MAGYAR KULTÚRA. - Pekár Károly dr. hátrahagyott munkája.- Sajtó alá rendezte és az életrajzot írta MORVAY GYŐZŐ

MAGYAR KULTÚRA - Pekár Károly dr. hátrahagyott munkája.-

Sajtó alá rendezte és az életrajzot írta MORVAY GYŐZŐ.

BUDAPEST, 1916. MAY JÁNOS könyvnyomdája H., Főherceg Albrecht-űt 3.

KIADTA:

A PEKÁR-CSALÁD.

S tovább örökre . . . így a végtelenbe Csak én haltam meg, minden élni fog, Csak én veszek el, egy szívnek szerelme, Egy szívnek álma, vágya – ez halott . . . Vagy ez is újra kél, újból születve, újabb szívekben újabban dobog. Oh úgy kiálthatsz szívem: nincs Nirvána, Örökké élünk, örök ifjúságba. (Pekár Károly: Századok útján c. műve 12. o. Nirvána. [Szemközt a halállal.] c. verséből.)

Kezdeményezésemre a Vallás és Közoktatásügyi m. kir. Miniszter Úr 1912. évben a budapesti III. ker. m. kir. áll. főgimnázium tanári könyvtárának Pekár Károly dr. budapesti VI. ker. áll. főreáliskolai rendes és egyetemi magántanár könyvtárát megvásárolta. Ez alkalommal a családtól átvett ládákban az elhunytnak nagy tömegű jegyzete és irománya között több kiadatlan nagy szabású és becses munkát, tudományos értekezést, de sok verset és drámát is találtam. Fitestvéreivel Pekár Dezső dr. és Pekár Mihály dr.-ral állandóan érintkezvén azt a tervet vetettem föl, hogy Károly testvérük emlékét egy rövid életrajzban szívesen föleleveníteném, hogyha a reá vonatkozó okmányokat és leveleket rendelkezésemre bocsátják. így jutottam Pekár Károly dr. majdnem minden írásához, azonkívül édes atyjának id. Pekár Károlynak összes leveleihez, naplójához és irodalmi munkáihoz. Az életrajz megírásához részint az a rokonszenv hajtott, melyet mind Pekár Károly élete, mind munkássága iránt állandóan éreztem, részint annak a szükségességnek fölismerése, hogy emlékezetes munkái némi méltatásban részesüljenek. Vele egyúttal egy magyar középiskolai tanár pályáját is szándékoztam megírni. Ebben az időközben Riedl Frigyes dr. egyetemi rendes tanár nekem a „Magyar Kultúra” címen Pekár Károlynak hátrahagyott nagyobb munkáját adta át, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó

VI

vállalata számára még 1910-ben abból a célból küldött meg, hogy azt adja ki. A kiadást mind a művekkel halomszámra ellátott vállalat időhiánya, mind az írónak korai halála akadályozta meg. Jólehet a kiadás érdekében még 1911-ben a könyvkiadó bizottság tagjainál és Heinrich Gusztávnál is eljárt, hogy a Franklin Társulat, továbbá Mázy Engelbert főigazgatónál, hogy a Stefaneum adja ki, súlyos betegsége és fiumei tartózkodása miatt sem tovább sürgetni, sem újabb kiadót keresni már nem tudott. Ezt a művet most fogadja a közönség. Megjelenését előmozdította az elhunytnak nagybátyja Rozsnyói Pekár Imre és fitestvérei áldozatkészsége. Hogyha az életrajz egyes részei tán nem sikerültek annyira, mint azt szerettem volna megírni, nem látom másban okát, mint abban, hogy e vészteljes évek mozgalmaiban kivettem a magam izgalmas részét is. Családomból kilencen részint a harctéren küzdenek, részint más hadi szolgálatot teljesítenek. Hangulat és kedv a riasztó aggodalmak közt sokszor cserben hagyott. Budapest, 1916. augusztus. Morvay Győző.

Pekár Károly élete. I. A Pekár-család ismeretlen múltból Gömör- és Szepesmegye családi történeteiben lép előtérbe. Az atyai ág történeti nyoma egy Pekár Jánosra vezethető vissza, aki Felső-Magyarországon 1683-ban született és vele nyoma vész a további kapcsolatnak. Radvánszky Béla báró a „Régi magyar családi élet” c. könyvében egy Pekár Ádámot említ ugyan, aki borhordó Gf. Thurzó Ilona kézfogó ünnepén 1614-ben és Gf. Thurzó Mária lakodalmán 1618-ban, s aki Bittsén, Trencsénmegyében született, de a szál vele és az előbbi Jánossal össze nem köthető. A leszármazó rend Pekár Istvánnal kezdődik, aki a „N. Rosnyói Nemzeti Gymnasium iskola tanító ifjú Retor” (1819) s kinek fiai Hermann és János. Az utóbbi rozsnyói vászonkereskedö, fejérítö, később városi tanácsos, felesége Nemes Ujházy Eszter, kiknek házasságából id. Károly, Sándor és Imre fiuk születtek. Pekár János meghalt 1842-ben. A felette mondott gyászbeszéd kiemeli emberbaráti, „minden jóért” lelkesedő természetét, hivatalos buzgalmát, amelyért polgártársainak „köztársadalma és szeretete” a tanácsosi székbe emelte. Fennmaradt két kötet „Naplója” számos verset és gondolatot tartalmaz, mi a tanácsosúr elmélkedő, bölcselkedő és poetizáló hajlamára mutat. Ε „Napló” részint olvasmányainak, részint saját alko-

VIII

fásainak gyűjteménye. Tevékeny társadalmi életet folytatott, mint a rozsnyói „Magyar Könyvolvasó Társaságnak* és az ottani kaszinónak buzgó tagja. Felesége valószínűleg, a szepességi Nemes Ujházy családból való, amely két híres katonát is adott az országnak: Rozsnyóbányai Ujházy János Ferdinándot, aki 1723-ban a szepességi Hollólomnicon született s híres vitéz volt a 37-es Szirmai ezredben s Újházy Pál Sándort, aki ugyanott 1767-ben született, híres vitéz és 1799-ben esett el Veronánál. Ε családból való továbbá az az Újházy, császári kapitány is, aki pompás zománcmívű serleget adományozott a lőcsei evang. egyháznak, melyet ma is büszkén mutogatnak az érdeklődő idegennek. Pekár János korai halála után az anya magára maradván három fiát vászonfejérítő telepén a maga keze munkájával nevelte fel. Végrendeletében joggal írhatta: „Egész életemet kedves gyermekeimnek szánva neveltetésök s pályájukban való gyámolításukra semmi áldozatot sem kiméltem, mindhárom fiamat egyforma anyai szeretettel kisértem, éjjeli, nappali fáradságos s hosszú munkásságom egyedül gyermekeimnek volt szentelve.” Károly fia (szül. 1832. okt. 14.) Rozsnyón, Iglón és Eperjesen végezte középiskolai tanulmányait. Utóbbi helyen hallgatta a híres etikust: Vandrákot és 1849/50ben a filozófiai és jogi előkészítő tanfolyamot. A tehnikai tanulmányokat a bécsi politehnikai intézetben végezte. (1850-55). Szoros barátság fűzte a bécsi évek alatt s később is a szintén rozsnyói, nagytehetségű Greguss fiukhoz, Greguss Mihálynak, a jeles eperjesi filozófus tanárnak fiaihoz: Jánoshoz, az alföldi képek híres festőjéhez, Gyulához, a jeles fizikushoz és költőhöz és

IX

Ágosthoz a nagy magyar esztétikushoz, ki mint költő is számottevő egyéniség és a kivel néha napján levelezett is. Károly kezdetben (1854) Rozsnyó városát szolgálta, majd (1855). a k. cs. Kassai Építés igazgatósági szakosztálynál működik, 1856-ban Esterházy hercegi mérnök, aztán magánmérnök. 1857-ben a Tiszavidéki Vasút kötelékébe lép, 1865-ben Aradon lakik, itt lesz üzletvezető az Erdélyi Vasútnál mint helyettes II. oszt. mérnök, majd II. oszt. főmérnök, 1883-ban főfelügyelő s államosításakor a Magyar Állam Vasutak szolgálatába lép s mint azok aradi üzletvezetője „létszám apasztás cimén, ami ellen nincs fellebbezés” 1889. nyugalmazzák. Ez üzletvezetői működéséről részletes Naplót vezetett több füzetben s államvasúti pályájáról külön Emlékiratot irt. Nyugalmaztatását nehezen szokta meg. „Kedves jó fiam” írja (1889. máj. 31.) Károlynak, „engem ezen csapás [midőn 32 éves önfeláldozó szolgálatom után, úgy bánnak el velem mint az utolsó, leghaszontalanabb cseléddel, vagy mint valamely gonosztevővel] annyira megviselt, mint akár Imre öcsémet feleségének elvesztése ...” Lelki egyensúlyának biztosítása végett jónak látta, hogy foglalkozás után nézzen. Az ekkor alapított Aradi Nyomdatársaság igazgatója és az Aradi Közlöny, politikai napilap kiadóhivatalának vezetője lett. Ε mellett tevékeny volt, mint Arad sz. kir. város fölesküdt főmérnöke s több tiszteletbeli állás képviselője. Bőven levén ideje, még többet foglalkozott az irodalommal, mint azelőtt. Lekapta tűnő eszményi hangulatait, lefordította ami meghatotta idegenben. Filozófiai, esztétikai tanulmányokkal foglalkozott. Olvasóit nemcsak versekkel, fordítások-

X

kai, hanem érdekes, modern német elbeszélések, sőt monológok fordításával is szórakoztatta, sőt a lap érdekében verses reklámokat is szerkesztett. Irodalmi munkásságának virága: versei, költészete, mert erről külön is beszélhetünk. Hivatalában önzetlen odaadás és· az ügyeknek hasznára válása jellemezte, mint író jelszava volt, hogy minden intézmény csak úgy vezet sikerre, ha erkölcsi alapja van, vagy „a könyvek könyve szerint: ha Istennel kezdtük . . . Nem túlzás abbeli meggyőződésem, hogy a gyárakkal és vasutakkal lépést tartva szaporodjanak a templomok, mivel ezek nélkül csakhamar romokká lesznek azok.” Költészetével a hatvanas évek költői gárdájához, tartozik. Annak, a Petőfi utánzók lármája után a Szász Károly fordította idegen költők s Arany János (Kisebb Versei. 1855.) hatása alatt magasabb ízlést és több természetességet mutatott, de aranyoskodóvá nem lett soha. Megtartotta önálló ízlését, felfogását az életről és természetes, olykor humoros előadás módját, hangját. Életfelfogása a jó, szép, igaz idealizmusza volt, a kiengesztelő vallásos hit nyugalmával. Kiábrándíthatlan hírnöke főleg a szeretetnek, az igazi önzetlen szeretet hatalmának s a női szív eszményi kultuszának. Ifjabb öccse Sándor a miskolci gőzmalom fölügyelője, majd igazgatója lett. Legifjabb öccse Imre föltalálta a liszt sikértartalmát kimutató, róla elnevezett „pekározást,” a debreceni gazdasági akadémia tanára volt. Az első cséplőgépeket hozta hazánkba. 1878-ban a párisi világkiálításon magyar juror volt s a becsületrendet kapta. Ekkor adta ki. „Földünk búzája és lisztje” c. könyvét, mire a magyar kormány ily irányú tanulmányútra az északamerikai Egyesült Államokba küldteHazatérvén meghonosította a közraktári s elevator-

XI

intézményt, mint a Leszámítoló és Pénzváltó Bank vezérigazgatója Budapesten, Fiumében szervezett ilyeneket, az újpesti hajógyárat újjászervezte s része volt a Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság létrejöttében és munkálataiban még ma is első rangú tényező. II. Id. Pekár Károlynak édes anyja levélben is „vidor jó kedvet” és „egy jó nőt kíván”,,aki fogja az én helyemet is pótolni. Kedves Fiam már a rendeltetés utján is sokáig nem lehet itt mulatásom, mennyivel nyugodtabban halnék meg, ha tégedet, kedves Fiam, boldognak tudnálak.” Ε levélbeli buzgó tanácsok mellett is soká nem gondolt a házasságra, sőt már végleg le is tett róla, úgy hogy, mikor (1867.) Aradon Horváth Annával, Horváth József hontmegyei mérnöknek, az irodalomban feltűnt „Mérnöki irányzatok” könyv szerzőjének félárva. igen müveit s mély érzésű, igazán szeretetre teremtett leányával megismerkedett, hoszú ideig vívódott önmagával kora előhaladottsága miatt. Értesülvén azonban, hogy a szívbeli ismeretség az érzékeny leánynak sírógörcsöket okozott, feltárta előtte sorsát, erősen figyelmeztetve, hogy a tavasz az ősszel lépne frigyre, jól gondolja meg, hátha csak betegápoló lesz vagy mint Naplójában irt versében mondja: Szállj, galambom ifjú fa zöld lombjára. Hagyd e száraz ágat veszni magára. A leány igen szépen felelt a „tisztelt barátnak”. Nem volt meglepve, tudta gondolatát és érezte, mert „csak érezni lehet azt.” Oly érzelmet keltett fel benne, „hogy a bizonytalanságban sokszor azt hívém, meg kell

XII

őrülnöm!” Áldja Isten, mert „az önerejének megtörése által nyertem én erőt.” Isten nem engedte, hogy a látszólagos közöny eszét vegye. Azért drága neki az a két könny, amit a búcsú pillanatában látott szemeiben rezegni. „Szinte érezni véltem, mint hullnak szívemre enyhítő írként.” Oly nemeskeblű férfiú. „Hisz én erre nem is vagyok érdemes. Szinte félek, hogy egy szép álom az egész.” „Oh Istenem! hisz éltem árán vásárolnám meg boldogságát, ha kellene!'' Búcsút véve kedves, jó barátjától, így végzi: „Legyen meggyőződve, hogy szerelmének birtokában tökéletesen boldog, őszinte barátnője, Anikó.” Átmenve a tegezésre a levelezés mind bizalmasabb lett. Megható, hogy írja: mint szerette volna anyját megismerni s tôle „leányom, gyermekem” neveket hallani. „E nevet, melyet gyermekkorom óta nem hallék és nem hallandok többé.” Utolsó, esküvő előtti levelében, felelve a férfi újra felvetett meggondolására a „tavasznak az ősszel frigyre lépésére” így felel: „Mintha bizony oly nehezen határoznók el magunkat azé lehetni, kihez szívünk vonz . . . Holott, ha másképp történik, Isten tudja, hol volna már azóta Anikód! ...” Igazán szeretetre teremtett lélek volt. íróvesszővel maga írta fel imakönyvébe azt az imát, mely a szeretett lényért szól: „Szeretet Istene, köszönöm a barátság és szerelem szelíd érzelmét. Te helyezted azt szívembe, és Te, adtad a legboldogítóbb örömöt énnekem. Oh emberi boldogság teremtője, árassz áldást és üdvöt azon teremtményedre, kit lelkem szeret. Őrizd meg őt az élet, veszélyeitől ... Te vezesd őt az élet ösvényén . . . Vidámak, mint az arany sugaras tavasz hajnala legyenek napjai . . . Őrizd meg lelkét a szilaj szenvedélytől; s ha gyöngeségből megtévedne, vezesd őt vissza az erény útjára . . Egykor pedig egyesíts minket, oh kegyelem

XIII

Istene e földi életben; nemkülönben, ha pályánkat megfutottuk, túl a síron is, ahol már nincs többé elválás, hanem örök, tiszta, szent szeretet. Ámen!” Az örök frigyhez, melyet kötöttek, Horváth Mihály a negyvennyolcas miniszter és történetíró, a leány nagybátyja a következő óhajt fűzi: „Rousseau azon tanácsot adja Emiljének, midőn őt mátkájává egyesíté, s ennek is pár napra egybekelésük után, hogy ha tartósan boldognak akarják látni házasságukat, a folytonos, együttlét, s egymásnak bírása dacára is örökítsék meg maguk közt ama viszonynak s bánásmódnak egész gyöngédségét s tartalékosságát, melyet egymás iránt mátkás korunkban tanúsítanak. Én is e tanácsot adom nektek kedveseim, tartsátok meg azt, amennyire csak lehet: lélektani elv fekszik abban, melyet ti meg fogtok érteni. A megszokás válhatik az életboldogság legnagyobb ellenségévé, ha kellő tartalékosság nem szövetkezik vele.” Ez ama szerelemnek lélektani jelensége, melynek első hajtása Pekár Károly lett, aki Aradon 1869. december 16-án született. Az első gyermeket a szülők gondosságuk és bölcsességük minden tehetségével vették körül, különösen azért, mivel fejlődése elé egy végzetes véletlen rendkívüli akadályokat gördített. Édes anyja nem táplálhatván őt orvosi gondatlanságból és tudatlanul beteges tehéntejjel tartották fönn. Ennek következményei igen korán jelentkeztek, úgy hogy orvosi tanácsra (1872.) édes anyja a sóstói kúrát használta. Haza írt levelei telvék aggódással és szülői gonddal. „Károlyka fürdőjébe . . . mindig 40 csepp jódot teszek az orvos rendelvénye szerint, mivel félideje ittlétünknek kétszer, azaz este is fogom füröszteni. . . .” „Ő orvosságot is

XIV

szed, napjába háromszor, valami diószörpöt írt neki Takácsi. És még valamit. Takácsi tegnap szintén künn volt és nagy meglepetésemre azt monda, a többi közt, midőn Károlykát megnézte, hogy jó volna a kitűzött egy hónapot, még egy két héttel megtoldani ...” „Tészta ... de azt Takácsi eltiltotta Károlykának.” Később, nagy betegsége idején, orvosai e gyermekkori bajban is látták első okát szenvedéseinek. A gyermek azonban gyorsan gyógyult és fejlődött. Korán adta értelmi fejlettségének tanújeleit, úgy hogy még elemi iskolai tanulmányai előtt az olvasáson és íráson hamar átesett. Édes atyja főleg az jó olvasmányokra fektette a fősúlyt és annak erkölcsi tanulságait nem csak szóval, hanem leveleiben is fejtegette előtte. Elemi iskoláit 1876-1879. években az aradi m. kir. állami tanítóképezdei gyakorló iskolában kitűnően végezte. Mellette állt segédül a nevelésben fáradhatatlan atyja és szeretetével édes anyja, aki már két (Mihály 1871), később három (Dezső 1873) gyermek közt osztotta meg szeretetét. Apja volt a család szellemi világának fő irányítója. Az akkori ifjúsági irodalom, melynek fő magyar képviselője volt a r Hasznos Mulattató,” megragadóbb és tanulságosabb elbeszéléseit többszörösen elmondta és elmondatta, kiemelvén az erkölcsileg nemesítő mozzanatokat és példázatokat is. A többi olvasmány a későbben sokszor és indokolatlanul megvetett Hoffman Ferenc, Höcker Oszkár és Schmidt Kristóf elbeszélései voltak, melyekben oly sok magyar gyermek a nemes, erkölcsös életnek tanulságait szívta magába. „A jó fiú,” „A becsületszó,” „A magas Északon” „A szenvedések iskolája,” „ Életharcok, „ „Testvéredet ne gyűlöld,” „Nándor ifjú spanyol gróf törénete,” „Wolfsbühl melletti kápolna” és sok más, bár tárgyuk távol állott a magyar polgári élettől, a

XV

magyar gyermekvilág érzéseitől és a fordítások nyelve is fogyatékos volt, mégis az általános emberi erkölcsök kiélesítésével a fogékony szívű magyar gyermekre nagy hatással voltak. És az apa ép az utóbbira fektette a fősúlyt. Ez olvasmányok tartalmi kivonatában, melyet Károly fia számára készített, a szavát mindig megtartó embernek, Isten dicséretének és dicsőségének, a testvéri szeretetnek, a jóságnak és becsületességnek, a szenvedélyek elkerülésének, a bűnök megvetésének, a jó lelkiismeret tisztaságának, az erény megbecsülésének, a megelégedettségnek, az emberszeretetnek, a szülői tiszteletnek, a jószívűségnek ez olvasmányokból levonható és örök tanait a 8-9 éves gyermeknek lelkébe csöpögteti. Ennek nyomai korán meglátszanak a gyermek leveleiben és naplójában, melyet édes atyja buzdítására önmagának és atyjának is irogat. Középiskolai éveit Aradon töltötte (1879-1887.) Ez időbe esik (1881.) szeretett édes anyjának elhalálozása. Megfosztva az anyai neveléstől id. Pekár Károly három fiának nevelő gondját magára vette. Eddig is irányította azt, most többszörös gondossággal iparkodott e szent föladatnak megfelelni. Megtanulta anyjától, Újházy Esztertől, az életbölcseség és életszeretet amaz örökértékű erkölcsi elveit, amelyek minden Írásában és versein is meglátszanak. A nemes matronának, a régi világ e tisztes alakjának kedvelt mondását: „Csak az Isten nevel, nem a bíró botja” életfogytiglan vezérelte őt gyermekei nevelésében. Bejárván az élet iskoláját meg aggkori éveiben is neki adott igazat: „Az Isten nevel az élettapasztalás által.” Akár Spencer nevelő elvét hallanók az élettapasztalás adta folytonos alkalmazkodással az életkörülményekhez. Az aradi középiskolák e korszakában igen kiváló

XVI

tanerők működtek. Mind a tanárvilágban, mind a közéletben országos hírű és jelentőségű férfiak, vezetőegyéniségek tanítottak. Sváby Pál, Jancsó Benedek, Spitkó Lajos, Kuncz Elek, Boross Vida, Jánosi Béla, Márky Sándor, Roseth Arnold, Antolik Károly, Varga Ottó, részint osztályfőnökei, részint tanárai vagy barátai a fiatal Pekárnak. Maga a város is jelentékeny kultúrintézményeivel, élénk forgalmával a minden jóra fogékony gyermeklelket tanulmányaiban is sarkalták és erősítették. Az ifjú főleg az irodalom és a művészet iránt érzett kiváló hajlandóságot. Az elsőre nézve a nyelvek gyors megtanulásában vált ismeretessé, úgy hogy a nyugoti nyelvekben gyorsan tett kellő jártasságra és azok irodalmát már ekkor örömmel forgatta. A klaszszikus nyelvek elsajátításában oly tökélyre vitte, hogy a gimnázium felső osztályaiban a latin nyelvből bármely klasszikust szótár nélkül megértett, görög nyelvi érettségi írásbelijét, mely Homérosz fordításból állott, nemcsak prózában, hanem ékes magyar rigmusokban is lefordította. Atyjához irt leveleiben azonban nagy hajlamot árul el a természettudományok iránt. A levelek illusztrálására beiktatott rajzokból látjuk, mely fogékonyságot mutat a rajzművészet, a festészet iránt is. Összes osztályait jelesen végzi és az érettségin az osztály legjelesebb tanulója. Az alsóbb osztályokban csak egy tárgy iránt mutat közömbösséget és ez a testgyakorlás. Eredménye legalább elégséges. Midőn azonban az V. osztályban atyja barátja és a ház orvosa a testileg hátramaradt fejlődésű gyermeknek egészsége ápolását köti lelkére és az otthon ülő gyermekre ráijjeszt, hogy mindenkorra beteg lesz, a fiú vasakarattal neki lát a nehéz föladat megoldásának és csakhamar itt is a jelesek közé emelkedik. És ez utóbbi körülmény fontos

XVII

kihatással volt egész életére. Ebből eredt az egészség bálványozása, és nagy turista kedve. Ennek köszönhette, hogy később az első vívók és úszók között emlegették. Ez vezette őt a természet bálványozásához is. Különben, hogy egészségét minél inkább ápolhassa, testvéreivel a szünidőkben sokat tartózkodott aradmegyei rokonaiknál vagy Erdélyben: falvakban és erdőkben. Gyermekkori levelei az apához irt részletes beszámolói a látott dolgoknak. Nagybárodról, Monyászáról, Hunyadmegyéből, Kígyósról irt soraiban a természet megfigyelése, a vidékek dicsérete, a nép és munkássága nemcsak apró megjegyzésekben, hanem részletes és pontos leírásokban nyilvánul. Föltűnő, hogy az emberek szavajárását és kiejtését mily híven tudja viszaadni. Ilyenekkel élénkített levelei kedves olvasmányokat nyújtanak még az idegennek is. El nem mulasztja, hogy önalkotta versekben ünnepelje édes atyját vagy ugyanilyenekkel saját hangulatait. Utazás-Naplója (1881.) bármily gyerekes adatokkal van is tele, ki tudja kapni a napoknak ama lényeges részleteit, melyek az apát érdekelhetik. Szó van itt a kaláni vasolvasztó gőzgépeiről, a gazdasági gépekről, a mindennapi fürdésről, a hegyi kirándulásokról és nagy súlyt fektet arra, hogy apját értesítse esztergályozó, faragó művészetéről, melyben az öreg úr minden fiát külön taníttatta. Ez ifjúkori mulatások közül már korán kitűnik pályaválasztásának tárgya. A kiváló tanárok szeretete és értök való rajongás megkedveltette vele az iskolát, a rousseaui elvekben nevelő apának imádata pedig a nevelést szerettette meg vele. Apjától nyerte a legnagyobb sarkalást a verselésre, az erkölcsi elmélyedésre és az elmélkedésre. És ezt előmozdítják az apának levelei is, melyeknek alaphangja: „Szeretem

XVIII

ha szabad óráidban minél többet tekintesz ég felé, hogy a föld sara be ne szennyezze lelkedet: életedet.” Előmozdítja továbbá ezzel a bölcs lélekkel való állandó baráti közvetlen érintkezés, melyben az apa figyelő őrként lesi gyermekeinek minden ténykedését és gondolkodását. Összefoglalóan jellemzi az apa gondosságát ama konfirmációi vers is (1883.), melyben „Konfirmátiói emléksorok,” címén fiának egybegyűjti Arany János, Greguss Ágost, Berzsenyi arany mondásait a hitről és a konfirmációs lelkész jeles beszédét leírja. Ehhez függesztett négy vers közül a harmadik: „Kötelességeink·' címen a fiúnak egész életére szóló útravaló s azt mindvégig jellemzi: Istent szeresd, tiszteld s neki Hálát adj tiszta szívvel; Magad tanuld megismerni, S szeretni tisztelettel; Szeresd a mint tenmagadat, S becsüld meg embertársadat! A verselő kedv úgy látszik a Pekár családban apáról fiúra szállott. Pekár János id. Károlyra, ez pedig fiára hagyta. 1885-ből két verses töredék található Pekár írásai közt: Az egyik „Drámai Költemény,” a másik „Károly király. Történeti szomorújáték.” Amabban elvont eszmék személyesítése, itt a magyar történet nagy szeretete nyilvánul meg. Ifjúkori munkák, azok minden hibájával, de bizonyos formai teljességgel ellátva. Valószínűleg önképző köri pályamunkák a híres aradi főgimnáziumi önképző körnek virágzó korszakából. Ez a verselés vagy inkább ez a költészetszeretet őt halála napjáig kíséri. Végtelen sok és mély bánatot megenyhített.

XIX

III. A tanári pálya, melyre Pekár magát adta, akkor sem kecsegtetett anyagi és erkölcsi sikerekkel vagy kiváló társadalmi helyzettel. Magyarországon a tanár helyzete életfogytiglan tartó küzdelem társadalmi elfogultság és legtöbb esetben középszerű felfogás ellen. Főleg .a középiskolai tanárság, mely kizárólagosan nemzetnevelő és amely az államfenntartó társadalmi osztálynak kulturdajkája. Nálunk a tanár voltaképen az egyetemi tanszéken jelent valamit, a középiskolában a társadalomnak és igen sokszor a hatóságoknak is ütköző köve, melyen mindenki előszeretettel üt egyet. Lehetséges, hogy benne is fölfedezhetők hibák, ámde ezeknek épen e társadalmi balfölfogás az okozója. Node akkor épúgy, mint ma is csak úgy felelt meg hivatásának, hogyha önmegtagadó eszményiség vezeti és ha nem törődik a közfelfogás közömbösségével és szándékos lenézésével. Ez az eszményiség-szeretet a Pekár fiúk nevelésének irányító eleme. Ez volt oka annak, hogy id. Pekár Károly mind a három fia hivatást érzett e pályához és mind a három e térre vetette minden törekvését. Pekár Károly pályája úgy indult, hogy a végső cél mindenesetre az egyetemi tanszék volt. Középiskolai tanári szerepe erre való rátermettségét és a tudós készültségét bizonyítja. Midőn Aradról följött a budapesti „tudományos egyetemre még az a cél is lebegett előtte, hogy valamely nevesebb napilapnak legyen munkatársa, és ezt a törekvést apja is helyeselte, de erre sem természete, mely a viszonyokkal nehezen tudott megalkudni, sem kitartása, mely egy zárt helyre, éjjeli munkásságra szorította volna, nem volt meg. Hiányzott benne a könnyedségnek vagy könnyelműségnek az a fajtája,

XX

mely egy művelődésre szoruló napi, újságéhes közönségnek szája ize szerint írjon, annak hízelegjen és kegyeit hajhássza. Két eszménye: a tudomány és a költészet, melynek egész életmunkásságát áldozta s ezek önzetlen szeretete nem volt olyan jellegű, hogy a köznapi élet egynapos sikereit napról napra külön lenyesegesse. Minket nem hajszol semmiféle érdek, A jó, pénz, hír, mit mások el nem értek. Mosolygva nézzük: álmuk hova lett. . . . Oh Szépség! bárhol, bármikor csak érted Hevit sóvár vágy. – Mért láz, hajsza tett? Több mindennél egy szép Shakespere-szonett:. Ezt írja Pekár Gyula unokabátyjának és ez lelkesítette, mámorította el minden cselekedetében. Ennek hangsúlyozásával figyelhetjük egész pályáját. Mint tanárjelölt a magyar és francia nyelv és irodalom voltak fő tantárgyai, segédtárgyul a latin nyelvet és irodalmat választotta. Az a négy év, melyet a budapesti egyetemen töltött (1888-1901.) szakadatlan tudományos tanulmányokban folyt le. Ε munkásságot csakis egy félévre betegség, ezenkívül pedig a vívó és úszósport szakította meg, hogy a szellemi munkában elbágyadt testét megerősítse. Utóbbinak gyakorlása végett mindjárt följövetelekor az Atlétikai Klubb tagjává lett, ahol ügyességével és erejével csakhamar kitűnt. Tudományos kiképzéséhez nagyban hozzájárult, hogy fivérei, először Mihály, később Dezső szintén a budapesti egyetemre kerültek és szorgalmuk és tehetségük révén egyhamar pozíciót vívtak ki maguknak az egyetemen. Ennek abszolút értékét Károly annyiban élvezte,

XXI

hogy velük együtt vagy az ő segélyükkel komoly természettudományi tanulmányokat folytathatott, minek mind Pozitív Esztétikájában, mind pozitív filozófiai fölfogásában nagy hasznát vette. Ebbeli tanulmányait Semsey is buzdította, aki atyjához irt levelében, „a természettudományok ápolását” félreérthetlenül hangsúlyozza. Hozzájárult még édes atyjának állandó őrködése és tudományos segédkezése, mely részint abban állott, hogy baráti vagy társadalmi összeköttetései révén fiainak, különösen Károlynak tudós pártfogókat szerezzen, részint abban, hogy fia szakmájabeli irodalmi dolgokat kötetek számra kivonatolt, lemásolt vagy megszerzett. Tehette ezt, mivel nyugdíjaztatása minden idejét arra fordította, hogy fiainak tudományos fölkészültségéhez, ily módon hozzájáruljon, mert anyagilag bizony nem sokat segíthetett. Károly fia főleg esztétikai, filozófiai és irodalmi dolgokban igen sokat köszönhet neki: sok gondolatot, sok eszmét és sok forrás munkát is és anyagot, amit mindenünnen iparkodott számára összegyűjteni. „Könnyű neked,” írja (1887.) „Te még számát sem tudod annak a sok rokonnak és jó embereknek, akik közé kerültél; de a mi nemzetségünk kis szigetének szegénysége még szegényebb lett elköltözésed által.” -A sok budapesti rokon közül legszívesebben Pekár Imre házát kereste föl, mivel itt találta egyik legjobb barátját, Imre fiát, Gyulát, akivel rokoneszmék társas körében napokig eltudott mulatni. „Szénégetőnek tőkén a szeme” irja máskor apja (1888.) „nekem pedig Tinálatok az «szem.” Rajt is volt minden tehetségével. Még Aradon Csiky Gergely, apai figyelmébe ajálja Károlyt, aki megígérte hogy „szívesen fogom őt bármiben is tájékoztatni és Gyulai Pálnak bemutatni.” (1887.) Ezt meg is

XXII

tette s vele első mentorát nyerte. Ugyancsak édes apja ajánlotta, Falk Miksának, Arad sz. kir. város követének, aki a fiu anyagi helyzetén úgy vélt segíthetni, hogy dúsan jövedelmező leckéket ígért, aminek megvalósulása azonban a fiú ebbeli nem törödömségen hajótörést szenvedett. A vagyonszerzés, vagy az önföntartás e módjához semmi érzéke, semmi kedve nem volt és édes apja intelmei süket fülekre találták. Mindig talált kibúvót, illetőleg tanulmányai annyira lefoglalták, hogy erre nem is ért reá s végre atyja is belátta és nem: sürgette többé: „A kondíció vállalást mindenesetre csak úgy értettem, hogy az által sem a doktorátus, sem a vizsgálat letétele halasztást ne szenvedjen.” (1890.) Tanárai Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Budenz József, Simonyi Zsigmond a magyarban, Rákosy és Isoz a franciában, Thewrewk Emil és Kassai Gusztáv a latinban, Lewis Lajos az angolban, Messi az olaszban vezették előre, Pasteiner Gyula a művészetek történetében,. Medveczky Frigyes, Alexander Bernát a filozófiában kalauzolták. Ezek közül ebben az időben Gyulai Pál mellett legtöbbet Beöthy Zsoltnak, köszönhetett. Utóbbi,, mint a kezdő tanárok önzetlen mentora, kinek annyi magyar tanár köszönheti ma is állását és pályájának sok szerencséjét, aki bármikor készségesen karolta föl a kezdők sorsát, irányította irodalmi munkásságukat és mint atyai jótevő állott nem egy tehetséges, törekvő ésmunkás ember pályájának kezdetén, Pekárban is fölismerte azt a tehetségét, mely hivatva volt a magyar tudományosságot ápolni, gyarapítani és erősbíteni. Ebben a tudós támogatásban mindaddig oldalánál maradt, míg önállóan megélhetett és dolgozhatott. Nem is Csiky Gergely, nem Gyulai Pál terelték az ifjú Pekárra figyelmét, hanem ez maga vívta ki magának

XXIII

első mestere gyámolítását. „Örültem” írja apja „Beöthynek hozzád való szívességén és jóságán, [amiért a jó Isten áldja meg őt. Te meg becsüld meg jóságát Kedves Fiam.]” (1889.) Testvérein, rokonain és munkásságán érdeklődő tanárain kívül az egyetemi hallgatók közül kizárólag Lehr (Tolnai) Vilmoshoz vonzódott, akit még az aradi főgimnáziumból ismer és kivel élete végéig szoros, szíves baráti viszonyban állott. Ez volt tehát köre, melyben szívesen megfordult, melyben tudományosságát nagyobbíthatta, vitatkozhatott vagy tanulmányait érvényesíthette. Az egyetemi nyilvános életben csak egyszer vett részt, midőn 1889. nov. 1-én Toldy Ferenc sírjánál beszélt. Édes apja szerette volna, hogyha Horváth Mihály rokona hamvai fölött szónokolt volna. Fejlődésekor tehát oly emberek állottak körülötte, akik a fiatal tudóssal szívesen álltak szóba és nem fukarkodtak útmutatással és segítséggel. A szakadatlan tanulás pedig átvezette őt azokon a rögös utakon, melyeket az anyagiak hiánya teremt a tehetséges embereknek. Az apai segítség, melynek három az idegenben fejlődő gyermekről kellett gondoskodnia, ha nem is volt nagy, mégis a megélhetéshez elég volt. Valamivel öregbítette jövedelmét (1889-1891.) az a körülmény, hogy a tanárképző intézet gyakorló tanára levén évi 600 kor. ösztöndíjban is részesült. Azt az időt, mit az anyagiak birtokában talán más téren lehetett volna élvezetekben vagy szórakozásban eltölteni, éjjeleken át a tudomány és a költészet szapora ápolásában íróasztalánál nemes élvezetben élte át. Ez a kizárólag belső élet a szegény és tehetséges emberek e menedéke korán megtermetté a maga virágát.

XXIV

A Tudomány-Egyetem 1890. évi pályatételei közt: „Az aeszthetikai érzések psychologiája” című tétel volt megoldásra kitűzve, három pályázó közül Pekár Károly nyerte el a díjat. A bírálók: Beöthy Zsolt és Medveczky Frigyes, kiemelik a szerző gazdag olvasottságát, a szorosabban vett esztétikai irodalomban jártasságát és az érintkező tudományszakok európai és magyar irodalmát. Anatómiai és fiziológiai alapon pszihológiai vizsgálatokat folytat Wundt és Fechner irányában, a mű a készület teljességét mutatja. „Szeretnénk fogalmat adni e gazdag anyagról, hogy a Kar osztozzék Örömömben azon, hogy egy növendékét ilyen készülettel bocsáthatja el.” „Nem elégszik meg a gyűjtő, ismertető, rendező érdemével; nincs talán egyetlen tagja sem annak bizonysága nélkül, hogy behatóan gondolkodott tárgyán. Különösen az associatio elméletét és tételeit a művészetek alkotásain éles szemmel és finom felfogással fejtegeti. Egész munkája fénypontjául az úgynevezett eszthétikai alaphangulatnak valóban jeles magyarázatát adja.” Tévedései közül fölemlítik az ífjui művek rendes hibáit: a kidolgozás kifogásos rendjét, az egyenlőtlenséget, a fizikai részek homályosságát, az esztétikai alaptörvények azonosítását Taine hatás-öszpontosííásával, a szép főformáinak pszihologiai alapformáiról levont zárótételek tévességét. A pályamunka szerzője voltaképen a Pekár testvéri kör. Az anatómiai és fizikai tudást innen szerezte és abból a baráti körből, mely körülöttük megkristályosodott. Az önálló alkotó azonban maga Pekár Károly, kinek intuitiv és reflex-asszociáció alapján magának is tudós testvéreitől eltérő és önmaga kigondolta tételei voltak, melyek nem mindenben födözték a pozitív alapot. Ez az eltérés a természettudományi dolgokban Pekár

XXV

Károly későbbi munkáiban is tapasztalható. Magyarázattal csakis intuitív, költői és filozófiai lelkét tekinthetjük, mely minden tételes pozitivizmusz ellenére magasan kiszárnyal az eszményiség területeire, hogy spekuláció vagy metafizikai fölfogással magyarázzon fizikai, fiziológiai és kémiai megdönthetlen jelenségeket. Az alapot testvéreitől, a velük folytatott vitákból, illetőleg tudomány körükből veszi, ámde elhagyja őket, hogy a költői meggyőződésének merev vagy hideg tételeket átszellemítse, átmelegítse. És ez az eljárás, minden életmunkássága balsikerének kulcsa. Kétlelkűsége, mely egyrészt gyönyörűséggel köti a pozitív tudományokhoz, másrészt imádattal tekint az eszményi világba, honnan pozitív meggyőződéséhez a szerinte szükségesnek hitt szellemet segítségül hívja. Ezen a téren válik meg egyúttal édes atyjának nevelő elveitől és bölcseleti fölfogásától, aki egy eszményi erkölcsös világrendbe beleélve magát, kevés pozitív állappal megelégedetten dolgozik. Testvérei még pozitív alapon állva teljesen elszakadnak atyjuk fölfogásától, ő maga az atyai oktatásokhoz hozzátársítván pozitív tudományosságát, e két terület egyesítésén dolgozik, ami egy kizárólagosan tiszta tudomány tanait elhomályosítja. Ő ugyan azt hitte mindig, hogy ez világosítja meg és e meggyőződésétől utolsó percéig el nem tántorodott, ámde a modern tudományosság ily kétrendbeli fölfogásnak egyesítését meg nem tűri. Vagy teljes pozitivizmusz, vagy tiszta idealizmusz, a kettő együttesen harmóniaellenes kísérlet. A pályamű megjelent a „Magyar Philosophiai Szemlében” (1891. III. IV. füzet), vele ugyanabban az évben elnyeri az esztétikából mint fő-, a magyar irodalom és francia filológiából mint melléktárgyból

XXVI

a tudori címet. Ugyanez évben a magyar nyelv és irodalomból s a francia filológiából tanári szakvizsgát tesz. A pályamű sikere egyúttal előmozdította, hogy francia tudásának betetőzésére a közoktatási kormány, Beöthy Zsolt odaadó közbenjárására, franciaországi tanulmányútra 2000 koronás ösztöndíjat ad, melyet egyrészt Parisban, másrészt Dijonban teendő francia filológiai tanulmányokra kell költenie. IV. Parisba utazása (1891.) az egész családban esemény számba ment. „Adjunk hálát a gondviselésnek,” írja apja, „hogy ami még nem rég csupán „pium desiderium” volt, máris beteljesedett; hogy míg nagyatyád Rozsnyón végezte az algimnáziumot, atyád Bécsben a műegyetemet, Te – szerény anyagi körülményeink dacára, – már Parisban tetőzheted be tanulmányaidat.” Szokás szerint ajánló levelekkel ellátva a a legkedvesebb társas körbe juthatott: Justh Zsigmond, Szabolcska Mihály és Bertha Sándorhoz Pekár Gyula révén, Munkácsy Mihályhoz Beöthy Zsolt adott ajánlót. Ezek voltak a személyi összeköttetések, melyekhez párisi tartózkodásának kellemes emlékei fognak fűződni. Útja Bécs-Innsbruck-Baselen (dec.) át vezetett és az arlbergi vasút csodás és fenséges tájképcsoportja mindig felejthetetlen emléke maradt. Az a középeurópai rajongás, mely Paris iránt nálunk is megvan, Pekárban csakhamar csalódással járt. Hozzájárultak szerény anyagi viszonyai, melyek e világ forgatagában inkább az ínséget és a szegénységet juttatják eszünkbe, mint a Parishoz kapcsolt illúzióknak megvalósulását. Múzeumok élvezése az egyedüli, ami a

XXVII

szegény embernek ily gazdag városban alaposan kijut. Színházak, szalonok látogatása elől az ösztöndíj csekélysége miatt el volt zárva. Maradt még a Sorbonne és Paris ingyen látványossága az utca. Lassankint mégis hozzá szokik a szűk utcákhoz, a drágasághoz, a kevés pénzhez és a magyar gyomornak oly ellenszenves „vajas főzéshez.” Kicsiny szobája a Quartier Latin-ben nehezen fűthető és kályhát maga szerez be. Gondolatai inkább budapesti barátjainál és Aradon jártak, hová minduntalan kívánkozik. Ösztönszerű vágya, hogy ami neki tetszett, azt legott másokkal is közölje, itt nem nyert kielégítést. A fin de siècle divata nem hatotta meg és sokkal mélyebben érzett és gondolkodott, semhogy ezzel szorosabb szellemi kapcsolatba lépett volna. Hisz egyik kedvelt francia költője a XV. századi Villon volt, kinek „Les Dames du temps jadis” című balladáját szívesen mondogatta, le is fordította s minduntalan idézte e híres refraint: „Ou sont les neiges d' auton?” Az újabbak közül Viktor Hugo „Contemplations” cimü kötetét szerette s a Parnaszus költői közül egyedül Charles Baudelaire-t, kinek „Les fleurs du mal” kötetét folyton zsebében hordta, hogy belőle bármikor felolvashasson azoknak, kik hozzája közelebb állottak. Ezek pedig ezúttal Aradon és Budapesten laktak, ezeknek Írogatta Parisból magyar verseit, melyek lassankint mindkét helyen a szépirodalmi lapokban is megjelentek. Sőt Beöthy Zsolt közbenjárására a Kisfaludy Társaságban is fölolvasták. Új ismeretségekre még az idegenben sem vágyott és nehezen közeledő természete, melyet atyjától örökölt, ilyenektől el is zárta. Mindamellett Pais Elek barátjának, aki hasonlóan ösztöndíjas tanulmányokat végzett, ösztönzésére és hazulról Lehr

XXVIII

Vilmos nógatására a „gyönyörű verseket hazaküldő” Szabolcska Mihállyal, „kinek verskötete határozottan hódít és terjed és Justh új francia inasa már szavalja egyik verse első strófáját,” és ezenkívül Justh Zsigmonddal ismerkedik meg. Barátságos magyar társaságra akadt bennük. Az „legott itt vett magyar szalonnával és szilvoriummal vendégelt meg,” vele esténként kódorgott. Justh Hotel Burgund szalonjában ismerkedtek francia festőkkel és írókkal. Midőn Justh Caenbe utazott, egyedül Paissal és Szabolcskával töltötte szabad idejét. Apja noszogatására (dec.-febr.) Munkácsy Mihályhoz csak bekukkant és szalonját nem frekventálhatta. A modern francia költők közül csakis François Coppéval ismerkedett, kit személyesen fölkeresett és kivel egy kedélyes délutánt töltött. (1892. ápr.) így látogatta meg Adamnét, Badint és Dreyfusst is. Tanulmányainak lelkiismeretesen látott utána és a „Faculté des Lettres de Paris” előadásait szorgalmasan hallgatta. Hallgatta még apja ideálját, Tainet is. Igen sokat olvasgatott, főleg Villemaint, kinek előadásaira is eljárt. A Szajnaboulevard antikváriusainak rendes vendége és vevője. Hazulról az „Egyetemi Lapokat” járatja, Parisban a Gil Blas-t, melyről Pekár Gyulának írja „falom minden mondatát, qui est vrai français, tout parisien, très français. A quadrille de XX!...” Sokszor keserves helyzetét öregbítette egy erős influenza (1392. febr.), mely hosszabb ideig ágyba vettette és huzamos utóbajokkal járt, úgy hogy dijoni utazását abba is akarta hagyni. Így gondolkodott apja is, ámde akaratereje és kötelességérzete nem engedte, hogy elvállalt föladatát el ne végezze. Mielőtt Dijonba ment volna húsvétkor Londonba rándult át rövid időre, amelynek a Toweren, British Múzeumon, a Parliamenten,

XXIX

a Kristály Palotán és a Westminsteren kívül csak külsőségeit, ködét és téli hidegét ismerte meg s nagy sajnálattal írja Pekár Gyulának, hogy a Haymarket színház meg a többi is zárva van s így nem láthatja Mister Tree és Mistress Tree Hamlet illetve Ophelia alakításait. Április végén Dijonba költözött, ahol ugyancsak a „Faculté des Lettres de Dijon” buzgó hallgatója, de csak rövid ideig, mert innen újból visszatér Parisba, hol a nyárig tartózkodik. Ε tartózkodásának fő jellemvonása bizonyos elhajlás a komolyabb tudományos munkától és teljes elmélyedés a költői munkásságba. Utóbbi hajlandóságából eredő kedvtelése növekedett azoktól a sikerektől, melyeket néhány költeménye otthon aratott. Ilyenek voltak a Kisfaludy Társaságban fölolvasott versei, „Az örökkévalóság énekei,” Mussettől „Egy halottra” „Pépához” „A Juana” „Soha,” „Mari” és „Villon verseiből” „Ballada a hajdankor hölgyeiről,” a „Párisi Emlékek” ciklusa, „Medici Mária kútjánál,” „Mater Dolorosa,” „A párisi börze látogatásakor”, a „Divat Szalon” pályázatán első díjat nyert verse: „Hanyatló ifjúkor,” a Csiky Gergely halálára írt és Aradon Somló Sándortól elszavalt óda. Sok más, nem közönséges vers sorolható e korszakba. Rajtuk jobbára Reviczky és Madách hatása észlelhető. Bírálatuk legjobban tükröződik vissza édes atyja egyik levelében: „Ne keress abban ellenmondást, hogy míg egyrészről óva intelek, hogy nem születtél költőnek, addig más részről meg az írásra ösztönözlek. Felfogásom és tapasztalásom szerint ugyanis minden jóravaló és az elfásulás rideg szelétől megóvott, művelt és az eszmények iránt fogékony ifjú kell, hogy életének tavaszkorában képes legyen költői hangulatokra, emelkedésre és csakis a forma kezelésén szenvedhet hajótörést. Mivel azonban

XXX

Te választottad szakpályádnál fogva kell, hogy a formák kezelésében avatott légy, azért óhajtom, hogy életed kikeletének napsugaras napjaiban szintén virágozzál.” V. Franciaországból visszatérve katonai kötelezettségének, mint egy éves önkéntes (1892/3) az aradi 33. sz., Lipót császár I.-gyalogezrednél eleget tett. Eredménye a tartalékos hadnagyi rang. Ami a katonáskodás gyakorlati részét illeti, azt szívesen végezte ami, azonban fegyelmi részére vonatkozott, az végtelen teherként feküdt cselekvő szabadságára. Főleg érezte ezt későbbi hadgyakorlatai alkalmából. Kötelezettségének állandóan nagy huzavonával tett eleget és igen sok bajjal kellett megküzdenie fölebbvalóival szemben is. Nem nagy büszkességgel tekintett vissza soha e hónapokra, melyek őt rendesen szünidei szabadságától fosztották meg és az egyhangúság unalmas légkörében tartották fogva és miattuk gyakran betegeskedett. Ezért mégis ezt az esztendőt is költői munkásságával töltötte be. Irt az Aradmegyei Közlönybe tárcákat, verseket. Küldött költeményeket és fordításokat (Coppée, Musset, Baudelaire, Verlaine) Váradi Antal lapjának, Villon fordításokat, Corneille „Horatiusát” és,.Hazugját,” Byron „Homályát” és Lamartine „Ősszel” c. költeményét Gyulai Pálnak és Augier „Fuvolajátékosát” az Olcsó Könyvtárnak. Ugyanennek küldte a „Saint Denisi székesegyháziról szóló ismertetését, melyben a „Clémence de Hongrie'' hercegkisasszony van fölemlítve. Fordítgatni kezdi Coleridge „Zápolyáját” s küld a „Hét”-nek apróságokat Baudelairetől. Küld mégolyanokat a „Philologiai Közlönynek” is, de ennek Thewrewk Emil szavai szerint

XXXI

(1893. ápr. 19.) „Kevés levén a pénze csakis önálló értekezéseket közöl s fordításokat nem.” Ε versek közül több meg is jelent, sokat vagy vissza nem kapott, vagy hagyatékában megőrizett, vagy pedig később önálló verskötetébe kerültek. Ily alapon élénk összeköttetésben marad Pekár Gyulával, kinek emelkedő hírét jóleső szeretettel tekintette. A fiatal elbeszélőnek írja: (1893. jan. 15.) „Légy lelkileg is az, óriás. Hadd legyen Bródynak igaza.” Ámde ez az esztendő még könnyű és gondtalan volt. Föntartásáról édesapja gondoskodott és odahaza volt. Apjának előkelő katonai ismeretségei pedig megkönyitették szolgálatát. Az élet első igazi keserveit akkor kezdte ismerni, midőn ismét Beöthy Zsolt közbenjárására a lőcsei főreáliskolához helyettes tanárnak nevezték ki és ilyen minőségben három esztendőt töltött (1893. okt. S. 1896. juni. 15.). Apjának nem volt ínyére a vidéki tanárkodás, inkább szerette volna, hogyha Budapesten a mintagimnáziumon néhány esztendőt mint gyakorló tanár kiböjtöl és a fővárosban marad, szeretné hogyha a hírlapoknál dolgoznék: „így cselekedett Keszler is, aki tárcaíró lett egy lapnál és tanár is Budapesten.” A fiú azonban megragadta az első alkalmat és szívesen ment el Lőcsére. Nem mint idegen lépett e városba, mert apja tágas körű ismeretsége itt is talált rokonokat vagy régi barátokat. A kezdet nehézségein ez összeköttetések és „a szepesi fenyvesek”, a hegyvidék átsegítették. Iskolai foglalkozásán kívül Maupassant, Bourget és Augiert fordítja. „Szonetteket írok” mint azt Pekár Gyulának Spanyolországba írja. (1893. dec. 28.) De nem sokára érezni kezdte a vidéki tanárság súlyos voltát. Még mindig a költői cél lebeg szeme előtt és verselésben talál enyhülést. Verseit rendesen elküldözgeti

XXXII

Lehr Vilmos barátjának, aki őszinte bírálatot mond s aki nem egyszer erősebb kifejezéseit, melyek egy-egy költemény gyengédebb akkordjából kirínak, erősen megrostálja. Ezzel a szenvedélyes költéssel szemben korábbi tudományos munkássága nem szünetelt. Comte „Philosophie positive”-jét állandóan tanulmányozza s az esztétikai angol munkákat sűrűn kéri Mihály és Dezső öcssétől. Pályamunkáját kibővíti és átdolgozza. Föntartja tudós ismerőseivel a régi összeköttetést és bölcsészeti könyvtárát gyarapítja. Noha a tudós foglalkozás nem igen kecsegtette, hogy vele a helyettes tanári fizetésen fölül valamit szerezhessen, míg egy pár sikerült költemény vagy fordítás nemcsak jó nevet, hanem pár aranyat is hozott a konyhára. Különben a vidéki helyettes tanári nyomor nem modern, nem új keletű dolog, meg volt az már akkor is. Százszorosan érezte az, aki saját műveltségének megfelelően élve, továbbképzésére, vagy tudomány szomjának kielégítésére törekedett. A magyarországi középiskolai tanári fizetések akkor és most is nem elegendők, hogy a tanár társadalmi állását emelje, hogy művelődő igényeit kielégítse. Aztán nem is mindenki keres azonnal jó házasságot, más mellékfoglalkozást, amidőn lelkében más, nemesebb vágyak kielégítésére törekszik. A helyettes tanár adósságokkal kezdi, majd mint rendes tanár húsz évig adósságtörlesztéssel folytatja, végül, midőn talán a megélhetés már nem szorítja, elfásultan és belefáradva a küzködésbe mesterségszerűleg, jól rosszul elvégzi kötelességeit. Ritka jelenség, ki a bensejében lobogó mécsest állandó reménységgel tudja éleszteni! 1893. decembertől Pekár leveleiben állandó gondolat az anyagiakkal való küzködés, a szegénység

XXXIII

és nyomor súlyos érzése. Siet, hogy alapos készültséggel tanári oklevelét megszerezze (1894. máj. 18.), mert tőle reméli, hogy tehetségének és munkásságának tekintetbe vevésével előbb lehet rendes tanár, és hogy jobb módban gondtalanul neki feküdhessék tudós céljainak megvalósításához. Oklevéllel kezében kineveztetéseért folyamodik. Ámde ez, – mint ő vélte, – megtört Klamarik János hajthatatlan rendszerén, mely szigorúan ragaszkodott a három évi helyettességhez és sem tehetséget, sem tudományos munkát tekintetbe nem vett. Elutasították. Ekkor Kuncz Elek főigazgató Versecre hívja, de ő Lőcsét már annyira megkedvelte, semhogy, – azt az egyet kivéve, ha rendes tanárrá lehetne, – onnan elmenne. „Hogy Beöthynek,” írja apja, „a régi őszinte ragaszkodás teljes bizodalmával mindent megírj, azt én is helyeslem és csakis Beöthy útján képzelem – első kérvényed elutasításának leggyorsabb orvoslását.” Ámde a Klamariksziklán Beöthy Zsolt számos jóakaratú törekvése széttörött. Megtörött rajta Pekár Imrének, Gyulainak, Heinrichnek, Klauzálnak, Csorbának, Eötvösnek, a miniszternek magának is jószándékú hajlandósága is. így történt, hogy vívó-órákat kezd adni és a lőcsei híres vívó-egyesületben ő vezette Keresztessy-Halász féle magyar vívást. Arra is gondol, hogy verseit összegyűjti és kiadja, ámde erre semmiféle kilátása nem volt. Ekkor kezdődik mind fejlődésére nézve, mind tudós munkásságára nézve az a szomorú eljárása, hogy bármely szakmájába vágó munkát, csakhogy pénzt hozzon, elvállal. Például fordít franciából és franciára egészségügyi és demográfiai iratokat. Elhatározza, hogy Augier Emil „Joueur de flute” című dramolettjét, melynek fordító és kiadó ioeát Pekár Gvula szerezte meg

XXXIV

neki s a mely hat évig hevert hasztalan Gyulai asztalán, maga szándékozik kiadni. „Meginterpellálsz a kötet dolgában!” írja Pekár Gyulának Parisba „Hát hiszen nem rajtam múlik. Most csak arra várok, hogy rendes tanárnak nevezzenek ki s akkor első dolgom lesz kötetemet kiadni és pedig vagy 96-ra vagy ha több utánjárásba kerül 1900-ba. Ez utóbbi szám iránt régi ábrándjaim vannak. Most különben egy illustrator festő művésszel, Olgyai Viktorral tárgyalgatok. Tudod ezek a versek egyikmásika olyan, hogy mikor megírtam, már ott láttam az illustrátiót s az a fehér lap nem volna harmóniában a verssel illustratió nélkül. Ha nem lehet, akkor természetesen úgy lesz, ahogy lesz. Ehhez ugyan nagy bölcseség kell!” Abban is maradt 1900-ig. Apjának – újabb folyamodás elutasítás (1895. máj.) után – váltig írogatja, hogy kecsegtetőbb kereset fejében azonnal hajlandó az állami szolgálatot otthagyni, mire az magának Eötvös Lorándnak ir, hogy legalább szeptemberre nevezzék ki, „hogy a megélhetés nehézségei miatt ne legyen kénytelen az állami szolgálatból kilépni és munkálkodását elhalasztani vagy egészen elejteni.” Eötvös, minden igazi tehetség pártfogója, ezúttal sem törhette meg, Klamarik elvi ellenvetéseit. Elkeseredésének mértéke betölt. „Nyomorságán” „koplalásán” mi sem segít, bár többet dolgozik más kartársánál, „hiába, ez” – irja Gyulának – „anarchista gondolatokkal tölt el.” „Hát hogy is volna helyes ez a fennálló rend. Vagyonnal bíró kollegám kap 50 frt. segélyt s mikor én kérek koplalás címén, akkor „nincs fedezet.” Oh milyen messze vagyok tetőled. Te a világot szeded magadba; én itt bujdokolok a fenyves erdők vadonában és olvasom Spencernél, hogy mennyire meg van minden determinálva és mily álom a szabad akarat. És látom, hogy hiába

XXXV

is akarok mást, sokat, nagyot; ezek a hatalmas és bizony nagyon csúnya társadalmi korlátok, ezek a mindenféle külső körülmények imperatív és igazságtalan módon szabnak határt.” Októberben újból folyamodik Újból megindul ugyanaz a pártfogó folyamat, de ismét visszautasítják. Ekkor Dezső öccse egyetemi tanársegéd lett, írja is neki, hogy „jóval felette áll nyomorgó középiskolai tanárok és próbatanároknak!” Decemberben már csak 100 frt. segélyért folyamodik. „Négyszer,” – írja, – „rendessé kineveztetésemért, egyszer segélyért folyamodtam, mindeddig hiába. Most már harmadéve nyomorgók azzal a napszámnyi díjazással s olykor periodikusan koplalok s adósságokat csinálok az állam szolgálatban” ... „Két oklevelem s egy decretumom dacára oly helyzetben vagyok, hogy a Revue philosophiqueben megjelent cikkem bírálatára sem felelhetek a szükséges segédeszközök meg nem szerezhetése folytán.” Végleges elkeseredésének tetőpontján, amidőn osztályfőnöki s ifjúsági könyvtár kezelői, tornatanári helyettesítő munka, azonkívül még heti öt óra szakszerű helyettesítés folytán, tehát heti 24 órai decemberi és januári „overworking túlerőltetésének” köszönheti, hogy krónikus bélhurutra és tüdőhurutra tett szert, – újból folyamodik segélyért. „Napszámnyi díjazásomból” írja a miniszterhez egyenesen küldött folyamodásában (1896. jan. 30.) »még az orvosságot sem fizethetem, nemhogy diétát tartsak, mikor kellően sem élhetek. Elkeseredésemben, szinte megtántorodik jellemem, mert messze vagyunk még attól az igazán socialis társadalmi felfogástól, helyben egyedül csak a munka uralkodik s visz előre. Hiszen havi 66 forintokért úgy elhalmozni munkával valakit, hogy betegig dolgozza magát s betegségében meg periodikusan koplalni kénytelen, ez a mi socialis

XXXVI

jelenünknek nemcsak munkazsarolása, hanem modern rabszolgasága. Februárban újra hasztalan folyamodik, míg végre sok kopogtatásra és a nyílt szónak el nem leplezése miatt 1916. június 10-én rendes tanárrá nevezik ki. Elkeseredésének másik esete súlyos összekoccanása katonai hatóságával. A kassai hadtestparancsnokság révén Pekár, mint tartalékos tiszt, úgy mint minden más ily rangú tiszt, nyomdai fölszólítást vett, hogy az emelendő Albrecht szoborra adományozzon. Ε fölszólítás eredményét apja alábbi levele (1916. febr. 25.) világosítsa meg: „Kedves Karim! Éppen most jövök avarból,, a hová hóviharban, fekete ünneplőben és köcsögkalappal, gyalog rándultam be, hogy érdekedben az új itteni ezredesnél: Mayer Guido urnái haladéktalanul eljárjak ...” „tegnap 24-én a vízvezetéki szakbizottság ülése alkalmával Salacz félrehívott, és mint irántatok érdeklődő régi barátom a következőkről értesített: „Csikós a búcsúzásnál bizalmasan tudósított, hogy Károly fiad azt, hogy az Albrecht emlékére mitsem adhat, azzal indokolta, hogy jelen állásában sokszor éheznie is kell;. amely nyilatkozat nem csupán nagy megdöbbenést keltett az ezrednél hanem lehetséges, hogy fiadnak tiszti rangjába is fog kerülni; mert ha valamely tartalékos tiszt nem bír annyit megkeresni, amennyi a tisztet megillető tisztességes megélhetéshez szükséges, akkor a tiszti rangot nem viselheti.” Salacz erre az apának kis ajánló levelet irt, mellyel az ismeretlen új ezredest fölkereste. „Csupán annyit mondtam el, hogy értésemre esett, hogy fiam az Albrecht emlékre felesleg hiányában nem adományozhatott, s hogy én, ki mint volt üzletvezető, ismételve kísértem Ő Fenségét a vasúton és ültem vendéglátó asztalánál, íme most fiam nevében

XXXVII

akarok az emlékre 5 forintot felajánlani. ... Az ezredes úr, aki nagyon megtisztelőleg és szívesen fogadott részletesen elmondotta: hogy abban, ha fia semmivel sem járulhatott ez időszerűit az emlék felállításához, senkisem ütközött volna meg; de az, hogy δ mint tartalékos tiszt, – amint azt egészen felesleges indokolásképpen megírta, – éhezni kénytelen, nem volt abbanhagyható; azért ebből azután egész levelezés keletkezett, és most, midőn már meggyőződtünk arról, hogy fiának 800 frt. fizetése van, tehát éppen nem kell éheznie, mivel ma 600 forintból is tisztességesen meg lehet élni, egyelőre ezen helytelen kifejezéseért megrovással illettük.” A pénzt el nem fogadta, hanem javasolta, hogy „tiszti reputatiód helyreállítása végett küldjed be Kassára. A további beszélgetés folyamán, mely mindegyre szívélyesebbé lett, sikerült azután az ezredesnek igéretét vennem, hogy az egyelőre való megdorgálás a végleges elintézést képezze és így az ügy teljesen befejeztessék. Tett ígéretemhez képest tehát a mai postával küldök 5 forintot és arra kérlek, hogy ne hazudtolj engemet és ezen összeget mindenesetre küldd el azonnal Kassára, és pedig minden néven nevezendő magyarázgatás nélkül egészen tárgyilagos jelentéssel. Tehát ezen íormán: Löbliches Ergänzungsbezirks Commando des... Kaschau. Erstate hiemit die Anzeige das ich mit Bezug auf den Erlass Zahl/1895, für das Albrecht Denkmal den Betrag von 57 am heutigen Tage mittelst Postanweisungen gesendet habe... Valjon Pekár ez eljárásában nem rejlett-e valamelyes malícia, az a további iratokból ki nem olvasható, váljon hazafias magyarsága lobbant-e föl, vagy pedig valóban éhezett-e, azt nehéz megállapítani, mivel apja ugyané tevéiben gratulál, hogy 80 frt. honoráriumot kapott,

XXXVIII

melyet a takarékpénztárban helyezzen el. Az egész éhező történet inkább a gyakori megéhezés, mint az éhenhalás veszélyéből eredő gondolat. VI. Ily lelki háborgások közt tudós foglalkozásában szünet nem állott be: – Úgy látszik Flaubert-tel gondolkodott: „L' homme c' est rien – Γ oeuvre e' est tout.” Az egyetemi pályamű állandó újabb kidolgozása közben nagyrészt bölcsészeti és esztétikai tanulmányokkal foglalkozott, még pedig nem a német spekulációs irányban, hanem Comte Ágost rendszere alapján Wundt hatása alatt fiziológiai és biológiai alaptények szorgalmas kísérletezésével vagy kísérletek tanulmányozásával töltötte idejét. Tudvalevő, hogy testvérei kísérletezésénél igen sokszor jelen volt, fejtegetéseiket meghallgatta és megvitatta, sőt maga is tett ilyen tanulmányokat. 1896. szept. 11-ről írja Dezsőnek: „Esős augusztus volt,, rettenetes sok a gomba. Most ezek tanulmányozására adom magam a természetrajzi kollegával.” Ugyancsak 1896-ban Röntgen képeket kér, melyekről előadást tart s azokat Lőcsén közszemlére tétette ki „az itteni egyetlen könyvkereskedés kirakatába bámul egész Lehócia.” Máskor saját kísérleteihez henger és achromatikus lencséket kér, stereoszkopizál, külön sajátos perspektíva tanulmány-kísérleteket végez festmények és fénykép fölvételekhez. Ε dolgokról Lőcsén az általa alakított a kiterjesztett egyetemen föl is olvas. Ezekben tehát segéde, vagy inkább mestere két testvére volt, akik közül Mihály a fiziológiai, Dezső a fizikai tudományok újabb kutatásaiba vezették be, ő maga

XXXIX

önálló felfogással iparkodott azokat magában átdolgozni és újabb gondolatainak alárendelni. Nem volt szolgai tanítványuk, hanem inkább filozofikus kisérőjük a fiziológiai és biológiai tények ismertetésében. Ez vezette őt egyetemi pályamunkájának újabb kidolgozásainál (Magyar Philosophiai Szemle, Athenaeum.), továbbá az „Új eredmény a physiologiai aesthetikában. Az astigmatizmus aesthetikai értékesítése.” (Athenaeum) az „Újabb eredmények a physiologiai aesthetikában. Az astigmatismus aesthetikai szerepének értékesítése. (Athenaeum), az „Újabb eredmények a physiologiai aesthetikában. Az astigmatismus aesthetikai szerepének formulázása. A centralis látás aesthetikai értékesítése” (Athenaeum), az „Astigmatisme et Esthétique” és a „La Vision centrale et l’ Esthétique” cimü nagyobb és a „Revue Philosophique”ben megjelent cikkeiben. Ez az „astigmatikus fejtegetés” vagyamint nevezi a „szabályszerű astigmatismus” mint esztétikai és művészeti elv egyenesen az ő találmánya, mely a szem alkatánál, a látó sugarak töréséből az érzéki alkotások újszerű magyarázatára törekszik. Ez az ő fiziológiai pszihologiai esztétikájának egy alapvető tétele. Mielőtt ezzel a kérdéssel a nyilvánosság elé lépett tudományos vitákat folytatott édes apjával is, kinek, mint mérnöknek az egészet föltárta, rendelkezésére bocsátotta a rávonatkozó irodalmat: Helmholtzot, Ycungot és másokat és élénk levelezésbe bocsátkozott vele. Többszörösen tárgyalt Pekár Mihállyal és annak baráti körével, sőt a francia elitélő bírálatok után újból behatóbb megbeszéléseket folytatott velük e tárgyban, de róla lemondani, meggyőződését megváltoztatni nem tudta. A tételt két francia bírálat (Dr. Launts és V. Henri) nem fogadta el. Ő maga felelt rá, amint Dezső fivérének írja: „az Astigmatisme et Estétique cikkre

XL

két kritika is jött. Egyik se fogadja el. Ebben szeretnék egy kis fölvilágosítást (Mihálytól). Felelnem okvetlenül kell és illik.” A kérdés azonban még ma is eldöntetlen, a legnagyobb valószínűség Pekár igazsága mellett szól, amennyiben az esztétikai és a műgyakorlat neki adnak igazat. Saját kétkedéseiben szilárd alaphoz jutott, mely körül fölépítette esztétikájának épületét. Már magának ily szabályszerűségnek föltalálása arra utalta, hogy az esztétikát továbbra is természettudományi szempontból és nem a németek metafizikus szögletéből vizsgálja és ő az első, aki nálunk nagyobb keretben érvényesíti ezt a szempontot. Ezért is ingadozik „Positiv Aesthetikájának” elnevezésénél a fiziológiai vagy biológiai és pszihologiai esztétika elnevezés között, mely egyúttal sokkal megfelelőbb lett volna. Atyjához és Dezső bátyjához irt több levelében előre jelezte egy nagyobb művének megjelenését, sőt talán pályamunkának is szánta, melyet egy ízben titoktartás mellett Dezső testvérének küldött, hogy azt Budapesten adja föl az Akadémiához címezve. A „Positiv Aesthetika” egy negyede megjelent az Athenaeumban, egyes részletei különböző vidéki és fővárosi napi- és hetilapokban is, többi részével együtt Pauer Imre dr. közbenjárására a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával jelenhetett meg (1897) önállóan. Hozzájárult még Pekár Imre nagyobb anyagi, de utólag megtérítendő segítsége is. Megjelenése után (1898) az Akadémia a Marczibányi-féle mellékjutalomban is részesítette. Magyar bírálat eddigelé nem foglalkozott vele érdemleges beható ismertetéssel és így sok magyar tudományos munkával együtt abban a sorsban részesült, hogy az elismerést olvasatlanul osztották. Rövid francia ismertetések úgy szólnak róla, mint kiváló alkotásról,

XLI

de itt és újból viszhangzik az általános és már szokássá vált külföldi sajnálkozás: „Mily kár, hogy a Positiv Aesthetika, magyarul íratott meg. Valóban napról-napra érthetőbbé válik egy tudományos világnyelv szükségessége.” Ezzel azután a külföld előtt e mü örök időkre ad akta volt téve, mert hiányzott olyan szerv, mely a magyar tudományosságot a külföldön állandóan ismertesse, vagy esetenkint a jelesebb magyar alkotásokat más nyelvre lefordítsa. A munkát a szerző és könyve alapján röviden így jellemezhetjük: Műve a természettudományi filozófia jegyében fogantatott. Álláspontja a modern tudományos tevékenységnek alapján áll. Meggyőződése szerint a látszólagos véletlen az emberi akarat, az ember impreszsziói is alá vannak vetve a természet örökké változatlan törvényének és a látszólag magasabb elmebeli tünemények sajátságos jellege nem egyéb, mint az általános természeti erőknek új, szokatlanul komplikált és finom csoportosítása. Műve első kísérlet nálunk, mely a szép iránt a fogékonyságnak és a szépérzésnek forrásait keresi. Ezeket nem az észben és értelemben találja meg, hanem -a természetben. Az esztétikai törvényeket azonosítja a természettudományi törvényekkel. Ezeket a törvényeket nem az elméből konstruálja, hanem a tapasztalatokból vezeti le: elemez, tényeket boncol és a jelenségek alapját keresi, ellentétben a régi esztétikával, mely a tapasztalat helyett elméletekkel bíbelődött. Idegrendszerünk alkotásából és a tetszés tényeiből indul ki és teljesen kifejti azokat az érzéki és elmei tüneteket, amelyek az esztétikai tevékenységet jelölik: mindenütt fiziológiai búvárlatokra támaszkodva, megalakítja a szépérzet pszihofiziologiai tudományát. Mindenütt ragaszkodik ahhoz az alapigazsághoz, hogy

XLII

„a szépészeti tünetek mind éllettani tünetek,” a mennyiben kimutatni igyekszik, hogy a szépészeti tünetek az életműködések közé vannak rejtve és hogy az esztétikai tevékenység alaptünetei: az érzések, izgalmak, melyek minden folyamatnak belső magvát teszik, csakis élő anyagban, élő szervezetben találhatók fel, „Élő szervezet nélkül nincs szépérzés” és „aeszthetikai tevékenység csakis egyéni szervezet érzés tünetei közepett jelentkezhetik és épp ezért azt szorosan amaz élő szervezet struktúrája, fizikai és vegytani folyamatai határozzák meg” Ebből következik egy másik vezető gondolata, melyre szerző újra, meg újra visszatér, hogy – a szép viszonylagos dolog. A szépnek e változandoságát, viszonylagosságát számos példával bizonyítja. Finom felfogással és erős kritikai érzéssel fejtegeti az asszociáció elméletét, kutatván nemcsak a különböző társító irányokat, hanem azok állandóságát, erejök fokozatát, ami annak megállapítására vezeti, hogy mily fontos szerepet játszik az esztétikai tünetekben a megszokás és a hagyomány lélektana. A mű legérdekesebb része az, amely az érzelmi benyomásokat, a külömböző lelki állapotokat az indulatokat és azok kifejeződéseit tárgyalja. Itt valósággal dúskál a műtörténelmi, hazai és világirodalmi példákban, a nép és földrajzi leírásokban. Érdekes lapokat szentel a szerző az esztétikai szuggesztiónak: Kimutatja, hogyan hatják meg a művészeket a természet tüneményei és mint hatják meg aztán az ebből készült művek a közönséget. Megfigyelései mindenütt érdekesek, elemző képessége a legapróbb részletekig hat és dialektikája szellemes. Nem az a kérdés, váljon a metafizikus filozófia ezeket a tényeket elfogadja-e, hanem az a kérdés valjon

XLIII

a segítségül hívott természettudományok az ily esztétikát befogadják-e? Jánosi Béla újabban (A Magyar Aeszthetika története. Knight. 1915.) az ebbbeli magyar kutatást Greguss Gyulával kezdi s nyomdokain haladó eszthetikusaink (Dux, Horváth, Kun, Pauler Ákos) egyik utódának tekinti Pekár „igyekezetét” és nem tud vele teljesen egyetérteni. Az esztétikai kanti főfogalmaknak osztályozásától eltérése, a Bürke- féle magyarázatokhoz való hajlása, némileg feszélyezi Jánosi ítéletét, amelyet azonban munkája kompendiozus jellegénél fogva meg nem okolhat. Elismeri Pekár önállóságát és ez máskép nem is lehetséges, mivel Pekár a leglelkiismeretesebb idézés és hivatkozás mellett, mindenkor el tudja határolni a maga meggyőződését a másokétól. Ismeri tehnikai eljárásának hibáit is, de azokat el nem kerülhette, mivel ez a munkája voltaképen csak bevezetője lett volna egy nagyobb esztétikai rendszernek, melyben még helyet foglal későbbi: „A magyar nemzeti szép”-ről irt nagy munkája. Önállóságát bizonyítják a pozitív esztétika rendszerének, fiziológiai – pszihologiai és históriai- etnográfiai fölosztása. Új a tér és időszemléletnek, merőben fiziológiai utón vizsgálata, mely az érzékietek rendeződésére irányul, az érzéklés és a képszerűség hangsúlyozása, az eszthetikai főtörvénynek a szuggesztióra fektetése, a vele kapcsolatos tünetek megmagyarázása és végül az érzések kétféle felosztásának: a fiziológiai és biológiai felosztásnak természetes rendszerezése. Értékesebb eredményei az érzéki kellemes kutatása, a fiziológiai jelenségek esztétikai értékesítése, esztétikai térszemléletünk centrálisán csoportosító hajlama a szem sajátságából, a centralis látásából is az egyirányú kiterjedés iránt előszeretetünknek fiziológiai magyarázata a szem megfelelő

XLIV

optikai hibájából, a tér és az időfelfogás, érzékleteink rendezésének fiziológiai vizsgálata, a művészi tipus és művészi átöröklés magyarázata, képzetkapcsolások iránya és foka, a hangulat elsőrangú szerepe, az esztétikai működések vizsgálata, a természeti és művészi szuggesztió ismertetése, az érzések biológiája és a szép főformáinak s eredetüknek magyarázása ösztöneinkből. Kiemelendőnek tartom, hogy munkájában, amenynyiben ily fiziológiai, biológiai vagy pszihologiai alaphoz tartozik, nem mulasztja el az eddigi magyar esztétikusok kutatásait is megemlíteni. így etnográfiai okokból Gyulai Pált, metafizikus jellegénél fogva Greguss Ágostot, de kiváló előszeretettel mesterét Beöthy Zsoltot, még akkor is, hogyha meggyőződése tőle más térre sodorja. így különösen eltér tőle, de mellőznie nem volt szabad, az esztétikai érzés-küszöbök elméletét, a Fechner-Beöthy „esztétikai alap” törvényét az asszociáció törvényét és jelenségeit, a jelentető, jelentésadó társítás jellemét, az alakító kapcsolattant, a személyesítő kapcsolatokat, a „lélek gazdagság”-ot, a kapcsolt benyomások fokozatos kifejlődését, a közrehatás törvényét, az „aesthetikai közösség” formuláját, mely alaptünemények magyarázatát Beöthy vagy maga önállóan állított föl, vagy tovább fejlesztett s amelyeket Pekár saját fölfogásának keretében vagy érvényesített vagy ettől elhárított. Művét nem tekintette sem tökéletes, sem befejezett alkotásnak. „A többszöri átdolgozás dacára” írja Előszavában, „minthogy sok helyen még alig járt vagy éppen járatlan utakon s ösvényeken kellett haladnunk és oly vidékeken, hol minden év újabb és újabb kísérleti eredményeket halmoz fel régibb feltevések ellen vagy mellett, régibb törvények megosztására vagy

XLV

pedig kiterjesztésére, a Physologiai és Pszychologiai Aeszhetika a talán sok tekintetben tökéletlen vázlatára a kegyes olvasó elnézését kell kérnünk azon vigasztaló tudattal, mit a híres mondás tart, hogy a tökéletesség nem adatott az embernek, csak a haladás a tökéletesség felé.” Későbbi följegyzéseiben első sorban talán még egyszer annyival növekedett a munkájában (589-653. old.) összeállított és bámulatra méltó olvasottságát bizonyító „Irodalom” anyaga, másodsorban pedig egy bizton remélt, de előkészített második kiadásban a következő fejezeteket iktatta volna művébe: A pozitív esztétika a biológia része, mint pozitív pszihologia. (16. oldalhoz) A hőfok (napsugár) idegműködés. (46. o.) – A zene fiziológiai elmélete (53. o.) – A hangok terjedésének esztétikai szerepe. (54. o.) – Az alak pszihologiája. (196. o.) – Az ornamentika. (196. o.) – Az épitő művészet pszihologiája. (198. o.) – A környezet szuggesztív szerepe az esztétikai képzetkapcsolásokban. (321. o.) – A műfajok pszihologiája. (328. o.) – A művészi egyéniség pszihologiája. (332. o.) – A képzelet pszihologiája, (358. o.) – A feltalálás (inventio) pszihologiája. (358. o.) – A képzetkapcsolásbeli eltérések az egyes nyelvek szerint, mint az asszociatív szép reláció elemei. (359. o.) – Színes hallás. Színes egyéniség. (385. o.) – A hangulatok kifejezése főleg a hasonlatokkal, az átviteles nyelvvel. (412. o.) – Logikai érzelmek. (420. o.) – A környezet befolyása a műremekre. (430. o.) – A tánc esztétikája. (444. o.) – Az emberi hangszervről. (446. o.) – A hangfestés (447. o.) – A hanghordozás. (447. o.) – Az énekről, mint kifejező eszközről. (450. o.) – A teremtő képzelet. (466. o.) A műfajok, iskolák, stilek pszihologiája. (480. o.) – A kapcsolatos működések egésze az esztétikai jelenségek-

XLVI

ben: a művészi képzelet. (480. o.) – A félelem pszihologiája (536. o.) – A nevetés pszihologiája (548. o.) -A bosszú fiziológiája. (531. o.) – A gúny fiziológiája. (532. o.) A mű teljességére nézve kár, hogy ezek a fejezetek csak címek, beleírva a könyv margójára, mert ha kidolgozott tételek volnának, mint a „Positiv Aeszthetika” kiegészítő részei, hátrahagyott munkákként megjelenhettek volna. Az a pszihologiai épület, melyet az összes lélektani alaptünemények sorozata szerint „Positiv Aesthetikájában” földolgozott, ezekkel még hatalmasabbá építette volna ki esztétikai rendszerét. Ámde ezek nélkül a rendszeren csorba nem esett, mivel nem annyira hiányok, mint egyes a főműben máris letett gondolatoknak magyarázóbb kidolgozásai, a főműben kifejtett tételeknek vagy törvényeknek bővebb magyarázásai. VII. „Álmodozom itt,” írja egyszer (1895.) Pekár Gyulának, „szép mesékről, gyönyörű olasz asszonyokról, kiknek minden pillantásuk egy ölelés, Capri szigetéről, Észak valkűreiről, a koronátlan viking királyról. Mintha a föld szelleme beszélné el e meséket, mindenkinek oly csodás, oly eredeti a színe, az illata, a lelke.” És valóban mintha verseiben sokszor ez olvasmányok reflexét élveznők. Mindig mozgalmas, cselekvő lelke visszacsillogtatja azokat a benyomásokat, melyeket költői olvasmányaiból szítt föl magába és áthatotta a hazafias lelkesedésnek és a csendes, szenvedélytelen szerelemnek kontemplatív elemeivel. Amily indulatos kitörésekkel találkozunk leveleiben vagy egyes életnyilvánulataiban, oly nyugodtnak tűnik föl költeményeiben.

XLVII

A vágy, a szenvedély, az indulat hangulata nem háborítja fel érzéseit, minélfogva kifejezésük inkább kigondolt szakok, mint az érzelem erősebb hullámzásának megnyilatkozásai Ennek magyarázatát főleg a francia lírikusok kimértsége, forma tökélye adja, akiktől sokat tanult. Magyar tanult költők közül leginkább Reviczky Gyula és Madách Imre hatott reá, de ezeknek is szelíd, elmélyedő, gondolkodó költeményei, mint kitörő, kort és fölfogásokat ostromló bölcseleti versei. Befolyással voltak reá kutató és bölcselkedő barátai és a hideg Tátraalja, melyet nagyon megszeretett s melynek merev égboltja költeményeiben is visszatükröződik. Lőcsén és környékén és tul azon: a Tátrában, a Szepességben Gömörben, állandóan barangolván e vidék hangulata, kényes színei, hideg flórája erős nyomot hagytak lelkében. Társas élete, melyhez kiváltképen a lőcsei Vívó és Torna Egyesületnek intelligens felvidéki urai tartoztak, sikerei, melyeket Lőcse társadalmában tudományos estélyeivel elért és a figyelmet magának le tudta kötni: e város és vidékéhez nagy szeretettel vonzották. Magában az iskolában is a tanulók rajongva környezték és lelkesedtek munkássága iránt, úgy hogy az országos fórumon elért sikerét itt jutalmazták a legnagyobb szeretettel és megértéssel is. Itteni barátai közt első sorban Olgyai Viktor festő, Tholdt István akkor alügyész most ítélőtáblai bíró, Hertelendy László, akikkel szívesen elmulatozott, vitatkozott és tudományos tárgyalásokba bocsátkozott. Az úgynevezett „Zóna egyesületben,” 10-15 jó baráttal két hetenkint egy-egy közérdekű vagy tudományos tárgyat megvitattak, és ő maga e kis körben megelégedetten folytatta sokirányúvá átalakuló munkásságát.

XLVIII

Amit neki Lehr Vilmos (1899.) ír egyik levelében: „Többet éltél, több poézis volt életedben,” bizonyára belső életének a külső háborgásokkal való összhangtörekvésre vonatkozhatik. A költészetet tanulmányaiban találta föl, onnan szürcsölte magába vagy lelkesen itta, de az élet sokszor adósa maradt költészetével. Női ismeretköre nem nagy, jobbára rokonság, amellyel szemben inkább a jóakaró, a tanácsosztó szerepet játszotta. Korán elvesztve édes anyját, a női társaság helyett jobbára férfiak barátságát kereste és így az asszonyi nemtől távol, azt ideálisabbnak képzelte a valóságnál. Innen ered későbbi többszörös és szomorú csalódása. Az égi dicsfénnyel festett nő prózai lénnyé változott át lelkében. Innen is van, hogy költészetében a nő inkább légies, nem reális lény, s talán innen van, hogy lelkesedése sem a nő érzéki előnyein indul, hanem elvont, képzeletétől alkotott női erényekből fakad. Az út, mely a „Positiv Aeszthetika”-tól második nagyobb kötetéig: a „Századok útján. Álmok,” című versgyűjteményéig vezet, életének egyetlen boldog korszaka. Tudományos sikerei, munkájának hivatalos ajánlása, általános elismerése, melyek közelebb hozták őt tudós nagyjainkhoz, (Semsey, Eötvös Beöthy, Pauer), sőt a külföldi, párisi (Le Dantec, Stanislaus Meunier Revue critique, Revue scientifique) és kopenhágai (dán Akadémia) akadémikusokkal levelezésben állván vagy személyes érintkezése, számos napsütéses, boldog órát hozott számára, még pedig éppen Lőcsén, vagy szülő városában, Aradon. Ott az ifjúság arany tollal tünteti ki, az ünnepélyeken hazafias költeményeit a közönség elragadtatása között igen sokszor szavalják, baráti köre tisztelettel környezi, itt hasonló sikereket

XLIX

készített számára édes atyjának befolyása. Rendes tanári kineveztetése után az anyagiakkal sem kellett annyira küzdenie, jólehet a vívó egyletben állását megtartotta és a reáliskolában a tornatanítást is elvállalta, úgy hogy a megélhetés gondjai nem súlyosodtak vállaira oly elviselhetetlenül, mint azt helyettes tanári éveiből ismerjük. Szapora cikkírása, sőt versei kevéssé öregbítették jövedelmét, mert nagy munkája jövedelme ráment a kiadás költségeire Egy szóval úgy indult minden, mintha a küzdés évei elmúltak volna. Megelégedettségét és boldogságát csak egy ízben (1397. Arad) zavarta meg huzamosabb betegsége, melyből látszólag fölgyógyult. Ezt csak incidensnek vette és ügyet sem vetett reá, noha későbbi végzetes bajának erősebb kitörése volt. Barátai, apja és testvérei ebben az időben emelkedésén fáradoztak. Apja minden alkalmat megragad, hogy őt öszeköttetései révén a kolozsvári egyetemi tanszéken láthassa, hová ezidőben nagyarányú irodalomtörténeti kutatásai alapján Ferenczy Zoltán került. Testvérei inkább Budapesten szerették volna látni és ez irányban fejtették ki fáradságukat. Ο ezekkel a törekvésekkel szemben érzéketlen maradt és Lőcsével megelégedvén, itt látta működésének igazi helyét. A város a maga kultúrnépével, intelligenciájával, régiességével és grandiózus környezetével vágyait kielégítette. Nagyon szeretett itt. Rokonai is laktak Lőcsén mint Lindner Ernő orvos és Kurovszky Adolf főreáliskolai tanár. De főleg a fenyves erdők és a Tátra miatt szerette a Szepességet. A nagyobb iskolai kirándulásokon (Rozsnyó, Krasznahorka, Szádellő, Uhorna 1896.) kívül a kisebbek napirenden voltak, főleg a Kaczelágba és a kurimjani erdőbe, melyet leginkább kedvelt. Olgyai Viktor barátja,

L

kit a legjobb rézkarcolónak tartott és akinél munka közben sokszor elszórakozott, kőre is rajzolta ezt a szép kis erdőt feltörekvő szálfáival. Nagyobb turista kirándulásait szintén Olgyai Viktor társaságában tette meg. Így 1895-ben kora tavasszal elmentek a Dunajec áttöréséhez a jankoveci hegyeken át, ahol még csupa hó feküdt. A nyári hónapokban hozzájuk csatlakozott Olgyai Bertalan is. Pekár az ily kirándulások alkalmával szokatlan jókedvű volt, Rajongva merült a temészeti szépségek élvezetébe s állandóan magával vitt egy Musset kötetet, amelyből egy szép kilátásnál hangosan szavalni kezdett. 1895 nyarán kéthónapos kiránduláson voltak hárman: ő és a két Olgyai testvér. A Zöld tavat látogatták meg a Magas Tátrában. Gyalog mentek Lőcséről oda és másnap vissza is. 1899-ben meglátogatta Olgyaiékat Besztercebányán a húsvéti időben. Lőcséről gyalog Besztercebányáig 2 nap alatt. Vissza a stureci hágón át Rózsahegyig ment s innen vonaton haza. Ily kedvtelések és egészséges sportolás miatt nagyon megszerette a felvidék fenséges részeit. Ennélfogva inkább érzelmi okokból marad itt, semhogy anyagi okokból talán magasabb állásba vágyott volna. Ez érzelmi okok leghatalmasabbja volt végre jövendő felségével, Hajts Margittal való ismerettsége, majd 1899. nov 5-én kötött házassága. Ε frigynek legszebb és értékes emléke a már egyszer említett versgyűjtemény, mely 1900-ban, úgy amint az író szerette, a XX század hajnalán jelent meg. Az olvasó csokorba kötve kapja Pekár szerteszórtál! megjelent költeményeit. Megjelenésüknek volt bizonyos jogcíme, mert a fordításokból és eredetiekből többet a Kisfaludy Társaságban olvastak föl. Volt köztük pályanyertes költemény is és több, már a főgimnáziumi

LI

önképzőkörben és később nyilvános ünnepélyeken, Aradon és Lőcsén, a budapesti színi akadémián (Riza nótája) fölolvasott vers vagy elszavalt alkalmi óda. Ideszámítva a hírlapokban (Szepesi Lapok, Szepességi Hírlap, Aradi Hétfői Újság, Debreceni Ellenőr) és hetilapokban (Ország-Világ, Divat Szalon, A Hét, Vasárnapi Újság, Képes Családi Lapok, Ifjú Magyarország) megjelent fordításokat (Villon, Verlaine, Coppée, Jean Lorrain, de Bonneval, Bouilly, Musset, Baudelaire Esménard, d' Erville, de la Vaudère, Harancourt, Shelley, Lermontov) és eredeti verseket, melyek vagy saját, vagy Pekry Károly neve alatt jelentek meg, tekintélyes kis kötet vált belőlük. Pekár álmadozó természetében részint tudós foglalkozása, részint hajlama miatt nagy szerepet játszik az elmélkedő elem. Szívesen összeszőtte a valót az álommal, ami már való költészet. „A hableányok” cimü versében. S hányszor hiszem, bár ezred-révén álljak, Tizenötéves ma is a világ, S magukkal visznek szívetrontó álmok . . . Mint a természet egy fogadja végzetét (Nirvána):

paránya megadó

alázattal

Elpattant egy húr és kihalt egy dallam, Idege sorvad, egy szív megreped, Mi ez hatalmas, végtelen dalodban, Melyben mirjádajk hallat éneket: Hogy én, ezt halljam vagy többé ne halljam, Rám nézve úgy is régen egyre megy: Az örökélet hymnusát esengtem, S itt hangzik ez közvetlen közelemben.

LII

A természetnek ily kegyetlen öszhangját szeretettel· dalolja, de magát a természetet annak nyilvánulásait örömmel fonja verseibe és dalaiba. Nagy szimpatetikus érzelemmel vonzódik hozzá s érzelmi kitöréseiben tőle vesz képet, hasonlatot vagy merít lelkesedést. Szívesen hallgat vihart, szélvészt, erdőzugást, patakcsobogást és madárdalt, szemeivel pedig átkarolja a tájékok és az ég végtelenségeit, hogy aztán egy szóba zárva kifejezhesse. Az alaphang azonban legtöbbször a szerelem, az elvont,, majdnem plátói szerelem, mert az érzékire nézve igen kevésszer (Csók előtt.) van fölhangolva. „Lux perpetna” cimü verse ifjú lelke háborgásának számos érzelmi hullámát veti a fölszínre és e vers egész lényét jellemzi. Jelszava is „. . . oh örök költészet.” Ki akarja fejezni a tárgyat, melyért föllelkesül s amely életében a legerősebben meghatotta. Voltaképen a szerelem dicsőítése, mely Sappho müvéről, Lesbia öléről, Provence üdvöt osztó szép hölgyeiről, Paris kinos kéjeiről szól. A magyar mélabúból fakadó szerelmi vágy, bűbáj elkábítja, mámorba ringatja: Én voltam az és én vagyok örökre, - Óh szerelem! – ki zenglek tégedet, Ki érző szívvel jön e durva földre, Mely rajta sebre üt újabb sebet; Magát emészti lelkem a gyönyörbe, Míg végre lankad s egyszer megreped. Én voltam az a múltak századába: A ma – múltamnak lesz csak folytatása. Én voltam az és én leszek továbbra Egy és örök fény: égi lételem: Míg ember eszmél, lesz a szívnek álma: Az órjás űrben míg érezhetem:

LIII

Enyém, e szíve bár néhány parányka, Megzenglek téged: égő szerelem! S dalolni foglak mindörökre téged: Oh szerető szív! oh örök költészet! Ez örökkévalósággal is megihleti:

szemben

az

elmúlás

gondja

Levél vagyok csak, egyetlen levél, Mit olyan könnyen elsodor a szél, És aztán énem és valóm nem él. Mi én vagyok, ez mind agyamnak álma, A mindenségnek egy pillanatába. Egyéniségem nincs többé soha, Nem volt, nem lesz, csak percek mámora. (Az Élet.) Ismert hangok, melyeket a pesszimizmusz bölcseléte Homérosztól Madáchig ezer klasszikus példában bemutatott, szinte viszhangjaként csengenek föl ilyen öntésű verseiben. Legüdébb gondolatai a fönt érintett természet rajongásból fakadó finom megfigyelések. Lement a búcsúzó nap, A szemhatár alá, Előbb a tónak arcát Oly forrón csókolá Vagy pedig: A tónak rezgő keblén Pihen a holdvilág.. . A tó keblén a holdnak Ezernyi csókja gyúl ... (A széttépett rózsalevelekből)

LIV

Ámde nem mindenkor enyhet adó ez a világ s annak ezer szépsége s mivel az ábrándból többször nagyot zuhan, eltaszítja magától fagyos leheletét: Mi is a csillagokban élünk . . . Az égben . . . egy oly csillagon, Ábrándos édes angyalom. (Egy kis leánynak) amivel ellentétben másutt meg úgy dalol, hogy Nem kell pályátok vak hideg világa, Inkább eltűrök kínt és bánatot: Maradjatok csak dermesztő homályba, Maradjatok kiégett csillagok! (Kiégett csillagok.) Ábrándos óráiban sokszor világfájdalom nyilai át versein.

a

fájdalom,

a

nagy

Nevessetek, ha álmodozva járok, Kacagjatok, ha álmokat űzök, Gondoljatok, kerülöm a világot El – elkápráznak égi gyönyörök. De hogyha majd a sírhant rám szakadt, Szeressetek, mert szenvedtem sokat. (A sorvadó költő.) Kellemes oázis hazafias költészete is. A tudomány egyetemes jellege sohasem szüntette meg benne kicsiny magyar hazája iránt lángoló szeretetét. „Honvédelmi emléknapra,” „Csiky Gergely emlékezete,” „Kossuth Lajos halálára,” „A branyiszkói honvédemléknek ezredéves megünneplésekor,” „Az ezredévre”, „Ének és könyörgés,” „A tizenhárom” viszhangja a faji és nemzeti szeretetnek, mely tudományos munkáiban („A

LV

magyar nemzeti szép,” „Magyar kultúra”) rajongással nyilatkozik meg. Ezek egynemelyikére nézve érdekes édes atyja őszinte és más verseire is ráülő bírálata. „Hymnus az ezredévhez” ci mii versénél: „Nagyon óhajtottam volna, hogy ezen dicsőítő énekbe az elléptetett történeti események dicsőségének és gyászának lelkes s tanulságos feltüntetése mellett, a vallásosság és hazaszeretet érzelmeinek szívet megragadó megszólaltatása által több melegséget sikerült volna beleöntened.” Naplójában (1899. szept. 22-én) írja, hogy fia „A tizenhárom” c. verse milyen hatást tett az aradi vértanuk 50 éves gyászjubileumát rendező bizottságra: „Szép is, jó is” – mondogatják – „de meglátszik rajta, hogy írója nem élte át a függetlenségi harcot, mivel poemájában a lelkesedés tüze hibázik.” Azonban egyes helyi jellegű verseiben, mint „Az aradi ligetben,” „A Margitszigeten,” „A fenyvesekben,” „Tátrafüredi emlékek,” „A sztracenai völgyben,” „Salamon tornyánál,” „Az ócsai régi templom,” „A stureci völgyben,” „A görgői templom udvarán,” de sok más tájképes költeményeiben a magyar éghajlat nyilatkozásai hiven vannak megérzékitve. Költészetének varázsát emeli vallásos érzelme is. Láttuk, hogy már gyermekkorában egy vallásos érzelmű szülő, mint ápolja benne álllandóan az istenszeretetet s imádatot s ez mélyen meggyökeredzett s még meglett férfikorában sem hagyja el. Szerelmi lírájának legélénkebb kifejezését látjuk a „Hitvallásom” költeményben: Üldözzön bár az életátok S ne legyek boldog tán soha, Könnyezve nézzem a világot S ne csaljon percnyi mámora;

LV1

Lássam meg amúgy leplezetlen, A más alatt mi a való, Legyen okom kétségbeesnem, Hogy létünk olyan illanó, Hogy szellemünk bárhogy, ha szárnyal, Magunk biztatjuk „haladás”-sal, Mily céltalan e küzdelem. Bár ennyi csalódáson által, Oh élet álma s szerelem, Hiszlek, vállak, – van istenem. Ε pár szemelvényből is meglátszik, hogy verseiben át-átcsillannak komolyabb tudós tanulmányai is. Hangulatába belevegyülnek és gondolatokat szűrnek le belőle, még pedig sokszor teljes önállósággal, másszor pedig költői olvasmányainak, a franciáknak, Reviczkynek és Madáchnak újratükrözéseként. Lelkét mégis inkább a tudományos kutatás és gondolkodás kötötte le, ámde a költőiség minden cselekedetében fölbukkanó hangulat maradt egész életében. Ez maradt kis erdeje, fenyvese vagy kék ege, melybe az álmodozás és ábrándozás óráiban, melyeket annyira szeretett s amelyekben életét mégsem élhette végig, menekült, midőn a mindennapi kenyeret már valahogy kiérdemelte. VIII. Mindennapi kenyeret most kettőnek majd háromnak, négynek is kellett szereznie. Verseinek bírálatai, hogyha nem is elégítették ki, nem mondott le a költésről, de már nem remélte, hogy mint költő érvényesüljön, kecsegtetőbbnek és biztosabbnak is látszott a tudós foglalkozással mellékkeresetre szert tenni.

LVII

A „Positiv Aesthetika” sikere tüdős körökben egyszerre ismeretessé tette nevét, főleg a természettudományos bölcselet hívei és a szociológusok tábora nagy várakozással volt további fejlődése iránt. Elfoglaltsága Lőcsén a rendes tanításon kívül az intézeti tornaoktatás, amelyről azonban (1901.) egészségi okokból lemond, a „Lőcsei Vívó és Tornaegyesület” művezetője és „az ismeretterjesztő fölolvasások” rendezője. Egyébként rendes munkatársa lett az „Aradi Hétfői Újság”-, a „Szepesi Lapok”-, a „Budapesti Hírlap”-, a „Pesti Napló”-, az „Ország Világ”-nak, a „Szepesi Hírnök”-, az „Aradi Közlöny”-, a „Nemzet”-, a „Magyar Egyetemi Szemle-”, a „Tornaügy”-, „Magyar Nyelvőr”-, „Könyvtári Szemle”-, a „Magyar Filozófiai Társaság Közleményei”-, a „Pozitivista Szemle”-, a „Természetrajzi Közlemények”-, „Az Országos Középiskolai Tanár Egyesület Közlönyé”-, a „Revue philosophique”-, a „Revue Scientifique”-, a „Magyar Filozófiai Szemle”-, az „Irodalomtörténeti közlemények”-, a besztercebányai „Havi Szemlének”-, az „Irodalmi Tájékoztató”-, az „Uránia-”, az „Athenaeum”-, a „Huszadik Század”a „Történeti Tár”-, és a „Magyar Paedagógiának.” Ε lapok hasábain föltűnő gyakran találkozunk igazi vagy álnevével vagy ennek jegyével. Ezzel a tömeges írással, mintha igazolni akarta volna, mit róla híreszteltek, hogy legalább mindennap megjelenjen egy-egy cikke és dolgozata. Tekintve, hogy több lapnak munkatársa, ez egyúttal a lapföntartó egyesületi tagságot is jelentette és elég tekintélyes összeget képviselt ebbeli kiadása is. Százfelé elfoglalva, a nagy munkásság kimerítette és agyát is kifárasztotta, úgy hogy ezenfelül még újabb irodalmi hívásoknak és megbízatásoknak iparkodott eleget tenni, amivel nem egyszer betegséget vont magára. Szét-

LVIII

szórtan megjelent munkái, melyek részint esztétikai részint pszihologiai dolgozatok, jobbára később megjelent nagyobb műveinek egyes fejezetei. Így „A magyar nemzeti szépről” már ekkor megjelentek egyes szakaszok, filozófiai apróbb cikkei pedig belekerültek a „Filozófia Történetébe.” Lehetséges, hogy ezzel a tömegmunkával, tudását akarta bizonyítani, hogy – mint azt édes apja is sürgette – akadémikussá lehessen. Nekem inkább azt látszik bizonyítani, hogy merőben kereseti forrás volt. Ennek igazolása, hogy mind nyilvánosan vagy a közoktatási minisztériumban és ismételten az, akadémián, mind pedig magánleveleiben állandóan és bárki előtt is hangoztatja a „Positiv Aeszthetikára” fordított nagy költségeit. Akademikusságról levelében egy szóval sem emlékszik meg. Ilyen viszonyok közt jelent meg 1902-ben a „Filozófia Története” című műve. „Örömünkre szolgál” – írja apja (1902. jun. 8) – „hogy a philosophia történetének kiadását a jó Semsey segélyével nyélbe üthetted.” Ilynemű könyv nálunk mindenkor ritkaság volt és hogyha meg is jelent, az érdeklődőknek a külföldi, főleg a német szakirodalom nagyobb válogatást nyújtott. Pauer Imre, Purgstaller József, Szlávik Mátyás, Warga János, Domanovszky Endre idevágó munkái mellett mindenki előszeretettel forgatta az Akadémia kiadásában megjelent Lewes György Henrik: „A philosophia története Thalestől Comteig” három kötetes munkáját és ez alkotta három évtizeden keresztül a vékony, magyar filozófiai érdeklődés forrását. Magán az egyetemen is állandóan német vagy francia forrásokra utaltak, amivel a magyar nyelvű hallgatókat mintegy elzárták minden filozófiai tudástól, nemhogy azt ébresztették vagy megkönnyítették volna. Főleg

LIX

az utóbbi bajon iparkodott segíteni Pekár munkája. Ö maga is Lewes egyoldalúan hiányos, kevés történeti érzékkel irt munkáját követte, de mint mondja (Előszó) „csak felfogását, szellemét, vettük követendő példának,” az anyagra nézve kiválóan Höffding, Falckenberg és Schwegler német munkáit követte. Megteszi azt, hogy az eredeti forrásokat többször híven beszélteti, hogy a magyarázás és beleolvasás hibáját elkerülje. Ezzel mindenesetre elérte azt, hogy a németes körülményezést, mely annyiszor viszariaszt a filozófia tanulmányozásától, elkerülhette. Egy közérthetően és világosan megírt történetet iparkodott az egyetemi ifjúság kezébe adni. Kézikönyvvel, kompendiummal állunk tehát szemben, mely az eredetiséget már eleve kizárta a szerzőnek a címlapon irt jelölése, hogy azt „összeállította.” Ebből a szempontból örvendetes jelenségnek minősíthető a munka, ámde nálunk mind a hivatásos, mind pedig a napi kritika mértéke nem szokta első sorban tekintetbe venni az iró szándékát, hanem akár abszolút mértékkel esik taglalásának, akár pedig tudatlanul egekbe emel bizonyos népszerűsítő szakirodalmat. A kellő mértéket ritkán találja el s ennélfogva nem nem is fejlődhetik ki oly gazdag és a tudományok minden szakát felölelő irodalom, mint a külföldi nagyobb államokban. Pekár a filozófia e szorgalmas népszerűsítője ezúttal az abszolút elbírálás ütköző kövévé vált. Szigorúan vett tudományos szempontból, továbbá abból, váljon nyújt-e kellő tájékozódást egyetemi hallgatóknak az emberi gondolkodás fejlődésére nézve, több kifogás érheti a könyvet. Legkimerítőbben és alaposan bírálta meg Rácz Lajos a „Filozófiai Társaság Közleményeiben.” Pekár mindenekelőtt elmulasztotta a metafizikai gondolkodás alapvető ismer-

LX

tetését és értékelésében uralkodó a pozitivizmus, amivel egy bölcsészeti pártnak kifejezőjévé vált és nem tudott a történetíró objektív magaslatáról ítélni a bölcsészeti fejlődésről. Megvonja méltánylását az úgynevezett szellemi tudományoktól és egyedül tág teret enged a természettudományoknak. A gondolkodás története kizárja a bölcselők mellékes, személyes tulajdonságainak, vagy életük külsőségeinek fölemlítését, főleg akkor, midőn gondolkodásukra befolyással nem voltak. Zavarossá válik már a kezdeten, midőn az önálló filozófiai gondolkodás határait a vallástól mereven el nem határolja, sőt több időt pazarol a kelet vallás történetének, mint a görögnek, a zsidónak és a kereszténynek, minek eredendő baja, hogy a középkori bölcselet a a könyvben mostoha elbánásban részesül. „Itt egy szót sem szól a keresztény vallás megalakulásáról, elemeiről, nem, hogy min alapul e korszak bölcsészeiének patrisztikára és skolasztikára való felosztása, még kevésbé arról, hogy az előbbit is, utóbbit is két alkorra osztja; ő semmi fejlődést, vagy haladást nem lát bennök s nem lát különösen a skolasztikában.” A filozófiai problémák megoldási kísérleteiről pesszimisztikusan nyilatkozik és nem tűnik föl neki, hogy 2500 évi gondolkodás, ha .nem is jutott előre Isten, erő, anyag, lélek, élet fogalmainak magyarázatában, mégis magukkal hozták a világfölfogások tökéletesedését. Tévedése, hogy Platon rendszeralkotó működését föl nem ismerte s elitéli, hogy „a dialektika elemi eredményeit kivéve, pozitív eredményt” egyet sem adott, mivel ellentétben elismeri, hogy „gondolkodásunk történetében ő volt a legnagyobb befolyású elme.” Hiányosan és aránytalanul tárgyalja Arisztotelész lélektanát, épp úgy a renesszánsz, és a reformáció egyes, nagy gondolkodóit. Ily aránytalan-

LXI

ságok az egész művet jellemzik és Rácz Lajos ezeket egyenkint ki is mutatja. Emellett azonban készséggel elismeri, hogy „Pekárban sok dicséretre méltó írói qualitás van. Ilyenek: a nagy tanultság, széles ismeret, tiszta, világos előadás, amely mindenütt igyekszik a dolgok lényegét megragadni, a filozófiai problémák terén való jártasság és higgadt ítélet. Ezek birtokában elmondhatjuk, eléggé világos, eléggé szabatos képét nyújtja a filozófiai eszmék fejlődésének s különösen a XIX. század sokfelé elágazó törekvéseiről, amint azok a szociális mozgalmakban, művészeti törekvésekben, fiziológiai elméletekben stb. megnyilatkoznak, föltétlenül jól tájékoztat. A XIX század valamint a francia felvilágosodás ismertetése, határozottan fénypontja a műnek; ezt egy kisebb terjedelmű kézikönyvben sem találhatjuk fel ily részletességgel.” Pekár Rácz Lajos bírálatával, melynek sem személyes éle, sem csomókereső jellege nem volt, meg volt elégedve, sőt később irt jegyzeteiben minden fölhozott hiányt és hibát ki is javított, ámde Székely György célzatos és alaptalan vádjaival szemben már 1903. januárban jogos önvédelemből síkra száll. Már előzetesen jeleztem, hogy mily körülmények közt irta munkáját. Ez valóban sebtiben készített műnek bizonyult, ámde ezért mégis tovább haladt magyar előzőinél és az egyetemi vizsgákhoz vagy a filozófiai továbbképzéshez igen gazdag anyagot nyújtott. Hibáit a bírálókon kívül maga is fölismerte és a „Positiv Aesthetiká”-hoz hasonlóan fönmaradtak mindazok a jegyzetek, melyek a mű hiányainak és jobbításának használhattak egy második kiadásnál, amelyet avatott kezekkel még ma is meg lehetne csinálni. Ε művének megjelenése idejébe esik egy psziho-

LXII

lógial laboratóriumnak megalkotása, melynek tervezetére a vallás és közokt. miniszter figyelmét is fölhívja. Fölterjesztésében mondja: „Ezekben Németország volt a kezdeményező, már Amerikában is számos ily laboratóriumban élénk munkásság folyik, sőt még Tokióban, Pekingben is van már ily laboratórium, nálunk még egy sem létezik.” Valóban ilyent Parisban Binet a Sorbonneon 5000 frankkal állított, az északamerikai Harvard egyetemen Münsterberg dolgozott ilyenben, a miért azt kéri, hogy őt, ki ily kérdésekkel huzamosabban foglalkozott, küldjék ki ezek tanulmányozására és utána bízzák meg ilyen laboratórium fölállításával. Tervezett végül egy pszihologiai folyóiratot „Magyar Pszihologiai Értesítő” címen, melynek első számát ki is dolgozta, ámde megvalósításához az anyagiak hiánya és anyagi támogatás nélkül nem foghatott. Ily értesítőt valóban korszerűnek tartott. Ezt művelődésünk megbírta volna, sőt tudományos hasznot is hajtott volna. A közoktatási kormányhoz 600 korona segélyért folyamodott a folyóirat megindítása végett, azonban a folyóirat sorsa már ezzel a lépéssel eldőlt. Ez időbe esik a Collins-féle Spencer „Synhetikus Filozófiájának Kivonata,” mely a Társadalomtudományi Könyvtár első kötete és amelyben a „Lélektan Alapelveit” angolból fordította s megírta hozzá kedvenc bölcselőjének Spencernek életrajzát. Ε fordítást értve írja apjának (1903. ápr. 10) ....... postamunkám van. Angolból Spencer Collins kivonatát fordítom s mivel elkéstek a fordítással s ekkor fordultak hozzám, egy hónap alatt tíz ív fordítását kell elvégeznem:” Noha ugyanakkor írja, hogy „hiszen rendes dolgaim mellett Spencert kellett fordítani s e hónapban,

LXIII

márciusban négy előadást tartottam az Akadémiában, Késmárkon a Szepesi Tanári kör gyűlésén s kétszer Lőcsén. Most meg Iglóra vagyok hivatalos ily dologban.” Ráér arra is hogy a lőcsei tudományos és irodalmi összejöveteleket rendezze, a „Magyar Szó” szópályázatán részt vegyen, a hírlappal levelezzen, hogy a Szepesmegyei Történelmi Társulat megbízásából a megyebeli ötvös műveket, fémöntéseket, vasműveket, fafaragásokat és szövetnemű régiségeket leírja, könyv- ismertetéseket írjon, a „Filozófiai Társaság” ülésén fölolvasson (Darwin és Spencer), a Magyar Nyelvőrben a meghonosodott (meghonosult) szókról értekezzék és polemizáljon és fölolvasson a Tud. Akadémián „az okkapcsolat eredetéről, magyar őstörténeti adalékokkal kapcsolatban.” Ekkor akademikussága is föltűnt a látóhatáron, azonban (1902. máj. 9) Rainer Jánossal szemben ő, Beöthy Ákos és Mandello Gyula kisebbségben maradtak. Megválasztják az Uránia Tudományos Egyesület irodalomtörténeti, nyelv- és széptudományi szakosztályának tagjává. Lassankint fölmerül annak szükségessége, hogy Lőcséről Budapestre helyezzék át. Széles körű munkássága a fővárostól távol nem teremhetett olyan eredményeket, melyekre apja és ő is vágyott. Ő maga Lőcséről nem szívesen akart távozni, ámde bizonyos személyes ellentétek, melyek tanügyi véleményekben lassankint közte és a tanári testület között fölmerültek, megérlelték benne azt a szándékot, hogy Budapestre, áthelyeztetését kérelmezze. Ez az ellentét különösen akkor élesedett ki, midőn egy tanulmányi kirándulás miatt a testülettel szemben a helyi lapokat is, hol ő mint kiváló munkatárs majdnem parancsoló szerepet játszott, igénybe vette.

