VILÁGOSSÁG 2003/11–12.
Társadalom, politika
Perecz László
A nemzeti nyelvtől a „nemzeti filozófiáig”∗ A „magyar filozófia” fogalmának jelentésváltozatai a reformkori Akadémia bölcseleti vitáiban „Eljő az idő, mellyben nemzetünkre is kegyesb szemekkel mosolyogván az ég, a’ tudományos esmeretek’ szerelme elevenebben felébred, ’s köz szükséggé válik, mellyben a’ nyelv a’ tökélet’ magas fokára jutván, Múzsáink csak honi nyelven hirdetendik a’ tudományok’ virágait. Akkor nemzetünk’ bélyegző vonásaival öszveolvadva, fog előállni a’ magyar philosophia, minden egyéb tudományokat lelkesítő sugárival elevenítendő, ’s a’ nemzetünkben lakozó lelki tehetségeket eddig nem esmért fokra kifejtendő.” (A LMÁSI BALOGH 1834, 190.)
Az 1825-ben alapított Magyar Tudományos Akadémia, ismeretesen, a „kultúrnemzet”teremtés intézményeként jön létre: a megszülető új nemzet nyelvének és kultúrájának létrehozásában kell szerepet vállalnia. Feladata a tudományok és az irodalom nemzeti nyelven történő művelésének elősegítése lesz. Az alapítók, a romantika nemzeti ébredési mozgalmának képviselői tökéletesen tisztában vannak a bölcselet szerepével a nemzeti kultúra szervezésében, az intézmény létrehozása során kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak tehát a lozóai tudományoknak. A megszervezett hat tudományos osztály sorában a lozóai osztály ennek megfelelően a második, mindjárt a nyelvtudományi osztály után következik. Az Akadémia első évtizedeinek rendezvényei és kiadványai valóban jelentős szerepet játszanak a lozóatudomány meghonosításában. Az előadás e már többször történeti-lozóatörténeti földolgozás tárgyává tett folyamat (KORNIS 1930; PACH 1975, 56–61; PERECZ 2002a) meghatározott szempontú elemzését nyújtja. A reformkori akadémiai kiadványok – A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, a Magyar Academiai Értesítő és a Tudománytár – lozóai anyagát földolgozva, arra a kérdésre keres választ: a közlemények gondolatmenetében mi a viszonya nemzetnek és lozóának? Közelebbről: milyen jelentésváltozásokat mutat a „nemzeti lozóa” és a „magyar lozóa” fogalma? A közlemények nemzetfogalma ugyanis olyan retorikai alakzatnak tűnik, amely a nemzet és a lozóa viszonyát egymástól eltérő diskurzusokba helyezi. Az előadás gondolatmenete – egy átfogóbb, a „nemzeti lozóa” toposzának teljes történetét földolgozó kutatás részeként – azt a folyamatot igyekszik föltárni, amelynek során a „magyar lozóa” gondolata a lozóa magyar nyelvű művelésének programjából a par excellence „magyar nemzeti lozóa” követelésévé válik. ∗ Ez az írás egy hosszabb – az érvelést részletes idézetanyaggal alátámasztó – tanulmány rövidített változata. A konferencián, szabadelőadás formájában, ennek a rövidített változatnak is csupán a vázlata hangzott el.
55
Perecz László n A nemzeti nyelvtől a „nemzeti filozófiáig”
A folyamat meghatározó állomásait, úgy tűnik, a „magyar lozóa” fogalmának három, egymástól különböző fölfogása képezi. A „magyar lozóa”, egyszerűen szólva, jelenthet magyar nyelvű lozóát, jelentheti a magyar kultúra újonnan intézményesülő/ intézményesítendő szféráját, illetve jelenthet sajátképpen magyar, a nemzet karakterével adekvát nemzeti bölcseletet.
