Miért legyen a pusztításé az utolsó szó? Idôrétegek Drezdában

FÕÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN

Régészeti rekonstrukció

Miért legyen a pusztításé az utolsó szó? Idôrétegek Drezdában

Drezdában véletlenül közel került egymáshoz néhány esemény. A figyelem Drezda hatvan évvel ezelôtti pusztulására és újjáépítésére, az ezzel összefüggô mûemlékvédelmi kérdésekre és a német, sôt az egész európai mûemlékvédelemre összpontosult. Tavaly október 8-án hunyt el a német mûemlékvédelem doyenje, Hans Nadler volt szász tartományi „fôkonzervátor”. Október 30-án Horst Köhler német köztársasági elnök és a brit uralkodóházat képviselô kenti herceg jelenlétében ünnepélyes ökumenikus istentisztelettel szentelték fel az újjáépített drezdai Frauenkirchét. November 13-án zárt – a részben helyreállított – a drezdai volt királyi palotában a „Zeitschichten – Erkennen und Erhalten – Denkmalpflege in Deutschland” (Idôrétegek – megismerés és megôrzés – mûemlékvédelem Németországban) címû kiállítás, amelyet az úgyszintén Drezdában alapított „Dehio”-kézikönyv elsô kiadásának 100. évfordulója alkalmából rendeztek. Hans Nadler professzor 1910-ben született Drezdában jónevû festômûvész fiaként, szülôvárosa mûegyetemén végezte építészeti tanulmányait, majd 1940ben doktorált. Fiatalemberként rövid ideig a pompeji ásatásokon is részt vett. A háborúból épségben tért haza az elpusztított Drezdába, majd 1946-ban kis híján belehalt a megszálló szovjet csapatok egyik katonája lövésétôl szenvedett súlyos sebébe. Felépülvén, 1949tôl szász tartományi „fôkonzervátorként” hihetetlen energiával látott hozzá a romok konzerválásához, és ahol lehetett, helyreállításához. Ezt a tisztséget,

illetve a tartományok feloszlatása után az NDK mûemlékvédelmi intézet (melynek belsô szervezete furcsa módon szinte egyetlen keletnémet állami intézményként a volt tartományok földrajzi beosztásához igazodott) drezdai hivatalának vezetését 1982-ig látta el, de nyugalomba vonulása után is keresett szakértô maradt, akinek szavára hallgattak. Nadler taktikailag ügyes és némi szász ravaszsággal fûszerezett tevékenységének köszönhetôen egészen sok jelentôs drezdai mûemlék menekült meg a végleges pusztítás elôl (ezek közé tartozik a volt királyi palota, a Taschenbergpalais –

ma egy nemzetközi lánc által üzemeltetett luxus-szálloda – és nem utolsósorban a Frauenkirche). Voltak persze vereségei is: nem tudta megakadályozni a háborút csaknem sértetlenül átvészelô lipcsei Egyetemi templomnak – Ulbricht személyes parancsa alapján végrehajtott – felrobbantását. (Nemrég egy tervpályázat alapján heves vita dúlt arról, hogy milyen formában emlékeztethetne új beépítés a hajdani temlomra.) Jómagam egyetemi tanári minôségében találkoztam Nadlerrel a hetvenes években a drezdai mûegyetemen, ahol a hallgatók generációit nyerte meg a mûem-

lékvédelem ügyének, nemcsak nagy népszerûségnek örvendô elôadásaival, hanem többek között Klaus Mertens építészettörténész kollégájával közösen rendezett tanulmányi kirándulásaival is. Ilyen alkalmakkor a két „nagyágyú” kölcsönösen nemcsak hihetetlen szellemi magaslatokra hintáztatta fel egymást, hanem a hallgatóság sör-

ellátásáról is igen nagyvonalúan gondoskodott. Egy ilyen, különösen emlékezetes kiránduláson ismerkedtünk a helyreállítás alatt levô schneebergi St. Wolfgang templom példáján a késôgótikus szász csarnoktemplomok nagyszerû térbeli egységével és a szász bányavárosok urbanisztikai értékeivel. Nadler nagy súlyt helyezet t a mûemlék védelem városépítési dimenziójára. Intézetében annak idején NDK-beli városok egész sorára mûemléki és városképi vizsgálat készült, tényfeltárásként és segédeszközként a történelmi városközpontok megôrzéséér t