LXIV

Apja ezekről nem értesült, azonban fiát egyetemi tanszéken szerette volna látni s ezért minden befolyását latba veti, hogy Budapestre fölkerüljön, már annálfogva is, hogy a fővárosban az intéző körök figyelmét állandóan lekötheti és pártfogóit fürgébb tevékenységre késztetheti. „Hiába”, írja apja (1902. jul. 5.) „később vagy hamarább mégis közvetlenül Budapesten keilend lábadat megvetned, hogy előbbre haladásodat biztosithassad magadnak. Mi azonban csakis tanácsolhatunk saját tapasztalatunk szerint, – Te pedig cselekedj legjobb belátásod szerint.” Apja folytonos sürgetésének engedve 1902. szept. 25-én Wlassics Gyula miniszternél tisztelgett és áthelyeztetését kérte. IX. A pálya, melyen most haladt, csak fölfelé vezethetett. Irodalmi munkásságával mindjobban leköti magát a a budapesti tudományos köröknek és lapoknak, de azért budapesti áthelyezését nem vette elég komolyan s szívesen megmaradt volna Lőcsén, még akkor is, hogyha az egyetemen magántanárságot nyerne. Az utóbbi cél érdekében mégis már 1903-ban előkészítette tervezetét, hogy mily előadásokat tartana. Ezt a tervezetet magántanári habilitációja végett az Egyetem Tanácsának be is terjesztette, sőt Pekár Gyula őt ez okból az államtitkárnak személyesen is bemutatta. Hogy érthetővé váljon huzakodása a Budapestre áthelyeztetéstől. ismerni kell azt a tervét, melyet később, a „Magyar Kultúrában” oly sok bizonyítékkal is támogat, hogy az ekkor már szóban forgó harmadik egyetem székhelyéül nem Debrecent tartotta jónak, hanem a Magas Tátra alját, Poprád környékét, hol a tőle elnevezett „Tátraaljai Egyetem”-nek minden tudományos kelléke föltalál-

LXV

ható volna. Remélte, hogy ez meg is valósítható és éppen ebből a célból siettetni akarta magántanárságát. Előadó tervezetéből kiviláglik, hogy főleg az esztétikára és a pszihologiára nézve tartott volna egyetemi előadásokat. Alapvetésnek tekintettea „Positiv Aesthetikát” s annak nagyobb terjedelmű kibővítését. Mindenekelőtt a szuggesztióról, – mint pszihológiai folyamatról, az egész esztétikai tevékenységet vizsgálva, mint szuggesztív folyamatot, – kívánt előadni. Azután külön jönne a látás esztétikája és pedig külön a vonalak, az irányok, a rajz, a színek, a festés és a térfelfogás esztétikája. Ide tartoznának a szimmetriái megszokások és a középponti csoportosítás fiziológiai alapon kifejtve. Külön résznek tekintette a hallás esztétikáját, mely külön tárgyalva, hogyan érvényesül a zenében, mint zeneesztétika s külön megint, mint érvényesül a költészet hanganyagában, a ritmus esztétikája, kísérletileg vizsgálva, mi a ritmusos megszokások fiziológiája, pszihológiája. Tovább folytatva e két főérzék, a látás és hallás vizsgálatát, míg egyrészt külön szólna a tér-, és időfelfogás esztétikájáról, másrészt fontosnak tartotta a mozgás esztétikáját. A két főérzék kölcsönös viszonyát tekintve, külön szólna a különféle érzéki típusokról, a hallásos, a látásos típusokról és ezekkel kapcsolatosan a külön-» féle művészi típusokról. Idekapcsolta a művészi átöröklés kérdését. Az érzékpszihológiát az esztétikára alkalmazva kísérletileg, laboratóriumban adná elő. Ε tekintetben érdekes szerepe jutott volna az érzéki csalódásoknak. Az érzékpszihológiai rész után jönne a képzetpszihológiai, a képzetkapcsolások esztétikája, a képzetkapcsolásbeli szép, majd a hangulatpszihologia, az akarat-, a mozgásműködések szerepe, a kapcsolatos pszihikai működések, melyekben a hangulat játssza a főszerepet.

LXVI

Befejezésül tartotta az esztétikai érzések filozófiáját és ennek társadalmi fontosságát és a magyar nemzeti jellemvonások esztétikáját, azaz a magyar nemzeti szépet. Ε vázlatból két újság került volna az egyetemre. Először az esztétikának teljesen új, fiziológiai és biológiai megvilágítása, amint az Pekár tudományos irodalmi munkásságából kimagaslik, másodszor pedig az esztétika, mint kísérleti, laboratoriumos tantárgy. Ő maga is belátta, hogy ez voltaképen még a jövő tudománya. A kutatás módszerének lényeges jelenségeivel ugyan tisztában volt, megvalósítása pedig csak anyagi támogatással volt lehetséges, amire a kar hajlandóságát kellett volna legelőször is megnyernie. Ε kísérletekre nézve az építészet vonalesztetikájára, a mozgás felfogásra, a színek esztétikájára és az érzéki típusokra nézve tőle már kísérletileg bebizonyított tényekre hivatkozott. Ezzel a folyamodással kezdődik Pekár életének tragikus korszaka. Részint új fölfogásával, mint úttörő akart az egyetemen megjelenni és ott az ellenkező tanítással megküzdeni és a régibb, mind metafizikus, mind német alapokon álló esztétikát megdönteni, részint az írói, a tudós kereső pályán, mint szegény ember, ki az anyagiakkal folyton küzdött, a gondtalanságot föltételező igazi tudós munkásságot akarta magának biztosítani. Egyik részről a napi gondok és a tudós' napszámos munka húzta, más részről ebből a légkörből akart kiemelkedni a tudós alkotás terére. Igazában véve jól érezte és tudta, hogy Lőcsén, a körülmények kedvezőbbek a tudós munkásságnak, míg Budapesten a drágaság naponkinti változásában családja és önmaga fenntartásáért állandóan küzdenie kell, hogy a mindennapi kenyeret megszerezze magának és három család-

LXVII

tagjának: feleségének és két lányának. És mégis megtette a lépést. Pekár Gyulának közbenjárására első sorban valamely budai középiskolához, különösen a III. kerületbe vágyott, amely ekkor a testgyakorlás és a kirándulások dolgában az egész országban majdnem az első helyet foglalta el. Ε gimnáziumnak voltak legelőször biológiai gyakorlatai és lélekkísérleti eszközei. Ő maga Lőcsén mint tornatanító, mint vívómester és mint a főreáliskola tanulmányi kirándulásainak alapos vezetője, erről a kedvteléséről lemondani nem tudott. Bizonyos önföntartó ösztön sarkalta öt arra, hogy a folytonos, majdnem szertelen szellemi munka közt naponkint időt szakítson valamely testi felüdülésre is, s ezt kiváltképen a sportban: az úszásban, a torna, a vívás- és a turistaságban találta föl. Különben apja is szüntelenül intette, hogy a sportokról le ne mondjon és azokat mindenkor gyakorolja. Budára vonzotta ez egészségi okon kívül a környék regényessége, a város régisége és bizonyára a könnyebb megélhetés reménysége. Két terv vezette tehát Budapestre: az egyetemi tanszék és egy budai középiskolai tanárság. Ez időben egyik sem valósult meg, mivel a habilitáció soká késett, a budai középiskolai állások pedig már be voltak töltve és így került a VII. ker. (külső) állami főgimnáziumhoz (1904. jul. 27) azzal a kikötéssel, hogy egy éven belül a latin nyelv és irodalomból tanári oklevelet tartozik megszerezni. Ámde áthelyeztetéseért már most minden egyébre is hajlandó volt, nehogy Lőcsén, ama kiránduló ügy és hírlapi szellőztetése miatt tarthatatlanná vált helyzete miatt, esetleg más vidéki iskolához helyezzék át: hiszen hogy elkerülhessen, már arra is adta fejét, hogy lemond tanári pályájáról és valamely budapesti könyvtárban vállal állást, mi végből ez év szünideje-

LXVIII

ben részt vett a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségétől rendezett könyvtári szaktanfolyamon, ahol paleográfiát, kézirat kezelést és gyakorlati könyvtári ismereteket tanult és vizsgálatával okleveleinek, számát hatra növelte. Nem ritka dolog, hogy magyar középiskolai, különösen vidéki tanár rendes egyetemi tanulmányai utány amikor valóban neki kellene látnia tudománya alaposabb elsajátításának, állás elnyerés végett újabb, nem épen kedves, de a viszonyok miatt kényszerített újabb szaktárgyakból diplomát szerez, mely diploma később teljesen haszontalanná válik, valamint még most sem ritka az a hatósági ósdi fölfogás, hogy a jó tanár mindent eltaníthat, holott a pedagógus német nemzetnél ez a szokás rég megszűnt. A szaktanár legyen teljesen jártas szaktudományában, akkor lesz egyszersmind jó tanár is, míg a fölhalmozott szaktudás ma már a mostoha viszonyokkal sem igazolható állapot. Pekár lőcsei társadalmi kultúr-munkájáról tudjuk, hogy ott mint alapos tudományos tanár kötelességeinek kiválóan megfelelt. Fönhatósága és a tanuló ifjúság egyaránt szerették Zárkózott modorából kivetkőzne vagy napi gondjaitól megszabadulva kellemes és kedves, nyájas és előzékeny volt. Tanítványai körében istenítve egy kötelességtudó^ ismeretekben gazdag generációt nevelt, mely mindenkor hálásan emlékszik volt jó tanárára. A felnövekedett gárda mind a közpályán, mind a társadalomban hasznossá tudja magát tenni a felvidék polgársága között. Ez a tanár legszebb dicsérete. Pekár Budapestre kerülvén, első sorban tudományos körének élt, s a régi összeköttetések fölújításához fogott. Idők multán, megváltozott viszonyok közt éreznie kellett ennek nehézségét és a kenyérkereset maga is.

LXIX

nem sok időt engedett arra, hogy társadalmilag érvényesüljön. Iskolájához és szobájához kötve tudós foglalkozását kellett sokfelé kiterjeszteni és többszörösen érezte, hogy céljának a központban tömeges akadályok .állják útját. Azonkívül hiányzott az edző vidéki levegő, .a hegyek, a fenyvesek, a kedves erdők, ahol fáradt lelke újabb ózont szerezhetett munkájához, külömben betegsége is fölújult, sőt az még súlyosbodott egy még Lőcsén egy kirándulás alkalmából szerzett bajjal, mely gerincén támadta meg s melyet Budapesten gyógyítani és gyógyíttatni kezdett. Egyszóval a budapesti élet homlokegyenest ellentétes volt a lőcseivel. Munkával el volt látva, az után futkosnia nem kellett, sőt a megbízatások esőstől hullottak reá, csak tudta volna ellátni. Egyike (1904) a nürnbergi első nemzetközi iskolaegészségügyi kongresszusson való résztvétele, hova a közoktatási kormány küldötte. Ennek .alapján részt vett az említett kongresszuszon és megbízás folytán ott képviselte az Országos Középiskolai Tanáregyesület Szepesi Körét is, azonkívül pedig a Szepességi Történelmi Társulat megbízásából Németország több városában műtörténelmi és levéltári kutatásokat is végzett. Méltán kérdezhetjük mit keresett itt az esztétikus? Pekár tudományos munkássága szerteágazó, ami egykönnyen tudásának elforgácsolódásához vezetett. Hogyha végig olvassuk húsz évi munkásságának, cikkeinek óriás lajstromát, nem egyszer fönnakadunk oly címeken, melyeket nem tudunk egy esztétikus vagy filozófus munkaköréhez illeszteni Oda nem illő. Expanzív gondolkodása mintegy centrifugálisan szórta ki tárcákban, tudós hírekben, cikkekben hol napi-, hol hetilapokban sokszor véletlenül szerzett ismereteit, ilyen a nürnbergi kongresszusról szóló bár adatokban

LXX

és felfogásban alapos és nagyméretű könyve, ilyen a diákturistáskodással, az ifjúsági tornával bíbelődő sok cikke, ilyen a francia klasszikusok iskolai kiadása, ilyenek növénytani ismertetései a növények érzékszerveiről, az „újfajta amerikai vízi burgonyáról,” „a vitaírásról,” „a 48-as törvényekről,” „a kerületi tornaversenyekről,”,,a szepesi egyház történet,” „Haim Gáspár krónikája,” „az imádkozó sáskákról és azok mindenkori tulajdonságairól,” „a közönséges rencze hal fogásáról” szóló közlemények. Mire való volt továbbá,, hogy női tanítást és zenekör vezetést elvállaljon, mely munkák őt a tudománytól, a filozófiától, a sociológiától igen sokszor messzire sodorták. Ez is volt oka annak, hogy ezekre nem fordíthatván a szükséges időt, tanulmánya hiányossá lett és annak, hogy a komolyabb tudós világ némileg gyanakodóan nézte munkásságát. Indokolása pedig az, hogy egyrészt az anyagiak után kellett futnia, másrészt a szociológiai tudomány sok oly tudományos mezőre tereli a tudós figyelmét, mely látszólag nem is tartozik hozzá és mégis kapcsolatba kerülhet vele. Összefoglaló jellegénél fogva bizonyos egyetemességre törekszik, ezt azonban ritka tehetség éri el és ritkán tudja értékesíteni, hiszen a bölcsészet is egyetemes jellegű és „a tudományok tudománya volna,” de megóv a szaggatottságtól, elforgácsolódástól és sokszerűségtől. Ámde Pekárt fiatalsága is menti, melyben még nem összegezhette tudományszomjában szerzett tapasztalatait egységes alkotássá. Ezzel az eredeti életcéllal ellenkező centrifugális irodalmi munkásság, mely valóban minden napra adott elég munkát, megakadályozta őt abban, hogy kineveztetése ama föltételéhez, hogy latin nyelvi vizsgát letegye, eleget tehessen. Mindig kiváló lelkiismeretességénél

LXXI

fogva tehát idejekorán belátta, hogy más intézetbe kell áthelyeztetni magát, mert a latin nyelv tanításával, noha Lőcsén már huzamosabb ideig tanította, csak középszerű vagy még ezen alul álló eredményeket tud elérni és ennélfogva arra törekedett, hogy vagy ugyanott, a hol volt, vagy másutt kizárólag szaktárgyaiból taníthasson, így került (1906. máj. 5.) a budapesti VI. ker. áll. főreáliskolához. Ebben az időben elhatározta végre, hogy a magyar nemzeti szépről már 1901-tol irt értekezéseit egy könyvben ki fogja adni. Pekár sohasem volt nemzetközi hajlamú és nem osztozott a XX. századeleji magyar nemzetközi tudományosság híveinek nézeteiben. Bár a Társadalomtudományi Társaság választmányi tagja és a „XX. Század” munkatársa lett, sem politikai irányzatával, sem a nemzetközivé kisajátított tudományos fölfogásával nem harmóniáit. Az a vita, mely (1907. jan.) közte és Jászi Oszkár között a „Budapesti Hírlapban” és a „Magyarországban” oly élessé kifejlődött, meghozta a szakadást a társaság és folyóirata közt. Ε szakadásban rokonérzésünk mindenkor inkább Pekár felé fog hajlani, mint ellenfeleihez. Ε harcban hagyta oda Pekár a Társadalomtudományi és később a Magyar Filozófiai Társaságot. Nemzetközieink törekvése, jólehet politikai pártok, tudós és elismert magyar érzésű akadémikusok pártfogása alatt növekedett nagyra, idegen a magyarság történeti tradícióitól, a magyar tudományosság történeti fejlődésétől és azoktól a nagy eszméktől, melyeket Széchenyi István tűzött ki megoldásul a nemzetnek. A magyarság nemzeti és politikai elkülönülésére való törekvés egyszer s mindenkorra megfagyasztja múltunk és érzés világunk minden hódító törekvését az ország határain belül és megtöri itt a

LXXII

magyarság uralkodó jellegét. Ápolja a nemzetiségek és felekezetek töredék kultúráját a magyarság rovására. Idegen nemzetek fényes kultúrtörekvéseit nyakunkra akarja kényszeríteni, anélkül, hogy először megmentené azt, ami nemzeti érzésünkben és gondolkodásunkban becses, másodszor, hogy e kultúrhaladást összhangba hozná saját kultúrképességünkkel. Röviden, ezt a már amúgy is nemzetiségileg, felekezetileg és politikailag szétdarabolt és csak adminisztrative gyöngén összeláncolt országot még inkább gyöngíti, sőt osztály és faji harc révén részeiben meglazítva egymástól kereken elhatárolja, amivel ilyen kis országban az amúgy is szétforgácsolt egységet teljesen megszüntetné. Számított arra, hogy a nemzet vele van, hogy a nép szociális eszméivel egybehangzóan gondolkodik és ebből a szempontból nagy sikereket jegyzett föl, – bár erőszakosan – mégis el tudta hitetni, hogy az igazság a részén van. Magyarország, mely katlana a nyugateurópai sokszor még kiforratlan eszmék forrásának, legjobban rácáfolt erre a törekvésre a mai világháborúban. Utóbbi mondat csak incidentaliter és nem Pekár munkásságát illetőleg van ide közbeszúrva. Ő maga korán belátta, hogy nálunk csak a kultúrpolitika vezetheti ki a művelődés fényes mezeire a nemzetet, de csak úgy, hogyha e kultúrpolitika egységes és nem nemzetiségi, felekezeti vagy épen pártpolitikai jellegű. Ennek az eszmének előfutárja: „A magyar Nemzeti Szépről” írt munkája és folytatása, talán betetőzője a „Magyar Kultúra” nagy kézirata. ,.A magyar Nemzeti Szépről” című könyvének fejezeteit 1901-től kezdődőleg hét éven át írta, javította, bővítette, gyűjtötte és gyűjtette az adatokat, képeket, míg végre 1907-ben kiadta. Alapvető gondolata

LXXIII

messze vezet vissza felső iskolai tanulmányainak idejébe, innen ered első fogalmazása is. Ő maga írja pár emléksorában (1902.): „Mikor e gondolat perspektíváját vezetőmmel (Beöthy Zsolt) közöltem, hogy e munkában mindannak fáradságos leírását akarom adni, amit e perspektíva a maga egészében egyszerre sejtetett, akkor .az a vezető lelkesedő örömmel és bizonyos lehangoló érzéssel vegyest azt jegyezte meg rá: Szép, eredeti... de egy egész élet kell hozzá! Nos én lelkem vezető mestere, ne feddj meg, ha előbb merészkedem ezt világgá bocsátani, ha nem is egy egész életet, de egy harmadot rászántam volt!” Már 1902-ben gondolta, hogy kiadja, de részint a kiadók huzavonája, részint közbenjáróinak tartózkodása talán a mű előnyére, meg nem jelenhetett. 1902.júliusban küldte be „a kész munkát” kiadás végett az Athenaeumnak. Elismerő bírálat mellett sem voltak hajlandók kiadni. Apja ekkor (1902. dec. 18) írja: „Azután Beöthynél lehetne próbát tenni – akinek a munka úgy is annyira megtetszett: hogy a Kisfaludy Társaság – melynek ő az elnöke – nem vállalkoznék-e a kiadásra (a tagok könyvilletményeihez) valamely szerény tiszteletdíj mellett... Végre pedig a türelemnek azon őserénye következik, a melyen a legnagyobb irók is éveken át vártak, jeles munkáik kiadására.” Később (1903. jan. 26) arra figyelmezteti, „hogy a Petőfi Társaság közvetítésével Pekár Gyula javaslatára most van alakulóban az „Országos Irodalmi Szövetség,” amely programmjának c) pontja értelmében a vidéki tehetségek támogatását tűzte ki maga elé...” 1903. mácius havában a kéziratot Pekár Gyulával átadták Beöthynek, hogy a Kisfaludy Társaság adja ki. 1904. februárig ez nem történt meg. Pekár Gyula sürgetésére ekkor bírálókat neveztek ki, de októberig várt és ekkor

LXXIV

Vargha Gyula Pekár Gyula ösztönzésére visszaadta. Ekkor a szerző Heinrich Gusztávhoz ment el vele, akinek támogatásával került a Franklin Társulathoz. Először úgy volt, hogy a társaság adja ki, később megint csak az ő költségére voltak hajlandók kiadni. Erre Riedl Frigyeshez fordult, de itt sem járt eredménnyel. Majd Kókainál, Révaiaknál, Rákosi Jenőnél a „Budapesti Hírlap” könyvkiadó vállalatnál és a lapnál magánál kopogtatott ismét sikertelenül. Még több kiadóhoz fordult. Egyesek már korrektúrákat ígértek, de végre a kéziratot küldték vissza. Ekkor Szász Károlyhoz fordult, az Uránia szerkesztőjéhez, aki minden népszerű kultúr és irodalmi törekvésnek mindenkor készséges barátja volt. Ez a szerzőt megnyugtatta s ígérte, hogy vagy Singer és Wolfnerrel próbálja vagy pedig az Urániában fogja adni, de tőle is eredménytelenül kapta vissza. Időközben a „Nőnevelés” ígérte meg közlését, de itt is abban maradt, míg végre a hosszú Odisszea után a „türelem őserényének” megszegésével a „Magyar Tudomány' című vállalat nagyobb kiadványai közt mint első szám jelent meg. A munka felöleli az összes magyar nemzeti szép motívumokat mind a magyar jellemből, mind a műalkotásokból összegyűtve és feldolgozva, amennyire a kiszabott terjedelemnél fogva lehetséges. Pekár egész metszetgyűjteményt állított össze az egyes lapokhoz. A magyar ornamentikára nézve Huszka Jenő „Magyar Ornamentika” című művéből és a „Magyar Iparművészetiből vette a képeket, mivel egyebütt nem talált ilyeneket. A magyar melódiákra nézve ezeknek grafikus föltüntetését tűzte ki célul. Ő először kísérelte meg nemzeti jellemünk teljes és tudományos képét adni a művészi tevékenység terén. Az addigi elszórt

LXXV

apróbb megjegyzések és inkább csak irodalmi érdekű észrevételek után, melyek minden rendszer nélkül szűkölködtek, nem valami könnyű föladatot tűzött ki célul. Az aggódó gonddal világgá bocsátott munka merőben pszihologiai tanulmány. A magyar nép pszihologiája az esztétikai tevékenység terén. A „Magyar Nemzeti Szép” rövid címe „a magyar lélek esztétikai tevékenységének pszihologiáját” volt hivatva jelezni. Ami belső munkásságát illeti, úgy először csak az anyagot gyűjtötte: sokat a maga tapasztalatából, mint afféle testestül-lelkestül turista ember, kit vándorló kedve szép hazánk sok régi és új emlékével ismertetett meg közvetlen közelről, sokat azonban mások tapasztalataiból, miket a régi írásokban, a könyvekben raktároz fel az emberi ész. Régi frázisok helyett azonban a tények egész tömegét halmozta fel és dolgozta át fáradságos indukcióval. A mű igazán pszihologiai munka a mai pszihologia idevágó módszere alapján, tehát régi, avult dedukciók helyett indukciókkal dolgozik ott, ahol a még problematikus kérdésekhez hozzászólni nem akart. Elismert dolog, hogy a nemzeti motívumok összegyűjtésében nagy segítségére volt édes atyja is, aki nemcsak belé oltotta a nemzeti motívumok különös szeretetét, hanem annyi anyagot halmozott fel, hogy még ezekből is igen sok kiaknázatlanul maradt. Maga Pekár a tudományos cél mellett ezúttal azt a gyakorlati hasznot is szem előtt tartotta, melyet könyvéből a nagy közönség, a magyar turistaság és főleg a magyar művészek vonhatnak és amint egy kéziratos ajánlóban (1901.) mondja: Annak ami magyar az építésben, ornamenkában, kőben, fában, vasban és agyagban, bútorban és ruhában, szoborban és festményben, faragott és írott

LXXVI

képben, táncban és zenében, költészetben, irodalomban, igaz magyar szeretetével ajánlja mindezeknek a „Magyar nemzeti szép” e könyvét. Híven meg kell jegyeznünk, hogy a napi birálat a könyv megjelenését jobbára az író szemével és intenciói szerint nézte és dicséretben nem fukarkodott, A tudományos kritika azonban ebben sem látta meg azt, amit Pekártól a „Positiv Aesthetika” és Spencer tanulmányai után várt. Az antinacionálisták kifogásolták, hogy „a művészi erőkifejtés legnevezetesebb szabályozója: a gazdasági helyzet,” mint kultúrtermelő rugó hiányzik. Ez mindenesetre hiba, de csak akkor, hogyha menten minden osztály és faji jelentőségtől fektetjük a hangsúlyt a gazdasági helyzetre. Megjegyzendő azonban, hogy az okkeresés ebben a munkában nem volt irói és esztétikai cél. Más bírálat a képanyag régiségét kifogásolja és a modernek mellőzését hányja szemére a festészetben, továbbá kifogásolja a művészi, a tudományos és kultur elfogultságot. X.

Pekár munkás és izgatott lelkét betegsége, mely ekkor véglegesen és teljes erővel kitört, annyira meggyengítette, hogy állandó orvosi vagy épen szanatóriumi kezelés vált szükségessé. Gyermekkori bajában testi egészségének végzete már benrejlett. Időnkint ki-kitört, más bajoktól erősbödött, míg végre a kóros állapot teljesen kivirágzott akkor, midőn egy gerincsérülés az utolsó lökést is megadta. Az 1907. jan. 25-én megejtett orvosi diagnózis, melyet Mihály öccse tanácsára eszközöltek, tuberkulotikus (spondilitis: csípő csont tuberkulózis) megbetegedést állapított meg, amelyben

LXXVII

azonban a beteg maga nem hitt és ezért saját kúrába fogta magát és az orvosok véleményére nem hajtott, főleg akkor, amidőn betegsége huzamosabb ideig tartott. Szabad mozgáshoz és sportokhoz szokott teste nem viselhette el a klinikának erélyesebb (gipszmodell, fűző) gyógyítását és márc. 17-én se szó, se beszéd megszökött a klinikáról. Egyideig feldúlt lelkiállapotban öngyilkossági eszmékkel a Dunába akarta magát vetni, később revolverrel agyonlőni. Idejekorán, a következő napon Mihály testvére az ily betegeket elszállító módon elvitte a Schwartzer szanatóriumba, ahol egyszerre elvesztette öntudatát, mely állapot hónapokon át tartott. Hecht gyermekkkori barátja, ki ekkor (1907. ápr. 13) fölkeresi, Dezső fivérének írja: „Belépésemkor megismert s rögtön kétkedett személy azonosságomban. Majdnem minden szavából a beszámithatlanság világlott ki. Nincs szegénynél a gondolkodásnak már nyoma sem, a téveszmék uralma alatt áll...” Június hóban napokra magához tért és rokonaitól követeli, hogy kiszabadítsák. Sem orvos fivére, sem a gyógyító orvosok még nem látták a szabadulás idejét elérkezettnek. Mindenesetre némi javulás állott be, de az elkülönítés szüksége még fenforgott. Pekár Károly, aki 1903. jun. 30-án legjobb barátját, édes atyját elvesztette, most felesége és két testvére gondozása alatt állott, akik féltve őrizték, nehogy a gyógyítás korai megszűnésével a betegnek ártsanak. Mivel a beteg időközi épp elmeállapotánál fogva ezt félremagyarázta, bennük halálos ellenségeit kezdette látni, amiből öt éven át a félreértéseknek egész légiója támadt. Felesége időnkinti látogatásai, természetes habozása, hogy férjét az ő kívánságára a gyógyítás alól fölmentse, Mihály öccsének jóakaró figyelmeztetései

LXXVIII

nála csak siket fülekre találtak. Ez a csökönyösség még öregbedett ideiglenes nyugdíjaztatása alkalmából, midőn 1907. nov. 29-én a Lipótmezőre szállították, hol 1909. nov. 12-ig maradt. Lelkiállapota a kétségbeesés, az orvosok iránt harag és gyűlölség, családja iránt, gyermekeit kivéve, a teljes elhidegülés. Még 1907. aug. 8-án verset ír feleségének: Mi a költőnek álma, Talán azt kérdezed, A napnak aranyárja Sző benne éneket. S a dal, csak akkor égi, Igazi tiszta szép Ha földi szenny nem éri, A költő énekét. Vagy egyik levelében írja (1907. szept. 11.): „Szép leveledet nagyon köszönöm újból. A Mélt' Úrnak is fölolvastam. Mindenki haza ereszt, ha Te magad jösz s kérsz ki engem. Légy nyugodt: be fognak ereszteni. Ne hallgass tehát senkire, csak a jó Istenre... a te jó szívedre, akkor nem kell féltened a Te akaratodat; elég erős az. Mindenki a kiért a felesége jött, hazament már, vagy öt házaspár. Tegnap is ment kettő. Ne hallgass pletykákra, hiénák, fészekdúlók mindig vannak. Ami kis fészkünkre gondolj s a jó Isten szavaira indulj. Úgy jöjj csütörtökön reggel, hogy mindjárt bemennénk s 11 órakor a Mélt' Úrhoz mennénk megköszönni. Mindennap méreg nekem itt. Enni nem tudok, minden harangszóra elbúsulom magamat. S ujra, újra sok költség. Mi marad aztán. Hiszen a negyedik ezer koronába

LXXIX

megy a dolog. Ezt nem érted édes, kis szemű gyöngyvirágom, de majd megmagyarázom. Áldja meg a Három Isten az én szép Háromságomat, a Te aranyos világodat, hova lelkem minden vágya visszasír, minduntalan keres.” Újabb és számos levél untalan ezt hajtogatja. Betegségét, félrebeszélését a tífuszbeteg lázálmának tulajdonítja. Majd felesége helyett gyermekeinek, sőt ezek tanítónőjének ír, (1908.) hogy őt mások mentsék ki, mert sem feleségéhez, sem testvéreihez, sem az orvosokhoz semmi bizodalma. Ismét csak magát akarja gyógyítani, orvosi könyveket olvas s betegségének magyarázatát Hippokratesznel véli fölfödözni. „Mi bajomat illeti,” írja feleségének, „végre magam tatáltam meg egy könyvben: csigolya luxatio, már a görögök (Hipprokrates) ismerik, mint orvosi esetet. Nem elmebeli állapot miatt vagyok itt, – ismétlem, – hanem testi baj miatt.” Makacsságában, akaratosságában felesége után Iglóra akar költözni és így is rendelkezik. Elmeállapotában lassankint időleges javulások állottak be, mit az orvosok is elismertek, azonban téveszméi még mindig vannak. Dacára ezeknek a tébolydából elbocsátható volna: „A betegre nézve, aki különben tuberkulotikus, esti hő emelkedésekkel és testileg gyönge karban van, előnyösebb, ha honvágya kielégítést nyer mintha az intézetben visszatartatik. Ki tudja meddig élvezheti még a családi kört, amelyért él-hal.” Dacára e diagnózisnak mégsem látszott tanácsosnak őt a gyógyító helyről elbocsátani, míg állapota teljes biztosítékot nem nyújt. Bele nem törődve, hanem tűrve várta szabadulását, idejét írással, majdnem fél könyvtárát elhozatván olvasással, levelezéssel, tervezgetéssel töltötte el. Némi verőfényt hozott a szegény betegnek az érdeklődő

LXXX

barátok vigasztalása, de leginkább egyetemi magántanársága. „Az egyetemen” – írja apósának 1908. okt. 21. – „úgy hallom, megszavazták docensségemet. Isten segítsen! Erőt! Egészséget! Ez nagyon kell!” Ezután komolyan készül magántanári kollokviumára, melyet azonban (1909. ápr.) elengedtek. Örömöt okozott neki és elégtételt szolgáltatott fölfogásának az is, hogy a Gyermektanulmányi Társaság választmányi tagnak választotta meg. (1909. ápr.) Ez a társaság kezdettől fogva nagy szeretettel karolta föl munkásságát és élete válságos pillanataiban nem hagyta el soha. „És ha átlapozzuk” – írja az egyetlen, hozzá méltó nekrológusban Nógrády László dr. – „A Gyermek” önálló füzeteit, tehát az 1909-1911. évfolyamokat, akkor azt találjuk, hogy folyóiratunk hatalmasabbá tételéhez Pekár nagyban hozzájárult. Ezen három év alatt négy kisebb nagyobb értekezés, és 156 könyvismertetést és cikket irt. De ne a számban keressük az értéket, hanem irásai tartalmában. Pekárra valóban nagy szükség volt s Pekár valóban nélkülözhetlen munkatárs volt. Három nagy nemzet irodalmából meríthetett s adhatott számot arról, ami értékes gyermektanulmányi szempontból irodalmunkban megjelent. S ezt meg is tette. A „Gyermek” olvasói az ő tollából értesültek azon értékes tudományos szemelvényekről, melyek különösen az angol és francia gyermektanulmányi irodalomban megjelentek. Az ő lelkiismeretes ismertetései hívták fel figyelmét társaságunknak nem egy érdekes gyermektanulmányi kérdésre. Eleven, mozgékony cikkei nemcsak a gyermektanulmányi kutatásra voltak jó befolyással, hanem közönségünk érdeklődését is fokozták munkásságunk iránt.” A szomorúság és kétségbeesés óráiban dühhel és haraggal fordul mindenki ellen, miért hagyják abban

LXXXI

az undok környezetben, (1909. febr. 15. feleségéhez), ahol „az egyik folyton eszi a körmét, a másiknak kint lóg az inge, a harmadik összelopkod mindent, az ötödik képzelt alakokhoz beszél, a hatodik röhög magában... Mivel érdemeltem én ezt, aki mindig a „Szépre,” a „Tisztára törekedtem!” – Elkeseredése tetőfokán (1909. máj. 10.) írja feleségének: „Megírja az ember az Esztétikát, a Filozófia történetét, a Magyar Géniusz Esztétikáját, utána becsukják ide az embert a rablók, marhák és disznók mellé. Hát ez igazi tiszteletdíj Magyarországon!” Ekkor gerincbaja miatt már, nem tudott egyenesen járni és mankókra támaszkodott, így szeretett volna megfutni a földi pokolból. De még nem lehetett. Ő maga reménykedett és még nem fordul el teljesen rokonaitól, feleségétől, sőt ezt szerelmes levelekkel árasztja el: Ismerek sok kék virágot, Egy sem olyan, mint a szemed, Rám olyan nagy boldogságot, Semelyikük se nevetett. Láttam már sok piros rózsát, Egy sem olyan, mint a melyek Arcodra egyre szórják Viruló friss levelüket. Láttam sok arany virágot, Egy se olyan, mint hajad, Mely egy egész menyországot Rejt nekem ott maga alatt.

LXXXII

Te vagy az én lelkem álma, Kék virága s egyetemben Rózsája, arany virága .. . Egyikük se mosolyg szebben. Ez volt utolsó szerető megnyilvánulása, a továbbit a beteges félreértések árja árasztotta el és vele elnyelte a szeretetet és szerelmet. Ekkor érlelődik szándéka, hogy elvál és katolizálni fog. Az ápoló apácától kapott Mária emléket ezentúl állandóan nyakán hordta. A folyton növekedő gyűlölségtől csak két lánya Rózsika és Eszter maradtak mentesek. Hozzájuk sok levél és szeretetteljes vers szól. Mihály öccsét, kivel pedig még ebben az időben is élénk levelezésben állott, szenvedése okozójának tekintette, aki nem akarja a tébolydából kivinni. Azonban ezzel ellentétben: „Szóval” – írja Mihály (1908. máj.) – „sok minden szól a kijövetel ellen, de ha a beteg érdeke komolyan kívánja, akkor mégis kihozzuk.” A beteg érdeke a gyógyítást követelte, a beteg azonban nem így gondolkodott. Mihály és Károly között az ellentétek, a szeretet és beteges gyűlölet hullámzott Károly részéről, míg Mihály részéről a gyöngéd orvos figyelme és a testvér megmentése forgott szem előtt. Mihály közvetítette Károly egyes cikkeinek elhelyezését (Metschnikoff, egy kongresszusi cikke 1908), és Károly, a beteg fordítja franciára Mihály egy-egy beszédét. Ez követeli, helyezné el a békési szanatóriumba, hol napkúrázni lehet és lépcsőket nem kell járni, az födözi sok kiadását, fárad érte, levelez, tanácskozik az orvosokkal és mégsem hagyja el a beteget ama rögeszméje, hogy fivére oka további szenvedéseinek.

LXXXIII

Sem feleségétől, sem rokanaitól nem remélvén, hogy önrendelkezését visszanyerje, lemondott az előbbiek segítségéről és barátjaihoz, főleg Olgyai Bertalanhoz, Garda Samuhoz és Tholdt ítélő táblai bíróhoz fordul, kinek közbenjárásával minden alakiságnak megtartásával 1909. nov. 12-én a Lipótmezőről kiszabadul és új Szent Jánoskórház Wodianer-üdűlő házába kerül, honnan ezentúl szabadon ki is járhatott. Tholdtra, Pekár kiszabadításakor, főleg annak a tébolydában írt műveinek logikus és egészséges fölfogása volt befolyással. A betegben nem talált veszélyes abnormitást és az orvosok véleménye szerint sem volt már közveszélyes. S ezzel megszabadult kálváriájától, de megkezdődött második kálváriajárása feleségével és testvéreivel szemben, akiktől, még mindig betegségétől uszítva, teljesen elszakadt, noha a gyógyítás, a szanatórium költségeit Mihály és Pekár Imre nagybátyja födözte. A tébolydákban töltött két év és tizenegy hónap Pekár munkakedvét nem lohasztotta le, sőt még inkább fokozta. Szinte vele kívánta bizonyítni, hogy betegségét félreismerték. Ámde munkásságának akadálya volt a szomorú hely és a gyanús helyzet, mely miatt egyes lapok (Uránia, Budapesti Hírlap) beküldött cikkeit közölni nem voltak hajlandók, mások (Művészet, Nőnevelés, Athenaeum, Magyar Nyelvőr. A Gyermek) egyenesen kérték, hogy cikkeit küldje be, sőt a tételt előre ki is tűzték számára, amikről aztán irt is, különösen azért is, hogy anyagi állapotán segítsen, mert ebben az időben – nyugdíjaztatása után – még jobban félt a megélhetés gondjaitól: az éhenhalástól, mint valaha. Így tehetségének nem illő munkát is vállalt volna, mint ahogy az „Athenaeum” irodalmi intézetnek

LXXXIV

(1909. jun.) ajánlkozott könykatalógus összeállítására, mely szerinte: „sokkal suggesztivebb lenne az eddigieknél ... Ha elküldik hirdetendő műveik címjegyzékét, szívesen elkészítem s – irodalmunkban ez újság lesz, páratlanul fog állni.” Három irodalmi foglalkozás köti le figyelmünket. Az első édes atyja összegyűjtött munkáinak kiadása,, a második szépirodalmi művei: versek és drámák, a harmadik pedig a „Magyar Kultúra” cím alatt összegyűjtött szociológiai értekezései. Mind a három kiadatlan, a harmadikat a közönség most e kötetben veszi. Az elsőhöz szorgalmasan összegyűjtötte és rendezte apjának a lapokban megjelent fordításait, eredeti verseit és tárcáit, rövid előszóval és életrajzzal látta el, úgy hogy ma is nyomdakészen áll. „Mérő Károly Irodalmi Munkái” címen óhajtotta kiadni. A második főleg színművekből áll, melyek egynémelyikével úgy látszik pályázott is, amire vall, a pályázati föltételeknek megfelelő elrendezés és a jelszó. Ilyen a „Hajadonhűség. Hősi színjáték egy felvonásban,” mely Gudrun királyleánynak a friesz hegelingi Héttel király s a szép Hilda leányának megszabadítását jeleníti meg Herwig tengerhoni királyfi, Gudrun jegyese által. A színmű a Gudrun mondából veszi tárgyát. A mese innen ismeretes, a kidolgozás romantikus, majdnem operaszerű. Alapgondolata a leányhűség: Hajadonhűség tükre késő századokba, Késő utód, kit ekként emleget, Hűségnek tükre Gudrun a neved. S zeng róla ének késő századokba, Hajadonhűség tükre a nyomorba,

LXXXV

A szenvedésben, aki hű maradt Hosszú keserves esztendők alatt, Nem engedett a sok kísértésnek És hű marad volt keble eszményének Adott szavához, keble Istene Meg is tartotta, együtt volt vele... Másik a „Hajadonvár. Vígjáték három felvonásban előjátékkal. Pályázik az Ormódy díjra.” Jeligéje és .alapgondolata: Az a virágba szökkent hajadon, Az a nagy édes, bűvös hatalom. A színdarab a XVII. században játszik a murányi várban. Az előjáték Lőcsén a Thurzó ház egyik termében folyik, hol Illésházy Gábor gróf, Bagolypataky György gróf és Thurzó Ádám gróf vidám iszogatás közt egymással ingerkednek és Illésházyt ugratják, ki nőhódító hírében elbizakodva azt vallja, hogy minden hajadon szépségnek ellenáll. A többi hitetlenkedik. Főleg a murányi vár szépségeivel szemben nem ismerik el hidegségét. A sok beszédnek vége a fogadás lesz: Illésházy elmegy Hajadonvárba, Néhány hetet ott hódit, ott mulat S egy hajadon se csalja azalatt Tőrébe, nyerve leszen fogadása, Aminek épp ezer arany az ára. Természetesen a fogadást elveszti, de a többi is beleszeret a várban levő hajadonokba Széchy Borbálába és Széchy Katába és Ajnácskeőy Rozáliába. Thurzó úgy fejezi be a vígjátékot:

LXXXVI

Most éljenek itt a hajadonok! Ok nyertek, ez az ö diadalok! Tanú lesz erre Illésházy Gábor, Megválva némán ezer aranyától. S örökös hire lesz Hajadonvárnak, Hol ősi fának négy virága támadt S ilyen nagy lett az ö diadalok, Most éljenek hát a hajadonok! . . . Egy harmadiknak címe „Hajadonlélek. Vígjáték három felvonásban.” Ez azonban úgy látszik csonkán maradt meg, mert csak az első felvonás van befejezve. A negyedik és legdrámaibb: „János király. Történeti színmű, 3 felvonásban'„ Pályázott a Nemzeti Színház 1911-ik évi történeti szinmü pályázatra is. A műben Zápolyai János Magyarország királya Ferdinándtól üldöztetve Iglón tartózkodik, hol a Szepesség és a lengyelek hódolatát fogadja. Ez alkalommal fölvonul az egész város. Itt látja meg János Pfannkuch Annát, Pfannkuch Vince harangöntő mester gyönyörűséges szőke leányát, aki iránt érdeklődése fölébred. Annát azonban az öreg Sartory Lénárd iglói bányabíró szereti és a fölvonuláskor találkát adnak egymásnak a templomban. Meghallja ezt Sartory felesége Nevendorfi Margit, akinek Arnstein Boldizsár a város hadnagya udvarol és ketten bosszút esküsznek a megfeledkezett szerelmes párra, melyet a templomban valóban meg is lepnek. Node a szerelmi vallásnak, csóknak és virágéneknek tanúja maga a király is, aki haragjában már-már lesújt a szerelmesekre, de országos ügyei közt mégis megbocsát. Tanúja azonkívül a pap és Anna tanítója, kik megbotránkozva hallják a „virágéneket” és látják a titkos öleléseket. Az eset az egész

LXXXVII

várost felbőszíti és a bűnösök a tanács elé kerülnek, hol megállapítják Sartory házasságtörését, miért méltó a palloshalálra: Anna boszorkány, ki a szent egyházban paráznaságra bujtogatott, s méltó a máglyahalálra. Az önfeledt szerelmesek kétségbeesése közt hozzák a király kegyelmezését, mire a tanács Annát átadja Vincentius mesternek, aki szégyenében és atyai megbotránkozásában lányát a műhely harangöntő lángjaiba dobja. Sartory pedig megszökik. A mű operaszerű színdarab, melynek versei inkább énekelhetők, mint komoly drámai nyelvűek. A kidolgozásban is igen sok a szabadosság és a könnyedség. Maga a keret indokolatlan s csak a szepesiek magyar érzelmének erős hangsúlyozására szolgál, semhogy a cselekmény menetére lényegesebb befolyással volna. Teher, mely nélkül a valóban drámai jellegű tárgy egyszerűbb és világosabb is volna. Minden említett színdarabban föltűnő a gondos kidolgozás, az instrukciónak majdnem tudományos szakszerűsége és végül a tiszta, egyszerű nyelv, mely azonban, nagyobb szenvedélyek, indulatok kifejezésében lágy és nem erőteljes. Kedves lírai zengzetü színdarabok. – – Harmadik nagy munkája a „Magyar Kultúra” cimű cikksorozat, mely aktuális kultúrkérdésekkel foglalkozik és összefoglalója Pekár szociológiai tanulmányainak. Ezek magyar társadalmi visszonyaink jobbítását célozzák és tárgyuknál fogva ma is aktuálisak. Az egyes fejezetek sokszor mozaikszerűen vannak egymáshoz fűzve és nélkülözik a szoros kapcsolatot, magukban véve azonban értékes megfigyelések és reformok tárgyalása. Tárcák, vagy folyóiratos vezércikkszerűen megírt értekezések, anélkül azonban, hogy

LXXXVIII

tőlük a szándék vagy a tervezet komolyságát vagy a tudományos alaposságot megtagadhatnók. Egyúttal a szerző kultúrpolitikájának összegezői és fajszeretetének ékes kifejezői. Ellenfelei bizonyára itt is szemére fogják vetni mély hazafias érzésének megszólalását, ámde az ő részükön az ellenkező sugallja azt a tendenciát, melyre minden magyar és minden hazafiasság ellen tudományuk egész apparátusával küzdenek egy nemzetközi lobogó alatt. Kis állam vagyunk és kis nemzet, egység nélkül a népek millióinak hullámverése közt, haladásunk és megmaradásunk egyetlen biztosítéka a külföldi vívmányok asszimilációja és ami faj jellegünkkel ellenkezik, annak elkülönítése. Elég soká szenvedte meg az ország a külföldről beplántált eszméknek erőszakos, sokszor hivatalos ráerőszakolását és nem vették számba a nemzeti tradícióknak föntartására irányuló törekvéseinket. Ennélfogva sikerült sok külföldi és belső ellenségünknek az irodalmi fegyverek mindenikével: gúnnyal, lenézéssel, lesajnálással, rágalommal és befeketítéssel öröklött erőnket elnyomni vagy magyar szózatainkat elhallgattatni. Az a tőlük sokszor hirdetett „hazafias szavak puffogtatása,” amit Pekárra is rákentek, egy hatalomra jutott törmeléknek újságokban, folyóiratokban és könyvekben hirdetett internacionálé a magyar nemzetre nézve káros tanítása. így van, hogy az idegen itt a magyarságot keresve az idegent találja, mert ennek kultúráját oly könnyelműen, ellenőrzés nélkül és bizonyos készséggel fogadják magukba. A „Magyar Kultúra” cikksorozat mindazt meghonosítaná, mi a külföldön jó és hasznos, ami nemzeti létünkre nézve szintén jó és hasznos, de mindent kizár, ami nemzeti mivoltunkat épp ebből a jellegből kivetkőzteti. Pekárnak kultúrpolitikai hitvallásával állunk szemben,

LXXXIX

melyet a dialektika, a szónoki lendülés és a stílus minden eszközével akar megvalósítani. Nemzeti és nem nemzetközi szociológus, aki családjában örökölt hazafias szeretettel csüng azokon az eszméken, melyeket egy önálló magyar nemzet közel jövő kultúrájához szükségesnek lát. Bizonyára nem céltalan munka némely cikknek újabb kiadása is, mivel eszméi részint a múltban gyökeredzenek és belőle nőttek ki, részint még soká maradnak újak és aktuálisak. A fölsorolt három föladat, mint: atyja műveinek összeállítása, a drámai kísérletek és a „Magyar Kultúra” életének szenvedő korszakát megkönnyítette és ezek egyúttal utolsó munkái, melyeket a következő két évben folyton simítgatott és mindenképen kiadatni próbált. Voltak még egyéb dolgozatai is, melyek az Athenaeumben, a Nőnevelésben, a Gyermekben ezentúl is megjelentek, sőt jegyzetei közt teljesen önálló müvek nyomaira is akadtam, de sem befejezésükről, sem megjelenésükről nem tudok. Ilyeneknek vehetők: „A jelenségtúliak világáról. Az emberiség fejlődése és erkölcsi problémáiról.” „Az aeszthetika módszerének történeti és biráló ismertetése. Pályamunka a Gorovedíjra. Jelige: Az aeszthetika módszerei: a physiopszychologiai módszer, a történeti módszer, a néprajzi módszer, a társadalomtudományi módszer és a kezdeményező és betetőző speculativ módszer. Budapest, 1911.” „Greguss Ágost élete és művei. Pályázik a Lukács-Krisztina jutalomra. Jelige: „Gondolkodunk, akarunk és érezünk; értelmünk, akaratunk és kedélyünk «egyiránt ki akarnak elégíteni: ezen kielégítés az értelemben az igaz, az akaratban a jó, a kedélyben a szép eszméje által történik Greguss Ágost 1911.” „Positiv psychologia. Az érzés, a gondolkodás és

XC

akarás tények szerint való ismerete. A tapasztalat tudománya. (A tapasztalatok felvétele – tapasztalatok feldolgozása – tapasztalatok értékesítése.)” „Positiv Aeszthetika. II. kötet. Históriai és ethnographiai aeszthetika.” „Psychologiai olvasmányok. (Positiv psychologiai adalékok)” „Positiv sociologia (A társadalom biológiája – Positiv javaslatok)” „Filozófiai Bevezető. Rövid pszihologia és Logika.” Gyűjti az adatokat a magyar filozófia történetéhez és más művekhez. Váljon e munkák mindegyike megíratott-e, pályázott-e? arra nézve fölvilágosítással nem szolgálhatok. Itt csak megjelölöm, mint nyomát annak, hogy élete vége felé ismét visszatért eredeti esztétikai kutatásaihoz. XI. Pekár a Wodiáner üdülő házban hat hónapig maradt. Semmi reménye sem volt, hogy középiskolai tanári működését újra megkezdje, dacára annak, hogy tudta és Raj Ferenc igazgatója tudomására is hozta, hogy „az iskola benne nagy tudású és nemes munkakedvben hevülő, buzgó erőt nélkülöz, az ifjúság a melegen érző, jó tanárt, a kollégák a kedves kartársat. A pihenést nem ismerő lázas munka túlzó gyakorlásának bizonyára nagy része volt abban, hogy szívós akarattól edzett szervezete még a férfikor delelőjén is megrokkant. Családjától ekkor már teljesen elhidegült, a félreértések özöne oly áthághatlan terjedelemben tolakodott közéjök, hogy felesége ellen válópört indított, családi nevét hivatalosan „Pekri”-re (1810. nov. 19.) változtatta. Egyedül Pekár Gyulával tartott fönn sűrűbb érintkezést, kinek irodalmi irányát ez időben nem kedvelte s ajánlja, hogy „ne írjon maitresse-regényeket, hanem induljon az

XCI

angolok után. Vegye át Jókai és Mikszáth örökét s törekedjék a mélyebb humor megvalósítására Hagyjon föl a kultúra-ellenes dolgok írásával, keresse föl a magyar drámatémákat.” A gondnokságtól megszabadulván, pár ezer megtakarított koronájával néhány évre olyan exisztenciát biztosított magának, melyből amúgy szegényesen megélhet és elég nyugodtan készülhet egyetemi előadásaira, melyeket 1911. szeptembertől kezdve meg akart tartani, miután a Vall. és Közokt. Miniszter 1911. jan. 17-én a kar határozatát, hogy „művészi psychologiából magántanárrá képesítette, jóvá hagyta. Hirdetett előadásai: „Térbeli formaelemek aesthetikai elrendezése. Bemutatásokkal, kísérletekkel.” „A művészeti szép általános feltételei rövid előadásban. Bevezető a művészi psychologiába.” Ámde ehhez már el nem jutott. Midőn 1911. május 14-én az üdülőből rokonai és családja tudtán kívül elbocsájtották, csak Garda Samu és Tholdt táblai bíró tudtával Cirkvenicába utazott magagyógyítása végett. A tengertől remélte, hogy erejét, épségét vissza fogja nyerni, hogy épen és egészségesen fogjon egyetemi munkájához: egy új élethez. Tehát ismét saját orvosi kezelésbe vette magát. Azt hitte, hogy turistáskodás és úszással helyrehozhatja baját. Az Adriában naponkint fürdött, úszott, de baja állandóan rosszabbodott és a közkórházba került, ahol olajmécsesként lassan kiégett. Augusztus vége felé Csilléry Endre a Therapia orvosa és Szüry János távirata tudatta Pekár Mihállyal, hogy fivére a Therapiában fekszik. Szüry János nevezetesen Nagy Lászlónak a Magyar Gyermektanulmányi Társaság alelnökének kérésére Cirkvenicában utána kutatott s őt a legnagyobb elhagyatottságban és nyomorban találja az

XCII

utcán bolyongva. Mihály öccse azonnal vonatra ült, még élve találta, de rajta már nem segíthetett. Aug. 20-án meghalt: A halottkém jelentése szerint tüdőgümőkórban, az odavaló orvosok szerint bél- és tüdőgümőkórban. Temetésére lejött felesége és a testvérek. A fiumei temető egy halotti fülkéjében temették el. Halála előtt abban az örömben részesült, hogy ,,La suggestion comme moyen éducatif ” művét, melyet a Magyar Gyermektanulmányi Társaság részére a brüsszeli Gyermektanulmányi Pedologiai Kongresszus számára kidolgozott, ott nagy sikert aratott (aug 12.), miről Nagy László elnök értesíti. Ingóságait eladták és féltve őrzött pénzét gyermekei részére a takarékpénztárba helyezték el. Könyveit pedig a kultuszkormány vásárolta meg. Pekár Károly pályája a magyar középiskolai tanár sok nyomorúságának ékes tanúsága. Kiváló tehetséggel és lelkesedéssel választván a tanári pályát, már kezdetben ránehezedik az anyagiakért folytatott keserves küzdelem. A lelkében élő tudományszomj kielégítésére állandóan nagyobb terheket vállal, sokféléről és mindenfelé irogat. Tehetsége szétforgácsolódik és nagyobb müveit is amúgy sebtiben kénytelen megírni, számolva azzal, hogy sem saját fölfogását, sem barátainak várakozását kielégítse, de ellenfeleinek örvendetes prédájává lesz, majd lelki beteggé lesz és hibáján kívül, még gyermekkorában szerzett baját kíméletet és pihenést nem kereső túlzott munkásságával annyira öregbíti, hogy az meg is öli. Az egészséget túlzottan kereső természete nem bírja ki az önmagától kitűzött nagy fáradságokat, és boldogulásának küszöbén, mikor fáradhatatlanul szerzett tudását az egyetemen akarja értékesíteni, bezárult előtte annak lehetősége. Tudományos tervei, melyeket a jövőre nézve maga elé célul és megoldásul ki-

XCIII

tűzött egyes kéziratokban vannak letéve és e hagyományának egyik kész részét e könyvben fogadja a nagyközönség. A magyar tudósok nevét haláluk után jobbára a feledés, mint a szél az avart fölkavarva, elviszi és ki tudja hova rejti. Haladásunk és tudományos fejlődésünk folyamán ritkán emlegetik, ritkán idézik. Jönnek ujabbak és gyanakodva tekintenek a régiekre, hoznak magukkal új, külföldön termett tudományt és tudományos világunk fejlődésének stációit nem ismerik. Legyen ilyen már-már elfeledett tudós emléke e szerény életrajz. XII. Pekár Károly művei. 1. E l ő a d á s o k . (1899-1905.)

„Erzsébet Királynéról.” – A lőcsei áll. főreáliskola Erzsébet-ünnepén. 1899. „A magyar nemzeti szépről.” – A lőcsei „Szabad Lyceum”-ban két alkalommal. 1900. nov. 28. és 1901. márc. 13. „Darwin és Spencer.” – Kép az emberi gondolkodás történetéből. Előadás a Magyar Filozófiai Társaságban, 1902. jan. 26. „Az oki kapcsolat eredetéről magyar őstörténeti vonatkozásokkal.” – Felolvasta a Magyar Tudományos Akadémia II. osztálya ülésén, 1903. márc. 9-én. A Lőcsei Tudományos és Irodalmi összejöveteleken kísérletekkel kapcsolatos előadást tartott az

XVIV

„újabb psychologia köréből” – (1902. jun. 26.), majd kísérletekkel kapcsolatos sorozatos előadásokat „a suggestióról” – (1902. nov. 30., dec. 13., 1903. jan. 10., 24.) és a „subjectiv színekről” – (1903. febr. 28.) és „a görög templomok finom görbéiről.” „A művészi nevelésről, különös tekintettel a látás művészi nevelésére.” – A Szepesi Tanári Kör iglói gyűlésén 1902. dec. 14. „A kísérleti psychologia a paedagogia szolgálatában.” – Számos psychologiai kísérlet bemutatásával. Ugyané kör késmárki gyűlésén (1903. márc. 1.) „A 48-as törvényekről.” – A lőcsei főreáliskola ünnepén (1903.). „A paedagogiában alkalmazható kísérleti psyhologia.” – Számos pszihologiai kísérlettel kapcsolatos előadásban ismertette a Szepesi Tanító Egyesület Iglói Körének gyűlésén (1903. ápr. 18.). „Az újfajta amerikai vízi burgonyáról, tekintettel meghonosításának különös előnyeire.” – A marsellei Institut Colonial-tól hozatott példányok bemutatásával a Lőcsei Tudományos és Irodalmi összejöveteleken és a Szepesvármegyei Gazdasági Egyesületben. „Spencer Herbert-ről „ – Búcsú beszédét felolvasták a Magyar Filozófia Társaságban, 1904. jan. 10. „Diákturistáskodás.” – Az Orsz. Középiskolai Tanáregyesület székely udvarhelyi közgyűlésén 1904. jul. 4. (Bud. Hirl. 1894. jul. 4.). „Spencer Herbert élete és filozófiájának általános jellemzése, Spencer Herbert fejlődéselmélete (evolutiotheoria).” – A „Hétfői Esték”-en (Kis Akadémia) 1904. szept 26. és okt. 3. „Lotz művészete.” – A Műcsarnokban 1905. márc. 8.

XCV

„Lotz művészete, aesthetikai tanulmány.” – „Hétfői Esték”-en 1905. már. 13. „Az építőművészet esztétikájának újabb problémái.” – Tőry Emilnek az építőművészet esztétikájáról tartott előadásához hozzászólva részletesen beszélt a Magyar Építőművészek Szövetségének előadó estéjén 1905. márc. 22. „Spencer Herbert, mint psychologus.” – A „Hétfői Esték”-en 1905. máj. 29. „A társadalom fejlődése Spencer szerint.” – A „Hétfői Esték”-en 1905. dec. 18. 2. Megjelent cikkek és könyvek. 1887. „A végtelen.” – Hugo Victor után franciából fordítva 1 arany at nyert a „Magyar Ifjúság” pályázatán, 1887. 1891. „Az aesthetikai érzések psychologiája.” – (A kir. m. Tudomány-Egyetem által jutalmazott pályamunka utolsó ötöde.) Magyar Philosophiai Szemle, 1891-IV. Különnyomat a Magyar Philosophiai Szemléből. Budapest, Pallas, 1891. 1892. „A Hanyatló ifjúság „ – 1892-ben a Divat Szalon pályázatán első díjat: 50 koronát nyert. 1894. „Párisi írók szalonjaiban.” – Jókai, jan. 28. „Az örökkévalóság énekei. Cantiones aeternitatis.” - Arad, 1894. 1895. „Új eredmény a physiologiai aesthetikában: Az astigmatiszmus aesthetikai értékesítése.” Athenaeum, 1895. I. „Újabb eredmények a physiologiai aesthetikában: Az astigmatismatizmus aesthetikai szerepe.” – Athenaeum, 1895. II.

XCVI

„Az aesthetikai érzések psychologiája.” – Athenaeum, 1895. II., IV. 1896. Ι., Π., ΠΙ., IV. (színes ábrával) 1897. I. IV. „Astigmatisme et esthétique” – Revue philosophique, 1895. aug. Ismertetve a L'Année psychologique-ban. 1895. „Az aesthetikáról általában.” – Aradi Közl. 1895. 1896. „Francia nyelvi rhetorikai, verstani és beszédgyakorlatbeli oktatás a VI. osztályban.” – Orsz. Középisk.Tanáregy. Közl. 1895/6. 7. „Francia nyelvi irodalmi, poétikai és beszédgyakorlatbeli oktatás a VII. osztályban.” – Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 1895/6. 18., 19., 20., 21. „Az élet új elméletéről. Le Dantec elméletének ismertetése.” – Athenaeum, 1896. III. Különlenyomat az Athenaeumból. Budapest, Hornyánszky Viktor kiadásában, 1897. Ismertetve X-től az „Orvosirodalmi Közlönyben” (1896. nov. 15.). „Kéregbeli vakság.” – A Revue philosophique után. Athenaeum, 1896. IV. 1897. „A nő társadalmi függetlenségének természetes jogcímei.” – Athenaeum, 1897. I. Pesti Napló 1897. febr. 28. Aradi Közlöny, 1897. febr. 24. 25. 26. „La Vision centrale et l'Esthétique.” Revue philosophique, mai 1897. Felemlíti a l'Année psyhologique VI. „A propos du Système décimal applique à la mesure du temps.” – Revue scientifique, 27 mars 1897. „Ezredévre. Carmen millenare.” – Arad, 1896. Koronczy Imre Anthologia, iskolai ünnepekre szerzett alkalmi „Költemények.” Székesfehérvár, 1897. „A hasonlító, alakító és személyesítő képzetkapcsolás aesthetikai szerepéről.”- Aradi Közlöny 1897. okt., 6. okt. 7.

XCVII

„A műalkotások alapeszméjéről és alaphangulatáról.” – Ország Világ, 1897. okt. 15. „A hangulatváltozásokról, az egyéni alaphangulatról”– Athenaeum, 1897. IV. „Positiv Aestlietika. Physiologiai és psychologiai aesthetíka. Az aesthetikai érzések psychophysiologiája.” – XIV. 672. 1. 5 ábrával. A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatásával. Szerző kiadása. Budapest, Hornyánszky Viktor könyvnyomdája, 1897. 1898-ban a Magyar Tudományos Akadémia a Marczibányi mellékjutalommal (50 arany) tüntette ki. A Vallás- és Közoktatásügyi m. kir. Miniszter úr 1898. évi 11074. sz. a. az összes középiskoláknak, tanfelügyelőségeknek, felsőbb leányiskoláknak, felső kereskedelmi iskoláknak beszerzésre ajánlotta. Helyi kerületi tornaversenyekre jutalom könyvül 1901. dec. 12-én 69683. sz a. kelt rendeletével ajánlotta. Ismertetve a Budapesti Napló-ban (1898. márc. 2.), az Egyetértés-ben (1899. jan. 16.), az Erdélyi Múzeumban (1898. ápr. 15.), a Magyar Kritikában (1898. febr. 1.), a Pester Lloyd-ban (1898. márc. 13.), a Nemzet-ben, a Vasárnapi Újság-ban (1898. jan. 23.), a Magyar Hírlap-ban (1898. jan. 9.), Irodalmi Szemle, Revue critique, a Revue philosophique-ban (fevr. 1898. janv. 1899.). Felemlítve a Revue Scientifique-ban (2. avril 1898.). „Miért vénülünk meg? Le Dantec cikkének ismertetése.« – Athenaeum, 1897. III. Egy sociológiai pályadolgozatát, mint nem érdekteljeset említi a Dán kir. Akadémia pályázatjelentése. „Explication des figures dites anormales dans la Pluripartition indirecte du noyau. D' après les rechesches de M. le Dr. Edmond Krompecher.” – Journal de

XCVIII

l'Anatomie et la Physiologie normales et pathologiques de l'homme et des animaux. 1897. No. 6. nov. dec. 5 figures. Különlenyomatban is: Extrait. 1898. ,,L'Influence du milieu géographique sur le type ethnique.” – Revue Scientifique, 25. juin 1898. Erre reflectált H. Muffang (Ibid. 9. juillet 1898.) s így újra feleletkép: „L'Influence du milieu géographique sur le type ethnique.” – Revue Scientifique, 3. déc. 1898. 1899. „Traces des anciens glaciers d'une période antérieure dans la Haute-Tatra.” – Le Naturaliste, 1. févr. 1899. Nr. 286. avec 2 figures. Külön e célra készített térkép: „La zone des neiges persistantes.” „A tornaterem burkolata érdekében.” – Tornaügy, 1899. febr. 15. Reflektáltak rá mások. „Az embertömegek psychologiája. Gustave Le Bon könyvének ismertetése.” – Athenaeum. 1899. I. II. „Utazás Krakkóba.” – Földi Jánossal együtt. Szepességi Hírlap, 1899. máj. 18., 25. „Le Dantec újabb munkái.” -Athenaeum, 1899. II. „Adalékok a positiv psychologiához: I. Az agypályák kifejlődése az állati sorban (Edinger után).” Athenaeum, 1899. II. – „II. Az idegsejtek alaktana (Ramou y Cajal után).” Athenaeum, 1899. III. „Ünnepi beszéd néhai Nagyasszonyunk: Erzsébet királyné emlékezetére.” – Szepesi Lapok, 1899. nov. 26., dec. 4. 1900. „Az átöröklés és a nemi külömbség biochemiai elmélete. Le Dantec újabb munkáinak ismertetése.” – Athenaeum, 1900. II. „Barangolás a Felső-Vág mentében.” – Földi Jánossal együtt. Szepesi Lapok, 1900. szept. 24. okt. 1., 8, 15., 22.

XCIX

„Századok útján.” – Álmok. Budapest, Singer és Wolfner bizománya, 1900. 251 l. + VI. 8°, melyről a legtöbb fővárosi lap hozott ismertetést és hosszabb bírálatot. „A serdülés társadalmi szerepe Marro szerint.” – Athenaeum, 1900. III. Szepesi Lapok, 1900. aug. 26. „Az olasz bűnügytudományi elméletek.” – Huszadik Század, 1900. szept. „A lőcsei főreáliskola tornaversenye.” – Külön összeállított korlátgyakorlatokkal a mintacsapat részére. Tornaügy, 1900. okt. 1. „Pierre Corneille: Le Cid.” – MagyaráztaDr. Pekár Károly, főreáliskolai tanár. Francia Könytár, 10. Budapest, Lampel, 1900. XVI. + 100 1. Bírálta Téri József (Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 1901. ápr. 7.) s Horvay Róbert (Egyet. Philol. Közl. 1901. ápr. 320-321.). „A filozófia feladata és a főproblémák.” – Magyar Egyetemi Szemle, 1900. nov. 1901. A magyar nemzeti szépről.” – Szepesi Lapok, 1901. jan. 1., 6., 13., 20., 27.,febr. 3., 10., 17., máj. 26., jun. 2., 9., 16., 23, 30. „Művészet és társadalom Guy au szerint/' – Huszadik század, 1901. jun. „Szines hallás és színes egyéniség.” – Athenaeum, 1901. II. Havi Szemle, 1901. nov. „Gyászdal Erzsébet napjára” című szöveget írt az Erzsébet-ünnepi dalhoz. „Esti jelenet” című szöveget írt a főreáliskola hangversenyére. „Tornaindulót” írt a főreáliskola számára. „ Újabb költészetünk törekvése mélyebb társadalmi tartalomra.” Huszadik Század, 1901. nov. – „A tudományok természetes szabályozása.” – Athenaeum,

C

1901. IV. – „Új adalék megismerésünk subjectiv elemeihez.” – Athenaeum, 1901. IV. 1902. „A filozófia története Az emberi gondolkodás története.” – 360 1. gazdag irodalmi összeállítással, fejlődéstáblákkal, időtáblával, és név- és tárgymutatóval. Budapest, Athenaeum, kiadása, 1902. Ismertette Athenaeum( Dr. Szlávik Mátyás), Magy. Paedagogia (Székely György), Magy. Filoz. Társ. Közl. (Rácz Lajos), Magyarország, Magyar Hirlap, Vasárnapi Újság, Pesti Napló, Budapesti Hirlap, Nemzet, Egyetértés,. Pesti Hirlap, Ország Világ, Hazánk. Ismertette Revue philosophique, jun. 1903., Huszadik Század (Somló), 1904. jan., Zeitschrift für Philosophie und philos. Kritik (Dr. Szlávik Mátyás: Zur Neuesten Litteratur der Philos, in Ungarn. Buch im Sonderabdruck. 35., 123.,. 211., 212.). „Igazi természetes írás. Dunay F. könyvének ismertetése.” – Uránia, 1902. jan 1., Havi Szemle, 1902. jan. 26, és Irodalmi Tájékoztató, 1902. márc. „Meghonosodott szó nem idegen szó.” – Magy.. Nyelvőr, 1902. 1-II. „Herbert Spencer alapelve.” – Nemzet, 1902. febr. 5. „A filozófiai gondolkodás első nyomai kelet ókori népeinél.” – Havi Szemle, 1902. febr. 27. „Philosophia, philosophia-történet.” – Uránia, 1902. III. „Magyar nyelvű esztétikai-történet. Jánosi B. munkájának ismertetése.” – írod. Tájékoztató, 1902. márc. „A csillagingás és a vele kapcsolatos mozgásfelfogásbeli hibák.” – Athenaeum, 1902. I. „A föld és az ember: Ratzel földrajz-philosophiája.” – Athenaeum, 1902. II.

CI

„A kísérleti psyhologia a paedagogia szolgálatában.” – Magyar Paedagogia, 1902. jun., szept., okt, nov., dec. I. „A sugalmazhatóság fokának és természetének vizsgálatára vonatkozó kísérletek. II. A szellemi működésre vonatkozó kísérletek. III. A lelki képességekre, a különféle érzéki típusokra vonatkozó kísérletek. IV. Az általános megszokások psychologiai szerepe a paedagogiá!ban, különös tekintettel a művészi nevelésre.” „A XIX. század társadalomfilozófiai termése.” – Huszadik Század, 1902. III-IV. „Az emberi godolkodás története.” – Könyvt. Szemle, 1902. 4. „Pszihológiai apróságok.” Pesti Napló tárcája, 1902. ápr. 8., máj. 22., jun. 17. és aug. 9. „A nemtudatos működésről. A tömegsuggestióról.” „Darwin és Spencer. Kép az emberi gondolkodás történetéből.” – Különnyomat a Magyar Filozófia Társaság Közleményei II-III. füzetéből. Budapest, 1902. „A Collins-féle Spencer synthetikus filozófiájának kivonata” – (Társadalomtudományi Könyvtár I.) kötetben fordította angolból a „Lélektan Alapelvei-t” s megírta e kötethez „Spencer életrajzát.” Budapest, Politzer, 1902. „Apróságok az újabb pszichológia köréből.” – Havi Szemle, 1902. máj. „Teljes aesthetika-történet magyar nyelven. Jánosi Béla: Az aesthetika története. I-III. köt.” – Magy. Tud. Akad. kiadása,'1899., 1900., 1901. Athenaeum, 1902.II-III· „A görög templomok finom görbéiről.” – (Képekikel). Uránia, 1902. nov. „Magyar ritmus, magyar szó.” – Nyelvőr, 1902 nov. 15. „Volkmann a látás művészeti neveléséről.” – Uránia, 1902. dec.

CII

„Színes felületek nagyságának megbecsülése.” – Adalék a festés esztétikájához. Athenaeum, 1902. IV. „Cicero bölcseleti műveiből. Dr. Boros Gábor könyvének ismertetése.” – Athenaeum, 1902. IV. „A Szepesi Tanári Kör iglói gyűlése.” – Szepesi Hírnök, 1902. dec. 20. „Pszichológiai csevegés.” – Havi Szemle 1902. dec. 25. 1903. „A philosophia története, az emberi gondolkodás története.” – Magyar Paedagogia, 1903. jan. „A vitaírásról. Forrai Soma könyvének ismertetése.” – Uránia, 1903. márc. „Taine és az egyéniségprobléma szerepe az emberi gondolkodás történetében.” – Huszadik Század, 1903. márc. „Kereskedő László: Néhány útmutatás a műélvezethez.” – Bírálat. Athenaeum, 1903. I. „A festészet esztétikája.” – Művészet, 1903. I. „A növények érzékszerveiről.” (Haberlandt érdekes eredményeinek ismertetése). – Uránia. 1903. ápr. „Magyar ritmus, magyar szó.” – Újabb adalék. Magy. Nyelvőr, 1903. IV. „A 48-as törvények.” (Szentesítettek ápr. 11-én.) – Szepesi Hírnök, 1903. ápr. 11., 18. „A Szepesi Tanító Egyesület Iglói Körének gyűlése.” – Szepesi Hírnök, 1903. ápr. 25. „Szabadítsátok fel a könyveket!” – Budapesti Hírlap, 1903. ápr. 19. „Libros liberate.”– Szepesi Lapok, 1903. ápr. 19. „Kerületi tornaverseny Lőcsén.” – Szepesi Lapok, 1903. ápr. 26. „A szepesség ünnepe. Kerületi tornaverseny Lőcsén.” – Budapesti Hírlap, 1903. máj. 7.

CIII

„Az emberi megismerés fejlődéséről.” – Uránia, 1903. máj. „A Szepesség vendégeihez! A lőcsei kerületi tornaverseny alkalmából.” – Vezércikk. Szepesi Lapok, 1903. máj. 17. „Lőcse városa vendégeihez! A kerületi tornaverseny alkalmából.” – Alkalmi lap. Lőcse, 1903. máj. 21. „Néhány szó az új pszikologiáról” – Budapesti Hírlap tárcája, 1903. máj. 31. „Czóbel István könyve a vallások fejlődéséről és a progressiv vallásról.” – Athenaeum, 1903. II. „Lőcsei tudományos és irodalmi összejövetelek. Szepesi Lapok, 1902. jan. 15., 19., 1903. ápr. 26. — „Tudományos és irodalmi összejövetelek.” – (Részletes ismertetései az összes felolvasásoknak). Szepesi Hírnök, 1902. dec. 13. – „Suggestiok a mindennapi életben, a különféle életpályákon”, dec. 20. -,.A tömegsuggestiókról, suggestiv kísérletek”, 1903. jan. 10 — „Lőcse irodalmi múltjáról”, jan. 17. – „A népnevelésről és művelődésről. Értelmességi census, Suggestiv kísérletek”, febr. 8. – „Magyar értelmességi census”, febr. 14. – „A hősök suggestiv hatása. Művészi suggestio, esztétikai kísérletekkel”, febr. 21., 28. – „A könyvről. Élő és holt tudomány. Szabad eszmecsere. A magyar kultúra ügye”, márc. 7. „Színlátás színek nélkül”, márc. 21., 28. – „A növények érzékszervei, szoros összefüggésben a táplálkozás életműködésével. A bogárevő növények. A Magas Tátra növénykülönösségei. Az állati idegrostocskák analógiái a növényeknél. Az állatok módjára vizet ivó és húst emésztő növények” ápr. 4. – „Az angol művelődésről, mint nemzeti művelődésünk elhanyagolt forrásáról” ápr. 25.

CIV

„Vergilius élete és művei. Némethy ily című könyvének ismertetése.” – Uránia, 1903. jan. „A buddhizmus és a keleti vallások.” – Egyetértés. „A magyar női kézimunka. Az Iglón tartott Szepesvármegyei női kéziipar-kiállítás.” – Budapesti Hírlap tárcája, 1903. jun. 11. „A Theisz-Matskássy-féle francia szótár”. – Uránia, 1903. jun., aug. „A női kézimunka jelenéről és jövőjéről nálunk.” Beszámoló gyanánt az Iglón tartott Szepesvármegyei női kéziipar kiállításról. Szepesi Lapok, 1903. jun. 14., 21. „Jamniki Péter szepességi ötvös-mester a XIV. században.” – Szepesi Lapok, 1903. jun. 5. (Különlenyomatban is.) „Spencer Herbert pszichológiája.” – Budapesti Hírlap tárcája, 1903. jul. 11. „Az idegrendszer alapműködése.” – Huszadik Század, 1903. aug. „A népek szellemi érintkezése.” – Budapesti Hírlap tárcája, 1903. aug. 25. „Az oki kapcsolat eredetéről, magyar őstörténeti vonatkozások felhasználásával.” – Kivonat a Μ. Τ. Akadémiában márc. 9-én tartott előadásból. Akadémiai Értesítő, 1903. jul. szept. „Az Ali basa házasulásáról és haláláról szóló históriás énekről.” – Irodalomtört. Közl. 1903. III. „Tragikum pszikologiája.” – Huszadik Század, 1903. nov. „A politikai tudományok szabad iskolája Parisban.” – Huszadik Század, 1903. nov. „Tapasztalataink felhasználásának psychologiája.” Athenaeum, 1903. III.

CV

„Herbert Spencer és az emberiség.” – Havi Szemle, 1903. dec. 1904. „Az emberi agyvelő szerepe az ember fejlődésében.” – Uránia, 1904. jan. „Kivonatos Szepességi egyházi krónika.” – Történelmi Tár, 1904. I. „Még egy szó a Hain Gáspár krónikájáról és sok egyébről.'- – Szepesi Lapok, 1904. jan. 31. „A látható mindenség nagysága.” – (Revue Scientifique után). Természettud. Közl., 1904. febr. „Tengerjárás.” – Uránia, 1904. febr. „Az újfajta amerikai víziburgonyákról.” – Budapesti Hiriap, 1904. febr. 26. „Tudományos és irodalmi összejövetelek Lőcsén.” - Szepesi Hírnök, 1904. febr. 13., 27., márc. 5., 12., 26., máj. 7. Szepesi Lapok, 1904. febr. 18., 27. Budapesti Hírlap 1904. márc. 14. ,,Αz újfajta amerikai víziburgonya és meghonosítása.” – Szepesi Hírnök, 1904. febr. 27. „Egy városi nem agráriusnak egyetlen „Szálló levele.” – Szepesi Lapok, 1904. márc. 3. „A lőcsei műkedvelők előadása szegény betegek javára.” – Szepesi Hírnök, 1904. már. 26. „A hipnotikus állapot pszichológiai mivoltáról.” - Magy. Filoz. Társ. Közl. X. „Herbert Spencer.” – Nekrológ. Magy. Filoz. Társ. Közl. XI. „Egy és más a hajnali órákról és a turistáskodásról.4”' – Szepesi Hírnök tárcája, 1904. máj. 7. „Turista szózat.” – Budapesti Hiriap, 1904. máj. 8. „Újabb mimisky-példák az imádkozó sáskák köréből.” – Term.-tud. Közl., 1904. máj.

CVI

„A kéz.” – Guy de Maupassant novellája. Ford. franciából. Szepesi Lapok, 1903. jun. 14., 21. „Előhang a kórházi ingyenágy javára rendezett előadáshoz.” – (Elmondja a jótékonyság nemtője.) Előadták a lőcsei színházban. Szepesi Hírnök, 1914. márc. 19. (Külön lenyomatban is.) „A Slubicáról a Branyiszkóra. Tiz község néhány óra alatt.” – Szepesi Lapok, 1904. „Az Országos Levéltár.” – Budapesti Hírlap, 1904. aug. 4. „Spencer Herbert a társadalmi élet fejlődéséről.” - Athenaeum, 1904. III. „A természeti és művészi suggesztióról. Uránia,” 1904. szept. „Látóérzékünk néhány csalódása.” – Természettud. Közl., 1904. okt. 2. „Diákturistáskodás.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. okt. 2. „Cathologue des Poètes Français par Ignace Gábor.” - Ism. Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. okt. 2. „Histoire légendaire d' Atilla par Thierry Ed. Bodnár.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. okt. 2. „Adalék a francia irodalmi tanításhoz.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. okt. 2. „Finten.” – Uránia, 1904. nov. „Daudet: Les aventures de M. Tartarin ed. Orok.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. nov. 5. „Binder J: Anthologie des Poètes Français du XIX-e siècle.” – Orsz. Köz. Tan. Közl. 1904. nov. 13. „A diákturistáskodásról.” – Szepesi Ellenzék, 1904. nov. 23., nov. 27. „Legfontosabb érzékünk.” Uránia, 1904. dec.

CVII

„F. A. Forel: Le Léman, monographie limnologique „ Uránia, 1904. dec. „Ranschburg: A gyermekkori elme fejlődése és működése.” – Magyar Paedagogia, 1904. dec. „A csiga szagló érzékéről” – Természettud. Közl. 1904. dec. „Az imádkozó sáska védő színezete.” – Természettud. Közl. 1904. dec. 1905. „Metschnikoff könyve az ember természetéről.” – Uránia, 1905. jan. „Marie Borst: L' éducabilité et la fidélité du témoignage.” – Uránia, 1905. jan. ,,Korunk mint a tudomány kora.” Ira Remsennek a worcesteri műegyetemen tartott megnyitó beszédéből. Természettud. Közl. 1905. jan. (és külön lenyomatban). „Az életerő-elmélet és a mai biológia.” – Természettud. Közl. 1905. jan (és külön lenyomatban). „Alvah Horton Sabin: A festék és lakk ipari és művészi technológiája.” – Uránia, 1905. feb. „A gyöngyhalászairól (Prometheus).”' – Természettud. Közl. 1905. márc. „Huelsen könyve a római fórumról, történetéről és emlékeiről.'- – Uránia, 1905. márc. ,,Bölsche könyve, az ember származásáról.'· Uránia, 1905. márc. „Modern világfelfogásunk és az ember világhelyzete.” – Uránia, 1905. márc., ápr. „A fejlődésfelfogás és a physika.” – Elmélkedés a tudományos gondolkodás újabb feladatairól. Athenaeum, 1905. I. „Az újabb amerikai psychologiai irodalomról.” Athenaeum, 1905. I.

CVM

„A Kelemen-féle német kézi szótárról.” – Szepesi Hírnök, 1905. márc. 18. Uránia 1905. szept. „A könyvről.” – Magyar Könyvészet. Bibliographia Hungariae, 1905. ápr., máj. ,,A botanika mint nevelésbeli tényező.” – Természettud. Közl. 1905. máj. ,,Spencer a társadalom jövő fejlődéséről.” – Athenaeum, 1905. II ,,ΙΙ. Lajos király három kiadatlan levele Brandenburgi Kázmérhoz.” – Történelmi Tár. 1905II. Szepesi Ellenzék, 1905. jul. 2. „A könyvről.” – Budapest, a Magyar Könyvészet kiadása, 1904. „Históriás ének a kenyérmezei viadalról 1568-ból.” – Budapest, Hornyászky, 1905. .,Modern világfelfogásunk és az ember világhelyzete.” – Uránia Könyvtár V. Budapest. ,.Ledöntött szálfák.'· – Szepesi Emlék. Szepesi Hírnök, 1905. jan. 1. „Egy leányról.” – Virágosvölgyi emlék. Szepesi Ellenőr, 1905. szept. 16 „Mindenki a maga módján.” – Baumbach után. Budapesti Hírlap, 1905. okt. 6., Szepesi Hírnök, 1905. nov. 11. „I. Miksa császár három magyar vonatkozású kiadatlan levele 1518-ból.” – Történelmi Tár, 1905. II. „Spencer társadalmunknak jövő fejlődéséről.” – Szepesi Hírnök, 1905. máj. 27., jun. 3., 10., 17., jul. 15., 22. „Αz oki összefüggés psychologiai eredetéről.” – Uránia, 1905. jun, aug. ,,A tudományok rendszertana Széky Istvántól.” – Uránia, 1905. jun., aug.

CIX

„A Nürnbergben tartott: Nemzetközi Iskolaegészségügyi Kongresszus jelentései.” – Uránia, 1905. jun., aug. „Az alkoholizmus.” – Uránia, 1905. jun., aug. „Sahara, Sudán és a saharái vasutak.” – (LeroyBeaulieu könyve), Uránia, 1905. jun., aug ,,A gyermek mathematikai képességének psychologiája (Mercante Victor könyve).” – Uránia, 1905. jun., aug. .,A társadalmi fejlődés különféle oldalai (I. Lionel Tayler könyve).” – Uránia, 1905. jun., aug. „Spencer a társadalom kifejlődéséről és az egyén függentlenségéről.” – Szepesi Ellenzék 1905. jun. 11. „Diákok fürdőkonviktusa.” – Szepesi Hírnök, 1905. máj. 20., jun. 17., jul. 8., aug. 5. Budapesti Hirlap 1905. máj. 20., jun. 27, aug.4. Uránia, 1905. okt. „Αz ember származásáról.” – Szepesi Hírnök 1905. jun. 24 „Históriás ének a kenyérmezei viadalról 1568-ból.” – Am. kir. VII. ker. Külső áll. főgimnázium Értesítője, 1904/5. „A könyvről.” – Budapesti Hírlap, 1905. jul. 2. Szepesi Hírnök, 1905. aug. 19., 26. „Az utolsó tíz év az amerikai psychologia történetéből.” – E. F. Buchnernek az Amerikai Psychologia Társaság XI. évi közgyűlésére készített beszéde után. Athenaeum, 1905. III. „Érzeteink osztályozása Hall szerint.” – Athenaeum, 1905. III. „Virágosvölgy és nem Virágvölgy.” – Szepesi Hírnök, 1905. szept. 9. „Bernheim a suggestioról és a rábeszélésről.” – Uránia, 1904. szept.

CX

„Újabb érdekes adatok a rákbetegségről.” Szepesi Ellenőr, 1905. szept. 23. „Egyetemi eszmények.” – Woodward R. S. tanárnak a new-yorki Columbia-egyetem megnyitó ünnepén tartott beszédének ismertetése (Science, Jan. 13. 1905). – Uránia, 1905. okt. „Óriási meteorit.” – Uránia, 1905. okt. „Porgyűjtő egészségügyi vizsgálatok céljából.” Uránia, 1905. okt. „A szavak regénye.” – (G. Dubray könyvének ismertetése.) Uránia, 1905. okt. „Voyages en Hongrie de Tchélébi Evlia, grand voyageur turc, 1660-1964.” Traduit et annot épar Imre Karácsony-Kalecsinszky: „Accumulation de la chaleur solaire dans différents liquides.” – Bogdánfy: Les cruesde la Tisza.” – Cholnoky: „Sur l’étude scientifique de l’Alföld.” – „ Czirbusz: La chaîne du Czárku.” — György: „La hauteur moyenne de la Petit Plaine hongroise.” – „Lóczy: „Sur les lacs du Retyezát.” „Mihutia: Conditions hydrographiques du plateau calcaire de Vaskón.” – Róna: „La sécheresse de notre année.” – Schafarzik: „Desription détaillée des carrières qui' se trouvent sur le territoire des Pays de la Couronne Hongroise.” – Sztankovits: „La hauteur moyenne de la crête orographique des Karpates.” – Thirring: „L'émigration hongroise et les Hongrois à l'étranger.” — Timkó: „Les tourbières d'Ecsed.” – Vitális: „Contributions à notre connaissance des roches basaltiques de la haute région du Balaton.” – „Annales hydrographiques XII.” 1901. Budapest. Annales de Geographie: Bibliographie géographique annuelle 1904 publiée sons la direction de Louis Raveneau (fiches 26., 135., 393., 404).

CXI

„A Nürnbergi iskolaegészségűgyi kongresszus.” – Nemzeti Nőnevelés 1904. ápr., máj., jun., szept., okt., nov., dec. – „A nürnbergi iskolaegészségügyi kongresszus.” – Az ismertetett vizsgálódások, a felvetett eszmék és javaslatok beható ismertetése az előadások és a jelentések alapján. Dr. Liebermann Leo egyetemi tanár előszavával. Budapest, a Nemzeti Nőnevelés folyóirat külön kiadása tiszteletdíj fejében, 1906. (116 1.) ,,Renan: Les sciences de la nature et les sciences historiques. Berthelot: La science rdéale et la science positive.” – Kiadta Dr. Kármán Mór. Francia Könyvtár: 28. Bírálat. Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 1905. okt. 22. „Az alkoholos mérgezésről és elkorcsosodásról.” – Bunge füzetének ismertetése. Uránia, 1905. nov. „Az alkoholizmusról.” – I. Bertilon könyvéről. Uránia, 1905. nov. „Szepes vármegye építészeti emlékei.” – Divald Kornél könyvének ismertetése. Uránia, 1905. nov. „Históriás ének a kenyérmezei viadalról 1568-ból.” – Uránia, 1905. nov. „Francia szállóigék Klimó Mihálytól,” – Ismertetés. Orsz. Középisk. Tan. Közl. 1905. nov. 5. „Stunder János Jakab.” – Művészet, 1905. okt. 5. „Gyöngyösi István élete és munkái” – (Gyöngyösi László dr. könyvének ismertetése). Uránia, 1904. dec. „Renan és Berthelot fejtegetései a tudományokról.” – (Dr. Kármán Mór könyvének ismertetése). Uránia, 1905. dec. „Az állatvilág kézi atlasza.” – (Dr. Kurt Lampert könyvének ismertetése). Szepesi Hírnök 1905. dec. 2. „Huttkay Lipót dr.: Mikes Kelemen Törökországi

CXII

Levelei.” – Orsz. Középisk. Tanáregy. Közl. 1905. dec. 3. Nemzeti Nőnevelés, 1906. jan., febr. ,,Gaál Konrád, XIV. századbeli harangöntő-mester.” – Művészet, 1905/6. dec. 1906. ,,Arany verse az ó-toronyról.” – Költészetpsychologiai tanulmány. Uránia, 1906. jan. „Gyöngyösi főművei.” – (A Badics-féle kiadás ismertetése). Uránia, 1906. jan. .,Küzdenünk kell az emberiség legnagyobb ellensége ellen. Az alkoholizmus.” 1906. jan. „Modern képfaragás.” – Max Osborn könyvének alapján. Uránia, 1906. febr. „Az angol lángelmékről.” – (Havelock Ellis könyvének ismertetése). Uránia, 1906. ápr. „Ostwald általános érdekű előadásai.” – Modern Tudomány 1. Külön kiadás az „Uránia” c. folyóiratból. Kiadja a „Modern Tudomány” című vállalat Budapesten, 1906. Uránia, 1906. jun. aug. „A közönséges rencze hal fogása „ – Természettud. Közl. 1906. máj. „Az amerikai psychologiai laboratóriumokról.” Ismertetés főleg E. B. Delabarre-nak, a providence-i psychologiai laboratórium igazgatójának összefoglaló cikke alapján. Athenaeum, 1906. II. Ili. IV. „A magyar díszítő motívumokról.” – A műipar iránt érdeklődő nagyközönség számára. Magyar Művészet 1. Külön kiadás az „Iparvédelem” c. lapból. Kiadja a”Magyar Művészet” címá vállalat. Budapest, 1906. „A Magyar Nemzeti Szépről.” – A magyar géniusz esztétikája (Nemzeti vonások művészetünkben, zenénkben, költészetünkben, irodalmunkban). A Modern Tudomány című vállalat nagyobb kiadványai: 1. 210 képpel. XII. -f 474. Budapest, kiadja a „Modern Tudomány”

CXIII

című vállalat, 1906, Ismertette Magyar Tanügy, Magyarország, (1906. szept. 26.), Nemzeti Nőnevelés, 1906. szept., okt. Budapesti Hírlap (hosszabb cikkben), 1906. nov. 16. „Négyszáz éves királyi levelek.” – II. Lajos király három levele. Uránia, 1906. jun., aug. „A socialismus története és tanításai.” – Dr. Wolfner Pál könyvének ismertetése. Uránia, 1906. jun., aug. „A szabadságharcunknak a Szepességben lefolyt részleteihez.” – Adalékok, id. Tirts Rezső munkájának ismertetése. Uránia, 1906. jun., aug. „A római elégia.” – Némethy Géza könyvének ismertetése. Uránia, 1906. jun. aug. „Az aesthetikára és az általános művészettudományra rendelt szakfolyóirat.” – Uránia, jun., aug. „Az együttiskoláztatás kérdéséhez.” – Egy pszichológus hozzászólása. Nemzeti Nőnevelés 1906. jun. „Az ember világhelyzetéről.” – Szepesi Ellenőr, 1906. jun. 24., jul. 1. „A magyar díszítő motívumokról.” – A műipar iránt érkeklődő nagyközönség számára. Iparvédelem, 1906. jul. 1., szept. 1., 15. – A műipar iránt érdeklődő nagyközönség számára (63 képpel). Magyar Művészet, I. Budapest, Hornyánszky, 1906. – Magyar Művészet 1. A Magyar Művészet vállalat kiadása. Budapest, 1906. „Vizsgázzanak-e a görögből, akik a franciát tanitani hivatvák.” – Magyar Paedagogia, 1906. máj., jun. „A Cornides-féle szepesi guerilla-vadászcsapat.” – Id. Tirts Rezső könyvének ismertetése. Szepesi Hírnök, 1906. jul. 21. „Néhány szó az organicizmusról.” – Szepesi Ellenőr, 1906. jul. 22.

CXIV

,,Λ magyar faj érzésvilága.” – Ország Világ, 1906, jul. 22.

„Adalékok a magyar gondolkodásmódhoz.” – Szepesi Ellenőr, 1906. aug. 5., 12., 19., 26. „Magyar föld és a magyar jellem.” – Szepesi Hírnök, 1906. aug. 18., 25., szept. 1., 8. ,,A nürnbergi iskolaegészségügyi kongresszus.” – Uránia, 1906. szept. ,,Melyik a könyvnélkül való tanulás leggazdaságosabb módja?” – Népmívelés 1906. jul., aug. ,,A nemzeti jellemvonások költészetünkben, irodalmunkban.” – Szepesi Hírnök, 1906. okt. 20., nov. 3., dec. 8. ,,Α magyar jellem „ – Népmívelés, 1906. szept. ,.A párisi Szabad Gyermektanulmányi Társaság.” – Magyar Paedagogia, 1906. dec. „Tolnai Vilmos.” – Nemzeti Nőnevelés, 1906. szept., okt. 1907. „A Magyar Nemzeti Szépről.” – A Magyar Géniusz Esztétikája Nemzeti vonások művészetünkben, zenénkben, költészetünkben, irodalmunkban. (210 képpel.) Budapest, a Magyar Művészet kiadása, 1907. Második kiadás, 1909. „A nemzeti jellemvonások költészetünkben, irodalmunkban „ – Szepesi Hírnök, 1907. márc. 2., 9., 16., 23., 30., ápr. 6., máj. 11. „Lajos király levelei.” – Szepesi Hírnök, 1907. „A szepesi egyház történetére vonatkozó kivonatos krónika.” – Szepesi Hírnök, 1907. máj. 25., jun. 1., 8., 22., 29., jul. 6., 13. „Miksa császár három magyar vonatkozású levele 1518-ból.” – Szepesi Hírnök, 1907. szept. 14,21.,28. 1908. „Berkeley dialógusai a skeptikusok és atheisták legyőzésére „ – Athenaeum, 1908. IV., 1909 Ι-II.

CXV

„A magyar szobrászatról.” – Képekkel. Magyar Művészetről. 5. A Magyar Művészet című vállalat kiadása. Budapest, 1908. „A magyar festészetről.” – Képekkel. Magyar Művészet 7. A Magyar Művészet című vállalat kiadása. Budapest. 1908. „A magyar faji ritmikáról.” – A magyar tánc, zene, nóta, közös jellemvonásáról. Modern Tudomány 4. A Modern Tudomány című vállalat kiadása. Budapest, 1908. 1909. „Egy párisi színdarab szenzációs sikere.” Pesti Hírlap, 1909. nov. 18. „Ledére: Az észszerű erkölcsi nevelés” – A gyermek. 1909, 7-9. „Gusztáv Spiller: Közlemények az erkölcsi nevelésről.” – A gyermek, 1909., 7-9. „Binet: Az újabb felfogás a gyermekről.” – A gyermek, 1989, 7-9. „Az értelem születése.” -Bohn könyvének ismertetése. A gyermek, 1909., 7-9. „A. R. Abelson. Elmebeli fáradtság és mérése aesthesiometerrel könyve.” – A gyermek, 1989.,7-9. ,.A platóni eszmetan és a Spencer-féle ősök tapasztalata.” – Athenaeum, 1900., 10. „Néhány nyelvművelő kísérlet.” -Magyar Nyelvőr 1909. nov. (Reflektált rá Gárdonyi József és Kr. L. d. Nyelvőr 1909. dec.) „A tanúzás értéke a törvényszék előtt.” – Uránia, 1908. dec. „A gondolkodás típusok kísérleti vizsgálatához tanulókon.” – A gyermek, 1909., 10. „E. Cramaussel: Le premier éveil intellectuel de l'enfant.” – A gyermek, 1909., 10.

CXVI

„Franz Tuczek: Gehirn und Gesittung.” – A gyermek, 1909., 10. „Report of the Education Committee of the London County Council.” – A gyermek, 1909., 10. „A nő jelleme.” – Nemzeti Nevelés 1909. dec. 1910. „Az északamerikai Clark-egyetemen összegyűlt gyermekjóléti Értekezlet előadásaiból: I. Az iskolás gyermekek gondolkodásbeli típusai (Colvin). A gyermek, 1910., 1. – II. Olvasókörök idősebb fiuk és leányok számára (Miss Hewins). III. Az ifjúság és a Marathon-sport (Cromie). IV. Fiúegyesületek (Forbush). A gyermek, 1910., 2 – V. A játéktérmozgalom növekedése, jelen terjedelme és jövője Amerikában (Henry S. Curti). VI. Történetmesélés, mint könyvtári nevelőeszköz (Alice A. Blanchard). VII. A vasárnapi iskola működése (Patterson Dubois.) VIII. Mit tegyünk a romlott leányokkal? (Mrs. Jessie). Hodder). IX. A gyermekek vágya a színházba, a színház hatása reájuk (Edwarrd H. Chandler). A gyermek, 1910. 3. X. Az Ifjúságvédő-Egyesület munkássága (Charles T. Walker.) XI. Iskolásgyermekek tuberkulózisáról (F. L. Wachenheim dr) XII. Gyakorlati fajnemesítés (John Franklin Bobbitt dr.) XIII. A közfelelősség a csecsemők és gyermekek egészségeért (Irving Fisher). XIV. New-York társaság munkássága a bün megelőzésében és ennek a fiatalság erkölcsére való fontossága (A. Comstock). – „Dr. E. Claparède: Psychologie de l'enfant et pédagogie expérimentale. Genève. Kundig 1909.” – A gyermek, 1910., 4. „Child Labor and Social Progress. National Child Committee New-York.” – A gyermek, 1910., 1. „Colin A. Scott: Social Education.” – A gyermek, 1910., 1.

CXVII

„Edwin A. Kirkpatrik: Genetic Psychology.” – A gyermek, 1910., 1. „Laura Β. Staar: The Doll Book.” – A gyermek, 1910., 1. „Gustav Spiller: Report on Moral Institution (General and Denominational) and on Moral Training.” A gyermek, 1910., 2. „Lipmann Ottó,,A szuggesztív-kérdések hatása” című cikksorozata (Zeitschrift für angewandte Psychologie und psychologische Sammelforschung I. ½, 4/5, 6. II. 3.)” – A gyermek, 1910., 3. „J. Fr. Rogers,,Testi és erkölcsi nevelés” című cikke az amerikai Pedagógiai Szemináriumban (1909., 3).” – A gyermek, 1910., 3. ,,Személyi hír.” – A gyermek, 1910., 3. „Benjamin R. Andrecos: Museums of Education. Their History and Use. Reprinted from the Teacher's College Record, Vol 9. No. 4. Sept. 1908. pp. 195-291. New-York 1908.” – A gyermek, 1710., 4. ,,L. Dugas: Le Problème de l'Éducation. Essai de solution par la critique des doctrines pédagogiques. Paris, F. Alcan, 1919.” A gyermek, 1910., 4. ,,R. Tait MC Kenzie könyve: A nevelés és orvoslás gyakorlásáról.” – A gyermek, 1910., 4. ,,A neveléstani lélektan methodologiája (Joteyko kisasszony előadása).” – A gyermek, 1910., 4, ..Milne-Edwards az állatország alakulásáról.” – Uránia. 1910. június-augusztus. „Húszezeréves emberi csontváz.” – Uránia, 1910. június-augusztus. „Dóczy Jenő dr.: Tehetség és iskola. Megjelent Budapesten, ifj. Nagel Ottó könyvkereskedésben 1910-ben. Ismertetés.” – A gyermek, 1910. 6.

CXVIII

,,Max Offner: Das Gedächtniss. Berlin. Reuther und Reichard, 1909. Ismertetés.” – A gyermek. 1910., 6. „Witmer tanár pszychologiai klinikája. ” – A gyermek, 1910., 6. ,,Iskolaés otthonlátogatás.” – A gyermek, 1910., 6. „Az amerikai Felsőleányiskolai Internisták Egyesülete.” – A gyermek 1910., 6. „A támogatásra szoruló gyermekek családbeli gondozása.” – A gyermek, 1910., 6. „Az érzékletek és észrevevések mechanismusának új elmélete.” – Athenaeum, 1910. II. „Alfred Fouillée: Le socialisme et la Sociologie réformiste” – Athanaeum, 1910, II. „A philosophia és a nők.” – Nemzeti Nőnevelés, 1910., Junius. „De Epistula Horatii Ad Pisones quae vulgo De Arte Poetica Liber inscribitur.” – Scriptor Latinus, 1910. IV., VI. Mense Augusto, Oct. et Nov. „Szálai Barkóczy Krisztina (Takács Sándor könyvéről).” – Nemzeti Nőnevelés. 1910. szeptember. „A gyermek érdeklődése.” – Nagy László könyve ism. Magy. Társ. Tud. Szemle, 1910. szeptember. „Az emberfajok világgazdasági küzdelmének problémája.” – Társadalomtudományi Szemle, 1910. november. „A Shakleton-féle expeditio tudományos eredményei képekkel. A Revue scientifique nyomán.” – Uránia, 1910. október. „Az alkoholismus a bűnösség főokozója.” – Uránia, 1910. szeptember.