MAGYAR NYELVÛ FILOZÓFIA A kiindulópont tehát a „magyar lozóa” magyar nyelvű lozóaként történő értelmezése. A magyar lozóát ebben az elsődleges értelmezésben az teszi magyarrá, hogy magyar nyelven szólal meg. Ez az értelmezés a magyar bölcseleti nyelv kialakításának ekkor már több mint másfél évszázados hagyományába illeszkedik: az Apáczai Csere Jánossal elinduló (APÁCZAI 1655), majd hosszú megszakítottság után Sartori Bernáttal újrainduló (SARTORI 1772) folyamathoz kapcsolódik (Balázs 1987, KORNIS 1994, L ACZKÓ 2003). A folyamat éppen ekkor, a reformkor idejére gyorsul föl: a még latin nyelvű kontribúciót is fölvonultató Kant-vitát követő kortársi Hegel-vita immár egészében magyar nyelven zajlik – a nemzeti nyelven történő lozofálás pedig határozottan elősegíti a kortárs lozóák terminusainak meghonosítását, és számottevően hozzájárul a magyar nyelvű lozóa terminológiájának megszilárdulásához (HORKAY 1970; STEINDLER 1988, 123–132; MÉSZÁROS 2000, 117–130; PERECZ 2003a). Az erre vonatkozó gondolatmenetek közös kiindulópontja a nemzeti nyelv hegemóniájának hangoztatása. „Hazánkban ugyan több nyelv divatos mint szükség; de a’ nemzeti érdekek’ országos létege, úgy szólván kirekesztőleg, a’ magyar, ’s csak e’ nyelv hat a’ nemzet’ szívére, belső életére!” (SZONTAGH 1842, 143.) A bölcselet magyar nyelve az érvelésekben egy negatív és egy pozitív összehasonlítás tárgya lesz: negatíve a tudomány latin nyelvével állítják szembe, pozitíve pedig az irodalom magyar nyelvét állítják elé példaként. A latin tudományosság tehát, az egyik oldalon, meghaladandó hagyománynak számít: a latin valamiféle pusztuló, beteg, holt nyelvnek minősül (ALMÁSI BALOGH 1834, 179; SZILASY 1840, 94). Az irodalmi magyar ezzel szemben, a másik oldalon, a követésre méltó példává válik: növekvő, egészséges, élő nyelvként szerepel (GUZMICS 1840, 147–148; SZILASY 1840, 94–95). A bölcseleti nyelvnek az irodalmi nyelvre épülése ebben a német idealizmus hatását mutató fölfogásban törvényszerű fejlődést jelent: „Az ember játszi gyermekkorából, a’ komoly philosophia vidám phantasia’ öléből, a’ meghatározottabb philosophiai nyelv költészi, szabadon változékony, és hullámzó nyelvből fejlett ki.” (GUZMICS 1840, 143.) A közlemények egyszerre egymást kiegészítő és egymással vitatkozó állásfoglalásai határozott elképzeléseket fogalmaznak meg arról, milyen legyen a kialakuló magyar lozóai nyelv, illetve hogyan lehet közreműködni a kialakításában. A nyelvfejlesztési elképzelések hátterében a nemzeti nyelv és a nemzetkarakter szükségszerű összefüggésének tétele áll: „az úgy nevezett philosophusi nyelv, ha föltaláltatnék is, soha a’ nemzeti nyelvek’ hiányát nagy általánossága miatt ki nem pótolhatná, azért mert a’ nemzeti nyelv, úgy illik a’ nemzeti jellemhöz, mint az emberbőr az emberi testhez.” (HETÉNYI 1846, 26–27.) A kialakuló lozóai nyelv jellemvonásaival kapcsolatban határozott igényként fogalmazódik meg, hogy a bölcseleti műnyelv terminusai fokozatosan, valamiféle szerves fejlesztés nyomán formálódjanak ki (HETÉ NYI 1837, 118; HORVÁTH 1840, 77; SZILASY 1840, 95). A szerves nyelvfejlesztés jegyé56
VILÁGOSSÁG 2003/11–12.