2006. január–február ÖN • KOR • KÉP

29

FÕÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN A Magyar Urbanisztikai Társaság diplomadíj pályázat nyertesei A Magyar Urbanisztikai Társaság év végén adta át a 2005. évi diplomadíjakat a MUT Székházában. A pályázatokat elbírálta: Arató György, Hanczár Zsoltné, Koszorú Lajos, Ongjerth Richárd, Sersliné Kócsi Margit, Szokolay Örs, Vajdovichné Visy Erzsébet. „A” Diplomadíj: Bérdi Kata: A Mohács-szigeti településrész problémái és javasolt megoldásai településmérnök szemmel; Borbély Sarolta: A táj szerepe zalakarosi gyógyturizmus fejlesztésében; Csepely-Knorr Luca: Döbrentei utca környezetének szabadtérépítészeti revitalizációja; Eplényi Anna: Vasúti zöldfolyósok kialakítása Budapesten; Ercsényi Márta: Dunakeszi–Fót –Göd kistérség fejlesztési lehetôségei; Mlakar Vivien: Miskolc belváros köztérrendszere; Szabó Sándor Béla: Berettyóújfalu, tájrendezési tanulmányterve; Szögedi Zsuzsanna: Szomolya település tájrendezési tanulmányterve a helyi értékvédelem lehetôségei egy bükkaljai település példáján. „B” Dicséret Esztergomi Judit: Lakótelepi környezeti rehabilitáció a budapesti havanna-lakótelep példáján; Hajba Csaba: Az értékvédelem lehetôsége a Káli-medencében és Kôvágóôrsön; Horváth Laura: Brennbergbánya fejlesztésének lehetôségei és korlátai; Murzsa Anikó: Záhony és térsége területfejlesztési koncepciója; Szántai Linda: Falusi turizmus – Tápióság új fejlôdési irányvonala.

folytatott keserves harcban – éppen a kezdôdô Honecker-korszak panelprogramjának idejét éltük, de a vizsgálatok mindmáig, többek között a demográfiai fejlemények miatt nem kevésbé bonyolult küzdelem idején is hasznosnak bizonyulnak annak megfogalmazásában, hogy mi egy-egy település arculatát meghatározó, minden körülmények között megôrzendô épített örökség. 1975ben gyakornokként magam is részt vehettem egy ilyen vizsgálat elkészítésében. A véletlen úgy hozta, hogy 1975 volt az Európa Tanács mûemléki kampányának éve – amelynek tudomásulvételét Kelet-Németországban elvben ugyan tiltották, de Nadler gondoskodott arról, hogy hallgatói értesüljenek a „nyugati” eseményekrôl. Az akkor még politikailag megosztott Európa szellemi egységének megôrzéséhez, a városfejlesztés értékmegôrzô irányba mutató összeurópai paradigma-váltásához ez az 1975-ös kampány nagymértékben hozzájárult. A sikerben nagy része volt a mûemlékvédelem európai – többek között magyar – szellemi vezetôinek szívós „aknamunkájának” is. A kelet–nyugati eszmecserék egyik, nagy népszerûségnek örvendô színhelye az egri mûemlékvédelmi nyári egyetem volt. Nadler egyetemi elôadásaiban is fontos szerepet játszott, hogy hol lehet, hol kell meghúzni a mûemlék-

30

védelem határait, melyek a hitelesség kritériumai, meddig lehet mûemléki helyreállításról beszélni, és hol kezdôdik a többé-kevésbé hiteles másolat. E z e n pr ob l ém a körre, melyet a mûemlék védelem 1964. évi velencei char tája is behatóan tárgyal, jó illusztráció a drezdai Frauenkirche újjáépítése. Németországban Georg Dehio mûvészettörténész foglalkozott elôször módszeresen a kérdéskörrel, a heidelbergi palota romjainak helyreállítása körüli 19. század végén kialakult heves vitában. Dehio-tól származik a „Konservieren, nicht restaurieren!” jelszó, a hitelességért, az épület eredeti állományának megôrzéséér t foly tatot t harc érdekében. Annak idején a restaurálás alatt a „stílustisztaság” érdekében a mûemlék állományába való elég erôteljes beavatkozás alkalmazhatóságát értették – Magyarországon is találunk példát hasonló eljár á sr a , gondoljunk c s ak a budavári Nagyboldogasszony (vulgo Mát yás) templomra. Dehio-tól származik a mûemlékvédelmi tevékenység alapelveinek máig is lényegében érvényes megfogalmazása: „Megôrizni, és csak megôrizni; kiegészíteni csak akkor, ha a megôrzés materiálisan lehetetlenné vált; megsemmisültet visszaállítani csak meghatározott, korlátozott feltételek mellett.”

