Dr. Szepesi László: A motorfűrész

Dr. Szepesi László: A motorfűrész OEF. kiadvány. Mezőgazd. Kiadó 1963.. Budapest. 229. old. 149. ábra. 16 táblázat Igen nagy jelentőségűnek és eredményesnek kell értékelnünk azt az erőfeszítést, amit az Országos Erdészeti Főigazgatóság tesz a magyar nyelvű erdészeti szakirodalom létrehozására. Egymás után jelennek meg a különböző szakágazatok területén a zöldfedelű kiadványok. Örvendetes, hogy a gépesítés vonatkozásában is jelentős az előre­ haladás, az 1962-ben megjelent „Gépesítési útmutató" összefoglaló mű után most dr. Szepesi László a „Motorfűrész" című könyve hagyta el a nyomdát. Az erdőgazdaságok gépei között jelenleg legnagyobb számmal a motorfűrészek szerepelnek. A fakitermelés gépesítettsége meghaladta a 75%-ot. Az üzemeltetés, mun­ kaszervezés, gépkihasználási fok, karbantartás stb. kérdései korántsem megoldottak. Azért is nagy jelentőségű a könyv megjelenése, mert éppen jókor segít a következő előrelépés megtételében. A könyv dr. Szepesi Lászlónak, az ERTI igazgatóhelyettesének, széles körben ismert gépészeti szakembernek a munkája. A szerző 229 oldalon foglalta össze- mindazokat a tudnivalókat, amelyeket ma erről a fontos kérdésről erdőmérnöknek, erdésztechni­ kusnak tudnia kell, de haszonnal forgathatják lapjait az erdei szakmunkások leg­ jobbjai is. A mondanivalót élénkítő és magyarázó ábrák is színvonalasak, a tábláza­ tok pedig igen hasznosak. A szerző az I. fejezetben áttekintést ad a motorfűrészek elterjedéséről és fejlő­ déséről, majd a meglevő motorfűrészek értékelésével foglalkozik a következő fejezet­ ben. A legrészletesebben Magyarországon jelenleg használatos motorfűrészek jellem­ zésével, kezelésével és karbantartásával, valamint a fűrészlánccal foglalkozik. Főként négy, hazánkban jelenleg alkalmazott motorfűrész-típust: Druzsba, MRP, Stihl Contra, ERP motorfűrész szerkezeti felépítését és műszaki jellemzőit tárgyalja, de az I. táb­ lázatban a jelenleg gyártott legfontoisabb motorfűrész típusokról világszínvonalon is áttekintő képet ad a fontosabb műszaki adatok felsorolásával. A döntés és darabolás munkatechnikájának külön fejezetet szentel. Ezen belül foglalkozik olyan nagy jelen­ tőségű kérdésekkel, mint a fa döntési irányának megválasztása, a motorfűrészekkel végezhető fűrészelési módok, az egyes műveletszakaszok elvégzésének technikája, a döntés munkatechnikája stb. Igen hasznos, hogy a szerző hosszasan tárgyalja a motor­ fűrészes fakitermelés munkaszervezésének kérdéseit. Ebben nyújthat a gyakorlat szá­ mára a legtöbb segítséget. A könyvet a motorfűrészekhez alkalmazott munkagépek, a fakitermeléshez és feldolgozáshoz alkalmazott egyéb gépi eszközök, a motorfűrészekkel kapcsolatos fon­ tosabb balesetvédelmi óvórendszabályok c. fejezetek zárják. Ezeket a szerző csak érin­ tőlegesen tárgyalja, miután bár a tárgyhoz kapcsolódnak, de külön témát képeznek. A mű tartalmazza mind a külföldi, mind a hazai legfontosabb kutatási eredményeket, A terjedelmes irodalmi anyagból nagy hozzáértéssel válogatta ki mindazokat a tudni­ valókat, amelyek szakközönségünket érdekelhetik. Jól egészítette ki ezeket a saját kutatási eredményeivel, tapasztalataival, amelyet a probléma közel 10 évi kutatása alatt nyert. A tárgyalás módja nem terjengős, nagyon is mértéktartó. A könyv olvasása nem fárasztó. Olvasmányos. Szakközönségünk haszonnal forgathatja lapjait. Hiányosságként lehet említeni az irodalomjegyzék elmaradását, ami elősegítette volna a tájékozódást olyan szakemberek számára, akik a problémával részletesebben akarnak foglalkozni. A tartalomjegyzék és szerkezeti felépítés decimális számozásá­ nak elhagyását nem tartom jónak, mert annak alkalmazása az áttekinthetőséget job­ ban szolgálja. Az I. táblázatban tárgyalt fűrésztípusok hiányos adataira való tekin­ tettel, miután azok úgy látszik nem álltak rendelkezésre, elégséges lett volna csak a legfontosabb típusokat ismertetni, amelyek bevezetésére esetleg nálunk is sor kerül­ het, vagy pedig a motorfűrész-típusok továbbfejlődésére utalnak. Végül is: dr. Szepesi László munkája jó szolgálatot tesz a szakközönség szakmai felkészültségének a növelése, a gépesítés előrehaladása ügyének. A szerzőnek gratu­ lálhatunk úttörő és szorgalmas munkájáért, amelynek nyomán immár magyar nyel­ ven áll rendelkezésünkre minden hasznos tudnivaló a motorfűrés'Zekre vonatkozóan. A szakközönségnek pedig azt ajánlhatom, hogy minél előbb olvassák el ezt a hézag­ pótló, jól sikerült művet, amely sok olyan adatot, megállapítást, összefüggést, gondo­ latot tartalmaz, ami igen tanulságos, eszméitető és elősegíti a munkát a gépesítés területén. Dr, Káldy József