CXIX

„A fordítás pszichológiája, esztétikája.” – Nemzeti Nőnevelés. 1910. okt.-nov. „A kísérleti pszichológia a pedagógia szolgálatában.” – V. közlemény. Magyar Paedagogia, 1910. november. „A Clark-egyetemmel kapcsolatos gyermekintézet.·1 - A gyermek 1910., 7-10. „A gimnáziumi és reáliskolai oktatás egyesítése.” - Írta Garda dr. Budapest, Pfeifer Ferdinánd 1910., 7-10. „Miocénkorbeli ásatagcsontok Dél-Tunisban.” Uránia, 1910. október. „Einführung in die Lehre vom Bau und den Verrichtungen des Nervensystems. Bevezetés az idegrendszer szerkezetének és működésének tanulmányába. Irta: dr. Ludwig Edinger.” – Leipzid, F. C. W. Vogel, 1910. A gyermek, 1910., 7-10. „Stories and Storytelling Moral in and Religions Trainings. Edward Porter St. John.” -- Boston. The Pilgrim Press, 1910. Történetek és történetmondás az erkölcsi és vallásos nevelésben. A gyermek, 1910.. 7-10. „La Criminalité dans l'Adolescence.” – Causes et remèdes d'un social actuel. A fiatalkorú bűnösök. Egy társadalmi baj okai és orvossága, AZ erkölcsi és politikai tudományok akadémiája díjjal koszorúzta. írta: G. L. Duprat. Paris, F. Alcan. 1909. A gyermek. 1910., 7-10. „Psicologia de la aptitud matematica del nino.” Victor Mercante. A gyermek matematikai képességéről. 392 lap grafikkal és színnyommattal. Buenos-Ayres, Cabant, 1904. A gyermek. 1910.. 7-20.

CXX

..Gyermekek erkölcsi nevelése Amerikában.” – A gyermek. 1910., 7-10. „Wiliam James.” A gyermek, 1910., 7--10. 1911. „René Quinten: L' Eau de mer, milieu organique.” Paris, Masson à Cic. Uránia, 1911. jan. „A tanulók házi olvasmányairól.” – A gyermek, 1911. 1--2. „Philosophie de l'éducation.” – A nevelés bölcselete. Irta Roehrich E. Paris, Félix Alcan, 1910. A gyermek, 1911. 1-2. „Spring and Summer Celebrations.” – Tavaszi és nyári ünnepségek. írta Kellog Alice M. Philadelphia, Penn-Publishing Co. 1908. A gyermek, 1911. 1-2. „The Century of the Child.” – A gyermek szá-. zada. Írta Ellen Key Now-York, Pulman's Sons, 1909 A gyermek, 1911. 1-2. „The modern Child.” – A modern gyermek, írta Hervey Elwes London, Foulis, 1908. A gyermek, 1911. 1-2. „Household foes. A book for boys aus girls.” A háztartás ellenségei. Könyv a fiuk és leányok számáré, írta Ravenhill Alice London, Sidgwik and jackson, 1910. A gyermek, 1911. 1-2. „A Lengyel Gyermektanulmányi Egyesület.” – A gyermek, 1811. 1-2. „Társadalomtudomány és nemzeti érzés.” – Magyar Társadalomtudományi Szemle. 1911. febr. „William H. Allen „Polgárság és egészség” című könyve.” – A gyermek, 1911. 3-4. „Notes on the development of a Child.” – Miss M. Washburn Shinu. Följegyzések a gyermek fejlődéséről. University-publications of California. 2 Vol. Berkeley, University Press, 1907. A gyermek, 1911. 3-4.

CXXI

„Games for the Playground, Home, School and Gymnasium.” – Jessie H. Bancraft. New-York, The Macmillan Co. 1909. A gyermek, 1911. 3-4. „A mozgó képnek a neveléshez, az egészséghez, a vétkezéshez és a bűnhöz való viszonya.” – (I. E. Walace Wallin, Ph. D. Normal Training School, Cleveland, Ohio. The moving picture in relation to education, health, delinquency and crime. The Pedagogical Seminary, 1910.) 2. A gyermek, 1911. 3-4. „A gyermek eszmények kísérleti kutatása.” – (ï. Varendouch, Les Ideals d' Eufant. Archives de Psychologie. Genève, 1908. 365-382 1.) A gyermek, 1911. 3-4. „A gyermekrajzok kísérleti kutatása.” – (E. Ivanoff, Recherches expérimentales sur les dessins des écoliers de la Suisse Romande. Archive de Psychologie. Genève, 1909. 98-156 1.) A gyermek, 1911. 3-4. „Új nevelésügyi folyóirat.” – (The Journal of educational Psychology.) A gyermek, 1911. 3-4. ,,A japáni fiuk játéka.” – (P. A. Smith, Some phasis of the play of Japanese boys und men.) The Pedagogical Seminary, 1909. II. jun. A gyermek, 1911. 3-4. „Mosso Augelo.” (Nekrolog). A gyermek, 1911. 3-4. 3. Kézirati hagyaték. „A regény eredete és kellékei” ,,Bernheim a szuggesztioról.” ,,Lángész és szerelem.” „Lőcsei ág. h. ev. Egyház könyvfedele.” „Filosofiai előkészítő.”

könyvtárának

egyik

CXXII

„Short Guide to Englisch Conversatim/ „A fák ágszerkezetéről.” „Lionardi da Vinci.” „A felvilágosodás mozgalma.” „A gondolkodás-typusok kísérleti vizsgálatához tanulókon.” „Spencer a társadalmi jövő fejlődéséről.” Stanley H. M. „Minden idegrendszer alaptörvénye.” „Influence de' Γ astigmatisme régulier sur les arts plastiques.” ,,Αz emberi megismerés fejlődéséről.'' „A föld és az ember. Ratzel földrajz philosophiájához.” „Magyar Kultúra.” Új és már meg is jelent cikkek. „A tudományok természetes osztályrendszere.” „A klassikus és romantikus iskola Franciaországban.” „A nemzetgazdasági alapfogalmakat biológiai alapon kell kifejlesztenünk az ifjúság gondolkodásában.” „Die Entwickelung der theoretischen Paedagogik.” „Kötelező értelemvizsgálat az iskolában.”' „Gondolatok Spencer Herbert munkáiból.·' „Green: Az iskolakertekről.” „A fajélet tanítása kérdéseinek újabb irodalmáról.” „Beteg gyermekek kezelése foglalkoztatással.” „Paedagogiai psychologia/ „Az embertömegek psychologiája.” „Egy óraadó tanár gyötrelmei.” „Magyar psychologia. Értesítő 1. füzet.” Számos lírai és elbeszélő vers.

CXXIII

Emlékezések Pekár Károlyról: „Megemlékezés Pekri-Pekár Károlyról.” – Írta és a Magyar Gyermektanulmányi Társaság 1912. évi április hó 28-án tartott közgyűlésen felolvasta: Nogrády László dr. Pintér Jenő: „Pekár Károly.” – Budapesti VI. ker. áll. főreáliskola Értesítője 1911/12. „Az Újság” 1911. aug. 24. „Budapesti Hírlap” 1911. aug. 24 „Pesti Napló” 1911. aug. 24. „Pesti Hírlap” 1911. aug. 24. „Magyar Hírlap” 1911. aug. 25. „Magyarország” 1911. aug. 25. „Szepesi Hírnök” 1911. aug. 25. „Szepesi Lapok” 1911. aug. 27.

PEKÁR KÁROLY:

MAGYAR KULTÚRA

1. Nemzeti művelődésünk forrásai. A magyar műveltség, a magyar kultúra édes-mindnyájunknak kívánatos és szeretettel óhajtott eszménye. Felettébb érdekelhet tehát mindnyájunkat az a kérdés, hogy minő utak is visznek a magyar műveltség felé, mert az ez utakon való haladás, az ez irányokban való alapos művelő munkálkodás erősíteni, emelni fogja magát a magyar művelődést. Ezek az utak a magyar művelődéshez természetesen a forrásokból, a művelődés általános forrásaiból indulnak ki. Melyek tehát a művelődés ez általános forrásai? – ez az első, kiinduló pontul szolgáló kérdés elmélkedéseinkben. Az emberi művelődésnek mindenkor, minden időben elsőrangú forrása az antik művelődés, a görögrómai kultúra. Az ógörög géniusz elévülhetetlen, örök érdeme e kultura-kincs, melyet a jövendők emberiségére örökbe hagyott, mert hiszen a római csak átvevője, fejlesztője, de főleg inkább csak terjesztője volt ennek a tulajdonképp görög kultúrának. Ε kultúra-kincstől, e művelődés-forrástól nem zárhatjuk el nemzetünket. Ez az igazság itéli el legjobban azok véleményét, akik a görög-római szellem termékeinek ismertetése, tanítása ellen ismételten kikeltek. Mit akarnak? El akarnák-e zárni a leggazdagabb művelődésforrástól nemzetünket? Hiszen ez helyrehozhatatlan örök csapás volna nemzeti kultúránkra, mely első sorban épp e forrásból táplálkozott és táplálkozik. Hiszen alá ásnák nemzeti műveltségünket, az alapköveket szednék ki alóla s így rombadőlés fenyegetné az egész művelődés-építményt.

2

A múltban is ez antik forrásnak köszönt legtöbbet nemzeti művelődésünk. A jelenben is azon épít, az a bőven buzogó forrás, mely táplálja most is. És még mennyi kiaknázatlan kincs rejlik e nemzeti szempontból az antik művelődésben! Még igen soká táplálkozhatik ezen késő jövendők nemzedékeinek ifjúsága. Hisz az ifjúság az, mely megszerzi a nemzetnek a művelődés elemeit, az az ifjúság, melyből a nemzet vezető értelmisége kerül ki, így első sorban a középiskolai ifjúság. Az ifjúság boldog éveinek így nagy nemzetművelő szerepük van s azért igazi, megbocsáthatatlan, nemzetáruló vétek az ifjú évek elpocsékolása a komoly művelődés-szerzés, kultúra-szerzés helyett. Az ifjúság van hivatva a nemzeti kultúrát megszerezni, azaz megszerezni a nemzetnek a jövő kultúrát. Amilyen az ifjúsága, olyan lesz a jövő nemzet. Ez a nemzetművelő ifjúság pedig első sorban az antik forrásból merít, a zöld Pindus alatt, a kasztaliai forrásból – mint a régiek mondták. És az ifjúság nem ellenkezik a műveltség ilyetén szerzése tanításával, csak félrevezetett kisebbség mutat ellenszenvet. Mert sok függ a módszertől. Nem a második aorisztusz a fő, hanem az „Ismerd meg tenmagadat”, meg Myron Diszkoszvetője, mely a mozgás oly kitűnő pillanatát örökítette meg, amiből az egész cselekvés leolvasható, illetve mintegy megjelenik, lejátszódik előttünk. Természetesen ez irányban még sok a tennivaló. Csak most neveljük ez irányban a jövő igazi tanárait. Nem a klasszikusok szárazak, hanem száraz a gépiesen tanító, grammatizáló professzor. Ettől retteg az ifjúság, nem a klasszikusoktól. A görög filozófia a gondolatoknak oly bőséget vetette fel, a tudományos gondolkodás csiráit a különféle téren oly szépen fejtette ki, hogy e forrás az ifjú-

3

ság számára még éppenséggel kellően ki nem aknázott, fel nem használt forrása marad a nemzeti művelődés szerzésére. Még a kereszténység eszméi is tudvalevőleg benne gyökereznek, abban a görög filozófiában, mely halhatatlan terméke az emberi szellemnek. S azt hisszük, nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy ifjúságunk egy része nem idegenkednék úgy a vallás tételeitől, ha épp ez érdekes történeti kapcsolatokat ismerné: a stoikusok és az apostolok analógiáit például, stb. A kereszténység is a görög-római kultúrán alapszik, benne gyökeredzik. Íme tehát nemzeti műveltségünk így a görög-római művelődés-alapon a kereszténység művelődés-elemeit is jobban olvasztja magába, teszi nemzeti sajátjává. A kereszténység nemzeti jellege kétségtelen és szükséges. A nemzeti szent királyok kultusza: a nemzeti ünnepek vallási kultusza, szankcionálása a nemzeti műveltség hatalmas erőforrásai. Az ezirányú fejlődést csak támogatni lehet, egyaránt javára válik a vallásnak, mint a hazai nemzeti kultúrának. Magyar szentek legendái, művészi feldolgozásuk, mint a nemzeti hagyományok, tradíciók ápolása a nemzeti kultúrának kétségtelen erősségei. Az antik művelődés-forrástól vivő út tehát a legfontosabb. Ezen az úton szerzi meg a nemzetművelő ifjúság műveltségéhez az alapot, amelyen azután sokkal könnyebb már továbbépíteni. De ez a kezdet, ez a kiindulás. A második fontos forrása nemzeti művelődésünknek a nyugateurópai művelődés. Tagadhatatlanul fontos forrás ez is, bár az előbbi fontosságával nem vetekedhetik. A nyugateurópai művelődés természetszerűleg

4

folytonos hatással is van reánk a népek érintkezésének egyszerű ténye folytán. Ε külföldi hatások elől el sem zárhatjuk magunkat. A német irodalom, filozófia, tudomány, a francia irodalom, filozófia, tudomány, az angol irodalom, filozófia, tudomány és testi nevelés, az olasz irodalom, tudomány stb. oly kultúra-kincs, melyből megbecsülhetetlen haszonnal meríthetünk minden időkben. Hát még az olasz renesszánsz művészete. Mindebből példakép ott van Shakespeare, az emberi lélek legmesteribb rajzolója. Darabjai egész világ, tele az emberi lélek rejtelmes igazságaival, egész életbölcsességgel. Az emberi kultúrának épp, az emberiségnek nagyobb örökséget egy író se hagyott hátra. Vagy John Locke, Stuart Mill, Darwin és Spencer, akik egész új világfelfogást adtak s tisztázták az ember helyzetét. Amilyen kívánatos ez idegen hatások érvényesülése, annál kárhoztatandóbb, ha e hatások szolgai módon hatalmunkba kerítik a nemzeti művelődést. A külföldieskedés, az idegen-majmolás ellen tiltakoznia kell a nemzeti művelődésnek. Ily káros hatással volt ránk különösen legszorosabb szomszédunk, a német művelődés. A nyugateurópai művelődés-forrásból nyert idegen elemeket sajátunkká kell tennünk, magunkba olvasztanunk, fajunk, nemzetünk sajátos bélyegét ütnünk rá. Csak így válik az idegen elem javára a nemzeti művelődésnek. Az idegen hatások átvételénél iparkodnunk kell lehetőleg az eredeti forrásból menteni. A francia művelődéselemet a franciától vegyük át, ne a némettől. A német közvetítés csak eltorzítja, németesíti. Ε tekintetben természetszerűleg megint a német művelődés ártott legtöbbet nemzeti művelődésünknek.

5

Ε nyugateurópai művelődés-források között a legértékesebbnek, legtartalmasabbnak látszik mindenesetre az angol, ez a művelődés látszik mintegy a görög kultúra örökösének. Ebből merítsen tehát leginkább nemzeti művelődésünk. Különben jogi szervezetet, gondolkodásmódot illetőleg egyik nemzet sem áll közelebb a magyarhoz, mint az angol. Ez már külsőleg is alkalmassá teszi nemzeti művelődésünket az angol művelődés-elemek átvételére, beolvasztására. A harmadik s utolsó forrás a nemzeti hagyományok, tradíciók forrása. Ez megint nagyon fontos. Nemzeti hagyományok alatt értjük az összes nemzeti jellemvonásokat, melyeket a fajban az öröklés felhalmozott s megerősített, nemcsak a szorosabb értelemben vett örökléssel, hanem a nevelés átadásával is tovább élő jellemvonásokat, emlékeket. Itt lesz nyilvánvalóvá a nemzeti történet tanításának rendkívül fontos szerepe. Csak korlátolt elme kelhetett ki így: minek tanítsunk történelmet? Hisz a történet az élet mestere, a múlt a jelen tanítója. Csak így értjük meg jelenünket, de ami fontosabb, csak így sajátíthatjuk el igazán a nemzeti hagyományokat, melyeknek jórésze a történelemben van letéve. A középiskolai történelem-tanár a magyar történetnél tehát ne csak történetet tanítson, hanem oltsa a tanulókba., ébressze fel bennük a nemzeti hagyományok kultuszát, tanítsa meg őket példával, megfelelő hanggal lelkesedni nemzeti célokért. Erre nagy szükség van s különösen nekünk van szükségünk, kik kis nemzet vagyunk. S a nemzeti kultúra érdekében helyezkedjék e hazai történelem-tanítás széles művelődéstörténelmi alapra. Nem az a fő, hány ezer ember küzdött itt és itt, hanem

6

hogy például a lőcsei faragott szárnyas főoltár 18 méter magas s mint ilyen a világ legnagyobb csúcsíves fafaragványa s a legszebbek közé is tartozik. Ez büszkeségünk, ez nemzeti kultúránk büszkesége. Épp úgy Lőcsei Miklós mester poprádi Madonnája ugyancsak a csúcsíves korból hasonló büszkeségünk. De mit tud a poprádi Madonnáról ifjúságunk? Ez irányú ismeretek megint enyhítenék a vallás iránti ellenszenvet, sőt őszinte, meleg érzés forrásaivá lehetnének. Csak a száraz vallástanítás okozta az ifjúságnál a modern reakciót. A nemzeti hagyományok kultuszának ápolására valók az iskolai ünnepek. Itt megelevenednek a könyvből tanult dolgok. A kuruc kor megjelenik a bús tárogató-melódiákban, a dali toborzókban. A forradalom Petőfi ajkán beszél. De semmi sem járulhat annyira a magyar kultúra fejlesztéséhez, mint a magyar nemzeti irodalomtörténetnek tanítása. Természetesen ez is művelődéstörténelmi alapon történjék s akkor valóban a nemzeti törekvések, a nemzeti lélek hü tükre lesz. Ez adja abba a kultúrai anyagba, amit az ifjú elme magába szedett, abba a gondolat- és érzésépületbe a lelket, a nemzeti lelket, vagyis a nemzeti törekvéseket, vágyakat, a nemzeti akaratot. Ez tetőzi be, ez koronázza meg tehát a műveltségtanítást, a nemzeti műveltség-szerzést, a nemzetművelést az ifjúságnál. Ennek tanítása éppen nem lehet betűtanítás vagy évszámtanítás, mint sok tanárnál, hanem lelket öntsön tárgyába, lelkesíteni tudjon, a nemzeti lelket vagyis a nemzeti törekvéseket, vágyakat, a nemzeti akaratot vigye át, lopja be az ifjúság lelkébe. Erős hazafias, nemzeti szuggesztiókra van itt szükség; de hisz szuggesztió nélkül semmiféle tanítás sem lehetséges.

7

A nemzeti irodalom a nemzeti hagyományok legbecsesebb része, színe-java, illata a nemzeti léleknek. Ebbe letéteményezi a nemzet érzéseit, vágyait, gondolkodásmódját. Itt öltenek ezek a nekik legmegfelelőbb alakot. És így az irodalom a nemzeti kultúra legértékesebb tényezője. Mi volna a francia nemzet például a francia irodalom nélkül? vagy az angol az angol irodalom nélkül. De az irodalom mellett szintén nagyon fontos tényezője a nemzeti kultúrának a művészetek. Ez is kifejezése a nemzet érzésének, vágyainak, gondolkodásmódjának. Már eddig is művelődéstörténelmi alapot követeltünk mindenütt, de a művészetek külön tanítására is szükség van, főleg a hazai művészeti alkotások ismeretére, ami a rajztanítás körében megoldható s már részben meg is oldott kérdés. Nem teher ez a rajztanításra, csak emeli magát a rajztanítást, belső értéket ad neki. Természetesen mind az irodalomban, mind a művészeteknél a nemzeti jellemvonásokat kell kiemelni, homloktérbe hozni, mert ezek a nemzeti kultúra kincsei. Ezek a jellemvonások adják fajunk, nemzetünk lelki képét, ezek teszik ki a nemzeti géniuszt. Ez önti tehát, mint mondottuk, a kultúrai anyagba a lelket. Az így nevelt ifjúság méltó további vezetője lehet azután a nemzetnek a nemzeti hagyományok szellemében s igazi nemzeti műveltség alapján. Csak így marad a nemzet következetes önmagához, így őrzi meg egyéniségét, sajátos faji jellegét, mely legbiztosabb erőssége, kezessége önállóságának, függetlenségének, szabadságának. S ezek nélkül nem ér semmit a nemzet élete. Csak független, önálló, szabad nemzet alkothat nagyot irodalom, művészetek és tudomány terén s válhat az egész emberiségnek becsületére, díszére, büszkeségére.

8

Mindig szem előtt kell tartani tehát, hogy a középiskolai ifjúságból kerül ki a nemzetvezető elem s így neki első sorban igazi, hamisítatlan nemzeti müveitségre van szüksége. Ezt megadni a középiskola feladata. Azért az oly középiskolának, mely nem ezt adja, nem magyar nemzeti műveltséget, hanem például oláh, német műveltséget, nincs jogosultsága, mert nem a nemzeti magyar műveltséget adja. Az ily középiskola államellenes s ha a „műveltség hatalom”, fegyver, az ily iskola visszafordított fegyver, visszafordított tör. A nemzeti fejlődésnek el kell ezeket sepernie, egyszerűen ily törvény fogalmazásával: A középiskola feladata és kötelessége a nemzeti műveltséget megadni. Ez alapon megszüntethetők mindez államellenes kultúra-fészkek. Magyar kultúrát – ezt adjon a középiskola. A fennebbiekből tehát világos, hogy a középiskolák a nemzeti műveltség, a nemzeti kultúra fészkei, melegágyai. így rendkívül fontossá válik a középiskolák szerepe a nemzet életében. A nemzeti élet műveltségét a középiskolákból nyeri. Innen kerül ki az az ifjúság, mely azután csakhamar a nemzet élére áll s teszi a nemzet vezető elemét. Azért minden tanárember gondolja át a középiskola e fontos, nemzetművelű szerepét s úgy lásson hozzá e magasztos szempontból kiindulva a tanításnevelés nemes, nemzetművelő munkájához. Nem azt a kis fiúcskát tanítod, hanem a nemzetet neveled – ez lebegjen előtte. És olyan lesz a nemzet, amilyennek neveled a nemzeti kultúra különféle forrásainak vizével. Használd fel tehát e forrásokat tudásod legjobb sugalmazása szerint s adj a jövő nemzetnek oly nemzeti műveltséget, ami haladást jelentsen a múlthoz, bár a múlt hagyományain épülve fel. S mindig szemed előtt

9

lebegjen, hogy mikor nevelője vagy.

az ifjúságot

neveled,

a

nemzet

2. A kultúra eredetéről. Amikor a még ősember először használta a követ mint fegyvert, már akár mint hajító, akár mint ütő fegyvert, akkor kezdett kiválni mintegy az állatok közül s lett ember, noha vadember. Az ember így a geológiai harmadkor végén állhatott elő alsóbb agyszervezetével: e tapasztalatokat feldolgozó kapcsoló műszerével, ravaszságával, mely a nála sokkal nagyobb állatokat is a mélységbe űzte s agyonzúzottan így zsákmányul ejtette, mindinkább felülemelkedő szervezetből, eleinte természetesen az emberszabású majmokhoz még nagyon közelálló „ősember” alakjában, mely épp oly „erdei ember” (homo silvestris) lehetett, mint aminek a gorillát is nevezik az afrikai bennszülöttek. Mikor ez ősember (homo primigenius) követ kezdett fegyverül használni, a követ pattingatni, később csiszolni kezdte, kezdődik a kultúra. Ε kövekre rajzolt is. S a kezdetleges kifejező rajzok egyszerűsítéséből keletkezett az írás még a harmadkor végén, tehát csakhamar, így volt Foinikiában, Egyiptomban. így találta Piette a Pyrénées-kbeli Mas-d'Azil barlang kavicsain. Ez Aziliaiak is így használták az ős számjegyeket, betűket. S ez a kultúra hajnala. Soká tartott ugyan még, amíg törzsekké fejlődve öldökölték egymást, egyik törzsbeli a másik törzsbelit. Csak mikor a törzsbeli ősök kultuszán alapuló, tehát föltétlenül vallásos jellegű ethikai szabályok keletkez-

10

tek, akkor kezdődik a törzs ethikai élete, a csakhamar feltalált írás e szabályokból törvényeket csinál s ez az ethikai élet mindig a kultúra eredete. így látjuk a részint pásztorkodással, részint hadakozással foglalkozó római nép őseinél. Mikor törvényeik lettek, letelepedtek, megindult az a hatalmas kultúrai fejlődés, mely felölelte később úgyszólván az egész akkor ismert világot. A kultúra tehát már eredetében szoros összefüggésben van az ethikai élettel. A meginduló ethikai élet a kultúra kezdete. De ez összefüggés később is megmarad és állandó. Az ethikai élet hanyatlásával, romlásával megdől a római birodalom. Berzsenyinknek nagyon igaza van: Minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs . .. Az ethikai életnek, a tiszta családi életnek hanyatlását látjuk a franciáknál és valóban e nemzet dekadenciában van. A nemzet ethikai élete szoros össszefüggésben van kultúrája fejlődésével. A német családi élet és még inkább az angol családi élet tisztaságával együtt jár e két hatalmas nemzet szellemi kultúrájának fejlődése is. A tiszta családi élet szerepe e tekintetben rendkívül nagy. A tiszta családi élet, a boldog tűzhely képviseli a nemzet ethikai életét. Ahány boldog tűzhely, ahány tiszta családi élet, annál hatalmasabb a nemzet ethikai élete és egyszersmind kultúrájának fejlődése. A tiszta családi élet, a boldog tűzhely általánossága kezesség az illető nemzet erkölcsi, értelmi, szóval szellemi kultúrájának fejlődéséről. A családi élet legnagyobb ellenségei a fészekrablók, a fészekdúlók, akik a családi élet boldogságát iparkodnak tönkretenni. Ezek nemcsak fészekrablók, fészekdúlók, hanem ezáltal egyszersmind nemzetrablók, nem-

11

zetdúlók. Ε nemzetdúló elemet szigorúan kellene büntetni. Igen ám, de nincs törvény rá. Tűzhely-védő törvényeink nagyon fogyatékosak. Az a nő, aki férje oldalán őre a családi tűzhelynek, többé nem lehet a férfiak versengésének tárgya. Ez a dolog lezárt akta. Ha nincs rá törvény, ám a társadalom szabja ezt elő s ne tűrje az ellenkezőt. A társadalom bélyegezze meg azokat a fészekdúlókat, nemzetdúlókat. Épp az a francia divatnak egyik legnagyobb átka, hogy magával a ruhával hozza az erkölcsi romlottságot. Ez a baj a társadalomban. A társadalom nem hogy ellene foglalna állást, hanem mulat az ily fészekdúlásokon s – min mulat? – a nemzet dúlásán. Ha meggondolná ezt kiki, bizonyára igen sokan megfordítanák szerepük természetét, megcserélnék a szimpathiát és antipathiát. De így – csak a külső után indulva – érdekes esetről van szó, melyet mindenki még siet tovább adni, kiszínezni, folytatva a – nemzetdúlás átkos mesterségét. Minden feldúlt családi élet egy elvesztett bástyája a nemzet szellemi kultúrájának. Nem kicsinylendő veszteség ez az egész nemzetre nézve. Mivel pedig a társadalom mindig a divat játékszere lesz, nem várhatunk tőle tehát sokat ez irányban. Ismét a törvényekre gondolunk és a törvényhozáshoz folyamodunk. Tűzhelyvédő törvényekre van szükségünk. Az úgyis kevés esetben, mikor a dolog nyilvánvalóan bebizonyosodik, életfogytiglan fegyházba küldendő a fészekduló, hogy több családi tűzhelyt fel ne dúlhasson. Ez a legkevesebb, amit a törvényhozástól és a törvénylátástól elvárhatunk e téren, mikor a nemzet érdekéről van szó, mikor nemzetdúlást kell megakadályozni. Salus rei publicae suprema lex esto!

12

Lévén a családi életnek ily nagy szerepe a nemzet életében, a családalapítás ethikai kötelessége minden egészséges, ép polgárnak. A mind általánosabb agglegénykedés is az ethikai romlás jele. Könnyen kivonják magukat az élet gondjai alól. Joggal lehetne az agglegényeket megadóztatni. Egészen méltányos dolog volna. Nemzeti kultúránk a középiskolában alakul, itt nevelődik az ifjúság jövendő nemzetté. De forrása, eredete a kultúrának a családi életben van. S itt óriási szerepe van a nőnek, mint a családi élet képviselőjének, a hagyományok őrének, a gyermekek első nevelőjének Ez az anya magasztos szerepe. A fejlődő érzéki és érzelmi világot ő irányítja s ezzel megadja az alapot. Ez annyira a nőknek való feladat, hogy még az alsóbb osztályokban is épp ezért ajánlatos, hogy nők tanítsanak. Az anya tanítja gyermekét a mindeneket intéző hatalomtól való függés érzésére, a vallásos érzésre. Később csak ismereteket tanul a gyermek az iskolában, de itt a családi tűzhelynél érzéseket, érzelmeket tanul. Az anya tanítja imádkozni gyermekét s így fejleszti ki benne a vallásos érzést. Épp úgy az anya tanítja gyermekét hazaszeretetre s ezáltal teszi igazán a nemzet tagjává. Ily egész életre kiható érzelmeket ott vesz magába a gyermek a családi tűzhelynél. A családi tűzhely hivatva, hogy őre legyen, fentartója legyen a nemzeti hagyományoknak. Látjuk tehát, hogy mind eredetében, mind fejlődésében a kultúra az igazi ethikai életből fakad. És ez természetes is. Csak a faj, a nemzet tiszta ethikai élete lehet alapja kultúrája fejlődésének. És csak azoknál a nemzeteknél, fajoknál fejlődik egészséges kultúra, me-

13

lyeknél tiszta ethikai életet találunk. Szoros kapcsolat van tehát a faj, a nemzet ethikai élete és szellemi kultúrája között s e kapcsolat folytatólagos. A kultúra tehát nemcsak a faj, a nemzet tiszta ethikai életéből fakad, hanem állandóan függ fejlődésében is a faj, a nemzet tiszta ethikai életétől. Csak tiszta ethikai élet szolgálhat a szellemi kultúrának is fejlődésére. Ez természetes is. A romlott ethikai viszonyokból nem fakadhat nemesebb törekvés, kulturális eszme, haladás. A bűn, a romlás virágai, ha nyílnak is, nagyon kétes értékűek és inkább csak arra valók, hogy a bűnt, a romlást terjesszék. Ilyen virágokat létre is hozott a dekadens, romlott francia élet Baudelaire „Les Fleurs du mal” kötete verseiben, melyek csak megint romlást okoznak, terjesztik legalább is az egészségtelen felfogást s így megmételyezik a lelkeket. Épp ily szomorúan tanulságos tünete e nemzet romlott ethikai életének az a sajátságos házasságtörő, épp a családi életet kigúnyoló, megrontó regényirodalom. Bourget s főleg Anatole France regényeinek típusa, a gyermektelen, férjét alig ismerő, a szeretőnek, sőt szeretőknek élő-haló asszony antiszociális, ethikai monstrum, amilyen nem is a mai asszony, s amilyen ne is legyen. Kár ezekért a regényekért (például „A vörös liliom” – Anatole Francétól.) A házasságtörés régi thémájának hipertrofiája ez. A régi görög καλοκαγχδία nem helytelen elv az aesthetikai dolgokban. Minek ily alakokat rajzolni? Céltalan. Se nem igaz, se nem példakép. Beledolgozták magukat e túlzásba Bourget-ék. A művészet szociabilizáló, ami antiszociális, az nem az, nem művészet. Ez az ily regények kritikája, természetes, biológiai kritikája, de másrészt e sajnálatos irodalom csak tünete a francia romlott ethikai életnek. Az

14

ily irodalom nem kultúra, nem fejlődése a kultúrának, hanem megromlása. Ε nemzet ethikai élete alapjában meg van támadva. Ily regény különben Daudet Alfonz „Sapho”-ja is. „Párisi erkölcsrajzának (sic) nevezi, rá merte nyomatni, hogy erkölcsrajz. Minden, csak nem ez. Erkölcstelenség rajza. A nyugodt német esztétikus, Volkelt „verpestete Moralität”-nak nevezi, igazán szatíra erkölcsrajznak nevezni. De ez is csak szomorú tünete a romlott francia ethikai életnek, hol már az erkölcs szavai is értelmet cserélnek, romlanak. Ezzel szemben érdekes felemlíteni, hogy az angol regényekben épp a tiszta ethikai élet, a családi élet rajza hat meg. A családi tűzhely, a home szeretete, ez annyira jellemző angol vonás teszi becsessé e regényeket. Meggyőződvén így, hogy általánosságban, mind eredetében, mind fejlődésében a nemzet szellemi kultúrájának a faj tiszta ethikai élete az alapja, ha most részleteiben szemügyre vesszük a kultúra eredetét s fejlődését, akkor még világosabb lesz ez az összefüggés előttünk. A halotti kultuszból, az ősök kultuszából fejlődő vallásos eszmékben van mind az ethikai élet, mind a kultúra eredete. Ezek a vallásos eszmék adják a primitiv ethikai elveket s ezekkel indul meg a szellemi kultúra fejlődése is. S a vallásos kultúra mellett érdekes, azt látjuk – ugyancsak ebből fakad a művészetek és tudományok kultúrája. Kezdetében minden művészet a vallási kultusszal kapcsolatos, abból sarjad ki. Az építészet templomot emel, a szobrászat a vallási alakokat testesíti meg, a festészet ezeket érzékíti meg, a zene az áhítat eszköze. Isten dicsőségét szolgálja mindegyik művészet. Csak később válnak el a vallásos kultusztól. Még a görög művészet első korszaka

15

is ily szoros összefüggést mutat. Pallas Athenae alakja Phidiastól oltárra készült istenszobor. így Apollon, Venus stb. De a kultúra másik ága, a tudományok is kezdetben szoros összefüggésben vannak a vallásos kultuszszaí. Az asztronómia a vallásos időszámítást szolgálja, mint főleg a chaldaeaiaknál látjuk. A filozófia a vallás eszméit fejtegeti. Csak később válnak el a vallási kultusztól, illetve válik el a filozófia, a mater scientiarum, mint a régiek is nevezték, a minden tudományok anyja s belőle fakadtak ki, váltak ki az idők folyamán az egyes szaktudományok. Kezdetben azonban a filozófia volt a tudományok tudománya, magában foglalván minden tudomány csiráját. S kezdetben ez a filozófia egészen a vallás szolgálatában állott, szoros kapcsolatban volt az ősi vallási eszmékkel. Így az egész kultúra a vallási kultusz körül csoportosult a primitív etnikai élet alapján. De a tiszta etnikai élet volt a kultúra alapja ekkor is, kezdetben úgy, mint későbbi fejlődésében. Fontos következtetések vonhatók ebből az ethikai élet s a művészetek, irodalom s tudományok viszonyára. Ha a tiszta ethikai élet a kultúra alapja, akkor a művészeteknek is respektálni kell ez alapot, akkor a művészeteknek is kell, hogy tiszta ethikai élet szolgáljon alapul. Az oly művészet tehát, mely erkölcstelen, egyszersmind kultúraellenes, mert nemcsak hogy nem tesz eleget a fenti ethikai követelménynek, hanem egyenesen az ellenkezőt adja. A művészet és erkölcs viszonyára nézve tehát a legjobb felvilágosítást adja ez alapelv: a művészeknek is kell, hogy a tiszta ethikai élet legyen alapjuk, ez alapot respektálniuk kell. Ezzel távolról sem állítjuk, hogy a művészet erkölcsprédikátor

16

legyen, hanem az ethikai alapot tisztelnie kell, ethikai alapon kell állania. így vagyunk az irodalommal is. Az irodalomnak is respektálnia kell az ethikai alapot, a tiszta ethikai élet kell, hogy az irodalom alapja legyen. De itt is azt mondhatjuk, hogy az irodalom, például a regényirodalom se legyen erkölcsprédikátor, hanem tisztelje az ethikai alapot, a tiszta ethikai élet alapján álljon. Ezért a fent említett francia házasságtörő irodalom már alapjában kárhoztatandó, mert nem áll ethikai alapon, a tiszta ethikai élet alapján, sőt nemcsak hogy nem áll ethikai alapon, hanem egyenesen ethikaellenes s így kultúraellenes. Ethikaellenes, mert a családi élet nimbuszát rontja le épp ezért kultúraellenes, hisz a nemzet szellemi kultúrája fejlődésének alapja a tiszta ethikai élet, a tiszta családi élet. Mily éles az ellentét e tekintetben a francia és az angol regény közt. A francia a családi élet nimbuszát rongálja, így ethikaellenes, kultúraellenes; az angol regény épp a családi tűzhely, a home szeretetét, tisztaságát, vonzóerejét rajzolja; s így ethikai alapon áll, a tiszta ethikai élet alapján, sőt ethikai célt szolgál a családi élet megkedveltetésével s így a kultúra érdekét is szorosan előmozdítja, hiszen – ismételjük – a nemzet szellemi kultúrája fejlődésének alapja a tiszta családi élet, mint a tiszta ethikai élet természetes formája. Ezért a fent említett Baudelaire-féle „Fleurs du mal” (Romlás virágai) kötet versei, a bűn, a romlás e virágai is elítélendők. Nem respektálják az ethikai alapot, a tiszta ethikai élet alapját. Sőt nemcsak hogy ezt nem teszik, hanem egyenesen a bűn, a romlás hirdetői, tehát ethikaellenesek s így természetszerűleg kultúraellenesek. Az ily irodalom, tehát nem kultúra, nem gya-

17

rapodása a szellemi kultúrának, hanem gátja, akadálya, mételye, dudvája. A „l'art, pour l'art” tétel csak addig igaz, míg a művészeteknek, az irodalomnak függetlenségére értjük s ez helyes is, ne legyen lenyűgözve a művészet, az irodalom, szabadon alkothassanak, de mihelyt az erkölcsi alapra értjük az elvet: a „l'art pour l'art”-t, akkor nem allaient érvényessége. Végre a tudományok is ethikai alapon állanak, a tiszta ethikai élet alapján. Bármennyire hangoztatjuk s bármennyire is igaz, hogy a tudomány független, érdekeket nem tekintő, müvelésében azonban nyilvánvaló, hogy a tiszta ethikai élet az alapja. Hiszen ez az emberiség kollektiv munkájának legszebb terméke s mint ilyen, ez a kollektiv munkásság, hogyne állna ideális ethikai alapon, a legszebb ethikai élet alapján. így meggyőződtünk a részletekben is, hogy mind eredetében, mind fejlődésében a kultúra szorosan összefügg az illető faj tiszta ethikai életével, a nemzet szellemi kultúrájának megfelelő fejlődése csak ethikai alapon, a tiszta ethikai élet alapján várható. így volt a múltban, így van a jelenben s így lesz a jövőben is.

3. A kultúra kora. Mikor itt a kultúra koráról szólunk nem az egyes népek, nemzetek kultúrájáról, a német, az angol kultúráról van szó, hanem az egész emberiség kultúrájáról. Természetesen ez a kultúra is a népek kultúrájából kerekedik ki. Modern kultúránk lényegében egészen a görög világ kultúráján épült fel, úgy hogy az ógörögök meg-

18

jelenését a történelem színpadán, vagyis a görög hódítást kell s modern kultúra hajnalának tekintenünk. Ezért oly fontos a középiskolai nevelésnél is, hogy ez elsőrangú kultúra-forrásból minél többet merítsen az ifjúság. A görög kultúra tanítását nem lehet mellőznünk; csak mélyíteni kell s alkalmas módszert kell keresnünk. De hát honnan jöttek e görögök s honnan vették kultúrájukat? Az újabb kutatások kimutatták, hogy a jégkorszak alatt Szibériában voltak az árja-törzsek. Ott akkor aránylag mérsékelt éghajlat volt. Mikor a jég megmozdult, a föld megrendült alattuk, akkor elhagyták ősi hazájukat. Egyik csapatjuk India északi részébe húzódott, egy másik, a méd-perzsa ág Iránon áthaladva, a Kaspi-tenger déli partján telepedett le és már a IX. századtól harcban áll az asszírokkal, akiket ki is törölt azután a nemzetek sorából. A harmadik árja csapat, a görögök ősei, a Duna völgyén Thrakiába vonult s innen átvándorolt Kisázsiába. Az első görög kultúra, a mykenei korszak, itt fejti ki mindjárt feltűnő eredetiségét. A homéroszi énekek a vándorlás e korszakát örökítették meg Trója pusztulásának megéneklésével. Most már tudjuk útjukat, de hát kultúrájukat honnan vették? Első sorban a közeli szemita népektől, a magas kultúrájáról híres Ó-Egyiptomtól s a föníciaiaktól, akiktől a tenger uralmát is magukhoz ragadták. Tyros, a föníciai főváros nagy művelődésben középpont volt. Innen, Kisázsiából vándoroltak át azután az ó-görögök az aegei tenger szigeteire s a tulajdonképpeni Görögországba. S itt fejlődött ki azután az a hatalmas kultúra, mely a rómaiak útján az egész világ kulturális kincse lett.

19

Az ó-görögök tehát kultúrájuk elemeit szemita népektől vették át, főleg az egyiptomiaktól. Az egyiptomiaknál Menesz alapította meg az első fáraó-dinasztiát és ezidétt az egyiptomi hajósok elárasztották a Földközi Tenger vidékét az egyiptomi kultúrával, amelynek elemeit tulajdonképp az egyiptomiak Ázsiából hozták magukkal. Ebből az egyiptomi kultúrából került ki a görög kultúra, ez volt az édes anyja. De hát honnan jöttek az egyiptomiak és honnan szedték kultúrájukat? Mint már említettük: Ázsiából. Arábia délkeleti részéből, ahol ősi fészkük volt, kerekedtek fel a szemita-törzsek s elárasztották Kaldeát a Krisztus előtti negyedik évezred előtt. Átvették Kaldea kultúráját. Egyes törzsek innen tovább folytatták útjukat később s így jutottak el Szíriába s azután Egyiptomba. Ott akkor a berber törzs uralkodott. A szemita törzsek itt alapították meg a fáraók birodalmát. Az ó-egyiptomi kultúra tehát kaldeai kultúra, ez volt az édes anyja. Kaldea tehát a kultúra bölcsője. Nem hiába volt a természeti környezet, a geográfiai típus itt a fejlődés nagyobb fokára alkalmas. A Tigris és Eufrát áldott vidéke, a legendák e „földi paradicsoma”, hatalmas kulturális fejlődést hozott létre, miről, mint „Aranykoriról beszélnek a hagyományok s ez a kaldeai kultúra. Kaldea kultúrája fennmaradt számunkra az ékirású téglalapokon, mert az írás hatalmas szellemi fejlődésnek, már kész kultúrának terméke. A legrégibb esemény, amiről az emberi emlékezet szól, az özönvíz, mely a jégkorszakot követte. A kaid Herkules, Gilgámesz tetteinek egyik énekében maradt fenn az özönvíz leírása. A bibliai leírás csak ennek átírása.

20

De hát honnan szedték ezek a kaldeaiak kultúrájukat? Az újabb kutatások erre is feleletet adnak. Az a Gilgámesz hagyomány is ősi mondakörből való. Ezek a kaldeaiak előtti népek a szumirok voltak. Századunk érdeme ennek kikutatása. Ez a történelem kezdete. A kaldeai kultúra édesanyja tehát a szumir kultúra volt. Ezektől vették át egész kultúrájukat. Ily messzire nyomozhatjuk a kultúra fejlődését. És érdekes mellesleg megjegyeznünk, hogy a szumir nyelv rokon a magyarral, gyökerei, nyelvtana turáni, hogy tehát ural-altáji népek kezdték meg a történelmet a szumir kultúrával. Igaz, hogy csakhamar a kaldeaiak tették a kultúrát magukévá, de ez mit sem változtat az úttörő nép szerepén. S ime azt találjuk, hogy a történelem kezdetén is a kultúra szoros kapcsolatban van a nép ethikai életével. Az egész szumir kultúra a papok kezében, a vallás szolgálatában van. De épp úgy az őt követő kaldeai kultúra is a papok kezében, a vallás szolgálatában volt. A szumiroknak még uralkodóik is papi fejedelmek, a patizi-k. A patizik helyére léptek azután a királyok Krisztus előtt 4500 körül. A legnagyobb patizi Gudia volt. 3100 körül Elam, Ur és Akkád fejedelmeit legyőzte és székhelyét Úrba tette át. Hatalmas lendületet adott az építészetnek, a szépművészeteknek és a kereskedelemnek. A legősibb kultúra tehát a szumir kultúra. A szumir kultúrával, melyet Kr. e. 5000 évig nyomozhatunk vissza, kezdődik a történelem Kr. e. 5000 körül. A kultúra korát, ha meg kell becsülnünk, azt mondhatjuk, hogy a kultúra 7000 éves fejlemény. Mindénesetre messze visszavívó perspektíva ez a múlt idők tengerén.

21

4. Az emberi faj életküzdelme a természeti környezettel szemben. Láttuk, hogy a kultúra mindig bizonyos népegység munkája, mely bizonyos alkalmas földrajzi környezetben él. De felmerül a kérdés: miért teremti meg a kultúrát? honnan jött ehhez? vagy a természetes okok láncolata hozza létre szükségképpen a kultúrát a faj életében. Nos így is van, hiszen minden meg van szabva, determinálva az őt előidéző okoktól, – ezt tartja a tudomány általános determinizmuszának elve. A kultúra kifejlődését is szigorúan határozták meg bizonyos okok s ezeknek vizsgálata ennek s a következő fejezeteknek a dolga. Miről is van itt szó? Egy népegységnek, a fajnak életéről bizonyos alkalmas környezetben. Nos jöjjünk először tisztába azzal, hogy mi az élet, azután hogy mi a faj élete s mi a faj élete bizonyos alkalmas földrajzi környezetben. Az élet küzdelem, küzdelem a többi élővel, életelemmel az életért, folytonos küzdelem s az élet csak életek pusztulásán, a halálon virul. A biológiai tudományok e tényt rég nyilvánvalóvá tették s Darwin „küzdelem a létért”, „struggle for life” kifejezéssel jellemezte az élet ez alapvonását. Jól részletezi az élet jellemzését Le Dantec a francia biológus, aki az élet egész új elméletét is adta. Az egyetemes küzdelem című könyvében adja biológiai szempontból az élet részletes jellemzését. Az élet – mondja – nem szerelem, amint sokan képzelik, amint például Schopenhauer is oly elragadó nyelven festette ezt „A nemi szerelem metafizikájáéban. Az élet nem szerelem, hanem küzdelem. Folytonos, állandó küzde-

22

lem. Amíg bírjuk ezt a küzdelmet a többi élővel, életelemmel, amíg fenn bírjuk tartani e küzdelmet, addig élünk. Ha nem bírjuk a küzdelmet, akkor pusztulunk. Jól foglalja röviden össze: „Létezni annyi, mint küzdeni, élni annyi, mint győzni” (Être c'est lutter, vivre c'est vaincre). Igen az élet folytonos győzelemből áll a többi élők, élettelenek felett az élet küzdelmében, folytonos diadalból. Ez a diadalmaskodó élet az élet; mihelyt háttérbe szorul, pusztul. Nos az emberi faj élete is ez, az emberi faj is így él. Élete állandó, folytonos küzdelem az élőkkel, élettelenekkel, amelyek körülveszik s ez a természeti környezet. Küzd tehát a természeti környezettel, az életfeltételekkel. Ma e küzdelmet az ekevas képviseli. A szántóföld az ember, az emberi kultúra birodalma. Amíg győz, diadalmaskodik, él; ha nem bír győzni, nem jut diadalra, pusztul. Mert mások győznek, mások jutnak diadalra s azok élnek, például a szomszéd törzsek, fajok. A faj élete tehát küzdelem a természeti környezettel. A megfelelő, alkalmas földrajzi környezetben élő emberi faj sem tesz egyebet, mint hogy él, azaz küzd állandóan a természeti környezettel az életért. S mindazonáltal látni fogjuk, hogy maga ez a természeti környezettel való küzdelem szükségképpen hozza létre a társadalmat, a társadalmi fejlődést, a nemzeti jellemvonásokat és az egész kulturális fejlődést az egymásba fonódó okok szigorú megszabó láncolatával. A természeti környezettel való küzdelem mindenekelőtt szükségképpen kényszerítette az embert a csoportéletre, mert egymaga nem birt megküzdeni az ellenséggel. Az ősi csoport-élet a későbbi törzsi szervezet s társadalmi fejlődés ősi alapformája.

23

De ugyancsak a természeti környezettel való küzdelem, a faj ez élete biológiai szükséggel hozta magával, hogy a faj alkalmazkodott a természeti környezethez, a létfeltételekhez. Ez által alkalmasabb lett a küzdelemre. Ezzel, ezekben az alkalmazkodásjelenségekben így életfegyvereket szerzett az élet küzdelmére. Hogyan jöttek ezek létre biológiai szükségszerűséggel, arra is megfelelt a tudomány egyrészt Lamarck, másrészt Darwin ajkán. Itt most csak röviden érintjük, hogy az élő szervek, szervezetek használatuk szerint fejlődnek. Aki sokat tornázik, erősekké fejlődnek izmai. Aki nem tornázik, nem mozog eleget, izmai visszafejlődnek. íme, itt rejlik a természeti környezet hatásának oka új jellemvonások megszerzésében. De közre játszik itt egy másik fontos tényező, amit „meg Darwin emelt ki, hogy a szerzett jellemvonások erősbödnek, ha célszerűek az életküzdelemben, épp az életküzdelemben végbemenő természeti kimustrálódás útján, amit Spencer inkább a derekasabb fennmaradásának nevezne. Ugyanis azok az egyedek, fajok, amelyek nem kaptak ily alkalmazkodásjelenségeket, azok elpusztulnak azokkal szemben, amelyek alkalmazkodásjelenségek gyanánt nyert, ily szerzett jellemvonásokkal, ily életfegyverekkel küzdhettek velük szemben a létért való küzdelemben. Nos, ez alkalmazkodásjelenségek, e szerzett jellemvonások, ez életfegyverek a nemzeti jellemvonások. így fejlesztette ki tehát ezeket szükségképpen a természeti környezettel küzdő emberi faj élete. De nemcsak a társadalmat fejlesztette ki a természeti környezettel küzdő emberi faj élete szükségképpen, hanem az összes társadalmi jelenségek fokozatos szövedékét a társadalmi fejlődésben. Így legelőbb is védelmi, küzdő szempontból megteremtette ösztönszerűleg

24

a csoportéletet, később törzsi szervezetet, majd társadalmat. Az önfentartó ösztön követelte szükségest a megélhetéshez eleinte könnyen szolgáltatta a dús föld, a vadászat és halászat. Később e létföltételek megfogyatkozván, szükségszerűen jött létre egyrészt az állattenyésztés, másrészt a földművelés. így fejlődtek ki a társadalmi élet alapjelenségei gyanánt a közgazdasági viszonyok, vagyis az őstermelés, a később ugyancsak szükségszerűen kifejlődött ipar, kereskedelem alapjelenségei a társadalmi életnek, épp úgy, mint ahogy az egyéni élet jelenségei közt a kémiai, az anyaghasonító működések az alapjelenségek, ahogy ezt Le Dantec oly szépen megvilágította „Az élet új elmélete” című könyvében. Ezekhez társulnak, ezeket kísérik fa többi fizikai, energetikai, sőt pszichológiai velejáró jelenségek. így a társadalmi élet jelenségei közt is az anyaghasonító, anyagfölvevő működések vagyis a közgazdasági jelenségek az alapjelenségek, ezekhez társulnak, ezeket kisérik a többi vallási-ethikai, politikai, katonai, jogi sőt kulturális jelenségek. Mindezek, szükségszerű kifejlődését hozta létre a természeti környezettel küzdő emberi faj élete. A közgazdasági viszonyok csakhamar megteremtették ugyanis a kereskedelmet s a nyerstermény feldolgozására az ipart. A küzdő faj összetartására a vezető ősök hagyományaiból vallásos-etnikai kultusz fejlődött. így jött létre a vallás, az ethikai szabályozások. Ezekből alakultak az írás feltalálásával a törvények. így fejlődött ki a jog. A további szerveződése a küzdelemnek a politikai élet, az államélet s benne a katonai szervezet, mint a faj küzdő erejének szervezete. S mindezzel együtt jártak főleg a vallási kultusz szolgálatában kifejlődő kulturális jelenségek.

25

A kulturális jelenségeket is szükségképpen fejlesztette ki a természeti környezettel küzdő emberi faj élete. Vegyük ezt kissé közelebbről szemügyre. Mikor ellenségével, akár állattal, akár más csoportbeli, más fajbeli emberrel küzdő ősember követ ragadt fel a földről s ezt fegyverül használta, akár hajító fegyverül, akár később vágó, hasító-fegyverül, ott kezdődött a kulturális fejlődés. A kultúra első leletei az ősidők homályából épp a kőszerszámok. Eleinte csak úgynevezett pattingatott kőcsúcsok lándzsahegyen, vagy pusztán a kézben is. Azután a csiszolt kő korszaka, csiszolt kőbaltákkal, melyeket fanyélre erősítettek. Majd jön a bronz-fegyver, a réz-, végre a vas-fegyver. S az egyszerű kődobás helyébe ma a seregpusztító ágyuk sok kilométerre vivő 900x300 méternyi területet egyszerre seprő shrapnel-lövegei léptek, íme, mily hatalmas fejlődés. Ez a kulturális fejlődés egyik ága csak, de az, amely szorosan a faj küzdelméből fejlődött. A kulturális fejlődés többi ágai: a filozófia, tudományok és művészek a faj küzdelmét szervező vallási-etnikai kultuszból fejlődtek ki már a törzsszervezetben. Így itt az időbeli egymást követő fejlődményeknek egész egymásra rakodó sorozatával állunk szemben, amelyeket mind vagy közvetlenül, szorosan a természeti környezettel küzdő emberi faj élete hozott létre szükségképpen, vagy egyik ilyen fejlődmény hozta magával újabb fejlődésképpen szintén természeti szükségszerűséggel, de végeredményben mindegyik a faj küzdelmének terméke. Kimondhatjuk tehát, hogy az egész társadalmi fejlődés, kulturális fejlődés szükségszerű terméke a természeti környezettel küzdő faj életének, csak a küzdelem szervezettebb, magasabb foka. Ezt az alapfelfogást, szigorúan megszabott, deter-

26

minált biológiai felfogást nem hangsúlyozhatjuk eléggé. A továbbiakban sok fejezeten át mindig szem előtt kell ezt tartanunk. „A kulturális fejlődés biológiai eredete alaptényének” fogjuk ezt nevezni. Még csak egy megjegyzést. Az így időben egymásra rakodó fejlődmények áttekintése rögtön meggyőz, hogy egyáltalán nem lehet igaza annak a túlzó, hogy úgy mondjam ultra-darwinismusnak, mert maga Darwin éppen nem vallotta ezt, amely szerint az emberi egyének közt is ádáz „létért való küzdelem” volna a politikai egységek keretében, hogy szinte zsákmánynak tekintenék egymást. Ε felfogás vaskos tévedésnek minő-” síthető, amint ezt Novicow „A társadalmi darwinismus kritikája” című könyvében szépen kimutatta. A biológia ugyanis, mint mondja, éppen nem állítja az örökös mészárlás szükségességét az emberek között, hanem ellenkezőleg azt mutatja – amint itt fennebb is láttuk hogy az emberi faj természetes állapota politikai egységeket alkotni az összes egyedekből a természeti környezet kedvezőtlen létfeltételeinek legyőzésére. A küzdelem a természeti környezettel a valódi létért való küzdelem. No és hozzá kell tennünk részünkről, hogy a mai társadalmi életet tekintve, már nemcsak a fajnak a természeti környezettel való küzdelme biológiai alapténye, hanem az ehhez csatlakozó közgazdasági jelenségek, politikai, jogi, államéleti jelenségek, vallási-ethikai élet jelenségeinek és a kulturális élet jelenségeinek hatalmas összetétele, complexuma. Ha az eredeti küzdelem magával hozta is a létért való küzdelem kegyetlenségeit, kérlelhetetlenségét, itt ez a complexum egészen más valami, ez éppenséggel nem törekszik olyasmire, hanem a természeti környezettel, a létföltételekkel való szerve-

27

zett, nagyarányú küzdelem, a természet lehető nagyfokú kizsákmányolása. 5. Az ember társas lény. A társadalmi jelenségek szövedékében az alapvető jelenségek a közgazdaságiak: a létfeltételekkel való közvetlen közdelem. Az ember társas lény: ζόων τυολίτικον – mondotta volt már Aristoteles, kiemelve e mondással az ember természetének egyik alapvonását. Azóta számtalanszor idézték e mondást, de magyarázatára nem igen törekedtek. Igen, az ember társas lény, de nem azért, mert természete ilyen, hanem mert az ősember ösztönszerűleg ellenségével, akár vadállattal, akár más fajbeli emberrel való küzdelmében támogatást keresve lépett fel csoportosan, az ősi csoport-élet fejlesztette ki azután az ember e társas természetét, fejlesztette az Aristotelesféle „társas lénnyé” az embert. Így szükségképpen fejlesztette az embert a természeti környezettel való küzdelme, tehát ősi élete „társas lénnyé”. A csoport-élet ősi alakja a társas életnek. Állatoknál is feltalálható, így különösen a majmoknál. Főleg az afrikai bőgő majmok élnek csoport-életet. Csoportosan vándorolnak az erdőségekben s rendeznek bőgő hangversenyeket, azaz csak közös, társas bőgéseket. De a gyermekpszichológia is mutatja, hogy a csoportélet ősi társas élet. A gyermeknél ugyanis még csak fejlődésben vannak a pszichológiai működések, az összetettebb pszichológiai képződmények. így a gyermekpszichológia valóságos genetikus pszichológia, a lelki működések, képződmények eredetét, genezisét adja. Így

28

a gyermekeknél a társas élet alapjául szolgáló pszichológiai képződmények, melyeket épp a társas küzdelem a csoport-életben fejlesztett ki az emberben az ember természetévé, mint fennebb rámutattunk, e képződmények, a fajfenntartó reflexrendszerek még nem fejlődtek ki eléggé s ezért a gyermek valóságos csoport-életet él meg társas életét illetőleg. Jól látni ezt ifjúsági körökben, de főleg az Amerikában, az Egyesült Államokban annyira divattá vált fiú-körökben (boys' clubs). Itt a fiuk 80% tagja volt valamikor ily körnek. Több mint fél millió fin tagja ily köröknek. Ezeknek célja a játék, a testedző, szabadban folytatott játék és a barátság. Egyik ismertetője e köröknek maga mondja: Az ifjú ezekben még nem teljesen kifejlett egyéniség lévén, csoport-életet él, mint bizonyos állatok. Tömegben oly jól cselekednek, mintha egyedül volnának. Egy-két kolompos (keyboys) vezeti őket. A vezető felnőtt ezek utján hathat az egész körre. íme ez valódi csoportélet még. A csoport-életből lett a természeti környezettől való küzdelem fokozatosan előrehaladó szerveződésével a törzsi élet. Törzsfők, vezetők alatt. A törzsfő volt a küzdelem vezetője. Az egyes idegen törzsek ádáz, pusztító harcokat vívtak nemcsak vadállatokkal, hanem egymással is, törzs törzs ellen. De az eleinte dús föld, a vadászat, halászat bősége is csökkent, létre jött szükségszerűleg a természeti környezet létfeltételeivel való küzdelemben az állattenyésztés, földművelés, ipar, kereskedelem. Már a törzsi élet fokán megtaláljuk ezeket: a törzs tulajdonát tevő csodákat, a törzs földjeit, a törzs iparát, első sorban fegyver iparát s a természet zordsága ellen való küzdelmében védő ruházat iparát, épp úgy a kereske-

29

delmet is a törzs körén belül, sőt idegen törzsekkel a csere-kereskedés alakjában, a mai csere-eszköz a pénz nem lévén feltalálva, de épp e csere-kereskedésből fejlődött ki, ily csere alapérték volt az ős rómaiaknál például a marha, a pecus s ebből a tényből keletkezett az ennek képét viselő fémdarab, a pecunia, vagyis, marhajegy használata. így fejlődtek ki már a törzsi életben a közgazdasági viszonyok, mert a létfeltételekkel való küzdelem ez ágait: a termelést, tudniillik állattenyésztést, földművelést és ipart s a termelés elosztóját: a kereskedelmet közgazdaság néven foglaljuk össze. A meghalt vezetők hagyományából, mint az ősök halotti kultuszából még nagyobb mértékben fokozott szerveződése jött létre a környezettel való küzdelemnek épp a vezető ősök halotti kultuszából kifejlődő vallásos etnikai szabályozás útján. A környezettel való küzdelem e vallásos ethikai szabályozásával indul meg a tulajdonképpeni, szorosabb értelemben vett társadalmi fejlődés. Az írás feltalálásával ugyanis az ethikai. elvek törvényekké lettek s megszületett a jog, amely tehát szintén a természeti környezettel való küzdelem szerveződésének édes gyermeke így, s létrejött a küzdelem jogi szabályozása, a politikai társadalom, az államélet külön szervezett küzdő erővel, a katonasággal. A vallásos kultuszból meg ez alatt kifejlődött a filozófia, a tudományok és a művészetek, szóval a kulturális jelenségek. Így fejlődött ki tehát szoros szükségszerűséggel az emberi fajnak a természeti környezettel való küzdeméből, azaz a faj életéből az egész társadalmi fejlődés a társadalmi jelenségeknek itt vázolt egész változatos sorozatával. Ez mind a faj életének, a faj küzdelmének, eredménye.

30

Ε különféle változatos társadalmi jelenségek azonban korántsem egyenrangú fejlődmények. Kétségtelen, hogy amint az egyéni élet működései közt a kémiai, az anyaghasonító jelenségek az alapvető jelenségek, mint erre fennebb rámutattunk, úgy a társadalmi életben is az anyagfölvevő jelenségek, vagyis a környezet létföltételeivel küzdő termelő viszonyok, szóval a közgazdasági jelenségek az alapvető jelenségek. A többi mind ezeket kiséri, ezekkel vele jár, így a vallásosetnikai élet, a jogi, politikai államélet, a katonai élet, sőt a kulturális élet jelenségei is épp úgy, ahogy az egyéni életben az anyaghasonító jelenségeket kisérik, vele járnak a fizikai, energetikai, sőt pszychikus jelenségek. Kimondhatjuk tehát végeredményben, hogy a társadalmi jelenségek közt az alapvető jelenségek a közgazdasági viszonyok, mert ezek képviselik a létfeltételekkel való közvetetlen küzdelmet.

6. Az alkalmazkodás a természeti környezet létföltételeihez megváltoztatja az emberek természetét, az emberek természetének változásával változnak a társadalmi jelenségek. Az emberi fajnak a természeti környezettel való küzdelme szükségszerűen hozván létre a csoport-életet, a törzsi életet, a társadalmi fejlődés oly sok jelenségét, a közgazdasági jelenségeket, a létfeltételekkel küzdő termelés viszonyokat: az állattenyésztést, földművelést és ipart, a termelés elosztóját: a kereskedelmet, a vallásos ethikai jelenségeket, a jogi, politikai, államéletjelenségeket, a katonai szervezetet, a vallás kebeléből a filozófiát, tudományt és művészeteket föl a legmaga-

31

sabb kulturális jelenségekig, át is alakította az emberek természetét. A csoport-életet élő ősember fejletlensége, a törzsi szervezet embere idegen törzset pusztító vadsága mivé lett a mai művelt társadalom békés emberében. Az emberek természete megváltozott a természeti környezettel való küzdelem fokozatosan előrehaladó társadalmi szerveződésében. Alkalmazkodtak a küzdelemhez. Itt mind nagyobb fokú alkalmazkodással állunk szemben. De ez az alkalmazkodások egyik csoportja csak, az átlagos alkalmazkodások, melyeket többé-kevésbbé minden ily társadalmi szerveződés kiváltott. Ε mellett van az alkalmazkodásoknak egy másik fontos csoportja, melyet a természeti környezet hatása váltott ki. A ter'mészeti környezet létfeltételei ugyanis szükségszerűen megváltoztatták az ott élő emberek természetét. Lamarck és Darwin tanításai vetettek világot erre. Az élő szerv, az élő szervezet úgy fejlődik, ahogy működik, ahogy használjuk. Már most a természeti környezettel való küzdelem ilyen és ilyen működéseket követelvén, ezeket és ezeket a szerveket fejlesztette ki. így fejlődtek ki az úgynevezett szerzett jellemvonások. Még egy fontos biológiai jelenség működött közre, a Darwin-féle természetes kimustrálódása e szerzett jellemvonásoknak a létért való küzdelemben. A jobban alkalmazkodott faj maradt győztesnek, a többi pusztult. így fokozatosan nagyobb arányú alkalmazkodás jöhetett létre, mert mindig csak a küzdelemre jobban rátermett jellemvonásokkal bíró faj maradt fenn. Ezért nevezné e törvényt Spencer „a derekasabb fennmaradásának” a darwini természetes kimustrálódás helyett. Így módosult tehát az emberek természete környezetének megfelelően, így szerzett új jellemvonások,

32

amelyek merő alkalmazkodás-jelenségek s az illető természeti környezettől függvén a földrajzi típusok szerint, ahol az illető faj él, mások és mások, ezek tehát a nemzeti jellemvonások. Ε nemzeti jellemvonások, ez alkalmazkodás-jelenségek szerzett életfegyverek, mert a természeti környezettel való küzdelemben ezekkel jobban boldogul az a faj abban a földrajzi környezetben. És itt eljutottak a földrajzi típus szerepére az alkalmazkodás-jelenségekben. A környezet e befolyásának elmélete már Montesquieunél föltűnik, Buckle-nél még inkább tapasztalható, de csak Spencer-nél nyer rendszeres tudományos alakot pszichológiai kutatásaiban, amikor a környezet (environment) hatásáról beszél. Spencer azután részletes alkalmazását adja ennek a társadalmi fejlődés rajzánál a „Sociologia Alapelveiben” s végig követi ez alkalmazkodás-jelenségeket a természeti környezethez a társadalmi fejlődés egész vonalán. Láttuk, hogyan módosítják az emberek természetét a természeti környezet létföltételei ez alkalmazkodásjelenségek útján, hogyan jönnek létre a nemzeti jellemvonások, nos világos tehát ha ily és ily földrajzi, természeti környezet ilyenné és ilyenné módosította az emberek természetét és ilyen és ilyen társadalmi fejlődést hozott létre az ily jellemvonású, az ily alkalmazkodásu faj, akkor az emberek természetének változásával például új természeti környezetben, vagy a természeti környezet új változásaiban változni fognak a társadalmi jelenségek is. A legszebb példa erre az amerikai jellem és társadalom. Az amerikai eredetileg angol s mégis mi

33

más lett az új földrajzi környezetben. Egyrészt a dús föld munkára biztató, szerencsét ígérő bősége, kiaknázatlansága, másrészt az indián benszülöttek veszedelmes szomszédsága kifejlesztette benne a két új fő jellemvonást: a munka-hajszát, a szerencse-hajszát, mohósággal kap a munkán, mohósággal esik neki, ha kimeríti is magát és a józanságot, gyakorlatiasságot, mert a veszedelmes szomszédság, nemcsak, a sietésre késztette a munkában, hanem a védekezés, a küzdelem gyakorlati, józan berendezésére. Ε két fő jellemvonás bélyege rajta van az amerikaiak egész felfogásán s ez egyik sincs meg ily túlzott fokban az angol jellemben. A létfeltételek tehát az új természeti környezetben megváltoztatták az angolok természetét s amerikaiakat csináltak belőlük. S ime az amerikai társadalom is más. Az amerikai társadalom jelenségein is ott a bélyege a munka kultuszának és az amerikai józanságnak, gyakorlatiasságnak. Kimondhatjuk tehát e találó példa alapján is már, hogy az emberek természetének változásával változnak a társadalmi jelenségek. Érdekes következtetéseket vont e tényekből Spencer a társadalmak alakulására s az egyén társadalmi viselkedésére, az állam beavatkozásának korlátolt voltára vonatkozólag. Spencer a társadalmi jelenségeket maguktól termett, nőtt fejleményeknek mondja, amint láttuk is fejlődésüket, s ha ez így van, akkor a társadalmi élet fejlődése hirtelen nevelésés alkotmányreformokkal nem is téríthető új irányba. Ezért elítéli a forradalmat, mely pillanat alatt akar új államéletet adni. Csak lassan, nem az ismeretek, hanem az egyének, az emberek természetének (men's natures) megváltozása-

34

val módosulhat a társadalmi élet is. A társadalmi élet is az életfeltételekkel folytonos kölcsönhatásban áll. Ami az egyén életére érvényes volt, érvényes a fajéra is. És így itt is a faj ilyetén alkalmazkodása, még pedig maga-magától való alkalmazkodása az életfeltételekhez hozhat létre szilárd jellemeket, egészséges érzéseket. Itt Spencer az alkalmazkodással pszihologiai felfogására utal vissza, ahol a fennebb érintett környezet-elméletről s ezzel kapcsolatban az elmének a környezethez való alkalmazkodásáról szól. Spencer szerint tehát a társadalmi formákat íz emberek természete szabja meg (the forms of social organization are determined by men's natures). Érdekes, hogy ép ez is az egyik szempont, amiért elitéi! a szocializmust. Mit is akar tehát a szocializmus? Mint ö mondja, azt akarná, hogy az önző emberek úgy cselekedjenek, mintha nem volnának önzők (that selfish men may be so manipulated that they will behave unselfishly), a jóság hatásait akarják tehát elérni a jóság nélkül (that the effects of goodness may be had without the goodness). Azért mondja, hogy valóságos társadalmi alkímiában hisz a szocializmus, mikor nemtelen természetektől vár nemes cselekedetet. Az egyén maga alkalmazkodjék az életföltételekhez. Láttuk, hogy Spencernek ez a felfogása a pszihologiai fejlődésről szóló általános felfogásában gyökeredzik. A pszihologiai fejlődésről ugyanis kimutatta, hogy mennyire függ ez a környezettől s hogy az elme fejlődése e szempontból úgyszólván a környezethez való mindinkább megfelelő alkalmazkodásból áll. Ez az ő elmebeli fejlődésének (mental evolution) egyik sarkalatos pontja. Nos, ezt a szabad

35

alkalmazkodást kell meghagyni a társadalomban is. Ε tekintetben ne vessen korlátokat az egyének elé a társadalmi forma. Ez az ő társadalomtudományi individualizmusának a fő tétele s alapjául szolgál ennek, mint látjuk, az elmebeli fejlődés, a pszihologiai fejlődés alaptétele a környezet hatásáról és a szabad alkalmazkodásról. Ennek a szabad egyéni fejlődésnek senki sem volt lelkesebb hirdetője, mint Spencer. Nemcsak társadalomtudomány; írásaiban, hanem népszerűvé vált neveléstudományi munkájában ez úgyszólván a főelv. A gyermek maga szerezzen tapasztalatokat, maga alkalmazkodjék az életfelételekhez. Ne tegyünk elébe spanyolfalat, mert akkor előbb ezekhez kell alkalmazkodnia s azután külön a rajtuk levő valósághoz. Mint a környezet-elméletnél, itt is meg vannak elődei. Már Locke erősen hirdette az egyéni természet szabad fejlesztését a nevelésben. Goethe is a föld gyermekeinek fő javakép egyéniségük szabad kifejlesztését hirdette. De senki sem fejtette ki e tételt a maga rendszerességében a nevelésre és a társadalmi életre vonatkozólag úgy, mint Spencer. Érdekes itt megjegyeznünk, hogy Spencernek már első irodalmi fellépése is ily irányú volt. „A kormányzás sajátos köre” című cikksorozat volt ez, amelyben az államhatalom túlkapásaival szemben, a kormányzás sajátos hatáskörét iparkodik megszabni s arra a kérdésre iparkodik felelni, mikor avatkozhatik be az állam jogosan az egyének cselekvés körébe s ebben is mindenütt az egyén szabad tevékenységét hirdeti. Később is mindig ily szellemben írt. Az állam – szerinte – nem sülyesztheti a szabad emberi egyéniségeket politikai automatákká, nem adhat

36

rájuk lelki egyenruhát. Minden egyénnek viselni kell a saját egyéni természetéből folyó cselekvésének előnyeit, hátrányait. Csakis akkor korlátozandó cselek-, vese, ha káros befolyásokkal van másokra. Ép ezért azt vallja Spencer, hogy mindenkinek szabadjában áll, azt cselekednie, amit akar, amennyiben ezzel mások hasonló szabadságát nem korlátozza. Az individualizmus ez alapelve egész társadalomtudományi felfogásán meglátszik. Lám, mily érdekes következmények. És ez mind az alkalmazkodásról szól. Jobban tisztába jöhetünk tehát a társadalmi élet eredetéül szolgáló ősi alkalmazkodási-jelenségek jellemalkotó, az emberek természetét adó, az angolt angollá, az amerikait amerikaivá tevő fontos szerepével, ha ily messze kiható szerepét láthatjuk a mai társadalmi életben, e társadalom módosulásaiban, az egyén társadalmi szabad,, ma is tartó alkalmazkodásában, az állam beavatkozásának ezt kímélő, tiszteletben tartó határaiban, a szocializmusnak épp ez ősi alkalmazkodás-tevékenységet bénító, sőt lehetetlenné tevő álomképeiben, ahogy Spencer, a mélységes angol gondolkodó mindezeket elénk tárta. Kétségtelen tehát, hogy az alkalmazkodás-jelenségekben van a társadalmi élet, a társadalmi fejlődés eredete, mint a természeti-környezettel való küzdelem szerveződésének s hogy az alkalmazkodás ma is tart a társadalomban, s hogy az alkalmazkodás a természeti-környezet létfeltételeihez megváltoztatja az emberek természetét s végre, hogy az emberek természetének változásával változnak a társadalmi jelenségek.

37

7. A társadalmi fejlődés legmagasabb képződménye a kulturális fejlődés. Tulajdonképp a kultúra ott kezdődött, mikor az ellenségével, már akár a vadállattal, akár más fajbeli emberrel szembenálló, küzdő ősember követ ragadott s ezt fegyverül használta, már akár hajító fegyvernek, akár vágó, hasító fegyvernek. Ettől az első pillanattól fogva a mai seregpusztító, sok kilométerre hordó s 900X300 méter területet veszélyeztető srapnel-lövedékes ágyúig követhető a fejlődés hatalmas menete. A darab kőtől a golyószóró szörnyetegig hatalmas a kulturális fejlődés s ennek épp az emberi fajnak a természeti-környezettel való küzdelmével szorosabban összefüggő része, a rizikai értelemben vett fegyver fejlődése. A szellemi értelemben vett fegyver ugyanis a tudomány lett a kulturális fejlődésben, de csak ennek későbbi folyamán. A tudomány sem tekintendő egyébnek ugyanis, mint az emberi fajnak a természeti környezettel való küzdelme szellemi fegyverének. Igen, a tudomány fegyver a természeti erők kihasználására, hasznunkra fordításában, a természet kiaknázásában, kizsákmányolásában. A tudomány nem oly absztrakt, független valami, mint némelyek feltüntetnék, hanem a gyakorlati élettel szorosan összefüggő, az életküzdelem., a faj küzdelmének a természeti környezettel szemben valóságos fegyvere. A földről felragadott kő helyét elfoglalta az úgynevezett pattingatott, tehát már alakított, de még csiszolatlan kődarab a dárda hegyén. Ez volt a csiszolatlan kő korszaka. Azután jöttek a csiszolt kőbalták, melveket fa-

38

nyelekre erősítettek, csiszolt dárdahegyek stb., mint az ősi leletek mutatják s ez volt a csiszolt kő korszaka. Azután jöttek a bronz-, réz-, s végre a vasfegyverek, s fokozatosan egyéb tárgyak is már a kőkorszaktól fogva. Ez volt a bronz-kor, a réz-kor, a vaskor, így áthidaltuk a fejlődést a még nem formált felragadott kődarabtól a seregpusztító, golyószóró ágyú-szörnyetegig. így tulajdonképpen a kulturális fejlődésnek ez az emberi fajnak a természeti környezettel való küzdelmében szorosabban összefüggő része előbb indult fejlődésnek, mint a társadalmi fejlődés. De csak ez a része. A kulturális fejlődés a maga egészében külömben a társadalmi fejlődésből jön létre később, s mint ennek legmagasabb képződménye szerepel azután a fejlődés folyamán. Amikor a vezető ősök hagyományaiból, halotti kultuszából kifejlődött a fajnak a természeti környezettel való küzdelme, vallásos-etikai szabályozása, akkor fejlődött ki fokozatosan a jót jutalmazó, a bűnöst büntető felsőbb lényben való hit, ez szükséges volt épp a küzdelem szabályozására s akkor fejlődtek ki az etikai viselkedés első szabályai, amelyek szintén szükségesek voltak a faj küzdelmének szabályozására. Nos, a felsőbb lényről való metafizikai, ontológiai elmélkedésekből és az etikai viselkedésről szóló elmélkedésekből keletkeztek a filozófiai elméletek. Mint az emberi gondolkodás története mutatja, az első filozófiai elmélkedések valami felsőbb lény mozgató-erő metafizikája, ontológiája voltak, vagy pedig gyakorlati életfilozófia az emberi viselkedésről. Ez

39

mind szorosan összefügg a faj küzdelmének vallásosetikai szerveződésével, egy a jót jutalmazó, a bűnösöket büntető felsőbb lény ilyetén szankciójával s etikai szabályokkal a küzdelmet illetőleg. Így szakadt ki tehát tulajdonképp a vallás kebeléből a filozófia. De a filozófia, a „tudományok anyja” az ismert klasszikus mondás szerint. Belőle szakadtak ki megint az egyes szaktudományok. így a tudományok is a vallás kebeléből fejlődtek ki. Később hathatós szellemi fegyverei lettek a faj küzdelmének. A vallásos kultuszt szolgálták a művészetek, így az építészet emelte Isten hajlékát, a díszítő művészet, a festészet ékesítette, a szobrászat isten-szobrokat alkotott s a zene, költészet az ősi kultusz mágiáját szolgálták. Csak azután fejlődött világi művészet is belőlük. Így a művészetek is a vallás szolgálatából fejlődtek ki. A tudományok és művészetek haladása adta azután a szorosabb értelemben vett kulturális fejlődést s a társadalom, a faj küzdelmének vallásos-etikai szerveződéséből fakadván e szorosabb értelemben vett kulturális fejlődés, úgy tűnik fel, mint a társadalmi fejlődés legmagasabb képződménye. S az is, valósággal virága a társadalmi fejlődésnek.

8. A faj küzdelmének etikai szerveződése vezetők alatt, majd a vezető ősök hagyományából kifejlődött vallásos kultusz alatt. Már a szerveződése

csoport-élet alatt az emberi faj

indult meg bizonyos természeti környezettel

40

való küzdelmének. Egyesek magukkal tudták ragadni a csoportot. Kolomposok keletkeztek. A törzsi élet már a faj küzdelmének fokozottabb szerveződését mutatja vezetők alatt. Itt már valóságos vezetők viszik küzdelembe a tömeget, a törzset, nem afféle ideiglenesen a tömeget magukkal ragadó kolomposokról van szó. A faj küzdelmének fokozatosan előrehaladó szerveződése most már abból áll, hogy a vezetők hatalma mind nagyobb lesz, sugalmazó tényezőkkel veszik körül hatalmát, nagyobbnak tüntetik föl a rendes embernél, a törzsfő király lesz és ugyanabban a családban állandósulván a vezető szerep, a vezető őseinek hagyományai tiszteletével, az ősöknek időben fokozódó tiszteletével veszik körül. Így az ősök halotti kultusza emeli a jelenlegi vezető, a király hatalmának sugalmazó erejét a faj küzdelmének szerveződésében. Az ősök megbízatása, felsőbb rendelés vezeti tehát a királyt. Így fejlődik ki a vezető ősök halotti kultuszából a faj küzdelmének vallásos-etikai szerveződése. S ezzel jön létre a tulajdonképpeni szervezett társadalom, mely a törzsi élet helyébe lép s indul meg nagyobb arányokban a társadalmi fejlődés. A faj küzdelmének vallásos-etikai szerveződése, szabályozása úgy történik, hogy a vezető ősök hagyományait az idővel mindjobban nagyító tisztelet az emberek, a király fölé emeli az őst, az ős hatalmat s ma is jókat jutalmazó, bűnösöket büntető, azaz a faj küzdelmét előmozdítókat segítő, hátráltatóit üldöző felsőbb lénnyé nagyítják, istenségnek, égi lénynek tüntetik föl, aki a társadalmi viselkedés etikai szabályait is előírta, meghagyta. Innen most már a

41

vallás eredete, az etikai elvek eredete s az egész társadalomnak, a faj küzdelmének vallásos-etikai szabályozása, szerveződése. A király is ettől az ős-istentől kapja megbízatását: Isten kegyelméből való király. Szép példa minderre az ó-egyiptomi királyság. A királyok az ősi törzsfő-szervezetből lettek, de az ősök kultusza mind nagyobb arányú fejlődésre kap s az ősöket végre is istenségeknek, égi, felsőbb lényeknek tüntetik fel. Innen a fáráo elnevezés, mely a Napfiát jelenti, mert a Rá a nap. íme tehát a mindent növelő halotti kultusz-hagyomány felsőbb lénynyé, „Nap”-pá tette az őst s a királyt a Nap fiává, fáraóvá. De az ősök, az elhalt hős vezetők isteni kultusza, istenitése a foinikiaiknál s a görögöknél is megvolt. Ezért irja Euhemerosz Kr. e. 300 körül Ιερά αναγραφή cimü müvében, hogy a görög néphit összes istenei emberek voltak, így Uranosz, Kronosz, Zeusz, hatalmas királyok, hősök stb. Még Homérosznál is a gyakran használt ζειος és διος jelző nem is zsenit, hanem derekasat, kiválót, eredetileg „fényes”-t (a „napfény”dies) jelent s hasonló jelentése volt a ηρος-nak, a hősnek, aki kiváló, derekas, „fényes” ember. Heziodosz meg a „Munkák és Napok” cimü munkája 156-173-ik soraiban a héroszi nemzetség, az időben negyedik nemzetség (τέταρτον γένος) leírásánál ezt mondja: ανδρών ηρώων

Ιτεΐον

γένος,

61

καλέονται

ημίθεοι,

tehát

„a

hős

férfiak isteni neme, akiket félisteneknek hívnak. „íme a hősök félistenek, sőt isteni nemzetség. Pindarosz is híres Ετένικοι ϋμνοι-ban a játékokon ünnepelt győzőt családja, hazája félistenként tisztelt héroszával hozza összeköttetésbe vagy éppen magukkal az istenekkel. Az „isteneket és a hősöket” (εεοι και ήρωες)

42

együtt emlegették. Ez a hőskultusz,, mely istenítésben (άποΟέωοις) végződött, a halotti kultuszból, az elhunyt hős hagyományaiból, rendelkezéseiből fejlődött ki. Homéroszt is istenítették, mutatja Antipatrosz epigrammája:

Szophoklész, Pithagorasz, Empedoklesz, Platon, Arisztotelész szintén hőskultusz tárgya volt. Ε hőskultusz az élő uralkodókra is átment, ahogy Egyiptomban Nagy Sándor Perzeusztól és Heraklesztől származtatja családját, atyjaként, Zeusz-Ammont emlegeti s Ammon egyiptomi jósa ω παι διός-nak szólítja. Apellesz képén villámokat tartó Zeusz gyanánt ábrázolja. Ennek utánzata lehet az a karneol, melyen szintén villámokkal, aegiszszel, vassal Zeuszként van ábrázolva. Görögországban általános volt ez időben a hősök istenitése már életükben. Likurgoszt már életében istennek mondja a Pithia s mikor meghalt a spártaiak templomot emeltek tiszteletére, s kultuszát rendelték el. Lizandroszról, az aigoszpotamoszi győzőről mondja Plutarchosz, hogy ő volt az első görög, akinek már életében az ázsiai görög városok, mint valami istennek, oltárokat emeltek és áldozatokat vittek, himnuszokat és paianokat zengtek tiszteletére s a szamosziak elhatározták, hogy a Heraiat, Hera ünnepét Lizandriának fogják nevezni. Maga Cicero mondja, hogy ez időben a görögök mindjárt istenitették a feljebbvalókat. Innen azután Rómába is átterjedt a császárok isteni kultuszában. Végre is ez a hős-kultusz, nagy-emberkultusz ma is megvan, csak nem mondjuk isteninek a a mai kikülömböződött társadalomban. Lényegében azonban a kultusz ugyanaz, a nagy emberek mai hazafias kultusza s a régi hőskultus egy és ugyanaz a tár-

43

sadalmi és kulturális jelenség. A küzdő faj, a nemzet megbecsüli küzdelme hőseit, kulturális fejlődése vezetőit, reformátorait. Így jön létre az elhalt ősök, királyok, hősök halotti kultuszából kifejlődött hőskultusz hagyományaiból, az elhalt király, hős rendelkezéseiből, mint később istenieknek tekintett hagyományokból az ősi társadalom vallásos etikai szerveződése az ősvezetők, királyok tovább élő isteni kultuszában. Az írás feltalálásával a faj küzdelmének, a társadalomnak a vallásos-etikai szabályozása, szerveződése még egy fokkal halad előre. Az etikai elvik írásba foglaltatván törvényekké válnak. így volt a görögöknél, a rómaiaknál stb. Megszületik e lépéssel a jog s létrejön a társadalom jogi szabályozása, szervezése. S ezzel jön létre a politikai társadalom, az államélet, a küzdő erő külön, katonai szervezésével. De mindez – mint láttuk – a vezető ősök halotti kultuszából, az idővel növekedő s belőlük a faj küzdelmét, így a viselkedést is szabályozó, büntető és jutalmazó, sújtó és felemelő felsőbb lényt alkotó tiszteletéből fejlődött. Senki sem tudta ezt oly szépen megmagyarázni, mint Spencer, a nagy angol gondolkodó, aki részletesen és valóban igen mélyreható elemzéssel mutatja ki a primitív társadalmakban az ősök tiszteletének óriási befolyását. Ezt a gondolatot részemről a következő hasonlattal vélem leghamarabb megérzékíthetőnek. Vannak állatok, amelyek úgy élnek, hogy az egyes egyedek nyomtalanul elpusztulnak. Vannak megint olyanok, mint pl. a korállok, hogy az elpusztuló egyed ott hagyja mészvázát s e vázakon te-

44

nyésznek tovább a többi nemzedékek, e vázákból épülnek fel a korallszirtek, sőt a korallszigetek, az úgynevezett atolszigetek. Nos, így él a társadalom, az ősök kultuszán, a múltak vallásos hagyományain, s csak fokozottabb értelemben szól ez a primitív társadalmakra. A régi egyedek, az ősök nem pusztultad el nyomtalanul. Ott hagyták maguk helyett az ősök kultuszát s mindenkoron ezen épült fel azután a jövendő nemzedék társadalmi szervezete. Az ősök tisztelete s a belőle kifejlődött vallásos eszmék adták azt a korall sziklát, amelyen a következő nemzedékek tenyésztek tovább. Valóban így élnek a népek szellemi tekintetben őseik hagyományain. A társadalmi fejlődéssel oly szorosan kapcsolatos vallási eszmék eredete mindig ilyen mélyen gyökeredző s az ősök tiszteletével kapcsolatos fogalmakba megy vissza. Nem hiába tárgyalja Spencer e kérdést vagy négyszáz oldalon át. Láttuk tehát, hogy az emberi faj küzdelmének etikai szerveződése vezetők alatt történik már a törzsi élet alatt, de főleg a vezető ősök halotti kultuszából, az idővel növekvő s belőlük a faj küzdelmét, így az etikai viselkedést is szabályozó, büntető és jutalmazó, sújtó és fölemelő felsőbb lényt alkotó tisztelet adta meg a faj küzdelmének vallásos-etikai szabályozását, így a társadalom szerveződését csakhamar törvényekkel is, jogi szempontból, megteremtve a törzsi élet helyébe a társadalmat, s ennek helyébe a politikai társadalmat Isten kegyelméből való király alatt s így a társadalmi fejlődés nagyarányú folyamát indítva meg.

45

9. Az ősök uralkodnak rajtunk a halotti kultuszból fejlődött vallásos kultusz és agysejtjeinknek tőlünk örökölt szöveti diszpozíciói útján. - A holtak uralkodnak az élőkön. –

Hogy az elhalt ősök halotti kultuszából fejlődött kezdetleges vallásos-etikai élet, hogy a halotti kultusz hagyománya az idővel mindent nagyítva, emelve az őst nappá, égi lénnyé, istenséggé s a faj etikai életének szabályozóvá tette a faj küzdelmének előrehaladó szervezésében, mint a jót jutalmazó, a rosszat büntető, felemelő és sújtó felsőbb lényt, – mindezt láttuk a fejlődés vázlatában. Így pszihikusan uralkodnak az ősök rajtunk, mint felsőbb lények. A holtak uralkodnak az élőkön. De még végzetesebb az ősök, a holtak uralma rajtunk, sejtelmeinknek tőlük örökölt szöveti diszpozícióiban. A nevelés ezeket kifejleszti, de rajtuk nem sokat változtathat. Ezért mondja Browning,, a jeles angol pedagógus a „Nevelés történeté”-ben olyan rezignáltan, bizonyos szomorúsággal: szinte felkiálthatnánk, mire való hát a nevelés, ha mindenkin így uralkodnak ősei. Igen, az ősök, a holtak nem tűnnek el nyomtalanul, uralkodnak rajtunk, szinte hazajáró lelkeknek tűnnek fel uralkodásukban, ahogy Ibsen darabja festi, vagy ahogy Diderot Rameau-ja „A Rameau unokaöccse” című munka végén Vergiliust icézve: „Quisqiie suos patimur Manes”: olyanok vagyunk, amilyenekké apáink tettek, mindenkinek meg vannak a holtak szellemei közt, a Manesek közt azok, akiktől megnehezül élete sorsa. Igen, ez a holtak uralma az élőkön, az egyéni természetben, a szöveti diszpozíciókban, amit az illető őseitől örökölve magával hozott.

46

Az ősök ez uralmát megálmodta, megsejtette több mint kétezer évvel ezelőtt az „isteni Platon” (divus Platon) és tudományosan formulázta Herbert Spencer, a nagy angol gondolkodó napjainkban. Ez a találkozás az emberi gondolkodás történetében igsn érdekes jelenség. Az emberi gondolkodás történetében ugyanis régi problémák újra meg újra feltűnnek, gyakran egészen más alakban, annyira más köntösben a korszak divata szerint, hogy első látásra szinte fel sem ismerjük a régi, ezredéves ismerőst. A platóni eszmetannak sarkalatos tétele a léleknek előbbi életében szerzett tapasztalataira való viszszaemlékezés. Platon szerint ugyanis az érzéki világ örökös folyásban van, nincs tehát tudománya. Furcsa, de Platon így fogta fel, az érzéki tapasztalatot lenézte, lekicsinyelte, a kísérletet istenkísértésnek nevezte. Szerinte a fogalmi meghatározások állandók, ezek a létezők eszméi. Az érzéki mellette van, tőle kapja nevét s benne való részessége által létezik az eszmével egynevezetűek sokasága. A változó, tünékeny érzéki világgal szemben áll tehát az eszmék szilárd, állandó világa. Valóságos, állandó a fogalom tartama, az ősképek, az eszmék; az egyes dolgok maguk örökös változásban vannak s ellenmondásokat is tartalmaznak. Abból a körülményből, hogyha valami igazságot valakinek megmagyarázunk, úgy látszik, mintha öizonyos készség, bizonyos sejtése ennek meg volna az illetőben, azt következtette Platon, – s itt jövünk a sarkalatos tételre – hogy a fogalmak e valóságos ősképeit a lélek egy előbbi életben már látta. Az e látványra való visszaemlékezés ott szunnyad a lélek-

47

ben és tökéletlenebb másolatok látásával, amelyeket a tapasztalat nyújt, új életre ébred. A minden tapasztalást megelőző belátásaink az eszmék világából valók, ezek viszonyait tüntetik fel. Platon tehát a lélek előbbi életéből merített tapasztalatokról és az ezekre való visszaemlékezésről beszél. Első hallásra talán felette önkényesnek látszik e tan. De ha filozófiai szemüvegen át vesszük szemügyre, csakhamar észrevesszük, hogy igenis lelkünknek, illetve elménknek vannak bizonyos formái, bizonyos sajátosságai, melyeket minden tapasztalatot megelőzőleg magával hoz s ime, ez az ősi probléma, hogy hozhatja magával ezeket a transzcendentális elemeket? Platon az eszmetannal, a visszaemlékezéssel felelt rá. Ez az ősi probléma azután végigkísért az egész emberi gondolkodás történetén. Nem szándékunk itt végig követni e probléma történetét. Csak ott ragadjuk meg a fejlődés fonalát, ahol már közelebbi alapul szolgál Spencer gondolatvilágához, Miért bármennyire szabadkozott Spencer, hogy ő nem „reader”, nem olvassa a többi filozófusokat, s nem belőlük él, mégis kora gyermeke s előbbi filozófusok alapján áll. Ö sem tagadhatja meg szóval korát és korának múltját. Az eszmék közkézen forognak, nem kell azokat olvasni, mégis elsajátíthatja az ember. Locke már a XVII. század végén, mint a tisztán az érzéki tapasztalatokra építő angol szenzualista iskola megalapítója ridegen ragaszkodva a tapasztalatokhoz, az érzéki tapasztalathoz, az elméről azt állítja, hpgy születéskor tabula rasa, teljesen üres, a tapasztalat tölti azután be. Nincs tehát velünk született eszme idea innata. Íme, ez tehát egyenesen Platon esz-

48

metana ellen szól, az előbbi életből magunkkal hozott eszmék ellen tiltakozik. De Locke a tapasztalat, az érzéki tapasztalatra építő egyoldalúságában kétségtelenül tévedett itt, bármily higgadt angol gondolkodó volt. Maga se vette észre, annyira elvakította az érzéki tapasztalat szerepe ismereteink szerzésében. Kantnak kellett jönni, a német kriticizmus gondolkodójának, hogy a problémára új világot vessen. ö kimutatja Locke-kal szemben, hogy nem mindent, ami elménkben van, ad a tapasztalat, hogy vannak minden tapasztalatot megelőző, a priori elemek, el- · ménk sajátos formái, melyeket az elme magával hoz, melyek tehát a priorikusak, transzcendentálisak, melyeket tehát igenis születésünkkor elménk magával hoz. íme Locke kritikája, aki azt állította, hogy nin?s * idea innata, illetve elménk születésünkkor semmit sem hoz magával, hogy tabula rasa, üres lap, melyet azután az érzéki tapasztalat ír tele. Kant tehát önkéntelenül megint Platónhoz jutott, hogy az elme magával hozza az elemeket. Most csak az a kérdés, honnan hozza? De Kant ezt nem feszegette, érintetlenül hagyta e kényes kérdést, Platon – láttuk – az elmének előbbi életében szerzett tapasztalataira való visszaemlékezéssel magyarázta. Nos, itt jövünk Spencerhez, aki csak úgy, mint Kant, tulajdonkép Platonra látszik visszamenni, anélkül, hogy tudná. A felmerült fontos kérdés az volt, honnan hozza az elemeket magával elménk? Spencer az élő szervezetek pszihikus életét vizsgálván, jutott az e kérdésre való feleletre, anélkül, hogy egyáltalán felelni akart volna, vagy hogy e filozófiai kérdést tárgyalni akarta volna. Spencer vizsgálva az élő egyén pszihikumát, az

49

intelligenciát az egyéni tapasztalatok felhasználásában s az ez alapon való minél jobb alkalmazkodásban í\ körülményekhez találta. Csakhogy itt rájött, hogy az egyéni tapasztalatokon kívül vannak más elemik is az egyén pszihikumában, amelyeket, úgy látszik, már születésekor magával hoz. Honnan hozza ezeket? Szöveti diszpozíciók alakjában örökli őseitől. De honnan szerezték az ősök? Felelet: a tapasztalatból, az ő tapasztalataikból. Ez tehát az ősök tapasztalata szemben az egyén tapasztalatával. És itt emlékeztet Spencer a nagy görög filozófusra, Platonra. Platon szerint a lélek előbbi életében szerzett tapasztalatokra emlékszik vissza. Igen, előbbi élet, mondjuk Spencerrel, az ősök élete s ebből maradnak meg örökségképen szöveti diszpozíciók alakjában az ősi tapasztalatok. Így tekintve, nem látszik oly kalandos képzeletterméknek Platon eszmetana. Viszont pedig Spencer modern felfogásunkhoz mért természetes magyarázatát adta annak, hogy elménk hogyan hozhatja magával ezeket az a priorikus, transzcendentális, ősi elemeket. Örökségképen szöveti diszpozíciónkban, melyeket őseink ránk hagynak s melyeknek kénytelenkelletlen úgyszólván rabjai vagyunk. Úgy tűnik fel a nagy görög bölcs, Platon, mint aki még a tudományos sejtések világában megsejti ezt a feleletet erre a problémára; míg Spencer a tudományok pozitív korszakában megadja a problémára a pozitív tudományos feleletet. Érdekes találkozás a két hatalmas gondolkodónál. Több mint kétezer évet hidal át e találkozás, e probléma megoldása. És azokkal szemben, akik a haladás ellenségei, vagy tagadói, örömmel mutathatunk

50

rá, mennyire tisztultak fogalmaink, mennyire felette áll e pozitív tudományos felelet a platóni felfogásnak. A világ halad. Egyesek elmúlnak, de az egész emberiség kollektív munkája folyton előre visz és igazán meglepő és új eredményeket mutat fel. Igaz, a platóni régi visszaemlékezések, a spenceri ősök tapasztalatai uralkodnak a faj, a nemzet életén. Ezért nem lehet megérteni egy nemzet történetét csupán a jelentől· a múlt adja magyarázatát. Ez a történelemtanítás fontossága, melyet úgy lekicsinyeltek nemrég nálunk egyes veszedelmes gondolkodók. A múlt hagyományai magyarázzák meg a jelent. De a múlt hagyományaiból hasznot is kell húznia a jelennek. Az ősök tapasztalatait, mint a nemzet tapasztalatait értékesíteni kell a jelennek, a tovább élő nemzetnek további életére. Így a múlt tapasztalata uralkodik rajtunk. A holtak tapasztalata uralkodik az élőkön a hagyomány, szokások, törvények alakjában. Hisz az ősi vallásetikai szokások az ősök rendelkezései, hagyományai voltak s a törvények csak a fejletlenebb társadalmak e szokásainak megszilárdulásai a fejlettebb társadalmakban. így mondja Spencer: „Mindenütt a társadalmi haladás folyamán szokások törvényekké lesznek. Gyakorlatilag szólván, a szokás törvény a fejletlenebb társadalmakban... Akár a törzs ismeretlen őseitől öröklött, akár egy elhunyt király akaratának tulajdonított szokások a holt szabályát az élőre foglalják magukban; ezt teszik tehát a törvények is, amelyekké szilárdulnak a szokások.” A nemzet hagyományaiban, szokásaiban, törvényeiben tehát a holtak múlt tapasztalata uralkodik az élőkön, mint ahogy az egyes ember örökösen fel-

51

használja, értékesíti múlt tapasztalatait, ahogy rabja us ezeknek, és így függ a nemzet élete is múlt életétől, így rabja a nemzet is saját történetének. A törvények a legkikristályozottabb, megszilárdultabb formái a holtak múlt tapasztalatainak s e formák alatt él a nemzet, e formák szabályozzák az élők életét. Így uralkodnak rajtunk agysejtjeink szöveti diszpozícióiban az ősök régi tapasztalataik, régi éleményeik, szöveti, szervezeti szerzeményeiknek egész világával. így uralkodnak a holtak az élőkön. Azok, akik már nem élnek azokon, akik most élnek s akik azután élni fognak. Az emberiségnek nemcsak pszihikus munkája külsőségében kollektív, hanem az emberi faj pszihikus végzeménye is belsőleg is kolleKtiv kumulatív, felhalmozódik, felraktározódik tapasztalaival a faj egyéni agysejtjeinek szöveti diszpozícióiban. Egyesek elmúlnak, de az egész faj pszihikus fejlődése gyorsan előrehalad és igazán meglepő bámulatos fejlődést mutat az ősi kezdetleges állapotokhoz képest épp a kulturális fejlődésben, hiszen a faj pszihikus fejlődésének a kultúra a virága. 10. A vallás mint a kulturális fejlődés ősforrása, a „kultúra anyja”. A kulturális fejlődés valamely szép egység, valamely nemzet munkája. A megfelelő földrajzi környezetben élő s ott, ahhoz az élethez alkalmazkodott s így sajátos jellemvonásokat nyert népegységet ugyanis nemzetnek nevezzük s földrajzi környezethez való alkalmazkodásaképp létrejött sajátos jellemvonásokat nemzeti jellemvonásoknak nevezzük.

52

A nemzet kulturális fejlődés szoros összefüggésben van a nemzet tiszta etikai életével. Ez etikai életet pedig a kulturális fejlődés ősi szakában a vallás rendelte el, szabályozta, szóval a vallás képviselte az etikai élet magvát. Ez az oka, hogy az egész kulturális fejlődés a vallásból indult ki. A vallás a kulturális fejlődés ősforrása. A filozófia „tudományok anyja” klasszikus elnevezése mintájára, joggal mondhatjuk, hogy a vallás a „kultúra anyja”. A vallás az etikai élet szankcióját a jókat jutalmazó, a rosszakat büntető felsőbb hatalom, az istenség ítéletében adta. Ez az isteni szankció szükséges is volt nagyon a primitív népek vadsága mellett és soká gyakorolt felette jótékony hatást a nemzet etikai életére s így a kulturális fejlődésre. Ε felsőbb lény misztikus fogalmából egyrészt, másrészt az etikai élet, a magunk viselete kérdéséből indult ki egy a vallás kebeléből a filozófia, kutatva egyrészt a felsőbb lény sajátosságait a metafizikában s ontológiában s kutatva az erkölcsi viselkedés elveit, az „ars bene beateque vivendi”-t, a gyakorlati, szokrateszi életfilozófiában és az etikában. Ha a klaszikus kifejezés a filozófiát a „tudományok anyjáénak mondja, még inkább mondhatjuk, hogy a „filozófia ősanyja” a vallás. A filozófia tehát a vallás kebeléből szakadt ki, mint a felsőbb lénnyel foglalkozó metafizika, ontológia s mint az erkölcsi viselkedés életfilozófiája, mint etika. De a filozófiából, ez általános tudományból szakadtak ki, váltak ki azután az egyes szaktudományok, hisz a filozófia a „tudományok anyja”. Így ezek is öszefüggnek a kulturális fejlődés ősi szakában a

53

vallással. Mind a filozófia, mind a tudományok a vallás kebeléből fejlődtek ki. Az összes művészetek eredetileg a vallásos kultusz kiegészítő részei voltak. Így első sorban a zene. A zene, az ének az ősi vallás kultusz, a mágia fontos eszköze volt „elbűvölő”, „megigéző” hatalmával. Hatalmas vallásos szuggesztiók forrása. Mágiás énekkel esengtek esőt, szép időt, segítséget a szülésben, szerelemben. Mágiás énekkel gyógyítottak a régi mágus-orvosok. íme az orvostudomány is az ős kultusz kiegészítő része. Mágiás énekkel kérték az ellenség vesztét. De még a zene, a ritmus alapformáiban is a mágiás hagyomány folytatása. Az ismétlés a ráolvasó, ráéneklő gyógyításnál növelte a szuggesztió erejét. Ez ismétlésekből jött létre a 3-4 osztatú ritmus. Műfajaink is mágiás hagyományokat mutatnak. Így a gyászénekek az Adonisz-kultusz trénosz-aiból eredtek. A Bacchusz-kultuszból a tragédia stb. Szépen mutatta ki a zene eredetét az ősi vallási, a mágiás kultuszból a francia Combarien. De nemcsak a zene, ének, költészet ritmusa, sajátosságai mutatnak vallási eredetre a mágiás kultuszban, hanem a többi művészetek is a vallási kultusz kiegészítő részei voltak. így az építészet, mint a vallási kultusz hajlékának, „Isten házá”-nak létrehozója. A régi népek kultúrájában, az egyiptomiáknál, a görögöknél az építő művészet legszebb, legmagasztosabb, legimpozánsabb, legfenségesebb alkotásai épp a templomok. Főleg a görög templom befejezett művészi remek a perspektíva-ismeret, az építészeti szaktudás finom titkos fogásaival, a távlatban oly egyenesekké meredő finom görbe vonalaival, melyeket szinte alig tudunk ma is eléggé megérteni.