Társadalom, politika
ben ugyanakkor, egyfelől, nem szabad idegenkedni az új terminusok bevezetésétől (GUZMICS 1840, 148–149), másfelől lehetőség szerint kerülni kell az idegen terminusokat (SZILASY 1840, 96). A magyar lozóai nyelv kialakításában való közreműködés pedig valamennyi lozóai író kötelességének minősül (GUZMICS 1840, 231; SZILASY 1840, 93). Arról azonban, hogy ez a közreműködés konkrétan milyen keretek között és milyen formában valósuljon meg, hosszas és alapos viták bontakoznak ki. Működésének első évtizedeiben az Akadémia lozóai osztálya, lehet mondani, a legintenzívebben és a legmélyebben ezt a kérdést pertraktálja. Sürgetés hangzik el a lozóai műnyelv „megvizsgálása”, „kiegészítése” és „megállapítása” tárgyában (SZILASY 1847a, 32), majd a műnyelv egészének „munka alá vételét” „idő előttinek” és „czéliránytalannak” minősítő határozat születik: eszerint „ezentul mindenik tag, ha dolgozás közben új műszót alkot, ezt az osztály’ üléseiben terjeszsze elő, valamint ha valamelly idegen nyelvű műszó’ magyarítása iránt kétségei volnának, az ülés’ közre munkálását kérhesse, melly uton a’ kitüzött czél, t. i. a’ philosophiai műnyelv’ kiegészítése és összhangzásba hozatala idő’ jártával minden elhamarkodás és erőltetés nélkül elérhető” (SCHEDIUS 1847a). A lozóai nyelv fejlesztésének és egységesítésének törekvése hozza létre a korszak lozóai tudományosságának talán legjelentősebb teljesítményét, a legelső önálló magyar nyelvű bölcseleti fogalomgyűjteményt, a Philosophiai műszótárt (1834). Az egyes tudományszakok terminológiájának összegyűjtésére és egységesítésére irányuló akadémiai fölhívás nyomán elkészülő mű alapos munkával összegyűjtött anyaga a teljesség igényével közli az egyes szakterminusok különféle magyar fordításait, használatukra nézve azonban nem fogalmaz meg javaslatokat, így csak csekély mértékben képes csökkenteni a korszakban még uralkodónak mondható szaknyelvi zűrzavart (G ÁLDI 1957, 454–460).
INTÉZMÉNYES MAGYAR FILOZÓFIA A „magyar lozóa” fogalma a második értelmezésben a nemzeti kultúra éppen intézményesülő/intézményesítendő szféráját jelöli. Ez az előzőre épülő, ám az előzőtől határozottan megkülönböztethető értelmezés a magyar lozóát nem csupán magyar nyelven megszólaló lozóának tekinti: a magyar kultúra más területektől elkülönülő, önálló területeként fogja föl. A nyelvi értelemben fölfogott magyar lozóa, egyszerűen szólva, magyar nyelvű lozóai szövegeket jelent, az intézményes értelemben fölfogott magyar lozóa ellenben sajátos kultúrterületet: föltárt és számon tartott hagyományokkal, meghatározott és differenciált diszciplináris tagolódással, egyértelmű és világos feladatokkal, mindösszesen tehát magas fokú intézményesítettséggel. A „magyar lozóának” ez az értelmezése – az éppen frissen megszülető irodalmi élet mintája nyomán – a lozóát is a nemzeti kultúra élő területeként igyekszik elgondolni: a működő nemzeti lozóát szerves lozóai élettel összekapcsolva képzeli el. Az irodalmi élet intézményesülésének aktuális és sikeres példáját követve ez a fölfogás a lozóai élet hasonló intézményesítését tűzi célul: a művet alkotó lozófus, a megalkotott lozóai mű és a lozóai művek iránt érdeklődő közönség valamiféle kölcsönös kapcsolatát szeretné megteremteni (PERECZ 2003a). A „magyar lozóa” ilyen értelmezése a magyar lozóa „megalapításának” – valójában majd inkább a neoabszolutizmus korszakában beteljesülő (KISS 1984; 1988) – programjaként fogható föl. 57
