Budapest, 19Í0. augusztus'ö PÁDUAI SZENT ANTAL LAPJA

XM. évfolyam, leijeinlk nlBdes keddeB. Előfizetési á ra : ig é tz évre — 8 korona F a é v f e -------- 4 „ Egyt$ fzám — 16 fillér.

KEDDI bnPOK

PÁDUAI SZENT ANTAL LAPJA V A L L Á S E R K Ó L C S l, T Á R S A D A L M I K É P E S

^

32. szám.

Budapest, 19Í0. augusztus'ö

SHrkflBlI: m iT l l i l i l

hniinttili li klifttintil: m

BUDAPESTEN,

V n L f K S 2 temet6 -at

T elefo n líá m : 106— 90.

H E T IL A P

X . Pius, X I I I . Leó pápák, Kolos hcrczegprimis, számos érsek, püspök és rendfönők iléó alánlásávai.

Felnőttek ábéczéje.» « D

m

8 . 12 .

jt

Irta : « S M z Albán

Darálás. Felebarátaink között igen sokan vannak, akik Is­ ten egyik legszebb adományát, a beszélő képességet visszásán értékesitik. Nem beszélnek, hanem darálnak. Ez a haszontalan darálás hasonló ahhoz a különös zaj­ hoz, amelyet nyári estéken mocsarak mentén hallhatunk. A békák, amelyek túlontúl szeretnék fürdeni és a vizben elmerülve tétlenkedni, határozott ellenlábasai a lég­ beli madaraknak, melyek a lombok között foglalnak he­ lyet. A madarak többnyire kora reggel gyújtanak dalra, mikor a nap fölkel, a potrohos zöld vizi legények pe­ dig legszívesebben a kései alkonyatot szemelik ki erre a czélra. Az a dal, amit a mocsarak pacsirtái előadnak: a brekegés s az a fecsegő beszéd, mit némely emberek véghezvisznek: a darálás. A darálás, épp úgy, mint a brekegés, nem is olyan unalmasan egyhangú, mint gondolnék. Vagyis az em­ berek és a békák nem egyformán darálnak, brekegnek. A jó hallású figyelők a tó partján már azt is kitalálták, hogy a békák egymás között erősen disputáinak. Ne gondoljuk, hogy holmi körülményes beszélgetést foly­ tatnak, vagy pláne egész takaros szónoklatot vágnak ki, mint a honatyák, — ó nem I A különböző pártállásnak csodálatos kitartással szakadatlanul csak egy szót han­ goztatnak, amelyhez makacsul ragaszkodnak. Az egyik rész például szünet nélkül ezt darálja: Calvin! Calvin! Mások erre a legtüzesebben, már amennyire ez a víz­ ben lehetséges, visszafelelgetnek: Luther I Luther! Ismét mások pedig mély hangon közbekiáltoznak: Pápa I pápa! pápa! Úgy látszik, mindegyik béka a maga sa­ ját fölfogásának akar érvényt szerezni, minél erősebb és minél állhatatosabb brekegéssel. Ezeknek a békáknak nagy atyafiságuk van országés világszerte és estén kint épp oly buzgósággal bre­ kegnek, mint a mocsarak törzslakói. Csakhogy ezeknek az atyafiaknak az a különös ismertetőjelük van, hogy a vizet egyáltalán nem szívelik, csak a sört és a bort. Ellenben igenis megegyeznek a békákkal annyiban, hogy szintén torokszakadtukból darálnak, vagyis ahelyett hogy megfontolnák és bizonyítanák azt, amit monda­ nak, minden beszédjük, szavuk és vitatkozásuk csak annyi értelmet foglal magában, amennyi a békabrekegésben föltalálható.

S to lz A lb á n a katholikus világ-irodalom egyik legkimagas­ lóbb alakja. Született 1808 bán, meghalt 1883 október 16-án. A lapunkban folyó „Felnőttek ábéczéje" szerzője.

Ha ug) anis egy ilyen szeszkedvelő száraz béka a jezsuitákat, ultramontánokat és nemességet emlegeti, mint a szabadság ellenségeit, ez épp oly értelmetlen darálás, mint a béka fülsértő brekegése: Calvin! Cal­ vin ! — közben persze egy-egy kortyot leküld a torkán. A korcsmában, hű ivóczimborák gyülekezetében, gyakran bölcs disputa szokott folyni arról, hogy mikor fog háború kiütni Franczia- és Németország között; ki a legjobb uralkodó és kit kéne a levegőbe röpíteni; milyen ostobaságo* müveit a miniszter és ki beszélt legigazabban az ors2ággyülésen; mi lesz Ausztriával és mit tervez Anglia; mikor ér véget a török birodalom és hogyan lesz fölosztva . . . Mindez hévvel ledarálva, csak annyi értelmet tár elénk, mint a békák órákig tartó brekegése ; Luther! Luther ! Luther I A pápa is sorra kerül. Az óhitü zsidók mai napig azt a reményt táplálják, hogy az ő messiásuk még megjő valamikor. Hasonlókép vannak oly megkeresztelt emberek, akik szintén konokul kitartanak amellett, hogy a pápaság és a katholikus egyház a végét járja. Vala­ hányszor valami csekély súrlódás áll be a pápaság és a világi hatalmak között, mint fényes rakéta repül a

490

K E 13D I tA R O K

magasba az emberek reménysége: no most egyszer s mindenkorra vége a pápaságnak ! Persze mindez csak oly üres jfeménykedés, mint a zsidóké, kik külön mes­ siásra várnak. Magunkfajta igaz katholikus ember jól tudja, hogy a pápaság és a katholikus egyház egész a világ vége­ zetéig fönnáll, miként bizonyos az is, hogy a zsidók számára nem jövend el külön messiás. Ha tehát a borbaáztatott nyelvek azt darálják, hogy a pápaság nemsokára a történelem lomtárába kerül, ez teljesen üres és fölösleges beszéd. Az ily korcsmatöltelékek szava a pápaságról és egyházunkról csak annyi jelen­ tőséggel bir, mini mikor nyári estéken a mocsár mel­ lett sétálgatva, azt halljuk, hogy a brekegő bandában néhány mélyhangú béka szünetlenüj, komolyan és nyo­ matékosan hangoztatja: pápa! pápa! pápa! Eszembe jut egy régi história. Mikor 1837-ben Kelemen Ágost kölni érseknek'viszálykodása volt a pót ősz királylyal vallási ügyek miatt, utóbbi azt gondolta, hogy erőszakkal keresztülviheti szándékát, miért is az érseket fogolylyá tette.. Ekkor egy felvilágosodott ur azt hangoz­ tatta : a római pápa végét járja, már nem soká tart­ hatja magát. N9I , a pápá egészen a mai napig helyén van, sőt meg is'erősödött, mert a püspökök és papok sohasem fartottaktki oly hiven a pápa mellett, mint épp mostanában. Ámde az a bizonyos ur és próféta a maga személyére elérte azt, amit a pápaságnak jósolt: el­ vesztette állását és, vagyonát s nyomorúságos körülmé­ nyek között halt meg. így megeshetik ma is, hogy aki a pápára kigyót-békát kiált, nyomorultan elpusztulhat, mig ellenben a Szentatya trónja sziklaszilárdan áll meg Rómában.

88

88 Haldokló testőr.

Fekszik a hü testőr a halálos ágyon: A királyommal utolszor még beszélni vágyom. A király sietve érkezik legottan S látva haldokló vitézét térdre roskad ottan. Kérj akármit tőlem, csak halljam szavad még, Nincs olyan e nagy világon, amit meg ne adnék 1 S felül a haldokló: Kérésem csak az lesz, Jó királyom, adj egy órát még az életemhez! Ah, szegény barátom ezt, csak ezt ne kérjed, Hiszen ezt csak Isten adhat, tőle jön az élet. Visszaroskad ismét a beteg erőtlen: Ah én balgatag, csalódtam, veszve van a lelkem. Annyi hosszú évig szolgáltam királyom, S tőle mostan a jutalmat hajh, hiába várom. Eddig inkább Istent ha szolgáltam volna, Most nem egy rövid órát, de örök éltet adna . . , Késő már a bánat, itt á halál ut a, Szegény testóf lelke elszállt — hova? Isten tudja. (Németből) T. J,

Xlh évfolyam.

Tisztelet az igazságnak! A szent gyónás véc’élmére irta; Obweger Jakab székesegyházi hitszónok Salzburgban Magyarra átültette Körmöczy Ernő.

Gyóutatóatya! Tudjátok-e, ki az a gyóntató atya ? Ha Agóstino de Montefeltro a gyónásról azt mondja, hogy az Jézus Krisztus irgalmasságának és szeretetének remekműve, mi bátran állíthatjuk, hogy a gyóntatóatya olyan választott edénye a fölséges Istennék, melybe Jézus, az Isten Fia, az ő mindenhatóságának, könyörületességének, hosszutürésének dr^ga cseppjeit önti, hogy a megváltás gyümölcseiben mindnyájunkat részesítsen, hogy minket, kik lelkileg meghaltunk, uj életre támaszszón föl, ha eltévelyedtünk, helyes uíra térítsen, szóval: „hogy mindenkinek lelkiatya és nevelője legyen." A gyóntatóatya előtt a gyónó feltárja lelkét, hogy az aztán Krisztus szive szerint nevelje. Ezen belső lelki kapcsolatról, mely a pap s a bűnös között van, tudomással bir már a hetedik s nyolczadik század is. S tudjátok-e, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy öt századdal 111. Incze előtt ismeretes volt az a kötelezettség: még a legtitkosabb bűnöket is meggyóhni valamely pap előtt. Hogy ő azoktól necsak feloldozzon, de .az embert aztán Krisztus szive szerint tovább nevelje is.' Ott, hol nincs fitkos gyónás, hiába kutatunk igazi lelkiatya utón. A protestánsoknak nincs gyóntatóatyjuk, mert ők nem ismerik a fülgyónást. Mint már említettük, a negyedik lateráni zsinatot megelőzőleg századokkal ismeretes volt a kötelezettség, hogy a bűnöket valamely pap előtt titokban kell meg­ gyónni, ki a rábízott vallomás fölött örökös hallgatásra van kötelezve. Most már nézzük éz akkori idők törté­ netének idevágó bizonyítékait. Első tanunk Rabanus Mór. Mainzban született a 776. esztendőben. Ez a titkos gyónás szükségességé­ ről következőkép oktatta hallgatóit; „A gyakori cseké­ lyebb hibákat valljuk be egymás előtt s bizva higyjük, hogy azokat mindennapi imádságunk ereje el fogja törölni. A súlyos lelkipoklosság okozta tísztátalaríságot azonban törvényeink szerint a pap előtt kell beismer­ nünk s tisztulásunkat az ő Ítéletére kell biznunk."^) Íme tehát a kilenczedik században ugyanazt a tanítást hirdetik a gyónásról, rhint manapság. A bocsánatos bűnök elengedését a gyónáson kivül is elnyerhetjük, de a súlyos bűnökre nincs más orvosság, csak a pap előtt tett alázatos, töredelmes gyónás. RabanUs ezt mondja: a súlyos bűnöket „törvényeink szerint'' a pap előtt kell beismernünk, mi világos bizonyitéka annak, hogy a fülgyónás már Rabanus előtt szokásban volt, mert értelmes ember, aki azt akarja, hogy komolyan vegyék, olyan törvényre nem fog hivatkozni, amely nem is lé­ tezik. S tényleg, e korban sok oly intézkedésnek akadunk nyomára, mely kétségtelenül bizonyltja azt, hogy a fül­ gyónás máf akkoriban is teljes érvényben volt meg. A 625. esztendőben Rheimsban tartott zsinat előirja: „hogy nagyböjt idején a lelkipásztorokon kivül senki sincs *) Rabanus Maurus. H o m il. 36, 42 in lit. M á j. P. L. Tóm . 110. pag. 223.

Xil. evToiyaír..