54

De így vagyunk a festészettel is. A vallási kultusz emelésére szolgáló megfelelő képek, sugalmazó jelenetek festésével. A világi festészet is a vallásból szakadt ki. És máig is szorgalmas munkása a festészet a vallás érdekeinek szent képeivel, de főleg a Madonna-képeknek igazán kulturális hivatást teljesítő, az anyai szeretet útján a tiszta családi élet szeretetére nevelő, ezt sugalmazó festészete. Végre így vagyunk a szobrászattal is. Az őskultuszban bálványok, később templomi szobrok faragására szolgált. A szobrászat is tehát a vallás kebeléből szakadt ki. S még később is mily szorgalmas, buzgó hűséggel szolgálta a vallást, így főleg a csúcsíves korban mesés művű faoltárok faragásával, melyeknek Európában legnagyobb példánya meseszerű, tizennyolc méter magas girlandokban fonódva, hazánkban van, a lőcsei Szt. Jakab templomban s rőalakjában meg egy gyönyörűséges Madonnát tüntet fel, a festett fafaragás remekét. A tudomány, művészet e szoros, eredetbeli öszszeíüggése a vallásos élettel, annak megsejtése sugalta Goethének e mélyértelmű sorokat: Wer Wissenschaft und Kunst besitzt. Hat eine Religion; Wer jene beiden nicht besitzt. Der habe Religion. Így a művészetek a vallásos kultuszból szakadtak ki, eredetileg a vallásos kultuszt szolgálván, a vallásos-etikai társadalmi szerződés eszközei lévén. Bár így a művészetek kiszakadtak a vallásos kultuszból s függetlenekké váltak s jogos kívánság, hogy a művészet függetlenségét megőrizze s a művészetet

55

magáért a művészetért szeressük (l'art pour l'art), mégis a művészet etikai tartalma tagadhatatlan, ne legyen az erkölcs szolgája, őrizze meg függetlenségét, ne legyen erkölcsprédikátor, ez mind helyes, de etikai tartalma elengedhetetlenül, társadalmi vonatkozásainál fogva szükséges. Ha ugyanis ki is szakadt a művészet a vallásos kultuszból, ha függetlenné is lett, az ősi vallásos-etikai tartalom örökre fennmarad. Vallásos-etikai rendeltetése van a művészetnek s ha ezzel szembe száll, mint a francia házasságtörő, maîtresse-regény, mely pellengérre állítja a családi életet s így a nemzeti dekadenciát ápolja, etikaellenes és kultúrellenes. De nemcsak a filozófia, a tudományok, a művészetek szakadtak ki a vallás kebeléből, hanem mint az ősi etikai élet magvából szakadt ki belőle az államélet, a politikai élet, a törvényes rend, a büntető igazságszolgáltatás. Az „Isten kegyelméből való királyság” még soká mutatja ez őshagyományt. Az államélet ma is rá van utalva teljes életerejével a vallásokra. Gibbon mondja: a kétkedőnek minden vallás rossz, a népnek minden vallás jó, de az államnak minden vallás szükséges. A vallás szerepét az államban legjobban festi Deák Ferencnek 1840-ben elmondott beszéde: „Az isteni vallás emberi védelemre nem szorult. A tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének s ez által a nemzet boldogságának legerősebb támasza. A vallást tekintve, két súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot: egyik a fanatizmus, a másik a vallástalanság. A fanatizmus borzasztóan hibás felfogása a vallás szelíd lelkének és

56

tiszta tanításának, mert hogy a hitet terjessze, a szeretetet gyilkolja meg. Jaj azon nemzetnek, melynél a nép tömegét, vagy a hatalmasok kebelét fanatizmusz foglalta el, dúlva van ott a nemzet boldogsága, gyűlölség a jelszó s az üldözőknek léptein vérnyomok támadnak. A népnek vallástalansága pedig lassan, de halálosan maró féreg, mely a polgári társaság erkölcsi életének gyökerén rágódik, földúlja mindazon erős, de szelíd kötelékeket, melyekkel a vallás az erkölcsiséghez kapcsolja a népeket; megfosztja a polgári társaságot a törvények szentségének titkos, de legbiztosabb őrétől: a tiszta és nem egyedül formákban mutatkozó, hanem a szívben gyökerezett vallásnak és lelkiismeretnek intő szavától. De szívünkbe öntötte a Mindenható legszebb áldását, a szelíd szeretetnek meleg érzését s ez azon vezércsillag, mely a két örvény között biztosan vezeti a jó embert. Aki az emberek kebelében a szelíd szeretetnek szent érzisét elnyomni vagy gyöngíteni akarja, átkot szór az emberiségre s átok kíséri emlékezését. Krisztus isteni vallásának legszebb alapja a szeretet s akinek kebelében Isten és emberek iránt lángoló forró szeretet nem lakik, az Krisztusnak isteni vallását csak külső formákban gyakorolja, de szíve vallást nem ismer. A vallás tiszteletet parancsol a polgári törvények iránt s aki ezen tiszteletet példájával és oktatásával sérti vagy gyöngíti, az nem az isteni vallás szelid értelmében cselekszik!” Nem túlzás abbeli meggyőződésem – mondja id. Pekár Károly – hogy a gyárakkal és vasutakkal lépést tartva, szaporodjanak a templomok, mivel ezek nélkül csakhamar romokká lesznek azok!! Gibbonnak igaza van, hogy az államnak minden

57

vallás szükséges. Szükséges épp az erkölcsi rend, fegyelem fenntartása, s így az államélet lehetővé tétele érdekében. Hisz az államélet bizonyos fokú engedelmességet, meghódolást követel s megfelelő valláserkölcsi alap nélkül ez lehetetlen volna, különösen a nép nagy tömegeinél. A vallás maga hirdeti azonban ezt, mondván: Adjátok meg a császárnak ami a császáré s az Istennek, ami az Istené. Maga az államélet, a politikai élet a törvényes rend, a büntető igazságszolgáltatás magán viseli az ősi vallás etikai életből való fejlődés nyomait, mert hiszen ebből fejlődött s e nyomokat fel is használja. Az államfő, az uralkodó, a király e felfogás szériát Isten felkent helytartója itt e földön. Ε felkent helytartó-felfogásból lett az Isten kegyelméből való királyság. A törvényes rendet és a büntető igazságszolgáltatást illetőleg pedig a törvényszék a király, tehát megint Isten felkent helytartója nevében ítél. A törvényszék asztalán ott a feszület, a vallás jelképe, nemcsak az eskü szentségére emlékeztetve, hanem az egész eljárásnak a felsőbb vallási szankció színezetét adva. Így nemcsak a filozófia, a tudományok, a művészetek szakadtak ki a vallás kebeléből, hanem mintáz ősi etikai élet magvából szakadt ki belőle az államélet, a politikai élet, a törvényes rend, a büntető igazságszolgáltatás. Így valóban az egész kulturális fejlődés a vallásból indult ki. A vallás az ősforrás, a „kultúra anyja”.

58

11. A kulturális fejlődés. - A kultúra biológiája. -

A kulturális fejlődés csak oly természetes, biológiai jelenség, mint maga a fajfejlődés. És ha ily biológiai jelenség a kulturális fejlődés, akkor bármily békés folyamatnak is lássék, alá van vetve a természeti törvényeknek, a fajfejlődés biológiai törvényének. Ε törvények pedig kérlelhetetlenek a létért való küzdelem ismert formájában. És úgy is van. A kulturális fejlődés küzdelmet képvisel» a kulturális küzdelmet az egyes fajok, nemzetek között. Ez a kulturális küzdelem valóságos létért való küzdelem: struggle for life Főtörvénye emuk is a kulturális tekintetben magasabb fejlődésű faj diadala s amelyik tiszta etikai életével is biztosíthatja jövendő fejlődését. így e főtörvény bizonyos kimustrálgató hatással van itt is; ez a kulturális kimustálgatódás az egyes fajok között. De nemcsak az egyes fajok között van ily kultúrális küzdelem, hanem egyazon faj keretén belül az egyes kultúraelemek között is folyik a létért való küzdelem: a tökéletesebb kerekedik fölül, marad meg, a tökéletlenebb alul kerül, elpusztul. De csak így haladhat a kulturális fejlődés mindnagyobb tökéletesség felé. A kulturális fejlődés úgy tűnik föl tehát, mint a fajfejlődés egyik részletjelensége, mindenesetre virága e fejlődésnek. A kulturális fejlődés tehát olyas valami, amit mindig egy faj, egy nemzet fejleszt. A kultúra tehát mindig nemzeti már eredetében. De nemcsak eredetében nemzeti a kultúra, hanem nemzeti jellemvoná-

59

sokat is tüntet fel; magán viseli a nemzeti géniusz jellemző vonásait. Sőt még a nemzet etikai életének viszonyai is ráütik megfelelő bélyegüket. Igen, a kulturális fejlődés szorosan összefügg az illető nemzet tiszta etikai életévei, fia vizsgáljuk a kulturális fejlődés kiindulását, a kultúra eredetét, úgy találjuk, hogy mindig a faj tiszta, fejlettebb etikai életéve! indul meg. De nemcsak kiindulásában, eredetében van szoros összefüggésben a kulturális fejlődés a faj tiszta etikai életével, hanem később is állandóan függ tőle. Az angolok híres tiszta családi életének, az otthon, a „home” szeretetének megfelel e nemzet kultúrájának is nagyarányú fejlődése. így van a német kultúrával. Ezekkel szemben a francia nemzet dekadenciáját a családi élet hitele vesztése, megvetése okozza, hiszen vannak regényíróik, kik a családi életet kigúnyolják, pellengérre állítják. Eredetileg magasabb fokú kultúrák kifejlődése mindig megfelelő, kellemes éghajlatú, termékeny vidékeken történt. Így a kulturális fejlődés függ a földrajzi típusoktól. A mérsékelt égöv alkalmas a kulturális fejlődésre. A sivatag épp úgy nem, mint a sarkvidék. A hideg az élet küzdelmével foglalja le az embert; a meleg ellankasztja, lustává teszi. De a mérsékelt földővön belül is főkép termékeny folyóvölgyek, tengerpartok alkalmasak a kulturális fejlődésre. így az első kultúra, a szumir s az ezt követő kaid kultúra a Tigris és Eufrát folyamok termékeny, kellemes éghajlatú völgyében virágzott. Oly áldott vidék volt ez, hogy úgy beszéltek róla, mint a paradicsomról s a kor „aranykor” volt. Az egyiptomi kultúra a Nílus termékeny völgyében fej-

60

lödött ki. A föníciai kultúra a tengerparton, s a görög kultúra is a tengerparton és a szigeteken. Ha így tisztába jöttünk a kulturális fejlődés mibenlétével, biológiai, nemzeti jellemével, etikai öszszefüggéseivel s a földrajzi típusokról való függésével, nézzük már most a kulturális fejlődés menetét. Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a természeti tényezőktől, így a talajtól is idővel az ember tiagyon függetlenítette magát. Törvénykép mondható ki e tekintetben: Mennél magasabb a kulturális fejlődés, annál jobban függetlenítette magát az ember a természeti tényezőktől. Viszont mennél alacsonyabb valamely kultúra, annál nagyobb rabja az ember a természeti tényezőknek. A különféle fajok kulturális fejlődése közt nemcsak kulturális küzdelem folyik, hanem kölcsönhatások is találhatók. Ε kulturális kölcsönhatások vizsgálata igen érdekes. Minden faj iparkodik az idegen elemet magába olvasztani. Az ily átvétel nem árt, csak hasznos. A szolgai átvétel, az utánzás káros, ez igenis ártalmára van a faj eredetiségének, a faji géniusznak. A mi kulturális fejlődésünk sok nyugateurópai kölcsönhatásnak volt kitéve s bizony féltve kell őriznünk eredetiségünket, hogy e sokféle hatás ki ne vetkőztessen belőle. Ha a kulturális fejlődés természetes biológiai jelenség, mint a fajfejlődés., nem csinálhat ugrásokat, mert „natura non facit saltus” – a természetben nincsen ugrás. Nos és ezt akarta a francia forradalom, a – lehetetlent. Ezért a forradalom valóságos nemzeti, kulturális öngyilkosság volt, szerencsére nem sikerült teljesen.

61

A kulturális fejlődés is lassú, hosszú történeti fejlődés eredménye, mint ezt Hegel az államformákról hirdette, épp a francia forradalom pillanat alatt felforgató ábrándozóival szemben. Ez a pozitív történeti felfogás Hegel érdeme. De ha lassú is, hosszú is, és ha békésnek is látszik, azért e kulturális fejlődés állandó küzdelmet képvisel, mint tudjuk, a kulturális küzdelmet, mely egyrészt a mind magasabb fejlődésű kultúrák előrejutását biztosítja, másrészt a mind tökéletesebb kultúraelemek felszínre kerülését s így az általános tökéletesedést biztosítja. 12. A kultúra hősei. A kultúra hősei a kulturális fejlődés hősei. Minden kultúra ugyanis nemzeti, azaz valamely nemzet terméke. Már most a nemzet egyes egyénekből áll. Ezek munkája a kulturális fejlődés. Természetesen nem egyforma arányban vesznek ez egyének részt a kulturális fejlődésben. Tehetségéhez mérten munkál közre kiki, részben mint reproduktív, részben mint produktív, újat adó. alkotó munkás. A reproduktív munka, a többiek tanítása épp úgy szükséges a kultúra fejdődésére, mint a produktív munkásság. A produktiv munkásság viszi azonban előre a kultúra fejlődését A produktív munkások közt akadnak azután olyanok, akik egész korszakot, ennek törekvéseit ölelvén fel magúba, mintegy a korszellem kifejezői,, sőt bizonyos tekintetben előre is látnak, a jövőbe látnak s kijelölik a jövő fejlődés irányát a kultúrában. Ezek a kulturális fejlődés lángelméi, a kultúra hősei.

62

Ilyen volt nálunk Széchenyi István gróf, felölelte magába kora összes törekvéseit, eszményeit s kijelölte a fejlődés útját a hazai kultúra terén s reformeszméit letette írásaiba örök tanulságára nemzetének és főleg annak az átalakuló reform-korszaknak épülésére. Sok irányban az ő csapásán, a Széchenyi-törte utakon haladunk ma is, sőt nem egy helyen még mindig elkel az ö buzdító reformszava, a magyar nemzet kulturális fejlődésének hősi szózata. A kultúra fejlődésének mindig, ősidőktől kezdve meg voltak a maga hősei. A világ első kultúrájának, a kultúra bölcső-korának ily hőse volt Qudia patizi, azaz papkirály, ki 3100 körül Kr. e. Elam, Ur és Akkád fejedelmeit legyőzvén, székhelyét Úrba tevén át, hatalmas lendületet adotc a szumir kultúrának. Felvirágoztatta az építészetet, a szépmíívászeteket, a kereskedelmet. A héber kultúrában ily hős volt Salamon király, ki a kulturális fejlődésnek hatalmas lendületet adott. Ilyen volt például a görög kultúra fejlődésében Periklész, Athén kulturális fejlődésének hőse, aki alatt minden tekintetben virágzásnak indult e város kultúrája. Ilyen hőse a kultúrának Nagy Sándor, ki maga egész korszakot képvisel a kultúra fejlődésében. A kultúra, a világkultúra hőse Kopernikus, ki új világfelfogást, a heliocentrikus felfogást hozza be a világkultúrába a régi geocentrikus felfogás helyébe. Ilyen szerepet játszott a franciáknál XIV. Lajos, ki udvarába gyűjtötte a művészéket, építészeket, festőket és az írókat s így élénk művészi és irodalmi élet fejlődött ki s hatalmas lendületet adott az egész francia kultúra fejlődésének, úgy hogy korát „nagy”-

63

nak hívják s őt magát, a francia kultúra ε hősét „napkirály”-nak nevezték el. Franciaország világhegemoniájának a francia nyelvvel, az ízléssel és divattal itt a kiinduló pontja: XIV. Lajos kora. Ilyen hőse a kultúrának az angoloknál Erzsébet királyné, kinek hatása alatt virul az angol renesszánsz, melyben egy csomó drámaíró közt írja darbjait az emberiség legnagyobb költője, Shakespeare. Shakespeare maga is elsőrangú hőse a kultúrának. Az angol kultúra fejlődésére óriási hatással volt. De nagy hatása a világkultúrára is kétségtelen. Igaza van a J. H. Thornell-féle kiadás (Shakespeare's Works) jelszavának: Nem egy koré volt, hanem minden időké (He was not for an age, but for all time;. Az emberi művelődés örök, élő forrása Shakespeare drámaköltészete, mert benne az örök emberi talált kifejezést, mint ezt oly találóan kifejezte Qreguss Ágost. Ilyen hőse, bár rendkívül önző, lelkiismeretlen, visszataszító erkölcsű hőse a kultúrának Napoleon is, noha Comte az ő emlékét időszakos ostoroztatásra tartja érdemesnek. Spencer meg az új kor átkának nevezi. De tagadhatatlanul a művelődés embere volt. A közreműködésével megjelent nagy mű, a „Code Napoleon” oly társadalmi, kulturális alkotás, mely maradandó értékű. A kultúra, és pedig a világkultúra hőse Darwin, ki meg tudta változtatni az egész kulturális fejlődést, új felfogást hozván be a világkultúrába a fajok kifejlődéséről és az ember származásáról, egyben az ember világhelyzetéről a természetben. A világkultúra hőse Spencer is, aki egész tudásunkat a szintetikus filozófia hatalmas rendszerébe

64

foglalva össze, belehozza a világkultúrába a fejlődésfelfogást, a tudásnak e szervesen egységesítő elvét. Ε nagy emberek ugyanis lángelmék, akik egyszerre átlátják a viszonyokat, kitalálják mintegy a fejlődés jövő irányát s így utat, irányt jelölnek a többi embernek s magának a fejlődésnek is. Ez a hasznunk. A fejlődésben ők adják a vezérmelódiát, a kor fődallamát, amelyet reprodukál, variál csak a kor. Ily értelemben mondja Emerson: „Nagy embernek tartom azt, aki a gondolat felsőbb körében lakik, ahova mások nagy fáradsággal s nehezen bírnak feljutni; neki csak a szemét kell kinyitnia, hogy a dolgokat igaz világításban s teljes összefüggésükben lássa; míg amazoknak fáradságos javítgatásokat kell tenniök s vizsgaszemmel őrködniök a tévedések sok forrásától.” Hasonló szolgálatot tett nekünk „a nagy ember.” Ilyen volt például, mint említettük, Shakespeare. Csakugyan a „gondolat felsőbb körében” lakott és pedig mily magasan! Az emberi sors boldogságait és iszonyatosságait úgy átlátta, mint valami napsugalas, világos tájképet. Az életbölcsességnek tán legnagyobb alakja az új kor történetében. A régi görög erkölcsfilozófusok mellé sorolható e tekintetben s korának, annak a forrongó „Erzsébet-kornak” csakugyan ő adja a vezérmelódiát, de életbölcseségmelódiáit ma is áhítattal és csodálattal hallgatja az egész művelt emberiség. A kultúra e hősei természetszerűleg mind nagy emberek. Ε nagy emberek munkája lökésszerűen viszi előre a kulturális fejlődést. Emerson példákat adott, de az angol Carlyle

65

foglalkozott behatóan a nagy emberek szerepévei, hatásával az emberiségre, a történelemre. A nagy egyéniségeknek, a hősöknek valóságos kultuszát hirdette, hősök alatt értvén épp az emberiség, a tömeg vezetőit. A hős lehet szerinte próféta, költő, államférfi. Ezeknek története a világtörténet lelkének története. A hősökben a mindeneket mozgató világerő megtestesülését látta. A hősökben lüktet a világtörténelem szívverése. Történetük a világ, az emberiség története (the history of the world is in the main the history of its great men ...). A kultúra hősei, a nagy egyéniségek viszik előre a kulturális fejlődést. Hatásuk messze kihat életükön. S vannak közöttük olyanok, akiknek hatása örök az emberiség történetében, Homérosz költői lángelméje ma is melegít, ihlet és lelkesít gyönyörűséggel töltve el. Az isteni Platon, mint nevezték, a „divus Platon” Írásai ma is foglalkoztatják elménket, elmélkedésre késztik s nemesebb eszmények felé emelik. A minden korokat, felfordulásokat túlélő, éleselméjű Arisztotelesz-re ma is hivatkozunk, tekintélyét ma is használjuk, nem egy megfigyelése úgy áll klasszikus, nyugodt érintetlenségében évezredek után is. Ezek a nagy egyéniségek, akiknek hatása nem egy népre, nem agy korra szorítkozik, hanem az egész emberiségen, az egész történelmen érezhető, ezek a világkultúra hősei. A világkultúra hősei az emberiség mesterei; tanítói, oktatói, nevelői későbbi korokban is, későbbi nemzedékeknél. A világkultúra hőseinek írásai az egész emberiség kulturális kincsét teszik. Belőlük merít, rajtuk lel-

66

kesedik a késő kor fia. Ily értékes kulturális kincs az antik görög kultúra, mely az egész emberiség tulajdona, az egész emberiség ma is üde kultúra-forrása. A világkultúra hőseinek e kulturális kincse az emberiség remekírói, klasszikusai. Ez az emberiség könyvtára. Az emberi elme legszebb, legmélységesebb diadalainak könyvekbe raktározott felette tanulságos sorozata. Az emberiség remekírói, klasszikusaival szemben egy-egy nemzeti kultúrának is meg van a maga könyvtára, a nemzet remekírói, klasszikusai. Ez a nemzeti kultúra hőseinek kulturális kincse. Ha az emberiség remekíróiból, klasszikusaiból, a világkultúra hőseinek e kulturális kincséből sokat meríthetünk, sokkal jobban kell azonban ismernünk a nemzet remekíróit, klasszikusait, a nemzeti kultúra hőseinek e kulturális kincsét, mert ennek közvetetlen hasznát láthatjuk a nemzeti kulturális fejlődésben. Amint a kultúra hősei előbbre vitték a kultúra fejlődését, úgy viszik előbbre írásaik is: a remekírók, a klasszikusok. Az egész világkultúrát fejlesztik az emberiség remekírói, klasszikusai. A nemzeti kultúrát fejlesztik meg a nemzet remekírói, klasszikusai. Így a kultúra hősei még haló porukban is fejlesztőleg hatnak a kultúrára az emberiségnek vagy a nemzetnek örökbehagyott szellemi kincsekkel, szellemi örökségükket. Ezért örök elismerés illeti a kultúra hőseit, ezért méltó, hogy a nemzet megbecsülje már életükben is nagy embereit, nagy egyéniségeit és még inkább tisztelje haló porukban azokat, akik előre vitték a kulturális fejlődést. Le a kalappal és hódolat a kultúra héroszainak.

67

13. A lángész biológiai szerepe az emberiség történetében s ennek homályos tudata az egyes lángelmék műveiben. A kultúra hőseinek nagy része az embereknek egy, külön arra született fajtájából, a lángelmékből kerül ki. Mikor itt, mint ilyenekről, a lángelmékről beszélünk, elsősorban az egészséges lángelméket értjük s nem ama beteg lángelméket, melyekről Lombroso kimutatta, hogy gyönge akaratúak, miszticizmusra, üldözéseszmékre hajlandók s igen koraérettek. Igaz ugyan, hogy sok beteg lángésznek is sokat köszönhet az emberiség, de még sem tudták úgy magukkal ragadni az emberiséget, mint az egészségesek, épp.3n mert akaratuk gyönge volt. Csak Széchenyit említjük fel. Mily hasznára volt Magyarországnak. Igaz, hogy betegsége csak később fejlődött ki. Mikor nagy műveit írta, egészséges volt. Az egészséges lángelméknek épp az erős akarat, az akarat épsége a íő jellemvonásuk. Ezzel az erős akarattal s kiváló lelki adományaival képes a lángész a tömeget, az emberiséget vezetni, az emberiség kulturális fejlődésének irányt szabni, új irányokat kitűzni. Épp ez a vezetés, irányjelölés a lángész biológiai szerepe az emberiség történetében. Erre rászületett. A faj azért hozza létre, azért termeli a lángelméket. Széchenyi izgató, a sok új eszmétől duzzadó nagy műveivel irányt jelölt nemzetének, fajának, vezette nemzetét, faját, az állami, a társadalmi és a kulturális újjáalakulás felé. Végtelen köszönettel tartozik nem a nemzet, a magyarság s méltó, hogy hazafias, faji

68

kultuszában kiváló helyre tegye e lángész, e kulturális lángész emlékét. A vezető lángész nem próbál, nem tapogat; ha. egyszer tisztában van hivatásával, imperatíve lép iel s parancsol a tömegnek. Az erős akaratot a tömeg mindig respektálja. Ez tömegpszihologiai tény. A tömegnek pszihikus szüksége van arra, hogy vezessék. A lángész meg kiváló tehetségeivel, s erős akaratával erre született. A lángész tisztában van vezető szerepével. Tisztában van, hogy mily fontos biológiai szerepet tölt be a fajfejlődésben, mily irányító szerepet a kulturális fejlődésben. Tisztában van azzal is, hogy ezért a faj hálája illeti meg, hogy ezért örök életű lesz a faj emlékezetében. Mindezt nyilatkozatai is elárulják. így mondja Horatius egyik felséges ódájában: Non omnis moriar = Nem fogok egészen meghalni, azaz valami fönnmarad belőlem: ódáim, műveim. Manzoni mondása a nagy irodalmi alkotásokról: Non mora = Nem fogok meghalni. Schopenhauer büszkén írta: Legor et legar = Olvasnak és olvasni fognak. Íme, mily büszke nyilatkozatok a faj emlékezetében való továbbélésről. Ezek a vezető lángelmék nemcsak úgy jelennek meg, mint koruk eszméinek, gondolatvilágának öszszefoglalói, hanem mintegy intuícióval kitalálva a fejlődés menetét, irányát, megelőzik korukat s így képesek irányt jelölni. A fajnak így határozottan szüksége van a vezető lángelmékre, fejlődését biztosítják, előmozdítják. Ezért is termeli őket a faj. Csak hálát adhat a nemzet, a faj, ha van ily irányt jelölő, vezető lángelméje. Sajnos, nem oly gaz-

69

dag ezekben a faj és bizony sokszor hiányát érzi. A lángelmékben ily meddő korok lassúbb menetet jeleznek a kulturális fejlődésben, sőt bizonyos stagnálást olykor. Azért felette meg kell becsülni a kultúra hőseiként szereplő lángelméket vezető, fejlődésirányító, fejlesztő munkásságukért. S a faj meg is becsüli. A faj emlékezetében megőrzi mindazok emlékét, akik érte éltek, akik fejlődését, a kulturális fejlődést előmozdították, megőrzi, sőt kultusszá emeli és pedig épp annak arányában, ahogy ezek a lángelmék a íaj fejlődését, a kulturális fejlődést előmozdították. így Schiller emlékét császárjával együtt fényesen üli meg Nagynémetország, míg ellenben Heinét nem ünneplik, aki cinizmusszal szólt a hazaszeretetről s a kozmopolitizmust hirdette. Mindenkit kulturális érdemei szerint tart tiszteletben a nemzet. A vezető lángelmék, a kultúra hőseinek e kultusza minden nemzetnél, fajnál szükséges hazafias kultusz, hatalmas erkölcsi tényező a nemzeti összetartás nevelésére. Mint ilyet, ápolni is kell. Ez politikai szükség. Még inkább napjainkban, mikor más ily összetartást nevelő, szolidarizáló tényezők, mint a vallási szellem, vesztik varázsukat. A jövő csak fejleszteni, csak mélyíteni fogja e hazafias kultuszt. Ε hazafias kultuszt csak kiegészíti az emberiség kultusza, az egész emberiség, az egész emberi kultúra vezető lángelméinek kultusza. Ilyen például Pas^ teur. Vezető szerepet játszott az egész emberi kultúrában. S ünnepeljük is emlékét mi is úgy, akár a franciák. Ez az emberiség kultusza meg felemel magasabb felfogásra, nevel az egész emberiség kultúrája számára, a legmagasabb ambíciók, az emberiség ja-

70

vára működés keket.

régióiba

emelve

fel

az

ünneplő

lel-

14. A művészi, irodalmi egyéniség problémája a művészetfilozófiai elméletekben s a műkritika legújabb fejlődése és szerepe a kulturális fejlődésben. Mint modern gondolatvilágunk nagy része, a művészi, irodalmi egyéniség problémájára vonatkozó gondolataink is a művészet-filozófiai elméletekben, a nagy angol gondolkodó, a fejlődés filozófusának, Spencernek gondolataiból indultak ki. Spencer hirdette, hogy a belső lelki változások a külső változásoktól függnek s ezeknek megfelelőek. Amilyenek tehát a külső változások a „környezetben” (environment), olyanok lesznek a belső változások az emberi lélekben. így az emberi lélek alakulása függ környezetétől. Már e spenceri alapgondolatnak is rendkívül, fontos szerepe van a kulturális fejlődést illetőleg. A kulturális fejlődés is függni fog eszerint a természeti környezettől, tehát a földrajzi típustól, ahol az illető kultúra-nemzet lakik. Ε spenceri alapgondolatból indult ki azután a francia esztétikus és művészfilozófus: Taine. Spencer e tapasztalat-elméletét alkalmazva az irodalmi és művészi tényekre, megalkotja híres környezetelméletét, miljő-elméletét. Taine Comte után a XIX. századnak határozottan legnagyobb filozófusa. És amily igazi pozitív elme Comte nyomain haladva és Spencer közvetlen hatása alatt, épp oly nagy művészi, színező, jellemző írói egyéniség. Noha későbbi munkáiban is még halvány nyo-

71

mait találjuk a Hegel-féle világfelfogásnak, főleg a fejlődés fogalmát hirdetve, pozitív felfogása azonban korán kisodorta Cousin, e franciásított Hegel metafizikai iskolájából s eleinte Condillac a XVIII. századbeli francia szenzualista, majd a nagy Comte folytatójává avatta és később már Spencer tapasztalatelméletét alkalmazta az irodalmi s művészi tényekre. Comte egyenes hatása látszik rajta. Comte főműveit a negyvenes években írja. Gondolatai az ötvenes-hatvanas években terjednek el. Ekkor s ezután írja főműveit Taine. Comte pozitív módszerével alkotja meg a művészet-, irodalomtörténet pozitív filozófiáját. Amit tehát Comte az általános és természeti tudományokra nézve megtett és a szociológiára nézve is, azt cselekedte Taine az emberi tudományokra nézve. Comte hatását kell látnunk nála, mikor az általános megszokottéig, determinizmusz tételét alkalmazza az emberi tudományokra. Comte pozitív filozófiájának alaptörvénye a jelenségek általános megszabottságának (déterminisme universal) tétele. Minden jelenség megszabott, meghatározott jelenség; meghatározzák, megszabják pedig a természeti törvények. Comte eredeti fogalmazásában e törvény úgy hangzik, hogy minden jelenség alá van vetve a változatlan természeti törvényeknek (les phénomènes sont assujetis à des lois naturelles invariables.) Ez általános megszokottságot előre fel kell tennünk, mert enélkül nincs tudomány. Ha a tüneményeket nem határozzák meg más körülmények, akkor nem is adhatom semmiféle tudományos magyarázatát a jelenségnek. Magyarázat ugyanis mindig ok és okozatban való felfogása két vagy több jelenségnek,

72

illetve több jelenségpárnak. Nem létezik másféle magyarázat. S itt látjuk, mint függ össze az általános megszabottság, determinizmusz tétele az okság, az oki kapcsolat elvével. A kettő lényegében egy. Ha mindennek meg van a maga oka – ezt mondja az okság törvénye – akkor az okok meg is szabják, determinálják a jelenséget, minden jelenség tehát megszabott, determinált, – s ezt mondja az általános determinizmusz elve a pozitív filozófiában. Ezek minden tudomány alaptételei. Nos, ezt alkalmazta Taine a művészeti, irodalmi és történeti jelenségekre. E tekintetben egész esztétikai s történeti felfogása benne van a következő sorokban: „Legyenek a tények akár fizikaiak, akár erkölcsiek, mit sem tesz, mindig meg vannak okaik. Meg van a nagyravágyásnak, meg a bátorságnak, meg van az igazságszeretetnek, úgy, mint az emésztésnek, az izommunkának, az állati melegnek. A vétek és az erény oly termékek, mint a vitriol és a cukor.'' Minden erkölcsi, szellemi ténynek is még vannak tehát a maga okai, determinálva van az őt előidéző okoktól. Minden magyarázat most már e téren sem lesz egyéb, mint visszavetni e tényeket oly elsőrendű tényekre, amelyekből származnak, visszavezetni az okozatokat okaikra. Mikor Taine ez általános tételt az okság, a szükségszerűség e törvényét, mint a pozitív filozófia alaptörvényét az erkölcsi, szellemi tényekre alkalmazza, az első, legfeltűnőbb kérdés, ami szóba kerülhet, az lesz, hogy mi lesz már most az ily tényekben, a művészi, irodalmi, erkölcsi jelenségekben oly hatalmas szerepet játszó egyéniséggel, az énnel? Hiszen például a művészi alkotásokban épp ez az egyéniség

73

játssza az oroszlánszerepet. És mondhatjuk, csakugyan ezen fordul meg itt minden. Taine-nek nagy érdeméül kell azt is betudni, hogy így felvetette íz irodalmi, a művészi egyéniség problémáját. Ez új dolog volt s ez az ő érdeme. Innen kezdve állandóan foglalkozik az emberi gondolkodás a művészi, irodalmi egyéniség bonyolult és érdekes kérdéseivel is. De Taine nemcsak felvetette az egyéniség problémáját, hanem hozzá is szólt mélyrehatóan, átvágva mintegy a probléma legkényesebb pontját. Pszihologiai munkájában tisztán kimondja, hogy: „Az én-b3n nincs semmi egyéb valóság, ha csak nem eseményeinek sorozata'„. Az én tehát csak eseményeinek Iáncolata. Az egyéniségben nincs semmi állandó, az egyéni lélek csak funkció, s az én csak „apró tények sorozata, gyűjteménye”. Kedvelt kifejezései „une série de menus faits”, „une collection de petits faits”. Ez a híres „apró tények elmélete” (théorie des petits faits.) Az apró tények ez elméletének eredete azonban messzebb nyomozható az emberi gondolkodás történetében. Humenál, a nagy angol okság-filozófusnál találjuk meg e gondolat csiráját. „Maga az elme mondja Hume – nem egyéb, csak egy csomó képzet, melyeket hibásan tekintenek egészen egyszerűnek és azonosnak!” Ha ugyanis elménket, azt, amit énnek nevezünk, vizsgáljuk, mindig csak képzetekre és képzetekre akadunk, sohasem az énre, mint egészre. Képzet nélkül sohasem lehet tudatunk. Ε gondoUv tok vetik árnyékát előre mintegy Taine „apró tények elmélete” címén ismert egyéniség-felfogásának. Ha már most ezt az egyéniségeknek nevezett sokféle apró tényeket a többi mindenféle tények tö-

74

megében közelebbről szemügyre vesszük, ügy találjuk – Taine szerint – hogy ez apró tények, a szellemi világ e jelenségei kétfélék lehetnek: vagy elsődleges, alkatbeli vagy uralkodó jellemvonások (phénomènes initiaux, ou constitutifs, ou faits dominateurs) vagy másodlagos, mellékjellemvonások (phénomènes secondaires, accessoires.) Az elsőket, az alkatbelieket adják rendesen az öröklés (hérédité), a faj (race); a mellékeseket a környezet, a miljő adja. S most értünk Taine filozófiájának ama gondolataihoz, ahol Spencer közvetlen hatását láthatjuk. A miljő-elmélet ugyanis úgy, ahogy van a maga egészében, mint jeleztük, Spencertől ered, még pedig egyenes ágon. Annál fontosabbnak tartjuk ezt itt hangsúlyozni, mert tudtunkkal eddig senki sem mutatott rá e gondolatok ilyetén szoros összefüggésére. Spencer a Principles of Psychology művének már 1855-ben megjelent első kiadásában szól ezekről a dolgokról. Előtte a fejlődés a fődolog s innen van, hogy a spenceri pszihologiának vezérgondolata az elmebeli fejlődés (mental evolution) vagyis a szellemi fejlődés. Spencer szerint most már az elme is csak az élő lényeknek a környezethez (environment) való alkalmazkodásából (adaption) előálló tevékenység. Ezzel veti Spencer alapját a környezet-elméletnek. Spencernél environment, Taine-nél miljő. Az bizonyos azonban, hogy Taine volt Spencer legkiválóbb tanítványa a környezet-elmélet dolgában. Amit Spencer csak általánosságban fejtett ki, azt Taine tág körben, nagy arányokban fejtette ki a művészeti, irodalmi jelenségekre nézve. Így lett a kör-

75

nyezet-elmélet kiegészítő része Taine egyéniségfilozófiájának. Amilyen íiatások érvényesülhetnek a környezet és az illető tény között, olyan tapasztalatok töltik meg az elmét. Ez a Spencer-féle környezet-elmélet alapgondolata. De ha így tapasztalatainkat magunk szerezzük, gondolkodásunk formáit, már tudniillik ahogy tapasztalunk, ahogy felfogunk és ahogy gondolkodunk, magával hozza az újszülött elrejtve szöveti szerkezetében, mint ilyen és ilyen hajlandóságokat. Ezt nevezte Spencer találó kifejezéssel a faj tapasztalatának. Spencer fejlődés-elmélete tehát az egyén tapasztalatát kiegészítette a faj tapasztalatával. Nos,. ugyané dolgokat megtaláljuk Taine-nél is. A faj tapasztalata, itt azok az elsőrangú, uralkodó jellemvonások, melyeket az átöröklés, a faj (race) ad. A másodrendűeket adja azután a környezet, e másodrendű jellemvonások Spencernél az egyén tapasztalata. Világos tehát a szoros összefüggés Spencer ezirányú gondolatai és Taine egyéniség-filozófiája közt. Ha magát a környezet-elméletet tekintjük az emberi gondolkodás történetében, némi nyomait már előbb feltalálhatjuk. Csírájában e gondolat: az emberi lélek viszonya környezetével (les relations de l'âme humaine et de son milieu) már Montesquieunel jelentkezik, aki ugyanis annak az új történeti iskolának alapvetője, mely a történelmi fejlődést a klímával, az életmóddal akarta összehozni s így magyarázni. Később ugyancsak a franciáknál Stendhal fejtegetni kezdte bővebben. De csak Spencernél vesz elmélet-alakot s tágkörű kifejtését éri el Taine-nél. Taine szerint tehát faj, föld, kor-környezet, e hatalmas tényezők determinálják a történelmi tényt.

76

Az apró tények szükségszerű, determinált sorozata már most a fejlődés: évolution s itt megint Spenceközvetlen hatását láthatjuk. A fejlődésfilozófiának nagy angol megalkotója kiváló francia tanítványával állunk szemben, de aki nemcsak tanítvány, hanem a gondolatok ugyanazon általános európai áramlatában állva veszi át a fejlődés nagy gondolatát az angol elmélkedőktől. Itt-ott eleinte még Hegel fejlődését (Entwickelung) emlegeti, de az efféle fogalom-fejlődés volt a német metafizikusnál s Taine azt az igazi fejlődést hirdeti, amit a nagy angol filozófus tett rendszere alaptételévé. Most már az ilyen apró tények törvényszerű kapcsolatát kutatta Taine művészfilozófiai, irodalomtörténeti s történeti műveiben, ritka jellemző erővel és csodálatosan színező, igazán művészi nyelven. Alkalmazott pszihológiák mind e történeti művek, pszihológiai elemzések, analízisek. Az ilyetén pszihológiai elemzés irodalmi és művészeti kérdéseknél, mely az alkotás eredetét, az egyéniség fejlődését kutatja, noha erre már Stendhal szintén példát adott, Tainenel veszi kezdetét az irodalomban. Ez is Taine-nek egyik nem éppen kis érdeme. Az újabb irodalmon e pszihológiai elemzés aztán annyira erőt vesz, hogy még a szépirodalmi munkák, a regények is tele lesznek efféle aprólékos pszihológiai elemzéssel, mely a hős lelki világának, egyéniségének eredetét a család őseivel, a faj természetéből, a környezet mivoltából s fejlődését az élete folyamán a környezetből reáható folytonos tényezőkből akarja a leglelkiismeretesebben és a legkövetkezetesebben kimutatni, levezetni. Sok újabb regénynek ép ez aztán a gyenge olda-

77

la, amennyiben emiatt unalmassá válik, mert a regény mégis csak elsősorban eseményeket van hivatva előadni, melyek a mesét folyton tovább viszik, míg az e tekintetben ily meddő elemezgetések, boncolgatások csak késleltetik a mese haladását, mint valami akadályként szereplő idegen test a regény sajátos esemény-testében. Ε pszihológiai elemzéssel szorosan összefügg a jel- vagy okmány-elmélet, mely gondolatoknak forrását szintén Taine művészetfilozófiájában találjuk. Ha ugyanis minden művészeti, irodalmi, erkölcsi tény is megszabott, determinált, ha a művészi, irodalmi egyéniség ilyetén megszabott, determinált apró tények sorozata, ha ezeknek eredete és fokozatos fejlődése így e megszabó, determináló okokból kinyomozható, akkor viszont a művészi, irodalmi ténynek, mint okozatnak szempontjából tekintve a dolgot, minden irodalmi, művészeti tény-jel (signe) lesz az ő okairól, az őt megszabó, determináló okokról: a belső emberről, az egyéniségnek nevezett ama apró tényekről s így a fajról, a korról, a környezet hatásáról stb.... Minden fontosabb irodalmi, művészeti tény, alkotás tehát olyan jel, amely valósággal beszél nekünk az őt előidéző okokról. Ε felfogásnak csak más szavakkal való kifejezése már most, hogy az ily irodalmi, művészeti tények, alkotások tehát jelentős okmányok (documents significatifs) a belső emberről, az emberi lélekről s tágabb értelemben a fajról, a korról, a környezetről. Innen a kedvelt kifejezések: „az emberi lélek okmánya” (documents de l'âme humaine), „emberi okmányok” (documents humains), „emberi dokumentumok”. Taine nyomán azután ez iskola minden irodalmi

78

művészeti tényben, ha még oly jelentéktelen volt is, jeleket, beszédes jeleket, fontos irodalmi, művészeti, történelmi okmányokat látott, amely neki a fajról, a korról, a környezetről beszél. így az irodalmi, művészeti alkotás csak jel, okmány lett a fajról, a korról, a környezetről. Az irodalmi, a művészeti alkotást, sőt magát az alkotó lángelmét is e Taine-féle iskola így a fajból, a korból, a környezetből, röviden összekapva e tényezőket, mondhatnók, a korból magyarázta. Feláldozta tehát a lángelmét a kornak. Mikor így tehát Taine megteremtette a lángelme irodalmi, művészeti magyarázatát, az irodalmi, a művészi lángelme-problémát, mert ez épp fontos érdeme Taine művészetfilozófiájának, ugyanakkor fel is áldozta a lángelmét a kornak, mert felfogása szerint az egész lángelme is oly apró tények sorozata, melyek mind a fajról, a korról, a környezetről szólnak nekünk. Az irodalmi, művészeti tények úgy érdeklik őt, mint jelek, okmányok bizonyos okokról s inkább ez okokra kíváncsi. A lángészt így feláldozta a faji jellemvonásoknak, a kornak. Jellemzőek Taine bekezdő szavai Angol Irodalomtörténeté-ben: „Egy irodalom történetének megírására vállalkozom s hogy benne egy nép pszihológiáját kutassam.” A mai Franciaország alakulásáról írott munkájában az állami társadalmi életet lassú történeti fejleménynek tekinti (evolution lente et succesive). A múlttal teljesen szakítva a priori nem lehet alkotmányt csinálni, ahogy ezt a forradalom merész álmodozói vagy a forradalmat megelőző filozófusok képzelték. Az ily forradalom tulajdonképpen részleges öngyilkosság.

79

Már csak azért sem sikerülhet, amit a forradalom akar, vagy amiről hívei álmodoztak, mert hiszen a forradalom a föltétlen egyenlőséget hirdette. Nem tekintve most azt, hogy az ily egyenlőség természeti okokból lehetetlen, mert a természet sem osztotta el egyenlően a testi, lelki képességeket, melyekkel hivatva az illető munkában megszerezni az őt megillető javakat, ismételjük, ha ezt nem is tekintjük, magának a társadalomnak lényeges törvénye azonban az egyenlőtlenség. De nemcsak az egyenlőtlenséget tartja Taine a társadalom lényeges törvényének, hanem ilyen törvény az engedelmesség (obéissance) is, a törvényes rend, az alárendelés. Mindezek nélkül nincs, nem lehet társadalom Taine szerint, mert – mint mondja  az ember eredetileg ragadozó állat, tehát kellenek az ilyen korlátok, kell az engedelmesség, kell a törvényes rend, kell az alárendelés. Hogy az embert eredetileg ragadozó állatnak tartja, ebben is érdekesen és homlokegyenest ellentétbe helyezkedik a forradalmat megelőző felvilágosultság filozófiájával. A forradalom fő filozófusa, ha tudta és akaratán kívül is, de valósággal szellemi szerzője politikai munkái révén. Rousseau egészen mást hirdetett. Szerinte az ember eredeti természete jó, tehát éppen nem ragadozó állat. Rousseau szerint minden jó, ahogy a mindenek alkotója kezéből kikerül, csakhogy az emberek kezében később a művelődéssel, a neveléssel romlik meg. A forradalom előtti kor nagy álmodozói után, főleg az emberi boldogság, természetes élet csodálatos meleg lelkű és meleg stílusú oly nagy álmodozója után, mint Rousseau, itt Taine-ben a pozitív iskola

80

objektív történeti felfogással állunk szemben, mely a fokozatos fejlődést keresi a tudományban és a fokozatos, ugrás nélkül fejlődést hirdeti a gyakorlatban. Az az álmodozás nagy katasztrófát, a francia forradalmat hozta létre, ez a felfogás, ha nem is tetszett írója könnyen lelkesedő s a perc hevétől lobbanó hazája közönségének, ez a jövő felfogása, a pozitivizmusz felfogása. Ez a lassú fejlődés, ez érlelheti meg az égető társadalmi kérdéseket is s ha valami, ez a fokozatos lassú fejlődése oldhatja meg és fogja is megoldani az igazán égető társadalmi kérdéseket, és nem az a boldogságról való álmodás, amelynek ugyan azért mindig meg lesznek a maga számos ilivei, mert az emberi természet nem tagadhatja meg magát és mindig szüksége lesz álmokra, utópiákra is. Ez lelki szükség dolga, de nem a tudományé. Végig tekintve így magának Taine-nek főbb gondolatain, nézzük már most, mint hatottak e gondolatok a kortársakra s a további nemzedékre, főleg művészetfilozófiáját és leginkább az egyéniségproblémát és a lángész művészeti, irodalmi problémáját tekintve, mint amelyeknek feltevése éppen Taine elévülhetetlen s talán legnagyobb érdeme is. Az egész ilyetén irodalmi, művészeti pszihológiai elemzést is ő teremtette meg s egyszersmind ő volt kora legkiválóbb pszihológiai analistája. Ε tekintetben kitűnő tanítványa Bourget Pál: Essais de psychologie contemporaine című érdekes kötetévek melyben több a XIX. századra nagy hatást gyakorolt írót elemezve ily módon, korunk eszmei és értelmi áramlatait éles elmével analizálta s így jelenünk pszihológiájához és kulturális fejlődéséhez szolgáltatott igazán érdekes adalékokat.

81

A lángelmét így a faji jellemvonásokkal s a korral magyarázó és ezeknek fel is áldozó iskolával szemben csak haladást jelentett a korán elhalt fiennequin, mint maga nevezte, „tudományos kritikájával. Hennequin, mint maga mondja, nem arra a tehetetlenségre akar vállalkozni, hogy irodalmából határozzunk meg egy népet, csak azt akarja mindenekelőtt kiemelni, hogy nem a nemzetekhez kell kötnünk a lángelméket, ahogy Taine tette, hanem fordítva, a lángelméknek kell alárendelnünk a nemzeteket. Úgy kell tekintenünk a népeket, mint művészeik a közönséget, mint bálványaik a tömeget, mint vezetőik hatása alatt. Ezzel tehát a lángelmét akarta jogaiba visszaiktatni Taine-nel szemben, ki épp a kornak, a fajnak áldozta volna fel. Nem a faj, a kor merő terméke a lángész, ahogy a Taine-féle pszihológia többé-kevésbbé feltételezni látszik, hanem a lángész vezetője a fajnak, a kornak. Nos, ez igen fontos kijelentés épp a kulturális fejlődés szempontjából. A lángész vezeti ezt tehát, irányt ad neki, irányt ad a fajnak, irányt ad a kornak. A jel-elmélet szempontjából tekintve pedig a dolgot, az irodalom nem azért fejezi ki a nemzetet magát, mert ő hozta létre, hanem mert a nemzet, a nép elfogadta, magáévá tette, csodálta, gyönyörködött benne s önmagára ismert benne. Szóval a műremek csakis azokat indítja meg, akiknek kifejezője, kifejező jele (dont elle est le signe). A nemzeti irodalom ily munkákból, ily jelekből áll. A lángész vezeti tehát a nemzetet s így a nemzet fejlődésére közvetlen befolyást gyakorol. Ezért

82

mondta azután Hennequin olyan találóan, hogy valamely nép irodalomtörténete, művészettörténete, ha az éppen semmi sikert nem aratott munkákat kiküszöböljük s minden szerzőt nemzeti dicsősége arányában méltatunk, az illető nemzet tipikus lelki szervezeteinek, vagyis ama nemzet pszihológiai fejlődéseinek sorozatát mutatja. Hennequin tudományos kritikája csakhamar tért hódított a Taine-féle miljő-elmélet mellett és méltóan, mert a lángész problémáját tekintve, haladást jelent. Hennequin tudományos kritikáján indul tovább Guy au. A lángelmék vezetik a nemzetek fejlődését. A lángész szerinte így elsősorban a társadalmi összetartás, a szociabilitás hatalmas tényezője. Ami már most a lángész és a társadalom, viszonyát illeti, három különféle társadalmat különböztet meg, a valóságos előbb-létezőt (préexistante), az ideálisan módosított társadalmat a lángész alkotásában, a vágyak, érzések e világát és végre az új társadalom alakulását, a lángelme csodálóinak, bámulóinak társadalmát, kik öntudatlan utánzással valósítják meg az újítást. így lesz a lángész új társadalmi környezet teremtője, a régi környezetek módosítója. Íme, épp fordítottja a Taine-féle iskola felfogásának. Ott a környezetből magyarázták a lángelmét, a lángelme műveiből is csak a környezetre következtettek, mint jelekből, okmányokból s itt Guyau épp azt állítja, hogy a lángész módosítja a környezetet. Homlokegyenest ellenkező felfogás, de közelebb jár az igazsághoz. A Taine-iskola határozottan egyoldalúan túlzott. Guyau szerint épp e környezeteket módosító ha-

83

tásában rejlik a lángész, a művészet civilizáló hatása. Guyau szerint még a kritika is e célnak szolgáljon. A társadalmi összetartást, a társadalmi érzést, a szociabilitást mozdítsa elő ez is. Ne az írónak, ne a környezetnek legyen a kritikája, hanem magának a munkának. A munka tanulmánya legyen s célja legyen kiegészíteni a műremek szociabilizáló hatását. Újabb haladást jelent a kérdésben Toulouse dr. francia orvos felfogása, aki a tudományos kritika fő problémáját a mű és az alkotó egyén szervezete közt levő viszony felkutatásában találja. Ezt illetőleg pedig kétféle kritikát különböztet meg, technogenetikus kritikát (critique technogénique), amely a műremek lérejöttének tanulmánya s amely a filozófus dolga és a műremeknek magának a kritikáját, a műkritikát (technocritique), amely az esztétikus és pszihológus dolga. Végül felemlítjük az angol Ruskin-t, aki számos művészetfilozófiai munkájával a művészi kritikát is bensőbbé, a műremek kiegészítő magyarázójává tette. Igen, ma kétségtelen, hogy a műkritika szerepe társadalmi szerep, kulturális szerep s ez abban rejlik, hogy magát a műremek magyarázza, hogy így egyrészt kiegészítse e magyarázattal a műremeket, másrészt támogassa, erősítse ezáltal a műremek társadalmi hatását, társadalmi szuggesztióját, kulturális értékét, szerepét. Kimondhatjuk tehát, hogy a műkritika szerepe a kulturális fejlődésben magyarázólag kiegészíteni, erősíteni a műremek társadalmi szuggesztióját. Még csak a lángész vezető, társadalomalakító szerepére volna egy megjegyzésünk. Bizonyára sok

84

igaz dolgot mondott erre nézve Hennequin is s Guyau is, de valamit mégis hozzá kell tennünk. Mind e jelenségekben nagy része, hatalmas szerepe van a szuggesztiónak, nevezzük meg magyarán művészi szuggesztiónak, szemben a környezetnek folytonosan érvényesülő természeti szuggesztiójával. A természeti szuggesztió a véletlen természetes hatásaiból áll. A művészi szuggesztió azonban mesterségesen, magáért a művészetért, a hatni tudásért felhasznál minden eszközt s e tekintetben épp ő rendelkezik a legvarázsszerűbben ható eszközökkel, az esztétikai érzésekkel. Ez a művészi szuggesztió szerepel a lángész nemzetére, korára való hatásában. Ha hat, ha tud hatni, az mind művészi szuggesztió. Ezért olyan sok mindebben a megmagyarázhatalannak látszó dolog, mert a szuggesztió pszihológiájával még nagyon kevéssé vagyunk tisztában. Ezzel a szuggesztióval nem számolt Taine, nem számolt Hennequin, sem Guyau, aki azonban már az együvétartozás társadalmi érzéséről szólva, erre látszik célozni. Toulouse kétféle kritikájában sem foglal ez helyet. A szuggesztió társadalmi fontos szerepéről igen szép munkácskát írt Gustave Le Bon „Az embertömegek pszihológiája” címen, melyet nem ajánlhatunk eléggé olvasóinknak, mert épp társadalmi fontosságát öleli fel a kérdésnek s így ez a kulturális fejlődésre nézve is érdekes munka. A művészi szuggesztióról azonban ő sem beszél. Nézetünk szerint a művészi, irodalmi lángész kulturális hatásában korára, nemzetére a művészi szuggesztió társadalmi érvényesülését kell látnunk. Vagyis itt arról van szó, hogyan lehet művészi szug-

85

gesztió társadalmi szuggesztióvá? A művészi alkotó és ható egyéniség és a lángész problémájának, a kritika ez örök tárgyának titkos zárát részünkről e pontban találjuk s a titkos kulcs hozzá a szuggesztió. 15. A haladiak és maradiak munkája a kulturális fejlődésben. A kulturális fejlődés munkájában az emberek közt két nagy csoportot lehet megkülönböztetni, két egymással ellentétes irányú felfogással, ellentétes irányban működő csoportot, tudniillik a haladiakat és a maradiakat. A haladi vagy haladó csoport viszi előre tulajdonképpen a kulturális fejlődést. Ε csoport emberei ugyanis mindenben a modern haladás hívei. Mindent pártolnak, ami előmozdítja a haladást. A kulturális fejlődés az ő munkájuk. Sőt büszkék is erre. Büszkén törnek elő a kulturális fejlődés küzdelmében, nem kímélve előítéletet, hagyományt, mely szellembilincsek folytonos tördelésével haladhat csak előre a kulturális fejlődés új felfogással, új eszmények irányában. Ε csoporttal éles ellentétben, a maradiak csoportja a már megszerzett, elért kulturális állapotok változatlan fenntartásának hívei. Minden újítást elitélnek. Minden hagyományt tiszteletben tartanak s tiszteletben tartását követelik. Van aztán a maradiaknak egy különös fajtája, amely vissza szeretné vetni a fejlődést, ha ez lehetséges volna s régi, már rég túlhaladott eszményekre való visszatérést hirdet. Sajnos, ez kultúrafilozófusoknál is tapasztal-

86

ható, akik az eszmény iránt való elfogultságukban a lehetetlenséget: az erre az eszményre való visszatérést hirdetik. Vissza a nyájszerű ősállapothoz – hirdették már a stoikusok és a kinikusok. Vissza a természeti állapotra – hirdette Rousseau: „Retournons à la nature (Térjünk vissza a természethez)” – jeligével. Térjünk vissza a középkorra – hirdette De Maître Chateaubriand, De Bonald, a német romantikusok s hirdetné ma Brunetière. Vissza a vadállati egyedüliségre s anarhikus önteltségre – hirdették az antik szofisták s hirdeti az újabb filozófiában Stirner „Az egyedülvaló és tulajdona” cimű főmunkájában. Vissza a nirvánába, a határozatlan egységbe, a még ki nem különült létbe – hirdeti Schopenhauer. Vissza, vissza a renesszánszra – hirdeti Nietzsche. A tudománynak meg kell fordulnia – hirdeti Stahl. Vissza az őskereszténységhez – hirdeti Tolsztoj.. Mindezeket – sajnos – maradiaknak kell tekintenünk e felfogásukat illetőleg a kulturális fejlődés dolgában. Visszatérve a haladiak és maradiak két ellentétes csoportjára a kulturális fejlődésben, úgy találjuk, hogy e két tábor nemcsak éles ellentétben van tehát egymással felfogás, eszmények s a kulturális munka iránya tekintetében, hanem valósággal ellenségei is elkeseredett ellenségei egymásnak. Mint ilyenek, mint ellenségek, egymással ellenkeznek, szembe szállnak, egymásra törnek s a történelem tanúsága szerint elkeseredett harcokat is vívtak egymással. Mind a kettőt eszmények vezetik, a haladit a modern fejlődés eszménye, a maradit régi,, túlhaladott eszmények kultusza. Ezért azután a küzdelem elkeseredett lesz s a maradi a hagyomány vé-

87

delmében képes kegyetlenségekre is a haladiakkal szemben. A legjobb példák erre a vallásháborúk, ahol régi hagyomány áll új hagyománnyal szemben. A szeretet vallását hirdetve ily elkeseredésükben mégis lángpallóssal sújt a maradi, a máglyák szörnyű látványa hirdeti elvakult dühét. Épp úgy, mikor a középkor bilincseiből kezd felszabadulni a gondolat, a gondolat első hősei, a kulturális fejlődés e hősei, majdnem kivétel nélkül máglyára kerülnek. Miért? Épp a régi hagyományok kultusza, maradisága, amely meg nem érti a gondolat e felszabadításait, egy újabb, magasabb kulturális fejlődés hőseit, épp az végzi ki őket. így kerül Giordano Bruno is fogságba. Hét évig sínylik börtönbe. Velencében már-már kiszabadulna, ekkor a római inkvizíció rabja lesz, mely 1600 február 17-én a Virágmezőn (Campo di fiora) máglyára hurcolja, hol hősként, szó nélkül hal meg. Porát a szeleknek szórták, de halála helyén az egész művelt világ adakozásából emelt szobra örökíti meg a gondolat felszabadításának nagy vértanuját. Mintha magáról mondta volna, amit a hős férfiúról mond, hogy merészen sajkába ül s csakhamar az óceán végtelenségében lebeg. Vágyaink Járgya is végtelen. Innen az örök küzdelem a véges természettel. De boldogít a tudat, hogy nemes tűz lobbant lángra s ha megbontotta is maga körül a harmóniát, hadd lobogjon, mert az akaratot mindig valami vágy, szerelem vezeti, de ez a szerelem olyan vahmire is irányulhat, ami egyéni véges létünket meszsze magasra túlszárnyalja... Így pusztult el az, akinek filozófiája a renesszánsz legnagyobb gondolatterméke.

88

A haladiak a gondolat felszabadítói, a múlt hagyományai bilincseinek széttörői, a kulturális fejlődés zászlóvivői, az új fejlődés úttörői. A maradiak a hagyomány védői, elkeseredett, elvakult védői a végtelenségig. A haladiak az új eszmék, új eszmények apostolai, a jövő munkásai. A maradiak a régi hagyomány hirdetői, vagy pedig, mint említettük, a régi eszményekre való viszszatérés apostolai. De kire is hallgatna akkor az ember. Steiner jól mutatja be ez apostolokat: Mint megannyi tábornok mindegyik más, homlokegyenest ellenkezőt parancsol a legnagyobb összevisszaságban. Ezek azt mondják: jobbra, a középkorba. Mások megint: balra, a renesszánszba vagy az antik pogányságba, megint mások: egyenest az őskereszténységbe s meg mások: tovább, tovább az őserdőbe, végre a reakció vezérkarának feje: Vissza a semmibe! No hát csakugyan kire hallgassunk. Az ily kultúra megvetőknek, mint Stein ezt nevezi, panaszai semmivé válnak a tudomány statisztikája előtt. A kulturális haladás kétségtelen. A találmányok és felfedezések kora óta az emberek életszükségletei is megszaporodtak. A tudomány gondoskodása s a modern életbiztonság és kényelem mellett javultak a közegészségügyi viszonyok, csökkent a halandóság, az emberek átlagos életkora nagyobb lett. Járvány alig kaphat nagyobb arányokra, éhínség egyáltalán nem fordul elő. Testileg is fejlődött az ember, hiába panaszkodnak annyit idegességről s Nietzsche az elkorcsosodásról. Politikai rend, életbiztonság, kényelem, divat tekintetében óriási lépésekben haladt előre a fejlődés. A háború is igen

89

ritka lett. Iparkodunk mindent biztosítani társulatok, vagy az állam, által. A szocialisztikus munkásvédő törvények is ily irányú fejlődés eredményei. A nagy bűnesetek ritkultak. Etikai tekintetben is nagy a fejlődés, a művészetek részesei lettek a nagytömegek. Kifejlődött a természet iránti érzék. A tudomány, a sajtó munkássága is nélkülözhetetlen a modern embernek. Csak próbálná meg Schopenhauer vagy Nietzsche valamely primitív népfaj kultúrájával felcserélni egy időre azt a mi európai-amerikai kultúránkat, majd kijózanodnék az őserdei élet álomábrándjaiból. A haladiak és maradiak, jóllehet egymásnak ily elkeseredett ellenségei, mégis tulajdonképpen kiegészítik egymást a kulturális fejlődés munkájában. Valóban, itt mind a kettőre szükség van. Nem hiába: az élet küzdelem s itt is csak e két csoport küzdelme hozza létre az egészéges kulturális fejlődést. A haladiak ugyanis a kulturális fejlődés, haladás lelkes zászlóvivői, úttörői mind tökéletesebb embertípust akarnák. A maradiak védik a már meglevőt, erre is szükség van; védik a hagyományt, hagyomány nélkül nincs fejlődés, természetesen túlzó vakságukban elnyomnák az újat, ez helytelen, de hisz arra valók a haladiak, hogy ez akadályokon is kiküzdjék a haladást s így jő létre az egészséges kulturális fejlődés. A maradiak védik a már meglevő kulturális fejlődést s a haladiak adják mindig az új kulturális fejlődést. A maradiak így bizonyos tekintetben mérséklik az esetleges túlságos gyors haladást. S így jön létre az egészséges fejlődés. így munkásságuk valóban jótékonyan kiegészíti egymást, ha még oly elkeseredett ellenségek is különben az életküzdelem színpadán.

90

16. Kultúrafilozófusok. Az emberi gondolkodás történetében csak későn irányult a gondolkodók figyelme a kultúrára, a kultúra egyes kérdéseire. És ez természetes is. Mint maguk is a kultúra munkásai, benne élvén, nem vették észre ennek sajátos természetét, fejlődése feltételeinek kérdéseit. Az első kultúrafilozófus a természet követését, a természethez való visszatérést hirdető francia filozófus, Rousseau. Egész életét, összes írásait áthatja ez az elve: Térjünk vissza a természethez (Retournons à la nature!) „A teremtő kezéből kiderülve – mondja minden jó; az ember kezében azonban minden elkorcsosodik (Tout est bien, sortant des mains de l'auteur des choses; tout dégénère entre les mains des hommes)” ... „Az előítéletek, a tekintély, a szükség, a példa, az összes társadalmi intézmények, amelyekben elmerültünk, szinte kiölnék az emberből a természetet (Les préjugés, l'autorité, la nécessité, l'exemple, toutes les institutions”sociales dans lesquelles nous nous trouvons submergés, étoufferaient en lui la nature)” . . . Állapotunk természetellenes, vissza kell térni; amennyiben nem lehet, igazodjunk a természet szerint. Így ugyancsak neki ront ez elve nevében a művelődésnek, a haladásnak. Mindjárt első értekezése (Le rétablissement des sciences et des arts a-t-il contribué á epuret ou corrompre les moeurs?), mellyel a Genfből Parisba vetődött szegény nevelőből és kottamásolóból író lesz s mely koszorús felelet volt a dijoni akadémia ily című pályakérdésére, oda irányul,

91

hogy a tudományok és művészetek haladása, a művelődés megrontotta a természeti erkölcsöket. Rousseau ezzel megteremtette a művelődés, a kultúra problémát. Másik hasonló, ugyanannál az akadémiánál megkoszorúzott pályadolgozatában (Discours sur l'origine et sur les fondements de l'inégalité parmi les hommes. 1755.) már ennek okait vizsgálva odajut, hogy a művelődés ezáltal rontotta meg a természeti állapotot, hogy egyenlőtlenségeket fejlesztett ki a természettől egyenlő jogú emberek között, kifejlesztette azt a hitet, hogy egyes vagy egyesek uralkodhatnak másokon, munka nélkül élvezhetik mások munkája gyümölcsét. így fejlődött ki az önfentartó ösztönből (amour de soi), ami még természeti állapot, az önzés (amour propre), ami már a művelődés káros gyümölcse. Rousseau egyoldalú s kárhoztató kultúrafilozófiájának egyáltalán nem lehet igazat adni. A gőz, a villám stb. oly kényelmet, az élet oly biztonságát teszi lehetővé, hogy sohasem cserélnénk a természeti emberrel. A tudományok és művészet haladása csak kellemesebbé, biztosabbá tette az életet. Condorcet, a haladás filozófusa, e francia marquis, a törvényhozó gyűlés elnöke,. „Αz emberi szellem haladásának történeti képé”-ben (Esquisse d'un tableau historique des progrès de l'esprit humain) a haladást a nemzetek és küzdelmük közt levő egyenlőtlenségek lerombolásában és a nemzetek kebelében az egyenlőségnek és gazdagság és oktatás tekintetében való kifejlődésében látja a mesterkélt törvények, tilalmak, formalitások, monopóliumok eltörlése, takakarékpénztárak, életbiztosítások, h itel-és szövetke-

92

zeti intézmények által. Oktatni kell mindenkit a házi gazdálkodásra, ügycinek vezetésére, hogy képességeit szabadon kifejleszthesse, ismerje meg saját jogait és tudja gyakorolni s megvédeni. Így tökéletesedni fognak a módszerek (1), a természettudományok és a találmányok (2), az erkölcsi és filozófiai tudományok az emberi erkölcsi és értelmi képességeit elemzése folytán (3), a társadalmi tudomány, a valószínűség-számítás alkalmazásával (4) s így az intézmények és törvények (5), és eltűnik a férfi és nő közötti egyenlőtlenség (6), a hódító háborúk ritkulnak és kimaradnak (7), tudományos világnyelv (une langue scientifique universelle) jön létre (8), s végre az élet átlagtartama is meghoszabbodik lassankint az orvostudomány és egészségtudomány haladásával, úgy hogy a halál vagy baleset eredménye vagy az életerő lassú kialvása lesz csak. A németeknél Herder a természetesnek, az emberinek apostola, mint Rousseau, de sokkal nagyobb történeti érzékkel. „Az emberiség történetének filozófiájához való eszmék” (Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit 1788-1791.) című főmunkájában azt hirdeti, hogy minden egyén boldogulására törekszik s hogy ezt elérhesse, megfelelő fejlődésen megy keresztül, de mivel a megszerzett művelődéseszközök nemzedékről-nemzedékre átadódnak, lehetséges az emberiség haladása, fejlődése s így az emberiség történetének filozófiája. Az ember a földi szervezet legtökéletesebbje, vele indul meg a szellemi fejlődés. A történet célja az összes erők, képességek harmonikus kifejlesztése, ez a humanitás. A fejlődés gyermekkora Kelet, fiúkora Egyiptom s Foinikia, ifjúkora a görögök, férfikora a rómaiak, aggastyán-

93

kora a kereszténység korszaka. A szellem függ a természettől, a finomabb szervezettől, a talajtól, az éghajlattól, a népek jellemétől, erkölcseitől. Az ész fejlemény, nem velünk született. A művelődés első alakja a vallás, a természet láthatatlan erőiben való hit. Ez a humanitásra való képesség az észnél is előbb volt meg. Ezt fejleszti a nevelés, a példák befolyása. Az egész emberiség nevelésében pedig minden elért cél újabb eszköz lesz s így vezet az istenség a humanitásra, a boldogságra. Neki a természet az istenség. Herder volt a legnagyobb német kulturfilozófus. Az igazság örök kutatását hirdető Lessing, a költő és esztétikus ily irányú filozófiai művében (Erziehung des Menschengeschlechts) a vallást a természet és történelem nagy összefüggésében látja s ami a nevelés az egyesre, az a kijelentés az egész emberiségre. Míg az izraeliták tüntetik fel a fejlődés első fokát, a kereszténység a másodikat, a legfelsőbb fejlődési fok lesz, mikor nem a jövő életben való hit lesz a cselekvés irányítója, hanem magáért a jóért fogja az ember a jót cselekedni. Ezért magasztalja a szabadkőművességet (Gespräche über die Freimaurer.), mint szabad polgári közösséget, mely a vallás, nemzetiség, állam emelte korlátokat az emberek között el akarja tüntetni. „Nem az igazság birtoklásában, hanem a megszervezésére fordított őszinte fáradozásban rejlik az ember méltósága”. Nem tudása, hanem az igazság kutatása növeli erőnket s egyedül ebben rejlik az emberiség előrehaladó tökéletesedése. Ez az ő legfőbb kultúra-gondolata, mellyel épp korának, a felvilágosultságnak legideálisabb kifejezője. A nagy német költő, Schiller is foglalkozott a kulturális fejlődés kérdéseivel. Esztétikai leveleiben

94

(Briefe über ästhetische Erziehung des Menschen. 1795.) egész esztétikai elméletét adja az emberiség kulturális fejlődésének. A görög világ harmóniáját a szellem és test, elmélkedés és képzelet közt megbontotta a művelődés s egyoldalú, csonka egyéniségek keletkeztek. Rousseau elégedetlen a mai kultúrával. Ezen van hivatva segíteni az emberiség esztétikai nevelése. Az igazi esztétikai állapot, amikor az emberi erők szabadon, harmonikusan érvényesülnek s ez eszköz a művelődés tökéletesítésére is. Haman, Kant kritikai filozófiájának ez ellenlábasa, bírálója: Sibyllinische Blätter des Magus (a kortársak nevezték el „északi mágus”-nak) művében szól az emberiségről s a természetes vallás hirdetője. Ahol ismeretünk tovább nem mehet, ott hallgassunk az isteni géniusz szavára, melyet Szókratész minden bölcsességnél többre becsült. Dicséri a szokrateszi tudatlanságot (Sokratische Denkwürdigkeiten. 1759.). A kulturális fejlődés magasabb igényeivel nem törődőknek ez a „sokrateszi tudatlanság” szálló igéje lett. Hegel filozófiai rendszere három osztatu, trichotom és pedig 1. logika; 2. természetfilozófia és 3. szellemfilozófia. A szellemfilozófiában megkülönbözteti a szubjektív szellemet, mely a lélekről, tudatról, észről szól, a mai pszihológiának felel meg s az objektiv szellemet a történetileg kifejlődött jog, erkölcs, társadalom, állam alakjában és az abszolút szellemet, mely a lét szellemi életének egésze: a művészet, a vallás, a spekulatív filozófia. A „dialektikai mozgás” (a fogalmak e felosztogatását értette ezalatt) csúcspontja tehát az emberi szellemi élet, noha ő ezeket is a világszellem életformáinak tartja. Így jelenik meg Hegelnél az egész mindenséget képviselő fogalmi

95

rendszere csúcsán az emberi szellemi élet, amelynek felfogásánál a lassú történeti fejlődés szigorú elvét vallja. A szellemi élet történelmi fejlemény. Ezzel a felfogásával egyrészt a fejlődés elvének egyik első hirdetője, másrészt a történeti felfogás harcosa. A forradalom kudarcot vallott, állami életet nem lehet pillanat alatt, észszel gyártani, mert – mondja Hegel – lassú történeti fejlemény. Mint kultúrfilozófus, e történeti felfogásáról híres és arról, hogy az emberi szellemi életet, tehát a kulturális fejlődés filozófiai rendszere csúcspontjává tette. Schelling ily irányú műveiben (Philosophie und Religion. 1804. Philosophische Untersuchungen über das Wesen menschlicher Freiheit und die damit zusammenhängenden Gegenstände. 1809. Schöpferisches Handeln.) azt mondja, hogy a szellem potenciáinak három tevékenysége a megismerés, a cselekvés és a művészet. A művészetet tartja a szellemi élet legfelsőbb fokának. íme, a művészet társadalmi, kulturabeli szerepe. Ezek a lépcsőszerűen fokozatos potenciák az abszolútból fejlődtek ki. Az emberi szellem tehát olyan szem, melyen át a végtelen abszolút önönmagát szemléli. Ε „lelki szemlélet” adja legfelfelsőbb ismereteinket. Bizonyos irracionális, sötét elemet kell feltételeznünk az abszolútban. Most azután az ellentétek harca vezet a harmóniára, tisztulásra, – ez az élet. Khaosz, felborulásra törekvés nélkül nincs egység, meghasonlás nélkül nincs szerelem. Hogy a rossz ne legyen, akkor magának az Istennek kellene megszűnnie. Fichte műveiben (Bestimmung des Menschen. Ein Evangelium der Freiheit.) a cselekvésösztön, a küzdő szabadságösztön játssza a főszerepet. A cse-

96

lekvésösztön keresi az élvezetet. Tudatunk a cselekvés több lehetőségét mutatja nekünk, ebben rejlik a szabadság. Az Én tehát egyénileg cselekvő ösztön és szabad. Hogy az Én lényege valóban a cselekvés, a szabad cselekvés, ennek majd a kulturális küzdelem további elemzésénél fontos következményeire fogunk találni. Ez a természeti ösztön, ez a szabadságösztön most már Fichte szerint ellenállásra talál a Nem-Énben, növekedik feszítőereje. A valóság tárgyai korlátok, melyekkel szemben küzdeni kell. Minden cselekedetünk tagját képezze oly sornak, mely teljes szellemi szabadságra vezet. Kötelességünkről való meggyőződésünk szerint cselekszünk. Az élet tehát küzdelem, harc: a természet a maga korlátaival kötelességünk anyaga. Az erkölcsi rossz a lustaságból származik. Az ember csak a társaságban, az emberek közt lesz ember, valósul meg a benne rejlő Én, lesz egyénisége. A vallási formák csak szimbólumok, melyekkel az emberek etikai meggyőződésére, egyesítésükre kell hatni. Az ember, amint küzd, a dolgok rendjéről, az erkölcsi világrendről való tapasztalatait megszemélyesíti, ez az istenség. Hanem ha valami hatalmasnak képzeli, akinek kegyelmét esengheti, akkor bálványt imád. A végtelen elvet, a tiszta Ént, a világ erkölcsi rendjét, ezt az abszolút Ént, örökkévaló Akarást, Cselekvést, mely bennünket, mint bizonyos lökés (Anstoss) nyilatkozik, fel nem foghatjuk, mert felfogni annyit tesz, mint meghatárolni. Amint felfognók, megszűnnék Isten lenni s így minden istenfogalom szükségképpen halványról szóló fogalom. Die Grundzüge des gegenwärtigen Zeitalters (1806.) művében a

97

fejlődés öt korszakát különbözteti meg, az elsőben az észösztön uralkodik, de az ilyen mintanép (Normalvolk) a küzdelem folytán a vad népek közé kerül, a 2-ikban a tekintély uralkodik, a kiváló egyének tekintélye, a 3-ikban a merő szabadság, ez a felvilágosodás kora, a 4-ikben az észtudomány s az 5-ikban az észművészet. Ily felfogást adott az emberiség kulturális fejlődéséről. Főleg a forradalmak nemrég lejátszódott kora, a felvilágosodás százada szolgált ennek alapul. Schlegel történetfilozófiája (Philosophie des Lebens. Philosophie der Geschichte.) az emberiség történelmét a fejlődéssel, a tökéletesbedéssel. Isten képére való hasonlóságra törekvéssel magyarázta. Hatása igen tágkörű volt. Érdeme, hogy a történeti felfogás érzékét kifejlesztette. Humboldt Vilmosnak, a porosz kultuszminiszternek műveiben (Universalität.) az emberiség kultuszát hirdette romantikus hévvel s mint ilyen, nagy hatással volt korára. Korunk szentimentalitásán át is a görög gondolkodás naivságára való törekvést hirdette. Schleiermacher a történelemben empirikus etikát lát (Philosophische Sittenlehre. 1870. ed. Kirchmann). A gondolkodás és akarás szerinte benne van az egész természetben, csak alacsonyabb fokon. A természet csökkentett etika. Az etikai fejlődés a faj fejlődését jelenti, mert az „egyes emberek vele született szervezete előző nemzedékek gyakorlásának eredménye” (Philosophische Sittenlehre. §147-148) – s ezzel a fajkifejlődés elméletének előrevetett árnyéka a filozófiában. Ez az etikai fejlődés tehát egyrészt szervező, alkotó, formáló tevékenység, ameny-

98

nyiben az akarás műve, másrészt szimbolizáló, kifejező tevékenység, amennyiben a gondolkodás műve. A szervező, formáló tevékenység művei az emberi közösségek, a szimbolizálóé a költészet, művészet. A művészet oly kifejezője a vallásnak, mint a nyelv a tudománynak. A tudomány a szimbolizálás legáltalánosabb alakja. A művelődésbeli fejlődés tehát etikai fejlődés. Ez Schleiermacher kultúrafilozófiájának főtétele. Ez az etika pedig azt diktálja, hogy mindenki sajátos egyéni módja, benső lényege szerint cselekedjék – s ezzel az egyéniség romantikus védője Schleiermacher. Ε német szubjektív idealista gondolkodók ilyíéle gondolataikkal valósággal a német nemzet nevelői voltak. Nagy nemzeti szolgálatot tettek: Az emberiség kultuszára nevelték a németséget. Ε tekintetben kultúrfilozófusként idesorolható a nagy német költő, Goethe is, aki a francia hódító monarchia fegyelmezettsége, a francia klasszicizmusnak a képzeletet elölő merev szabályai, a drámai hármas egység s a francia ízlés után, mely csak királyokat szerepeltetve sajátos mesterkélt tragikai páthoszt követelt, új kultúrakorszakot teremt a merev szabályokat elvető, a költői képzelet felszabadítását, szabad szárnyalását az eredetiséget kívánó romanticizmuszban. Megteremtette a forradalmi áramlattal a társadalmi szabadság, a nép, az egész emberiség szeretetét, királyok helyett a népet szerepeltetve s a klassszikus ókor helyett a középkort és újkort. Szóval demokratikus emberszeretetet hirdetve már 1787-ben ben megjelent „A vaskezű berlichingeni Götz” színmüvével, az első romantikus színdarabbal, noha 1771ben írta, holott a francia első romantikus drámát, Hu-

99

gó Viktor Hernaniját 1837-ben adják először. Ebből nyilvánvaló, hogy az irodalmi s társadalmi szabadságot teremtő forradalmi eszméket Anglia és Németország, szóval a germán népek termelték jóval előbb, Franciaország tőlük, főleg az angoloktól, Locketól s társaitól véve át, jutott a nagy francia forradalomhoz. A humanitárius eszmék pedig mindjobban kidomborodnak Goethe felfogásában s már emberiség-kultuszát, az egyes embert, mint az emberi művelődés, az emberiség haladásának munkását tekintő felfogást hirdet Valóság és Költészet („Wahrheit und Dichtung”) című munkájában. Ε nemzetnevelő hatás, a nemzetművelés tagadhatatlanul örök érdeme a német idealistáknak. Ε magas fokú nemzetművelés a leghasznosabb eredménye volt a német szubjektív idealista iskola romantikusainak. De nemcsak a német nemzetnek tettek nagy szolgálatot, nemcsak a német nemzetet nevelték magasröptű eszmékre, törekvésekre, hanem egyszersmind az emberiség nevelése, művelése volt, és pedig nagv arányú, magas fokú nevelése, művelése. Ez a legszebb, legdicsőbb érdeme a gondolkodók e kis csapatának, mely sokkal messzebb menő hatással volt az emberiség művelésére, mintsem maga is gondolhatta volna. Kulturfilozófus a francia Taine, aki művészetfilozófiájában a műremeket, a műalkotást a fajból, korból s a környezetből magyarázta, megteremtve így a híres környezet-elméletet, a miliő-elméletet. Szerinte itt is érvényes az általános megszabottság, determinizmusz elve. A művészi, erkölcsi tények épp oly termékek, mint a cukor, vagy a vitriol. Szóval össze-

100

tett fejlődések. S ha ezeket a faj, kor s a környezet határozza meg, akkor maga a műremek, műalkotás jel, okmány, jelentős okmány a fajról, a korról, a környezetről, az emberről, szóval az őt meghatározó tényezőkről. Ez a híres jel- vagy okmány-elmélet, mely mindenben „emberi dokumentumokat” látott. A kulturális fejlődést Taine lassú, történeti fejleményeknek tekinti, mint Hegel. Elítéli épp ezért a forradalmat, részleges öngyilkosságnak mondja. Az embert nem eredetileg jónak tekinti, mint Rousseau, hanem szerinte az ember vadállat, ragadozó (carnassier) s hajlandó a rosszra. Ezért szükség van az állami rendre, ami lassú, történeti fejlődés eredménye. A lángelmét a faji jellemvonásokkal s a korral magyarázó és ezeknek feláldozó Taine-féle iskolával szemben Hennequin „tudományos kritiká”-ja természetes jogaiba iktatta a lángész. A lángész a tömegek, a nemzetek vezetője. Nem a faj, nem a kor, a környezet merő terméke, hanem ő irányítja a fajt, a kort, a környezetet. A lángész vezetője a fajnak, a kornak. A műremek csak azokat indítja meg akiknek kifejező jele. A nemzeti irodalom ily munkákból áll. Kultúrfilozófus volt a francia Guyau modern művészet-társadalomfilozófiájával (L'Art au point de vue sociologique.). Kiválóan kiemelte a művészet társadalmi szerepét, mint a társadalmi együttérzésnek épp sajátos szuggesztív érzéseszközei folytán leghatalmasabb ápoló tényezőjét, a „sociabilitas”-nak legerősebb szuggesztív tényezőjét s mint ilyen azt hiszi, hivatva a művészet a társadalmi együttérzés, a szociabilitás másik, már hova-tovább szerinte mindinkább

101

halványodó tényezőjét, a vallásos érzést pótolni a jövőben (L'Irréligion de l'avenir.), mit annál inkább tehet, mert az esztétikai érzésekkel a művészet a vallásos érzés jelenségeinél erősebb szuggesztív tényező. Guyau e szociabilizáló társadalmi szuggesztióból magyarázza most már a művészet összes jellenségeit, sőt magát a műkritikát is. Guyau művészet-társadalomfilozófiája felelet arra a mellékesebb kultúraproblémára, hogy mily része van az. esztétikai jelenségeknek, a művészetnek a kulturális fejlődésben. John Ruskin, angol művészet-társadalomfilozófus számos munkájával (The Stones of Venice. Modern Painters. Sesame and Lilies. The two Paths. Crown of wild Olive. On the old Road.) megkapó nyelven a társadalom reformálását hirdeti az egészséges, természetes és művészettől széppé és boldoggá tett élet eszményének megfelelően, ezért a gépeket széllel és vízzel kell hajtani, ne rontsák meg a levegőt, a mehanikus gépmunkát bűntettesekkel, vagy másra alkalmatlanokkal végeztessük, de a földművelés egészséget fentartó, nyugalmat adó testi munkáját mindeaki végezze (mint például Gladstone s Tolsztoj). Csak így jöhet létre egészséges, nemes faj, s akkor a művészet is, mely a lelki tartalom, kifejezője, reformálódik, egészséges, természetes és benső lesz s boldoggá teszi az életet. Még az ipartárgyaknál is a gépiparral szemben művészi formát követel. A művészet demokratizálását hirdette. Ha társadalom-reformálása nagy részben utópia is, mégis érdeme, hogy a művészet fejlődését helyes irányba terelte, a bensőséget és természetességet hirdetve s a művészi kritikát is bensőbbé, a műremek kiegészítő magyarázójává

102

tette. A modern művészi ipar egyik legnagyobb fellendítője. Ruskin szintén arra a mellékesebb kulturaproblémára felel, hogy mily része van az esztétikai jelenségeknek, a művészetnek a kulturális fejlődésben. Míg Guyau ezt a művészet szociabilizáló hatásában látta, addig Ruskin a művészetnek az életet széppé, boldoggá tevő szerepében látja. Végre Tolsztoj is kultúrafilozófusnak tekinthető, amennyiben oly Rousseau-féle visszatérést hirdet a természeti állapothoz, az apostoli korra a krisztusi tanítás egyszerűségével. Épp oly utópiás vágyakodás, mint Rousseaué. A modern élet nem fog sárkán fordulni s visszafelé menni. De nem is cserélne senki a primitív, természeti állapotokkal. Ennek a tanításnak kora lejárt s Tolsztoj ez elve, mint valami régiség emelkedik ki az új világban. Ami a művészetet illeti, szerinte a szép a szép érzését kelti s a művészet az érzések közlése, terjesztése, s mint ilyen nagy a hatalma, s az emberiség főideálját, az etikai célt szolgálja. A Tolsztoj-féle művészet-társadalomfelfogás tehát a Guyau-féle szociabilizáló hatás, a Ruskin-iéle, az életet széppé, boldoggá tevő hatás után a művészet társadalombeli erkölcsi hatását hirdeti. Látjuk tehát Guyau, Ruskin, Tolsztoj művészettársadalomfilozófiai felfogásából, hogy az esztétikai tevékenység, a művészet mind fontosabb társadalmi hivatást teljesít, a társadalmi együttérzés, összetartás ápolását, a szociabilitást mozdítja elő. Ε szerepe a hazafias kultusz hasonló szerepével annál nagyobb lesz fokozatosan a modern társadalmakban, mennél jobban veszítik varázsukat a régi társadalmak szociabilizáló tényezői, a vallásos szellem és az udvari

103

dinasztikus szellem. E tekintetben a jövő a művészeté és a hazafias kultuszé, a haza nagy fiai, lángelméi ünnepléséé. Minálunk kiváló kultúrafilozófus Széchenyi István gróf, az általános kultúrai fejlődésnek, de különösen ami sajátos kulturális viszonyainknak kitűnő ismerője, hazánk kulturális átalakulásának lángeszű megálmodója. Mellette megemlítjük Schwarcz Gyulát, kiváló kultúrpolitikust, akinek „közművelődési alapon nyugvó demokrácia” volt az eszménye. Szerinte az egész államéletnek közművelődési alapon kell felépülnie. Az állami intézmények célja az állampolgárok 'szellemi, erkölcsi és anyagi javainak kifejlesztése és a köznek javára való gyümölcsöztetése. 16. Kultúrproblémák. Már amivel az első kultúraíilozófus, Rousseau fellépett, az is kultúrprobléma volt: váljon a tudományok és művészetek haladása, a művelődés megjavította-e, vagy megrontotta-e az erkölcsöket. De e kultúraprobléma felett hamar napirendre tért a világ. A világ nem cserélné fel a mai állapotot a természetivel. Nem hallgatná meg Rousseau tanácsát. Sokkal fontosabb kultúrproblémák vetődnek fel azonban, ha magát a kulturális fejlődést e tekintetben közelebbről szemügyre vesszük. Nézetünk szerint a következő főkultúraproblémákat különböztethetjük meg. Így mindjárt a kultúrák fejlődésének összefüggése a földrajzi környezettel. Már a kultúra eredeté-

104

nek kérdésénél láttuk, hogy magasabb kultúrák nem mindenütt, nem minden földrajzi környezetben fejlődnek ki. A megfelelő földrajzi környezet szükséges bizonyos kultúra kifejlődésére. Úgy vagyunk e tekintetben a szellemi kultúrával akár valami növénykultúrával. Bizonyos fizikai feltételékhez kötve mindegyik. További kultúraprobléma a nemzeti jellemvonások szerepe a kulturális fejlődésben. Hogy jő létre az egyes kultúrák nemzeti jellege? A nemzeti jelleget adó nemzeti jellemvonások hogy függnek a földrajzi környezettől, szinte hatástermékei ennek. Hogyan hozta ezeket létre az élet alkalmazkodása a földrajzi környezethez? Mind igen érdekes részletproblémák. Folytatólagos kultúraprobléma maga a kultúrális fejlődés problémája. Mi a kulturális fejlődés főtörvénye? Hogy nyilvánul itt a létért való küzdelem? Hogy érvényesül a derekasabb fenmaradása? További kultúraprobléma a kulturális küzdelem kimustrálgató szerepe a különféle kultúrák között és az egyes kultúrák keretén belül a különféle kulturaelemek között. Nem kevésbbé érdekes kultúraprobléma a nemzeti jellemvonások védőszerepe a kulturális küzdelemben. Mint az alkalmazkodás természeti termékei természeti védelmét teszik ezek a fajnak. Végre érdekes kultúraprobléma a hazaszeretet érzésének védelmi szerepe, a hazafias kultusz összetartozás-érzés erkölcsi hatása. Ε fő kultúraproblémák mellett mellékesebb problémák is vetődnek fel, mint például az esztétikai tevékenység a művészet szerepe a kulturális fejlődésben stb.

105

A fő problémákat sorra vizsgálat alá s mindegyikkel lalkozni a következőkben.

fogjuk venni közelebbi behatóan óhajtunk fog-

17. A kultúrák fejlődésének összefüggése a földrajzi típusokkal. Az emberiség kultúrájának bölcsője a Tigris és Eufrát folyamok vidéke volt, ahol az első, a legősibb kultúra, a szumír kultúra fejlődött ki, melyet azután átvett a kaid, a szemita, az egyiptomi s ettől a görög s innen lett modern kultúránk alapja. Ε vidék, mint földrajzi típus, valóban igen alkalmas volt ily kultúra kifejlődésére. Kellemes éghajlatú, rendkívül termékeny volt. Már e példából láthatjuk, hogy nem minden földrajzi típus alkalmas kultúra kifejlődésére. A sivatagon épp nem lehetséges ez, mint a sarkoknál. Általában a mérsékelt föld mutatkozik a legalkalmasabbnak kultúrák kifejlődésére. A túlhideg az élet küzdelmével foglalja le az embert, a túlmeleg ellankasztja, lustává teszi. Általában itt a földrajzi környezetről van szó, mint életkörnyezetről. Nos, az életkörnyezetnél szóba jöhet: 1. a fény, a meleg, 2. a közeg és 3. az ábm. Nos a mérsékelt földövön igen kedvező a mérsékelt fény, sem túlerős, sem kevés, a mérsékelt meleg, sem tropikusán égető, sem hiányos, a közeg, a levegő világítása, hőfoka így megfelelő s az alom sem perzselő forró, sem hideg. Művelésre is így legalkalmasabb a mérsékelt földőv alomja. De a mérsékelt földövön is közelebbről alkalmas

106

földrajzi típusok lesznek a termékeny folyó völgyek vagy a megfelelő tengerpart, vagy nagy tavak partja. Így a szumír s utóbb kaid kultúra a Tigris és Eufrát folyamok völgyében virágzott. Az egyiptomi kultúra a Nílus termékeny völgyében és a tengerparton fejlődött ki, tehát kétszeresen alkalmas hely magasabb kultúra fejlődésére. Továbbá a föníciai kultúra is a tengerparton virágzott. A görög kultúra szintén a tengerparton s a szigeteken fejtette ki csodálatos virágait, a legfinomabbakat, a legszebbeket az emberi művelődés történetében. A nagy tavak partja is igen alkalmas. így a Genfi Tó partján ősi kultúra nyomai találhatók. A kultúrák fejlődése tehát szorosan függ az illető földrajzi típusoktól. Ez érdekes kérdésnek egész irodalma van már az emberi gondolkodás történetében. Sok elmélkedő foglalkozott vele. Rövidesen adjuk itt a főbb eredményeket. Már Montesquieu az intézményeket, törvényeket, kormányformákat a népjellem, erkölcsök mellett az éghajlattól függőeknek állította. Így volna a deszpotizmusz a délvidékek kormányformája, a demokrácia az északi vidékeké. Az angol Buckle az embert s a művelődést a természeti viszonyok hatásából magyarázza. így kimutatja az éghajlat hatását. Ázsiában az északnyugoti felföldről a keletindiai alföldre vándorolt árják,, a bágyasztó hatású, a forróövi és alföldi éghajlat alatt nem maradtak sokáig „méltóságok”, „uralkodók”, mint nevük mondja. Buckle szerint a forróövi éghajlat kedvez az önkényuralomnak, a hidegebb a szabadságnak. „Az ember csak úgy függ az egyetemes törvénytől, mint bármely más öntudatlan lény”.

107

A német Karl Ritter, a berlini egyetem híres geográfusa az új, tudományosabb s filozófiai tartalmú geográfiai felfogás megalapítója, műveiben a földrajz; főfogalmává is az embert teszi s feladatává pedig: hogy a természeti viszonyokból a művelődés, az emberi történet magyarázatát adja. Jellemzi mondása: Az ország – természetéhez bilincselt állam. Jeles tanítványa, Friedrich Ratzel fejlesztette tovább tanítását, melyet, mivel az embert tette a földrajz középpontjává, antropogeográfiának nevezett el. Fő munkájában a föld és az ember ily viszonyát, a kultúrák ily kifejlődését kutatja. A népek többekevésbbé kötve vannak a talajhoz. A tengerpartnak különösen nagy volt mindig a hatása a virágzó kultúrák kifejlődésére (Das Meer als Quelle der Völkergrösse.). A talajtól való függést azonban mindinkább gyöngíti azután az értelmi, az erkölcsi haladás. Ez utóbbi tétel, mint tudjuk, a kulturális fejlődés egyik jellemző ténye, hogy tudniillik idők folyamán függetleníti magát a kultúra a természeti viszonyok rabságából, a kezdetleges kultúrák ellenben rabjai a természeti viszonyoknak. Hasonló irányú Albert Perry Brigham fölfogása. Az amerikai Colgate egyetem geológiai tanára. „Földrajzi befolyások az amerikai történelemben” című munkájában épp ily történelmi alkalmazását keresi a földrajznak. A földet leíró s a politikai, históriai tudományok kapcsolatait vizsgálja. Mindebből nyilvánvaló, hogy a kultúrák fejlődése szoros összefüggésben van a földrajzi környezettel s a földrajzi környezet hatásai meglátszanak a kultúrák fejlődésén, az illető nemzet történelmén. íme a földrajz és történelem szoros kapcsolata.

108

A földrajz megismerteti az illető természeti környezetet, melyben az illető nemzet, az illető faj él. Ε környezet hat rá s hatásaikép alkalmazkodik a nemzet s nyer így új jellemvonásokat. A történelem megismerteti e környezetben élő nemzet történetét, életét s ebben láthatjuk a természeti környezet hatásaikép alkalmazkodás útján nyert jellemvonások szerepét a kulturális fejlődésben. így függ össze e két tudomány, ily szorosan függnek össze az e Két tudomány nyújtotta ismeretek. A kultúrák fejlődésének összefüggése a földrajzi környezettel, a különféle földrajzi típusokkal kétségtelen és ez összefüggés foka fordított arányban áll a kultúra fejlettségével. 18. A középcsapadék-bőség alkalmas volta a kulturák kifejlődésére. Tudvalevő, hogy a csapadék eloszlása a földön vidékek szerint más és más. Vannak helyek, ahol igen kevés a csapadék. Vannak helyek, ahol meg igen sok a csapadék. S vannak végre olyan helyek, ahol a csapadék bősége közepes. Előrelátható hogy az előbb tanulmányozott földrajzi környezetnek a kulturális fejlődésre való alkalmas voltán kívül a csapadék aránya is befolyással lesz itt. A csapadék ugyanis lényegesen megváltoztta az életkörnyezetet, és pedig megváltoztatja a fényviszonyokat, megváltoztatja a közegviszonyokat és az almot magát is, szóval tényleg lényegesen befolyásolja az életkörnyezetet.

109

Ami a csapadék életkörnyezet-befolyásait illeti már most, vannak e befolyások között olyanok, melyek jótékonyan hatnak kultúrák kifejlődésére s vannak megint olyanok, amelyek károsan hatnak kultúrák kifejlődésére. Mitől függ ez? Nyilvánvalóan a csapadék arányától. Míg ugyanis mérsékelt csapadék szükséges az első közgazdasági tényezőhöz, a földműveléshez, addig a túlbő, vagy folytonos csapadék igen káros a földművelésre, sőt bizonyos határok között lehetetlenné teszi ezt, elpusztítva minden zsenge vegetációt. Főleg tavasszal szükséges a bővebb csapadék, mikor megindul az új virulás. A jól átázott föld lehetői szinte érezni ilyenkor a természet új életre ébredését, új erők nekisarjadzását. Világos tehát, hogy a csapadék jótékony aránya igen fontos az emberi kultúrák fejlődésének alapjelenségeire, épp a közgazdasági jelenségeket lényegesen érdeklő s ezáltal természetesen az egész kultúrális fejlődést érdeklő tényező. Melyik lesz már most a csapadék e jótékony aránya? Erre nézve igen tanulságos a Bezdek József öszszeállította térkép a csapadék eloszlásáról a földön, a szélességi körök szerint. Ε szerint a legkisebb arányú csapadék 400-500 mm. A legbőségesebb csapadék az 1400 mm-en felül eső. Ha már azokat a helyeket vesszük szemügyre, amelyek a régi világban hatalmas kultúrák kifejlődéséül szolgáltak, így a Tigris és Eufrát völgyét, a boldog folyamközt, Egyiptomot, Föníciát, a Földközi tenger partjait s ha szemügyre vesszük a mai nagy

110

kultúrák helyeit, szóval röviden a mérsékelt földövet, mert hisz tudjuk, hogy ez volt a legalkalmasabb hely a kultúrák kifejlődésére mindenha, akkor azt találjuk, hogy e helyek jobbára épp a közép csapadékbőséget mutatják, számokban kifejezve a 600-725 mmest, amely arány tehát a 400-500 mm-es és az 1400 mm-es közt tehát épp középen foglal helyet. Kimondhatjuk tehát a tételt, hogy általában mindazok a helyek, ahol nagyobb kulturális fejlődés volt a múltban, vagy van a jelenben, a közép-csapadékbőséget (400-500 mm-est) mutatják, hogy tehát e közép-csapadékbőség, e 400-500 mm-es a legalkalmasabb a kultúrák kifejlődésére. Ez tudniillik épp a jótékony mérsékelt aránya a csapadéknak, amely jótékonyan hat a földművelésre, szükséges a földműveléshez s nem hat rá viszont károsan. A mérsékelt földöv tehát nemcsak égalji, klimatikus viszonyaiban mérsékelt, innen kapta nevét is, hanem a csapadék bőségében is mérsékelt s ezért alkalmas általában a kultúrák kifejlődésére, erre ez a legalkalmasabb földöv. Örömmel állíthatjuk, hogy Magyarország is beletartozik ebbe a mérsékelt földövbe S Magyarországon is mérsékelt, jótékony arányú középcsapadékbőséget találunk s így e tekintetben is alkalmas a kulturális fejlődésre. 19. Magyarország földrajzi helyzetének természeti előnyei az önnálló kulturális fejlődést illetőleg. Látván a illető földrajzi

kultúrák fejlődésének összefüggését az környezettel, látván a főkultúrák kifej-

111

lődésének alkalmas földrajzi környezetét, s a kultúrák kifejlődésére alkalmas 'középcsapadék bőségét, a 400-500 eset, most Magyarország földrajzi helyzetét kell szemügyre vennünk s az itt kifejlődő önálló kultúra tekintetében való alkalmas voltát, szóval a magyar kultúra összefüggését a földrajzi környezettel. Magyarország földrajzi helyzete – a szakemberek egyhangú véleménye szerint – igen kedvező. Ritka szerencsés ország. A kulturális földrajzi típusokat illetőleg a termékeny, nagy folyóvölgyekhez tartozik. A Duna-völgye ez, mely folyó négy országot jár be. De ezenkívül hatalmas, úgyszólván teljes· természetes hatást adnak a Kárpátok sziklatömegei. Ez az e termékeny folyóvölgyben kifejlődő kultúra önállóságát biztosítja, védi. A termékeny Duna-Tisza köze, az aranykalászos rónaság megadja a közgazdasági élet földmívelő és állattenyésztő alapját, szinte kimeríthetetlen természeti tőkét. A fában, ércben gazdag, fenyveskoszorúzta hegyvidék megadja a közgazdasági élet ipari alapját, a hegyek méhében rejlő aranyban az arany ipart, vasban a vasipart, a szénbányászatot, a faipart stb. Ehhez pompás erőforrásokul szolgálhatnak a még éppenséggel ki nem használt vízierők, de amelyeket a millenáris évben megindult hét évi állami felvétel, ami 200.000 koronába került, teljes gazdaságában elénk tárt, mint kiaknázhatatlan természeti tőkéket. A Kárpátok hótömegeiből lefutó víz folyóvölgyei megadják a közgazdasági élet kereskedelmi alapját

112

is, a víziutakban s a folyóvölgyekben épült vasutakban. Így nagyon alkalmas e földrajzi környezet intenzív közgazdasági élet kifejlődésére s ez alapon kulturális fejlődésre. Kedvező középponti helyzete is. Ez az igazi Középeurópa, Magyarország. S végül rendkívül fontos, hogy oly földrajzi egység, amely önállóságra, tehát önálló kulturális fejlődésre van teremtve, amely felett – mondja jól Cholnoky – ideig-óráig úr lehet valami szomszéd hatalmasság, de végleg elhódítani, felosztani vagy bekebelezni nem lehet, az a történelem minden tanúsága szerint képtelenség. S a történelem tanúságai közt a legtalálóbbak a szerencsétlen II. József császár beolvasztó, nyelvelkobzó rendelkezései, melyeket 1790. január 28-án, halálos ágyán egy tollvonással eltörölt. „A magyar nemzet iránt való hajlandóságának nyilvános jelét akarván adni”, – összes rendeleteit visszavonja. Mint Dr. Kárffy Ödön mondja találóan épp a kulturális életre, nemzetünk életére vonatkozólag, „tisztult elmével, földi szenvedélytől, mulandó hatalomvágytól ment lélekkel belátta, hogy a nemzetek sorsát az emberinél mérhetetlenül nagyobb hatalom intézi.” Ez a mindeneket intéző hatalom nem egyesek szeszélye után indul, hanem a kulturális fejlődést küzdő faj a földrajzi környezettel, jelen esetben e kitűnő, kulturális fejlődésre is alkalmas, önállóságot is biztosító földrajzi egységgel való összefüggés alkalmazkodása után.