Perecz László n A nemzeti nyelvtől a „nemzeti filozófiáig”
A vonatkozó érvelések határozott előföltevése a hazai lozóai elmaradottság tétele. A sokszor megfogalmazott – hallgatólagosan pedig mindig előföltételezett – tétel szerint a lozóa a hazai kultúra gyöngén fejlett, műveletlen, szerves hagyományokat nélkülöző területe (HETÉNYI 1837, 127). Az állapotrajzokban a kontinuus tradíció hiánya jelenti a legfájóbb hiányt: végső soron ez magyarázza a hazai bölcselet fejletlen voltát (HETÉNYI 1845, 63). A lozóa elmaradottsága az értelmezők számára különösen az irodalommal való összehasonlításban lesz szembetűnő (HETÉNYI 1841, 140–141; SZILASY 1840, 88). A szerves bölcseleti hagyomány hiánya következtében a mégis föllelhető kísérletek ebben a beállításban csak az idegen munkák recepciójában merülnek ki (HORVÁTH 1846, 41; SZILASY 1840, 88). Az elmaradottság tételének hangoztatása mellett ugyanakkor határozottan megfogalmazódik a változtatás lehetőségének meggyőződése. A közleménynek szerzői úgy érzik, éppen most jött el a pillanat, hogy a lozóa a magyar kultúra önálló területévé váljék. „Mi magyarok […] a’ philosophia’ verőczérjánál [Schlagpforte] állunk; boldogok kik sokszor tévedő szomszédainktól, tanulhatjuk sikeresen, mit ’s milly módon kelljen kerülnünk.” (GUZMICS 1840, 148.) A tudományos/bölcseleti megújulás lehetőségét e beállításban általánosan a nemzeti újjászületés, konkrétan a tudományművelés/lozofálás akadémiai intézményesítése teremti meg. Egyrészt tehát a polgári nemzet kialakulása és a tudományosság fejlődése az érvelésben közvetlen kapcsolatba kerül egymással (HETÉ NYI 1841, 74–75), másrészt pedig a tudományfejlődés és a filozófiai kibontakozás legfontosabb intézményének maga az Akadémia minősül (HETÉNYI 1841; K ÁLLAY 1833, 140.) Az Akadémia pedig igyekszik is megfelelni az elvárásoknak: kezdeményezéseivel számottevően hozzájárul a hazai lozóatudomány intézményesítéséhez. Pályakérdések meghirdetésével segíti a magyar lozóai hagyomány reektálását, illetve az egyes lozóai diszciplínák meghonosítását: pályakérdést tűz ki a magyar lozóa történetének föltárása (1831), a pszichológia pedagógiai fölhasználása (1834), a panteizmus történetének megírása (1837), a szép és a fenséges elméletének bölcseleti és művészettörténeti földolgozása (1840), a társadalmi szabadságelméletek ismertetése (1843), az újkor lozóai rendszereinek bemutatása (1845), a kortárs lélektani irodalom szemlézése (1847) tárgyában. Noha a pályakérdések meghirdetése általában is sikeres kísérlet lesz (valamennyi pályakérdésre több pályamunka érkezik), a folyóiratok közleményeiben és vitáiban kétségkívül a magyar lozóai hagyomány föltárásának – és ezzel a magyar bölcselet önreexiójának – törekvése kelti a legjelentősebb visszhangot. A magyar lozóa intézményesítéséhez az akadémiai folyóiratok ilyenformán a hazai bölcseleti hagyományok föltárásának és reektálásának formájában járulnak hozzá (HETÉNYI 1842, 32). Vita bontakozik ki arról, hogyan kellene nekifogni a magyar bölcseleti tradíció föltárásának. Előbb a munka szisztematikus előkészítése mellett hangzik el indítvány (TOLDY 1847), utóbb a szisztematikus földolgozás helyett az önálló monográákban történő földolgozás mellett születik döntés (SCHEDIUS 1947b, 85).