Pr. E. A s s m a n n :

W a l d e r t r a g s k u n d e (Fatermeléstan.)

BLV Verlagsgesellschaft, München—Bonn—Wien, 1961. A mű — eredeti címe szerint — az erdő teljes szervesanyagtermelésének vizsgá­ latát irányozza elő, lényegileg azonban a fatermésre vonatkozik. A 490 oldalra terjedő könyv öt részre oszlik. Az első rész a fatermési mint az erdei növénytársulások szervesanyagtermelésének részét tárgyalja. Foglalkozik a termőhellyel mint a növényi termelés alapjával, rész­ letesen ismerteti az asszimilációt, a növényi szervesanyagtermelés törvényszerűségeit különös tekintettel az erdei iák faanyagtermelésére. A második rész az egyes fák növekedésviszonyaival foglalkozik. A faalaknak és növekedésnek alapfogalmaival ismertet meg. Ezen belül részletesen tárgyalja a növe­ kedési és növedékgörbéket, a Backman-féle növekedési törvényt, a törzsalak tör­ vényszerűségeit, a gyökérrendszer tulajdonságait és a kéregarányt. Alakszám-, fatömegés választéktáblákat mutat be. A faanyag számbavétele során a „fatömeg" helyett kö­ vetkezetesen használja a „térfogat" elnevezést. Célszerű volna hazai gyakorlatunk­ ban is meghonosítani ezt, mert a „tömeg" fizikai értelmezésben merőben más, mint amit a köznapi gyakorlatban alatta értünk. A harmadik rész a faállományok szerkezetével és növekedési viszonyaival foglal­ kozik. A faosztályozás során a Kraft-téle módszerből indul ki, ismerteti a technikai osztályozási szempontokat, majd a bükkre nézve saját osztályozási rendszert vezet le. Vizsgálja a növőtér és növedék kapcsolatát és ezen belül külön figyelmet szentel a korona szerepére. A műnek talán legérdekesebb része az elegyetlen állományok fej­ lődésmenetét a kor és termőhely függvényében vizsgáló fejezet. A termőhely hatását az állományok növekedésére különböző fatermési táblák elemzésével, azok szerkesztési módjainak bírálatával hozza kapcsolatba. Bírálja és elveti az Eichhcrrn-íéle törvényt, amely szerint a fatömeg és a felsőmagasság közötti viszony a kortól és a termőhelytől független. A fatömegtáblák szerkesztésénél a ma­ gasság és az alakmagasság szoros összefüggésére hívja fel a figyelmet. Értékeli a hasz­ nálatban levő különböző fatermési táblákat és újak szerkesztése esetén nyomatékosan figyelmeztet az azokba könnyen belecsúszó hibákra. Helyesli a nagy táji, sőt a megha­ tározott termőhelyi fatermési táblák összeállítását, de szükségesnek tartja az állandósí­ tott hosszúlejáratú kísérleti területek sűrítését. Elegyes állományokra fatermési tábla készítését általában nem tartja célszerűnek. Könyvének leghosszabb része, mondhatnánk gerince a negyedik rész. Ebben az állománynevelés hatására beálló állományszerkezet-, növedék- és hozamváltozásokkal foglalkozik. Itt elsőnek is tisztázza — Schadelin meghatározását követve — az ápolóvágások különböző fogalmait, majd jellemzi a német erdészeti kutatóintézetek mun­ katerveiben lefektetett gyérítési módokat és fokozatokat. Valamely gyérítési módszert ezek szerint a gyérítés módja, mértéke, kezdete és ismétlése jellemzi. Az állományne­ velés nemcsak a fatömeghozam szempontjából jelentős, hanem a minőségjavítás tekin­ tetében is, a növedékvizsgálat mellett tehát nem hanyagolható el a választékmegoszlás és az értékteljesítés sem. A növedékmeghatározások pontosságát a matematikai sta­ tisztika alapján tárgyalja. Rendkívül fontos a nevelővágással kivett fatömeg pontos ismerete, mert az össznövekedés csak így állapítható meg. A gyérítés erősségének hatását olyan lucfenyőállományokon mutatja be, amelyek­ ben hosszú idő óta folyik: alig, mérsékelt és erős gyérítés. Megállapítja, hogy csak a növedék tetőzése előtt végrehajtott erőteljesebb gyérítésnek lehet növedékfokozó ha­ tása. Ez lehet 10%-nál több is, mint az alig gyérített terület legnagyobb körlapösszegű állományában. Az optimális körlapösszeg, amelynél a növedék a legnagyobb, termő­ helyenként és állományonként nagyon változó. Ugyanígy változik a kritikus körlap­ összeg is, az, amelynél az elérhető növedék 95%-a még biztosítható. A maximális kör­ lapösszeg a legfontosabb termőhelyi, illetve ökológiai mutatószám, ez azt fejezi ki, hogy mennyi fa tud ott megélni. Az optimális körlapösszeg a kor emelkedésével egyre közelebb kerül a maximálishoz. Az erősebb gyérítés okozta növedéknyereség. csak át­ meneti, mert a növedóktetőzés hamarabb következik be. így a mérsékeltebben gyérí­ tett állomány későbbi korban utóiéri az erősen gyérített állomány teljesítményét. Az erős gyérítésnél a visszamaradó állományban az átmérőnövekedés fokozódik, de az ehhez tartozó magasság kisebb lesz. Ez az oka annak is, hogy az erős gyérítés térfogat­ teljesítményben akkor is lényegesen alatta maradhat a gyenge gyérítésnek, ha körlapösszegnövedékben azt felül is múlja. Az erősebb gyérítést csak akkor alkalmazhatjuk, ha az ezáltal elért minőségjavulás értékteljesítménytöbbletet hoz.