113

És épp ez önállóságot biztosító földrajzi egységben bízhatunk a jövendők előrelátható viharát illetőleg. Magyarország tehát mint földrajzi környezet nemcsak igen alkalmas kulturális fejlődésre, hanem e földrajzi egység, e kulturális fejlődés önállóságát is megvédi, biztosítja. Használjuk fel tehát a természet ez előnyeit. 20. A kulturális fejlődés összefüggése a közgazdasági viszonyokkal. A történelmi materializmusz és túlzása. Ahogy az élő szervezet sejtjei működéseinél az alapjelenség, az alapvető életműködés a kémiai jelenség, az anyaghasonítás, az asszimiláció s az összes többi fizikai, sőt pszihologiai jelenségek is ettől függő, ezt kísérő, vele járó jelenségek, de olyanok, hogy a szervezet sorsára fontos befolyással vannak, mint például a testi erő, izomműködés, a pszihikus jelenségek, – úgy a kultúraegységek, nemzetek életét tekintve is alapjelenségnek találjuk a közgazdasági jelenségeket, ezek a nemzet életének alapfeltételei, s ajz összes többi politikai, társadalmi, sőt kulturális jelenségek is ettől függő, ezt kísérő velejáró jelenségek, de olyanok, hogy az élő nemzet, a kulturális fejlődés sorsára fontos befolyással vannak, mint például a katonai erő, a háború, a kulturális tevékenység. Íme, világos tehát előttünk a kulturális fejlődés összefüggése a közgazdasági jelenségekkel, A termelő, tevékenység teszi valóban valamely kultúraegység társadaloméletének alapfeltételét. Ahol az eke nem jár, ott nincs kultúra, a szántott föld az ő birodalma. A termelő tevékenység az alapjelenség. A töb-

114

bi jelenségek mind ez alapfeltételben végbemenő változásoktól függnek. Ε tétel tökéletesen igaz. A történelmi közgazdasági materializmusz érdeme, hogy így megvilágította hogy a közgazdasági jelenségek a társadalom életének alapjelenségei. Ez a történelmi materializmusz, a marxizmusz. Marx adta ez elmélet alapgondolatát, de Engels fejtette ki. Ε szerint a társadalom valóságos alapját, infrastruktúráját az emberek egymás közt lévő termelésviszonyai adják. Ezek szoros összefüggésben vannak a termelő erőkkel, amelyek a termelésviszonyok közt működnek. Ez utóbbiak pedig jogi nyelven nem egyebek, mint a tulajdon viszonyai. Ez alapon, az infrastruktúrán épül tel a jogi és politikai szuperstruktúra. Ez alap egyszersmind határozott társadalmi tudatformákat fejleszt. Ez a sztatikus történelmi materializmusz. Dinamikus oldala: a társadalom folytonos fejlődése s ennek kerete a történelem. A társadalom ideológus szuperstruktúrája a valóságos, közgazdasági alapon épül fel és épp ez anyagi alaptól függ általában fejlődése, minden korban, minden helyen. Az anyagi élet termelésmódjának átalakulásával jönnek létre a szuperstruktúrabeli módosulások. Ok és okozati viszonyban van e kettő. így magyarázta Marx az általános társadalmi, kulturális fejlődés folyamatát. Most már fejlődnek a termelő erők s akkor a termelésviszonyok idővel akadályai lesznek a termelő erőknek. Ekkor jő létre a társadalmi forradalom. Előrelátható katasztrófa ez, mely a küzködő és összeütköző állapotnak véget vet s ledönti azt az egész szuperstruktúrát, mely lassankint megingott a

115

mindinkább bántó össze-nem-illése folytán a megváltozott infrastruktúrával szemben. Ez a Marx-féle katasztrofizmusz szigorúan determinista felfogása. A szuperstruktúrának tehát nincs önálló fejlődése. Új anyagi feltételek szükségképp hozzák létre az új szuperstrukturát forradalom útján is. így a társadalmi forradalomnak fontos szerepe van e történeti materializmuszban. A termelésmód átváltozik, új termelő erők jelentkeznek, a szuperstruktúra esékeny lesz s összeomlik. A szuperstruktúra az anyagi, materialis alaptól függ. Innen a történelmi materializmusz elnevezés. A történelmi fejlődés elve az anyagi alao és fejlődése, nem pedig az emberi szellemnek úgy mondott általános fejlődése. Nos, itt már látjuk, mennyire túloz a Marx-féle történelmi materializmusz. Szerinte az egész szuper'strukturális fejlődés, tehát a kulturális fejlődés is tisztán az anyagi alap és fejlődésétől, vagyis a közgazdasági jelenségektől függ. Tökéletesen igaz, hogy a kulturális fejlődés a közgazdasági jelenségektől függ, de nemcsak ezektől függ, függ az értelmi munkásoktól s az értelmi munkások munkájától is és egyéb tényezőktől. Marx alapgondolatát már 1845-ben Engels-szel együtt fogalmazta meg Parisban. 1844-ben cikket írt, amelyben az iparviszonyok s a közgazdaságnak viszonyát a politikai világgal felvetette problémaképp. 1846-ban Engels írja, hogy Marxnak már a történelmi materializmuszról teljesen kidolgozott rend-szere volt. Az emberek hozzák létre a termelésviszonyokat. Új termelőerők keletkeznek s akkor a régi szuperstrukturális rend megdől. így fejlődött a modern polgárság a hűbéres társadalom összedőltéből. De a ter-

116

melő erők ellentétbe helyezkednek a termelés polgári viszonyaival s így új forradalom közeledik. Nem érdektelen, hogy a történelmi materializmusz alapgondolata a Hegel-féle filozófiából indul ki. Hegel maga már új történeti felfogás hirdetője, mikor azt mondja, hogy az állam, a társadalom lassú, történeti fejlődés. Marx és Engels a hegeli balpárt tagiéi voltak. Bruno Bauer-ral és Feuerbach-hal. Hegel tanítványaival polemizáltak. A hegeli elméletek bírálatából sarjadt ki a történelmi materializmusz. A hegeli rendszer hiányait akarták kimutatni. Odajutottak, hogy a jogi viszonyok s politikai formák nem érthetők magukban, sem az emberi szellem, általános fejlődéséből. S egészen Hegel szellemében okoskodtak: tézis: az önkéntelen materializmusz, antitézis: a Hegel-féle idealizmusz, mint tagadás s végre szintézis: a modern történelmi materializmusz, a Hegel-féle gondolatmozgás, dialektika szerint. Feuerbach, Hegel tanítványa ugyanis a vallások elemzésében azt hirdette, hogy az emberek formálják a vallást:, nem a vallás az embert. Ezzel szálltak szembe, kikelve, hogy nemi elszigetelten, hanem mindent a maga környezetébe belehelyezve kell tekinr tenu Nem a gondolkodásmódból kell magyarázni az életmódot;, hanem- így alkalmazták az elvet a történelmi materializmusz megteremtői – az életmódból, az életfeltételekből a gondolkodásmódot. Nem a tudatállapotok határozzák meg az ember létét, hanem az ember társadalmi Léte határozza meg a tudatállapotokat, így jött létre a Marx-féle elmélet, a történelmi materializmusz. A marxista, elmélet lehetővé tette a: materialista, történettudományt. Az osztályok küzdelme szoros vi-

117

szonyban van a történelmi materializmusz elvével. A történelmi materializmusz ebben a determináló tényező. A történelem törvényei, a tőketermelés törvényei vaskövetkezetességgel nyilvánulnak. Az emberek tényezőik saját történetüknek. „Az ember nem tehető felelőssé személyes felelősséggel a társadalmi viszonyok rniatt, amelyeknek csak társadalmilag megtsremtője.” A Hegel alapján álló Engels szerint a szabadság a szükségszerűség világos és belső ismerete, migunknak és a külvilágnak dominációja, mit a természeti szükségszerűségek ismerete tesz lehetővé. Az ember mindinkább birtokába hajtja a természeti erőket, például a gőzgéppel a gőzt, s így „az emberiség végre a fatalitás birodalmából kiemelkedik a szabadság birodalmába.” A régi rabszolgaság tette lehetővé a modern szocializmuszt. Az annak a gazdasági állapotnak felelt meg; amelyből fejlődéssel létrejött a mienk. Ez a hegeli hisztorizmusz új, bővült kiadásban, a materialista alap szerepével bővítve. Engels szerint most jótékony fejlődést mutat a történelem. Ez a fejlődés, akárcsak a hegeli dialektikus mozgás, visszatérés útján haladás. Engelsnél e felfogás történelmi ökonomizmusszá lett, aztán precizálódott, „az első okot és fő-mozgatóját minden fontos történeti eseménynek a társadalom ökonómiai fejlődésében látja, a termelés és cseremódok átalakulásában, a társadalomnak osztályokra bomlásában és az osztályok harcában.” Az élet közvetetten produkálásában és reprodukálásában, a táplálkozás, ruházat s főleg azoknak az eszközöknek Megszerzésében, amelyek arra valók, a faj sokasítá-

118

sában. Így jönnek létre a családi kötelékek, a tulajdon, a rabszolgaság, az osztályok küzdelme kifejlődése. A valóságos küzdelmek reflexe az emberi agyvelőben, vagyis az ideológiai elméletek és felfogások maguk is hatással vannak a történelmi fejlődésre, gyakran megszabják formáját.” Az infrastruktúra az anyag, aminek formája a szuperstruktúra. Ez itt a visszatérés Kantra. A közgazdasági szükség ragadja magával a fejlődést. Szóba jöhet tehát itt először a gazdasági alap viszonya a politikai hatalommal s másodszor a felsőbb ideológiákkal: erkölccsel, vallással, tudományokkal és filozófiával. Mindez a munkás-mozgalom történetében fordulópontot jelentett. De új történetfilozófiai rendszer is volt, a történelmi materializmusz s ezt olyanok is elfogadták, akik nem vallják egyébként a szocializmusz elveit. A gazdasági folyamatokat tekinti elsőrendű fontossággal bíróknak. Ezek hozzák létre az osztályharcot. Az ősi jogok, a természetjog helyét a gazdasági megértés foglalja el, a gazdasági érdekek küzdelme. A gazdasági forradalomban meg fogja szerezni a munkásosztály a politikai hatalmat s akkor államosítani fogja a termelési eszközöket, a mezőgazdasági, az ipari tőke állami kezelés alá kerül. Nem titkolják nézeteiket. A proletárok csupán láncaikat veszíthetik el, de egy világot nyerhetnek. Erre segít az öntudatos osztályharc, és pedig a nemzetközileg szervezett osztályharc. így alakulnak azután munkásegyesületek s a Nemzetközi Munkásegyesület Marx buzgólkodására. Végig követtük rövid ismertetésünkben a történelmi közgazdasági materializmusz összes főbb gon-

119

dolatait, hogy átláthassuk túlzásait, főleg szocialista végkövetkeztetéseit illetőleg. Annyi igaz mindebből s ennek megállapítása Marx, Engels, a történelmi közgazdasági materializmusz érdeme, hogy a társadalom életében a közgazdasági jelenségek az alapjelenségek s hogy a többi jelenségek ezektől függnek. De a többi túlzás. Túlzás, hogy csak ezektől függnek. Túlzás az egész hozzáfűzött szocialista gondolatsor. Bármint is védi a történelmi közgazdasági materializmusz lelkes védője, a jeles amerikai közgazdasági író, Seligmann, a Columbia egyetem tanára è felfogást,, a nála részletezett négy ellenvetéssel szemben, hogy 1. fatalista következtetésekre visz, 2. nem létező törvények felvétele, 3. szocialista következményei vannak és 4. hogy az etikai és ideális tényezőket kiküszöböli, még sem győz meg, hogy nem túlzás az etikai és ideális tényezőknek, szóval a kulturális fejlődésnek tisztán, merőben csak a közgazdasági jelenségektől való függése, hogy a kulturális szuprastruktúra csak merő alakja volna az anyagi, közgazdasági infrastuktúrának és hogy nem túlzás az egész hozzáfűzött szocialista gondolatsor a társadalmi katasztrofizmusról, a forradalom útján való szuprastruktúrák keletkezéséről. Azelőtt a történelem magyarázása merőben politikai volt. Fődolog volt a politikai történelem. Ennek a politikai történelemmagyarázatnak helyébe joggal tette a történelmi materializmusz a közgazdasági történelemmagyarázatot. Ez is haladás, ez is az ő érdeme. A kulturális fejlődés tehát függ a közgazdasági jelenségektől, mint alapjelenségeitől a kultúraegysé-

120

gek, társadalmak életének. Ennek kimutatása Hegel nyomain a történelmi közgazdasági materializmusz megteremtőjének, Marxnak s mellette Engelsnek érdeme az emberi gondolkodás történetében. 21. A pszihologiai és társadalmi tényezőknek fokozatos túlsúlyra-jutása a történelmi fejlődésben. El kellett ismernünk, hogy a közgazdasági viszonyok, mint az anyagfelvétel jelenségei alapvető Jelenségek a küzdő faj életében. A történelmi közgazdasági materializmusz csak abban túloz, hogy minden egyéb jelenséget, így a társadalmi jogot, politikai, katonai és kulturális jelenségeket mind, röviden mondva az ő nyelvükön, az egész szuprastrukturát ez alapjelenségektől, ettől az infrastruktúrától teszi függővé. A higgadt, pártatlan szemlélőnek a történelmi fejlődés egészen mást mutat. A közgazdasági alapjelenségek mellett a nemzet életében nagy szerepet játszanak a társadalmi, vallásos-etikai, jogi, politikai, államéleti, katonai és kulturális jelenségek. Itt a különféle tényezők egyidejű hatásainak egymásra rakodásával, egymásra halmozódásával áliunk így szemben. A nemzet élete sokkal bonyolultabb tehát, mintsem látszik s ahogy a történelmi közgazdasági materializmusz egyszerűen elszeretné intézni a dolgot. Sőt a történelmi fejlődés higgadt, pártatlan szemlélete nemcsak a különféle tényezők egyidejű hatásainak ily egymásra halmozódásáról győz meg, hanem arról a fejlődés folyamán követhető fontos tényről is.

121

hogy a pszihologiai és társadalmi tényezők fokozatosan túlsúlyra jutnak szerepükkel a történelmi fejlődés folyamán. Épp a modern történelmi fejlődés győz meg erről legjobban. Még a nemzetközi érdekösszeütközések is nemzetközi bíróság elé kerülhetnek. Nos. nem a pszihologiai tényezők uralomra jutása ez az ősi törzsi vadság atavizmuszát feltüntető háborúskodó, hadakozó vágyakkal szemben. Hol itt a közgazdasági materializmusz egyoldalú szerepeltetése a közgazdasági viszonyoknak? De még inkább látni a pszihologiai jelenség ik tútstrlyra jutását a közvélemény hatásában. A nemzetközi bíróságnak például nincs nemzetközi csendőrsége, hogy ítéletét végrehajtsa. De nem is kell. Elég az ítélet maga, mint nemzetközi, jogi közvélemény. Ez parancsol. Mivel? Épp a pszihologiai jelenségek kényszerítő erejével. És a modern fejlődés ide mutat. Az újabb fejlödéstí amerikai államokban, így az Egyesült-Államokban is sokkal nagyobb a közvélemény ereje, mint Európában. Vagyis a pszihologiai társadalmi tényezők sokkal nagyobb uralomra jutottak a küzdő faj életének többi jelenségeivel szemben. Fouillée „A francia nép pszihologiája” című érdekes könyvében külön törvény gyanánt emeli ki „a pszihologiai és társadalmi tényezők fokozatos túlsúlyrajutását a történelem folyamán.” Kimondhatjuk tehát, hogy a történelmi fejlődésben a pszihologiai és társadalmi tényezők mind fokozatosabb túlysúlyra jutása, az uralomra jutása állapítható meg a küzdő nemzet életének többi jelenségeivel szemben.

122

22. Nemzeti kultúra. Vajjon hát a kultúra nem nemzetközi valami? Beszélhetünk-e joggal nemzeti kultúráról? Ε kérdésekre óhajtanánk itt érdemlegesen és behatóan megfelelni. Valamely kultúra mindig valamelyik nemzeté és csak úgy beszélhetek róla, mint annak a nemzetnek kultúrájáról, tehát ennyiben már a kultúra mindig szükségképp nemzeti. De nemcsak ennyiben nemzeti valamely kultúra, hanem nemzeti jellegű is. Oly jellemvonásokat mutat fel, melyek az illető nemzeti géniusz jellemző vonásai. így ismeretes a német kultúra alapossága, a francia kultúra könnyedsége, az angol kultúra komolysága, az orosz kultúra kétkedő mélysége. Ε jellemvonások a nemzeti géniusz bélyegét tüntetik fel s eltörölhetetlenül jellemzik az illető kultúrát. A magyar nemzeti kultúrát így lobogó hazafias érzés, hatalmas akaraterő s az erő büszkesége, sz3val a nemzeti géniusz fővonásai jellemzik. Nem sorolhatjuk fel itt részletesen e jellemvonásokat; aki azonban megtalálja ezeket a Magyar Géniusz Esztétikája című munkában, mely részletesen foglalkozik ezekkel. Általános igazság, hogy a kultúra fejlődése szorosan függ az illető nemzet tiszta etikai életétől. A nemzet tiszta etikai életével szoros összefüggésben van nemcsak anyagi fejlődése, hanem szellemi kultúrájának fejlődése is. A tiszta etikai élet alatt pedig a tiszta családi életet értjük. Mennél több tiszta családi élet, mennél nagyobb a családi élet szeretete, a házitűzhely nim-

123

busza, annál erősebben lüktet a nemzet élete, annál virulóbb hajtásokat hajt s annál erősebb szellemi kultúrájának fejlődése is. Hol nagyobb a tiszta családi élet, az otthon szeretete, a home nimbusza, mint az angoloknál s ezzel kapcsolatosan hatalmas, nagyarányú szellemi kultúrájuk fejlődése is. Ilyen a német kultúra is, ahol a családi élet bensősége szintén megtalálható. Mily dekadenciát mutat ezekkel szemben a francia nemzet, de hisz seholsem vesztette hitelét, nimbuszát úgy a családi élet, mint ott. Vannak regényíróik, kik kigúnyolják, pellengérre állítják a családi életet. Ez a Bourget, Anatole France, Marcel Prévost stb. féle iskola. Családi életet rajzolnak, ahol a nő a férjét alig ismeri, hanem egyik szeretőjétől a másik karjaiba dobja magát, míg végre egyik szeretője kilöki. Gyermeket – Isten őrizz – nem is akar. S ez etika ellenes, épp azért kultúraellenes regények („Vörös liliom” Anatole France-tól) grasszálnak. De meg is van a hatása, nagy hanyatlásban a nemzet. Bertillon jajveszékelve mutatja ki, hogy épp a műveltebb,, vagyonosabb osztályokban vajmi kevés a gyermeKszületések száma. A szegény osztálynál sokkal nagyobb. Hát csak dolgozzatok Anatole France-ok. Hogy mennyire elvesztette a családi élet minden varázsát a franciáknál, jellemző eset az az anya, aki mikor két gyermeke közül az egyiket félig megfojtva kidobta az ablakon s a rendőrség erre nyakon csípte, azt mondta: C'était trop de famille. Még ez is sok volt neki a „család”-ból. A legnagyobb faji dekadencia eklatáns példája. Tehát nemcsak hogy a kultúra mindig nemzeti jellegű, hanem szorosan össze is függ az illető nem-

124

zet etikai életével. Nemcsak a nemzeti géniusz jellemvonásait viseli magán, hanem az illető faj etikai életének hatását is, mellyel a szellemi kultúra fejlődése szoros kapcsolatban van. Ha már most az egyes nemzeti kultúrák életét, viszonyát egymással szemben tekintjük, akkor azt látjuk, hogy ezek közt is megvan a létért való küzdelem, a sruggle for life. Bármily békés valaminek látszik is a kulturális fejlődés, az egyes nemzeti kultúrák közt állandó az elsőbbségért való küzdelem, a Kulturkampf. A fajok életének biológiai törvényei itt is érvényesülnek. Itt is megvan a létért való küzdelem az egyes nemzeti kultúrák között, mint kulturális küzdelem s ennek főtörvénye itt is, hogy a kulturális tekintetben magasabb fejlődésű faj, amely tiszta etikai életével még jövendő fejlődését is biztosítja, arat diadalt s így a kimustrálódást is megtaláljuk e törvén ν ereje folytán – s ez a kulturális kimustrálódás. Ha e kulturális küzdelemnek és kimustrálgató főtörvényének szerepét tekintjük hazánkban, akkor minket közelebbről érdeklő jelenségekre akadunk. A magyar nemzeti kultúrával szemben állanak itt a különféle fajok törmelékkultúrái. És, sajnos, hazánkban jó ideig minden akadály nélkül fejlődhettek e szeparatisztikus külön kultúrák. S most folyik ezek között a kulturális küzdelem. Nekünk e küzdelemben kétszeres erővel kell küzdenünk és kétszeres körültekintéssel, óvatossággal intéznünk a dolgokat, mert a küzdelemben biztosíthatjuk kulturális, magasabb fokú fejlődésünkkel fajunk elsőbbségét, főlényét e törmelékkultúrákkal szemben. Ε kulturális küzdelem főtörvényének kimustrálgató ereje ugyanis el-elsepri időnként a faji szeparitisztikus kultúrák egyes forme-

125

lékeit. Nekünk e kulturális küzdelem biztosítja így a nemzeti egységet, amelyre pedig épp haladásunk, fejlődésünk tekintetében nagy szükségünk van. A faji, szeparitisztikus kulturális törekvések csak akadályai,, koloncai a nemzet szabad fejlődésének. Már pedig csak természetes kívánság, hogy a nemzet szabadon, minden akadály nélkül, minden visszahúzó kolonc nélkül fejthesse ki anyagi, szellemi erőforrásait s vihesse minél nagyobb virulásra anyagilag önmagát és szellemi kultúráját. Ehhez természetes joga van, melyet tőle nem vitathat el senki. Ez az élet joga. Minden, ami él, érvényesülni, fejlődni akar s ez – mindig más élők rovására történik. Ez az élet általános természeti törvénye. A magasabb fejlődésű, tehát nemesebb faj győz és elsepri a tökéletlenebb gyöngét, a törmelékkultúrákat. Ez csak a. faj tökéletesedésének természetes útja. Így tökéletesedik, így fejlődig a mi fajunk is a kulitúrális küzdelem kimustrálgató főtörvénye útján. S így válnak ki természetes úton az egyes fajok kultúrái', amelyek tehát mindig, már eredetükben,, de azután jellemükben s etikai viszonyaikban is, mindig nemzeti kultúrák. Odajutottunk tehát, hogy nemcsak a kultúrát nemzetinek kellett kijelentenünk, hanem a valóságban nincs is, nem is lehet más, mint nemzeti kultúra. Csak egy faj, egy nemzet hozhatja létre azt, amit kulturális fejlődésnek nevezünk.

126

23. Kultúra és nemzeti jellem. Láttuk, hogy minden kultúra szükségképpen nemzeti s magán viseli a nemzeti géniusz jellemvonásait s meglátszanak rajta a nemzet etikai életének sajátos viszonyai. Mindazonáltal nem lesz érdektelen egy találó példában közelebbről látni a nemzeti jellem természetes kifejeződését az illető nemzet kultúrájában a nemzeti géniusz jellemvonásait a kultúra fejlődésében. Vegyük közelebbről szemügyre e célból az angol nemzeti jellemet. Az angol nemzetet jellemzi első sorban az erő, a nyugodtság. Ehhez járul bizonyos eredetiség a felfogásban, a nyugodt, biztos ítélet, az angol józanság, a common sense. Ezzel függ össze a szabadságsze retet, a törvényhűség, a hagyományok tisztelete, a vallás tiszteletben tartása, bizonyos józanság a vallási dolgokban, a vallási dolgokban való egyéni felfogás, az egyéniség tisztelete itt is, mint a politikában, ahol a szabadságszeretetben nyilvánul, ez az egyéniség tisztelete pedig összefügg az alapjellemvonással, az erővel. Innen büszkesége mások előtt, az angol erő büszkesége; de maguk közt szerény. Innen egoizmusza; de képes nagy, önmegtagadó odaadásra szó nélkül. Jellemzi a családi élet szeretete, az otthon nimbusza, a home varázsa. Ugyancsak az erőt jellemzi a testi nevelés kultusza. Ezzel kapcsolatban eleven gyakorlati érzék. Erős konzervatizmusz és alkotmánytisztelet jellemzi a politikában. Ragyogó költői képzelet és az egyéniség hatalmas ereje jellemzi a költészetben. Éles pszi-

127

hológus és józan ítélet jellemzi a filozófiában, gyakorlati jelleggel, pozitív felfogással és az egyéniség erős kultuszával. Mindenesetre e jellemvonásokban erős hatását kell látnunk a fizikai környezetnek, a geográfiai típusnak. Mivel pedig e jellemvonások mind szellemi kultúrájukon is meglátszanak, a geográfiai típus rányomja sajátos bélyegét az ott kifejlődő szellemi kultúrára, így is volt ez mindig. A lótusz-virág ott van Egyiptom művészetében, az asszír pálmalevél az aszszírok művészetében. A kultúra magán viseli az illeiő földrajzi típus hatását. Így az angol jellemre nagy hatással volt, hogy szigetország. Innen erő-érzete, büszkesége, szinte gőgje másokkal szemben. Minden angol jellem egy sziget úgyszólván. Innen az egyéniség kultusza, az önállóság. A hideg is befolyással lehetett józanságára, munkás, gyakorlati felfogására. De főhatással volt mindenesetre a köd. Sajátos hatással van ez az ott lakókra. Hogy ezt jól megértsük, részletesebben kitelünk e kérdésnél. Mindenesetre megérdemli. A száraz, tiszta levegőjű vidékek, amilyenek a délvidékek, messzire mindent tisztán láttatnak az ott lakókkal. Messze kalandozhat tekintetük. Minek oda is menni, mikor innen is jól látja? Ily módon hozza létre az ily vidék a testi lustaságot. S valóban, mily lusták az olasz parasztok, munkások. Egy kis rizst evén, képesek az egész napot átheverni. Természetesen nagyban növeli ezt a lankasztó meleg. A déli napfény találékonnyá, de kevéssé őszintévé, könnyed modorúvá, de kegyetlenné, művésszé, fecsegővé, vidámmá, kedvessé teszi az embereket.

128

Nos, ezzel szemben a köd bizonyos titokzatossággal tölti el a lelket, felkelti kíváncsiságunkat, megismerni, ami a köd mögött van, nyugtalansággal tölt el, a láthatatlan hív, a felfedezés kísértése fogja el az embert, menni kell s – fel is kerekedünk és megyünk. A ködben mintha nem is volnánk biztonságban, szabadságunkat korlátozná, mintha nem is volnánk egyedül, a köd árnyai benépesítik képzeletünket Hogv szabadságunkat korlátozza, innen a küzdelem a szabadságért, a szabadságszeretet. A köd útracsalogató, útraindító hatása menni, mozogni kényszerít. Ezért oly sok az angolok között a nagy felfedező: Livingstone, Stanley, Peary, Cook – félig angoloknak vehetők ők is. Hogy többet láthasson, hogy tovább láthasson, útra kél. Oly érzések fogják el, mintha országokat hódítana, a hódítás erőérzése. Eltölti lelkét továbbá fizikai mozgó-gépezetének, izmainak önérzete. íme az angol fő jellemvonás, az angol erő természetes forrása: a köd útra-csalta ember hódító erő-érzése s működő izmainak önérzete. Természetes magyarázatát sikerült tehát adnunk a fő jellemvonásnak, az erőnek, az erő domináló érzésének. Ebből az izomönérzetből fejlődik ki azután az én tudata, az angol én, melyben az erőnek, az izomérzéseknek, a hódító önérzetnek hatalmas szerepe van: Innen az angol testi nevelés alapossága, helyes, józan izomfejlesztése, képzése. Innen a józan, gyakorlati felfogás.. Természeti magyarázata, ugyanis, hogy a mozdulatlanság hoszszabb időn át elménkből való felfogásunkat fejleszti, míg a gyakori mozgás az elmének a testről való felfogását fejleszti ki. Nos, ez a testiség alapja a gya-

129

korlatiasságnak, a józanságnak. Íme az angol gyakorlati felfogásnak, józanságnak természetes lapja, a köd útracsalta ember gyakori mozgásai következtében kifejlődött testiség, anyagiság érzése. íme a főbb jellemvonásoknak mind természetes alapját találjuk. De még egyet. Vissza kell térnünk az angol én-re. Láttuk, hogy az angol én-ben az erőnek, az izomérzéseknek, a hódító önérzetnek hatalmas szerepe van. Ez az én tehát első sorban mozgásérzéseken épül fel. Nos, mily érdekes, innen van ugyanis, hogy az angol a cselekvés embere, szemben például a némettel, ki első sorban az elmélet embere, vagy szemben a franciával, ki a beszéd (la parole), a vitatkozás embere. Az angolban megvan a cselekvés gyönyöre, az akarat embere, izmai tónusában érzi akaraterejét, méltóságának érzete, innen uralkodó természete, gőgje, sőt magával-elteltsége: sznobizmusza, eredetisége, diszkréciója, zárkózottsága. Az angol első sorban izomember, izmainak él, izmai érzésein épül föl lelki világa, melyet épp ezért első sorban az erő, a hódító erő érzése, a működő izmok Önérzete, a cselekvés jellemez. Az izomerőfeszítés egyenrangú nála az erkölcsi erőkifejtéssel. Ily felfogáson épül fel egész erkölcsi világa, szorosan úgyszólván izomérzésein. Innen ugyanis erős akarata, kitartása, önuralma, mérséklete, konzervativizmusza, a konvenciókat illető babonás tisztelete, a társadalmi formák tisztelete. Mérséklő önuralma magyarázza meg közömbösségét, érzéketlenségét a megmásíthatatlan dolgokkal szemben. A bánatnak, gyásznak erejük ellenáll, mérsékletet, önuralmat mutatnak, a bánat túlságát gyengeségnek tartják, nyilatkozásait megvetik, illetlen-

130

ségnek tartják, middle class-nek. Érzéseinket ne hirdessük. Megnyugosznak a megváltozhatatlanban. Shakespeare mondja: „A javíthatatlan dolgok közömbösekké válnak előttem.” A gyászoló bánat ne zavarja életünk, mert akkor: „Sérelem az ég ellen, – mondja ugyancsak Shakespeare – sérelem a holtak ellen, sérelem a természet ellen és képtelen sérelem az ész ellen.” Cselekvésvágya elfeledteti vele, innen az élet megbecsülése, tiszteletben tartása erkölcsi felfogásukban. „Ha a szerencse – mondja Shakespeare – olyasmit rabol el tőlünk, amit nem őrizhetünk meg, igaztalanságát a türelem nevetségessé teszi. A megrablott, aki mosolyog, elrabol valamit a tolvajtól. Maga magát rabolja meg, aki haszontalan fájdalmat pazarol.” Ellenségében is megbecsüli az életet, a hősiességet, innen a hires angol törvénytisztelő nagylelkűség az ellenséggel szemben is: a fair play. Szerelme is állandó, tiszta, erős, hatalmas. Mi más is az angol love, mint például a francia amour, mely mindig sokkal érzékibb. Francia ember mondja: mi nem tudjuk megkülömböztetni, hogy a nemi ösztön csak egyik eszköze a szerelemnek s nem egész lényege. Ezzel szemben mily más az angol szerelem, mint Shakespeare mondja: „Nem sze-^ relém az, ami változik a változással. A szerelem nem az idő bolondja. Nem változik a röpke órákkal, hetekkel. Változatlan marad a végítéletig. Ha ez nem úgy van s ha ezt bizonyítani kell, akkor sohsem írtam, sohsem szerettem.” Az angol a szerelmet tiszteletben tartja, az élet legfőbb dolgát látja benne, a lélek benső titkát. Amilyen állandó, benső a szerelem, a love, olyan a családi élet, a home. Innen igazi, hamisítatlan varázsa.

131

Mind e természeti alapon fejlődött nemzeti jellemvonások pedig élesen meglátszanak az angol szellemi kultúra fejlődésén. A hódító erő érzése, az izomönérzet, a cselekvés, a szabadság szeretete, az egyéniség kultusza, a testiség, józanság, gyakorlatiasság ott is dominál. A családi élet meleg szeretete, melyben megnemesül a szerelem s az együttgondolkodás és együttérzés szükséggé válik, sugárzik felénk onnan is. A testi nevelés kultusza jellemzi azt is. Konzervativizmusz, hagyománytisztelet, a költői egyéniség ereje, a filozófiai józanság, szenzualizmusz jellemzik e kultúrát. Végül nem lesz érdektelen mellékesen megjegyeznünk, hogy bár az angolból fejlődött az amerikai kultúra, az amerikai jellem és kultúra ma már egészen más valami, egészen elüt az angoltól. A XVIII. század végén kezdenek „American mind”ról beszélni, az amerikaiak sajátos gondolkodásmódjáról, az amerikaias gondolkodásmódról és az amerikaiak sajátos életfelfogásáról, az „amerikaias életfelfogásról”. Ma már részletes jellemzésüket adta Butler. Nos, nézetünk szerint az amerikaiak jellemvonásai a földrajzi környezet hatásából magyarázhatók s épp ez tette az eredeti angol jellemet mássá, ez alakította át. így egyrészt dús, ősi állapotban mindenben bővelkedő földre, de másrészt veszedelmes benszülöttek, az indiánok szomszédságába jutván, a szükség nagyobb mértékben kifejlesztette benne a gyakorlatiasságot, a józanságot, de viszont neki esvén a dús földnek, mohón kapott a munkán, mohón rontott neki, innen a másik fő jellemvonás: a munka

132

mohó kultusza, szinte rögtön, egy nap alatt akar elérni mindent. A jövő bizonytalan is a veszedelmes szomszédságban. Sietni kell – ez a jelszó. Ez az amerikai szerencse-hajsza, munka-hajsza. Mind a két föld természetétől s a veszedelmes helyzettől támadt fő jellemvonás megérzik egész gondolkodásukon, irodalmukon, még tudományos, filozófiai gondolkodásukon is. Ezért fejlődött ki náluk például oly hamar annyi kísérleti pszihologiai laboratórium.. Átlátva ennek gyakorlati kulturális hasznát, józan felfogásuk sem győzött elég ilyet szervezni. Vagy harminc van már az Egyesült Államokban. Nálunk egy sincs. így fejlődtek ki náluk a közkönyvtárak óriási arányban a városokban, mert ennek is csakhamar átlátta józan felfogásuk fontos kulturális hasznát. Nálunk ismeretlen kulturális tényezőt fejlesztett ki következetes józanságuk, így a közkönyvtárakkal kapcsolatban olvasókörök szervezését a mindkét nembeli fiatalság számára külön helyiséggel s egy könyvtárközeg vezetése alatt. Az ifjúsági játéktér-mozgalmat is nagy mértékben karolták fel. Százhetvenhét városnak van Játéktere az Egyesült Államokban s Chicago e célra tizenegy millió dollárt áldozott négy év alatt, New-York tizenöt milliót tíz év alatt, Boston négy milliót. Erre csak az amerikai következetes józanság képes, mely átlátta ennek a mozgalomnak fontosságát az egész nemzet életére, életerejére, mert ha életerős férfiakat akarunk, életerős gyermekkort kell élniök. Sajátos józanság jellemzi filozófiai irodalmukat is. Találó e tekintetben James William pragmatizmusa. Igen, a pragmatizmus az amerikai elme édes gyermeke. A pragmatizmus módszerében, tartalmában a tények

133

gyanánt megállapított jelenségek oki láncolatba való összefüggésbe-hozatalára törekszik. De másik fő jellemvonásuk is: a munka-hajsza, a szerencse-hajsza meglátszik egész felfogásukon, még külső viselkedésükön is. Ε tekintetben egy amerikainál, Curtisnál felemlített találó példára hivatkozhatunk. Ha reggel New-Yorkba érkezünk az egyik városalatti vonattal, azt látjuk, hogy mielőtt elérné a vonat az állomási, már az utasok kifelé tolakodnak s sokan leugrálnak, mielőtt a vonat megállna, hogy kocsira vagy hajóra jussanak. Nos, ez a munkahajsza, a szerencse-hajsza. Ezzel szemben a Londonba megérkező vonaton az angolok meg sem mozdulnak addig, míg a vonat meg nem áll. Csak akkor szállnak le. Ezt meg az angol méltóság parancsolja. Visszatérve e mellékes függelék után az angolok jellemére és kultúrájára, azt mondhatjuk, hogy itt közelebbről megismervén e bár rövid, de beható elemzés alapján, láthatjuk, hogy ez egyike a legbecsesebb modern kultúráknak s megérdemli, hogy tisztelettel hajoljunk meg előtte. 25. Európa kulturális fejlődésbeli vezérszerepének okai. Európa termékenysége, természeti kincsekben való eredeti gazdagsága éppen nem vetekedhetik Indiával, Afrikával, Amerikával, szóval a gyarmatokkal, melyekkel épp ez okokból fejlődött ki oly élénk kereskedelem, s mégis Európa ragadta magához a vezérszerepet a kulturális fejlődésben. Nézzük tehát a többi kedvező okokat, amelyek ezirányban közreműködtek. Mindenekelőtt a kulturális fejlődésre alkalmas

134

mérsékelt éghajlat játszik itt fontos szerepet, mely a hőmérsékleti végletek elkerülésével, az egyenletesebb, nem nagy külömbségek közt váltakozó hőmérséklettel alkalmas volt a földművelésre és állattenyésztésre és egyáltalán a magasabb kultúra kifejlődésére. De hozzájárult azután nagy mértékben a szárazföld szaggatott, élénken tagolt volta s a világtengernek, beltengereinek, nagy hajózható folyamainak alkalmas elosztása, amely lehetővé tette az élénk keresedelmet, mert más világrészek nyers terményeinek behozatalával, szorgalmas ipari feldolgozásával és megint kivitelével, szóval a kereskedelemmel és iparral gazdagodott meg Európa s haladt előre a kultúrális fejlődésben, amint ezt már Herder kiemelte. „A gondolatok az emberiség története filozófiájához” című nagy műve utolsó fejezetében „kereskedelem és műszorgalom” címen. Európa tehát vizeinek alkalmas elosztottsága, a szárazföld szaggatott, élénken tagolt volta folytán létrejött kereskedelmi, ipari szorgalmával, azután ennek kapcsán szorosan fejlődő felfedezéseivel, találmányaival, a tudományok fejlesztésével jutott mindinkább előre s mai vezérszerepére a kulturális fejlődésben. Hozzájárult a görög-római kultúra hatalmas hagyománya, mely szellemi alapot, tartalmat adott a későbbi kulturális fejlődésnek, főleg a renesszánsz fellendülése után. Hozzájárulhatott a római egyház hierarchiája, mint Herder is kiemeli, egyrészt hatalmas kulturális egységbe tartva Európa népeit, másrészt az egyházi uralom! nyomása alatt, mely egyéb szellemi nyilvánítást úgy el iparkodott nyomni, mint a latin mondás is tartja: sub pondere ereseit pálma, mondjuk, épp e nyomás alatt fejlődtek ki a szabad gondola-

135

tok, a tudomány alapvetőinek gondolkodása. Ezek a középkor végén a gondolat ébredésének képviselői, mint Savonarolla, vagy az oly mélységes filozófiájú s oly szomorú sorsra jutott, börtönben sínylett s a római Virágmezőn máglyán elégetett Giordano Bruno, ki hősként, szó nélkül halt meg, mint annyi képviselője az ébredő gondolatnak. Porát a szeleknek szórták, de halála helyén az egész művelt világ adakozásából emelt faragott képe örökíti meg a gondolat felszabadításának nagy vértanúját, aki oly szépen írta a hős férfiról, hogy merészen sajkába ül s csakhamar az óceán végtelenségén lebeg. Vágyaink világa ez a végtelen. Örök a küzdelem a véges természettel. De boldogít a tudat, hogy nemes tűz lobbant lángra, s ha megbontotta is maga körül a harmóniát, hadd lobogjon, mert az akaratot mindig valami vágy, szerelem vezeti, de ez a szerelem olyan valamire is irányulhat, ami egyéni véges létünket messze magasra túlszárnyalja ... Ő is messze túlszárnyalta korát; ezért kellett máglyán halnia. Ily közvetett módon előmozdította tehát a római egyházi uralom nyomása az újkori gondolat kifejlődését, ami azután végképp kitört és szabad utat keresett magának a renesszánsz mozgalmában, a szellemi élet megújhodásában főleg az antik görög-római kultúra hagyományai alapján. Innen a rohamosabb kulturális fejlődés, a felfedezésekkel, a találmányokkal, a tudományok, a művészetek, az irodalom, szóval az egész szellemi élet újkori hatalmas fejlődésével. íme ezek az okok, melyek közreműködtek Európa kulturális fejlődésbeli vezérszerepén, ezen a módon, ahogy itt röviden vázoltuk. A kulturális fejlődés Európában aránylag rövid időn belül, mert hisz

136

a tulajdonképpeni nagyobbarányú fejlődést csak a renesszánsztól számíthatjuk, rohamosan haladt előre, az új kor egyik százada a másik után halmozta fel új találmányait, új felfedezéseit, a tudomány újabb fejlődését. S ma is, mikor egyrészt a tudomány hihetetlenül csodás vívmányokkal gazdagítja a gyakorlati életet, amilyenekről álmodni sem mert volna a régi kor fia, felfedezésekben is gazdag, másrészt a kor, hogy elérjük az északi sarkot, a déli sark szívében jár Shackleton, Középázsiában őskultúrákat kutatunk fel. A kulturális fejlődés igazán rohamos. S e rohamos kulturális fejlődésben még mindig Európáé a vezérszerep. De fel kell itt említenünk, hogy Amerikának, az Egyesült Államoknak újabb kulturális fejlődése még rohamosabb, hogy már most is a társadalmi, etikai, kulturális fejlődés terén nem egy irányban, nem egy intézménnyel, nem egy üdvös újítással túlszárnyalta Európát s példát mutatott neki. Mindamellett Európa még mindig meg tudta tartani a vezérszerepet az erős és komoly vetélytárs ellenére is a kulturális fejlődés egész területén s Amerika fiai is itt tanulnak a német egyetemeken, idevándorolnak a laboratóriumokba s tudományos tanulmányutakra. 26. A kulturális küzdelem általános törvényének különös szerepe nálunk. Mindenekelőtt tisztába kell jönnünk: mi az a kulturális küzdelem és mi a főtörvénye? A kérdés felette érdekes s a lehető legtermészetesebb alapokra vihető vissza.

137

Ez a természetes alap, melyből e kérdés magyarázatánál ki kell indulnunk, az egyes emberi fajok, népek, nemzetek küzdelme a létért, mert ezek közt is állandó az ilyetén küzdelem s e struggle for life a kulturális küzdelem biológiai alapja. Mert egyes fajok, népek e küzdelmében rendszerint a kulturális tekintetben magasabb fejlődésű faj győz, s amely még tiszta etikai élettel biztosítja kultúrája jövendő fejlődését, ezért a küzdelmet kulturális küzdelemnek nevezzük s azt, hogy rendszerint a kulturális tekintetben magasabb fejlődésű faj győz s amely még tiszta etikai élettel biztosítja kultúrája jövendő fejlődését, a kulturális küzdelem főtörvényének kell tekintenünk. Mint látjuk tehát, a kulturális fejlődésben ugyanazok a természeti, biológiai törvények uralkodnak, mint a faj egyéb irányú fejlődésében. Itt is megvan a létért való küzdelem, a struggle for life s ez a kulturális küzdelem, a Kultúrkampf. Pedig első tekintetre mily békés folyamatnak vélnők a kulturális fejlődést. S mindamellett itt is a legkérlelhetetlenebb létért való küzdelem megy végbe. Ε kulturális küzdelem azáltal, hogy a kulturális tekintetben magasabb fejlődésű fajt s amely még tiszta etikai élettel biztosítja kultúrája jövendő fejlődését, viszi diadalra, bizonyos kulturális kiválogatódást, természetes kimustrálódást hoz létre. Ez a kulturális kimustrálódás csak az általános kulturális fejlődést előmozdító tényező. A kulturális kimustrálódás biztosítja az általános kulturális fejlődés akadálytalan tovahaladását. Megismerkedvén így a kulturális küzdelemmel és kimustrálgató főtörvényével, nézzük már most:

138

mily szerepet játszanak e tényezők hazánk kultúrális történetében? Hazánk kulturális küzdelmében, hol annyi idegen fajjal és fajtörmelék'kel állunk szemben, e küzdelem kimustrálgató főtörvényének szerepe ránk nézve valóban végzetes. Kétszeres erővel kell megküzdenünk a kulturális küzdelmet, hogy ezzel mindig fölényben, első helyen tarthassuk magunkat, s a küzdelem főtörvényének kimustráló hatása az idegen fajokat érje. A békésnek vélt kulturális fejlődés voltaképp a legerősebb küzdelem, a kulturális küzdelem. Ebben a küzdelemben kell állandóan féken tartani az idegen fajokat és a fejlődés előterébe nem ereszteni. A kulturális küzdelmet itt a magyarság küzdi, intézi s a magyar hazában csak őt illetheti meg e jog. Természetes már most, hogy nem engedhető meg külön faji kultúrák nagyobb arányú fejlődése. A magyarság kultúrája a nemzeti kultúra s e nemzeti kultúrával szemben el kell enyészni a faji kultúráknak. Erre való a kulturális küzdelem, melyet a nemzeti kultúra intéz s melynek kimustrálgató főtörvénye hivatva elseperni e faji, e törmelék kultúrákat. A nemzeti egység hatalmas előmozdító tényezője a kulturális küzdelem. Ezért kel! nekünk kétszeres erővel megküzdenünk a kulturális küzdelmet a legnagyobb körültekintéssel, mert e küzdelem sikere a nemzeti egység diadala, e küzdelem főtörvényének kimustrálgató hatása biztosítja a nemzeti egységet. Már e szempontból is nem engedhető meg idegen nyelvű s idegen kultúrára nevelő középiskolák működése a hazai kultúra területén. Ha mégis léteznek ilyenek, mint az oláh középiskolák, ezek a kultu-

139

ralis küzdelemben nyílt ellenségei a nemzeti kultúra fejlődésének, a magyarság kultúrája előhaladásának. És mint nyílt ellenségekkel, mihamarabb el kell velük bánni. A nemzeti kultúra nem tűrhet meg ily faji kulturális fészkeket, el kell ezeket pusztítania a kulturális küzdelemben a nemzeti egység érdekében. Itt csak egy nemzeti kultúra van s az a magyarság kultúrája. És a görög-római kultúrán, a nyugateurópai kultúrán és a nemzeti hagyományokon felépült magyar nemzeti kultúra hivatva is van diadalt aratni a tökéletlen, gyakran félszeg faji kultúrákon. Ily félszeg kulturális kinövés például a dákoromanizmusz legendája, mely még a térképeket is meghamisítja a politikai határok tekintetében. Hiszen az ily szellemi lomot, hóbortos kinövést elseperni humánus kötelesség. Hiszen ezek vétkeznek az egész emberiség ellen, mikor hazugságokra tanítják-nevelik az ifjúságot. Az igazság legsunyibb ellenségei ezek s etikai tekintetben éppen minősíthetetlen ez a nevelő eljárásuk. A magyar nemzeti kultúra győzedelmével csak az igazság diadalmaskodik felettük, az igazság, mely előbbutóbb eltipor minden hazugságot, minden hazug helyzetet, állítást e világon. És így van rendén, Az igazság jegyében győzzön a magyar nemzeti kultúra a kulturális küzdelemben a faji töredékkultúrákkal szemben s így tartsa fenn elsőbbségét, fölényét a kulturális fejlődésben, mert ez által a faj fölényét tartja meg, mert manapság ily szellemi fegyverekkel folyik a küzdelem a fajok közt s ez a létért való küzdelem, a kulturális küzdelem. A magyar nemzeti kultúra sikere e küzdelemben, a kulturális küzdelemben a nemzeti egység dia-

140

dala. Így hat vissza a kulturális fejlődés a nemzet fejlődésére magára. Azért nekünk a magyar nemzeti kultúra oly erősségünk, melytől minden jót remélhetünk s melyet a végletekig kell védelmeznünk, ha szükséges és állandóan fejlesztenünk. 27. A kulturális fejlődés és a nemzeti nyelv. Láttuk, hogy a kulturális fejlődés mindig valamely népfajnak, a fejlődés magasabb fokán pedig államélettel szabályozott valamely nemzetnek ilyetén fejlődése, értelmi munkássága. Azt is tudjuk; hogy ily nagyobbarányú, magasabb kulturális fejlődés csak az illető faj, nemzet tiszta etikai életén épülhet fel. Csak a faj, a nemzet tiszta etikai élete lehet megfelelő alapja a nemzeti nagyságnak, kulturális fejlődésnek. Azt is tudjuk, hogy az illető népfajnak, az illető nemzetnek meg vannak a maga nemzeti jellemvonásai, amelyek eredetileg a faj küzdelmében az illető természeti, emberi környezettel szemben az illető természeti környezethez történt alkalmazkodás jelenségek s így hatalmas védelmi tényezői az illető fajnak, nemzetnek a létért való küzdelemben. Nos e jellemvonások egyik legfontosabbika a nyelv. A nemzeti jellemvonások egyik legfőbbike a nemzeti nyelv. A nemzeti nyelvben fejeződik ki az illető faj, nemzet egész lelki világa; ezért is ragaszkodik oly ellenállhatatlan erővel az illető faj, a nemzet a saját hazai, nemzeti nyelvéhez. A hagyomány számtalan szála, az egyéni emlékek annyi édes köteléke fűzi a

141

nemzet tagjait a nemzeti nyelvhez, melynek hallatára is megdobban idegenben a szíve. Ha a nemzeti nyelvben fejeződik ki az illető faj, nemzet egész lelki világa, így szükségképpen értelmi munkássága is, kultúrája is. Benne, vele él az egész kulturális fejlődés. Vegyük csak például a kulturális élet egyik részét, az irodalmat, az értelmi munkásság e virágát. Az irodalom, valamely nemzet irodalma mindig, úgy mint a kultúra is, tehát a nemzeti irodalom elválaszthatatlanul összefügg a nemzeti nyelvvel. A nálunk például az úgynevezett nemzetietlen korban írt latin irodalomnak semmi köze a nemzeti irodalomhoz. Nemzeti irodalom nem képzelhető nemzeti nyelv nélkül. Hát még a költészet, és ez is épp ugyanoly okokból nemzeti költészet, a nemzeti kulturális fejlődés a legfinomabb, legillatosb virága? Talán képzelhető ez nemzeti nyelv nélkül? És vájjon igazi nemzeti politikai élet, államélet lehetséges-e nemzeti nyelv nélkül? Eleinknél nem nemzeti nyelven, latinul folyt az államélet, a politikai élet s vájjon erősségére vált-e ez a nemzet életének, bizonyára nem, épp úgy, mint a Szent István-féle elv „a gyönge az egy nyelvű ország”-ról, a sokféle, de végeredményben hála Isten jobbára a nemzet eleven testébe beolvadt telepítésekkel. Igazi nemzeti államéletről, politikai életről csak akkor beszélhetünk, mikor a XIX. század első évtizedeiben, főleg 1825. körül a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István gróf buzdítja állandóan a terjedő nemzetet az európai művelődésnek megfelelő átalakulásra, nemzeti újjászületésre s mikor nagy, szent életű Kölcseynk beszédei hangzanak el az országgyűlésen a magyar nyelv politikai használata érdekében a rendi dicső százado-

142

kon át használta latin nyelv helyett, ami még a római egyház térítése, a keresztény vallás befogadása óta, mint az egyház nyelve, nálunk az állam nyelve is lett, s mikor végre behozzák a magyar nyelvet az országgyűlésen a hagyományos latin nyelv helyébe. De nemcsak ily szoros az összefüggés a nemzeti nyelv és nemzeti kultúra között, hogy a nemzeti nyelvben fejeződik ki, él a nemzeti kultúra, úgy a nemzeti irodalomban, a nemzeti költészetben, mint a nemzeti államéletben, hanem a nyelv maga is, legalább az élő nyelv fejlődő valami s így a nemzeti nyelv együtt fejlődik a kulturális fejlődéssel. Ez a fejlődésbeli összefüggés az illető faj nyelve és kultúrája között ősidőktől meglevő történeti tény. Az összehasonlító nyelvészet nem egy érdekes következtetést vont ebből. A magyar nyelvben például a vadászat, halászat szavai finnugor származásúak (íj, ideg, nyíl, tegez, eb, agár, kopó, hal, fejsze, ág, háló), a háziállatok közül azonban csak egynéhány finnugor (juh, ló, emse, vaj, méh, méz) az állattenyésztés, földművelés és hadakozás szavai törökök (bika, borjú, ünő, tinó, ökör, disznó, ártány, kos, ürü, kecs- % ke, olló, tyúk, csibe, köpülni, író, túró, sajt, gyapjú; búza, árpa, tarló, eke, sarló, aratni, kepe, szérű, ocsú, őrölni, dara, baglya, kender, csepű, tiló, orsó, szöll3, szűrni, bor, seprő, csiger, komló, gyümölcs, alma, körte, borsó; sereg, gyeplő, kantár, békó); a pompa dísz, viselet kultúrszavai perzsa származásúak (vásár, gyűrű, gyöngy, tükör). Egész kis kultúrtörténet a nyelvtényekben, sőt fajtörténet. A magyar is valaha ősvadász, halász nép lehetett, mint finnugor nép igen kevés háziállattal az erdők sűrűjében, török fajjal keveredve sajátíthatta el az állattenyésztést, földműve-

143

lést, hadakozást, sőt érintkezve a perzsákkal a szaszszanida kultúrát sajátíthatta el viseletben és díszben. Későbbi forrásunk is van, Ibn Roszteh és Gurdézi, hogy maguk a magyarok is halásznép voltak. De Ibn Roszteh már azt is írja a magyarokról, hogy sok szántóföldjük is van. Szinnyei József szépen kimutatja „A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége” című tanulmányában, hogy a család szavai ős finnugor szavak (maga az ős is és atya, anya, férj, nő, fi, vő, menny, ip, nap, ángy, árva), a lakást illetőleg az ős finnugor földalatti lakás neve árja jövevény szó, a ház. a sátor már török, mutatja megint a török fajkeveredést, az ágy ősrégi finnugor, de már a bölcső megint török. A házimunka szavai jobbára ősrégi finnugor szavak (főz, fon, varr, fazék, ár, mez, mezítelen), de már a köpönyeg török, a szűcs, a szatócs is, s a vásári munka, díszesebb viselet, pompa szavai, mint mondók, perzsák. A vas (de rezet jelentett), az arany, ezüst, ólom, ón finnugor szó. Szinnyei azt az érdekes tényt is kimutatja, hogy még a vallás ősszavai, tehát az ősvallás is finnugor volt. De míg ő általános természetimádást vesz itt fel s Ibn Roszteh és Gurdézi nyilatkozatait, melyek értelmében a magyarok tűzimádók voltak, nem tekinti hitelesnek (72. 1.) addig részünkről határozottan hiteleseknek fogadjuk el e nyilatkozatokat, s az ősmagyarokat tűzimádóknak kell kijelentenünk, tesszük ezt annál inkább, mert a vogulok, osztjákok, mordvinok is azok. Csak legújabban is Pápay József referált az osztjákok földjén tett utazásáról szólva az Uraiban, Obdorszktól 40 versztnyire északkeletre tartott nagy osztják nemzetségi áldozásról, mely épp

144

a hatalmas tűzkultuszból áll, amelyeknél az áldozati állatokat bálványaiknak ajánlva, megeszik s fegyvertáncot, szablyatáncot járnak; de fő a tűz, a főkérdés „tut manes” (ment-e a tűz) s ha „a tűz szépen ment” nagy az öröm, „kaj, kaj, kalaj” kajabálásokkal. Ennyiben tehát nemcsak tűzimádók lehettek, hanem bálványimádók is a régi magyarok s igaza van El-Bekri-nek is, aki állításának szintén nem ad hitelt Szinnyei, hogy a régi magyarok bálványimádók voltak. A régi vallás szóemlékei Szinnyei összeállításában az oklevélbeli áldókút, ügyfa (= szent fa), egyház (= szent ház, ugyanaz az ügy, egy szentet jelentő szó, ugyanez maradt fenn az ünnep-ben, ami üd-nap, azaz „szent nap”, sőt a megülni szóban, „megszentelni”, „megünnepelni” értelmében), a pap neve, révület vallási extázis. De már bű, báj, ige, igézni, boszorkány, őrjöngeni (fanatikus szent táncot járni) török szavak, ami megint a későbbi erős fajkeverődésre mutat. A már később kifejlődött államélet, kormányzás szavai így természetszerűleg már törökök. Igaz ugyan, hogy a fejedelem finnugor, s hogy a fökirály kende, a régi nádor gyila, gyula, a régi országbíró karkász nevének eredete ismeretlen. Árpád is török szó, törvény, tanú stb. török. No és később is a honfoglalás után mily szoros a nemzeti nyelv együttfejlődése a nemzeti kultúrával. A mesterségeket jobbára az itt lakó szlávoktól veszi át a honfoglaló magyarság s íme az efajta szavak szláv eredetűek is (asztal, asztalos, mészáros, pék, ablak stb.). Az irodalmi, tudományos s a keresztény vallással kapcsolatos Kultúrszavak latin jövevény-

145

szók, mert mindezt a latin nyelvű római egyháztól, térítőitől veszi át a későbbi apostoli király országának népe (iskola, óra, eklézsia, templom, ostya, kolostor, monostor, pap amely így lép a táltos helyébe, íme egész kultúrtörténet], perjel, püspök, érsek, prímás, pápa, zarándok, Pünkösd stb.). így a fennebb vázolt Szinnyeitől találóan „nyelvészeti palaeontologiá”-nak nevezett őskornak folytatását látjuk itt a nyelvészeti „történeti kor”-ban. Íme tehát a nemzeti nyelv folyton szorosan együtt fejlődik a nemzeti kultúrával, együtt kap erőre vele, együtt terjed vele s együtt virul vele a nemzeti irodalom s főleg a nemzeti költészet illatos, sokszínű virágaiban. Lehet tehát nemzeti kultúra nemzeti nyelv nélkül e szempontból is? Hisz a kultúra minden új vívmányát a nyelvvel fejleszti ki, jelöli meg a nemzet, annyira, hogy a szláv mesterségeket szláv jövevényszavakkal fejezi ki, a római latin nyelvű egyház vallási, irodalmi, tudományos műveltségelemeit átvéve latin jövevényszavakkal nevezi meg. A kettő, a nyelv, a kultúra fejlődése szorosan együtt jár. Ε szempontból sem képzelhető tehát nemzeti kultúra nemzeti nyelv nélkül. Íme ezek a szálak, azok a benső kötelékek, melyekkel a nemzeti nyelv a nemzeti kultúra fejlődésével szorosan összefügg. Ez a viszony áll fenn tehát a nemzeti nyelv és nemzeti kultúra között. Nemzeti nyelv nélkül nemzeti kultúra, nemzeti kulturális fejlődés és így egyáltalán kulturális fejlődés, mert minden kulturális fejlődés szükségképpen valamely nemzet kulturális fejlődése, el nem képzelhető.

146

28. A nemzeti nyelv hegemóniájának politikai biztosítása nálunk: magyar értelmiségi census. Ha a nemzeti nyelv a nemzeti kultúrával, a nemzet kulturális fejlődésével oly szorosan összefügg, hogy a nemzeti kultúra a nemzeti nyelvben fejeződik ki, benne él, mint a nemzeti irodalom, a nemzeti költészet, a nemzeti államélet, ha a nemzeti nyelv így szorosan együtt fejlődik a nemzeti kultúrával, akkor a nemzeti nyelv vezérszerepének, hegemóniájának biztosítása nálunk kulturális szempontból is igen fontos. Hogyan biztosíthatjuk politikailag a nemzeti nyelv hegemóniáját? Ez itt tehát a kérdés. A nemzet sorsának intézésébe hozzászólási joga a választó polgároknak van a szavazat alakjában. A választói jogot azonban nem szabad egyéni jognak felfognunk, amely mindenkit megillet, hanem társadalmi megbízatásnak, megbízatásául az érdemeseknek. A ma annyira hangoztatott általános választói jog helyes jelszó, de csak addig, amíg azt jelenti, hogy általános korlátokat nem ismer, azaz nem irányul valamely osztály tagjainak kizárására. De egyébként való megszorítása okvetetlenül szükséges. A megszorítás nélkül való általános választói jogot ma már minden szakíró elitéli, s ahol bevezették így, mint Franciaországban, megrontotta az egész képviseleti rendszert, csődbe hozza a parlamentarizmust a politikai analfabétáknak szolgáltatva ki, s a szakírók most épp ennek orvoslását keresik, így elítéli Benoist, a francia választási reformbizottság feje a „politikai analfabéták” e beözönlését, amiért „a parlamenti rendszer társadalmi alapfeltétele

147

egyre kevésbbé vari meg”, s „általános anarchiára visz”, Fouillée, a kiváló filozófus-szociológus szerint „az igazság látszata alatt az igazságtalanságok végtelen sorát rejti magában” a franciaországi választójog, Makarevitz, a lembergi egyetem tanára szerint az általános választói jog megszorítás nélkül érdekes szociológiai jelenséget teremt, a demagógok arisztokráciáját, Meyer, a német választójogi szakember szükségesnek mondja a szavazati jog mérsékelt korlátozását, Lefévre Pontalis Hollandia cenzusos rendszerét tartja helyesnek, Prato, az olasz Riforma Sociale szerkesztője szerint a közel jövőben nem fogják megérteni, hogyan lehetett modern államgépezetet a politikai képzetlen tömegnek kiszolgáltatni, Villey, a kiváló francia szakember e téren a korlátozás jogosultságáról beszél, különösen fejletlen kulturális viszonyok között értelmi és társadalmi cenzust ajánl, s nálunk Ajtay József dr., kiváló szakemberünk e téren a választói jogot nem egyéni jognak, szociális megbízatásnak hirdeti, a nyers általános választójog szerinte utcai jelszó, ma már azt kutatják, hogyan lehet a modern parlamentárizmuszt azokból a betegségekből kigyógyítani, amikbe az általános választói jog döntötte. Szerinte modern lehet az általános választójog korlátozása is. Nos tehát a korlátozás okvetetlenül szükséges, az összes szakemberek ide nyilatkoznak. Milyen legyen most már ez a korlátozás? Ez a következő kérdés. Csak természetes felelet lesz erre: olyan, hogy a magyar, a nemzeti kultúra hegemóniáját biztosítsa, a nemzeti kultúra pedig a vele együtt fejlődő nemzeti nyelvben fejeződvén ki, benne élvén, olyan legyen

148

tehát ez a megszorítás, ez a korlátozás, hogy a nemzeti nyelv hegemóniáját politikailag biztosítsa. Nos, ezt elérhetjük a magyar értelmiségi cenzus behozatalával, mely a magyarul írni, olvasni, számolni tudáshoz kötné a szavazati jogot, ami nagyon méltányos is volna, hogy t. i. csak az kapja az általános választójogban képviselt szociális megbízatást, a nemzet sorsához hozzászólásra való jogot, aki a nemzeti nyelven legalább írni, olvasni, számolni tul. Csak az avatkozhassék a nemzet sorsa, a nemzeti kultúra sorsa intézésébe, aki e nemzeti kultúrához tartozásának legelemibb tanúságát adhatja a nemzeti nyelven írni, olvasni és számolni tudásban. Hogy szólhasson hozzá a magyar nemzet, a magyar kultúra sorsa intézéséhez az, aki magyarul nem is tud? Ennek kizárása csak természetes s ezt érjük el a magyar értelmiségi cenzussal. Így védekezhetünk a nemzetiségek ellen, épp a nemzetiségek legnyersebb, legdurvább elemei ellen. Így biztosíthatjuk tehát politikailag a magyar nyelv hegemóniáját az általános választójog okszerű korlátozásával; nemzeti megszorításával, a magyar értelmiségi cenzussal. Az ily irányban megfogalmazott magyar értelmiségi cenzusról először Druizner György segédtanfelügyelő tartott előadást a lőcsei irodalmi és tudományos összejöveteleken. Az ott jelenvoltak mind vállalkoztak az életrevaló eszme terjesztésére saját hatáskörükben. Magam is hozzájárultam eddig is, itt is.

149

29. A középiskolák nemzeti kulturális fejlődésünk végvárai. A nemzeti nyelvről, mint nemzeti kultúránkkal szorosan együttfejlődő fő nemzeti jellemvonásunkról s ennek politikai hegemóniája biztosításáról lévén szó, ami azonban még nem történt meg a magyar értelmiségi cenzus behozatalával, az általános választójognak ily nemzeti megszorítással való behozatalával, nem tehetjük, hogy ne szóljunk külön fejezetben itt a mi sajátos államéleti, politikai helyzetünkre nézve az annyira jellemző és fontos jelenségről, amilyen középiskoláinknak nemzeti kultúra s nemzeti nyelv, védő szerepe a nálunk sajnos ismételten előforduló ügynevezett szomorú korszakokban, a nemzeti elnyomatás korában, mikor egy külső hatalom hódított tartományként akar bánni hazánkkal, a földrajzi, természeti környezettől már önállóságra, független életre predesztinált Magyarországgal. Nemcsak védelmezői voltak ilyen szomorú korszakban középiskoláink a nemzeti nyelvnek és a nemzeti kultúrának, hanem végső menedékei is, valóságos végvárai a nemzeti nyelvnek és a nemzeti kultúrának, törhetetlenül törekedtek mind a kettőnek fentartására. Csak a monográfia-irodalom története tud erről szólani, de az ily vidéki városok monográfiáiban, vagy iskolák történetének monográfiáiban azután annál érdekesebb és tanulságosabb adatokra akadunk e tekintetben. Nem akarunk itt sok adattal előállani állításunk igazolására. Hisszük, hogy ismeretes e tény a közönség előtt s fenti állításunk hitele nem szorul rá.

150

Csak mutatóba egy iskola történetéből ragadunk ki ily részleteket. Aradon a forradalom éveiben, a rákövetkező nemzeti elnyomatás szomorú éveiben, amikor a Bachrendszer nemzetirtó erőszakoskodásait mindenhová, a magyar élet minden ágába be akarta vinni, s így a középiskolákba is, a nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra e fentjelzett végváraiba, a minorita-rend tanáraival a város tartott fenn gimnáziumot. 1849. szeptember 22-én „Nemes Arad Városa” végzése folytán újra megnyílt mind a nyolc osztály. Épp a főgimnázium igazgatója, Lakatos Ottó irta meg Arad története monográfiáját, melyben természetszerűleg a gimnázium történetére is kiterjeszkedik, röviden vázolva ennek is érdekes történetét. Mikor lábbal taposta az elnyomó önkény a nemzet jogait, legszentebb érzelmeit, hazaszeretetét, ősi hagyományait, mikor zsandárokkal és hadbírákkal dolgoztak minduntalan s zörgött a rabbilincs itt is, ott is a különben szomorú, nyomasztó némaságban, mikor Tompa oly keserűen zengi minden szabadabb szárnyalás, gondolat hajótörését abban a találó, igazi magyar pusztai képben (Település a pusztán): Repülnél lelkem, fölrepülnél A táj szellőivel, Mely a nyílt rónaság fölött még Szabadságot lehel. De a magasbul földre vonz le A súlyos fájdalom, Fönn még jobban elődbe tűnvén A sorsalázta hon ...

Akkor az aradi minorita-tanárok vakmerő bátorság-

151

gal, rendíthetetlen hazafisággal szállnak szembe az elnyomó hatalommal és kitartással küzdenek a nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra ügyéért. A rendház hat tagja osztrák börtönbe került. Maga Lakatos Ottó is köztük volt. Sujánszky Eustach, a rendház volt perjele 1849. október hatodikán Damjanich, Pöltenberg és Aulich vértanúk gyóntatója volt. Krocska Konstantin meg igazi „vakmerő'' magyar volt, mikor e németvilág éveiben s a német hivatalnok-uralom alatt Thesarovics nevű osztrák magasabb rangú hivatalnok fiait épp német szabású ruhájuk miatt az iskolateremből kiutasította. Természetesen a Helytartó Tanács eltiltotta azután a tanítástól. Ε minorita tanári testület valósággal szembeszállt azután és eredményesen ellenállt a Helytartó Tanács és Gottschár főigazgató németesítő törekvéseinek mindaddig, míg jobb, szabadabb kor nein bontotta szárnyát a nemzet felett. Már 1851. július 6-án inti a „magas minisztérium” (hogy lehetett ilyesmi felelősség nélkül, alkotmánytalan korszakban!) az aradi tanári testületet, hogy ne magyar, hanem latin vagy német nyelven szerkesztett tanítástervet mutasson be, ahogy ezt az aradi főgimnázium irattárából Kara B. Győző tanár kiderítette „Csiky Gergely tanulókorában” címen írt nemcsak irodalom-történeti, hanem még inkább korrajzi tekintetben igen becses tanulmányában. Időközben a miniszter elismeri „kegyesen” az aradi főgimnázium nyilvánosságát. 1854 és 1855-ben egymást érik a rendeletek a német nyelvnek tanításnyelvül való behozatala iránt, ám a minorita tanári testület folyton ellenzi. Eleinte, 1854. január 17-én 26 szám alatt azt írják, hogy „német nyelven tanítani nem képesek, egyet-kettőt kivéve.”

152

Ugyancsak 1854. április 7-én 1933. főigazgatói szám alatt a rend főnöke felszólítja a tanárokat, hogy tapasztalás végett három havi tanfolyamra Bécsoe menjenek, s rá tíz nappal 10808/1861. helytartósági szám alatt „a közoktatásügyi magas minisztérium kedvesen veendi, ha a három havi előkészületre a Tanárok Bécsbe menendnek,” a minorita tanári testület 66. szám alatt a rákövetkező napon egészen lakonikusan azt feleli a rend főnökének, hogy „a tanárok közül Bécsbe egy se menend.” 1854. május 9-én 5263. főigazgatói szám alatt a nagyváradi helytartósági osztályfőnök újra sürgeti a dolgot, ugyancsak 1854. május 28-án pedig 2007. főigazgatói szám alatt „a Rend Titoknoka.” Ennyi nógatásnak látszólag engedve ugyancsak 1854. május 28-án jelentést 'küldenek a rend főnökének, hogy „Bécsbe kiképzés végett fölmenni kész 3 tanár.” Június 4-én azután 102. szám alatt ketten fel is küldik folyamodványukat ez ügyben a rend főnökéhez. De közbejön a hat minorita elfogatása s így felutazásuk is elmarad. A kormány megunván a huzavonát, parancsra veszi a dolgot.” 1855. március 1-én 290. főigazgatói szám alatt a rend főnöke azt kérdi: „hány tanár tud németül s mennyi idő alatt lehetne, hogy német legyen az előadás.” A minorita tanári testület bölcsen válaszol, legkevesebb 8 évi határidőt szab, nos ami most már az eddigi huzavona után éppen elegendő arra, hogy addig a haza sorsában is kedvezőbb fordulat állhasson elő. Végre , 1855. április 16-án „a tanárok jelentik a Rend Főnökének, hogy Vérty Vince Bécsbe utazik,” de Kara mint Vértytől magától nyert felvilágosítást közöl, hogy nem a német nyelv elsajátítása végett, hanem klasszika-filológiai tanulmányokért.

153

Íme mily rendületlen védelme, végsőig való fen tartása a nemzeti nyelvnek és a nemzeti kultúrának e minorita tanári kar kulturális küzdelmében a nemzetirtó, németesítő hivatalnok-uralommal szemben, használva az ellenállást, azután a passzív ellenállást, azután a szándékos huzavonát s végre a 8 évi haladékot, csakhogy addig húzza-halassza a dolgot, amíg a haza felett is szabadabb korszak bontja ki szárnyait. Csak egy példával álltunk elő, ám ez a példa ékesen beszél a többiről „ob uno disce sonnes.” És ékesen beszél e példa arról az általános nemzeti tényről, hogy igenis a nemzeti elnyomatás szomorú korszakaiban mindig a középiskolák voltak a nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra bevehetetlen végvárai, ahová nem tudott beférkőzni az idegen, elnyomó hatalom nemzetirtó, németesítő hivatalnok-keze. 30. A jelenkor kulturális fejlődésének két fővonása. Törekvés mélyebb filozófiai és etikai tartalomra a filozófia újabb szárnyrakapásával és voluntarisztikus evolucionista világfelfogás. Jelen kulturális fejlődésünknek van egy általánosan jellemző fővonása, mely mindinkább erősödik, mind kifejezettebb lesz és ez a filozófia újabb szárnyrakapása, fellendülése. Új érdeklődés mutatkozik a filozófia iránt az egész vonalon s az életben is az emberek mélyebb filozófiai és etikai tartalomra törekszenek. Sok minden járult közre ez új filozófiai fellendülés előidézéséhez. Az északi, skandináv népek

154

sajátos, rejtelmes és gondolatokat magában rejlő, titokzatos irodalma, az orosz regény a maga hamletszerű kétségeivel, nyugalmat nem adó fatalizmuszával, a szimbolista művészek mélyebb tartalomra törekvése, a primitívek mélyebb érzésre törekvése, a vallásos, titokzatos, regemondó zene Wagnernál, a mélyérzésű zene Straussnal, Debussynél, a társadalmi kérdésnek állandóan napirenden tartása, a család- és gyermekvédelem kérdéseinek új világa, az élet mélyebb etikai tartalmára irányítva a figyelmet – ez mind közrehatott a filozófia újabb fellendülésére. Sorra jelennek meg a Filozófiai Bevezetők. Paulsen, Wundt, Riehl, Külpe, Eisler, Frischeisen-Köhler stb.-től. Épp úgy Angolországban és Amerikában az Outline of Philosophy-k, mint például Watson-é (Glasgow, 1898.), stb. Gyűjteményes vállalatok jelennek meg a filozófiáról, főleg korunk filozófiájáról, így Hinneberg Die Kultur der Gegenwart vállalatában, Paulsen Pie Zukunftsaufgaben der Philosophie című munkájával (Berlin és Leipzig, 1907.). Épp így Windelband Die Philosophie im deutschen Geistesleben des XIX. Jahrhunderts (Tübingen, Mohr, 1909), Die Philosophie am Beginn des XX. Jahrhunderts (Leipzig, 1904.) és Die gegenwärtige Lage und Aufgabe der Philosophie (Tübingen, 3. Aufl. 1907.) műveiben. Épp ily általánosan korunkat jellemző munka Stein Philosophische Strömungen der Gegenwart (Stuttgart, 1908.), Monizmus oder Dualizmus (Berlin, 1909.). Ilyen munkák Frischeisen-Köhler-től Moderne Philosophie (Stuttgart, Enke, 1907.), R. Eucken-tö! Geistige Strömungen der Gegenwart (Leipzig, 4. Aufl. 1909.), Dr. Alfred Rausch-tól Elemente der Philosophie (Halle, 1909.), Wenzel-től Die moderne

155

Weltanschauungen in ihrem Ausgleich (1907.), Baumann-tól Deutsclie und ausserdeutsche Philosophen des letzten Jahrzehntes (Gotha, 1903), Külpé-től Die Phibsophie der Gegenwart in Deutschland (1902), Überweg-Iieinze-töl Die Philosophie seit Beginn des XIX. Jahrhunderts (Grundriss, Iv. Berlin, 1. o. Aufl. 1906), továbbá Raimund-tól Die Wiedergeburt der Philosophie. Vorträge und Aufsätze (Jena, Diederichs, 1909), és Herbert von Berger-töl Dogmatismus und Philosophie. Ein Wort zur Wiedergeburt der Philosophie (Leipzig, 1909), Ferdinand Schmidt-töl Zur Wiedergeburt des Idealismus (Leipzig, 1908), ilyen tanulmány Rissmann-tól Individualismus und Socialismus in der pädagogischen Entwickelung unseres Jahrhunderts (Pädagogische Zeitund Streitfragen. V. Band, Gotha, 1892), s ilyen munka Vendorn-tól. Die Frage nach Grenzen des Naturerkennens. Ilyen munka a dán Höffding-től Mjoderne Philosophen (Leipzig, 1905). És egy rakás ilyen munka jelent meg az amerikaiaktól, így Royce-tól The Spirit of modern Philosophy (Boston, 1896), Rogers-tól Brief Introduction to modern Philosophy (New-York, 1899), William. James-től A Pluralistic Universe (Hibbert Lectures, New-York, 1909), G. Trumbull Lard-től Philosophy in the Nineteenth Century (Philosophical Review, July and Sept. 1905); ilyen cikkek Albec-től The Present Meaning of Idealism (Philosophical Review, May, 1909), Ewald-tól German Philosophy in 1908 (Philosophical Review, Sept. 1909). Ilyen munkák Barthélemy-Saint-Hilaire-től La Philosophie dens ses rapports avec les science et la religion. (Bibl. de Philos. Contemp. Pans F. Allan 1889.) Ede Robertytól ily általánosan tájékoztató munka L'ancienne et

156

ia nouvelle Philosophie. Essais sur les lois générale du développement de la philosophie (Bibl. de philos, contemp. Pans F. Alcan. 1881.) es Agnosticisme (u. o.). A. Reytől: Les sciences phelosophique et leur état actuel. (Pans 1909.), Boex-Borel-től Le pluratisme (Pans. F. Alcan. 1909.) A XIX. században nagy volt a szaktudomány tisztelete. A pozitív felfogás megmaradt a szaktudományok eredményeinél, ezek pozitív rendszerbe foglalásánál. Egyébként pedig az agnoszticizmusznak, a jelenségeken túliak megismerhetetlenségének hive volt. Most épp a szaktudósok szomjúhozzák a filozófiai áttekintést, így a kémikus Ostwald filozófiai értekezéseket ír, a fizikus Mach az érzékekről ír beható filozófiai munkát, keresve a fizikai jelenségek összefüggését a pszihikaiakkal: Analyse der Empfindungen und Verhältniss des Physischen zum Psychischen (Jena, Diederichs, 3. Aufl. 1902), amelyben a kérdés filozófia-történeti bevezetése után a „világproblémáról”, világfelfogásunk objektiv és szubjektív elemeiről szól. A matematikus M. Planck Die Einheit des physikalischen Weltbildes címen természeti világfelfogásunk egységét keresi s éles kritikáját adja Mach szenszizmuszának. Így Lodge is. A fennebb felsorolt általános kulturális életbéli okokon kívül hatalmas filozófiai, világfelfogásunkra vonatkozó változások is nagyban, sőt ezek első sorban mozdították elő a filozófiai érdeklődést, a filozófia e sajátos fellendülését jelen kornak kulturális fejlődésében. Ε mélyen gyökeredző, világfelfogásunkat átalakító filozófiai változásokat Lamarck transzformiszrnusza, Darwinnak a természetes kimustrálódás út-

157

ján fejlődő szerves fajok keletkezésének tanítása hozta létre, mely utóbbi a derekasabb fenmaradásnak neve alatt Spencernél a szerves faj fejlődésének, de egyáltalán a fejlődésnek rendszeres feldolgozásiban, a fejlődés szintetikus filozófiájában nyert betetőzést, átalakítva a fejlődésfeldolgozással, az evolucionizmusszal egész világfelfogásunkat, bepillantást engedve a szaktudományok jelenségein túl annak a titokzatos, örökkévaló, térben, időben végtelen energiának munkásságába. He az evolucionizmuszon kívül még egy ilyen fontos, mélyen gyökeredző, világfelfogásunkat átalakító filozófiai változás működött közre a filozófia jelenkori fellendülésén kulturális életünkben s ez Schopenhauer világfelfogása, Die Welt als Wille und Vorstellung (1819) művében kifejezett akarat-filozófiája, mely a mindenséget mozgató erőt a képzetjelenségek mögött a mindeneket hajtó hatalmas Vágyban, az Akaratban látta s mely világfelfogás így ismét a jelenségeken túliakba, a titokzatos, örökkévaló, térben, időben végtelen energiára vet fényt, saját szubjektív lelki világunkat vezető Akarat mintájára képzelve el az energiát is, így subjektivizmusz, de nem többé a filozófia hitelét is végeredményben annyira lerontó szubjektív idealizmusz, mint Fichte, Schelling és Hegelnél látjuk, főleg Hegel panlogizmuszában, hanem épp erre való visszahatásképpen támadt szubjektív voluntarizmusz. Ez a világfelfogásunkat teljesen átalakítani hivatott Schopenhauer-féle szubjektív voluntarizmusz, ez az Akarat-filozófia azonban csak lassan, csak egy század múlva termi meg gyümölcseit, s míg a XVIII. század az ész százada, a racionalisztikus század volt, s így készítette elő a XIX.

158

századot, mely intellektualista század, idealista század, filozófiai világfelfogásában mindig az idealizmuszt, az intellektualizmuszt hirdetve, addig a XX. század voluntarisztikus század, minden általános felfogásában voluntarizmuszt hirdet s a titokzatos energiát is túl a jelenségeken, a Ding an sich-t, a magánvalót is voluntariszti'kusan, az emberi akarat mintájára fogja fel. Ε két fővonás jellemzi tehát a korunk kulturális fejlődésében fellendülő filozófiát, általános világfelfogásunkat a XX. században: az evolucionizmusz és a voluntarizmusz, mely mindkettő éppen első sorban munkált közre a filozófiai fellendülés létrehozatalában is. Igaza van ugyan a szaktudományoknak, hogy csak a jelenségeket ismerhetjük meg. Igaza van a James-féle pragmatizmusznak, hogy ultrafenomenális ismeret lehetetlenség, hogy fogalmaink merő konvencionális eszközök, csak gyakorlati értékűek. Igaza van Bergson intuícionizmuszának, hogy csak az érzékekre hivatkozhatunk, csak a tudat közvetetlen adataira. De mind a mellett ez nem elégíti ki a jelenkor gondolkodó emberét. Ez nem elég. A jelenségaken túliakat is valahogy el kell képzelnünk s ez a filozófia, az okok felfogása – ez a világfelfogás. A XIX. század szaktudósainak pozitív agnoszticizmusza ma nem elégít ki. A XIX. században két irány emelkedett ki a filozófia körében, mely a jelenségeken túli kérdésekre feleletet akart adni: a szubjektív idealizmusz Fichte, Schelling, Hegel-lei felülről lefelé haladva, majd átmenve visszahatásképpen szubjektív voluntarizmuszba Schopenhauerrel; a másik a pozitivizmusz rend-

159

szere, mely alulról felfelé haladva rendkívül fontos volt általánosításaiban s végeredményben a szerves faj fejlődésén felépült fejlődés-felfogásban nyerte el tetőpontját az ezirányú fejlődés. Mind a kettő azonban Kant felelet nélkül hagyott nagy kérdésére: mi a Ding an sich, a magánvaló? − megismerhetetlen, akart feleletet adni. Most a XX. században eltelve a Spencer-féle filozófia evolucionizmuszával s a Schopenhauer-féle Akarat-filozófia voluntarizmuszával ismét Kant-ra térnek vissza. Németországban Vaihinger, Cohen. Windelband stb., Franciaországban Renouard, Angolcrszágban Thomas Hill Green a neo-kantizmusz hirdetői. Kant hatása mérsékli az idealizmusz túlzásait, gátat vet a pozitivizmusz agnoszticizmuszának és első sorban, mivel főműve s főtétele a Ding an sichről. a magánvalóról ismerettani vizsgálódás a Tiszta ész bírálata (1781) ciímű mű keretében, így egész tömege jelenik meg az újabb filozófiai irodalomban az ismerettani, gnoseologiai, epistemológiai vizsgálódásoknak, végül Kant az erkölcsi törvény megállapításával a Gyakorlati ész bírálatában (1788), az erkölcsi tartalomra terelve a figyelmet, ezirányú gondolkodásunk mind inkább mélyebbedvén, az értékek mai vizsgálatában éri el újabb fejlődését s egész sereg munka jelenik meg az erkölcsi értékekről, az értékelméletről, így Meinoug-tól Untersuchungen zur Werttheorie (1894), Ehrenfels-től System der Werttheorie (1894), Kreibig-tól Psychologische Grundlegung eines Systems der Welttheorie (1902), Münsterberg-töl Philosophie der Werte (Leipzig, 1908), Buguer-től La notion de valeur (Genève, 1908), Ur-

160

ban-tól Valuation, its Nature and Laws, being an introduction to the genera! Theory of value (London, Sonnenschein and Co., New-York, The Macmillan Co., 1909), Baldwin-tól Thought and Things (1907). Ha most Közelebbről tekintjük e íibzóíiai fellendülést, a feltörekvő mind általánosabb világfelfogást, akkor azt keli mondanunk, hogy az idealizinusz új virágzásával állunk szemben. Visszahatás lehet ez a pozitivizmusz agnoszticizmuszára. Mi η darnel lett nem a régi szubjektív idealizmusz ez, hanem voluntarisztikus, evolucionista idealizmusz. Ránk nézve ugyanis, eszünk előtt kétféle ismeietadat van. Megismerjük először a valóságot, de csak a jelenségekben, ez a valóság fenomenális ismeíete, mert hiába csak tüneményi, jelenségi ismeret is, ama hatások ismerete, mellyel a valóság ránk van, a valóság csak lelki tartalomban van nekünk adva mindig, nem közvetlenül, s ennyiben szubjektív is ez az ismeret is, noha ez a tulajdonképpeni objektív ismeret. Ez tehát a valóság fenomenális, lelki hatá-5beli ismerete. A másik, a tiszta szubjektív ismeret lelki világunkról, tehát a pszihizmusz tudatbeli ismerete. Most már a különféle filozófiai felfogásokban hol a valóságot fogták fel a tudatbeli ismeret mintájára, ez az idealizmusz, hol a pszihizmuszt fogták fel a valóság ismerete mintájára, ez a materializmusz. A mai világfelfogásban felülkerekedett s növekedőben az idealizmusz, azaz a pszihizmusz tudatbeli ismerete analógiájára képzelik el, fogják fel a valóságot is, a jelenségeken túli örökkévaló, térben, időben végtelen energiát és pedig vagy az általános pszihizmusz, főleg az intellektus analógiájára abszo-

161

lut racionális egységnek, ez a panpszihikus idealizmusz Fechner-nél, Wundt-nál, Paulsen-nél, Watsonnál, Eucken-nál és Ward-nal, vagy pedig az erkölcsi akaraterő analógiájára legfelsőbb abszolút erkölcsi egységnek a theista idealizmuszban, Lotze-nál, Royce-nál, Kenion Rogers-nél, Külpé-nél és másoknál. Spinoza felfogása a kiterjedés és gondolkodás kettős attribútumával bíró végtelen isteni szubsztanciának látta az egész világot energiájával együtt. Ennek is meg van modern fejleménye, mely a fizikai tényt és a pszihikai tényt egy valóság kétféle képének tekinti, ez a Haeckel-féle monizmusz. De méltán-e? kérdezi ily cimü munkájában Stein Monismus oder Dualismus (Berlin, 1909), mert manapság a monizmusszal szemben, mely a pozitív agnoszíicizmusszal ki nem. elégített, a pluralizmusz kap szárnyra, mint James A Pluralistic Universe (ílilbert Lectures, New-York, 1909) műve és Boex-Borel Le Pluralisme (Paris, F. Ahm, 1909) műve mutatják, és pedig a voluntarisztikus idealizmusz. Jelen korunk kulturális fejlődését tehát nemcsak a filozófia fellendülése, általános világfelfogás keresése jellemzi, hanem az idealizmusz általános növekedésével mélyebb filozófiai s etikai tartalomra törekszik az életben is a modern kulturális fejlődés embere, ami a munkásvédő törvényekben és társadalmi intézményekben egyrészt, s másrészt a családvéd3, az otthonvédő és gyermekvédő állami és társadalmi tevékenységben oly élénken fejeződik ki, hisz a gyermek s otthon védelmét, ismeretét egy újonnan felfedezett világnak tekinthetjük századunkban, meggyőződvén, hogy életünk összes küzdésének a tulajdon-

162

képpeni célja a gyermeknevelő tiszta családi otthon, a nemzeti élet, a nemzeti nagyság etikai alapja; s végül evolucionista-vohintaiisztikus világfelfogásával korunk kulturális fejlődése a nemzeti erő kifejtésére, evolúciójára, a nemzeti akarat imperatív érvényesülésére visz s a nemzeti imperializmusz fejlődését mozdítja elő, mint ezt első sorban Németországban tapasztalhatni. Így a filozófia e fellendülés, új világfelfogás keresése, az idealizmusz növekedésével és az evolucionista voluntarisztikus világfelfogással csak javára válik az emberiség, a nemzetek tiszta etikai fejlődésének a családban s a nemzeti erő és akarat kifejtésében és érvényesítésében. így jelen korunk e filozófiai fellendülése és evolucionista-volimtarisztikus világfelfogása csak üdvös, irányító, integráns részét teszi mai kulturális fejlődésünknek. 31. Kultúránk némely látszólagos fogyatékosságairól. Kultúránknak vannak némely látszólagos fogyatékosságai. Mint fiatalabb kultúránál ez nem is csoda. Ismeretes az a tény, amit védelmünkre méltán szoktak idézni, hogy a török hódoltság, a török dúlás és utána azután a német pusztítás sok mindent tönkretett s ezért fogyatékosak kulturális emiékeink. Az alföld e korbeli építészetéről nagyon hiányosak adataink. Fiatal kultúránknak most már sok mindent rohamosan kellett újra alkotnia, hogy a nyugateurópai nemzetekkel lépést tarthasson, hogy kiállhassa velük a versenvt.

163

Dicséretére legyen mondva kulturális fejlődésünknek, sikerült neki mindent pótolnia, újra alkotnia, úgy hogy bátran kiálljuk a versenyt a nyugateurópai nemzetekkel. Természetes azonban, hogy a hagyományokat, az elvesztett, elpusztított hagyományokat nem lehjt pótolni. így az alföldre nézve ezek mindig hiányozni fognak. Mily szép hagyománya van például a Felvidéken, Szepesben, Sárosban a csúcsíves építésmód átíejlődésének a renesszanszeba, az úgynevezett felsőmagyarországi renesszanszeba, mert ez külön lokális stílussá fejlett a maga szellős, szépszabású árkádjaival földszinten, emeleten, ragyogó, tarka, aranyos sgrafittóival és az oromfal szeszélyes koronacsipkézetével, a kor gazdag, sujtásos, aranyhímes ízlésének felelvén meg. Ez hagyomány. Erre lehet építeni a jövőben. Sajnos, még éppen nem használták ki eléggé építőművészeink. Ilyesmi mindig hiányozni fog az alföldre vonatkozólag. Ezeknek a hagyományoknak ismeretéről le kell mondanunk. Ez azonban mit sem tesz. Igaz, hogy kényelmesebb a nyugateurópai nemzetek sorsa, kik minden téren folytonos, régi hagyományokra építhetnek. Ez biztossá, Ízlésében következetessé teszi a művészt. Ott van azonban Amerika, amelynek szintén nincsenek meg a hagyományai és – mégis boldogul. Nos ezzel vigasztalhatjuk mi is magunkat oly téren, hol hiányoznak a hagyományok. Épp azért e fogyatékosságokat csak látszólagosaknak kell minősítenünk; meg lehet lenni ezek nélkül is és boldogulni is lehet.

164

Más téren azonban, ahol csak lehetséges, építsünk a meglevő hagyományokra, használjuk fel a nemzeti hagyományokat. A fejlődés követeli a múlt tisztelését, de nemcsak tiszteletét, hanem felhasználását, okulást a múlt példáin. Így például a fennebb említett felsőmagyarországi renesszansze-hagyományok igen alkalmasan és ügyesen használhatók fel korunkban is. Csak érteni kell a módját. Épp korunknak érdeme, hogy felismervén a nemzeti jellemvonások fontosságát, a nemzeti hagyományok felé is több figyelemmel fordult s biztosította fennmaradásukat, elrendelte tanulmányozásukat s kívánatossá tette felhasználásukat. Fiatal kultúránk ezáltal sajátosabb egyéni színt, zamatot nyert máris, ami a külföld szakemberei előtt is, mint például Walter Crane előtt, feltűnt. így különösen díszítő művészetünk, ornamentikánk szemesvirágos mustráival sajátos egyéni ízlést tüntet fel s igen alkalmas stilizált felhasználásra bármily irányban. Fel is kell használnunk s féltve kell őriznünk e nemzeti hagyományainkat. A nemzeti jellemvonások nem gyöngeségei, nem kinövései, hanem ellenkezőleg erősségei, természetes fejleményei a nemzeti életnek. A nemzeti jellemvonások erőssé, intenzívvé, színessé, gazdaggá teszik a nemzeti életet. A nemzeti hagyományok mintegy arany hátterét teszik a virágzó nemzeti jellemvonásoknak.

165

32. A nemzeti nagyság, a kulturális fejlődés alapja a faj tiszta etikai élete. Végig kövessük tehát a kulturális fejlődés ismertetését, biológiáját, természeti törvényeit eredetétől kezdve s meggyőződtünk, hogy már eredetében is összefügg a kulturális fejlődés a faj tiszta etikai életével. A faj vallás-etikai életéből sarjadt ki az első, primitív kultúra. De láttuk, hogy később is a kulturális fejlődés állandóan összefügg a faj tiszta etikai életével. Csak a tiszta etikai élet adhatja meg a kellő nemzeti alapot, erőt a kultúra magasabb fejlődésére. Ott van például az angol kultúra hatalmas, nagyarányú fejlődése. De híres is ám az angol otthon-, home-szeretete, és ismeretes dolog az angol családi élet tisztasága, a családi élet szeretete, nimbusza náluk. Így vagyunk a német kultúra nagyarányú fejlődésével is. A német nemzet is erős szeretetét mutatja a tiszta családi életnek. Ezekkel szemben mi más a francia. A franciáknál elveszett a családi élet varázsa, nimbusza. Hiszen íróik maguk gúnyolják ki, állítják pellengérre, teszik nevetségessé. Anatole de France, Bourget házasságtörő regényei egyébre sem valók. Megretten az ember például Anatole de France „Vörös liliomá”-nak olvasásakor e tekintetben. Oly asszonyt tüntet fel, ki férjét alig ismeri, gyermektelen, egyik szeretőt a másik után uszítja magára, míg az egyik megutálja s kilöki. Ez se nem valóság, se példa ne legyen. Ez a nemzeti romlás jele, a dekadencia vörös felkiáltójele. S valóban meg van a nemzetre való káros hatása a

166

családi élet szeretete, nimbusza tovatűntének, melyet a ledér, érzékcsiklandozó vígjátékok is elősegítettek. Ez a hatás Franciaország népességének fogyása, elnéptelenedése az országnak, mint ők ijedten konstatálják (la dépopularisation de la France). A születések aránya igen rossz. Bertillon a Figaro-ban kimutatta, hogy a művelt osztályoknak nincsenek gyermekei, a szegény osztálynál van, de itt oly nagy a rossz anyagi viszonyok miatt a gyermekhalandóság, hogy alig marad meg valami. Nem csoda. A tiszta családi élet nimbuszát úgy sárbateperte a regény- és vígjátékirodalom, hogy a művelt osztályban vagy nem nősül a férfi, akkor nincs gyermek, vagy ha nősül, oly asszonyt vesz el, aki nem akar gyermeket s akkor sincs gyermek. De melyik asszony is akarna anyává lenni, mikor a tiszta családi életet úgy nevetségessé teszi, kigúnyolja állandóan a vígjátékirodalom, a regényirodalom. Jajgatnak is a franciák. A hivatalos közlemények egymásután fújják a riadót. Megannyi vészharang. Így legújabban is megjelent egy füzet „Franciaország elnéptelenedéséről.” Anyai egyesületekkel, állami gyermekvédelemmel, gyermekneveléssel iparkodnak segíteni. A híres Metschnikoff doktor a kis gyermekeket annyira pusztító bélhurut proteus-bacillusát felfedezve, buzgó örömmel ad utasításokat nemzetének, hogy óvja meg a fertőzéstől a dajka kezei, emlői lemosásával a gyermekeket a nemzet számára. Mar-már a gyermekprodukciót előmozdító törvényekre gondolnak a franciák, amilyeneket XIV. Lajos léptetett életbe a sokgyermekü család adómentesítéséről és állami jutalmazásáról, vagy amilyen a római lex Papia Poppoea Jézus Krisztus után a kilencedik évben volt, mely a nőtlem,

167

a caelebs-et teljesen kizárta az öröklés jogából, a gyermekteleneket, orbi, a hagyaték felének öröklésére jogosította csak. Az apáké, patres, és az anyáké, matre.s, minden kiváltság, teljes öröklésjog, külön helyek a színházakban, bizonyos hivatalok, kitüntetések elnyerésére külön kiváltságok, praemia patrum. Bizony mindez csak arra mutat, imminens a veszély, mely Franciaországot fenyegeti. Ha így maradnak a viszonyok, egy század még és eltűnik Európa népességében, oly rossz a születések aránya. Nem hiába zengi dörögve antik sorainak ritmusa ősi erejével és az erő költészetével, mert ez jellemzi első sorban őt, Berzsényink: Minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görbed. Szórul-szóra igaza van, egészen természeti, biológiai értelemben igaza van. Róma épp oly nemzeti dekadenciát s erkölcstelenséget mutatott fel a lex Papia Poppoea idejében, mint Franciaország manapság. Csak örülnünk lehet fajunknak még egészséges felfogása, tisztább etikai élete miatt, mikor azt olvassuk, hagy a miskolciak felszólították a színházak igazgatóit, hogy „francia arcpirító disznóságokat” ne játsszanak. Igen, igazuk van. Arcpirító darabok ezek a vígjátékok. S a tiszta erkölcs be sem veszi. De sajnos, a divat megveszteget sok gyönge gondolkodást s majmolja az újnak, idegennek kedvelését. Ez az arcpirító vígjátékirodalom s az Anatole de France és Bourget-ék regényirodalma teszik pellengére, teszik nevetségessé a családi életet. Ezért nincs azután gyermek. Ezért jajgatnak a franciák.

169

De hát a művelt asszony nem is akar anya lenni, hiszen hányszor nevette ki a családi életet. A gyermek, az anya nem is létezik az erkölcstelen irodalomnak. Ezekkel ez nem is számol. Az oly vígjáték pedig, melyet a hajadon leány meg nem nézhet, nem művészet, csak érzékcsiklandozás. Az oly könyv pedig, melyet a hajadon leány el nem olvashat, nem nemzeti irodalom, csak érzékcsiklandozás. A nemzeti művészet, a nemzeti irodalom etikai tartalmú, tiszta etikai felfogásról szól. Már Pinto megmondotta az államok pusztulásáról szólva, hogy erényekkel virultak föl s csábító bűnökkel hanyatlottak alá. Montesquieu mily élénken tárja elénk a római birodalom hanyatlásának okait. Érdekesen s találóan fejtegeti e tekintetben Herder, hogy: „Staat kommt von Stand und stehen her,” azaz az állam az állásból s az állni-ból származott; „Tugend ist Tüchtigkeit, Tauglichkeit, und zwar zu einem edlen, guten Endzweck, also Kraft und Sein”, azaz az erény derekasság, arravalóság, és pedig nemes, jó végcélra, tehát erő és létezés. A magyar „erény” szó egyenesen ezt a jóra törekvő, a jóhoz, nemeshez szükséges erőt fejezi ki. Nos ez az „erő”, az erény tartja fenn az államot, e „fennálló” valamit. Ε nélkül az erő nélkül nem áll fenn az állam. Az állam nem állhat meg erények nélkül, a faj tiszta etikai élete nélkül, ami nemcsak pszihologiai jelentőségében igaz, hanem – mint láttuk – fiziológiai jelentőségében is, teljesen biológiai értelemben is. Ez az ép lelki s faji erő kell az állami nagyság, a nemzet kulturális fejlődése felvirágozásához. A nemzeti nagyság alapja a faj tiszta etikai élete. A nemzet ereje ott van a családi életekben. A

169

nőtlen agglegény száraz ág a nemzet viruló fáján. Ahány tiszta, boldog családi élet, oly erős a nemzet A nemzetet a családi életek teszik. A többi teher, kolonc. A nemzet fája a családi életekben hajt új hajtásokat, új virágokat, a családi életben virul. És csak egészségesen viruló nemzeti erő hozhar létre magasabb, de biztos alapokon nyugvó kulturális fejlődést. A nemzeti nagyság, a kulturális fejlődés alapja valóban a faj tiszta etikai élete. 33. A nemzeti jelen végső alapja és a nemzetközi nivelláló törekvések. A kultúra jellemvonásai a nemzeti géniusz jellemvonásai, ezek pedig – mint láttuk – a földrajzi környezet sajátos hatásai. A nemzet tehát jellemvonásaiban a földrajzi környezet hatásait viseli maga . A nemzeti jellemvonások tehát éppenséggel nem oly kevésre becsülendő dolgok, mint némely elemek szeretik feltüntetni. A nemzeti jellemvonások mélyen a földrajzi környezetben, a nemzet előbbi életében, e kettőnek formáló hatásában gyökereznek s éppen nem lehet velük oly könnyen elbánni. Vannak – sajnos – bizonyos nemzetközi nivelláló törekvések, melyek szeretnék eltörölni a nemzeti jellemvonásokat. Ez azonban semmikép sem fog sikerülni. A nemzet élete ellen való merénylet volna ez, mint mindjárt meg fogjuk érteni. A nemzet e szerzett jellemvonásaival csak e földrajzi környezetben tud megélni, de viszont e földrajzi környezetben csak e jellemvonásokkal tud megélni. Ε jellemvonások tulajdonképp a nemzet részéről

170

bizonyos alkalmazkodást (aecomodatiot) képviselnek, a földrajzi környezethez. Ezt megváltoztatni nem lehet. De nem is volna jó, mert épp ezért tud abban a földrajzi környezetben megélni, diadalmaskodni. Nos, e jellemvonásokat, ez alkalmazkodás-eredményt nem lehet oly könnyen eltüntetni. Nem lehet a nemzetközi nivelláló törekvések mesterséges eljárásával a természetes, biológiai fejleményeket megváltoztatni vagy megszüntetni. Ezeket megváltoztatni csak új földrajzi környezetben lehetne új alkalmazkodás útján, akkor lassan a régi jellemvonások elmosódnának. Íme, mily fontos biológiai fejleményeknek bizonyulnak a nemzeti jellemvonások: a földrajzi környezet hatásaként jelentkező alkalmazkodása a nemzeti életnek, a nemzetnek. Ott gyökereznek e jellemvonások a talajban, a hazai rögben, nem hiába röghöz kötött lény az ember. A nemzetközi nivelláló törekvések, amennyiben jóakaratúak s nem faji rosszakaratból folynak, a szocializmus utópisztikus tanításaihoz tartoznak, a minden pozitív alapot nélkülöző álomhüvelyező irodalomhoz. Nem is mennek e törekvésekkel semmire. A nemzet nem tagadhatja meg önmagát. Nem vetkőzheti le a földrajzi környezethez való alkalmazkodással nyert fegyvereit az élethez. Csak ezekkel diadalmaskodhat, lehet nagy és hatalmas. Mivel pedig a földrajzi típusok különfélék, és különfélék az egyes földrajzi típusokon kifejlődött kultúrák, így mindig különfélék lesznek szükségképpen az egyes nemzetek jellemvonásai is. A jövőben sem remélhetnek tehát semmit a nemzetközi nivelláló törekvések hívei. Nem lehet semmi

170

reményük, hogy a tervezett irányban valamit is elérjenek. A nemzetnek oly fontos sajátságai a jellemvonások, hogy tulajdonképi nemzeteket nem is képzelhetünk sajátos jellemvonások nélkül. A környezet hatásakép fellépő alkalmazkodásjelenségek ezek, tehár épp a nemzet eleven életének nyilvánulásai. Ha a nemzetközi nivelláló törekvések hívei ezeket akarják eltörölni, a nemzeti élettel szállnak harcba s a nemzeti élet nem hagyja magát, nem fog háttérbe szorulni. A nemzeti élet be fogja őket olvasztani, felemészteni, mint minden idegen elemmel teszi. A nemzeti életet tehát nem lehet félteni e törekvések elől. De nem is erről van itt szó, hanem arról, hogy e törekvések mily képtelen követelést állítanak fel, mily lehetetlen az, amit akarnak, – szóval hogy egyáltalában semmi pozitív alapjuk nincs, igazi álomtörekvések, utópisztikus álmodozások. Az élet jelenségei sehol sem tüntetnek fel nivellálódást. Ellenkezőleg mindenütt feltűnik az élet sokfélesége, épp a környezethez való alkalmazkodás folytán létrejött különbségek sokasága. Ahol élet van, ott környezetnek kell lenni, a környezethez alkalmazkodik az élet s a különféleségek tarka változatát hozza létre. A barna medve és a jeges medve – mily kiilömbség. Nos, a nemzetközi nivelláló törekvések hívei a jeges medvét fosztanák meg a bundája fehérségétől, de legyünk nyugodtak, nem fog sikerülni, a medve eszi meg őket. A nemzetközi nivelláló törekvések hívei tehát nem ismerik az életet, a tenyésző élet módját, a biológiát. Nem tudják, hogy ha megszüntethetnék a

172

nemzeti jellemvonásokat, rövid idő múlva már az új környezethez való alkalmazkodás újakat fejlesztene s fejlesztené ezeket szükségképpen, mint az élet elmaradhatatlan jelenségeit. A nemzeti jellemvonások a nemzeti élet elmaradhatatlan jelenségei, a környezet hatásakép történt alkalmazkodás jelenségei, melyek mélyen gyökereznek így a nemzeti életben és a környezetben. 34. A hazaszeretet biológiája. Épp az ily nemzetközi nivelláló törekvések hívei rohannak ki a haza, a hazaszeretet ellen, mondván, mi a haza? – üres frázis. Nos, szigorú pozitív, biológiai elemzés útján vizsgáljuk meg a kérdést, vájjon igazuk van-e, igazuk lehet-e e sokszor rosszakaratú nemzetközi álmodozóknak. Minden élet bizonyos környezetben, az életre alkalmas környezetben tenyészik. Így a nemzet is bizonyos földrajzi környezetben él Ez a környezet a haza. A haza tehát éppen nem üres frázis, hanem az a földrajzi környezet, ahol valamely nemzet, valamely nép él. Micsoda viszonyban van ez a haza, ez a hazai föld, ez a földrajzi környezet az ott élő nemzettel, néppel? Minden környezet hat az ott tenyésző életre, és pedig módosítólag hat, idomítja, formálja. Az élet alkalmazkodik a környezethez, hogy könnyebben boldoguljon. Így hat a hazai föld is a nemzetre, így alkalmazkodik a nemzet is. a nemzeti élet is a hazai földhöz

173

s így jönnek létre a nemzeti jellemvonások, ez alkalmazkodás-jelenségek. így tehát szorosan függünk a hazai földtől. Igazán a rög rabjai vagyunk. Ε föld, e környezet hatásai módosították életünket, ezek a hatások adták jellemvonásainkat, hozzáalkalmazkodtunk a hazai földhöz. Nos, e szoros függés érzése a hazaszeretet ősi forrása. Ez sem frázis tehát. Érezzük, hogy függünk a hazai földtől, hogy rabjai vagyunk az édes hazai rögnek, – s ez a függésérzés a hazaszeretet. Analog e tekintetben a hazaszeretet érzése a vallásos érzéssel. Schleiermacher éles elmével mutatta ki, hogy a vallás lényege a vallásos érzés, a vallásos érzés pedig nem más, mint valamely felsőbb hatalomtól való jóleső függés érzése. Ily függés-érzés a hazaszeretet. Jóleső függés érzése a hazai földtől, melyhez alkalmazkodásai folytán odatapad egész életünk. Igen, függünk, függ életünk folyása attól a délibábos, aranykalászos rónaságtól, melyet erdős bércek koszorúznak, attól a hazai földtől. Ezen élünk, ebből élünk. S ennek a függésnek érzése a hazaszeretet. Természetesen hozzájárul még a társadalmi környezet is. A haza is nemcsak a hazai föld, hanem azok összessége is, akikkel együtt itt e földön élünk,, a honfitársak összessége. Nos, a hazaszeretet is a hazai földtől való függés-érzésen kívül felöleli a társadalmi környezet, a. honfitársak szeretetét. Így a haza az a föld, ahol születtünk, ahol gyermekálmaink boldogítottak, ahol a szív az első szerelem titkára pattant ki, ahol el-elábrándoztunk a fel-

174

hőkön, a napsugáron, az erdőn, a mezőn, s – ahova szívünk mindennünen visszavon. Ez a valami pedig, ami visszavon a hazai röghöz, a hazai emberekhez, a kedveshez, családhoz, ez a valami, mely a hazai földtől való függés hatalmas érzése, ez a hazaszeretet. A haza és a hazaszeretet tehát éppen nem frázis, sőt nagyon sokat ölel fel, mind a kettő. Nagy és hatalmas jelentősége van mindkettőnek. A hazaszeretet érzésének védelmi szerepe van, megvédi a hazai földet, a nemzetet, a nemzet életét. Hogy mily hatalmas lehet, láttuk legutóbb az oroszjapán háborúban, hol ezrivel rohant halálba a japlii a haza érdeke miatt. Tehát itt éppen nem üres frázisokkal állunk szemben. Akik ezt hirdetik, rosszakaratú, hazátlan elmék, még ha fakultási kiváltságokat is élveznek. A hazaszeretet érzése tehát, mint a hazai földtől való függés érzése legközelebb áll a vallásos érzéshez, mely valami felsőbb hatalomtól való jóleső függés érzése. Mind a kettő függő érzés. A hazaszeretet érzése védelmi fegyvere a nemzetnek, a fajnak. Akik ez ellen szólnak, e védelmi fegyvert szeretnék tehát kiütni a faj, a nemzet kezéből. No, de legyünk nyugodtak, nem fog ez nekik sikerülni. A nemzettől nem lehet elvenni e védelmi fegyvert, mert ez természeti fegyver, biológiai fejlemény. Ezt ugyan el nem veszi tőle senki. Régi megszokások eredményével állunk itt szemben. Ezeken nem lehet változtatni. A hazaszeretet érzése s vele együtt a haza kiváló embereinek, hőseinek kultusza védelmi fegyver, erkölcsi fegyver, de mint hatalmas erkölcsi erő a valódi

175

fegyverek erejét is megkétszerezi. Ott van például Japán, diadalmas harcában az erkölcsi erő vezette a cári rendőrállam bilincseiben nyögő oroszokkal szemben. Amerika egészen fiatal államai is önként hatalmas hazafias kultuszt fejlesztettek ki, érezve ennek erkölcsi erejét. Franklint, Washingtont szinte vallásos kultusszal veszik körül. De így van a többi államokban is. Az állam anyagi erejét a közös nemzetgazdasági érdekek ápolása adja meg, de ennél hatalmasabban összetartó erkölcsi erejét a hazaszeretet s a haza hőseinek, kiváló embereinek kultusza adja, ami veszedelem esetén az előbbinél is hatalmasabb védelmi fegyver. S ha a körülmények fejlődését tekintetbe veszszük, azt látjuk, hogy a hazaszeretet és a haza nagyjai, hősei kultusza ez erkölcsi szerepe mind fontosabb tényezővé válik. A régi időkben ugyanis a vallásos szellem és az udvar kultusza adta az államnak az összetartó erkölcsi erőt. De e tényezők erkölcsi ereje mindinkább aláhanyatlott s helyüket, szerepüket a hazaszeretet s a haza hősei, nagyjai kultusza vette át. Ε szempontból csak néhai Rudolf királyfink mély belátásáról és alapos műveltségéről tesz tanúságot, hogy az országos kiállítást e szavakkal rekesztette be: „Hazánknak szolgáltunk, ama hazának, melynek szent földéhez a hűség és gyermeki szeretet legszívósabb kötelékei csatolnák bennünket”, így áldozván a hazafias kultusznak. Igen, a hűség, az ősi törzsi hűség él újra a hazaszeretetben s a gyermekemlékek csak élesztik az öröktüzet. Ε berekesztő beszédben a királyfi „imádott hazájáénak mondotta

176

Magyarországot Széchenyi minisztert ez annyira meghatotta, hogy örömkönnyeket hullatva kezet csókolt kegyelmes úr létére a királyfinak. Ez tartja ma össze erkölcsi erejével az államot. Példa megint Japán, diadalmas harcában ez vezette, holott az orosz sereg a régi világ módja szerint cári áldást s papi áldást vitt útravalóul. Ama sereg lelkesedéssel ment a halálba, emez elzülött, vesztegetés, sikkasztás zavarta előrehaladását. Az erkölcsi erő felsőbbsége a japánoknál volt. Ily védelmi fegyvere a fajnak a félelem is, mely azután a vallásos érzést szüli s megnyugtatja önmagát a valami felsőbb lénytől való függés jóleső érzésében, aki a jókat, híveit el nem hagyja. Ebben is rokona a hazaszeretet érzése a vallásos érzéssel. Mint mindennek, a hazaszeretet érzésének is vannak túlzásai és kinövései, mindez azonban mit sem változtat azon az igazságon, hogy a hazaszeretet érzése hatalmas, természetes érzés, melyet nem törölhet el semmi sem. Épp a műveltebb osztályoknál veszíthet tartalmából, de az alsóbb osztályoknál annál hatalmasabban lüktet. A műveltebb osztályaknái az úgynevezett félműveltség nem látja át a hazaszeretet érzésének természeti eredetét, valami közönségest, levetkőzni valót lát benne. De ez nem. sokat árt a hazaszeretet érzésének, mert azért öntudatlanul e félművelt elemben is benne van a hazaszeretet érzése. A hazaszeretet érzése természetes, biológiai fejlemény: a hazai föld hatásakép jelentkező alkalmazkodásnak függésérzése a hazai földtől s mint ilyen a nemzetnek, a nemzeti életnek hatalmas természeti védelmi fegyvere.