ÖN • KOR • KÉP 2006. január–február

Visszatér ve a Frauenkirchére: aki még látta az újjáépítés elôtti állapotot, emlékszik arra, hogy abból a kôhalmazból, ami a háború elôtt a centrális tér elvét követô, az igehirdetésre és prédikációra összpontosító protestáns templomépítészet egyik legszebb alkotása volt, csak a szentély és az északkeleti saroktorony emelkedett ki, nagyjából a fôpárkány magasságáig fennmaradva. A német újraegyesülés után drezdai polgárok összefogása kezdeményezte az újjáépítést, heves vitákat provokálva, melyekben a történelmi érvelés összefonódott a mûemlékvédelmi és városépítési szempontokkal. Sokan a német háborús bûnök által provokált megtorlás, a súlyos bûn szülte rombolás mementójaként változatlanul akarták hagyni a romhalmaz t. Mások azzal érveltek, hogy miért legyen a pusztításé az utolsó szó, éppen az európai megbékélés, Németország második világháború utáni békés átalakulása jelképeként van szükség az újjáépítésre. A drezdai lokálpatrióták azzal is kardoskodtak, hogy a város világhírû Elba-panorámájának fô, domináns elemére a városképben mindenképpen szükség van. Magam is hosszan gondolkoztam azon, hogy mi is lett volna a történelmi megemlékezés, a mûemlékvédelem és a városépítés igényeit egyaránt kielé-

FÕÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN gítô megoldás. A kilencvenes évek elején egyszer hallgatóként jelen voltam Drezdában egy nyilvános vitán, ami ezt a témakört tárgyalta. Az egyik résztvevô, statikus kolléga (nevét sajnos elfelejettem), számításokkal és ábrákkal igen meggyôzôen bizonyította, hogy drasztikus beavatkozás nélkül a sötétlôen meredô romok is néhány éven belül kôhalmazzá omlanak, tehát legalábbis az addig valóban rendkívül szuggesztív látvánnyal a történelmi emlékhely akkori formája mellett hosszabb távon nem lehetett voksolni. Ha pedig amúgy is drasztikusan be kell avatkozni, folytatta a kolléga, akkor az eredeti tervek alapján a lehetô leghûbb újjáépítés a követendô módszer. (A sors véletlene úgy hozta, hogy a Frauenkirchét közvetlenül a háború elôtt restaurálták és ennek dokumentációja fennmaradt.) Engem ez nem gyôzött meg egészen, hitelesebbnek tûnt volna nekem a pusztulás tudomásulvé-

tele, egybekötve a romok integrálásával egy acél– üveg szerkezetbe, mely visszaadta volna a város sziluettjének a templomot, de inkább szinte szellemszerûen, a templom ideájaként, annak csak erôsen redukált anyagi valóságában. Persze ezt sem egyedül találtam ki, sokan szerettek volna hasonló megoldást. Végül is a lakosság elsöprô többsége az újjáépítést, a másolatot preferálta, ami a szövetségi és a tartományi kormány, a város, az evangélikus egyház, a Dresdner Bank támogatásával és nem utolsósorban rengeteg egyéni és intézményes (köztük sok angol) adakozó jóvoltából meg is valósult. Az újjáépítést a Frauenkirche alapítvány irányította, melynek építési igazgatója, Eberhard Burger – akit joggal lehet a templom második megalkotójának tekinteni – „régészeti rekonstrukciónak” nevezte a követett módszert, melynek segítségével nemcsak az állva maradt épületré-