Az elegyetlen, egykorú állományok gyérítési kísérleteinek eddigi eredményeit fafajonkint tárgyalja. Ismerteti a porosz, würtembergi, badeni, bajor, hesseni és svájci kutatóintézetek hosszúlejáratú bükk kísérleti sorait. Különválasztja az alsó- és felsőgyérítési kísérleteket és csak azokat az eredményeket értékeli, amelyekben a kü­ lönböző mértékű gyérítések eredményei összehasonlíthatók. A kétféle gyérítést fatö­ meg és értékhozam szempontjából hasonlítja össze. A felsőgyérítést tartja jobbnak, an­ nak ellenére, hogy az fatömeghozamban valamivel alacsonyabb. A meghatározott szá­ mú V-fa korai kiválasztását nem tartja helyesnek, hanem a középkorban kétszeres, számmal kiválasztott javafák érdekében történő, ún. szabad felsőgyérítés híve. Az erdeifenyő feltétlenül fényigényes fafaj, növedéke korán kulminál és ezután gyorsan és erősen süllyed. Növedékfokozó hatásra csak nagyon korai belenyúlás esetén lehet számítani. Ugyanúgy az értékteljesítmény növelése a fiatalkortól történő intenzív nevelés útján érhető el. Zárt, egyenletes újulat, illetve szűk hálózatú mesterséges tele­ pítés, száraz ágnyesés az értékteljesítménynövelés alapfeltétele. Érett korban az erős belenyúlás növedékveszteséget okoz és alátelepítést igényel. A kocsánytalantölgy magassági és térfogatnövedéke szintén korán kulminál, bár később, mint az erdeifenyőé. A növedék — ellentétben az erdeifenyővel — lassan esik a kulmináció után és a folyónövedék rnég idősebb korban is jelentős. A hosszantartó növekedés jellemző a tölgyre. A koronaalakító képesség fiatalkorban erős és a fel­ szabadítóvágásra a tölgy a bükknél gyengébben, az erdeifenyőnél erősebben reagál. A mérsékelt felsőgyérítést tartja helyesnek, mert hirtelen felszabadításra a lassú korona­ tej lesztés miatt vízhajtások képződhetnek. A V. fejezetben az erdősítési mód és az ültetési hálózat hatását vizsgálja a hozam­ teljesítményre. Több kísérletet ismertetve megállapítja, hogy a gyengébb termőhelye­ ken a sűrű állomány teljesítménye kisebb (kisebb a küzdőerö). A jobb termőhelye­ ken a növekedéskülönbségek kiegyenlítődnek. Jó termőhelyen sűrűn ültessünk, silá­ nyabb termőhelyen a csemetetávolság közepes legyen, ha idejében lehet tisztítani, ha nem, akkor tág. A VI. fejezet az elegyes állományok fatermési és növedékviszonyaival foglalkozik. A fafajok különböző fényigénye nagyobb asszimilációs teljesítményt hozhat, s ennek folytán elegyes állományokban többletnövedék érhető el. Az elegyetlen állomá­ nyoktól eltérő természetes növekedésmenet, a gyökérs'zínt, az alomtulajdonság, a szom­ szédhatás és az eltérő