K E Ű D I LXROK

feljogosítva a hívek gyónását meghallgatni*) s a 850. évi páduai zsinat kimondta, hogy akik titokban vét­ keztek, azok a püspöktől felhatalmazott pap előtt titkos gyónást tartoznak végezni.“ 0 Annak valóságát, hogy a fülgyónás már III. Ince előtt is szokásban volt, minden gondolkozó emberre nézve megerősiiik a gyónási pccsétröi fennmaradt régi tanúbizonyságok. Tán te is tudod, — kedves olvasóm, — mi ér­ tendő gyónási pecsétel, de ha nem, röviden meg­ magyarázom. Gyónási pecséten értendő az a szoros kötelesség: mindent a legmélyebb titokban tartani, amit a szentgyónásban valakitől megtudunk. A gyónási pe­ csét a fülgyónás szükségét már eleve felteszi, enélkül czéltalan, nevetséges valami lenne az. Ahol tehát a gyónási pecsét létezése megállapitható, ott természete­ sen a fiilgyónás is megvan, mert a lelkipásztorok ama szigorú kötelességének czéija éppen az, hogy a titkos gyónásban nyert értesülést ők maguk is titokban tart­ sák. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a gyónási pecsét magának a gyónásnak érvényességét czélozza. Ugyan ki járulna közülünk továbbra is a gyóntatószék elé, ha nem lenne biztos abban, hogy mindaz, amit ott be­ ismer, mindörökre titokban marad? A kődarab, melyet a tenger feneketlen mélységébe vetünk, tán újra a föld színére kerül, de a szentgyónásban tett vallomásunkat ember meg nem tudja soha. S most már azt mondons: A papok azon köteles­ sége, hogy a bünmegvallást titokban keil tartaniok, jó­ val azelőtt létezett már, mikor III. Ince a világon sem volt. Ennek bizonyítása nagyon könnyű. Damíání szent Pé'er, ki Ince pápa előtt már egy századdal működött, szent Andrásról tartott beszédében ezeket mondja: „Őrizkedjék a pap attól, hogy csak valamit is eláruljon abból, amit a gyónási pecsét kö­ telme alatt hallott."®) Két évszázaddal e nagy egyháztudós előtt Paulinus, Aquileja patriarchája ( f 802) többek közt ezt mondá egyik beszédjében: Bűneinket őszintén s igazán meg kell gyónnunk s a bünbánat méltó gyümölcseit kell megérlelní magunkban . . . miként az Isten paran­ csolja s a jámbor lelkipásztorok ajánlják. Ezeknek szigorúan tiltva van bármit is elárulni a vallomásból, melyet rájuk biztak}) Jóval előbb Klhnakus szent János ( f 600) mondta ezeket a gyönyörű szavakat: „Sohasem lehetett hallani, hogy Isten a gyónásban be­ ismert bűnöket valamikor nyilvánosságra engedte volna hozni, mert hisz ö nem akarja a hiveket elriasztani a gyónástól."^) Ez értékes és fölötte alapos bizonyság. Oly világosan, érthetően beszél itt a gyónási pecsétről, hogy csak a rosszakarat, vagy tudatlanság tagadhatja ') Hardnin, tóm. 3. col. 775. Bougand : Kereszténység és korunk. 5. köt. ®) Petrus D im'anus, Sermo de S. Andr. II. M igne Toni. 144. *} Paulinus iib. eshorl. Cap. 52. P. L. Totn. Q9. pag. 257. S. Joan. Kli . akus, epist. ad Pastorem.

491

ezek után annak már jóval előbbi létezését. Három, a fülgyónással szoros összefüggésben áltó kellékre mutat rá itt a nagy szent. Először is megállapítja, hogy az ő korában a gyónási titok megsértése hallatlan dolog lett volna. Hallatlan! Ezzel azt akarja mondani: Míg ép­ eszű, emlékezettel bíró ember él s fog élni a földön, egynek sem lesz alkalma a gyónási pecsét megszegé­ séről hallani. Az egyház e fenséges, megmagyarázhatlan, de egyúttal letagadhatatlan jótéteményét Klímakus János inkább a hatalmas Isten csodájának, mint az emberek művének tartja. Sohasem lehetett hallani, hogy Isten ezt megengedte volna. S ez a második igazság, melyre a mi szentünk utal, — Isten oltalma, — ki a gyónási pecsétet oly féltő gonddal őrzi. De hát ez az isteni oltalom miért oly messzeterjedő, tökéletes, hogy valóságos csodaszámba veheti az ember ? A szent meg­ felel eire is, — s ez a harmadik igazság, melyre figyelmedet felhívom. Isten azért művelte e csodát, — mondja ő, — „mert nem akarja a hiveket elriasztani a gyónástól." Reánk gondolt tehát a jóságos Isten, mikor a gyónási titkot oly különös módon oltalmába vette. Bűneinket tekintette s örök üdvünket tartotta szemei előtt, mely ős:inte, töredelmes gyónásunktól függ, azért óvta, ollalmazla ezt a titkol oly sok századon keresztül, azért zárta le a papok ajkát, hogy azt „sem háborúság, sem szorongatás, sem inség, sem mezítelenség, vesze­ delem vagy üldözés"*) meg ne nyissa többé. A gyónási titkot, melytől a gyónás s mindazoknak üdve függ, kik a keresztség után halálos bűnbe estek. Krisztus szeplőtelen jegyese, az anyaszentegyház min­ dig féltő gonddal őrizte. Az ígyház e szorgos gondosságának már száza­ dokkal III. Ince pápa előtt kifejezést adott azzal is. hogy a gyónási titok esetleges megsértőire büntetést szabott. Ennek igazolására csupán egy példát hozok fel, mert maga ez az egy is fényesen bizonyítja, hogy a fülgyónás a 6. század elején is szokásban volt már. 527-ben az örmény Dobin-h&n tartott zsinat egyik rendelete így hangzik: „A papot, aki a gyónási titkot megsérti, anathema, azaz az egyházból való kizárás fogia érni."^) Ez a világos kijelentés nem szorul bővebb ma­ gyarázatra. Akiben csak szemérnyi igazságérzet van, el fogja ismerni. Eddig csupán holt betűkre utaltam a nyájas ol­ vasót, sárgult pergament írásokat szedtem elő a régtünt századok porlepte kincsesházából s ezek segítsé­ gével annak a gyónásnak képét nyújtottam eléd, ame­ lyet mindenkinek igénybe kellett venni, ki bűneit be­ ismerni akarta. S a gyónásnak megfakult írásokból fel­ tünedező képe a bűnmegvallás mostani alakjának sza­ kasztott mása, úgy, hogy ennek láttára kénytelenek vagyunk így kiáltani fel: „Valóban, a gyónás már ■) Róm. V III. 35. Synodus in Dobin, schichte.«

Can.

20.

Hefele

»Konzilienge-

492

iC E Ű D !

századokkal az 1215. esztendő előtt is csak olyan volt, mint a mai füigyónás, lehetetlen tehát, hogy csak III. Ince hozta be azt." S amit e régi tanúvallomások igazolnak, megerő­ sítik egy olyan egyház éld' gyermekei, mely messze időkből úgy tör a jelenbe, mint valami csonka, omla­ dozó rom. Az emberi büszkeség szakította el ezt az egyházat a Krisztus által alapított üdvszerző s malaszteszközökkel gazdagon bővelkedő társaságtól, az anyaszentegyháztól. Az isteni gondviselés kifürkészhetlen intézkedése azonban épségben tartotta fenn számunkra ez omladékot, hogy az mindazoknak, kik az igazságot keresik, bizonyságot tegyen a fülgyónásről, mely jóval III. Ince előtt is létezett már. Ez a rom, mely manapság is fennáll, manapság is szemlélhető: a görög nem egyesült egyház. S ugyan mit találtok ebben? A hét szentség közt ott találjuk a poenitenciatartás szehtségét is, a fül­ gyónás alakjában. A görög nemegyesült egyházban sok olyanra fog­ tok akadni, ki odajárul a pap elé, feltárja előtte szive titkait, őszintén megvailja minden, még legelrejtettebb bűnét is, szóval: Feltaláljuk fülgyónást náluk. lV\ost már azt kérdhetné valaki: De hát honnan van a görög nemegyesültek a fülgyónása? Talán HL Incétől, vagy a negyedik lateráni zsi­ nattól ered az? Soha és semmikép. Hisz mikor ez a pápa trónra jutott, mikor azt a sokat emlegetett zsina­ tot összehívta, a görögök már réges-régen elszakadtan éltek Krisztus egyházától! Az 1054. esztendő óta állnak távol a katholikus egyház gyermekeitől; e nevezetes évtől fogva mindegyre azzal mutatják ki irántunk való ellenséges érzületüket, hogy nemcsak semmit sem vesz­ nek át tőlünk, de ellenkezőleg sokat eltörölnek, mi ránk emlékeztetné őket. Bizonyára a gyónás a legkevésbbé tetszik vala nékik, ha az azon időből származnék, melyben ők már elszakadtak tőlünk. Ha tehát a fülgyónást a görög egyház ma mégis használja, ez mindenesetre oly bizonyiték, mely köve­ telőleg erősitgeti egyre, hogy a fülgyónás III. Ince előtt több századdal szokásban volt már. Ha valamely romhalmaz szertehulló falaiban oly koczkaköveket találunk, melyeknek belseje kövületeket tartalmaz, akkor egy pillanatig sem kételkedhetünk azon, hogy e kövületek már léteztek, mielőtt az épület romhalmazzá lett. Mert a koczkakövekkel együtt kerül­ tek az épület falaiba s ott voltak már, mielőtt az romba dőlt. íme ilyen omladék, ilyen romhalmaz a görög nemegyesült egyház. 1054 óta teng-leng, bensőleg elernyedve s ami még él benne, nem a fejlődés üde megnyilatkozása, hanem a lassú enyészet, a haldoklás lehellete csupán. És itt áll ez az egyház, mint annak az átoknak kifejezője, mely mindazokat éri, kik a Krisz­

Xtl. évfoiy&m.

EXPÓK

tus által alapított s az ő szent vérével megáztatott életfáról elszakadtak. S ez omladék alapján találjuk a kövületekhez ha­ sonlóan mindazon szentségek maradványát, melyeket az Üdvözítő az ö egyházára, a katholikus anyaszentegyházra bizott. Ez alapköveken leljük fel a kövesedéshez hasonlóan a fülgyónást is. E romhalmaz darabjaiba be van vésve ez is : A fülgyónás jóval III. Ince előtt létezett már, mi görögök nem használnók most sem, ha már 1054 előtt is nem úgy ismertük volna, mint manapság. Azt tehát, hogy a fülgyónást III. Ince pápa hozta be, oly történelmi hazugság, aminőt csak tudatlanság­ gal párosult rosszakarat eszelhetett ki. (Folytatása következik.)

Atyám áll a kormányrudnál. Az alábbi történetet egy lelkész beszélte el ne­ künk, ki nemrég Rómában tartózkodott. Ott egy kö­ rülbelül tizenhárom éves fiucska betegágyához hív­ ták, ki távol szülőföldjétől, egy előkelő családnál nyert nevelést. Szülői bizonyos viszályok miatt évek óta nem éltek együtt. Az atya, egy tekintélyes férfiú, úgy­ nevezett »szabadgondolkodó« volt s Oénuában lakott. Azt hitte, tökéletesen eleget tesz atyai kötelessé­ gének, ha ama baráti ismerős családnál elhelyezi fiát, tudván, hogy ott az ő kárhozatos elvei szerint fogják őt fölnevelni. Az anya ellenben a Rajna vidékén élt, szaka­ datlanul imádkozva férjéért és gyermekéért. Imái meghallgattatásra találtak. A bűnbánó férj az utolsó órá­ ban visszatért az anyaszentegyház kebelébe és Isten­ nel kibékülve halt meg. Az anya ekkor a szeretet szárnyain sietett fiához, a ki fájdalmas betegségben sínylődött. Eduárd, igy hívták a fiucskát, korát meghaladó értelmességgel bírt, azonban Istenről és vallásról majd­ nem semmit sem tudott; ezt nem lehet csodálni oly környezet mellett, a milyenben fölnevelkedett. — Annál inkább álmélkodtam, — mesélte a lel­ kész, — hogy a gyermek a leghevesebb fájdalmai közben soha semmi jelét sem árulta el a türelmetlen­ ségnek, ellenkezőleg mindig vidám és jókedvű volt. Egy Ízben megkérdeztem; Eduárd, hogy tudod oly nyugodton elviselni nagy fájdalmaidat? — Miért ne tudnám? — felelte megható egyszerűséggel, — a mennyei atya akarja igy s ő tudja, hogy miként van a legjobban. — Mi indított téged erre a fölfogásra? — kér­ deztem tőle könnyes szemmel. — Azt is elmondom önnek, — válaszolta szol­ gálatkészen és elbeszélte a következőket: — Négy évvel ezeló'tt nagy utazást tettünk^ mi­ közben a Vierwaldstátti tavon is át kellett hajóznunk.

XII, évfolyam.