177

35. A békés kulturális fejlődés biztosítása a nemzetközi joghatóságok által. Amint az egyes kultúraegységek, az államok keretén belül kikerülhetetlen a társadalmi rend megsértése s ennek orvoslására van a megfelelő jogi szervezet: a büntető bíróságok, amelyek nélkül a társadalmi rend fenn nem tartható, úgy az egyes kultúraegységek, a nemzetek között is olykor kikerülhetetlen ellentétek, érdekösszeütközések zavarják meg a nemzetközi rendet, a nemzetközi békét. Ezeknek az összeütközéseknek, a nemzetközi rend megsértésének orvoslása eddig részben a hatalmi diplomácia útján történt, melyek főtörekvése a hatalmak közt az egyensúly fentartása volt, de ha ez lehetetlenné vált, ha az érdekellentétek annyira kiélesedtek, akkor másrészt a háború által s az ezt követő békekötéssel intézték el a hatalmak az összeütközést s rendezték érdekeiket. így láthattuk legutóbb is az orosz-japán háborúban, mely tényleg kikerülhetetlenné vált, annyira kiélesedtek az érdekellentétek a két állam között. A hatalmi diplomácia egyensúlyrendezése nem sikerült s csakhamar kitört a háború. Félszázad óta azonban igen magasztos mozgalom indult meg az általános béke érdekében. A háború iszonyatosságaival, főleg a modern ismétlőfegyverek, ágyúk és gépfegyverek rettenetes öldöklésével, óriási emberpusztításával betelt a' világ s iszonyattal fordult el. Európában, Amerikában számos békeegyesület alakult s még mindig alakul. Főleg a francia Frédéric Passy fejtett ki nagy propagandát

178

e téren. Nobel és Carnegie hatalmas béke-alapítványai is nagyban előmozdították az ügyet. A mozgalom többé nem volt utópiaszerűnek tekinthető. Huszonnégy nemzet képviselete gyűlt egybe. Ε nemzetközi összejövetelek Hágában a Békeértekezletek nevét viselték. Az első ily értekezlet J899-ben volt. A második, amelyen már negyvennégy nemzet képviseltette magát, 1907-ben volt. A harmadik 1913. vagy 1914-re várható. Kant, a nagy német filozófus egy már a XVII]. század első felében, Hágában megtartott békeértekezletről tesz említést „Metaphysik der Sitten” c. művében. Ő külömben az első békeapostol az irodalomban „Zum ewigen Frieden” művével, melyben megjósolja a béke biztosítását idővel. Az újabb irodalomban főleg Ludwig Stein említhető „A béke filozófiája” címen írott cikkével. Külömben nemzetközi választott bíróságok már azelőtt is beleszólták a háborús kérdésekbe, sőt elejét is vették nem egynek. Ε békeértekezleteknek bevallott célja és célja az egész békemozgalomnak épp a békés kulturális fejlődés biztosítása, az általános fegyverkezés korlátozása s a nemzetközi összeütközések békés megoldásának szervezése nemzetközi bíróságok által. Magasztos és a kulturális fejlődés érdekében igen üdvös cél. Hogyan érhető el a nemzetközi összeütközések békés megoldása? − ez itt a főkérdés, mely körül az egész mozgalom sarkallik. Nos, amint az egyes kulturaegységek, nemzetek, államok keretén belül a társadalmi rend fentartása, megsértésének orvoslása nem képzelhető megfelelő jogi szervezet, a büntető bíróságok nélkül, úgy az egyes kultúraegységek a nemzetek közt a nemzetközi rend fentartására, a

179

nemzetközi összeütközések orvoslására csak megfelelő jogi szervezet lesz képes és az volna a nemzetközi békebíróságok szervezete. A hatalmi diplomácia helyébe, mely az európai egyensúly fentartására csak igen korlátolt mértékben képes és nagy nemzetközi érdekösszeütközések rendezésére készenlétbe tartja háborúra a hadsereget, ennek helyébe a jogi diplomáciának kell lépnie, mely rendezné a nemzetközi jogviszonyokat s ezeket mindjobban meghatározva, körülírva „jogi alapot adna a nemzetek létfeltételeinek s a nemzetközi béke létfeltételeinek”, mint Léon Bourgeois mondja. Nos, az egészségügyi hadi szervezet dolgában történt is már ilyesmi, ez a híres genfi konvenció, genfi egyezmény: az egészségügyi csapatok közös védelme a két hadakozó fél részéről. Ily megállapodások történtek a tengeri ütközeteket illetőleg. Így lépne az erőszak helyébe a jog, a hatalmi diplomácia helyébe, mely az európai egyensúly fentartására törekedett, a jogi diplomácia, mely a béke fentartására törekednék. Ha azonban nagyobb nemzetközi összeütközések mégis felmerülnének, akkor a nemzetközi választott békebíróság döntene s intézné el békésen a nemzetközi ügyet. Az első nagyobb gyakorlati eredménye a békeértekezleteknek a londoni értekezlet volt 1908. dec. 4-től 1909. február 26-ig, mely lehetővé tette az 1907. hágai békeértekezlet szervezte „Vitás Kérdések Nemzetközi Bíróságának” működését. Ez nagy haladás volt. Az államok abszolút szuverenitása helyébe az igazság szuverenitása lépett: állandó, kötelező nemzetközi igazságszolgáltatás. Egész sorozata a nemzetközi pereknek került ez

180

állandó, kötelező, nemzetközi igazságszolgáltatás, e Nemzetközi Bíróság elé. Az egyességet aláírta Ausztria-Magyarország, az Északamerikai Egyesült-Államok, Franciaország, Japán, Nagy-Britannia, NémetAlföld, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország. Ez egyesség formulázza a Nemzetközi Vitás Kérdések egyetemes Codexét. A nemzetközi szuverén törvényszék tehát létesült és létezik. A második hágai békeértekezlet nem szavazhatta meg a kötelező nemzetközi döntést, mert míg harminckét hatalom mellette volt, öt ellene volt. Csak a szerződéses adósságok és tengeri vitás kérdésekben szavazta meg a nemzetközi döntést. Mindama kérdésekre nézve mellőzte, amelyek az államok becsületét, életbevágó érdekeit érintik. A Casablanca-i eset alkalmával azonban csakhamar épp Franciaország és Németország, az a két hatalom, aki ajánlotta s aki ellenezte, fordul a nemzetközi döntéshez. S pedig olyan kérdésben, mely a két állam becsületét és életbevágó érdekeit érinti. A katonák, tisztek viselkedését kellett megítélni konzulátusi közegekkel szemben, akik azt állítottak, hogy őket nem respektálták. Marokkóról volt szó, melyhez Franciaország fontos politikai érdekei fűződnek. Ott sok nemzetiség verseng egymással. Már-már oly összeütközések voltak, hogy szinte kikerülhetetlennek látszott a háború. S íme, nemzetközi döntés elé került a kérdés. Az ítélet mintája volt az igazságosságnak, így foglalja el a jogi diplomácia a hatalmi diplomácia helyét. Az emberi egyén életének mindinkább előrehaladó erkölcsi felfogásán és a nemzetek közgazdasági összetartozóságán felépülő modern közvélemény

181

mindinkább a jog tiszteletét és a béke fentartását követeli. Épp ezért a békeértekezleteknek s az egész békemozgalomnak egyáltalán a jogra épített béke a célja. Jól jegyzi meg Léon Bourgeois, hogy e nemzetközi mozgalomnak azonban semmi hazaellenes iránya, éle nincs. Hiszen a nagy forradalom idején is az emberi jogok megadása, formulázása csak biztosította, csak fokozta az egyén szabadságát, az egyén fejlődését, így a nemzetközi jogok formulázása is csak biztosítja, csak előmozdítja az egyes hazák, nemzetek szabadságát, önálló, független fejlődését. Az egész békemozgalom épp a nemzetek, az egyes önálló, független, szabadfejlődésű hazák kulturális fejlődését kívánja biztosítani. Tudjuk pedig, hogy a kulturális fejlődés elválaszthatatlan a nemzeti jellemvonásoktól, e biológiai alkalmazkodás-jelenségektől s épp oly kevéssé a hazafias kultusztól. Ahogy az egyének összessége adja az egyének társadalmát, ŰPV a nemzetek összessége adja a nemzetek társadalmát. Újabban kezdik is így nevezni a nemzetek összességét nemzetközi kérdésekben. A nemzetek társadalmának jogi kialakulása a nemzetközi jogok megállapításával, formulázásával, a nemzetközi bíróság szervezésével nézetünk szerint csak a társadalmi szerveződés, a társadalmi fejlődés folytatása magasabb fokon: a nemzetek társadalmának szerveződése, fejlődése. A nemzetközi békeértekezleteknek tárgya tehát a nemzetközi élet jogi szervezése. Célja ezzel a béke, a jogra épített béke, de nem az általános leszerelés, mint sokan gondolják, sőt még a fegyveres erő korlátozása sem, mert 1907-ben még ezt is kizárták a ta-

182

nácskozás műsoráról a hatalmak előzetes és egyenes kívánságára. A dolog vége idővel ugyan a fokozatos leszerelés lehet, de egyelőre csak az államok, nemzetek között a jog tiszteletbentartásának; biztosításáról van szó. A közgazdasági élete egyik államnak úgy öszszefonódik a másik, a többi államéval, annyi mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, pénzügyi kapcsolat jön létre az egyes államok közt, hogy e tekintetben élénk nemzetközi életről, közgazdasági életről beszélhetünk. Eddig ezt a nemzetközi életet a verseny, az erőszak, a merészség, a véletlen irányították. Ennek a nemzetközi életnek jogi szabályozása, társadalommá tétele jogi szabályozás által a célja a békeértekezleteknek s így a nemzetek társadalmának jogai tiszteletbentartásával biztosítani a békét. A társadalmi fejlődés e magasabbfokú folytatása, a nemzetek társadalmának, jogi szervezésének alapgondolata, úgy mint az egyének társadalmának az ember jogainak kijelentése volt, hogy tudniillik jogilag minden ember egyenlő, úgy itt is az, hogy minden állam jogilag egyenlő erkölcsi személy. Egyenlő jogban, mert szabad; egyenlő kötelezettségben, mert felelős. Az első lépés, hogy e gondolat, e jogi alapgondolat váljék általános közfelfogássá. Csak azután, ha ez közfelfogássá vált, lehet megvalósítani a nemzetek jogi társadalmát. Az egyének társadalma és a nemzetek társadalma jogi szervezése közt van azonban egy főbenjáró külömbség s ez az, hogy míg az egyének társadalmában a vétséget követi a büntetés, a nemzetek társadalmában előzetes akadályul a jogi sérelem elkövetése előtt lép fel a közvélemény, a nemzetközi

183

bíróság szava s mily súlya van e nemzetközi közvéleménynek, épp ezért nem kell itt végrehajtó csendőrség, az itt felesleges. A nagyhatalom is meghajlik a közvélemény előtt. S a fejlődés oda mutat, hogy mindig nagyobb lesz a közvélemény hatalma, ereje, így például az Északamerikai Egyesült Államokban most is nagyobb, mint Európában. Itt a jogsértés előtt jön a kárhoztató ítélet s idejében emlékezteti az illető hatalmat kötelezettsége tiszteletben tartására. Hogy a nemzetek e jogi társadalmát megvalósítsák békeértekezletek, a következő követelményekre volt szükség: 1. Az államok egyetemes beleegyezése nemzetközi jogi rendszer létrehozatalában. 2. Elfogadása mindegyik által a mindegyikre nézve közös jog fogalmának, mindegyik egyenlősége a beleegyezésben és a felelősségben. 3. Ez elvek szabatos és részletes alkalmazása fokozatosan a nemzetközi viszonylatok minden terén, még a béke, háború terén is és a viszonylagos erkölcsi feltételes és jogi feltétlen kötelezettségek bizonyos számának kodifikációja, melyeknek nem követése szakítás az egyezménnyel, társadalmon kívül helyezés. 4. Hatékony nemzetközi erkölcsi, anyagi és jogi szankciók szervezése, amelyek lehetővé teszik a nemzetközi törvények végrehajtását. Nos, az első három követelmény 1899. óta megvalósult huszonhat állam között, 1907. óta az összes művelt államok között. Nemzetek jogi társadalma alakult és a nemzetközi törvénykönyv-már sok jogi szabályt formulázott.

184

A nemzetek e jogi társadalma csak biztosítja a kulturális élet szabad fejlődését. A társadalom magasabb fokú fejlődése ez, nemzetközi kitágulása a társadalom fogalmának. A nemzetek etikai életének is kitágulása, fejlődése, oly térre való átvitele, ahol eddig az ősi vadság, a törzsszervezet egymást pusztító ősi szokásának atavizmusza, a háború döntött. Ε magasabb etikai fejlődés a nemzetek társadalma nemzetközi jogi szervezetében csak javára válik a kulturális fejlődésnek is, az egész emberiség kulturális fejlődésének. 36. A kulturális fejlődés eszközéről, az értelmi munkáról és egészséges módjáról. A kulturális fejlődés a szellemi fegyverek küzdelme. A kulturális küzdelem szellemi küzdelem első sorban, ami azután természetszerűleg az anyagiam terére is átnyúlik. Ε küzdelem eszköze az értelmi munka. Fontos tehát ránk nézve, hogy ez eszközt s okszerű használatának módját, egészséges módját behatóan megismerjük a legújabb azirányú kutatások alapján. Az értelmi munka bírása manapság elsőrangú kérdés, talán a legfontosabb kérdés az egyénre nézve, aki boldogulni, előrejutni óhajt a társadalomban, a kulturális fejlődésben. A főkérdés: milyen munkát és hogyan bírja? Manapság ugyanis – kétségtelen tény -- az értelmi munkabírás sokkal nagyobb szerepet játszik az egyes ember boldogulásában, előhaladásában, mint azelőtt. A nagyobbfokú értelmi képességnek ilyetén előbbre vivő szerepe mind nagyobb fokban érvé-

185

nyesül. Vannak ugyan olyan esetek is, mikor egyéb életkörülmények, egyéb kicsinyes gyarlóságok esetleg ellensúlyozzák még, lerontják az értelmi képességek érvényesülését, de korunk mindinkább oly irányú fejlődést mutat, mely a kiváló értelmi képességek érvényesülésének kiváló helyet juttat és egyáltalán mindinkább az egyes ember értelmi képességétől, munkabírásától, hogy úgy mondjuk igazi reális nyelven, értelmi termelő képességétől teszi függővé társadalmi helyzetét, szerepét, vagyis olyan helyei juttat neki, amilyet sajátos értelmi képességei hivatvák betölteni. Ismételjük, hogy ha nincs is ez mindig így, de az ily irányú fejlődés nyilvánvaló. Az az ember például, aki többoldalú értelmi képzettséget visz magával az élet küzdelmébe, aki szükség esetén egy másik embert is pótolhat, azt bizonyára többre fogják becsülni, az bizonyára jobban is fog érvényesülni a többiekkel szemben s épp bonyolultabb értelmi munkát kívánó állásokba inkább fog jutni. Az ezirányú fejlődést röviden azzal jellemezhetjük, hogy kinek kinek az értelmi képességi mértéke társadalmi állásának, szerepének – kivéve a kiveendőket, mert egyéb esetlegességeket most figyelmen kívül hagyva, nyilvánvaló, hogy az egyes embereknek egymásra, sőt a tömegre gyakorolt szuggesztiói is nagy szerepet játszhatnak az élet küzdelmében való boldogulás útján. Ha az értelmi képességeknek, az értelmi munkának ily óriási szerepe van az egyén boldogulásában manapság, akkor nagyon is közérdekű kérdés: miként tartható meg az értelmi munkabírás sérthetetlen, csorbítatlan fokon, vagyis mik az értelmi munka

186

egészséges módjának feltételei, melyek a további sértetlen munkabírást is biztosítják. Az értelmi munka ily fontos szerepe korunkban s a vele kapcsolatos eme közérdekű kérdések természetszerűleg a tudomány embereinek figyelmét is ráirányították s újabban a pszihológusok és orvosok egész sora vette kísérleti vizsgálat alá az értelmi munkát s a tőle szinte elválaszthatatlan kérdést: melyek az értelmi munka egészséges módjának feltételei, így vizsgálják az értelmi munkát különféle időközökben, különféle állapotban, így különösen tea, alkohol, kávé hatása alatt. Mind e vizsgálatok sok régi igazságot erősítettek meg, s viszont sok új perspektívát nyitottak a tudományos vizsgálódás előtt. Az egyes ember értelmi munkabírását illetőleg Loewenfeld idegorvos tanulmánya szerint ennek két oldalát külömböztethetjük meg, a qualitativ és a quantitativ oldalt. A qualitativ a végzett munka fajtájára vonatkozik, a quantitativ pedig a terjedelmére. Már most világos, hogy ti qualitativ oldal egyforma kiképzés mellett elsősorban a természeti adománytól, a tehetségtől függ. A ráfordított gond, a kötelességérzet bizonyos mértékig mondja Loewenfeld fokozhatják az értelmi munka minőségét, csakhogy az értelmi adománya a természetnek a minőségre nézve bizonyos határt szab, amelyen túl nem kapaszkodhatik sémi az akarat, sem a gyakorlat. Ez az értelmi adomány azonban igen összetett valami lehet, aminek felbecsülése, értékelése Loewenfeld szerint igen bajos, mert az ilyesmi mindig a megítélőnek szubjektív felfogásától fog függni. És ez bizonyos, egészen máskép ítél, akinek ilyen természeti tehetsége van s aki egész élete boldogulását ennek köszöni,

187

mint az, akinek egész másirányúak a képességei, s egész élete boldogulását szükségképpen azoknak köszöni. Az azokat a tehetségeket fogja túlbecsülni, emezeket meg figyelmen kívül hagyni, emez emezeket fogja túlbecsülni s azokat fogja elhanyagolni. A mindennapi életben is láthatjuk, hogy valamely szónoklatot, találmányt, irodalmi, vagy művészi alkotást mily külömböző módon ítélik meg az egyes emberek épp az itt kifejtett okok miatt. Hozzá kell vennünk még azt a fontos tényt, hogy igen kevés a többoldalú tehetség, amely tehát ítéletében is ment volna az egyoldalúságtól, hanem sokkal több általában az egyoldalú tehetség, amely tehát így ítéletében is teremtve van mintegy az egyoldalú túlzásra, vagyis arra, hogy egyoldalú túlzásba essék minduntalan. A nagy közönség tehetségesebb részének legtöbbje ilyenekből kerül ki. És ha egyes alkotások megítélésénél is oly nagy külömbségeket tapasztalunk, mennyivel bajosabb most már egyes egyének egész értelmi képességének megítélése. Jól mutat rá Loewenfeld, hogy egyes emberek jelentőségének megítélése nemcsak a kortársaknál ingadozik, hanem a későbbi kor folyamán is jelentékenyen módosulhat. Sokszor csak néhány ember méltatja eleinte és csak hosszú év után, talán csak halála után jut az illető az általános elismeréshez. Aminek azonban a fordítottja is előfordul s a kortársaktól nagyrabecsült személyiséget kevesebbre értékel az utókor. Hozzá kell vennünk még Loewenfeld szerint, hogy az egyesek alkotásai is nagy ingadozásokat mutathatnak minőségi tekintetben. Az egyik az első alkotással hatalmas sikert ér el és nagy reményeket ébreszt, de későbbi alkotásai kiábrándítanak. A másik szerényebb kezdetből emelkedik a

188

magaslatra. Vannak, akiknek tehetségeit a mostoha életkörülmények nem is engedik kifejlődni, még kevésbe érvényesülni. Így az értelmi munkabírás minőségének megítélése nagyon bizonytalan s bár az iskolai vizsgálatok számokban kifejezhető pontossággal vélik ezt értékelhetni, nagyon sok ismert tapasztalat mutatja, hogy a volt jeles tanulók alig boldogulnak az életben s viszont közepes, sőt gyengébb tanulók kiváló helyre jutnak. Az értelmi munkabírás quantitativ oldalának megítélésénél Loewenfeld szerint két tényezőt különböztethetünk meg, úgymint azt a munkamennyiséget, amit bizonyos időegységben termel az illető, vagyis a munka gyorsaságát és másodszor munkatermelésének időbeli terjedelmét, vagyis a munkabírás tartósságát, a kitartást. Ε két tényező együtt adja az illető munkabírásának értékét: gyorsaság és kitartás. Ε két tényező aránya az egyes egyének szerint rendkívül ingadozik. Egyesek gyorsabban dolgoznak, mások lassabban, és azért a minőség csak ugyanaz. Tehát nem ad a lassabban dolgozó ellenértéket a minőségben. így csak természetes, hogy a kulturális fejlődés előnyben részesíti a gyorsabban dolgozót, mert ez ugyananynyi idő alatt többet végezhet. Kraepelin mutatta ki e külömbségeket kísérletileg. Egyszerű számok összeadásánál 10 egyén közül a gyorsan dolgozók 340 számra vitték, a lassúak csak 140-re 5 perc alatt; a gyorsan dolgozók tehát 2½-szer többet végeztek, mint a lassan dolgozók. Más-másféle munkában más volt a gyorsaság; ezt is kimutatták a Kraepelin-féle kísérletek. Hiszen

189

természetes is A festő például a festésben gyors lehet, ám írásdolgokban lassan fog előrehaladni. A szakképzettség csak előmozdítja a dolgozás gyorsaságát. És ennek a ténynek megint fontos szerepe van a kulturális fejlődésben. Ha a szakképzettség előmozdítja a dolgozás gyorsaságát, akkor a kulturális fejlődés azt követeli, hogy minden téren szakember alkalmaztassék, viszont a szakember saját szakja terén alkalmaztassék, mert csak így érhető el legkevesebb erőpazarlással a legnagyobb eredmény. A munka gyorsasága a gyakorlástól függ, mert hiszen a szakképzettség is azt jelenti, hogy az illető sokat gyakorolta azt a fajta munkát, az illető belegyakorolta magát. De ez nem magyaráz meg mindent. Már az egyik tanuló gyorsabban tanul, a másik lassabban. Sokat tesz tehát az egyéni képesség is, és pedig, hogy milyen agyközéppont-fejlettséget hozott az illető magával s mily gyorsan működő pszihikus mechanizmuszt. Mert e kettőtől függ az értelmi munka eredeti gyorsasága. Akinek a látó középpontja fejlettebb, szóval látásos típus (visualis), mint a mai pszihologia nevezi, az gyorsabban végez oly értelmi munkát, ahol a lát-középpont működése szükséges. Aki azonban hallásos típus (auditivus), vagyis akinek a halló középpontja fejlettebb, az gyorsabban végez oly értelmi munkát, ahol a halló középpont működése szükséges. A festő gyorsabban fest. A zenész gyorsabban zenél, stb. Az értelmi munka gyorsasága tehát a munkafajtája szerint függ agyközéppontjaink relatív fejlettségétől.

190

Már most az a szerencsés állapot és arra kell a kulturális fejlődésnek is törekednie, hogy mindenki agyközéppontjai relatív fejlettségének megfelelő szakpályára menjen. A látásos típus ösztönszerűleg oly szakot választ, ahol ily irányú képességeit használhatja fel. Viszont a hallásos típus is oly szakot választ, ahol sajátos irányú képességeit felhasználja. Ez legalább a természetes eljárás. Ezt követeli a kulturális fejlődés is. De bizony előfordul, hogy egyik-másik nem a képességeinek megfelelő szakra kerül s ez akkor nemcsak saját kára, mert nehezen haladhat előre, lévén épp értelmi munkája lassú, nehézkes, hanem kára a köznek is, kára a kulturális fejlődésnek, mert egyrészt e helyen az igazi rátermett szakember többet produkálna s mert másrészt ez az ember a neki való helyen, amelyre rátermett, szintén többet produkálna, így az ily „pályatévesztés” kettős kára a kulturális fejlődésnek. Szóval rendkívül fontos érdeke tehát a kultúrális fejlődésnek, hogy az illető egyén pszihikai rátermettségének megfelelő helyen, a neki való helyen érvényesüljön, dolgozzék. Nos ha idáig jutottunk az értelmi munka kulturális szerepének vizsgálatában, akkor bátran kimondhatjuk, hogy az értelmi munka kulturális fejlődésbeli szerepét illetőleg ez a főtörvény: Minden egyén csak a pszihikai rátermettségének megfelelő helyen érvényesülve válik legnagyobb fokban hasznára a kulturális fejlődésnek. A másik tényező a pszihikai rátermettségen kívül a pszihikus mehanizmusz működésgyorsasága egyénenkint más s csak az egyéni kiválóságot emeli szakkülömbség tétel nélkül.

191

Ez nem zavarja tehát a kulturális fejlődésben az értelmi munka főtörvényét: a pszihikai rátermettségnek megfelelő helyen való érvényesítését. És ez épp úgy az egyén érdeke, mint a köz, a kulturális fejlődés érdeke. Két társadalmi, a két fő társadalmi tényező érdeke találkozik tehát ebben. Ha ugyanis e főtörvény érvényesül, akkor az egyén pszihikai rátermettségének megfelelően legjobban tud érvényesülni, boldogulni az életben, de viszont a köznek is, a kulturális fejlődésnek is legtöbbet használ. Az erők helyes kihasználásának elve követelik tehát e íőtörvény tiszteletben tartását, követését. Az értelmi munka gyorsasága a pszihikus rátermettségen és a pszihikus mehanizmusz működésgyorsaságán kívül függ még a dolgozás módjától is. Tudvalevő, hogy a francia Flaubert órákig törte fejét egy-egy szó helyes alkalmazásán, egy-egy mondat prózai ritmusán, numerositásán. Némelyik ily alapossággal dolgozik, más meg gyorsan ontja a köteteket. Egyik festő gyorsan dolgozik, másik lassan. Nem tehetség híján, hanem mert úgy szokta meg. Lionardo da Vinci három évig festette Mona-Lisá-t. Ez tehát megszokás dolga. Kimondhatjuk tehát folytatólag, hogy az értelmi munka gyorsasága függ a dolgozás módjától is, az ezirányú megszokástól. De függ az értelmi munka gyorsasága még mástól is. Aki nehezebben kizavarható s viszont, ha munkájából mégis kizavarták, hamarabb tudja figyelmét megint koncentrálni, az gyorsabban fog dolgozni, mint az, aki nehezebben tudja figyelmét koncentrálni s könnyebben is kizavarható. Az értelmi munka gyorsasága tehát függ a figyelem-koncentrálás könnyűségétől is.

192

De befolyással van a munka gyorsaságára a kedélyállapot is. Jóleső, gyönyörérzések gyorsítják a munkát; kellemetlen érzések lassítják. így a vígkedélyű ember gyorsabban végezhet értelmi munkát, mint a borús kedélyű. Kimondhatjuk tehát, hogy kellemes érzések gyorsítják, kellemetlenek lassítják az értelmi munkát s továbbá hogy épp ezért víg kedélyű ember gyorsabban dolgozik, mint a borús kedélyű. Befolyással van még az értelmi munkára a temperamentum is. Szangvinikus ember gyorsabban dolgozik, mint a kolerikus, vagy a flegmatikus. Kimondhatjuk tehát, hogy az értelmi munka gyorsasága az egyéni temperamentumtól is függ. Látjuk tehát: mily sok tényezőtől függ az értelmi munka gyorsasága. Az értelmi munka gyorsasága függ a gyakorlástól, az agyközéppontok relatív fejlettségétől, a pszihikus rátermettségtől, a pszihikus mehanizmusz működés-gyorsaságától, a dolgozás módjától, az ezirányú megszokástól, a figyelem-koncentrálás könnyűségétől, a kellemes, kellemetlen érzésektől, a víg kedélytől, a borús kedélytől, az egyéni temperamentumtól. Hasonló egyéni ingadozásokat találunk az értelmi munkatermelés időbeli terjedelménél. Vizsgálatokra készülő ifjaknál könnyen megfigyelhetjük ez ingadozásokat. Az egyik ennyi órát bír naponta tanulni, a másik kétszer annyit. De hivatalnokoknál is láthatók a külömbségek. Egyik ennyi és ennyi órai napi munkába nagyon belefárad, a másik vígan bírja, sőt többet is. Egyik tanárnak ereje kimerül saját intézete óráiban, másik mellékórákat ad még két intézetben. Mindebből látható, hogy az értelmi munka-

193

termelés időbeli terjedelme, szóval a kitartás egyénenkint igen külömböző. Kérdés már most: mitől függnek a kitartás ez egyénenkint való ingadozásai? Nos általánosságban, de csakis általánosságban érvényes a tétel, hogy a gyorsabban dolgozó hamarabb fárad ki, a lassabban dolgozó meg tovább bírja, vagyis hogy a gyorsabban dolgozónál a kitartás kisebb, a lassabban dolgozónál a kitartás nagyobb. Mondottuk, hogy csakis általánosságban, mert bizony mind a két irányban van kivétel. Ugyancsak Kraepelin-nek az érdeme, hogy kimutatta kísérletileg, hogy „vannak egyének, akik lassan dolgoznak és mégis igen hamar kifáradnak, amint viszont vannak olyanok is, akik magasfokú munkatermelést hosszú időn át lényeges csökkenés nélkül fenn tudnak tartani.” Igenis, vannak gyors és kitartó értelmi munkások. Hisz ezeket az életben is jól ismerjük. Nos az e fajta értelmi munkás a legjobb anyag a kulturális fejlődésre. Az irodalmi termelésben igen sokszor találunk ily értelmi munkásokat, A lassú és hamar fáradó csoport pedig a leghátrányosabb fajtája az értelmi munkásoknak a kulturális fejlődésben. Ránk nézve fontos tétel tehát: a gyors és kitartó értelmi munkás a legjobb emberanyaga a kulturális fejlődésnek. Meg is becsülik a legjobb emberanyagot, a gyors és kitartó értelmi munkást. Jól megfizetik. Maga is szépen boldogul tehát. De a köznek, a kulturális fejlődésnek is ezek válnak javára. Hogy megbecsülik, nagyon helyes is épp azért, mert a kulturális fejlődést ők mozdítják elő. A világ

194

nem nézi tisztán a dolgozás érdemét, érdem az is, magasfokú egyéni érdem pedig, ha valaki kiváló képességekkel született, ily érdem tehát a gyors és kitartó értelmi munkabírás. De függ továbbá a kitartás a lelki képességektől is, de csak az általánosságban. A pszihikus rátermettség általában növeli a kitartást az értelmi munkában. A jobb lelki műszer, a jobb gép könnyebben és tovább dolgozik. Ε téren azonban a kitartást illetőleg sok a kivétel. Ismeretes Spencer gyönge egészségi állapota, mely csak napi három órányi értelmi munkát tűrt meg s mégis mit alkotott s mily képességekkel. Kraepelin kísérletei is igen eltérő külömbségeket mutattak a kifáradásban s így a kitartásban. Függ a kitartás a gyakorlástól, megszokástól is. A folytonos gyakorlás nemcsak gyorsabbá, hanem kitartóbbá is teszi az értelmi munkást. Kimondhatjuk tehát, hogy a gyakorlás, a megszokás fokozza a kitartást az értelmi munkában. Innen a szakgyakorlás, a szakképzés kulturális haszna. Gyorsabb és kitartóbb értelmi munkásokat termel. Kimondhatjuk tehát, kulturális szempontból, hogy a szakképzés, mint szakgyakorlás gyorsabb és kitartóbb értelmi munkásokat termel. íme a szakképzés haszna, szüksége a mai kulturális életben. Az egyes szakpályákon alkalmazott „gyakorlati érvek”, „gyakornok”-oskodások haszna is ebben van. Természetesen a kitartás gyakorlás által való fokozásának megvan a bizonyos határa, amelyen túl nem juthatunk bármily tréninggel sem. Függ továbbá a kitartás az értelmi munkában az egyéni testszervezettől. De nem mindig az erős emberek, az atléták a munkabírók. Sok, aránylag

195

gyönge szervezetű ember túltesz rajtuk az értelmi munka kitartásában. Függ a szervezet állapotától is a kitartás az értelmi munkában. Ha ki van merülve, például éjszakázott az illető, a kitartás érezhetően csökken. De a pihenés helyrehozza a dolgot. Pihenés után megint fokozódott a kitartás az értelmi munkában. Függ továbbá a kitartás a szervezet egészségétői. Betegségben csökken a kitartás az értelmi munkában. A nagytehetségű embereknél azonban betegségben is föltűnő nagy lehet a kitartás az értelmi munkában. Az egészséggel megint fokozódik a kitartás, így tehát az állam érdeke az értelmi munkás egészsége, a kulturális élet érdeke, mert az egészséges értelmi munkás többet bír, mint a beteg. Összefoglalva az eddigieket: az értelmi munkabírás tehát elsősorban a pszihikai rátermettségtől és a pszihikai műszer működésgyorsaságától függ, de függ ezenkívül több lelki és testi tényezőtől. A pszihikai rátermettség függ nagy általánosságban az agy nagyságától, súlyától, de ez alól sok a kivétel, sokkal inkább függ a gazdag barázdáltságtól, ennek következtében nagyobb kéregfelülettől, az egyes középpontok fejlettségétől, a gazdag kapcsolásoktól és a gazdag érhálózattól, mely megfelelően képes táplálni az agyvelőt. Az agyvelőnek vérrel való bőséges öntözése rendkívül fontos szerepet játszik. Tudjuk, hogy a nyakereket (carotis) leszorítjuk, pár másodperc alatt ontudatvesztés jő létre. A vérvesztés hasonló hatással van. Az agyvelő jó vértáplálása függ a vér elegendő mennyiségétől. A túl szénsavas vér öntudatvesztést okoz, ez történik a nyakerek leszorításánál.

196

A felgyülemlő szénsav tudvalevőleg a tüdőn, e vérregenerátoron át távozik. A kevés vérűség, a sápadt kór, az erek megbetegedései, az érelmeszesedés csökkenti az értelmi munkabírást is. Az értelmi munkabírás tehát szorosan függ az agyvelő kellő vértáplálásától. A fáradással s az így elért kimerüléssel megszűnik az idegsejtek működése. Ezt a fáradás-termelte salaktermékek felgyülemlése s mérgező hatása okozza. Ezek a salaktermékek mérgező hatásukkal ugyanis bénítólag hatnak az idegsejtekre, míg a vér e salaktermékeket ki nem küszöböli a tüdő és vesék útján, épp ez a kiküszöbölése a fáradságtermékeknek, a pihenés. Igen érdekes békakísérlettel mutatta ki Verworn a fáradástermelte salaktermékek e bénító hatását az idegsejtekre s e termékeknek a pihenéssel való kiküszöbölésével az idegsejtek működésének visszatérését. Az értelmi munkabírás függ tehát a jó agytáplálástól s ez az általános szervezeti viszonyoktól s bár a gyakorlás fokozhatja, de azért mindenkinek csak a szervezeti viszonyoknak megfelelő lesz az értelmi munkabírása, melynek mint tőkének társadalmi életbéli, kulturális fejlődésbeli kamatait élvezi. He mint minden érték, ez is ingadozik és pedig a szervezet változásai szerint. Loewenfeld kimutatta, hogy az életkorral mint változik az értelmi munkabírás. Míg ugyanis 25-30 év közt a legnagyobb, 40-50 év közt csökken, 50-60 év közt még jobban csökken. Természetesen itt is megvannak az egyéni ingadozások. Loewenfeld rámutat ennek gyakorlati befolyására is. 50 éves kereskedő nehezen kap állást. Az egyetemen is a kor határoz. Hivatalnokok, tisztek

197

előléptetésénél is. 60-70 év közt még feltűnőbb az értelmi munkabírás csökkenése. Ezért van az a rendelet Ausztriában, hogy egyetemi tanárok 70-ik életévük után nyugalomba tartoznak vonulni. Sok ember, sok kiváló ember késő korig megőrzi értelmi munkabírását és tudományos, vagy művészi tevékenységet fejt ki. Loewenfeld például felhozza a következőket: Rank, a történész 90 évet élt. Ily példa Mommsen, Virchow, Pettenkofer, Menzel, Goethe csodálatrakelt agg-korbeli tevékenységével. Goethe maga említi, hogy volt idő életében, mikor egy nap egy egész nyomtatott ívnyi kéziratot tudott összeírni, a „Geschwister”-t három nap alatt írta, „Clavigo”-t hat nap alatt. Most, aggkorában – mondja Faust második részén dolgozik, csak a reggeli órákban, mikor az álom felüdítette, megerősítette s a mindennapi élet körülményei még nem zavarták meg, tud egy kézirat-oldalt írni, vagy pedig csak egy tenyérnyit. Tizian még 97 éves korában is festett s tanítványaira felügyelt, bár már 90 éves korában erősen csökkent munkabírása. Michel Angelo 80 éves korában még igen tevékeny. Általában azonban 70 év után Loewenfeld a munkabírás fennmaradását kedvező kivételnek tartja. Nos az életkornak az értelmi munkabírást csökkentő hatása szerepet játszik tehát a kulturális fejlődésben, elvonja, csökkenti az értelmi munkásokat, sőt 70 évvel hivatalosan eltávolítják, nyugalomba helyezik egyes helyeken. A nemek tekintetében nem talál Loewenfeld külömbséget. A nő értelmi munkabírása a tanítónői, könyvelői, levelezői, postás, énekesnői, színésznői pályán kiállja a versenyt a férfiéval. Tanítónői vizsgá-

198

latokon meg aránylag még jobb az eredmény. A nő értelmi munkabírása tehát nem áll alatta a férfi munkabírásának. Részünkről ennek megint kulturális szerepét láthatjuk a nőemancipáció jogosságában. A nő értelmi munkabírása nem akadály az életpályákra bocsátásnál. A kulturális fejlődésnek ők épp oly munkásai e tekintetben, mint a férfiak. A fajokat illetőleg Loewenfeld az európai fajok közt alig lát külömbségeket az értelmi munkabírást illetőleg, bár elismeri, hogy például az angol magasabb nívón áll, mint az orosz. A fekete, sárga, maláji faj azonban jóval alatta áll az európainak. De a japán itt is kivétel, vetekedik az európaival. A kulturális fejlődés tehát függ a fajtól is. Az éghajlatot illetőleg Loewenfeld is a végleges meleget, hideget az értelmi munkabírásra kedvezőtlennek tartja. A mérsékelt éghajlat a legkedvezőbb. A kulturális fejlődés függ tehát az éghajlattól is. De jól tudjuk, hogy ezen kívül a földrajzi típustól is, a földrajzi környezettől. Tengerpart, nagy, termékeny folyamvölgyek a mérsékelt éghajlat alatt a legalkalmasabbak a kulturális fejlődésre. Ily vidéktípusok voltak, ahol a szumír, kaid, asszír kultúra virágzott, ahol az ó-egyiptomi, ahol a foinikiai virágzott. A világ kulturális fejlődésének bölcsője, a szumír kultúra otthona, a Tigris és Eufrát termékeny völgye, a híres, boldog folyamköz, Mezopotámia volt, melyet paradicsommá tett meg az ősi hagyomány. A magaslati fekvés befolyását az értelmi munkára Güssfeldt kedvezőtlennek állította, de Mosso kísérletei az Alpokban és Dr. Merzenbacher megfigyelései az ázsiai magas hegyeken semmi külömbséget sem tartanak megállapíthatónak.

199

Az évszakok befolyása az időjárás váltakozásával kétségtelen. Loewenfeld szerint a nyári hőség csökkenti az értelmi munkabírást. Hivatkozik Mingazzinire, római tanárra, aki szerint augusztusban és szeptemberben hamarabb kifárad az ember szellemileg. De viszont Mantegazza a nyári melegben tud jól nagyobb értelmi munkát végezni. Őt, ahogy sokakat, főleg a neuropatiás hajlamúakat a hideg, a szél, a köd kedvezőtlenül befolyásolja, míg a meleg fokozza értelmi munkabírásukat. Lombroso említ e fajta példákat. Rousseau mondogatta, hogy őt a kánikulanapok napsugara segíti a munkában, ha fejére bocsátja. Spalanzani háromszor annyi tanulmányt végzett az aeol-szigeteken, mint Pávia ködében. Giordani csak a napon, vagy legalább jó melegben tudott dolgozni. Milton csak tavasszal és ősszel tudott alkotni. Alfierit nagyon lehangolták az equinokcialis szelek, a nyár – mondja – az én kedvelt évszakom, annál jobban serkent valami az alkotásra, minél magasabb a hőfok.” Schillerre is kedvezőtlenül hatott a zordon évszak. Goethének írja novemberben, hogy „e borult napokon, az ólomszínű ég alatt... képtelennek érzem magam komoly munkára.” De májusban reménykedve írja: „tovább haladhatok munkámban, ha az idő szép marad.” Lombroso szerint „a meleg úgy hat a lángész értelmi termelésére, mint a növényzetre s amint nagy fokban az őrültségre.” Az évszakok befolyásának az értelmi munkára kulturális hatását látjuk részünkről az iskolai, politikai életbéli nyári szünetben, mert a kisebb töredéket tevő lángelmék kivételével a maga általánosságában mégis csak a nyári hőség érezhetően csökkenti az értelmi munkát, sőt alkalmatlan reá. Íme, hogyan

200

függ kulturális életünk berendezése is a külső természeti viszonyoktól, így az évszakok váltakozásától. Loewenfeld beszél a környezet csendjének, lármájának befolyásáról az értelmi munkára. Mindenki tudja, hogy a csend megkönnyíti az értelmi koncentrációt s így az értelmi munkát előmozdítja, a lárma pedig csökkenti. A nagy városi lármán eléggé iparkodnak segíteni puha utcaburkolattal, gummiabroncsos kerekekkel. így könnyen találunk idegkimerülést a telegráf-tisztviselőknél. Ezen a munkaidő rövidítésével segítettek s a lehető csend biztosításával kipárnázott ajtókkal. Ismeretes a zongora-tanulók lármájának zavaró hatása. íme tehát, kulturális ebiünkre még a csend és a lárma befolyása az értelmi múmiára is hatással van az utcai burkolat, a kocsikerékgummik. a párnázott ajtók alkalmazásával. A helyiségek fűtése is befolyással van az értelmi munkára. A túlfűtött, a fűtetlen munka-helyiség csökkenti az értelmi munkabírást. A megszakítások határozottan károsak az értelmi munkabírásra nézve. Kraepelin mutatta ki, hogy 10-15 perces megszakítás elrontja a munkához való szükséges előkészülődést s akkor kizökkentve újra neki kell készülődni, amihez megint bizonyos idő kell. A kedélymozgalmak hatásáról is szól Loewenfeld. Lehangoltság, felindulás, gondok, csalódások csökkentik az értelmi munkabírást. De viszont sok ember a munkában talál vigasztalást, enyhülést, feledést. A derült kedélyhangulat fokozza az értelmi munkabírást. A nyugodt lelkiállapot a legkedvezőbb. Ambíció, kötelességérzet, hozzátartozóiról való gon-

201

doskodás, nyereség reménye nagyban fokozhatja az értelmi munkabírást a férfikorban. A munka érdeke, gyönyöre is serkentőleg hat az értelmi munkabírásra. Az emberi idegmehanizmusz a munkára van teremtve. Ha ebben a kellő idegenergiát leadta, jól érzi magát. Ez az egészség. A munka gyönyöre szerintünk a szinte feleslegesen felhalmozódott idegenergia leadásának jóleső érzése. De ha a munka fajtája nem pszihikai rátermettségemnek megfelelő, akkor nemcsak hogy nem jön létre a munka gyönyörének jóleső érzése, hanem kellemetlen érzések támadnak, az erőfeszítés, küzdés, a visszataszító hatás kellemetlen érzései. Nos, kulturális fejlődésünkben épp ezért is minden értelmi munkásnak pszihikai rátermettségének megfelelő szakpályán kell működnie, ott megtalálja a munka érdekét is, a munka gyönyörét is. Loewenfeld szerint az értelmi munkabírást előmozdíthatja az illető társadalmi helyzete, állása is. Magasabb fokon, nagyobb körben növekszik az értelmi munkabírás foka is. A szükség rendkívül fokozhatja az értelmi munkabírást, különösen ha bizonyos fontos érdekek forognak kockán. így művészeknél, íróknál, ha határidőre kell dolgozniok, az értelmi munka rendkívüli gyorsaságát lehet tapasztalni. Loewenfeld szerint még a táplálkozás hatásától is függ az értelmi munkabírás. Kis uzsonna, elűzve az éhséget, fokozza az értelmi munkabírást, de az ebéd, az emésztés három-négy órájára lustává teszi az embert. Az éhségnek az értelmi munkabírást csökkentő hatását kísérletileg Weygandt vizsgálta 21-72 órányi éhezés alatt. Az éhség az asszociáló tevékenységet megrontja, gondolkodásunkat lazává teszi.

202

A fogalmi képzetkapcsolások kimaradnak s helyükbe lépnek a merő nyelvgyakorlati kapcsolatok. Az éhség tehát megrontja gondolkodásunkat. A táplálkozás és éhség ilyetén hatása szerint alakult kulturális életünk külső berendezése. Innen a reggeli 8-9-től 2-ig való munkaidő tízóraival, mely az éhséget elűzi s az értelmi munkabírást egy időre fokozza. Délután pihenés épp az emésztés 3-4 órája alatt. Ami az alkohol élvezetét illeti, mint serkentő tényezőt, Kraepelin iskolájának kísérletei kimutatták, hogy az úgyneveztt mérsékelt alkohol élvezés nem káros voltában való hit tévedés. Kimutatták, hogy 30-40 g. alkohol, ami egy liter sörnek felel meg, az értelmi munkabírást tekintélyesen csökkenti. Csökken a felfogás, összeadás, könyv nélkül tanulás, az asszociálás, melyek mind eleinte rövid időnyi fokozódást mutattak. 40-80 g. alkohol után E. Smiths kísérletei szerint még 8-12 óra múlva is kimutatható az értelmi munkabírás csökkenése. Nemcsak a munka gyorsasága csökken, hanem jósága is romlik. A külső hangkapcsolatok lesznek uralkodók, rímelésre való hajlandósággal, de a fogalmi kapcsolatok eltűnnek, mélyebb gondolkodás megszűnik. Führer kísérletei kimutatták, hogy könnyebb részegségi állapot, amit a környezet nem is vesz észre, 24-36 órára csökkenti az értelmi munkabírást. 2 liter sörrel, vagy 5 /4 liter Mosel-borral, ami 80 cm. alkohol, kísérletezett. Aschaffenburg kísérletei szedőkkel kimutatták, hogy 18 percentes bor 200 g.-ja után az értelmi munkabírás erősen csökkent, de fellépett a fokozottabb munkabírás szubjektív érzése. C. Frankel kísérletei kimutatták, hogy alkohol élvezete után az írógépnél

203

érezhetően fokozódik a hibák száma. J. Joss kísérletei Bernben is kimutatták, hogy bár kezdetben fokozza az alkohol élvezete az értelmi munkabírást, csakhamar azonban ez nagy fokban csökken az élvezett alkohol mennyisége arányában. Rüdin, Kürz, Kraepelin újabb kísérletei is ezt állapították meg. S hány ember életében játszott végzetes szerepet az alkohol. Az alkohol tehát, mint az értelmi munka csökkentője, a kulturális fejlődés ellensége, valóban kultúraméreg. A kávé, tea hatását az értelmi munkabírásra a Kraepelin-iskola vizsgálta kísérletileg. Az értelmi tevékenység serkentőinek bizonyultak. Hoch és Kraepelin megállapították, hogy a tea, a Coffein alkotórészei. az éterikus olajok megkönnyítik az asszocialast, de mozgásizgalmak középponti kiváltását megnehezítik.. Ach kimutatta, hogy a Coffein a felfogás javulását okozza, fokozódik a felfogás gyorsasága, pontossága. A kávé és tea tehát az értelmi munkabírásra serkentőleg hat. Az alkohollal, e kultúraméreggel ellenkezőleg tehát a kávé és tea a kulturális munka segédeszközei. Hasonló szerepet játszik a dohány is. Csakhogy sokat tesz itt az egyéni megszokás. Sokaknál a szivarra gyújtás megindítja az asszocialast a kívánt irányban. Befolyással van az értelmi munkabírásra a testi fáradtság is. Erős testi fáradtság az értelmi tevékenységet is csökkenti. De az az általános hiedelem volt elterjedve, hogy közbeigtatott testi gyakorlás előmozdítja az értelmi munkabírást. A Kraepelin-féle iskola kimutatta, hogy 1-2 órai séta hosszabb időre csökkenti az értelmi munkabírást, akárcsak egy órai

204

összeadás. Miesemer kimutatta, hogy a testi és értelmi munka egyaránt csökkenti a felfogó és megtartó képességet. Testi munka után az írás gyorsul, ami pszihomotorikus izagalmakra vezethető vissza. Természetes is, hogy a testi munka épp úgy kimerít, mint az értelmi munka. Egy rókáról két bőrt nem lehet húzni. Ezért a tanításnál is az elméleti órák közé ékelt tornaórák, amire egykor törekedtek, igen egészségtelen, fárasztó beosztás volt. Sokkal jobb a tornaórákat a délutánra hagyni. íme, kulturális életünk napirendje is szervezeti viszonyoktól, főleg az elfáradástól függ. Az alvás is hatással van az értelmi munkabírásra. Akiknél a mély álom hamar beáll, azok értelme reggel frissebb és munkabíróbb. Akiknél reggelig tart a mély álom, azok este mutatnak nagyobb munkaképességet. Ε két típust nevezte Kraepelin „reggeli munkások”-nak és „esti munkások”-nak. És tényleg a mindennapi életben is láthatjuk, hogy vannak az értelmi munkások közt, akik reggel dolgoznak s vannak, akik este szeretnek dolgozni. Az értelmi munkásnak tehát kétféle típusa van: a reggeli munkás és,iz esti munkás. Az ifjúság tovább alszik, mint az idősebbek. Az alvás zavara csökkenti az értelmi munkabírást, mint Weygandt kísérletei kimutatták. Teljes hiánya az alvásnak az értelmi munkabírást lerontja. Ez több napig érezhető. Kraepelin egyik kísérlete az átvirrasztott éjszakának négy napig mutatta ki kedvezőtlen hatását. íme, az éjszakázás rendkívül káros hatással van az értelmi munkabírásra. Hány fiatalember nem érti ezt s ássa alá egészségét, teszi teljesen tönkre értelmi munkabírását, megfosztva önmagát így a kul-

205

turális előrehaladás eszközétől s egyszersmind az egyéni boldogulás eszközétől. A rendes alvást semmi sem pótolhatja, s ez rendes, periodikusan ritmikus pihenése az idegrendszernek. A nemi élet is befolyással van az értelmi munkabírásra. Loewenfeld szerint a nemi megtartóztatás, a nemi kicsapongások csökkenthetik az értelmi munkabírást. A megtartóztatás zavarokat, erőfeszítést idéz elő, a koncentrációt gátolja. A kicsapongások pedig kimerítik az agyvelőt. Egyéb zavarai a nemi életnek csak károsan hatnak az értelmi munkabírásra. A betegség természetszerűleg csökkenti az értelmi munkabírást. A beteg értelmi munkás munkabírása csökkent az egészségessel szemben. Loewenfeld szerint a krónikus szervezeti agybajok rendkívül csökkentik az értelmi munkabírást, sőt végre teljesen lerontják. Ily baj az érelmeszedés. Azért rontja az értelmi munkabírást, mert az agytáplálás nehézségekkel jár. Ugyanezt találjuk luetikus érbajoknál. Az emlékezet romlását, gyors kimerülést, számadás-nehézségeket okoz. A jód használatával eltűnnek a jelen ségek. Csökkentik az értelmi munkabírást a neuralgiák, a neuraszténia, a spinalis neuraszténia kevésbbé, hanem főleg a cerebraszténia, mely teljesen leronthatja. A pszihopatiák, az elmebajok Jerontják a munkabírást, így a melankólia, a kényszer-eszmék, a kétségbeesés-eszmék, a félelemrohamok, a fóbiák lehetetlenné teszik a koncentrációt s lerontják az értelmi munkabírást. Hasonlóan a mánia, melynek munkája csak kapkodásból áll. A paralizis, a dementia praecox is lerontják az értelmi munkabírást, de a paralizis kezdő stádiumában fokozott munkabírás lehet jelen, mint például Nietzsché-nél, mikor Zarathustrá-ját

206

írta hihetetlen rövid idő alatt, mint Möbius kimutatta. Született hülyeségnél csekély az értelmi munkabírás. Tüdőbajosoknál nagyfokú értelmi munkabírást találhatunk. Szívbajok csak akkor csökkentik az értelmi munkabírást, ha kompenzáció-zavarok lépnek fel. Gyomor-, bélbajok és a vesebajok, ha keringészavarokkal járnak, csökkentik az értelmi munkabírást. De nemcsak az értelmi munkát magát kell ismernünk, ha a kulturális fejlődésről beszélünk, hanem egészséges módját is, az értelmi munka higiénéjét. Az újabb kor orvosai átlátták, hogy ezt az ifjúságnál kell kezdeni. Épp a középiskola, a kulturális fejlődés e hatalmas tényezője, a hely, ahol részint az egészségtan tanításával, részint az orvosi felügyelettel hatni lehet. Így jött létre az iskolaorvos-állások szervezése. Hazánké e téren az elsőség. így termett elő az iskolaegészségügy, melynek már két nemzeti kongresszusa is élénk munkásságot fejtett ki. A középiskolát illetőleg két tábor keletkezett. Egyik, a kímélet hívei. A fejlődő agyvelő ezek szerint túh nem erőltetendő. A túlterhelést meg kell szüntetni a tanításanyag redukálásával. Az érzékek gyakorlására több figyelem fordítandó. A másik tábor a gyakorlás elvét vallja. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, mert csak gyakorlattal fejlődik az értelmi munkabírás, A két elvet, a kímélet és gyakorlás elvét azonban, mint Loewenfeld mondja, szépen össze lehet egyeztetni. Legyen erőfeszítés, gyakorlás, de ne legyen állandóan túlterhelve az agyvelő s ez a kímélet. A túlterhelés a sok könyv nélkül tanulásban s a házi feladatokban rejlik. Késő estig dolgozik a tanuló. Nos ezen sokat segítettek már épp az iskolaorvosok

207

tanácsára. Redukálták a tanításanyagot. A könyvnélküli kevesebb lett s feltüntetendő az előirányzatban. Házi feladatot épp az ünnepekre nem. lehet feladni külön miniszteri rendelet értelmében. S helyes is. Az ünnep legyen ünnep, igazán. Az ünnepnapot pedig megszenteljed. Akkor pihenj, ne dolgozzál. Ez a pihenés ideje. A túlterhelés megszüntetése azonban sokban függ a tanártól is. Részünkről azt vallottuk, hogy a tanuló már az iskolában tanulja meg a dolgot, adja elő a tanár úgy, oly pedagógia szuggeszcioval, hogy már ott megtanulja s házi munkásságnak édes-kevés, inkább csak ismétlés maradjon. Igen, van a túlterhelésnek egy pozitív alakja s az, ha 40-73 tanuló van egy osztályban, tehát az osztályok zsúfoltsága, ami a fővárosi intézetek alsó osztályaiban, sajnos, még mindig meg van. Mi ennek a következménye. Ily zsúfolt osztályokban siet a tanár a kérdezéssel, mert sok a tanuló, siet azután a magyarázattal, hogy legyen lecke. Az egészen az elhamarkodás, sietés nyugtalan érzése. Hát a még a kétheti két nyelvből való iskolai írásbelik. Egész oszlop. Szegény tanár örül, ha kijavíthatja mind. De hol marad a megbeszélés, az egyéni nevelés? Ezt a túlterhelést is meg kell szüntetni. Németországban 30-40 a tanulók száma, felsőbb osztályokban még kevesebb: 30, 25. Jó, legyen nálunk is 40, de tartsuk be ezt szigorúan. Mindig szem előtt kell tartanunk ugyanis, hogy a középiskolában töltött idő, ez az agyfejlődés kora s így kímélni kell a fejlődő, zsenge agyvelőt a túlterheléstől. Ez az értelmi munkabírás fejlődő kora. Azelőtt az értelmi tárgyak miatt elhanyagolták a

208

testgyakorlást. Újabban nagy gondot fordítunk a testgyakorlásra a középiskolában és méltán. A lelkiismeretesen felhasznált tornaórákon kívül játékdélutánokat szerveztek alkalmas játszótéren a szabadban. Mindez a testi nevelést nagyban mozdítja elő. A játék rendkívül egészséges a szabadban. Jó levegőt szí a tanuló, élénk testmozgást végez s a játék jellemfejlesztő hatása még pszihikailag is igen jótékony. Nem ok nélkül mondta Schiller, a nagy német költő, hogy a játékban fejlődik ki az ember eredeti egyénisége. Végül kirándulásokat is rendeznek a tanulókkal. A néhány tornakiránduláson kívül azonban gyakran szervezett turista kirándulások is igen jó hatással vannak, ha erre alkalmas vezető tanár ajánlkozik az intézetnél, nemcsak testileg, hanem jellem dolgában is életrevalóságra nevelve az ifjúságot s ismeretek dolgában is. Hazánk természeti szépségeit, nevezetességeit, mint például egy áttörés, egy bújó patak, földrajzi ismereteket, történeti nevezetességeket, műtörténeti kincseinket feltárva a tanuló lelki világának, igen üdvös intézmény volna a diákturistáskodás, mint ezt részletesen kifejtettem Székelyudvarhelyen, az Országos Középiskolai Tanáregyesület 1904. évi közgyűlésén tartott előadásomban. Ennyi minden történt a testi nevelés érdekében s ma már csak az egyensúlyra kell törekednünk a testi nevelés és az értelmi nevelés között. Természetesen a szülők is túlterhelik gyermekeiket zene, nyelvi órákkal. Ezért valóban üdvös intézmény a szülői értekezlet (soirées scolaires Franciaországban), mikor az igazgató meghívja az intézetbe a szülőket s a tanárokkal együtt értekezletet tartanak különféle nevelésügyi kérdések megbeszélésére. A házi nevelés támo-

209

gassa az iskolai nevelést, ahogy az iskolai nevelés kiegészíti a házi nevelést. Sok szülő korán szoktatja a gyermekeit az alkohol élvezetére, sőt a dohányzásra, a cigarettázásra. Mind a két fajrontó méreg ily zsenge korban igen káros. Az iskola tilalma e fajrontó mérgekkel szemben igen jogos és értsen vele együtt a szülői ház is. A nemi élet terén az ifjúságnál igen rossz titkos szokások kaphatnak lábra, melyek évekre kihatólag összetörik az idegrendszert. Ez irányban is felügyelni kell az ifjúságra, társaira, olvasmányaira. Mérsékelt táplálkozás s az alkohol mellőzése e szempontból is fontos. S végre az iskola adja meg a nemi felvilágosítást. Az iskolaorvos az egészségtan tanítása keretében ezt könnyen teheti, főleg a nemi rossz-szokások káros hatásáról szólhat az ifjúságnak. Ennyit az ifjúságnál az értelmi munka egészséges módjáról. Nézzük most: mire kell ügyelni e tekintetben a felnőtteknél? A fő pont e téren is, hogy a túlerőltetést kerüljük, ahogy a tanuló ifjúságnál a túlterhelést kerültük. A túlerőltetés, az értelmi munka túlsága kétféle módon árthat és pedig egyrészt az anyagfelhasználás oly nagy, hogy a vértáplálás és az álom pótolni nem bírja s így fokozatos erőhanyatlás, idegenergiagyöngülés jön létre; másrészt, hogy az anyaghasonítás salaktermékei felgyülemlenek az agyvelőben, a vér nem képes oly gyorsan kiküszöbölni, s e fáradástermékek, ptomainok mérgező befolyása bénítólag hat az idegsejtekre s nagyon lecsökkenti az értelmi aiunkabírást. A túlerőltetés tehát a kellően nem pótolható anyagfelhasználás és a kellően ki nem küszöbölhető

210

mérgező salaktermékek idegbénító hatása útján gyöngíti idegenergiánkat. Természetesen egyéni külömbségek vannak e téren is. Egyesek hamar kimerülnek, mások, akik jól táplálható, gyakorlott agyvelőt hoztak magukkal, soká bírják a felülmunkát is, az overwork-ot. De bizonyos, hogy aki értelmi munkabírásának idegrendszerében rejlő tőkéjét kímélni akarja, óvakodjék a kellően nem pótolható anyagfelhasználástól és a kellően ki nem küszöbölhető mérgező salaktermékek idegbénító hatásától, ami mind a gyors elfáradásban, az idegenergia csökkenésében nyilatkozik. A jó álom s a jó táplálkozás segít rajta. Nagyobbfokú kimerülés, ha főfájás, hőség, nyomás érzése a fejben lép fel, ami az értelmi munkát magát is megzavarja, sőt fokozódva lehetetlenné teszi. Loewenfeld szerint ennek még további fokozódása az izgatottság, az örvendezésre, élvezetekre képtelenné válás s végre a melankólia, neuropátiásoknál szorongó érzések is. Mindez már veszedelmes tünete az agykimerülésnek. S erre nézve a főelv, hogy idáig ne hagyjuk jönni a dolgot. íme tehát, az értelmi munkabírás mily szorosan függ agyvelőnk kémiai állapotától, az idegsejtek, a neuronok rendes pszihológiai kemizmuszától. Ε szervezeti viszonyokhoz van kötve az értelmi munkabírás épsége, egészséges módja. A kulturális fejlődés, a kulturális élet eszköze tehát, az értelmi munka agyidegsejtjeink normális kemizmuszától függ; az értelmi munka épsége, egészséges módja az agy szervezet normális kemizmuszához kötve. S ebben megkaptuk a feleletet címbeli második kérdésünkre, az értelmi munka egészséges módjára is. fia fenn tudjuk tartani

211

az agyidegsejtek normális kemizmuszát, akkor egészséges módon végezzük az értelmi munkát. Amint azonban a kemizmusz csorbát szenved a kellően nem pótolható anyagfelhasználás, vagy pedig a kellően ki nem küszöbölhető mérgező salaktermékek idegbénító hatása folytán, akkor nem volt egészséges az értelmi munka, akkor túlerőltettük magunkat. A fő tehát az, hogy az agyvelő normális kemizmuszát épségben fenntartsuk, akkor az értelmi munkabírás idegrendszerünkben rejlő tőkéjéhez nem nyúlunk, a tőkét nem bántjuk, csak kamatait élvezzük. Aki túlerőltetésssl megcsorbítja agyidegsejtjei kemizmuszát, az a tőkéhez nyúl, a tőkét fogyasztja. Ez a tőke az idegenergia, s ennek csökkenése, gyöngülése nehezen hozható helyre, akárcsak a tőke hiánya s keserves órákat és napokat hoz az illetőre. Azért az agyidegsejtjeink normális kemizmuszában rejlő értelmi munkabírástőkének csak normális, egészséges kamatait élvezzük. Ha ez elvet megtartjuk, az értelmi munkát egészséges módon végezzük. Aki a tőkét fogyasztgatta, annál csakhamar mind komolyabb tünetek lépnek fel. Loewenfeld szerint első sorban az álom veszít üdítő hatásából. A mély alvás ritkul, sőt álmatlanság is léphet fel. Étvágytalanság, emésztészavarok mutatkoznak: ideges diszpepszia. S így, az álom s a táplálkozás zavarai folytán épp az anyagfogyasztás pótlása s az idegbénító, mérgező salaktermékek kiküszöbölése nem történik kellően még fokozottabb mértékben. így a gyöngülés csak rohamosabb. A tőke fogyása kamatos kamatokkal történik. Loewenfeld szerint ilyen súlyos esetekben azután már reggel, felkeléskor fáradtság-érzés lép fel, mely

212

azután csak fokozódik s nagyobb erőfeszítésre képtelenné tesz. A nemi képesség is szenved vele. Ez már mind neuraszténia, ideggyöngeség. Ebből azonban csak ritka esetekben fejlődhetik elmebaj, pszihozisz, ha tudniillik kedélyzavarok, testi megerőltetés is hozzájárul. Akkor is melankóliás pszihozisszal állunk legtöbbször szemben. Akinek sok és kitartó értelmi munkát kell végeznie, jól kell mindenekelőtt táplálkoznia. Erre nézve Loewenfeld azt mondja: jó, de nem túlságba menő legyen a táplálkozás. A sok húsétel az értelmi munkabírást nem mozdítja elő. A növényi ételeknek nagy szerep jut. A hús nélkülözése egyébként jó táplálás mellett nem csökkenti az értelmi munkabírást. Az angol reggeli (breakfast) több fogásból áll s ez helyesebb életmód is, mint a mienk. A mi reggelinket tízóraival kell megpótolni. Az angol kiadós breakfastje után ezt nélkülözheti. Az alkohol kerülendő. Az idegserkentő kávét, teát, dohányt mérséklettel lehet használni, le nem ostorszerűen, akkor idegzavarokat okoz. Az értelmi munkát igyekezzék az ember nappai elvégezni, lehetőleg vacsoráig. A vacsora után való idő a pihenés ideje, az agyvelőből eltűnnek az értelmi munka okozta izgalmak s akkor azután, ha lefekszünk, jól alszunk. Az éjjeli munka rendkívül káros az értelmi munkabírásra. Megrövidíti az álmot, sőt a munka izgalmaival még lefekvés után is soká nemi tudunk elaludni s az alvás sem mély, álomképek zavarják. A napi munka után a színház, hangverseny, efféle szórakozás Loewenfeld szerint jóhatású, mert nem érezhető értelmi foglalkoztatással mégis élvezetül szolgál. Az emberi természetnek szüksége van erre. Ez fokozza az életkedvet, ezzel együtt a munka örömét

213

„és így közvetve a munkabírást.” Könnyű olvasmány hasonló szórakozás. A kulturális élet szórakoztató intézményeinek, a színházi előadásoknak, hangversenyeknek, mulattató előadásoknak tehát az élvezet nyújtásával életkedvet 5 értelmi munkabírást fokozó szerepük van. Természetesen a kellő határok között, nem túlgyakran használva. Az esti pihenő órákban végzett testgyakorlás hasznát Loewenfeld a mozgásnak az egész szervezetre gyakorolt jótékony hatásában, a szívműködés erősítésében, a vérelosztás szabályozásában, az anyagcsere előmozdításában, a kiválasztás fokozásában, az étvágy és az emésztőszerv működésének növelésében látja. Ezalatt pedig lecsillapulnak az ágybéli középpontoknak az értelmi munka okozta izgalmai s annál üdítőbb lesz az alvás. Ezért minden értelmi, különösen ülő munkásnak nagyon ajánlható az esti testgyakorlás. Hozzátehetjük részünkről, hogy a tornaegyesületek kedélyes társas élete is üdítőleg, szórakoztatólag hat a kedélyre s e tekintetben vetekedik a szórakoztató intézmények hatásával jótékony befolyásában az egész lelki életre, az életkedvre. A testgyakorlás hatásához hasonló szerepe van, mint Loevenfeld felsorolja, a sétának, gyaloglásnak, turistáskodásnak, sportoknak, szánkázásnak, kerékpározásnak, lovaglásnak, evezésnek, kerti munkának, favágásnak, vadászatnak, halászatnak.. Sok fáradt értelmi munkást egy napi vadászat helyrehoz. Az erdőkben, hegyekben való séta ilyetén jótékony hatását magunk is tapasztaltuk. Már a szemet is rendkívül pihenteti, edzi a távolbanézéssel a szobai élet közel-

214

nézésre való kényszere után. Elménket meg valósággal felüdíti, mindennél jobban. Különösen jól hat így a fenyőerdők csendje s gyantás levegője. Az ily esti testgyakorlásról még megjegyzi Loewenfeld, hogy mennél fárasztóbb volt a napi munka, „annál kevésbbé fárasztóbbnak kell a testgyakorlásnak lennie. A kor is határoz s a testi szervezet. Idősebb embernek, gyengébb szervezetnek kevesebbet kell tornáznia, míg az ifjúság nagyobb erőfeszítéseket tehet. Az álmot Loewenfeld szerint gondok, kedélyizgalmak is zavarhatják: kései vacsora is az emésztés zavaraival. Mindezt kerülni kell, mert a jó alvás regenerálja az agyvelő idegsejtjeit: pótolja az anyagfogyasztást s kiküszöböli az idegbénító, mérgező salaktermékek felgyülemlett tömegét. A lefekvés idejét kössük határozott órához. Loewenfeld ezt tartja a legjobbnak. Korai lefekvés későbbi álmatlanságot okoz. A szervezetet legjobb megszoktatni a ritmikus rendre, a határozott órában való lefekvésre. Pihenőül szolgálnak az ünnepnapok. Nagyobb pihenőül az évi szabadsága az állami tisztviselőknek, az a hat hét, amit így igénybe vehetnek. Bankok, pénzintézetek is megadják ezt a szabadságot. Tanároknál, tanulóknál a nyári nagyszünet ily pihenő. Loewenfeld jól mondja, hogy ily nagyobb pihenő a munkabírás deficitjét pótolhatja s tartaléktőkére is tehet szert. Ez a fő haszna. S épp azért, e nagyobb pihenők hatása igen jótékony az értelmi munkásra. Ε szabadságokban, a nyári nagy szünetben szintén kulturális életünknek a szervezeti viszonyok szerint való külső berendezését láthatjuk.

215

A nagy pihenők főhaszna mellett megvan az a mellékhasznuk, hogy – mint Loewenfeld mondja − jó levegőt szívhat, végezhet elég testmozgást az illető, akit külömben a tisztviselősködés ülésre kárhoztat s továbbá családjának is jobban élhet a hivatal gondjaitól menten. Épp e sokoldalú haszna miatt a nagy pihenőnek nyáron valóságos exodus van – mint Loewenfeld írja – a nagy városokból ki a hegyekbe, tengerpartra, fürdőbe, falura. Egyik merő pihenésnek adja magát, a másik hegyet mászik, kerékpározik, evez, izzad, erőlködik. Ennek haszna attól függ: mennyire volt fáradt az illető. A kimerült értelmi munkás ne másszék hegyet, ne kerékpározék, ne evezzen. Egy rókáról két bőrt nem lehet lenyúzni. A nem-fáradt tisztviselő teheti. Kor és szervezet is határoz. Nagyban függ tehát az értelmi munkabírás a nyári szünet a pihenő jó felhasználásától. Természetesen, csak jó felhasználása a nyári pihenőnek válik javára az értelmi munkabírásnak. A ki túlerőlteti magát sportokkal, még neuraszténiára tehet szert. A pihenés legyen igazán pihenés. Testi megerőltetésekben is mérsékelt s pihenőnapok közbeékelésével. A nyári pihenő rossz felhasználása korunk idegességét növelő egyik tényező. Az értelni munka egészséges módja függ a munkahelyiségtől s a világítástól is. A munkahelyiség legyen nagy és világos. Nagy, hogy a levegő egyhamar meg ne romoljék. Világos, hogy lehetőleg a nap világítását használjuk. Nappal is mesterségesen világított munkahelyiségek, amelyekben nappal is ég a gáz, vagy izzik a villamos lámpa, károsak. Mindez szól az iskolákra is, sőt fokozottabb mértékben, mert itt egész töme-

216

gekről van szó. A tanításterem, vagy osztályterem is legyen nagy s legyen világos. Valamely pad megvilágítása attól függ, mennyi eget látni onnan az ablakokon át. Nos, a legszélsőbb padnál elegendőnek kell lenni a világosságnak. Csöndes környezet lelvén hivatalok, iskolák körül. Ezt szintén követeli az értelmi munka egészséges módon való folytatása. Sok függ a helyes munkabeosztástól. Nagyobb munkával úgy birkózhatunk meg sikeresen, ha részekre osztjuk s kellően elosztjuk e részeket a napi munkaidő szerint. Rossz munkabeosztás azé az egyetemi hallgatóé, aki a vizsgálatra készülést az utolsó hónapokra, hetekre hagyja. Ilyenek gyakran neuraszténiások lesznek. A munka váltogatása – mint Loewenfeld mondja – sokszor haszonnal jár, főleg ha nehezebbről könnyebbre térhetek át. Úgy kell váltogatni, hogy a legnehezebbet a legkedvezőbb időben végezzem, teljes erővel. De meg sokszor abba kell hagyni valami okoskodást, irodalmi munkát, nem találjuk a fonal folytatását. Ilyenkor bízzuk a nem-tudatos folyamatokra a dolgot, s csak bizonyos idő múlva azután újra hozzá fogunk, meglepetve találjuk meg a folytatást. Ami a test helyzetét illeti, Loewenfeld szerint a sok ülést lehetőleg kerülni kell, vérpangást, bélpangást idéz elő, azért vegyítsük áldogálással, járkálással. Az értelmi munkabírás az egyén tőkéje, melynek kamatait élvezi csak, ha az értelmi munkát egészséges módon végzi. Ε tőkéjével vesz részt a kulturális életben, a kulturális fejlődésben. így e tőke a nemzeté, a nemzet kulturális fejlődéséé. A nemzet összes értel-

217

mi munkásainak értelmi munkabírása az a nagy nemzeti tőke, mely minden haladásnak, kulturális fejlődésnek az alapja. így tehát tulajdonképp a nemzeti tőke, a kulturális fejlődés eszközének megóvásáról, épségben tartásáról van szó. Ezért is viseli ennek gondját az állam iskolaegészségügyi intézkedéseivel a vasárnapi munkaszünettel, a nyári szabadságidővel, az alkoholellenes intézkedésekkel. Ε nagy nemzeti tőkét, az egyesek értelmi munkabírásának összegét meg is kell becsülnünk, mint a nemzet értelmi kincsét, a kulturális fejlődés eszközét. 37. A kultúramérgek. A komolyan szóba jöhető kultúramérgek, amit így neveznek: az alkohol és a nikotin. Különösen az alkohol hatása rettenetes káros s e tekintetben az eddigi szomorú tapasztalatok is jogossá teszik azt az erős mozgalmat, amit ez irányban az antialkoholista kongresszusok megindítottak. Ez valósággal a társadalom, a kultúra mentő akciója. Garnier, a párisi elmeorvos volt az első, aki kimutatta s felhívta rá a figyelmet, hogy Parisban az elmebajosok 50%-át az alkoholisták szolgáltatják. Az alkoholizmus ugyanis megrongálja fokozatosan az idegrendszert s impulzív gyilkosokat nevel. Számos gyilkosság oka az alkoholizmus. Azóta állandó a tapasztalat, hogy az elmebajosoknak több, mint 50%-a alkoholista. Az emberiség egyik legnagyobb ellenségével állunk itt szemben, mint ezt számos adat alapján már másutt, az Alkoholizmus folyóiratban kifejteni szerencsés voltam. Hatalmas fajrontó méreg, mert nem-

218

csak az egyént rontja meg, tönkretevén idegrendszerét, hanem az egyénben a fajt is megtámadja, elkorcsosítja s csakhamar meddővé teszi. Alkoholista apák leányai nem tudnak szoptatni, mint Bunge, német egyetemi tanár kimutatta. így gátolja meg az alkoholizmus a jövendő ivadék jó táplálását is, ami egyedül segítene az elkorcsosodáson. így jön létre a faj dekadenciája. A francia nemzet nagyfokú, szinte ijesztő dekadenciája ennek tudható be, a szerfelett kifejlődött alkoholizmusznak. Franciaország az erős abszintok hazája. No, meg is van az eredmény. Nem győznek jajgatni a szakkörök a faj dekadenciáján, a születések rendellenes csökkenésén, Ezért igen üdvös az antialkoholizmusz társadalmi mozgalma. Ez a főút az alkohol, e kultúra-méreg pusztításainak megakadályozására. Volna még egy útja, mint Svédországban tapasztalhatjuk, az általános tilalom opció útján, de ez nem mindenütt valósítható meg. A jövendő nemzetnél, a fiatalságnál azonban föltétlenül teljesen el kell tiltani az alkohol élvezetét. Ezt a jövendő nemzet egészséges fejlődése követeli. S ugyanez áll a másik kultúra-méregről, a nikotinról, a fiatalságnál föltétlenül teljesen el kell tiltanunk a dohányzást. A fejlődő szervezetnek ez csak ártalmára lehet. Elvonja a nedveket; mérgezi a szervezetet, meggátolja szabad fejlődésében. Felnőttek élvezhetik a dohányzást. Kis mértékben külömben egészséges embereknél nem is okoz bajt. De amint valami betegség azt javasolja, tegyünk íe róla. Általában ez mégis sokkal enyhébb kultúra-méreg, mint az alkohol.

219

38. A kulturális munka erkölcsi kötelesség hazánk és az emberiség iránt. A munka, a kulturális munka erkölcsi kötelesség. Minden ember tartozik benne részt venni tehetsége, képességei szerint, mert ezt az egész faj érdeke, az egész faj előrehaladása, kulturális fejlődése követeli. Tudjuk, hogy csak a tiszta etikai életet élő fajok haladnak elő, tökéletesednek a kulturális fejlődésben biztos léptekkel. Épp ezért kell mondanunk, hogy a kulturális munka etikai, erkölcsi kötelesség az etikai életet élő faj iránt, ennek előrehaladása, kulturális fejlődése érdekében. A kulturális munka erkölcsi kötelesség első sorban hazánk iránt. Minden ember, mint polgár, tartozik a kulturális fejlődést küzdő nemzet kulturális munkájában részt venni tehetsége, képességei szerint. Ez hazafiúi, polgári, erkölcsi kötelesség. De erkölcsi kötelesség a kulturális munka továbbá az egész emberiség iránt. Minden ember, mint ember, mint világpolgár tartozik a kulturális munkával, mint erkölcsi kötelességgel az összes művelt nemzetek kollektív kulturális munkájában fejlődő, kollektiv kulturális fejlődésben emelkedő összeség, az egész emberiség iránt. Ez természetes emberi, világpolgári erkölcsi kötelesség. Természetesen mindenki saját tehetségei, képességei szerint vesz részt a kulturális munkában. A nagy tehetség nagy szolgálatokat tesz a hazának, esetleg az egész emberiség kulturális fejlődésének. A lángelme vezeti a haza, sőt esetleg az egész emberiség kulturális fejlődését, irányt jelöl neki. A szeré-

220

nyebb tehetségű munkás kisebb kört tölt be. A tehetségtelen a gépies munkát végzi. De egyik munka sem szégyen. A munka sohasem szégyen; mindig becsülést érdeméi. Nem szabad azt gondolni, hogy ránk nincs szüksége a kulturális fejlődésnek. A gépies munkát végzőre épp oly szükség van, mint a nagy tehetségre, mint a fajvezető lángelmére. De rá is van utalva mindenki a munkára, mert fennálló társadalmi rendünkben csak így keresheti meg mindennapi kenyerét. És ez helyes is. Aki nein dolgozik, ne egyék. Természetesen kivéve a betegeket, elmebetegeket, gyöngeelméjűeket s az etikai betegeket: a büntető igazságszolgáltatás eltávolította egyéneket. De amennyire lehet, még ezeket is dolgoztatni kell épp saját érdekükben. A munka ugyanis szükséges a modern ember idegrendszerének. Oly természetes leadása a felraktározódott idegenergiának, hogy erre szükség van lelki egészségünk érdekében. A munka tehát nemcsak kötelesség, hanem természeti szükség. Természetes, hogy a kulturális fejlődés mai elhaladása mellett, mikor a munkafelosztás természetes, biológiai elve folytán a kulturális munka is anynyira differenciálódott, mindenki szakmunkát köteles végezni. Végzi pedig azt a szakmunkát szakhajlandóságai, képességei és szakképzettsége szerint. Fontos tehát, hogy mindenki egyrészt pszihikai rátermettségének megfelelő szakpályát válasszon, másrészt meg hogy azután pszihikai rátermettségének és szakvégzettségének, szakképzettségének megfelelő helyen működhessék a kulturális munka terén. A szerencsétlen pályaválasztás, a nem megfelelő állás csak

221

kárára van úgy az egyénnek, mint az összességnek, a kulturális fejlődésnek. Itt elértük azt a pontot, ahol átláthatjuk, hogy a kulturális munka nemcsak erkölcsi, polgári, világpolgári kötelesség hazánk és az emberiség iránt, nemcsak természeti szükség, hanem erkölcsi kötelesség önmagunk iránt is, mert ettől függ az egyén boldogulása az életben, természetesen ha pszihikai rátermettségének megfelelő szakpályát választott és ha pszihikai rátermettségének és szakképzettségének megfelelő helyen működhetik a kulturális munka terén. De nemcsak az egyén boldogulását idézi elő a munka, a kulturális munka, hanem ezzel vívja ki becsülését is a közből. A kulturális munka adja a közmegbecsülést. A társadalom, a kulturális fejlődést küzdő nemzet ugyanis éppen aszerint becsül meg valakit, amilyen kulturális munkát végzett. A faj a végzett kulturális munka értéke szerint becsüli meg az egyént. Még haláluk után is azok emlékezete marad fenn a társadalomban, azoknak emlékét őrzi a faj, akik nagyban hozzájárultak a kulturális fejlődés emeléséhez és pedig annak arányában tiszteli nagyjainak emlékét a faj, amily arányban emelték a kulturális fejlődést. Innen a nagy férfiak, a lángelmék hazafias kultusza. S végül a végzett kulturális munka felemelőleg hat, büszke öntudattal tölti el emberét, büszke tudatával annak, hogy tevékeny tagja egy Kulturálisan fejlődő nemzetnek, hagy tevékeny tagja a kollekív kulturális fejlődésben emelkedő egész emberiségnek.

222

39. A nő társadalmi egyenjogosítása. A kulturális munka tehát minden tekintetben, mind az összeség, mind az egyén érdekei szempontjából valóban erkölcsi kötelesség. Tekintve épp azt, hogy a kulturális munka erkölcsi kötelesség hazánk és az emberiség iránt, tekintve azt, hogy minden kulturális munkásra egyaránt szükség van, tekintve azt, hogy a kulturális fejlődést küzdő nemzet érdeke, hogy mindenki a pszihikai rátermettségének, szakképzettségének, szaktudásának megfelelő helyen működjék s tekintve végre azt, hogy az egyén boldogulása is attól függ: vajjon pszihikai rátermettségének, szakképzettségének, szaktudásának megfelelő helyen működik, a nőknek meg kell adni a lehetőséget, hogy bármely pályán működhessenek, azaz hogy részt vehessenek a kulturális munkában. Vagyis tehát oda kell bocsátani a nőket minden életpályára, egyenjogúvá kell tenni társadalmilag a férfival. Ennek csak egy akadálya lehetett volna, a nőknek régebben említett szellemi inferioritása a férfival szemben. De ez meghaladott álláspont manapság. A nő értelmi képességei nem lehetnek akadályok az életpályákra bocsátásukban. Behatóbb biológiai vizsgálat ugyanis arról fog meggyőzni, hogy ami az értelmi képességeket illeti, a nőknek meg vannak a társadalmi egyen jogosításra a természetes jogcímei. Fontos közgazdasági és erkölcsi okok is az egyenjogúsítás mellett szólnak. Nézzük ez okokat s a biológiai természetes jogcímet közelebbről. A mai társadalomban a nő helyzete nagyon is

223

függ a férfitól, a férfiaktól s attól az egész kérlelhetetlen és kegyetlen társadalomtól, melyben él. És az a társadalom nem igazságos. Nemcsak letépi, de el is tapossa sokszor a legszebb virágot. Bűnbe sodorja a szegény ártatlan áldozatot, s aztán iszonyúan bünteti. Ő maga a csábító és a kérlelhetetlen bíró egy személyben. Nem lehet rágondolnunk az ily eltaposott virágok szomorú sorsára bizonyos melankólia nélkül. Tragikai bűnhődés ez a tragikus vétség, bűnösség nélkül. Mert van-e itt bűn a természet és az ész törvényei szerint? Hisz maguk a társadalmi tényezők voltak a bűnszerzők. Hisz ezeket kellene a józan ész parancsa szerint felelősségre vonni. Igen, de a társadalom büntető törvénykönyvének fennálló paragrafusa szerint itt egyéni bűneset van. S van-e oly bűn, amit e paragrafusok meg nem állapítanak? Hisz csak az a bűn, amire ezek rá αϊ vashatók. Akkor hát ezeken kell változtatni. S vajjon honnan van a nő e fonák helyzete a társadalomban. A történelem egész menete igazolja e fejlődést, mint ahogy véletlenül semmi sem történhetett s az igazi történelem éppen okadatolása a jelennek, megmagyarázása a jelen viszonyoknak a különféle összeható, összemunkáló tényezők közreműködéséből. De a történelem csak a fejlődést igazolja s nem igazolja a fonák helyzetet a józan ész előtt, az emberi jogok szempontjából. A Lajosok abszolutizmuszának kifejlődését is Franciaországban igazolja s megmagyarázza a történelem, de nem igazolja, aminthogy tényleg nem is igazolta a bíráló józan ész előtt. Voltaire, Rousseau, a francia enciklopédisták politikai munkáiban, az emberi jogok szem-

224

pontjából. Lássuk már micsoda természeti okok szólnak e fonák társadalmi helyzet ellen, micsoda természeti jogai vannak a nőknek a társadalommal szemben, melyek a konvencionális jogok megadását és törvénybeiktatását sürgetik. Ha a nők ilyetén természeti jogait keressük, azaz hogy természeti sajátságai és képességei folytán mily szerepet foglalhat el a férfi mellett, a férfival szemben; akkor e jogok forrását azon szervezeti különbségekben kell keresnünk melyekre a két nem között akadhatunk s melyeket Hunter, de főleg Darwin kifejezésével másodlagos nemi jellemvonásoknak (secondary sexual characters) nevezünk, szemben azokkal, mint elsődlegesekkel, melyek a nő és férfi természetes rendeltetésével szorosan összefüggnek. A különféle, újabban nagy számban megállapított embermérő (anthropometrikus) adatok világossá teszik, hogy a test minden része már külsőleg határozottan más arányt mutat a férfinál és a nőnél. Sargent doktor a csikágói kiállításon két, egy férfi és egy női szobrot állított ki, melyeknek méretei több ezer harvard-i diáknak és iskolás leánynak középméreteit adják. Ε külső méretekkel természetesen együtt járnak a szervezeti különbségek s ezekkel megint az életmódbeli (biológiai) különbségek. Már a königsbergi remete, az öreg Kant, ki épp utolsó éveiben foglalkozott ilyetén pszihologiai tanulmányokkal, kiemelte a nő és férfi jellemzésében, hogy a férfi testi erejével és bátorságával uralkodik a nő felett, a nő meg természeti adományával, hogy tudniillik ura tud lenni a férfi iránta való vonzalmának, uralkodik a férfin. (Anthropologie: Der Charakter des Geschlechts.)

225

Ε másodlagos nemi jellemvonásokkal közelebbről először Darwin foglalkozott. És ha pozitív természeti úton akarunk foglalkozni e kérdéssel, első sorban hozzá kell fordulnunk. – „Az ember származása” (Descent of Man) híres nagy munkájában 1871-ben foglalkozott a férfi és nő jellemvonásainál egybevetésével. – Tudvalevő, hogy e munkának „fővégkövetkeztetése” szerint ő az embert „egy alsórendű szervezetből származott”-nak tekinti s erre nézve egyebek közt bizonyítékképpen hozza fel ép a másodlagos jellemvonások megfelelő voltát is a felsőbbrendű állatoknál és az embernél. A nála fölemlített másodlagos jellemvonások közül minket csak azok érdekelnek, melyek a szellemi képességre, a létharcban való szereplésre vonatkoznak, mint amelyek forrásai lehetnek a férfi és nő természeti jogainak a társadalom harcában. Darwin szerint a „férfi átlag jóval nagyobb, nehezebb és erősebb a nőnél, szélesebb vállai vannak s jobban kidomborodott izmai,” mit jó magyarán talán úgy mondhatnánk, hogy csontosabb, tagbaszakadt. Ε tényekre vonatkozólag mondhatta Herbert Spencer, hogy a nő ki nem fejlődött, fejletlen ember. A férfi hangja erősebb: „A férfi bátrabb, harcravágyóbb és energikusabb a nőnél s találékony szelleme van. Agyveleje abszolúte nagyobb, hogy azonban testéhez képest is nagyobb, tudtommal még nincs megállapítva.” Később a „Küzdelemtörvény” címen érdekesen fejtegeti, hogy eredetileg a nő mindig harc tárgyát képezte. Így látjuk ezt a trójai háborúban, de így volt előtte is. A nő meghódítása, bírása vagy megtartása mindig újabb harccal járt. Innen magyarázta

226

már most a férfi erejének, nagyságának, széles vállainak, csontos testalkatának, bátorságának és harci vágyának kifejlődését. – A nő bírásáért való küzdelem kifejlesztette e sajátságokat, melyek aztán az öröklés útján is mindjobban megerősödtek. De e küzdelem a szeretett nő bírásáért nemcsak a küzdelemhez szükséges testi sajátosságokat fejlesztette ki, hanem amint a nőnél az anyai ösztön a gyöngéd érzéseket hozta létre, a gyöngéd vonzalmat, melyet más embertársaira is hajlandó kiterjeszteni; úgy a férfiban épp az a küzdés a verseny gyönyörét és az önérzetet, a büszkeséget fejlesztette ki, s a küzdelemhez szükséges testi tulajdonságok mellett a magasabb lelki képességeket, a megfigyelést, az észt, a találékonyságot, a képzeletet, melyek segítségével kifoghatott, túljárhatott ellenségén, vagy sikeresebben támadhatta meg. Innen magyarázza Darwin, hogy amint ő mondja: „a férfi mindenben, amit elvállal, többet mutathat fel a nőnél, akár mély gondolkodást, észt és képzeletet, vagy csak az érzékek és a kezek használását követeli ez a bizonyos dolog.” Az öröklés e képességeket aztán mindjobban kifejlesztette a versenyben küzdő férfiak számtalan nemzedékén keresztül. Érdekes még Darwin következő megjegyzése is, hogy a nő ugyanazt a fokot érje el, mint a férfi, serdülő korában energiára és állandóságra kellene nevelni, az észt és képzeletet a lehető legnagyobb fokban gyakorolni és csak több így nevelt nemzedék során emelkednék fel a nő a férfi szellemi képességeinek megfelelő fokára. (III. rész. XIX. fejezet.) Azóta meglehetősen sokat foglalkoztak a másodlagos jellemvonások vizsgálatával és különösen

227

egy angol kutató éveket fordított csupán e jellemvonások megfigyelésére. Végre vagy 12 évi munka után a csak tavaly megjelent könyvében összefoglalva találjuk az összes eddig eredményeket e kérdést illetőleg. Ez az író Havelock Ellis. Munkájának címe a „Férfi és a nő, tanulmány az emberi, másodlagos nemi jellemvonásokról” (Man and Woman, a study of human secondary sexual characters. London, 1894. Walter Scott.) Ez érdekes munkából pedig főeredménykép ép azt tudjuk meg, hogy az összes eddigi vizsgálatok a nő agyvelejét, szellemi képességeit illetőleg semmit sem tudtak kimutatni, ami e tekintetben a férfi felsőbbsége s a nő képességeinek alacsonyabb volta mellett tanúskodnék; hogy nincs semmiféle okunk az egyik nem koponyáját és agyvelejét alakilag felsőbb rangúnak tartanunk. Ε munkának ép fő, bár negativ eredménye annak az előítéletnek megdöntése, hogy a nő alsóbb rangú volna a férfiúnál. Kimutatta azonban e mellett, hogy a női test arányai közelednek a gyermekekéihez, hogy hamarabb fejlődnek s korábban lesznek érettek, de viszont a faj élete szempontjából állandóbbak és változatlanabbak is. így jobban tartják fenn a faji típust az öröklésben, míg a férfiaknál inkább változik. A szervezeti hibák, izomrendellenességek sokkal gyakoriabbak a férfiaknál, mint a nőknél. A szerves fajt romboló, pusztító különféle tényezőkkel szemben ellentállóbbak a nők, hosszabb kort érnek, s a vénség következményeit kevésbé érzik. Érdekes hozzávetése, hogy az emberiség fejlődésében a nő teremtette az ipart s a férfi a művészetet. Mindezek után csak természetesnek fogjuk találni, ha záró soraiban a két nemnek, mint az

228

emberiség kétféle elemének egyenlő szabadságát hirdeti. Látjuk tehát, hogy semmi pozitív adat nem szól a nők agyvelejének, eredeti szellemi képességének alsóbb rangú volta mellett a férfiéval szemben. El kell vetnünk a régi előítéletet s a természettől nyert eredeti szellemi képességek tekintetében a nőt és férfit egyenrangúaknak kell tekintenünk. így tehát a természet törvényei szerint föltétlenül egyforma jogok is illetik meg mind a két nemet. Valószínű ugyan a Darwin-féle elmélet, hogy a küzdelem a nőért a férfiban megfelelő kiváló testi és szellemi képességeket fejlesztett ki, melyek az öröklés útján mindjobban megerősödtek. Csakhogy mindenekelőtt ilyen értelemben vett küzdés ma már a nő bírásáért egyáltalán nem létezik. A lovagvilág meseszerű párbajai a jutalomkép kitűzött hölgyért, voltak utolsó alakjai a versenytársak, a vágy-társak ilyetén valóságos küzdelmének. Másrészt amilyen valószínű elmélet az, hogy tudniillik a küzdelem a nőért kiváló testi és szellemi képességeket fejlesztett ki a férfiban, ép oly valószínű feltevés, hogy ha a nők megjelennek és részt vesznek az élet küzdelmében, néhány nemzedék során át bennük is kifejleszti a küzdelem a megfelelő különösebb képességeket. Hiszen maga Darwin is azt mondja, hogy ha így nevelnők megfelelő energiára és állandóságra a leányokat, lehető nagy mértékben gyakoroltatnék eszüket s képzelő tehetségüket több nemzedéken át, végre a férfival egyenlő fokra emelhetnők. Végül mindehhez hozzájárul, hogy mindezt annál inkább föltételezhetjük, mért amint láttuk, a nő sokkal ellentállóbb természetű a férfinál, így a létért

229

való küzdelemben is könnyen megállhatná helyét a mindenféle romboló tényezőkkel szemben. Hogy az öröklésben sokkal jobban tartja fenn az eredeti típust és sokkal ellentállóbb a szerves faj fenyegető ellenségeivel szemben, az öröklött funkcionális é^ szervi bajokkal, a idő-, ideg- és elmebetegségekkel szemben, azt már Havelok Ellis előtt igen részletesen kimutatta Orchánszky, a pétervári császári akadékiadványaiban közzétett hosszas és tágkörű vizsgálataiban (J. Orchánszky: Etude sur l'hérédité normale et pathologique. Memoire de l'Académie impériale de Sciences de Saint-Pétersbourg.). Igaz ugyan, hogy ezt az ellentállóbb, állandóbb voltát a nőknek a faj életében épp abból lehetne magyarázni, hogy eddig távol lévén a küzdelemtől, többé-kevésbé meg voltak kímélve a küzdelem esetlegességeitől, így föltétlenül bizonyos, hogy ha a nőemancipáció érvényesül s a nők egyenjogúsítását törvényben és társadalomban keresztül akarjuk vinni, akkor ezt az iskolákban kell kezdenünk, de első sorban nem annyira a szellemi nevelés, mint inkább a testi nevelés hathatós fejlesztésével. Sajnos, épp e tekintetben még nagyon hátra vagyunk. A leányok testi nevelését illetőleg még igen sok balfogalmat, igen sok előítéletet kell megdöntenünk. Hisz magának az életrendnek dolgában is vétkes és keserűen megfizetett előítéletek uralkodnak még sok helyen e tekintetben, melyek szerint a nőnek illik kevesebbet enni, jól befűzve lennie, stb. Az életre, s a mai fejlődés haladásával, a nők egyenjogúsításának mindinkább érezhető szükségével szemben épp az élet küzdelmére kell nevelni leányainkat is. Éhez pedig az első és nélkülözhetetlen

230

alapfeltétel az erős, az ellentálló szervezet, az életre képes fizikum. Első sorban tehát a nők testi nevelése kíván még sok újítást és gyarapítást. Csak a testi nevelés ilyetén reformálása után kellene a leány-középiskolák felállításáról, illetve az eddigi felső iskolák átalakításáról gondoskodni s egyes egyetemi szakra, mint az orvosira vonatkozólag külön felső női iskolákat szervezni. Nem szólunk tehát Darwin ellen, sőt elméletét, mint felettébb valószínűt nemcsak hogy elfogadjuk, hanem épp rajta építünk tovább. Úgy tartjuk ugyanis, hogy a változott viszonyokkal tovább kell haladnunk változott irányban. Az ököl uralma, a küzdelem a nőért, legalább szoros értelemben vett formájában, eltűnt. Mai nap a házassági frigy megkötése kétoldalú jogügylet, melyhez épp úgy szükséges a nő beleegyezése, mint a férfi szava. A nőért való küzdelem kalandos kora, melyben élet-halálra menteK egymás ellen a férfiak s a kérdéses nőt – akarvanem akarva ragadták el a győztes izmos karjai rég lejárt. Ε tekintetben ma már tökéletes egyenjogúság uralkodik. Így a küzdelemmel járó testi és szellemi kiváló tulajdonságok fejlődése, ha ez irányban megszűnt, hát nem rohamosan fejlődik az élet küzdelmében. Ez a küzdelem, pedig nem a vakmerő, sem a személyes bátorság küzdelme, hanem hova-tovább mindinkább a szellemi képességek harca. Ebben a küzdelemben éppenséggel nem alacsonyabb, hanem egyenrangú agyvelejével s eredeti szellemi képességeivel épp úgy részt vehet és joga van résztvennie a nőnek, mint a férfinak. A nőnek eredetileg ellentállóbb, változatlanabb fizikai természete csak

231

megnyugtathat e tekintetben. Ezt a természetet azonban meg kell edzenünk az élet küzdelme számára s e küzdelemben fenn kell tartanunk a kellő testi nevelés által. így tehát semmi sem szól az ellen, hogy a nő is részt vehessen a létért való küzdelemben. Mellette pedig mennyi fontos, modern haladásunkkal mindinkább égetővé váló társadalmi baj kiált hatalmasan, a tarthatatlan szükség felettéb sürgető, követelő erejével. A férfi és nő viszonyának egyenlőtlenségeiből fakadó társadalmi bajoknak mind elejét venné, gyors orvoslását adná a nők egyenjogúsítása, a nőemancipáció. Ha a nő épp úgy megkeresheti kenyerét, mint a férfi, ha ép oly mértékben független tagja lesz a társadalomnak, ha jogi önállóságát épp úgy elismerik, sok olyasmitől fogják épp e társadalmi jogai megóvni, amire most a megélhetés gondjai, a támasz nélkül való önállótlanság kérlelhetetlen végzetszerűséggel sodorják. A társadalomnak nincs, nem lehet meg a joga eltaposni valakit, hanem igenis jogában áll és kötelessége minden tagját egyenlő jogokkal ruházni fel, megadni ezeket azoknak is, akiknek még nem adattak meg, s föltétlen egyenjogúságot hirdetni és követelni mindenkitől. Honnan veszi manapság a társadalom azt a jogot, hogy eltilt nem egy osztályt, hanem, egy egész nemet az élet küzdelmétől, megtagadja tőle, nem adja meg neki a jogot, keresni saját boldogságát az élet küzdelmében, megakadályozza boldogulását. Nemcsak hogy általános emberi jog, hanem az élet még általánosabb joga, keresni a boldogságot. S ha valaki elvégzi saját munkáját, megteszi dolgát, nem lehet hatalom, mely az ennek fejében járó jutalomtól

232

megfossza, vagy ebben megrövidítse. Az egészen közömbös, hogy ki végezte ezt a munkát. És a mai társadalom mégis megfosztja, megrövidíti a nőt, elzárja a küzdelem igen sok teréről. Összefoglalva eredményeinket, kimondhatjuk, hogy a nő társadalmi függetlensége, a férfival való egyenjogúsítása ellen tehát semmiféle természeti tényezők nem szólnak, de társadalmi s így természeti tényezők követelik. így csak örvendenünk lehet annak a haladásnak, melyet e téren külföldön már tapasztalunk. A francia és angol egyetemek már megnyíltak a nők előtt s több egyetem, tekintettel arra, hogy az orvosi tudományokat a nők nem hallgathatják a férfiakkal együtt, külön orvosi iskolát nyitott a nők részére, így a párisi, londoni, manchesteri. Leányliceumok, leányközépiskolák sorban kezdenek létesülni. Újabban nálunk is mozgalom indult meg társadalmi, sőt hivatalos körben is ez irányban, mely valószínűleg örvendetes eredményekre fog vezetni. A jövő tehát a nők egyenjogúsításáé, amikor a szabadság, egyenlőség, testvériség több mint száz éve megszületett s a forradalmak vérkeresztségében elismert és a történelem el nem múló, tűzzel-vassal elpusztíthatatlan évkönyveiben bejegyzett, keresztlevelet nyert igéi érvényesülni fognak az egész társadalomban, nemcsak egyik felében, hanem mind a két részében, s a nőket és férfiakat egyaránt föltétlen egyenlőség és szabadság fogja megilletni, mint egyazon társadalom tagjait, mint ahogy az emberi méltóság ezt mindkettőben egyaránt megköveteli, Ha egyaránt nyitva lesznek a különféle pályák sorompói s egyenlő joggal részt vehet mindenki az élet nagy küzdelmében és sajátos képességei, sajátos

233

felfogása szerint keresheti boldogulását, akkor csak azok a természeti különbségek maradnak meg a férfi és nő jellemében, melyek természeti rendeltetésükkel szorosan összefüggnek s ezeket a különbségeket a nők egyenjogúsítása után is főleg az iskolákban, a nevelés szempontjából kiválóan szem előtt kell tartanunk. Sőt főleg akkor, az egyenlő jogok mellett különös gondot kell fordítanunk arra, hogy a nő maradjon meg nőnek és a férfi férfinak. Ne veszítse el soha a nő azokat a lelki jellemvonásokat, melyek őt, mint a férfi vágyainak álmát, ábrándját és mint anyát tüntetik föl. Ne gondoljuk, hogy az előrehaladó művelődéssel ki fognak veszni az álmok, a költői ábrándok az emberi lélekből. Csak módosulni, változni fognak. A lélek régi, ősi szüksége nyilatkozni fog új és új alakban. Tartsa meg a nő ezeket a lelki tulajdonságokat. Legyen mindenkor lénye illatos virág, a férfi vágyak, álnok kábító bokrétája. S akkor kint az élet nagy, komoly küzdelmében is érvényes marad a régi mondás: Férfi sorsa a nő. Az életfenntartás parancsolja különben sok nőnek a pályaválasztást manapság, amikor a házassági kedv oly feltűnően hiányzik épp a műveltebb, iskolázott osztályokban. Épp a művelt, tehetséges elem vonakodik leginkább. Nos, a nő nem tehet erről. Természetes, égető követelmény már most, hogy módot nyújtsunk neki kenyere tisztességes, becsületes megkeresésére. Ez a fő közgazdasági és erkölcsi ok. Ha iskoláztatjuk őket, kiképeztetjük, ám kamatoztathassák e nevelésbeli értelmi munkatokét. Ehhez meg kell adni a jogot.

234

Tehát úgy a kulturális fejlődés szempontjából, mint a nő egyéni, tisztességes, becsületes úton való boldogulása szempontjából társadalmilag egyenjogúsítani kell a nőt, azaz odabocsátani minden életpályára. 40. Kultúraközéppontok. (A városok mint a kulturális élet, a kulturális fejlődés középpontjai.)

A város társadalmi képződmény, a társadalmi fejlődés hozta létre szükségképpen. Ε társadalmi alakulat ugyanis úgy jött létre, hogy a fejlődő iparnak, kereskedelminek csere hely, piac kellett, olyan hely, ahol az emberek összejönnek, s vásárolnak. A vásár tehát közvetlen oka a városok kialakulásának. Érdekes, hogy sok városnév meg is őrizte az eredetet. így Vásárhely, Marosvásárhely stb. Róma is eredetileg marhapiac, forum, boarium volt a Tiberisnek, mint jó közlekedésútnak, alkalmas partján. Az ipar és kereskedelem fejlesztette ki tehát a városokat, mint vásárhelyeket. De csakhamar a békeszerető iparos, kereskedő polgárság védelem okáért erős falakkal vétette körül az eredeti vásárhelyt s így lett vár belőle. Innen azután a város elnevezés is, mint város, erődítéses hely. Így lett Róma is az eredeti Tiberis-parti marhapiacból, forum boarium-ból erődített hely, vár a Palatium alakjában. Így e társadalmi alakulat, a város, mint az ipar és kereskedelem vásárhelye és fészke, elsősorban gazdasági középponttá fejlődött. Az egyes városok megannyi gazdasági középpontjai voltak az illető vidéknek. Odasereglettek e gazdasági középpontba az em-

235

berek a vidékről, ha venni akartak valamit, ha valamire szükségük volt. De sokan azután ott is maradtak. Lassankint odatódul a vidék népessége. Állandó népesség-áramlás állapítható meg e tekintetben s ez az áramlás növeli folyton a városokat. Így fejlődnek ki mind a nagyobb városok, a nagyvárosok, fővárosok. Ε fejlődés menetén az ipari és kereskedelmi élet mellett erős kulturális élet fejlődik ki a városokban s a gazdasági középpont egyszersmind kulturális középpont lesz. így a városok az illető vidékek kultúrális középpontjai. Bennük folyik le az egész vidéknek kulturális fejlődése. Így a városok, mint gazdasági és mint kulturális középpontok, amelyekben mind a gazdasági élet, mind a kulturális élet koncentrált erőforgalma történik, igazi középpontjai, gócai a nemzeti erőnek. A városokban nyilatkozik koncentrált módon a nemzet ereje, ott fejti ki tevékenységét úgy a gazdasági téren ipar és kereskedelem alakjában, mint a kulturális téren a kulturális fejlődés alakjában. A mai városok rohamos fejlődése tehát a gazdasági és kulturális haladás szükségszerű fejleménye. A vidéknek a város természetes növekedését tevő odaáramlása ellen utóbb mozgalom keletkezett és pedig két oldalról is. Egyrészt a városok maguk féltek a túlnépesedés veszedelmeitől s így a városon kívül való településre késztették az odatódulókat, másrészt a mezőgazdaság emberei szólaltak fel, hogy a földbirtoknak a kellő számú munkaerő kedvező feltételek mellett biztosíttassék, mert a vidéki lakosság nagyfokú tódulása a városokba fenyegetni látszott így a mezőgazdaságot a munkaerő hiányával.