állományszerkezet komplexen érvényesülő hatása még sok módszertani vizsgálatot igényel. Külön tárgyalja a fényigényes és árnytűrő tölgy-bükk, erdeifenyő-bükk, bükk-erdeifenyő-lucfenyő, vörösfenyő-bükk és nemes lombfafajok­ kal elegyes bükk-állományok eredményeit, valamint az ámytűrő és félárnytűrő fafa­ jokkal kombinált bükk-lucfenyő, jegenye-lucfenyő-bükk-állományokét. A VII. fejezetben a sajátságosan német hagyásfás ritkítási üzemmód eredményeit és a többvágásos állományformákat hozza, különösen bükkre és erdeifenyőre. Az alap­ fogalmak tisztázása során rámutat arra, hogy a gyérítéses üzemmódban a gyorsan is­ métlődő belenyúlások nem léphetik túl a kritikus körlapöss'zeget, a ritkító üzemmód­ ban ezzel szemben kevés és erős belenyúlás túllépi a kritikus körlapösszeget. Ennek egyvágásos alakjánál a művelési súlypont a megvilágított állományon van, az alj­ növényzetnek csak művelési szerepe van. A kétvágásos alakja lehet kétvágásos szál­ erdő és lehet a túltartásos üzem 25—40 db/ha hagyásfával. A ritkításos üzemmód a legjobb alakú faegyedek leggyorsabb vastagsági növekedését törekszik biztosítani. A VIII. fejezetben a termöhelyviszonyok változása által okozott teljesítmény-mó­ dosulásokat vizsgálja. Az elegyetlen telepítésekben a talajsüllyedés, az alomgyűjtés okozta hozamromlásokat és a melioráció és trágyázás hozamemelését tárgyalja rész­ letesén. A különböző kísérleteket és eredményeket bírálva megállapítja, hogy amíg a nevelővágásokkal, termőtérszabályozással térfogattermelés-többletre számítani csak kivételes esetekben lehet, addig a melioráció és a trágyázás jelentős lehetőséget nyújt a faállományok szervesanyagteirmelésének emelésére. A könyv ötödik s egyben utolsó részében vizsgálja a főbb üzemmódok — a vágá­ sos szálerdő, a szálaló erdő és az őserdő jellegű állományok — fatermési viszonyait. A vágásos szálerdő vizsgálatnál saját maga által felállított szabályos üzemosztály modell megszerkesztéséből indul ki, majd megállapítja, hogy egy üzemosztály kész­ letgörbéje nem egyenes vonal. Az üzemosztályokra éppúgy érvényes a természetes sűrűség és növedék közötti összefüggés, mint az állományokra. Az egyes állományok kritikus sűrűségének megfelel az üzemosztály kritikus készlettartása. A különböző mértékű beavatkozások a készletváltozásnak megfelelően erősen változtatják az elő­ használati százalékot. A vágásforduló változtatásával a korosztály-részarány is válto­ zik. Ha a bükkállományok vágáskorát 140 évről 100 évre csökkentik, egyenlő erősségű gyérítést feltételezve, csökken az évente kitermelhető fatömeg, mert csökken a vágás-