K E H D I EXPÓK

493

Senkisem vette észre, hogy az ég alján viharfelhők gyedóra múlva a kért orvosságot készen kiszolgáltatta gyülekeznek, igy a vihar utói is ért bennünket, mi­ emberünk, azután ismét visszatért hálókamrájába. — kor a tó közepére értünk. Minden pillanatban attól Csakhogy most is nagyon rövid ideig tartott az áhí­ tarthattunk, hogy a nedves hullámsirban leljük halá­ tott nyugalom — mert alighogy megint elaludt, a lunkat. Az általános zűrzavarban senki sem ügyelt csengő újra munkára szólította a szenvedő emberi­ rám, pedig én félelmemben hangos zokogásra fakad­ ség e fáradhatlan szolgáját. így ment ez akkor éj­ tam. Egyszerre egy öreg, mezítlábas szerzetes jött szaka hétszer egymásután, anélkül, hogy a gyógy­ hozzám és szerető szóval vigasztalt. Midőn azonban szerész csak egyetlen bosszús szót ejtett volna. Leg­ látta, hogy az aggodalomtól mennyire remegek, atyai végül egy kis gyermek zavarta meg őt éjjeli nyugal­ jósággal vett föl az ölébe. Közelünkben a hajó ár- mában, aki egy tíz gramm ópiumra kiállított reczeptet boczához támaszkodva ott áilt a hajókormányos hat hozott magával. A patikus álmosan vette kezébe a jól éves fia, ez nyugodtan, mosolyogva nézte a vihar ismert és rendes helyén állani szokott üveget, lemért tomboiását. a szerből tiz grammot és kiszolgáltatta egy kis üve— Nem félsz a vihartól? — kérdezte őt az én gecskében a fiucskának, ki ezek után gyorsan elsie­ oltalmazóm. tett. A teljesen kimerüU gyógyszerész most ismét he­ — Miért féljek ? Hisz atyám á ll a kormánym ánál! lyére akarta tenni az üvegedényt, midőn tekintete — hangzott az egyszerű magyarázat. véletlenül a fölírásra esett. . . mindenható nagy Isten! Helyes, fiam ! — hagyta rá a szerzetes mi és ez ? . . . hiszen nem az ópiumos üveget vette le, nyájasan megczirógatta agyerek barna fürtjeit. Azután hanem a jódtinkturásat. A tulajdonos előzőnap bizo­ hozzám fordult és jóakarattal figyelmeztetett: »Oyernyosan fölcserélte a két üveget, anélkül, hogy szólt mekem, sohase felejtsd el az életben ezt a kitűnő ok­ volna erről segédjének. És ime, ezen csere folytán tatást, melyben ez a gyerek öntudatlanul részesített mérget juttatott egy felebarátjának a gyógyítószer minket. Az élet háborgó tengerén a jóságos mennyei helyett. Atya keze kormányozza hajónkat. Dühönghet körülöt­ A segéd megsemmisülten rogyott le egy székre. tünk a vihar teljes erejéből, nincs mitől félnünk, mert Nem tudta, mit csináljon, mert a reczepten csak ez hiszen — az atya áll a kormányrudnál I az egyszerű szó állott: «Hansén.^, már most hogyan Midőn később megbetegedtem és gyakran oly akadjon ő a sötét éjszakában e név igazi viselőjére, borzasztó fájdalmaim voltak, hogy szinte alig lehetett mikor oly sok ilyéric-nevü ember él a városban! A kibírni, mindig arra a fiucskára kellett gondolnom, a sajnálaíraméltó embernek végkép odaveszett az álma; ki mosolygott, midőn mindenki csüggedett és biza­ jajgatva járt-kelt föl-le a patikában, kezeit tördelte és lommal volt atyja erős keze iránt, ki a hajót kormá­ szüntelen e szavakat mormolta maga e lé : nyozta. — Szent Antal, segíts! . . . szent Antal könyö­ Eddig a gyermek elbeszélése. Én pedig hálás szívvel gondoltam arra, hogy Isten mily kedves mó­ don irányította e szegény, tudatlan fiút a jóra . . . Az anya fohászai nem maradtak hatástalanok. Néhány hét múlva, súlyos szenvedések után meghalt a kis Eduárd, az egyház áldásaival ellátva, jámboran és istenfélelemmel anyja karjai között. Te pedig kedves olvasó, ugyebár, szintén jel­ igédnek választod egész életedre a kis hajósfiu szavait: atyám ál! a kormányrudnál!

Véletlenség, vagy gondviselés? Jütlandnak egyik északvidéki városában, ahol a nagy sarlah- és difteritisz-járvány dühöngött, az egyet­ len g)'ógyszertár üzletvezetője a tulajdonos távollété­ ben kora reggeltől késő estig a vevőket szolgálta ki s végre este tiz óra tájban fáradtan és kimerülve dőlt pihenni. Azonban alig hogy elszunnyadott, megszólalt az éjjeli csengő. A patikus fürgén felugrott fektéből, lesietett és félretolta az ajtón alkalmazott reteszt, a melyen keresztül egy reczeptet nyújtottak be neki, sürgősen kérve a gyógyszer elkészítését. Rövid ne­

rülj rajtam ! E perczben újra megszólalt az éjjeli csengő. Egy kis fiú állt az ajtó előtt és keservesen sirva, re­ megő hangon niondá: — Patikus bácsi, a jó Istenre kérem, elestem, hiszen oly sötét vo’t, szaladnom kellett és nem vet­ tem észre a lép cs ő k et... Ó jaj! az üveg eltörött, nincs pénzem, hogy az uj orvosságot megfizethes­ sem, de a testvéremnek mégis szüksége van rá, mert máskülönben talán nem is él reggelig. Nem is kell mondani, mily nagy öröm járta át e pillanatban a gyógyszerész szívét. Készséggel nyúj­ totta át a fiúnak a helyes orvosságot és ráadásul még egy húszast is adott neki.

0

o Laach. Gyermekkorom könyázott kis regénye, Üdvözve légy, brabanti Genovéva ! Előttem a vár, honnan Golo kénye Gazul elűzött. Van-e erdején fa. Hol a vadonban elfolyt gyermekéve A Fájdalomfiának? Ez a név a

494

K E Q D I CXRÖiJ

Könnyel keresztelt kis fiad neve, — Hű emlékemben van ma is, ugy-e? Midőn a hadból megjött hősi férjed, Rágalmazott emléked mint siratta! Erdőn vadászva tölte napot, éjét. Hű szarvasod is megriadt miatta, így lön, hogy aztán barlangodba tévedt Reád talált és édes kis fiadra. Hejh, lett a várnak örömünnepe! Az álnok Golo is megszenvede. Ábrándos szívvel im, hogy erre jöttem, Feléled újra lelkemben a múlt; Romokban áll a laachi vár előttem. Az embersziv is épen nem javult, De bárha példád is feledve ködben, A szivem tőled egyet megtanult: Lehet a sors akármi mostoha, Az ártatlanság nem vesz el soha. Tóth József.

o

örményországi szegény munkásnök helyzete. Sivasból egy jezsuita atya leveléből közöljük a következő részletet: Tudja mindenki, hogy Kisázsia iparának egy ré­ szét azoknak a szép szőnyegeknek előállítása képezi, melyeket aztán Európában török és keleti szőnyegek neve alatt árulnak. Ezeket kézi munkával állítják elő. A munkásnök fiatal szegény lánykák, kiknek sorsa csakugyan szánalomra méltó. Reggel egy órával nap­ kelte előtt már be kell menníök a műhelybe. Ha elég szerencsétlenek és elkésnek, akkor jól megverik a fejü­ ket. Megérkezve, öten-hatan csoportba állnak egy-egy szövőszék mellé és gyorsan munkához látnak. Bámulatos, hogy apró vékony, fürge ujjuk hogy jár előre-hátra a szövedék szálai közt, milyen gyorsan csinálják a csomókat és működnek vésőjükkel. Több közülök alig több 7 —8 évesnél, s még sincs egy órai pihenőjük, szabadságuk sem, mig a műhely bezárási ideje el nem jő |egy órával a nap lenyugvása után. Nyáron át 14— 15 óráig is dolgoznak. Délfelé színes kendőjükből elővesznek egy darab kenyeret, egy lepény darabot, nyers répát vagy friss hagymát, vagy talán egy marék pörkölt gabonát és ezen rágódi^a mun­ kálkodnak tovább. Fájdalom, az apró karok hamar kifáradnak, hogy mindig előre hajolnak és feszülnek, az ujjak elformátlanodnak, megkérgesednek, összezsugorodnak, mintha rheumás bántalmaík volnának, kezük reszketős lesz, mellük elszorul, addig üde és egészséges alakjuk el­ hervad, elszínetlenedik, testük lesoványodik, s csaknem kétrét görbül, alig tudnak egyenesen állni.

XII. évfolyam

Számukra niacs fiatalság, nincs ennek semmi öröme. Sokan sorvadásban pusztulnak el, mert a mun­ kával való túlterhelés kimeríti őket. Nem tesz semmit, munkálkodni kell, ha jó bért akarnak kapni! Nevetsé­ ges kimondani ezt a szót is: jó bér! Mig magukat így gyilkolják a szegény lányok, csak annyit érnek el vele, hogy naponként két, leg'eljebb 4 szú bért kapnak. De mit szóljunk ez ellen ? Szüleik nagyon szegé­ nyek, keresetük a közös tárczába folyik, mely megélhe­ tésüket biztosítja. Nem ritkán előfordul az is, hogy a családnak e nevetségesen csekély összeg képezi minden bevételét. Néhány héttel ezelőtt egy ilyen kis munkásleány megjelent abban a nyilt otthonban, melyet számukra a missión levő' nővérek tartanak, s féltizenkettőkor elmenve így szólt a felügyelőnőhöz: — Ma estére nem tudok eljönni, de kérlek, a megjelentek jegyzékén ne írd a nevem mellé: nem volt itt. Lásd, anyám betegen fekszik a kórházban, legalább vasárnap el kell mennem, hogy meglátogassam, más napokon úgyis a gyármühelyben vagyok, hogy kenye­ ret keressek magam és kis öcsém számára. „Hát atyád hol van?“ — Ő is beteg, odahaza fekszik. Következő vasárnap ismét nem jelent meg a lányka. Aznap reggel meghalt édes atyja. És anyja? Még min­ dig kórházban volt. Szegény tizenegy éves leányka, most már egészen egyedül maradt, neki kellett úgy saját maga, mint öccse élete fentartásáról gondoskodnia. Ilyen szomorú e szerencsétlen leányok anyagi hely­ zete, de nem kevésbbé fájdalmas lelki állapotúit sem. Sok közüiök egész életén át nem hallott beszélni Isten­ ről, a legtöbbnek sejtelme sincs a katekizmus legegy­ szerűbb igazságairól sem. Értelmük nem volt művelve sohasem, nehezen fogadja be a keresztény tan elemeit is. Sokan közülök keresztet sem tudnak vetni. Szent Józsefről nevezett missiós nővéreinket igen mélyen meghatotta e nyomorúság látása és vasárnapi otthont nyitottak az ipar és nyomor e szegény áldo­ zatai számára. Arra vállalkoztak e jó nővérek, hogy megtanítják őket a legszükségesebb tudnivalókra, felül­ emelik szemüket a mindennapi műhelymunkákon, meg­ mutatják, hogy isteni Atyánk van a mennyekben, kit imádnunk kell, egy kis örömet és napsugarat visznek be életükbe, vigasztalják ő. et és gyermekeikként szere­ tik. Úgy látszik lesz is sikere vállalkozásuknak. Örömtelt szívvel sietnek hozzájuk vasárnaponkínt már jó korán. Pedig szüleik ahelyett, hogy őket buzdítnák, még tőlük telhetőleg megakadályozzák idejöve­ telüket. Sokan közülök magukkal hozzák kisebb test­ véreiket is, akiknek őrzésére otthon kellett volna maradniok. Nincs meg e gyermekeknek az a szellemi élénk­ ségük, mint amilyennel az ember a menedékhely gyer­ mekeinél találkozik némelykor, de azért mind szeretnek imádkozni. Láthatólag vonzalommal viselkednek az ol­ vasó iránt. Ha megtanulták az olvasót imádkozni, kap-'

K E aD IX K P Ö R

X ií. évfolyam

nak egyet s ezzel nagyon megjutalmazva érzik magu­ kat. Örömük telik a legkisebb dolgokban is : három­ négy diszes színes fejtű, főkép a gyöngy, az, élénkszinü vagy tarka szalagok nagyon kielégítik őket.

0 A szürke idegen. ^ ® iv:

j. ®

Regény Irta : fírusAa A.