MAGYAR NEMZETI FILOZÓFIA A „magyar lozóa” harmadik értelmezése végül sajátképpen magyar, „nemzeti lozóáról” beszél. E szerint az értelmezés szerint a „magyar lozóa” nem egyszerűen a magyar nyelvű lozóával azonos, nem is a magyar kultúra valamilyen önálló szféráját jelöli: a „magyar lozóa” a magyar nemzetkarakterrel adekvát, sajátosan nem58
VILÁGOSSÁG 2003/11–12.
Társadalom, politika
zeti bölcseletet jelent. A konstrukció egy leíró előföltevésre támaszkodik, és egy normatív követelményt fogalmaz meg. A leíró előföltevés szerint létezik sajátosan magyar nemzetkarakter, és ennek megfelelően létezik sajátosan magyar gondolkodásmód, a normatív követelmény szerint pedig meg kell teremteni az – ennek a magyar nemzetkarakternek és magyar gondolkodásmódnak megfelelő – sajátosan magyar „nemzeti lozóát”. Az értelmezés itt, az akadémiai folyóirat-közleményekben, nem formálódik valamiféle átfogó és koherens, következetesen végiggondolt és részleteiben kifejtett magyar nemzeti lozóai koncepcióvá: néhány utalásból rekonstruálható csupán. A rekonstrukció azonban határozottan körvonalazott elképzeléseket tár föl a sajátosan magyar nemzeti lozóa nemzetkarakterológiai és történetlozóai alapjairól, illetve tartalmi jellemvonásairól. A nemzetkarakterológiai és történetlozóai alapok a kortárs német idealizmusra, elsősorban Herderre és Hegelre támaszkodnak. Az elképzelés kiindulópontja a nemzeti sajátosságok herderi fölfogására épül. „Az emberi nem olly egész lévén, melly a’ világ’ minden nemzetiből ’s népeiből mint meg annyi részekből vagyon egybe alkotva, számtalan különbözéseknek kell lenni az emberek között.” (SZILASY 1833, 306.) Az emberi nem egysége ilyenformán a különbségeiben nyilvánul meg, különbségei pedig az egységére utalnak vissza (SZILASY 1833, 307). A nemzetek karakterének és gondolkodásának különbségei így alapozhatják meg a különféle önálló nemzeti lozóákat. A történetlozóai alapok a szellemfejlődés hegeli koncepciójára épülnek. A meghatározó gondolatmenet itt az „ázsiai népek” és a „germán népek” szembeállításával érvel. Ebben a fogalmi hálóban csak az „ázsiai” szellemtől való eltávolodás és a „szelídülő” korszellem parancsának való megfelelés jelentheti a nemzeti fölemelkedés útját (HETÉNYI 1846, 35–36). A körvonalazódó koncepció szerint a lozóa – a sajátosan „nemzeti lozóa” – tartalmilag közvetlenül a nemzetépítést szolgáló szellemi képződmény (HETÉNYI 1837, 78; SZONTAGH 1842, 141). Ehhez a nemzetépítő tevékenységhez azonban, úgymond, önállóságra kell jutnia. Ez, a „magyar lozóa” önállósága – és a „nemzeti lozófus” „önállása” (Hetényi 1845, 87–88) – a közlemények talán leggyakrabban megfogalmazott követelése. „[...] legyen szabad ohajtanunk: vajha a’ nemzet’ önállásu, ’s magokat a’ nemzet’ szükségihez józanon alkalmazó bölcselkedőink szaporodnának!” (SZILASY 1840, 90.) „A’ magot elhinteni azért szoktuk, hogy idővel gyümölcsözzék. Talán itt az idő, hogy a’ magyar önállólag, nagy tárgyakról, jól magyarul, helyes renddel bölcselkedjék.” (SZILASY 1840, 97.) „[...] valahára tanújunk már mi is saját szárnyainkon repülni.” (HETÉNYI 1842, 39.) Önállóságának eléréséhez a „magyar lozóának” mindenekelőtt szakítania kell más, idegen bölcseletek utánzásától, és vissza kell találnia a nemzeti gondolkodás forrásaihoz. Ebben az értelemben a „nemzeti lozóa” tehát, egyrészt, határozottan ellenzi a lozóai recepciót: fölfogásában a recepció az önállóságot gátló tevékenységnek tűnik föl (SZILASY 1840, 88–89). A recipiált nyugati gondolat nem lévén adekvát a magyarság „ázsiai szellemével”, a recepció egyébként is kudarcra ítélt vállalkozás. Következőleg, másrészt, a „magyar nemzeti lozóának” vissza kell térnie a nemzeti gondolkodás forrásaihoz: azaz „nemzeti sajátosságunkhoz illőt” kell „a’ philosophia’ terén is megeszközleni” (HORVÁTH 1946, 41). Ez a nemzeti gondolkodás pedig gyakorlatias karaktert mutat: a bölcselet öncélúan spekulatív jellegével szakító gondolkodásnak bizonyul. „[...] magyarjaink, mint keleti nép, az általános, egyetemes, előleges és tiszta eszmékre mit sem adnak; nem is hagyják magokat egykönnyen a’ 59
Perecz László n A nemzeti nyelvtől a „nemzeti filozófiáig”
műszavak’, rendszer’, és iskolai tudományosság’ kalitkáiba záratni, mik nélkül azonban alaposan philosophálni alig lehet; nem hagyják tehát magokat az életgyakorlattól elüttetni, a’ mi keleti, és igen jó elem bennök.” (HETÉNYI 1846, 26.) * A sajátosan magyar „nemzeti lozóának” a reformkori Akadémia bölcseleti közleményeiben megfogalmazódó gondolata a magyar lozóai gondolkodás hosszú tradícióját teremti meg. Ez az – először a reformkorban és a neoabszolutizmus korában tevékenykedő egyezményes lozóai iskolában képviselt (PERECZ 1992; 1994; 1995) – tradíció a hazai bölcselet történetének terjedelmileg is, gondolatilag is fontos – bár igen különböző színvonalú – vonulatait öleli föl (PERECZ 2002b). A sajátképpen magyar jellegű, nemzeti lozóa elképzelése nyilvánvalóan a nemzetfejlődés megkésettségével összefüggő jelenség: a nemzet keretét nem az államban, hanem a nemzeti nyelvben és a nemzeti kultúrában fölismerő nemzetfölfogás előterében bontakozik ki. Kiindulópontja az elmaradottság tudata: a hazai polgári nemzetfejlődés megkésettségének, a szerves lozóai kultúra hiányának érzete. Az elmaradottság kihívására e program szerint az eredeti nemzeti bölcselet ad választ. Ez elasztikus gondolati formaként különböző nemzetfölfogások és lozóafogalmak számára nyújthat keretet, a benne megfogalmazott bölcselet azonban minden esetben a nemzetépítést szolgáló, a nemzeti művelődés szervezőerejét jelentő gyakorlati lozóa lesz. Történetileg a reformkortól és a neoabszolutizmus korától a századvégen-századelőn át a két háború közötti korszakig ívelő tradíciót jelent. A tradíció megnyilvánulásai – noha szerkezetileg szemben állnak a hazai lozóa recepciólozóai vonulatával (PERECZ 2003b) – reformkorban a romantika, a neoabszolutizmus korától a századfordulóig a pozitivizmus, a két háború között pedig a szellemtörténet irányzatának befolyása alatt bontakoznak ki; előbb mintegy a nemzet „megteremtésében”, utóbb mindinkább a „megvédelmezésében” vállalva szerepet. A hosszú, több mint évszázados történet pedig itt kezdődik, a reformkori Akadémia lozóai közleményeiben megfogalmazódó gondolatokkal.