érettségi össznövedék. A z erdeifenyőnél más a helyzet, mert itt az összes növedék emelkedhet. Nagy előhasználati százalék esetében gyorsan csökken a fakészlet és en­ nek pótlására hosszú idő szükséges. A gyérítés erősítésével a fatömeggel súlyozott átlagos vágáskor csökken. A szálalóerdők teljesítményeit összehasonlítva a vágásos erdő teljesítményeivel, megállapítja, hogy a normálkészletek nagyobbak a vágásos erdőben, a szálalóerdőben a koronák függőleges tagoltsága hátrányos. A szálalóerdő s e m szervesanyagtermelésben, sem értékteljesítményben n e m múlja felül a vágásos szálerdőt. Mintaképe lehet a ter­ mészetszerű erdőgazdálkodásnak, de megvalósítása gazdasági szempontból csak ritkán indokolt.

Könyvét azzal fejezi be, hogy: „A gyakorlati erdőgazdaságnak az a feladata, hogy a bizonyított tudományos eredményeket alkalmazza az emberi társadalom javára. Min­ den munkamódszer — s így az erdészé is — annál eredményesebb, mennél jobban meg­ felel a természet törvényeinek, erkölcsi értékét pedig az a cél határozza meg, amit szolgál, illetve a szellem, amelyben azt gyakorolják." Dr. Birck Oszkár Az

Erdészeti Kutató Intézetek N e m z e t k ö z i Szövetsége ( I U F R O ) erdészettörténeti szekciójának alakuló ülése