236

A mezőgazdaság érdekeit védők e bajon földadományozásával, nagybirtokoknak felosztásával és így való bérbeadásával, paraszthitbizományokkal, homesteaddel, a kis parasztbirtok védelmével, a háziipar fellendítésével iparkodnak segíteni, de azért a városokba özönlés állandó. A városokból való kitelepülést főleg a megélhetési viszonyok okozzák. A lakásbér-uzsora s az élelmiszerek drágasága valósággal kiűzik a nagyvárosok kis tisztviselő embereit s kényszerítik, hogy a közeli falvakban lakjanak s mindennapi munkájukra bejárjanak vasúttal, villamossal a nagyvárosba. így van ez par excellence Londonban. London az üzlet, a munka városa, de lakni legtöbben a vidéken laknak. A reggeli vonatok özönét ontják azoknak, akik munkájuk után sietnek. Így van New-Yorkban. A reggeli vasút, hajó özönével ontja a munkájukra siető embereket a Broadwayre, New-York e fő üzletei részére. De így van ez manapság már Budapesten is. Mátyásföldön, Szentlőrincen, Alagon stb. egész sereg tisztviselő lakik, kiknek hivatala a fővárosban van. Így megszabadulnak a tűrhetelen lakásbér-uzsorától, az élelmiszer-uzsorától s ezért a főváros kulturális életében részt vesznek s élvezik e kulturális élet előnyeit. De maguk a nagyvárosok is építenek környékükön afféle családi házakat, amelyekben olcsón élhetnek a tisztviselők. Ily vállalatok ammortizációs törlesztésre is mind gyakoribbak lesznek. A város nemcsak a vidéki lakosság ez odaözönlésével van hatással a vidékre, hanem kihatással van az egész környékre, mint gazdasági középpont iparával, kereskedelmével emelve az egész környék gaz-

237

dasági jólétét s mint kulturális középpont, nevelve az egész környék új nemzedékét s társadalmilag kihatva a kulturális fejlődés dolgában az egész környékre. Így valóban a nemzeti erő középpontjai a városok, a kulturális fejlődést is ők küzdik első sorban, igazi kultúra középpontok. Mindinkább meggyőződik az emberiség, hogy a modern nagyvárosok összezsúfolt kő- és téglahalmazában nem lehet egészséges az ember élete. Az egészség két főkövetelménye a szabad, friss levegő, a bőséges napfény s épp ez nincs meg a kő- és téglahalmaz között. Hogy ezen segítsenek, már régebben történtek erre nézve különféle lépések. A nagyvárosok lakói kitelepülnek a város környékére. Igaz, hogy főleg a lakásbér-uzsora és az élelmiszerek drágasága hajtja ki őket oda, de aki az egészség fent jelzett két követelményének eleget akar tenni, az is így tesz. Másrészt a nagyvárosok keretén belül iparkodtak parkokat, kerteket létesíteni s így segíteni a bajon. Igaz, hogy ez csak toldás-foldás most már utólag, de ez is hasznos. Ily célt tűzött ki maga elé s ily irányban működik is nálunk a Budapest KertvárosTársaság. Jótékony, üdvös hatása munkásságának kétségtelen. De mind e két eljárással szemben legradikálisabb a harmadik: a kertvárosok alakítása. Ez az irány azt vallja: nem toldni kell a nagyváros környékét kerti lakásokkal, sem a nagyváros belsejét kertekkel, hanem alkotni kell új, az egészség főkövetelményeinek megfelelő kertes lakásokból álló városokat s nem is túl· nagy városokat, csak mérsékelt népességgel épp az. egészség követelményeire való tekintettel.

238

Ε kérdésre Th. Fritsch terelte a figyelmet Die Stadt der Zukunft című könyvével 1895-ben. De fejtegetései még kevés visszhangra találtak. Sokkal nagyobb hatást tett Ebenezer Howard 1898-ban megjelent Garden cities of Tomorrow című könyvével. A „holnap kertvárosairól” szól, legfölebb 30.000 lakosú városokat ért. Ha túlnépesedés volna, új kertvárosokat alapítanának kissé távolabb. Ily város-csoportok, social cities lennének. Szerinte a városnak körformája volna. A középpontban nagy kert körül a közigazgatási s kulturális épületek, mint városháza, templom, miuzeum, kultúrpalota, könyvtár, színház, iskolák stb. A következő gyűrű megint egy nagy park. Ennek a szélén üveggaléria az üzletek számára. Kifelé azután három zónában a legelőkelőbb villák, közepes lakóházak s olcsó lakások. Azután a körcsatorna, körvasút. Ezeken túl a műhelyek, gyárak, ipartelepek s raktárak. Még kijebb a temető. S azután a mezőgazdasági kertek. Az angoloknál még Patrick Geddes edinburghi egyetemi tanár, aki Civies cimen a városokra alkalmazott szociológiai elveit hirdeti, J. S. Buckingham, Walter Crane s A. R. Senett írtak e kérdésről. A franciáknál Charles Gide, továbbá Georges Benoit-Lévy, a párisi Mlusée social vezetője s a Francia Kertváros-Társaság titkára írtak e kérdésről. A németeknél még Herscher, A. Nossig s A. Abendroth írtak a kérdésről. Nálunk Wildner Ödön ismertette a kérdést behatóan a Huszadik Században. Az irodalmi mozgalom gyakorlati eredménye az volt, hogy megalakult Angliában a Garden-city Association, Franciaországban az Association des CitésJardins s Németországban a Berlin-Schlachtensee-

239

ben székelő Deutsche Gartenstadt-Gesellschaft. Ε társaságoknak külön folyóiratai is vannak. így gyakorlati és irodalmi munkásságot fejtenek ki. A Német Kertváros-Társaság részletes programmot dolgozott íi a kertvárosokat illetőleg, mely a lakáskérdést gyökeresen megoldaná. A lakáskérdés ugyanis nemcsak a lakásbéruzsora kérdése, hanem az egészség kérdése is. A tuberkulózis, mely úgy megtizedeli épp a városok lakosságát, a legtöbbször lakásbetegség, a nagyvárosi kevésbbé szellőzhető, kevés vagy semmi napfényt nem kapó lakásainak betegsége. Ennek a kettős lakáskérdésnek megoldása tehát a kertváros. Ezért, ha már az angoloknál, a franciáknál és a németeknél alkuit Kertváros-Társaság, meg kell ennek alakulnia nálunk is, meg kell alakulnia a Magyar Kertváros-Társaságnak a nemzet egészséges fejdödése érdekében. Mint lakáskérdés gyökeres megoldása ugyanis a kertvárosok szervezése nemzeti érdeket képvisel. A jövendő nemzet egészséges élete, fejlődése függ ettől, mert mens sana in corpore sano, ez ókori mondás szerint is a kertvárosok egészségesebb nemzedéke egészségesebb kulturális fejlődést is fog felmutatni. Ami a programmot illeti, említettük a Német Kertváros-Társaság részletes programmot dolgozott ki, melynek főtartalma, hogy a lakáskérdés üdvös megoldása a kertváros s hogy nem kelt itt ezen a téren megvárni az állam tevékenységét, a magánosok is tegyenek, amit tehetnek ez irányban, a köz érdekében. Az Angol Kertváros-Társaság programuul Howard-nak már ismertetett kertváros eszméjét fogadta

240

el, illetve ennek gyakorlati megoldását s ily irányban való tevékenységét fejti ki. A Howard-féle városeszmény célja egészséges és mérsékelt költségekbe kerülő lakásoknak az egész népesség javára leendő biztosítása és pedig olymódon, hogy a lakosok kollektív tulajdonosai lesznek a telkeknek. Azután másodsorban a Társaság rábeszéli a gyárosokat, hogy gyáraikat helyezzék ki a zsúfolt emberi középpontokból a környékre s iparkodik végül harmadszor velük egyetértőleg a munkásoknak gyári alkalmaztatásuk közelében egészséges lakásokat biztosítani. A kertvároseszmény megvalósítására szervezte a Társaság a First Garden-city Limited Company nevű részvénytársulatot 300.000 livre sterling alaptőkével s így dolgozik is már e társulat az első kertvároson. A munkálatok folyamatban vannak. A közművek: csatorna, vízvezeték, gáz-, villamos-vezetékek munkában vannak. Az első kertváros betelepítése is fokozatosan halad előre. Ami a talajviszonyokat illeti, e városok tudniillik Hertfordshire északi szögletében, Hitschin „rural district”-ben vagy 34 mértföldre Londontól igen kedves, festői, dombos, erdős, tavas vidéken épül s így ügyelnek a természeti szépségek érvényesítésére, a meglévő természeti vagy művészeti jelleg megőrzésére. Általában Howard eszményét követik az építésben. A gyártelepet úgy helyezik el a városon kívül, hogy széliránti fekvése is kedvező legyen, hogy füstje ne ronthassa a városi levegőt. A füst kikerülésére a legtöbb helyen gázt, villamosságot használnak hajtó erőnek. A füstölő kéményéket pedig jó füstemésztő-készülékkel látják el. Célja az Angol Kertváros-Társaság ez első sorban mintának épülő kertvárossal a városi túlzsúfolt-

241

ságon (owercrowding) és a falusi elnéptelenedésen (depopulation) segíteni. Ezért a kertváros prospektusa így részletezi az előnyöket: 1. egészséges életkörülményeket teremt; 2. fejleszti a földművelést, a piacot, a vásárhelyt a gazda lakása elé hozza; 3. egyesíti a falusi élet előnyeit a városi életével, a falusi élet unalma helyett itt van a városi kulturális élet; 4. növeli az értékeket, a földek tízszeresét adják a kert müvelés által. Hogy egészségi szempontból, mert mint mondók, ez itt a fő nemzeti érdeket képviselő szempont, mily üdvös épp a régi lakásmizériákkal szemben, a lakásbetegségként pusztító tuberkulózissal szemben, arra a legszebb, legtalálóbb példa a vagy két évtizede W. H. Lewer szappangyáros alapította Port Sunlight nevű vagy 350.000 font sterlingbe került telep Liverpool közelében. Míg Livepaolban 22.2% a halálozás arányszáma, sőt az egy éven aluli gyermekeké 25.0%, addig a közeli Port Sunlightban 9%, az egy éven aluli gyermekeké 68%. Bournevilleban is van egy ilyen telep 2000 lakossal. Cadburg kakaógyáros alapítása tíz év előtt. A túlnépesedésre szigorú szabályok vannak. Bournevilleben a városka 1/10 park, a telkeknek meg csak l/4-ét szabad beépíteni. Ily vállalat a Garden Suburb-Trust, mely London közelében szervez ilyen kertvárost s a földalatti vasút 10 perc alatt onnan Londonba röpít. Ily vállalat Benoit Lévy szerint Paris közelében, francia írók, művészek, tudósok szövetkezeti kísérlete. Ilyen még Németországban Pützer darmstadti tanár tervei szerint épülő két telep. Ilyen Svédországban Djursholm és Saltsjobaden. Ilyen Dániában Lungby, az Egyesült-

242

Államokban a National Cash Register telepe: Dayton Ohio államban, s Ausztráliában Dalgety. Alakuljon meg tehát, ismételjük, nálunk is a kertváros-társaság, a Magyar Kertváros-Társaság, s fejlessze ki mihamarább munkásságát, hozzon létre egy ilyen eszményi kertvárost s munkálkodjék egyáltalán az itt jelzett irányokban a nemzet egészséges fejlődésb érdekében a lakáskérdésnek a rendezésével s az éleikövetelményeknek oly fokú egészségessé tételével, amely majdnem harmadára apasztja le a halandóságot s munkálkodjék a nemzet egészséges felődése által így a nemzet egészséges kulturális fejlődésén. 41. Népiskoláinknak, elemiiskoláinknak nemzetivé tétele. Tudjuk, hogy kulturális fejlődés csakis mint valamely faj, nemzet értelmi munkája, mint valamely nemzet kulturális fejlődése lehetséges, azt is tudjuk már, hogy a nemzeti kulturális fejlődés szorosan öszszefügg a nemzeti nyelvvel, melyben· kifejeződik, melyben él irodalomban, költészetben, államéletben s hogy a nemzeti nyelv szorosan együttfejlődik a nemzeti kulturális fejlődéssel. Az együttfejlődő nemzeti nyelvnek és nemzeti kultúrának elsajátítását a következő nemzedékkel, a következő nemzedéknek a nemzeti nyelvre és a nemzeti kultúrára való nevelését az iskolák, és pedig a népiskolák, elemi iskolák és középiskolák végzik különféle fokban a nemzet különféle osztályai szükségletének megfelelően. A legtöbbet adja természetesen a középiskola, mert ez neveli a nemzet leendő vezető elemét, értelmi

243

munkában, kulturális fejlődésben. Innen a középiskola különös nemzetéleti fontossága, melyre épp azért külön fejezetben fogunk részletesen kiterjeszkedni. Most itt általában, a magyar iskoláknak nemzetivé tételéről van szó, úgy a népiskolák, elemi iskolák, mint középiskolák nemzetivé tételéről. Az eddig ez irányban történt újításokat illetőleg csak a népiskolákról szólhatunk elismeréssel. Népiskolánk tényleg azon a helyes úton van, hogy igazán nemzeti iskolává váljék. Ez az 1905-ik évi népiskolai tanításterv és utasítás érdeme. Ebben a népnevelés útmutatása számol azzal a faji, nemzeti körülménynyel, hogy a föld népe a magyar, hogy elsősorban földművelő, állattenyésztő nép vagyunk. Ez a népiskolai útmutatás igen erősen hangsúlyozza, hogy a magyar népiskolának földműves-gazdasági háttere van s ezt nagyon üdvösnek kell tartanunk mind a két irányt illetőleg. A földműves-élet kultúra elemei így elsajátítják a nép fiaival a körülvevő természeti környezet kiaknázását, alkalmazkodóvá teszik a környezettel szemben folytatott létküzdelemben; viszont a mezőgazdaság kultúra-elemei a föld javainak kellő kihasználására, értékesítésére képesítik. így a természeti környezettel való életküzdelemre felfegyverzik a nép fiait e népiskolák s egyben nemzeti jellemvonásokra nevelnek, ami szükségszerű összefüggés, mint tudjuk, mert hisz a nemzeti jellemvonások első sorban a környezettel való küzdelemben szerzett alkalmazkodás jelenségek. Amily dicsérettel szólhatunk népiskolánkról, oly kevéssé tehetjük elemi iskoláinkról a nemzeti nyelvre és nemzeti kultúrára való nevelést illetőleg, a középiskolára nézve azonban az utolsó két újabb tanításterv

244

és utasítás jelentékeny haladást képvisel ugyan az ily nemzeti nevelés irányában, úgy a nemzeti irodalom behatóbb tanulmányozásával, mint a nemzeti történelem behatóbb tanításával és egyetemes történelmi kapcsolatainak, egyetemes történelem tanításában való éber figyelemkísérésével is, mint a nyelvi olvasmányok terén a hazai föld, nép, a magyar élet ismeretének ápolásával, de mindez még messze van a középiskolának igazán nemzetivé tételétől. Vegyük először szemügyre az elemi iskolát. Mit lehetne itt tenni a nemzeti nyelvre és nemzeti kultúrára való nevelést illetőleg? De mielőtt erre felelhetnénk, tisztába kell jönnünk minden iskolafajunk céljával, mert a cél kombinálása a nemzeti nyelvre és nemzeti kultúrára való neveléssel adja meg azután a feleletet főkérdésünkre, milyen legyen az illető iskola, hogy igazán nemzeti legyen? Népiskoláink célja, hogy jó magyar földmívesgazdaembereket neveljen, akik, a magyar föld javait jól ki tudják aknázni, kihasználni és értékesíteni s vele kapcsolatban állatot tenyészteni, de amellett kívánatos, hogy jó magyar emberek legyenek. Elemi iskoláink az általános magyar polgári műveltség elemeit akarják adni, jó magyar állampolgárokat nevelve, ez itt a főcél. Épp ezért első a magyarul írni, olvasni, számolni tudás, de ez nem elég, ehhez kellenek a magyar történelem elemei és a magyar államélet, polgári kötelességek elemiéi. Végre középiskoláink a nemzet jövendő vezető elemeit, értelmi zömét adják, cél tehát: művelt magyar polgárok, esetleg a polgárok vezetőinek, nevelése. Épp ezért nem elég tehát a magyar irodalom behatóbb tárgyalása, sem a magyar történelem behatóbb

245

tárgyalása s az egyetemes történelemben is a magyar történelem egyetemes történeti kapcsolatainak figyelemmel kísérése s az olvasmányokban a magyar föld, nép és a magyar élet ismertetése, hanem az okvetlenül szükséges etikai tanítás mellett nélkülözhetetlenül kell az államélet, a nemzetgazdaságtan rövid ismerete, hogy így művelt magyar polgárokat, esetleg a polgárság vezetőit, nevelhessünk. Íme a célt kitűzve, megismerve, szinte elválaszthatalanul lépett fel vele együtt a felelet, a nevelés mikéntje. Lássuk azonban mindezt részletesebben most már. Iskoláink célja, összefoglalva tehát: népiskoláinké, hogy jó magyar földmíves-gazdaembereket, elemi iskoláinké, hogy jó magyar állampolgárokat a polgári műveltség elemeivel s középiskoláinké, hogy művelt magyar polgárokat, esetleg a polgárság, a nemzet vezetőit nevelje. Népiskoláink megfelelnek ennek földmíves mezőgazda hátterükkel, megtanítják a nép fiát a magyar föld javainak kiaknázására, felhasználására, értékesítésére és a vele kapcsolatos állattenyésztésre s amellett magyar emberekké neveli. Elemi iskoláink nem felelnek meg. Jó magyar állampolgárokat kell nevelniök a polgári műveltség elemeivel. Erre való első sorban a magyarul írni, olvasni és számolni tudás. Ez adja a magyar értlemiség leg elemibb részét. De már német nyelv felesleges. Épp úgy felesleges a nyelvtan, a grammatizálás. A nyelvtan ugyanis mindig betetőzése a nyelvi tanulmányoknak, s mint ilyenre, nagyon ráérünk a középiskolában. A német nyelv, a nyelvtan helyett azonban sok-

246

kal fontosabb és szükséges a magyar történelem elemei, melyet elmesélve ezen a fokon a tanuló gyermek mohón fogadna magába, mert természettől szereti a gyermek a történelemmesélést, a story-telling-et, mint ezt amerikai megfigyelők kimutatták. Ily történetmesélés alakjában adjuk tehát a magyar történelem elemeit az elemi iskolában. íme a módszerre is rámutathatunk, mely biztos eredményre vihet. De a fő, hogy tanítsuk a magyar történelem elemeit elemi iskoláinkban. Épp oly fontos és szükséges, mint a magyar történelem elemei, a fennebbiek alapján a magyai államélet, polgári kötelességek elemei. Ha jó magyar állampolgárokat akarunk nevelni elemi iskoláinkban a magyar polgári műveltség elemeivel, akkor nélkülözhetetlenül szükséges épp a magyar államélet, polgári kötelességek elemi ismerete. Módszerét illetőleg, természetes eljárás lesz, ha ezt is mesélgető formában adjuk a gyermeki elmének. A magyar államélet, a polgári kötelességek elemeinek ily elmesélgetésére az előbb elmesélt magyar történelem elemei alapján fog nevelni igazán jó magyar állampolgárokat az elemi polgári műveltséggel is. De még egyet. Az egészségtan legelemibb tételeit a tiszta levegőről, vízről, ételről, a betegségekben, sebeknél követerdő még nagyobb tisztaságról, mint épp polgári kötelességeket az államélet és a polgári kötelesség elemeivel kapcsolatban részükről nagyon szükségesnek és üdvösnek tartjuk az elemi oktatás végén. Az egészségtan, mint polgári kötelességtan legyen a jó magyar állampolgár elemi nevelésének betetőzése. Ennyit az elemi iskolákról s most áttérhetünk a középiskolák részletes tárgyalására az együttfejlődő nemzeti nyelv én nemzeti kultúrára való nevelést illetőleg.

247

42. A magyar középiskolák kulturális értékéről. Középiskoláink sem felelnek meg ennek a célnak. Művelt magyar polgárokat, esetleg a polgárság, a nemzet vezetőit kell nevelniök. Erre való a magyar irodalom eddigi beható tárgyalása, a magyar történelem beható tárgyalása és az egyetemes történelemben is a magyar történelem egyetemes történelmi kapcsolatainak, vonatkozásainak figyelemmel kísérése s az olvasmányokban a magyar föld, nép és a magyar élet ismertetése. De ez nem elég. Mindenekelőtt a sok nyelvtantanítást, a sok grammatizálást kell itt is megszorítani. A nyelvtan tanítása betetőzése a nyelvi tanulmányoknak, tehát a középiskola alsó osztályaiból, amelyekben épp a gyakorlati nyelvi tanulmányoknak kell folyniok, mert e fiatal évek ezekre legalkalmasabbak, a nyelvtantanítás, a grammatizálás teljesen száműzendő. A nyelvtan magasabb fokon, a magyar nyelvtan a negyedik osztályban, mert ez az alsó tagozat befejező osztálya tanítandó, az idegen nyelvek nyelvtana azonban csak az ötödik osztályban, mert ez már úgy sem tartozik az elemibb alsó tagozat szükségleteihez. A nyelvtan ily megszorításával, több évi bizonyos óraszám elnyerésével azután könnyebben megvalósíthatjuk a művelt magyar polgárok, esetleg a polgáriság, a nemzet vezetői nevelő céljának szolgáló egyéb követelményeket. Egészségtant itt már részletesen eddig is tanítunk, de ennek, illetve gyakorlati tételeinek, főleg a tisztaságnak, a tiszta levegőnek, a tiszta víznek, a tiszta ételnek, a betegségeknél és sebeknél még fokozottabb tisztaságnak, mint polgári kö-

248

telességeknek feltüntetése felette szükséges és üdvös, s ez ma nem történik. Kötelességnek, polgári kötelességeknek kell az egészségtan gyakorlati tételeit feltüntetnünk magunk és a társadalom iránt. De ez nem elég. Nemcsak testi kötelességeink vannak magunk és a társadalom iránt, hanem erkölcsi kötelességeink is vannak. Ezekre tanít az etika. Az etikának tanítása halaszthatatlanul szükséges a középiskolában. A középiskolában tanítjuk az egyes szaktudományok elemeit, e szakismeretekkel fegyvereket adunk az ifjúság kezébe, szellemi fegyvereket, de nem tanítjuk meg e fegyverek használatára, az emberi cselekvésre. Nos, ezt adja az etika. Ezért az etika tanítása a középiskola felsőbb osztályában méltó betetőzése az összes szaktudományi ismereteknek, ezek felhasználását, az emberi cselekvéseket tanítva, a jellemképzés betetőzője. Az etika ilyen tanítását a középiskolában oly fontosnak tartjuk, hogy külön fejezetben óhajtjuk jellemképző fontosságát s ezért nélkülözhetetlen középiskolai tanítását kifejteni. De a középiskolai etika tanításánál is folyton hangsúlyozandónak tartjuk azt a vezérgondolatot, hogy ezek az etikai gyakorlati tételek polgári kötelességek, az erkölcsi kötelességek is polgári kötelességek magunk és a társadalom iránt. Csak így járul hozzá mind az etika, mind az egészségtan is a művelt magyar polgárok, esetleg polgárság, a nemzet vezetői nevelő céljának megvalósításához. De ez még mind nem elég. A művelt magyar polgár neveléséhez elengedhetetlenül szükséges a magyar államélet, a nemzetgazdaságtan rövid ismerete. Csak a mai, tökéletlen rendszer nélkülözi ezt, a maga s az ifjúság nevelése kárára, sőt az egész magyar nemzet

249

Kárára. Franciaországban nemcsak az etikát tanítják a felső osztályokban, hanem, a szociológiát is, tehát azokat az ismereteket, amiket mi is követelünk itt szűkebb mértékre redukálva magyar államéleti s nemzetgazdasági alapismeretekre. A polgárrá válni készülő ifjúnak a középiskolai oktatás végén ez államéleti és nemzetgazdasági bevezetés adja meg azután polgári öntudatát. Ismerni fogja már egészségtani, etikai tanulmányaiból polgári kötelességeit, itt megtanulja polgári jogait ismerni. Tisztába jön az államélet céljával, a nemzetgazdaságtan alapföltételeivel. S mindez ismeretekkel igazán müveit magyar polgárrá válhatik, esetleg a polgárság, a nemzet vezetőjévé, ami mind épp a középiskolai nevelés célja. A középiskolát mindig úgy kell tekintenünk, mint a jövendő nemzet nevelését, mert az az ifjúság, amely ma a középiskola padjain szedi magába a különféle forrású kultúrák szellemi kincseit, az holnap a nemzet vezető zöme, mely után igazodik a többi s mely hivatva van azután a maga részéről tovább fejleszteni a nemzet szellemi kultúráját. A középiskoláról szólva, a középiskola működését elbírálva, sohasem szabad tehát e főszempontot szem elől téveszteni, hogy a középiskola a jövendő nemzet nevelője. Ez pedig rendkívül fontos szerep a nemzet szellemi kultúrájának fejlődésében. A középiskola így ugyanis egyenes, közvetlen befolyással van a nemzeti kultúra fejlődésére. Irányító szerepe van e nemzeti kultúra fejlődését illetőleg. Ha így tisztában vagyunk a tényezők összefüggésével és átlátjuk e kulturális tényezők és folyama-

250

tok szövedékének összefüggését, akkor át kell látnunk egyszersmind a középiskola kulturális értékét is. Kulturális értéke a középiskolának ugyanis épp abban rejlik, mennyire képes a jövendő nemzetet nevelni? A magyar középiskola kulturális értéke tehát attól függ, mennyire képes a jövendő magyar nemzetet nevelni? De még többtől. Szorosan függvén tőle a nemzet szellemi kultúrájának fejlődése, tőle függ: mily irányban, mily nagy lépésekkel haladjon a fejlődés, a nemzet szellemi kultúrájának fejlődése. És nem annyira az előbbi általános, mint inkább ettől a részletesb kérdéstől függ a középiskola igazi kulturális értéke. így a magyar középiskolának is kulturális értéke főleg attól függ: mily irányban, mily nagy lépésekkel halad az a nemzeti kultúra, amelyre annakidején az ifjúságot nevelte. Ez adja meg a valódi kulturális értéket. Mily irányban, mily nagy lépésekkel halad előre a magyar kultúra? Ez a kérdés. Erre nevelte a középiskola az ifjúságot. Ez a középiskola abszolút értéke: mily irányban, mily nagy lépésekkel halad az a nemzeti kultúra, amelyre annakidején az ifjúságot nevelte. Relatív kulturális értéke a középiskolának most már mindig az a fok, amelyet a fent körülírt irányban el tudott érni. A magyar középiskolánál különösen az utóbbi évtizedekben relatív kulturális érték emelkedett, mióta a nemzeti áramlat észrevehetően erősbödött s a nevelés nemzeti jellegét ismételten hangsúlyozták. A nemzeti elemnek hangsúlyozásával az egész vonalon erősebb lett a középiskola nemzetnevelő hatása s valóban a nemzet szellemi kultúrája is nagyobb ará-

251

nyú fejlődésnek indult. A középiskolában történt változás megérzik a nemzet szellemi kultúrájának fejlődésén is, ott is megállapítható a megfelelő változás. Így emelkedett nálunk a középiskola relatív kulturális értéke a nemzeti élet, a nemzet szellemi kultúrájának fejlődése javára. Természetszerűleg ez összefügg a nemzet politikai életének szabadabb fejlődésével. A politikai viszonyok változása változással járt a középiskolákban s ez megváltozással járt a nemzet szellemi kultúrájának fejlődésében. Ez összefüggésből látható, hogy a középiskola csak nemzeti lehet, nemzeti jelleggel. Ebből átlátható,, hogy az oláh középiskolák nálunk valóban nemzetellenesek, mert semlegesek nem lehetnek s ha nemzetiek, a saját nemzetiségük tényezői. Épp e körülmény kizárja létjogosultságukat. Csak vétekkel létezhetik oláh középiskola nálunk, vétekkel a nemzet élete ellen, vétekkel a nemzeti kultúra ellen, vétekkel a nemzet szellemi kultúrájának fejlődése ellen. Az ily oláh középiskolának relatív kulturális értéke tehát nem pozitív, hanem negatív fokokkal fejezhető ki. Bizony negatív fokú kulturális munkásság a magyar nemzet szellemi kultúrájának fejlődésére az,, amit egy hazai oláh középiskola kifejt és – ezért kizárva létjogosultsága. Az utolsó évtizedekben, mint említettük, a magyar középiskola relatív kulturális értéke emelkedett.. Ε fokbeli emelkedés a tekintetben beálló változást jelent, mily irányban s mily nagy lépésekkel halad' annak a nemzetnek szellemi kultúrája, melyet annakidején nevelt. S valóban a magyar nemzet szellemi kultúrája az utolsó évtizedben sokkal nemzetiesebb irányban halad egyrészt, míg másrészt sokkal roha-

252

mosabb fejlődésnek indult. A mai középiskola tehát tényleg jobban képes a jövendő nemzet nevelésére. A mai középiskolától többet várhatunk. Íme tehát így kell értenünk, hogy a magyar középiskola relatív kulturális értéke emelkedett. Az előbb vázolt fejlődésbeli változást értjük ezalatt. A magyar középiskola tehát az utolsó évtizedekben nemzetiesebbé válván, nemzetiebb irányú és rohamosabb fejlődést hozott létre a nemzet szellemi kultúrájának fejlődésében és – így tehát nemzetiebb irányú és rohamosabb politikai fejlődést is. Nos, ez ránk nézve igen fontos, mert hiszen e néhány évtizedes nemzetiesebb fejlődése a középiskolának épp a szabadabb politikai fejlődéssel indult meg. Itt tehát sajátságos körforgását találjuk a kulturális hatásoknak. A középiskola hat a nemzet szellemi kultúrájának fejlődésére, de a politikai élet e fejlődése meg visszahat a középiskola fejlődésére. Ez a kulturális hatások körforgása, melyet itt tapasztalunk. Egyike a szellemi élet legérdekesebb tüneteinek. A kulturális hatások körforgását tekintve, a középiskola szerepe még fontosabbá válik előttünk, kulturális értéke még nagyobbá. A középiskola a kulturális hatások körforgásában viszi előre a nemzetet, a nemzeti élet szellemi kultúrájának fejlődését. A középiskola az, amely a kulturális hatások ez egész körforgását emelheti, benne változásokat idézhet elő. Ezzel a ténnyel még fontosabb lesz a középiskola kulturális szerepe, még nagyobb lesz a kulturális értéke. A középiskola épp azzal vív ki magának megfelelő kulturális értéket, ha a kulturális hatások e körforgását becsületesen, derekasan szolgálja. S magasabb

253

kulturális értéket ér el, ha emeli, a kulturális érdekeknek megfelelőbbé teszi a kulturális hatások e körforgását. Ebből nyilvánvaló a középiskola célja, feladata is. A középiskola feladata kulturális hatások e körforgását ápolni, fenntartani. így a középiskola elsőrangú kulturális tényezője a nemzeti élet fejlődésének, a nemzet szellemi kultúrája fejlődésének. Íme, a középiskola kulturális értékét illető e vizsgálatok valóban meggyőztek a középiskola elsőrangú kulturális fontosságáról, kijelölték előttünk helyét a nemzeti élet fejlődésében, a nemzet szellemi kultúrájának fejlődésében és pedig sokkal magasabbra, mint eddig hittük. Sokkal fontosabb lett előttünk a középiskola kulturális szerepe, sokkal nagyobb lett a középiskola kulturális értéke. Csak a kulturális hatások körforgásából világlik ki e szerep ilyetén fontossága, a kulturális érték ilyetén nagysága, a középiskola ily középponti szerepe e körforgásban. így bátran kimondhatjuk a fontos tételt: a nemzet szellemi kultúrájának fejlődése függ középiskolájától. Amilyen valamely nemzet középiskolája, olyan lesz a nemzeti élet, a nemzet szellemi kultúrájának fejlődése. És valóban, ha körültekintünk, könnyen meggyőződhetünk e fontos tétel igazságáról. Az angol középiskola például kitűnő, de kiváló is az angol nemzet szellemi kultúrájának fejlődése. Csak ily középiskolák hozhatnak létre ily kulturális fejlődést. A középiskolának a kulturális hatások körforgásában való ilyetén középponti szerepe rendkívül fontossá teszi, életbevágóan fontossá a nemzeti kultúra tekintetében.

254

Azért az összes kulturális tényezők között a nemzeti életben legnagyobb gond a középiskolára fordítandó. Szelleme, programmja, utasításai, tanításanyaga, mind beható megvizsgálást és érdemleges tárgyalást követelnek. Mert minden üdvös, előre tett lépés csakhamar megérzik, mintegy villamos ütés, a nemzeti kultúrán. A kulturális hatások körforgásában való középponti szerepénél fogva, megérdemli a középiskola, hogy egy állandó Tanács foglalkozzék vele, nem esetről-esetre, hanem állandóan figyelemmel kísérve a középiskolákat, kulturális munkásságukat. A középiskolák tanárait pedig hassa át az a magasztos hivatás, melyet a középiskola a kulturális hatások körforgásában középponti helyzetével a nemzeti életben betölt, ők a nemzet nevelői. Ők a nemzet kultúrája fejlődésének igazi előharcosai, érdemes munkásai. Egész serege az ifjúságnak utánuk indul a. nemzeti kultúra fejlesztésére. Útravalójukkal lép az új nemzedék a nemzeti kultúra fejlesztőinek soraiba. Amit tőlük kapott, azt tudja ott felhasználni. Ám lássák el őket jó útravalóval, a különféle forrású kultúrák igaz kincseivel, igaz fegyvereivel, amelyek diadalra és újabb diadalra vezethessék a jövendő nemzetet a szellemi kultúra terén. Minden középiskola egy-egy bástyája a nemzeti kultúra fejlődésének, egy-egy erőssége a nemzeti kultúrának. Belőlük áradnak ki a kultúrai hatások, belőlük táplálkoznak továbbra is. A nemzeti élet, a nemzeti erő forrása a tiszta családi élet. A nemzeti élet ott lüktet a tiszta családi életben. De a nemzet szellemi kultúrájának forrása a

255

középiskola. A nemzeti kultúra ott lüktet a középiskolában. A nemzeti élet a tiszta családi életben hajt új virágokat, új. hajtásokat. A nemzeti kultúra a középiskolában hajt új hajtásokat, kap új erőre. A nemzeti élet a tiszta családi életből nyeri új, egészségtői duzzadó, életerős elemeit. A nemzeti kultúra a középiskolából nyeri új, a kultúra kincseivel gazdagon felszerelt, harcrakész elemeit. Meggyőződtünk tehát a középiskola kulturális értékének nagyságáról. Meggyőződtünk, hogy a középiskola nemcsak örök forrása, hanem ápolója is a nemzet szellemi kultúrája fejlődésének s mint ilyennek elsőrangú kulturális fontossága van a nemzet életében. 43. Az etika tanításának szüksége a középiskolákban. A középiskola megismerteti a tanulókat a különféle tudományok elemeivel. Felszereli őket a kultúra kincseivel. Ε szellemi fegyverekkel megy azután az ifjú az élet harcába. Igen, a tudomány nem egyéb, mint szellemi fegyver. Ha az emberiség fejlődését vizsgáljuk, könnyen meggyőződhetünk, hogy a tudomány sohasem volt olyan valami, az élettől teljesen elvont dolog, amint azt szeretik feltüntetni, hanem szoros kapcsolatban volt az élettel, eszköze, fegyvere volt az emberek és pedig szellemi fegyver a létért való küzdelemben. Nos, ezekkel a szellemi fegyverekkel látja el a középiskola az élet harcába induló ifjút. A tudományok kezébe adják az ifjúnak: mint cselekedjék az

256

életben. De épp a tudományok e fontos elsajátításánál mintha a betetőzés hiányzanék. Megad mindent a Középiskola, csak a koronáját hagyja el, azt, ami összefoglalná a tudományokat s az emberi cselekvésnek természetes elveit adná. A középiskola felszereli az ifjút a tudományokkal, de az emberi cselekedetek elveiről nem szól, pedig a tudományok csak ezekhez való fegyverek, eszközök. Hogy e fegyverekkel azután mikép cselekedjék az ifjú, arról nem szól a középiskola. Nos hát ez mindenesetre hiány a középiskolában. S bármennyire ellenségei vagyunk minden túlterhelésnek, s nem akarjuk szaporítani a tanítás anyagát, e hiányt mégis pótolnunk kell, ez a meggyőződésünk. Pótolni kell, mert ez a hiány életbevágó, betetőzése, koronája az egész oktatásnak s mint ilyen nagy hiba volt eddig is, hogy hiányzott. Az összes tudományok betetőzőjének kell tekintenünk, mely, miután az egyes tudományokban a fegyvereket megismertük, magát a fegyverek használatát, a cselekvéseket ismerteti meg velünk. S a fiatal elmének, mely az élet harca előtt áll, jobban kell ez minden egyéb tudománynál, jobban kell neki az emberi cselekedetek e tudománya. Ekkor már megérti ezt, tudja már latolni, értékelni az egyes cselekedeteket. S ekkor ily beható, tudományos tárgyalása az emberi cselekedeteknek rendkívül hasznos lehet. Méltó betetőzése, méltó bekoronázása lesz ez az összes eddig tanultaknak, az eddigiek a fegyvereket ismertették meg, ez a harcra, magára a fegyverek használatára tanít. Ez a békés emberek harc-

257

tudománya, az etika, az emberi cselekedetek tudománya. De nemcsak a fegyverek használatára, a cselekedetekre tanít meg az etika, hanem világos felfogást nyer az ifjú az ember társadalmi helyzetéről és az ember világhelyzetéről. Már pedig ez mind a kettő nagyon szükséges. Nagyon szükséges, hogy tisztába legyen az élet harcába lépő ifjú saját társadalmi helyzetével, azzal a hellyel, amit a társadalomban elfoglal s amit és hogyan betölteni éppen hivatása. Nagyon szükséges, hogy tisztában legyen az élet harcába lépő ifjú saját világhelyzetével, azzal a hellyel, amit a világon, mint ember elfoglal s amit és hogyan betölteni épp hivatása. Csak, ha tiszta fogalma van társadalmi helyzetéről, nemzetfentartó szerepéről a tiszta családi életben, csak akkor tudja igazán megbecsülni az élet értékét, csak akkor lesz meg benne a vágyódás a tiszta családi élet boldogsága iránt s akkor meg fogja őrizni épen, tisztán testét, lelkét, a tiszta családi életre, s a nemzet, a társadalom javán dolgozva, saját boldogságát teremti meg, az élet egyetlen, igaz boldogságát. És csak ha tiszta fogalma van világhelyzetéről, mint világpolgárnak, mint az emberiség egy tagjának méltóságáról, csak akkor tudja még jobban megbecsülni az élet értékét, az embert és az emberiséget, eszméi emelkedettebbek lesznek, magasabb körben mozognak s nemesebb törekvések foglalják el lelkét. Társadalmi helyzetének ismerete a nő eszményi kultuszára és a tiszta családi élet boldogságának szeretetére fogja tanítani; világhelyzetének is-

258

merete az ember, az emberiség eszményi kultuszára, az ember méltóságának megbecsülésére fogja tanítani. És mindez a két eszményi kultusz csak javára válhatik az élet harcában, melybe immár belép az iskolát elhagyó ifjú. Azért lehetetlen, hogy e/t tudja, ezentúl útravalóul ne adjuk neki az élet harcába e két eszményi kultuszt, a nő eszményi kultuszát a tiszta családi élet boldogságának szeretetével és az emberiség eszményi kultuszát. Lehetetlen, hogy ezt tudva, ezentúl ne tanítsunk a középiskolában etikát, ne tanítsuk az emberi cselekedetek tudományát, az összes eddig tanultak, az összes egyéb tudományok méltó betetőzésekép és bekoronázásakép, azok adván a fegyverek ismeretét, ez itt adván a fegyverek használatának, magának a harcnak, az életharcnak ismeretét az etikában, mint az emberi cselekedetek tudományában. 44. Mi a főcél az ifjúság lelki képességeinek nevelésénél? A középiskola mindenekelőtt számtalan érzéki benyomással lepi el a növendék lelkét. Fokról-fokra megtanítja ez érzéki benyomásait osztályozni, róluk hü emlékképeket alkotni s végre gondolkodásában ez emlékképeket megfelelően felhasználni, szóval − s ez a legfontosabb érzéki tapasztalatait felhasználni. Megtanítja megfelelő példákon a helyes gondolkodásra, előbb elvont képzetek, fogalmak, azután ítéletek alkotására, végre egész szövevényes okoskodás megtételére.

259

Megtanítja érzelmeinek felismerésére, osztályozására, a rajtuk való uralkodásra. Megtanítja ugyancsak példákon, törekvéseinek mérlegelésére, az erő, a képesség és a végzendő munka arányának helyes elbírálására, a gyors elhatározásra és az erős akaratra. Vajjon e különféle lelki képességeink közül mind egyenlően fontos, vagy van olyan, amelyekre főfigyelmünket kell fordítani? Ez itt a fontos kérdés, mely önként felvetődik lelki szemeink előtt. A modern fiziológiai pszihológia egyik fontos alaptétele, hogy minden pszihológiai tevékenység alaptípusa a reflex, ami azt jelenti más szavakkal, hogy minden pszihológiai tevékenység első láncszeme érzés, végső láncszeme akarás s a közbeeső átkapcsolás a gondolkodás. Ε tételt nem lehet eléggé szem előtt tartanunk, főleg a nevelésnél. Ez alaptételből nyilvánvaló először az is, hogy minden pszihológiai tevékenység akarásban végződik, tágabb értelemben értve az akarást, mint mozgásműködést. A festő lelkét számtalan benyomás tölti be, átkapcsoló gondolkodásában ezek a szín- és formabenyomások formálódnak, alakulnak, forrnak, mint valami bűvös boszorkány műhelyben, de végre rnozgásműködéseket váltanak ki, akaratvalósulásokat, mikor képét megfesti. A zeneszerző lelkét napközben számos hangbenyomás tölti be, átkapcsoló gondolkodásában ezek a hangbenyomások formálódnak, alakulnak, forrnak, mint valami bűvös boszorkány műhelyben, de végre mozgásműködéseket váltanak ki, akaratvalósulásokat, mikor dalát megkomponálja.

260

Az eredmény a két esetben rendkívül külömböző, de a pszihikus folyamat szakasztott egy és ugyanaz: érzés átkapcsolása gondolkodásunkban akarattá, mozgásműködéssé. Ha így minden pszihológiai tevékenység akarásban végződik, akkor nyilvánvalóan az akarás fontossága lép mindinkább előtérbe. Hisz minden nszihikus működés – úgy látszik, mintha -őt szolgálná. Az akarás látszik a legfontosabb, a legértékesebb pszihológiai működésnek. Még egy fontos erősségünk van e tekintetben, amelyre a pszihopatológia, a kóros lelki jelenségek vizsgálata tanított. A pszihológiai jelenségek kóros bomlásánál alaptétel, hogy mindig a legértékesebb, a legösszetettebb, a legbonyolultabb, a legmagasabb működések esnek ki először. A működések értékük, bonyolultságuk, fejlettségük arányában visszafelé szűnnek meg, mint a hogy kifejlődtek. A legfejlettebb tehát legelőször szűnik meg. Nos, ez mindig az akarat. A kezdődő pszihikus bomlást az akaratgyengeség jelzi. Fokozódva, teljesen eltűnik az akarat. A pszihopatológiából vett ez erősségünk is tehát azt bizonyítja, hogy az akarat a legfelsőbb fejlemény a pszihikus működések között, a legfejlettebb működés. Ha így az akarás bizonyul egyrészt a legfontosabb, legértékesebb, másrészt a legfejletebb, legfelsőbb pszihológiai működésnek, akkor a nevelésnek is különös gondot kell rá fordítani. Így tehát a középiskolai nevelés folyamán is különös gondot kell fordítanunk az akarat nevelésére. Az egész nevelés folyamán szem előtt kell tartanunk, hogy az akarat a legértékesebb, legfelsőbb

261

pszihológiai működés, úgyszólván mind őt szolgálja. Mindent tehát bizonyos vonatkozásban az akarattal kell előadnunk. A részletekben mindig különös figyelemmel kell lennük az akaratműködésekre, az emberi cselekvésekre. Hiszen az emberi cselekedet megvalósított akarat. S így értjük meg igazán, hogyha az akarat nevelésére ily különös figyelmet fordítunk, ha az emberi cselekedeteket szem előtt tartjuk, akkor igazán embert nevelünk, mert az ember lényege a cselekvés, igazi embereket, cselekvő embereket nevelünk. Épp ezért nagyon érezhető és okvetetlenül pótlandó hiány a középiskolai tanításban, hogy a legfelsőbb osztályban nem tanítunk etikát, ami épp a cselekvések, az emberi cselekedetek tudománya. Az etikának tanítása csak méltó betetőzése, bekoronázása volna a többi tudományoknak. A többi tudományokban megismervén a szellemi fegyvereket, e fegyverek használatát, a cselekvést tanítaná az etika. Az akarat nevelésének méltó kiegészítése, betetőzése az etika tanítása. Így megadnók a középiskolai nevelésben is a pszihológiai működések utolsó láncszemének, az akaratnak, a cselekvésnek, az emberi cselekedeteknek ismertetését az etika tanításában. Így igazán akaraterős, cselekvő embereket nevelnénk a középiskolában, amilyenekre az nemzetnek szüksége van. Mert hisz az akarat teszi az embert. Napóleont elsősorban akaratereje tette azzá, ami volt. Mikor azokat a műszaki tiszteket, akiket a rettegett Szt.

262

Bernát szoros kikutatására előre küldött volt, kérdezte, hogy keresztül lehet-e menni az úton, – „talán lehetséges” – volt a tétovázó felelet. „Akkor előre” – felelte Napóleon, mitsem hederítve többé a rettenetes, legyőzhetetlennek látszó akadályokról szóló mende-mondákra. Ellenségei, Anglia s Ausztria nevettek a vállalkozáson, hogy hatvanezer emberből álló hadsereget, tüzérséggel, ágyúgolyó-kocsikkal, podgyásszal, töltésekkel, élelmiszerrel keresztül szállítson az Alpokon. De Napóleon nem az az ember, aki cserbenhagyná bajtársait a veszedelemben, sietett a Génuában ostromlott, éhhalállal küzdő Massena segítségére. Szigorúan felülvizsgáltatott mindent, a felszerelést, a cipőt, a ruhát, puskát, ha szükséges volt, kijavították, vagy újat adtak. Gyorsan haladtak előre. Fent, a sziklás meredélyeken, a ködfoszlányok közt csillogtak a fegyveres oszlopok. Álomszerűén hömpölyögtek lábaik alatt a felhők. A sas, a zerge volt útitársuk, bámulva a had vonulását a kőmeredélyek magányos világában. Mindenre nagyon vigyáztak; veszedelmes helyek előtt a trombitások „vigyázz”-t fújtak s a gránittömegek fenségesen verték vissza a trombita hangját. Négy nap alatt Itáliában haladtak tovább a termékeny síkságon. Ezt csak Napoleon akaratereje, bátorsága bírta keresztülvinni. Ilyen erős akaratú ember volt Napoleon egyetlen méltó ellenfele Nelson is. Mikor a nílusi csata előtt tervét tisztjeinek gondosan megmagyarázta, örömében Berry kapitány így kiáltott fel: „Ha győzünk, mit szól a világ?” – „Semmi ha!” – Felelte Nelson. „Hogy győzni fogunk, az bizonyos, csak az a kérdés, hogy ki marad életben.” Még hozzá tette:

263

„Holnap ilyenkorra peerséget, vagy Westminster apátságot nyertem.” A peerség ugyanis magas méltóság Angliában: országnagy. A Westminster-i apátság templomába helyezik el pedig az angolok nagy hadvezérek, győzők, költők, államférfiak síremlékét, töbnyire fehér márványból, ahol védelmet találnak a mindent belepő londoni szénfüst, korom elől. Anglia legnagyobb fiai pihenik álmukat e márvány síremlékek alatt. Nelson gyors szeme, bátor lelke megragadta a dicsőséges győzelemre kínálkozó alkalmat ott, ahol mások csak vereséget láttak volna. Ilyen emberek kellenek a nemzetnek. A nemzet életének ilyenekre szüksége van. Természetesen meg kell ragadni a kedvező alkalmat. Ezért mondta Phelps Austin: „Éberség a kedvező alkalom megfigyelésében; tapintat és merészség az alkalom megragadásában; erő és kitartás az alkalomnak lehető legvégső teljességére való szorításában, – ezek azok a hadierények, amelyeknek hatalmában a siker.” Ezt a kellő alkalmat megragadó gyors elhatározást, rendíthetelen akaraterőt, ezt kell nevelni a fiatalságban. Ha az ifjú elhagyja a középiskolát, legyen erős, határozott akaratú tagja a nemzetnek. A túlságos sok elméleti tanulás, ha végeredményben akaratgyengeséget hozott létre, ha gyenge akaratává tette az ifjút, nem ér semmit. Az ember lelki világának legszebb, megbecsülhetetlen kincse akaratereje. Az erős, határozott akarat legbiztosabb ismertető jele a lelki egészségnek, mert mint legfelsőbb pszihikai fejlődmény, legelőször érez meg minden testi, lelki fogyatkozást s rögtön gyengítőleg hat rá az

264

ilyesmi. Mindezekért azt minden nevelésnek respektálnia kell. Nem hogy gyengítené, hanem épp edzze meg, erősítse meg. Ezt pedig eléri a nevelés, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy az összes pszihológiai működések, képességek közt a legértékesebb, legfelsőbb az akarat. A nevelés főcélja tehát tulajdonképp az akarat nevelése, erős akaratú, cselekvő emberek nevelése. 45. A cselekvésirányitó ismeretszerzés, mint minden iskolázás főgondolata. Az előbbiekben láttuk: mily fontos a tudományos ismeretek tanításának betetőzéseképp a középiskolában az etika tanítása, mely fontos egyáltalában az ifjúságnál az akarat nevelése, mily elsőrangú cél, mely mind a többiek fölé helyezendő. Kell, hogy az ismeretek tanítása is ezt célozza, akkor is az akarat nevelésével törődjünk elsősorban. De hát mi az az akarat? Jó lesz a kérdést közelebbről szemügyre venni. Mit is kell értenünk akaraton? Milyen lelki működés ez s hogyan lehetünk rá befolyással? Az etikai tanítás a cselekvés tanítása. Az etikai nevelés a cselekvésre való nevelés. Az akarat nevelése sem egyéb, mint a határozott, kitartó cselekvésre való nevelés. Ha ezt elértük, így nevelünk határozott, kitartó jellemeket. Látjuk tehát, hogy itt mindenütt a cselekvésről van szó, ez az a középponti fogalom, mely körül az etikai nevelés, az akarat nevelése, a jellemnevelés középpontosul. S ha az akaratot pszihológiai elemzés

265

alá vesszük, akkor is a cselekvésre fogunk visszajutni. Az akarat ugyanis pszihológiai tekintetben ideomotorikus működés, azaz oly működés, mely eszméről, képzetről mozgásműködésre visz át. Ki kell emelnünk már itt, hogy tudatos képzetműködésről visz át mozgásműködésre. Azért kell megjegyeznünk, hogy tudatos képzetműködésről, mert csak akkor akarat. Vannak ugyanis nem tudatos lelki működések is, de ezek nem is akaratlagosak, azaz nem függnek akaratunktól. Az akaratos működés függ tehát akaratunktól, hiszen épp ezért beszámítható, felelősségre vonható. A beszámíthatóság a törvény előtt is attól függ, hogy akaratunk nem volt-e korlátozva, azaz a cselekvést létrehozó képzetműködés nem volt-e idegen befolyás alatt, az alkohol elvakító és elvadító befolyása alatt, vagy pedig kényszerítés alatt. Mind a két esetben ugyanis a beszámíthatóság korlátolt lesz. Az akarat tehát tudatos képzetműködésről visz át mozgásműködésre. S ez a cselekvés: tudatos képzetműködésből létrejött mozgásműködés. íme, csakugyan a cselekvésre jutottunk az akarat pszihológiai elemzésével is. Mit tesz már most az egész nevelés, de főleg az akarat nevelése? Épp tudatos képzetműködéseinket fejleszti. Az egész tanítás képzetek kifejlesztéséből, ezek különféle, gazdag kapcsolásainak, az asszociálásnak kifejlesztéséből áll. És ezt nevezik ismeretszerzésnek. Ez tehát csak előkészítés az akaratra, az akarat első láncszemének képzése. Az ismeretszerzés tehát valóban előkészítés az akaratra, az akarat első pszihológiai láncszemének képzése.

266

Már most természetszerűleg épp az lesz a főtörekvés, hogy ez ismeretszerzést nem merő absztrakt úton, mi egyébbel sem törődve, végezzük, hanem hogy mindig szemünk előtt legyen, hogy ez az ismeretszerzés első láncszeme az akaratnak, hogy tehát ez az ismeretszerzés cselekvésirányító. Minden iskolázásnak ez a főgondolata: a cselekvésirányító ismeretszerzés. Nemcsak a középiskolának, hanem a felső iskoláknak. Ezek szakismeretet adnak, de ez is cselekvésirányító ismeretszerzés, a szakpályán való cselekvésre nevel. S így valóban érvényes a tétel, hogy a cselekvésirányító ismeretszerzés minden iskolázás főgondolata. A középiskolában az egyes tudományok tanítása adja az ismeretszerzést, az etika tanítása a cselekvés ismeretét, az akarat nevelése összefűzi a kettőt, mert össze is kell e kettőt olvasztani a cselekvésirányító ismeretszerzésben. Ebben tetőzik tehát a középiskolai tanítás s ha ennek megfelel, akkor nemcsak tanítás, hanem nevelés is. A cselekvésirányító ismeretszerzés már etikai nevelés, már az akarat nevelése. Az akarat nevelését nem is lehet úgy külön tanításban megoldani, hanem az egész tanítás módjában. Az egyszerű, rideg, absztrakt ismeretszerzés helyébe lépjen a cselekvésirányító ismeretszerzés. Ez legyen a tanár főgondolata s akkor nevelni is fog. Akkor neveli etikailag, neveli az akaratot, a jellemet. Csak így lehet határozott, kitartó jellemeket nevelnünk. Ha valahol, úgy épp hazánk kultúrájának fejlődésében nagyon is szükségesek az ily határozott, kitartó jellemek. Amint a középiskolában, úgy a felső-

267

iskolában is a cselekvésirányító ismeretszerzés legyen a főgondolat. A szakismereteket még inkább a cselekvésirányítás gondolatával kell megadnunk az ifjúságnak, hogy azután szakismereteik érvényesítésében is, a szakpályán való működésükben, cselekvéseikben határozott, kitartó jellemek legyenek. Ezt kívánja hazánk kulturális fejlődése. Csak így lendülhet fel e fejlődés, ha minden irányban, a szakpályákon határozott, kitartó tevékenység folyik a közvagyonosodás, a nemzeti jólét s a nemzeti kultúra fejlődése érdekében. Minden iskolázásnak a főgondolata: a cselekvésirányító ismeretszerzés idevezet, a nemzeti kultúra fejlesztésére való törekvésekhez. Azzal az iskolában nyert ismeretszerzéssel irányított cselekvések feladata a hazai kultúrát fejleszteni s ennek alapjait a középiskola rakja le. Ez megint a középiskola kulturális értékét mutatja.

46. Gondolkodó műszerünk alapsajátsága: a gondolat cselekvéssé válni való hajlandósága, mint a cselekvésirányító ismeretszerzés természetes alapja. Minden iskolázásnak, minden természetes tanításnak vezérgondolata a cselekvésirányító ismeretszerzés. Nem elég az ismereteknek egyszerű, absztrakt átadása, hanem azokat a tanulónak el kell sajátítania, magáévá tenni, azaz cselekvésirányító tényezőkké fejleszteni gondolkodó műszerében. Ez: az igazi tanítás.

268

S ennek a természetes eljárásnak, a cselekvésirányító ismeretszerzésnek természetes alapul szolgál épp gondolkodó műszerünk alapsajátsága, az úgynevezett sugalmazhatóság, hogy tudniillik kívülről gondolatokat átveszünk s cselekvésekké alakítjuk át. A gondolatnak megvan az a hajlandósága, hogy cselekvéssé váljék. Szépen kifejtette gondolkodó műszerünknek ez alapsajátságát Bernheim, a nancyi orvostanár, aki a sugalmazás pszihológiája terén talán a legkiválóbb szakember. Szerinte a sugalmazhatóság az idegrendszernek alapsajátsága, normális, fiziológiai sajátsága. A sugalmazhatóság az agyvelő képessége, gondolatot befogadni és cselekvéssé átalakítani. Mindnyájunkban megvan többé-kevésbbé az a hajlandóság. Hipnotikus álomállapotban csak fokozódik ez a külömben normális, fiziológiai alapsajátság. Éber állapotban is érvényesül azonban a gondolat hajlandósága cselekvéssé válni. Csak érje el a kellő erőfokot, akkor cselekvéssé is válik. Ugyanezt fejezi ki Tissié, mikor azt mondja: „Nincs gondolat, amely ne lenne izommozgás kezdete s nincs izommozgás, amely ne ébresztene gondolatot.” így vélekedik Houssay is. Szerinte gondolkodni annyi, mint cselekedni. Azt értem ezen, hogy akaratbeli választást tenni.” A gondolat a cselekvésindító tehát, hogy röviden fejezzük ki magunkat s ezt a hatást, ezt az átvitelt nevezi Bernheim ideodinamikus áttételnek. Gondolkodó műszerünknek tehát alapsajátsága, hogy a gondolat cselekvéssé iparkodik válni, hogy a gondolat cselekvésindító és ez a cselekvésindítás, tehát az akarat, az ideodinamikus áttétel.

269

És

ez az alapsajátsága gondolkodó műszerünknek természetes alapja annak a cselekvésirányító ismeretszerzés vezérszerepet játszó pedagógiai gondolatának. Nem légből kapott valami tehát a cselekvésirányíto ismeretszerzés, hanem természetes alapja van gondolkodó műszerünk ez alapsajátságában. Ez adja meg rá a természeti készséget, de egyszersmind a természet kényszerét az irányban, így nevelni, tanítani. Az ideodinamikus áttételnek megfelelően valósul meg a cselekvésirányító ismeretszerzés. Nem is más tehát a cselekvésirányító ismeretszerzés, mint az ideodinamikus áttétel a nevelésben, vagyis az ideodinamikus áttételekre való nevelés. De ez által természetes, megingathatlan alapon nyugszik a cselekvésirányító ismeretszerzés vezérgondolata, a gondolkodó műszer alapsajátságán, az ideodinamizmuszon. Minden akaratnevelés, jellemnevelés ideodinamizmusz. Oly erős erkölcsi képzeteket, gondolatokat kell fejleszteni, hogy elég erősek legyenek cselekvéssé válni. íme, az erkölcsi nevelés is ideodinamizmusz. fia a gondolat elég erős, cselekvéssé válik más gyöngébb gondolatokkal szemben. Az akarat döntésénél megint csak ideodinamizmusszal van dolgunk. Arról van szó: melyik az erősebb képzet, gondolat, idea. Ennek ereje, ideodinamizmusza váltja ki a cselekvést. Ez lesz cselekvéssé. Ha az erkölcsi képzet elég erős, ez dönt. Ha az ösztön képzetsorai erősebbek, ezek döntenek. A tolvaj lop, mert a tulajdonvágy, vagy az éhség és az ennivágyás gondolata erősebb, mint az erkölcsi képzetek. Azok ideodinamizmusza dönt, létre-

270

hozza a bűncselekedetet. A bűncselekedet tehát társadalomellenes gondolatok ideodinamizmusza. A beszámíthatóság sokat vitatott kérdése épp a tiszta ideodinamizmuszt keresi. Ha minden kényszertől s belső rendellenes hatásoktól ment volt az ideodinamizmusz, teljes a beszámíthatóság. Ellenben, ha kényszer vezette, beszámíthatatlan. Ha pedig belső rendellenesség akadályozta, mint gyönge akaratuaknál, gyönge ideodinamizmuszuaknál. akkor korlátolt a beszámíthatóság. Az igazi, teljes elmebajosoknál annyira gyöngül első sorban épp az ideodinamizmusz, hogy úgyszólván nincs akarata. Ez a legjellemzőbb tünet. Az akarat, mint legmagasabb fejlődésű működés, legelőbb pusztul, mert a működések káros pusztulásában a szabály, hogy a pusztulás a fejlődéssel ellentétes irányban visszafelé megy. a fejlődés fokozatai szerint retrograd. Az igazi nevelés – mondják – ítélőerőfejlesztő és értelemfejlesztő. Nem elegendőek a puszta ismeretek. Nem elég ezeknek merő beszedése csak. Az értelmet kell fejleszteni. Alapossá, igazságossá tenni. Tudjon egybevetni, mérlegelni s aszerint dönteni. Nos ez az ítélőerőfejlesztő, ez az értelemfejlesztő nevelés megint csak ideodinamizmuszra való nevelés, cselekvésirányító ismeretszerzés, mert ez ad nem puszta ismereteket, hanem felemésztve, áthasonítva ezeket, cselekvéssé válni hajlandó gondolatok erejéig fejlesztve, cselekvésirányító ismereteket s ez ideodinamizmusz. Minden iskolázásnak, minden nevelésnek, minden tanításnak vezérgondolata marad tehát a cselekvésirányító ismeretszerzés, melynek természetes

271

alapja gondolkodó műszerünk alapsajátsága, a gondolat eredeti hajlandósága cselekvéssé válni, az ideodinamizmusz. 47. Az Országos Levéltár Palotája. Oly kérdést pendítek itt meg, amiről már többször volt szó. Többször kellett róla szónak esnie s kell is még esnie. Magam is részletesen kifejtettem a kérdést az egyik napilapban. Pompaszerető nemzet vagyunk. Sokat adunk a külsőségekre. Nem csoda, hogy ha azután megfeledkezünk olykor a belsőleg sokkal értékesebb dolgokról. Az országháznak kívülről oly szem-lenyűgöző, hatalmas és kápráztató képe alatt odabent Kelet ragyogása és pompája fogadja magába a látogatót. De ha a jelentől a múlt felé fordulunk, s nemzetünk történetének mesés számú írott kincseit akarjuk megnézni, valóságos börtönszerű épület fogad magába, ez az épület az Országos Levéltár. Amin abban a keleti ragyogású belsővel hívogató pompás épületben, a képviselőházban dolgoznak, annak irott története, a törvények, az ország számadókönyvei azután ebbe a börtönszerű épületbe kerülnek, méltó megőrző helyre. Igazán bántó nemtörődömség a belső értékkel, mikor a külső ragyogványon úgy elédeleg szemünk. Fordítsd el tekintetedet édes magyarom a külső ragyogványtól, ama belsőleg értékes kincs felé, mely ide-oda ezeréves irattára, mert az első okirat 1100 körül való, s csak a mohácsi vészt megelőző korból negyvenezernél több okirata van, – a te szép, a te

272

magasztos, a te küzdelemmel teljes, de dicsőséggel ékes, verejtékes-véres, de diadallal gyönyörűséges történetednek. Külföldön, például Bécsben is, palota őrzi az ilyesmit, nálunk erre eddig még mindig nem került a sor. De nemcsak csupa külsőségből kellene e palota, mint méltó hüvelye, afféle nagyszerű ékszerdoboza a nemzeti történet írott forrásai tömegének, hanem más szempontból is. Ily palotában jobban lehetne földolgozni ezt a tenger adatot. Ott megfelelő dolgozó szoba lehetne, megfelelő dolgozó személyzet, megfelelő kiszolgáló személyzet. Hogy milyenek pedig mostan az állapotok, arról csak néhány szónyi vázlat beszéljen. A mostani épületbe egyáltalán legjobb, ha nem mégy dolgozni, kutatni, mert csak egészségedet rontod. Milliárd és milliárd bacillus leselkedik rád a régi falakról, e rozoga, labirintszerű épületben. Az intézet udvarán pedig falusi gyep veri ki magát a kövek közt, a csirkék örülnek a napsugárnak, s a gyerekek kacajának. A dolgozószobában kilenctől-kettőig, illetve negyed tíztől-háromnegyed kettőig lehetne dolgozni. Féltíz után szokták azonban csak kinyitni s félkettőkor ajánlatos a távozás. Hogy már most milyen lassan megy az ily dolgozás, arra nézve álljon itt egy eset a saját tapasztalatomból. Vidékről jön föl külön az ember, hogy valamit felkutasson az Országos Levéltárban. A fővárosi élet költséges s így lehetőleg rövidre kell szabni az itt tartózkodást. Lehetőleg egy nap alatt szeretné tehát felkutatni a kérdést, ahogy külföldön is tapasztaltam, hogy nem helybeli idegennel szemben oly szívesek, annyira kezére jár-

273

nak, hogy lehetőleg rövid idő alatt elvégezheti a dolgokat. Azonban az Országos Lelvéltárban ember tervez, de a levéltár nehéz mehanizmusa végez. Nehézkes e mehanizmusz először, mert ama labirintszerű épületben szerteszórva a sok iratot tartalmazó helyiség, másodszor, mert kevés a szolgaszemélyzet. A dolog így történt. Az ábécé betűinek egyikére vonatkozó indexet kértem. Két teljes órába került, míg megkaptam. Ezután az elenkusokat kértem. A szíves olvasó meg ne ijjedjen, hogy ez micsoda féle szörnyeteg. Csak annyiban főbenjáró fontosságú az illető kutatóra, hogy csak ebből tudja meg végre a kérdéses okirat levéltári számát, idejét. Azonban a végzet iróniájakép a szolga félóra múlva is tévedésből rósz elenkusokat hozott. Tehát újakat kellett kérni, amiket természetesen mindig újabb félórával később kaptunk meg. Végre az elenkusokból kiírtam az okiratok számát, de magukat az okiratokat csak harmadnapra kaphattam meg. Természetesen öt perc alatt végeztem velük, de így egy nap helyett, három napot kellett Budapesten töltenem. Ε hallatlan nehézkes mehanizmusznak is egyetlen oka maga ama labirintszerű s kevés szolgaszemélyzettel ellátott épület. A kevés szolgaszemélyzetből is egy megbetegszik, egynek véletlenül táviratot kellett vinnie, mi marad, ki marad már most a szegény dolgozószoba kutatóinak, illetve a dolgozószoba őrének rendelkezésére. Csak a dolgozó-szoba őre, Kárffy dr. úr segíti igazi önzetlen szívességgel s alapos tudással a kutatókat minden ügyes-bajos dolgukban, de a nehézkes mehanizmusz ellen ő sem tehet semmit. Palotát tehát az Országos Levéltárnak, mert e

274

börtönszerű épület szégyene a nemzetnek, s oka az egész levéltár kezelésbeli nehézkes voltának. Palotát neki a nemzeti történet, a nemzeti dicsőség nevében. Palotát neki a tudomány nevében. Palotát neki az egészségügy nevében. Hadd lássa mindenki, de főleg az idegen, hogyan becsüljük meg a mult történetét, fönmaradt hiteles írásait. Hadd munkálkodjék benne kényelmesen, az egyesek egészségét nem rontva, a tudomány, fölhasználva a múltak okulásait a jelenben a jövő érdekében. 48. A Tátraalji Egyetem. Nem a harmadik egyetem elhelyezéséről akarunk szólani. Nem akarnók megfosztani Debrecent, vagy Szegedet, a magyarság valamelyik ilyen középpontját a harmadik egyetem reményétől a hideg Tátraalja javára. De szerény nézetünk szerint a természet adott javait ki kell aknáznunk. A kulturális küzdelemnek is, mint eredetileg az emberi fajnak a természeti környezettel való küzdelmének ki kell aknáznia a természet meglévő s még kiaknázatlanul heverő tőkéit, legyenek bár ezek csak szellemi tőkék is, nem arany, nem ezüst, hanem tudományos tőke. Nos, e tekintetben nincs hazánkban sehol ahhoz fogható vidék, mint a Tátraalja. A természet és történelem emlékeiben ily gazdag vidékünk nincs több. Úgy a természet őstörténete folyamán, mint az ember története folyamán itt hagyták hihetetlenül változatos, legszebb, legérdekesebb emlékeiket. De hát hol az a Tátraalja? Mi az? Vidék? Vá-

275

ros? – Szakít meg az olvasó. S mielőtt a természet és ember e változatos, oly érdekes, gazdag emlékeit részletezném, a Tátraaljáról kell szólanom. Tátraalja tulajdonképp az egész Magas Tátra alatti vidék, az a kis síkság, melyet a Poprád völgye a Magas Tátra déli oldalán alkot. Havasalji vidék a havasok alatt. De mikor a Tátraalji egyetemet címül írtuk, nem így értettük ezt. A Tátra alján, a Poprád fordulatánál terül el ugyanis a szepességi Pentapolis, öt városka közvetetlen közelében egymásnak: Poprád, mellette a Poprád túlsó partján, de vele teljesen összeérve Felka, Poprádtól keletre szintén majdnem összeérve vele Szepes-Őrhely, (Strázsa) s kissé odébb SzepesSzombat és Matheóc. Nos, a jövő fejlődése, a nagy városok mintájára, természeti szükségszerűséggel ez öt városka eggyé olvadására fog vinni. így olvadt össze hét faluból Rimaszombat, az eredeti Rimavár, castrum Rima. így olvadt össze a régi Róma, London Paris, stb. Budapesten is így történt. A szepességi Pentapolis is össze fog olvadni természeti szükségszerűséggel. Hiába versengenek most a jő szomszédok módjára egymással, főleg Poprád és Felka, az idő majd egybeolvasztja őket. Ez egybeolvadó Pentapolis legtalálóbb neve lehetne a Tátraalja város. Ε Pentapolis most is kulturális középpont. Hiszen Poprádon van a Magyarországi Kárpátegyesület Múzeuma, Felkán a Felkai Múzeum. De ha egyetemet tennénk ide, egyszerre óriási lépést tenne e Pentapolis, mint kulturális középpont fejlődésében s rögtön összeolvadva felvehetne a Tátraalja nevet s így volna ott a Tátraalji Egyetem.

276

Nos, az e Tátralji Egyetem által a természet és ember történetének kiaknázandó tőkéi, tudományos tőkéi a következők volnának: 1. Földrajzi szempontból megadja a környezet a fő vidéktípusokat, dombvidék, hegyvidék, magas hegység, havas, havasalji vidék, folyó-völgyek, áttörések, vízválasztók, hágók, (amilyen pl. a Branyiszkó is) sziklás völgyek s az emberi kultúra tanulságos összefüggéseit a természeti környezettel a múltban és a jelenben, 2. Természetrajzi szempontból, az állatvilágot illetőleg, kiegészíti az előbbi szempontot az erdő, a hegység, a havas érdekes állatvilágával, a változatos, ornitológiai, madártani anyaggal, a halfaunával, a medve, zerge, mormota, vidra, vadmacska, stb. még élő képviselőivel. Külön figyelmet érdemel itt a mérges kígyók, a viperák kérdése. Az itt élő keresztes rajzú hátáról felismerhető vipera, a Pelias Berus. Marása veszedelmes. Főleg a meleg nyári hónapokban a méreg a legvirulensebb. Halálos is lehet. Védekezni ellene a zajveréssel, énekléssel lehet, ami elriasztja. Rendesen 45° alatt felfelé kap, így leginkább az ember lábába. Marását alkoholitatással szokták kezelni. De egyes orvosok kísérleteznek a viperamarás ellen való szérum feltalálásában. A legkiválóbb volt ezek között a párisi Dr. Physalix. Magam is küldöttem volt viperafejet a méreggel kísérletezésre neki. Sajnos, azóta meghalt anélkül, hogy végleges eredményre juthatott volna. Nos, e téren is állandó zoológiai laboratóriumi munkásság folyhatik a kígyómérgek kemizmuszát illetőleg s ellenszerének felkutatására.

277

3. természetrajzi szempontból, a növényvilágot illetőleg, kiegészíti az előbbi szempontot a kárpáti flóra ismeretével, a havasi flóra érdekes alakjaival, melyek külön növénybiológiai tanulmányokra csábítanak ott, ahol a rövid viruló idő miatt törpe lesz a növény, egy-két levelet hajt kibújva még a hó alól s rögtön virágba szökken át a szár, mint a törpe kankalin (Primula minima). Oly rendkívüli életviszonyok, hogy tanulmányozásuk, tudományos kiaknázásuk felette érdekes. Az erdészeti anyag is gazdag a változatos fenyőfajokkal, mint a ritkább cirbolyafenyővel, a havasi s magasabb havasalji hegyre is elvetődő (így a Lőcse melletti Geholza, vagy a Branyiszkó hágó felett emelkedő Slubicára) törpefenyővel és a fekete fenyővel, a tiszafával, érdekes fenyőelferdülésekkel, növésanomáliákkal, amilyen például a Lőcse melletti úgynevezett szomorú fenyő s egyéb ily példányok, vagy a fenyő kinövései rovarcsípte helyeken, a nagyon gyakori úgynevezett boszorkányseprű (Hexenbesen) alakjában. Azután kiegészíti ezt a felette érdekes havasalji satalpestris flóra, igen gazdag, változatos alakjaival. Rendkívül érdekes az igen gazdag gombaflóra ismerete. Ε tekintetben eddig is termelt kiváló szakembereket a Szepesség, így Kalchbrenner, Greschik. Igen érdekes a mohák, zuzmók vizsgálata. A Magas Tátra szikláin is van egy vörös zuzmó ibolyaillattal. Az ilyen vele fedett sziklák a „vörös sziklák.” Az angol red stone-nak nevezi. A gyógyító füvek, növények igen gazdagon vannak képviselve. Az iparilag felhasználandó növények a fenyő héj, a törpefenyő, stb. Épp e téren a tudományos vizsgálódás sokat tehetne s nagy gyakorlati haszonnal járhatna. Errevaló volna a Tátra-

278

alji Egyetem növénybiológiai és növénykémiai laboratóriuma; 4. geológiai szempontból rendkívül gazdag a természetadta tudományos tőke. Hegység, magas hegység, havas. A gránit kopása, elmállása, mikor már a jégár a völgybe, a síkra hordta, földdé válása. A hajdani jégárak nyomai a Magas-Tátrában, melyekre Partsch hívta fel először a figyelmet s melyeket azután rendszeresen felkutatott s leírt Dr Roth Samu. Franciául ez eredményeket magam ismertettem s igen tanulságos térképpel egészítettem ki, mely a gránithegység gerincét tüntette fel s a jégárnyomokat. Ebből a térképi áttekintésből nyilvánvaló a gerinc szakadozott voltából a még ma is végbemenő, nem ugyan a jégár okozta, hanem a szikla repedéseibe fagyott jég repesztő hatása folytán, a jellemző tavaszi olvadás idejekor történő „kőfolyás”-ban nyilvánvaló folytonos denudaciója, azaz kopása a gránitéleknek, továbbá a hajdani jégárak alakította jellemző körteformája, piriformizmusza a Tátra-völgyeknek, fent széles, lefelé szűkül, itt ugyanis a jégár a mélyben hatott. Érdekesek a jégárcsiszolások, melyeket ma is találni a Tátra-völgyek oldalfalán. Az óriási erővel, a jégtábláktól s beléjük fagyott gránittuskóktól, ily hömpölygetett kövektől úgy végigcsiszolta néha az oldalszikla, mintha valami óriási szekér vaskereke járt volna végig rajta. Azóta kimutatták a hajdani jégárak nyomait a Máramarosi Havasokban Bezdek József és Szilády Zoltán dr., a Déli Kárpátokban, a Retyezátban dr. Lóczy Lajos, sőt a Bihar Hegységben is Dr. Szádeczky Gyula. Így egész tanszak lehetne ez a Tátraalji Egyetemen egy-egy magántanár kezében.

279

Nem kevésbé érdekesek a morénak, oldal-, homlok- s középmorénák ma is látható érdekes formái, így a Tonpati völgy a Tarpati Szálló alatt egy óriási hajdani tómedencét tüntet föl. Alsó vége moréna, melyet áttört a Tarpatak. Mindez világot vet a Magas Tátrabeli tóképződésre. így keletkeznek a tavak. A jégár homlokmoréna elzárja, eltorlaszolja a völgyet s a zuhogó, vagyis a hegyi patak akkor ott tavat alkot. így alakult a tündérszép Csorbái tó is. Homlokmorénája pompásan látható. Állandó livanológiai tanulmányokra volna tehát bőséges anyag, a nagy természet ingyen adta tudományos tőke. Mint havas-hegység is rendkívül érdekes a Magas-Tátra, mert épp azon időponton van, hogy a gránitélek folytonos kopása, említett denudációja folytán épp most kerül a hóhatár, a hővonal alá. Ε tekintetben érdekes ugyanis tudni, hogy a földön egy külön hóvonal külömböztethető meg, mely a sarkokon a földszín alá megy és az egyenlítőnél 5000 méterre emelkedik. Ezen felül mindenütt hó van, ha a hegycsúcsok odaérnek. Erre nézve a hajdani jégárak nyomait a MagasTátrában franciául ismertetvén, egész rendszeres sémát közöltem a földgömbről a hóhatárgömb felületével. Nos, így tűnt ki, hogy a Magas-Tátra éppen lejön a hóhatár alá, mert az meg bizonyos már a történeti mérésadatokból is, hogy a gerinc folyton kopik, folyton alacsonyabb lesz. Pompás anyaga van a geológiai hidrográfiának is. Vízmosás, erózió, eróziós völgy bőven akad. Két kiváló példája a mahalóci eróziós völgy és a kluknói eróziós völgy. Áttörésvölgy mészsziklák között pompás példában a Hernád áttörésében. Még fensége-

280

sebb példája a Dunajec áttörése remek részleteivel. Bújó patak a Branyiszkó hágó keleti oldalán megy a föld alá s a nyugati oldalán a hegynek egyszer tör elő mint hatalmas vízsugár az Ördöglyuk alakjában. Ilyeneket nevez ugyanis a nép Ördöglyukaknak, Ördögárkoknak (Diablovy jer). A források gazdagsága, változatossága is bő tanulmánnyal szolgálhat. A forrásvizek kémiai vizsgálata minden tekintetben érdekes. Ezek a hegyi források adják ugyanis a legtisztább vizet, amelyben a szerves vegyületek, a nitrogéntartalom a legkisebb. Magam is küldtem ily mintákat a Szepességről Budapestre az egyetem kémiai laboratóriumába Winkler tanár részére. A források külön csoportjaként kell felemlítenünk a számtalan savanyúvízforrást, de ezekről inkább majd balneológiai szempontból beszélünk. A mészsziklák élete, barlangalakulatai, a víz és pedig úgy az esővíz, hó, szóval a csapadékvíz, mint a folyó patakvíz maró hatása alatt szépen tanulmányozható a Hernád völgyében a jellemző üsteróziók, barlangok s egyéb érdekes jelenségek. A geológiai tektonika, rétegtanulmányozás, stratigráfia is itt állandó, gazdag anyagú tudományos munkásságra talál. A kárpáti homokkőtől kezdve, a mészsziklák, a gránitrétegek feltolódásai érdekesnél érdekesebb geológiai képek. Nevezetesség a gránithegységben az úgynevezett „Rothliegendes.” Hát még a kövületek, a petrográfiai emlékek? A gánóci, most is meglévő szénsavas, meszes melegforrás ősrégi mészlerakódásaiban, mészszikláiban mamut fogak s egyéb csontok kövületei találhatók.

281

Ősrégi növények lenyomatát is megőrizte. A kárpáti homokkőben csigák lenyomatai találhatók; 5. paleográfiai szempontból igen érdekes ősemlékek lelőhelye a tátraajli vidék. Porácson a híres Roth Samu dr. felkutatta ősrégi barlangban a barlangi medve (ursus spaeleus) s a barlangi oroszlán (felis spaelea) csontjai találhatók, emberi tárgyak kíséretében szén kultúrréteg felett. Roth dr. csak apróbb csontjait találta a barlangi medvének, de azóta pompás barlangi medvekoponyákat hozott felszínre a körtvélyesi pap. Barlangi oroszlán csontját magam is találtam. Pompás hely szóval további kutatásokra és tudományos tanulmányokra; 6. meterológiai szempontból. Igen érdekes a Tátra vidéke e szempontból is. A havas hegység hatalmas gránittömegei ugyanis állandóan magukhoz vonzzák a fellegeket s lecsapják hideg hőfokukkal. Innen az állandó tavaszi esőzések a Tátrában, ami egészen augusztusig eltart. Olvadáskor ugyanis lerohan a víz, de lerohantában kapja fel a tavaszi, nyári napsugár, párolog, az így keletkezett felhőket azután megint magához köti a gránittömeg s lecsapja. Ε körkomédia tart augusztusig, mikor is a nyári nap diadalmaskodik. A Tátrában a szép idő augusztus és szeptember. Ε mellett a szelek vizsgálata igen érdekes. A Poprád völgye állandóan szeles. A völgyi szél tanulmányozására igen érdekes. A Magas Tátrában magában a magassági változások vizsgálata is igen érdekes. Ezért akarnak oda, a Nagyszalókicsúcs tetejére obszervatóriumot szervezni, ami nagyon érdemes tudományos vállalkozás s ez is így kapcsolatban lehetne a Tátraalji Egyetemmel; 7. balneológiai szempontból. Sehol annyi fürdő,

282

mint a Szepességen. Igazán gazdag természeti anyag a tanulmányozásra s mily érdekes, például a gánóci szénsavas meszes meleg gyógyító forrás, a leibici kénfürdő stb.; 8. forrástanulmányi szempontból. Nemcsak a sokféle savanyúvíz, hanem az édes forásvizek, a valódi kristályforrások tudományos kémiai vizsgálata szükséges volna forrásvizsgáló, vízvizsgáló kémiai laboratóriumban. Így például a szlatvini víz igen érdekes összetételű, vagy a baldóci vasas víz, stb.; Ennyit, ennyi mindent adott a természet; nézzük már most: mit adott tudományos tőkét az ember története. Talán még többet, de legalább annyit, mint a természet; 9. őstörténeti, prehisztóriai szempontból alig van gazdagabb vidékünk. A gánóci diluviális mésztuffában szén kultúrrétegek, kőkalapács, kőkés, kőékek, stb. Széngödrök a Poprád völgyében. Cölöpépítmények nyomai Béla és Rókus között, a poprádteplici mocsárban, a galmuszi fensík tölcséreiben. Régen ugyanis sokkal több volt e vidékeken a tó, a minek az elnevezésekben is nyoma maradt: ribnicsek, die Teiche, stb. Így Lőcse-Igló közt is óriási tó lehetett, melynek északi határa a Stadtbergnél és az Alte Leutschnál lehetett. Az Alte Leutsch domb ősrégi halásztanya lehetett. Magam is ásattam ott. Szénkultúrréteget találtunk, sok cserepet s találtunk egy hálónehezéket, hálógyűrűt. Ε téren végzett kutatásait tudományosan leírta Dr. Horváth Géza. Számos prehisztorikus barlang van a Szepességen. Ilyenek a szepesi mészkőhegység, a magurai Pienini hegység, a béla-javorinai havasok, a lucsivna-

283

teplici, a káposztafalvi-galmuszi mészhegység és a szepesváraljai mésztuffás dombvidék diluviális állatok és az ősember maradványaival. Sok cserepet, urnát találtak így főleg a szepesi vár barlangjában. A porácsi barlangban Münnich Sándor talált cserepeket, egész edényt is. Dr. Roth Samu négy kovaszilánkot, megmunkált csontokat talált. A taligóci barlangokban és vidékükön számos csonteszközt, cserepet s bronztárgyat is találtak. Rendkívül sok volna még itt a felkutatni való anyag. Méltán folyhatna állandó külön speleológiai és speleográfiai kutatás,, mivel – mint említők − geológiai szempontból is, a mészsziklák életének szempontjából igen érdekes e barlangok alakulása, változása. Azután egyéb őskori telepek, terrasz-építményék, mint a gerlachfalvi vaskapu, a menguszfalvi terrasz-építmény, mind a kettő ősrégi vasolvasztók nyomaival, a szalóki vár tűzkövekkel, kőpengékkel,. kővésővel, lándsavéggel, vessződíszítéses, ujjnyomásos cserepekkel, bronztárgyakkal, az újlesznai terrasz-építmény cserepekkel, urnákkal, a teplici „zsdjár” cserepekkel, bronztárgyakkal, vassalakkal, aranyfonállal, megművelt csontokkal. Innen egy aranyfonálból készült koronaalakú ékszert Mária Terézia alatt a bécsi kincstárba vittek. A mahálfalvi Hradiszkó régi bányászat nyomaival, cserepekkel, kőeszközökkel, főleg kőbaltákkal. A korong nyomát is látni már a cserepeken, La Tène-korbeliek. A Marcelvár őstelep cserepekkel. A hernádi Hradiszkó kőeszközökkel, vassalakkal, vesszős, vonalas, pontos díszítésű cserepekkel; a Lapis refugii már a korong nyomát magukon viselő cserepekkel. Az iglói Ház cserepekkel. A lőcsei várhegy (Burg) ősrégi kelta telep csere-

284

pékkel, bronz vésővel, lándsaheggyel, nyílheggyel, ékszerekkel (a Lőcsei Városi Múzeumban), vassalakkal a hallátadti korból. Őstelepek vannak még Vilkócon, Haraszton, Szepesváralján, Margitfalván. Továbbá körsáncok: a késmárki „Jeruzsálem” őskori cserepekkel, kő-, csont-, bronztárgyakkal (Mednyánszky báró gyűjteményében Nagy-Eört), a gánóci „Hradek” cserepekkel, urnákkal, csont-, kő-, bronzeszközökkel, így csiszolt kovadarabbal, kőbaltával csontvésővel (a Kárpátegyesületi Múzeumban), bronzkarikával, bronzékszerekkel, tállal (Felkai Múzeum, egyes tárgyak a Lipcsei Etnográfiai Múzeumba kerültek). A csütörtökhelyi sánc csont-, kőeszközökkel (Kárpátegyesületi Múzeum). A márkusfalvi „Turnik” cserepekkel, obszidián szilánkkal, csonteszközökkel. A Drevenyik cserepekkel, kőszilánkokkal, broncsarlóval, bronc-kar pereccel. A matheóci sírok urnákkal, csont-, kő-, bronceszközökkel (Felkai Múzeum). ily körsáncok láthatók a Galmusz-hegységen, a Rubaniszkó-dombon, a lőcsei őzhegyen (broncvéső a Lőcsei Múzeumban), a Kereszthegyen, Orlova hegyen Gánoc mellett, Viderniken, az iglói Blaumonton. Egyéb őstelepek Poprád, Kissóc, Gánóc, Pikóc mellett az illérfalvi Kisvárhegyen, Hradisz'kó és Vilkoc mellett, ahol aranyfonalat is találtak, Margitfalu, Folkmáz, Gölnicbánya és Prakfalu mellett. Idetartoznak a felkai bronckardok szalagdísszel s vonaldísszel, a svedléri bronclelet bronckartekercseivel, a szepesbélai lelet (Greisiger dr. ásatása) bronclándsával, karikával, broncszekercével, bronckarperecekkel, broncgombbal, csészetöredékkel; 10. arheológiai szempontból. Az előbbi szem-

285

pont alá sorolt anyag ide is tartozik. Számos régiséget szolgáltat a Szepesség s ezek a Kárpátegyesületi Múzeumban, a Felkai Múzeumban, a Lőcsei Városi Múzeumban, Greisiger dr. gyűjteményében, Medgyánszky báró gyűjteményében vannak felhalmozva. De később is a történelmi korban igen sok régiséget őrzött meg a Szepesség. így különösen a régi viruló ötvösség emlékét a templomokban. Az első szepességi ötvösmester, Jamniki Pál mester, Róbert Károly udvari ötvöse volt. A későbbiek közt híres mesterek Iglói János, lőcsei Genarsich Dávid, de főleg Szilassy János, lőcsei ötvös, ki tűzben pikturált zománcos képekkel díszített kelyheket készített, kz ötvösemlékek visszamennek még a román korra, mint a körtvélyesi cibórium, de a színe-java a ciboriumoknak, osztenzoriumoknak s kelyheknek a csúcsíves korból való. Különösen a kelyhek közt remekei találhatók e művészetnek. Régi ötvösmunkáink közt külön említendők fel a régi bronz keresztelő medencék, jobbára a XIII.XIV. és XV. századból. A csúcsíves stílus korából való a lőcsei Szt. Jakab templombeli, az iglói, a késmárki, szepesolaszii, gölnicbányai s főleg a ménhárdi, mely a párisi kiállításon is kint volt. Ez utóbbit szőllőmeander-dísz futja körül, majd apró, Pált és Pétert feltüntető relíf képeknek sorozata. Az eredeti latin felírás szerint Iglói (Nova villa) János mester alkotása. Ugyancsak iglói volt a régi királyi harangöntő, Gaál Konrád. 11. történeti szempontból. Számos történeti emlék fűződik a Szepességhez. Az első emlékek a

286

Silva Scepustól kezdve a betelepülések története. Azután itt járt Mátyás király Lőcsén. Később a Szapolyaiak fészke a Szepesség. Itt vannak síremlékeik is vörös márványból Szepes-Váralján. Tudjuk, hogy a Szapolyaiak mily nagy szerepet játszottak. Szapolyai Jánost 1526 után, a mohácsi vész után királlyá választották, ő volt a nemzeti király s oly hatalmas volt, hogy Ferdinánd, a Habsburg-király .már-már külföldi támogatásra várt Miksa német császártól. Szapolyai felesége, tescheni Hedvig hercegnő építteti a csütörtökhelyi kettős kápolnát, a csúcsépítészet e gyöngyét. Majd a Thurzók fészke a Szepesség. A lőcsei Szt. Jakab templomban több Thurzó pompás síremléke található vörös márványból. A Thurzó-házak is fennmaradtak régi felsőmagyarországi reneszszánszos, koronafalcsipkés homlokzatukkal. Eme idők küzdelmeiben a nürnbergi származású Löffelholz császári fővezér árulással beveszi 1710-ben Lőcsét. Majd Lengyelországnak zálogosítják el a szepesi városokat. A függetlenségi harcban hires jelenetek a poprádi rajtaütés, az iglói tűzvész, de főleg a branyiszkói hőstett, mikor Guyon Richárd megszalajtja Schlicket azon a hihetetlenül nehéz terepen. Ma nem tudná megtenni ezt semmiféle katonaság. Az elesettek emléke ott van közelben Korotnoknál. A városok története igen érdekes, főleg a polgárság beltörténete. így például Lőcse híres kalmárváros volt, a fő kereskedelmi középpont a Lengyelország felé való nagy kereskedelmi úton. Érdekes a régi lőcsei kalmárpolgárok élete. Valóságos kalmárházakra még most is akadunk, felhúzógépek-

287

kel, gabonacsatornával, stb. Rendesen három kos homlokzatú házakban laktak, de amelyek lyen benyúltak hátrafelé. Homlokzatukat a magyarországi renesszánsz korona falcsipkézete szíté aranyos-tarka ragyogással s grafitókkal, árkád volt s bent az udvarban is az emeleten dos, Velencére emlékeztető korridor futott szellőd, kellemes térelosztásával;

ablaméfelsődialul árkávégig

12. levéltári szempontból. Igen gazdag anyag van a szepességi levéltárakban. Első ezek között a megye székhelyén, Lőcsén a Lőcsei Városi Levéltár, melyet Dr. Demkó Kálmán rendezett oly mintaszerűen s Hajnóci R. József ismertette. Ugyancsak itt van a Megyei Levéltár, továbbá a Luteránus Egyház Levéltára. Gazdag levéltár a Szepesi Káptalan Levéltára, melyet Hradszky rendezgetett és sok adatot közzé is tett belőle. Ott van azután a késmárki, iglói, leibici levéltár, magánosok levéltárai, például a Márkusfalvi levéltár, stb.; 13. Krónikák, feljegyzések szempontjából. Szintén gazdag anyagot találunk az egyes könyvtárakban, így különösen a Lőcsei Ágostai Egyház Könyvtárában a híres fiain Gáspár még kiadatlan krónikája, s több szepességi krónika, így különösen a „Szepesi egyház történetére vonatkozó kivonatos krónika.” Több helyi krónika, a poprádi krónika, stb. Családi feljegyzések bőven találhatók, ilyen például a Görgey-családé; 14. feliratok szempontjából. Sok érdekes anyag kínálkozik feldolgozásra. Első sorban egyike a legérdekesebb feliratos emlékeknek a lőcsei Szt. Jakab templom északi emeleti kápolnájának falán levő,

288

még csúcsíves betűkkel írt krónika. Ε helyiségben volt valaha a Battyány Könyvtár. Azután sok felirat építészeti műemlékeken, házakon, síremlékeken, a templomokban; 15. műtörténeti szempontból páratlan gazdagságot mutat a Szepesség emlékek dolgában egész hazánkat tekintve. Első helyen áll. Még most is felette kiaknázatlan kincsesbányája a műemlékeknek e görbe ország. Állandó egyetemi tanszék kellene, hogy foglalkozzék vele. Első sorban építészet dolgában az összes stílusokat bőven képviselve látjuk s nem egyszer fordul elő, hogy az összes építészeti stílusokat megtaláljuk egyugyanazon az épületen egymásra építve, amint a korral az ízlés változott. Kiváló ilyen példa a szepesváraljai székesegyház. Alaptervében, tornyos homlokrészében román, még a tornyok román félkörívpárkányzata s ikerablakai is megvannak. Belül s hátrafelé csúcsíves. Tornyaira renesszánsz falcsipkézet került s oltárai közt a barokk kor is feltalálható. így egész műtörténet ez egy templom maga. fiát még csúcsíves fafaragásai, vörös márvány faragott síremlékei, csodás ötvösművei, kelyhei, hímzésneműi, miseruhái. S ott az egyik legérdekesebb, leghíresebb régi falképünk 1317-ből, amint Mária Róbert Károly fejére teszi a koronát. Két oldalt az esztergomi érsek, a szepesi prépost és várnagy egészítik ki a kép csoportozatát. A szó szoros értelmében tehát egész műtörténet ez egy templom maga. Igazán művészi emlékek gazdagságában ezt még felülmúlja a lőcsei Szt. Jakab templom. Csúcsíves templom, szépen faragott rozettás portálékkal s igen változatos méretművekkel az ablakok csúcs-

289

íveiben. Bent a faragott csúcsíves szárnyas oltárok valóságos bősége. Vagy tizenhatban gyönyörködhetünk, de van már köztük tiszta renesszánsz faragás is, olvadóan folyékony girlandokkal s érdekesek az átmeneti alakok, mint lesz olvadékonyabbá a szögletes csúcsíves indadísz. Ily pompás átmeneti, de már renesszánsz faragás a Mátyás oltár predellája Mátyás és Beatrix címerével. A főoltár faragott faalkotmánya 18 méter magas, mint ilyen a legnagyobb faragott csúcsíves szárnyas faoltár egész Európában, az egész világon. Mesés girlandszövések. Predellája az úrvacsorát ábrázolja fából kifaragva, megható hűséggel szőllő lombok keretében, melyek közt madarak repdesnek. A fő alak az oltár 'közép részén csodaszép olaszos s mégis németes Máriaarc, igazi Madonna-alak. Mellette két oldalt Szt. Jakab és Szt. János Lőcse város iparos és értelmes polgárságát jelképezve. A szárnyakon pompás festmények Kranach modorában, másutt Wohlgemuth, kisebb oltárokon, mint a Passio-oltár Schongauer modorában. Egyiken a főoltár képei közül a Magas Tátra is látható. A többi oltárok közül a kiválóbbak a havi Boldogasszony oltára, a Passio-oltár, Szt. Péter és Pál oltára, Szt. Katalin oltára, Szt. János oltára Henckel János plébános ajándéka 1520-ból, Szt. Anna oltára, Szt. Erzsébet oltára, Jézus születésének oltára, stb. A főoltár körül a falon pompás falképek az apostolokról. Az északi oldalon meg a Dorottya-legenda szól felénk a népe bibliájában, a falképekben. Alatta a hét fő bűn és hét fő erény falképei. Gyönyörű fafaragás az imaszékek, padok, stallumok. így főleg egy betétes, intarziamunka Késmárki György mestertől. Pompás renesz-

290

szánsz imapad liliomos címerrel. Egy másik csúcsíves halánték inda fonadékkal. A szentségtartó maga kis csúcsíves remekmű tornyocskáinak egymásra rakodó, égbetörekvő kőszimfóniájával. Pompás vörös márvány Thurzó-sírok s egyéb síremlék faragások. Kitűnő fafaragás a Mátyás oltár keresztre feszített Megváltója, megható realitással ábrázolva. Pompás bronz keresztelő medence. Ékes csúcsíves fafaragás a városi tanácsosok stallumai. A sekrestyében pompás csúcsíves kelyhek, Szilassi-féle úrmutatók, sok régiség. A legrégibb ciborium „ad ecclesiam leprosorum pertinet” felírással a leprások kápolnájáé volt. Ugyanitt az egyik Thurzó koporsójából szövetdarabok. Az északi kápolnában a legrégibb síremlékek egyike, Ulebach Györgyé, a XIV. század elejéről. Pompás fafaragás: Szent Qyörgy a sárkánnyal s a kápolna ajtaja felett régi falkép 1515-ből. Mily mérhetetlen műkincs ez egy templomban, a lőcsei Szt. Jakab templomban. A falakon kívül is még síremlékek, egyebek közt Pál mesteré. Urbaniczky Pálé, aki építette a templomot. Épp így vagyunk, bár kisebb arányú gazdagságot mutat, a késmárki Szt. Keresztről címzett templommal. Késő csúcsíves épület sok fafaragással, így főleg a szárnyas főoltáron „Krisztus a keresztfán” mesteri remekmű, állítólag Szapolyai ímre ajándéka Bécsből. Mellette Szűz Mária, Szent János szobrai. Két szárnyas oltáron régi festészet. Régi sárgarézcsillár. A bronc keresztelő medence 1872-ből már a korai renesszánsz ízlésében, holott a többi szepességi keresztelő medencék csúcsíves stílusiak. Sehol sem lehet a stílusok fejlődését, átmenetét oly szépen tanulmányozni, mint itt a Szepesség-

291

ben, így látjuk itt a keresztelő medencéket illetőleg s fennebb láttuk a fafaragást illetőleg, főleg a lőcsei Mátyás oltár vagy Passio-oltár predelláján. Itt van a késmárki templomban Varkócs Kristóf, Szapolyai István késmárki várkapitánynak síremléke. Késmárkon híres a Thököly kápolnában levő Zrínyi Ilona imaszéke, Lángtól 1544-ből, pompás rézbetétes munka, a tót templomban meg Késmárki Simon faragott csúcsíves imaszékei pompásan áttört, finom, csúcsíves lombdísszel 1469-ből. Poprádon pompás falfestmények, továbbá kiváló festmények oltártöredékeken, ezek közt a legkiválóbb a Lőcsei Miklós mester Madonnája, régi festészetünk büszkesége. A festő maga nevezi meg magát latinul a csúcsíves szallagiratban az arany háttérben. Poprádon van a híres poprádi kehely, vadászjelenetekkel a talp mezőiben a XV. századból. Csúcsíves templom a felkai. Pompás útmutatóval. Szepesszombaton öt szárnyas oltár van, a főoltár Szt. György jelenetét ábrázolja a sárkánnyal, fából kifaragva, pompás alkotás. Szepesszombat német neve ugyanis Georgenberg s így Szt. György a védőszentje, patrónusa. Két régi kehely. Strázsán keresztelő medence. Szárnyas oltár Martheócon, Müllenbachon három. A csúcsíves építészetnek azonban valódi ékszere, gyöngye a csütörtökhelyi kettős kápolna. Magyarország legremekebb csúcsíves alkotása. Késő csúcsíves stílust mutat. A Nagy Boldogasszonyról címzett iglói templom csúcsíves XIV. századbeli építmény. Déli kapujának csúcsívmezején dombormű a Szt. Szűznek fia által való megkoronázását ábrázolja. Az ötvösmű-

292

vek között pompás feszület, szentségmutató s egy régi ereklyetartó kereszt a XIV. század végéről. Csúcsíves keresztelő medence. Márkusfalván régi templom régi síremlékekkel, egy rokokó palota, rokokó tükörteremmel, festett mennyezettel. Haraszton ősrégi négy kápolnás román kereszttemplom. Odorinban még kő keresztelő medence, de ilyen van Kurimjánban is. A legkisebb eldugott hegyi falucska temploma csúcsíves kővirágokat mutat, mint a dénesfalvi s ötvös régiségeket, mint a dubravai, polyanóci, stb. De térjünk vissza Lőcsére. Nemcsak a Szt. Jakab templomban itt, hanem a gimnáziumi templom pompás csúcsíves méretművekkel, bent finom faragással, barokk angyalokkal. A gimnázium alumneumi helyisége régi csúcsíves kolostorterem, igen szép térelosztással, az alsó osztályú tantermek meg remek rokokó sztukkós mennyezettel. A minoritatemplom faragásai, képei is érdekesek. Most jönnek a házak, az a sok felsőmagyarországi renesszánsz stílusú ház. Elől alul árkád, fent három ablak, felül korona falcsipkézet, az udvaron renesszánsz lépcsőház vezet az emeleti korridorra, szintén oszlopos árkád. Pompás szellős térelosztás. Velencére emlékeztet. Igen sok az ilyen lőcsei ház. Egyiken, a Thurzó házon még a kapu csúcsíves, tehát XIV. századbeli, oly régi, de itt is egymásra építették a stílusokat. Valaha, nem is oly rég, Lőcse egész főtere árkádos volt, de ezeket pénzszerzés szempontjából beépítették. Ε renesszánsz épületek szgrafittókkal voltak fedve, tarka aranydíszben ékeskedtek akár a magyar hímzés. Ez volt a kuruc kor

293

divata. A kapuk homlok mezejében s a korridor támaszfáiban gyakran kovácsolt vasdísszel. A lőcsei harangtorony is renesszánsz stílusú. Ε felsőmagyarországi renesszánsz építésünk felkutatása és a figyelem ráirányítása Divald Kornél érdeme. Ez a jellemzően külön kifejlődött felsőmagyarországi renesszánsz stílus eredetileg sokban összevág a régi Lengyelországban kifejlődött reneszszánsz építésmóddal, melyet például Krakkóban (Sukenicá-nak nevezett posztócsarnok), Posenben (városháza), Kulmban (városháza) s vidéki úri kastélyokon találunk. Olasz mesterek hozták Velencéből Lengyelországba is, a lengyel kastélyok építői azután Felső Magyarországba. Hisz jól tudjuk, hogy épp a szepesi városok Lengyelországnak voltak elzálogosítva, így az érintkezés közvetetten volt. Csak így juthattak az olasz-lengyel mesterek útján oly keleti motívumok is az építésmóddal ide, amelyeket Velencében is megtalálunk például az E'Cadoro palotán. De ez építésmód itt minálunk annyira sajátos iskolává fejlődött, oly változatos s eredeti fejlődésnek indult, hogy joggal beszélhetünk felsőmagyarországi renesszánsz stílusról s joggal magyar stílusnak tekinthetjük, még inkább, mint más modern próbálkozást. A jellemző koronapárkányzatot a tarka-aranyos szgrafittókat nagyon sok helyen megtaláljuk a Szepességen, így a késmárki Thököly-vár bástyatornyán, a görgői, jamniki templomokon, a késmárki aranytornyon, a lőcsei Thurzó-házon. A Thököly-Rákóczi-kor hazafias szellemével

294

szinte egybeforrt magyar reneszánsz ez árkádos, tarkavirágos s girland-díszű, arannyal ékes, káprázatos szgrafittóival borított szürkesoros, szegélyes, ormós csipkézetű, koronaőromfalas épületek. Hol az az építő lángelménk, ki késik ilyet a késő ivadéknak, a mai magyarságnak, mely bizonyos különös vonzalommal fordul épp a kuruc kor felé s áhítattal időz fajunk függetlenségéért, szabadságáért oly törhetetlen nemes eszményiséggel küzdő e korbeli nagy fiaink emlékeinél, ennek a mai magyarságnak szeme elé varázsolni ez érdekes s hazafias kornak annyira magyar s annyira igazán szép kastélyait. Az a csupa pávaszemes virágborította, villaszerű épület, mellyel egyik építészünk próbálkozott a külső Andrássy-út körül elterülő kertek egyikében, csak érdekes modern kísérlet, de a magyar renesszánsz felelevenítésével felvehetnők bizonyos tekintetben ábrándos kísérletezés helyett a történeti fejlődés fonalát. A magyar renesszánsz árkádsoraival, sajátos eldugott fedélszerkezetével s tarka-aranyos, virágos szgrafittó-fedte, fülkesoros koronacsipkézetű, igazán művészi hatású oromfalaival a jövő fejlődés útja; 16. művelődéstörténeti szempontból. Érdekes anyag vár feldolgozóira e tekintetben is. így a szepesi telepítések története a Sylva Scepus-nak nevezett őserdőkben, a szepesi polgárság, főleg a városi kalmár, kereskedőosztály élete a Lengyelországgal folytatott százados kereskedelemben, melyben Lőcse volt az országút, a kereskedelmi út főhelye, a szepesi iskolák története, ezeknek is érdekes tör-

295

ténetük van, így például Lőcsén külön kinyomták újra a tanítás céljaira Sturmius Cicero leveleit s Erasmus levelét a klasszikusok olvasásáról, s végre a Lőcsei Könyvsajtó története, melynek annyi érdekes régi kiadványa, nevezetes terméke volt, ezek közt első sorban a híres lőcsei kalendárium, amit talán valami nagy munkának képzelnek sokan, pedig kis zsebkönyv volt. Egy példányt egy barát zsebében találtak a kassai templom egyik sírüregében. Itt jelent meg Ilosvay Toldija. Sok régi históriás ének. Olyan is, melynek szerzőjét sem ismerjük. Ilyen az, amelyet a Lőcsei Ágostai Egyház könyvtárának egyik régi XVI. századbeli kötésű latin könyvének fedeléből fejtettem ki, hol a könyvkötő a nyomdában talált íveket összeragasztva kemény papírul használta. Ez ének Ali basa házasulásáról és haláláról szól. A költője azt mondja: „Ez énnékem hatodik históriám”, de a vers végén eltérve a rendes szokástól nem nevezi meg magát, csak azt mondja, hogy Nádasdon (a Hegyalján) kezdte s Újhelyen végezte Patak felőli utcáján. Ez Újhelyi Névtelen históriád énekét már Szabó Károly valami elrongyolódott példányról töredékesen ismertette az Irodalomtörténeti Közleményekben. A fent leírt teljes ép példány a Lőcsei Ágostai Egyház könyvtárában van. A iőcsei könyvsajtó történetét Hajnóci Iván kezdte ismertetni. 17. művészeti szempontból. Kiváló anyag kínálkozik e téren is. Első sorban Lőcsei Miklós mester Madonnája, e poprádi festmény a csúcsíves korból, arany háttérrel. Azután Lőcsei Pál mester faragott Madonnája a lőcsei főoltár főalakja, a faragott fa festve van. Gros György poprádi festő volt. De

296

hánynak nem tudjuk nevét! így a lőcsei Szt. Jakab templom szárnyoltár képeinek egyáltalán nem ismerjük festőjét, csak azt tudjuk, hogy Kranach, majd Wohlgemut, majd Schongauer, majd Dürer után dolgoztak. Épp ott a kutatás tere. Magam is kutattam Németországban, de ahhoz egész élet kell, azt a sok rézmetszetgyűjteményt átbúvárolni, főleg Drezdában a Kupferstichsammlungban. Urbaniczky Pál építőművész volt, a lőcsei Szt. Jakab templom alkotója. Iglói János mester ötvös volt, keresztelő medencéket készített. Késmárki György finom fabetétes munkákat készített. Hasonlóan Lang György. Késmárki Simon mester finom csúcsíves lombfonadékot, gazdagon áttört gyöngéd girlanddíszt faragott. Gaál Konrád királyi harangöntő volt Iglón. De a legelső mesterek egyike, az első ötvösmester, Róbert Károly udvari ötvöse, Jamníki Péter mester. A legkésőbbi ötvösök leghíresebbje pedig lőcsei Szilassi János mester; 18. bibliológiai, könyvtári szempontból. Gazdag s még sck tekintetben rendezetlen anyagot hagyott hátra itt is az ember története ez érdekes vidéken a kutató számára. Állandóan lefoglalna egy tanerőt, így a megye székhelyén, Lőcsén első sorban említendő a Lőcsei Ágostai Egyház Könyvtára, mely eredetileg az Erdélyből idekerült Battyáni könyvtárból alakult. De főleg az egyes családoknak halálesetek alkalmával történt adományozásaiból gyűlt fel tekintélyes mennyiségre. Sok régi dolgot tartalmaz. Azelőtt a templom karzatain volt elhelyezve az egyházi levéltárral együtt, s meglehetős nehézséggel járt használata, mert nem egyhamar engedték meg, de néhány éve, hogy az új paplak épült, ennek

297

emeletén külön helyiségben helyezték el a javát, olvasó szobául is szolgál. Lőcsén van még a Minorita Könyvtár szintén igen régi nyomtatványokkal. Iglón híres a Pákh-féle most gimnáziumi könyvtár. Késmárkon a Lyceum Könyvtára igen gazdag. Sok régi nyomtatványt, sőt kéziratot is tartalmaz. Itt maradt fenn egy régi kéziratos könyvben a Nikolsburgi Névtelen Históriás Éneke a kenyérmezei diadalról 1568-ból, melyből Toldi csak részleteket közölt a Magyar Költészet történetében. De kiemelte, hogy e viadalt ketten dolgozták fel, Telegdi íródiák 1559-ben s a Nikolsburgi Névtelen (így nevezi meg magát az ének végén, „írtam Nikolsburg várában”) 1568-ban. Mindkettő lendületesebb kora ily termékeinél, de még a tárgy viszi őket. Mindazonáltal a Nikolsburgi Névtelené kerekebb, lendületesebb, költőiebb s valóban főleg, ahol Báthory hősiségét festi s előbb csata előtti buzdító beszédét adja elő, szónoklás és poétikus. Az egészet magam tettem közzé a késmárki kéziratból először. A Kárpátegyesület Könyvtára a Múzeum épületében Poprádon van. Ezenkívül egy rakás magánkönyvtár van, de nem lehet tudni, mennyi régi nyomtatvány kallódik padlásokon, lomtárakban ily érdekes, régi épületekből álló városkákban. Magán Lőcsén is sok régi dolog került elő a padlásokról s úgy jött a Lőcsei Ágostai Egyház Könyvtárába. Szóval itt állandóan lehetne még kutatni; 19. múzeumi szempontból, a muzeális anyag szempontjából. Igen gazdag anyagot hagyott hátra s már gyűjtött is össze ez érdekes vidéken e tekintetben is az ember története. Így első sorban említendő a Magyarországi Kárpátegyesület Múzeuma

298

saját épületében Poprádon. Azután nem kevésbbé gazdag a Felkai Múzeum. A megye székhelyén a Lőcsei Városi Múzeum. Szepesváralján Hradszky múzeuma, azután Greitiger dr. múzeuma Késmárkon, Mednyánszky br. múzeuma Nagy Eőrt stb. Ε gazdag anyag állandóan foglalkoztathatna több egyetemi szakembert. Egyes múzeumok modern elhelyezése is megoldandó feladat volna, így különösen a Lőcsei Városi Múzeumé; 20. jogtörténeti szempontból igen érdekes felkutatni való, részben felkutatott, ismertetett anyag hívja ki a szakember figyelmét. így főleg a szepesi betelepülő szászok jogai a magyar közjogban egyrészt, másrészt saját jogi beléletük. Tudvalévő, hogy a szepesi városok pallosjoggal voltak ellátva. A régi pallosokat most is mutatják a Lőcsei Városi Múzeumban. A szász polgárság jogi belélete meg olyan volt, mint Németországban. Régi jogi könyv volt erre: a Sachsenspiegel. Ismertette Dr. Demkó Kálmán. Eredetije az Iglói Városi Könyvtárban. Később érdekes a XVI. szepesi város jogviszonya s még később a Lengyelországnak való elzálogosítás jogi oldala. Ugyancsak foglalkoztatna egy szakembert; 21. nyelvi, nyelvészeti szempontból. Igen érdekes az egyes szepességi szász dialektusok, nyelvjárások szókincsének eltérése. Újabban ráirányult a figyelem s Petz Gedeon dr. egyetemi tanár gyűjteményes vállalatában a „Hazai német nyelvjárásokról” ismertette is valaki a szepesi nyelvjárásokat. Egyes nyelvjárásoknak egész irodalmuk van. Ilyen termék első sorban Lindner Ernő „Fartblindiger zapserscher Liederposchen” vers kötete. Érdekes költői művelői a tátraalji nyelvjárásnak Forberger

299

Vilmos lőcsei tanár s a merényi nyelvjárásnak Ratzenberger Ferenc podolini lelkész. Költeményeik a Szepesi Hírnökben jelentek meg Lőcsén. De érdekes a szepesi tót nyelv vizsgálata is. Sokban eltér a Magas-Tátra elválasztotta liptómegyei tótok nyelvétől. A szepességi tót az igent nejjel fejezi ki. A liptómegyei ano-val. Szóval a szepességi a hej-nyelv, a liptómegyei az ano-tót nyelv. A szepességi ha jónapot kíván dobri dzen-t mond, a liptói dobri gyen-t s ez a hangkülömbség állandó. „Hova mégy” dze idzes a Szepességen, Liptóban gye igyes? „Megyünk a Szepességen idzeme, Liptóban igyeme stb. Szóval nyelvi, nyelvészeti szempontból is íogolalkoztathatna e vidék néhány szakembert. Érdekes függelékképen megjegyeznünk a rohamosan magyarosodó városok magyar beszédének fő germanizmusait. így főleg 1. a névmások felesleges használata, a személyes és mutató névmásoké» A magyar nyelv ugyanis e viszonyokat magában az igében fejezi ki ragokkal: ich schlage = verek, ich schlage dich = verlek; ich schlage es = verem, de azért a szepességi német anyanyelvű fiú magyarul beszélve folyton így mondogatja: én verek, én ver téged, én verem azt stb. 2. A mondatot is csak ezzel tudja kezdeni: mindjárt én, ő stb., pedig a magyaráz igét hátra veszi s a hangsúlyos rész, mint hangsúlyos előrész jut az ige elé a Fogarassy-féle szórendtörvénynél fogva. 3. A van ige örökösen zakatol a német anyanyelvű szepességi fiú magyar beszédében, ő van szép, névmás is, van is, pedig mind a kettő felesleges, ha nincs hangsúly rajta, akkor csak: szép, ez maga állítás, egész mondat; ő van a

300

kertben, ha nincs hangsúly rajta, akkor csak a kertben, hol van? – a kertben ez maga állítás, egész mondat. Ezeknek a fő s leggyakoribb germanizműszóknak vizsgálata s szem előtt tartása főleg a· magyar tanárnak ajánlatos, hogy a tanításnál folyton, szűnni nem akaró buzgalommal irthassa ezeket, irthassa e német gazt, gyomot; 22. népfaji, etnológiai szempontból. Érdekes e tekintetben a Magas-Tátra elválasztotta kétféle tótság összehasonlítása. A szepesi tót külsőleg általában csúnya, száraz, fonyadt. Csák kivételesen találni fent egyes magurai falvakban csinosabb fajt, így Frankován, Nedecen, Kameonkán, de ez már egészen más nép. Az általában csúnya külsejű szepesi tóttal szemben a liptómegyei, vágvölgyi tót igen szép faj. A leányok feltűnő szépek az egész Vágvölgyben. A tót népdalok paradicsomi völgynek mondják a Vágvölgyét: Povazie nase Ty rajska dolina! A földrajzi környezet befolyását kell itt látnunk. Ugyanabból a tót fajból a szepességi zárt, görbe ország csúnya fajt neveit, míg a Vágnak igazán szép, s fejlődésre alkalmas, termékeny völgye oly szép fajt nevelt a vágvölgyi tótban. Egyes helyeken, mint Rovnón mesés szépségek vannak a leányok közt. A szepesi szászok faji vizsgálata is érdekes volna, főleg összehasonlító szempontból. így rájönnénk, hogy Németország mely vidékeiről történtek a betelepülések. Valószínűleg azonban több helyről jöttek. Így Nürnbergből a frankisch szászok, Drezda

301

környékéről az igazi szászok. A fiain-család, melynek Gáspár tagjától a híres régi szepességi krónikánk van, nürnbergi; 23. néprajzi, etnográfiai s folklorisztikai szempontból. Úgy a szepesi szászok, mint a tótság sok érdekes néprajzi anyaggal szolgálhat. Főleg az egyes magurai falvak tárgyi néprajza igen érdekes, festői népviseletre, igazán szép viseletre akadunk. Folklorisztikai szempontból pedig úgy a szepesi szászok, mint a szepesi tótság sok érdekes adattal kínálkozik, a nép ajkán élő hagyománnyal, tanításaival, a nép lelki világával. Ε tekintetben első helyen említendő az eddigi, bár szépirodalmi feldolgozók közt ismét Lindtner Ernő „Fartblindiger zapserscher Liederposchen” szepesi német dialektusban írt verskötete, mely sok érdekes folklore-adatot, népmonda-feldolgozást tartalmaz. Ilyen néprege A karbunkulus torony, mely igazán poétikus előadásban beszéli el a magas-tátrabeli zöldtó regéjét. Egyike a legszebb környezetű tavunknak a Lomnici csúccsal, a magas Papyrus-völggyel s épp a tóra magasan rámeredő s benne rózsaszínű-zöld fényben ékszerkém csillogva tükröző kárbunkulus-toronnyal. A vers azt írja le, mint okozza Thököly szép fiának vesztét a bűvöskő, a karbunkulus és a tóbeli tündér. A fiatal gróf ugyanis a tómelletti karámban lakó bacsó leányába lett szerelmes, de a leány csak annak adja kezét, aki lehozza a karbunkulus bűvös kövét. Thököly felmászik érte, de nem bírja levenni. Ekkor rálő pisztolyával, de a tó tündére azt varázsolja, hogy a kő leessék a tóba. A gróf utána ugrik a bűvös kőnek s a vele incselkedő tündérnek s úgy leli halálát.