A graueneki kastély évszázados ódon épület v o lt; mögötte pompás nagy park terült el ősrégi hársfákkal. Midőn Hempel detektivünket egy szolga a lép­ csőkön fölvezette az első emeletre, bizonyos szo­ rongó érzés lepte el, — hogy miért, azt az első pil­ lanatban nem tudta mindjárt eldönteni, — Tessék belépni I — szólt a lakáj, félrecsapva egy ajtó nehéz függönyét., — A grófnő megparan­ csolta, hogy minden bejelentés nélkül azonnal elve­ zessem hozzá az urat, Hempel egy fényesen bútorozott, nagy szobá­ ban taláUa magát, melyet egy függp'lámpa világított meg. A lámpa alatt egy tojásdad „alakú asztal állott. Ennél az asztalnál egy öreg hölgy üldögélt és unalmában kártyákat rakott ki maga előtt. Közelében egy feltünűen szép leányka képes levelező lapokat rendezgetett s ebben egy fiatal ember segítsé­ gére volt. Hempel beléptekor mindhárman fölemelkedtek. Az öreg hölgy hevesen állt föl, miközben kártyáit idegesen össze-vissza dobálta ; a fiatalok meglepődve, csodálkozó arczczal nézték az idegent. Mielőtt Hempel bemutathatta volna magát, az idős nő már előtte termett és így szólt hozzá: — ö n ugyebár Hempel ur, a Szarvas-foga­ dóból? — Szolgálatjára, grófnő 1 — Örvendek, hogy eljött, — folytatta a grófnő, anélkül hogy kezet nyújtott volna vendégének. — Sürgős szükségem van az ön tanácsára . . . i tt . . . (a fiatal lányra mutatott) unokahugom Szidov, Rita és fiam Herbert. Bocsássatok meg gyermekeim, szeretnék ezzel az urral négyszemközt beszélni. Herbertem, légy szives, nézd meg, van-e világosság a kis szalon­ ban ? . . . A ,karpereczről van szó, — tette hozzá, unokahugához fordulva. Gyorsan és büszke hangon beszélt, minden me­ legség nélkül. A két fiatal teremtés szintén igen hi­ degen meghajolt. Hempel azonnal érezte, hogy itt le­ ereszkedő gőggel szoktak az alacsonyabb rendű em­ berekkel bánni. O is fagyos, komor arczot vágott. Hivatása közben gyakran érintkezett főranguakkal, de sohasem tűrte el, hogy lenézzék őt. Herbert gróf visszajött. — Minden rendben van, kedves mama 1 — Akkor kérem, Hempel ur!

495

Hempel követte a grófnőt. Ez a nő magas, karcsú, igazi főúri dáma volt, körülbelül ötven esz­ tendős, de teljesen megőszült. A kis szalónban a grófnő egy kézmozdulattal helyet mutatott vendégének és leült vele szemben egy pamlagra. — Mindenekelőtt a legmélyebb titoktartásra ké­ rem, — kezdte a grófnő. — Ez önként értetődő kötelessége egy rendőri hivatalnoknak. — Ó . . . nem úgy értettem. Én nem mint híivatalnokot hivattam magamhoz, hanem mint privát embert. A detektív elképedve nézett a grófnőre, — H ogyan?., azt gondoltam valami lopásról van szól ‘n — I g e n . . . vagy jobban m ondva. . . nem! A lo­ pást csak ürügyül használtam föl arra nézve, hogy önnel érmtkezhessem. Egy karperecz nemrég való­ ban eltűnt a házból, de nincs valami nagy értéke. Lehet, hogy lovaglás közben veszítettem e l . . . Én sokkal komolyabb ügyben kérettem. Előbb azonban kérem becsületszavát, hogy minden körülmériifelc ]|Qzött titoktartó lesz. — Jól van, szavamat adom, hog^ hallgatni för gok. De egyúttal figyelmeztetem, grófnő, hogy a mennyiben az ügy sok időt igényel, nem állliatok rendelkezésére. Egyszerre két esetben sphaseni szok­ tam nyomozni s je le n ig Valterné titokzátös halála ad nekem dolgot. — Hallottam róla s tudom, hogy ezen ügy miatt tartózkodik i t t . . . Hát tudja Jtneg, hogy férjem tegnapelőtt este óta nyomtalanul eltűnt. Mindenáron fel kell őt kutatnunk. . . Erre nézve kérem segít­ ségét. . ,J : , ,r ' : Hempel álmélkodó szemeket, meresztett a grófnérai —r Hogyan?. .. a gróf ur eltűnt ? . . . Mikepvolt ez lehetséges ? — Péntek estig itt volt a kastélyban. Kissé ös?szezördültünk, — nem ,éppen komolyan, — mire ő bezárkózott szobájába. Azóta - többé nem }átía«i. Férjem azelőtt gyakran el szokott menni néMpy napra Gráczba, a nélkül, hogy előzőleg tudatta volna velem. Gráczban is van egy palotánk, tehát nincs semmi feltünőség benne. Most se voltam nyugtalan, de minthogy tegnap magam is Gráczban jártam holmi bevásárlások végett, férjeme| nem találtam meg, noha az állomásfőnök határozottan állítja, hogy pénteken az esti vonattal Gráczba utazott. , — Valóban különös! De. talán ismerőseinél tar­ tózkodik a gróf ur? — Nem! Azoknál is jártam, de hasztalan,. Senkisem látta őt. Erős meggyőz.ődésem, hogy valami szerencsétlenség érhette, j , ., — Ily esetről ,m 4r ,értesités jött volna két nap alatt...,'

49Ö

KE O D I CTfPÖK

— Ép ez az érthetetlen ! Nem iudom felfogni, d e . . . kell, hogy baj ért^ öt. — Szabad kérnem grófnő, miért nem telt je^ lentést a rendőrhatóságnál ? Ez a legegyszerűbb és legbiztosabb útja annak, hogy a homály eloszlattassék. A grófnő hevesen rázta fejét. — Semmi szin alatt! Még Herbert fiam sem tud a dologról. Azt mondottam neki és mindenkinek, hogy a gróf nagyobb útra kelt. A világért sem sza­ bad nyilvánossá lenni, hogy eltűnt. A legnagyobb baj származhatnék abból, ha a hatóság beleavat­ koznék. — Mire jó ez a titkolódzás ? — kérdezte Hempel, erősen szembe nézve a grófnővel, ki erre kissé elpirultj leesüggesztetté fejét és néhány pillanatig hallgatott. — Nyilt leszek I — szólialt meg- azután halkan az ősz dáma. — Ebben az évben nagy adósságokat kellett csinálnunk. A mely pillanatban a gróf eltűnése ismeretes lesz, a hitelezők tíistént nyaícamon terem­ nek. Magánvafgyonom nem elég nagy ahhoz, hogy mindent fedezhessek. Most már tudja, hogy miért kérek öntől titoktartást. — Nagyon sajnálom grófnő, — felelte a detek^ tiv, — de most nem lehetek szolgálátára. Ez az ügy sok időt és gondolkozást igényel, nekem' pedig mostanában egy más ügygyei kell foglalkoznom. A grófnőt elhagyta előkelő nyugalma és hi­ degsége. Heves nyugtalanság és ijdelem látszott meg rajta. — Hempel ur, ezt nem mondta ön komolyan .. nem szabad önnek ezt az ügyet visszautasítani. . . Kérem önt, könyörgök . . . mindent megteszek, amit kiván, csak nyújtson bizonyosságot nekem. , 01y nagy lelki aggodalmat árultak el szavai, hogy Hempelt akaratlanul meghatotta. Oly nagyon szereti-e ez az asszony férjét, vagy pedig más titkos oka van férje sorsáról bizonyos hirt szerezni? — Nem bánom, grófnő, — felelt rövid meg­ fontolás után — kezembe veszem az ügyet; de csak azon föltétéllel, hogy előttem semmise marad titok­ ban és szabadon cselekedhetek mindent, amit szük^ ségesnek tartok. A grófnő mélyen föliélegzett. — Tegye mindazt, amit jónak iát. — A gróf urnák voltak-e ellenségei ? ~ Csak egy . . . a fivére. — Hol van az illető és micsoda ? — Oráczban nyugalmazott őrnagy. — Miért ellenségeskedtek? — Régi harag van köztük, mert az őrnagy pol­ gárleányt vett feleségül s ezt férjem sohase tudta neki megbocsátani; az őrnagynak meg az fájt, hogy hefcünk fiúgyermekünk született s igy ő elesett a hit­ bizományi birtok öröklésétől. — Más ok nem volt a haragra ? — Mást nem tudok, de lehetséges, hogy előfor­

XW. évfolyatm

dult valami köztük. Csak azt láttam, hogy a testvérek egymást elkeseredetten gyűlölték s ha valaki valami rosszat akar tenni férjemnek, — az csak az őrnagy lehet. — S gondolja, hogy a gróf eltűnésébe az őr­ nagy keze belejátszik? A grófnő vállait vonogatta.' — Én ezt az embert mindenre képesnek tar­ tom. Más magyarázatot nem is találok. Hempel tagadólag rázta fejét. — Nem! egy volt katonatiszt nem tesz ilyesmit. — Istenem! olykor a legjobb körökben is kü­ lönös dolgok adódnak e l ő . . . Különben . . . nem gyannsitök senkit! — Utolsó este milyen öltözetben volt a gróf? — Nem tíidom. Mikor elváltunk egymástól, könnyű nyári öltözetet viselt. Valahányszor a városba utazott, mindig sötét' ruhát vett magára. — Máskülönben milyen a külső megjelenése? — Eró^s, nagyalakú férfi, ősr hajjal, simára bo­ rotvált arczczal. Sasorra és élénk szemei vannak. Jól­ lehet hatvan éves már, mégis' jóltártott, előkelő meg­ jelenésű, szép ember . . . Itt az arczképe; Hempel átvett a grófnőtől egy arczképet és zsebredügta. Azután távozni készült. — Remélem> hogy mielőbb hirt hoz nekem! — szolt bucsuzásul a grófnő és immár kezet nyújtott a detektivnek. — Én is remélem. Nyomtalanul nem tűnhet el senki.” Midőn kevéssel utóbb Hempel gondolataiba mélyedve, Grünau felé ballagott; hirtelen lódbbogás ijesztette föl. A holdfényben egy lovast látott sebesen elszáguldáni maga mellett; aki aztán jobbra befor­ dult az erdőbe. Az ifjú Herbert gróf volt. Hempel megállt és utána nézett. Az ut, melyen a lovas haladt, egy er­ dei vadásziakhoz vezetett Mi< indithatja a fiatal gró­ fot arra, hogy kéiső esti órábatr személyesen keresi fel Steih erdészt, holott üzenetküldésre elegendő cse­ lédje van? Hempel régebben ismerte az erdészt : becsületes, kissé keményfejű, de alapjában jólelkű ember, ki sokkal öregebb és egyszerűbb származású, semhogy Herbert barátkozhatnék vele. — Eh mit! ezen már csakugyan nem töröm a fejemet! — gondolta magában a detektív. — Ha most tüstént ágyba nem fekszem, holriap mitsem fo­ gok tudni elvégezni. Előre — az ágyba! (Folytatása következik-.)

G Imádkozó hölgy. Magasztosan szólott az orgona hangja! Annyi hő sziv vágya olvadott a hangba! Forró szent érzelem sugárzott mindenütt. Áttörve bút, könnyűt;

X4I évfolyam.

ICEBDf ŰU BOP

497

készen álló utczai gyerkőczök rikoltozása — mindez egyetlen leirhatlan fülsiketítő zűrzavarrá olvadt össze. Nápolyt csakugyan teljes joggal tartják Európa legzajo­ sabb városának. Nem csoda, ha ebben a tolongásban egymásután vész el egy-egy elegáns sál a b?jos hölgyek karjáról; másnap aztán a Santa Lucia keskeny utczáinak vala­ melyikében, valami ócskanemüárus kirakatába kerül s ott bilincseli le az asszonynépség sóvár tekintetét . . . Nem egy gyanútlan járókelő hökken meg pénzerszé­ nyének elvesztése miatt; azzal vigasztalja magát, hogy Fortuna asszony majd kárpótolja őt a lutri egyik szép nyereményével.

Ott térdelt egyedül, átszellemült arczozal, Szerényen, igézőn, mint egy égi angyal. Lelke a szent hangok Hullámaiba halván A kis oltár alján. Szelid tekintete az eget kereste, Szinte látszott, amint kéri esdekelve: Elhagyott csarnokit nyissa meg előtte, És fogadja őt be. Odaillett volna az oltárra, melynek Lépcsőin enyhülést oly sokan keresnek. Egy kibékitő kép . . . egy vonzó tünemény, Az ábrándok ködén. Mozdulatlan nézém, egy oszlophoz dűlve. Én is vágyakoztam földöntúli üdvre: Szivem ott időzött az oltárnál, várva Meghallgattatásra. A magas ablakon besütő nap fénye Odaszállt egyenest angyali fejére. A templom tele volt, de nem találhatott Tisztább, szebb homlokot. Még szebbé, vonzóbbá változott alakja, Orgona dicsérte, ének magasztalta! Az eget és földet összekötve látám Szent imája szálán. Szemeim kápráztak . . . mintha mozdult volna! Reszketett a fényben a kicsiny kápolna. Szivem erősen vert... Félve néztem, merre Haladott a menybe! D . G.