Továbbképzés a dél-alföldi önkormányzati fôépítészeknek Tavaly év végén szegedi helyszínnel tartotta a Dél-alföldi Területi Fôépítészi Iroda a térség önkormányzati fôépítészeinek hagyományos szakmai találkozóját. A településrendezés és településtervezés tartalmi, módszertani és eljárási tapasztalatairól Kiss Lajos területi fôépítész, a területrendezés és a területrendezési hatósági

eljárás idôszerû kérdéseirôl Körtvélyesi Csaba (Dél-alföldi Területi Fôépítészi Iroda fôosztályvezetôhelyettese), a Régi és új kihívásokról, az önkormányzati fôépítészi mûködésrôl Béres István, Gyula város fôépítésze mondta el tapasztalatait. Végezetül a Délalföldi Területi Tervtanács tavalyi munkáját értékelték.

szeket sikerült integrálni, hanem a kôanyag csaknem felét az eredeti helyére viszszahelyezni. A statikai rendszeren egy vasbeton koszorú beépítésével javítottak, mely nagymértékben csökkenti a karcsú kôoszlopok eredetileg túl erôs igénybevételét, és jobban elosztja a kupola terheinek levezetését. Eredeti fenntar tásaim ellenére be kell vallanom, hogy miután a kupolát kibontották az állványzatból, és elôször láttam a vasúti hídról a kész épületet, azonnal megnyert a kupola eleganciája. Ma még világosan meg lehet különböztetni az eredeti részeket az újjáépített részektôl – az utóbbiak csaknem fehérek, szinte világít anak. Kevésbé ismert, hogy a maradványok sötétsége nem annyira a tûzvésznek és a környezeti ártalmaknak tulajdonítható, hanem elsôsorban a felhasznált homokkô vastartalmának. Az idô, tehát elôbb-utóbb itt is elvégzi munkáját és néhány évtizeden belül felismerhetetlenné teszi azt, hogy mi a régi és mi az új. A régi Frauenkirchét még ismerô idôs generáció számára bizonyára elégtétel látni a különbséget és örülni az újjáépítésnek, a fiatalabbak pedig késôbb – az épület emlékhely-mivoltát nem feledve – szépségét fogják ér tékelni. Talán ez is a történelmi megbékélés egyik formája. Dr. Brenner János

2006. január–február ÖN • KOR • KÉP

31

„C” könyv jutalom Balogh Réka: Budatétényi Duna-part fejlesztési lehetôségei; Dávid Tamás: Forgalomcsillapítás és a közlekedési lehetôségek javítása Gyôrújbarát közúthálózatán; Éliás Virág: Rákospalota fô utca–Kossuth utca–Régi Fóti út–Kazinczy utca által határolt tömbszabályozási javaslata, Jordán Tamás: Somberek község fejlesztési koncepciója; Puck Melinda: Öcs településfejlesztési koncepciója (közterületi humanizáció); Tóth József: A napenergia hasznosítási lehetôsége Sopronban. Zsilinszky Gyula Kós Károly Díjbizottság titkára

Barna Gábor Emlékérem 2005 A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Aczél Gábor tavaly év végén második alkalommal adta át a társaság egykori fôtitkáráról elnevezett Barna Gábor Emlékérmet. Kiemelkedô társadalmi tevékenység elismeréseként emlékérmet kapott: Dr. Budai Aurél: Környezetesztétikai Tagozat színvonalas vezetéséért és a társaságért végzett kiemelkedô társadalmi tevékenységéért. Kolundzsija Gábor: Budapesti és Pest megyei csoport színvonalas vezetéséért és a társasági élet fellendítéséért. Papp Zoltán Tamás: Társaság célkitûzéseinek megvalósításában való aktív közremûködéséért, kiemelten a társaság Fôépítészi Tagozata újjászervezéséért és a Hild Díjas városok konferenciájának magas színvonalú szervezéséért. Bôvebben: http://wwww.mut.hu

FÕÉPÍTÉSZEK AZ ÖNKORMÁNYZATOKBAN Kívánom, hogy ebbôl a múltból mindannyian okuljunk… Megjelent Szilágyi István: Szombathely városépítés- és építészettörténete a dualizmus korában címû könyve! „Egy új könyv megjelenése mindig öröm, kiváltképp akkor, ha szûkebb környezetünkrôl, városunkról szól. Most újból ilyet tarthat kezében a Tisztelt Olvasó. Különösen örülhetünk azért, mert megjelentetését – több támogató segítségével – maga az önkormányzat vállalta magára. Örvendetesen gyarapodó helyismereti könyvállományunk ezzel a kötettel jelentôsen gazdagodik. A címben szereplô korszakról számos résztanulmány született az elmúlt évtizedekben, de mindmáig hiányzott egy összefoglaló, a korszak városrendezési és építészeti folyamatainak egészét feltáró mû. Szilágyi István könyve ezt a hiányt pótolja. Segítségével az ismert vagy vélt jelenségek többsége helyére kerül. Az átfogó kép egyben újabb kutatásokat is elindíthat, hiszen számos részkérdés megválaszolása további vizsgálódást igényel.