A z IUFRO 02 erdészettörténeti szekciója 1963. október 30—31-én Freiburg i. Br.ban K. Mantel professzornak a vezetésével megtartotta alakuló ülését. A z erdészet­ történet belga, finn, francia, hindu, iraki, olasz, holland, norvég, svéd, svájci, spanyol, török, és amerikai képviselőinek részvétele az erdészettörténetnek nemzetközi vonat­ kozásban való fokozódó jelentőségét, valamint a szekció munkája iránti érdeklődést mutatta. A megtartott r ö v i d beszámolók, a hozzászólások és a beható vita értékelése után ^a szekció a következőkben hozott határozatot: Mindinkább bebizonyosodik, hogy az erdészet- és erdőtörténeti viszonyok isme­ rete és kutatása az erdőgazdaság és az erdészeti tudomány fejlődéséhez mind nem­ zeti, mind nemzetközi vonatkozásban döntő alapokat nyújt, úgyhogy az erdészet­ történeti kutatás különös jelentőségre tett szert. A z erdőgazdaságban a nemzedékekre kiterjedő termelési folyamat a jelennek és a múltnak olyan méretű összefonódására vezet, amilyen egyetlen más gazdasági ága­ zatban sem fordul elő. Ezért az erdészettörténeti alapok és az erdészeti tudomány, a gyakorlat és az igazgatás számára rendkívüli jelentőségűek. Erre a tényre tekintettel a szekció felkéri az IUFRO tagintézeteit, hassanak oda kormányzatuknál, hogy olyan intézkedéseket készítsenek elő, amelyek 1. lehetővé teszik a levéltárakban, erdészeti irattárakban és máshol szétszórtan levő erdészeti anyagok megállapítását és regisztrálását; 2. a talált anyagoknak a kutatás részéről biztonságba helyezését, kiválogatását és kiértékelését; 3. minden olyan országban, amely megfelelő erdőterülettel rendelkezik, e g y inté­ zetet bízzanak meg az erdészettörténeti kérdések képviseletével. A z értekezlet lefolyása, főleg az elhangzott referátumok közzétételre kerülnek. (Prof. K. Mantelnek az alakuló ülésről készített és rendelkezésre bocsátott jelen­ tése alapján Ref. Keresztesi B.) Holzer, K . : Erdészeti genetikai és nemesítési világtanácskozás

1963. augusztus 23-tól 30-ig Stockholmban, a F A O és az I U F R O 22. szekciója együttes- javaslatára az erdészeti genetika és növénynemesítés területének kutatói összejövetelt tartottak, amelyen 37 országból több mint 150-en vettek részt. A z összejövetel előtt j ó l megrendezett tanulmányutak voltak (augusztus 20— 22-én), amelyeken a résztvevők egy-egy csoportja Svédország északi, középső vagy déli részébe jutott el. Mindegyik lehetővé tette a svéd erdőgazdálkodás és különösen a svéd erdészeti genetika és nemesítés igen figyelemre méltó gyakorlati eredményei­ nek a megismerését. Svédországban eddig kb. 480 ha, főképpen erdei- és lucfenyő magtermelő plantázst létesítettek. Ezek közül a legidősebb erdeifenyő-plantázsok már teremnek is, és már 1 milliónál több csemete előállításához szolgáltattak k i v á l ó minő­ ségű nemesített magot. Évenként kb. 3200 oltványt ültetnek ki, a magtermelő plantázsok összes területét mintegy 850 ha-ban irányozták elő. Ezeknek később Svédország egész erdeifenyő-mag igényét fedezniök kell. A magtermelő plantázsok e g y részét magán erdőbirtokosok, n a g y o b b részét azonban a svéd erdészeti növénynemesítési

Egyesülés létesíti, amely Délkelet, Délnyugat- és Észak-Svédországban e célból három kísérleti állomást tart fenn (Ekebo, Brunsberg és Sundmo). Maga a konferencia 11 ülésre oszlott, amelyekre fél-fél nap állt rendelkezésre. Ezek egyebek között a következő részterületeket ölelték fel: az erdei fák genetikája és citológiája, a z erdészeti növénynemesítés módszerei, utódellenőrzés, a behozott fafajok (exoták) genetikaija és nemesítése, a fafajok fiziológiája a genetikával és nemesítéssel összefüggésben, rezisztenciára nemesítés, faminőségre nemesítés, mag­ termelő plantázsok, nemzetközi magcsere, a nemesítési eredmények alkalmazása a svéd erdészeti gyakorlatban. Ezeknek a részterületeknek mindegyikét e g y - e g y neves kutató referálta, majd összesen több m i n t száz hozzászólás hangzott el. Mindezeket a F A O a k ö z e l j ö v ő b e n nyomtatott formában értekezleti jelentésként kiadja, hogy azok­ nak is, akik ezen a j ó l sikerült konferencián n e m vehettek részt, lehetőséget adjon a z erdészeti genetika és erdészeti növénynemesítés jelenlegi helyzetéről való tájé­ kozódásra. (Allgemeine Forstzeitung, Wien, 1963. 19/20: 227—228. Ref. Keresztesi

B.)