0

0

Fehér rózsa, piros rózsa.

Jóízű csemege.

— Elbeszélés. Irta : M . de M onti. —

Az irigyek csapatjai, kik előtt zárva vannak a mű­ vészet templomának kapui, többé-kevésbbé jóindulata megjegyzésekkel kísérték az érkezőket. — Itt hajtat elő a Dúca di Ventimiglia, — mondá az ácsorgók egyike. — Csupán a kocsi az övé, ismerem a kocsis li­ bériáját, — feleié egy tagbaszakadt szomszédja, aki hiába fáradozott méter hosszúságú vékony szivarjának meggyújtásán s végre felhagyott minden reménynyel. — De ki légyen az a gavallér, aki most száll ki belőle s nagyon büszkén és előkelőn viselkedik? — kérdi egy sötétszemű lányka, kinek üde piros ajka ver­ senyez korállékszerével. — Écco la furba — nézzétek a ravaszdit! Hogy felnyílik az ilyen hölgyecskék szeme, amint csinos em­ bert pillantanak meg! No, de kielégítem kiváncsiságát; a signore öcscse a dúcának; Ferreiro Jozé, spanyol gróf, amint a kapus beszélte. Gyakran fordulok meg a

A Vezuvmelletti bájos városban, a „bella Napoli“ban, a palazzo reale — királyi lak — buja pompában viruló kertjei és a piazza dél municipio között emelke­ dik a „San Carlo“szinház óriás épülete, ulaszország, sőt Európa színházainak egyik legnagyobbja. Ma este 9 óra tájt nagyobb tolongás volt a szín­ ház bejárata előtt, mint máskor bármikor. A színház kedvencze ma lépett föl utoljára 'a „Carmen“-ben; a színészet bármely neme iránt különben is rajongó ná­ polyiak a várt nagyszerű ovácziók révén, különben is rendkívüli élvezetre számítottak. A legelőkelőbb fogatok, vagy egyszerű kocsik szakadatlan gördülése; a kocsisok kiáltozása, a rikkancsok és kisiparosok lármája, kik egész vakmerőn ugráltak föl a kocsik fölhágójára; a lovak közt éltök veszélyeztetésével keresztül furakodó koldusok lármás panaszai, csakhogy mindenütt behajt­ hassák tributumaikat; a birkózásra minden perczben

498

KE a Öl c k b o k

Ventiniglia-palotában s könyv nélkül tudom a családi viszonyokat. A hercze^ legidősebb leánya spanyol ge­ nerálishoz ment férjhez s bár azt beszélik . . . — Az elbeszélő azzal elhallgatott, mert senki sem hallga­ tott reá. A hérczegi fogai utasa azalatt rég végig lépdelt a színház terjedelmes lépcsőházán s a herczeg páholyá­ ban tűnt el, ahol rokonai tartózkodtak. A legkevésbé sem figyelt a színpadon folyó jelenetekre, vagy a már annyira ismert jelenetekre, mert az est hősnője még nem lépett fel; sokkal érdekesebbnek találták a széles nézőtér látványosságát: a hölgyek elvakitó toalettjeit, brilliánsaik pompás csillagait, valamint az ifjú hölgyek kecses legyezőjátékát, mely csinos arczocskáikat jól ki­ számított kaczérsággal rejtette el vagy mirtatta meg. — A jó Eugénia ma aligha meg nem késjk, — jegyzé meg a duchessa az átalelleni páholyba tekintve. Ekkor nyilt föl annak ajtaja; megjelent a várvavártnak ruganyos, magas alakja. Az egyszerű de választos öltözet sötét bársonya a legelőnyösebben emelte ki a szabályszerűen szép arcz bágyadt elefántcsontszinét, körte alakú gyöngysor övezte karcsú nyakát, keskeny gyöngydiadém csillogott a fényes fekete fonatok, közt. Jobbról-balról ikrei foglaltak helyet. Egyszeribe a-jöve­ vényekre szegződött minden látcső s valóban kedves kép volt az: a marchesának még mindig fiatalos alakja, a rózsás gyermekfők között; az ikrek a megtévesztésig hasonlítottak egymáshoz, barna gazella-szemeik Tizián „A lagúnák leányai" czimü képét személyeiiteíték meg. Midőn Bodellosingo Eugénia marchesa első izben mutatta be az udvarnál a 17 éves ikertestvéreket, M á­ ria Rózát és Róza Biankát s mindketten zavarodva vé­ gezték az előirott mély meghajlásokat, a királynő ke­ gyesen Így szólott: — Sohasem láttam kedvesebbet az ön ikreinél, cara marchesa! De hogy ne játszogassuk folyton a „Té­ vedések vigjátéká“-t, valami jelvéhyríyel láífuk«eí‘:gyermekeit, vagy hordjanak ezentúl a nevöknek megfelelő szinü rózsát!" A felséges asszony költői eszméje mindenkinek megtetszett; Mária Róza ezentúl mindég piros, Róza Bianka pedig fehér rózsával a hajában jelent meg; nem is nevezték többé másnak, mint fehér és piros ró­ zsának. Imádóik ugyan azt állítják, hogy a dévaj kis lány­ kák néha föl-fölcserélik rózsáikat s igy nem lehet biz­ tosat tudni a személyök azonosságáról. A rózsák azon­ ban kaczagva jelentették ki: — Aki igazi érdeklődéssel tekint reánk, könnyen észreveszi a különbséget, a többiekre nézve pedig mind­ egy, kivel beszél; hiszen annyira hasonlítunk! Ferreiro Jozé gróf fölemelkedett. — Megengeded, néni, hogy búcsúzzam tőled s a marchesát és lányait üdvözöljem? — Miután a du­ chessa beleegyezőleg intett, elhagyta a herczegi páholyt. — Végre határoznia kell Jozénak, — fordult a herczegnő férjéhez. — Eugénia megengedte neki, hogy válaszszon egyet az ikrek közül; egyenesen e czélból

XII. évfolyam

utazott hozzánk s a dolog immár fertály esztendő óta húzódik. Emellett elmúlt már 35 éves. Legfőbb ideje hát, hogy válasszon, máskülönben a legmegrögzöttebb agglegény válik belőle! — Bizony igaz, hogy minél korábban hajtjuk főn­ ket rabigába, annál előbb szokjúk meg azt, — sóhajtá a herczeg. — Egyébiránt hálás lehet nővérem, amiért oly bájos menyét kerestem a számára; eltekintve az összeköttetés egyéb előnyeitől. A szeretetreméltó Eugénia pedig mintaképe lesz az anyósnak! Milyen pompás színben van ma is! — Csakugyan pompásan konzerválta magát, — veté oda a herczegnő, — Azt mondod csak, carissima, hogy jól conzervdlta nragát? Én tökéletes szépségnek nevezem. Felej­ ted, hogy 25 évvel fiatalabb nálad s alig 17 évvel ment férjhez. Furcsa, hogy a legokosabb asszony sem veszi szívesen, ha más nőt csinosnak találunk. A herczegnő jobbnak látta z egyoldalú dicséret agyonhallgafását. —• Luigi barátod igen merész volt — folytatá — amidőn az évek tekintetében oly egyenetlen házasságot megkötötte. Eugénia azonban mindvégig példásan vi­ selkedett, utolsó betegségében pedig önfeláldozóan ápolta. Különben kiváncsi vagyok rá, hogy Jozé melyik rózsát választja. Jozé gróf ezalatt igen élénk társalgásba merült a marchesával; az ikrek körűi erősen csapta a levet s mint rendesen, a legkitűnőbb benyomást hagyta leendő anyósánál. — Egyszóval megállapodásunknál maradunk, ked­ ves gróf, — mondá, midőn a gróf előadás után karját nyújtotta s fogatához vezette. — Holnap tehát kilovagol a leányaimmal; San Martino barátját is szívesen látom; én pedig kocsízom, amint az két felnőtt leány édes anyjához illik. A gróf tiszteletteljesen kezet csókolt a grófnőnek s becsukta a kocsi ajtaját. — Pontos legyen, Jozé gróf, mint mindég! — kiáltá a marchesa, midőn másnap a két urat, pontosan a kitűzött időben a terembe vezették; itt a testhezálló lovagló ruhába öltözött rózsák már türelmetlenül várták. — Ez esetben a késedelem nem mulasztás, hanem súlyos vétség volna. Elnézését kell tehát kérnem a marchesának, ha ígéretem ellenére nem kísérhetem lo­ von a hölgyeket. - - A gróf jobb lábára és botjára mu­ tatott, amelyre könnyedén támaszkodott, - - Tegnap este, az operából jövet, kissé megrándult a lábam; nem igen fáj ugyan, de mégsem enged lovagolnom. - - Ó, milyen k á r ! — kiálták az ikrek egyszerre, — Mi lesz most már a mi várva-várt kirándulá­ sunkból ? — Segítünk a bajon, — mondá a marchesa, — útra kelhetünk, h^ Jozé gróf nem veti meg a kocsimat és ha Signore de San Martino megígéri, hogy vigyá­ zattal él!

XII. évfolyam.

KEODi

12*100»^

— Pompás lesz! — ujjongtak a rózsák. Jozé gróf hálásan hajolt a marchesa kezére. — Pozzoliba, a római császárok egykori, most nagyot hanyatlott nyaralójába és kihűlt kráteréhez való kirándulás felülmúlta mindnyájok várakozását. Az ifjú hadfi büszkén dobogott felelőssége tudatában s méltán büszkélkedett két bájos védenczével; a gróf, — mint a marchesa mondotta — a tökéletes gavallér teljes szeretetreméltóságával nyugodolt belé sorsába; a mar­ chesa pedig arra használta föl váratlan és zavartalan együttlétüket, hogy a férfival beható eszmecserébe eresz­ kedjék s Így kutassa ki egyik leánya leendő gondvise­ lőjét. Egyúttal is nagy örömmel győződött meg róla, hogy a gróf nemes elvei nagyon szép biztosítékát nyújt­ ják leánya jövőjének. Most afelett töprengett, hogy melyik leánya fog néki megtetszeni. Maga mindkettejét rajongva szerette s örömest tartotta volna magánál. Róza Biaaca komoly­ sága talán jobban illett a grófnak már érettebb korá­ hoz, azonban a Mária Róza túlcsorduló élénkségére rá­ fért volna a kómolyabb élettárs vezető keze ' — Come dió vole! — ahogy Isten akarja, volt tűnődésének eredménye anyai tekintetét szeretettel le­ geltette a bájos két amazonon, amint a kocsija előtt lovagoltak. A Solfatara, egy több mint nyolczszáz esztendő óta kihűlt, valamikor igen tevékeny vulkán kráterénél állapodtak meg. A puha pázsitra telepedtek, a rnagokkal ' hozott gyümölcsöt fogyasztották s hallgatták’ a grófnak a hömpölygő Eroról és spanyol hazája bubájáról szóló ’ elbeszélését. Mária Róza szakította félbe: , — Ha egyszerre. ' csak megmozciulna alattam a föld I — kiáltá. — Szinte félni kezdek. Az urak tüstént ajánlkoztak ülőhelyének kipróbá­ lására; ide is, oda is toppantottak, hanem a talaj csak­ ugyan tompán döngött. Különösen a hely közepe táján, ahol a földet kénszerü por födte s., mintha csekély füst­ felhők is nyomultak volna elő a földből. — Az Isten szerelméért, mama, — kiáltá részben komoly, részben tettetett ijedséggel, — menjünk innen, mert tüstént elsüppedünk! Mind kaczagtak: miután azonban' Ischia, a virá-. gos sziget felől már utolsó sugaraiintegettek a.napjiak, a marchesa jelt adott az indulásra. Előbb a kicsi lo­ vascsoport mozdult megj előbb azonban á gróf nye­ regbe emelte a két rózsát, mialatt lábacskáik érintették, a kezét; ekkor gyorsabb tempóban vágtattak hazafelé. Már a palazzo közelébe értek, amidőn, a gróf félhalkan kérdé: — Szabad holnap délben tisztelegnem ? Oly kér­ dést kivánok a marchesához intézni, melytől, életem egész boldogsága függ! , , — Szívesen látom, kedves gróf ~ .feleié a .mar­ chesa ; — biztosítom róla, — tette hozzá halkan, .leá^, nyos pirulással — hogy igen ?,iömaX fogja hallani. Másnap délelőtt 11 órakor az ikrek közös lakosz- , tályába lépett a marchesa; a ró|zsák szorgosan festegettek.^