IRODALOM A LMÁSI BALOGH Pál 1834. Felelete azon kérdésre: „Minthogy a’ philosophia minden ágának kifejtése ’s hazánkban terjesztése leginkább az által eszközölhető; ha nemzeti iróink a’ philosophiára nézve szüntelen szemök előtt tartják, milly sikerrel dolgozának elődeik, vagy miben ’s mi okra nézve maradának hátra; ez a kérdés: Tudományos művelődésünk’ története időszakonként mit terjeszt elénkbe a’ lozóa állapotja iránt; és tekintvén a lozóát, miben ’s mi okra vagyunk hátrább némely nemzeteknél?”. Philosophiai pályamunkák, I. Buda. A PÁCZAI CSERE János 1655. Magyar Encyclopaedia, az az minden igaz és hasznos bölcsességnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása. S. a. r.: Szigeti József. Bukarest: Kriterion, 1977. BALÁZS János 1987. Hermész nyomában: A magyar nyelvbölcselet alapkérdései. Budapest: Magvető. G ÁLDI László 1957. A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban. Budapest: Akadémiai. GUZMICS Izidor 1840. Philosophiai (észtani) nyelv. Közli: Briedl Fidél. Tudománytár, Értekezések, VII. kötet, 3–4. füzet. 143–156; 222–235. HETÉNYI János 1837. A’ magyar philosophia történetirásának alaprajza. Tudománytár, Értekezések, II. kötet, 1. füzet. 76–164. HETÉNYI János 1841. A’ nemzeti academiák’ üdvös befolyása a’ nemzeti jólétre. Tudománytár, Értekezések, IX. kötet, 1–3. füzet, 25–52; 71–88; 135–159.
60
VILÁGOSSÁG 2003/11–12.
Társadalom, politika
HETÉNYI János 1842. Horváth Ádámnak, mint bölcselőnek rövid jellemzése. Tudománytár, Értekezések, XI. kötet, 1. füzet. 29–39. HETÉNYI János 1845. Az ész és philosophia’ fölségéről. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, VI. (1840–1842.), Buda. 35–64. HETÉNYI János 1846. A’ társadalmi élet’ szépsége, az egyezménytan’ világánál földerítve. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, VII. (1842–1844). Buda. 18–39. HORKAY László 1970. A hegeli viták szerepe az egységes magyar filozófiai műnyelv kialakításában. Magyar Filozóai Szemle, 5. 925–935. HORVÁTH Cyrill 1840. A’ philosophiai rendszerek’ méltatása. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, IV. (1836– 1838). Buda. 60–86. HORVÁTH Cyrill 1846. Az isteneszme’ eredetéről. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, VII. (1842–1844). Buda. 40–65. K ÁLLAY Ferencz 1833. Emlékbeszéd Köteles Sámuel, vidéki rendes tag, felett. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, I. (1831–1832). Pest. 140–148. K ISS Endre 1984. A magyar filozófia fő irányai a szabadságharc bukásától a kiegyezésig. Magyar Filozóai Szemle, 1–2. 26–69. K ISS Endre 1988. A filozófia fő irányai forradalom és kiegyezés között: Tudásszociológiai összefoglalás. In Németh G. Béla (szerk.): Forradalom után – kiegyezés előtt: A magyar polgárosodás az abszolutizmus korában. Budapest: Gondolat. 336–349. KORNIS Gyula 1930. A magyar filozófia fejlődése és az Akadémia. In Magyar lozófusok: Tanulmányok. Budapest: Franklin-Társulat. 