A varázsvessző a l k a l m a s a m á g n e s e s erőtér v á l t o z á s a i n a k jelzésére

Yves Rocard, a Sorbonne professzora és az Ecole Normálé Supérieure fizikai laboratóriumának igazgatója kísérletekkel igazolta, hogy a varázsvessző megfelelő kísérleti személyek kezében a mágneses erőtér változásainak jelzésére alkalmas, A mágneses erőtér előállítása céljából 50X100 cm-es egyszerű fakeretre mintegy 100 menetben v é k o n y rézdrótot tekercselt fel, m a j d 6 voltos elemből a drótba különböző ellenállások közbeiktatásával áramot bocsátott. A tekercset körülvevő mágneses erő­ tér a keret előtt, majd a keret mögött 1 m-re elhaladó kísérleti személy hasmagas­ ságában 0,1—0,64 milligauss értékeket ért el. A kísérleti személyek a varázsvessző segítségével n e m magára a mágneses erőtérre, hanem az abban járás közben érzékelt változásokra (gradiensekre) reagáltak. A kísérleti személyek a kísérlet előtt a bekap­ csolt készülék mágneses erőterében rövid ideig tájékozódhattak, de a kísérleti soro­ zatok folyamán már n e m közölték velük a készülék bekapcsolt vagy b e n e m kap­ csolt állapotát. Ennek ellenére a kísérlet módozatairól, a mágneses tér erősségétől, személyi rátermettségüktől, egyéni természetüktől (higgadtságuktól v a g y izgatottsá­ guktól) függő pontossággal jelezni tudták a mágneses tér erősségének változásait. Erre rátermett kiválasztott személyek megfelelő kísérleti körülmények között 5—6 ismétléses sorozatokban 100%-ig terjedő pontossággal jelezték a mágneses tér erős­ ségének 0,3—0,5 miligauss értékű változásait. A mindennapi életben egy m o z g ó felvonó v a g y e g y elhaladó gépkocsi motorja is előidézhet olyan mágneses gradienseket, amelyek varázsvesszővel jelezhetők. V í z körül csak akkor keletkezik mágneses erőtér, ha a v í z pórusos közegen (pl. finom h o m o k rétegen) hatol át. Mozgásban n e m levő víz, legyen az földalatti vagy felszíni, úgyszintén szabadon vagy vezetékben folyó víz, n e m idéz elő mágneses erőteret. Föld alatt áramló vizek fölött azonban R o c a r d korszerű műszerekkel olyan gradien­ seket mért, amelyek a varázsvesszővel érzékelhető gradiensek alsó határát (1/3 milligauss/m) meghaladják. R o c a r d azokat a körülményeket vizsgálta, a m e l y e k között a pórusos közegen át áramló v í z a felszínre is kiterjedő mágneses erőteret idéz elő. De ezek tisztázása csalt viszonylag egyszerű esetekben és csak nagy vonalakban sike­ rült neki. Vizsgálataiból úgy látszik, hogy a varázsvessző számos esetben n e m alkal­ mas a földalatti v í z jelzésére, bár ez n e m csökkenti a kérdés elméleti jelentőségét. A z eddigi vizsgálatok után m é g lehetséges, hogy a varázsvessző a mágneses gradien­ seken kívül más hatásokra is reagáljon, habár ilyeneltet ez ideig n e m sikerült kimu­ tatni. A varázsvesszőre vonatkozó kutatásainak eddigi eredményeit R o c a r d : „ L e Signal du Sourcier" című k ö n y v é b e n foglalta össze (Paris, 1962. D u n o d éd.). IRODALOM Grive, J.: D o i t - o n p r e n d r e a u s é r i e u x l e „ S i g n a l d u s o u r c i e r " ? L a N a t u r e , P a r i s , 1963. 3340. s z . 343—344. p . — Rocard, Y.: L e S o u r c i e r s e r e b i f f e . L a N a t u r e , P a r i s , 1963. 3343. s z . 468—472 . p .

Ref: Gertheis AntaL