499

— Hajgyjátok ázt, gyermekek ; kissé csevegni sze­ retnék veletek. — Egy székre ereszkedett le majd ismét tétovázva sétált á szobában föl és alá. A rózsák elálmélkodva nézték. — Parancsolsz valamit, kedves mama ? — kérdezé Róza Biancá. — Nem, nem, csak azzal jövök, hogy Jdzé gróf ma nálunk reggelizik. Öltözzetek fel csinosan, legjob­ ban tetszetek nékem fehér ruhátokban; azonban ma­ radjatok itt, amig hivatlak. Egész óra időtök van még. Átölelte leányait, gyöngédén megcsókolgatta és tá­ vozott a szobából — Róza I —• Bianca! — Azt sejtem . . . — Hogy a gróf 1. . Megkéri — kiálták egyhangúlag. — Téged? — kérdé Mária Róza. — Teged? — visszhangozá Róza Bianca. De miért títkolódzik a mama olyan nagyon? Hiszen megmondhatta volna, hogy melyikünkről van szó! — — Talán csak úgy nem tudja, mint jó magunk! — vélte Bianca. Sokáig némán állottak. — Fogadd meg, hogy hozzánk jösz! kezdé el ismét Mária Róza. — ígérd meg, hogy minél gyakrabban látogatsz meg a mamával! — Csakugyan azt hiszed, hogy te, vagy a kivá­ lasztott? , — Te sem hiszesz egyebet magadról! — Legokosabb lesz, ha öltözünk! — döntött Róza s ezzel eltűntek a szemközti ajtókon. Bianca a csipkével körülaggatott öltözőasztal előtt levő kis székbe hanyatlott; vizsgálódva szemlélgette a tiszta kristályból reá mosolygó arczocskát. — De hiszen egészen neki sápadtam! De hát az ilyen mozzanat nagyon izgató, A kék ruha ma minden­ esetre előnyösebb lesz, tegnapelőtt különben is azt mondta a színházbah, hpgy a kék kedvencz szine. Hi­ szen sajnálom g szegény Rózát, de bizony szörnyű csalódás fogja,érni; mamának igaza van, amidőn azt mondja, hogy Rózának komolyabbnak kellene lenni 17 esztendejére; Jozé gróf bizonyára észrevette, hogy nyugtalan modorával nem igen válik be diplomata fe ­ leségének. Mindenesetre meg fog látogatni a mamával s akkor az én gondpm lesz, hogy jó férjet kapjon! , ' Róza is kioldotta szőke hajának zuhatagát. — Milyen bágyadtnak látszpm ma! Szörnyűség! Akkor már inkább veszem föl a rózsaszín ruhámat; ez kissé tompit. Azt hiszem, hogy az eijegyzési. láz lepett meg. Kár, hogy a grófnak nincs fiútestvére, mert akkor egy nap válthatnánk jegyet. Vájjon nagyon lesujtja-e mellőztetése ? Rábeszéljük mamát, hogy Biancával együtt Spanyolországba költözzék; a legelőbbkelő spanyol grandok valamelyikéhez adjuk Biancát s akkor nem vá-

500

KEDDI

lünk el többé egymástól. Igaz, hogy a gróf kissé ko­ moly ember, de hát azt tartják, hogy az ellentétek vonz­ zák egymást; mama el van általa ragadtatva s folyton dicséri kiváló jellemét. Ó, mindenesetre nagyon boldo­ gok leszünk! Pont 12 órakor gyorsan közeledő kocsi gördü'ése hallatszott most; a sürO függönyök mögül két szőke fürtös fő bámult az udvarra nagy várakozással. A két szoba ajtaja felpattant. — Ő jö n ! — kiálták az ikrek egyszerre. — Te rózsaszínben? — Te meg kékben ? Öt percznyi várakozásteljes szünet. — Csak a mama ne húzná a dolgot sokáig! — vélte Bianca. — Már egész ideges vagyok! — fohászkodék Róza. Negyedóra *elt el. — Csak nem kosarazza ki a mama ? — kérdé Róza félénken. — Lehetetlen, — biztositá Bianca; — nem is ál­ modhatnék ennél különb vőröl. Megint vagy negyed óra . . . félegyre jár. — Szörnyűség! Én már kezdem az egész histó­ riát nem érteni!

Szent Antal csodái.

10

LXPOR

Xll. évfolyam

— Rettenetesség! Hiszen az rosszabb, mintha az embert kinpadra húznák! A rózsák a szoba egy-egy szögletébe ültek s bi­ zony közel jártak hozzá, hogy elpityeredjenek. De még­ sem tették, mert hiszen ez diplomata-feleségekhez nem igen illett volna. Ekkor kopogtattak; egy inas lépett be. — A marchesa üzeni, hogy a piros teremben vá­ rakoznak. Karonfogva lépdelt a két iker a lépcsőkön lefelé; a terem ajtajában még egy pillanatig tétováztak — és felpattant a magas szárnyajtó. Áz egyik pamlagori ült — kissé hátratámaszkodva, rózsásan és sugározva — a' marchesa; mellette ült ia gr óf . . . átölelve tartotta a mamát. . . A rózsák elpirulták. — Ó, hiszen itt vannak leányaink! — kiáltá vi­ dáman a felugró gróf. Eugénia is fölemelkedett; a két ikerhez sietett, a két szöszke fejecskét a keblére zárva s könnyek közt mosolyogva mondá: — Most már megtartalak mindkettőtöket, kedve­ seim! megígérte, hogy jó atyátok lesz! Seeböck Filibert gyűjteménye..

s e csoda örök emlékezéseűl a bi­ lincsek szent Antal oltárára kerül­ tek, ahol mai napig szentünk dicső­ ségét hirdetik.

tattak fel útközben, sőt menekültek előlem mint valami pestisestöl. — Bilincs tö rik . . . Végre keresztény földre értem s II 1. Török rabságból csodálatosan eljutottam Páduába. megmenekült 1651-ben egy keresz­ 2. Bilincs mint oltárdisz. Krakótény albán a szent Antal segítsé­ ban, az 1672-ik évben egy sze­ Ki tagadhatná, ennél fontosabb gével. Az illető eskü alatt a követ­ gény embert ártatlanul gyilkosság­ kezőket vallotta két szerzetes és gal vádoltak és kinpadra hurczol- kérdése nincs a társadalomnak. Saj­ sok világi ember előtt: Midőn a tak. Szörnyű kínzó eszközökkel nos, Hogy nagyon keveset foglal­ háborúban fogságba ejtettek en­ vallomást akartak belőle kicsikarni. kozunk vel e; mint ahogyan általá­ gem a törökök, összekötözött kéz- A szerencsétlen ember a kínok ha­ ban az emberek azzal foglalkoznak legközelébb zel-lábbal dobtak a tömlöcz fene­ tása alatt csakugyan magára vál­ legkevesebbet, ami kére. Minden emberi reménytől lalta a gyilkosságot, noha ártatlan érintené a saját világukat. . . A házasélet tudományát és mű­ megrabolva, Istenhez és a boldog- volt: De inkább meghal, semmint ságós Szüzhöz fordúlfam. Nem em­ tovább szenvedjen. Jámbor keresz­ vészetét még nem foglalta könyvbe lékeztem rá, hogy valaha szent An­ tény módjára készült a halálra, senki. A házasélét filozófiáját a tu­ talról hallottam volna valamit. Ál­ magához vette a szentségeket és dósok nem mivelik. Talán azért momban mégis megjelent egy barna szent Antalnak ajánlotta magát, a van ez, mert a tudósok nem sze­ köntösü ember, kötéllel a dereka kit mindig erősen tisztelt. A szent relmeskednek, mint ahogyan a szekörül és Így szólt hozzám: Vigasz­ pátrónus csakugyan nem tudta el­ relinesek sem szoktak filozofálni ? viselni, hogy ájtatós tisztelője ár­ De annyi tény, hogy a világiroda­ talódj ! meghallgatást nyertél Isten­ nél és Szűz Máriánál; az ő paran­ tatlanul veszítse el becsületét és lom teli van a szerelemről és há­ csukra jöttem ide, hogy kötelékei­ életét. A kivégzés előtt való éj­ zasságról irt hazugságokkal. Csupa det megoldozzam. Én vagyok pá- szaka megjelent neki börtönében, sablon; csupa frázis. A költészet duai Antal! Állj föl, menj el Pá- feltörte bilincseit, megnyitott előtte csak fokozza a vágyat, csak izgatja duába s hálálkodj ott az Urnák és minden ajtót és ráparancsolt, hogy a lelkeket, tehát melegágyban sza­ a törött bilincsekkel a bíróhoz men­ porítja a — csalódásokat. Szűzanyjának.» Ez álomképre fel Leányainkat úgy nevelik, hogy ébredtem, bilincseim lehullottak ró­ jen és ártatlanságát igazolja. A bi­ lam s börtönöm ajtaja nyitva állott. zonyításnak ily kézzefogható módja fődolog a férjhezmenés; de a férjA^zonnal elinduham utamra. Neve­ valóban eredménynyel járt. A ha­ nél-maradásra nincs iskolájuk! A zetes, hogy a törökök nem tartóz- lálraítéltet ártatlannak nyílvánitották legénysörban levő férfi is csak arra

Boldogsága házasságban.

XII. évfolyani. összpontosítja minden figyelmét, hogy hogyan szerezheti meg a ki­ választott leányt, de arra édes-ke­ vés gondot fordit, hogy hogyan is fog vele egv életen keresztül meg­ élni ? A jegyespárok közül százból egy ha tudna választ adni arra a fontos kérdésre: Ml lészen a mé­ zeshetek után ? Pedig (minden valószínűség sze­ rint) a mézeshetek után az évek egész sorozata következik ; az egész ■élet maga következik; és csöppet sem mindegy, hogy minők lesznek azok az évek, minő lesz a házas­ élet, maga az élet! Házasságban boldogan é ln i: ez 'tudomány is, művészet is ; úgy a férfiúra nézve, mint a nőre. Ezzel a kérdéssel érdemes komolyan fogHalkozni. A házasságban boldo­ gulni : ez majdnem egyenlő az élet­ feladattal. Aki megtalálta kulcsát, nem lesz részese a kor rémének, a rossz házasságnak vagy pláne vá­ lásnak. Angliában ez év tavaszán elő­ kelő tudósok tanácskoztak erről a kérdésről: »Miként lehet a férti egyszerre boldog a házasságában és a hivatásában?* Vagyis keres­ ték a jó házasságok titkát és a rossz házasságok szérumát. Én ezért tisztelettel adózom a fenntisztelt an­ gol uraknak és nem mosolygok raj­ tuk. Ha nálunk is követnék példá­ jukat, számunkra is megteremné gyümölcsét a törekvés. Román parasztok szokták a gyeTeket úgy tanítani úszásra, hogy egyszerűen beledobják őket a vizbe, mint a kutyuskákat. A gyerek az­ tán teszi azt, mit a kutyától látott: kezdi verni-ütni a vizet és kilábol végre valahogy. Méltán nevezik ezt a vizbení készséget »kutyauszásnak.« A legtöbb házasságba éppen így ugrottak bele a felek, azért is érzik magukat benne sokszor vajmi — kutyául. Okos ember szárazon tanítja elébb az úszás tempóit és csak az­ után ereszti vizbe a kezdőt. Ennyi óvatosság kellene a házassághoz is. Annak a tempóit is jó volna elsőbb szá’-azon megtanulni. például az a részlet-kérdés, me­

K E B Q I CITROR lyet Angliában felvetettek, érdekli a magyar középosztályt is. A há­ zasság meg a hivatás egyformán betölti az az ember egész világát és boldog csak az ember lehet, ki há­ zasságában is szerencsés, meg a hivatásában is az. Szilágyi Dezső, a legnagyobb államférfiak egyike azt vitatta, hogy szellemi munkát végző férfiúnak nem szabad megházasodnia, mert ezzel eltereli figyelmét és elosztja erőit. Ha mindenben igaza volt Szilá­ gyinak, de ebben az egyben nem. Mert akárminő nagy czélra törek­ szik a férfiú, szép és nemes életre jussa van, ezt pedig csak a házas­ ságon beiül találhatja meg. Ki ne emlékeznék szegény Szilágyi Dezső halálára ? Szomorú elhagyatottságban, magányosan vergődött. Így lepte meg az utolsó óra. Másnap lelte holtan az Inasa. Ilyen halált nem kíván magának senki. . . ak­ kor olyan életet sem kívánhat, minő Szilágyié v o lt . . . magányosat, agglegényít, szeretetlent, bizony hi­ deget. Az ő mondásában különben sánta a meghatározás is. Mert minden ember végez szellemi munkát. Szellem nélkül a legutolsó napszá­ mos sem dolgozik, mikor ott az utszéli kövek törését végezi. Hanem annyit ki keli mondani, hogy hivatásában és házasságában egyszerre boldog csak az a férfiú lehet, kinek felesége nemcsak sze­ reti őt, hanem érdeklődik Is a fér] hivatása Iránt. A szerelem maga nem boldogít; sőt sokszor éppen tönkre is teszi a házasság boldog­ ságát, mert hiszen majdnem min­ dig vegyül belé egy parányi léltékenység. (És ha igazán csöpp fél­ tékenység se vegyül belé, hát az is baj, mert a közöny szintén f á j !) De a szeretetnél még szüksége­ sebb, hogy az asszony okos legyen. Szerelem, hűség, hozomány, mű­ veltség mind szép és jó ; kellenek is a házasság boldogságához. De mindnél többet ér az asszony okos­ sága. Ebben az egy szóban benne van, hogy az asszony hozzásimul a férje hivatásához, foglalkozásához.