5–65. KORNIS Gyula 1994. A magyar bölcseleti műnyelv fejlődése [1907]. In Várhegyi Miklós (szerk.): ELMÉSZ: Szemelvények a régi magyar lozóából. Veszprém: Comitatus, 1994. 269–313. L ACZKÓ Sándor 2003. A magyar lozóai műnyelv kialakulása. www.phil-inst.hu/nkfp/laczko.htm M ÉSZÁROS András 2000. A lozóa Magyarországon: A kezdetektől a 19. század végéig. Pozsony: Kalligram. PACH Zsigmond Pál (főszerk.) 1975. A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada, 1825 –1975. Budapest: Akadémiai. PERECZ László 1992. A „nemzeti filozófia” születése: Egy 1847-es akadémiai vitáról. Gond, 2. 29–35. PERECZ László 1994. Két kísérlet: Az egyezményesek és Alexander Bernát a „nemzeti filozófiáról”. Gond, 4. 104– 128. PERECZ László 1995. A „nemzeti filozófia” megteremtésének kísérlete az egyezményesek bölcseletében. In Darai Lajos (szerk.): A magyar felvilágosodás és osztrák, német kapcsolatai. Die ungarische Aufklärung in ihren österreichischen und deutschen Beziehungen. Gödöllő: GATE Filozóa Tanszék. 36–67. PERECZ László 2002a. Fejlődés, kérdőjelekkel: A filozófiai tudományosság és az Akadémia, 1825–1944. In Glatz Ferenc (szerk.): Közgyűlési előadások, 2000. 175 éves a Magyar Tudományos Akadémia, I. (Akadémiai Műhely) Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 81–87. PERECZ László 2002b. Változatok a magyar filozófiára: A „nemzeti filozófia” toposza a magyar filozófiatörténetben. Magyar Tudomány, 9. 1242–1251. PERECZ László 2003a. A filozófia intézményrendszere Magyarországon: Magyar Encyclopaedia, Kant- és Hegelvita, Alexander Bernát fordítói sorozata. www.phil-inst.hu/nkfp/perecz.htm PERECZ László 2003b. Die Geschichte der ungarischen Philosophie als eine Geschichte der Rezeption. Berliner Osteuropa Info, 19. 49–51. Philosophiai műszótár. Közre bocsátja a’ Magyar Tudós Társaság. Buda, 1834. SARTORI Bernát 1772. Magyar nyelven Filosoa, az az: a’ böltseség’ szeretésének tudományából némelly jelesebb kérdések. Eger. SCHEDIUS Lajos 1847a. A’ philos. műnyelvről. Magyar Academiai Értesítő, 4. 86. SCHEDIUS Lajos 1847b. Jelentés a’ m. philos. története’ megiratásáról. Magyar Academiai Értesítő, 4. 85–86. STEINDLER, Larry 1988. Ungarische Philosophie im Spiegel ihrer Geschichtsschreibung. Freiburg–München: Alber. SZILASY János 1833. Az ember iránya. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, I. (1831–1832). Pest. 297–313. SZILASY János 1840. Ohajtások a’ philosophiára nézve hazánkban. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, IV. (1836–1838). Buda. 87–97. SZILASY János 1847a. Indítvány a’ m. philosophiai nyelv’ megállapitásáról. Magyar Academiai Értesítő, 2. 31–32. SZILASY János 1847b. Lehet-e magyar philosophia? Magyar Academiai Értesítő, 6. 152–154. SZONTAGH Gusztáv 1842. A’ magyar philosophia’ alapelvei és jelleme. In A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, V. (1838–1840). Buda. 116–143. TOLDY Ferencz 1847. Indítvány a’ m. philosophia’ története’ ügyében. Magyar Academiai Értesítő, 2. 31.
61
Oláh Mátyás
