközben az ő ujjait használva ingerlem magam, fenekemhez szorított férfiassága az eddigieknél is tekintélyesebbre duzzad. Be kell vallanom, különösen bizsergető érzés, hogy bár önző viselkedésre számítottam tőle, élvhajhászatommal dagasztom a jókedvét. Homloka a lapockámon pihen, majd mikor a hátamat csiklandozó szuszogása egyre intenzívebb fújtatássá fajul, egyetlen mozdulattal a bokámig rántja, majd megszabadít a bugyimtól. Az anyag ugyan megreccsen, szerencsére el nem szakad. Következő mozdulatként a vállamnál megragad, maga felé pördít, majd mindkét kezemet hátrafogva a szemközti falra szerelt tükör elé vezet. Bizarr látványt nyújtok magamnak meztelen alsótestemmel, kócos hajammal és pirosra hevült arcommal, pláne úgy, hogy a melltartóm elcsúszva ugyan, de rajtam maradt. A mámoros varázsban fel sem tűnik, amikor a férfi az előszobából nyíló fürdőszobába lép, mert már csak a visszatértét észlelem. Fóliacsörgést hallok, majd Sz. Igor mögém áll, tekintetünk összeakad. – Választhat, hova néz közben. A szemembe vagy a lába közé – közli sötét pillantással, majd mielőtt felelhetnék, hátulról belém hatol. A tükörnek támaszkodva kezdetben az ágyékomat nézem. Felszisszenek. Az élvezettől. Sz. Igor rideg és határozott stílusával durvának tűnik, valójában kifejezetten óvatosan bánik velem. Igaz, ellenkezést nem tűrve, keményen szorít, de még véletlenül sem okozna bennem kárt vagy hagyna rajtam maradandó sérülést. Tudja, ha bántana, azzal a saját játékszerét tenné tönkre. Fortyog benne az ősi, szelídítetlen férfierő,
mégis képes civilizált ember módjára megtartani a határokat. Világ életemben ilyen férfira vágytam, és miközben Sz. Igor egyre mélyebbre hatol, én arra gondolok, hogy ha néhány éve találkozunk, talán most nem lennék rákényszerítve arra, hogy egy órán belül elszakadjak tőle. Jaj, ne! Ez csak szex! Ne gondold túl! A férfi egyre lendületesebb: szabad kezével a hajamba túr, majd tincseimbe csimpaszkodva hátravonja a fejemet, és a nyakamba csókol. Fojtott nyögéseim felszakadnak, és érzem, ahogy gyöngyözni kezd a bőrömön a veríték. Eközben Sz. Igor testét nézem – mármint mindazt, amit a testem takarásától láthatok. Feszülő izmaival még életerősebbnek és meggyőzőbbnek tűnik. Elemi erővel tör rám az igény, hogy vele szembe fordulva belé kapaszkodjam, ő pedig engem átölelve fölém tornyosuljon: hogy kőkemény testét tapintva azt érezzem, alatta, mellette és rajta biztonságban vagyok. Miközben a pózváltás kezdeményezését tervezem, a tükörben újfent összenézünk: hunyorgó élvezettel, minden re zdülése met m agába s zipp a nt va b ámulja a ké jt ől el-elfolyó arcvonásaimat. Feldereng, hogy az ellenkezés megtiltásakor szóba került, ő sem mondhat nekem nemet. Játsszunk akkor!