501 A férfi agyvelejét ugyanis anynyíra Igénybeveszí és be is tölti a mindennapi foglalkozása, a hivatása, akárminő pályán mozogjon, hogy azt soha ki nem verheti a fejéből. Senki sem tehet a koponyájába egy másik agyvelőt; pedig csak így volna lehetséges, hogy minden gondját elvehesse. Bizony a férfi a családi fészekben is csak úgy tö­ rődik, tervez, töpreng, kalkulál, mint a földjén kint, a boltjában bent, a hivatalában vagy műhelyében. A házasság boldogságához tehát úgy jutunk el, ha az asszony is megteliti koponyáját ugyanazon gondolatokkal és gondokkal, mik­ kel férjéé van teli. Ne kívánja az asszony, hogy mikor férje vele van, akkor az kivetkőzzék a saját énjé­ b ő l ; — erre úgyse képes. Hanem tegye meg a nő azt, amire ő igenis képes: Idomuljon lassankínt egé­ szen a férjéhez; szívja át belőle az érzelmeit, a nézeteit, a terveit, a törekvéseit. A feleség azért fele­ ség, mert mindent meg kell felezni vele. Ám akkor ő is nyújtsa ki ke­ zét a felezéshez! ő is nyissa meg szivét és agyát és vegye át abba á férje világának felét! 0

A királyról. Minap Aradra érkezett Horthy Miklós sorhajó-kapítány, a király egyik' szárnysegéde, hogy apósát, Purgly János aradi földbirtokost meg­ látogassa. Egyik ottani barátunk be­ szélgetést folytatott a király szárny­ segédével, a ki ezeket mondotta: — Ö Felsége e p ik e a legcsodá­ latosabb uralkodói egyéniségeknek, A legközvetlenebb hangon, a legszeretettebb módon beszél minden­ kivel, de mindenkivel csak arról, a mi az illetőre tartozik. Ha valaki nem reá tartozó ügyekről kezd a felségnek beszélni, egyetlen egy pil lantásával elhallgattatja. Ebből is látszik, hogy mennyire tájékozatla­ nok azok, a kik kamarilláról beszél­ nek. Tájékozódva van a felség min­ denről. Olvas újságokat is, de pon­ tosan csak azokat, a melyeket szá­ mára kijegyeznek. Kitűnő memóriája van. A minap éppen Montenuovo herczeg főudvarmesterrel beszéltem, ő mondotta;

502

KÉIiÖ I

— Ő felsége éppen a minap pa­ naszkodott nekem, hogy kissé gyen­ gül a memóriája. Pedig ha nekem olyan emlékezőtehetségem volna, mint a királynak, ma is, egy óra alatt elvégezném a napi munkámat. — Testi frissesége is csodálatos — folytatta Horthy A4ik!ós. Úgy lo­ vagol ma is, mint a legfáradhatatla­ nabb lovas. A bécsi disz-szemle előtt kiadta a király a parancsot, hogy próbalovaglást akar végezni, mert már régen nem ült lovon, A mikor lóra ült, úgy lovagolt, mint egy' fiatal huszárfőhadnagy. — Arra a kérdésre, hogy mikor jön a király Magyarországra ? — a szárnysegéd így felelt; — A jubileumi ünriepségre aligha Ön a felség Magyarországba. Most schlben marad és majd a szeptem­ beri hadgyakorlatokra jön Magyarországba. Nyolczvanadik születés­ napjára csendes, nyugodt ünnepet kiván. Sokszor kijelentette már, hogy sokkal helyesebb volna, ha az ilyen ünnepélyekre fordított költségekből inkább árvaházakat, jótékony intéz­ ményeket létesítenének. A bécsi jubiláris ünnepségeken sem vesz részt a király. Valószínű, hogy szep­ tember második felében Gödöllőre megy, a hol ekkor udvari vadásza­ tok lesznek.

® Hány magyar san Rierífti&an? I r t a : Kovács Alajos.

Amióta az amerikai kivándorlás láza olyan szertelenül elhatalmaso­ dott Magyarországon, gyakran ta­ lálgatjuk, hogy mennyi vérünk vesz el az országra nézve s mennyivel kevesbedik a magyarság, amely kü­ lönben IS oly keVés, hogy Széche­ nyi szerint az »apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.* Bizony sok az, ami a kivándorlás folytán elvesz nemzetünkből; a mohács csata napjainkban többször ismét­ lődik évenkint. Mégis meg kell vi­ gasztalnom a hazájuk sorsát féltő lelkeket, hogy azok a számok, a melyek általában forgalomban van­ nak az amerikai magyarság számá­ ról s amelyek az utol ó évek kivándorrói.iak százezreket meghaladó számai hatása alatt másfél millió, sőt kétmillió amerikai magyarról beszélnek, határozottan túlzottak. Azok, akik az amerikai magyarság

LKROR

számát minden számítás és kritika nélkül ilyen nagyra becsülik, nem veszik figyelembe azt, hogy a visszavándorlás a kivándorlásnak leg­ alább is negyven százalékára rúg Legilletékesebb ennek megállapítá­ sára maga az amerikai statisztika, mely szerint az 1899-től 1908-ig terjedő tiz év alatt az EgyesüU-Államokba bevándorolt 8,516.000 em­ ber, visszavándorolt pedig 3,276.000. Nincs okunk azt. hinni, hogy a magyarországi kivándorlóknak 'ki^sebb százaléka jön vissza az átla­ gosnál, sőt konkrét adataink, van-, nak arra nézve, hogy a mi kiván­ dorlóinknak negyven százaléknál is nagyobb része tér vissza. Erre nézve tanulságul hívhatjuk föl úgy az amerikai, mint a magyar népszámlálás eredményeit. Az Egye­ sült-Államok népszámlálása 1&90ben 62 000 magyarországi szüle­ tésű embert talált, 1900-ban pedig 146.000-et, habár ezalatt a tiz év alatt 285.000 ember hajózott át Magyarországból a tengerentúlra s e nagy tömegnek túlnyomó része (körülbelül 275.000 ember) az Egyesült-Áliamokba ment. Igaz, hogy sokan, igy Thirring Gusztáv , is, a székesfővárosi statisztikai hivatal igazgatója (A magyarországi : ki­ vándorlás és a külföldi magyarság czímü munkájában) kétségbe von­ ják az amerikai népszámlálás ada­ tainak hitelességét, abban a hiszemben, hogy az amerikai népszámlálók sok magyarországi születésüt ausz'riai születésűnek mutattak ki, véleményem szerint, azonban itt nagy tévedésről nem lehet szó, mert az amerikai népszámlálás ada­ tait a magyar népszámlálás adatai is megerősítik. Mint ismeretes, az 1900. évi ma­ gyar népszámlálás 167 000 lélekkel kevesebbet talált, mint amennyinek a tiz évi természetes népszaporodás alapján lenni kellett volna, ennyire rúgott tehát a kivándorlás (öbblefe a bevándorlás és a visszavándorlás fölött tíz év alatt. Ebből a 167.000 léleknyi veszteségből azonban leg­ alább 60.000 lélek esik a 'Magyarorszíggal szomszédos országokra, különösen ■Ausztriára, Boszniára,

X|l^évíQÍyam. Szerbiára és Romániára, továbbá Németországra, melyekb<* mind­ egy kbe> nagyobb volt a kivándor­ lás, mint az onnan való bevándor­ lás. Ezt a Magyarországon talált külföldi honosok és a fölsorolt or­ szágokban talált magyar honosok adataival lehet bizonyítani. Marad tehát kereken 110.000 ember, aki a. tíz év alatt Amerikába vándorolt és onnan nem tért vissza. Hozzá­ adva ezt a számot az 1890. évben Amerikában talált 62 000 magyarországi születésühöz, 172.000-et ka­ punk, amely szám a tiz év alatti halálozást figyelembe véve, kőnynyen leapadhatott 146.000-re. Hogy az amerikai népszámlálás az ausztriai születésüekhez nem igen számíthatta a magyarokat, az is bizonyítja, hogy körülbelül 500.000 ausztriai szüietésüt mutat ki ugyan az amerikai népszámlálás, de a 90-es években Ausztriából még hasonlíthaíatlanul nagyobb volt a ki­ vándorlás Amerikába, mint Magyarországból s az 1900. évi osztrák népszámlálás 600.000 főnyi hiányt konstatált, mig a magyar csak 167.000-et. Szerintem tehát az amerikai népszámlálás adatait bízvást elfogad­ hatjuk s ha e számhoz (Í46.000) hozzáadjuk a magyaroknak Ameri­ kában született gyermekeit, amit az amerikai népszámlálás megállapí­ tott^ s ami kereken 80.000-re rúg, 1900-ban mindössze 230 000-re te­ hetjük az Egyesült-Államokban élt magyarországi származású népes­ séget. Lássuk most, 1900 óta mennyire növekedhetett e szám. Arra nézve, hogy hány magyar honos vándo­ rolt be ez idő alatt az EgyesültÁllamokba, leghitelesebb adatokkal szolgál az amerikai bevándorlási hivatal, amely ugyan 1904-ig a ma­ gyarokat az osztrákokkal együtt mutatta ki, de a régebbi adatokat is részletezte nemzetiségek szerint, ezekből tehát nagyon megközelí­ tően lehet megállapítani a magyar honosok számát. A julíustól juniusig terjedő pénz­ ügyi éveket véve, volt a magyarországi bevándorlók száma:

m E O D IJ ^ P O K

j t í l ^ évfolyam. 1901-ben lQ02-ben 1903-ban 1904-ben 1905-ben . 1906-ban 1907-ben 1908-ban 1909-ben