A kötet jelentôségét emeli, hogy a szerzô munkája a városépítés-történet kutatói számára olyan anyagot tár fel, amely eddig jóformán ismeretlen volt. Bemutatja azt a gazdagságot, amely városunk, Szombathely dualizmus kori városépítését és építészetét jellemezte. A tervezôi fantázia persze sokkal színesebb volt, mint ami végül is megvalósult. Azok az alkotások, amelyek csupán tervben maradtak fenn, szellemi kincseink közé számítanak. Megismerésükkel még gazdagabb a múlt. Kívánom, hogy ebbôl a múltból mindannyian okuljunk, s nyerjünk indíttatásokat a mai és a holnapi feladatainkhoz. (Dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere) Kiadó: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (2005.) A könyv megvásárolható: Mûvészetek Háza, 9700 Szombathely, Belsikátor u. 1. Telefon/fax: 94/511-266 Ára: 2860 Ft+postaköltség A szerzô a könyv megjelenésekor már súlyos beteg volt, 2005. december 5-én elhunyt. (a szerk.)

Figyelem! Megváltozott az OLÉH címe! Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal új címe Budapest VII., Kéthly Anna tér 1. II. emelet. Megközelíthetô: metróval (Blaha Lujza tér), villamossal 4-es és 6-os villamossal (Blaha Lujza tér) Telefonszám: (1) 441-7700 Postacím: 1903 Budapest, Postafiók 314. E-mail címek: [email protected]. Információkérés: [email protected]. További információk a www.oleh.hu honlapon.

32

ÖN • KOR • KÉP 2006. január–február

Kós Károly-díj – 2005 Az elmúlt év végén kiadott kiváló építészek és képzômûKós Károly díjakra összesen vészek életmûvének bemunyolc személyre és három tatásáért és emlékük ápoláközösségre érkezett jelölés. sáért. A beérkezett jelöléseket a Kós Közösségi díjat kapott: Károly Díj Bizottság plenáris ülé– a Budapest-Budafoki sén értékelte és négy egyéni és Savoyai Jenô Asztaltársakét közösségi díj kiadására tett ság, a budafoki és nagytéjavaslatot. Kolber István regi- tényi helyi építészeti értékek onális fejlesztésért és felzár- gondozásáért és az értékmenkóztatásért felelôs tárca nélküli tô közéletiségben való példaminiszter a Kós Károly díjakat az mutatásért, Építészek Házában adta át. – a Sümegi Városvédô és SzéEgyéni díjat kapott: pítô Egyesület, a városi közterüOlajos Csaba, Észak-magyar- letek szépítésében, fásításában, országi területi fôépítésze, a tör- a város híres szülöttei emlékének téneti és népi építészeti értékek ápolásában és az országos ifjúsámegôrzésében – tisztviselôi fel- gi örökségvédô tábor ez évi megadatain túl – kifejtett több évtizedes szervezô és publicisztikai tevékenységéért, Dr. Pomozi István faipari mérnök, mûemléki tervezô, a mûemlékek és népi építészeti értékek szakszerû védelmében kifejtett Olajos Csaba (fent) és Winkler Barnabás (lent) átveszi a Kós Károly díjat Kolber Istvántól több évtizedes munkásságáért, U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész, a Nyugat-magyarországi Ôrség területén kifejtett értékmegôrzô, példamutató építészeti és közérdekû munkásságáért, Winkler Barnabás építész, a budai „hap” Galéria szervezésében kifejtett áldozatos létrehozásáért és példamuta- tevékenységükért. tó mûködtetéséért, a XX. száZsilinszky Gyula zadban alkotó, már elhunyt Kós Károly Díjbizottság titkára A rovatot szerkesztette: Zábránszkyné Pap Klára [email protected]