302

24. népipari, háziipari szempontból. A Szepességben régi népipar volt kifejlődve. Ilyen volt a szepesi vászon készítése, amiről mindig híres volt a Szepesség. Ezt most a gyáripar vette át: Wein Károly híres vászonszövő gyára Késmárkott. De ilyen fejlett népipar volt a szepességi csipke készítése s mindenféle mustrás szőttes készítés. Sajnos, e háziipar manapság nagyon aláhanyatlott. De még most is látni csipkeverő asszonyokat Lőcsén, Toporcon stb. A régi szepességi csipkemintákon nagyon kedvelt az egyszerű futó dísz madáralakokkal. Ezt ma is nagyon szeretik. Régi szőtteseivel s a szepesi vászonnal Lengyelországba is kerekedett a Szepesség. Híres volt a szepesi vászon mindenfelé. Divatos volt akkor az úgynevezett barchamun vagyis bakacsin, színes pamuttal átmustrázott vászon. Szép példa erre a XVI. századbeli stilizált liliomsoros oltárterítő a lőcsei gimnáziumi templomban. Zsigmond király a barchamumra szabadalmat adott Kassa és Bártfa városoknak. Úgy látszik: a Szepességen akkor kezdődött ez ipar, mikor már a XVI. században elfeledkeztek Zsigmond király szabadalmáról? Ε pamutos-mustrás szőttesekben is szerepelnek a fent jelzett kedvelt madaras motívumok a szepesi nép magaszőtte abroszain, kendőin. Híresek voltak az egyes családoknál a halotti terítők, amit minden haláleset alkalmával előszedtek. Ezek is pamuttal mustrázott szőttesek voltak, bakacsinok. Ott tartották a láda fiában. Igen érdekes ilyen emlék a lőcsei ily halotti terítő. A terítő két vége rendesen áttört, zsubrikolt munka. Ezt a részét teszik a halott arcára vagy a gyermekágyas aszszony arca elé a mestergerendára tűzve.

303

A csipkeverés hengeres párnán történik, melyre gombostűkkel odatűzik a papirosrajzot s akkor a verő orsókat fonalukkal a gombostűkre akasztják s most kezdődik a fonás munkája, páros szállal haladva tovább, de a rajz szerint módosulva mindig. Lőcsén most is vernek így csipkét az asszonyok, leányok. De főleg fennmaradt e házi ipar, a csipkeverés Podolin környékén s különösen Toporcon. A toporci asszonyok nemcsak maguk készítette csipkefőkötőt viselnek, hanem, széles csipkegallért s ezt a leányok is, és az ing dudorodó ujján széles csipkekézelőt, ami emeli e népviseletet. A toporci csipkegallérokon rendesen egyszerű kétágú girlanddíszt találunk. Néha e girland-dísz magyar mustrás gránátalma-virágszerű szemes virágokkal s megfelelő bimbókkal vegyül, például a malduri csipkéken. Egyike a legszebb finom magyar szemes virág és szegfűmustrás indadíszes régi csipkerrmnkáknak, igazi magyar csipkeipari remek a Divald Kornél felkutatta késmárki evangélikus templom XVIII. századbeli hímzett recebetétes és vert csipkeszegélyű oltárterítője. Íme, ezzel is foglalkozhatnék egy szakember, sőt a Szepesség e régi háziiparát, a csipkeverést államilag elő kellene mozdítani. Láttuk tehát, hogy a Tátraalja érdekes vidékén ott hagyta a természet és az ember története a ki nem aknázott tudományos tőkék oly rendkívüli mennyiségét, amilyennel egy vidéken sem találkozunk másutt az országban. így e vidék teremtve látszik arra a termésektől és az ember történetétől, hogy itt állandó tudományos kutatás folyjék. Lefoglalna e sok kiaknázatlan tudományos tőke egy geo-

304

gráfust, több zoológiai, botanikai kísérletező szakerőt, egy geológust, egy glaciológust, egy speeleológust, egy forrásvíz-vizsgáló kémikust, egy őstörténészt, egy arhaeológust, egy történészt, egy levéltári kutatót, egy műtörténészt, egy esztétikust, egy bibliológust, egy múzeumi szakembert, egy jogászt, egy etnográfust s egy műipari szakembert. Ha valahova, tehát ide kellene egyetem. Ezt az akkor eggyéolvadó szepességi Pentapolist, a Tátraalját kellene művelődési középponttá tenni. Van itt anyag a tudományos búvárkodásra, kutatásra, kísérletezésre elég. A természet és az ember története bőségesen itt hagyta leggazdagabb, legérdekesebb, legszebb műveit, alkotásait s ezek nagyon megérdemlik a velük való komoly foglalkozást. A MagasTátrabeli nagyszalóki csúcsi obszervatórium is ez egyetemmel volna kapcsolatban. Addig a közlekedés is javulna, az eddigi kerülő út helyett, ha a Dobsina-Poprád-i vonal kiépül, Budapest-HatvanFüle-Bánréve-Dobsina-Poprád, illetve Tátraalja lenne a gyors, rövid út a Tátra-forgalmat is emelné, a főváros Budapest parkjává tenné a Magas-Tátrát, de egyszersmind e művelődési középpontot is nagyon fejlesztené. De meg a Magas-Tátrában oly nagy Idegenforgalom van, hogy ezért is jó volna egy ily hatalmas magyar művelődési középpont, amire büszkék lehetnénk. Nem csekély erősség végre, hogy e nemzetiségi, de még inkább határvidéken az idegen kultúrával szemben erős magyar művelődési középponttal nemzetvédő bástyát alkotnánk a magyar kulturális let védelmére, gyarapodására, erősbödésére.

305

49. A Selmecbányái Bányász- és Erdészakadémiának jövendő otthona. (Az Aranybányai Bányász- és Erdészakadémia.)

Már ismételten szó volt arról, hogy a bányász- és erdészakadémíát eltegyék Selmecbányáról. Az oka e méltányos mozgalomnak, hogy a valaha elég gazdag Selmecbányái bányák teljesen kiapadtak s így céltalan az Akadémia ott való működése. Szó volt róla, hogy Diósgyőrre vagy éppen Budapestre helyezzék át a Selmecbányái Akadémiát. No ezt éppen nem tartjuk szerencsés választásnak. Hol itt a bánya a fővárosban? Igaz, múzeumi anyag van bőven, de hol itt az élet, a bányai élet igaz, valóságos képe? Hogy történhetnék így a gyakorlati nevelés? Bizonyára nagyon káros volna a Selmecbányái Akadémiának a fővárosba való áttétele épp a szaknevelés tekintetében. Megfosztaná ezt teljesen igazi gyakorlati jellegétől. De meg a másik szempont. A főváros, mint sok nagy város sok elvonó, szórakoztató, mulattató tényezőivel nem is alkalmas főiskolai ifjúság tartózkodó helyéül. Ezt eleget hangoztatták. Ennek káros hatását az egyetemi hallgatókon is érezzük. Végre magának a fővárosnak szempontjából, illetve a városok szempontjából tekintve a dolgot sem célszerű mindent a fővárosba zsúfolni össze. Ezt is eleget hangoztatták. Nagyobb fokú decentralizatióra van szükségünk a városok dolgában. Ez is tehát amellett szól, hogy vidéki városba, vidékre tegyék a Selmecbányái Akadémiát. Nézetünk szerint oly helyre kellene tenni a Selmecbányái Akadémiát, ahol először is bányaipar, és

306

pedig viruló bányaipar van, másodszor ahol nagy iparvállalat van, szóval ily bányaipari csomópontra. Így van külföldön is, a leobeni, freibergi, glasgowi bányászakadémiák mind nagy bányaipartelepek közelében vannak elhelyezve. Ily alkalmas bányaipari csomópont volna, mint erre Popper Ignác rámutatott a Földrajzi Közleményekben, Brád. Ott vannak először is a brádi, rudabányai aranybányák, tehát viruló bányaipar közvetetlen közelben. Ennek kimerüléséről jó időre nem lehet szó, ellenkezőleg épp nagyfokú fellendüléséről beszélhetünk a brádi aranyiparnak az újabb időben. De azután ott vannak nem messze a petrozsényi kőszénbányák, sőt ezeknek egész környéke az ős geológiai emlékek érdekes területe, régi tengeri élet nyomaival, óriási csigák kövületeivel, tropikus növények lenyomataival. Igazán a geológiai tanításra tipikusan alkalmas hely a Sztrigy völgye és a Zsil völgye, melyeknek vízválasztója közelében fekszik Petrozsény. De közelben a Retyezát is, a havashegység minden jellemvonással, a hajdani jégárak kimutatható nyomaival, a tó, a tengerszemképző limnológiai, geológiai emlékével. De közelben vannak a kaláni vasművek is, hatalmas nagyipari üzemmel. íme, ezekben soroltuk fel az ott alkalmazásba vehető szaknevelő tényezőket, melyeket így a természet már megadott. Lehet-e tehát jobb csomópont? Nézetünk szerint ezzel nagyon meg lehetünk elégedve. S Popper felvetett eszméje ily beható taglalás után is életrevalónak bizonyul. Tegyük át tehát a Selmeczbányai Bányász- és Erdészakadémiát Brádra.

307

De természetesen akkor meg kellene előbb gyorsan Brád nevét magyarosítanunk. A két kezdő mássalhangzó nagyon is ellenkezik az általános magyar hangtörvénnyel, mely két mássalhangzót a szó elején nem tűr. A magyar nyelv jó hangzat-törvényének, mely oly eufonikussá teszi nyelvünket nem tűrve a mássalhangzó torlódást a szó elején, tegyünk mihamarabbb eleget újabban fellendült viruló aranyipara folytán nevezzük el Brádot az újabb fellendülés örömére Aranybányának. Tegyük át tehát a Selmeczbányai Akadémiát Aranybányára. Mellette, Aranybánya mellett szól még egy fontos erősség. Ε főiskola ugyanis hallgatóival hatalmas kulturális középpont lenne a különben nemzetiségi, oláh vidéken. Ezzel is számolnunk kell. Erre is szükségünk van. Valóságos bástyája volna tehát ez az Aranybányai Akadémia a magyar kultúrának. Ily nemzet védő kulturális bástyákra pedig nagy szükségünk van nemzetiségi vidékeken. Tehát úgy a brádi viruló aranyipar, mint a petrozsényí kőszénbányák, geológiai emlékek, a kaláni vasművek, a Retyezát geológiai emléke együtt arra termett geológiai csomópont s a nemzetiségi vidék is mint ily kulturális intézménynek valósággal kultúravédő, bástyaszerű elhelyezésére való terület a mellett szólnak, hogy tegyük át a Selmecbányai Bányász- és Erdészakadémiát Aranybányára a hallgatók gyakorlati szakképzése és így nemzetünk kulturális fejlődés védelme szempontjából is.

308

50. Külön tanszéket s szigorlatot az orvosi oktatásban a biokémiának. A reform, melynek e téren szükségét látjuk, igazán a tudomány érdeke. A tudományok újabban történt nagymérvű haladása, a tudományos korszellem úgy látjuk, mind követelőbben kívánja az orvosi oktatás ilyetén reformálását. Azóta, hogy az orvosi oktatás tanítástervét megalkották, nagyot haladtak a tudományok és különösen a fiziológia, az élettan, úgy hogy szinte az életről való egész tudományos felfogásunk megváltozott. Főleg Pasteur érdeme, hogy feltárván az aprólátó, a mikroszkóp alatt az apró lények világát, a mikrobiológiát, ezáltal a különféle sejtek kémizmuszára fordította a figyelmet s iparkodott az így nyert ismereteket az emberiség javára értékesíteni, egész sor betegségnek szérumos gyógyításával, a szeroterapiával. Nyilvánvaló lett a kémiai jelenségek fontossága az élettüneményekben. Le Dantec-nek, ugyancsak francia tudósnak érdeme, hogy világosan elénk tárta a tudomány újabb életfelfogását az Élet Új Elmélete című müvében. Világosan kimutatta, hogy az életjelenségek közt az elsődleges alapjelenségek a kémiaiak, a többi jelenségek ezektől függnek, ezekkel velejáró, ezeket kísérő jelenségek csupán. A kémiai jelenségek, vagyis a sejtasszimiláció jelenségei teszik tulajdonképp az életet. Ezek megszűntével vége a többi jelenségeknek is. Ha így nyilvánvaló lett a kémiai jelenségek elsőrangú szerepe az életjelenségekben, akkor egyben az is nyilvánvaló, hogy az élet ismerete első sorban az életet tevő kémiai jelenségek ismeretéből áll. Már

309

pedig az élet ismerete szükséges első sorban a leendő orvosoknak; az élet ismerete fogja kezükbe adni a kóros, nem-kóros jelenségek helyes megítélését, ez alapon azután a szükséges, megfelelő orvosi beavatkozást az életjelenségek folyamatába. Igaz ugyan, hogy az orvos jelöltek hallgatnak fizikát és kémiát, vizsgáznak is belőle. De ez nem elég. Ε fizika és kémia után, az élettan, a fiziológia előtt szükséges és igen üdvös az élő szervezet s első sorban az élő emberi szervezet kémizmuszaival, tehát a biokémiával behatóan, gyakorlatilag, kísérletileg foglalkozni. Ez fogja megadni, nekik a legbiztosabb alapot a továbbiakhoz: az élet igaz ismeretét. És éppen ez hiányzik a mai orvosi oktatásban, ez a fontos alapvetés. Nyilvánvaló, hogy ez ferde helyzet, ferde beosztás és napról-napra mind inkább érezhető ez a tudományok haladásával. Változtatni kell tehát e ferde, e hiányos, épp az alapvetést nélkülöző beosztáson, meg kell változtatni a régi tanítástervet s a biokémiának, az emberi élő szervezet kémizmuszai tudományának külön tanszéket kell szervezni s külön szigorlatot követelni ez alapvető tanulmányból. Sokkal behatóbb, sokkal igazabb ismeretük lesz így az életről, az életjelenségekről leendő orvosainknak s ez a legbiztosabb alap, melyre támaszkodhatnak. Csak hogy egy példával megvilágítsam a biokémia fontosságát, gondoljunk a vizeletvizsgálatra. Mily kevéssé fontosnak látszik talán s mily életbevágóan fontos kérdés ez. A vizelet tudniillik a szövetekben felhasznált vér reakciós anyaga, salakja, mit a vesék távolítanak el. Nos, ha a vér kémizmusza változik, a vizelet kémizmusza is okvetetlenül megváltozik és pedig a kémiai

310

változás megfelelője lesz a vérbeli kémiai változásnak, íme, mi mindent meg lehet ítélni, meg lehet látni a biokémiailag iskolázott szemnek a vizeletben. Így a lázas egyén vizelete egészen más, mint az egészségessé. Lázas betegek vizeletében fehérje jelenik meg. A vizeletből megismerhetjük a vesék betegségeit, a máj és a hasnyálmirigy bajait. így a cukorbetegséget, diabéteszt, a köszvényt, az uremiát. Általános sorvadással járó bajoknál különös fehérjeszármazékok jelennek meg a vizeletben. Csakhogy mindezek kémiáját még nem is ismerjük eléggé. Ez okból annál sürgetőbb szükség a biokémiai tanszék felállítása s az e téren való alapos tudományos munkálkodás. Nagyon szükséges tehát az élő szervezet kémizmuszainak ismerete. Ismernünk kell, mint asszimilálnak sejtjeink a vérből, illetve a szövetnedvből, mint dobják vissza reakciós anyagaikat, az asszimilálás alakját s mint választják ki ezt a vérből a vesék. Hát még a vérképzés kémiája az emésztés, felszívódás s a lélegzés által. Csak mind e különféle kémizmuszok beható ismerete képesít majd az egyes betegségek helyes felfogására, rejtett kémiai összefüggések felismerésére, így például a tífusz bacillusainak kémiai terméke hatalmas méreg a szervezetre. A szervezet a hőfok emelésével felel, küzd a méreg ellen s bizonyos idő multán ellenmérget fejleszt: antitoxint. Hisz a betegség egész lefolyása merő kémizmusz, egy kémiai ütközet: S e rejtett kémiai összefüggések kiderítése az egyes betegségben a tudomány legnagyobb diadala. Ε vívmányok felhasználása a szeroterapia, a mi nem egyéb, mint igazán kémiai gyógyítás. Különféle betegségek közt így rejtett összefüggéseket ismer fel a tudó-

311

many, így mutatták ki, hogy a paralízis progresszíva a szifilis utókövetkezménye. És ez épp magyar orvosnak, Pándynak az érdeme, továbbá a német Plant-nak. A szervezet kémizmuszai beható ismeretének elsőrangú fontossága így nyilvánvaló s akkor nyilvánvaló a biokémiai tanszék szervezésének rendkívüli szüksége s a biokémiai szigorlat elrendelésének életbevágó fontossága. Határozottan s elodázhatatlanul szükségesnek látjuk részünkről, hogy az orvosi oktatás terén külön biológiai tanszék szerveztessék, hogy az orvosjelöltek beható, gyakorlati, kísérleti tanulmányokat tegyenek az élő emberi szervezet kémizmuszait illetőleg s hogy azután e tanulmányaikból külön biokémiai szigorlatot is álljanak ki, számot adva biokémiai tanulmányaikról. Ε reform fogja adni orvosjelöltjeink kezébe a legbiztosabb alapot: az élet igaz ismeretét. 51. Pszihológiai laboratóriumot az egyetemen. Az összes művelt államokban találunk pszihológiai laboratóriumokat, amelyekben a régi elmélkedő, spekulativ és főleg introspektív pszihologia helyett a tényeket kutató, tehát pozitív kísérleti kutatással dolgozó, módszerében objektív pszihologiát müvelik. Amerika vezet e téren, nem hiába a kulturális fejlődés, a kulturális élet pozitív oldalait tekintve jóval túlhaladta a vén Európát. Utána jön Németország a pszihológiai laboratóriumok dolgában. De egyáltalában minden művelt államban vannak már pszihológiai laboratóriumok. Sorra sietett szerezni mindegyik, hogy el ne maradjon a kulturális fejlődésben a többi államoktól. Kis államok, nálunk sokkal kisebbek iparkodtak e kulturális

312

követelménynek eleget tenni, így a kisebb Románia. Csak nálunk nincsen pszihológiai laboratórium. Sajnos. Volna ugyan egy, de ez csak függeléke a gyógyító pedagógiai intézetnek s helyesen mondva gyógyító pedagógiai laboratórium. Node az ilyen pszihológiai laboratoriumokat az egyetemen, az egyetemmel kapcsolatban szokás szervezni, mint a nyelvészeti szemináriumokat, például a modern nyelvészeti, a klasszika-filológiai szeminárium. A legjobb, a legéletrevalóbb példa épp Amerika e kérdésben. Azért újból és részletesebben hivatkozunk Amerika példájára, kulturális példájára a pszihológiai laboratóriumok dolgában. A pszihológia terén egyáltalán meglepő munkásságot fejt ki újabban Amerika. Míg a régi, deduktív pszihológia alig talált művelőre. addig az új, tapasztalati, kísérleti pszihológia annyira megfelel az amerikait jellemző gyakorlati s józan gondolkodásnak, hogy sokkal jobban felkarolta e tudományt Európánál s már eddig is több tekintetben túl is tett Európán e téren. Így hogy mást ne is említsünk, csak arra mutatunk itt rá, hogy ötvennégy kísérleti pszihológiai laboratóriumot rendeztek be Amerikában, tizenöt év alatt a négyszeresére emelkedett a számuk s mind ezekben igen szorgalmas kutató munkásságot fejtenek ki. 150 felső iskola közt csak öt van, amelyben egyiknekmásiknak külön a pszihológiát nem tanítják. Rendes évi kiadványa is van, így a yale-i pszihológiai laboratórium tanulmányai, amelyek E. W. Scripture szerkesztésében jelennek meg. Két tekintélyes pszihológiai folyóiratuk van, az American Journal of Psycholog, amelyet Stanley Hall szerkeszt és a Psychological Review, amelyet Cattell és Mark Baldwin szerkeszt.

313

Ezen kívül felemlítjük az amerikai pszihológiai társaság közleményeit, amelyeket a Macmillan-társulat ad ki. Van ezenkívül több más szakfolyóirat is, mely szintén közöl pszihológiai cikkeket, így a Pedagogical Seminary ugyancsak Stanley Hall szerkesztésében, az Educational Review Ν. Μ. Rutler (Columbia) szerkesztésében, a Journal of Comparative Neurology C. L. Herrick (Denison Un., Ohio) szerkesztésében, az International Journal of Ethics, a Philosophical Review, az Open Court, a Monist, a Popular Science Monthly stb. Ha ezeket az adatokat összevetjük, például a mieinkkel, csak akkor tűnik ki az ez irányú munkásság tekintélyes volta. Amerikában ötvennégy laboratórium némelyik húsz szobával, nálunk csak újabban szerveztek egyet, de ez sem önálló, csak a gyógyító pedagógiai intézet függeléke. Amerikában két tekintélyes folyóirat, azonkívül több évi kiadvány és számos folyóirat nyit teret pszihológiai cikkek számára. Nálunk pszihológiai folyóirat egy sincs és bizony édes-kevés ama folyóiratok száma, amelyek előszeretettel közölnek pszihológiai cikkeket. Csak így érthető, ha e viszonyokat ismerjük, a pszihológiai irodalom ama nagyarányú fejlődése, amit Amerika újabban felmutat. Ez irodalom bizonyára kiváló helyet foglal a kulturális fejlődés egészében. Emeli, öntudatossá teszi az egész kultuláris fejlődést. Egész sorát találjuk Amerikában már a klasszikus nevű elismert pszihológusoknak, mint Baldwin, Stanley Hall, Titschener, Trumball Ladd, Münsterberg, Scripture, William James, Royce és Sanford. Szánt szándékkal mutattam be ily gazdagon dokumentált előadásban Amerika példáját e téren. Ebből nyilvánvaló, hogy a pszihológiai laboratóriumok nem

314

csak önmagukért, a pszihológiai kísérleti kutatásért kellenek, hanem velük együtt jár a pszihológiai tudományos irodalom nagyarányú fellendülése, ami a kulturális fejlődés magasabb régióiban jelent fokozottabb haladást. De ugyanezt mutatja Németország is. A kísérleti kutatás is a pszihológiai irodalom nagy arányú fellendülésével járt. De első sorban nemcsak a tudományos irodalom lendül fel, hanem másodszor jó pszihológiai kézikönyveket kapunk. Amerikában dúskálni lehet a jobbnál jobb pszihológiai kézi könyvekben. Harmadszor: e kézikönyvek megint a tanítás nívóját emelik a középiskolákban és az egyetemen. így megint előmozdítják a kulturális fejlődést. Negyedszer: tudományos felfedezéshez is vihetnek: Ezeknek gyakorlati fontossága most más kérdés, de mint tudományos felfedezések mindig a kulturális fejlődés jelentős mozzanatai. Ily érdekes felfedezés a fent említett William James-é a lelkiállapotok, indulatok természetes, fiziopszihologiai magyarázatát illetőleg, hogy tudniillik a kellemes lelki állapotok neurovazomotorikus úton előmozdítják, fokozzák az életműködéseket, az idegenergiát, míg a kellemetlen lelkiállapotok ugyancsak neurovazomotorikus úton csökkentik, lefokozzák az életműködéseket, az idegenergiát. Ötödször: fejlesztik a tudományt, a pszihológiai magát. Már az előbb említett tudományos felfedezések is ezt teszik, de csak ritkán akadnak ilyenek, míg a folytonos kísérleti kutatás állandóan fejleszti pozitív eredményeivel a pszihológiát. Íme mennyi új vonás: az egész pszihológia új, a gyakorlati életnek megfelelő felosztása, egysége a tanú-

315

lékonyság mentalis iniciativájában, új eredmények a részletekben is például az érzelmi állapotoknál s a pszihismuz, a mentalis iniciativa genezise a tropizmuszokban. Részletesen, behatóan foglalkoztunk e példával, hogy nyilvánvaló legyen ez erősségük, kulturális erősségük értéke. Itt jó példának hozhatják fel a fent említett Royce pszihológiai kézikönyvét. Igazán haladást jelöl a tudcmányban. Igazi amerikai munka. A gyakorlati józanság íze érezhető rajta erősen. Magok az amerikaiak is ezt dicsérik benne, így például a Science című folyóirat. De ez is csak Amerikában lehet. Hol dicsér nálunk természettudományi folyóirat pszihológiai munkát? Royce e munkát első sorban az iskola emberei számára irta, de a nagy közönség is élvezettel forgathatja, a kritika oly csodálatosan egyszerűnek, világos előadásnak tartja. A pszihológia egész felfogását és beosztását tekintve ugyanis bizonyos új és sajátosan eredeti vonásokat tüntet fel ez a pszihológia. Nem a szokásos képzetpszihológia, induktpszihológia és akaratpszihológia beosztást követi. Teljesen szakit ez annyira meggyökeresedett hagyományos beosztással s helyébe ezt a beosztást teszi: 1. érzékenység, amely alá sorolja úgy az érzéki, mint az indulatbeli különbségtételt, 2 tanulékonyság, a melynek keretében a múlt tapasztalat sokrétű befolyását a jelen tudatállapotra vizsgálja behatóan, és 3. értelmi kezdeményezés (mentalis initiativa) cimen azokkal a jelenségekkel foglalkozik, amelyek az elmebeli működések közt fellépő bizonyos variáló tényezőt és egyéni sajátságot képviselik. Nagyon eredeti felosztás ez. Ha tán némileg emlékeztetni is látszik az ismert hagyományos felosztásra, mégis alapjában véve egészen

316

más Egész másra helyezi a súlyt, mint a régi felosztás, így a régi pszihológiai beosztás érzeteivel szemben, e bizonyos tekintetben önállóaknak tekintett elemi működésekkel szemben az érzékenység általános tényét, mint általános visszaható működést tolja előtérbe s így föltétlenül bizonyos haladást képvisel a pszihologiai felosztásban. A régi beosztás képzetpszihológiájával szemben a tanulékonyság pszihológiáját teszi, megint a bizonyos tekintetben önálló elemi működéseknek tekintett képzetek helyébe a tanulékonyság általános tényét tevén, a képzetműködések egész fejlődését öleli fel e főfontosságú, általános pszihikai működés előtérbe tolásával. Végre az akaratműködések helyébe az értelmi kezdeményezésnek (a mentális iniciativának) pszihológiáját tevén, szintén az egyes izolált akaratműködések legfontosabb mozzanatát véve alapul, a kezdeményezés főfontosságú, általános pszihológiai jelenségét helyezi az előtérbe, ez egyszersmind a gyakorlati élet szempontjából is legfontosabb mozzanatra helyezve a súlyt. Egyáltalán e felosztás ép a gyakorlati élet szempontjából emeli ki a lelki élet legfontosabb mozzanatait az általános érzékenység, az ezen felépülő tanulékonyság és az ezen alapuló tanultságból kisarjadzó értelmi kezdeményezés alakjában. Mindenesetre igen érdekes és eredeti összefoglalása e felosztás a lelki élet főbb mozzanatainak. Megvan az előnye ennek a felosztásnak, hogy megóv ama több rendbeli egyoldalúságtól, a milyenbe a régi felosztás hívei oly könnyen eshettek, hogy tudniillik elszigetelten tekintették az érzet-, képzet- s akaratjelenségeket s egyoldalúan ítélték meg az összes lelki jelenségeket kizárólag az egyik, vagy másik jelenség

317

szempontjából. Csak ily alapon, ily egyoldalú eljárással fejlődhetett ki az egyoldalú szenzualista pszihológia, mely mindennek alapját kizárólag az érzékben, a szenzációban találta, vagy a szintén egyoldalú idealista pszihológia, mely mindennek alapját a képzetben, az ideában látta s egyoldalú eljárását minden lelki jelenséget, még a kellemes és kellemetlen érzést is az egymással harmonizáló és az egymást szorongató képzetekből, ideákból magyarázta, és végre a szintén ép oly egyoldalú voluntarisztikus pszihológia, mely az akaratműködéseket tekintette a legfőbbeknek a lelki jelenségek világában s mindent ezekkel akart megmagyarázni. A régi felosztás tehát szétbontotta, elemezte a lelki élet összefüggő jelenségeit, de viszont azután nem ragadta meg a köztük létező hatalmas összefüggés egészét. Ezen segít épp a Royce-féle felosztás, mely az érzékenység, tanulékonyság és értelmi kezdeményezés hatalmas jelenségláncolataiban fogja fel a lelki életet tevő jelenségek hosszú sorozatát bizonyos gyakorlati szempontból emelve ki a fontosabb mozzanatokat, a mi azután nagyon megkönnyíti a pszihológia gyakorlati alkalmazását a pedagógiában, a mire a szerző különben egyenesen törekedett is, első sorban tanítók számára szerkesztvén pszihológiáját. A lelki állapotoknál két főcsoportot különböztet meg, a gyönyörűség és kellemetlenség érzését (pleasure and displeasure) és a nyugtalanság és nyugodtság érzését (restlessness and quiescence). Mindenesetre helyesen egészítette ki az utóbbi felosztással a gyönyörűség és kellemetlenség érzésének túlságosan egyszerű s eddig is érezhetően hiányos felosztását. Érdekes új vonás az is, hogy az értelmi kezdeményezés és egyéni variálás jelenségeit az oly szerves-

318

életbéli visszahatásokra viszik végeredményben vissza, amiket tropizmuszoknak neveztek el. Hatodszor: egész új tudományokat hozhat létre, ilyen kitűnő példa a kísérleti pszihológia maga, amiről a régiek nem is álmodoztak. A legjobb kísérleti pszihológiai kézikönyv is amerikai, a fent említett Sanford-é. De igen érdekes az azóta megjelent másik amerikai kísérleti pszihológia is és pedig éppen minket közelebbről érdeklő tudományos munka, mert teljes címe kísérleti pszihológia és hatása a kultúrára Stratton-tó!. Először kísérli meg nagyobb arányokban kifejteni a kísérleti pszihológia általános filozófiai és értelmi fontosságát az egész emberi művelődésre. Könyve így első sorban annak szól, aki korunkban lépést akar tartani az emberi gondolkodás fejlődésével. És igazán kellemes, vonzó módon ad elő egy rakás kísérleti kutatást, köztük sok eredetit is. Különösen érdekesek a nem tudatos képzetekre vonatkozó kísérletei az időre, térre vonatkozók s a személyiség mivoltára vonatkozók. Mindezt fotográfiai felvételekkel kísérte, úgy hogy mindenki megértheti. Hetedszer: gyakorlati haszna is van a kísérleti pszihológiai kutatásnak. Ε gyakorlati haszon főleg a lelki képességek megállapításában van. Ezzel igen kitűnő szolgálatot tesz a kísérleti pszihológiai kutatás a pedagógiának, a nevelésnek. Hogyan neveljünk? Mik a hatásos nevelő sugalmazó eljárások? Hogy alkalmazkodjunk a tanulók lelki képességeihez? gondolkodástípusokhoz? Mi lesz a tanulás leggazdaságosabb módja? Ε kérdéseket mind a kísérleti pszihológiai kutatás vetette fel s adott is rájuk igen üdvös feleleteket. Nyolcadszor tehát a kísérleti pszihológiai kutatás hivatva van, mint kísérleti pedagógia, reformálni a

319

nevelést, természeti alapokra helyezni. Ez csak rendkívül fontos kultúrális hatás. Megmozdítja, előreviszi a egész kulturális fejlődést. Kilenczedszer végre nemcsak a lelki képességeket mutatja ki a kísérleti pszihológiai kutatás, hanem a lelki fogyatékosságokat is kimutatja s így ő van hivatva a gyöngelméjűeket, fogyatékos elméjűeket megállapítani s gondozni. Láttuk tehát, hogy mikor pszihológiai laboratórium szervezéséről van szó, például a mi egyetemünkön, akkor nem csupán a pszihológiai kísérleti kutatásról van szó, hanem széleskörű kulturális fejlődés fellendüléséről, vele fellendülne így a pszihológiai tudományos irodalom is hazánkban, jó pszihológiai kézikönyveket kapnánk, a tanítás nívóját emelné a középiskolákban és az egyetemen, tudományos felfedezésekhez is vihetne, fejlesztené a tudományt, a pszihológiát magát is a folytonos kísérleti kutatás állandóan fejlesztené pozitív eredményeivel a pszihológiát, új tudományágakat is fejleszthetne, mint például a kísérleti pedagógiát stb., gyakorlati haszon dolgában javára volna a nevelésnek, a pedagógiának, a legjobb tanácsadójuk volna, reformálná a nevelést, természeti alapokra helyezné, megállapítaná, gondozná a gyönge elméjűeket, a fogyatékos elméjüeket. íme tehát ennyi erősség, kulturális erőssége a pszihológiai laboratóriumok szervezésének javára. Valóbban az egész kulturális fejlődés tágkörű fellendüléséről van itt szó. Ε tágkörű hatása meglátszik abban a tényben is, hogy egész felfogásunkra átalakítólag hat e kísérleti pszichológiai kutatás. Így jött William James „pragmatizmusz”-nak nevezett filozófiai felfogására, mely módszerében és tartalmában a tényékké megálla-

320

pitott jelenségeknek oki láncolatba való összefüggésbehozatala s amely pragmatizmusz annyira hódit újabban. Igazi tősgyökeres filozófia, az amerikai józanság igaz terméke. De különben Stratton-nál is látták, hogy a kísérleti pszihológia kulturális hatásáról szólva kiemelte filozófiai fontosságát. A pszihológia mégis csak erősen összefügg a filozófiával s Sratton igen helyesen cselekedett, mikor helyenkint rámutatott az egyes filozófiai problémákra a kísérleti pszihológia folyamán. íme tehát még filozófiai felfogásunkat is módosítja, emeli a kísérleti pszihológiai kutatás. Valóban az egész kulturális fejlődés tágkörű fellendüléséről van itt szó. És végre is egyik művelt állam sem akart hátramaradni, mindegyik iparkodott ily pszihológiai laboratóriumokat szervezni. Hát csak mi maradnánk el a kulturális fejlődésnek ezen a terén? Bizonyára nem óhajt ilyesmit senki sem. Nemzeti büszkeségünk legyen a serkentő, sarkaló erő e cselekedetre. Nem hogy szükséges tehát, hanem égető szükség nálunk pszihológiai laboratórium szervezése az egyetemen, hogy ne maradjunk el a kulturális fejlődésben a többi államokkal, szomszédainkkal is szemben. S akkor részemről én is elhallgatok a régi nótával. 52. Hadi történelmi előadásokat az egyetemen. A franciák jó példát adtak. Ernest Picard őrnagy, a francia hadsereg vezérkara történelmi csoportjának főnöke, különben is a párisi egyetem doktora, engedelmet kapott hadi történelmi előadások tartására. Picard őrnagy a 1870-71-ki háborúról fog beszélni, főleg a Metz, Châlons és Sedan körül végzett hadműveletekről.

321

Nos, a mi egyetemünkön is igen jó szolgálatot tennének a kulturális fejlődésnek ily hadi történelmi előadások. S közönségünkre bízvást számíthatnak. Tömegestül özönlenek ez előadásokra. Nálunk sajátos politikai, államéleti viszonyainkat, helyzetünket tekintve főleg két okból igen hasznosak volnának ily egyetemi hadi történelmi előadások. Először is, mert a nálunk katonai kérdések iránt érthető és megokolt közönnyel viseltető nagy közönség érdeklődését így mégis fel lehetne kelteni a katonai kérdések iránt az egyetemi hadi történelmi előadásokkal. S ez nekünk a jövőre való tekintettel is különösen szükséges. Természetesen megfelelően érdekeseknek is kell lenni ez előadásoknak. Az újabbkori hadi történelem érdekes jeleneteit, fontos mozzanatait tárná fel beható történelmi, politikai, tárgyi s tehnikai taglalással, a hadmüveletek részletes, szakszerű ismertetésével. Ily egyetemi hadi történelmi előadások azután fel is keltenék a nagy közönség érdeklődését a katonai kérdések iránt. Hiszen eredetileg katonanép vagyunk, híres lovas katonanép, annak idején a világ első, Európaszerte rettegett lovasnépe, mikor a magyarság honszerző Árpád vezérlete alatt e földre, ez új hazába jött. Meg van tehát a nemzeti hagyomány e tekintetben és pedig dicsőséges nemzeti katonai hagyomány, amire mindig büszkék lehetünk. Később is a magyar huszárok híre, vitézsége hagyományos öröke az ősöknek. Erre a nemzeti hagyományra kell építeni első sorban s úgy kelteni fel a nagyközönség érdeklődését a katonai kérdések iránt. Szükséges tehát egyetemi hadi történelmi előadások tartása a nagy közönség érdeklődésének felkeltésére

322

a katonai kérdések iránt, mint a kulturális fejlődés ez ágának is fejlesztése, de különösen a jövőre való tekintettel a teljesebb keretű nemzeti élet, államélet szempontjából. De szükséges másodszor abból a szempontból is, hogy így honvédségünk kebeléből kikerülő vezérkari tisztek a nagy közönség előtt is előadásokat tarthassanak. Ez csak emelné honvédségünk kulturális nívóját. Szükséges tehát egyetemi hadi történelmi előadások tartása honvédségünk kulturális nívójának emelésére. De nemcsak emelnék ez egyetemi hadi történelmi előadások a honvédség kulturális nívóját, hanem részesévé, tagjává tennék a honvédséget a nemzet kulturális életének. S ez csak a fokozatos fejlődés elve diktálta követelmény. Honvédségünk így szervesen összeolvadna a nemzettel a kulturális fejlődés magasztos munkájában. Szükséges tehát ily egyetemi hadi történelmi előadások tartása azért is, hogy honvédségünket a nemzet kulturális életének, munkájának részesévé, szerves tagjává, kulturális munkássá tegye. Mind e szempontok tehát épp a kulturális fejlődés érdekében nálunk, a sajátos politikai, államéleti viszonyok s helyzetünk folytán jobban, mint valahol, szükségessé teszi ily egyetemi hadi történelmi előadások tartását. 53. A legegyszerűbb reálgimnázium, helyesebben mondva reformgimnázium. Ha a gimnázium felveszi tanítástervébe a francia nyelvet és irodalmat is, közeledik a reáliskolához némileg s ezért reálgimnáziumnak mondják. De mivel nem a francia nyelv tanítása teszi a reáliskolát reális-

323

kólává, hanem a reáliák, a matematika, fizika, kémia, geometria alapos tanítása, azért helytelennek kell tartanunk a reálgimnázium elnevezést, mert ez csak akkor volna helyén ha a gimnázium a reáliákra nagyobb figyelmet fordítana. Azért helyesen reformgimnáziumnak mondhatnák az ily francia nyelvű gimnáziumot. Nos, ennek megvalósítása nagyon egyszerű Hagyjuk el a görög nyelvet, minek tanítása úgyis annyi nehézségbe ütközik. Nem a görög nyelv, hanem a görög kultúra kell az ifjúságnak s ezt mint görög-római kultúrát szedje magába a latin nyelvi órákon. Hagyjuk el tehát a görög nyelvet, de ne pótoljuk úgynevezett görögpótlóval. Ez megint megbontja a tanítás egységét még a magyar nyelv és irodalom terén is. A tanulók egy része képzettebb, többet olvasott, mint a másik része. Hagyjuk el tehát a görög nyelvet görögpótló nélkül, s tegyük helyébe egyszerűen a francia nyelvet és irodalmat. S megvan a reformgimnázium Ε reformgimnázium oly előnyöket egyesítene magában, mint sem a gimnázium, sem a reáliskola. Határozottan első volna a három fajta középiskola között. Ezek az előnyök abból állnának, hogy összekapcsolná a görög-római, az antik kultúrát a modern nyugateurópai kultúrával, amelynek egyik elsőrangú képviselője a francia irodalom, s nem a saját, hanem más nemzetek gondolattermelését is ő röpíti világgá erre bámulatosan alkalmas nyelvével, Nos, két ily kultúra kapcsolata a magyar nyelvi, irodalmi tanítás nyújtotta nemzeti kultúrával együtt az összes kulturális forrásokat felhasználná s így tényleg épp kulturális szempontból e reformgimnázium bizonyos

324

teljességet mutatna fel, melyet sem a gimnáziumban,, sem a reáliskolában nem találnak meg. Így e reformgimnázium igazán eszményi középiskola volna, az ifjúságnak szóló teljes kulturális alapvetés. Ε tekintetben jobban látná el az ifjúságot, mint akár a gimnázium, akár a reáliskola Ε reformgimnáziumra tehát nemcsak próbakép van szükségünk, hanem minél több ily középiskola kívánatos, hogy ifjúságunk teljes kulturális alapvetésben részesülhessen. S mindezt ugyanazzal a munkával érné el, amit ma is végez a gimnáziumban, de csak a görög-római, az antik kultúrát ismeri meg, holott amúgy a modern kultúrát is megismerné az antik mellett. A teljes kulturális alapvetés nemzeti fontosságává teszi e reformgimnáziumok behozatalát illetve a meglevő gimnáziumok ilyetén módosítását. Azért nem is szabad késlekednünk. A nemzeti érdek mégis csak első kell, hogy legyen. Hogy az ifjúság, a szülők örömmel fogják fogadni e reformot, kétségtelen. Hány szegény gimnazista tanulja külön a francia nyelvet; hány szülő tanítja gimnazista fiát külön a francia nyelvre. Amit a közönség rég belátott, hogy a gimnáziumi műveltség mellett mily szükséges a modern életben a francia nyelv ismerete, azon fog e reform segíteni, megadva a görög-római antik műveltség mellett a francia nyelv ismeretével a modern nyugat-európai műveltséget. Nemzeti kultúránk érdeke tehát, hogy az ifjúság a jövő nemzete minél teljesebb kulturális alapvetésben részesüljön: már pedig meg kell minden eszközt, minden reformot ragadnunk, mellyel nemzeti kultúránk fejlődését előmozdíthatjuk, mert csak ezzel győzhetünk a

325

hazai más fajbeli töredékkultúrákkal szemben a kultúraküzdelemben. Azért e reformgimnáziumok megvalósítása elodázhatatlan nemzeti kulturális érdek. S hogy állunk a költséggel, ami sok üdvös reformnak útját állja. Nos ez a fontos reform éppen semmibe sem kerülne. A görögöt tanító klasszika-filológus tanár helyébe francia nyelvi tanárt kellene tenni. Éppen semmi költséggel sem járna. Annál hamarabb kell tehát eleget tenni nemzeti kultúránk érdekének, hogy az ifjúság, a jövő nemzete minél teljesebb kulturális alapvetést nyerjen a reformgimnáziumokban, melyek az antik görög-római kultúrát összekapcsolnák a modern nyugateurópai kultúrával a francia nyelv útján s mind ehhez a magyar nyelvi, irodalmi órákon adnák a nemzeti kultúra ismeretét. 54. Középiskolai telepek, falusi internátusok. Arról van itt szó, hogy egy-két középiskolát a szabadban szervezzünk, internátussal kapcsolatban, ahol az egészséges tanulók is még egészségesebb nevelésben részesülhetnek, mint a városban, a jobb testi nevelés folytán, de ahol főleg a gyöngébb, beteges, .betegségekre hajlandó tanulók erősödhetnének meg s nyernék vissza egészségüket. Mily jó hatása van a szüneti nyaralásnak a diákságra. Piros pozsgás arccal, rúgékony testmozgással térnek vissza. Óh de a városi nevelés – sajnos hamar lerontja az így nyert előnyöket. Mily jó volna tehát az állandóan a szabadban való nevelés, egészséges fekvésű vidéken elhelyezett középiskolákban. Erre tehát valóban szükségünk van, szükségünk van a nemzet érdekében. Mert valóban nemzeti ügyről

326

van itt szó, mint Paul Strauss írja a Figaróban. A nemzeti élő anyagnak iskolai védelméről van itt szó. S igaza van Pasteur-nek, mikor azt mondja: minden megmentett mag növeli a családot, erősíti a fajt. Nemzeti szempontból van tehát szükségünk ily középiskolai telepekre a szabadban. Nálunk a két legalkalmasabb hely a Magas Tátra vidéke s a Balaton partja volna. Pompás középiskolai telep létesülhetne mind a két helyen. Hatalmas tényezői volnának a nemzeti emberanyag iskolai védelmének. A Magas Tátra magaslatai edző, gyógyító hatásával sok beteges diákból nevelne egészséges embert; a Balaton pedig csodás hatású hullámverésével megedzené, megacélozná ifjúságunkat. Mintául szolgálhatnának a szabadban szervezett angol college-k, a német ilyen vállalkozások, vagy a Vernay-féle lyoni iskola. Rousseau, Pestalozzi pedagógiai álmai kezdenek így megvalósulni az igazi természeti nevelésről természetes módszerrel a szabad természet kebelén. Ezeket a németek Landesziehungsheim név alatt ismerik: Falusi Nevelő Otthonok. Az első ilyetén iskola azonban angol volt: Dr. Reddie alkotása Abbotsholmeban. Egy német pedagógus Rügenből, Dr. Lietz Abbotsholmeba jutott, mint a német nyelv tanára, azután később Ilsenburgban, a Harz-hegységben 1898-ban egy második Abbotsholmeot szervezett a saját felfogasa szerint. Iskoláját Német Falusi Nevelő Otthonnak (Deutsches Landesziehungsheim) nevezte. 1903. óta folyóiratot is adnak ki: Monatschrift des deutschen Laridesziehungsheim címen. Forel, a jeles genfi biológus meglátogatta ez iskolát Hausbindában s elragadtatással szól a növendékek életéről. Hasonló Falusi Nevelő Otthont szerveztek újabban Svájcban a Glariseggkastélyban, Steckborn mellett, a Constance tó partján.

327

Ez a svájci Falusi Nevelő Otthon 1902. tavaszán nyílott meg. Dr. Lietz két tanítványa alapította: Dr. Frey és Guberfühler Werner. Berlin közelében, a Stolpersee partján van Petersenn asszony alapított Falusi Nevelő Otthont fiatal leányok részére. Németországban különben újabban „Waldschule” címen rendeztek propagandát ez eszmének. Áprilisban kezdik s novemberig, sőt némelyek karácsonyig tartják az iskolai évet. Ilyen iskola az angoloknál Londonban: a híres Shrewsbury-house open air. London egyik dombja lejtőjén százados tölgyfák között néhány barak, néhány szín – ez az iskola a szabadban. A tanulók kint tanyáznak az erdőben, a mezőn. Igazgató, több tanár, egy ápoló, egy éjjeli őr a személyzet. Tanítás-óra délelőtt kettő, délután egy. A többi időt főleg kertmunkára fordítják. A vidék igen kedves. Egyik tanya, majorság a másik mellett s távol a Themse kanyarog méltóságosan, széles medrében. A tanulók mind meghíztak. Nemcsak mérik a tanulókat, hanem le is fényképezik. Télire is akarnak szervezni ily iskolát internátussal. Parisban is terveznek a környékén, ClamartRomainville-ben, a Montmorency erdőben ilyesmit s villamos vasút vinné ki reggel s hozná haza este a tanulókat, akik az iskolai étkezőben ebédelnének. Belgiumban is kísérleteznek. Természetesen a szabadban szervezett ilyen középiskoláknak nevelés módja alkalmazkodnék a környezethez, más a hegyvidéken, más a partvidéken, mondja Edouard Petit, aki a francia Társadalmi Egészségügyi Szövetség élén kiváló előharcosa a szabadban szervezendő iskoláknak. A Grancher szervezte Falusi Telepeknek, a nálunk Kemény Ferenc szervezte Fürdőkonviktusoknak vagy a

328

tátraházi Tüdőbajos Diákok Telepének is megvan a maga haszna. De mennyivel biztosabb az állandó középiskolai telep. Ε szüneti telepek jó hatását csakhamar megszünteti a városi nevelés. De az állandó középiskolai telep igazán formáló, egészséges emberré nevelő hatással volna A nemzetnek nevelne derék, egészséges embereket, akik nem dőlnének ki az életharc megkezdésekor, mint annyian, hanem az életharcban is derekasan megállnák helyüket. Ily messzemenő érdekeknek szolgálna a Tátra Középiskolai Telep és a Balaton Középiskolai Telep. Éppen nekünk volna erre nagyon szükségünk, ahol a tüdővész meglehetősen nagy százalékban pusztít. Hiszen ha körülnézünk, akárhány középiskolai osztályból, mikor leteszik az érettségi vizsgálatot s kilépnek az életbe, néhány év múlva alig marad meg egy-kettő. A nemzeti embervédelem fontos ügyéről van itt szó. Ezek a középiskolai telepek egészséges, acélos, erős, szép és erős akaratú embereket nevelnek a nemzetnek. Ezek nem fognak húzódozni a családalapítástól, mint a beteges gyönge emberek. Ezek már rá vannak nevelve mintegy a családi életre, a tiszta családi életre, mely minden nemzet nagyságának alapja. · A hány viruló tiszta családi élet, oly erős a nemzet, úgy virul a nemzet fája is és oly arányban fejlődik szellemi kultúrája is. A nemzetnek tehát legvitálisabb érdekeiről van itt szó. Jól mondja E. Cheysson, a francia Institut tagja, hogy tényleg az ország valóságos molekulája a család: nem egyesekből áll, hanem családokból, annyit ér, amennyit ezek érnek; bensőségük vagy bomlásuk idézi elő boldogulását vagy hanyatlását. Ép marad, míg ezek egészségesek; de mihelyt ezek megtámadvák, elevenében megrontva ő is.

329

És valóban ott van az angol nemzet híres otthonszeretete, a home nimbusza s íme e tiszta családi életnek megfelelően mily hatalmas e nemzet s mily hatalmas szellemi kultúrájának fejlődése is. így van a németeknél is. Ámde a francia nemzetnél a tiszta családi élet nagyon hitelét vesztette, íróik kigúnyolják, pellengére állítják, nem csoda már most a nemzeti hanyatlás, a dekadencia. Maga Cheysson mondja, hogy a reánk nehezedő bajok okai közt egyike a legnyugtalanítóbbaknak a családi érzés gyengülése. Parisban külön egyesület alakult a családi érzés helyreállítására (pour but la reconstitution de la famille), a Családi Egyesület (Union familiale 185. rue de Charonne, Métro, Station de Bagnolet). A nemzeti nagyság alapja a tiszta családi élet. Erre pedig egészséges, acélos, szép faj kell. Ε nemzeti érdekeknek, a nemzeti embervédelemnek, a leendő nemzet tökéletes testi és szellemi nevelésének szolgálnának a középiskolai telepek, a falusi internátusok a szabad természet kebelén való neveléssel, ilyen volna a Tátra Középiskolai Telep és a Balaton Középiskolai Telep. 55. Felső tehnikai iskolákat a műegyetemen kívül. A műegyetemen kívül nagy szükségünk volna, hogy úgy mondjuk, felső tehnikai iskolákra. Külföldön bőven van ilyesmi. Olyanfélék volnának ezek az iskolák, mint a felső kereskedelmi iskolák, már tudniillik rang dolgában. S nem mérnököket, hanem tehnikai alkalmazottakat, tisztviselőket képeznének szakképzés útján.

330

Hazánkban ugyanis nagy szükség van még tehnikai szakemberekre. Ε tekintetben a mérnöki kar nem elég. Ennek jó tehnikai közegekre van szüksége s épp ezeket szolgáltatnák a felső tehnikai iskolák. A mérnöki kar munkája, amely a vezető elem a tehnikai dolgokban, lenne megkönnyítve, szakszerűen támogatva Hazánkban mind erre még óriási szükségünk van A kiaknázatlan természeti erők kamatozatlanul heverő tőkéi fekszenek itt előttünk mindenfelé. Főleg a vizi erők, a gyorsesésű bérci folyóvizek elveszett energiája szinte dübörög felénk zúgó szavával a felhasználásért ipari célokra. Szorító oldalgátak, vízduzzasztó homlokgátak, néhány efféle víztehnikai felépítmény s a természet heverő tőkéje megmozdul az emberiség, a haza javára s busásan kamatozik energia végzeményével. Mily híresek Németországban a urftvölgyi s a sengbachvölgyi remscheidi, sollingeni, marklissai vízduzzasztó gátak. A urftvölgyi a világon a legnagyobb. Nálunk tudtommal ily nagyobb szabású vízmű csak a Rába-duzzasztó, mely öt turbinát hajt. Ezért kell nekünk a derék mérnöki kar mellé tehnikai tisztviselők, a tehnikai közegek megfelelő csapatja. Csak így lesz teljes a mérnöki hadsereg, melynek csak vezérkara a mérnöki kar. A vezérkar munkája csak megfelelő közegei útján érvényesülhet. S a tehnikai tisztviselők, a tehnikai közegek e csapatját lesznek hivatvák adni a felső tehnikai iskolák, melyeknek állami szervezése épp nálunk a fent említett természeti és szakbeli okok folytán nagyon is kívánatos mihamarább. Épp a modern műszaki eszközökkel lehet csak igazán felhasználnunk a természet e heverő tőkéit. A millenáris évben megindult hét évig tartó állami felvé-

331

tele e célból Magyarország vízi erejének, ami 200.000 koronába került, de amit sohasem lehet sajnálni, tárta föl előttünk a maga valódi gazdagságban Magyarország kiaknázatlan tőkéit vizeinek felhasználható erejében, e fehér kőszénben. 56. Társadalmi nevelés. Társadalmi nevelés alatt a felnőttek oktatását értjük. Erre szolgálnak a különféle társadalmi előadások, míg az iskolai, főiskolai előadások az ifjúság nevelését vagy szakképzést szolgálják. Ε társadalmi előadások a szabad líceumi előadások, az Uránia-előadások, a tudományos társaságok előadásai, így: a Földrajzi Társaság előadásai, a Magyar Nyelvtudományi Társaság előadásai, a Magyar Társadalomtudományi Egyesület előadásai, a Magyar Néprajzi Társaság előadásai, a Magyar Pedagógiai Társaság előadásai, a Filozófiai Társaság előadásai, a Természettudományi Társulat előadásai, egyáltalán a népszerű tudományos előadások. De mind e társasági előadások épp a műveltebb osztálynak szolgálnak. Már eleve bizonyos magasabb kulturális fokot feltételeznek. A középiskolákat végzetteknek valók, akik tanulták volt a tudományok elemeit. Egyikünk sem szól a munkásosztálynak, amelynek pedig épp legnagyobb szüksége volna erre, legnagyobb szüksége volna a társadalmi nevelésre. Nos tehát az egyik reformunk e téren épp az, hogy részünkről okvetetlenül szükségesnek tartjuk a munkásosztály ilyetén társadalmi nevelését, munkáselőadások által, azaz tisztán a munkásoknak szóló tudományos előadások által.

332

Természetszerűleg, ha e tudományos előadások tisztán a munkásoknak szólnak, akkor alkalmazkodniuk kell e hallgatóság kulturális nívójához. Ez fődolog. Azaz, tekintetbe kell venni, hogy ez a hallgatóság nem végzett középiskolát, nem tanulta a tudományok elemeit s így nem is lehet ezekkel tisztában. Ez a főutasítás a módszert illetőleg. A dolog tehát éppen nem olyan könnyű, mint a milyennek talán látszik. Le kell szállni igazán a legalacsonyabb kulturális nívóra s úgy kell előadni. Ez igazán próbára teszi a tudóst. Ez lesz az igazi népszerűsítés a tudományban. Ennyit a módszerről. Nézetünk szerint a fő, a legfontosabb, a legéletbevágóbb, a legszükségesebb tárgy lesz az egészségtudomány. Hadd ismerje meg az a munkás a főbb, őt fenyegető betegségeket s hadd tanulja meg, hogyan kell elejét venni a betegségnek, mert ez a fő. Ez az elejevétele a betegségeknek, ez a profilaxis s minden orvos abban egyetért, hogy igen sok s épp a súlyosabb bajoknál ez a fő: ne kapjuk meg a bajt, mert azután, kigyógyulni nehéz s igen gyakran kétséges is. így főleg a tuberkulózistól hogyan óvakodjék a munkás szűkös anyagi viszonyai között? Ha beteg lett, hogyan forduljon rögtön orvoshoz? Az orvosi kezelés lehetőleg idejében alkalmazhassa a tuberkulint, amely kezeléssel kigyógyulva rendszerint csak erősebb ellenálló képességet nyer. Mindezek oly dolgok, melyekkel jó, ha a munkás tisztában van, hogy egyrészt óvakodhassak, de másrészt baj esetén meg idejekorán forduljon orvoshoz. Épp itt a munkásosztálynál fizeti e téren a tuberkulózis terén a legnagyobb adót a halálnak a nemzet.

333

Igen mert miből áll a nemzet? Az egyes családokból. Azokban él. Nos, és e kór oda a családi tűzhelyhez furakodik be s ott támadja meg orvul a nemzet fájának új hajtásait. Mi az oka, a fő oka ennek a rettenetes halál-adónak? Semmi más, mint első sorban a szegényes, a szennyes, a fertőzött munkáslakás. Az, amit a francia nyelv találóan taudis-nek hív. A tuberkulózis legtöbbször lakás betegségnek tekinthető. A lakásviszonyokon is segíteni kell, de sokat segíthet ezen a tisztaság, ugyanis a munkás ismeri a fenyegető bajt, ha tudja, hogyan lehet, hogyan kell óvakodni akkor mindent megtesz a tisztaság érdekében. Súroltat, szellőztet kellően s ez már nagy vívmány: tiszta lakás, tiszta levegő Erre oktassa tehát a társadalmi nevelés, a népszerű tudományos előadás első sorban. Ε tekintetben tehát valóságos nemzeti ügyről van szó. Arról van szó ugyanis, hogy kisebb legyen a nemzet haláladója, hogy csökkenjen a munkások halandósága. A munkásjólét ilyetén emelésével megint a nemzet nyer, a nemzet ereje gyarapszik, mert a nemzet ereje ott van letéve a családi életekben, ott hajt, ott virul. A másik nem oly életbevágó, de azért elég fontos tárgya a munkások társadalmi nevelésének az, hogy tiszta fogalmakat nyerjenek az állami, társadalmi főleg közgazdasági életről, tehát az államélet és a társadalmi élet, a közgazdasági élet alapfogalmai. Ha ezeket elsajátítja, nem ül fel hóbortos tanításoknak, nem lesz socialista. Tisztában lesz önmagával, társadalmi helyzetével. Ezek mellett a tárgyak mellett természetesen a többi tudományokat is felölelheti e munkások társadalmi nevelése, de csak igazán népszerű alakban.

334

Van azonban a felnőttek oktatásának, a társadalmi nevelésnek még egy igen fontos ága s erre vonatkozik a második reform, amiről itt szólni akarunk. Ez az ág pedig a katonai nevelés. A katonai nevelés, bármennyi erőfeszítést tett eddig ez irányban a nemzet, sajnos, még mindig idegen nyelven történik. Mindenáron el kell érnünk, hogy a katonai nevelés magyar nyelven történjék. Természetesen ehhez az első és utolsó lépés a magyar vezényszó, akkor a kiképzés nyelve is az. El kell pedig érnünk a magyar katonai nevelést azért, mert: 1.) ezen a társadalmi nevelésen, felnőttek nevelésén átesik minden épkézláb ember, tehát egyetemes hatású; 2.) igen jól hat fegyelmezőleg, tehát a nemzet lelki egészségét mozdítja elő; 3.) így az is megtanul magyarul, aki egy szót sem tudott. Megtanulja mindegyik hazája nyelvét; 4.) ez az egész· társadalmi nevelés fegyelmező ere.ével megtanítja az illetőt, hogy tisztelje a magyar államot s a magyar nyelvet, tehát a magyar katonai nevelés a magyar állam és a magyar nyelv tiszteletfentartására tanít. Ami jelenlegi fonák helyzetünkben épp megfordítva érvényesülnek a katonai nevelés hatásai, mert idegen nyelvre tanít, idegenszerűségeket terjeszt, megrontja nyelvünket, s a nemzetiségi elemeknél még gyűlöleletet is tanított a magyar nyelv, a magyar állam ellen. Ezt tűrni nem lehet. Ezen változtatni égető szükség, a nemzet életbevágó érdeke. Ε kettőben adtuk tehát a társadalmi nevelés terén megvalósítandó javaslatainkat: a munkások társadalmi nevelésében és a magyar katonai nevelésben.

335

Mindakettő éppen nálunk életbevágó, igen üdvös hatású, a nemzet erejét gyarapító tényező volna. Rajtunk múlik tehát, hogy megvalósítsák. 57. A faj erejének és kulturális nívójának megőrzése. Modern társadalmunkban épp a felsőbb és közép osztály iskolázott, tehát kulturális csoportja a fajnak mutat aláhanyatlást a szaporodás dolgában. Iskolázott, művelt emberek csak két gyermekig viszik, iskolát végzett nő meg éppen csak egy gyermekig. A nőtlenség is veszedelmesen terjed. A munka is megviseli a középosztályt. Ezzel szemben a szegény osztály, a proletariátus mutat nagy szaporaságot. Így felsőbb fejlődésű osztályai fajunknak lassan elproletárizálódnak. Ez a faj kulturális nívója csökkenésével jár. De van még egy dolog. Modern társadalmunk a modern orvostudomány, egészségtan aggódó gondoskodása épp a gyöngét, a fogyatékost védi, protegálja s családi élethez juttatja, ahol az átöröklés útján belevegyíti gyöngeségét, fogyatékosságait a fajba, így a faj romlását idézi elő. Ε kettős baj kettős orvolást kíván. Az elsőt, illetőleg rá kellene beszélni az egységes, derék férfit és nőt: ne tekintsék oly könnyűnek az életet, ne legyenek a múló gyönyörök rabjai, faji, nemzeti, sőt kulturális kötelesség az ő életük s gondoskodjanak több gyermekről s ezek helyes felneveléséről. A másik bajt illetőleg vissza kellene szorítani a gyöngét a házasságtól. Ma még egyiknek teljes megoldására sem gondolhatunk. A jövő feladata a megoldás.

336

De addig is tehet az állam, tehet a társadalom egyet-mást a jövő e fejlődése érdekében. Az állam törvényt hozhat a házasságnál követelt orvosi bizonyítványról. Jó példa erre Washington állam újabb törvénye. Míg ugyanis az államok házassági törvényei csak gyönge megszorításokat tesznek a súlyosabb fogyatékosságokban szenvedők házasságát illetőleg, addig Washington állam egy újabb törvénye a leghatékonyabb. Orvosi bizonyítványt követel mind a két szerződő fél részéről, amelyet egy rendes orvos állít ki kellő vizsgálat után, meggyőződve, hogy ők egészségesek, rendben vannak testileg és szellemileg és mentek minden átöröklésbeli káros nyomoktól. Házassági engedély nem adható, sem a szertartás végre nem hajtható ily bizonyítvány megszerzése nélkül. Szigorú büntetés van ráróva mind a világi, mind az egyházi alkalmazottakra e gondoskodás megsértését illetőleg. így elesnek a házasságtól, akik tuberkulozisosak, alkoholisták, epileptikusok, erkölcsileg betegek (insanity), süketnémák, vakok és más komoly bajban vagy fogyatékosságban szenvedők, ami az utódokat érintheti. Nagyon üdvös törvény tehát és az államnak végre is joga van megvédeni a faj erejét, megvédeni a faj kulturális nívóját. Itt a házasság bejáratánál kell emelni a korlátokat a bajok, fogyatékosságok, a fajromlás megelőzésére. De a társadalom is közreműködhetik a jövő fejlődés irányításában, és pedig a közvélemény nevelése által az átöröklést, és a faj ereje fejlődését s alahanyatlását illetőleg. Váljanak e biológiai tételek köztulajdonná, aprópénzzé a társadalomban, akkor lesz ez irányban hatalmas, követelő közvélemény, mely törvényeket

337

és egyéb társadalmi biztosításokat fog létre hozni a faj erejének, kulturális nívójának megőrzése érdekében. A gyöngék, fogyatékosak s az erkölcsileg betegek, a bűnösök ilyetén elkülönítése, kizárása a házasságtól már részben ma is megvan a börtönök s kórházak lakóinak elkülönítésében. A gyönge túlságos védelmére vonatkozólag csak úgy lehetne intézkedni, hogy meg kellene szüntetni mind ama jótékonysági intézményeket, a mai nyilvános iskolai rendszereket s minden oly köztényezőt, intézményt, ami oda célzott, hogy a gyöngét, tehetetlent oltalmazzuk. De ez lehetetlen. A régi korban Sparta azt tette, hogy a gyönge, csenevész gyermeket elpusztította. Ma teljesen lehetetlen, mert ez visszatérés volna a természet eredeti fajtisztító módszeréhez s az emberi művelődés meg nem fordulhat, vissza nem mehet a forráshoz, hogy megtisztuljon. Neki csak előre lehet haladnia vagy pedig – aláhanyatlania. Folytatni kell tehát előre az utat. A felsőbb osztályok terméketlenségének megakadályozására s a születések előmozdítására ajánlották újabban a családi életet nem élő férfiak és nők megadóztatását, a magános férfi fizetése csökkentését, viszont a jóvérű családapa kedvezményben részesítését minden gyermek után és pedig mennél több a gyermek, annál nagyobb kedvezményben, továbbá egy rakás kiváltságban való részesítését, teljes öröklő képességét, holott az agg legény csak felét örökölheti a ráhagyott összegnek. Nem új dolgok e javaslatok. A római lex Pappaea Poppoea rendelte el ezeket s XIV. Lajosnak is voltak hasonló törvényei. De az embert érzései vezetik. Épp a legtehetségesebbek leginkább vonakodók. Tény ezzel

338

szemben, hogy a szegény és tudatlan sokkal termékenyebb, mint a gazdag és művelt. Addig is, míg egyebet tehetünk a faj erejének, kulturális nívójának megőrzése érdekében szorgalmazzuk a házasságot orvosi bizonyítványhoz, mint engedélyhez kötő törvényt s neveljük a közvéleményt az átöröklés veszedelmeit s a fajfejlődés esélyeit illetőleg. Ez is kulturális munka, ez is kulturális kötelesség nemzetünk, fajunk s az egész müveit emberiség iránt. 58. Néhány szó az elmekórházak ügyében. Az elmekórházakba és nem elmegyógyintézetbe dobja a társadalom a társadalmi életre, kulturális fejlődésre képtelen elemeket. Nézetünk szerint ebben foglalhatjuk össze mind ama különféle elemeket, amelyek ide kerülnek. A mi az elnevezést illeti, bizony helytelen az elmegyógyintézet, mert épp itt legkevésbbé gyógyítanak, de meg helyesebben „elmegyógyítóintézet” volna, de ki fogadna el ily szómonstrumokat. Azért elmekórház az s ez modernebbé is tenné a dolgot, nem „rabház”, hanem „kórház”, az irgalom, a könyörület helye. Mert sajnos, az elmekórházakat még mindég tulajdonképp rabházaknak tekintik s fődolognak veszik a mennél hermetikusabb elzárást. Nos ez baj, nagy baj. Zárjunk be józan embert négy fal közé, a cellába, ne beszélhessen csak reggel az orvossal, az ápolóval néhány szót, hiszen a józan ember is szinte őrültté lesz, legalább is elfogult lesz, elfásul, elbutul. Szabadabb felfogást az elmekórházakba! Ahogy a régi elzárt könyvtárakat is megnyitotta a Libros liberate (Szabadítsátok fel a könyveket) szózata, úgy a Mente debiles liberate szavának fel kell szaba-

339

dítania az elmebajosokat a celláktól, meg kell nyitnia és meg kell semmisítenie a cellákat. A cellák voltak a hermetikus elzárás ideáljai. Ezeknek el kell tűnniök. Nem az elzárás a fő, nem rabtartás az elmebajos gondozása. Ki a cellákból a szabad természet kebelére! Ha valami, ez használhat még! Cellába elzárni a beteget azért sem lehet, mert ez izolálás, a régi elmegyógyítás e szörnyű elve. Vétkezik pedig az, aki egy embert, ha beteg is, teljesen elzár a társaságtól, az az: „izolál”, hiszen az ember társas lény, ezt már Arisztotelész megmondta: ètoov πολιτικοί; azért többed magával legyen együtt. A második megjegyzésünk a minél jobban elzáró, rabtartó felfogás után az volna, hogy teljesen elhanyagolják, sőt teljesen mellőzik az elmekórházakban az etikai nevelést. Ez bizony nagy kár. Hiszen itt épp oly anyaggal állunk szemben, .melyet a társadalom azért dobott ide, mert a társadalmi élet, a kulturális fejlődés etikai életére képtelenek. A kultúra fejlődése ugyanis szorosan összefügg az illető nemzet tiszta etikai életével. Nos hát itt épp etikai nevelésre, amit a francia traitement morálnak nevez, van szükség. Olyatén etikai nevelésre, mint mikor betegségek folytán eltűnt, elszokott mozgásokat újra nevelünk (rééducation des mouvements – mondja a francia). így kell itt is etikai újranevelést .alkalmazni s bizonyára nem maradna el a siker sok esetben, különösen a moral insanity, az erkölcsi zavarok terén. A szuggesztív-terápia egyik ága volna az etikai újranevelés. Ezt igazán kár elhanyagolni. Részünkről nem ajánlhatjuk eléggé az illetékes tényezőknek ez etikai újranevelést (reéducation morale

340

– mondaná a francia.) Első sorban etikai fogyatékosságai miatt dobta ez anyagot a társadalom az elmekórházba, ennek első sorban etikai újranevelésre van szüksége. Mi lehet az oka, hogy az etikai nevelést ennyire elhanyagolják, sőt teljesen mellőzik? Egyszerűen az, hogy nem ismerik az etikát. Valami abszolút tudálékoskodásnak tartják. Pedig az etika épp a rendes biológiai élet normája, törvénye. Hiszen épp az élet természetes útjáról van itt szó. Erre nevelne az etikai újranevelés (reéducation morale). Oh és hányan örülnének, ha megtalálnák az élet e természetes útját. Még egyszer melegen ajáljuk az illetékes tényezőknek. A négy fal helyett, a cella helyett ez kell, az erkölcsi újranevelés. A harmadik megjegyzésünk volna, hogy a cellában, a négy fal között való tétlenség éppen nem lehet jó hatással, de még a szabadban való tétlenség sem. Foglalkoztatni kell, dolgoztatni kell az elmebajosokat. Ki amihez ért, amit tanult, kertben, földeken, asztalosműhelyben ... de dolgozzék. Aki semmit sem tanult, tanuljon valamit. A munka hatalmas gyógyító tényező” Ezt fel kell használni. Eddig e hatalmas gyógyító tényezőt, a munkát elhanyagolták az elmekórházak, vegyék tehát alkalmazásba s megfogják látni rövid idő alatt jótékony hatását. Az ily elmebajos kifárad, jól alszik, nem ér rá hallucinálni. A munka sok keserűséget elfelejtet sok sebet behegeszt. Hiszen az emberi élet a munkára van teremtve. Ez a rendes élethez hozzátartozik. Mért fosszuk meg tőle az elmebajosokat? – hiszen akkor még betegebbek lesznek.

341

Így fogva fel a dolgot, az elmekórházak, ha alkalmazzák az etikai újranevelést és a munka gyógyító erejét, nem lesznek rabházak, mint voltak, hanem az erkölcsi megtisztulás, az etikai újranevelődés, a munka nemesítő intézetei lesznek s betöltik társadalomtisztító, kultúramentő hivatásukat. Ez kell, úgy kell lenni a jövőben. Végül van még egy megjegyzésünk. A legszomorúbb visszaélés, mikor az elmekórházat a törvény elől való kibújásra, a törvény sújtó idejének kibőjtölésére vagy pedig rokoni üldözésre használjak fel. Jövőben ez irányban a legszigorúbb ellenőrzés szükséges. Az olyan magánintézetekről nem is szólunk, a melyekben valóságos emberpusztítás folyik. Amint az elmekórtan nem hazudozás, az elmegyógyítás sem emberpusztítás. Csak állami elmekórházakat szervezzünk. A fent említett magánintézeteknek, melyek szégyenfoltjai a magyar kultúrának, mihamarabb el kell íünniök. Ezek a magánintézetek csak a magán haszonlesésre irányulnak, csak kifosztják a betegek hozzátartozóit. Valóságos fosztogató intézetek. Az állam nem tűrheti, hogy mint kifejtettük, ily közérdekű kulturális intézményt magános is szervezzen s vezessen. Az elmekórházak a kulturális fejlődésre alkalmatlan elemek lecsapoló, levezető intézete mintegy. Hogy engedhetné meg az állam, egyáltalán hogy képzelhető el, hogy például magánember börtönt szervezzen, pedig ez is hasonló intézmény, csakhogy nem a kulturális fejlődés, a társadalmi élet alkalmatlan elemeit távolítja el, mint az elmekórház, hanem a társadalomellenes, a kultúraellenes elemeket. Ha ezt nem engedheti meg az állam,

342

nézetünk szerint épp úgy nem engedheti meg az elmekórház szervezését magán embernek. Mind a két intézmény a kulturális fejlődés alkalmatlan s ellenes elemeinek eltávolítója s így szervezése, vezetése az államot illeti. De továbbá mind a két intézmény szabadságvesztő intézmény, már pedig csak az államnak van joga a kulturális fejlődésre, társadalmi életre alkalmatlan vagy kultúraellenes, társadalomellenes elemeket polgári, egyéni szabadságuktól megfosztani. Magán ember ezt nem teheti, tehát magán ember nem szervezhet,, nem vezethet, elmekórházat. Megfigyeléseinket ez irányban összefoglalva azt mondhatjuk, hogy csak akkor felelhetnek meg az intézetek társadalmi hivatásuknak, ha a régi méltán gyászos emlékezetű „elmegyógyintézet” helyébe az elmekórház lép, amely nem a fogházak legkellemetlenebbike, hanem a kórházak legkellemesebbike, mert csak így remélheti,, hogy egyeseket visszaadhat a társadalomnak, a kulturális fejlődésnek, csak így felelhet meg hivatásának s lehet igazán kiegészítő része maga is a kulturális fejlődésnek, mint a társadalmi életre, a kulturális fejlődésre képtelenné vált, hajótörött elemek gyógyítója s a társadalomnak visszaadója vagy szükség szerint mint veszedelmes elemnek elkülönítője. Más célja, más feladata nem lehet. Rokoni üldözések eszközéül nem szolgálhat,, sem törvény alól való kibújásra. Az állam erre nem költhet; magánosoknak meg ily fontos és kényes magánszempontokból nagyon is kiaknázható társadalmi, kulturális intézmény szervezése semmi körülmények, között meg nem engedhető

343

59. A börtönügyről. A kulturális fejlődést, a társadalmi életet veszélyeztető kultúraellenes, társadalomellenes elemek lecsapolója, levezető, eltávolító intézménye a börtön. Rokon kulturális intézmény tehát bizonyos tekintetben az elmekórházzal. Csakhogy ez a kulturális fejlődésre, a társadalmi életre alkalmatlan elemek lecsapolója, eltávolítója. Amaz a kultúraellenes, társadalomellenes elemek lecsapolója, eltávolítója. De mind a kettő természetszerűleg szabadságvesztéssel jár. Az államnak joga van erre. Joga van a kulturális fejlődésre, a társadalmi életre alkalmatlan vagy a kultúrellenes elemeket egyéni szabadságuktól megfosztani, de csak az államnak. Már ezért sem szervezhet magánember elmekórházat. Szabadságvesztő intézmény tehát mind a kettő. Ugyanazzal a bűncselekedettel egyik elmekórház rabságba juthat, a másik ember a börtönrabságba, a beszámíthatóság foka szerint. Az elsőnél ugyanis korlátolt beszámíthatóságot állapítottak meg, míg a másik teljesen beszámítható volt. Mindkét intézmény tehát kulturális, az alkalmatlan s kultúraellenes elemeket eltávolító, szabadságvesztő intézmény. Ennyiben rokonok. Most közelebbről a börtönügyről óhajtanánk néhány szót szólani, főleg a börtön mai céljáról. A börtönrabsággal való szabadságvesztő büntetés, eredeti célja a régi társadalmakban a megtorlás, a bűntett megtorlása volt. Ez a megtorló elmélet, a retorziós elmélet, mely az ősrégi szemet szemért, fület fülért valló felfogásból, a taglioból, a vérváltságból fejlődött ki. Manapság e felfogás kora rég lejárt.

344

A későbbi felfogás a büntetésről a megfélemlítés, a példával való elrettentés, a példaadás volt. Ez az elrettentő elmélet, az intimidációs elmélet. Ε felfogás azért követelte főleg a bűnös szigorú megbüntetését, hogy ezáltal a bűncselekedetekre hajlandókat elrettentse hajlamaiktól. De e hatás nagyon jelentéktelennek bizonyult. Ha akkor hat is az ily bűnös hajlandóságúakra a büntetés ténye, később elfelejtik s a tett elkövetésekor eszük ágában sincs ilyesmire gondolni. Ε felfogás' is lejárta magát. A harmadik későbbi felfogás a társadalmi védekezés elmélete, a defenziós elmélet, mely szerint a társadalomnak joga van e kultúraellenes, társadalomellenes elemekkel szemben védekezni s e védekezés a büntetés, elzárás. Ez a három főbüntetés-elmélet. A megtorló elmélet a kultúraellenes, társadalomellenes elmekkel szemben megtorlással élt. Az elrettentő elmélet a kultúrellenes, társadalomellenes elemeket elrettenteni iparkodott a büntetéssel, mint szigorú példaadással. A védekező elmélet a kultúraellenes, társadalomellenes elemek eltávolításáról, elzárásáról gondoskodott a büntetés útján. Nézetünk szerint e három felfogás egyike sem lehet irányadó a kulturális fejlődés mai foka mellett. Mivel a büntetést magukra vonók kultúraellenes, társadalomellenes elemek, azaz a kulturális fejlődés, a társadalmi élet, nemzet etika élete ellen cselekedtek, nézetünk szerint a büntetés is etikai, azaz erkölcsi javítás legyen. Etikailag oda kell hatni, hogy e kultúraellenes, társadalomellenes elemek megjavuljanak, ismét hívei, támogatói legyenek a kulturális fejlődésnek, a társadalmi életnek, maguk belátva és megbánva tettüket.

345

Azt hisszük a mai fejlettebb kulturális viszonyoknak és felfogásnak ez az etikai elmélet felel meg leginkább, mert sem a megtorló elmélet, sem az elrettentő elmélet, sem a védekező elmélet ki nem elégíthet. Mert az eredeti, lényeges mozzanatból kell kiindulnunk s ez az, hogy e kultúraellenes és társadalomellenes elemek vétettek a kulturális fejlődés, társadalmi élet ellen, nos meg kell őket javítanunk erkölcsi javítással, a kulturális fejlődés, a társadalmi élet híveivé kell őket tennünk. Ez legyen tehát a börtönbüntetés, a börtönrabság szabadságvesztésnek célja, ez etikai cél. Ez etikai cél, a megjavítás elérésére szolgál a „feltételes szabadonbocsátás”, a „feltételes elitélés” és a kegyelem címen ismert modern eljárások. A „feltételes szabadonbocsátás” úgy szól, hogy mehetsz, elengedjük a többi büntetést, de ha rosszul viseled magad, azt is le kell ülnöd. A „feltételes elitélés” mindjárt szabadon bocsátja a bűnöst, azzal a feltétellel: ha rosszul viseled magadat, le kell ülnöd büntetésedet. A kegyelem teljesen elengedi a büntetés hátralevő részét. Így felelhet meg hivatásának a börtönügy. A korlátolt beszámíthatóságúakat megjavítja az elmekórházrabság, a börtönrabság javítsa meg a teljes beszámíthatóságúakat. Akkor igazán megfelel a börtönintézmény, mint kulturális intézmény hivatásának, sőt mivel nemcsak eltávolítja a kultúraellenes elemeket, nemcsak ártalmatlanokká teszi a társadalomra nézve, hanem meg is javítja, vissza is adja a kulturális fejlődésnek, a társas életnek, tehát nemesen felel meg hivatásának. Így kell minden társadalmi intézményt a kultúrális fejlődés szempontjából tekintenünk, amelynek alapja

346

pedig a tiszta nemzeti etikai élet. Ezért itt is az etikai cél, a börtönügy, a büntetés etikai elmélete lesz a helyes felfogás. 60. Törvényt s társadalmi felvilágosítást a gyakorlati fajnemesítés irányában. Minden kulturális fejlődés alapja a faj, a nemzet etikai élete, az egészséges fajfejlődés. Csak ez óvhatja meg a faj erejét és kulturális nívóját. Az egészséges fajfejlődéssel egy új tudomány ág foglalkozik, a Galton, angol pszihológus alapította gyakorlati fajnemesítés tudománya (practical eugenics). De főkép Amerikában, az északamerikai Egyesült Államok társadalmában, sőt törvényhozásában is sikerült e gyakorlati fajnemesítés elveit érvényesíteni bizonyos fokig s így nagyon érdekes lesz, ha egy ottani szakember, John Franklin Bobbitt dr. (a Clark egyetemen) beszámoló értekezéséből e kérdésről egyet mást hallanunk. Ha a gyermek, mondja Bobbitt dr., egészséges tő hajtása, a nevelés könnyen boldogul s ő felelős azután a nevelés hatásáról. De ha a gyermek már féregrágtat ő hajtása, az egészséges nevelés igen problematikussá válik s ő sem számolhat be korlátolt elméjével a nevelés hatásáról, A szülők megválogatásával lehetne javítani a helyzeten, csak hogy ezt nem tehetjük. De az emberi tőnek a javítása csakis biológiai törvények szerint történhetnék. Íme ez újsütetű amerikai tudománynak, a gyakorlati fajnemesítésnek (Practical Eugenics) problémája, fajunk veleszületett sajátságainak javítására törekszik, elvei alkalmazásából nagy haszon volna, de hogyan alkalmazzuk.

347

Eddig az öröklés adományait nem sokba vették, azt hitték, hogy a nevelés fölibe kerekedik a születés adománykülönbségeinek. De most már kezdünk meggyőződni, hogy az öröklés döntő az ember jellemvonásaiban. A gyermeket nem lehet akaratunk szerint formálni. A nevelés hatása korlátolt. Épp az iskolázott osztály családjaiban csökken a szaporodás. Két gyermekre apad. Egyetemet végzett nőknél egy gyermekre. Az alsóbb osztályoknál nagyobb a szaporodás. Felsőbb osztályaink fokozatos biológiai elszegényedésével állunk itt szemben. A fejlettebb orvostudományi, közegészségügyi, társadalmi viszonyok is sok gyöngét megóvnak s családi életre bocsátanak. így még gyöngébb lesz a következő nemzedék. Csupa emberbaráti, a gyöngét védő eljárással így erősen romlik a faj. A fejlődés tehát a felsőbb, fejlettebb rétegek folytonos elhalását s alulról fejletlen, szellemileg szegény réteg helyébe tolódást mutatja. A történelem előtti idők véres küzdelmében elpusztult a gyönge és épp az erősek, a hősök alapítottak családot, így jó származású erős faj volt biztosítva. A középkori arisztokrácia is a vitézekből, a hősökből keletkezett. De azután fokozatosan hal el az arisztokrácia s folytonos megújulása szükséges a középosztályból. A politikai fejlődés az alsóbb osztályokat is felemelte, szabaddá tette, összekeverte a válogatott nemesi fajjal s így a faj romlását idézte elő. A kiválóbbak az előtt is felemelkedhettek a jobbágyok közül. A mind fontosabb szerepet játszó munka is megrontotta a gyöngébbeket. A középosztály hoz létre pedig a legtöbb családi életet, a felső nem akar, az alsó nem bír. S éppen itt a romlás a fokozottabb munkától. A nőtlenség veszedelmesen terjed. Modern társadalmunk sok gyöngét is megvéd, felnevel. Épp a gyöngét részesítjük különös protekcióban,

348

míg az egészségest elhanyagoljuk. A fajnemesítő kertész fordítva cselekszik: a jobb fejlődésű alakot támogatja. A közép osztály helyett most a szegény osztály, a proletariátus a legszaporább. Fajunk növekedő elproletárosodásával állunk itt szemben, mert ott a legtöbb szülés. Mélyebbre is sülyedhetünk, de azért ez is elég. A fajnemesítés gyakorlati feladata épp megállítani e kettős, romboló fejlődést s a fajt a született képességek mai magas színvonalán tartani, sőt fokozni ezt, ha lehet. Kettős lévén a baj, a probléma is kettős: 1. hogyan beszéljük rá az erős férfit és nőt, hogy ne vegyék könyen az életet, ne legyenek rabjai a múló gyönyöröknek, hanem több gyermekről gondoskodjanak, 2. hogyan vegyük elejét, hogy a gyöngék belevegyítsék gyöngeségüket az emberi fajba. A társadalmi pszihológia dinamizmuszát érinti mind a két probléma. Ez a tudomány pedig még csak embrio-korát éli. A megoldást tehát a jövőre kell bízni. De az első gyakolati adalék a megoldáshoz a következő: I. Az alkalmatlannak visszaszorítása 1. Az államok házassági törvényei gyönge megszorításokat tesznek a súlyosabb fogyatékosságokban szenvedők házasságát illetőleg. Washington állam egy újabb törvénye a laghatékonyabb. Orvosi bizonyítványt követel mind a két szerződő fél részéről, amelyet egy rendes orvos állít ki kellő vizsgálat után meggyőződve, hogy ők egészségesek, rendbe vannak testileg és szellemileg és mentek minden átöröklésbeli káros nyomoktól. Házassági engedély nem adható, sem a szertartás végre nem hajtható ily bizonyítvány megszerzése nélkül. Szigorú büntetés van rá róva mind a világi, mind az egyházi alkalmazottakra e gondoskodás megsértése esetén. így elesnek a házasságtól, akik gümőkórosak, alkoholisták, epileptikusok, erkölcsi-

349

leg betegek (insanity), süketnémák, vakok és más komoly bajban vagy fogyatékosságban szenvedők, ami az utódokat érintheti. Nagyon üdvös törvény tehát. Itt a házasság bejáratánál kell emelni a korlátokat a bajok, fogyatékosságok, a fajromlás megelőzésére. 2. A közvéleményt nevelni kell az átöröklés tárgyában és a faj ereje fejlődését és aláhanyatlását illetőleg. Ha felismerik majd a helyzet súlyos voltát csak akkor fognak beleegyezni a komoly orvoslásba. Addig tehát terjeszteni és mélyíteni kell az átöröklésre és a faji változásokra vonatkozó ismereteinket s ezekkel az ismeretekkel erjeszteni a közvélemény felfogástömegét. Végre majd a törvény és szokás korlátot emel az alkalmatlannak s így alapjában elüti a faj beszenyezésétől. A gyakorlati fajnemesítésnek siettetni kel ezt a fejlődést és határozott formát adnia neki. 3. Az alkalmatlannak elkülönítése, a bűnösök, fogyatékosok meddővé tevése csekély mértékben meg is van a börtönök s kórházak lakóinak elkülönítésében. 4. Megszüntetése mindazon jótékonysági intézményeknek, nyilvános iskolai rendszereknek és minden egyéb köztényezőnek, ami odacélzott, hogy a gyöngét, tehetetlent oltalmazzuk Az ókorban gyakorlati fajmentesítés szempontjából tartották ezt, de ma már teljesen lehetetlen. Visszatérés volna a természet eredeti fajtisztító módszeréhez és a művelődés nem fordíthatja visszafele arcát. Vissza nem fordulhat a forráshoz, hogy megtisztuljon. Folytatni kell előre az utat. II. A probléma másik része: mit tehetünk, hogy a jobb tehetségű osztályok növekedő terméketlenségét megakasszuk. Egyesek ajánlották súlyos összeg kivetését a családi életet nem élő férfiakra és nőkre, kedvezmény adását a jóvérű szülőnek minden gyermekért, s mennél nagyobb a gyermekek száma, annál nagyobb legyen e

350

kedvezmény, a társadalmi és közgazdasági kiváltságok halmozását a magasabb tehetségűekre, hogy nagyobb szerencséjük legyen, a magasabb tehetségűeknek bizonyítvány útján való biztosítását szigorú egyéni vizsgálat alapján s a magasabb tehetségűeknek való házasságát előmozdítani, a magános ember fizetését megszorítani s több ily leginkább közgazdasági javaslatot. De a baj csak részben közgazdasági. Épp a legtehetségesebbek a leginkább vonakodók. Caeteris paribus a szegény és tudatlan sokkal termékenyebb, mint a gazdag és művelt. Galton fajnemesítő vallást (eugenic religion) ajánlott, az emberiség tágkörű vallását, mely nem csak az egyéni jólétre néz, hanem az egész jövendő emberfaj legfőbb javára. Ha ily vallást árasztanának az emberek lelkébe, kétségtelenül nagy hatást tenne. De ez is nagy nehézségekbe ütközik. Oly fokát követeli az altruizmusznak, mint amilyen egyik vallásban sem volt eddig. Ily nagy altruizmusz gyökerei nincsenek az emberi természetben. És az ily vallás az előrelátás oly fokát követi, mely nagyon messzetekint a jövőbe, és az emberi előrelátás nem nagy. Csak az értelem messze-látó és az emberi viselkedést végeredményben nem az értelem, hanem az érzés ellenőrzi. Igaza van előadónak Valóban az érzés az etikai érzés, a faji moralitás, a lelkiismeret értékeli a viselkedést. Az értelem a kormány, folytatja a fejtegető, az érzés szabja meg a vitorla használatát. És az érzés nem lát messze, nem előrelátó. Csak a jelent vagy a közvetlen jövőt látja. Épp ebben van az ily fajjavító javaslatok csekély értéke, a hibás feltevésben tudniillik, hogy az ember nagyrészt észszerű lény. Hanem .azért a Washington állambeli példa követhető, s a törvény az orvosi bizonyítványokról a házassági szerződő felek részéről, nálunk is meg volna való-

351

sítható. Ez az első lépés ugyanis ez irányban. Negatív, de rendkívül fontos lépés. Kizárja az arra nem valókat a házas életből. A másik fontos dolog, a társadalom felvilágosítása ez irányban, a közvélemény nevelése szintén megvalósítható és állandóan fejleszthető nálunk is. Fogjon ősze tehát e fontos nemzeti kérdésben a törvényhozás és a társadalom munkássága s akkor előbbutóbb üdvös eredményeket várhatunk.

TARTALOM. Oldal

Előszó ................................................................................ V Pekár Károly élete. Írta: Morvay Győző………………. VII Művei: Előadások ............................................................................... XCIII Megjelent könyvek és cikkek ................................................... XCV Kézirati hagyaték..................................................................... CXXI Emlékezések Pekár Károlyról.................................................. CXXI If Magyar kultúra. Irta: Pekár Károly 1. Nemzeti művelődésünk forrásai ........................................ 1 2. A kultúra eredetéről....................................................................9 3. A kultúra kora............................................................................17 4. Az emberi faj életküzdelme a természeti környezettel szemben .................................................................................... 21 5. Az ember társaslény. A társadalmi jelenségek szövedékében az alapvető jelenségek a közgazdaságiak: a létfeltételekkel való közvetlen küzdelem ........................................27 6. Az alkalmazkodás a természeti környezet létföltételéhez megváltoztatja az emberek természetét, az emberek természetének változásával változnak a társadalmi jelenségek .................................................................................... 30 7. A társadalmi fejlődés legmagasabb képződménye a kulturális fejlődés .......................................................................... 37 8. A faj küzdelmének etikai szerveződése vezetők alatt, majd a vezető ősök hagyományából kifejlődött vallásos kultusz alatt.............................................................................. 39 9. Az ősök uralkodnak rajtunk, a halotti kultuszból kifejlődött vallásos kultusz és agysejtjeinknek tőlünk örökölt szöveti diszpozíciói útján .......................................................... 45 10. A vallás és kulturális fejlődés ősforrása, a „kultúra anyja.”....................................................................................... 51 11. A kulturális fejlődés ................................................................ 58

Oldal

12. A k ultúra hősei .....................................................................61 13. A lángész biológiai szerepe az emberiség történetében s ennek homályos tudata az egyes lángelmék műveiben………….. 67 14. A művészi, irodalmi egyéniség problémája a művészetfilozófiai elméletekben s a műkritika legújabb fejlődése és szerepe a kulturális fejlődésben…………………………………… 70 15. A haladiak és maradiak munkája a kulturális fejlődésben .......................................................................................85 16. Kultúrafilozófusok.................................................................. 91 17. Kultúrproblémák .....................................................................103 18. A kultúrák fejlődésének összefüggése a földrajzi típusokkal ................................................................................. 105 19. A középcsapadék-bőség alkalmas volta a kultúrák kifejlődésére ................................................................................. 108 20. Magyarország földrajzi helyzetének természeti előnyei az önálló kulturális fejlődést illetőleg ..................................110 21. A kulturális fejlődés összefüggése a közgazdasági viszonyokkal. A történelmi materializmusz és túlzása ………. 113 22. A pszihologiai és társadalmi tényezőknek fokozatos túlsúlyra jutása a történelmi fejlődésben..................................... 120 23. Nemzeti kultúra…………………………………………. …..122 24. Kultúra és nemzeti jellem…………………………………….126 25. Európa kulturális fejlődésbeli vezérszerepének okai ……… 133 26. A kulturális küzdelem általános törvényének különös vezérszerepének okai .............................................................. 137 27. A kulturális fejlődés és a nemzeti nyelv............................... 140 28. A nemzeti nyelv hegemóniájának politikai biztosítása nálunk: magyar értelmiségi cenzus.......................................... 146 29. A középiskolák nemzeti kulturális fejlődésünk végvárai…… 149 30. A jelenkor kulturális fejlődésének két fővonása. Törekvés mélyebb filozófiai és etikai tartalomra a filozófia újabb szárnyrakapásával és voluntarisztikus evolucionista világfelfogás .............................................................................153 31. Kultúránk némely látszólagos fogyatékosságáról…… …..162 32. A nemzeti nagyság, a kulturális fejlődés alapja a faj tiszta etikai élete ..............................................................................165 33. A nemzeti jellem végső alapja és a nemzetközi nivelláló törekvések...............................................................................169 34. A hazaszeretet biológiája.........................................................172 35. A békés kulturális fejlődés biztosítása a nemzetközi joghatóságok által........................................................................177

Oldal

3

A 6. kulturális fejlődés eszközéről, az értelmi munkáról és egészséges módjáról ............................................................. 184 37.A kultúramérgek .................................................................... 217 38 A kulturális munka erkölcsi kötelesség hazánk és az emberiség iránt..................................................................... 219 39. A nő társadalmi egyenjogúsítása......................................... 222 40. Kultúraközéppontok............................................................ 234 41. Népiskoláink, elemi iskoláink nemzetivé tétele .................. 242 42. A magyar középiskolák kulturális értékéről........................ 247 43. Az etika tanításának szüksége a középiskolákban………….255 41 Mi a főcél az ifjúság lelki képességeinek nevelésénél?........ 258 45. A cselekvésirányító ismeretszerzés, mint minden iskolázás főgondolata ...................................................................264 46. Gondolkodó műszerünk alapsajátsága: a gondolat cselekvéssé válni való hajlandósága, mint a cselekvés irányító ismeretszerzés természetes alapja.................................267 47. Az Országos Levéltár palotája .................................271 48. A Tátraalji egyetem....................................................... 274 49. A Selmeczbanyai Bányász- és Erdészakadémiának jövendő otthona...................................................................................305 50. Külön tanszéket s szigorlatot az orvosi oktatásban a biokémiának ..........................................................................308 51. Pszihologiai laboratóriumot az egyetemen...........................311 52. Hadi történelmi előadásokat az egyetemen .......................... 320 53. A legegyszerűbb reálgimnázium, helyesebben mondva reformgimnázium ..................................................................322 54. Középiskolai telepek, falusi internátusok.............................325 55. Felső tehnikai iskolákat a műegyetemen kívül……………..329 56. Társadalmi nevelés...............................................................331 57. A faj erejének és kulturális nívójának megőrzése………….335 58. Néhány szó az elmekórházak ügyében.................................338 59. A börtönügyről.....................................................................343 60. Törvényt s társadalmi felvilágosítást a gyakorlati fajnemesítés irányában...............................................................346