. 63.000 • 97.000 114.000 94.000 164.000 154.000 193.000 85.000 89 000

Összesen: 1,053.000 Az 1909. év közepéig tehát több mnt egy millió ember vándorolt ki Magyarországból Amerikába, az­ óta pedig 1910 márczius végéig körülbelül még 100.000 ember. Eb­ ből az 1,150.000-re rugó számból legelőször is le kell ütnünk 40 szá­ zalék visszavándorlót, kereken 450.000-et. A megmaradt 700.000hez az 1900-ban talált 150.000-et (a magyarországi születésüéket) hozzávéve és leszámítva ez összeg­ ből, a tiz év alatti halálozásra leg­ alább 15 százalékot, ami kereken 130.000-nek felel meg, 720.000re tehetjük a jelenleg Amerikában élő magyarországi születésü egyének számát. A most folyó amerikai népszámlálás (ott áprilisban tartják a népszámlálást), ennél a számnál nem hogy többet, de valószínűen kevesebbet fog találni. Éppen most került a kezembe a Világosság czimü amerikai magyar folyóirat, amelyben Csekes Béla főnixvillei magyar református lel­ kész Írja, hogy az ottani reformá­ tus egyház anyakönyvében az utolsó hat évben 77 haláleset van beje­ gyezve ; e 77 halott közül 38 gyer­ mek és 39 felnőtt. Az is be van jegyezve az anyakönyvbe, hogy a 39 felnőtt közül 18 szerencsétlen­ ség következtében halt meg, tehát az elhalt férfiaknak éppen fele (a 39 felnőtt között csak 3 nő volt.) Elrémitő adatok ezek, különösen, ha meggondoljuk, hogy azokon kivül, akiket halálos szerencsétlenség ér, hányan pusztulnak’ el a meg­ erőltető munka, a rendetlen élet­ mód következtében. A 15 százalé­ kos halálozást Magyarországon, te­ kintetbe véve azokat az életerő tel­ jében lévő korosztályokat, amelyek­ ből a kivándorlók zöme áll, nagy­ nak kellene tartanunk. Amerikában

azonban a 15 százalékos halálozás tíz év alatt valószínűen optimista számítás. Ha még kivándorlóinknak Ame­ rikában született gyermekeit 180.000 re becsüljük, — olyan nagy arányt mint amilyen 1900-ban volt, nem tehetünk föl, mert a kivándorlók legnagyobb része csak néhány éve van Amerikában — úgy az Egye­ sült-Államokban élő magyarországi származású népesség számát legfölebb 900.000-re tehetjük. Közelről érdekelhet azonban ben­ nünket az is, hogy e nagy tömeg­ ből, mely azonban meSsze áll a másfél és 2 .milliótól,, mennyi lehet a tulajdonképpeni magyar. Erre nézve az amerikai bevándorlási hi­ vatal jelentései tájékoztatást nyúj­ tanak, de meg saját adatgyűjtéseink is felvilágosítást adnak. A fentebb kimutatott 1,053.000 magyarországi bevándorlóból az amerikai statisz­ tika 285.000-et mutat ki magyar anyanyelvűnek, tehát az összesnek 27 százalékát. A nálunk gyűjtött adatok is megerősítik ezt az arányt. Minthogy a visszavándorlók és az elhaltak között is hasonló arányt tételezhetünk föl, különben is a visszavándorlásról itthon gyűjtött adataink is hasonló arányt mutat­ nak, a 900.000 magyar honos közül kereken 250.000-et vehetünk ma­ gyarnak, illetőleg, ha ehhez még az amerikai statisztika által külön nemzetiségnek (race) vett magyar zsidókat is hozzászámítjuk,280000-re becsülhetjük a jelenleg Ameriká­ ban élő magyarság számát. Nagy veszteség ez is a magyar­ ságra nézve, mert számának majd­ nem 3 százalékát teszi s emiatt a magyarság legközelebbi népszám­ láláskor aligha fogja elérni a 10 milliót, de mégsem olyan nagy, hogy kétségbeesésre lenne okunk s veszélyeztetve láthatnók a nem­ zetiségekkel szemben erőviszonyain­ kat. Sőt ellenkezőleg, a nemzetisé­ gek vesztesége több mint kétszer nagyobb lévén, mint a magyarságé, ez az itthon maradtak között a ma­ gyarság arányának javára szolgál.

503 A s ze n t D o m o k o s -re n d i szerzetesnők vezetése slatt álló leánynevelőintézetben Hódmezővásárhelyen fölvételt nyerhetnek oly leánykák, kik az elemi- és polgári iskola osztályait óhajtják látogatni. Bő­ vebb fölvilágositást szívesen td az intézet nt. perjelnője. U j o rv o s i g y ő g y írá n y ró l szól azon érdekes és mély tudományos tartalma könyv, mely H em opatia czim alatt most hagyta el a sajtót. Könnyen érthető mó­ don magyarázza a m oaera betegséget, keletkezésének igazi okát és megadja az útbaigazítást, hogyan kell azok ellen vé­ dekezni és mily módon lehet már szer­ zett ba'ától megszabadulni. Azon végze­ tes orvosi tévedésről számol be, mely okozója a modern ideges betegségeknek, a roppant nagy számban fellépő sziv-, gyomor-, máj- és veseb.etegségéknek, az asztma és köszvénynek. A könyv tartalma valóságos forradalom a gyógytudomány terén. A 128 oldal terjedelmű munka mű­ velt laikus közönség részére lett irva, megkapó és remek, zamatos magyarság­ gal. A mű kü önben német kiadásban is kapható. Ara fűzve 1 korona, díszes vászonköiésben 2 kotona. Kapható minden könyvkereskedésben és a szerzőnél: D r. Kovács Izsó, Budapest, Váczi-körut 18. sz alatt.

T e m e tk e z é s i fiz ie te k e t : te lje s e n b e re n d e z . : A p js g y a ó k o t In g y e n és = = = = = m e n tv e k ü ld : .

FRISS

b é r=

ZSIGMOND

E ls 9 M a g y a r K o p o rs ő d fs z, S zem fedS ^ és R a v a ta lo zA s I k e llé k e k g y á ra , ^

Búd

p e s t,V I., Lehel-utcza 8. sz.

M é g ' s o h a s e m lé ie x e t t o ly a n g y ó g y ­ s z e r , m i n t a r é g e lis m e r t és J ó n a k b iz o n y u lt

ü!

m nw

v á ltó lá z és m in d e n g y o m o r b a ] e lle n , a g ö r c s ö t 15 p e r e z a l a t t m e g s z ű n ­ t e t i és g y ó g y í t j a a h a s d u g u lá s t és k ó iik á i, to v á b b á v é rth z tttá s ra is í z o lg á l és m e g s z ü n t e t i a z é tv á g y ­ ta la n s á g o t, f e j m ig r a i n t , h á n y á s in g e r i , a r a n y e r e t i s r e u m a t ik u s f á j ­ d a lm a k a t. A k i e z e n s z e r t a h á z n á l t a r t j a , s o h a n e m e s h e t n a g y b e te g ­ s é g b e és a g u t a ű t é s t ő l is m e n tv e v a n . V e s e b a j e lle n és k o le r a e lle n .

Egy üV Fg árii 1.20 frt. Egy db. sebtapa&z 1 5 0 „ S z é tk ü ld ! m in d e n v ilá g r é s z b e :

JENCS V IL M O S B u d a p e s t, v á r o s i g y ó g y s z e r t á r a ,

II. kér., Fő-uteza 2 7

sz.

és T ö r ö k J ó z s e f g y ó g y s z e r t á r a , B u d a p e s t, K ir á ly - u te z a 12. szá m .

K é rü n k c zim eh et, hová m utatványszám ot érdem es küld en i.

XII. évfc^yam

K E O D I CSCBOK

504

Rngster Sózsel és Fia

H o n ig Frigyes

Magyarország legnagyobb orgonáinak épitöi

Hirom arany, egy állami ezüst és egy nagy mtlleniuml éremmel kitüntetve. A pécsi országos kiállítá­ son legmagasabb IJJal: állami aranyéremmel ki­ tüntetve. A já n lju k kitűnő hangú és erős szerkezetű légnyomatu (pneuma­ tika!) orgonáinkat ju tá ­ nyos árait m ellett, mű­ vészi k iv ite lb e n . Raktá­ ron kitűnő ha igu harmóniumo k minden nagy­ ságban. MindenneniO javitásokat, fiangolásokat és átépítéseket o l­ csón elvállalunk.

Légnyomatu és elektromos szerkezetek, elektromos fuj^ató-berendezések.

DEZSŐ

h a ra n g -g y á ra A R A D .

b a r is in ln iiir , Fíes.

Szabadal­ m azottha­ rangok, vas

M E Z E IT

ha­

rang - állványoic vasharang

fo r p n y ó r a -k é s z itő

N agyvápád Alapitíatott: 1 8 5 2 -b e n

felszere­ lések.

Képes prospektust kívánatra ingyen küld.

Árjegyzéket kívánatra ingyen kiildünk.

Költségvetés ingyen !! rjsrzsrzsusasxTiESBgsHsirairarzsssRBa

és ozlpőfelsörészek a legjobb anyagból, a legfino­ mabb k i­ vitelben mindenne­ mű bőrből, készen és után óriási választékban rendkivűli o lc s ó á r b a n k a p h a tó k

BOR

mérték

Gyöngy SáBdor Budap'’á íf1í'.; V t J f í t X a ..

M otorvevők figyelmébe I ! I A valódi Kállai F. és társa-féle le g ú ja b b ta lá lm á n y u

„Q L O R IA “

Kellemes szórakozást nyújt a téli estékre

az n r i l i a i haDgverseii!

viilamo* b a r z in -m o torok motor - csépiökészletek az egész or«. ágban legjobbak

Elisfflerü oíleyéllel kltönleiie 19U. — íépes érjegyzÉk.

ta g r íl

(ábraszerinf)m elyet

5 .— K

leszálUtott áron

szállítunk. H o zzá aranyöntésü fonográfhengerek d a ra b ja 1 k o ro n a. Tízezer Íoiíitel,

HjiijefiFjejíiék iíHfe»-

FRIED GYŐZŐ ÉS TÁRSA gramofon- é t fonográf-nagikereskedők

liiD ifr

Nem kell gyomormosás, nem kell operáció 1 Leg­ régibb gyomorbántalmakat, nagymérvű lázt, ál­ matlanságot, étvágytalanságo , folytonos hányást kigyógyitok kétszeri bevételre, könnyű emésztés érhető e . Számos hitelesített elismerő leveleim vannak. Orvos által jóváhagyatott, 150 grammos üveg lik ő r -4 k o r o n , 100 gramm 3 k . r o u a . Kapható alsóálapi D É K I C H S Á N D O R N jfe gyógysz. özvegyénél.

M iá íijB

hajnövesztő kopaszoknak, 3 heti ápolás után rendkivűli eredmény érhető el, korpaeltávolitás, hajkihullás, hajszin visszaadás, hajzsirosodás, hajruganyosság érhető el Síámos elismervényeim vannak. Háromszori használat után eredmé nyért kezeskedem. Ugyszintt szemöldöknövesztö is. Orvosilag áivizsgálta’ ott és felülmulhatatlannak találtatott. 11.970. szám alatt szabadalmaz­ tatott és engedélyeztetett. 150 grammos üveg 4 k O F o n a . 125 grammos 3 k i j r o a . < . Kap­ ható az egyedüli fö lta lá ló n á l:

alsóalapí Dékicíi Sándorné gyógyszerész özvegyénél

Budafoi[ Alsó-Sás-Uteza

U.

számú vilia.

és T ö rök József gyógyszertár K irály utcza 12. és • drogériában, Kossuth-Lajos-u. 7.

Budapest, V I I I . , A g g te le k i-u . 10. A ki tehát teljes J itillá s mellett i évlg terjedő részletfizetés mellett megbízható tó és olcsó motort akar vásárolni, Dgysljsn ■ pontM czim r* és kérjen ezen szakértő czéttOI ingyen képes árjegyzéket. P o n to s c z lm :

Kállai F. és társa motortelepe Budapest, N a g y m tz 3 -u tc« 43. k ., boi

naszDált

járgányos » göxcs^piöÉénieisl cserébe I» vétetnek

a védjegygyei.

Fontos I

Fontos I

Csomagja 40 és 80 fillér N a g y k a n lz a

Pályamutató. ::

A pályaválasztás előtt álló

::

.nagyar ifjak, lányok számára. Harm adik újított kiadás !

4 ra poBtán k ü ld v e 2 ko r. 5 0 fill. Ebben a könyvben nagy gonddal van fölsorolva minden életpálya és útmu­ tatással szolgál mindenkinek, aki tudni akarja, hogy valamely pályára milyen készültséggel lehet lépni, és rajta mennyi haladást remélhetni. Az egyes pályák jövedelmeit is felsorolja. Kapható

a

Pázmáneum

nyomdában

Budapest, Vili., Köztemető-ut 8.

Olcsó eseti ágytollak 5 kg . újonnan fosztott 9.60 k o r , jobb min. 12 K, fehér pehely-puha fosztott 18 K, 24 K. hófehér, pehelypuha fosztott 30 K 36 K. K É S Z A G Y N E > M Ü £ K veres ágyhuzatban, Jól megtöltve, 1 dunna vagy egy derékalj 180 cm. hoszszu, 116 cm. széles, 10.— K., 12.— K., 15.— K. és 18.— K. 2 méter hosszú, 140 cm. széles 13.— K., 1 5 .- K., 18. - K., ét 2 1 .- K. 1 fejvánkos 80 cm. hosszú, 58 cm. széles 3 — K.. 3.50 K. és 4.— K. 90 cm, hosszú, 70 cm. széles 4.50— K. és 5 50 K. Készítés bármely tetszés sze­ rin ti méret után, 3 részből álló szörmatrácz 1 ágyra 27.—. jobb minőség 33.—. Szétkül­ dés fianko utánvéttel 10.— K. ftlü l. Csere vagy visszavétel portó megtérítés m ellett. S a c h s e l B e n e d e k L o b e s No, 11 Pilsen m elU tt (Csehország.),

Páxmánenm nyomda es irodalmi vállalat Budapest, V i l i . , Köztem ető-ut 8,